Autumn

x

Autumn

x

Autumn

x

Autumn

x

Somlay Kornél

- Először találkoztunk, nem gondoltam volna, hogy a szimpla gitározgatós délután milyen fordulatot vesz. Amellett nem  tudtam, hogy érdekel.
Nem gondolatolvasónak születtem, ha ment volna, inkább eleve más pályán indulok el. Örültem volna, ha a fiút esetleg érdekli valami velem kapcsolatban, megkérdezi legalább.
- Máskor  hogyha érdekel valami, kérlek kérdezz rá! Elég egyszerű ember vagyok, elsiklok dolgok felett, meg ez kifejezetten olyan dolog, amiről szívesen is mesélek.
Somi szavai elgondolkodtattak, komolyságot színlelve államra helyeztem kezem és megdörgöltem azt.
- Ejj, én betűnkénti árat számolok fel a hozzád intézett szavakért! Akkor mi van? – kérdeztem egy lightos félvigyor kíséretében. Átjött a vicc, nehezen bírtam, hogy ne adjam vissza egyből valahogy – Veheted úgy, hogy a hölgy az én nevemre számláz mindent.
Ez volt a nem-poén része a dolognak. Meg akartam valahogy hálálni, hogy tényleg eljött, addig se üresen telt a nap, hanem itt ültem Vele és kezdett közénk visszatérni az egyensúly, meg a korábban hiányolt frissítő energia. Kirázott a hideg, lehet lassan olyan leszek, mint azok a hóbortos, mindenféle energiával és az energia látásával/érzékelésével foglalkozó emberkék, akik hitték, hogy az energiának marha sok hatása van az emberre, és feltöltheti meg lemerítheti bárki. Az elmélet jó, na de tovább bonyolódik amikor már színeket is társítanak hozzá és komplett kördiagramokat készítenek belőle. Bweeeheh! Higgyen mindenki abban, amiben akar, én is így tettem. Amíg senki se erőlteti a másikra a saját nézeteit, addig minden szuper.
- Tessék? – kérdeztem értetlenül, nem értettem mire gondolt - Negyed-véla még lehetnél, viszont érezni, hogy nem vagy az! Max. valaki, aki erősen megválogatja, hogy kivel áll szóba. Jól gondolom? Ja, meg most már tudom rólad, hogy utálod a későket. Vagy rosszul szűrtem le?
Segítségkérőn néztem a fiúra, nem akartam tévinformációkat megjegyezni róla.  Az mindegy volt, milyen kapcsolatot néztünk, végtére is amennyiben valaki lehúzza az embert, az sose jó társaság. Olyan illetőre van szüksége a léleknek, aki táplálja őt. Akivel fejlődni tud értelmes eszmecsere útján. Elvárok bizonyos mértékű intellektualitást. Somival úgy tűnt, hasonlít a felfogásunk ebben.
- Miért féltél? – hökkentem meg, majd folytattam - Valamennyi átjött, ja. Viszont nem egészen értem, mi játszódhatott le benned, ennek ellenére sem. Én nem hezitáltam túl sokat, emlékeim szerint.
Féltem mit gondol az egészről, s még jobban a lebukástól. Nem hiányzott, hogy célponttá tegyem mindkettőnket. A saját karrierem hagyján, Somi életét ketté törném ha kiderülne az egész, incidensé válna, ott ülnénk az aurorokkal. Te jó isten! Bele se mertem gondolni, gyorsan elhessegettem minden idevágó, zavaró gondolatomat.
- Igen, ezt meg tudom ígérni – Tartható dolog volt részemről, ugyanakkor vissza is ugyanúgy igaz kell legyen – Én is szeretném, ha őszinte lennél velem mindig és egyértelműen megfogalmaznád, ha valami nem jó. Az elmejátékok nem tartoznak a kinkjeim közé.
Motyogásomra visszakérdezett, ezért felsóhajtottam. Mellesleg kezdtem megéhezni. Hol van a kajám? Na meg a kávém?
- Hát öhm… Nem csak animéket nézhet az ember – forgattam szemeimet, az utána lévő dologra nem is reagálva. Nem éppen akartam én se vitát a Szilajról, így is örülök, hogy az előbbit sikerült valahogy átvészelni. Homályosan de láttam, nagyjából hol lenne érdemes határokat húzni még. Rám fért az őszinteség, ugyanakkor a helyén kellett kezelnem Somit. Ő fiatal, könnyed, én pedig hulla merev. Engednem kellett volna a dolgokat és csak sodródni az árral. Csak féltem. Őszintén rettegtem, mert párszor már csaptak fölém olyan magas hullámok, hogy én komolyan azt hittem, ott hagyom fogamat. Vajon ő is hasonlóan viharos volt legbelül? Kíváncsivá tett, de kérdezni lusta voltam.
- Oóóóóh!! Én a helyedben utána vágnék bármibe is! Próbáltam még Svédországban iskola mellett utcán zenélni, nem mondom, hogy nem sikerült, csak szar volt, mert sietni kellett állandóan. Gyakran megoszlott a figyelmem több dolog között és nehéz lehet, ha az egyikkel megcsúszol, késel. Élvezd ki a szabadidődet és próbáld kimaxolni, ezt javaslom.
Oh, az édes gyerekkor milyen fenséges! Még nem tudod mennyi felelősség terheli le vállaidat, éretten is max. sejtheted, na de az éles tapasztalat átformál. Ámbár sok nekem se jutott, nem hívhatom magam az utcán zenebonálástól teljes állású, negyven életévét leélt veteránnak, ugyanakkor a munkán már én is gondolkodtam. Ezért szeretnék olyan köztes megoldást, ami nem csak hobbi lehet, hanem remekül át lehet konvertálni üzletté és beleillik ennek a világnak a kereteibe. Pálcakészítő akarok lenni, helyet akarok. Ki akarom nyújtani az ágaimat és élni! Teremteni! Ha esetleg a saját sose jönne be, a helyi pálcapiacon még bepróbálkozhatnék… Ismeretes volt egy pálcabolt a közelben, ekkortájt született meg a gondolat bennem, hogy meglátogassam. Egy nap talán el is jutok addig.
Csalódottságomnak, mi szerint Somi nem ismer senkit az iskolában aki rézfúvos hangszeren tolta, halk „owh”-val adtam hangot.
Nehéz lesz így a jazz irányzatba eljutni…
- Rendben, a hétvége felelne meg nekem is inkább. Van művészeti ház a faluban, meg ott ha minden igaz, valami terem, egész nagy színpaddal. Marha jó ott az akusztika, azt hallottam – bólogattam elismerően – Többet azért nem tudok csak mondani, mert még nem jártam a helyszínen, az a tervem, hogy lecheckkolom holnapután.
Kihozták és lerakták elénk rendelésünket. Éhesen előredőltem, szemeimmel felfalva az étket, aztán egyből az ital felé kacsintgattam. No ennyit Somi „Egészséges életmód” c. előadásáról! Lelkesen dörzsöltem tenyereimet a csodálatos írkávét meglátva, és az étek helyett rögtön azt húztam közelebb. Túl jó az illata!
- Leginkább figyelmes evéssel, nem diétázok de próbálok mértéket tartani, hogy miből mennyit és hogyan eszek. Dohányzom, így épp ezt nem vallanám egészségesnek, viszont ügyelek az ivásra, meg edzek – félretoltam a pohár kávét, egyelőre nem kortyoltam bele. Jó étvágyat kívántam a fiúnak és enni kezdtem a magam pizzáját. Ez a vajsörös pizza kissé habos volt, a vajas ízhez enyhén karamellás utóíz társult. Remekműnek gondoltam és nagyon jól esett. Amennyiben Somi esetleg ledöbbent a dohányzás részletétől, legalább rágással kitölthettem a kínos csendet. Ha hozzá tudott szólni bármit, csak örültem.
- Öööö... – eltakartam egy épp kikandikáló falatot, majd számat törölgettem. Hirtelen jött lehetőségnek tűnt a kérdezgetés. Nem táraztam be megfelelően, illetve csínyjével sokadszorra megakasztott, amiről elsőre nem tudtam, hogy csíny.
- Mi van? – Hirtelen felegyenesedtem, ezzel kicsit kilökve a széket magam alól. Élesen csikorogtak fémlábai a hűvös padlón, miközben lelkem messzire utazva az emlékek spirálján csúszdázott. Kitágult orrlyukakkal kerestem a tekintetemmel régmúltam bántalmazóját, aki annak idején a véremmel akarta vörösre festeni a svéd suli falait. Reménytelen volt a keresés, de kicsit pozitív is abban, hogy nem találtam meg az illetőt. Elragadott a hév, még mindig befolyással volt rám és nem kis feneket keríthettem valaminek, ami… A fiú mosolyából leszűrve tényleg csak egy csíny volt.
- Ja – fújtam ki a levegőt. Fáradt voltam most ehhez. Visszahúztam a széket és lassan leültem. Az asztal alatt picit remegtek combjaim – Vér az éppenséggel nekem is jöhetne. Majd pizza szószként használom!
Tettem hozzá aztán.
- Elég éles váltás lesz az eddigihez képest, próbálom diszkréten feltenni. Bántottak -e valaha azért, aki vagy? Két dologra értem ezt: az egyik a jellemed, a másik… ez – Ujjammal a nemrég Somi által felkötött szivárványos karkötőre böktem. Gondolom a melegségéért vegyes értékelést kapott, ami alatt tisztán azt értem, hogy talán bántalmazói is lehettek. Nem akartam a saját élményemet újra felidézni. Most még nem. Se drámázni. Arra viszont kíváncsi voltam, már ha meg akart nyílni abban, hogy neki mi a tapasztalata. Talán akkor én is hozzá tudtam adni valamit a magam történetéből.

Autumn

Theodore

x

Autumn

Stephen

Salamon Gréta

Bár látszólag elegen voltunk, nem ártott volna még pár vokalista, esetleg rézfúvós a jazz vonulat miatt, de hát ez a mi szerencsénk, így jártunk, hogy eddig senkit, egy futóférget se találtunk a suliban, aki játszana rajta. Azért még fent hagytam a szórólapokat, hátha csurran-cseppen és a jelenlegi négy fővel adtunk kiskoncertet a mai napon. Nem volt kőbe vésve meddig maradunk, mindig ameddig türelmünk és kitartásunk vitt, addig nyúztuk hangszereinket. Nem voltunk elég ismertek, hogy saját számokkal rukkoljunk elő, ezért feldolgozásokat adtunk elő. A lány, akit ekkor még nem vettem észre, a Guns 'N Roses egy igencsak népszerű zenéjére vonulhatott be. Nagyjából csak egy perc ment le belőle, amikor megpillantottam, felmosolyogtam rá a húrokból, majd letekintettem, és fél pillanat múlva tekintetem tovább is siklott a mellettem álló, rajtam kívül egyetlen gitárosra. Mindent beleadtunk, hogy lendületes, heves érzelemmel telire sikeredjen az előadás. Mosolygott, zavartalanul nézett bennünket, aztán váratlan dolog történt. Eddig csak online cikkekben olvastam őrült rajongókról, akik felléptem a színpadra kedvenc énekesükhöz, ő viszont beizzította az itteni extra felszerelést, becsatlakozott az éneklésbe. Életemben először tapasztaltam ilyet. Még meglepőbb az egészben, hogy egész jól tolta.
Azt a picsa...!
Kérdőn néztek rám a többiek, de biccentettem, hogy abba ne hagyják most! Axel Rose szerintem irigy lenne erre a Sweet Child o' mine-ra, mert enyhén érces, de meglepően kellemes női hang kísért bennünket. Én szentül hittem, hogy leköröznénk a bandáját! A szám véget ért, izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokomon. Nagy volt a hely, zero szellőzéssel, így le kellett tenni a gitáromat, hogy hátizsákomhoz rohanva kivehessek egy zsebkendőt és letöröljem magam.
- Hali - intettem, miután sikerült összeszedni, kifújni magamat. Felegyenesedve, zsebre tett kézzel odasétáltam hozzá - Ami azt illeti, igen. Tudsz valakit, aki csatlakozna esetleg?
Óvatosan végigmértem, vigyázva, nehogy félreértse. Mondjuk azt, hogy tényleg csak végigpillantottam rajta, felmértem stílusát. Szemrevaló volt, kisugárzásilag okés.

Stephen

Oshiro Noa

18+ Infóért katt
A játék öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat tartalmaz, ennek fényében a szál olvasása saját felelősségre ajánlott.

Én szóltam

Két héttel ezelőtt megesett velem olyan, ami mindenkit legalább egyszer elkap egy jelentéktelennek tűnő tevékenység elvégzése közben: rájöttem valamire az életemmel, vagy ha úgy tetszik, magammal kapcsolatban és nehezen befogadható dolog volt. Pálcámmal megcsomóztam a kukászsák végét és amikor tompa puffanással a tárolóba került, akkor ütött féltéglaként a gondolat, hogy sehova se jutottam még el. Öt év alatt annyit sikerült elérnem, hogy értem és beszélem a nyelvet, de épp csak elindultam az álmaim megvalósításához. Minden eddigi lépés jelentéktelen volt, mint a hangyáké. Megijedtem, majd végtelenül elkeseredtem, mert csak erre tudtam gondolni; ennek meglett a böjtje, heti két pánikroham, kialvatlanság, amik tovább növelték az előbb említett érzéseket és hamarjában mély depresszióvá nőtte ki magát. A csillagok látványába temetkeztem. Sokkal jobban tudott az elmém pihenni amikor arra irányítottam figyelmem, hogy mennyire sok fénypont ragyog fölöttem a végtelenségben. Ezzel egyúttal felfedeztem egy új érdeklődési kört, vagy hát hazudok, mert gyerekkorban is előjött egy-egy alkalommal felszínes érdeklődés formájában, viszont a növekvő rossz kedvvel fordított arányosságban növekedett a tudásom, ugyanis elkezdtem Oshiro Noa professzortól magánórákat venni. Miért bírtam? Magával ragadó, laza stílusa volt. Mindenki figyelt rá és tudott minket nevelni, én nekem legalábbis az jött le, hogyha átlépnénk egy bizonyos határt, a könnyed álca hamar lehullana és pusztán a tekintetével ránk zúdítana a semmiből egy griff rajt is. Szóval ez a járjunk hozzá külön elég hirtelen, de jó döntésnek bizonyult, lángoló lelkesedéssel kerestem a sarkcsillagot az égen és idővel felismertem néhány csillagképet is. Elmélyedtem a feketelyukak világában, ami a kezem ügyébe került azt elolvastam róla vagy diszkurzust folytattam diáktársaimmal, akik szerintem kezdtek bogarasnak titulálni. Végre találtam valamit ami kikapcsolt, mégis egy keddi napon, amikor a sárga korong lebukóban volt, ott szemeztem az előttem elterülő tóval egy fa alatt állva, amiről köztudott, hogy hirtelen mélyül. Első Bagolyköves napjaiban fedeztem fel és azóta fürkésztem, ezért ismertem két pontját is, ahol nagyon jól meg lehet benne mártózni. Általában ide a kezét dugja be az ember, nem hiszem, hogy különösen fürdőzni jönne el, én se feltétlen ezt terveztem. Mutatóujjammal megkocogtattam a bal kezemben égő cigit, elszívtam lassanként és dübörgő szívvel gondoltam át ármányságomat. Régóta megjelent előttem egy sötét farkas, amit elzárva tartottam, ma pedig terveztem kiengedni, s alárendelni magamat.
Egy ponton túl kezdett elhalni az érdeklődésem az órák iránt, csakúgy mint ez az égő bűzrúd itt és egyre kevesebbszer toltam be a képem. Ha dolgozatot íratott velem a professzor, egyre többet rontottam, majd egyenesen kifogásoltam, hogy épp miért nem sikerült jól. Amennyiben nyitott volt, észrevehette, hogy nem teljesen stimmelek odabent, aztán ráhagytam mit gondol, sose beszéltem vele a bajaimról.
A tanárom nem a pszichológusom.
Szürke függöny telepedett rám. Élénken felvillant a cigaretta vége, majd elejtettem és eltapostam, aztán levettem bőrkabátomat meg bakancsomat. Az első ruhadarabot felaggattam a fa ágára, a bakancsot meg csak ledobtam, majd jöhetett a fő attrakció.
Odasétáltam a lassan fodrozódó víztömeghez. Nagy levegőt vettem, ezután hátat fordítva, színpadiasan kitárt karokkal beleestem. Ahogy elmerültem, szőke tincseim felfelé meredeztek és fodrozódtak körülöttem. Elöntött az adrenalin, pillalatnyi forróságot éreztem belül, viszont a bőrömmel meg hidegnek érződött a víz. A természet ágya alvásra buzdított, lebegés helyett süllyedésre és gyengéden átölelt. Mellkasomra telepedett egy bizonyos súly, majd egyetlen kifelé tett lélegzet hagyta el ajkaimat és szemeim lecsukódtak, majd megteltek a fiút idéző képekkel. Magam előtt láttam Somit utánam úszni. Nem mondtam el neki mire készülök, mert biztos voltam abban, hogy felzaklatnám vele.

x

Stephen Zimmermann

-Sei il pezzo di puzzle che non trovo, ez tudod mit jelent? -nézek Steph-re a betanult olasz mondat elhangzása után. -Te vagy a puzzle hiányzó darabja, amit nem találok -a találkozásunk után francia mondatokat kezdtem el keresni, ami leírja pontosan, hogy mit is érzek vele kapcsolatban, de az olaszok jobbnak bizonyultak őszinte, szép szavakban, ezért inkább e nyelv mondatait kezdtem el megtanulni. Az, hogy Steph számára mit jelent a mondat csak ő tudhatja.
-Akkor mesélj, ne várj a kérdésre! Lehet, hogy a kérdés nem is lenne olyan jó, mint a történet, amit magadtól kezdenél el -nem is értem, hogy miért várja el tőlem, hogy mindenre rákérdezzek! Persze, szeretek kérdéseket feltenni, de nem vagyok gondolatolvasó és nem biztos, hogy olyan kérdést teszek fel, amire szívesen válaszol. -Viszont eszembe is jutott egy kérdés, ha már így felajánlottad a lehetőséget. Ki az a Steph Zimmermann? Mit árulnál el magadról egy ismeretlennek? -játékos kíváncsiság tükröződik keskeny hangomban és várom a választ. A választ arra a kérdésre, ami most a legjobban foglalkoztat engem, hiszen annyi mindent kérdezhettem volna tőle, de első körben arra vagyok kíváncsi, hogy önmagáról mit árul el nekem. Majdnem egy egész délutánt együtt töltöttünk mégis oly’ rejtélyes maradt számomra a srác.
-Rendben, de csak a szép mondatok után fizetek -mosolygok Steph-re. Tudom jól, hogy viccnek szánta és én vettem is a poént. Annak kifejezetten örülök, hogy a mai fogyasztásunk után ő fog fizetni, de természetesen nem élek vissza a helyzettel és nem most fogom végig enni az étlapot. Talán, ha korábban ajánlja fel ezt a lehetőséget, amikor még nagyon mérges voltam rá, akkor elgondolkoztam volna azon, hogy kieszem a vagyonából, bár a lelkiismeretem úgy se engedte volna meg nekem ezt az aljasságot.
-Igen, ezt eltaláltad! Megválogatom, hogy kivel állok szóba és arra még jobban ügyelek, hogy kit engedek közel magamhoz -a mondat végét jobban megnyomom, egyfajta célzásként. -Kifejezetten utálom, ha valaki késik, ez azt jelenti számomra, hogy annyira nem tisztel, hogy időben érkezzen a megbeszélt találkozóra -mellesleg a késés azt is jelenti, hogy az illető egyáltalán nincs felkészülve a velem való találkozásra. Ha valaki pedig készületlenül érkezik valahova, az olyan, mintha ott se lenne!
-Neked erről mi a véleményed? Meddig nézhető el a késés? -most már érdekel az ő álláspontja is a témáról. Ebben a témában több ember nem értett már velem egyet.
-Miért féltem? Nagyon egyszerű, azért, mert nem tudtam, hogy hogyan fogsz reagálni! Neked a meló könnyebb része jutott, csak viszonoznod vagy elutasítanod kellet a kezdeményezésemet, ez a két lehetőséged volt! Nekem kellett megtennem az első lépést és emiatt úgy érzem magam, mintha te lennél Higgins professzor, én pedig Elza. A történetben csak akkor derülnek ki a professzor érzései, amikor elveszti a lányt. Te is elég jól titkoltad érzéseidet irányomban, mintha arra vártál volna, hogy én lépjek először! Mi történt volna, ha nem léptem volna? -egy újabb kérdés, ami foglalkoztat. Az maradjon titok, hogy a találkozásunk óta gondolkoztam azon, hogy kik is vagyunk és a legtökéletesebbnek Higgins professzor és Elza helyzetét láttam hasonlónak a miénkhez. Az már csak mellékes, hogy az eredeti mű szerint ők sose jöttek össze, csak a színdarabban a közönség nyomására változott meg a történet vége. Remélhetőleg velünk máshogy lesz és Steph is szerez annyi bátorságot, hogy ne külön utakon járjunk.
-Rendben, ezt én is megígérhetem neked! -mosolygok Steph-re. Eddig se állt szándékomban hazudni neki, felesleges is lenne az igazság úgyis utat tör magának és gyorsan kiderül.
-Nem úgy volt, hogy csak animéket nézel? -jobb szemem feletti szemöldökömet felhúzva teszem fel a kérdést és halvány mosoly jelenik meg arcomon.
Majd ezután a munkára terelődik a beszélgetés és Steph elmeséli, hogy ő mit csinált iskola után. Nos, utca zenésznek nem állnék az biztos, nem azért, mert számomra túl alantas lenne ez a foglalkozás, szimplán csak valami komolyabb munkát szeretnék, ami után biztos, hogy viszek haza pénzt és nem másokon múlik a megélhetésem. Persze tudom jól, hogy a mai világban ez nem ilyen egyszerű.
-Lehet, hogy igazad van és várnom kéne! Viszont, ha vége a vizsgaidőszaknak, akkor túl sok lesz a szabadidőm, bár akkor úgy is otthon leszek majd, csak fura lesz innen újra hazatérni. Mintha otthon már nem az a hely lenne, ahonnan eljöttem. Neked nincs ilyen érzésed? Nem érzed úgy, hogy a kastély lett az otthonod és a családod a második helyre került? -lehet csak én gondolom túl a dolgokat, ami mostanában rám túlságosan is jellemző, de örülnék annak, ha ezzel az érzéssel nem lennék egyedül, így talán még van esély arra, hogy nem bolondultam meg teljesen.
-Mindenképp meg kell nézni akkor azt a helyet, viszont lehet, hogy fizetni kell ahhoz, hogy kibérelhessük! Ha esetleg fizetni kell érte és nincs más lehetőség a próbák megtartásához, akkor szólj és hozzájárulok a bérleti díjhoz! -jó lenne, ha a Steph által javasolt terem elérhető lenne számunkra, de a mai világban semmi sincs ingyen, ezért biztosra veszem, hogy valamennyi bérleti díjat felszámolnak nekünk. Viszont ez egy olyan dolog, amire szívesen költök és természetesen nem várhatom el, hogy a srác egyedül állja a költségeket.
Közben megérkezik a rendeléseink és észreveszem, hogy Steph milyen izgatottá válik, gondolom ő is már éhes lehet. Ám mielőtt elkezdek enni, előtte megosztom gondolataimat Steph-el az egészséges életmódról és kikérem véleményét a témáról. Pontosabban az érdekel, hogy ő hogyan óvja testének épségét. Ám, hamar kiderül a szörnyű igazság és két mondat között elejti az egyik legnagyobb félelmemet, a dohányzást. Kissé megilletődöm, egy hang se jön ki hirtelen belőlem. Kell egy pár perc, hogy összeszedjem magam.
-Te dohányzol? -teljes ledöbbenés részemről. -A legtöbb haláleset annak a kis bűzrúdnak köszönhető! Tudod, hogy rákot okoz és minden egyes szippantással mérgezed a tüdődet? Olyan, mintha valaki víz helyett lassan oldódó mérget inna! Miért kell neked az a halálrúd? -órákon keresztül tudnám ecsetelni a dohányzás káros hatásait Steph-nek, bár gondolom már mindent hallott róla, szóval feleslegesen jártatnám a számat. A megdöbbenéstől nem is tudnék most nagy mélységekbe merülni a témában, ezt a pár mondatot is nehéz volt megszülnöm. Annyira lesokkolt ez az új tény Steph-ről, hogy a saját limonádém helyett a félretolt kávéjába kortyolok bele.
-Ez meg mi? Mintha egy hordóból öntötték volna a bögrébe! Szerintem megromlott és valami erjedni kezdett benne, gyorsan küldjük vissza! -leteszem a kávéval megtöltött poharat az asztalra és tekintetemmel a felszolgálót keresem, hogy jelezhessem neki a problémát. -Ilyenkor persze az összes pincér eltűnik, tudják, hogy elrontottak valamit! Még szerencse, hogy nem ittál bele, így csak én éreztem ezt a borzalmas ízt! Majd, ha újra előkerül a lány, akkor jól lecseszem, megakart mérgezni téged! Bár a cigihez képest, ez vitamin -nem tudom úgy elengedni az előző témát, hogy ne szúrjak oda Steph-nek. Majd én is nekikezdek a pizzámnak, hogy elnyomjam azt a borzalmas ízt, amit a kávé okozott.
Az ezután következő poénom, eléggé meglepte és megijesztette Steph-et. Hirtelen felpattan miután azt kamuzom neki, hogy a családom gyilkosokból áll és én is vérre szomjazom. Kell egy kis idő, amíg a srác rájön, hogy csak szivatom. Tudom, nem szép dolog tőlem, főleg azok után, hogy magamról kellene mesélnem, de olyan jó érzés megtréfálni a kis naiv Levitást. Amíg ő próbálja lenyugtatni hevesen dobogó szívét, addig én jót nevetek az egész jeleneten, ami nem rég lejátszódott itt mellettem.
-Megijedtél Steph? -miközben felteszem neki a gúnyos kérdést, közben próbálom visszafojtani a nevetésemet.
Most Steph lep meg engem komoly kérdésével, amire hirtelen nem is tudok mit válaszolni. Pontosabban a válasz megvan, csak meg kell fogalmaznom a mondatot.
-Igen, azért már bántottak, mert szorgalmas vagyok, nehezen nyílok meg és jobban érdekelnek a könyvek, mint a társas kapcsolatok. Az okára még nem jöttem rá, anyám mindig azt mondta, hogy csak féltékenyek rám, mert én sokkal komolyabb vagyok náluk és jobban érdekel a világ, mint őket. Szóval, elhittem ezt a mondatot és reméltem, hogy egyszer majd belátják, hogy nem az ellenségük vagyok, csak én máshogy élem meg a jelent, mint ők. Azért viszont még nem ért bántás, mert meleg vagyok. Mondjuk sokan nem is tudják rólam, azt pedig nem látom, hogy a jellemem vagy mozdulatom árulkodik-e erről! Nem szoktam külső szemmel figyelni önmagamat, így ami számomra természetes az lehet másnak már feltűnő! Te, aki saját szemszögéből lát engem, áruld el nekem, hogy van-e arra utaló jel, hogy más vagyok, mint az átlagos srácok! -Steph felé fordulok várva a megváltó választ kérésemre. Majd folytatom a mély gondolataimat. -Amikor nehézség támad az életemben vagy verbálisan bánt valaki, mindig Madách nagyszerű mondata jut eszembe, „küzdj és bízva bízzál!” -egy kis hatásszünetet tartok az idézet elmondása előtt, hogy még jelentőségteljesebb legyen ez a nagyszerű mondat. Majd a karkötőre nézek, ami Steph karját ékesíti.
-Téged bántottak valaha azért, aki vagy? -illik visszakérdezni, ha már ennyire komoly témába kezdtünk bele. Másrészről természetesen engem is érdekel, hogy Steph milyen élményeket szerzett eddigi élete során.

Autumn

Thorsten Löwenherz
face

x

Autumn

Frida

× Sing to me ×

Theodore

× Sing to me ×