37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Bejárati csarnok - McKenzie R. Krise hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2013. június 30. 21:12 | Link

Nath - Az első

Előzmények:

Mivel nagyon unatkozott, lesétált a klubhelyiségbe, hogy valami italt keressen magának, meg talán valami rágcsálnivalót. Mivel nagyon egyedül volt, így jobb ötlet híján meggyújtott az ott álló gyertyák közül egyet, majd dúdolva kiszámolta, hogy sárgabarackot iszik és hozzá pogácsát eszik majd. Szereti, hogy itt vannak ezek a péksütik, így akkor is ehet, ha már takarodó van. Most mondjuk pont nincs, de ez teljesen mellékes, nincs kedve sem a konyháig, sem a nagyteremig elvánszorogni, és most ahhoz sincs kedve, hogy felkutassa, mit rejtegetnek a szobatársai.
~ Milyen jó, ez a gyertya.~
Felemelve közelebbről is megszagolja, persze csak óvatosan, nehogy megégesse magát. Elfújva megvárja, amíg egy kicsit kihűl, majd a pogácsa és a barack mellé a gyertyát is magához veszi. Nem hiszi, hogy bárkinek is hiányozna. Felsétálva újra meggyújtja, amíg eszik, majd felemelve besétál a fürdőbe, hogy hosszú fürdőt vegyen. Van valami különleges ebben az illatban. Kilépve keres valami vidámabb sminket, amivel feldobhatja a kinézetét, és két copfba fogja hullámos haját, amit most nincs kedve bájitalokkal kiegyenesíteni.
Ezek után hozzá nem illő ruhát lopkod össze a szobatársaitól, mert ezek szerinte jobban állnak neki, és elindul, teljesen bódultan - elvégre majdnem három órája szívja magába a gyertyát -, hogy a boldogságot hirdesse.

Ruha

Jelen:

A bejárati csarnokban sétál, úgy nézelődve, mintha most járna itt először, többször is eltátva a száját. Sosem látott még ennél szebb helyet, szinte érzi, ahogy minden színből süt a szeretet. Közelebb sétál a négy homokórához, az Eridonosra rányomva az orrát nézi a csillámló ékköveket.
- Wao...
Teljesen elvan magában, és sorra lihegi be hasonló módon a másik hármat is. Mindegyik nagyon tetszik neki, de a vörös a kedvence. A vörös, mint a szerelem legjobb megnyilvánulása. Aztán jön _Ő_. Nem, nem kis betűvel, nagy betűvel. Ő az. Ő. A tökéletes, a szeretni való, a gyönyörű. A kezeit összefonva sétál a fiú felé.
- Nagyon szép vagy.
Teljes átéléssel, hatalmas mosollyal, szinte könnyes szemekkel néz rá, majd hirtelen mozdul, és megölelve a fiút, csókot nyom az ajkaira. Majd elengedve, még egyszer megöleli, feltéve a legfontosabb kérdést.
- Hogy hívnak?
Szál megtekintése

McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2014. április 6. 19:23 | Link

Teodora

Nem minden reggel indul olyan tökéletesen, mint szeretné. Ez se sorolható feltétlenül oda. Az új szobatársak egyike egész este kalapált valamit, vagy mi csinált, a falszomszédjaik meg ordítoztak egymással, így az olyan dolgok, mint az alvás, teljesen kimaradtak a számára. Hajnalban fáradtan, nyúzott arccal rángatta ki magát az ágyból, amikor az ébresztő szólt és még a zuhany se segített azon, hogy ne érezze magát olyan nyomorultul, mint aki három napja folyamatosan csak partizik. Ha még azt csinálta volna, de nem. Mindenesetre megpróbál embert csinálni magából, ám ahhoz, hogy magassarkúban flangáljon semmi kedve, helyette előkeresi a szeretett vászoncipőjét és abba bújtatja lábait az öltözés végén.
Nem sok kedve volt a mai naphoz, sem a dupla bájitaltanhoz, ami rá várt. Fáradtan haladt végig a Rellonon, és a kimerültségtől fáradtan húzta össze magán a talárt, ahogy az alagsori folyosón haladt. Az első órája azonban szeretnivaló, hiszen a gemmológia nagyon közel áll a szívéhez. Sokat olvasott a szünetben is ehhez hasonló könyveket, így aztán szívesen jár be az órákra, és zsebeli be a jobbnál jobb pontokat annak érdekében, hogy a háza idén ne csak második legyen.
Ahogy a bejárati csarnokba halad, nem nagyon néz körbe, inkább arra koncentrál, hogy minél kevesebb emberrel összefutva, a lehető legrövidebb úton jusson el a nagyterembe és bár nem él vele, de kivételesen igyon egy nagy adag kávét, remélve, hogy az talán segít valamit. A nagy reménykedésbe azonban nem, hogy kikerül, hanem gyakorlatilag eltarol egy szerencsétlen lányt, aki csak azért nem borul orra, legalábbis a jelenet alapján, mert sikerül gyorsan utána kapnia. Kellemetlen lenne, ha az egyik első napját a végzős évében így élné meg. Zavartan néz végig az ismeretlenen, szegény, még jobb, egy morcosnak tűnő rellonos akarja elgázolni, hát ez aztán az remek évkezdés, mert az arca alapján igencsak elsősnek mondható.
- Ne haragudj, nem volt szándékos. Jól vagy?
Azért reméli, hogy nem történt tényleg komolyabb baj, hiszen nem ment neki olyan nagyon nagy erővel, de ugye sose lehet tudni, hogy ez a másiknál mit jelent, lehet, hogy nem olyan erősek a csontjai, és éppen most törte el a bordáit. Kicsit túl sokat képzel bele egy átlagos helyzetbe.
- McKenzie vagyok, és tényleg nem akartam, hogy bajod essen, csak nem vettelek észre.
Ha van még lejjebb, akkor most elérte. Reméli, hogy nem Navinés a lány, mert akkor biztos, hogy elszalad sírva, ő meg elmondta a nevét is, és nem sok olyan diák van, aki konkrétan az anyja állítólagos vezetéknevét kapta, üzenve ezzel az apjának, hogy mindig emlékezzen majd rá. Szuper alapja volt ez a kapcsolatuknak, az eredmény pedig ismeretes, a kommunikációs képességeik egymás említésére megcsömörlenek. Már nem is kell annyira az a kávé, ez az ütközés teljesen magához térítette.


Ruha
Utoljára módosította:McKenzie R. Krise, 2014. április 6. 19:24

McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2014. április 6. 20:55 | Link

Teodora

- Engem?
Ez egy pillanatra kizökkenti, így a lány többi mondata, csak később jut el hozzá. Előtte szépen sorra veszi azt, hogy mi mindent ígért meg a múlt héten, de nem rémlett volna, hogy az előző vagy a jelenlegi házvezetőjével lebeszélt volna olyat, hogy jön majd egy lány, pont ma és neki kell körbevezetnie, sőt azt se biztos, hogy az illető a Rellon ház diákja. Aztán nagy nehezen eljut hozzá a többi mondat is, és lassan megnyugszik, hogy akkor ezek szerint nem tett semmit, amit elfelejtett volna, csak belebotlott valakibe, aki új itt. Ez nem újdonság számára, így gyorsan kapcsol, és szélesen elmosolyodik, hogy ne legyen olyan ijesztő.
- Jaj, szuper, mármint gondolom nem neked. Csak most hirtelen azt hittem elfelejtettem valamit, de akkor nem.
Azért ezt muszáj elmondania, mert még a végén őrültnek nézi a lány már most az elején, amiért közel egy percig csak állt és bámult rá, mialatt próbálta az agyából előhívni azt az emlékfoszlányt, hogy bárkinek is megígérte volna a lány körbevezetésést.
- Szereted, ha van valami beceneved? Teo, Dóri, ilyesmi?
Szereti a beceneveket, főleg  hogy a saját nevével is lehet mit kezdeni. Használhatná persze a Rose-t, de az nem az ő műfaja, mert simán nem Roseos, és ráadásul nemrég hunyt el a nagynénje férjének anyukaszerűsége, akit szintén Rose-nak hívtak. Ez a név pedig most otthon gyakorlatilag megfagyasztja a levegőt, ő meg nem szeretne vitatárgy lenni, így is tele van a család problémásabb alakokkal, mint például a tulajdon bátyja.
- Persze, örömmel. Mit szeretnél tudni? Én idén végzős vagyok, szóval szinte mindent tudok, ha kellenek rövidebb utak a házadból vagy tudni akarod, kivel érdemes barátkozni, milyenek a tanárok, kikkel érdemes vigyázni, elárulhatom. Tényleg, melyik házba jársz?
Ez az a kérdés, amit talán az elején fel kellett volna tennie, ám csak most gondolt bele, hogy nem is tudja, kinek a gyereke a lány, már ami a házvezetőket illeti.
  
Szál megtekintése

McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2014. április 12. 11:31 | Link

Teo

- Jaj, dehogy, csak kávéhoz akartam jutni, mielőtt a koffeinfüggők elisszák előlem.
Neki nem szabad sokat, alapjáraton is túlpörög, ha erre rátesz még olyanokkal, mint a cukor, a koffein, akkor abból akár hatalmas baj lehet. Egy pici azonban nem árt, és ő jó cserkész lévén, tudja, hol vannak a határai. A gyengélkedős bácsihoz meg nincs kedve bekerülni. Korábban mindenféle verekedés és átkozódás miatt sok időt töltött a gyengélkedőn, mert az előző javasasszonyok viccesek voltak, némelyiket igen gyorsan ki lehetett hozni a sodrából és akkor vicces volt, ahogy kiabált, ám ez a pasas, nagyon szívós. Talán nem is beszél semmilyen nyelvet, mert kommunikálni még nem látta.
- Szívesen segítek, sok új embert fogadtam már, nagyjából mindenhova el tudlak kalauzolni.
Oké, ha Navinés vagy Rellonos, akkor az ajtóig viszi, ha Eridonos vagy Levitás, meg tudja mondani, hogy honnan szoktak előtűnni és hova szoktak eltűnni a leggyakrabban ezek a diákok. Mindig be akart törni ebbe a két házba, de eddig sosem jutott el odáig, mert vagy egy HV vagy egy sikítozó portré mindig meghiúsította a szent küldetését, de talán most, az utolsó évben, most talán sikerülhet. Mindenképpen felveszi az elintézendők listájára.
- Akkor Teo leszel. Könnyű és gyors, mint nekem a McK. Olyan egyszerű, mintha mindenki, aki megszólítanak kecske lenne és mekegne.
Néha jól el is mosolyodik, ha többször is szólnak utána, mondjuk egy tömött folyosón, hiszen akkor más sem hallatszik, csak az, hogy „Várj meg mekmekmek”. A gondolatra most is egy picit elmosolyodik, de gyorsan el is nyomja az emléket, és inkább előtérbe helyezi a lányt, hiszen most ő az, aki segítségre szorul, és ő imád segíteni.
- Szuper. Egy házban vagyunk. A mi klubhelyiségünk a pincében van, de nem olyan ijesztő. A Rellonosok jófejek, csak kívülről és első találkozásra tűnnek bunkónak, és persze vannak olyan diákok, más házakban, akik gyakorlatilag kiharcolják, hogy bunkók legyenek velük. A legjobb, ha erre oda se figyelsz és akkor nem ütheted meg a bokád. A házvezetőnk Markovits István, de mi csak Markinak hívjuk, Reptant tanít, a helyettese Lyra most végzett a sulival, ő is zöld volt, most pedig a melodimágia tanárnak segít, gyakorlótanár. Az ott a nagyterem, minden étkezés közösen megy, de mindenki máskor érkezik és távozik, csak az évnyitó és az évzáró kötött. Ha napközben éhes vagy, akkor a konyhán a manók mindenfélét tudnak adni, csak vigyázz, nehogy ledönsenek a lábadról. Milyen órákat vettél fel? Elmesélem milyenek a tanárok, akik tanítják.
Szál megtekintése

Bejárati csarnok - McKenzie R. Krise hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint