Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Talán nem szokott a nő ahhoz, hogy nem akarják egyből kibontani a textilből és ez valahol imponál, vagy egyszerűen csak jó neki. Fogalma sincs, miféle vevőköre lehet, ha meg kellene mondania, akkor nem jósolna sokat. Ez egy effektíve nem drága szer – az ő tárcájának mi az -, mégis, adja azt, amit kell, intenzíven és bizonyára, minden olcsóbb vagy épp nem tehetősebb is keresi. Meg fiatalok, kik erejük teljében vannak, és mindenkit meg akarnak hódítani. Egy szétcuccolt fiúbanda fárasztó lehet, bizonyára azért is zárja rövidre ezeket, annak idején rá a nők próbáltak hatni, akik szoknyát húzkodtak fel, hogy megmutassák, ma se vettek fel alsót és majd ezzel fizetnének. De, hát nem is az üzlet miatt, hanem inkább a lenti helyzet veszélyessége volt az, amiért nemet mondott és játszotta a szűzkisfiút, vagy a csőmeleget, aki köszi, de abból nem kért. Bizonyára kész orvosi kutatómunka hevert a combok között, ahogy elnézte, ő mugli dolgokat árult, amelyek csak felhígítva voltak mágusdolgokkal, vagy épp azokkal sem, olcsók, így aztán tényleg eléd tárulhat az a kép, amikor a vakarózó afro közelít feléd, hogy szép az este, meg persze, ezek női változatai. Aki benne van vagy volt valaha, akármely formában, tudja, hogy milyen mélységekbe tudnak menni az emberek és micsoda agresszió van, ha ingyen nem kapnak semmit sem. Talán ezt a nő nem ismeri, nem tudja, mióta csinálja, de tény, hogy talán mindent látott, talán még nem. Most őt látja, a ficsúrt, aki szórakozni akar, de van tartása, látszik rajta, hogy nem reszket érte és hogy játszadozik.
- Pontosan. Csak örökké hajtani, nem jó az az idegeknek sem. Ki tudja, hány megfáradt csomót tudnék azokból a finom vállakból kimasszírozni – csóválja meg a fejét, aggodalmas tekintetet húzva magára. Elindulna, de érzi azt, ahogy hozzáér, ahogy engedelmeskedve fordítja felé a fejét. Közeledésére sem lép mást, mint eddig, tekintete kutatóan fürkészi a bájos arcot, vajon mire készül, és a hajszálnyi távolságban fürdik meg a másik illatában. Nem tépi szét azt a kevés kis szünetet, ami ajkaik között van, csupán lágy sóhajt ereszt rá, mintha csak azt akarná éreztetni, minek lenne ott a helye, milyen érzés is az. Ajkai húzódnak ismét vigyorra, de most nem állatias, most egész más. Élvezi.
- Nekem ma tényleg szerencsém van – figyeli, ahogy elhúzódva babrál a ruhával, még mindig karját tartva indul el vele végül. Hamar ismét a zene dübörgése veszi őket körbe, ahogy elengedve, a vékonyka derékra csúsztatja tenyerét, finom mozdulattal tereli be maga elé, és fordítja szembe, lassú lépkedésű táncra hívva. – Egy italt a hölgynek? Vagy esetleg, másvalamit? – óvatosan fogja, mintha félne, eltörné, az apró, játékos cirogatás pedig a mozdulat közben érezhető. Mindegyikük akar valamit és nem félnek meglépni. Ez csak jót ígér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Maradjunk a kornál - mosolyodom el kedvesen, amint nevetésem mérséklődik kissé. Ennyire fiatal lenne? Mármint annyira frissen került ki az akadémiáról, hogy még ilyen szinten benne vannak az ott tanítottak? Jobban visszagondolva azokra az időkre, amikor még én rontottam ott a levegőt, a vasmarokkal irányítani mindent elv működött akkor is. Nos, ezek szerint ez nem változott, ámbár jobban megnézve a már előttem ülő srácot, ennek nem örülök. Vajon mi az oka annak, hogy parancsot követő robotokat akarnak belőlünk nevelni? Nálam nem jött össze, hiszen ugyanolyan vagyok most is, mint amikor az akadémián kellett, csak annyi szerencsém volt, hogy a képességem az oktatók körében köztudott lett, így, ha akartak sem tudtak volna kitenni. Ezt hívják úgy, hogy mázli? Nem is tudom. Olyan képmutatónak hangzik az, hogy csak a képességem miatt tartottak meg. Jól teljesítettem mindenben, én így teljesen tudatában vagyok a képességeimmel, amikkel kitűnhetek.
- Tőlem kérdezed? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Elnéző mosollyal ajkaimon kortyolok egy aprót. - Te hol állnál neki? Mondd el, szerinted mi lenne a legjobb első lépés és meglátjuk mennyire reális - hátra dőlök a széken, a fenekem már kezd elzsibbadni, de ha már fogadtam a srácot, aki igencsak érdekes információkkal jött be hozzám, az a minimum, hogy türelmesen várom ennek a végkimenetelét. Mindezt úgy, hogy lehetőségeimhez mérten még segítsem is valahogy az ügy előrehaladását, hiszen bevállaltam a felügyeletét. Tanoncként az ember első ügye, amit megkap, örök életében elkíséri, és Merlin a tanúm, mindent megadtam volna, hogy az én első ügyem is droggal kapcsolatos legyen. Nemigen jött be, de talán amiatt vagyok most ott ahol. Szeretném ezt hinni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Értem én, hogy páros szerv egyébként az ember karja, de kettővel könnyebb, mint egyel. Ez tény. Nem véletlen születünk amúgy is kettővel, szóval csak egyszerűen hagyjuk azt, hogy elvesztem az egyiket, mer' valami bármi úgy dönt, hogy megszabadít tőle. Ja, mázli, hogy ez nem történik meg egyébként, mert nagyon lenyűgözetlen lennék tőle, jobban, mint Móric attól, hogy komolyan közölte a zseblámpát. Mit csinálnék a zseblámpával vajon? Maximum belevilágíthatok Darwin szemébe, elvakul pár pillanatra és testvéremet elé lökve el tudnék futni. Rendben, ez a terv valami zseniális, szóval kell szereznem egy zseblámpát rövid időn belül.
Csodálatos gimnasztikázásom közbe nyalom szinte végig a polcokat, csak mint kiderül, nagyon feleslegesen. Ismét téves riasztás, és ha ez így fog folytatódni, akkor hamarosan tikkelni fog a szemem. Tikkelne a szemem. Testvérem megszólal én pedig a kérdésre kapom fel a fejemet, aminek hatására akkorát koppan a polcban, félek, még az igazgató is meghallja. - Aztaleborultrohadtalmafájátnekidefáj - ez így egybe kimondva húzom ki a fejem, azonnal kezemmel kezdem dörzsöli a területet, mintha ez enyhíthetné a fájdalmat. Körkörös mozdulatokkal simogatom fejem búbját, miközben hónom alatt pillantok le ismét Móricra. Kissé meggörnyedve fordulok körbe, hogy megtalálhassam a dobozt, de sikertelenül, mégis felcsillannak kékjeim, és szélesen vigyorogva trappolok le a létráról.
- Szedd össze és menjünk! Tökre fáj a fejem - noszogatom Móricot, türelmetlenül, fájó fejbúbbal toporgok az ajtóban, hogy turkálja ki, most amúgy is az ő köre jön, és menjünk innen, mielőtt tényleg lebukunk. Sokkal több időt töltöttünk itt, mint kellett volna amúgy is. Tekintetem zizeg ide-oda, ahogy testvérem pakolja ki a cuccokat a dobozból, majd diadalittas vigyorral bólintok egy elégedettet. Nyertünk. Az ajtót résnyire kinyitom, kikukkantok rajta, majd intek a mögöttem állónak, hogy mehetünk. Sokkalta sikeresebbek voltunk ma, mint arra bárki számított volna.
Volkov liked this.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Habár kissé még mindig forgott a feje a történtektől. Hirtelen jutott a kispadról az élvonalra, talán nem is gondolta komolyan, hogy sikerülni fog. Inkább csak az „egy próbát megér” elven haladt, mikor kitalálta ezt az egészet.
Összekulcsolta ujjait és megköszörülte a torkát. Most húzott le minimum két deci vizet, de a torka már megint kiszáradt. Idáig már nem jutott el az elgondolásban. A fejében valahol ott elbukott, hogy megszólította Zlatant. Vajon mindig ennyire bizonytalan lesz?
- Nos, először is átnéznem tüzetesen újra az aktákat. Keresnék valamit, ami esetleg összeköti a személyeket egymással – kezdte lassan, közben félve-félve vezetőjére pislogott, mintha csak megerősítést várna. Sose kellett neki kitalálnia a tervet. Inkább a parancsokat követte.
– Valamint ki kéne kérdezni a srácot. Hol kapta, kitől kapta a szert. Utána elmenni a férfi lakására is. Aki az ispotályba került – magyarázta Zalán, ugyanis a neveket még nem sikerült megjegyeznie, és valószínűleg még Zlatannak sem. - Hasonlóképpen megkérdezni róla. Van esély rá, hogy nem vallja majd be a drogfogyasztást, szóval jó, ha bizonyítékot viszünk. Esetleg konszenzust ajánlani neki az információkért – gondolt bele a helyzetbe mélyebben. – Nem zárjuk be drogfogyasztásért, ha őszintén válaszol a kérdésekre – fejtette ki Zalán, és félve nézett az aurorra.
Vajon most el fogja ítélni ezért? Mert az igazat megvallva ezt a fajta kooperációt nem az akadémián tanulta. Sokkal inkább a mugli televíziós sorozatokban. Ott is általában a vezető élt ezekkel a radikális módszerekkel, mert hát ő megtehette. De Zalán most úgy érezte ezzel esetleg most nagyot szakíthat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Annyi jár a fejemben csupán, hogy vajon jó ötlet-e? Bár lényegében már mindegy, hiszen a levelet elküldtem, de a kételyek ugyanúgy bennem vannak, mint mielőtt megtettem volna. Soha nem voltam annak a hívője, hogy az újságírókat is belevonjuk az ügyekbe, mégis jobb így, hogy valóban első kézből tudnak meg olyan információkat a lapok, amik valósak, ahelyett, hogy mennek a találgatások, majd pár óra múlva már az érintett család háza előtt tobzódnak a firkászok. Egyik opció rosszabb, mint a másik. Két nap telt el azóta, hogy Zalán elkapott és elém tárta a három különbözőnek vélt ügyet. Két nap telt el és én még csak tegnap vettem rá magam arra, hogy elküldjem a levelet a nőnek. Itt az esélye arra, hogy bizonyítson, és ha már ő hasznot szeretne ebből húzni, akkor nekem is azom legyen belőle. Hiába beszélünk itt az igazságról, az ember nem mehet el amellett, hogy egy újságíróról beszélünk. Még akkor sem, ha meglepően magas az igazságérzete.
Vállam felett, kissé megemelt hanggal hívom be azt, aki kopog. Automatikusan karórámra nézek, elismerősen bólintok egyet. Percre pontosan érkezett a nő, majd szivaromat kivéve a számból fordulok felé teljesen, hogy arcomra üljön ki a döbbenet. - Helló. Bocs, de éppen bújócskát játszol? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben a faszéket húzom ki és foglalok helyet, intve a nőnek is, hogy tegyen így ő is nyugodtan.
- Inkább ne is válaszolj - csóválom meg fejemet gyorsan, mielőtt nagyon belemennénk a részletekbe, amik cseppet sem érdekelnek egyébként. Ha neki ez így megfelel, nekem aztán teljesen mindegy milyen külsővel flangál a város utcáin. A lényeg nem ez.
- Mint fir... - felszisszenve harapom el a szót, szemeimet is összeszorítom pár tizedmásodperc erejéig. - Bocs, szóval elölről. Mint újságíró, véletlen nem hallottál egy Tündérpor nevezetű drogról? Elég új keletű a dolog - nincs időnk arra, hogy bevezessem a szaftosabb részletekre, valamint köze sincs hozzá. Majd ha az ügy elér egy olyan mértékig, amikor egyre több ember tud már róla, akkor esetleg beszélhetünk a részletekről, de egyelőre, inkognitóban a legkönnyebb dolgozni. Legalábbis Zalánnak és nekem. Most, hogy a nő miért csinálta ezt a külsejével, még mindig rejtély, de nem az én tisztem efölött ítélkezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mosolyom szüntelen és felhőtlen. A nosztalgia hullámvasútjára felülve hagyom, hogy vigyen az érzés, hiszen régen éreztem hasonlót. Általában egyedül voltam vagy éppen új ismeretségekre tettem szert, ezért igazán különleges, hogy most régi barátom feleségével járhatom a piacot. A csípős, frappáns megjegyzésekre csak mosolyogva csóválom a fejemet. Mintha tegnap lett volna, hogy elváltunk egymástól. Mégsem lehet ugyanaz minden, elvégre Zoli nem fog felbukkanni közöttünk, hogy mégis mivel bolondítom már megint a kedvesét. Mindig is jól viselte a sajátos humoromat, amin más már régen megsértődött volna, ő kedvesen mosolyogva fejet csóvált. Mint ahogyan most én teszem Elektrával. Akit egy életvidám és erős nőként látok magam előtt. Más már biztosan összeroppant volna ennyi súly alatt, de ő kitart. Lenyűgöző.
– Pedig olyan büszke voltam rá, hogy közel negyven évesen még nincsen őszhajszálam – biggyesztem le játékosan az ajkaimat, majd tovább szagolgatom a leveleket. Szeretek elveszni az illatokban. Talán erre vagyok a leginkább érzékeny, ha ingerekről van szó. Meg a jó rock dallamokra. Az érintésekre hétköznapi dolgokként tekintek, noha nem is tudom, hogy mikor érintett meg valaki magától utoljára. Persze Elektra ölelésén kívül. Attól függetlenül nem tulajdonítok sok jelentőséget nekik. A szemek, az illatok és a jó zene tud felpezsdíteni. – Én? – kérdezem őszintén felnevetve, miközben egy marékkal teszek a zsályalevelekből egy újabb zacskóba. – Interjút? – kérdezek vissza ismét jókedélyű hitetlenséggel hangomban. Érdekessége jellememnek, hogy a hatalmas önbizalom csupán látszat. Nem is értem a nő kijelentését. Kishitű vagyok. Ki lenne mégis kíváncsi rám? – De csak akkor, hogyha utána eljössz velem vacsorázni – kacsintok bájgúnár módjára, habár semmi hátsószándékom nincsen. Ezt Elektra is jól tudhatja. Ismer engem. Ilyen igazi műmájer vagyok, aki szereti mutatni a macsót, közben meg… – Szigorúan szakmai estebéd lenne – teszem hozzá megjátszott komolysággal, majd a kislányra terelődik a szó.
– Imola – ízlelgetem a nevet. – Különleges – mosolyom meglepően elszelídül. Mindig is vágytam gyerekekre, csak valahogy úgy hozta az élet, hogy ők nem vágytak rám. Vagyis leginkább az anyukáik. A hihetetlen történetbe annyira belefeledkezek, hogy majdnem a stand pultja mellé támaszkodok, de idejében összeszedem magam, és nem lesz baleset a vége. – Milyen sorsszerű... – motyogom inkább csak magamnak, és egy elvarázsolt horkantással fordulok vissza a fűszerek felé.
– Alig várom, hogy megismerjem a kiscsajt – válaszolom. Habár látszik, hogy egy pillanatra elkalandozok. – Mész még valamerre a piac után? – kérdem érdeklődve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy magamat látom az előttem álló srácban. Rohadtul nem, mert míg neki valószínűleg hatalmas erőfeszítésbe tellett, hogy elém kerülhessen - vagy elődöm elé, ki tudja mióta próbálkozik - addig nekem ki volt nyalva a seggem. Az elején élveztem a rivaldafényt, sőt szinte már vágytam azt, de ahogy az idő telt, ahogy egyre több hullával kellett kontaktot teremtenem ez a dicsőség ment át abba, hogy csak egyszerűen hagyjanak békén inkább. Nem volt átmenet, nem voltak könnyebb, majd fokozatosan nehezebb ügyeim. Bedobtak a mély vízbe állandó felügyelet mellett, mintha valami bűnöző lennék, aki a szabadságáért cserébe segít kideríteni az igazságot. Ez mára mérséklődött, de nem lett jobb. Cseppet sem.
Barnáim figyelik a fiút, miközben felvázolja nekem a szerinte megfelelő teendőket. Arcom rezzenéstelen, amíg beszél, nincs elismerő hümmögés vagy bólintás, faarccal hallgatom végig szerinte mit kellene tennünk. Ahogy a végére ér nem szólalok meg rögtön, mindössze tenyerembe támasztom államat, kissé előre dőlök, pillantásom az aktákat fürkészi.
- Biztos vagyok abban, hogy nem ismerik egymást - szólalok meg kis idő múltán. Hangom kedves, inkább elmerengő mintsem kioktató, mert nem is áll szándékomban ezt tenni, így folytatom. - Túl nagy a korkülönbség köztük, és ők csak - elméletileg - fogyasztók, így a terjesztőn keresztül lehet köztük ismeretség maximum, de azt kötve hiszem - ahhoz túl óvatosak az ilyenek, valamint benne van a pakliban, hogy nem a terjesztő az, aki elő is állítja ezt, hanem egy egyszerű terjesztő. Túl sok szálon futhat ez az ügy ahhoz, hogy előző tervemet kövessük, miszerint mint háttér ember fogom csak támogatni Zalánt. Nem engedhetem el egyedül sehova, mégis csak egy tanonc. Jó lenne, ha a halála nem az én lelkemen száradna, valami drogos miatt.
- Jók a meglátásaid. A srác kikérdezését teljes egészében rád bízom - pillanatnyi hatásszünetet tartok csupán mielőtt folytatnám mondandómat. - Honnan lehetsz biztos abban, hogy a férfi valóban csak fogyasztó és nem terjesztő is? - érdeklődő tekintetemet emelem a pakkról Zalánra, jobb kezembe fogom poharamat, hogy aprót kortyoljak, miközben felállok és a már megbontott üveg vízért megyek, amit az asztalra teszek. - Két napot adok a srác kikérdezésére és arra, hogy összeszedd a férfinak szánt kérdéseidet. Oda együtt megyünk. Két nap múlva hozd elém a jelentést a srác vallomásáról, délután pedig nyakon csípjük a férfit - ülök vissza helyemre, majd barnáimat emelem a srácra. - Elég lesz két nap?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Fűszerek illata lengi be a kis standot. Kardamom, fahéj, ánizs, rozmaring, zsálya. Tömény a levegő, de nincs is ezzel baj. Hősnőnknek inkább a hallása az ami érzékeny. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint zenei ízlése, ami ugyan nem kifinomult, bár operát is hallgat néha, de mindenképp változatos. Emellett a tapintást is fontos érzékének tartja. Most is ujjaival finoman nyúl bele a fűszerekbe, hogy vegyen belőlük. Az ölelést is emiatt szereti és ér hozzá a szívéhez közelállókhoz elég gyakran betartva persze a jó ízlés és az adott személy határait. Egyetlen alkalom volt, amikor nem bírta elviselni senkiét. A temetés napja. Állt szál egyenesen, egy szín feketében, megtörten és legszívesebben sikítva rohant volna el a sorra a kezét fogó vagy vállát lapogató emberek elől. Amikor véget ért a nap csak lefeküdt szülei házában a régi ágyára és nézte a plafont. Könnyeket is hullatott, de inkább belül őrlődött az önvád súlya alatt, ami nem engedte fel sem kelni. Napokon át csak feküdt szótlanul. Elvesztett mindent és magát hibáztatta, amiért nem tudta kimenteni szeretteit a lángok közül. Nem volt erős, nem volt bátor, nem volt semmi, csak egy test, lélek nélkül. Ha bárki látta volna akkor elszörnyedt volna a látványtól. Szegény szülei pedig mindent megpróbáltak, de hónapok teltek el ebben a vegetálásban majd őrült megszállottságban, mert az a hit éledt fel benne, hogy talán Zoli és Peti szellemként ismét mellette lesznek majd. Eszeveszetten kutatni kezdett, de rájött hiába. Ezután azonban kiderült, hogy a testi tüneteit a várandósság okozta. Egy új, nálánál sokkal nagyobb célt kapott, amiért érdemes volt élnie és küzdenie. Mint azok a hősök akikért annyira rajong. Megfogadta talpra fog állni és meg is tette. Imoláért. - Barátom, ezen könnyen lehet segíteni. Nősülj meg és lesznek - fordítja fejét a férfi felé és ajkát kicsit beharapva ártatlan szemekkel néz jó barátjára, aki élvezettel szagolgatja a fűszereket. Bekerül a zacskóikba ez-az mire a riportra terelődik a szó és a férfi megdöbbenését látva hősnőnk jót derül mielőtt megszólalna - Nyugi nagymenő, ígérem nem szedlek ízekre - húzódik féloldalas mosoly ajkára. Tudja, hogy a mellette álló egy jó ember, akivel a genetika kegyes volt ugyan, ennek ellenére csak a szája nagy. Jellemében megmaradt rendesnek és normálisnak. Épp ezért szereti bosszantani - Csak egy kicsit - teszi hozzá és visszafordul a fűszerekhez. Ekkor hallja meg Marcell meghívását. Ismeri őt így tudja, hogy bármennyire elő is adja magát az invitálás pusztán baráti, ahogy részéről is kizárólag ilyen alapon érkezik a válasz. - Nem tudod mire vállalkozol, de rendben. Mostanában úgysem vacsoráztam úgy senkivel, hogy az hírértékű legyen - vonja meg vállát és arcvonásai vidámságról árulkodnak, ám ekkor belé nyilall egy cinikus önnarrálás, miszerint whiskyt viszont már ivott. Csak az inkább a gyászjelentések közt köthetett volna ki ha napvilágot lát. Még mindig kegyetlen fájdalommal a lelkében gondol vissza arra az estére, de most sem döntene másként. A szerelem már csak ilyen. Áldozatokkal jár és ő meghozta a sajátját. Viszont most itt van mellette egy barát, aki teljes figyelmet érdemel tőle, ezért felé fordul ismét és még épp látja a filmbe illő geget, ahogy Marcell majdnem mellédől a standnak miután kislánya nevével kapcsolatban megjegyzést tesz - Tudom, hogy ez a név nagy hatással van az emberekre de, hogy össze is törnéd magad miatta - kuncog fejét csóválva - Őszintén le vagyok nyűgözve - neveti végül el magát felhőtlenül és beugrik neki egy remek ötlet, amit nem is rejt véka alá sokáig - Van egy ötletem - vezeti fel és megfogja a férfi karját - Gyere el hozzánk vacsorázni és akkor megismerheted, ráadásul még a szakmai estebéd is jobb lesz mint bármelyik étterem menüje - fényezi kicsit főzőtudományát, amivel azért Marcell minden bizonnyal tisztában van, hogy nem életveszélyes. Evett náluk párszor, pontosabban jó párszor. Hogy a társaság vagy az étel miatt volt olyan sokat náluk, az örök rejtély marad. Minden esetre volt alkalma megkóstolni például Elektra specialitását a hústortát vagy a csülkös bablevest. - Haza, mert a lányom és a szüleim már biztosan várnak - felel a neki feltett kérdésre. Tényleg ezt teszi majd. Bepakol a motor oldaltáskáiba és elbrümmög otthonáig szép komótosan. Mostanában szeret újra vasparipájának nyergében lenni és elszökni néha naplementekor, hogy a menetszél tisztára mossa szomorúságtól sötét gondolatait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Megy ez csak még gyakorolni kell. Ahogy belép a helyiségbe megcsapja orrát a szivar illata. Régi főszerkesztőjének irodájában is mindig ilyen illatot érzett. A dohányfüst aromája ugyan jellegzetes, de még bántóan nem erős. Inkább mondhatni nosztalgikus. - Vigyáznom kell a jó híremre - vonja meg vállát hanyagul és ehhez illő mosolyt is küld a másik felé miután Zlatan megjegyzést tesz megváltoztatott küllemére, de az auror hamar rövidre is zárja a dolgot, ezért ő sem rágódik rajta vagy fog bővebb magyarázatba ezzel kapcsolatban. Fontosabb dolgok is vannak ennél biztosan. - Hívj csak firkásznak - szúrja közbe Zlatan nyelvbotlását követően, amit igyekszik kijavítani - Ez nem sértő szó - mondja fejét megrázva, majd figyelmesen hallgatja a mondat további részét miközben leül a neki felajánlott székre. Nem felel azonnal. Nagyon sok dologba fogott bele, mi más mint terelés gyanánt. Családja és a munka számára a legjobb fájdalomcsillapító és arra az utóbbi időben irtó nagy szüksége volt. Minden látszat ellenére nem az a könnyelmű fajta, főleg nem a lelki dolgok és a szívügyek terén. Így azok után, ami a toronyszobájában történt inkább vetette bele magát egy jól irányzott csukafejessel a gyermeknevelésbe és az oknyomozásba. Azokba a dolgokba, amikben nem kell attól félnie, hogy újra összetörik a szívét és amikhez igazából ért. - Nem sokat tudok róla - vallja be őszintén - Volt itt-ott pár elejtett megjegyzés valami új, akkor még névtelen szerről, ami nemrég került a piacra. Meg néhány kusza kórházi jelentés, amiben a páciens kiütötte magát, ha jól emlékszik egy talán majdnem ott is hagyta a fogát,  de a gyógyítóknak lila gőzük nem volt, hogy mitől, ezért azt írták: feltételezhetően mugli partidrog - mondja és kicsit előrébb dől a széken - Ezek szerint van összefüggés, igaz? - kérdezi feléledt kíváncsisággal szemeit összeszűkítve, majd próbál visszaemlékezni milyen gyanús dologgal találkozott, miközben gépével vakond rallysat játszott éjszakánként. Bevillan neki egy cikk, amit ezzel kapcsolatban olvasott. Utánanézett kicsit az ilyen mugli cuccoknak. Gina és társai, de a tünetek valahogy nem stimmeltek igazán egyikkel sem teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hogy a sárkány fortyogó barlangjában füstölögne…vagy valami ehhez hasonló volt az első gondolatom, amint lélektükreim előtt nem más tűnt fel, mint Babett. Hogy miért is kellett nekem felkelnem, és idejönnöm, miért kellett nekem mindig arra figyelnem, hogy mások hogy vannak? Hagytam volna, hogy pusztuljon meg a fotelben.
- Öh, remek. Csak onnan…khm, onnan úgy tűnt, mintha rosszul lennél, de így elnézve…nos, jó színben vagy - hát persze, hogy is ne lenne jó színben, mikor valószínűleg Bence repesve reppent karjaiba, legalábbis azt hiszem, hisz ki más lenne az, akibe szerelmes lenne? Legjobb tudomásom szerint Masa már régóta szóba sem jöhetett, más lányról pedig nem hallottam. Szóval igen, minden bizonnyal ő lehet az a lány, aki miatt dobott Bence.
Gondolataimból elém kerülő arca, s gunyoros mosolya rántott vissza, mert hát úgy döntött, felegyenesedik. S mi az, hogy felegyenesedik, talán fel is akar lökni. - Ja persze, az is kell neked…öhm, a gitár - talán nem kellett volna kommenteket fűznöm a mozdulataihoz, de mégis, irritált a jelenléte. Ha nézéssel perzselni lehetett volna, akkor már egész biztos, hogy lángok vették volna körbe. Pechemre ilyen varázslatot sem tudtam, meg sajnos nem voltam eléggé bosszúszomjas ahhoz, hogy felgyújtsam.
Ráadásul neki éppen a Tanulószobába kellett jönnie, s itt zörögni azzal a gitártokkal. Ha csak arra gondoltam, hogy Bencével összejöttek, s hogy talán még ki is beszéltek, úgy éreztem, hogy legszívesebben elmenekülnék. Kezdett ez az egész helyzet olyan nyomasztóvá válni, úgy éreztem, hogy megfulladok. Vajon mi volt benne más, mint bennem?
Néhány másodpercig lopva fürkésztem, s próbáltam rájönni arra, hogy miért voltam kevés, ám valami furcsa nesz zavart meg, s szinte egyszerre kaptam pillantásom Babettel az ajtó irányába.
- Mi a…neee - némi késéssel, ám magam is ráeszméltem arra, hogy ez a két fiú mit talált ki, addigra azonban Babett már az ajtó kinyitásával próbálkozott. Kezeimet védekezően fűztem össze magam előtt, ahogy kissé idegesen odalépdeltem, hogy magam is szemügyre vegyem a helyzetet.
- Mert nem nyílik? Hogy nem jött be ez a varázslat? - elhiheti, hogy legkevésbé sem volt hangulatom vele egy helyiségben tartózkodni, el is kaptam róla a pillantásom, s magam kezdtem el a kilinccsel babrálni, hátha az majd magától kinyílik.
- Ez nem vicces, halljátok? Nyissátok ki!- ütögettem meg párszor a tenyeremmel, hogy jelezzek annak a két balféknek, ám mindhiába, már a hangjukat sem lehetett hallani.
- Úgy nézek ki, mint aki mindenre tudja a választ? - nem tudtam türtőztetni az indulataimat, ez nem volt szép tőlem, de nem tudtam ennél szebben reagálni. Végül sóhajtva fújtam ki a levegőt.
- Nem tudom, írj egy sms-t a barátodnak, és kérd meg, hogy engedjen ki minket…vagy téged, vagy tök mindegy - vontam vállat, végül is, Bence valószínűleg gyakran ült a telefonján, meg amúgy is, biztos ezer örömmel sietett volna, hogy kimentse a hercegnőt a fogságból.
- Ajh Merlinre…ez tényleg nem nyílik - azért csak még egyszer megpróbáltam, végül ismét a lány felé fordultam. - Tényleg nem megy. Nem megy. Nem…és pont ve..mindegy. Talán megpróbálhatnál valami komolyabb varázslatot, végül is, ötödéves vagy - szúrtam oda, ahogy pillantásom újra Babettre emeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az az igazság, hogy én eredetileg az egyetemről ismert spanjaimmal jöttem ide, mint majdnem minden szombat este. Szinte már hagyomány, hogy egy nehezebb, tele zh-s hét után kiengedjük a fáradt gőzt és itt találkozunk, hogy - én mondjuk nem - lealjasodunk és élvezzük az éjszaka adta lehetőségeket. Na már most, az egész pontosan ugyanúgy indult, mint mindig. Késtem egy bő harminc percet, ami igazából volt egy óra is, de a bő harminc perc sokkal jobban hangzik, ezek meg hívogattak, mint valami kretént, hogy merre vagyok. Természetesen közöltem, hogy úton vagyok már, percek kérdése és odaérek, de nem így lett. Fontos információ egyébként, hogy pasikról beszélünk leginkább, így természetesen nem az eszükről híresek, és most egyáltalán nem vagyok sztereotipikus, csak ismerem őket. Ezeken az estéken pedig főleg nem gondolkodnak, szóval dobtak egy üzenetet, hogy elléptek valami csajokkal, mert pont mindenkire jut egy, én meg már a hely előtt voltam, össze is futottunk, de a tökömnek sem volt kedve elmenni velük, azonban a lányokkal elkezdtünk dumálni olyan tipikus csajosan, szóval a fiúk is kénytelenek voltak maradni. És igen! Női erő!
Valahogy így kerültem kapcsolatba Emesével, bár nem vagyok biztos abba, hogy a társaság tagja volt egyébként. Mindegy, éppen azon vagyok, hogy a bárpultnál ismét mellé kerülhessek és elfoglaljam a helyemet, mert természetesen akkora tumultus van itt megint, mintha muszáj lenne. Taktikusan vagyunk itt, mert nem kell asztaltól sétálni piáért, plusz innen mindent is belátunk. Hatalmasat szusszanva huppanok fel a székre végül, amikor mellé kerülök.
- Nem tudom mi a fene történik ma este, de ez a rengeteg ember a hajamat viszi ki - kezdek bele rögtön a sztoriba. - A mosdóban is konkrétan addig rángatta az egyik csaj az ajtót, amíg az el nem engedett és majdnem kiszakadt a helyéről! - felháborodva beszélek, naná, hogy máshogy? De hangomban érezhető a játékos él, mert lássuk be, ez így nagyon vicces egyébként. - Jó, hogy az ölembe nem ült! Azt mondta azt hitte csak beragadt az ajtó, annak ellenére, hogy szinte már kiabálva közöltem vele, hogy FOGLALT! - nyomom meg kellő hangerővel ismét a szót, csak hogy Emesének is érezhető legyen, majd azonnal a poharamhoz nyúlok, majd a pultnak hátat fordítva könyökölök fel arra, miközben aprót kortyolok a koktélból és egyáltalán nem diszkrét tekintettel mérem végig a felhozatalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Csend. Fájdalmas, mint egy foghúzás. Hideg érzés, amely Zalán ereibe kúszik. Úgy hívják félelem. Eddig csak a saját életét kockáztatta a bevetésekkel, de ezúttal rajta múlt esetleg több ember élete is. Mert ha nem kapják el a terjesztőt, az is lehet, hogy többen fulladnak vízbe, vagy lesznek allergiások. És habár utóbbi esetben jól járt a férfi, de mi van, ha a következőnek nem lesz ilyen szerencséje?
Komolyan nézte Zlatant, ahogy végre megszólalt. Értette amit mond. Tökéletesen olvasott a szavaiból. Az akták ennyik voltak. Alkalmasak arra, hogy beazonosítsák a szert, de nem többre. Esetleg még arra jók lesznek, hogy a kérdésekhez adatokat gyűjtsön, de azon kívül nem sok mindenre lesznek elegek. Innentől az ösztönei vannak. És a protokollok persze. Meg Zlatan, aki végre úgy tesz, mintha ő is egy auror lenne. Nem csaj valami vajfülű.
- A terjesztőknek két fajtája van. Az egyik soha nem próbálja ki a szert, valószínűleg csak a pénzszerzésért csinálja a biznisz. Ez ugyebár kiesik. A másik csapat pedig azelőtt kipróbálja, hogy belemenne a terjesztésébe. Tehát ha az a első alkalommal allergiás reakciót váltott ki nála, nem hiszem, hogy benne lenne a dologban - válaszolt Zalán előhívva kőbányán szerzett ismereteit. Nem is gondolta, hogy egyszer hasznára várhat, hogy azon a lepraterepen nőtt fel.
Hangja fokozatosan vált egyre magabiztosabbá, és egy idő után alig vette észre a férfi és a közte húzódó hierarchikus távolságot. Bólintott a parancsra, agyában pedig máris rákoncentrált az előtte álló feladatokra. - Két nap elég, ha félretolom a lezárásra váró dokumentumokat, amelyek az asztalomon várakoznak, de valakinek ténylegesen le kell zárnia az Orsós aktát - ismerte be Zalán egy félmosoly kíséretében. Nem akart semmiképpen sem hanyag munkát végezni se egyik, se másik oldalon. - Inkább három, ha nem kapok több aktát - gondolkodott el egy pillanatra, ahogy maga elé képzelte a szép kis tömböt. Ha ma sokáig bent marad, akkor legalábbis biztosan végez vele.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Vajon mennyi ideig illendő várni kopogás után? Éppen hogy befejezem ezt a kérdést gondolatban és már hiúsul is meg, hogy választ keressek rá. Meghökkenek, egyrészt azért mert kiköszön a ház tulajdonosa. De főképp azon, hogy a nevemen szólít rögtön. Majd bemutatkozik. Ó, basszus. Tuti felébresztettem! Van valami infó vajon arról, hogy mi történik azokkal, akik felkeltenek egy vámpírt?
Egyébként nem, fogalmam sem volt róla, hogy ő lakik itt. A hangját sem biztos, hogy megismertem volna. Mármint normális körülmények között lehet, de most az aggódás a cica miatt nem éppen teremt ideális helyzetet. Ami ráadásul az ő macskája. Honnan tudja? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Honnan tudja, hogy nálam van a macskája? Oh, oké, gondolom szagból. De, azt mondja hogy nálam van. Honnan tudja, hogy a kezemben van? Nem körülöttem, nem mellettem meg ilyenek, hanem nálam. Lát? Lát a falon keresztül?
- Ezt ho … - kezdenék bele majd elhallgatok és bólintok egyet. Hisz éppen utasításokat fogok kapni. Nem csacsogok, figyelek. Gondolom leteszem a cicát vagy kinyit egy ablakot és belebegtetem vagy … oh. Nem nyert. Behív. Behív? Be? A házába? Fú.
- Rendben, ötig számolás, besurranás, ajtóbezárás, folyosón balra nappali – ismétlem el utána címszavakban a teendőimet. Közben igyekszem nem elképzelni magamban, hogy vajon hogy nézhet ki egy vámpír lakása. Túl sok minden nem hinném, hogy lenne benne, vagy legalábbis az emberek házában előforduló bútorokból, berendezési tárgyakból jóval kevesebbre számítok. Megsimogatom a cicát, megnyugtatva, hogy mindjárt jó kezekben lesz. És egyre kíváncsibb meg izgatottabb leszek, hiszen az nem éppen átlagos dolog bebocsájtást nyerni egy vámpírbarlangba! Házba, tök mindegy. – Mi készen vagyunk – teszem még hozzá, még jobban magamhoz ölelve a meleg kis testet, stabilan fogva a balomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az a sok ember mind lesajnálóan nézett rám. Igen, én is tudtam, hogy 26 évesen szinglinek lenni nem egy megszokott állapot, vagy mi. Mindig próbáltam is valahogy hárítani a felém érkező megjegyzéseket, hol elviccelni a dolgot, hol visszavágni. Mindig úgy tettem, mintha egyik fülemen bemenne, a másikon meg ki. De az igazság az, hogy kicsit sem így volt. És ezt egyetlen ember vette észre a környezetemben.
Szóval a történet innen már egyszerű volt. Megmutatta nekem azt a Tinder nevű dolgot, és mondta, hogy simítgassam a telebigyót ide-oda. Úgy nézett ki a kezemben az a vékony dolog, mintha csak halat próbálnék tartani. De ezek után ne mondja nekem senki, hogy nem próbáltam meg mindent. És amikor azt mondom, hogy mindent, akkor MINDENT. Merthogy eddig sose léptem nagyon ki a mágus világból. Majdnem az összes ismerősöm varázsló volt, kicsit sem értettem a mugli eszközökhöz, és nem is éreztem rá a késztetést.
Szóval volt az a srác, Dávid, akivel félig én magam, félig pedig kerítő barátom beszélgettünk, és közös megegyezésre lebeszéltünk vele egy találkozót. Felhúztam kissé rövid fekete egybe ruhám, és még egy leheletnyi sminket is az arcomra eszkábáltam. Csakhogy a másik fél nem jött el. Ott ültem a pultnál, várva, hogy egyszer csak betipegjen egyenesen a telebigyó képernyőjéről kisétálva a barna lovagom.
Olyan húsz perc elteltével kezdtem el kikérni az első adag felest a pultostól. Valószínűleg értette mi a helyzet, mert rá 10 perccel már ingyen adott egyet.
Egy órával a megbeszélt időpont után úgy gondoltam már elég nagy hülyét csináltam magamból, és ideje haza venni az utat. Pech, hogy elfelejtettem mennyire nagyon nem bírom az italt, és már ennyitől is összekuszálódnak az érzékszerveim. Épp csak elindultam a kijárat felé, mikor megbotlottam valamelyik szék lábában, és félve, hogy elegánsan az arcomra esek, belekapaszkodtam az első dologba - vagyis jelen esetben emberbe -, akit értem.
- Jajj elnézést, ne haragudj - magyarázkodtam, ahogy próbáltam összekaparni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Rögvest vissza is pattantam lendületből a helyemre, miután tekintetével jelezte a "pihenj közlegény" üzenetet. Úgy tűnt, hogy nem szállt el magától a posztja miatt, igaz az előző igazgatónk sem volt az a hataloméhes típus. Ismertem azonban a szüleim révén olyanokat, akiket a hatalom teljesen kifordított magukból.
- Kávé... - szippantottam magamba a fekete nedű finom illatát. Bizony, az volt az én éltető erőm reggelente. Jelen pillanatban viszont csupán éhes voltam, de szerencsére ezt a problémát sikerült már orvosolnom.
- Milyen egyébként az aurori élet? Nálam szóba jött a többi között ez a pálya, elég izgalmasnak ígérkezik, de kíváncsi vagyok egy kompetens ember véleményére is - tettem fel neki egy kérdést, mert néhányszor bizony eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy auror leszek egyszer.
- Hát, ezzel én is így vagyok. Bár én inkább éjjeli bagoly típusú ember vagyok, úgyhogy főként akkor vagyok elememben - közöltem a férfival nagy őszintén. Végül is nem árultam el magamról túl sokat, csupán közöltem vele a bioritmusom működését. Rögtön felszaladt a szemöldököm, miután közölte velem, hogy mégiscsak segíthetnék neki valamiben, majd eljött az a kérdés, amelytől oly annyira tartottam idáig. Most mit mondjak erre? Hazudjak neki? Az mégse lenne fair, meg úgyis kiderülne, elég ránéznie a jelvényemre.. a legjobb az egyenes út, végül is mit veszíthetek? Rossz esetben nagy bünti vár majd rám, vagy ki tudja mi, jó esetben meg emberséges lesz, ha elmondom neki az igazat.
- Nos, igazából őrjáraton vagyok, de ma nem ettem még semmit, nem igazán volt étvágyam. Kimaradt a reggeli, az ebéd... egy ideig nem is voltam éhes, de estére hirtelen elkezdte mardosni az éhség a gyomromat, úgyhogy beugrottam ide, hogy gyorsan ehessek valamit, aztán mehessek a dolgomra - feleltem neki őszintén. Ha rajtam múlott volna, akkor egész nap nem ettem volna semmit, de a hasam jelezte, hogy bizony éhes már nagyon, így pedig nem voltam képes koncentrálni semmire sem. Máris jobban lettem pár falatka után...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kedvemre való, amikor hülyére akarnak venni. Mostanában egyre gyakrabban próbálkoznak be olyan dolgokkal, amik arra lettek teremtve, hogy a másik félt hagyják vele hoppon. Kellemetlen, amikor az egyenletben a másik fél én vagyok, és én aligha engedem meg ezt bárkinek is. A védelmi pénzek beszedéséhez alkalmak adtán én is csatlakozni szoktam, mindössze azért, hogy megmutassam magam: igenis létezem még mindig, és egyetlen rossz mozdulat vághatja tönkre az oly’ fontosnak vélt kincseiket, amik mindössze nem mások, mint lerúgott kocsmák. Félve, könyörögve és megalázkodva jönnek hozzám, hogy védelmemet adjam a lepukkant, semmitérő objektumoknak, amikért meghalni is képesek lennének, én pedig készségesen állok rendelkezésükre. Ritkán fordul elő, hogy nevemet hallva valaki így is bajt keverjen azon a helyszínen, ahol megjelenhetek. Elég a feltételes mód.
A felső gombot igazgatom meg, miközben kilépek az irodából. Semleges arccal indulok el Lóránték előtt, hogy a bár két részén keresztül távozzak. Remek alkalom arra, hogy végig pillanthassak életem főművén és kiosszak pár mosolyt az alkalmazottaknak. A felső szinten haladok komótos, elnyújtott lépteimmel, miközben arcomon kedves mosoly terül el, ahogy körbe pillantok. Szemöldököm ráng meg, arcomra fagy a mosoly, de mielőtt lepillantanék emelem fel a kezem, hogy ne lépjenek közbe. Kékjeimet vezetem a nőre, aki éppen valószínűleg a legdrágább öltönyt markolja, amit csak el tud képzelni. Felső ajkamat húzom fel azonnal, kezemet magam mellé eresztem végül, másikat csúsztatom zsebembe, amíg várom, hogy a nő összeszedje magát. A fintor is arcomra fagy, bocsánatkérését meg sem hallom, miközben felpillant rám, és a gondolat tűként szurkálja agyamat; milyen ártatlan. Ajkaim nyílnak el kissé egymástól, jobb kezemet szorítom ökölbe és teszem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat.
- Semmi probléma - fogom meg kezét lágyan, hogy segíthessek neki kiegyenesedni. - Jól van? - kedves mosoly kerül fel ajkaimra, miközben arcát fürkészem. Igyekszem elkapni tekintetét, lehetőség szerint el nem ereszteni azt, amíg én úgy nem döntök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ha Zsombornak rangsorolnia kellett volna a Vizsnyiczky családot, akkor biztosan Lilla állt volna a lista alján. Nem csak azért, mert egész eddig a pillanatig már mindenki mással találkozott, hanem mert túl sok történetet hallott már róla, hogy alapvetően egy jó kép alakuljon ki róla a srácban. És hát valljuk be őszintén az első öt perc sem győzte meg ennek ellenkezőjéről.
Habár általában nem szerette a bevezetőket a beszélgetésben, tudta, hogy az illendő. Ha pedig Raráról volt szó, akkor képes volt ellentmondani érzelmeinek és inkább a racionális felére hallgatni. Mint például most. Legszívesebben kifordult volna a könyvárból és ott hagyta volna az idősebbik Vizsnyiczkyt, hogy aztán őrlődjön magában, ameddig tud. Viszont valamiért még mindig ott állt, és zavartan nézte a levegőben lógó kezét, amelyet úgy tűnt senki nem fog elfogadni. Megrántotta hát vállát, és zsebre vágta.
Remélte, hogy akkor ennek a kínos szituációnak itt vége szakad, lehetőleg örökre, és képesek lesznek  érett felnőttekként egymás mellett ácsorogni a sorban anélkül, hogy bármit mondanának, de nem így lett. Újfent tévedett, hogy mi következik. Mondhatni ez a lány csupa meglepetés... És nem a jó értelemben.
A hirtelen támadt vihart, amit Lilla kevert, Zsombor szinte fel sem tudta fogni. Egyrészről ahogy ő szereti? Hát pedig a sztorikból nem a nagy törődés jött le. Másrészről pedig...
- Hohohoooo, hey. Easy, girl. Te most arra utalgatsz, amire gondolom, hogy teszed? - kérdezte Zsombor összevont szemöldökkel. Szúrós tekintete előbb Lillán, majd oldalra tévedt el, miközben próbálta felfogni a hallottakat. Sajnos nem eléggé időben. Ugyanis mielőtt erre reagálhatott volna, már ott tartottak, hogy Mrs. Mindent-is-tudok-rólad már meg is fenyegette.
- Na várj. Ezt így nem teheted - nevetett fel erőltetetten Zsombor. - Először is nincs jogod beleszólni Rara életébe. Pláne azok után, ahogy viselkedni szoktál vele. Másodszor pedig nem tudom milyen tapasztalataid vannak a fiúk terén, vagy mi enged arra következtetni, hogy én majd kihasználom Rarát, de tévedsz. Én SOHA nem tennék ilyet - szögezte le Zsombor, talán pont egy baritonnal hangosabban, mint kellett volna. - Én tudom mivel küzd Rara. Azt is, hogy nem könnyű neki bárkiben bíznia - vallotta be Zsombor, mert mást nem tudott leszűrni ebből a reakcióból, minthogy a lány nővére is tudja AZT.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Sándor(om) részére

Hosszú éjszakákat töltött munkával, hogy minél több szabadideje legyen nappal és tölthesse azt érdemben kislányával. Meg azért is, hogy Sándort ki tudja zárni a fejéből és a szívéből valahogy. Míg odafenn Imola az igazak édes álmát aludta hősnőnk ujjai szédületes sebességgel cikáztak a klaviatúra billentyűin hosszú órákon keresztül egyszerre több ügy után kutatva. Hol az információs szupersztrádán szörfözve, hol beférkőzve néhány olyan helyre, hová Aquaman is csak búvár felszerelésben merészkedne. Mindent az igazságért! Mindent a felejtésért! Addig míg bírta éberséggel, bár ebben a kávé, amiért szenvedélyesen rajong, nem kevésszer kisegítette. Párszor azonban a fekete arany fogyasztásának ellenére is úgy zuhant ágyba, mint akit épp akkor lőttek tartók. Minden esetre ma annak biztos tudatával jöhettek ki Imolával a játszótérre, hogy jó néhány sztori fekszik gondosan összerakva, leadásra készen egy fehér dossziéban toronyszobájának íróasztalába téve. A következő havi számba szántat pedig már le is adta azzal együtt, hogy szembesült pár igen fájdalmas ténnyel, azaz a szívének kedves férfi feltűnően csinos és fiatal szerelmével. Azonban ez már a múlté és csak Imoláé és az övé ez a nap, és annak minden ideje, ami a legdrágább kincs hősnőnk számára. – Magasabbra anya! Magasabbra! – hangzik a vidám, csilingelő felszólítás, amit a hintában ülve Imola ad Elektrának, aki mögötte állva löki feljebb és feljebb a libbenő szerkezetet. – Koccig? – kérdezi hősnőnk nevetve és újabb taszítást ad az ülésnek, hogy az szinte a talajjal párhuzamos vonalig röppenjen fel a levegőbe – Koccig! Igen! – kiáltja a kislány boldogan, ahogy egyre gyorsabban repül a kiesés veszélye nélkül, mivel azt egy láthatatlan biztonsági öv bűbáj gátolja. Nem sokan vannak idekinn. Csak néhány szülő ácsorog elszórtan, míg gyerkőceik jó értelemben véve randalíroznak a játékok között. Két kisfiú libikókázik, távolabb pedig három kislány fogócskázik. Nevetésük messzire elhallatszik Elektra jellegzetes, bársonyos hangjával és Imola kacagásával együtt. A hinta lassul miután csúcsraját, majd megálltát követően a kislány gond nélkül száll ki belőle a puha homokra. Elektra elé sétál és leguggol, hogy kiegyenlítse a köztük lévő magasságkülönbséget.  – Jól vagy kicsim? – kérdezi magától értetődő természetességgel, mert bár gyermekét egészségesnek nyilvánították, ő azért mindig kicsit jobban figyel rá és most is ezt teszi. – Persze anya, jól vagyok – válaszolja a kislány széles mosollyal és csillogó szemekkel, miközben elkotor egy szemébe lógó hajtincset, amit a hinta menetszele arcába fújt még az előbb – Rendben, mivel szeretnél még játszani? – igazítja meg hősnőnk csemetéje kabátját pár gyakorlott mozdulattal – Szeretnék tovább hintázni, de már nem kell löknöd - kezdi a gyerkőc lelkesen, de aztán belenéz anyja szemébe, félre billenti fejét és úgy folytatja - Pihenj egy kicsit, jó?  – feleli a csemete, akinek tiszta, jó szándékú lelkét Elektra egyre jobban csodálja. Sokat beszélgetnek és a kislány napról napra mindig meglepi az önzetlenségével és elképesztő éleslátásával. – Jól van. Akkor csüccsenj vissza gyorsan én meg leülök mögéd a padra és pihenek!  - emelkedik fel Elektra rákacsintva, hogy azután el is induljon. Tényleg fáradtnak tűnhet, ha már Imola kéri őt arra, hogy pihenjen. Nem nézett nagyon tükörben mostanában. Mióta csak ajka alatt érezte Sándor ajkát próbált felejteni. Próbálta őt nem szeretni. Hiába. Próbálta elrejteni minden érzését és csípős nyelvű, cinikus önmaga lenni, de otthon egyszerűen nem ment mert ott a gyermeke várta, akivel sosem tudott volna úgy viselkedni. Elég sokszor képtelen volt azonban vidámnak lenni és előfordult az is, hogy Imola ezt bizony észrevette. Így hát amikor csemetéje pár napja megkérdezte tőle, hogy: „Miért vagy olyan sokszor szomorú anya? Elektra nem hazudott neki. Az igazat válaszolta, még ha kicsit meseszerűen is előadva. Így felelt: „Mert egy smaragd szemű óriás miatt nem látom már olyan tisztán a lemenő Napot” Most komolyan, mit mondhatsz egy majdnem négy évesnek, aki értelmében már inkább majdnem öt? Hogyan magyarázod el neki, hogy őszintén beleszerettél valakibe, aki talán hasonlóan érez, de mindez lehetetlen és mivel valóban szereted, hát engedned, mert így helyes, és te mindig igyekszel helyesen cselekedni, még akkor is ha a szíved szakad belé? Nem tehetsz mást, terelsz. Ha az ilyen húzásokért Nobel díj járna, hőnőnknek már külön szekrényt és bankszámlát kellene rendszeresítenie hozzájuk, annyit kapott volna. Szerencsére azóta legalább a férfi színét sem látta és baglyot is csak egyszer váltottak, aminek szintén jó ideje már. Talán jobb is így, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Igen igen, lesz alkalom arra, hogy bővebben is beszélgessünk a témáról. Hetente háromszor a művelődési házban, oda tessék majd jönni, és ezekre tényleg igazán nincs szükség - kedves mosollyal próbáltam hárítani Bözske néni adakozását, aki kapásból öt üveg lekvárt tolt a karomba, mintha ezzel megválthatná útját a menyországba.  Egyébként tényleg kedves gesztus volt tőle, hogy ennyi mindent hozott, bár nem voltam híve annak, hogy az emberek ajándékokkal halmozzanak el, én sosem szerettem ezt. Vissza is akartam adni a lekvárokat, Bözske néni azonban hajthatatlannak tűnt.
- Nem adhatja vissza, ez mind nagyon finom, és jó szívvel hoztam magának, jó helyre megy ám, mert maga jó ember, áldott egy lélek fiam. Magára nézve is látszik ez, jajj hadd ölelgessem már meg - csak úgy koccantak az üvegek, ahogy Bözske néne megpróbált magához szorítani, még szerencse, hogy nem ejtettem ki a kezemből a lekvárokat. Tényleg kedvesek voltak az itteni lakók, bár egy kicsit már kezdtem besokallni ettől, hogy mindenki megrohamozott. S ha csak végig néztem a pulton, ahol már tojástól kezdve virágcsokron át süteményhalmokig minden sorakozott, úgy éreztem, hogy illene kitennem a zárva táblát. Pedig még csak délután négy volt.
- Jó, akkor nem adom vissza Bözske néni, itt kirakjuk, és a ház vendégei fogyaszthatnak majd belőle, vagy megkapják a gyerekek. És jövő héten várom, most viszont…sajnos, muszáj dolgoznom kérem - elnézést kérő mosollyal lepakoltam a lekvárokat a pultra, s finoman kiterelgettem őt az étteremből, majd bezárva az ajtót, szusszantam egy nagyot, s kipattintva az ingem legfelső gombját beletúrtam a hajamba, aztán visszatértem a pult mögé, s elkezdtem átnézni a rendelt készleteket.
Éppen az üdítőket pakolásztam fel a legfelső polcra, mikor megütötte a fülemet egy női hang, s bár még nem fordultam meg, az atya szó hallatán máris volt bennem némi félsz, hogy vajon most miféle holmival jött kedveskedni az idős korosztály egyik gyöngyszeme.
- Igen, i….ttt - a szemöldököm egész biztos, hogy felszaladt, mert mindenre számítottam, csak nem egy ilyen, nagyon is csinosan felöltözött fiatal hölgyre. Pillantásom akaratlanul is végig futott rajta, s emiatt este dupla imát is mondhatok, de hát, tényleg szép volt, s azt hiszem, Ádámot is efféle Éva kísérthette meg azzal az almával.
- Szóval igen, én lennék Balázs atya, vagyis Nemes Balázs, a hely tulajdonosa, de atya is egyben - adtam végül kissé hosszú választ, s már nyújtottam is a kezem kézfogásra. - Benned…Önben kit tisztelhetek? - vajon ő is amiatt jött, hogy megkérdezze, mikor gyóntathatnám meg, vagy netán az étterem miatt érkezett. Nem láttam a kezében tálca sütit, a nyakában sem fityegett kereszt, így talán nem is volt hívő, vagy lehet, hogy mégis? Egy dögös, akarom mondani jól öltözött. Igen, jól öltözött hívő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

17 galleon. Hmm..Talán nekem is kéne vennem egyet, végülis rengeteg dolgot lehet tanulni a neten keresztül. Ha jól használom, hasznomra is válhat. Játékok is vannak rajta, meg ilyenek. Anyát talán meg is tudnám fűzni, hogy beszerezzünk nekem egy ilyet. Érvelhetnék azzal, hogy tanulnék vele. Tetszik az ötlet.
Egy hajóban evezünk. Na igen. Rózinak igaza van. Bármennyire is rossz a helyzeted, ha van valaki, akivel hasonló cipőben jársz, az könnyít a dolog elviselésében, átvészelésében. Megnyugtat, hogy nem vagy egyedül a problémáddal. Zavart félmosolyom, természetes mosollyá válik, és arcom is lassan a rákvörösről, a rózsaszínre kezd visszaváltani, és én sem érzem már, hogy itt rögtön helyben felrobbanok a nagy publikum előtt. Néha, amikor kellemes magányomban vagyok, el szoktam gondolkodni magamról, és néha egészen érdekes, de annál komolyabb dolgokra jövök rá. Például arra, hogy félek a visszautasítástól. Valósággal rettegek attól, hogy nem vagyok elég jó. Egy kellemetlen, gonosz kis hang folyton itt van, és azt mondogatja, nem vagy elég jó. A rajzaid nem elég jók, te nem vagy elég. Ezek a ki nem mondott, a valóságban soha el nem hangzott mondatok súlyként rakódnak le végtagjaimra, a vállamra és a lelkemre, hogy aztán ott eresszenek gyökeret, és burjánozzanak tovább. Egyenlőre nem gondolom, hogy ez a valami, életveszélyes lenne. Az is lehet, hogy egy természetes félelem, amivel egyszerűen meg kell birkóznom. Talán az elefántból csinálok bolhát. Ráadásul egy olyan elefántból, ami még nem is létezik. Ezen a vonalon menve talán nevetségesnek is tűnhet a problémám, mégis most szívesen ásnám el dolgot, így örülök, hogy a tanulásra terelődik a beszélgetés. -Közös? Ú, de jó, már alig várom!
Hunor valóban szimpatikus fiú, az is lehet hogy a továbbiakban barátság is szövődik, aminek igazán örülnék, rám férnek a barátok. Az asztal fölött hirtelen egy bagoly tűnik fel. Először azt hittem Rózihoz jött, de ahogy jobban megfigyelem, ez az otthoni baglyunk, Cézár. Le is pottyant egy levelet pontosan az orrom elé, majd eltűnik. Rózira nézek, majd a levélre.
- Anyától jött. Biztos már azt akarja tudni, odaadtam e sütit és ízlett e neked. Nevetek fel, de azért érzek valami furát. A megérzéseim általában jók...Veszek egy nagy levegőt, és kibontom a levelet, melyben anya sietős kézírása szerepel. A sorokat olvasva összeszalad a szemüldököm. Mintha a levegő hirtelen olyan folytogató lenne...újra és újra elolvasok egy egy mondatot, hogy megbizonyosodjam, valóban nem e olvasam félre. Nyilván nem.Mint amikor tudod hogy elhagytad a cuccod, de azért kotorsz még a táskádban, hátha csoda történik. Nem.
-Miiii?? Azt írja, Zsókát elütötte egy autó. Döbbenten és értetlenül bámulok Rózára. Mit keresett Zsóka egy autóban? Újból a papírra szegezem a tekintetem. "De jól van. Jól van, de kórházban." Tehetetlen düh kezd eluralkodni rajtam. Nem értem az egészet. Ez valami rossz tréfa? Igen, biztosan az, hiszen nekünk nincs autónk, apa nem engedte. De nincs április elseje, az még vagy 7 hónap. Nem értem...Kezem kissé remegni kezd, de igyekszem lehiggadni, hogy tovább tudjam olvasi a levelet. "Eltört a karja, amit maga elé rántott, hogy tompítsa a találkozást a karosszériával, illetve beütötte a fejét is, így a biztonság kedvéért bent tartják pár éjszakára." Oké, kartörés, nem a világ vége, de...akkor is! Most biztos halálra van rémülve! És az ikrek? Meg az autó,..de tényleg milyen autó? És miért? ÉS hol? PAttognak fejemben a kérdések, nem is tudom mit csinálhatnék. Szökjek ki? Nem hiszem, hogy azzal segítenék a helyzetén. Sírni ugyan nem sírom el magam, de zaklatott fejem talán kicsit megrémítheti Rózát.
-A húgom, Zsóka...azt írja, eltört a karja, és az ispotályban van. Pár napig bent tartják megfigyelésen. Gondolom hogy nincs e agyrázkódása. Ahogy kibuggyanak a szavak a számon, szinte még el sem hiszem. Nagy levegő, beszív, kifúj. Végre sikerül kicsit lehiggadnom, de továbbra sem értem, mi a fészkes fene van otthon, hiszen még csak most jöttem el otthonról. Jár agyam, jár az agyam, és kiugrik belőle a kérdés is.
- Nincs is autónk. Ki vezethetett? Anya csak nem...apa tud autót vezetni, de pont ő volt az, aki nem akarta hogy legyen autónk...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy buta libának éreztem magam, ahogy elindultam kifelé. Felöltöztem, kicsíptem magam egy embernek, akit nem is ismerek. Lehet nem is úgy nézett ki, mint amilyen a képen volt. Vagy az is lehet, hogy mikor meglátott, inkább elmenekült - bár ez utóbbit kételtem, ugyanis még magamnak is elismertem, hogy ez a ruha egyszerűen rám lett szabva.
Ahogy megbotlottam kissé, ujjaim puha anyagot fogtak. Felpillantottam megmentőmre, és félénken elmosolyodtam, miközben egy hajtincset félrehúztam arcomból. Balom még mindig jobbját tartotta, mintha csak el sem akarnám engedni az est további részében. Hiszen elakarnám? Nem hinném.
Ahogy ott állt előttem az az ismeretlen, csak arra tudtam gondolni, hogy végre egyszer mellém állt a szerencse. Azért nem jött el a randipartnerem, hogy ezzel a félistennel lehessek. Az agyam egyik másik szegletében pedig az bújkált, hogy nem is akarok kapcsolatot. Tehát a következő volt a kérdés. Ez a dolog most jó, vagy nem.
- Igen, minden rendben, csak kicsit megszédültem az italtól - legyezgettem kipirult arcomat lányos zavaromban, és azokba a gyönyörű szép kékekbe néztem. - Mond csak, hogyan hálálhatnám meg? - kérdeztem, egy talán egy hajszálnyival közelebb is léptem. Nem tolakodóan, csak hogy érezze, hogy ez bizony nem csak amolyan jó tett helyébe jót várj típusú felajánlás. Beharaptam alsó ajkamat, és lassan, alulról felfele végignéztem rajta. Aztán tekintetem újfent megállapodott övéiben. Ha ez nem volt neki elég jel, akkor nem tudom mi lehene jobban. Viszont egy dolog most itt eldőlni látszott. Tényleg annyira szerencsétlen vagyok, hogy senkit nem tudok felszedni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Hát igen, ez így alakult - feleltem neki szomorúan, jól esett, hogy ott volt mellettem.
- Értelek - feleltem neki komoly arccal. Mi legalább meg tudtuk beszélni a dolgokat, meg rajtunk kívülálló körülmények miatt kellett, hogy véget érjen az egész, míg Bence terén más volt a helyzet, nem is akartam firtatni tovább az egész témát, mert nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni.
- Rendben, megfogadom a tanácsodat - néztem rá továbbra is szomorúan, majd arra gondoltam, hogy igaza lehet, az csak rosszabbítana a helyzeten, ha magam zárkóznék teljesen. Talán társaságban könnyebben át tudom vészelni ezt az időszakot, ebben nagyon igaza volt a fiúnak.
- Persze, benne vagyok! - válaszoltam neki, miközben egy halovány mosoly hagyta el az arcom a hajborzolás után. Közben egyre kezdett tőlem távolodni, én pedig mosolyogva után futottam, hogy utolérjem, aztán "jól megkapja a magáét". Tény, hogy Bence jobb kedvre derített, nem is bántam, hogy elmeséltem neki rögvest a bánatom, hiszen nélküle még mindig ott sírdogálnék a szobámban. Jól esett, hogy megpróbált jobb kedvre deríteni, én is mindig mellette voltam, amikor jó, illetve rossz időszaka volt, ő pedig most viszonozta ezt. Úgy gondoltam, hogy jó, ha eltöltök vele egy kis időt, legalább megpróbál felvidítani valamennyire, ráadásul iszunk egy finom italt is, miközben kibeszélhetem még neki a bánatom. Sokat segített ez nekem, hiszen mellette kicsit feloldódhattam, és sikerült kissé jobb kedvre derítenie, hiszen erre valók a barátok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bejárom az ágyakat, hogy leellenőrizzem a kis betegeinket. Kórlapjaikra pillantva hol bólintok, hol a fejemet csóválom meg és van, amelyik papírra pár szót körmölök. Korán van még és én ügyeletem végén tartok. Bezzeg Lex most úgy döntött, hogy az asztalom tetején horpaszt, ahelyett, hogy pusztán terápiás célzattal végiggyalogoljon az ágyakon, felébresztve a benne fekvőknek azon részét, akik éberek. A beáradó őszi napsütést itt az úgymond intenzív részlegen, ami valójában négy, függönnyel lekerített részre rendezett ágyat jelent, az éjjel nappal égve tartott lámpák fénye egészíti ki és teszi vakítóvá és időtlenné. Mivel nem látni az ágyak mögötti ablakokat, így a betegek néha teljesen elvesztik az időérzéküket. Ez teljesen természetes jelenség minden itón, tehát itt sem ér váratlanul, hogy az egyik ágyon fekvő hirtelen ébredve azonnal ijedten kérdi hol van. Odasietek hozzá és már lapozom is fel a papírjaimon az ágy számát, hogy ne csak emlékezetből tudjam miért is került be hozzánk a Farkas Marcell nevet viselő kamasz. - Szia Marcell! lépek közel az ágyához és ártatlan tekintetű kék szemeimet a papírokra vetve átfutom az arra leírtakat - A nevem Strakhova gyógyító - mosolygok le rá megnyugtatóan és elégedetten, mert úgy látom elmúlt a veszély. Természetesen ezt előbb majd még meg is kell néhány vizsgálattal erősíteni, de most az ijedtségét kell orvosolni haladéktalanul - Nincs semmi baj, biztonságban vagy. A Bagolykő gyengélkedőjén, mert csúnyán beverted a fejed - közlök vele néhány fontos dolgot arra kíváncsian, hogy az emlékezetében nem esett-e kár és ki tudja-e egészíteni az elmondottakat például azzal, hogy hol történt a beleset. Csúnya ügy volt. A leírtak szerint rosszabb vége is lehetett volna.  A fiú lába beakadt a vonat lépcsőjébe leszállás közben, ő pedig fejjel előre a peronra zuhant. Karjaival hála az égnek még tudta valamelyest tompítani a becsapódás erejét. Ezt támasztják alá a karjain lévő zúzódások és horzsolások meg a tény, hogy csak egy nagy seb éktelenkedett a homlokán és nem tört darabokra a koponyája. Ha nem ilyen szerencsés és a vonat alá esik az induló szerelvény maga alá gyűrte volna és az biztosan az életébe kerül. Az őrangyala ezért száz százalék, hogy kapott pár dicsérő szót odafenn. - Kérsz inni vagy enni egy kicsit? - kérdezem ezt sem ok nélkül. Ha émelygésre vagy szédülésre esetleg fejfájásra agy látászavarokra panaszkodna az annak a jele is lehet, hogy agyrázkódása még mindig nem múlt el illetve tovább kellene vizsgálni az esetleges rejtett agysérülések lehetőségét és mielőbb feltárni azokat. Végszóra megjelenik mögöttem Lex. Hát persze, ki mertem ejteni a számon azt a szót, hogy enni. Macskám bélpoklosabb, mint azt hinnék róla. Imádja a tonhalat és a zöldborsót. Lábamhoz dörgölőzik, majd illedelmesen felugrik a fiú ágyának legvégére. - Ne félj tőle, ő csak a macskám Lex, aki nagyon szeret kíváncsiskodni - mondom lágy, angyali mosollyal és a bűbájokkal teljesen antiallergénné és mindennemű kórokozótól mentessé tett macsek fejére teszem a kezem, hogy búbját kezdjem finoman birizgálni. Imádja. Meg azt ha a fülei tövét vakargatom. Mindkettőért odavan és dorombolás koncerttel hálálkodik. - Most kezdted az iskolát? - kérdezem, mert az évnyitón mintha nem láttam volna az elsősök közt, pedig a kora alapján velük kellett volna lennie. Lehet persze, hogy én nem figyeltem. Ami megeshet főleg mert kicsit sok dolog járt egyszerre a fejemben még így az év legelején. A tanítás, a kutatásom, a verseskötet és Bálint ügye. Mindez így egyszerre. Szóval tényleg valószínű csak elsiklottam afelett a rész felett, amikor őt beosztották a négy ház egyikébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Igazán nem értem, kinek állhat érdekében, hogy a cuccaimat szanaszéjjel szórja, rejtse, dobálja a kastélyban. A pöttyös zoknim, és a zöld garbós fölsőm most találtam meg az elhagyatott mosdóban, és az alagsori folyosón az egyik festményen. Szó szerint, mert szerencsétlen le volt vele takarva. Mikor levettem, Sir...Sir izé, vagy kicsoda, még engem cseszett le,hogy nem kéne szanaszét hagynom a dolgaim. Mikor próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez nem egészen így történt, semmi közöm a dologhoz, és én is nagyon szeretném tudni, ki volt az, azt mondta nem illik hazudni. Megkérdeztem, ki volt az, aki letakarta, de erre csak annyit felelt, nem tudja, mert még aludt, mikor rá került. Elrebegtem egy remeket, és tovább eredtem. Ma hajnalban arra keltem ugyanis, hogy a ruhás fiókom háromnegyedének nyoma veszett. Valaki láthatóan felforgatta, és a java részét elrejtette, úgy tűnik a kastély különböző helyein. Azért remélem a fehérneműimet nem találja meg senki, azokból is vitt az az átkozott. Bárhol lehetnek, bárhol lóghatnak. Folyosón, könyvtárban, konyhában a fiókban, festményeken, tantermekben. El sem tudom képzelni, mi lenne, ha az egyik órán látnám meg, amin épp fel van lógatva egy melltartó, egy nadrág...megrázom a fejem, hiszen, ááá, oda azért biztos nem került. Szomorúan, lassú léptekkel szedem felfelé a lépcsőfokokat. Ez az évem ugyanis eddig nem a legjobb. Zsóka az ispotályban, eddig még nem kaptam anyától választ, hogyan is került Zsóka kocsiba, aztán meg itt van ez a ruha mizéria. Fancsali képemmel lassan felérek a bagolyházba. A gerendákat kémlelem, hátha ott rejtőzik egy ruha, póló, bármi, ami az enyém. Óvatosan, lassan teszek egy kört, és ki is szúrok egy sálat. Egy bökkenő van. Túl magasan van. Pálcámért nyúlok, hogy leszedhessem. Elrebegekek egy gyors Vingardium Leviosat. A sál rögtön meg is emelkedik, de..de...
-Aj, ezt nem hiszem el.
Ez a bűbáj ugyanis oldalirányba nem mozgatja a lebegtetett dolgot, így a sálam megakad a gerendába újra, és újra. Remek. Pompás. Sőt egyenesen fantasztikus.
-Nos, melyik bűbájos bagoly lesz az, aki segít nekem lehozni a sálam?
Odamegyek az egyik szimpatikus bagolyhoz, és megvakargatom a fülét. Ha kicsit gügyögök neki, talán segít nyomoronc kis helyzetemen....de semmi.
-Figyi, ha lehozod, kapsz tőlem valami finomságot. De csak akkor, ha most felrepülsz szépen, és lehozod a sálam. Semmi. Kérdőn nézek a többi bagolyra, valamelyikük csak megszán engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fel sem tűnik a nyilvánvaló; még mindig fogom a hosszú, nőies és kecses ujjakat, amíg eltűri a tincset arcából, miután felegyenesedik sincs meg bennem a hajlandóság, hogy megtegyem. Én akartam eltűnni azt a tincset arcából, hogy csillogó, kissé kábán részeges tekintetével engem nézzen, és csak engem. Nekem kellett volna megtennem, így is kihasználva a lehetőségeket, amik megadatottak. Hiszen a többesszám szinte már költői, tudjuk mi lesz a vége. Megszerzem, és csak az enyém lesz. Ártatlanságát akarom magaménak tudni, ahogy tekintetével fürkészi arcomat, ahogy szuggerálom a nőies vonásokat, ahogy ujjaim szorítanak rá kissé ujjaira, miközben kékjeim zizzenek tekintetéről tökéletesen ívelt ajkaira, ahogy beszél.
- Semmi probléma, fogom - villan tekintetem vissza szemeihez. Féloldalas mosolyom töretlen bujkál szám szegletében, ahogy arcát fürkészem. - Meghívhatom egy italra? Legalább már tudnék vigyázni magára, amennyiben elfogadja - figyelmen kívül hagyom a tegeződés fertőjét, amit már az eleje óta képviseltet felém, mert nem érdekel. Nem fontos, amíg én fogom az ujjakat, amíg bizonyos lehetek abban, hogy az enyém és senki másé. Mert meg fogom szerezni, ha eddig már nem tettem meg. Vállam felett pillatok hátra a halk szavakra, arcom lesz azonnal semleges, tekintetem hidegsége keveredik áthatóságával. Felhúzom felső ajkamat, szavaim kígyószerű sziszegésként hagyják el ajkaimat.
- Menjetek nélkülem - mindkettő bólint egyet majd öles léptekkel indulnak kifelé a bárból. - Ne feledjétek: 30,41%! - nyomatékosítom ismét a számot, majd mintha mi sem történt volna pillantok vissza a nőre. - Bocsánatot kérek, ilyenkor is csak a munka - engedem el kezét, hogy a bárpult felé nyújtsam ki kezemet jelzésértékűen, csak utána. Ha nem is fogadja el az italt, de ülve kényelmesebben tudnám úgy manipulálni, úgy az ujjam köré csavarni, hogy testét és lelkét is nekem akarja adni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kiszárad a szám, ahogy kíváncsi elmém elgondolkozik fürkészésének okán. Tekintete új vizslat, mintha vizsgáznék és a jó válaszra várna, amihez közeli gondolat nekem még csak a fejemben sincsen. Érzem, meg tudnék inni egy nagy pohár vizet, de ha most ezt tenném, bizonyára meg is fulladnék azon nyomban, hogy kiscsibének nevez. A megszólításra eltorzul az arcom. Egészen elképesztő az az arrogancia, ami sugárzik a srácról, ahogy nagy nehezére kimondja nekem címzett szavait. Nem muszáj ám beszélgetni velem, menjen szépen a dolgára, csak előtte engedje el a könyvet. Aztán mégis folytatja. – Járulék – ízlelgetem hangosan megismételve a szavát. – Mondd csak, szükséged van valakire, aki felolvassa neked? Megzavarnak a betűk a képek mellett? Erről van szó? – kérdéseim közben játszom a komolyat. – Így már értem miért döntesz inkább az erő mellett az ész helyett. - konstatálom - De akkor szólok ember: ezen nem férek át. – mérem fel a helyzetet, és tudatom vele is. Jó, lehet, ha ezek után megpróbálja annyira kapaszkodok a könyvbe, hogy elemel a földtől, és a lábaimmal a talaj fölött kalimpálok majd, de bízom benne, hogy csak fenyegetőzik.
 Mintha oviban lennénk, és elvettem volna előle a legmenőbb ScoobyDoo járgányt. Mi volna bölcs? Az átadás. Vigye, szórakozzon, ha számára ez hozzátartozik. Én pedig máskor eljövök és kiveszem, nála úgy is többször fordulok itt meg. De ahogy sóhajtozik, és gúnyolódik, a méltóságom nem hagy. Azért hozzám képest a fiú tagbaszakadtnak számított. Kezdett zsibbadni a vádlim, és húzni a karom. Életemben most gondolok bele először milyen lehetett Krisztusnak a kereszten. Fejemet fordítva újra ránézek, aki megint az arcomat fürkészi. Mi van már? Enged el! – tekintetem összefut az övével. Nem tudtam hinni sem a szemeimnek, sem a füleimnek. A fiú első pillantásra jóképű, a maga középvilágos, vöröses hajával, hófehér bőrével és magasságával, biztos vagyok benne, hogy sok lány figyelmét magára tereli. Még azt is mondanám, hogy szimpatikus. Kár, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. Nem vagyok vak, állom kék tekintetét, ahogy lenéz rám. Azonban nem vagyok Boleyn Anna sem. Az a hibbant nő is a szívére hallgatott az esze helyett, le is csapták a fejét. Sokat mondjuk nem vesztett, úgy sem használta. De nem példálózok neki mugli történelmi alakokkal. Picit előrébb hajolva, mint aki bizalmas infót oszt meg, válaszolok: - Hívj csak kiscsibének – állom még mindig a tekintetét. – az úgy is a jó szempontból méri a kreativitásodat. – mosolyodok el szélesen, és azért büszkén, mert nem godnoltam, hogy egy ilyen helyzetben így tartom magam. Becsüljön csak alá, de be kell látnom meglepően jól szórakozok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az új tanévvel új tanárok is érkeznek, és az a bevett szokás, hogy ők ne egy-egy új kupacot alkossanak, hanem egy kicsit mindenki új helyre költözik a tanáriba, oly módon, hogy az újak a régiek közé olvadnak. Így esett, hogy nekem is hárommal arrébb lett új asztalom. Tavaly még én is új voltam, idén már vannak nálam újabbak, ami azt jelenti, hogy balomon Matyi foglal helyet, míg jobbomra Szigethy került, vagyis Sankó, ahogy a folyosón hívni szokták. A magas férfi mellett az ember, hiába nőtt átlagosra, mégis kicsinek érzi magát, és olykor elgondolkozik férfi létén is, mert valljuk be, ha valaki egy jó húsz centit ráver a másikra, ráadásul jóval szélesebb vállú is, akkor egészen máshogy látja önnön magát a tükörben. Na mindegy is, most már így alakult, ugyebár.
A lényeg, hogy a pajtás-rendszernek köszönhetően - nem így hívják, ezt csak én mondom rá - Sankó a pajtásom lett, vagyis én vagyok az, aki megmutatja, hogy hova ül majd, mit hol talál, hogyan jut el feltűnésmentesen bizonyos helyekre. Nekem kell bevezetnem a tanári szoba rejtelmeibe, az iskolai rendbe, meg minden ilyen csodába. Tavaly engem Fisher kisasszony vezetett körbe, én ígérem, hogy az információkat hosszabb idő alatt és tömörebb mondatokban fogom majd átadni, azon egyszerű oknál fogva, hogy én nem tudok hat percig egyfolytában beszélni a fénymásolóhoz illő papírok grammban való megkülönböztetéséről. Igen, hat perc, mértem.
Hogy ne érje sokként a reggel, de, hogy engem se nézzen totálisan vénnek, egy kilenc órai időpontot beszéltem meg vele, hogy találkozzunk a tanári folyosóján, és akkor onnan kezdődik a túra. Mivel tavaly már volt itt, helyzeti előnye van, de ez még nem ok arra, hogy én elsikáljam a kapott feladatot.
- Sándor!
Intek felé, amint látom - mert, hát ki ne látná -, hogy bekanyarodik, és még egy nyugodt mosolyt is az arcomra ültetek. Kölyök, látszik rajta, de hát rajtam meg az, hogy egy vén majom vagyok. Hogy ki járt jobban? Nem kell vitába bonyolódnunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Aznap este értetlenül álltam a nő előtt. A csók után minden a feje tetejére állt, és a korábbi jóleső társaság bizsergését felváltotta az értetlenség keserű, sötétszín leple, amitől a kapcsolatunk elvesztette a régi fényét. Elviccelve, azonnal tessékelt ki a lakásból, még az irataimat is ott felejtettem, ezért néhány nap múlva levélben kértem arra, hogy juttassa vissza hozzám. Igen, levélben. Gyáva voltam hívatlanul felbukkanni a Holdfény utczában, és ahhoz is gyáva voltam, hogy felhozzam a témát. Beszéljünk róla? Van egyáltalán miről beszélni? Nem tudom. Az viszont bizonyos, hogy a kellemetlen érzés hetek óta nyomja a mellkasomat, annak ellenére, hogy rengeteg változás van az életemben, ami elvehetné a figyelmemet. A napfény kezd veszíteni erejéből, noha csalókán fénylik az égbolton. Hunyorítva, kezemet napellenzőként tartva homlokom előtt tekintek az égre. Az iskola végre hivatalossá tette tanári posztomat, és a körbevezetésre, tanáriba költözésre mentem be ma. Azonban ez is véget ért, és úgy döntöttem, most sétálni fogok hazáig ebben az érdekesen kellemes időben. Nem nagy táv. Ma este többet fogok futni bizonyára, mint a Bagolykő és Bogolyfalva közti disztancia. Futnom kell, tisztulnom kell. Az új poszt – természetesen – újabb stresszfaktorként szerepel életemben, ezért ismét jobban kell odafigyelnem magamra, mielőtt még ez is felemészt. Nem viselem jól a változásokat, és azt sem, hogyha valami sokáig kellemetlen érzést hagy maga után.
A Boglyas térre lépve futok egy régi ismerősbe, akivel ugyan évek óta nem találkoztam, most mégsem vagyok rá kíváncsi, ezért a kézfogás és bájcsevely után, egy átlátszó hazugsággal tovább is állok. Zsebre vágom kezeimet, s ajkamat összeszorítva intek vissza az egykori iskolatársnak, majd tovább folytatom utamat. Hamarosan elérem a játszóteret is, hiszen már messziről hozza a szél a boldog gyermekkacajokat, miközben én mélyet sóhajtva, fejemet lehajtva sétálok tovább. A kerítés mellett elhaladva ismerős hang üti meg a fülemet, ezért fejemet azonnal felkapom, hogy azonosíthassam annak tulajdonosát. Szívem idegesen kezd verni feszengősen kihúzott mellkasomban, s amikor a kislány előtt guggoló Elektrát meglátom, hirtelen meg is áll az.
Figyelem, ahogyan megigazgatja a kis kabátot a maga odaadó édesanya módján. Fájdalmas fintorra húzom ajkaimat. Mélyet szippantok a levegőbe, majd folytatom tovább a sétámat. Millió meg egy gondolat zakatol a fejemben. Harminchat éves férfi létemre, inkább tovább sétálok az egyik legfontosabb embertől, mert… miért? Félek? Nem sok lépést teszek még, de grimaszolva torpanok meg. Ajkaimat elgondolkodó csücsörítéssel torzítom, majd egy amolyan „a fenébe is” morgással vissza fordulok.
Akkurátus, szinte csoszogó léptekkel közelítem meg a már padon üldögélő Elektrát. Mélyet sóhajtok, majd komolyan, mégis lágyan megszólalok. – Szia!