36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Bejárati csarnok - Merkovszky Nikoletta hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 31. 10:03 | Link

Büntetés Amira Lovaguard kedvesemnek  Evil

Mindig, ha Yaristával párbajozunk, nem ússzuk meg büntetés nélkül, ráadásul ő meg általában kihúzza magát alóla. Nem tudom, hogy hogy csinálja, de valószínű, hogy most sem lesz itt, aztán majd miatta vonnak le pontot a Levitától. A párbaj is az ő ötlete volt, mert soha nem tud megülni a fenekén nyugodtan. Mindig jártatnia kell a száját, persze én meg rendszeresen felkapom a vizet, és ennek párbaj a vége, annak meg a szokásos büntetés. Most is éppen a helyszínre igyekszem, hogy teljesítsem a sokrétű feladat újabb kívánalmait. Meddig lehet még ezt fokozni? Büntetés, büntetés hátán, ki sem látszom belőle, tanulni sem marad időm, hát még egyebekre. Ha ezt a soron következőt lerovom, még mindig marad egy, aztán ki tudja, hogy Kőszegi még mit talál ki. Nem mintha ezzel bármitől is elriasztana.
Kölcsönkértem Eric gitárját, bár játszani nem tudok, de legalább pöntyörögjek valami dallamfélét, ha már hangom sincs. Illetve annyira szép hangom van, hogy gyorsan betölti a termet, de ugyanolyan gyorsan ki is üríti. Valami eszement nótát kell elkántálnom Amirának. Ez volt a büntetési tétel. Hááát nem tudom, fog-e ez neki tetszeni. Csak a dal címét adták meg, kerestem is eleget, mert nem vagyok járatos a divatos nótákban, de szerencsém volt, elsőre ráakadtam. Szóval...nem tudom. Ha nekik ez kell, én eldalolom. Yarista meg vagy jön, vagy nem, nem az én ügyem, majd elénekli egyedül, ha volt olyan bátor, hogy késik, mivel nincs itt. Nyomát sem látom, pedig messziről megismerném már a lépteiről is. Mikor legyőzött, a pólóján a következő felirat rajzolódott ki: "Szeretlek Te marha!" Nem tudtam, hogy ezen sírjak-e vagy nevessek.
Még megvárom Amírát, ha már neki kell daloljak, aztán ha megjött, belecsapok a húrokba a Bejárati csarnok kellős közepén, és a lány felé fordulva adom elő a kicsit fura dalt. Ízlések és pofonok, mint tudjuk, de ez kell most, hát tessék. Kezdetleges dallamok törnek elő, mind a gitárból, mind a torkomból, nem tudnám eldönteni, hogy melyik a szörnyűbb, a hangom, a gitár játékom, vagy maga a nóta. Pedig mostanában gyakoroltam eleget, Robikának is énekelnem kellett. Mindenki mennyire muzikális lett hirtelen. Próbáltam a zene és a hangom között összhangot teremteni valamelyest, és belekezdtem:

"Az én kedvesem egy olyan lány,
Aki kannást iszik, bástyát hány,
És táncra perdül minden este,
Hullarészeg lesz reggelre, rendesen.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem egy olyan lány,
Aki nem fél holmi mérgezéstől,
Vodkát iszik éjjel-nappal,
Stabilabb, mint egy faasztal, rendesen.
Ő az én kedvesem.

Mert nekem nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Az bárhol jó, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem,
De soha nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Úgy elinnám, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem, az a bor.

Az én kedvesem egy olyan lány,
Akit cefrefőző lányok tépnek,
Kócos haját reggelente,
Megtépi a Nagy Levente (Kristóf) rendesen.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem az ételekkel,
Dobálózik minden reggel,
Sörnyitóval ír a falra,
dugóhúzóval vakarja, rendesen.
Ó az én kedvesem.

Mert nekem nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Én várok rá, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem,
Keres és nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Úgy innék már ez nem jó nekem, ez nem jó nekem.
Ez az ürülék.

Nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Mert várom már, de emésztési végtermék így nekem, de emésztési végtermék így nekem,
Mert soha nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Kiszáradt már az én végbelem, az én végbelem.
Ez az ürülék."

Elhalnak a dallamok a nóta végén, én pedig egy szó nélkül megfordulok, és sietek vissza a Levita toronyba, meg sem várva a viharos tapsot.

Felhasznált forrás:
http://www.youtube.com/watch?v=V_sOXjnh6rg
Utoljára módosította:Szendrei Véda, 2013. június 1. 16:45 Szál megtekintése
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 11. 21:55 | Link

Levita bosszúállók - Runa Leen és Robika

Minden bizonnyal az összes szem arra a különös alakra szegeződik, aki szeretne pedig beleolvadni a háttérbe, de öltözéke és feltűnő viselkedése ellenkező hatást vált ki. Igen Zorronak öltözve próbálok lopakodni a Nagyterem bejárata felé, illetve cinkostársaim közelébe. Csak érzékcsalódás, hogy itt lát valaki, én ugyanis éppen Alexszel játszom varázslósakkot a szobámban. Ő van a fehérrel, és egy sáncolás után, a 16. lépésben mattot ad a vezérével. Vagyis vesztésre állok, sőt mi több, szinte már vesztettem is. Felvetődik a kérdés, hogyha én sakkozom, akkor miért vagyok mégis itt?! Egyszerű a válasz, én vagyok az igazság bajnoka, Zorro, mint az látszik az álruhámon. Őt soha nem kapták el, vagy ha igen, akkor is mindig megmenekült. Ezért ő az álca, na meg azért, hogy elkerüljem az esetleges retorziókat, ezért van az alibi is, amit Alex, mint külsős összeesküvő, volt olyan kedves elvállalni, ezzel passzívan támogatni az ügyet. Az ügy pedig Robika elpáholása. Nem titok Yaristához fűződő viszonya és az sem, ahogyan rólam gondolkozik. Runa miatt is tartozom neki egy jó nagy veréssel, a sor végén indokként, pedig ott az a bizonyos párbaj, amit ugyan döntetlenre hoztak ki, de magasan nyertem volna ellene, mersze azonban azóta sem volt, hogy kiálljon ellenem. Most itt az alkalom, hogy leverjek rajta minden sérelmet, beleértve azt is, hogy meg kellett alázzam magam a Maid Caffe-ban. Igaz bájital hatása alatt álltam, de visszagondolva erre, fájó sebeket szakít fel bennem. Vagyis elég okom van rá, hogy péppé verve lássam és mivel egyedül nem boldogulnék vele, hárman szövetkeztünk ellene. Ha sikerül megvernünk, elég ciki lesz neki, hogy három lány verte el.
- Helló ninja! - köszöntöm Leent, nehogy lebuktassam már az elején az inkognitóját. Mi újság? Mit csinál a fasírt adalékunk? - teszem fel a leglényegesebb kérdést.
Utoljára módosította:Merkovszky Nikoletta, 2013. július 11. 22:04 Szál megtekintése
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 22. 22:36 | Link

Aileen, Runa, Kiskakas

Mióta apu van, egy fontos dolgot megtanultam tőle, még pedig azt, hogy nem előny, ha az ember tilosban jár, de nincs ezzel gond, mert megszínesíti az életet, csak ne kapják el. Perpillanat, az élet színét Robika elgyepálása adja. Még a büntetést is elviselném, de apa miatt nem akarok lebukni, mert őt sem fülelték le soha. Lehet, hogy ezzel túlzott kicsit, de akkor is igaza van. Az ember, ha nem muszáj, ne fogassa el magát, mert aztán jönnek az agyament retorziók, amik már nem annyira színesítik az életet...sőt. Bár azoknak is lehet szórakoztató része, például mikor Yaristával énekeltük azt az idétlen dalt Mirának, aminek következtében én megcsókoltam a szőkét. Szerencsére nem lett belőle nagy baj, hiába kürtölte világgá Hajni. Neki azért még tartozom ezzel, végtére is a reklámfotók sokba kerülnek, néhány kék foltba biztosan. Szóval a lányokkal eldöntöttük, hogy Robika verést érdemel, s ha már mágusok vagyunk, akkor miért fáradnánk husánggal vagy puszta kézzel, mikor van nekünk pálcánk is. Időben érkezem a tett színhelyére, , pár másodperc múlva Robika is megjelenik, háta mögött Runával. Visszafojtott lélegzettel lesem az álarcom mögül, lökött unokahúgom akcióját, hiába, tőle ez telik ki. Ezzel egyrészt eltereli Robi figyelmét rólunk, másrészt, de ez köztünk maradjon, élvezi is azt a csókot, nekem mondhat amit akar. Hogy lehet beleesni egy ekkora egoista fazonba, akiről fürtökben lógnak a csajok? Legalábbis ezt hiszi magáról, közben meg biztosan halálosan magányos. Na, ha tovább folytatom ezt az eszmefuttatást, még elkezdem sajnálni, pedig nem azért vagyok itt. Aileen tőlem ellentétben nem elmélkedik, hanem egy sóbálvány átokkal teríti le a Kiskakast, ha még Runa csókjától nem vált azzá, vagy legalább egy csúnya varangyos békává. Ha még sem jönne össze egyik dolog sem, hogy megakadályozzam a varázslását, egy Pofix-ot lövök ki a pálcámból a háremhősre. Ennek két pozitívuma is lesz ha talál, egyrészt nem tudja majd nyomni a süket dumáját, másrészt varázsolni sem fog tudni, és Runa hátulról még mindig támadhat valamivel, ha olyan bénák vagyunk, hogy semmi nem jönne össze, amit azért kétlek.
Szál megtekintése
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 02:10 | Link

  
Levita büntetőosztag és Robika


Bámulatos, hogy Robika mindig megússza a sóbálvány átkot. Szed ellene valamit, vagy be van oltva nem tudom, de hatásos, az biztos. Először a tusán találta el a kővé dermesztő varázs, akkor meg sem kottyant neki, most meg Leen-nel ugyan az az eset, csak még rosszabb, mert szegény Ru esett áldozatul. Piszok nagy mázlija van ennek a srácnak, úgy látszik, hogy Fortuna szereti a nagyképű, egoista hímeket, legalábbis azokat, akiket Robikának hívnak. Át tudom érezni Leen aggodalmát, mikor látta Runa dermedt testét lefordulni a hőscincérről, azonnal szalad is a segítségére. Én is megijedtem egy pillanatig, aggódtam az unokahúgom miatt, de annál jobban aggódtam azon, hogy a Pofix célba talál-e. Készenlétbe állítom a pálcámat, mert látom, hogy az eunuch fiú, eldobott pálcája után nyúl, de aztán ajkára fagy a szó. Vagyis sikerült. Gondolatban egy derekas vállveregetéssel jutalmazom magam, de nincs sok idő, mert a rellonos test-test elleni küzdelemre vált. Feladja a varázslást? Hát igen, beragasztott szájjal nehéz igéket mormolni, hangtalanul meg maximum imádkozni lehet, ha egyáltalán elismer bárkit is önmaga felett. Ezt az opciót elvethetjük, némi gondolkodás után. Robikának egy istene van, Robika, így legfeljebb önmagához imádkozhat, jobban is tenné! Valószínűleg a hirtelen támadás elvette az eszét, összezavarodott, mert nekem dobja a pálcáját. Segáz, jó helye lesz nálam. Majd biztonságba helyezem, ha elhárítottam Robika tolakodó közeledését. Gyors akcióra van csak idő, és bevált módszeren ne változtass, ami Alexnél jól működött, itt is jól fog. Egy Illigo-t küldök a nagyképűre. Ha Leen alsó rúgása nem talált volna, akkor a kisfiú most szépen odaragad, ahol éppen van. Közel volt, úgyhogy hatósugáron belül tartózkodik, elérheti a varázs. A pálcája nálam, amúgy sem tud szólni egy szót sem. Előfordulhat, hogy Leen-éket is odaragasztom a padlóhoz, de náluk ott a varászeszközük, és ha ők ragadtak, akkor Robika is, így működik ez a varázsige. Ha meg még Leen rúgása is sikeres, akkor duplán kap a jóból a kisgyerek. Hátvédnek még ott van a feléledt Runa is. Ha Robika leragadt, a pálcáját biztonságba helyezem magamnál, majd egy Diffindo-val szép, formás "Z" betűt formázok a mellkasára. Ennyi jár neki. Ha a ragasztás nem sikerült, akkor a lányokon a sor, elsősorban Runán, hogy megmentsen mindenkit. Érdekes, ma ilyen ragasztgatós napom van. Éljen a barkácsolás.
Utoljára módosította:Merkovszky Nikoletta, 2013. július 24. 13:00 Szál megtekintése
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 3. 01:56 | Link

Leen, Runa, Robi sicc

Szívesen megnéztem volna, Lenn hogyan ivartalanítja a rellonost, még fizetni is hajlandó lettem volna érte, ha megnézhetem, ahogy visongva a földön fetreng kínjában, de ez elmaradt, és nem az érdeklődés hiányában. Egy jó kis cirkuszi előadásra már igen fájt a fogam. Ott is a bohócokat szerettem a legjobban, de Robika túl tett volna mindegyiken. Magamat hibáztathatom, hogy elmaradt a szórakozásom, én ragasztottam le a barátnőimet is, igaz a préda azért megvan, és ez a legfontosabb, a többi hanyagolható körülmény. Az öntelt pukkancs hadonászhatott kedvére, meg höröghetett, ahogy akart, semmi esélye sem volt így leragadva. Leen meg nagyon ügyesen egyensúlyozva le is kötözi a fiút, sőt még a lábait is megbilincseli, biztos, ami tuti. Hogy ezután mi legyen vele, ez a legfontosabb kérdés. Egy ilyen prominens személyiséget nem hanyagolhatunk el csak úgy. Meg kell adni a módját, hogy megkapja a kellő figyelmet és törődést, amit Runa ötlete tökéletesen meg is valósít, igen, ez Robikához méltó lesz szerintem. Szavaimmal is támogatom az ötletét.
- Nagyszerű! Céllövölde...jó elképzelés. Csak még ki kéne csinosítani kicsit a pofiját, így olyan lapos a képe. Na meg a paradicsom helyett jobb lenne a trágyabomba, nem gondoljátok? - A tettek mezejére lépek, először is elrebegek egy Finitét, amivel a saját bűbájomat oldom fel, az Illigo-t. Tudtam, hogy ezzel együtt talán a Pofix is oldódik, de érdekelt Robika mondandója, majd ha nagyon durván vagdalkozik, egy intéssel újra elhallgattatom és kész. Meg is állok egy pillanatra, hogy beszélhessen, miután egy Carbunculust is varázsoltam a csodás, okos kis fejecskéjére, ha sikerül, csak nem rontok el egy harmadikos bűbájt. Aztán hallgatom még egy kicsit Robika szidalmait, feltételezhetően, ha egyáltalán a kötöző és a lábbilincselő bűbájok hatottak, ellenkező esetben a bajnok tusás, már rég letepert a földre vagy ki tudja, hogy milyen tervei vannak.
Szál megtekintése
Bejárati csarnok - Merkovszky Nikoletta hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint