Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bólogatok egy kicsit, mint aki egyetért, bár én nem tudom, hogy milyen az a jót, ő pedig nem tudja, hogy milyen az, hogy bennem mindig van rossz, mintha van olyan, amivel viaskodom, ami ellenáll. Én sosem vagyok igazán boldog, mert az érzéseim a vágyaim, olyan szinten letaglóznak és tesznek bűnössé, hogy számomra már nincs menekvés, már nincs mentsvár. Én már tudom, hogy az út végén a mostani kínjaimnál nagyobb, pusztítóbb és végtelenített fájdalom vár rám. De elhiszem, hogy a jót könnyebben megszokja az ember, és talán ha egyszerű lennék, akkor könnyen megszoknám a jót. Sosem leszek egoista. Nem mintha ez a tény annyival egyenlőbbé tenné a mérleget, mert elég csak rápakolni mindazt, amit Nyuszi jelent nekem, és olyan súlyként telepedne, hogy a mérleg serpenyője döngve érne földet, és soha többet nem lennék képes egyenesbe hozni.
- Mindenhez idő kell.
A megszokáshoz főleg, ezt tudja ő is, tudom én is. Sok mindent kellett megszoknom az életemben már, így tudom, hogy idővel minden beleolvad a hétköznapokba. Nem akartam játszani, de mást nem érdekelt, megszoktam, hogy a játék az életem része. Nem akartam olyan gyerek lenni, akit nem érint az édesanyja, de megszoktam, hogy nem teszi. Elmosolyodom a fintoron, nem nehéz észrevenni, akkor sem, ha nem vagy szakavatott.
- A Patronum kávé kínálata az egyik legjobb a kontinensen.
Bátran merem ezt mondani, mert már számos országban kóstoltam kávét, és ittam jó kávét is, mégis, valahogy az ottaninak felülmúlnak számomra minden várakozást. Igazán olyanok, melyeket az ember őszinte örömmel fogyaszt, és melyekhez szívesen tér vissza. Nem vagyok egy nagyon nagy kávézó, de ha már egy lelket megmenthetek a barna löttyös borzadalmaktól, már nyugodtabban térek nyugovóra.
- Nem mindig a legnívósabb cím rejti a legjobb sorokat.
Bölcs gondolat egy bölcstől, aki nem én vagyok. Nekem is úgy adták ez a tanácsot, és lássuk be, van benne igazság, nem is kevés. Mert valóban, néha jobb egy kevésbé ismert lapnál jelen lenni, de ott boldogan és szabadon alkotni, mint egy nagyobbnál, ahol rákötelezhetnek olyanra is, melynek a közelébe se szeretnél menni. Lehet, hogy az Edictum nem nagy lap, de nagyon sokat jelent az itt élőknek, és ez az igazán fontos.  
- Igazából egy új terület kipróbálása.
Vakarom meg kicsit az orrom vonalát, mert nem terveztem újság vagy ember mögé beállni, de érdekesen hangzik a felvetése. Akár össze is állhatnánk egy rövid időre, szigorúan szakmai alapon.
- Mivel a település várossá vált, szüksége van egy új települési arculati kézikönyvre, ennek az összeállítására kértem engedélyt a polgármester úrtól, aki nyitott volt a dologra, így most ennek köszönhetően lehetek itt.
Mert, hogy az egész fizetség nélküli, de mégsem, mert a szállásomat ők állják, noha az mégsem annyi, mint amennyi normál áron egy kézikönyv összeállítása lenne, de nekem tökéletes, mert pont erre a szabadságra van most szükségem. Az a bizonyos hab a tortán pedig, hogy egészen véletlenül Nyuszi is itt van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Zavartan elmosolyodva nyúlok szabad kezemmel a tarkómhoz, és pár ügyetlen mozdulattal vakarom azt meg. Hát igen, vannak dolgok, amikhez képtelen vagyok hozzászokni, ilyen az is, ha megdicsérnek. Mert tényleg remek, amit én értem el, de valahogy nem ezért csináltam, és én is csak hitetlenkedve álltam, amikor kiderült, mi is történt, meg, hogy mennyi is az annyi.
- A gyámja?
Zavaromat egy pillanat alatt felváltja a döbbent csodálkozás, mert valljuk be, az ember nagyon meg tud lepődni, ha egy vele egykorú, vagy legalábbis közel egykorú egyszercsak bejelenti, hogy gyám lesz. A terhességet is olyan furcsa néha elképzelni, pedig a saját korosztályomban a legtöbb ember már családot alapított, vagy éppen most várja az első gyereket. Vannak friss házasok és kétszer elváltak is, és vagyok én, aki kattintgatok. Van pénzem, de nincs házam, minden ingóságom egy feneketlen bőröndben pihen, és fogalmam sincs, hogyan kell annyi holmit felhalmozni, hogy abból egy egész lakást be lehessen rendezni. Bár gondolom könnyen, mert az emberek nagy többségének az ilyen dolgok könnyen mennek. Ezen kívül pedig vagyok én, ugyebár.
- Honnan jött az ötlet, hogy gyám legyél? Vagyis, ez így elég rosszul hangzik. Szóval, mi kellett hozzá, hogy ide lyukadj ki?
Ez sem hangzik sokkal jobban, de szerintem a kettőből össze tud tenni egy olyan kedves és értelmes emberi kérdést, ami amúgy a fejemben elhangzott, csak valahogy én képtelen voltam rendesen kifejteni, hogy mire gondolok. Néha nagyon nehezen mennek az emberi kifejezések, és tudom, hogy ez nem túl egészséges, főleg most nem, amikor már kell tudnom rendesen árat szabni, ha szeretnék jól keresni és szeretnék olyan életkörülményeket teremteni, amiben mondjuk Nyuszit boldoggá tehetném. Nem mintha arról valaha is szó lett volna, hogy Nyuszi szeretne velem lenni, velem játszani, de nehezen tudok bárki mást elképzelni erre a szerepre. Nyuszi tökéletes, kívánatos. Kívánatos. Sosem mondtam ki még ezt a szót, de ha eszembe jut, mindig miatta van.
- Szóval… megálmodod az emberek jövőjét? Mondjuk képes lennél az én jövőmet is megálmodni?
Tudni akarom én azt a jövőt? Tekintve, hogy az elmém számos nem helyénvaló dolgokkal van tele, hogy rendre vágyok Nyuszira, hogy közben ott a múltam, Cara és Mrs. Bournaby, a jéték, a vágyak, a munka, a halál gondolata, az élet utáni vágyódás, azt hiszem egy lehetséges jövő felvázolása már nem nagyon rendítene meg. Elvégre mit mondhat? Megölöm magam? Esélyes. Elrabolom Nyuszit és kényszerítem, hogy játsszon velem, ahogy egykor engem kényszerítettek? Meglehet. Hogy az egésznek nincs semmi értelme, és a végén egy gumifaló szobában ébredek… kérlek, csak ezt ne.
Mégis, a tudásvágytól mohón csillogó szemekkel pillantok rá, és tudni szeretném, vajon tényleg lehetséges volna-e, hogy egy esélyt kapjak, hogy tudjam, Nyuszival vagy nélküle, élve vagy holtan végzem-e.
- Örömmel.
Nyújtom ki a kezem az albumért, és a közeli padra mutatok. Ahhoz képest, hogy felnőtt vagyok, egyáltalán nem úgy foglalok helyet, mint a korombeliek, inkább, mint a tinédzserek, felhúzott lábakkal, amiken meg tudom támasztani a könyvet olyan módon, hogy a nap se zavarjon, de jól lássam a munkáit. Jobb zsebemből egy nagyítót húzok elő, amivel a számomra érdekes részleteket vehetem ki.
- Szeretem, hogy nálad hangsúlyosabb a fekete rész, mint az átlag színtelen képeken, ez lehetne a védjegyed is.
Számomra is a zongorázó lány az, ami a leginkább megfogóvá válik, hosszú percekig időzök el a képen, figyelmesen vizslatom a részleteket, egyszerűen mestermunka, nincs mit mondanom-
- Mennyit kérnél ezért a képért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Rendben, szólok majd. De attól még, hogy sok minden érzékelhető a képeimből, szóval személyesen azért más. Ha van rá lehetőséged menj el hozzájuk, nézd meg őket személyesen – bólintok egyrészt beleegyezően, másrészt pedig nyomatékosítva. Ne csinálja azt, hogy csak mert a képeim alapján kialakul benne egy kép a kultúráról nem megy el. A legnagyobb butaság lenne, rengeteg élményről, tapasztalatról maradna le.
Figyelmesen hallgatom a beszámolóját a családjáról. Igazából eléggé meghat, hogy rendesen válaszol és nem csak úgy felületesen, ahogy másoknak szokott. Nem vártam el tőle, hiába mondtam én el neki annyi mindent. Egyébként az sem volt túl sok, de hagyjuk. A megtorpanásakor felszalad a szemöldököm, és amikor folytatja készítek pár képet róla. Érdekes. Érdekes szóválasztás, érdekes ez a hűvös viselkedés, és a tárgyilagosnak ható magyarázat. Van egy olyan sejtésem, hogy a kedves papa nem elhalálozott.
- Nem lehetett könnyű nektek akkor. Anyukádnak sem, hisz a lánya varázsló. A testvéreid is mind azok? – érdeklődök tovább, szándékosan figyelmen kívül hagyva az édesapát és a hozzá kapcsolódó dolgokat. Taplóság lenne belekérdezni, hogy mi van vele, mi lett vele. Sajnálkozni meg nem fogok, gőzöm sincs, hogy ő hogy élte meg. Hogy nem-e jobb így neki, nekik. Meg nem tudom mi történt, akkor meg pláne nem fejezem ki az együttérzésemet. – Tetszett amúgy ott? Állítólag szép hely. És elképesztően érdekes a kultúrája, történelme.
Próbálom megtudni, hogy mennyire áll hozzá közel az a világ. Mert hogy az anyukája hogy van vele az világos, de nem ővele beszélgetek. Attól még Linnek tetszhet, csak nem tartja a kapcsolatot ő sem az őseivel, hisz nem tették eddig. Ez eléggé ismerős egyébként.
- Új dolgokat alkotni mindig jó, ha értessz is hozzá valamelyest, meg ha élvezed csinálni. Viszont, mondcsak, mit alkotsz te, amit nem tűr meg a házirend? Vagy a törvény? – vigyor terül el az arcomon, az a fajta, amit egy ragadozó arcán jelenne meg ha tudna mosolyogni, amikor bekeríti a zsákmányt és pontosan tudná, hogy most aztán megvan, innen nincs kiút, menekvés. Ugyanis nagyon téved a lány, ha azt hiszi, hogy ezt ennyibe hagyom. – Várj, csak mivel a falnak is füle van … - emelem fel az ujjamat, jelezve, hogy ne szóljon egy szót se, miközben a másik kezemmel előhúzom a pálcát és kicsit megemelem kettőnk között. – Disaudio! – motyogom halkan a varázsigét. Szeretem ezt a bűbájt, meg azt is, hogy tökre nem látszik semmiféle hatás, mégis védett tér alakul ki körülöttünk, senki nem hall minket a továbbiakban. – Oké, most már nyugodtan mondhatsz bármit, a sok idiótának körülöttünk csengeni kezd majd a füle ha ki akar minket hallgatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Hálásan pillantok a lányra, ezzel megköszönve, hogy ennyire elnéző.  Közben megszemlélem a hatalmas könyvkupacot, amit Bogi gyűjtött össze. Tényleg muglikönyvek, egy részét még olvastam is.
 - A muglikönyveket nagyon szeretem. Főleg az olyanokat, ahol a mágikus lényekről írnak. Megdöbbentő, hogy mennyire pontosan le tudják írni őket. Állítólag páran láttak is unikornist, vagy hasonlókat, de senki más nem hitt nekik.
Sokan okoskodónak tartanak az ilyen tények elmondása miatt. Én sosem éreztem magam annak. Egyszerűen csak szeretem a tényeket. Élvezem amikor elolvasom őket, és szeretem tovább adni. Már ha van kinek. Bogi érdeklődő embernek tűnik, így reménykedem benne, hogy nem zavarja majd a dolog.
A megjegyzésére halkan felnevetek. Én mindig is imádtam a nagymamám mellett sündörögni a konyhában. Aztán amikor megtanultam olvasni, én diktáltam neki a recepteket. Most pedig már egyedül is egészen elboldogulok a konyhában.
 - Számomra a főzés amolyan hobbi féle. Ellentétben a bájitaltannal. Nem robbantom fel a termet, de azért nem próbálnám ki, milyen hatása van a kotyvalékomnak - nevetek fel. Már az első év elején bebizonyosodott, hogy nem a bájitaltan lesz az én tantárgyam. Nem azzal van a gond, hogy eltévesztem a hozzávalókat. Szerencsére jó a memóriám, könnyen megjegyzem, mit, mikor, hogyan kell az üstbe tenni. Inkább az ellenszenvem. A különféle színű, szagú főzetek, amikről nem tudni, meghalsz, vagy éppen csak nevető rohamot kapsz-e, ha megiszod.  
 - Hát először elolvasom ezt, aztán elkezdek egy másikat, majd azzal és még egy halom másik könyvvel visszamegyek a kastélyba - ez a már-már bevett rutinom. Azt a bizonyos halom könyvet elolvasom két tankönyv tanulmányozása közben. Meg este az ágyban, néha éjszakába nyúlóan. Meg étkezések közben. Meg igazából bárhol, bármikor, ha kedvem támad, és van rá egy szabad kezem. -
 - Tudnál valamit ajánlani? Esetleg mugli íróktól? Vagy valami jó romantikusat? Ha mindig ilyen kupacokkal jársz haza - bökök a felhalmozott kötetekre - biztos több könyv van kipipálva a listádon, mint nekem.
Szemem érdeklődve csillog, ahogy ránézek. Könyvekről mindig boldogan beszélgetek, és erre jó társ egy másik levitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kérdésre legyintek, nem iskolaellenesség ez, csupán morgok magamban egy sort ezen a gyönyörű reggelen, ennyi az egész. - Ugyan - s ezzel annyiban is hagyom a kérdést. Szeretek én órákra járni, de még a legelvetemültebb levitásoknak is vágya néha pár nap... hét szünet, nem vagyok ezzel én sem máshogy.
- Szerintem mi, ha ez megnyugtat - nevetek fel, mert bár biztos nem lehetek benne, hiszen eddig egyik évben sem érdekelt eléggé ahhoz, hogy utánakérdezzek, megnézném ki az a tanár aki szétválasztja Lauékat. Mármint, így nem mondta ki, de valószínűsítem, hogy ez áll a dolog hátterében, pillantása pedig csak elméletemet igazolja. Tudom, hogy nincs egyszerű dolga, ha számomra olyan természetes és alapvető is a fizikai kontaktus, megértem, hogy ezzel ő nincs így. Persze, nem érzem azt amit ő, sőt, szerintem nem is fogom, de érteni, érteni meg lehet.
- Meglepődnél ha innentől kezdve csak kinyújtott nyelvvel mennék mindenhová - rázom meg a fejem széles vigyorral, elképzelve a jelenetet. Masa a nagyteremben a könyökéről próbálja lenyalni a lekvárt hátha az édesség jó motiváció, és ellazulnak miatta az ízületek. Masa a tanóra felénél elkezd nyújtózkodni, kifogása, hogy "de Tanár Úr, muszáj, ha nem csinálom sose leszek elég hajlékony hozzá". Masa minden éjjel óránként beállít egy ébresztőt, hogy felkeljen ugyanezen céllal. Masa, ahogy... makiként... megnyalja... hmmm. HMMM. - Ezt ki fogom próbálni - pislogok előbb döbbenten magam elé, majd egyre lelkesebben bólogatok, előkelő helyet találva az ötlet számára a képzeletbeli listámon. Most csak azért nem ugrok neki, mert az egyenruhám nincs elbűvölve, nem szeretnék a folyosó közepén meztelenkedni, viszont a pálcámat sincs kedvem előbányászni. Ha a lustaság fájna...
- Nem tartott sokkal tovább mint a pilóta, vagy az állatkerti gyűrűsfarkú - legyintek, hogy igazából nem olyan komoly ez mint amilyennek hangzik. - Nem vagyok elég megbízható én az ilyesmihez - vonok vállat somolyogva, és már repül is vissza a labda, nehogy Lau kimaradjon a jóból. Hümmögve bólogatok válaszára, egy apró mosoly is arcomra szökik az elemi említésére. Furcsa, mennyire az élete része, bár ha úgy vesszük valószínűleg nekem is az lenne, ha a helyében lennék, és olyan szoros kapcsolatot ápolnék vele, mint ő teszi. Szép, nézni is szép, de átélni még különlegesebb lehet. - Jó tervnek hangzik. De amúgy elemivel mit tudsz csinálni? Mármint gondolom az nem... munka, hogy apró vízgolyókkal lövöldözöl rám az erdőben, szóval így mi az ami az?
Széles gesztusokkal próbálom kifejteni mit is szeretnék kérdezni, és bár nem vagyok biztos benne, hogy értelmesen fogalmaztam meg amit akartam, de reménykedek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csongor

Ahogy megszólalok már meg is bánom, rájövök, megzavartam a koncentrálásban. Némán bólintok tehát válaszára, és innentől lakatot teszek a számra, igyekszem hagyni gondolkodni, érezni a körülöttünk lassan áramló levegőt. Kizökkenek a koncentrálásból a gondolatok hatására én is, tudatosan érzékelve, jóval hűvösebb lett, és innentől nem is tudok elvonatkoztatni ettől az érzéstől. Mégis a fázástól még odébb vagyunk - mondjuk ha hűvös is lenne sem állnék meg panaszkodni, egy kis hideg nem árt meg, a felhőért pedig bizony megéri próbálkozni. A cseppek megremegnek, ahogy elkalandozva gyengül koncentrációm, így ösztönösen lépek vissza "egy szinttel", ujjaim tenyérrel lefelé nézve emelkednek fel, hogy testem előtt megállítva próbáljam segítségükkel megtartani a pettyeket. Tudom, hogy nem lenne szükséges megmozdulnom ahhoz, hogy az elemem az akaratomnak megfelelően mozduljon, mégis egyszerűbb így összpontosítani. Fejben összekötöm megfeszített kezem mozdulatlanságát a cseppekével, némán mutatok nekik példát, hogy na, nézzétek, így várjatok még egy kicsit.
Mélyeket lélegzek, igyekszem nem elkalandozni, nincs helye most fejemben semmi másnak. Iridis jelenik meg látóterem szélén, félrebiccentett feje egészen olyan, mintha kíváncsian kérdezné: "mit műveltek ti?", enyhén eltátott szája kifejezetten pedig Pikachussá teszi. Apropó, mi lenne, ha most melegítenék az apró cseppeken? Az ötlet hirtelen jön, és bizonytalanul ugyan, de elkezdem forgatni magamban, mérlegelve, működhet-e, vagy sem. Elvégre forralásnál is felszabadul a vízgőz... Bár ebbe az irányba nem befolyásolom olyan könnyedén az elemet mint fordítva, óvatosan megpróbálom növelni a víz hőmérsékletét. Nem tudom, hogy ebből Csongi mennyit érzékel, ahogyan azt sem, hogy ez használ-e, vagy épp ellenkezőleg, pont hogy ront a helyzeten, de hát most úgyis azért vagyunk itt, hogy kísérletezzünk. Maximum újrakezdjük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Érdekes, hogy így áll a gyerekvállaláshoz. Vannak szülők, mint például az enyémek az én esetemben akik nem is akartak gyereket. Aztán vannak azok, akik várták a gyereket - ugyancsak saját példát tudok felmutatni Bálint és Virág esetében. De ez a közöny, hogy oké, lesz gyerek általában nem jellemező a leendő anyukákra és apukákra.
- Szerintem tanár úr jó apa lesz. - Talán megnyugtatásnak szánom szavaimat, pontosan én sem tudom, hogy miért mondom ki őket. De szerintem tényleg jó apa lehet belőle, ha egy kicsit ráfekszik erre a témára. Tipikusan olyannak tűnik, aki megtanítja a gyereket a csínytevések minden titkára, de emellett azért elvárja, hogy tisztelettudóan viselkedjen a felnőttekkel és azért tanuljon is, hogy ne maradjon a nyakukon vagy kössön ki egy híd alatt. Persze lehet, hogy rosszul ítélem meg, de úgy érzem ez néhány éven belül úgyis kiderül.
- Nem mindenki akar felnőni. - Én sem akartam. De anyáék úgy döntöttek, jobb lesz ha nem rontom otthon a levegőt, így elég hamar meg kellett tanulnom mindent elintézni magamnak. Addig volt kínos egy kicsit, míg nem rendelkezhettem én magam a dolgokhoz és szülői engedélyre volt szükségem valamihez. Nem sokszor fordult elő, de ilyenkor vagy aláírta helyettem a bátyám, vagy meghamisítottam néhány aláírást. Azóta is bűntudatom van az ilyen esetek miatt, de mégsem állíthattam haza azok után hogy a saját szüleim lemondtak rólam, csak mert nem vagyok olyan, mint amilyennek elképzeltek. Persze tudom, hogy Bálinttal sem békéltek meg igazán, de őt legalább hagyták gyereknek lenni - már amennyire a kórházból ki kórházba be életmód ezt engedte neki.
- Mint minden évben. Bár ez épp a francia nyelvvizsgámhoz kell - fordítom felé a könyvet, hogy jól láthassa a példamondatokat. Az elmúlt években is rendszerint az iskolaelső címre pályáztam, de most végképp igyekeztem belehúzni. Nem tudom, hogy én vagyok-e az egyetlen az iskola fala között aki nem a kényelmes fordítóbűbájokkal ellátott kütyükre esküszik, hanem a valódi tudásra, de azt hiszem, igen. Miért is szenvednének ennyit egy nyelv megtanulásával, ha néhány galleonért ki tudja, hány nyelven beszélhetnének folyékonyan? De ez a gyengék módszere, én ennél jobb vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hát ez a reggel kihívás volt.
Már letöröltem az arcomról a vigyort, mert most káros szerek ismeretén ülök Ajsával. Az ember gyereke akármennyire is a fellegekben jár, annyira nem szállhat el, hogy ne járjon be az órákra.
Szóval arra keltem, hogy túlontúl könnyű vagyok. Mármint hogy annyira könnyű, mint egy tollpihe; mint akire nem hat a gravitáció. Annyira nem ijedtem meg; hamar hozzászokik az ember a furcsaságokhoz itt. Minden héten van valami különös a Levitában: elátkozott gólyák, buborékbűbájjal és rókázó rágcsával őrültködő ötödévesek, különös lények rohangásznak fel-alá. Szóval az első gondolatom az volt, hogy ma én vagyok a soros. A többiek is hasonlóképpen vélekedhettek, ők sem lepődtek meg, csak jót szórakoztunk a készülődés közben. Néhány háztársam tök jófej volt és türelmesen megvárta, amíg eljutok a nagyteremig, együtt jöttek velem. Nehéz az erőmet csoportosítani, lassan megy a mozgás. A leghatékonyabbnak az bizonyult, ha nagy huppanásokkal közlekedtem. De mivel mind az ugrás, mind a földet érés sokkal lassabban megy, nem sok idő maradt a reggelire.
Az első órán Parszek tanár úr megnyugtatott, hogy nem lehet nagy gáz, de azért elküldött szünetben a gyengélkedőre. Ott kiderült, hogy valószínűleg a tegnapi cukorka okozta, amit valaki a tányérom mellé készített. Hihetetlenül finom volt, úgyhogy simán megérte. Azt mondta a gyógyító, pár napnál tovább nem fog tartani. Ennek azért örülök, még ha a hirtelen jött lebegés szerzett is egy pár új ismerőst nekem.
- Vajon ki rakta oda? - motyogok magamban.
Hopp. Ezt tényleg kimondtam. Felkapom a fejem, a tanárnő nem hallotta-e meg. Ha a szavaimat nem is, a megkorduló gyomromat biztosan. De kínos!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Pálcátlanul vacogtak, de Lili úgy tippelte, hogy ha nála is lenne a varázseszköz, sok haszna nem származna belőle, mert túl sok épkézláb gondolata közepette egy varázslat se jutott eszébe, amivel javíthatott volna átfagyott helyzetükön. De aztán a agyblokk megszűnt, viszont ekkor már nem varázslatokon pörgött, hanem minden gondolata Sári körül forgott.
Lilkó az ajkába harapott, ahogy végignézett a lányon, és az aggodalommal vegyes érzés, ami eltöltötte, teljesen feledtette vele, hogy ő is fázik. Persze, a bőre libabőrös maradt, és ajkai is remegtek kissé, de szíve olyan hevesen vert, hogy úgy érezte, felköltözött a torkába. Nyelnie kellett, és ujjai egész elfehéredtek, annyira szorongatta kezében a bevásárlásból szerzett ruhadarabokat.
Hitetlenkedve pislogott párat, majd nagy nehezen előbukott belőle a válasz:
- Ugye csak viccelsz? Látom rajtad, hogy majd' megfagysz!
Felpattant, és odaállt Sári elé. Olyan határozottságot sugárzott, ami nem volt jellemző rá, és mikor ismét megszólalt, saját magát is meglepte ellentmondást nem tűrő hangja.
- Vedd le azokat a vizes göncöket gyorsan, vagy én fogom!
Persze nem volt szavai mögött semmi szándékos mögöttes tartalom, ahogy elhagyták száját, ráébredt, hogy nagyon is furcsán hangozhatott. Hirtelen el is illant belőle a határozottság, és még rá is harapott a nyelvére, ahogy magyarázkodni kezdett:
- Mármint izé, nem konkrétan lerángatom rólad, vagy ilyesmi, csak érted, na.
A füléig vörösödött, és bár ez önmagában kínosan érintette, legalább kicsit melengette őt a szégyenérzet. Egyéb esetben örült volna a tapasztalatnak, elvégre egészen érdekes volt egy olyan érzés, ami egyszerre jó és rossz, de most jobb szeretett volna láthatatlanná válni. Miért pont Sári előtt csinál magából bolondot?!
- Kérlek - nyújotta felé a száraz ruhákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem volt különösebben ideális a helyzet, de egészen szokatlan sem, legalábbis mostanában Lili többször is találta már magát ehhez hasonlóan intim körülmények között valakivel, és egyik sem volt egészen szándékos. Legalábbis úgy nem, hogy nem direkt mászott mások aurájába, egyszerűen csak így alakult.
De a jelek szerint Bencét jobban felzaklatta és zavarta a dolog, és Lili egy kissé meg is illetődött a srác kifakadásain. Bele is lehelt a tenyerébe, hogy megszagolja, talán büdös? Igazából a karját csak azért nem emelte fel, hogy a hónalját is megszaglássza, mert amint mozdult egyet, beverte a könyökét, egy ilyen mozdulatot pedig nem mert megkockáztatni, főleg azután nem, hogy kis híján a lábára esett egy nehéz láda, benne agresszív lakóival.
De legalább Bencének sincs baja a sötéttel és fóbiák sem gyötrik, láthatóan egyedül az bosszantja, hogy össze lett zárva Lilivel.
- Jó, tudom! - vágta rá Lili még ijedségétől emelkedett hangon, és óvatosan arrébb lépett a ládától, egyenesen nekiütközve valami puhábbnak, de csak mert nem volt fából. Azért emberi mellkasnak izmos, és ennélfogva egész kemény volt.
- Ó, bocsi. Amúgy nem, nincs fóbiám meg a sötétben se félek, csak az zavar kicsit, hogy pont ilyen színe van a gurkóknak is.
Persze tudta, hogy a sötét nem egy szín, de leginkább arra célzott, hogy most minden feketének tűnik, és az agresszív ladba is fekete volt. Kezdett kicsit hozzászokni a szeme a látási körülményekhez, így már lassan ki tudta venni a az ajtón beszűrődő fény által gyengéden megérintett alakokat. Így már ki tudta venni Bencét is, legalábbis a körvonalait, és hogy milyen magasságban helyezkedik el a feje, és egyéb részei.
- Hm..? Hogy mi? - kérdezett vissza értetlenül, és beletelt néhány pillanatba, mire megértette, miről kérdezi őt a fiú. Amikor először találkoztak, vagyis amikor utoljára, akkor a Levita kilátójában éjszakáztak.
- Jaa, hogy ja! Nem, nem kapott el senki se. Csenge kérdezte, hol aludtam, egy másik lány meg rávágta, hogy biztos egy fiú ágyában, de hiába magyaráztam nekik, hogy akkor annak a fiúnak az én helyemen kellett volna velük aludnia, nem? De nem értették.
Nem akart megint leverni valamit maga mögött, és félt, hogy megbotlik a ládában, ha arrébb megy, így jobb híján inkább Bence mellkasára tette kezeit, mert a nyakába nem akart kapaszkodni, de valami bizonságérzésre azért szüksége volt, és ezzel tudott előállni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Halványan elmosolyodom arra, hogy jó apa leszek szerinte, és be kell vallanom, én magam is szeretnék eljutni oda, hogy azt tudjam mondani teljes nyugalommal, hogy úgy érzem, jó apa leszek. Mondhatnánk, hogy most még csak neki kell rugaszkodni a dolognak, aztán hónapok vannak még felkészülni, de a hónapok, a negyven hét is olyan hirtelen eltelő. Nyilván nem az anyának, aki gömbölyödő pocakjától egyre nehezebben végez dolgokat, de nekem az lesz. Viszont nyilván, nem igazságos halogatni a dolgot. Szerencsére a feleségem jó anya lesz, és ennek köszönhetően, ha én nem is leszek olyan jó apa, akkor is kiegyenlítődik a dolog. Mire az első gyerekem húsz lesz, én hatvankettő, furcsa ebbe belegondolni azért. Nem olyan szerencsés, mint korábban hittem. Régebben kortalannak véltem magam, mostanra meglepő a tény, hogy halandóbb nem is lehetnék. Derékfájás, szuszogás hegymenetben, morgolódás, minden apró tünetet produkálok.
- Remélem igaza lesz, különben negyvenkilenc százalékra buktatom, mindegy mit ír a vizsgalapra.
Felelem egy huncut vigyorral az arcomon. Az igazság az, hogy eszemben sincs ilyen felagundi eszközökhöz nyúlni, pusztán csak oldani szeretném a téma súlyát, kicsit enyhíteni azon, hogy egy diákra zúdítottam az éppen aktuális drámámat, de Boglárka jó hallgatóság, még a végén egészen megjön a kedvem ahhoz, hogy hazaérve azt mondjam az asszonynak, teherbe eshet, készen állok. Tudom, nagy csoda lenne, meg hosszú az út Bogolyfalváig, de hiszem, hogy megvalósulhat a projekt. És igen, ez már egy durva szint.
- Nyelvvizsgázik is? Maga aztán nem vesztegeti a diákéveket.
Nem mindenki akar felnőni. Mégis, ő eléggé céltudatos. Határozott tervek, egyéniség. Valaki, aki a jég hátán is megél. Kedvelem a csínytevőket is, de az ő fajtáját is, akik szeretik rendben tartani az életüket. Nem lengnek ki, hanem van egy igazi céljuk. Összességében szeretem a gyerekeket, nem is értem, mi a baj a saját témával.
- Mi szeretne lenni, ha mégis bekövetkezik az az elkerülhetetlen és mocsok felnőttkor?
Lövésem sincs, hogy mit fog válaszolni, belőle sok minden lehet a gyógyítótól elkezdve a minisztériumi osztályvezetőn át a bártulajdonosig. Mindent kinézek belőle, és szörnyen érdekel, hogy ő igazából mire vágyik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ez a reggel teljesen nyugodtan és normálisan indult. Ma már természetes magabiztossággal mentem az óráimra. Tudtam merre van a nagyterem és hogy onnan, hogyan jutok el a következő órámra. Haladok mormoltam lelkesen és képzeletben a levegőbe bokszoltam, de csak képzeletben, mert megérkeztem a káros szerek ismeretére és nem akartam, hogy mindenki agyalágyultnak nézzen. Na igen, egészen eddig volt nyugis és normális a helyzet. Nem sokkal az óra kezdete előtt ugyanis Hunor belebegett az ajtón. Azt hiszem egy fél pillanatra az állam is leesett, mármint szó szerint nem csak képletesen. Hunor teljes nyugalommal és egy nagy vigyorral az arcán beköszönt, majd nagy nehezen el jutott mellém, aztán leült.
A tanár persze nem nagyon zavartatta magát. Érzékelve, hogy az utolsó diák is megjött az órájára felállt és belekezdett a kissé száraz és monoton órájába. Az óra elején Hunor suttogva elmesélte, hogy most miért is lebeg. Vagyis hát nem lebeg, csak nem úgy hat rá a gravitáció, mint normál esetben. Életemben nem hallottam arról, hogy valakire ilyen hatást gyakorolna néhány cukorka. Közben fejben feljegyeztem magamnak, hogy minden édességet alaposan meg kell vizsgálni mielőtt megenném. Még a végén áttetsző leszek, vagy oroszlán üvöltést hallatok. Mivel őt nem nagyon zavarta a dolog, így én sem aggódtam különösebben miatta. Majd pár nap és elmúlik.
Persze, ezt az órát is azért vettem fel, hátha valami ilyesmiről tanulhatunk, de sajnos tévedtem. Nem baj, legalább nem érdekli a tanárt, hogy figyelünk-e, így tudok rajzolgatni mint most is. Na jó, csak titokban a pad alatt. Annyira mégsem vagyok szemtelen. Meg így legalább senki nem látja, még talán Hunor sem, mert ő jelenleg a gondolataiba mélyedt. Ilyenkor akár egy háború is kitörhetne mellette, azt sem venné észre. Na jó az talán nem, kuncogok fel halkan. De néha azért se kép se hang. Aztán egyszer csak megkordult a gyomra és ő újra köztünk van. Ijedten körbenéz, de senki nem teszt megjegyzést.
- Éhes vagy? Van nálam egy szendvics amit későbbre tartogattam. Kéred? - kérdezem tőle együttérzően, mégis csak nehezen indult a reggele és nem tudott rendesen enni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Lelkesen bólogatok, én is szeretem az ilyen könyveket. Néha nagyon viccesek, de alapvetőn általában megdöbbentő, mennyire igazuk van. furcsa belegondolni, hogy egymás mellett élünk és míg mi nagyjából tisztában vagyunk az ő világukkal, addig nekik esetleg elképzeléseik, de főleg csak legendáik vannak arról, amiben mi élünk.
- Biztosan, különben nem lennének ilyen leírásaik a lényekről. - Ugyanarra gondolunk, azt hiszem ez elég egyértelmű. Hiszen hogy máshogy írhatnának ilyen pontos történeteket, ha nem tapasztalat alapján? Az elég bizarr lenne, ha a fantáziájuk pontosan megegyezne a valósággal.
- Na látod, ez nálam pont fordítva van. Felrobbantom a konyhát, de a bájitaltan jól megy - mosolyodok el. A bájitaltan nem mondom, hogy a kedvenceim közé tartozik, de azért minden el tudok készíteni pontosan, még sosem sikerült egetrengető baromságot alkotnom. Bár élesben nem gyakran lettek kipróbálva a főzeteim, de amik mégis azok épp a kívánt hatást hozták. És a többi is pontosan megfelelt az állagnak, színnek szagnak, szóval szerintem sosem voltam reménytelen eset.
- Én általában elviszek mindent ami érdekel, aztán bekuckózva elolvasom őket. - Gyakorlatilag soha nem megyek sehova könyv nélkül. Mindig van a táskámban egy-két példány általában nem a százötven oldalasok közül, ami miatt állandóan cipekednem kell, de én ezt egy cseppet sem bánom. Így legalább sosem kerülhetek váratlan helyzetbe, mikor mondjuk szükségem lenne egy jó könyvre, de véletlenül nincs nálam. Lehet be kéne szereznem egy olyan hasznos ketyerét, amit a muglik is használnak, amire gyakorlatilag végtelen mennyiségű könyv ráfér. Igaz, az sosem fogja vissza adni a papíralapú könyvek élményét, de jóval praktikusabb.
- Azt hiszem ez és ez tetszene - választok ki két könyvet a kupacból. Ezek kicsivel könnyedebb olvasmányok, ezért gondolom, hogy ezek inkább tetszenének neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ha kollektív röhögés nem is tört ki, azért Ajsa figyelmét felkeltette a hasamban dúló háború. Neki szendvicse van! Nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy elrakok két lekváros pirítóst a reggelinél. Nem baj, megérte órára jönni, ma is tanultam valami hasznosat a jövőre vonatkozóan. Kösz, Ajsa.
- Á, nem, köszi. Nem akarom elzabálni a kajád - suttogom oda, amikor úgy ítélem, a tanárnő nem fogja hallani.
Valójában azt sem tudom, szabad-e enni az órán. Eddig még senkit nem láttam. Az általánosban tilos volt, ezért fel sem merült bennem, hogy itt lehet. Előveszem inkább az üvegem a táskámból, és eltüntetem a benne lévő víz felét. Ez ellötyög odabent egy darabig.
Államat a kezembe támasztva bámulom tovább az előadást. Protoanemonim, protoveratrin A, protoveratrin B... azt hittem, érdekesebb lesz ez a tantárgy. Az az egy nyugtat, hogy ehhez csak seggelni kell majd. Néhány szinte kimondhatatlan idegen szó egy varázslóiskolában heti három bűbájtan után nem tudja megfeküdni a gyomrom.
Mi lenne, ha az ember kitalálna egy pálcamozdulatot, és kipróbálná ezeket a szavakat, mint varázsigéket? Ez jó!
Lecsapok a füzetemre - vagyis a terv ez, de új antigravitációs valómban inkább csak kínosan lassan ráteszem a tenyerem -, amibe a jegyzetelést már egy ideje abbahagytam, és felfirkantom az ötletet. Ebből jó sztori lesz!
- Rajzolsz? - suttogom oda lehajtott fejjel a padtársamnak. Nem látom, mit csinál, csak a ceruza ütemes mozgását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Annabella

Az íróasztaloknál kezdtem, de most már a babzsákok egyikén heverek. Hogy mit keresek itt? Csak a szokásos. Küzdök a bájitaltannal, mint disznó a jégen. Ezen kuncognom kell. Ez a kedvenc kifejezésem, annyira vicces. Muszáj elképzelnem egy jégen kapálozó disznót minden alkalommal, hogy elém kerül a hasonlat. Hangom talán hisztérikusan csenghet, mintha nem lenne helye a tanulószobában, de ellenkezőleg. Nem is olyan ritka a kényszeredett nevetés errefelé. Azért néhány Árpád-házi királyt sokkal könnyebb bevágni, mint hogy hány szál mooncalf-szőr kell a bizalom elixírjébe, vagy ilyesmi. (Három. Három szőrszál kell. És 2 db bagolyköpet és 2 dkg doxyszőr porítva.)
A bájitalrecepteket magolom éppen. Mivel képtelen vagyok követni őket, az a tervem, hogy megjegyzem az egészet. Talán úgy könnyebb végigvinni a leírásokat.
Csakhogy a bájitalreceptek egyáltalán nem érdekesek. Elmondhatatlanul, visszataszítóan unalmasak. Ezért is hever mellettem egy könyv a haikukról, amit viszont sokkal érdekesebbnek találok. Néhány ilyet olvasgatok két tanulási próbálkozás között, felfrissülésképpen. Ha sikerül végigmondanom egy receptet, azzal jutalmazom magam, hogy megpróbálkozhatom egy saját haikuval.
Elterülök, széttárt karokkal-lábakkal a babzsákfotelben, mint egy tengeri csillag.
- Az előre megmelegített futóféregnyálba öntjük a harmatfű-őrleményt és a doxyszőrt. Időnként megkavarva tíz percig főzzük, míg nem kap szürkészöld színt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Te sem vagy jobb állapotban - nézett rá csúnyán. Az hiányzott még, hogy mindketten a gyengélkedőre kerüljenek. Akkor már inkább Lili ússza meg a betegség balhét, nem volt annyira önző, hogy magának akarja a jót. Sokkal jobban szerette annál a barátait és bizony Lilit már igazán jó barátjának tekintette. Közel engedte magához, a szívébe fogadta és ezek után igazán nem hagyhatta, hogy a saját ruháit neki adja, csak hogy ne fagyjon halálra.
- Jól van, akkor csináljuk úgy, hogy ezt leveszem - mutatott a selyem felsőjére és a székre terítette. Az alatta viselt viszonylag mélyen dekoltált atléta nem ázott el vészesen, a víz nagy részét felfogta a kardigánja. - És akkor felveszem a nadrágod, de meg a pólót. Jó? - Ha beleegyezett, ha sem, Sári már eldöntötte, hogy ez így lesz és kész. Elvette a száraz farmert, hogy ne legyen vizes jobb híján a földre tette, míg kibújt a cipőjéből és zoknijából. A rátapadt farmertől is olyan könnyed zavartalansággal szabadult meg, mintha Lili ott sem lenne. Egészen pici korától kezdve hozzá volt szokva, hogy több másik lány, sőt olykor fiú társaságában kell átöltöznie egy-egy előadás előtt, alatt vagy után. Aztán bekerült a Herzbergbe, ahol szintén együtt kellett élnie néhány másik lánnyal, meg most is így járt, szóval semmiféle szégyenérzetet nem érzett. Persze ismert olyanokat is, akik inkább a mosdóban öltöztek, csak hogy a szobatársaik se láthassák meg őket.
Sári lábait már maga Merlin sem tudta volna helyrehozni, régi sérülések, törések utáni hegek, kék-zöld foltok és zúzódások mindenhol a gyakorlás közben esés-kelés hatására. Megbarátkozott a ténnyel és ennek ellenére sem félt rövidnadrágot húzni nyaranta. Belebújt a bogarakkal díszített nadrágba majd jó messzire a vizes cuccoktól helyet foglalt a padlón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ez egy tökéletes vasárnap délután volt, a körlet lakóinak nagy része úgy döntött, hogy a szabadban tölti a napot, rengetegen mentek le fagyizni a közeli varázslófaluba, így ennek köszönhetően béke és csend honolt a teljes toronyban. Polli nagyon élvezte ezt a ritka helyzetet, amikor nem kellett viselnie a hangszűrős füldugóját, mert hosszú távon igencsak bántja a fülét. Maratoni, 1.5 órás fürdést rendezett annak örömére, hogy senki nem dörömbölt az ajtón, hogy húzzon már onnan. Otthon is mindig sokáig fürdött, de sajna itt erre nincs lehetőség, ahogy mondták is neki előre.
Kora estére elkezdtek visszaszállingózni a nagyobb szájú társai, a felsőbb évesek szobájából pedig feltűnően hangos, már-már medvebőgésre emlékeztető nevetések hallatszottak ki, amitől Polli egyre rosszabbul kezdte érezni magát. Szájába dobott kettőt a kedvenc rágójából, markában pedig elrejtette az egyik kattintgatós mütyürkéjét, és heves szívdobogások közepette leviharzott a toronyból némi friss levegő és csend reményében.
Léptei feltűnően gyorsak, alacsony termetéhez képest pedig feltűnően hosszúak. Mire kiér az iskola nehéz ajtaján, már sokkal jobban érzi magát. A meleg, friss esti levegő megcsapja az arcát, ami egyből egyfajta kellemes érzéssel árasztja el. Az udvaron szállingóznak néhányan, de nagyobb hangoskodás csak a rét távlatából hallatszik. Sokkal nyugodtabban szeli a távot, bár maga sem tudja pontosan, hogy hová viszi a lába. Egészen eddig úgy vágtatott végig, hogy senkit és semmit nem nézett, de egy kellemes, halk zene ütötte meg a fülét, melynek forrását mindenképpen szerette volna meglelni. Lehetséges, hogy talál valakit, akiről beszélgethetne a zongorákról, vagy bármilyen komolyzenei darabról. Azt mondták neki, hogy ne erőltesse ezt az embereknél, de ha már valaki eleve zenél, akkor miért ne? Már legalább két napja nem beszélt senkinek ilyenekről. Alapos forráskutatást végezvén egy ismerős lányon akad meg a tekintete. Kettőt kattint a játékával, majd úgy dönt, hogy közelebb lép hozzá. Amit ekkor lát, az annyira menő, annyira földöntúli, annyira…még a rágó is majdnem kiesett a szájából a látványtól, pedig még bőven van íze. Az udvaron a virágok egy csoportja táncol, akrobatikázik, vidáman ugrálnak egymáson, miközben valamiféle zene meg-meg szólal időnként.
Ámulva, kezével finoman a levegőben legyezve pattan a szőkeség mellé.
- Ezttecsináltad? – Kérdi egy levegővel eldarálva, miközben barna szemeivel megbabonázva figyeli a látványt. – Nézd! – Mondja a három virágra mutatva, ahogy a levelüket karnak használva táncolnak. – Eszméletlen! -Zárja rövidre miközben baljával erősen csavarja a pólója alját, mert máshogy nem tudja visszafogni az örömét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Komolyan nem tudta, mi ütött belé, ami ugyan nem volt teljesen szokatlan, mert általában nem értette saját maga sem, hogy miért örül vagy lelkendezik bizonyos dolgok iránt, vagy csak úgy egész egyszerűen miért van minden ok nélkül jó kedve, de amit Sári mellett tapasztalt, az nem hasonlított egyetlen korábbi megérthetetlenkedéseihez sem. Felpezsdült, de nem vigyorgott, nem boldogság tajtékzott benne, de mégis valamiféle jó érzés. Csak olyan, ami a küszöbön egyensúlyozik, és még nem döntötte el, hogy bemegy a jókedv birodalmába, vagy elsüllyed odakint a mocsárban.
Bár most odakint tényleg esélyes volt némi mocsár, legalábbis az esőzés nem akart alábbhagyni.
- De én már nem fázom, és.. - kezdte volna a magyarázkodást, de aztán Sári úgy döntött kompromisszumot ajánl, és megvált a selyem felsőjétől.
Lilin mintha bekapcsolták volna a "mute" funkciót, szája még kicsit tátva is maradt, mintha a nyelvén egyensúlyozna a kimondatlan szó, és csak nézte, amint a másik lerúgta cipőjét, és zokniját, és egy pillanat múlva már zavartalan könnyedséggel húzta le nadrágját is. Ezen a ponton jutott eszébe Lilinek, hogy el illene fordulnia, de a hirtelen jött felismerés miatt ezt kimondottan látványosan csinálta, kis híján el is csúszott az időközben ruhájából a földre csepegett esővízben, mely szép kis körben kezdett gyülekezni körülötte.
Aztán meg úgy állt ott, mintha sóbálványátkot szórtak volna rá, és olyan élénken látta maga előtt az előbbi jelenetet, mintha még mindig Sárit nézte volna. Még a szemét is behunyta, pedig addigra az eridonos már kicsit távolabb, a földön ücsörgött.
Ismét vacogni kezdett, és ez emlékeztette, hogy bizony nagyon jól fog esni egy száraz póló most, szóval kissé görnyedve kibújtatta fejét a csurom vizes felsőjéből. Alatta nem viselt mást, elvégre nem volt ő egy dúskeblű hölgyemény, az alkatát és felmenőit elnézve ráadásul nagyjából el is érte a maximumot, de azért ez még nem jelentette azt, hogy fiú módjára félpucérkodhatna, ezért gyorsan bele is bújt a száraz pólóba, amit eddig a térdei közé szorított. Nadrágja nem csak vizes, de ugyebár sáros is volt, így attól is meg kellett válnia, de mivel a póló majdnem a combja közepéig leért, ebből nem csinált ügyet.
- S-sikerült! - emelte meg diadalittasan kissé egyik öklét, és szokatlanul félszegen odamasírozott barátnőjéhez.
Leült a közelébe, de aztán szinte ösztönösen közelebb húzódott hozzá, és válla a másikéhoz ért, akárcsak térde, ami a féltöröküléséből lógott ki oldalra.
- Köszi, hogy meghagytad a felsőt - mondta, mintha épp nem az övé lett volna, és megsimogatta rajta a cica mintát.
Akart volna még mondani valamit, sőt, egész armadányi dolog eszébe jutott, de végül is csak ránézett a másikra, és elmosolyodott. Kezdett egészségesebb színt ölteni az ajka. Bár a kék is biztos egészséges, ha mondjuk eskimó az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Falat falatot, szó szót követett az elmúlt percekben. Hősnőnk immár desszert gyanánt csipegeti a mézes diót és annyira belefeledkezik a beszélgetésbe rég nem látott kedves kollégájával, hogy el is felejti a kávénak csúfolt sárlé ízét, aminek nagyját egy laza csuklómozdulattal a mellettük lévő növény kaspójába borított. Ez is egy bevett szokása volt. Néha falból öntött magának kávét a szerkesztőségben, hogy kihallgathassa a füleseket és ő érjen ki elsőként egy jó sztorihoz. Ilyenkor futtában zúdította az asztalán álló fikuszra bögréje tartalmát. Régi-szép-törtető idők. Ma már higgadtabb és óvatosabb. Nem vállalna olyan sok kockázatot, mint azokban az években. Elmúlt a kínzó vágya, ami a veszélyes történetek és történések felé hajtotta. Így most békés mosollyal és megértéssel tudja hallgatni Nathanielt. Csevegésük közvetlen, de kollegiális hangnemű. Barátok, de nem abból a fajtából, akik egymáshoz járnak és ismerik a másik életét és lakását. Kölcsönös tisztelet és büszkeség köti őket össze múltjuk fonalára fűzve. Elfogyasztva mindent amit szerettek volna lassan búcsút vesznek egymástól és Elektra mosolyogva lép ki a fiatalember oldalán az étteremből. Még mennek együtt egy darabon, azután elválnak útjaik. Annak a reményében mondanak végül valóban viszlátot egymásnak, hogy a szó jelentését hamarosan egy következő, mihamarabbi viszontlátással teszik igazzá. Elektra ezután még elintézi hátra maradt teendőit, hogy azután felnyalábolva kislányát együtt hazatérjenek. Otthonában, felbuzdulva emlékein előszedi azokat az albumokat, amiben cikkeit gyűjtötte össze és átnézte azokat, amikben Nathaniellel együtt dolgoztak. A fiú képei már akkor is nagyon erőteljesek voltak. Élmény lesz vele ismét együtt létrehozni valami maradandót és értékeset. Ehhez szerencsére mindkettejük hajlandósága megvan. Már csak a megfelelő sztorit kell megtalálnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Az amúgy sokszor unalmas és értelmetlennek, mi több, végtelenül haszontalannak és fájdalmasan kimerítőnek tűnő, sőt, mit tűnő, egyenesen úgy viselkedő tanulást Lili nagyon szerette úgy feldobni, hogy a réten, vagy egy fa tövében kuksolt, egy párnán vagy pulcsiján, ilyen meleg időben meg már akár pléden ülve. Igaz, főleg azért szerette így csinálni, mert így aztán mindent művelt, csak épp tanulni nem tanult.
Nézte a többi diákot, hallgatta a beszélgetéseiket, veszekedéseiket, vagy a sokkal érdekesebb állatokat figyelte, a madarakat, a hangyákat, a kígyókat.. ó, jó, az csak egyszer volt, és sikítva el is menekült, szóval nem felemlegetendő példa. Viszont még az is klasszul lekötötte, hogy milyen kellemes a hűs szellő, ami mezítlábas lábát simogatja, vagy épp hajszálait fújdossa arca elé. Vagy épp, hogy milyen klasszul áttetszőek lesznek az ujjai, ha a Nap elé teszi a pracliját, kitakarva az amúgy vakító égitestet. Könyvei pedig mindeközben zavartalanul pihentek mellette. Néha persze rájuk lesett, hogy még nem lapozta-e túlzottan messzire az aktuális anyagtól a lapokat a szél, és ilyenkor úgy tett, mintha el is olvasna pár sort. Persze nem másokat, magát etette ezzel, és egész sikeresen, ami valljuk be, aggasztó.
Végül is mikor viharosabbá erősödött a szél, úgy döntött, ideje zártabb részt keresni, mert így az imitációs játék teljesen hihetetlen, hacsak nem tudja azt is bekamuzni magának, hogy ennyire gyorsolvasó lett (a lapok úgy peregtek, hogy egykettőre kiolvasottnak tűnt a hatszáz oldalas tömör tananyag).
Nem a főbejáraton át, hanem a Fénylő Lelkek Udvarának keresztelt, boltívekkel szegélyezett kis kerten át indult befelé, ám ahogy épp elmélázva nézegette a virágokat, fülét különös, zeneszerű hang ütötte meg. Persze nem valódi zene volt, legalábbis nem olyan, amit bármilyen általa ismert hangszer adott volna ki magából, hanem a természet zenéje, ha úgy tetszik. A szél az oszlopok közt süvített, és a szökőkút közepén stázsáló varázslószobor is mintha úgy fordította volna tagjait, hogy azok közt átfújva megszólaltassa a levegőt. És ha ez még nem lett volna elég, az ide-oda kavargó, mindenen megforduló, megperdülő fuvallatok virágok egész sorát táncoltatta meg, volt, amit a levegőbe is emelt, és úgy forgatott, mint egy keringőben a páros női (avagy legalábbis szoknyás) felét pörgetik meg, míg más szirmos növénykéket egymáson ugráltatott, azt a látszatot keltve, mintha növény-akrobaták lettek volna, egy cirkuszi fellépésen.
Lili elámulva rakta le cókmókját egy padra és belegyalogolt a virágok kavalkádjába, mintha azt remélné, hogy őt is felkapják. Ekkor, forgolódván pillantotta mag a másik lányt, aki nem kevésbé lenyűgözötten nézte a csodát, ami talán varázslat volt, talán csak a természet véletlenje, mindenesetre lenyűgőzö látványt nyújtott.
- Én azt hittem teeee..! - felelte Lili kissé emeltebb hangon, mielőtt a lány mellé lépett volna, mert tartott tőle, hogy a szélkavalkád elnyeli hangját, és azt is tovarepíti táncolni.
Követte a másik ujját a mutatott irányba, és úgy elkerekedett a szeme, hogy azt már csak vigyorra húzódó ajkai múlták felül. Ez bizonyosan varázslat volt!
- Ez annyira menőőő! Szerintem biztos gyakorolnak. Fellépnek a Tölgyfa színházban, és Napraforgó uraság fogja szotyiban fizetni a jussuk.
El is kezdett dolgozni fantáziája, és a lecke, meg a tanulnivalók olyan távoli gondolattá csökevényesedtek fejében, hogy valószínűleg itt is fogja a padon felejteni az egészet, ha majd továbbáll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már egy fokkal kevésbé érzi kínzásnak ezt az egészet, de még mindig feszélyezi. Hisz elég körbenéznie, vagy csak gondolnia arra, hogy miért is van itt pontosan. Lehet, hogy maga a férfi érdekes és mégsem az, aki mindenképp a fejét akarja szegni, mégsem tud kötetlen lenni annyira, hogy fecsegjen. Mondana ő sok mindent, mert van mit, lenne mit, sosem beszélte ki azt, hogy mik érték az első napokban mind a falu, mind az iskola témájában. Valamennyit mondott, darabokat, ha felmerült vagy a szebb részét, de az egészet? Ilyenkor hiányzik neki a család, az anyja, akinek kiönthetett mindent, amikor baja volt, valami kétely nyomta a lelkét vagy csak egyszerűen beszélni akart, mert az akkor is ment, jobban, mint most. És anyja, még ha nem is értette pontosan miről is van szó, mindig meghallgatta és ez sokszor többet ért, mint akármennyi válasz. Sóhajt egyet, ahogy elképzeli, hogy kimenve innen ragad telefont, feltárcsázza és kiadja, mondja, de ez nem fog megtörténni. Haza fog menni, benyom valami ökörséget és tanul, olvas, vagy egyszerűen ledől és létezik. Fogalma sincs, jelenleg még az irodában kéne maradnia és nem csak testileg.
- Leginkább azt, mivel és mennyire vagyok tisztában. Ameddig... egyedül éltem, addig ímmel-ámmal, de valamiket tanulgattam, volt fogalmam pár dologról, nekik meg épp elég volt ahhoz, hogy akkor adjanak időt, témaköröket és akkor vizsga, mert azért nem lehet minden szabályt áthágni – von végül vállat. Jó kérdés, talán vakarták a fejüket, mert míg egy kvibli mindent ismer születése óta, ha úgy van a világban persze, amely csak ehhez a világhoz köthető, neki egy kicsit hullámvasút volt ez és a rémkastély, egyben. Feldolgozni a tényt, hogy aztán miután lenyugodott, építhessen rá. Olvasni mindent más, elképzelni totál más, aztán tapasztalni, látni, szintúgy. Érti ő, hogy mennyire elképzelhetetlen, hogy itt van és neki is az, még kicsit mindig, de tanul, csinálhat valamit, ami megnyugtatja. Látja a homlokán futó ráncokból, az arcából, hogy talán még mindig nem tiszta a kép és lenne ezer kérdése, csak nem teszi fel. Látja azt is, hogy érdekli a másik része, az a rész, amely miatt itt van, ami végül végleg pontot tett az életére. Látja, de inkább válaszolna az előbbi, ezer kérdésre az iskoláról, mint egyre arról. Nehéz. Kimondani nehéz először és úgy igazán, az utolsó kötelező kör óta nem tette meg. Gondol rá, álmodik vele, hangosan kimondani már nem egyszerű. Még ez a pár szó is marja a torkát, keserű íz és emlék, érzi, ahogy elöntik az emlékek. Csak ne most, szinte feszülnek az idegszálak, mintha megint veszélyben érezné magát, közben pedig azokra gondol, akik a férfi számára a többiek. Néma csendbe burkolózik, mintha titkolna valamit, holott nem, egy betűt sem. Hirtelen nem az, aki, hanem az a húszéves srác, aki úgy gondolta, mekkora buli lesz és aki utána darabokra törve ébredt fel a lidérces álmából. Halovány mosolyszerű ül ajkain mégis, talán rosszabb, mintha nem lenne, fejét lágyan csóválja nemlegesen.
- Senkivel. Se velük, se a családommal. Egyedül jöttem ide – hangja talán egy fokkal erőtlenebb, igyekszik nem facsarni magát, nem, ez csak egy beszélgetés, ő pedig már egészen jól van, jól van és ezt kell elhinnie. Nincs semmi, nincs senki, jól van. Örül, hogy nem kell ezt a papíron viszontlátnia, de való igaz, neki mindig az volt a kényelmesebb, ha nem is beszél róla. De itt most más, nem ő irányít. Aprót köhint, helyezkedik a székben, mintha ezzel a keserűt és a „többiek” helyén ülő ürességet ez betemetné, eltüntetné.
- Igen, a kastélyban ritkán alszom, csak ha éjjel korzózom „szolgálatban”. Eleinte egyedül, azóta van lakótársam – hogy mégis merre él, nyilván le van jegyezve, bár ha az eddigieket nézi, nem csodálkozna, ha az lenne lakhelynek beírva, hogy a Jupiteren tölti szabadnapjait. - Melyik házban? - annyit kérdeztek tőle, akaratlan csusszan ki belőle az érdeklődés. De ha már ő is az volt, nem? Vagy ez helytelen? Tekintete is azt mondja, ha tilos erről beszélni, hagyja is. Ismét a pennára tekint, szinte már-már tényleg veszélyesen hivatalosak a szavak és annak is kell lennie. Hol is van ilyen? A templomban, az orvosoknál, agyturkászolnál? Van rá valami eskü? Biztos. Mindegy. Sóhajt egy nagyot.
- Köszönöm – tényleg, pillant is felé, most néz talán először tisztán a szemébe, most mer talán először rápillantani. - Nem tudom, mit tudnék még – vakarja meg tarkóját zavartan, tényleg nem jut eszébe semmi. - Szeretek itt lenni, csak néha kicsit sok – ereszti le a kezét. - Alá kell írnom valamit, meg ilyesmi? Maradhatok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Jobb, hogy most egyedül vállalta be az éjszakai korzózást, kell, szüksége van a kastély néma csendjére és nyugalmára. Noha már nagyon sokat ülepedett benne a dolog, mégsem kellemes, benne van az gonosz, undok gombóc, aki újra és újra felkaparja benne a kérdéseket, azt, hogy ki volt az, miért és miért kellett látnia? Vagy megtörténnie? Érti és nem cáfolja azt, amit mondott, amiket mondott, de attól még az agya hátsó szegletében ott motoszkál. De még így is jobb már, mint utána közvetlen. Nem hazudott, nem szeret csatázni és vitázni, valamit mindig kivesz belőle, valami mindig elfogy és igaza volt abban, hogy megint nem bízik magában, mert így van. Nem érzi magát jónak, elégnek, nagyon semminek sem, de nem ült vissza abba a gödrébe, ahonnan kimászott. A „nem tudom” foszlánya az, amelyet igazán emészt és mégsem, mert tartja magát ahhoz, hogy mindent el kell fogadni, benne minden maradt, csak a mámoros köd helyett most önmaga van, a feje fölött a kicsi, képzelt felhőjével, ami követi. De jól van, jobban, találkoztak azóta, türelmes és enged teret, még ha tényleg saját magára kellene fókuszálnia, hogy visszaálljon minden. Sóhajt egyet. Ez így nem lesz jó, így kezdődött akkor is, leeresztett, leengedett, jöttek a fura majd sötét gondolatok és elveszett. Mindenképp beszélnie kell vele, mert nem engedheti, hogy még egyszer megtörténjen, több esélyt nem érez arra, hogy olyan élete lehessen, mint most, ha elengedi és azt engedi, hogy tényleg meneküljön.
A kastély valóban csendes, a diákok mintha érezték volna és csínytevéseiket átnapolták vagy olyan helyre tették, amit ő nem lát, mert arra már vagy még nem járt. Mindegy. Nem mintha a szigorúak közé tartozna, így aztán tagadhatatlan, hogy feleslegesen rettegnének, de jól esik neki a helyzet. Hozhatott volna könyvet, ezt bánja igazán, leült volna valahol, ahol picivel több a fény, mert a sötét folyosókat a navinés szekciótól kapott zseblámpával járja, de azt is a földre szegezi, nehogy egy portrélakó ráförmedjen, mint múltkor, amikor rájuk világított. Megállva néz körbe, úgy dönt, szünetet fog tartani. Ahhoz már messze jár, hogy a bejárati ajtót könnyen elérje, de tudja, van erre egy erkély, volt már ott, többnyire ilyenkor éjjel, amikor korzózott, vagy csak épp kellett a friss levegő. Nem szeret sokáig a falak között lenni, bezárva, senki se róhatja fel neki, hogy aki évekig élt egy erdőben, az majd tűrni fogja a kőfalakat végtelen mennyiségben. Fordul hát, hogy az erkélyhez vezessék lábai, előtte nem sokkal nyomja ki a lámpácskát, dugja azt övébe, mint valami teremőr és kilökve az ajtót, már szívja is be a friss levegőt. Aztán megtorpan, szájában ott ficeg a cigaretta, ő meg mered a lányra a korlátnál, aki késő este ácsorog itt és...
- Opsz... - kapja ki a szálat és tűzi a füle mögé, az ajtót visszazárva nem menekül be, elvégre nem egy szerelmespárra nyitott rá, és közelebb lép. - Osztozhatok veled kicsit az erkélyen? - így közelebbről már ráismer háztársa vonásaira, a memóriája ennyire még jó, azt azonban egyelőre nem látja, mi hozta ide. Ő is a korláthoz lépve dől neki és kiszedi a bagót a füle mögül. - És ez zavarna? - nagyon szabályos, igen. Mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Annak ellenére, hogy a napjaim nagy részében egy rohadék dög vagyok, vannak egész kedves pillanataim is, és igen, olyan kedves pillanataim is vannak, amikor nincs oda Damy. Jellemfejlődés, hölgyeim és uraim, valami ritka pokemon, amire a családtagjaim azt mondták, hogy esélytelen, hogy birtokoljam. Ha pokemon GO-ztál már életedben, tudod, hogy van pár esélytelen példány, mert kellene, de mintha nem is lenne belekalibrálva a játékba. Na nálam ez a bizonyos jellemfejlődés ekkora misztikum pont, és akkor lehet jönni itt azzal, hogy biztos ezért van apakomplexusom, meg alakult ki a hőskomplexumom akkor, amikor kicsit meghaltam az erdőben. Amúgy azóta tök jól vagyok, pedig még pszichológushoz is elküldtek. Hát komolyan mondom... nem is mondom inkább.
Na de a lényeg, hogy nekem tervem van. Egy olyan terv, amihez szükségem van a szépfenekű Henrikre, szóval túl azon, hogy egész óra alatt meg a popóvizit, gondolkodok is ám, mert igen, erre is képes vagyok. Csengő szól, Odett ugrik, és kivételesen nem én vagyok a leggyorsabb gepárd a csapatban, sőt, ami azt illeti, ahelyett, hogy kiözönlenék a folyosóra, áthelyezem a székhelyem, méghozzá a gyönyörű szemű asztalára.
- Csókolom, kérdezni szeretnék egy hajmeresztőt.
A lábaimat szépen keresztbe teszem - úrilány vagyok, a szoknyám meg azért elég rövidre lett "véletlenül" szabva -, és még lopva a kezét is megsimítom, hát az is milyen szép neki. Bevallom, amikor láttam őket Damy-vel összemosolyogni a kviddicspályán, hát én is elmosolyodtam egy picit a fejemben lejátszódó gondolaton, de ilyeneket tanárral állítólag nem szabad megosztani. Nekem jó volt, párszor, az a lényeg, nem?
- Nem is kertelek meg nem udvarolok. Egy csomó könyvet végigböngésztem, de eléggé ellentétesen írnak erről a témáról, meg belemennek ilyen lélekhasításos dolgokba, amiktől a frász is kijön rajtam. Szóval figyeljen.
Amikor az utolsó ember is kimegy, és kulturáltan becsukja maga mögött az ajtót - na lesz ebből még pletyka, csak szólok -, komolyabb hangnemre váltok, mintha nem is én lennék. Sose mondtam, hogy normális vagyok.
- Létezik-e bármilyen mágia, akár okkult vagy fekete, amivel a stílusomat kicserélhetem valaki máséval, úgy, hogy az alap lényem megmaradjon? Szóval én egy eléggé spontán és nyitott ember vagyok, ezt szeretném átadni valakinek és cserébe megkapni az ő letargikus búskomorságát. Vagy akár csak egy részét. Mondjuk, ha csak egy része cserélődne, az király lenne, de ha az egész, azzal sincs baj. Szóval, érti, hogy mit szeretnék?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Túl azon, hogy hivatalosan Dante a padtársam, megesik az a rémes eset, hogy nincs közös óránk vagy ő éppen nem jelenik meg rajta. A padtárs a fizetség azért, mert nem a farkasölőt szedem, hanem az ő kísérleti bájitalait. Hát most na, vérfarkas vagyok, szóval idő kérdése, hogy elpatkoljak, így aztán a dolog egy érdekes orosz rulettbe csapott át. Ma túl éltem, de mi lesz holnap? Rendesen izgalmas játék, és azt hiszem, hogy nem vagyok normális.
Ahogy az sem teljesen van rendben - hű, de szép a magyarom ma is -, hogy ennyire vonzódom Ambrózy tanár úrhoz. Mondják, hogy sokat akar a szarka, mert hát ugye az én Volkovom megvan még nekem rendesen, de, hogy mellé még egy Ambrózy-m is legyen, na az már elég nagy luxus. Viszont elméletben érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ez a két szép szál...
- Mit írtál a kettesre?
Egy hosszú pillanatig lehunyom a szemem, és kezdem azt sejteni, hogy alkatilag gyenge vagyok én az ilyen Henrik-féle férfiakra, és igen, köszönöm, a pszichológusom éppen most épít medencét a kezeléseim árából, szóval nem kell azt mondani, hogy talán pszichológushoz kellene fordulnom. Persze, a kérdést kicsit hangosabban teszem fel - hát nem tanítottak meg suttogni, jó! -, így naná, hogy vagy nyolc szempár, köztük Henrik is ránk szegeződik, én pedig nem félve tőle, érdeklődőn vonom fel a szemöldökeimet, miközben ajkaim közé veszem a tollat. Ő járkál tovább, én meg végre foglalkozhatok Daryával.
- Szóval...
Próbálom csendesebben, de hát na, én pont annyira vagyok navinés, mint Kazanov, mármint nem ő, hanem az idősebb verziója. Talán ezért is nincsenek annyira jóban, pedig én imádnám, ha olyan apám lenne, mint amilyen neki van. Isten bocsássa meg az irigységem, ugyebár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Felemelem a fejem, érdeklődve pislogok körbe, bemérem a hang forrását.
- Szia, persze - válaszolom, azzal tengericsillag-búrám visszahanyatlik a babzsák oldalára.
- Miután a kívánt árnyalatot elérte, hozzáadjuk a kolibritollat - motyogom most már halkabban, hogy ne zavarjam újdonsült szomszédomat.
Aki nem tanulni jött. Őszintén, ezért nem hibáztathatom, én is szívesen csinálok bármi mást.
- Azt - nyögöm fájdalmasan. - Nem egyszerűen nehezen megy. Botrányosan. Egyelőre Hitványra állok. Csak azért nem trollra, mert egy bájitalhoz a hozzávalókat legalább körülbelül tudom. De még egyet sem sikerült helyesen megfőznöm, viszont már kilyukasztottam három üstöt. Anyukámék azzal fenyegetnek, hogy nem kapok semmit karácsonyra, mert ebbe ölik az ajándékra szánt pénzeket.
A panaszáradat elapad. Eltereli a figelmem a bekötött kéz, amivel épp egy hajszálat tűr a füle mögé. Nem tudom, illik-e ilyenekre rákérdezni, de teszek egy próbát.
- Mi történt a kezeddel? Persze ha nem akarsz, ne válaszolj - teszem hozzá rögtön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A szemem sarkából látom ahogy lecsapja a kezeit és magamban felkuncogok, hát izgalmas néhány napja lesz. Lehet kéne súlyokat szerelnie a kezeire, lábaira, akkor jobban menne ez a gravitáció dolog.
- Igen, lett egy ötletem. -felelem tömören Hunorra nézve. Azt hiszem egy kicsit zavarban vagyok, még senki nem látta ahogyan rajzolok. Bár biztos vagyok benne, hogy Hunor nem látja mi történik a kezeim alatt, azért egy kicsit mégis csak fura. A rajzolás énem egy része, és most olyan mintha Hunor ennek egy rejtett részét látná. De attól még rajzolok, nem hagyom abba. Nem is igazán tudnám. Ilyenkor le kell rajzolnom azt ami ott lapul az álmaimban, különben egészen addig fog kísérteni míg meg nem teszem.
A mostani rajz egy kietlen domb felett repülő lényt ábrázol. Innen nem lehet megmondani, hogy mi lehet az. De túl sok jót nem ígér. Kicsit félek, hogy mi lesz a vége. Néha a rajz elkészültével a papíron lakó lények és dolgok életre kelnek és bepillantást engednek a másodperc tört részeibe amikor a rajz játszódik. Ez lehet egy-egy boldog perc, de lehetnek sötét dolgok is.
Látom az arcán a kíváncsiságot. Talán jobb ha nem egyedül tudom meg a végkifejletet.
- Nem sokára kész. Szeretnéd majd látni? -kérdezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba