A napokban valamennyire sikerült felfedeznem a kastélyt, ezért most jöjjön a kinti világ megismerése. Kihasználva a jó időt, és úgyis van kis szabadidőm, ezért kimerészkedem a kapun kívülre, egyenesen a rétre sétálok. Természetesen a mai outfitem is a házirendben előírt kötelező egyenruha. Vékony testemet takarja a fehér hosszú ujjú ing, nyakán igényesen megkötve a nyakkendőm, ami hirdeti, hogy Levitás vagyok, gyufaszár lábaim a szürke hosszú szárú nadrágot viselik és végül a fekete öltönycipőm. Ha ezek nem lennének elég árulkodóak arról, hogy elsős vagyok, úgy sétálok az iskolában, mint egy rémült mókus.
A tölgyfaajtón kilépve a réthez érkezem, kicsit élvezem a napos időt, de biztonságosabbnak látom, ha egy fához vonulok el, ahol senki nincs, így egyedül lehetek gondolataimmal.  Annyira céltudatosan közeledem az általam kinézett fához, hogy nem veszem észre a kikötődött cipőfűzőmet, ebből fakadóan sikerül a rét közepén elesnem a saját figyelmetlenségem miatt. Kezeimmel tompítom az esést, de a térdeimet így is sikerül beütnöm. Gyorsan felülök, hogy rekonstruáljam a történteket és azt se szeretném, ha mindenki engem nézne az esés miatt. Amikor rájövök, hogy a fűzőm a hibás, mérgesen leveszem a cipőmet.
-Ez a nyavalyás cipő! Vajon mindenki lábát ennyire szorítja a lábbelije? - mérgelődöm félhangosan és fel se tűnik, hogy a könyvek, amiket eddig magammal cipeltem, most a fűben hevernek. Én pedig zokniban, koszos térdekkel a cipőmhöz beszélek, már csak reménykedem, hogy senki nem látta a jelenetet. Természetesen a szemüvegem is leesett, de a bosszankodás közepette, ez még fel se tűnt.

Damira

Teljesen magam alatt vagyok az esés miatt, kisebb kudarcként élek meg. Maximalistaként minden olyan eset, amiben leégek vagy nem a tervek szerint sül el, negatív hatással van rám. A cipőm a kezemben, könyveim szerteszét, a nadrágom koszos -szerencsére nem szakadt ki, azért akkorát nem estem- és ülök a fűben, mint egy mezei nyúl. Eléggé meglepődöm, amikor egy ismeretlen lány lép oda hozzám és csak most realizálom, hogy minden cuccom, ami eddig a kezemben volt a fűben hever.
-I..i..igen, bocsánat!- válaszolok a lány mondatára és egy darabig csak nézem, ahogy összeszedi a könyveimet, közben mélyen szégyellem magam, mert ez most nekem mégis csak egy kínos helyzet. Majd leesik, hogy helló, én itt ülök, ő pedig segítene nekem, ezért én is felveszek két könyvet a fűről, a másik kezemben pedig továbbra is a cipőmet szorongatom, mint egy ereklyét. Szerencsére csak négy könyvet hoztam ki magammal a kastélyból, így a már két könyvet nyújtom háztársam felé, hogy csak tegye nyugodtan rá az általa felvett könyveket, ha ez megtörtént, akkor ideje bemutatkoznom segítőmnek.
Próbálom kicsit összeszedni magam, egy kis bátorság és remélhetőleg sikerül javítanom az első benyomáson.
-Egyébként, Somlay Kornél vagyok, de hívj csak Somnak vagy Sominak! Legalábbis otthon így hívnak- nézek a lányra és nyújtom a jobb kezem felé, de csak ekkor realizálom a kezembe lévő cipőmet, amit gyorsan le is helyezek a földre. Ha Damira elfogadja a felé nyújtott baráti jobbomat, utána felhúzom a cipőmet és próbálom rendezni külső megjelenésemet.
-Köszönöm, hogy segítettél! Úgy látszik, hogy itt valamiért jobban hat rám a gravitáció- utalva arra, hogy itt létem alatt már másodszor kerültem talajra, bár az első esésemről nem hiszem, hogy tudna. Kivéve, ha a prefektus el nem mesélte neki.
-Egyébként tudom most elég bénán nézhetek ki, de Levitás vagyok és első éves, bár utóbbit gondolom te is kitaláltad -a nyakkendőmből látszik melyik házba tartozom csak még mindig rosszul érzem magam, hogy így ismernek meg. Felhúzom a térdemet, és próbálok kis lendületet szerezni, hogy felálljak a földről, de a térdeimnek más tervei vannak.
-Segítenél, kérlek? -nézek a lányra bociszemekkel, majd nyújtom felé kezem. Ha segít, akkor felállok kicsit megmozgatom lábaimat, ami egyáltalán nem egy kellemes érzés, így esés után. Majd az arcomhoz nyúlok, hogy megigazítsam szemüvegemet, de csak most tűnik fel, hogy nincs is rajtam.
-Öhmm..kicsit kínos, de a szemüvegemmel nem találkoztál véletlenül? -teszem fel a kérdést, hátha valamelyik könyv közelében volt, amit felvett és közben szétnézek a fűben hátha meglátom, bár félig vakon ez nem lesz könnyű.

Damira

Most már nem is olyan könnyű tartani a könyveket, legalábbis egy kézzel. Miután Damira is ráteszi azt a két könyvet, az általam felvett könyvekre, a teljes gyűjteményt szépen leteszem a fűre közel magamhoz. A hely már úgyis ismerős számukra, de legalább már együtt vannak és nem szétszórva. A nevemmel kapcsolatos kérdésén kicsit meglepődőm, de utána lassan rájövök, hogy nem otthon vagyok és itt még nem ismernek. Szóval jöhet a magyarázkodás.
-A hiedelem szerint, anyai nagymamám sose kedvelte apámat, mert úgy vélte, hogy nem való a lányához és ezt többek között azzal mutatta ki, hogy a vezetéknevét kezdte el gúnyolni. -vezetem fel a sztorit, közben próbálom magamban megfogalmazni a következő mondatokat, hogy érthető legyen egy külső szemlélő számára a történet. –Amikor megszülettem, ahogy az lenni szokott, a szüleim elvitték a csecsemő énem a családon belül és mindenkinek bemutattak. Na, de nagymamám valamiért nem tudta megjegyezni a Kornél nevet és a vezetéknevemen kezdett el szólítani, de apám iránti utálatból nem Somlay-t mondott, hanem elkezdte becézni. Ez végül rám ragadt és a családban maradt, illetve a Kornélt nehezebb becézni és nekem is jobban bejön a Som vagy Somi. -zárom ezt a rövidnek nem nevezhető családi sztorit. Ez az első alkalom, hogy magyarázkodnom kell a becenevem miatt, de inkább elmondom nyolcvanszor ezt a legendát, mint hogy a Kornélt kezdjék el használni. -Mellesleg a Kornél elég gyakori név, gondolom a suliban is van pár Kornél nevű srác, legalább így megtudnak minket különböztetni. Szerintem nem sok embert becéznek a vezetékneve alapján. -igen, ezt még hozzá kellett tennem. Miután végeztem a nevemmel kapcsolatos történet elmesélésével, meghallgatom az ő nevét és rögtön memorizálom is. Szerencsére a memóriám jobb, mint az ügyességem, hisz az még nem bukott fel, ezzel ellenkezőleg a testem már párszor talajt fogott. A cipőmet a könyvek mellé helyezem, utána jön a kézfogás. -Övendek, Daminak! -valamiért nem esett le, hogy ő csak simán Dami és a végén toldalékot használt. Én ezt így egyben lementettem, úgy tűnik, hogy ma elég szétszórt vagyok.
-Ez már a második esésem, itt tartózkodásom alatt. Pont az első napomon is közelebb kerültem a talajhoz, fent a klubhelyiség melletti egyik szobában. -válaszolok kérdésére, és felveszem a cipőmet. Most különösképpen figyelek a fűzőkre, hogy ne lógjanak.
-Gondoltam kihozom olvasgatni őket, az egyik Bájitaltanra kell, a másik Bűbájtanra, a harmadik Sötét Varázslatok Kivédése órára, a negyedik pedig az iskola története. -elég színes válogatás, és a sorból csak a suli története lóg ki, de engem, mint kíváncsi fiút érdekel, hogy a könyvtárban fellelhető könyvben mennyivel többet írnak a Mágustanodáról, mint abban a kiadványban, amit otthon szereztem be, még érkezésem előtt és olvastam el. -Másodikos? -kérdezek vissza. -Milyen a második év? -most nagyon koncentrálok Damira, úgy tekintek rá, mintha csak azt mondta volna, hogy ő tud megoldást a világ összes problémájára. Örülök, hogy találkoztam egy korban hozzám közelebb álló lánnyal, de mégis egy évvel felettem lévővel. Már annyival többet tud nálam.
Nagy nehezen sikerül felállnom Damira segítségével és elkezdjük keresni a szemüvegemet. Már épp azon voltam, hogy erőt gyűjtsek a fűbe való visszatéréshez és átnézzem a könyveket, hátha oda bújt el a látásjavítóm. Ám, ekkor egy reccsenés üti meg fülemet, bár ez egy elég visszafogott kifejezés arra, hogy a reccsenés sebesvonatként üt arcon, a szemüvegem eltörésének felismerése pedig még nagyobbat csap. Lassan megfordulok és a törött szemüvegemre tekintek.
~Ezt most, hogy fogom rendbe hozni? ~ kisebb pánik ül ki arcomra, hiszen nem vagyok se optikus, se gyakorlott varázsló, ahhoz, hogy megjavítsam a kárt. Meg is feledkezem arról a tényről, hogy varázsvilágban vagyok és egy pálcamozdulattal a legnagyobb baj is helyrehozható, ezt még akkor se realizálom, amikor egy mozdulattal a törött szemüvegem ismét régi fényében tündököl. A varázslat nem csak a szemüvegemet javította, de elérte, hogy leessen az állam is
-Ezt, hogy csináltad? -teszem fel a kérdést, majd átveszem a szemüveget, hogy jobban szemügyre vehessem. Már amennyire, korlátozott látásom ezt lehetővé teszi. Lassan visszahelyezem arcomra, a helyére, ahol már több mint négy éve pihen. Majd felkiáltok. -Látok! Tisztán látlak téged, meg a tájat és mindent! -gyorsan szétnézek, hogy mindent szemügyre vehessek. Tudniillik már egy ideje tervben van a szemüveg csere, mert úgy véltem, hogy a látásom romlott és abban állapodtunk meg a szüleimmel, hogy egy erősebb lencsére van szükség. Ám, most bebizonyosodott, hogy nem a látásom romlott csak a szemüveg kezdett „öregedni”. Örömömben, majdnem megöleltem az előttem álló Damirát, de rájöttem, hogy olyan jól még nem ismerjük egymást és az ölelésből, baráti vállveregetés lett -Köszönöm! -próbálom oldani a kialakult fura helyzetet. Majd lassan lehajolok könyveimért és felveszem őket a talajról. Közben válaszolok a feltett kérdésre is.
-Talán csak a szituáció miatt, hogy én kis kiszolgáltatottan hevertem a fűben és neked kellett segítened -maximalista lévén, ez eléggé nagy sebet tud hagyni bennem.
-Nos, azt elárultam, hogy én miért jöttem ide a rétre, de te mit csinálsz itt kint? -teszem fel kíváncsian a kérdést. Semmiképp nem bántásból, csak nem tudtam jobban felvezetni azt, hogy pontosan mire is vagyok kíváncsi.
-Lenne kedved kicsit arrébb sétálni? Félek, hogy pont útban leszünk az ideérkező társainknak! -szabad kezemmel egy közeli fához mutatok, ott van árnyék is és ha a lánynak is megfelel, akkor letudunk ülni tovább folytatni a társalgást.

Dami

Csak bólint. Én itt beavatom életem apró történetébe, ő meg bólint. Ez olyan, mintha az angol orvosi társaság csak leokézta volna, hogy Alexander Fleming feltalálta a penicillint, ami emberek millióinak életét menti meg. Persze, tudom, a kettő teljesen más, az én esetem súlyosabb.
Ha ez nem lenne elég, még a nevét is kijavítja. Nekem is csak bólintanom kéne, hogy „oké, haladjunk”, ahogy azt ő is tette történetemmel, de nem. Somlay Kornél jól nevelt.
-Ó, bocsánat! Akkor üdv, csak Dami -nem nyugi, a „csak”-ot nem fogom megjegyezni a névhez. Cipőhúzás közben elmesélt megborulásos sztorimat ismét bólintással reagálta le, ez már a második bólintásos „oké”. Szóval, Damira nézek -most már bánom, hogy a „csak” -ot nem dobtam a neve elé-, bal szemöldökömet enyhén felhúzom és rövid ideig így nézem őt. Öcséimre szoktam így figyelni, ezzel a nézésemmel szó nélkül kérdezem meg tőlük, hogy „bro, minden rendben, vagy menjünk a dilidokihoz?” Feltűnik, hogy egyik lábával dörzsöli a másik lábát, de a legjobb, ha nem teszem szóvá. Nem tudom, hogy pisilni-e kell, vagy csak próbálja észrevétlenül megvakarni. Bár, ha az utóbbi, akkor nem jött össze.
-Valóban érdekes könyv. Mielőtt ide utaztam, én is vettem egy példányt, de mint kiderült a könyvtárban található kiadvány sokkal részletesebb és nagyobb, mint a sajátom. Szóval sok újat tudhattam meg az iskoláról. -válaszolok Daminak. Örülök, hogy van egy könyv, ami mindkettőnk érdeklődését elnyerte.
-Ebben igazad van, nulláról indulni mindig nehéz. Felépíteni apránként valamit, amit még nem látunk és nem tudjuk hova vezet az út. Eddig azt vártam, hogy bekerülhessek a suliba, most azt várom, hogy nagyobb legyek, sok varázslatot ismerjek és tapasztalt varázsló lehessek. -reagálok Dami mondatára. Megvan az új motivációm, nagyobbnak lenni, hogy tapasztaltabb lehessek. -Téged mi motivál a mindennapokban? -az enyém már megvan, érdekel az ő motivációja is.
Visszakapom a megjavított szemüvegemet, boldog vagyok. Talán így érezhetnek a felnőttek is, amikor hazavihetik a szervízből megjavított autójukat. Ők is hősként, csodatevőként tekintenek a szerelőre, ahogy most én is így tekintek Damira.
-Egyszerű varázsige? Szóval, ha megtanulom, akkor utána bármikor eltörhet a szemüvegem, simán megjavítom? Addig, ha eltörne, megjavítod majd nekem? -kérdezem tőle csillogó szemekkel, úgy tekintek rá, mint egyetlen reménysugárra az éles látásom utolsó bástyájaként. Ez az ölelés szerencsére mindkettőnknek ugyanannyira kínosra sikerült, szóval engedjük is el a dolgot.
Felteszem kíváncsiskodó kérdésemet itt létéről érdeklődve, és miközben válaszol én elindulok a kiválasztott fa árnyékában. Értelemszerűen Damira gyorsabb, mint én. Sántaként élem most az elkövetkező pár napot, ez emlékeztet majd arra, hogy mindig nézzek a lábam elé. Damira le is ül a fa tövébe, lassan én is követem és csak most jut időm reagálni arra, amit mondott.
-Miért töltötted termekben és szobában az életedet? Átok hatása alatt voltál és vártál az igazira, aki leveszi rólad az átkot, de csak mostanában ért oda hozzád? -bocsánat, hogy 13 évesen még hiszek a tündérmesékben. Majd előveszek egy fonalat jobb zsebemből és egyelőre csak a combomra helyezem, később karkötő lesz belőle. Kíváncsi vagyok Damira válaszára, nem leszek bunkó.
-Egyébként Dami, olyan érdekes neved van! Honnan ered, tudod mit jelent? -teszem fel a kérdést. Igen, tudom már korábban is megkérdezhettem volna, de a jelek szerint csak most dolgozta fel az agyam.  

Damira

-A házak leírása, de talán pont ez volt a legszomorúbb rész. Mind a ketten ugyan annak a háznak tagjai vagyunk, szóval talán megkérdezhetem, hogy te már érezted úgy, hogy rossz házba kerültél? -teszem fel a kérdést. Bennem mostanában felmerült ez a gondolat, miután elolvastam a házak leírását, de mégis úgy érzem, hogy a Levita a számomra ideális hely, csak kitartóbbnak kell lennem.
Végig hallgatom motivációját a mindennapi életben. Elég érdekes gondolat, de most nem szeretnék mélyebben belemenni, majd talán később. A szemüvegem megjavult én boldog vagyok, ő megnyugodott és ígéretet is kaptam arra, hogy vihetem hozzá javításra a látásjavítómat, legalábbis amíg nem tanulom meg a varázsigét. Persze hangosan nem mondom ki, de azért megjegyeztem ezt az ígéretet.
Már az árnyékban ülve hallgatom végig a történetet és eléggé megdöbbenek a hallottokon, hogy őszinte legyek azok alapján, amit tudok az autizmusról, teljesen máshogy képzeltem el az autistákat. Azt hittem nagyon zárkózottak, nem kommunikálnak a külvilággal, ezzel szemben Damira még segített is nekem és most is itt beszélget velem.
-Miért lenne jobb az átok? Én úgy tudtam, hogy az autisták csodálatos emberek, teljesen máshogy látják a világot és lenyűgöző elmével rendelkeznek. Persze, a változásokra, fényekre, hangokra sokkal érzékenyebbek, de ezekre csak oda kell figyelnünk. -fejtem ki véleményemet. Az autizmus nem változtatható, nekünk a környezetükben lévőknek kell a gondolkodásunkat megváltoztatnunk, hogy egy kis odafigyeléssel könnyebbé tehessük a világot. -Mi az, ami megnyugtat téged egy stresszes szituációban vagy mikor rosszul érzed magad? -bár így már értem, miért csak bólintást kaptam. -Egyébként nem bántottál meg, nyugi! -nézek Damira és halvány kis mosoly jelenik meg arcomon. Látom, felkeltette érdeklődését a fonalam. -Szoktam fonni, kötni is. Kezdetben unaloműzőnek indult, de néha jól jön amikor rosszul érzem magam vagy stresszes vagyok. Szóval, emiatt mindig van a zsebemben fonal és féltem, hogy nyomni fog, ha leülök, ezért vettem elő. -válaszolok a kérdésre. -Nézd, ezt a karkötőt is én készítettem! -nyújtom felé bal karomon lévő csomózott karkötőt.
-Te mit szoktál szabadidődben csinálni? -teszem fel a kérdést, ha már az én hobbim úgyis kiderült. Majd meghallgatom a név kérdésemre adott válaszát.
-Kornél, latin eredetű név. Jelentése, somfa. -majd szinte csak most hasít belém a felismerés.  -Várj, a nevem jelentése somfa! Innen is származhat a Som, Somi becenév. Lehet, hogy nagyanyám nem azért kezdett el Somnak hívni, mert nem tudta kimondani a Kornélt, hanem azért, mert ez a jelentése. Érted? -annyira tetszik ez az elmélet, hogy szó szerint vigyorgok, mint egy kis karácsonyi manó. -Most már a Damira jelentését is meg kell tudnunk, lehet az is valami nagyon menő és használhatnád te is becenévnek! -kicsit túlgondoltam ezt a dolgot.

Damira

Ezek szerint nem csak ugyan az a könyv a kedvencünk, de még a fejezet is stimmel. Végig hallgatom a gondolatmenetét. -Ha választhattam volna, akkor én is a Levitát választottam volna vagy a Navine-t, de ha butább lennék, akkor lehetne a Rellon is. Csak néha úgy érzem, hogy még okosabbnak kéne lennem, ahhoz, hogy méltó legyek a Levita színeinek viselésére. -reagálok kérdésére. Igazából, ez utóbbi érzet csak akkor jön elő bennem, amikor egyedül vagyok, esetleg depis a hangulatom.
-Meglehet őket törni, de ha én ellennék átkozva, akkor az lenne a cél, hogy olyan embert találjak, aki úgyis elfogad, hogy elvagyok átkozva. Persze, zavarna, hogy átok ül rajtam, de a cél egy olyan személy, aki így is szeretne. Ha meg nem jönne, akkor sincs semmi para, majd lesznek macskáim, akiket tudósokról fogok majd elnevezni. A szomszédoknak lehet fura lesz majd először, hogy mit keres a lakásomban Teller Ede, Bell vagy Nobel, de ez már engem nem fog érdekelni. -tovább hallgatom Damit, majd eszembe jut egy nem rég olvasott cikk az autizmusról. -Elvileg folyamatosan jönnek ki új kísérletek, fejlesztések az autisták és családtagjaik számára. -ennyi, ne várj csodát. Konkrétan csak ennyit tudok most hozzátenni a témához. Nekem nem tűnt fel, hogy más lenne, mint én. Ebből adódóan nem is zavar. Most már érthető, hogy miért dörzsölte a lábát és miért vonult el így külön. Mondjuk én is külön akartam vonulni, úgyhogy egyre több a közös pontunk.
-Örülök, ha elnyerte tetszésedet. Ezt csomózással készítettem, indián csomózásnak hívják elég könnyű megtanulni, de a legjobb a horgolás csak ahhoz kell egy horgolótű. Ha érdekel, szívesen megmutatom neked. -nézek Damira. Szeretek másoknak olyat tanítani, ami engem érdekel. Főleg, ha őt is érdekli.
-Ifjúsági könyvek? Ki a kedvenced? -kérdezem kíváncsian, lehet, hogy ebben is hasonlítunk. Majd jön a becenév, az öröm és utána a felismerés, hogy a titkot magával vitte nagymamám.
-Nagyimtól már nem tudom megkérdezni, hogy valóban ez áll a dolog mögött. Ha korábban érkezik a felismerés, akkor még tudtam volna erről beszélgetni vele, de sajnos már elkéstem. -most ez kicsit kedvem szegte, de nem sokáig tart a szomorúság. Kifújom a levegőt és a mosoly újra arcomon ül.
-Rendben, majd akkor a könyvtárban segítek neked könyvet keresni, amiben benne vannak a nevek és jelentésük. Ha ciki, akkor megtartom a titkod, okés? -nézek Damira.
-Egyébként sebgyógyításra nincs egy jó kis varázsigéd? -választ meg se várva óvatosan felhúzom nadrágom szárát és szemügyre veszem térdeim állapotát.

Dami

-Tehát idővel majd hozzászokom, hogy a Levitába kerültem? -persze értem, hogy mire gondol Damira, de jó egy kicsit húzni ezt az egész témát. Viszont abban igaza van, hogy a bizonytalanság az egyik jele annak, hogy jó úton járunk. A kacsintás kicsit meglep, de örülök, hogy kezd feloldódni mellettem.  A lány nevekkel ellátott macskák gondolatának hallattán én is elnevetem magam. Tudniillik vizuális típus vagyok, ezáltal szemeim előtt megjelent a Dami által felvázolt kép.
-Valóban fura lenne, ha a szomszédok azt hallgatnák, hogy „Joli, miért kakiltál a sarokba?” -nevetek tovább. Majd eszembe jut egy nagyobb őrültség. -A legdurvább az egészben az lenne, ha lány neveket kapnának, de csak fiú macskáim lennének. -nevetek tovább még egy kicsit. Tetszik a felvázolt kép.
-Szerintem sikerülni fog, nekem például fel se tűnt „az átok” és simán elfogadtalak vele. Szóval nyugi, más is elfogad olyannak, amilyen vagy. -mosolygok Damira. Nem kell paráznia, bizonyára élete és ittléte során is fog találkozni idiótákkal, de velük nem kell foglalkozni. Csak előre az úton, majd úgyis mellé állnak az értékes emberek. -Nem, nincs bajom a macskákkal, de a legtöbb macska, amivel találkoztam elég kis genya volt. Szóval, két lépés távolságot tartok velük, de elvileg az idős magányos embereknek macskáik vannak, ezért lenne nekem is idős koromra. Nem szeretném megtörni ezt a szokást. Bár, mindig kutyás voltam. -fejtem ki véleményemet, az adott kérdésben. -Te macskás, vagy kutyás vagy? -kérdezek vissza, bár általában a lányok nagy része a macskákat szereti.
-Rendben, ahogy szeretnéd. -kérésére elkezdem rendezgetni az ölemben fekvő fonalakat, majd megkezdem a fonást és közben végig magyarázom Daminak, hogy mit, miért és hogyan csinálok. Az első pár szem kész, felemelem magunk elé. -Most már csak rajtad áll, hogy milyen hosszú legyen és egészen a végig ugyan ezzel a technikával haladunk. -mondom Damirának, de most nem viszem végig csak az alapokat kezdtem el.
Mint kiderült az olvasás elég erős közös pont bennünk.
-Szabó Magda nem is rossz „Régimódi történetek” és az „Abigél” a kedvencem tőle. Gondolom, akkor ezt a két művét olvastad is már. Szakács Esztert nem ismerem, vannak olyan népszerű művei, amiről már én is hallhattam? -teszem fel kíváncsian a kérdést. -Én Dickens rajongó vagyok, ismered a munkásságát? -az már bizonyos, hogy ő inkább a magyar irodalom felé húz, én pedig az angol felé, de attól ismerhette a viktoriánus kori írót.
-Ez csak természetes, gondolom te is megtartanád fordított esetben a titkomat. -mosolygok Damira. Közben kisebb fájdalmak közepette és elég lassan felhúzom a nadrágom szárát, hogy szabaddá tegyem fehér térdeimet.
-Talán a víz is segíthet, de szerintem kibírja a lábam, amíg visszatérek a klubhelyiségbe. Ott majd lefertőtlenítem a sebemet. -közben nézem, ahogy táskájában kutat valami után Dami. Már épp megakartam kérdezni, hogy mit keres ennyire, amikor kivesz a táskából egy sebtapaszt. -Hulk? Tökéletes! -mondom nevetve. Kicsit nonszensz a szituáció, ahogy egy fiatal varázsló Hulk-tapasszal sétálgat.
-Neked van testvéred vagy egyke vagy? -teszem fel a kérdést. Mielőtt válaszolna én megelőzőm. -Nekem öcséim vannak, ikrek. Pont emiatt, meg azért, mert kicsik a középpontban vannak és hamar átterelődött a figyelem rólam rájuk. -ezt nem tudom miért mondtam el Daminak.  

Dami

-Nem is tudom. Annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy egyedül kell boldogulnom a legtöbb esetben, hogy fel se merült bennem az, hogy mennyire segítenék haladásomat a társaim. -egy kis szünetet tartok monológomban. Nem a drámai hatás kedvéért, hanem mert csak most gondolok bele abba, amiről Dami beszélt. -A legtöbb emberre motiválólag hat, ha a környezetében lévők szorgalmasak és jól teljesítenek, de nekem még soha nem kellett senkivel se versenyeznem. Szóval nem tudom, hogy rám milyen hatással lesznek a Levitások. -fejezem be mondataimat. Az élet majd úgyis alakítja sorsom és meglátom, hogy mi motivál az életben. -Neked volt valaha riválisod, akivel versenyeztél? -teszem fel a kérdést Daminak.
-Szerintem amilyen szerencsém van, sikerülne olyan cicákat tartanom, akik így is kaparófának használnák a lábamat. -teszem még hozzá mosolyogva. Figyelmesen hallgatom Damirát, majd egy kis megtorpanás, mert a mondata megütötte fülem. -Úgy érzed, hogy kínos helyzetbe hoztad magad? -valójában csak most realizálom, hogy jobban kell figyelnem a szavaimra. Nem szeretném, ha kényelmetlenül érezné magát mellettem.
-Túl sok munka lenne velük. Takarítani, etetni, sétálni. Akkor már inkább kutya és kevesebb takarítás. -bár, jobban belegondolva a takarítás mennyisége és minősége nem változna, ha csak egy állatom lenne, mert a szőrt ugyan úgy el kell tüntetnem. Na, mindegy. Ő macskás, legalább ebben különbözünk. Az magától értetődő, hogy a kutyákat is szereti. A kutyákat csak szeretni lehet. Megmutatom neki, hogy hogyan kell elkezdeni a csomózást, ha már úgyis a karkötőmmel dicsekedtem, akkor kezdjük az első órát annak elkészítésével. -Miért, eddig, hogy próbálkoztál? -teszem fel a kérdést. Azt hittem teljesen kezdő. Majd felé nyújtom a fonalamat. -Megmutatod? -mármint azt, hogy eddig hogyan próbálkozott, nehogy a fonalat mutassa meg nekem! Talán jobban kéne fogalmaznom, mert Dami mindent szó szerint ért, de még tanulnom kell.
-Nem ismerem ezen művét. Azt hittem, hogy „Az ajtó” a kedvenced tőle. A Régimódikat mindenképp ajánlom neked, érdekes olvasmány. Szakács Eszternek pedig utána olvasok majd. -mosolygok Damira. Már megérte suliba jönnöm, számomra ismeretlen szerzőkről hallok és könyvajánlásokat is kaptam. Úgyhogy mindenképp felveszem a „kötelező olvasmányaim” listámra. -Már az is jó, hogy a Twist Olivért olvastad tőle. Sokan sajnos nem is tudják, hogy ki volt ő és miket írt. Pedig „A karácsonyi ének” valamilyen feldolgozását mindenki ismeri, csak sajnos nem kötik Dickenshez. Szeretem az írásmódját, egyszerű, élvezetes és kreatív. -örülök, hogy találkoztam valakivel, akinek nem kell arról beszélnem, hogy ki is volt Dickens. Sajnos, már kezd feledésbe merülni a neve, de valahol érthető is, hiszen már több, mint 140 év telt el a halála óta.
Felhúzott nadrágszárral ülök a fa árnyékában és azon tűnődőm, hogy kibírnám-e, ha víz érintené sérült végtagomat. Ahogy ismerem magam, ebből a sztoriból sikítás lenne, ezért inkább visszautasítom a vizet. Majd fent a hálókörletben, ahol senki más nem hall meg. -Majd fent lefertőtlenítem a sebemet, elég csak a sebtapasz, köszönöm! -nyújtom kezem a Hulk díszítéssel ellátott sebtapasz felé. Sok ember nem szívesen lát sebeket, ezért meg se kérdezem Damirát, hogy rárakná-e a sebemre, inkább megoldom magam. Lehet, hogy van is ilyen íratlan illemszabály, hogy a kisebb sebeket kezeljük magunknak, ne várjunk másra. -Valóban feldobja a szuperhős a sebtapaszt. -mielőtt ráragasztanám a sebemre még egyszer szemügyre veszem. Miközben próbálom elfedni sérülésemet, közben figyelek Damirára is. -Maradjunk annyiban, hogy néha jó, néha idegőrlő. -valóban jó, ha van az embernek testvére, hisz társaslények vagyunk, ezért fontos, hogy valakivel kapcsolatban legyünk. Legyen az testvéri vagy mély, bensőséges, romantikus kötődés. Sok mindent megéltem már a testvéreimmel, és sok mindent megoszthatunk egymással. Ám, csak most esik le, Damira is válaszolt a kérdésemre, hisz ezek szerint ő egyke. A kérdésén kicsit el kell gondolkoznom, nehéz erre jó választ adni, legalábbis őszinte, de visszafogott választ adni. -Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elején nem zavart. Főleg elsőszülöttként nehéz volt elfogadni, hogy nem én vagyok a középpontban, de talán ezért is menekültem az olvasásba. A könyvek egy új világot nyitnak meg, amit a fantáziám épít fel. Minél többet olvasok, annál nagyobb és színesebb lesz ez a világ.  -válaszolok a feltett kérdésre. Azt már hozzá se kell tennem, hogy talán a tesóim miatt kellett hamarabb felnőnöm és kilépnem gyermeki világomból. Más velem egykorú biztos nem a könyvtárban tölti szabadidejének nagy részét. -Nálad mi volt a kiváltó ok, amiért a könyvek felé fordultál és váltál ilyen olvasottá? -igen, ez most egy visszakérdezés. Élek ezen jogommal.
-Minél többet nézem ezt a sebtapaszt annál jobban tetszik. Te mindig mindenre fel vagy készülve? -valóban menő a Hulk, ami elfedi botlásomat. Miközben a választ hallgatom, lassan kinyújtom lábaimat a fűben. Jelenleg egy 100 éves ember is gyorsabb mozdulatokra képes nálam, de pár nap és újra a régi leszek.

Sadie

Már egy ideje itt vagyok. Legalábbis a tanévkezdése óta eltelt jó pár nap, de a szüleim kérésére még mindig életjelet kell adnom hetente magamról. Ez az oka annak, hogy a mai sétám a Bagolyházba vezet. Az öltözékem ma is a szokásos ing, fekete nadrág, cipellő és a Levita színeiben pompázó nyakkendő. Lassú, komótos léptekkel megyek fel a baglyok lakhelyére, lépcsőfokról-lépcsőfokra haladva. Őszintén szólva semmi kedvem hozzá. Már a levél megírásához is egy fél nap kellett, mert konkrétan nagy újdonságokról nem tudtam beszámolni az otthoniaknak. Maradt a szokásos. „Sziasztok! Élek még, ez nem csak szóbeszéd. A suli tetszik, az órák izgalmasak, bár van egy-két tanár, akit szívesen elkerülnék, de csak kibírom valahogy. Jókat eszem, a Levita menő, a könyvek érdekesek és próbálok barátokat is szerezni. Üdv, Som”
Eléggé távolságtartónak tűnik az egész, de az elköszönés még nem az erősségem. Meg minek ez az egész? Elsős vagyok, egy idegen helyen, ahol nincsenek a szüleim, a szabályokat kell csak betartanom, de ezen kívül szabad ember vagyok, s mégis leveleket kell küldenem hetente.
Nagy nehezen sikerül felérnem a  Bagolyházba, ahol eléggé nagy a kosz. Tollak és mindenféle hasonló jóság lepi el a padlót, a fejem felett pedig baglyok százai ülnek a farudakon. Nem is olyan egyszerű megtalálnom a saját kis baglyomat, Hugót. Egy gyors buksi simi után csőrébe is veszi levelemet és elsuhan vele, én meg maradok a baglyok között.
Már épp indulni készülök vissza a hálókörletbe, amikor az egyik bagoly a vállamra száll. Ő is kap tőlem egy kis simogatást csak, hogy ne tűnjek bunkónak. Majd óvatosan megpróbálom áthelyezni a vállamról, az egyik közelben lévő gerendára, de ahogy a lábai a fához érnek, vissza is repül a vállamra. Ezt még kétszer megismétlődik, de valamiért nagyon ragaszkodik hozzám. A nagyobb baj, hogy rajta kívül még egy másik bagoly érez hasonlóan és így már mind a két vállam foglalt lett. Úgy látszik bele kell törődnöm sorsomba, én vagyok a Bagolyház új madártartója.  

Sadie

A baglyok tartónak használnak, az orromba beleszáll minden por, amit felvernek a kis madarak és itt egy lány, aki szinte tudomást se vesz rólam, szürreális az egész. Rám se néz, csak békésen üldögél, mintha ez a jelenség, ami körülöttem kialakult teljesen természetes és normális lenne. Nos, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Lassan oda topogok a lányhoz, útközben már rájöttem, hogy könnyebb lenne csak simán szólni neki, de ha már eddig nem vett tudomást rólam -feltételezem szándékosan-, akkor a segélykiáltásomat is figyelmen kívül fogja hagyni. Szóval, odatopogok a lányhoz, vállaimon a baglyokkal, most úgy nézek ki, mint a parkban ülő idős hölgyek, akiknek életük az ott lévő galambokat etetni.
-Bocs, tudnál segíteni? -teszem fel a kérdést. Hangomba próbálok kedvességet csalni, de nehéz. Utálom, amikor az emberek átnéznek rajtam, de nyugtat a tudat, hogy okosabb vagyok náluk. A lány meg teljesen úgy viselkedik, mint egy Rellonos, rájuk jellemző, hogy csak magukkal vannak elfoglalva.
A jobb vállamon lévő bagolynak talán csak egy fuvar kellett, mert amint az ismeretlenhez lépek és felteszem a kérdést, a kedves kis madárka átpártol az ő vállára. Mondjuk ez korrekt húzás volt tőle, megvárta, amíg megszólítom a lányt. Már csak egy madárról kell gondoskodnom, akit most leveszek a bal vállamról és elindulok vele az egyik gerenda felé, hogy lerakjam oda. -Kösz a segítséget! -vetem oda a lánynak. Most teljesen érződik a szarkazmus a hangomban. A bagoly most már az ő gondja.
Amíg leteszem a baglyot, a jól nevelt Levitás énem is előjön, pontosabban a lelkiismeretfurdalás hívja elő őt és bemutatkozom.
-Somlay Kornél vagyok, de hívj csak Somnak. -nem tudom miért mondtam el a nevem. Talán csak arra várok, hogy segítséget kérjen, bár elég talpraesettnek tűnik, szóval várom a fejleményeket. Vajon mi lesz a madár sorsa? Kiderül, hogy a lány valóban Rellonos, ahogy azt a megérzéseim súgják? Vajon, hogy folytatódik a történet?

Dami

Kicsit máshogy értelmezzük a rivális fogalmát. Legalábbis én nem úgy gondoltam, ahogy ő.
-A riválisnak elég negatív csengése van, de most úgy értettem, hogy volt-e olyan ember valaha, akivel azonos szinten voltatok és motivált, hogy jobb legyél nála? -próbálom jobban megfogalmazni gondolataimat. Majd figyelmesen hallgatom válaszát, ami eléggé meglep. Nem gondolom úgy, hogy beégette volna magát előttem. -Akkor remélem, hogy én és a jelenlegi beszélgetésünk abban a maradék 10%-ba esik. Nem gondolom úgy, hogy kínos helyzetbe hoztad volna magad előttem. -próbálom megnyugtatni Damit.
-Nyugi, az elején én is rengeteget hibáztam! Bele kellett tanulnom, és ennek köszönhetően sok fonalat dobtam ki. -mivel Dami nem szeretné megmutatni az eddigi tudását, ezért visszateszem a fonalat a combomra.
A könyvek és ajánlások témán túljutottunk. Jó tudni, hogy van az iskolában még egy ember, aki annyira szeret olvasni, mint én.
-Azt megbeszéltük, hogy melyik műveket szeretjük és hogy kik a kedvenc írónk, de van olyan mű, amit elkezdtél, de nem tetszett és inkább elengedted? Esetleg olyan szerző, akit nem szeretsz? -teszem fel következő témaindító kérdésemet, s közben én is elkezdem összeszedni gondolataimat, hogy egy esetleges visszakérdezés során tudjak válaszolni a feltett kérdésemre. Majd hirtelen eszembe jut egy másik kérdés is. -A versekkel, hogy állsz? Van kedvenc költőd vagy kedvenc versed? -sikerült megtalálni a kedvenc témámat, az irodalmat.
A sebtapasz a térdemen, közben Dami válaszol kérdésemre és egy mondat megüti fülemet.
-Tanáraid? Te jártál mugli iskolába is a Bagolykő előtt? -ez nekem azért fura, mert a szüleim nem írattak be minket, tesóimmal sima általános iskolába. Egyenesen ide küldtek, addig pedig anyám otthon tanított minket. Lehet, hogy ez csak nekem fura, mert nem ehhez vagyok szokva. Úgy látszik más családoknál ez máshogy működik.
Nagy nehezen sikerül kinyújtanom lábaimat is, közben hallgatom Dami előadását a felkészültségéről és táskájának tartalmáról. Majd az egészet egy bólintással veszem tudomásul.
-Ha választhatnál egy szupererőt mit választanál? -jön egy újabb témaindítás. Most természetesen nem a varázserőre gondolok, mert azt nem kell választania, születésénél megkapta, de lehet, hogy van olyan erő, amit még szeretne.

A segítségkérésemet ignorálja, de szerencsémre az eddig jobb vállamon pihenő bagoly karmaként működik tovább és átpártol az ismeretlen lány vállára. Ha Rellonos lennék a jelenetet látva biztos megjelenne arcomon egy gonosz mosoly, de jó Levitásként inkább nyugodt helyre viszem a másik baglyot. Na, nem a bagoly miatt, inkább magam miatt. Súlya már kezdte nagyon nyomni a vállamat. Félszemmel a lányt nézem, ahogy elzavarja a baglyot.
-Okos kis madarak. Tanulmányok bizonyították, hogy a bagoly a legcsendesebb vadász a húsevő szárnyasok között. Zsákmánya meg se hallja a madár közeledését és a semmiből csap le rá. -intézem rövid madártani beszédemet a lánynak. Közben elhelyezem a másik baglyot a gerendán. -Tudod egyesek madarak megjegyzik azokat a személyeket, akik ártottak nekik és csapatostul visszatámadnak. Én a helyedben tartanék tőle, hogy megtámad a madár, amit elzavartál. Nem véletlen, hogy ennyire szemmel tart téged. -gúnyos kis mondatom csak féligazságot tartalmaz, mert a mondat első fele ornitológusok által bizonyított, de eddig csak a varjakról derült ki ez a felfedezés. A baglyokra nem jellemző a csoportos támadás.
Azon már meg se lepődőm, hogy a nevemből próbál gúnyt űzni. Most, hogy már a madarat biztonságba tudhatom, szembe fordulok a lánnyal és egyenesen ránézek. Két lépést közelítek hozzá és csak most reagálok a kis tréfára.
-Nagyon szellemes, most találtad ki vagy a Rellonosok kézikönyvében olvastad? -most már biztos, hogy Rellonos a lány. Rajta kívül még egy Rellonossal se találkoztam, de egymaga hozza a ház diákjaira jellemző tulajdonságokat. -A legtöbb esetben azok az emberek próbálják megbántani embertársaikat, akiknek valami nyomja a szívüket vagy belső vívódásaikban nem találják helyüket. Szóval, mi a te történeted? Nem tűnsz gonosz varázslónak, inkább durcásnak, aki lázad a hely és az ittlét ellen. Esetleg büntetésből kerültél a suliba? -teszem fel kérdéseimet, ha már ő támad, akkor valahogy meg kell védenem magam. Hangom teljesen higgadt, kis beszólásával egyáltalán nem bántott, sőt önmaga sétált be az erdőbe. Rossz emberrel kezdett.
-Az élet szép, nem is értem, hogy miért látják mások az egészet feketében és miért küzdenek minden ellen? Ha gondolod, nekem elmondhatod! A Levitások jó fejek és kedvesek. Tudom, a Rellonban ezek ismeretlen fogalmak. -a végén megtetszik, hogy szívhatom a vérét. Már alig várom, hogy milyen gúnyos kis mondattal fog visszatámadni. Persze, az is benne van a pakliban, hogy itt hagy, de próbálok óvatos lenni. A célom nem az elriasztás, hanem a megértés. Mindenkinek kell valaki, akinek elmondhatja az életét, még akkor is ha látszólag egy áthatolhatatlan burkot épít fel az illető, s ez a burok nem más, mint a támadás és mások sértegetése.

Sadie

Olyan mámorító örömmel tölt el, amikor embereknek tarthatok kiselőadást. Ha mugli lennék, biztos, hogy felnőttként egy neves egyetem professzora lennék és fiatal felnőtteknek tartanék 90 perces előadásokat, amelyeken végig én beszélnék és megosztanám velük tudásomat. Persze vizsgaidőszakban keményen vissza is kérdezném az elmondottakat. Most kicsit megfájdult a szívem, hogy erről lecsúsztam és varázslóként kell élnem életem. Nem sokat javít a helyzeten az, hogy a lányt hidegen hagyja a baglyokról szóló kis történetem.
-Oh, Em, Dzsi? Bocsánat, nem tudtam, hogy épp imádkozol, ha befejezted az imát, akkor mesélek tovább. Látom, érdekel a téma. -tudom jól, mit jelent eme rövidítés, amit az ismeretlen így idedobott, mint valami lerágott és kiköpött csontot. Azt is tudom jól, hogy ez nem egy zsoltár befejező himnusza. Nem gondoltam volna, hogy képes lesz megfejteni a házat, amelyhez tartozom.
-Hollóhátas? -kérdezek vissza, és már pörögnek a fogaskerekek, hogy vajon hol is találkoztam ezzel a szóval. -A Hollóhát nem annak az angol varázslóképzőnek az egyik háza? -most beugrott, a Roxfort Levitás megfelelője a Hollóhát, de vajon a Rellonos ezt honnan tudhatja? Kétlem, hogy szabadidejében a Roxfort történetéről olvasgatna, hisz nagy valószínűséggel még ennek az iskolának a házirendjét se ismeri, nemhogy egy másik varázslóképző házairól tanulna.
Kezdek hozzászokni gúnyos válaszaihoz, amikkel egyébként csak labdákat dob fel nekem és én szívesen lecsapom őket.
-Szóval ezek szerint intelligens embernek nevezed azt, aki bánt egy ártatlan madarat? -nehezen szakadok el attól, hogy elriasztotta szegény kis baglyot, aki csak szeretetre vágyott. Szeretet…egy Rellonos számára ismeretlen fogalom lehet ez.
-Nem várom el, de érdekel. Van egy ajánlatom, ha elkezdem én a te történetedet és igazságot is tartalmaz, amit elmondok, akkor te folytatod és mesélsz nekem magadról. Ha nem mondok el legalább három valós tényt rólad, akkor elismerem, hogy jobb vagy nálam. Mit szólsz? -most nem várom meg gúnyos kis válaszát. Fejben úgyis lassan összeállt a Puzzle. -Szóval Roxfortos voltál és onnan kerültél ide Bagolykőre. Aranyvérű varázslók gyermeke vagy. Van legalább egy testvéred, aki nem itt tanul, hanem a Roxfortban. Nem szereted ezt a helyet, kifejezetten utálod és úgy véled, hogy nem elég jó neked. Az éven kezdtél és még nem szereztél barátokat. Most pedig levelet vársz a családodtól és azért vagy itt a baglyok között. Nem Magyarországon születtél. Imádod a kékeket és lenyűgözz magas intelligenciám, szeretnél olyan okos lenni, mint én. Nos, mennyit találtam el? -az utolsó tényt csak a poén kedvéért tettem a listához, tudom, hogy úgyis tagadni fogja.
-Küzdesz a beszélgetésünk ellen? Miért? -játszom a meglepettet, pedig szavai egyáltalán nem lepnek meg. Nem indulhat minden barátság olyan könnyen.
-Mit szeret egy Rellonos csinálni? Azt sejtem, hogy nem tanulni, de a varázslatokkal, hogy állsz? -teszem fel érdeklődve a kérdést, hátha sikerül kiugrasztani a nyulat a bokorból.

Dami

Lassan, de kezdjük megérteni egymást Damival. Figyelnem kell, hogy néha szószerint érti a mondataimat, de nem probléma csak ügyelnem kell szavaimra.
-Nem, még nem találtam riválist. Sőt, néha azt érzem, hogy az évfolyamon csak én tanulok, a többiek pedig élvezik a mindennapokat. Lehet, hogy csak azért van ez így, mert a tanév elején járunk. -válaszolok Dami kérdésére.
Csak mosolygok arra az ötletére, hogy lehet újra megpróbálja majd a horgolást. -Ha kell segítség, akkor szólj nyugodtan! -ajánlom magamat. Nem mintha olyan profi lennék, de az elindulásban tudok segíteni, ha szükséges.
Úgy érzem sikerült jó kérdést feltennem ezzel a nem kedvelt könyvekkel, még nekem is gondolkodnom kell a válaszon. A Monte Cristo grófjához nem tudok hozzászólni, mert azt a művet nem olvastam, de a félelmetes mű, ami rémálmokat okozott Daminak, felkeltette érdeklődésemet.
-Melyik mű volt ez? -hirtelen Stephen King valamelyik regénye jut eszembe, de ekkora király lenne ez a Stephen fiú, hogy álmatlan éjszakákat okoz az egyik olvasójának? Sok időm nincs gondolkodni rajta, mert meg is érkezett a visszakérdezés. -Az orosz irodalom, azon belül pedig „Bűn és bűnhődés”. Egyszerűen annyira tömény és sok, illetve az írásmód se gyenge, hogy muszáj volt abbahagynom. Bulgakov „Mester és Margarita” című művével verekszem mostanában. Hasonlóan tömör és stilisztikailag se valami könnyű, kis nyári olvasmány, de érdekes. -válaszolok az általam feltett kérdésre. Azért örülök, hogy először én kérdeztem és Daminak kellett válaszolni, így volt időm gondolkozni rajta. A verseken kissé meglepődőm. Fura, hogy valaki, aki ennyire szeret olvasni, pont a verseket nem szereti.
-Milyen műfajú megzenésített verseket szeretsz? Például egy Kaláka-stílusú kis fülbemászó dallamú, gyerekes zene vagy komolyabb, mint a Schubert által megzenésített „Erlkönig” című Goethe vers? -néha észre se veszem, hogy mennyire otthonosan mozgok ebben a témában. -Nekem a Kaláka zenekartól a kedvenc megzenésített versem, az Szabó Lőrinc „Reggeli ének” című műve. Fülbemászó dallam, jó ritmus, tökéletes. -halkan elkezdem dúdolni, de gyorsan visszarántom magam a földre és válaszolok kérdésére. -Szeretem a verseket, több kedvencem költőm is van, de talán Pilinszky az első számú. Ő a sűrítésről dezantropomorfizációról ismer, vagy az elszemélytelenítésről. -ennyire profi nem vagyok, de egyszer olvastam egy cikket egy irodalomtörténész tollából és annyira érdekes, számomra ismeretlen szakkifejezéseket használt Pilinszky kapcsán, hogy muszáj volt megtanulnom.
A szupererő kapcsán teljesen érdekes dolgokat mond Dami. Nekem ezek a lehetőségek eszembe se jutottak. -Az én szupererőm talán az idő megállítása lenne vagy a szuper gyorsaság. -ez a kettő mind gyermekkori álmaim. Jó lenne néha megállítani az időt vagy elfutni valahová gyorsan.
Jobbá tűnik, Dami is belejött a társalgásba és most ő kérdez.
-Jó kérdés és kicsit összetett. Hiányozna a családom, ha eltűnnének. Viszont annak se örülnék, ha nem látnék vagy nem hallanék. Neked? -most enyém a visszakérdezés joga.
-Mit csinálnál vagy hogyan élnél, ha nem lenne varázserőd és mugli lennél, esetleg nem is tudnál a varázsvilágról? Szerinted akkor mi lenne a célod, vagy milyen foglalkozást végeznél felnőttként? -a téma csak azért érdekel, mert a napokban szöget ütött a fejemben, hogy mi lenne, ha nem tudnék varázsolni.

Dami

-Ne is mondd, már most várom a vizsgaidőszakot! Végre számonkérik az éven szerzett tudásomat -felcsillan a szemem. Olyan gyönyörűséges pillanat lehet ez a vizsga dolog. Kár, hogy évente csak egyszer van ilyen rendezvény. Pedig én mindennap mesélnék arról, amit már tudok.
A rémálmokat okozó könyvet is megismerhetem. Hallgatom Damira előadását a műről és rá kell jönnöm, hogy még nem is hallottam róla. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem szoktam thriller vagy horror könyveket olvasni.
-Még nem is hallottam a műről, se a szerzőről. Nem szoktam félelmetes könyveket olvasni, de majd utánanézek. Te szereted az ilyen tematikájú írásokat vagy hogy jutottál el a könyvhöz? -teszem fel a kérdést. Lehet, most új oldalát ismerhetem meg Daminak.
-A „Bűn és bűnhődés” miatt nem szeretem az orosz irodalmat. Bulgakov regényébe azért vágtam bele, mert olvastam egy cikket, hogy az alapműveltség része a mű ismerete. Utána a tervek szerint Franz Kafka jön. Reménykedem, hogy Kafka könnyebb olvasmány lesz. -válaszolok a kérdésére. Elég jó kérdés volt, magam se értem, hogy miért vágtam bele egy másik orosz klasszikusba, ha már egyszer ért csalódás az oroszok részéről. Talán akartam adni még egy esélyt a dolognak.
-A „Születésnapomra” tényleg nagyon jó, annak ellenére, hogy nem szeretem József Attilát. Elég komor és nagyon letargikus költeményei vannak. Ez a verse vidámabb, de ha jobban belegondolunk, akkor a költemény arról szól, hogy egyedül ünnepli a születésnapját és bánkódik amiért Horger Antal úr kirúgta az egyetemről. Egyébként az irodalomtörténésznek se volt jobb élete, a felesége ölte meg, mert a válóper során nem tudták eldönteni, hogy kié legyen a lakás és a feleség rövidre zárta a vitát. -ezért jó sok irodalmi cikket olvasni, mert nem minden esetben, de egy érdekes ténnyel feltudom dobni a beszélgetést. Pontosabban inkább csak színesíteni tudom azt.
-Dezantropomorfizáció. Nyugi, nekem is el kellett olvasnom háromszor legalább, mire megértettem mit is jelent a szó. -mosolygok Damira. Elsőre úgy tűnik, mintha német szó lenne. A németeknél vannak ilyen többszörösen összetett, hosszú és kimondhatatlan kifejezések.
-Az idő megállítása mindig jól jöhet. Tételezzük fel, hogy felrobban egy épület, de mielőtt teljesen megsemmisülne az egész, leállítom az időt és gyorsan kimenekítem a bentlevőket, ezáltal sok emberi életet megmenthetek. A gyorsaság pedig azért jó, mert bárkit leelőzhetek és nem kéne tömegközlekedési eszközre várnom. Egyszerűen csak gyorsan elfutok oda, ahova elszeretnék jutni. Te miért szeretnél láthatatlan lenni? -kérdezek vissza. Nekem eszembe se jutott megkérni a másikat, hogy fejtse ki jobban döntését.
Azt el is felejtettem, hogy az autizmussal élőknek fontos a biztos pontok az életükben, így tök érthető a válasza. Az már kevésbé érthető, hogy miért a mozdonyvezető szakmát választotta.
-Miért pont mozdonyvezető?  Nem lenne túl zajos, koszos és monoton? -nézek Damira. Még nem is láttam női mozdonyvezetőt. Biztos van, csak én nem szoktam figyelni a vonatokat. -Én egyetemi professzor lennék, valamelyik neves egyetemen tanítanám az ifjúságot. -válaszolok büszkén és kihúzom magam, hogy igen, ez a mugli álmom.
-Ha lehetőséged lenne visszamenni az időbe, akkor hova utaznál és mit néznél meg? Megváltoztatnád a múltat? -bár az időutazás szabályai tiltják, hogy változtassunk azon, ami egyszer már megtörtént.

Sadie

Ez nem egy könnyed kis nyári csevegés. A lány nagyon ellenáll. Látszik, hogy nem akar nyitni felém. Kicsit szomorúvá tesz, de nem adhatom fel, vagyis feladhatom, de az nem vall rám.
-Tényleg, a Roxfort. -magamtól is rájöttem volna, azért elég nagy ismeretem van a világról és benne minden kis létesítményről. -Megnyugtatlak, tudtam az iskoláról. Csak nem ugrott be a neve, nem olyan jó, hogy észben tartsam. Szerintem a Bagolykő, kenterbe veri. -szemtelen mosoly húzódik arcomon Persze, hogy jó és nagy a Roxfort. Talán a mágusképzők közül a legrégebb óta működő intézmény, köszönhetően négy varázslónak. Ha már ő beszólogat nekem, akkor én is megtehetem ezt.
-Ez nem feltétlenül igaz, a legtöbb vezető csak jó retorikai képességekkel rendelkezett vagy katonai múltuk miatt kerültek előtérbe. -vele együtt felnézek a madárra. -Külsőleg valóban jól néz ki, de belül lehet, hogy megsebesült. A sebesült állat a legveszélyesebb, mert gyengének érzi magát és kiszolgáltatottnak. Fél, hogy ezt mások is észreveszik, ezt pedig nem engedheti. -kinyújtom karomat és a bagoly, ami eddig a gerendán ült most a karomra száll. -Pedig, ha tudná, hogy a világon nem csak gonoszok vannak, akik csak a gyengeséget látják. Vannak jók is akik segíteni akarnak. Szerinted miért nem látja azokat, akik segítőkezet nyújtanak? Szerinted miért löki el azt, aki barátkozni akar és nem bántani? -enyhe célzás van mondandóm és kérdéseim mögött. Igen, most a lányra gondolok, akinek a nevét még mindig nem tudom. Viszont a madár jól jött, hogy ilyen filozofikus kérdéseket szegezhessek a Rellonosnak.
A lány reakciójából ítélve érdemes volt a klasszikus irodalom mellett, pszichológiai könyveket is olvasnom. Mind az öt állítás igaznak bizonyult, máskülönben már kinevetett volna vagy tagadta volna az állításokat, de igazából csak az utolsó pontot tagadta. Bár az érthető, én is csak a poén kedvéért mondtam. Látszólag olyan kaput kezdtem el kinyitni, amit szeretne zárva tartani. Majd később visszatérünk rá.
-Megátkozni? Nem, dehogyis! -nem is tudna, elsős és ha valamit össze is hozna nem tudná kijavítani. Én abban az esetben biztos, hogy nem segítenék neki. -Csak egy kérdés volt. Miért tekintesz rám ellenségként? Tök jófej vagyok, laza, vicces és okos. Nem fecsérlem arra az időmet, hogy másoknak ártsak. Szóval, nyugi! Béke van! -próbálom megnyugtatni a paprikás kedvű ismeretlent.
-Legalább a nevedet elárulod? -most már eléggé érdekel. Lassan több, mint tíz perce beszélgetünk, de azt se tudom, hogy hívják.
-Ha már úgyis a neves Roxfortból jöttél, mesélj milyen különbségeket tapasztaltál az angol suli és a Bagolykő között? -teszem fel a kérdést. Próbálom őt is beszédre bírni, hogy ne csak az én szám járjon. Közben a bagollyal a karomon lassan leülök a földre. Elfáradtam az állásban és jelenleg csak ide tudok letelepedni még akkor is, ha nem a legtisztább. Figyelek a lányra és szabad kezemmel a bagoly buksiját simogatom.

Dami

-Akkor találkozzunk vizsgák előtt és elárulom! -ez még eszembe se jutott, mármint nem a vizsgák előtti meeting, hanem a kollokviumtól való izgalom. Nem vagyok izgulós fajta, szóval remélhetőleg ezzel nem lesz problémám.
-A könyv hátulján lévő szöveg nem a könyv tartalmát írja le? Ott nem említették, hogy rémálmaid lesznek olvasás után? -teszem fel a kérdést mosolyogva. Természetesen nem komoly a kérdés, hiszen elég fura lenne az a mű, amire ráírják, hogy milyen hatást gyakorol az olvasóra. -A félelmeteseket nem szereted, de a Sci-fi témájúakat igen? -nem mintha a kettő között lenne bármi összefüggés.
-Bizarr? Az nem baj, csak ne legyen nehezen értelmezhető, az jobban aggaszt. -fejtem ki véleményemet. Sok értékelést még nem hallottam Kafkáról, de rajta van az alapműveltséges listán, szóval el kell olvasnom.
-Igen, így végződött a sztorija. A halálának pontos évére már nem emlékszem, de a történetet olvastam József Attila kapcsán. A költő halálára is sok teória létezik, hogy baleset volt és nem öngyilkosság, de én az utóbbira voksolok. -fejtem ki véleményemet. -Viszont most eszembe jutott egy vers, amit szeretek József Attilától. „Thomas Mann üdvözlése” című költemény, annak is a vége tetszik. -próbálom mondandóm közben felidézni a verset. –„Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.” -annyira megfogott ez a két-három sor a vers végén. Nem tudom megmondani, hogy miért ez a kedvenc részletem a versből, egyszerűen csak tetszik.
-A valóságot, s ezen belül a társadalmi valóságot is a szubjektivitás minél teljesebb kizárásával, minél objektívebben igyekszik megragadni. Ez lenne a lényege a szónak. Biztos van tudományosabb megfogalmazása, de nem lennénk előrébb vele. -válaszolok kérdésére. Az le se esett, hogy csak megismételtem a szót, de nem adtam bővebb magyarázatot róla.  
A gondolatolvasás, tényleg, ez volt a másik képesség, amit még mondott. Nem jutott eszembe, akkor amikor feltettem a kérdést. Válaszát végig hallgatom, így már teljesen logikus, hogy miért ezt a két erőt szeretné. Úgy látszik Damira a vonatokról tud elég sok mindent. Figyelmesen végighallgatom történetét. Én ennyire nem vagyok benne a témában.
-De ha jól sejtem ez a csörgő, meg a másik, amit említettél… -természetesen nem sikerült megjegyeznem a másik nevet. -Nem villamosított mozdonyok. Van a villanymozdonyoknak is ilyen megnevezésük? Az új vonatokat is szívesen vezetnéd? -teszem fel a kérdéseket. Örülök, hogy van egy téma amiről elég keveset tudok, de Daminak meg pont a kedvence.
Mint kiderül Damit a középkor és az ókor érdekli.
-Engem a viktoriánus kori Anglia érdekel. Megnézném, hogy milyen lehetett az élet akkor és találkozhatnék Viktória királynővel is. -nem kérdezte, de csak elmondom az én álmaimat is.
-Milyen a kapcsolatod az állatokkal? Van állatod? Szoktál a természetben kirándulni? -dobom fel az újabb téma lehetőségét.
-Ha már beszéltünk időutazásról, elképzelted már, hogy milyen lesz az életed mondjuk öt vagy tíz év múlva? Mit szeretnél csinálni? Mik a terveid?

Dami

Sejthettem volna, hogy Dami teljesen komolyan fog válaszolni a könyv hátoldalán lévő leírásra. Már meg se lepődőm a dolgon, csak csendben végighallgatom.
-Én eddig csak olyan könyvekkel találkoztam, aminek a hátoldalán a szerzőről vagy a műről volt pár gondolat. -esetleg mindkettőről. A műfaj nálam se élvez elsőbbséget, inkább a tartalom érdekel. Bár már volt rá precedens, hogy egy könyvet csak azért olvastam el, mert az általam kedvelt szerző írta. Viszont ennek hátulütője, hogy minden szerzőnek van kevésbé jól sikerült írása.
-Én is szurkolok, hogy ne okozzon csalódást, de ha majd elolvastam, akkor elmondom, hogy milyen hatást nyújtott Kafka úr. -mosolygok Damira. Kedves tőle, hogy ennyire szorít nekem egy sikeres olvasmányért.
Lassan elérünk Dami kedvenc témájához a vonatokhoz. Sejtésem jó volt, ő pedig tovább mesél a vonatokról. Most már csak két dolog van, amit nem értek a névválasztás az egyik, a másik, hogy mi az a keskeny nyomtáv? Butaság lenne megkérdezni? Először végighallgatom előadását, utána a kérdéseim jönnek.
-A Hörgő becenevet a hangjáról kapta? -teszem fel az első kérdést. -Mik azok a keskeny nyomtávú gépek? -egyszerűen nem tudom elképzelni. Kétféle pálya van, az egyik vékonyabb, mint a másik? Ez a téma nekem teljesen sötét, mondhatni egyik gyengepontomnak. Ám, szívesen tanulok újat.
Azért örülök, hogy a viktoriánuskori Anglia neki is bejön.
-Rendben, arzén nuku. Elég nehéz lesz kerülni, mert akkoriban mindenhez is használták, de majd figyelek rád. -mosolygok Damira. Ez teljesen ki is ment a fejemből, hogy akkor mennyire pörgött az arzén. Nem volt elég, hogy a szegénység és a járványok halomra szedték áldozataikat, de az emberek még saját magukat is mérgezték arzénos készítményekkel.
Az állatokkal kapcsolatos kérdésemre adott válaszán kicsit meglepődőm.
-Te futóegeret kaptál LLG vizsgán? Erről mesélnél kicsit? -eléggé érdekel a sztori. Azért nem egy hétköznapi eset, hogy valaki vizsga után egy kis állattal megy haza, vagy mégis? Miután megkapom kérdésemre a választ én is mesélek az állataimról. -A családdal mi egy erdőközeli telken élünk, ezért gyermekkorom óta szeretem az állatokat és a természetet. Sokszor vittem haza meggyógyítani bajbajutott vagy elárvult kis állatot. Egy idő után a szüleim már tiltották is, hogy hazavigyem az állatokat, mert volt vagy négy kutyánk, három macskánk és nem kevés madarunk az én jószívűségem miatt. Most otthon csak két kutya van és egy macsek. Nekem van egy Hugóm, a baglyom és egy kaméleonom. -elég hosszúra sikeredett válasz lett, de még így is rövidítettem a sztorin és nem meséltem minden állatról, ami megfordult nálunk.
A jövőre vonatkozó kérdésem, elég erős szorongást váltott ki Damiból, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni.
-Ezzel mindenki így van szerintem. Rá is érünk a jövőn gondolkozni! Az ember mindig változik, hiába dönteném el, hogy felnőttként újságíró leszek, egy év múlva már lehet, hogy egy másik szakma érdekelne. Gondolom veled is volt már olyan, hogy imádtál egy ruhadarabot és mindig csak azt hordtad volna, de ma már fel se vennéd. Ez is annak a jele, hogy az ember és gondolkozása változik, ezért felesleges stresszelni a jövőn! -próbálom megnyugtatni szegény lányt. Váltsunk is témát gyorsan.
-A zenével, hogy állsz? Azt tudom, hogy a Kaláka megzenésített versei bejönnek, de szoktál mást is hallgatni? Van kedvenc műfajod? -remélem sikerül elterelnem gondolatait a jövőről.

Sadie

Van valami magasztos ebben a jelenetben, hogy egy Roxfortossal beszélgetek. Pontosabban inkább én beszélek, ő marad a titokzatosság ködfátyola mögött és nem árul el túl sokat magáról. Az vitathatatlan tény, hogy nem egyszerű eset a Rellonos lány.
-Erre a kérdésre nekem kell válaszolnom? Te voltál Roxfortos, te látod a különbségeket. -próbálok kibújni a válaszadás alól. A lányt látszólag kellemetlenül érinti a téma, mintha még nem engedte volna el a volt iskoláját és visszavágyna oda, ahonnan eljött.
Gyorsan felismerte mondataimban az utalást és magára ismert. Talán segítségére volt a karomon békésen pihenő bagoly.
-Lehetséges. Pont egy tudálékos locsifecsitől kéne tartania? Szerintem ez a tudálékos locsifecsi az egyetlen, aki a kezét nyújtja, bármiféle hátsó szándék nélkül. -rá se nézek a lányra, bár szavaimat neki intézem, de inkább simogatom tovább a madár fejét. Vajon tényleg úgy nézek ki, mint akitől pofonra kell számítania? Talán mégis csak megkellett volna fésülködnöm mielőtt idejöttem, lehet akkor nem tűnnék megbízhatatlan embernek a szemében.
Kedves tőle, hogy választási lehetőséget ad nekem.
-Akkor legyen a neved! -ha már ez a két lehetőség maradt, akkor inkább az utóbbi jobban érdekel. Vajon milyen névvel rendelkezik az, aki az enyémből próbált viccet fabrikálni? Szemeimmel a Rellonosra nézek, tényleg érdekel a neve.
A bagoly, amely eddig a karomon pihent megemeli testét és elszáll egyenesen ki a szabadba.
-Ők nem egy társas állatok, de néha még nekik is szükségük van valakire, akire számíthat. Fura, hogy a világon mindenki jobban szeret egyedül lenni, de mégis mindenkinek szüksége van egy másik emberre, akiben bízhat, aki meghallgatja, aki megtöri a magányt. -lassan felállok monológom közepén a földről és leporolom nadrágomat. Miután végzek a művelettel, állok csendben hátha szavaim célba érnek.

Damira

Ma is sikerült bővítenem tudásomat, bár nem gondoltam volna, hogy a vonatokról hallok majd előadást. Damira hatalmas beleéléssel adja át ismereteit én pedig csendben hallgatom, próbálom memorizálni az elhangzottakat. A történet végére mindent tudok a vonatokról.
-Most már mindent értek. -mosolygok a lányra. Azért hasonló előadást nem tudnék tartani, de a lényeg megvan, vagyis azt hiszem.
Az ajándékba kapott állat kapcsán már nem mindent sikerült rögzítenem. Én a kis rágcsálóra gondoltam, de mint kiderül Dami a puhatestű élőlényre gondolt.
-Bocsánat, úgy látszik az agyam csak a futó szóig jutott és utána behelyettesítette mással. -szabadkozom kis tévesztésem miatt. -Milyen gondoskodni róla? -ha már hibáztam, akkor a legkevesebb, hogy érdeklődöm róla.
Sikerült megmaradnunk az állatos témánál, elmesélem neki, hogy hogyan viszonyulok a természethez és az állatvilághoz. Majd ezután meghallgatom az erre érkező reakciót és a kérdését.
-Nem nehéz csak vannak szabályok, amiket be kell tartani ahhoz, hogy komfortosan érezze magát, Ybl- igen, így hívják a kaméleont. Egyszer olvastam Ybl Miklós munkásságáról és életéről, a vezetékneve pedig annyira megragadta fantáziámat, hogy muszáj volt egy hozzám tartozó élőlényt elneveznem róla. A kaméleon pechjére ő kapta ezt a nevet. Bár szerintem őt különösebben nem foglalkoztatja, hogy hogyan hívom. Nagy valószínűséggel arról se tud, hogy mi emberek kaméleonként tartjuk számon.
A megnyugtatására szánt kísérletem látszólag nem vált be. Sőt, Damira dadogva kezd el beszélni. Nagyon erősen koncentrálok arra, hogy megértsem őt és figyelek minden egyes szavára. A zene nem lesz a mi témánk, teljesen más e téren az ízlésünk. Az általa említett zenekarról korábban még nem is hallottam.
-Én talán az alter vonalat támogatom. Bár, mindenevő vagyok e téren, de például a rap az a műfaj, amit nem szeretek, illetve a kemény rock se a kedvencem. Kerülöm az olyan dalokat is, amiknek obszcén szövegük van. A kedvenc bandáim pedig az Elefánt és a Carson Coma. Hallottál már róluk? -az életben is kerülök minden olyan beszélgetést vagy írást, esetleg azokat az embereket, akik káromkodást használnak. Ez nálam egy tabu téma, ha valaki obszcén kifejezések nélkül nem tudja kifejezni önmagát, arról az illetőről elég negatív véleményem van és egyfajta szegénységi bizonyítványt állít ki önmagáról.
A kérdésén el kell gondolkoznom, mert egy dolgot nem tudnék kiemelni. Viszont összességében minden tetszik, ami Bagolykővel kapcsolatos.
-Összességében minden, de ami lenyűgöz az a nagysága. Az épület hatalmas és minden más eltörpül hozzá képest. -válaszolok a kérdésre. -Mindig is lenyűgöztek azon emberi alkotások, amik hatalmasak voltak. Ilyen például az orgonák, tudod a hangszer. Óriási hangszerek a templomokban, de mégis egy ember irányítja az egészet egy kis játszóasztalon. -fejtem ki jobban véleményemet és közben próbálok levegőt is venni. -Viszont a falut még nem fedeztem fel, te már jártál ott? -teszem fel a kérdést Daminak.

Rómeó

A mai program szokás szerint egy kis olvasás. A könyvtár a legjobb e tevékenység szentelésének, de amikor beléptem oda tele volt nálam sokkal nagyobb felsőbbéves tanulókkal. 150 centisként óriásoknak tűnnek nekem az idősebbek és szívem hevesebben ver látványuktól, ezért inkább máshol olvasok. A könyvtárból egyenesen a Társalgóba megyek, ott még úgy se jártam és hátha kevesebb ember tartózkodik ott. Tévedtem! Sok társaság gyűjt ma össze, mindenki beszélget valakivel és én, aki még senkit nem ismer, illetve barátaim sincsenek, nem tudok csatlakozni hozzájuk. Ennyi embernek meg bemutatkozni és válaszolni érdeklődő kérdéseikre nincs hangulatom.
Sajnos a helyiség annyira zsúfolt lett a különböző baráti társaságoktól, hogy nincs szabad sarok vagy asztal, ahol egyedül lehetnék. Viszont van egy pont, ahol csak egy srác ül, könyvvel a kezében. Nem tehetek mást, be kell pofátlankodnom a személyes terébe. Odasétálok hozzá, kicsit megköszörülöm torkomat és udvariasan megszólítom, ahogy arra anyám nevelt.
-Szia -eddig jó. Bár, a mutálás közepén vagyok, ezért a hangom olyan mintha egy ogre és egy szoprán hangú kórista egyszerre szólította volna meg. -Leülhetek ide melléd? Nincs hely máshol. -jó, talán az utóbbi infót nem kellett volna elmondanom neki nehogy megsértődjön.
Közben elkezdek keresni egy párnát, amire leülhetek persze, ha megengedi. Félszemmel a könyvét nézem, vajon ő mit olvas? Bájitaltan, rögtön felcsillan a szemem.
-De menő! Te is szereted a Bájitaltant? -végre valaki rajtam kívül. Azt hittem, hogy csak én vagyok megveszve azért a tárgyért. Már most kedvelem a srácot.
-Egyébként Somi vagyok. -nyújtom felé a kezem széles vigyorral az arcomon. Azt inkább ne is említsük meg, hogy a torkomban élő kórista nyert, így a mutáció ma pihenni tér és gyermekhangon ismerhet meg az idegen.  

Rómeó

Csak most realizálom, hogy a könyvtárból menekültem a magas felsőbbévesek elől egy
mégmagasabb felsőbbéveshez. Szuper! Az még semmi, hogy magas, de olyan széles, hogy ha elém állna eltűnnék.
Rómeónak hívják, nagyon menő. Először le se esik a Júliás poén, majd nagyot koppan és elnevetem magam. Ez jó volt. Én még nem ismerem annyira a srácot, hogy bedobjak egy Sheakespeare idézetet és nem teszem fel azt a kérdést se, hogy „O, Romeo, miért vagy te Romeo?”
Időközben találok egy színes párnát és Rómeó mellé ülök, onnan figyelem őt.
-Ne parázz emiatt, az érdemjegyek sose tükrözik a valós tudásodat, csak a memoriádat tesztelik, hogy mennyit sikerült megjegyezned. Lényeg, hogy ha érted és szereted a tárgyat. -közben nézek a bájitalra, amit éppen mutogat.
-Nem ismerem, szerintem mi még nem tanultuk. Elsős vagyok, te hanyadikos vagy? -kérdezek vissza. Bár, magassága alapján kb. ötödikes lehet.
Csak most veszem észre a kis sebtapaszt az állán.
-Mi történt az álladdal? Te is elestél az udvaron? -nézek rá nagy szemekkel, majd eszembe jut a térdem. -Nekem Hulk-os sebtapim van. -próbálom felhúzni a nadrágom szárát, de a sebtapasznak csak hűlt helye maradt. -Vagyis volt. Na, mindegy! Ha tudom, hogy találkozunk, akkor hoztam volna neked egy Hulk-os sebtapsaszt, nagyon vagány. -mosolygok a srácra. Nem tudom, mitől van ma ilyen jókedvem.
-Egyébként tényleg nem gond, hogy ide ültem? Szólj, ha vársz valakire! -fejemmel a körülöttünk ülő társaságok egyike felé biccentek. -Gondolom sok barátod van itt a suliban. -mosolygok továbbra is rá. Feltételezem, hogy második évre már egyre jobban belejönnek az emberek az ismerkedésbe és később már egy csomó barátot szereznek, így nem szívesen lógnak az elsősökkel.

Sadie

A horkantás egy elég erőteljes „nem akarok válaszolni”, legalábbis én ezt a definíciót adnám a jelzésnek. Szóval, inkább hagyom a témát, ha nem akar bízni bennem, nem erőltethetem rá.
Legalább a nevét megtudtam ennyi beszélgetés és hegyi beszéd után.
~Sadie, és még ő cikizett. ~remélhetőleg a lány nem legilimentor, így a gondolataim biztonságban maradnak és a „bemutatkozására” csak bólintok egyet, hogy tudomásul veszem. Vagyis nem, muszáj jófejnek tűnni. -Köszönöm! -mosolygok a lányra. Kicsit erőltetett a mosoly, de azt mégse mondhatom el neki, ami elsőre eszembejutott.
Az újabb hegyi beszédem a társaságról és a magányról nem hatotta meg. Egy újabb sértő mondat érkezik tőle válaszként.
-Én mindig önmagam vagyok és tudod mit? Vettem a lapot, békén hagylak, ha ezt szeretnéd. -elindulok a bagoly felé, ami még mindig a gerendán ül azóta, hogy odatettem és megsimogatom a fejét.
-Csak nyitni próbáltam, de megértelek, hogy elutasítasz egy Levitást. A Rellonosok teljesen megbízhatóak és számíthatsz rájuk, nem is kell az én figyelmem. -a sértődés jól hallható hangomban. Ez egy újabb strigula életem legrosszabbul sikerült beszélgetéseihez. Majd megindulok lassan az ajtó felé.
-Ha mégis meggondolod magad, akkor tudod hol találsz. -bár kétlem, hogy ezek után az én társaságomra vágyna. Majd megállok az ajtó előtt és a lány felé fordulok. -Minden jót, Sadie! Remélem nem bánod meg, hogy a Bagolykőre jöttél! -majd elindulok lefelé a lépcsőn.

Rómeó

-A gyakorlat legnagyobb titka a nyugalom. Az emberek nagy része mindig izgul, hogy elront valamit és fejben arra koncentrálnak, hogy mit ronthatnak el, emiatt persze el is rontják. Szóval, csak nyugi, menni fog! -próbálom bíztatni Rómeót. Az igazság az, hogy elméletben én is erősebb vagyok, de kétlem, hogy ezzel a mondattal segítenék rajta.
-Igen, még teljesen új vagyok és kicsit egyedül is érzem magam. A negyedik nagyon menő, akkor te már tudsz egy csomó mindent, nem? -teszem fel a kérdést. Úgy nézek rá, mintha azt mondta volna, hogy ő a Megváltó és eljött kenyeret meg bort adni. Tudom, a bibliai Megváltó többet tett, de maradjunk inkább a kajálás résznél.
Figyelmesen hallgatom, hogy hol esett el a srác, miközben én a nadrágom szárával szerencsétlenkedem.  -Akkor ezek szerint a folyosókkal is vigyáznom kell. Hogyan estél el? Megütötted magad? -teszem fel érdeklődő kérdéseim. Talán esetéből én is tanulhatok és később tudom majd, hogy mire kell vigyáznom. Közben persze sikerül megmutatnom hófehér térdeimet és a sebtapaszom helyét, de csak a kérdésénél jövök rá, hogy Damirán és rajtam kívül más még nem látott Hulkos sebtapaszt.
-Hulk, tudod a szuperhős. Az a zöld emberke, aki olyan nagy és izmos, mint te csak ő zöld színű. -próbálom minél érthetőbben elmagyarázni, hogy ki is az a Hulk. Mugliság? Ezek szerint Hulkot csak a muglik ismerik? Én nem is vagyok mugli.
-Nagyon menő!  Kár, hogy nincs nálam. -egy kicsit elszomorodom, de nem sokáig. Rómeó nevetgélése elég ragadós tud lenni és már vele együtt nevetek.
Megnyugtat a tény, hogy nem kell átadnom másnak a helyemet. A párnát már biztos nem adom oda senkinek, annyira kényelmes. Meghallgatom válaszát, amivel sikerül meglepnie. Ha Rómeó nem népszerű negyedikesként, akkor nekem végem.
-Nem vagy népszerű? De miért? Baromi magas vagy, meg izmos és jó a humorérzéked, illetve jófej vagy. Most biztos csak szerénykedsz itt nekem. -megbököm vállammal a srácot és mosolygok rá. Nem akarom elhinni, hogy egy olyan srác, mint ő ne lenne népszerű. A mugliknál a hozzá hasonló fiúk a legmenőbbek, meg csapatkapitányok. A filmekben pedig az ilyen pasik szoktak énekelni, táncolni és a legjobb sportolók mellette.
-Én tényleg nem vagyok népszerű. Elég magamnak való vagyok és elég sokat olvasok, illetve amint már mondtam nem rég érkeztem a suliba. Szóval, nem sok emberrel beszélgettem még. -lehajtom fejemet. Lehet, másoknak jobban megy a beilleszkedés, de mivel már jó ideje a legjobb barátaim a könyvek, ezért nekem nem annyira megy még. -Meg mindenki magasabb nálam, úgy érzem magam, mint egy törpe az óriások világában. -azt már jobb, ha nem tudja, hogy félek is a magasabb srácoktól.
-Neked, hogy telt az első éved? Könnyen beilleszkedtél? -még mindig hihetetlen, hogy Rómeó ne lenne népszerű.

Rómeó

A megnyugtatására tett kísérletem nem épp úgy alakult, ahogy azt elterveztem. Vissza kell fognom magam, túl lelkes vagyok.
Az elesés történetére elég zavartan nézek, hogy lehet csak úgy puff elesni? Olyanról már hallottam, hogy valaki megcsúszik és arra is volt már precedens, hogy az ember a saját lábában esett el, de ilyen puff..még nem.
-Kifejtenéd? Valami láthatatlan kéz megragadott? -teszem fel a kérdést. Tényleg érdekel a sztori, persze, ha Rómeó nem akarja elmondani, akkor elengedem a dolgot.
-Biztos? Úgy nézel ki, mintha rövid lett volna az éjszaka. Csak nem vadásztál az este? -teszem fel nevetve a kérdést. Nem szeretném megbántani az ismeretlent, próbáltam utalni arra, hogy elég nyúzottnak tűnik.
A népszerűségre adott válaszán meglepődőm. Most tényleg ennyire szerény vagy őszinte lenne?
-Nem tudsz varázsolni? -kérdezek vissza a meglepett kóristás hangomon -Biztos tudsz, csak nincs kivel gyakorolnod, nem? Nincs a kastélyban gyakorló terem, ahol fejlesztheted a tudásodat? -teszem fel a kérdést. Annyira nem ismerem még a kastélyt, hogy minden egyes terem elhelyezkedését tudjam. Viszont ez egy nagyon jó helyiség lenne, azoknak, akik elméletben jobbak, mint gyakorlatban.
-Szívesen segítek bárkinek, aki kéri és remélem hamarosan én is nagyra növök. -mosolygok Rómeóra. Milyen szép is lenne, ha én is olyan magas lehetnék, mint amilyen ő.
-Ez így nagyon fekete-fehér. Nem lehet jó mindenki, mindben. Szerintem neked is megvannak az erősségeid, amiben jó vagy. -próbálom Rómeóba visszahozni a jó kedvet, hogy ne a gyengeségeire fókuszáljon.
-Én sokat olvasok, ezért például jó a fantáziám és könnyen, gyorsan jegyzek meg dolgokat. Viszont egy csomó mindentől félek, például a sötétségtől, a magas srácoktól, a hangos zajoktól. Neked mi az erősséged és mitől félsz? -túlságosan is kitárulkozom Rómeónak, de nem tudom máshogy megmutatni, hogy az emberek tökéletlenek. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei is.

Rómeó

Hallgatom Rómeót, a két nappal ezelőtti éjszakájának beszámolójáról. Kissé értetlen arcot vágok és csak akkor áll össze a kép, amikor az oldalához kap.
-Úristen, téged valaki bántott? Itt van a teremben? -gyorsan falpattanok a helyemről és megfordulok. Próbálom kitalálni, hogy ki volt az elkövető. -Mutasd meg ki volt! Elkapom! -közben már gyűrőm is fel ingujjamat, ahogy azt a filmekben láttam a férfiaktól verekedés előtt. Jómagam még soha nem bántottam senkit, szóval nem tudom miért pattogok itt ennyire.
-Akkor majd gyakorlunk együtt! -még mindig paprikás a hangulatom, de már kezdek lenyugodni. Az, hogy a közös gyakorlást hogyan lehet kivitelezni még nincs meg fejben, de nem akartam, hogy Rómeó tovább szomorkodjon. Lassan visszaülök a helyemre, kezdek megnyugodni.
-Úgy éreztem, hogy ide kell ülnöm. -meg máshol nem is volt hely, de ez most inkább ne firtassuk. Maradjunk a szerencsés véletlennél vagy a sugallatnál, hogy most itt a helyem.
Figyelemmel kísérem a mutatványt. Annyira nem vagyok oda az ilyen illúziókért, de mosolyra húzódik szám tehetségén és kap tőlem egy baráti vállveregetést erőfeszítéseiért, amivel szavak nélkül tudom kommunikálni azt, hogy „szép volt”.
-Valóban fantasztikus! Vajon vannak varázslók, akik ilyen trükkökkel szórakoztatnak muglikat? -annyira kézenfekvő a kérdés, hogy még nekem is el kell gondolkoznom rajta.
-Attól mindenki fél, ezzel nem vagy egyedül. Olvastam is egy bölcsességről a témával kapcsolatban, miszerint azért gyűjtünk barátokat, hogy legyen közönség a temetésünkön vagy valami ilyesmi. Pontosan nem tudom, hogyan szól az idézet, de a lényege ez. -sikerült gyászosra varázsolnom a hangulatot. -Neked szerintem ettől nem kell félned, barátságos és közvetlen vagy. -próbálom menteni a menthetőt.
-Rómeó, te negyedikes vagy. -valahogy fel kell vezetnem a következő témát. -Volt már veled, hogy…szóval, hogy…úgy…érted? -nehéz megfogalmazni a következő kérdést, főleg, hogy jólnevelt énem tiltakozik ellene és a szavak se akarnak úgy jönni, ahogy én azt akarom. Veszek egy mélylevegőt és végül kinyögöm, hogy mire is vagyok kíváncsi. -Szóval van valakid vagy szerinted itt meglehet találni a szerelmet? -saját kérdésemen képes vagyok elpirulni.

Pizzára fáj a fogam. Nem tudom miért viselkedik így a hasam, de amióta itt vagyok egyre érdekesebb ételeket kívánok meg. Otthon nem voltam ennyire kivánós, talán a hormonok teszik ezt? Ez már annak a jele, hogy serdülök és lassan jönnek a pattanások is? Ne, erre még nem vagyok felkészülve!
A kastélyban hallottam, hogy van a faluban egy pizzázó, úgyhogy ideje lenne kipróbálnom. Követem falánk gyomrom és elsétálok a pizzériáig. Az ajtó előtt egy lány járkál fel-alá mérgesen.
~Vajon zárva lenne? ~mi másért sétálna valaki idegesen egy étterem előtt? Lassan a pizzázó ajtajához sétálok, lehetőleg úgy, hogy ne ütközzek a mérges lányba és benézek. Vannak bent ez arra következtet, hogy az étterem nyitva.
A lány felé fordulok, megköszörülöm torkomat, majd óvatosan megszólítom.
-Szia, nincs kedved bejönni? Nem szeretek egyedül enni. -nem, ez nem egy gáz csajozós duma, hanem sajna az igazság. Annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy a családdal kell ennem, hogy amióta itt tanulok üresnek érzem a kajálásokat. Mármint kaja az van, csak társaság nincs.
-Szívesen meghívlak és bent elmondhatod, hogy mi bánt, ha szeretnéd! -mosolygok rá, próbálok kedves lenni és nem túl tolakodó. Nem szeretném jobban felbosszantani, de hátha jól esne neki is a társaság.

Rómeó

-Igen, csak láttam, hogy az oldaladhoz kaptál és azt hittem, hogy…-megvakarom a tarkóm, ez így elég kínosra sikeredett -Szóval, azt hittem, hogy valaki bántott. -a mondat végét próbálom a leghalkabban mondani. Kicsit félreértettük egymást Rómeóval. Visszaülök helyemre inkább. -Bocsánat! -muszáj hozzátennem, még a végén bolondnak fog tartani.
-Lehet én is tanulok tőled! Te már biztos több varázsigét ismersz, mint én. -részemről ez a gyakorlás dolog fixálva lett. Már be is jegyzem a nem létező határidőnaplómba, majd délutánonként zargatom vele Rómeót.
Rómeó teljesen korrekt választ ad a varázsló előadók felvetésemre.
-A bűvészekre gondoltál? Mert szerintem a művészek nem feltételen varázslók, inkább olyan emberek, akik teljesen máshogy látják a világot és sokkal érzékenyebbek minden rezdülésére. A bűvészek valóban olyan elképesztő mutatványokra képesek, hogy csak varázslók lehetnek. Viszont, akkor felmerül a kérdés, hogy miért? Valaki varázslónak születik, feltételezem tehetséges is a mágia használatában, de mégis muglikat szórakoztat tudásával. Szerinted ez nem fura? -boncolgassuk még a témát. Érdekel Rómeó véleménye. Természetesen nem nézem le azokat, akik ezt a hivatást választják, inkább csak a miértekre keresem a választ. Miért lesz egy varázsló, bűvész mugli közönség előtt?
-Köszönöm, majd esténként átmegyek az Eridonba szólni neked, hogy félek. -elmosolyodom saját mondatomon, annyira abszurd még az elképzelés is, ahogy pizsamában elsétálok Rómeóhoz, megállok az ágyánál és az éjszaka csendjébe belesuttogom, hogy félek. Lehet, hogy attól a pillanattól kezdve ő is félne. -Akkor a legrosszabb, amikor telihold van. Valamiért olyankor rosszul alszom és egész este csak forgolódom. Lehet, hogy vérfarkas vagyok, csak még nem változtam át. -nevetem el magam, ez már tényleg abszurd. -Most gondolj bele, hogy itt ülünk beszélgetünk, teliholdkor meg vadászok az erdőben és te nem is sejtenéd, hogy ilyen kettős életet élek. Mondjuk menő lenne, még soha nem láttam vérfarkast csak olvastam róluk. Gondolom te se találkoztál még velük, de ha esetleg látnál egyet mindenképp szólj! Nagyon kevés információ van róluk, lehetnék én az első, aki tudományos leírást készít vagy mégjobb, lehetnék én az, aki megtalálja az átváltozás ellenszerét! –olyan dicsőséges pillanat lenne, alkotni valamit a tudomány területén. Tudom, elég kicsi az esély arra, hogy ez valaha is megvalósuljon, de a remény hal meg utoljára.
Nagyon nehezen, de végül kibököm a számomra legkínosabb kérdést. Ahogy felteszem a nagy kérdést, már meg is bánom, hogy egyáltalán megkérdeztem. Beszélhettünk volna az időjárásról vagy a családjáról, erre egy ilyen téma jut eszembe. Rómeót látszólag kevésbé zavarja a kérdés és egyből visszakérdez. Ha most éppen ittam volna, biztos, hogy félrenyelek, de szerencsére csak szimplán zavarba jövök.
-Nem dehogyis, még nem is ismerek úgy senkit az iskolában. -meg az igazság az, hogy nekem nehezebb is lesz párkapcsolatot találnom itt. -Szimplán csak érdekelt, mert nekem ez az első iskolám és nem tudom, hogy mik az erre vonatkozó szabályok. -talán elhiszi. Mondjuk, magam se tudom, hogy miért dobtam be ezt a témát. Hosszabb válaszát végig hallgatom. -Értem. -semmi más frappáns válasz nem jut eszembe.
Majd valami késztetést érzek egy cselekvésre, nem tudom miért. Ha hívő lennék, biztos azt mondanám, hogy a Szentlélek megszállt vagy valami ilyesmi, de így magyarázat nélkül maradunk.
-Rómeó! -most teljesen a fiú felé fordulok parányi testemmel is és nagyon komoly arcot vágok. –Miért vagy te Rómeó? Nem ezt akartam mondani! Bocsi, nem hagyhattam ki! -vigyorgok poénomon, amit már az első perctől kezdve elakartam sütni, ahogy meghallottam a nevét.
-Szeretnék neked adni valamit! -azzal a nyakamban lógó medálhoz nyúlok és hátul kikapcsolom, így az most már a kezemben pihen. Lassan Rómeó felé nyújtom.
-Ezt még a nagyimtól kaptam, amikor ideérkeztem. Azért adta, hogy megvédjen mindentől. Én igazából csak a sötéttől félek, de azt mondtad, hogy abban majd te segítesz nekem, ezért ezt neked adom. Jól jön a szellemek ellen! -mosolygok a fiúra. Közben az oldalára pillantok, amihez egyszer odakapott. -Valami biztos történt veled, de megértem, ha nem szeretnéd elmondani. Az is elég, ha elfogadod az ajándékot. Én hiszek benne, hogy megvéd attól, ami miatt fáj az oldalad. -a kezemben lévő medált szó nélkül a nyakába teszem és mosolygok tovább az Eridonosra. Jó érzés adni.

Damira

-Hol tartod? Mármint úgy értem, hogy ő egy terráriumi állat növényekkel vagy a földben él? -kérdésem rámutat arra a kevés ismeretre, amivel az állatról rendelkezem. Még nem is láttam futóférget. Miről kapta a nevét? Gyorsan fut vagy gyorsan beássa magát a földbe? Az elhangzottak alapján elég érdekes élőlénynek tűnik.
A szó a kaméleonomra terelődik és én mesélek róla. Pozitív, hogy Daminak is tetszik a neve. Valóban sikerült érdekes nevet találnom neki, kicsit büszke is vagyok magamra.
-Igen, Ybl Miklós magyar építészről kapta a nevét. -kis történeti háttér az állatomhoz. Nagyon sokat nem tudnék mesélni az építészről, mert jelentős nyomokat hagyott az országban és épületei mai napig állnak, de az élete annyira nem ragadott meg, hogy külön előadást tartsak itt a réten róla.
A kaméleon után a zene kerül előtérbe, itt kissé különböznek ízléseink. Neki bejön az obszcén stílus, tőlem pedig nagyon is távol áll.
-Ha mérges vagy, akkor szívesen hallgatsz obszcén szövegű zenéket? Azon vezeted le a benned lévő haragot? Nekem olyankor a klasszikus művek segítenek, megnyugtatnak. Olyankor szívesen hallgatok Brahms, Csajkovszkij, Chopin vagy Britten műveket. -nem is baj, hogy ebben különbözik a véleményünk. Ezek alapján ő mérgesen a zenét egyfajta kifejezőeszközként használja és a dalokban helyette kimondják azokat a gondolatokat, amik benne is megfogalmazódnak. Én pedig ennek ellentéte vagyok. Lenyugtatom magam és olyan műveket hallgatok, amik segítenek ebben.
Olyan hosszan beszéltem az iskoláról és arról az érzésvilágról, amit kaptam itt, hogy el is felejtem megkérdezni Damira véleményét erről a témáról és csak Bogolykőről érdeklődöm nála. Még mielőtt továbblépnénk a témán, gyorsan felteszem neki ugyan azt a kérdést, amit én kaptam tőle.
-Neked mi tetszik eddig legjobban a Bagolykőn? -nehogy úgy váljunk el, hogy az ő véleményét meg se hallgatom.
Dami az órájára pillant és konstatálja az idő gyors múlását, ennek köszönhetően nekem is eszembe jut a sérült térdem és hogy foglalkoznom kell vele.
-Nekem pedig még le kell mosnom fent a térdemet. -lassan felállok a földről, kezembe veszem az eddig combomon fekvő megkezdett csomózást és Dami felé nyújtom. -Ezt neked adom, ha esetleg újrakezdenéd a kötést. -most már készen állok visszamenni a kastélyba könyveimmel a kezemben.

Kárási-Tóth Zsanna

Egy Levitás első éves számára az a nap, amikor legalább egyszer nem megy el a könyvtárba, egy tökéletlen nap. Nem tehetek mást, vasárnap van, délután és tanulnom kell. Meg is indulok a könyvtár felé, már vakon is eltalálnék oda és ezért se figyelem az utat. Helyette a Bájitaltan könyvbe túrom arcom és memorizálok minden egyes elolvasott mondatot. Ez egy tökéletes nap elmém csiszolására.
El is érek a Nyugati szárny, első emeletére, ahol az én kedvenc helyiségem található, a könyvtár. Már érzem az illatot, a régi könyvek, a papír és a könyvtáros ezeréves parfümének keveréke ez. Csak úgy visz a lábam a helyiség felé, fel se nézek a könyvemből, teljesen kizárom a külvilágot, ma nem történhet semmi baj.
Tévedtem! Pont a könyvtár előtt egy lány épp bezárja az ajtót, elállva utamat én meg konkrétan belerohanok. Szép kis baleset, fékezés nélkül nekirontok egy ismeretlennek, a könyv a kezemből kiesik én pedig a földre küldöm szegény Eridonos évfolyamtársamat. Gyorsan lemászom róla, a végén még félreérti.
-Öhm..bocsánat! -annyira zavarba ejt saját bénázásom,  hogy belepirulok. -Jól vagy? -teszem fel a kérdést és közben a könyvemet keresgélem. Felemelem a lány lábát hátha alatta fekszik a kiváló mű, végig tapogatom magam, de semmi, nyoma veszett.
-Nem láttad a könyvemet? -teszem fel kétségbeesetten a kérdést. Kétlem, hogy most ez lenne a legfontosabb probléma számára, de nekem igenis fontos, hogy meglegyen a könyv anélkül nem tudok tanulni.