28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 31 32 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. június 6. 18:35 | Link

Lassú léptekkel rója a folyosót, inkább lézeng, mint ténylegesen halad; nem mintha nem lenne mit csinálnia, most, hogy tisztelt prefektus úr hajlandó visszatolni a képét az iskolába, de nem sok kedve van bármi ilyesmivel foglalkozni - legfeljebb büntetni; ahhoz nem kell hangulat, valahogy jön magától -, így próbálja minél inkább odázni a pillanatot, hogy hozzá kelljen kezdenie a pótlásokhoz. Bár valószínűleg könnyebb lenne egy az egyben megszabadulni a jelvénytől, főleg így, hogy lényegében alig tartózkodik a kastélyban, tehát semmi hasznát nem veszi, csak a nyűg van vele. Annyira pedig nem mazochista, hogy a kiváltságok hiányával is csinálni akarjon bármi hasonlót.
Megigazítja a táska pántját, mert bár nincs sok cucca, elég fáradt ahhoz, hogy így is megérezze a vállára nehezedő súlyt, és mivel még csak az imént lépte át a kastély bejárati ajtaját, nem volt még lehetősége varázslattal könnyíteni a problémán.
Az ismerős hangra megfordul, tekintete néhány pillanatig az érkező lányon pihen, míg az mellé nem ér, majd egy nemtörődöm vállrándítással válaszol a szarkasztikus megjegyzésre.
 - Miért, nem? Esik az eső, minden tiszta takony, hideg van; szerintem simán elmegy ősznek - bizonygatja. - Kertészkedésre nem kiváló, de ültethetünk levitást, annak mindegy, ha megrohad egy kicsit a földben... - teszi még hozzá egy vigyorral.
Végtelenül fáradt, de ennek nem látni nyomát, sem hangján, sem mozdulatain, főleg most, hogy látja, figyelik. Nem zavarja a lány pillantása, viselkedése nem lesz tőle mesterkélt, hisz nem próbál titkolózni; az elmúlt pár hónapban nem sok minden változott az eddigiekhez képest, így ő sem lett más, csak ne lenne ez a fene ingázás, ez meríti ki ennyire. Soha ennyire még nem kívánta, hogy tudjon két helyen egyszerre lenni, de mivel ez igencsak megoldhatatlan, inkább utazik, folyton - egyedül, a húgát egyszer sem volt hajlandó még magával vinni, és nem is tervezi.
 - Nincs egy kicsit még korán a nyaraláshoz? - kérdezi, Oph bőröndjére pillantva, ajkain féloldalas mosollyal. Neki nem okoz gondot, hogy kifejezze az érdeklődését. Nem tudja, a lány mikor lépett le, se azt, hogy miért - az utóbbi időben a kastélylakók közül senkivel nem foglalkozott behatóan önmagán kívül, és ezen nem is kíván változtatni, esze ágában sincs vállára venni más baját is. Nos persze ez nem azt jelenti, hogy nem is érdekli - kevés olyan dolog van, ami nem köti le a figyelmét, és Oph nem tartozik bele a nem túl hízelgő kategóriába, úgyhogy kíváncsian várja, hogy a lány mit lép: elvicceli a megjegyzést, vagy közli, miféle kiruccanásban volt része.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 6. 18:58 | Link



Nem hiszem el, nekem miért kell folyton számomra teljesen abszurd, hülye és főleg idegen helyzetekbe keverednem? Így kicsit se csodálom, hogy sokan csak a rakás szerencsétlenséget látják bennem. Persze, ha több élettapasztalattal rendelkeznék, mint amennyivel jelenleg, feltehetően nem kéne annyira küzdenem egy másoknak teljesen normális szituációval.
Nem volt időm agyalni azon, hogy mi lesz, ha Noelel megint összefutok. Bocsánatot kértem, tisztáztuk a dolgokat, így részemről többet már nem tehetek, de mégis... annyira idegen, mármint... lehet valaki egyre idegenebb, minél többet találkozunk? Mert hogy eleinte marha közvetlen volt... és én is. Na mindegy.
- Jah, marha szép őszünk van így nyáron- morranok fel elégedetlenül, majd igazítok a sapimon, ami sokkal jobban tetszene, ha nem csúszna mindig a szememre.
- Ááááá, szerintem a stréberek ki se dugják a fejüket a toronyból- húzom el a szám, mert szerintem, csak mi rellonosok nem bírunk huzamosabb ideig meglenni a felségterületünkön, ami amúgy érthető, egy idő után frusztráló az itt-ott felbukkanó vérfoltokat stírölni, viszont hamar meg lehet tanulni ignorálni őket.
Azért... vártam valamit, mondjuk egy fellógatott Navinést, vagy valami, de elkeserítő, hogy a hely mit sem változott mióta eltűntem.
Én sem vagyok a toppon, fáradtabb már nehezen lehetnék, de én nem törődök azzal, ki látja és ki nem a bágyatag arcom. Rájöttem, senki nem ér annyit, hogy miattuk én fáradozzak azon, hogy legalább valami hasonló képet lássanak, mint amire várnak. Egyszerűen... belefáradtam. Már nincs mit rejtegetnem, oké az a csúnya folt mindig is ott lesz a múltamban, de lezártam. Vége.
- Az apámat kerestem- halvány mosollyal vállat vonok, és tényleg ennyivel letudom a dolgot.
- Vagyis... próbáltam, de nem lett meg...- tényleg tök közönyösen ejtem ki a szavakat. Igazából, kicsit még örülök is neki, nem tudom, mihez kezdtem volna, ha rábukkanok. Nem érdekel, mi vezérelte, mikor csak úgy lepasszolt, sőt az sem, miért nem keresett soha. Szerintem lazán a fejéhez vágtam volna, mekkora egy szemét, aztán mentem volna, mint aki jól végezte dolgát.
Persze... ennél tömörebben nem tudom kifejezni magam, most is úgy érzem, azt gondolja, próbálom ráaggatni a bajaim, de nincs így, mint látszik, az utóbbi időben is megvoltam nélküle.
- Viszont ezt én is kérdezhetném.... eltűnt a rettegő tekintet a gólyák szeméből- vigyorogva utalok arra, hogy azért a suli népe is megsínylette a prefi hiányát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. június 6. 19:30 | Link

- Látom, aktívan készülsz a nyárra - szegezi a pillantását a kötött sapkára. Oké, nincs meleg, de nem túlzás ez egy egész kicsit?
Nem kerüli el a figyelmét a lány fáradtsága, de nem tesz megjegyzést, minek? Arra számít, hogy előbb-utóbb meg fogja tudni az okát, és nem is kell csalódnia.
 - És meglett? - teszi fel rögtön a kérdést, majd egy bólintással konstatálja a nemleges választ.  - És mi lett volna, ha megtalálod? - dönti kicsit oldalra a fejét, a rá oly jellemző mozdulattal, miközben tekintete a lány arcán pihen. Igaz, ő ismeri a saját apját, de már közel tíz éve nem látta, és nem is indított utána kutatóexpedíciót, bár fogalma sincs, él vagy hal az öreg, ahogy öccséről sem sok infóval rendelkezik, de őszintén nem is erőlteti a kapcsolatépítést. Noel nem az a típus, aki képes, vagy egyáltalán akar megbocsátani.  
 - Most mi lesz? Feladod? - vonja fel a szemöldökét. Ha a lányban már megfogalmazódott, hogy meg akarja találni a férfit, sőt, el is indult, hogy felkutassa, nyilván nem azért tette, mert nem akad jobb szórakozása. Valamiért fontos neki, még ha ez az érzés nem is feltétlenül pozitív - a sikertelenséggel pedig ez nem szűnik meg, legfeljebb elfojtani lehet.
Oph megjegyzését hallva megfordult a fejében, hogy figyelmen kívül hagyja a kérdés nélküli, passzív érdeklődést, elvégre ha a lány valamire kíváncsi, legyen már képes kérdéssel kifejezni - nem olyan nagy kunszt, tényleg -, de végül úgy dönt, Oph nevelgetése nem az ő reszortja, és egyébként is fáradt ahhoz, hogy az ilyen kis nüansznyi különbségeket figyelembe vegye.
- Ezt pótolni kell - válaszolja néhány bólintás kíséretében. - És én még azt mertem hinni, hogy tartják a frontot, amíg távol leszek...! - morzsolja el a képzelt könnycseppeket a szeme sarkában. Nem mintha egyébként ő volna a rellon réme, közel sincs ezen a pozíción, és soha nem is szeretné elérni, de ő is kiveszi a részét a gólyák életre nevelésében: elvégre nem ez a feladata prefektusként? Lehet, hogy a munkakör feltalálója nem arra gondolt, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az elsősök - meg egyébként minden egyéb évfolyam szülöttei - likvidálásában, ezzel tanítgatva őket az önvédelemre, de egy kis kreativitás még nem bűn.
 - Csak kicsit hazaugrottam. Hiányzott a büdös városi levegő, meg a szmog, ezt a sok fát-hegyet nem bírja az ember tüdeje - vigyorog. Képtelen komoly lenni, még ezzel sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Akimoto Hisashi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 31
Írta: 2013. június 7. 20:30 | Link

Tif - zárás

Hát igen, új vagyok. még csak ma érkeztem - felelem egy mosoly mellett. - De már most tetszik ez az iskola.
Nézem a lányt, és közben azon gondolkodom, hogy mi lenne a legjobb mondja annak, hogy megszabaduljak tőle. Na nem mintha nem kedvelném, mert éppenséggel nincs vele semmi bajom, de inkább egyedül lennék.
- Az nekem mindegy, nem vagyok oda a bálokért - felelem, majd felnézek a plafonra, s egy darabig azt bámulom.
- Hallottam valami tusáról, vagy miről. Te is részt veszel rajta, hogy ennyire izgulsz? - kérdőn tekintek a lányra.
Közben végig a lekoptatásán gondolkodom, s be kell valljam nem olyan könnyű mint eredetileg gondoltam. Az, hogy nem érzek semmi ellenszenvet a lány iránt, csak megnehezíti a dolgom, és ez nem túl jó. Másokat mindig könnyen le tudtam koptatni, de most kicsit több időbe telik. Végül rá jövök a megoldásra. Hát persze, a bál! A bál lesz a legjobb ürügy, hogy végre elmenjen.
- De ha tényleg részt veszel a tusán, akkor szerintem illő lenne visszamenned a bálra - Mondom közben rá nézek az órámra. - Hú, és nekem is mennem kéne, ha még éjfél előtt fel akarom fedezni a kastélyt - pótolom ki, majd felállok, leköszönök Tiffanytól, és elhúzom a csíkot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Azokat lehet a legkönnyebben befolyásolni, akik tisztelnek téged.
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 280
Összes hsz: 774
Írta: 2013. június 8. 13:43 | Link

Joseph Beck
Keiko Sama
Kinézet


Volt már szerencséje egy kicsit körbejárni a kastélyt, most mégis úgy döntött volna inkább, hogy egy kicsit kimegy levegőzni, és nem az erkélyről, vagy a szobája ablakából szívni be a friss, kinti oxigént, hanem az épületen kívül állva. Ehhez viszont jó sok lépcsőt meg kellett másznia, és gyorsnak sem nevezhető az, amit művelt, mert még bizony nem rutinos. Az viszont sokkal fontosabb, hogy el is talált a bejárati csarnokig, vagyis egészen pontosan a lépcsők tetején állt meg és nézegetett le egy darabig, figyelve az arra járókat, és minden egyebet. Maga a hely is érdekelte, és minden apróságról továbbszőtt gondolataiban is szívesen bolyongott, támaszkodva a korlátnak.  
Csak percekkel később indult le a központi lépcsőn, lassan, vontatott mozgással, de mosolyogva. Leérve még mindig az embereket nézte, szinte kényszeresen, pedig így csak külsőleg, látszatból ismerhette meg a környezetét, de ez nem számít problémának, változnak a dolgok lassacskán.
Tekintete leragadt azonban egy lányon, aki a lépcsőn feküdt látszólag, sőt, ténylegesen, a mennyezetet nézve, talán a freskókat csodálva, vagy csak gondolkodva, ahogyan ő is szokott. Bárhol képes rá, mindegy milyen körülmények között, kizárva a külvilágot, rendszerezni a belül uralkodó káosz apró kis darabjait: na ez nagyon megy neki.
- Szia! - mosolyodott el ismét, majd vele azonos lépcsőfokon megállva le is huppant mellé. - Zavarok? - alapvető kérdés, bár még nem volt benne biztos, mit akar. Csak lenni itt, szépen nyugodtan, hogy senki és semmi se zavarja, vagy beszélgetni, ismerkedni, felfedezni. Majd talán a lányka reakciója segít neki eldönteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. június 8. 14:56 | Link

Joseph Beck

Szeretek itt, a bejárati csarnokban lenni, mert itt nyugodtan tudok gondolkozni, még az itt elhaladó emberek sem zavarnak. Most is, miközben nézem a mennyezetet, gondolataim messze elkalandoznak. El egészen Japánig, ahol azon élnek, akiket mindennél jobban szeretek. Elgondolkodom azon, hogy vajon ők most mit csinálnak. Anya biztos a rendelőjében van, vagy épp Daisuke-vel. Alice meg, hát ő fogalmam sincs, mert nagyon kiismerhetetlen személy. Tudom, hogy a legjobb barátnője vagyok, és ismernem kéne, de szerintem őt még a saját szülei sem ismerik ki teljesen. Ezen gondolatoktól mosolyra húzódik a szám.
gondolataimból egy srác hangja húzott ki, aki eközben leült mellém.
- Szia - köszönök vissza neki, és barátságosan mosolygok rá. - Nem, nem zavarsz.
Nézem a srácot, akit még soha nem láttam ezelőtt, ezért talán új lehet. ezt az ötletet egyből el is vetettem, mert idősebb mint én, tehát akkor csak az az egy lehetőség maradt, hogy ő az egyik diák valamelyik külföldi suliból.
- Milyennek látod eddig ezt az iskolát? - kérdem pár perc némaság után, s közben végig mosolygok. - Vagyis a te iskoládhoz képest - utólag belegondolva, talán nem volt túl jó ötlet ezt megkérdezni, mert lehet egy kicsit tapintatlan ez a kérdés, de most már mindegy, ami történt, megtörtént.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 9. 13:33 | Link

- Jól áll- mosolygok rá bágyadtan. Tulajdonképp, az ember azt hihetné, be vagyok lassulva, esetleg szívtam valamit, vagy mintha nem is ezen a bolygón lennék szellemileg, pedig... kimerült vagyok.
- Nem tudom, talán a szemébe mondanám, hogy mekkora egy görény, aztán elhúznék a francba- motyogom a földet bámulva. Az igazság az, hogy ezt előbb el tudom képzelni magamról, mint azt, hogy krokodilkönnyek közepette vetem magam a nyakába, és elsírom neki, mennyire nagyon szükségem volt rá, és a többi. Nem, nem szeretek hazudni, csak elhallgatok dolgokat, és... abszolút nem igaz ez az állítás.
- Nem tudom, egyenlőre... lehet, csak azért kerestem, hogy elmondhassam, én megpróbáltam, és igazából meg sem akartam találni. Végtére is, ez illik rám nem? Hogy örökösen taszítok magam mellől mindenkit, csak hogy megmutassam, nagy lány vagyok, és nincs szükségem semmire, és senkire- azért tőle kérdezem ezt, mert tudom, ő nem hazudna a képembe, csak hogy jobban érezzem magam. Lett volna rá alkalma, akkor se tette meg.
- Oké, igazából.... fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel-  mutatok körbe, a helyzetet illusztrálva. Tényleg nem tudom, hogyan kéne hozzáállnom, mert idegennek nem mondhatom, se barátnak, és még csak nem is egy valaki, akivel azért beszélek, hogy elüssem valamivel az időt. De akkor ki?
- Aztán, lehet valaki igába szállt, amíg én kiruccantam- vonom meg a vállam, ugyanis azt nem tudhatom, mi volt itt. Csak tudnám, miért megy ez olyan nehezen? Azt hittem, ezen már túlléptem. Mármint, ott van Benji, Sofi, mind olyanok, akik valami csoda folytán többször is keresték a társaságom, még csak meg se kellett fenyegetnem őket.
- És visszajöttél. Amikor először leléptem, én nem akartam, és most se kimondottan- mélázok el, aztán észbe kapok, hogy itt végül is nem rólam van szó.
- Nincs kedved elugrani a konyhába? Palacsinta, kávé... közben elmesélhetnéd, milyen volt a szmogot szívni- mosolygok rá halványan, nem tudom, mennyire fogékony az én társaságomra. Nem tudok semmit.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. június 9. 13:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. június 9. 20:37 | Link

- Télen ugyanolyan jól állna - mutat rá a vitathatatlan tényre. Ez a divattéma tőle nagyon messze áll, nem is igazán érti, hogy működik, mert soha nem is foglalkozott vele, ami valószínűleg a ruhatárában is tükröződött, lévén egy angol puritán lélekvezető is megirigyelné az egyszerűségét.
 - Jó indok - vigyorodik el, bár ő biztos nem állna neki valaki után kutatni egy random országban csak azért, hogy közölje vele, mekkora senkiházi. Az illető valószínűleg egyébként is tudja magáról, csak nem érdekli, vagy szimplán nem veszi észre magát, de úgy meg teljesen felesleges közölni vele.
 - Kíváncsi vagyok azért, meddig fogsz tudni így élni - jegyzi meg félvállról; ha a lány ezzel tisztában van, miért nem tesz ellene? Persze, könnyű ezt így kijelenteni, de nem érzékeli, hogy Oph minden erejét megfeszítve próbálkozna.
Az őszinte kijelentésre, miszerint a lány nem tud mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, egy vigyorral válaszol.
 - Nem kell semmit. Nem mindig kell kezdeni bármit is egy helyzettel, csak ússz az árral, aztán majd lesz valami. Nem muszáj skatulyázgatni - vonja meg a vállát újfent. Lehet nem túl érett életfilozófia, de ő nem szereti fogalmi keretekbe szorítani a dolgokat, és főleg az embereket; így könnyebb őket olyannak látni, amilyenek.
 - Nekem nem volt kedvem lelépni, kezdjük ott - jegyzi meg, némi fintorral az arcán. Ő alapvetően szívesen van itt, nincs sok kifogása a kastély ellen azon kívül, hogy messze van és sokat kell vonatoznia, és most, hogy húga is beiratkozott az elemibe, tényleg egyetlen személy miatt csinálja mindezt. És nem bánja, a legkevésbé sem; nem igazán jut el a tudatáig, holott tisztában van vele, hogy ez közel sem normális, de határozottan hiszi, hogy képes megcsinálni. Most egy darabig itt marad - a legsötétebb felhők pillanatnyilag elúsztak a fejük fölül -, keres munkát, és valamennyivel máris előrébb lesznek. Terve van, határozott célja, amit el is fog érni.
 - Minek jöttél vissza, ha nem akartál? - kérdezi. Persze, lehet kicsit erős kifejezéseket használ - túl fáradt ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzon, nem mintha egyébként jellemzően visszafogná magát -, de tényleg nem érti, hogy ha valakinek ennyire nyűg itt lennie, miért dekkol még mindig a kastély falai között.
 - Gondoltál már arra, hogy kávézás helyett esetleg aludnod kéne? - néz rá felvont szemöldökkel, vigyorogva. - Nem mintha bele akarnék szólni, de elég alapvető emberi szükséglet - teszi hozzá egy vállvonás kíséretében. Pillanatnyilag valószínűleg egyikőjüknek sem volt fontosabb dolga, mint elvonulni aktuális hálóhelyükre és bevágni a szunyát, de úgy tippelte, valahogy egyikőjüknek sem volt kedve ezt meg is tenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 9. 21:10 | Link



- De a csigazabálóknál 100 km/h-s szél fújt, és nem akartam elveszíteni a fejem, ha érted, mire célzok- büszkén vigyorodok el, mert ez poén volt, és nem is a leggyatrább. Báár, pont neki mondani ezt... na mindegy.
- Az is lehet, hogy csak elegem lett abból, hogy akárhányszor "hazamegyek" az Üvegházba, az kong, mivel a két lakótársam a dolgát végzi- igazából nem is lehet... hanem így van, és jól is esett ezt kimondani, de most meg rosszul érzem magam. Még sem ők tehetnek arról, hogy prefik, meg hát... akkor is rossz volt folyton egyedül.
- Hát max. kapok egy jó kis gumiszobát- vonok vállat halványan mosolyogva, aztán mégis csak elkomorulok.
- Nekem ez nehéz. Amíg nem jöttem ide, még nagyobb volt a bezártság. Gregory még azt is nehezen engedte, hogy Sibellevel beszélgessek, nem hogy mással. Azt mondta, az emberek csak telebeszélik a fejem mindenféle hülyeséggel, ígérgetnek, kedvesek, aztán beléd rúgnak. Akkor kicsi voltam, de egy idő után már kezdtem elhinni ezt, mikor ő is azt tette... Nem akarok közel engedni magamhoz senkit, mert nem akarom, hogy fájjon- motyogom halkan, de valamiért biztos vagyok benne, hogy hallja a szavaim.
- Persze... most már nem annyira vészes, mint mikor idejöttem- lesz nagyobb a mosolyom, hisz... mégis vannak lakótársaim, sose hittem volna.
- Egyszer úsztam az árral, aminek a vége tárgyalás lett, aztán még egyszer, aminek a vége az lett, hogy leléptél... szerintem... nem kéne ezt a perspektívát követnem- tárom szét a karom, jelezve, hogy az árral úszás dolgot inkább hanyagolnom kéne.
- Tudod... bár nem az együttérzésemről vagyok híres, viszont elvárom, hogy mások végighallgassák a siralmam, azért... jó hallgatóság vagyok, szóval, ha akarsz beszélni róla...- mert végtére is nem sok mindent tudok Noelről, és szeretnék ezen változtatni.
- Mert nincs hová mennem, és mert a diri elintézte, hogy ő legyen felelős értem, életképes rokon hiányában. Annyival tartozom neki, hogy nem keverem bajba, mikor ő épp kihúzott egyből- nos, igen, talán ezt nem is említettem, vagy nem tartottam fontosnak, vagy nem hittem, hogy őket ez érdekli.
- Hát... holnap full unalmas óráim lesznek, alszok azokon, viszont veled ki tudja, mióta nem beszéltem egy jót. Szóóóóóval... szegjünk takarodószabályt, jó, még meg is büntethetsz- vigyorogva kérlelem, bár nem hiszem, hogy annyira ellenkezne, aztán ki tudja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 280
Összes hsz: 774
Írta: 2013. június 12. 22:02 | Link

Joseph Beck
Keiko Sama


Azért azt már kisebb sikernek is elkönyvelheti, hogy a lány nem küldte el valami sokkal szebb helyre, hanem kedvesen és barátságosan mosolygott rá. Természetes, hogy erre ő is hasonlóan tett, de azért még elgondolkodott a dolgon. Azt igazából nem tudta, hogy ide milyen diákok járnak, bár személyiségben azért biztos volt benne, hogy rendesen feloszlik a tanulók csoportja. Ez mindenhol így van, de szerencséjére egy pozítívabb részbe sorolható egyeddel találkozott össze.
A kérdés először a hosszas halgatás után meglepte. Na nem csak azért, mert bambult a semmibe a csarnokot figyelve, hanem mert túl sokat nem is hallott belőle, és fordítania is kellett.
- Tetszik. Szép, tiszta, sok a diák, mindenki kedves, aranyos. - csak egyszerű tény mind, bár meglehetősen szaggatott tempóban mondta így is, amit kigondolt. Annyira nem akarta túlbonyolítani, részletes véleményt sem akart, de nem is tudott mondani, annyit nem sétált.
- Hogy hívnak? - újabb egyszerű dolgot hallhatott a kedves beszélgetőpartner tőle, ennél összetettebben már csak anyanyelvén és angolul képes kommunikálni.
- Én Josh vagyok. - részéről a bemutatkozást is gyorsan lerendezte, ezen sem problémázott, keresztnevével elégedjen meg a lányka, és jó lesz úgy. Persze ahogy a melllette ülő arcán ott ült az édes mosoly, ő sem állhatta meg, és próbált is rá figyelni, nem elbambulni, vagy a mennyezetet nézegetni esetleg. Igaz, hogy az remekül menne neki, meg a távolbanézés is, amiből olimpiai bajnok is lehetne, olyan profi szinten műveli, mégis valami neveltetésből adodóan felmaradt és most valahol belül kiáltozó hang súgta neki, hogy rá figyeljen legalább, ha már beszélget vele. Ez nála nem automatikus dolog, mivel koncentrációs képessége olyan szinten van, hogy jó néhány dolgot egyszerre csinálni sem okoz neki problémát, csak hát mégis, ha kell, akkor kell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. június 15. 19:58 | Link

Josh

 A srác arcán némi meglepettséget veszek észre kérdésem hallatán, de azért válaszol. A magyart nagyon töri, nagyon nehezen megy neki. Én is nagyon nehezen tanultam meg, igaz, hogy apám magyar, de eleinte nem voltam túl jó kapcsolatban ezzel a nyelvvel. Így szerintem nem lenne túl tartós a beszélgetés, szóval a továbbiakban angolul folytatom, bár meg kell hagyni, az angol kiejtésem nem a legjobb, de azért remélem megérti.
- Meg kell hagyni, hogy itt tényleg barátságosak az emberek - mondom, már angolul, s közben végig mosolygok.
- Engem Keiko-nak hívnak - válaszolok kérdésére, majd nyújtom felé a kezem, mert bemutatkozásnál azt illik, legalábbis nekem úgy tanították.
- És ez a tusa milyen? Úgy értem milyen érzés részt venni rajta, és megnyerni? - kérdem kíváncsisággal az arcomon. - komolyabb bajuk nem lesz a résztvevőknek? - kérdezem ismét, s most egy kis aggodalom látszik az arcomon.
Kicsit aggódom a levitások miatt, mert bármikor lehet valami baleset vagy bármi, és ey kicsit - nagyon - féltem őket.  Igazság szerint, ha több bátorságom lenne, akkor én is jelentkeztem volna, de nem vagyok az, vagyis annyira bátor mint a többiek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 280
Összes hsz: 774
Írta: 2013. június 20. 17:19 | Link

Joseph Beck
Keiko Sama


Valamelyest megnyugtatja a srácot, hogy a mellette ülő is beszél angolul, és ezzel könnyítheti a társalgást, amit rögtön egy apró mosollyal is jutalmaz, aztán csak hallgatja, amit a másik mond. Valóban, eddigi tapasztalata alapján ide kedves emberek járnak többségében, nem mintha aztán olyan jártas lenne ő errefelé, csak az alapján, amit látott.
Kezét természetesen ő is nyújtja, amikor a bemutatkozáshoz érnek, és magában elkönyveli egy apró hibának is ezt, hogy nem nyújtotta először ő maga rögtön, ahogy nevét kimondta, bár annyira azért mégsem nagy vétség ez, hogy aztán gyötörje magát miatta, viszont azért megjegyezendő.
- Jó, szuper. Felemelő, és büszkeséggel tölt el. Meg jár mellé valami furcsa még, amit talán... talán az lehet a nyerni akarás, hogy hajtod magad a célig, és akkor már más nem számít. Mellette pedig oda kell a kitartás, az akarat, mert nélküle sokra nem mész. Az se jobb, ha csak a hírnév vágya hajt, magadnak akarj megfelelni, ne a világnak. - furcsa lehet talán tőle ez a hosszas magyarázat, persze angolul, de mégis muszáj volt mindent hozzátennie, így is eléggé felületesen, mert tudná még mesélni, mi is a helyzet a dologgal.
- Megnyerni? Az leírhatatlanul jó érzés, nem tudom elmondani. - folytatja is persze rögtön, mert hát ég mindig van, amiről nem ejtett szót, és a másik pedig érdeklődött.
- Azt nem mondom, hogy senkinek semmi baja nem lesz, de természetes, hogy komoly sérüléseket nem szerethetnek. - legalábbis szerinte, náluk úgy volt, és itt is így kell lennie. Máshogy nem tudná elképzelni.
- Te hogy állsz ezzel a tusás dologgal? - értve ezt mindenre, bár tekintetéből bizonyára kiderül, nem kell részleteznie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szelniczky Mínea
Független boszorkány, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 411
Írta: 2013. június 23. 16:13 | Link

Charles

Meleg van, és nem tudok magammal mit kezdeni.
Nem vagyok az a típus aki olyan könnyedén megül hosszútávon a hátsó felén, és most is nehezemre esik megmaradni a klubhelyiség környékén, ugyanis pangás van. Üres minden, gondolom a legtöbb diák a tó környékén sütteti a hasát vagy hűsíti le magát, ami nem is akkora hülyeség, ha úgy nézzük. De köztudott, hogy tömegiszonyom van és alapvetően sem viselem túl jól a visongást magam körül, tehát esélytelen, hogy akármivel is rávegyenek arra, hogy kövessem őket. Bár az alagsor egyébként egész kellemes, már ami a hőmérsékletet illeti, attól még nem túl izgalmas nézni az elvarázsolt ablakokat. Pedig esküszöm, hogy nem vagyok egy társasági lény, és korántsem bánom, ha egyedül kell lennem valahol, most viszont kifejezetten zavar. Fel-alá mászkálok a helyiségben és nemhogy változtatnék ezen, ugyanis az túlságosan is egyszerű, inkább egy ismerős arcot várok betoppanni, hátha sikerül kifognom egy értelmes beszélgetőpartnert. Vagy csak akivel lehet szópárbajozni egy kicsit, legalább felpörgetné a napomat.
Hiába mászkálok már percek óta, talán fél óra is eltelt azóta, hogy lekászálódtam volna a szobából, egyetlen lélek sem jár erre, még egy rohadt házszellem sem, vagy valami furcsa lény, amiből ebben az iskolában egyre több van – vagy csak nekem nem tűntek fel az itt eltöltött idő során. Felsóhajtok, és tehetetlenül álldogálok egy helyben, fintorogva, aztán nagy nehézségek árán feladom az imént határozottan kijelentett döntésemet, miszerint ki nem mozdulok innen, és elindulok. Lassú, ráérős léptekkel haladok, nem hajt a tatár. Pedig valamilyen hihetetlen okból kifolyólag még fel is vagyok pörögve, amit szintén nem tudok hová elhelyezni, ugyanis ez nem egy gyakori jelenség, ha rólam van szó. Most már tényleg csak az hiányzik a képből, hogy óvodás módjára szökdelni kezdjek, és valamit hangosan énekeljek, vagy legalábbis dúdoljak. Atyaisten, egészen biztos, hogy napszúrást kaptam, vagy valami bájitalt kevertek a töklevembe délelőtt. Összeszedem magam, bár külső szemlélőként senki sem láthatja, hogy mi zajlik le bennem, ahhoz már túl jól felvan építve a goromba rellonos imidzsem, hogy ilyeneket megkockáztassak. Néhány mozdulattal lófarokba kötöm a hajamat, hogy a nagy melegben egy kicsit se legyen útba, aztán a zsebeimbe mélyesztem a kezeimet, és így haladok a bejárati csarnok felé. Nincs különösebb úti célom, onnan meglehet, hogy mégis kimegyek a birtokra és legalább sétálok egyet, hogy a tűző nap miatt ráeszméljek miért is nem akartam eredetileg ezt megtenni.
Egy srác szerencsétlenkedik valamit a folyosó vége felé, néhány méterrel a hatalmas faajtótól, minden bizonnyal nemrégiben érkezett. Tökéletes célpont ahhoz, hogy elkezdjem a beavatását, itt bizony hozzá kell szoknia a sok kegyetlen diákhoz, akik többször még nálam is rosszabbak. Felveszem a lehető legbájosabb mosolyomat, és úgy megyek oda. – Szia! Segíthetek valamit? – Kérdezem meg, és egyenlőre tényleg nincs semmi különösebb hátsó szándékom, fogalmam sincs hogyan fog reagálni, viszont… nem is tudom miért nem löktem inkább fel, még az is szórakoztatóbb lett volna. Na jó, legalább egy percig próbáljunk meg aranyosak lenni – ebbe belegondolni is vicces.

Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 30. 17:59 | Link

Hosszú volt a nap, Nath pedig igen csak fáradtan ballagott fölfelé a lépcsőkön, arra gondolva, hogy milyen jó is lesz majd, ha majd végre eldőlhet odafönt az ágyán, és még az sem érdekelte, hogy esetleg a testvére is a szobában tartózkodhat. Komolyan, nagyon sokat gyalogolt lent a faluban, mert szerette volna minden szögletét felfedezni, aztán persze már felfelé jövet a kastély környéke is ellátta őt bőven nézelődni valóval, úgyhogy jó pár órát talpon volt, mire végre belépett az ajtón.
Az első útja természetesen a konyha felé vezetett volna, ha csak nem kénytelen megállni, hogy megszemléljen egy elhagyott füzetet a földön. Felvette, nézegette, beleolvasott, de csak hamar rá kellett jönnie, hogy csak valami lány buta feljegyzései a kastélyban keringő mindenféle pletykákból, amik őt egyrészt nem érintették, másrészt még csak nem is érdekelték, hiszen nem ismerte ezeket az embereket.
Nem tartott sokáig, hogy ráunjon hát az olvasásra, és a föld helyett az egyik kiszögellésre tegye vissza az irkát, hátha jön megkeresni a gazdája is. Sok mindent el lehetett róla mondani, de azt soha, hogy tolvaj lett volna, ez meg ráadásul még a fáradtságot sem érte volna meg. Félkézzel kicsit megrázta a haját, mert szörnyen utálta, ha az egész a hátán van egy csomóban, aztán lassan, nézelődve tovább sétált. Nem sietett sehova, csak a gyomra korgott, de az sem olyan nagyon, mert még lent megevett a gyorsétteremben egy pizzát (igen, egymaga egy egészet), és valami süteményt még visszafele útra is hozott magával, de azért az idő elszaladt annyira fölötte, hogy most már újra meg tudott volna vacsorázni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2013. június 30. 21:12 | Link

Nath - Az első

Előzmények:

Mivel nagyon unatkozott, lesétált a klubhelyiségbe, hogy valami italt keressen magának, meg talán valami rágcsálnivalót. Mivel nagyon egyedül volt, így jobb ötlet híján meggyújtott az ott álló gyertyák közül egyet, majd dúdolva kiszámolta, hogy sárgabarackot iszik és hozzá pogácsát eszik majd. Szereti, hogy itt vannak ezek a péksütik, így akkor is ehet, ha már takarodó van. Most mondjuk pont nincs, de ez teljesen mellékes, nincs kedve sem a konyháig, sem a nagyteremig elvánszorogni, és most ahhoz sincs kedve, hogy felkutassa, mit rejtegetnek a szobatársai.
~ Milyen jó, ez a gyertya.~
Felemelve közelebbről is megszagolja, persze csak óvatosan, nehogy megégesse magát. Elfújva megvárja, amíg egy kicsit kihűl, majd a pogácsa és a barack mellé a gyertyát is magához veszi. Nem hiszi, hogy bárkinek is hiányozna. Felsétálva újra meggyújtja, amíg eszik, majd felemelve besétál a fürdőbe, hogy hosszú fürdőt vegyen. Van valami különleges ebben az illatban. Kilépve keres valami vidámabb sminket, amivel feldobhatja a kinézetét, és két copfba fogja hullámos haját, amit most nincs kedve bájitalokkal kiegyenesíteni.
Ezek után hozzá nem illő ruhát lopkod össze a szobatársaitól, mert ezek szerinte jobban állnak neki, és elindul, teljesen bódultan - elvégre majdnem három órája szívja magába a gyertyát -, hogy a boldogságot hirdesse.

Ruha

Jelen:

A bejárati csarnokban sétál, úgy nézelődve, mintha most járna itt először, többször is eltátva a száját. Sosem látott még ennél szebb helyet, szinte érzi, ahogy minden színből süt a szeretet. Közelebb sétál a négy homokórához, az Eridonosra rányomva az orrát nézi a csillámló ékköveket.
- Wao...
Teljesen elvan magában, és sorra lihegi be hasonló módon a másik hármat is. Mindegyik nagyon tetszik neki, de a vörös a kedvence. A vörös, mint a szerelem legjobb megnyilvánulása. Aztán jön _Ő_. Nem, nem kis betűvel, nagy betűvel. Ő az. Ő. A tökéletes, a szeretni való, a gyönyörű. A kezeit összefonva sétál a fiú felé.
- Nagyon szép vagy.
Teljes átéléssel, hatalmas mosollyal, szinte könnyes szemekkel néz rá, majd hirtelen mozdul, és megölelve a fiút, csókot nyom az ajkaira. Majd elengedve, még egyszer megöleli, feltéve a legfontosabb kérdést.
- Hogy hívnak?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 5. 14:45 | Link

Annabell

Hőség. Sok mindennel kellett megküzdenie eddigi élete során, de mind közül ez volt a legrosszabb. A hőmérséklet változás mindig kihozta belőle az állatot és az ő esetében ez nem volt épp kedvező sem magára, sem másra nézve. De a mostani helyzet egészen más volt, nem érzett fáradtságot, sem melankóliát, még az agresszió is messzire elkerülte. Boldog volt. Ezeket a szavakat ritkán merte még magában is kimondani, hiszen általában amint valami ilyesmi ütötte fel a fejét az agyának egy rejtett részében többnyire rossz vége lett. Ma viszont van oka rá, hogy félretegye az összes hátán cipelt képzeletbeli súlyt és csak a táskájával foglalkozzon. Két év után visszatérhet a kastélyba. Hosszú ideig volt távol, túl hosszú ideig. Útközben megfogalmazódott benne, hogy talán már nem is tud varázsolni. A szigor, a fegyelem amit a katonák között kapott végleg kiölt belőle mindent, legalábbis mosolyogni már biztosan elfelejtett. Unott tekintettel nézett végig az egyre sokasodó fákon, pedig a helyet az otthonának tartotta, inkább, mint Sopront, vagy a laktanyát. Miután hazajött Ausztriából, néhány napot otthon maradt, tiszteletből, majd amint lehetett már indult is ide. Mugli eszközöket választott, halogatta a dolgot ameddig csak lehetett, magának sem merte bevallani de azért egy kicsit tartott a viszontlátástól. Már biztosan mindenki elfelejtette, pedig neki az a célja, hogy maradandót alkosson. Mikor meglátta  a kastélyt türelmetlenül felgyorsította a lépteit, mély levegőket vett, hogy egyenletesen tudjon haladni, már nem érdekelte mi várja odabent. A tölgyfaajtó után nyúlt és egyetlen lépéssel szelte át az utolsó egy métert. Megérkezett. Megvárta, míg az ajtó hangosan csapódik be mögötte, majd néhány lépést még tesz és az utolsó lendülettel dobja le a megviselt terep zöld hátizsákját, amitől megfosztotta a laktanyát utólagos engedelmükkel. Hirtelen azt sem tudta mihez kezdjen annyi minden kavargott benne, úgy érezte felrobban. Diákokat nem látott, de nem is nagyon nézett körbe, ez az ő pillanata volt senki másé és az elégedett fintort a képén nem is kellett látnia senki másnak. Visszatért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2013. július 5. 16:57 | Link

Kornél

    Unalmas nap, unalmas órákkal, nulla adrenalin. Ez a péntek. Egész nap csak ültem, nem csináltam semmit, ímmel-ámmal dalt írogattam, esetleg válaszoltam pár a szobatársaim által feltett kérdésre. De ennyi. Kéne valami izgalom, ami felpörget. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdek kutakodni a ruhásszekrényemben és az egyébként sem rendben lévő cuccaimat még jobban széttúrom. Úgy öt percnyi kutakodás után elégedetten húzom elő a görkorcsolyámat. Oh, azok a régi szép idők, mikor utoljára ezek a lábamon voltak… Itt az ideje gyakorolni egy kicsit, de ezúttal nem kint a terepen, hanem a kastélyon belül. Így máris lesz értelme a dolognak. Kész akadálypálya lesz: ott vannak a lépcsők, a tanárok, a prefektusok, de még a diákok is, plusz nem törhetek össze semmit. Ez ám a kihívás!
    Gyorsan csőfarmert kapok magamra és egy fekete inget, ami kicsit bő is rám. Ujját letűröm, mert nem szeretem ha fel van hajtva, a felső gombot pedig szabadon hagyom.  Amíg magamra szerelem a korit, Lin figyelmeztet, hogy legyek óvatos. Persze csak legyintek, mert mit is mondhatnék? Épp összetörni készülök magam, a fél diáksereggel együtt. Attól tartok nem életbiztosítás, hogy régen profin ment.
    Kipillantok, hogy jön-e valaki a folyosón, de mivel sehol senki, így bátran kigördülök a szobánkból és kivágtatok az Eridonból. Minden teljesen flottul megy, alig lézeng pár ember a suliban, ők meg tolerálják a hóbortomat, sőt jót is mosolyognak rajtam. Aztán jönnek a lépcsők, ahol nagy nehezen sikerül megállnom. Épp a nyugati szárnynál járok, ami azt jelenti, elég hosszú távot tettem meg pillanatok alatt. Lepillantok a korira és eltöprengek, vajon hol van ezen fék? Lehet, hogy előbb újra rá kéne jönni és csak aztán továbbindulni, mert a lépcső meredeknek tűnik és van egy olyan érzésem, hogy baleset lesz a vége.
    Lehajolok, hogy jobban szemügyre vegyem a lábbelimet, de a mögöttem elhaladók közül az egyik meglök és elindulok egyenesen lefelé. Pompás. Pillanatok tört része alatt egyenesedem fel és iszonyatosan szorítok azért, hogy mielőbb megálljak. Amikor véget érnek a lépcsők újra talajt ér a lábam, csakhogy továbbra is eszméletlen sebességgel száguldok a kapu felé. Felnézve észreveszek egy srácot és mintha benyomnák a pánikgombot, elüvöltöm magam.
- Vigyázz! Nem tudom hogyan kell… - és késő. Teljes lendülettel száguldok neki az ismeretlennek és mindketten a földön kötünk ki. – fékezni. – fejezem be a gondolatot. Amint kicsit magamhoz térek, legurulok róla és fölé hajolok, hogy megnézzem él-e még, vagy most repülhetek az iskolából a görkorcsolyámmal együtt.
- Ne haragudj! Igazán sajnálom! – szorítom össze a számat és olyan aggodalom ül ki az arcomra, hogy azt lehetne hinni, ha a fiú nem, én biztos meghalok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 6. 13:08 | Link

Annabell

Azt hitte, vagy legalábbis úgy tervezte és reménykedett benne, hogy ez a pillanat az övé lesz. Nem ronthatja el senki. Belép az iskola kapuján, mint valami rég nem látott hős, vállán a táskájával besétál a klubhelyiségbe, mintha soha semmi nem történt volna. Nem akart belebukni senkibe, reménykedett benne, hogy senkivel nem fog összefutni. Kár volt elkiabálni. Alig néhány percet tölthet csak egyedül, amikor egy igencsak hisztérikus hang ütni meg a fülét. Arra nincs ideje, hogy realizálja, vajon mit is mond, mert hirtelen a földön köt ki. Elég rendesen beveri a fejét és a hátán is érzi, hogy bizony nem szimplán elesett, hanem valaki rajta landolt. Nem lett volna annyira kellemetlen a dolog, ha csak simán nekimegy valaki, a svung amivel valószínűsíthetően betámadta a srácot nem lépéstempó volt. Néhány másodpercre lehunyja szemét, mély levegőt vesz és kinyitja a szemét, a válaszhoz viszont nincs már birkatürelme.
-Jól vagyok, szerencsétlen. Mi lenne ha odafigyelnél és nem száguldoznál?
Teszi hozzá félhangosan majd nem épp kedvesen odább taszajtja a lány a látóteréből, persze nem erősen, inkább gyöngéden, de határozottan. Ilyenkor az a legjobb, ha senki nincs a közelébe, mert egy esetleges önkéntelen reflex folytán kárt tesz valakibe. Lassan felül, megropogtatja a nyakát, majd egy gyors mozdulattal már ismét talpon is van, szerencsére jó messzire a lánytól.
-Mit csináltál volna, ha nem kelek fel? Lenyarvogtad volna ideáig a gyógyítót? Szerencse, hogy nem egy kis taknyost gázoltál el.
Fújtat néhányat, kiropogtatja az ujjait néhány percig nem is figyel a földön ülő lánykára. De a lovagiasság ami mélyen eltemetve leledzik csoffadt kis lelkében arra inti, hogy legalább segítsen felállni a lánynak. Szem-forgatva sóhajt fel lehajol a lányhoz és a hóna alá nyúlva felállítja, akár egy kisdedet.
-Ez itt a fék, ha meg akarsz állni billentsd hátra a lábadat.
Adja ki az instrukciót, miközben lehajol, hogy megmutassa pontosan hogy is kell ezt csinálni. Bár ő soha nem volt jó ilyen dolgokban, az elméleti részével még csak-csak tisztában van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2013. július 6. 13:39 | Link

Kornél

    Szerencsére puhára érkeztem, de ez engem sem nyugtatott meg igazán, mivel a tény, hogy valakit elgázoltam, elég lesújtó. Oké, hogy nem vagyok nehéz, de ilyen lendületnél ez édes mindegy. Így is úgy is baleset lett volna, de így legalább a fiú nem lett lapos.
    A srác elég rendesen ledorombol, pedig nem vagyok már gyerek. Viszont mivel én vagyok a ludas, egy szót sem szólok, mert igaza van. Ha jobban belegondolok, én is ugyanígy reagálnék. Kicsit hátrébb lök, ebből nagyjából fel tudom mérni az erőviszonyokat annak ellenére is, hogy egész finom volt. Ha most elkapná a grabancomat, azt hiszem nem kelnék fel többet. Kicsit megrémít, hogy kibe szaladtam – illetve görkorcsolyáztam – bele, de megemberelem magam és inkább ülve figyelem, ahogy felkel. A nyakát és az ujjait ropogtatja, én pedig hálás vagyok, hogy nem lett nagyobb baja.
- Tudom, sajnálom… - szólok halkan és most már bűntudatom is van rendesen. Úgy érzem magam, mintha négy éves lennék és valami rosszat csináltam volna. Mindenesetre kicsit megrázom a fejem és megsimítom a hasam. Nekem sem esett ám jól az ütközés, de ha belehalok se szólok egy szót sem. Az én hibám, az a minimum, hogy hallgatok. Aztán egyszer csak felém nyúl és felemel, mintha legalábbis egy dossziét rakna a legfelső polcra. A helyzetben az a legmegalázóbb, hogy a hónom alatt ragad meg, mint ahogy a bátyók szokták a hisztis kishúgukat. Többször csinált velem ilyet Adam és nagyon utáltam érte, de most újra talpon voltam és ez volt a nap egyik legjobb híre. Kicsit leporoltam a ruhámat, aztán rápillantottam, mikor beszélni kezdett.
- Áhá! Tényleg – jövök rá kissé későn. – Elég régen görkoriztam és kicsit megfeledkeztem róla… - vallom be. Hozzá akarom tenni, hogy a lépcső tetején épp a fékezési mód kiderítésén dolgoztam, csak meglöktek, de aztán meggondolom magam. Felesleges mentegetőznöm. Ha annyira érdekelt volna, megnézem a szobámban, elővigyázatosságból. De nem tettem.
- Megmaradsz? – nézek rá és talán egy kis mosoly is van az arcomon. A hangom meglepően halk és kedves, de fogalmam sincs miért. Ez még a lelkiismeret furdalás utolsó szele lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 7. 00:48 | Link

Annabell

Még mindig halálosan mérges volt. Nem szerette ha valaki ilyen hirtelen ekkora erővel csapódik neki. A lányok meg nem szokták csak így levenni a lábáról, szóval ez duplán borzasztó testi és lelki megaláztatás volt neki egyaránt. Megrázza a fejét, ökölbe szorítja a kezét, számol tízig, ahogy tanították neki az óvodában - na meg a pszichológusnál - és igyekszik valami kellemesebb hangnemet megütni, tekintve, hogy a lányka eléggé megrémült. Nem ez volt a célja, egyszerűen csak nem ura a cselekedeteinek, és olykor-olykor - valójában elég gyakran - elszáll az agya. Akkor pedig fusson, ki-merre lát.
-Semmi gond.
Nem volt valami meggyőző, de mentségére legyen szólva, igyekszik szerencsétlen gyerek. Nem tudja elfogadni a bocsánatkéréseket, olyankor még az illetőről és lekapja a tekintetét, borzalmas és felkavaró számára látni a sajnálatot a másik arcán. Amint megadja az instrukciókat, rögtön három lépést hátrál, mielőtt még bárki félreérti a dolgot, elsétál a táskájáért, felkapja a hátára és visszasétál a lányhoz, biztos távolban állva meg tőle de nem messzebb egy karnyújtásnál, hogyha üt a szükség órája és a kislány megint palacsintásat akar játszani, akkor ott legyen és elkaphassa.
-Mégis ki engedte meg neked, hogy ön és közveszélyes szórakozást folytass pont itt? A kastély teli lépcsőkkel, te meg elég szerencsétlennek nézel ki.
Végigvezeti rajta a tekintetét, a végeredményt pedig egy nyögéssel konstatálja. Tényleg elég sutának tűnik, vékony karok, vékonyka testalkat, jön egy fuvallat és lefújja a szegényt a körlépcső tetejéről.
-Ne félts engem, volt már rosszabb is.
Megrántja a vállát, de inkább a távolba néz, véletlenül sem akar ránézni a kori bajnokra, de nagy sokára megszólal a fejében az édesanyja hangja. Így nincs mit tenni, mindenféle lelkesedés nélkül, unott, monoton hangon kérdez vissza ő is.
-Te? Te jól vagy? Nem ütötted meg semmidet?
Kényelmetlen lenne, ha el kellene vinni a gyengélkedőre, de ahhoz képes elég eredményesen áll a lábán, úgyhogy őszintén reméli, hogy nem kell sehová sem kísérgetni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2013. július 10. 11:00 | Link

Kornél

    Bár azt mondja, semmi gond, látom rajta, hogy majd’ felrobban. Meg tudom érteni. Lehet, hogy más helyzetben hízelgő, ha az embert leveszik a lábáról, de azt nem ebben a pillanatban tekintjük kellemesnek. Tulajdonképpen nem levettem, hanem legázoltam, esetleg ledöntöttem. A lényeg mindenképp a negatív végeredmény.
    A következő megszólaláson tágra nyitom a szememet. Az első felével nem is volt gond, a második kicsit sértő volt. Akkor is, ha nem annak szánta. Becsuktam a szemem egy pillanatra és mérlegeltem a válaszadási lehetőséget. Nagyon mérlegeltem. Végül kinyitottam és úgy döntöttem megszólalok.
- Nem kértem rá engedélyt senkitől, hogy őszinte legyek, bár így utólag nem volt rózsás ötlet – eme megjegyzésem teljesen tárgyilagos, szerintem még helyénvaló is. Miért kéne bárkitől is megkérdeznem, hogy csinálhatom-e azt, ami akarok? Szabad ember vagyok, úgyhogy ebbe senkinek sincs beleszólása. Az meg, hogy valami rosszul sült el… Mindenkivel megesik néha. Bár a fiúra nézve kételkedem ebben, mert nagyon úgy tűnik, ritkán hibázik, vagy egyáltalán nem.
- Egyébként nem vagyok szerencsétlenebb az átlagnál. Csak azért, mert úgy nézek ki, mintha a szél elfújhatna, nem azt jelenti, hogy el is fog – húzogatni kezdtem az ingem ujját és nem néztem rá a srácra. Jó ideig artistáskodtam, és ezt csak Alex tudta rólam, mert nem szoktam világgá kürtölni. Én akkor hozzászoktam egy életformához, egy táplálkozási módhoz, egy bizonyos testsúlyhoz. Meglehet, hogy már nem csinálom, de továbbra is jó a kondícióm, hízni meg képtelen vagyok. Pedig próbáltam. Az emberek rögtön azt hiszik, hogy törékeny vagyok és szerencsétlen, ami nagyon dühít. Előítéletek RULZ.
- Értem, még egyszer sajnálom – mondom és ezzel úgy döntök, többet nem fogom ezt hangoztatni. Mondtam már vagy háromszor-négyszer és szerintem megértette az áldozatom. Azt azért megfogadom magamban, hogy soha többé nem görkorizom a kastélyban. Ez volt az első és utolsó alkalom. Amikor megkérdezi, jól vagyok-e, tétovázom a válasszal. Ránézek és kiegyenesedem, majd rájövök, mit kell felelnem.
- Nos, volt már rosszabb is – mosolyodom el. Nem volt mesterkélt, csak kicsit fájdalmas. Nem fájt úgy semmim, hogy gond legyen, de azért a hasam nem érezte jól magát. Ha visszaértem a szobámba, majd kezdek vele valamit.
- Egyébként Lucy vagyok – fogalmam sincs, hogy érdekli-e, de valamiért kicsúszott a számon. Talán a jólneveltség, hogy be kell mutatkozni, vagy nem is tudom. Hezitáltam, vajon kezet nyújtsak-e, de végül úgy döntöttem, nem teszem. Lehet, hogy udvariatlanság, de nem szabad álszenteskednem, mivel mindig is megvolt a magam stílusa. Nem vagyok jó kislány típus – bár kifejezetten rossz sem -, így nem is fogok úgy viselkedni. Így is eleget rontottam a rólam kialakult képen, ráadásul ha most nem változom vissza magammá a visszafogottból, később se nagyon lesz már rá esélyem és nem akarom még átverni is a fiút. Elég, hogy okoztam neki egy balesetet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 11. 20:23 | Link

Levita bosszúállók Rolleyes - Niki, Runa és az áldozat Evil - Várffy-Zoller Róbert

A tusáról kiesve egy darabig nem találtam a helyem. Persze ebbe az is belejátszott, hogy megtudtam néhány egyáltalán nem kellemes dolgot a betegségemről. Ennek következtében döntöttem úgy, hogy mostantól mindent kipróbálok, bármi kerüljön is az utamba egy pillanatig sem fogok tétovázni. Megbánni pedig ráérek még. Illetve miket is beszélek, kicsit sem érek rá, pont ez a baj.
Na, de ez most cseppet sem fontos, ugyanis két társammal eltökéltük, hogy megverjük a „nagy” Várffy-Zoller Róbertet. Hogy miért? Mindannyiunknak megvannak a személyes okai, én például fájlalom, amit a fiú Alexszel próbált tenni az egyik tusás gyakorlás alatt, de persze ezt letagadnám, ha valaki kérdezné. Mint ahogy azt is, hogy kicsit Yar miatt is mentem bele ebbe. Nem szeretnék a srácok büszkeségébe gázolni és igazából nincs is szükségük rá, hogy pont én védjem meg őket, és valószínűleg már rég túltették magukat az incidenseken és egy gondolatot sem pazarolnak Várffyra. Nekem azonban szükségem van erre, már csak azért is, mert már korábban is kihúzta párszor a gyufát nálam egy-egy levitaellenes megjegyzésével. Mugli, fiú ismerőseimnek köszönhetően ezt az érzést nagyon egyszerűen körül is tudom írni: Várffy olyan, mint az enter, minden mondata után ütném.
Épp ezért a saját lelki békém miatt vagyok most itt. Hogy hol? Háát a nagyterem közelében lapulunk a lányokkal. Jah, tényleg, bár már említettem, nem én vagyok az egyetlen, akinek szúrja a szemét a fiú. Már nem is emlékszem, hogy került szóba és melyikünk ötlete volt az egész, – de egyébként szerintem közös ötletelés és bosszúvágy terméke a terv – az azonban biztos, hogy hamar egy hullámhosszon voltunk azt illetően, hogy Várffynak vesznie kell. Jó néhány tervünk volt, a legtöbbet elvetettük, de most itt vagyunk, és halálmegvető bátorsággal fogjuk leteríteni a kiszemelt vadat.
Én azért a bukásra is felkészültem, méghozzá egy ninja jelmezzel, ami csupán a szememet engedi láttatni, ezzel próbálom elkerülni a későbbi kérdőre vonást és az esetleges büntetést. Ruhám teljesen fekete, ami persze lehet, hogy nem a legjobb rejtőszín, hiszen alig múlt dél. Mi ugyanis úgy gondoltuk, hogy evés után talán nagyobb esélyünk van a fickó ellen, na meg vagyunk hárman. Most persze a legtöbben azt gondolnák, hogy ez így igazságtalan, de nekem nincs emiatt lelkifurdalásom. Miért is lenne, amikor ő sem épp az igazság és az egyenlőség első számú hirdetője. De még csak a nyolcezredik sem.
Na, szóval mi most lapulunk, és amint kilép a nagyteremből, elkezdjük végrehajtani ördögi tervünk.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 11. 21:55 | Link

Levita bosszúállók - Runa Leen és Robika

Minden bizonnyal az összes szem arra a különös alakra szegeződik, aki szeretne pedig beleolvadni a háttérbe, de öltözéke és feltűnő viselkedése ellenkező hatást vált ki. Igen Zorronak öltözve próbálok lopakodni a Nagyterem bejárata felé, illetve cinkostársaim közelébe. Csak érzékcsalódás, hogy itt lát valaki, én ugyanis éppen Alexszel játszom varázslósakkot a szobámban. Ő van a fehérrel, és egy sáncolás után, a 16. lépésben mattot ad a vezérével. Vagyis vesztésre állok, sőt mi több, szinte már vesztettem is. Felvetődik a kérdés, hogyha én sakkozom, akkor miért vagyok mégis itt?! Egyszerű a válasz, én vagyok az igazság bajnoka, Zorro, mint az látszik az álruhámon. Őt soha nem kapták el, vagy ha igen, akkor is mindig megmenekült. Ezért ő az álca, na meg azért, hogy elkerüljem az esetleges retorziókat, ezért van az alibi is, amit Alex, mint külsős összeesküvő, volt olyan kedves elvállalni, ezzel passzívan támogatni az ügyet. Az ügy pedig Robika elpáholása. Nem titok Yaristához fűződő viszonya és az sem, ahogyan rólam gondolkozik. Runa miatt is tartozom neki egy jó nagy veréssel, a sor végén indokként, pedig ott az a bizonyos párbaj, amit ugyan döntetlenre hoztak ki, de magasan nyertem volna ellene, mersze azonban azóta sem volt, hogy kiálljon ellenem. Most itt az alkalom, hogy leverjek rajta minden sérelmet, beleértve azt is, hogy meg kellett alázzam magam a Maid Caffe-ban. Igaz bájital hatása alatt álltam, de visszagondolva erre, fájó sebeket szakít fel bennem. Vagyis elég okom van rá, hogy péppé verve lássam és mivel egyedül nem boldogulnék vele, hárman szövetkeztünk ellene. Ha sikerül megvernünk, elég ciki lesz neki, hogy három lány verte el.
- Helló ninja! - köszöntöm Leent, nehogy lebuktassam már az elején az inkognitóját. Mi újság? Mit csinál a fasírt adalékunk? - teszem fel a leglényegesebb kérdést.
Utoljára módosította:Merkovszky Nikoletta, 2013. július 11. 22:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. július 13. 20:55 | Link

Josh

ú, remélem nem a rémes kiejtésem miatt mosolyodott el. Mondjuk nem is csodálom, az ő helyében én hangos nevetésben törnék ki. Ezen kétség ellenére, egy enyhén zavart mosollyal viszonzom a mosolyát, és a fülem mögé tűrök néhány kósza, szemembe lógó tincset.
- Na hát akkor én már az első fordulóban kiesnék - mondom egy vigyor kíséretében. - Mármint, úgy értem, hogy a kitartásommal vannak némi gondok. Én bízom benne, hogy háztársaimat nem húzza magával a hírnév hatalma - nem is tudnám elviselni, bár tudom, hogy ők nem ilyenek, és olyanok maradnak, mint voltak. Nagyon megkedveltem őket, és nagyon hiányoznak, így most, hogy eszembe jutnak, egy kicsit elszomorodom, és ujjaimat kezdem tördelni, amiről már próbálok leszokni, de nagyon nehéz. Rossz szokásom, de hát senki sem tökéletes - főleg én nem. Végül csak összeszedem magam, és egy mosolyt küldök Josh felé.
- Oh, ez egy kicsit megnyugtat - felelem, egy mély lélegzetvétel kíséretében, majd egy újabb vigyor következik. Kicsit tényleg megnyugtat a tudat, hogy nem esik a diákoknak komoly bajuk. Mondjuk az is igaz, hogy semmit sem tudnék tenni annak az érdekében, hogy ez így is maradjon.
- A tusa? Hát, nem tudom - habozok egy kicsit, hogy össze tudjam szedni gondolataimat. - Szerintem egy jó dolog, hogy a diákok így össze tudják mérni erejüket, és ez az iskola hírnevének is jót tesz, de engem annyira nem fogott meg - fejtem ki, s remélem ebből meg is tud mindent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 15. 13:48 | Link

Annabell

-Ideje volt erre rájönni...
Továbbra is morog, holott már semmi baja sincs. Mindig is szeretett az ilyen dolgokon hosszasan elzsörtölődni akár egy öregember, mert lelki szemei előtt szép egymásutánban játszódtak le a mi lett volna ha jelenet. Egy extrémebb esetben akár még ki is törhette volna a nyakát. Ennyire azért nem aggódik mások testi épségért, de a sajtjáért igen. Szívesebben marad távol az ilyen dolgoktól.
-Ohh szóval te azt hiszed, hogy iszonyatosan talpraesett lány vagy. Az ilyenek szoktak a legnagyobbat koppanni.
Határozottan unja a beszélgetést. Jobb dolga is van, mint egy az érdektelen csevegést hallgatni, amit igyekszik egyoldalúra csökkenteni, elindul, tesz néhány lépést előre, de a lány csak mondta, nem akar továbbállni.
-Mondtam, semmi baj. Csak vedd le a görkorcsolyádat és menj szépen vissza oda, ahonnan jöttél.
Elfintorodik. Mondhatott volna csúnyábbat is, a kastély viszontlátásának örömére, de nem akart felesleges szitkozódásokba bocsátkozni, főleg úgy, hogy a lányka valójában nem érdemelte meg. Fentebb dobja a hátán a táskát, menni készül, toporog, türelmetlen, nem akar itt lenni.
-Igyekezz, hogy ne legyen legközelebb, mert nem biztos, hogy itt leszek, hogy feltudjalak szedni a padlóról.
Bólint, még egy hamiskás mosolyra futja, de ez számára a végszó. Utoljára végignéz a lányon, megcsóválja a fejét, beletúr a hajába és elindul a Rellon felé. Innentől a lány mehet, amerre csak akar, Kornél hivatalosan is leveszi róla a szemét, már ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Ráérős lépteinek szünetei között még hallja a lány nevét, megtorpan, megfordul, de egy addig, amíg kimondja a sajátját.
-Kornél vagyok.
Ilyennek is lenni kell. Elárulta a nevét, ám ennél többet nem hajlandó kiadni magából. Gyorsabbra veszi a lépteit, mert egyre közelebb érzi magához a célt, a Rellont.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Róbert
Igazgatóhelyettes, Tanár, Szertelen Szfinxek csapattag, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1858
Írta: 2013. július 16. 10:56 | Link

Gyávák

Nem voltam oda a csoportos étkezésekért, meg úgy általában a túl szigorú szabályokért a tusa kapcsán. Miért nem lehet külön asztalnál ülni, hogy legalább az ebéd jól essen? Igazából senkivel se voltam jóban a versenyzők közül, még talán Kati felé lettem volna a leginkább nyitott, de ő is elvágta magát azzal, hogy Yart védte. Szerencséje, hogy csapattársak voltunk, a sikeres bajnoki szereplés érdekében továbbra is kerültem vele a konfliktust. Távolságtartás, semmi több, az edzésekre is szándékosan külön mentem.    
Rendszerint ebéd után kaptunk kimenőt a tréningekre, most is oda indultam. Még a nagyteremben intettem Mau bának, hogy lelépek, nem vártam meg, hogy mindenki végezzen az étkezéssel. Lehámoztam magamról a rajongók hadát, majd a lépcsősoron lefelé, a bejárati csarnokon át vezetett tovább az utam. Még be kellett ugranom a Rellonba is a cuccomért.
Közeledett a Sárkánylovasok elleni meccs, és bár a tusa sokat kivett belőlem, a kviddicsben is igyekeztem teljes mértékben odatenni magam, nem tartalékoltam. Úgy gondoltam belefér, hogy két fronton is helytálljak, nincsen olyan erős konkurenciám a tusán, hogy minden erőmet kizárólag oda kellene összpontosítanom. Ha egy profi csapatnál edződő Yaristának ez nem okozott gondot, akkor nálam is belefért, hogy párhuzamosan részt vegyek az iskolai kviddicsben.
Az aulában szokatlanul nagy csend honolt, pedig az iskola egyik legforgalmasabb helyéről volt szó. Nem tulajdonítottam különös jelentőséget a dolognak, most pont kifogtam egy ilyen ritka időszakot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 280
Összes hsz: 774
Írta: 2013. július 19. 18:38 | Link

Joseph Beck
Keiko Sama


- Áh, nem hiszem. Arra is jó ez, hogy fejleszd magad. A kitartásodat is többek között. - elmosolyodik, majd válaszol még a további kérdéseire, természetes. Ez nem a dolga feltétlenül, de ha már bajnokként érkezett ide, akkor meg kell tennie. Meg neveltetése egyébként is ezt diktálja, de a logikai és fontossági sorrend akkor is van.
Megint csak mosolyog, ahogy a lány kijelenti, hogy ez megnyugtatja. Általában ezt az emberek csak mondják, és egyáltalán nincs így, vagy csak részben, és nagyon kicsi mértékben. Most ő nem tudja eldönteni, hogyan is van ez, de az biztos, hogy nagyon komoly baja itt senkinek sem lehet.
- Semmi? - neki eléggé furcsa, hogy nem fog meg valakit, bár ilyenek is vannak persze, neki ez mégis egy fokkal nehezebben elfogadható. Befogad mindent, csak a feldolgozáshoz idő kell, és ennek a hányadosa határozza meg, mi mit jelent számára. Egyelőre ezt nem tudja hova rakni, de azért mosolyog.
- Végül is.. van ilyen. Nem jöhet be mindenkinek... ízlések és pofonok. - egyszerűen lerendezi, nem csinál belőle problémát, ez van, kész. Ezt így már könnyebb elfogadnia, de a témát szeretné terelni.
- Téged akkor mik érdekelnek? Mi az, amit szeretsz csinálni? - talán feleslegesnek tűnik a kérdezősködés, de ha már idáig eljutottak, akkor egy bizonyos szálon tovább kéne vinni a beszélgetést. Az a szál pedig most ez lesz, mert ez legalább pozitív, és rengeteg más irányt is fel lehet vele venni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. július 19. 21:08 | Link

Josh

Hát ha ő mondja, akkor biztos így van, de azért nem vagyok benne biztos, hogy valóban képes lennék rá, sőt szerintem nem menne, de nagyon nem. Lehet erre mondják, hogy fő az optimizmus, ami belőlem nagyon hiányzik ezek szerint. Sok dolognak csak a rossz oldalát látom meg először, persze nem tehetek róla, egyszerűen ilyen vagyok.
Josh mosolyára egy mosollyal felelek, mert mások érzelmei hatással vannak rám is, legyen az rossz, vagy jó. Ha mosolyognak körülöttem az emberek, nekem is mosolyra görbül a szám, és ez szerintem így van jól.
- Nem igazán. És hát nem tetszhet mindenkinek minden - és ez nem is baj. Milyen lenne már a világ ha nem lennének ellentétek, vagyis mindenkinek ugyanaz, mindenik tetszene? Hát szerintem nem lenne a legjobb, de talán háborúk nem lennének. Na jó talán lennének, de nem követelnének annyi emberáldozatot. Vagy igen. Ki tudja?
- Én? - kérdezek vissza, mert őszintén szólva meglepett a kérdése. - Hát én zenélni szeretek nagyon, és az iránt érdeklődöm a leginkább. Nekem a családomat a barátaim után a zene a legfontosabb - és ez nem is csoda, tekintve azt, hogy fő Bagolykő előtt zenesuliba jártam. Bár ezt ő nem tudhatja, de ha jó a felfogóképessége, akkor rájöhet arra, hogy a zene fontos szerepet játszik az életemben. - Meg rajzolni szeretek még nagyon. És te? Mit szeretsz csinálni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. július 19. 23:38 | Link

Akasztják a hóhért- Robi cicc, Leen és Nikim

Robi ma meghal. Slussz-passz, ezt eldöntötték. Nem, nem ő döntötte el, de támogatja az ötletet. Szerény személye csak feldühödött mindazon, amiről szó esett az édes hármas beszélgetésük alatt Nikivel és Leennel. Hogy lehet az, hogy Robi szemétkedett az ő, AZ Ő Leenjével. Bár igaz, mióta is az övé Leen? Ez persze teljesen mindegy, sőt még az is, hogy konkrétan senki nem mondott olyasmit (még Leen sem), hogy szó lett volna szemétkedésről, csak felszínre bukott Robi elég rossz természete (az elmondások alapján szörnyű egyenesen, ha már ütni kell) és persze egyáltalán nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Robinak folyton baja van az ő Nikijével. Nikit már jogosan nevezi sajátjának, elvégre az unokanővére. Ütni fog érte, ha bántják, na és Robinak ebből a szempontból van a számláján bőven.
A lányokkal együtt így hát eldöntötték, hogy jöhet a bosszúállás háromszoros kiadásban. Robi a nap végére imádkozni fog a megbocsátásukért, de nem fogja olyan könnyen megkapni azt. Keményen készült a mai napra, dokumentálódott és végül korához megfelelő megoldást választott a támadásra: meglepetésszerű lesz, feltéve, hogy Robinak nincs hatodik érzéke, mint a nőknek. Ebben erősen kételkedik, ugyanis aki annyira megszállott Nikivel, hogy azt hiszi, a lány a Játszótérre hívná revansért... az nem lát tovább az orránál az ő nagy szerencséjére.
Elérkezett a mai nap is. Szokatlanul nagy csend uralkodik a bejárati csarnokban. Külön-külön érkeztek, azaz Nikit és Leent ő már nem találta sehol sem odafönt, így feltételezte, hogy már lejöttek, de hát akik ilyen jól elmaszkírozták maguk, azokat nehezen tudja kiszúrni. Bele is telik pár másodpercébe, mire felfedezi a ninját és Zorrót. Mondanunk sem kell, nagyjából úgy néz rájuk, mint egy-egy földönkívülire szokás, de kommentálni nem kommentálja a dolgot. Ő a szokásos kis farmerében és a vörös, pántos felsőjében egészen hétköznapi jelenség a kihalt csarnokban.
-Jól bekeményítettetek.- suttogja, mikor már ott lapul ő is a lányduó mellett trióra szaporítva a létszámot. Valahogy számára nem volt kérdéses, hogy a két fura szerzet levitás és hozzá tartoznak, azaz az akció részei egészen pontosan. Niki kérdéséről lecsúszott, s így valószínűsíthetően Leen válaszáról is, de sebaj, mert Robi éppen ebben a pillanatban úszik be a képbe.
A ninja lopakodik, Zorró rejtélyes módon csap le.... Runa meg nem szerepel egy történetben sem. Na hát, akkor ideje beírnia magát a történelem könyvekbe egy kiadós fiúveréssel. Mint említettük, készült a mai napra. Ezt jelzi a száján csillogó piros ajakfény is, ami ugyan nem olyan erős, mint a rúzs, de színe neki is van és Hófehérke igazi autentikus Hófehérke lett most tőle. Jelez a lányoknak, hogy ő indul, aztán back-uppolják ninja és Zorró módra. Feláldozza magát a nemes cél érdekében: elverni Várffy-Zoller Róbertet? Igen!
Megindul tehát teniszeiben viszonylag halkan lépdelve (főleg, hogy Robi is halad és a nagy kihaltságban elég zajt csap egy férfi zsiráf-láb, hogy elnyomja egy nő tipegését), majd mikor már elég közel van, vetődik egyenesen Robi hátára, legalábbis ez a cél. Hogy sikerül-e, az Robi hallásán és reflexein is múlik. Ám, ha sikerült, akkor nem maradhat el az üdvözlés sem:
-Hiányoztam?- a hangja tele van gonoszul csengő nevetéssel és következő ádáz akciója egy puszi Robi cica fülébe bele egyenesen. Elkezdhetném számolni a két kezemen, hány ember szereti, ha a fülébe puszilnak úgy, hogy utána lehetőleg ne halljon, sőt még rajta is lógnak jó szoros ölelésbe fogva, de egy kezemnél tovább nem jutnék.
Ez az idő talán pont elég volt arra, hogy Nikiék is akcióba lendüljenek, elvégre mindez figyelemelterelés és ha elég jó volt, Robi mindjárt három lánnyal birkózhat majd, plusz a fülkagylóját egy piros ajakfényfolt díszíti majd emlék gyanánt.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. július 19. 23:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 22. 21:28 | Link

Csajok és Várffy

Egy ideje már elég ostobán érzem magam ebben a jelmezben, de muszáj volt felzúznom, senki nem ismerhet fel. Még csak az kéne, hogy apám megtudja miket művelek a suliban. Mindigis én voltam a jókislány, aki mindent megcsinál, ami kérnek tőle, kedves, aranyos, jólnevelt. Ha apám tudmást szerezne erről, még az is lehet, hogy visszakerülne a kórházba, amit persze egyáltalán nem akarok. Ezért van rajtam a jelmez. Hogy miért is mentem bele ebbe? Talán, mert elegem van abból, hogy mindig rendes vagyok.
A lányokkal korábban ötleteltünk egy keveset, hogy mit is kéne csinálni áldozatunkkal. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy valami egorombolót kéne, vagy inkább egocsökkentőt, nem hiszem, hogy ekkorát csak úgy egyszerűen le lehetne rombolni.
Szóba került egy olyan bájital, amivel egy napig engedelmes szolgánk lenne. Az ötlet igazán tetszetős, de végül túl macerásnak bizonyult. Hogyan adnánk be neki a főzetet? Bár… volt egy olyan felvetés… még kimondani is szörnyű, illetve hát még gondolni rá is borzalmas. Na, szóval az volt az elképzelés, hogy valaki majd szájból szájba… Fúj, komolyan nem tudom, hogy is juthatott ilyesmi eszünkbe. De, ha megtartottuk volna az ötletet, milyen jól jönne a ninja jelmez, ebben elég nehéz smacizni.
Idő közben Niki meg is érkezik, válaszolni azonban nincs időm neki, mert közben megérkezik Runa is, majd szinte azonnal a kiszemeltünk is belép a csarnokba. Runa nem vesztegeti az időt, nyomban nekiáll a figyelemelterelésnek. Amíg Ruu lefoglalja a fiút, én sem tétlenkedek, előveszem a pálcám és megcélzom a srácot egy sóbálványátokkal. Remélem, hogy ennyi elég lesz, de azért a tusa alatt már megfigyelhettem, hogy nem egyszerű eset, így remélem, hogy, ha az én átkom nem lesz elég, azért Niki tarsolyában akad valamilyen megoldás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 31 32 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint