Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Épp a tanulószoba felé igyekszem, hogy a könyvtárból frissen kivett könyveimet nyugalomban, lehetőség szerint kis társaságban tudjam elkezdeni; senkinek semmi köze ugyanis ahhoz, hogy milyen témában olvasok, és véletlenül sem akarom, hogy spirituálisnak nézzenek, vagy neadjisten sejtsenek valamit. Így hát ezekkel a könyvekkel a táskám rejtekében haladok a második emelet felé, miközben azon gondolkozom, hogy tudnék az első szabad hétvége előtt lemenni az iskola mellett fekvő városba.
Az órák után egészen frekventált ez a folyosó, hiszen a Levita ház lakói most térnek vissza körletükbe. Előttem épp egy nagyobb csoport halad, én pedig a nyomukban igyekszem utat törni.
Csupán fél szemem akad megy egy srácon, akit a falhoz lapítanak, ahogy az akaratosabbak utukra mennek. Már el is terelődne róla a tekintetem, ám ösztönösen pillantok vissza, mielőtt még én magam regisztrálnám, hogy valami furcsa rajta. Egész sápadtnak tűnik, kezei pedig remegnek... egyre jobban. Némi tétovaság fedezhető fel mozdulataimban, ahogy vele szemben én is oldalra húzódom, hogy a haladást ne akadályozzam, s úgy teszek, mintha csak táskám pántját igazgatnám a vállamon... A srác rosszul lesz?
Egyre inkább remegnek a kezei; a köztünk elhaladó fejek igencsak akadályozzák a látóterem. Aztán észreveszem, ahogy szemei nagy hirtelenséggel, természetellenesen fókuszt vesztenek, tekintete kiüresedik, s pupillái kitágulnak...
Egyetlen másodperc kell, hogy mozduljak, mert amit látok, az pontosan olyan, mint amit én is tapasztalok, és szinte érzem a zsigereimben, hogy pár pillanat múlva eszméletét vesztve fog a padlóra hullani. Természetesen előfordulhatna, hogy abszolút félreértelmezem ezeket az apró jeleket, de ez ezekben a másodpercekben eszembe sem jut.
Két vállánál fogom meg, ahogy egy beugró részhez húzom, kikerülve a forgalmat és remélhetőleg a kíváncsi tekinteteket is. Pálcám már a kezemben, hogy egy bűbáj segítéségével tompítsam a landolást, hiszen mind tudjuk, hogy nem bírnám el a srácot. Tényleg azt látom, amit gondolok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem úgy tűnik, mintha a levitás srác észrevette volna, hogy hozzáérek, vagy hogy berántom valahova. Tényleg nincs magánál. Most kívülről látom, milyen az, mikor üveges tekintettel engednek el valaki izmai. Feje hátrabukik, tagjai elernyednek.
- Interveno momentum.
Mintha egymás visszhangjai lennénk, hangzik el a varázsige ugyanabban a pillanatban mindkettőnk szájából, halkan. Szemeim nagyra nyílnak, ahogy az ismeretlen tompítva, de a földön végzi, s azonnal le is guggolok mellé. Ekkor szembesülök vele, hogy fogalmam sincs, kívülről mit kell ezzel kezdeni, mivel velem még sosem volt ott senki, amikor ez megtörtént.
- Nyugalom - motyogom kicsit sem meggyőzötten, aggódó-feszült tekintettel, ahogy megfogom egyik vállát, majd igyekszem kitámasztani a fejét, hogy ne fulladhasson meg. Vajon neki meddig fog tartani? És miért nem vérzik az orra, mint nekem szokott? Lehet, hogy félreértem, és azonnal gyógyítóért kellene kiáltanom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mikor teste összerándul, én is érzem gyomromban a szorongató érzést. Szólnom kellett volna, amint összeesett. Nem vérzik az orra, de még mindig remeg, még mindig nem lát. Szólnom kellene...
- Hahó, ébresztő, elég lesz - fogom meg kicsit erősebben a vállát, s bár nem kezdem el rázni az idegent, mégis igyekszem valahogy észhez téríteni. Igaz, ha én... ha valaki engem látna így, és megpróbála felkelteni, nem állnék jót magamért.
Ám az idegen szemei végre felpattannak, és már most látom, hogy tekintete teljesen más, mint az imént. Fellélegzek. Magánál van.
- Hé, jól vagy? - Kérdem, lazítva a fogásomat vállán. - Egyben vagy? Lélegezz - emlékeztetem, ahogy finoman a fejét is elengedem, mert már nem kell attól félnem, hogy véletlen elharapja a saját nyelvét, vagy bármi ilyesmi.
Nem, magamat is meglepve nem támadom le rögtön a kérdéseimmel. Amíg nem lélegzik normálisan, addig úgysem tudna válaszolni rájuk, nem igaz? Előbb el kell érnem, hogy megnyugodjon, ha egyáltalán nyugtatásra van szüksége...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A srác néma maradt, és én annyira az ő állapotára figyelek, hogy fel sem tűnnek a kíváncsiskodó tekintetek, melyek végül érdektelenül fordulnak el rólunk. A zsibongás nem túl jó alapzaj, ha tényleg az történt vele, amit gondolok.
- Nyugalom, rendben vagy. Itt vagy - mondom, bár nem olyan aggódó, vagy féltő hangsúllyal, mint ahogy az ebben a helyzetben bármilyen normális embertől elvárható lenne. Kék szemeim a srácét kutatják. - Minden oké.
Konkrétan meg fogok halni, ha nem lesz hamar beszámítható a srác. Még mindig feszült az arckifejezésem, és a gyomrom görcse sem látszik oldódni. Tudni akarom, jól látom-e, amit látok. Óvatosan érek a vállához, mert nem tudom, hogy viseli az érintést, én nyugtatónak szánom ezt a testi kontaktust. Addig nem akarom elkezdeni faggatni, amíg nem szól hozzám legalább egy értelmes szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lassanként talán azért feltűnik számomra is, hogy nem éppen a legjobb helyen vagyunk. Egy röpke körbepillantással érzékelem a fokozódó zavart, ha más nem, a portrék körében. Ez itt nem lesz jó, el kell tűnnünk innen, ha beszéltetni akarom róla. Nem hiányzik, hogy a fél világon végigmenjen az információ. Bár...
- Szédülsz még, igaz? - Kérdem, ismét körbekémlelve. - Disaudio. - Szórom körénk a bűbájt, hogy legalább a környezetünk ne hallhassa, amiről beszélni fogunk. Ha egyszer végre eljutunk odáig.
Miért nem vérzik az orra?! Nekem legalább egy-két csepp mindig lefolyik, mikor rohamom van.
Táskámból előveszek egy üveg vizet, lerakom magunk mellé.
- Ha jól leszel annyira, hogy felülj, igyál majd egy kortyot.
Nem zavartatom magam: az eszembe sem jut, hogy fogalma sincs, ki vagyok, mit csinálok itt. Ez nekem most eléggé elhanyagolható is, ezek az apró részletek, hogy bemutatkozás, például. Ráérünk, ha a lényegi információ már végre mindkettőnk birtokában lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Végre képes értelmes mondatokat összerakni, s azokkal gondolatokat kifejezni; magához tért a holtidőből. Ha a sejtéseim igazak, most ért vissza a jelenbe. Ez nagyjából nekem is ugyanennyi időt vesz igénybe. Az első képpel már nem, ott szinte csak pár másodpercre van szükségem, ha nem erős roham formájában tör rám.
Kérdésére ismét ráterelődik a tekintetem. Most kell okosnak lenni, nem elsietni, nem húzni magam csapdába, mert ha nincs igazam a levitással kapcsolatban, nem akarom elárulni magam. Továbbra is igyekszem titokban tartani, ám még sosem láttam ilyet máson, sosem láttam hozzám hasonló szerzetet.
- Láttam már ilyet korábban - mondom magabiztosan, miközben a vizesüvegért nyúlok. Magamon láttam. Mikor egyszer már éreztem az őszi hideget a bőrömön, direkt raktam ki a fényképezőgépem az asztalomra, s rögzítettem vele a rohamot, hogy tudjam, mit látnának a diáktársaim, ha előttük is megtörténne. Fel kellett készülnöm a kérdésekre.
- Elájulni bármitől el lehet, de a szemeid... mintha teljesen máshol jártál volna. Jól gondolom, igaz? - Igyekszem finom utalással a tudtára adni, hogy értem, mi történt. Tekintetem ráfüggesztem, miközben lecsavarom az üveg kupakját. Ha nemleges választ ad, talán életem legnagyobb csalódása várt ma rám csupán ezen a folyosón. De túl sok a véletlen egybeesés ahhoz, hogy így legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A srácot sikerült meglepnem, ám én is legalább annyira vagyok döbbent, mint ő, még ha ez nem is látszik rajtam. Mikor bólint, szemeim nagyobbra nyílnak, feszes vállaim hirtelen engednek el, ahogy beigazolódik a gyanúm. Nem véletlen, tényleg ide kellett jönnöm ebbe az eszeveszett iskolába.
- Merlinre, ezt nem hiszem el - motyogom magam elé, s lassan meg is rázom a fejem. Itt csázkál a folyosón valaki, aki hozzám hasonló, és csak úgy belébotlok. Az új látomásom akkor jelenik meg, mikor megérintem az iskola szórólapját. Nem lehet véletlen.
- Theodore vagyok - mutatkozom be végre. - Menjünk egy nyugodtabb helyre, ha magadhoz tértél. Nem akarok erről itt, nyilvánosan beszélni, de van mit mondanom. - Még a Disaudio ellenére sem lenne tanácsos itt folytatnunk nagy eszmecseréket ezekről a dolgokról, a falnak is füle van.
A másik jóval magasabb és izmosabb nálam, de esküszöm, hogy elrángatom, ha magától nem akar részt venni a társalgásban, bár a meglepettsége még kapóra jöhet, hogy olyan dolgokra is rávehető legyen, melyekbe normál estben nem egyezne bele. Fordított helyzetben én sem bíznék benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Zalán. Örülök - mondom, bár kezet nem nyújtok neki, épp elég baja van most a formalitások nélkül is, s őszintén, eszembe sem jut ilyesmit tenni.
Még feküdnie kell egy kicsit, erre bólintok, ahogy tudomásul veszem. Nem egyszer zúgtam már a földre, mikor túl akartam erőltetni a hirtelen talpraugrást, így nem hibáztatom, csak azt kívánom, bár lenne egy időnyerőm, amivel 15 perccel későbbre tudok ugrani, hogy végre halljam, mit fog nekem mondani. Ha mond egyáltalán bármit.
- Jó, persze. Semmi baj - mondom neki, majd körülnézek. - Suvickus. - Megtisztítom magam alatt a követ, s le is ülök mellé törökülésben. Nem szándékozok ugyanis lelépni, van időnk, és az biztos, hogy tőle többet fogok megtudni, mint a könyveimből a táskámban.
- Lélegezz mélyeket, hunyd le a szemed nyugodtan. Az... segít. Néha. - Igaz, nem sokat; ilyenkor csak bizonyos idő után tudok felállni én is. Csak telne gyorsabban...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szinte már bezsongva toporgok a bejárati csarnokban, ahogy Zalánra várok; nagy nap a mai, most ugyanis végre beszélhetünk a fontos dolgokról, miután végre kihúztam belőle szóról szóra, mit lát, s én is megosztottam vele saját vízióim, bár talán még így is lesznek újdonságok számára, ha egyszer több is szóba kerül. Bár az ő története közelsem... vidám, s nem is ennek köszönhető hangulatom - annak oka az első szabad bogolyfalvai hétvége. Fényképezőgépem a nyakamban lóg, ahogy gyakran az órámra pillantok, várva, hogy a levitás végre feltűnjön a színen.
Épp ingujjamat igazítom, mikor meglátom alakját közeledni. A bogolyfalvai látogatás persze az én ötletem volt, s előtte titkolnom sem kell, hogy milyen helyszínt keresek.
- Szia - köszönök neki, s még az esetleges késést sem rovom fel, ha késett egyáltalán. - Mehetünk?
Válaszát szinte meg sem várva indulok el az ajtó felé, hogy aztán pár diáktól jócskán lemaradva induljunk meg a város felé. Persze, nem sok esélyem van rá, hogy itt lesz, ha az előző két ország iskoláiból indulunk ki, de hátha...
- Hogy van a lábad? - kérdem némiképp fojtott hangon, egy kissé talán le is lassítva, ahogy észbekapok, elvégre ha álmaiban esetleg ismét megkísértette a sorsa, nincs rá garancia, hogy sietni tud. Persze nem ez az egyetlen indok; bármilyen furcsa is, tényleg érdekel a hogyléte, nem csak azért, hogy sietni tudjon. Nem akarom, hogy rohanjon, akármennyire is látom benne a lehetőséget - a víziója megismerése után nem tudom pusztán csak, mint potenciált kezelni. Őszintén: nem is szeretném. Biztos vagyok benne, hogy a szememben is látta a változást, mely nem sajnálat volt, inkább csak... aggodalom? Egy tagom sem kívánja, hogy az ő képe mihamarabb beteljesüljön, az egyik sajátommal ellentétben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Ez jó hír - mondom neki, s egy aprót szusszanok is az információt hallva. Tudom, hogy látomásai az esetről szaporodnak, s talán abban reménykedem, hogy a felívelés után majd ritkábbak lesznek - hogy talán minél később következik be. Ám valahol talán ez is kegyetlenség lenne vele szemben, legalábbis ezen gondolkoztam a minap. Az csak... elnyújtaná a rettegést, ha harminc év múlva válna valóra. Lehetetlen helyzet ez.
Megértem, mikor rámförmed, s automatikusan gyorsítok én is, ahogy magasabb tempóra kapcsol. Nem tehetek róla, de egy apró, frusztrált szusszanás azért kiszalad belőlem.
- Nem kezellek úgy, csak nem akartam érzéketlen lenni, Zalán - világosítom fel. - De bocs, ha idegesített - fűzöm hozzá jóval enyhébb hangszínnel. - Ha baj van, szólj. Így elkerüljük a felesleges köröket, jó?
Amikor végre a városka határához érünk, szemem mohón issza a látványt, ám az építészeti stílus egyelőre nem visz közelebb - mind luxusvillák, mind átlagos lakóházak is megtalálhatóak itt, egymástól teljesen elütő épületek vesznek körbe, így tippelni sem tudok, hogy a játszótér hogy fog kinézni. Én magam nem is ismerem a várost, de bízom benne, hogy Zalán egyenesen odavisz.
Kérdésére rápillantok, majd egy kissé elgondolkozva préselem össze ajkaim, mielőtt megadnám neki az őszinte választ.
- De, egy kicsit félek - bólintok lassan. - Viszont... álmaimban, mikor halványan visszhangzott ez a... kép, mást is éreztem, nem csak félelmet... hanem valami mást is. Nem tudom pontosan megmondani, micsodát. Izgalom... vagy valami boldogság? Félelmetes, de valahol boldog is a dolog. - Magyarázom, még kezemmel is gesztikulálva, habár ezt a komplex érzelmi töltetet még nekem sem sikerült pontosan megfejtenem. - De azért... rohadt félelmetes is. De tudnom kell, ki az. Érzem a csontjaimban - halkítom le a hangom végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmasan fog indulni az ittlétem; tekintettel az évnyitóra, biztos vagyok benne, hogy tartogatni fog még ez a kastély - kellemetlen - meglepetéseket. A reggelem sem indult épp felhőtlenül, az eset óta anyámék baglyokkal bombáznak, érdeklődve a felelőtlen elemi mágusok diákstátuszáról, ám már láttam őket - legalábbis az egyiket - a folyosókon grasszálni, így jó hírekkel sem tudok szolgálni a szüleimnek. A vágy, hogy mindenáron utazzak haza ebből az intézményből, sugárzik a leveleikből, és nem könnyíti meg a reggelijeim felhőtlen elfogyasztását, általában velük vagyok tehát elfoglalva ilyenkor.
Még bájitaltan előtt is a mai adagot nézegetem, fogalmazva a válaszom az aggodalmakra. Persze, én is jobban örülnék, ha mielőbb máshol kezdeném inkább a tanulmányaim, de muszáj kihúznom ezt az egy évet. Nem is beszélve arról, hogy már most olyan ismeretségeket kötöttem - legalább egyet -, amely rendkívül jó hatással lehet az ügyemre később...
Ezzel vagyok tehát elfoglalva menet közben is, s emiatt kissé későn veszem észre, hogy valaki az utamban van; momentán beleütközöm vállal, ahogy igyekszem elhaladni mellette, hogy leüljek a tanterem előtti padra.
- Ó, pardon, ne haragudj - pillantok fel azonnal, ám tekintetem egy szokatlanul ismerős arcra vándorol. Sadie.
A csaj, aki állítólag másik suliba lett menekítve amiatt a bizonyos baleset miatt... Rögtön felidéződnek bennem ugyanis volt háztársaim levelei, melyek főként a roxforti élet tudósítására szolgálnak. Eggyel hátrébb lépek tehát Sallowtól.
- Sadie, nahát... te itt? Még nem is találkoztunk idén... micsoda meglepetés. - Függesztem tekintetem a lányra. Annyira sosem voltunk szoros kapcsolatban, ő inkább a kisebbek szekálásval volt elfoglalva, míg én nem vettem részt hasonló tevékenységekben, hiszen sokat árthatott volna az előmenetelemnek, ha később valaki ilyesfajta vádakat rángat elő, mikor már karrierem van. S nézd, mi lett Sallowból is...
Kimondatlan kérdésem tehát köztünk lebeg, magyarázatot várva emelem meg fél szemöldököm, még úgy is, hogy teljes mértékben tisztábban vagyok a hírekkel. Kíváncsi lennék az ő verziójára is, természetesen, ám fél szemmel azért figyelem, nem kell-e pálcát rántanom majd, ha felidegesítem, és párbaj lenne a vége. Nem csodálkozhatok mondjuk, hogy erőszakos természetű; ilyen vérből való...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az "eltorzult univerzumnál" megjelenő apró grimaszon kívül figyelmesen, nyugodt arccal hallgatom a levitást, ahogy kifejti álláspontját, miközben fel-felpillantok rá. Kezd egyértelművé válni, miért osztották abba a házba, amibe: szavain érződik, hogy most nem borítja el elméjét a pánik, a düh vagy a fájdalom. Átgondolt.
- Logikusan hangzik - mondom halkan, szinte beismerően. - Azonban egyáltalán nem érzem magam eltorzultnak, csak mert igyekszem kihasználni ezt az adottságot. - Jegyzem meg végül, mert nem bírom ki, hogy ne fűzzem hozzá. Persze, ha a saját... talán halálomat látnám, biztos máshogy vélekednék erről a tehetségről.
- Az egyetlen bökkenő ott van az elmélettel, hogy bár talán kicsit hosszabb ideig tudom elnyomni, mint te, előidézni magamnak nem tudom, csak azt érem el, hogy migrénem lesz egész nap. Sőt, a hangok és a színek hiányosak, nem úgy, mint nálad... Ha a pozitív érzés tényleg csak a képesség használatával járó eufória, az akkor sem azért van jelen, mert annyira képes lennék irányítani... - folytatom gondolatmenetét, miközben izgatottan, türelmetlenül, s talán kissé félve pillantok körbe, kutatva a környezetünket. Odaértünk már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tekintetem végül Zalánra emelem, miközben ismét magyarázatba fog. Gyomrom kellemetlenül süllyed, mikor igazolja eddigi ismereteim, mégpedig hogy kevesen beszéltek direkt előidézésről a szakirodalomban, ám kelletlenül bólintok, ahogy hallgatom.
Zalán folytatja, pillantásom pedig ismét körbehordozom, hogy aztán szemeim megállapodjanak magunk előtt. Lélegzetem hangtalanul reked bent. Figyelem a mászókát, amelyen most épp egy boszorkány csimpaszkodik.
A levitás szavai nem érnek célt, fülem zúgni kezd, ahogy agyam igyekszik befogadni a látványt. Jó pár pillanat telik el így, s talán a másik már mondandója végére is érne, mikor egy kéz landol a vállán.
- Zalán - mondom a nevét, s erőtlenül igyekszem szorítani a vállát. Érzem kezeim remegését, a fülemben pumpáló vért; saját hangom is már csak távolról hallom. - Segíts.
Tekintetem képtelen vagyok elszakítani a helyről, nem tudok elnézni, semmit sem csinálni; mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Olyan homályosak a képek, nem lehetek biztos benne...
Tagjaimat elkezdi átjárni a rettegés, és az őszi esték előszele.
- Zalán - motyogom figyelmeztető jelleggel, úgy kapaszkodva belé, mintha az életem múlna rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az egyetlen valós pont Zalán válla; érzem pulcsija gyűrődését az ujjaim alatt. Tekintetem még mindig a játszótérre szegeződik, miközben szívem pumpál, s érzem a hideg fuvallatot a bőrömön... és a nap sugarait valahonnan távolról, halvány érintésként.
A levitás szavai távolról visszhangzanak a fülemben: koncentrálj, önuralom... Remegésem ténye lassan hatol át az elmémen, mint ahogy a felismerés is - most nem szabadna engednem neki. Most tilos... Zalán szavai alapján legalábbis így lehet.
Szemem nem vagyok képes lehunyni, hiszen már alig látom a napos teret, a fény éles tükröződése a fémjátékokon és a színek csupán néha vakítanak el, mikor bevillannak. Helyette saját térdemet látom, ahogy éjszaka magam elé bámulok. Érzem a feszültséget a csontjaimban, Zalán szavai pedig elmosódnak.
- Zalán - igyekszek tudatom felszínére törni, s kilökni a szót. Minden izmom megfeszül, miközben szorítom, s hirtelen egy érintést is megérzek magamon. - Meglátnak... így meglátnak...
Bogolyfalván vagyok. Hétvége van és fényes nappal. Arcom erőlködő fintorba torzul, érzem a reszketést. Nyikorog egy hinta a szélben... vagy valaki tényleg ül rajta, és a valóságot hallom?
A hideg levegőt melegség töri meg arcomon. Egyszerre érzem talpam alatt a kavicsokat, s a hideg padot, amin ülnöm kellene. A két világ összefolyik. Túl közel kerültek egymáshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az egész testem lüktet a félelemtől. Olyan lassan történik minden, csak... bámulok előre a tédemre...
A szavak furcsán, dobozosan érkeznek hozzám, értelmük később áll csak össze. Bámulok a térdemre, sokkal hosszabb ideig, mint szoktam, s valami megváltozik.
- Vér. - Talán nem is hallatszik, szinte csak tátogom. Lábaim mintha mozdulnának a valóságban, valamiben meg is akadnak, talán egymásban. Nem tudok annyira közel maradni a felszínhez, hogy figyeljek rájuk.
A cseppek sötétek a térdemen. Megpróbálom felemelni a fejem, és körülnézni, teljesen elszakadva a világtól, ami kevésbé érdekel. Ajkaim elnyílnak, mikor kissé élesebben látok, mint eddig.
A kép elnyel, s a világ megszűnik létezni körülöttem. Zalán érintése, hangja már nem jut el hozzám, ahogy testem megadja magát, izmaim elengednek, s már csak a remegés, a kifejezéstelen tekintet marad, egyre hevesebben vérző orrommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A fények ismeretlen sziluettje végre formát ölt előttem. A vér a maga egyszerűségében csörgedezik orrom alatt, s lassan a számat is eléri, hogy az államon törjön utat magának. Utcai lámpák fénye. Mintha egy mászóka lenne az... Szívem hevesen dobog, mikor ismét az alakra pillantok. Körmeim saját combomba mélyednek.
Ki tudja, mennyi idő telik el, mikor végre, mintha csak álmomból ébrednék, rezzenek össze, s veszek hirtelen nagy levegőt. Szédülök; fejem hátracsuklott valamerre, amíg nem voltam magamnál.
- Ne - csúszik ki, ahogy felpattannak a szemeim, de a fény hirtelensége megvakít, így azonnal visszacsukom őket.
- Hogy basznád meg - káromkodok frusztráltan, ám mivel még fél lábbal egy másik világban járok, nem több ez kósza suttogásnál.
Egészen biztos vagyok benne, hogy szívrohamot fogok kapni. Légzésem gyors tempója még inkább fokozódik, hiába van már vége, hiába nem kell tartanom a saját súlyom. Még mindig érzem a csontjaimig hatoló hideget.
- Zalán - motyogom, úgy látszik, neve mostanra mantrámmá vált. Mivel még nem nyitottam fel a szemem egy pillanatnál hosszabban, abban sem lehetek biztos, hogy nem hagyott faképnél. Nagyon hideg van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az arckifejezése mindent megér. A döbbenettel vegyes "ennek-nem-feltétlen-örülök" máris feldobta a napom, még jobban, mint indokolt lenne - a Beauxbatonsban a nulláról kellett kezdenem, ami nagyon fárasztó folyamat. Úgy néz ki, itt legalább egy ismerősöm van, ami még úgy is inkább a pozitív felé billen, hogy egyértelműen lesz hátulütője is.
- Azért nem kell ennyire örülni - csóválom a fejem, és még egy apró nevetés is kicsúszik.
A lány tekintetét kapkodja, keresi a menekülőutat; az mondjuk örvendetes, hogy nem átkoz azonnal az arcomba, és reménykedhetünk, hogy ez a későbbiekben sem következik majd be. Igaz, a szülei nem nagyon örülnének neki, hiszen azonnal értesülnének róla az enyéimtől - akiknek, ha még nem is mondanám el, valahogy minden ilyesmi információ a birtokukba jut. Az is biztos, hogy nem fognak repesni az örömtől, hogy megint összefújt minket Sadievel a szél.
- Elnézést - mosolygok rá már-már szerényen a portréra, amit Sadie igyekszik megregulázni, ha már a kialakult helyzetben elvesztette a kontrollt. - Ó, dehogynem, tökéletesen emlékszem a Roxfortra. Hiányzik - sóhajtom. - Ahhoz képest ez azért... már bocsánat - vetek ismét egy pillantást a képre -, de nem olyan nagy szám.
Pár pillanatig még szemlélem háztársamat, gondolatban még mindig készülve a pálcahasználatra; azt tippelgetem, mennyire húzhatom meg az oroszlán bajszát, mielőtt túlságosan felingerelném.
- Nagy szerencse, hogy találkoztunk. De eddig nem láttalak az órákon... Nemrég érkeztél? - Érdeklődök enyhén oldalra billentett fejjel, igyekezvén kibogozni a helyzetet. Az előző kérdést - hogy ugyan mit keres itt - nagylelkűen elengedem neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Valamit hallok magam mellől, a szapora légzésem és a szívem dobogása azonban megakadályozza, hogy kivegyem a szavakat. Az akaraton, a hirtelen felinduláson túl a félelem is dobol az ereimben, ahogy torkom is összeszorul. A kezeim mintha még mindig át lennének fagyva egy kissé.
- A kesztyűm... - motyogom, ahogy legalább ez a felismerés bevillan a semmiből, ám ennél részletesebb magyarázatra már nem futja. Lehunyt szemekkel kapkodom a levegőt.
Végre elhatol a tudatomig a levitás hangja, mire a gyors lélegzeteket egy sóhaj szakítja meg. Nem hagyott itt, ez jó jel.
- Ah... akkor jó. - Bár vállaim nem ereszkednek meg megkönnyebbülésem jegyeként, azok továbbra is feszesek, de hangomon talán érződik valamilyen hála és megnyugvás, még ha ez utóbbi nem is túl erősen.
Remegő kezemmel az orrom felé kapok aztán, szinte ösztönösen, és érzem is a nedvességet a tenyeremen. Ez, úgy néz ki, nem pár csepp lesz... Így, a vért eltakarva próbálok levegőhöz jutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A kérdésre egy aprót igyekszem bólintani, jelezvén: felfogtam az értelmét. Pár kör oxigént még mindenesetre megvárok, eközben kerül a kezembe egy zsepi.
- Kösz, köszi - ismétlem meg, biztos ami biztos, miközben az orromhoz emelem. - A kesztyűm... nem viszem magammal. - Magyarázom a másiknak halkan. - Annyira fázik a kezem... azt hiszem, siethetek, mikor odamegyek. Valamiért. - Persze, ez az áttörés a nagy semminek felel meg, de mégis fontosnak tartom.
Aztán kérdésére ismét felrémlik előttem a kép emléke. Sóhajtok.
- Igen - bólogatok is. Gyomrom görcsbe rándul. Talán még kissé le is sápadok. - Véres voltam. És láttam... mindent jobban láttam. A mászókát, meg... a lámpákat... - Lassan csóválom a fejem. - Adj már egy kis vizet, légyszi...
A szédülés még nem múlt el teljesen, de kezem kikutatja Zalán bármilyen elérhető közelségben lévő ruhadarabját, így bele tudok kapaszkodni erőtlenül; hátha ez segíteni fog a fentben és a lentben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A jóslástanokat mindig leplezett izgalommal várom; a magam csendességében forgatom meg a szemem nagy ritkán, mikor a professzor valami elrugaszkodottat talál mondani, miközben diszkréten igyekszem magamba szívni a füstölők és gyertyák okozta finom illatelegyet, ami leuralja ezt a termet. Sosem tökéletesek a válaszaim, ha felszólít, legalábbis igyekszem, hogy ne tűnjön úgy, hogy szinte csak ilyen könyveket olvasok szabadidőmben.
Ami kiváltképp idegesít benne, az az elképesztően komolytalan attitűdje, hogy hangos, hogy végigbohóckodja az órát ezzel a goofy stílusával. Egy picit sem veszi komolyan magát, hát a tárgyát ki tudná komolyan venni? Már persze... rajtam kívül...
Szokásos helyem elfoglalva - olyan nevetségesen érzem magam ezeken a kis babzsákokon gubbasztva, mint valami kertitörpe - inkább előveszem a pergament, tintába mártom a pennám, hogy jegyzetelni tudjak, mert azt minden órán, még mugliismereten is szoktam. Legalább az ambíció látszik, még amellett is, hogy minden erőmmel igyekszem meggyőzni a környezetem - Arandal professzort is beleértve -, hogy a legkevésbé sem érdekel.
Az álomfejtés és a jóslástan kapcsolata, pontos dátum, óra száma - ez mind feljegyzésre kerül. A férfire nem nézek fel, általában kerülni igyekszem a tekintetét valamiért - talán mert nem akarom, hogy felszólítson, vagy csak a paranoia...
Persze, a férfi egy idő múlva hippiként a padon üldögélve magyaráz, komolyan, csak annyi hiányzik, hogy előrántson egy kis tudatmódosító szert, felajánljon pár mézsört a diákoknak és kiosszon 150 pontot köztünk pusztán azért, hogy nem nyírjuk ki egymást az óráján. Finoman megcsóválom a fejem, ahogy elképzelem ezt a képet, s tekintetem ráfüggesztem, azt kívánva, bár egy kicsit megemberelné magát végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A fejem még nem fáj vagy lüktet, ám biztos vagyok benne, hogy estére ez is be fog köszönteni. Most csak Zalán hirtelen nekem szegezett kérdése hasít a fejembe, s még valami - majdnem ugyanaz a nyikorgás üti meg a fülem, mint amit az imént hallottam.
- Fájni... fájni nem fájt semmim, csak nagyon fáztam. - Csóválom a fejem. Miért vérezhetek...? Ismét kiráz a hideg. - De színeket sem láttam ugyanúgy. Még mindig... hiányos. Attól még... fájhat, azt hiszem...
És ahogy ezek a szavak elhagyják a számat, úgy kezdem felfogni a dolog súlyát. Vér... vérzek, mikor itt vagyok. Vagyis itt leszek.
- Zalán, mitől vérzek? - Kérdem félelemmel a hangomban. Nem mintha ő meg tudná adni erre a választ... De talán ő is bevethetné a képességeit egyszer, és kideríthetné nekem, igazán örülnék neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Remegős, halk sóhaj távozik belőlem. Meg kell nyugodnom. Ez a rengeteg új információ még csak kavarog a fejemben, nem állt össze egy egésszé. Kiszáradt a szám, ám csendben maradok egy ideig. Persze, hogy eszembe jut Zalán képe. Persze, hogy megijedek... de Zalán sorsa nem az enyém.
- Lehet, hogy nem az én vérem - jut eszembe, s még reménykedem is ebben, anélkül, hogy rájönnék, hogyan hangozhat ez kívülről. - Sebet... nem láttam. Takarta a nadrágom, ha van.
Kapaszkodóm hátrébb kerül, de nem engedem el. Biztos ami biztos, fogom még egy kicsit; egyrészt, hogy itt ne hagyjon, másrészt... jobb ez így.
- Szerintem... ez az a hely. Ez a játszótér. - Mondom még ki a nyilvánvalót. - Szívesen összehasonlítanám, megnézném... de nem merem kinyitni a szemem, hogy őszinte legyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Értékelem az optimizmusod. Ennyire ki akarsz nyírni? Hát, rossz hírem van, valószínűleg előbb fog halálra marni egy kígyó, minthogy itt a játszótéren elvérezzek - vágom a fejéhez zsigerből. Zsong a fejem a rengeteg lehetőségtől, elképzelt végkifejlettől, melyeket Zalán szavai nem tesznek elviselhetőbbé.
Mindennek tetéjeben kérdése után úgy sóhajt, mintha legalábbis látta volna a képet, ami nemrég előttem pergett le. Őt nem érte meglepetésként; engem viszont igen. Kinyitom a szemem, hogy hunyorogva egyenesen ránézzek, elkerülve tekintetemmel a játszóteret.
- Hogy hogyan tovább? Nem tudom, egyelőre próbálok rájönni, mi volt ez - mondom kissé ingerülten. - Tovább kell kutatni, meg kell próbálnunk meglátni, hogy... mi lesz ezek után a képek után. Talán.
Elengedem Zalánt, enyhén remegő kezem a saját ölembe esik. Megfordítom a véres zsebkendőt is az orrom alatt. Nem... azért talán meghalni nem fogok... így is volt benne... valami furcsa öröm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem is babusgatásra vágyom... De ne temess már az első pillanatban. - Csóválom a fejem. - Majd mikor megbizonyosodik, akkor elég lesz.
Hiába sóhajtok ismét, nem lesz könnyebb; így, hogy már jószerén visszatértem ebbe az időpillanatba, túl sok minden kavarog a fejemben, és nehezen tudom átgondolni, mit kellene közvetítenem Hollósi felé egészen pontosan. Nem tudom azt sem, hogy ennek érdekelnie kellene-e. És most kisebb gondom is nagyobb ennél. Félek, ugyanis.
- Igen, ezt kell tennünk. Valahogy... az uralmunk alá vonni. Legalább azt, amit látunk, ha már változtatni úgysem lehet rajta. Hogy tudjuk, mire kell készülnünk. Nem?
Izzadt tenyeremet a saját nadrágomba törlöm, ahogy az ég felé pillantok.
- A kérdés csak az, hogy szembe akarunk-e nézni vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Zalán elmélete, miszerint edzenem kell, épp eléggé nevetségesnek bizonyult ahhoz, hogy belemenjek. Bár sosem voltam a sportok híve - jobban kedvelem a kviddicset a lelátókról szurkolva -, puszta kíváncsiságból is belementem a dologba... Gondoltam, el fogja felejteni, vagy rájön, hogy felesleges belém az energia.
Ezt a döntésem persze a napon állva, laza rövidujjú edzőpólóban is azonnal megbántam.
- Te komolyan elhiszed, hogy ez működni fog? Futás? - Kérdem, ahogy a másikra pillantok. - Azért ennél valami mágikusabbat képzeltem volna, hogy őszinte legyek veled.
Végigmérem a velem szemben állót, aki láthatóan komolyan veszi a feladatát, s el kell gondolkoznom rajta, hogy vajon mikor először megláttam, miért nem sejtettem, hogy ez lesz a vége. Pontosan ennek tűnt: a népszerű sportolósrácnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Olyan szemforgatást, mint amit most bemutatok, egy évben talán csak egyszer látni, mint valami ritka hullócsillagrajt.
- Jó, köszi. Inkább kihagyom a különórákat Farkasházyval - mondom, még mindig bénán ejtve a nevét. Nem mintha utálnám a professzort, de amellett, hogy az okklumenciaoktatóval sem sikerül időpontot egyeztetnem, nincs nekem még erre is kapacitásom.
- És még én kísértem a sorsom - motyogom Zalánnak, mikor diszkréten közli: arra van az ajtó. - Én a faluba járok, te a meg a kép ellenére versenyekre edzegetsz. Szerintem a kettő körülbelül ugyanaz. Csináljuk. - Ha már idejöttem, nem fogok lelépni. Ha őszinte akarok lenni, nem lennék szívesebben máshol sem; és persze tudom, hogy Zalán nem repül egy ideje, de mégis mire edzene, ha soha többé nem akarna seprűre ülni?
És mind tudjuk, hogy fog.
- A legkönnyebb... hát persze. - Látványosan emelem fel vékony karjaim, hogy kissé érzékeltessem cingárságom. - Neked könnyű lesz, az biztos - füstölgök, hiszen az edzéshez ő már hozzászokott, velem ellentétben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A felém hajított ruhadarabra ösztönösen emelem fel a kezem és fordítom el a fejem kissé, hogy védekezzek a találat ellen, ám végül az anyag így is célt ér. Egy elégedetlen "au" jellegű hang után (még akkor is, ha egy pulcsi különösebben nem tud fájni) Zalánra emelem a tekintetem.
- Ne mondd nekem, hogy te nem imádsz hintázni. - Intésére sóhajtok, majd én is nyújtani kezdek, gyakran utánozva a levitás mozdulatait. - Például lehetnék bébiszitter. Biztos nem bánnának a szülők egy kis orrvért a gyereken. Látod? Az én képeimből is lehet karriert csinálni. Nem kell olyan nagyra lenni magaddal. - Emelem fel a földről, majd dobom vissza a pulcsit végül, szintén egyenesen Zalán mellkasára célozva.
Jobb embert el sem tudok képzelni magamnál bébiszitterként... De azt be kell vallanom, hogy Zalán érve azért volt annyira sötét, hogy valamelyest leszereljen. Fair, gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy elégedetlen, fájdalmasabb nyögés kíséri Zalán mozdulatait, ahogy nyújtás közben tovább erőltet, mint én azt eredetileg elképzeltem.
- Csak vicceltem, te barom - válaszolom kissé összeszorított fogakkal, mikor kisvártatva felnézek a másikra. Annál lejjebb biztos nem megyek, mint amennyire lenyomott, naiv, ha azt hiszi, hogy ez után erőlködni fogok.
Egy pár pillanatnyi nyugtom azért akad, amit arra használok, hogy lélegezzek, meg fel-fellessek Zalánra, mikor éppen saját magával foglalkozik. Szépnek szép, de ez a szadista énje azért eddig ismeretlen volt számomra, bár az elkeseredettség csodákra képes, és amúgy sem egy végtelen kedvességgel megáldott empatának ismertem meg.
Hamarosan jelzi is, hogy ideje indulnom, mire felsóhajtok.
- Te ezt igazán élvezed, úgy látom - bököm oda, miközben feltápászkodok. - Menjünk.
Futni is kezdek a pálya körül, laza, a lehető legkevésbé kimerítő kocogó tempóban. Sejtem, hogy nem szabadulok egyhamar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kevés diáktársam van, akinek hagynám, hogy így dirigáljon - gyakorlatilag senki más Zalánon kívül, azt hiszem. A kommentárjára megemelem a tekintetem, bár úgysem látja. Amíg nem használja ki a helyzetet, felőlem nyugodtan élje ki magát, ráfér, hogy kieressze a gőzt.
- Hát egészségedre - szólok hátra egy gondolatbeli vállrántás kíséretében.
- Na mi van, te nem jössz? - kérdem, mikor érzékelem, hogy nem követett, ám hamarosan meg is látom a perifériámból, hogy ő is futni kezd.
A levegőmet így már nem pazarlom további beszédre, de a gyors rohanásra akaratlanul is megcsóválom a fejem. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki óvatosan éli az életét, ami a látomását tekintve nem is meglepő. De pont én erre aztán igazán nem szólhatok semmit sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Zalán beér, s nem szegődik mellém, alakja elém kerül a pályán, hogy folytassa a rohanást. Eddig ennyire feszültnek azért sosem éreztem; szarkasztikus megjegyzései nem érnek újdonságként, de az egész alakjából sugárzik valami olyan feszültség, ami eddig nem volt ott. Legalábbis én így érzem. Lehet, hogy csak a halál gondolata, persze.
Hagyom, hadd fusson el mellettem, s nem is igyekszem beérni, de figyelem közben. Már most fáradok, mivel egyáltalán nem szoktam hozzá a mozgáshoz, de figyelmem nem tudja elkerülni, ő mennyire másként suhan a pályán. Az indulat a profizmussal vegyül, jóval elegánsabban mozog, mint én; céltudatosan. Valahogy nem tudom kiverni a fejemből, hogy lehet, hogy ez a vesztét is jelenti majd.