Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Csak elsétálni. Nem foglalkozni azzal, hogy ahogy meglátom, agyamat rögtön megrohamozzák az emlékek. Ajkának érintése, miközben többet és többet követel tőlem. Puha érintései, amik mindegyre határozottabbak, amik mindent el akarnak venni tőlem, még azt is, amit adni sem tudnék. Testének melege, ahogy hozzám simul, pedig már ki tudja mióta csak emberként állok előtte, nem vélaként. Illata, amely körbelengett minket, legalábbis az én lényemet biztosan. Beleitta magát tüdőmbe és utána még biztos voltam benne, hogy napokig éreztem. Mindent. És ahogy most meglátom, a képek automatikusan állnak neki pörögni agyamban, mert minden apró, halk sóhajra ugyanúgy emlékszem, mint arra, ahogy határozottan és mindennemű félelem nélkül tépte le magáról szinte a pólót, hogy láttatni engedje azt, ami ő valójában. Teljes valójában. Mert ez ez egy nagy lépés volt, mikor mindössze arra kértem meg, hogy ne hazudjon nekem. Nem tette, valóban, de egy ilyen titkot felfedni egy másik ember előtt, aligha lehet könnyű. Mágiával talán, ámbár ha a mágia elmúlik és leesik mégis mit tettél, vajon milyen érzés lehet?
Szemeimet összeszorítom, ahogy a kérdés megfogalmazódik bennem. A bűntudat savként marja agyamat és minden tagomat, ahogy beékelődik minden sejtembe, és el sem mozdul onnan. Ne is mozduljon. Igaza van. Feltéptem a sebeket, amikor azt ígértem, hogy eltüntetem a fájdalmat, amit okoznak. Ehelyett mit tettem? Feltéptem őket, elmélyítettem őket, amennyire csak megengedhettem magamnak, majd a felismeréssel vegyes önutálattal hagytam ott a srácot, és menekültem el onnan, hogy ne kelljen szembe néznem azzal, amit tettem. Pedig én csak segíteni akartam. Őszintén segíteni, de a kérdés, amely most megfogalmazódott bennem, marja mindenemet és nem ereszt el, egy pillanatra sem. Fejem egy pillanatra tisztul ki, miközben megtorpanok, ahogy halk és bátortalan köszönése csapja meg fülemet. Belián hangján hallani a nevemet, valami furcsa érzéssel tölti meg testemet és agyamat egyaránt a bűntudat mellett. Nem tudom mi. Nem akarom tudni, hogy mi. Csak állok, fejemet előre biccentem, a kanapé nyikorgásából tudom kikövetkeztetni, hogy valószínűleg megmozdult, talán fel is állt. Az utóbbi bejön, mert amikor ismét megszólal már mögöttem van pár méterrel. Hátam mögött áll, nekem pedig azonnal meg van az ingerenciám arra, hogy megforduljak, ismét a falnak passzírozzam siralmas lelkét, és most ne eresszem, amíg azért nem könyörög, hogy kegyelmezzek neki. De nem teszem. Nem mozdulok, csak hallgatom, amit mondd. Ajkaimon gonoszkás vigyor terül el, fejemet hátravetem, mikor befejezi, halkan kuncogok fel. Az elmém nem borult meg, ép vagyok esküszöm, de nem megkértem, hogy ne hazudjon nekem? Erre tessék, kezdjük az egészet elölről. Fejemet előre biccentem, majd vállam felett, komor arccal pillantok hátra rá.
- Megkértelek, hogy ne hazudj nekem - fordulok felé végül teljes testemmel, de megtartva a távolságot. Pedig nem akarom. Ölelni akarom, csókolni, hogy ne haragudjon rám, amiért ezt tettem vele, nem volt szándékos, csak bocsásson meg. De nem teszem. Mert nem tehetem meg, egyszerűen nincs jogom hozzá, bármennyire vágyom azt az érintést, amit akkor, a Tanulószobában kaptam tőle. Ami elhitette velem, hogy engem is lehet szeretni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

De nincs kedvem. Majd kapnak holnap salátát XD

Jó csöves? Zuhanyzós csöves. Az a jó csöves.

Ez mondjuk teljes mértékben igaz. Fusson az, akinek két anyja van XDDDD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Menj el. Menj. Az, hogy ezt most magának, vagy a másiknak mantrázza, nem tudni. Csak felbukkan benne, mint akkor a nem-ek, az akkori tiltakozás, halkan és óvatosan, de határozottan kérve. Mert nem tudja, hogy kellene-e egyáltalán erről bármit is beszélni, hogy fel kellene-e hozni újra és újra, mert míg az élmény jó volt, a bizsergés és az érzések jók voltak, utána már határozottan nem. Hogy amint kiürült, üresség volt a helyén, míg kijózanodott és felfogta a valóságot. Üresség, amely tud marni és amely emlékeztette, emlékezésre kényszerítette. Mert nem kell fojtó vágynak lenni, vagy beteljesületlen szerelemnek ahhoz, hogy az üresség fájjon, hogy egyszer ő már mindent kiszaggatott onnan, kigyomlált és találkozott vele. Hogy kicsit visszavitte a kezdőkörre, amikor rájött, az addigiaknak vége és fogalma sincs, hogyan tovább. Pontosan erre emlékeztette és ijesztette meg, hogy milyen és mennyire rossz volt. Hogy betömni próbálta bármivel, de sosem telt meg, hogy a hiány olyan dolog, amit ezen érzések mellett nem akart újra. Mert mindig érzett, mindig jobban figyelt ezekre, ő ilyen típus, de a hirtelen és erőszakos rántás, amellyel ebbe a világba érkezett, nem volt jó kísérő. Nem esett neki jól, és az, hogy ezt felelevenítette benne, jobban fájt, mintha soha, egy pillanatra se vett volna el semmit. Mert tette volna azt, pacsiztak volna le és jó éjszakát. Ehelyett bámulta a plafont, marta magát és próbálta kimosni, lemosni magáról az egészet.
És egészen eddig a pontig azt hitte, sikerült is. És tudatában sincs ennek, mert nem beszélt róla, ennyire nem mélyedtek bele abba, csak a külsőt mutatta és egy megnevezést, ami illik rá. Bár ne tett volna semmit, és a harag, amely emiatt felgyűlt, benne van. Nem szereti, nem szereti a negatív dolgokat, egyszerűen ő is az, és taszítja, az életről viszi le, amely már olyan jól ment neki. Amelyet már ő is elismert, hogy tökre más, könnyedebb, kevesebb a teher. Hogy mennyire kevés emberrel kell hadakoznia, mennyire jó, ha tud beszélni, vagy csak leülni és hallgatni, ha olyan napja van. És miközben feltépi magában a múltat, megint visszaesik, mintha semmi sem történt volna, lelke mégis közben követel, hogy valaki találja meg, hogy valaki megint érjen hozzá. Akár Ő. De nem teszi, közönyös ellépkedése azt mondja, ne várjon semmit, de mégis, meg akar szólalni. Idegen helyzet, ezerfelé kavargó gondolatai pedig nem segítik. Mit kellene mondani? Hogy jó volt, köszi az élményt? Vagy hogy most akkor hogyan állnak, hogyan nem? Ahogy azt az eddigi időszak mutatja, a nem felé hajlik. Mindegy is. Továbbra sem szerelmes, továbbra sincs semmiféle köd, csak egyszerűen értetlen és nagyon elviszi a gondolatait a másik, olyan irányba, amit nem tud kezelni. Mert más, más, mint az a nő, akit akkor, azon az éjjelen fel akart hajtani, más mint bármelyik ami valaha, valamilyen módon az életében volt. Más, mert nem is nő és mégis, ez a legkisebb probléma. És tényleg. Erre most jön rá.
Elteszi inkább a gyújtót, esetlen magyarázkodása után jobb ha semmi nincs a kezébe, amely kárt okozhat bármiben. Értetlenül ráncolódik a homlokra arra, ahogy felnevet az egészen, ez olyan most, mint valami pofon inkább. Oké, hogy nem veszi komolyan, hogy nem vesz semmit komolyan, de mégis, azért... azért nem ezt várta. El kell mennie, a komor arc is ebben segíti, hogy hagyja itt a francba, legyen ő is ilyen és kész, szarja le az egészet. Az lenne a legkönnyebb. Mégis marad, rápillant, de teljesen a tekintetébe nem mászik bele, azt kerüli. Mintha félne, mintha nem akarna megint belegabalyodni. Tiszta fejjel akar beszélni, nem lép közelebb. Még ne menj el.
- Megint nem hazudtam – ajakira mégis keserű mosoly ül ki, szemeit egy pillanatra lehunyja. A hideg rázza a szavakra, mert felbukik benne, hogy hogyan érezte magát akkor. Nem lehet. Nem. Egyszerűen nem.
- Tanultam, dolgoztam, máshol voltam. Máshol, mint te, tudom. Félig szándékos, félig nem. De nem tudtam mást tenni. Nem tudok – hangja elhalkul, szinte már azt mondja, ennyi elég is volt. Nem erőlteti, nem húzza, nem akar semmit. Csak kimondja. De mit is? Az jó kérdés. Maga sem érti, miért magyarázkodik neki, miközben feje tiszta és mégsem. Ez bonyolult, sóhajt is rá egy nagyot. Ebben van benne minden, nem a szavaiban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Válasza sokáig csengett a fülemben, vérnyomásom pedig lassú emelkedésbe kezdett attól, hogy rátett még egy lapáttal az egyébként sem fényes hangulatomra. Támadt egy olyan érzésem, hogy csak próbára akarta tenni a türelmemet azzal, hogy kóstolgatni kezdett, pimasz megjegyzéseit pedig piszkálódásként, játékos szurkálódásként interpretáltam, hogy megmentsem magam az idegösszeomlástól. Csak ez szolgálhatott valamiféle racionális magyarázatként az ellen, hogy végérvényesen elítéljem magamban ezt a szerencsétlent. Mert hát, ha a mosolyát nézzük, nem lehetett rá haragudni túl sokáig. Talán tudta jól, hogy mit kell ahhoz tennie, vagy mondania, hogy megenyhítse még egy olyan mogorva és pesszimista lélek szívét is, mint jómagam. Az a bizonyos vészcsengő viszont nyomban aktiválódott a fejemben, ami arra ösztökélt, hogy legyek éber, elvégre kereskedelemben dolgozik, s ha óvatlanul pislogok kettőt, a végén még negatív értelemben gombolja le a gatyámat, s válok földönfutóvá. Na jó, a pénzem egy része a bankban, a tárcámban lévő galleon-mennyiséggel az infláció óta viszont különösen sokáig élne boldogan. Ezt viszont jobbnak tartottam nem az orrára kötni, ha még nem esett volna le neki automatikusan, hogy a Romberg egy módos család kvázi-kitagadott sarja. A türelmem az évek alatt sokat edződött, az iskola remek terepként szolgált, ahogy az együgyű kollégáim hozzá nem értése is komoly kihívás elé állított, úgyhogy nem Min Jong miatt kerülök ispotályba.
- Egy hét múlva? Na tessék... Gondoltam, hogy meg lehet fogni egy kis anyagi haszonnal - vigyorodtam el gúnyosan, de belementem a játékába, és nem arról van szó, hogy ne élveztem volna. Ritkán adódott alkalmam, hogy ráérősen leálltam volna beszélgetni falubeliekkel. Ahhoz képest, hogy a lakóhelyem, a munkám túlságosan sok helyre rángat el.
- Nem vagyok művészlélek... - árultam el neki, majd amikor már enyhült köztünk a feszültség, feltettem neki egy kérdést. - Neked van hozzá tehetséged? Gondolom, nem laikusként dolgozol itt - nem tudhattam pontosan, hogy az övé-e a hely, de nem is tartottam illőnek, hogy erről faggassam. Idővel mindent megtudok, ha kell. Tettem néhány lépést oldalra, hogy a közeli sorokban található portékára is rálátásom legyen. Tetszett, hogy kettesben voltunk, és látszólag nem tartottam fel a jelenlétemmel.
- Nyugis munka lehet - jegyeztem meg, ahogy elhallgattam az üzletben uralkodó csendet. Mintha egy könyvtárban lettem volna. - Tényleg nem kérdezték? Fura. Talán nem is tudják rólad sokan. Vagy csak én vagyok ilyen pofátlan - vontam meg hasonlóan a vállam, arcomon önelégült mosollyal. Visszasétáltam hozzá, hogy ne kelljen túl hangosan beszélgetnünk. Volt egy olyan érzésem, hogy ha nem is hallanak, azért mégiscsak bizalmas dolgokra terelődött a szó.
- Pedig nem untatsz, hidd el... De megértem azt is, ha nehéz erről beszélned, pláne így munkaidőben, a semmiből. Szóval traktálhatsz tovább az akvarellel, látom muszáj lesz átirányítanom az érdeklődésem. Hallgatlak - támaszkodtam tovább a pulton, s egészen feldobódtam a helyzettől. Hiányzott persze Tobi, és arra gondoltam, hogy milyen soká is lesz, amikor visszatér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem vagyok hajlandó meghallani, amit mondd. Lehetek gyerekes vagy a viselkedésemre ráhúzhatjuk az ostoba jelzőt, de akkor sem akarom meghallani. Még hogy a csodák nem tartanak örökké. Az én csodám éppen itt sétál mellettem lovam hátán. Nem tudom elfogadni azt, hogy esetleg elmúlhat, hogy megszűnhet létezni, ha kell, akkor meghalok én, csak ő éljen tovább. Odaadom neki mindenemet, feláldozom magamat érte, egyszerűen ő éljen tovább. Jobban megérdemli, mint bárki más, de nem vehetik el tőlem, amikor nemrég kaptam vissza, és ő a fény az életemben, ő az, aki életem csodájának van titulálva, még akkor is, amikor ilyen makacs és érzelmileg manipulálni próbál, ha haragszik, ha csalódottság csillan a szemében, mert nem olyan vagyok, mint ahogy elképzelte. Még ilyenkor is ő a csoda, és mindig ő lesz az. Nem vagyok és voltam jó bátyja, ezt mindenki tudja, köztudott tény lehetne, ha mindenki beleüthetné az orrát a dologba, de igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. És ha ehhez az kell éppen most, hogy csalódottság süssön felém tekintetéből, esetleg megvetés, vagy utálat, akkor állok elébe, utáljon. Utáltak és vetettek már elegen, hogy húgomtól éppen ne érintsen mélyen, mert mindezek ellenére ő nem szűnik meg az én csodám lenni, bármennyire is az a terve jelenleg. Hiába a negatív érzelmek felém tőle, ő attól még az én Hóvirágom marad, aki tökéletesnek látja a világot, aki tökéletesnek lét néha még engem is, pedig egyáltalán nem érdemlem meg. Aki időt akar eltölteni az elbaszott bátyjával, amikor leginkább mindenki menekülne tőle, és tudom, hogy ő is ezt tenné néha, mert elviselhetetlen vagyok, önző, bunkó, miegymás, de nem teszi. Mert szeret, feltétel nélkül szeret, és elfogadja, hogy ilyen vagyok. Ilyenné lettem az évek során, még akkor is, ha bármennyire igyekszem jó bátyja lenni, nem mindig jön össze. Meglepő lehetne a tény, de nem az. Mindent képes vagyok elbaszni, erre Payne, és már Lorin is a tanúm, még a legnyugodtabb pillanatban is történhet olyan, ami azt váltja ki, hogy robbanjak. Mert elmebeteg vagyok. Lorin viseli a család fizikai fájdalmát, míg én a szellemit. Nagyon jól össze lettünk rakva, azért remélem ezzel anyámék nem dicsekednek el. Az én csodámmal amúgy se dicsekedjen el senki.
Nem tudok értelmeset mondani arra, amik elhagyják a száját. Lemondóan sóhajtok egyet, miközben fejem előre bukik és Storm sörényét szuggerálom. Érzem hangjában a sértődöttséggel kevert csalódottságot, és a haragot, a jó öreg haragot, amit mindenhol felismernék, mert a dac most az, ami élteti Lorint. Hogy nem fogja fel a másik szemszöget, csak azt látja, hogy magának milyen jót tenne, de én nem akarok a temetőbe járni hozzá.
- Eleget jártam hozzád a temetőbe gyerekként - szólalok meg végül halkan, tekintetem ugyanúgy lovam sörényét szuggerálja. - Tudom, hogy nehezen hiszed, de ez nem csak neked volt nehéz. Nem tudom és már nem is akarom elképzelni nélküled az életem... képtelen vagyok rá - kissé jobban markolok rá a vezetőszárakra, ahogy a szavak elhagyják ajkaimat. - De én inkább meghalnék, minthogy hagyjam, hogy egy másik fajhoz tartozz - fejezem be végül a gondolatmenetet. Én itt ezt lezártnak tekintem és nem vagyok hajlandó többet beszélni róla. Innentől pedig Lorin döntése az, hogy megpróbálkozik vele, avagy sem, még akkor is, ha mindketten tudjuk, hogy elbukik. És nem azért, mert szerencsétlen lenne, hanem azért, mert ő is tudja, hogy innentől fokozottan fogok rá figyelni. Akár akarja, akár nem, akár idegesítőnek tartja, akár utálni fog érte. Nem érdekel. Vessen meg, de akkor sem fogom hagyni, hogy így fogja fel az életet, amit ahelyett, hogy kihasználna, amíg csodálatos az egész, inkább eldob magától.
- Értem - mi a fasz? Ez mikor történt? És én miért nem tudtam róla? Na igen. Ennyit akkor arról, hogy próbálkozom jó bátyja lenni, ugye? - Payne említette, hogy szeretnél egy kutyát - igen, ennél jobb tématerelés nem jutott eszembe, de ha már mindent megbeszélünk, akkor ez is belefér, nem? Úgyis kapni fog egy kutyát, és ha már a halála szóba jött akkor igenis terelhetem vidámabb mederbe a beszélgetést. Én mindent elmondtam, szerintem ő is, nem egyezik a véleményünk, ami aligha lep meg bárkit is, szóval tovább léphetünk. Lépjünk tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Elhúzom a számat, amiért azt hiszi a pénze miatt szereznék be egy ilyet. Pedig mondtam, hogy a boldogsága érdekel. Sóhajtok egyet, aztán elengedem a dolgot. Nyilván gazdag. Nyilván az a fajta gazdag, aki felvág azzal, hogy gazdag.
- Megtarthatja a pénzét - felelem végül, kissé talán csalódottan - és ha tényleg sikerül egyet beszerezni - sima ügy - akkor ön lesz az első, aki megtudja - toldom hozzá, aztán inkább az alkotás felé próbálom terelni. Sokkal jobban járna vele. Mindenki. Vagy lehet csak én gondolkodom így, de nekem kifejezetten terápiás... Na jó, a sírva fakadok festéskor, nem biztos, hogy ez a kategória, de nem kell róla senkinek sem tudnia.
- Ahhoz, hogy alkoss, nem kell művészléleknek lenned - közlöm vele könnyedebben, főleg, ha már megengedte, hogy tegezzem. Valahol fura ez a hirtelen váltás a hangulatban, de kifejezetten jobban tetszik, és egészen kellemes embernek tűnik. - A tehetség nézőpont kérdése, van aki szerint van hozzá tehetségem... én szimplán csak szerettem csinálni. A boltot pedig még kamaszként terveztem el - és itt leharapom a nyelvem, mert nem akarok magamról beszélni. Nem túl sokat. Elvégre akárhogy is lett hirtelen kellemes személyiség, nem tudhatom, nincs-e valami hátsó szándéka. Épp ezért mondom azt is, hogy nem akarom a damfírsággal untatni.
- Nem pofátlan. Mármint nem pofátlanabb, mint a... és mennyi vért iszol? Meg fogsz enni? Meg nem is tudom... Ja igen, a kedvencem az a "miért akartál félvámpír lenni"? Mert hát nyilván az ember önként és dalolva lesz az, ami... - felelem és kicsit talán bele is lovalom magam a témába. Biztos kicseng a hangomból, hogy nem vagyok elragadtatva a kérdésektől, amiket általában kapok. - De amúgy, nem... nem tudják sokan. Nem mintha nem lenne egyszerű kikövetkeztetni.
Vállat vonok. Én nem szoktam terjeszteni, de ha valaki rákérdez, akkor nem tagadom le. Eddig eljutottam már. Valamennyire el is fogadtam. Nem teljesen, ezzel csak hitegetem magam, meg a környezetem.
- Miért érdekel? - kérdezem meg, mert engem például sosem érdekelt az ilyesmi. valószínűleg mert korábban is úgy gondoltam, hogy átkozott lehet az, akivel ilyesmi történik, és ijesztett. Találkoztam egy-két emberrel, aki szeretett volna vámpírrá válni, vagy vérfarkassá, de azok szerintem igazi pszichiátriai esetek, nem úgy mint én. Szóval megfordul a fejemben, hogy talán őt is emiatt érdekli, ha igen, akkor lebeszélem. Akkor elmondom az összes hátrányát, a kevéske előnyt elhallgatva. Az akvarellek pedig megvárnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Értetlenül ráncoltam össze homlokomat a szájhúzásán. Megjegyzésemet kénytelen voltam gyorsan elhadarni, mert olyan érzésem támadt, mintha valami rosszat mondtam volna. Pedig, ahogy utólag végiggondoltam, s a néhány másodpercnyi szünet alatt megrágtam minden egyes szót, semmi olyat nem említettem, ami kiválthatta volna ezt a reakciót.
- Megtarthatom? - kérdeztem vissza. Nem mintha számított volna az a néhány galleon, na persze sosem voltam az a fajta ember, aki két kézzel szórta volna el a pénzét, legyen az az általam megkeresett munkabér, vagy a családi vagyon rám eső, még megmaradt része. Távol állok a hagyományos aranyvérűek mentalitásától, de megkövetelem a minőséget és bizonyos tradíciók követését, melyek hozzásegíthetnek egy magasabb szellemi szint eléréséhez. Születésem óta kialakítottam szelektív módon azokat az igényeket, amikből nem tudok lejjebb adni, noha épp elég áldozatnak tekinthető, hogy Svájcból végül ezt a kis völgyet választottam rezidenciámnak, egy nem éppen fényűző lakásban. Noha olyan értékeket rejt, ami az átlagemberek számára korántsem feltűnőek, egy hozzáértő szakember rögvest kiszúrhatja, hogy medence és szaunavilág helyett másba invesztáltam. Ez is persze azoknak evidens, akik méltóak rá, hogy velem foglalkozzanak. Az átlagember jobb is, ha továbbsétál az újgazdag pojácák portái felé, úgyis arra vágynak, hogy a gigantikus szélességű üvegablakaikon keresztül bámulja az utca népe kirakatéletüket. Milyen szánalom, hogy az én utcámba is jutottak ilyen szerzetek. Na igen, a pénz valóban nagy úr.
- Akkor mégis miért tenne nekem szívességet? - érdeklődtem kedélyesen, ha már az anyagi vonzatától búcsút mondhattam, ami valljuk be, alapvetően mindenki számára pozitív megkönnyebbülés. Már ha nem valami hátsó szándékkal tekint el tőle.
Sok embert hülyíthetett már ezzel a szöveggel. Még, hogy nem kell annak lennem. Biztosan csak azért mondta, hogy megvegyem a hülye termékeit. Hogy elhiggyem magamról, hogy én is képes vagyok otthon megfesteni a Mona Lisát. De az se baj, ha nem hasonlít rá, legalább megpróbáltam. Csak beszéljem be magamnak, hogy ugyanolyan jó a kettő, hisz nem is az a lényeg a művészetben, hanem hogy elégedett legyek a művemmel. Tök mindegy, hogy lényegében hogy sikerült. Aki pedig nem érti, azzal nem kell törődni. Irigyek. Na igen. Honnan is ismerősek nekem az ilyesfajta sületlenségek? Ja, hogy úgy mindenhonnan. Na meg, a munka az munka legyen, igényes és érdemes. Ne nevezzük már valódi alkotásnak a hiábavalóságokat. De ugyan miért állnék le vele vitatkozni? Itt lennék reggelig. Ő egy másik bolygón élhet. Mérgesen rázom meg a fejem, mintegy elhessegetve a gondolatokat.
- Van esetleg referenciád, amit megnézhetnék? Nahát, gyerekkori álom - csillant fel a szemem. Mint nekem a régészet annak idején, de hát abból mégsem lehet boltot üzemeltetni. - Mindig támogattak abban, hogy ezt csináld? - halkabban, kissé félénken mertem csak feltenni ezt a kérdést, mert a saját helyzetemből kiindulva, igencsak rögös út vezetett az önmegvalósításig.
Mosolyogva hallgattam a beszámolóját. Láttam rajta, hogy teljesen fellelkesült, és hogy mennyire szenvedélyesen tudott erről beszélni. Nem csoda persze, hogy heves érzelmeket váltott ki belőle a téma. Örültem, hogy lázba hoztam, és hogy megosztotta velem ezeket, ahogy komótos sétába kezdtem a sorok között úgy, hogy hallótávolságon belül maradjunk. Előbb-utóbb lehet, hogy a pult mögötti szobrozást is megunja, hacsak nem volt odaragasztva. Megakadtak az ujjaim a művészetről szóló könyveknél, azokat lapozgatva csodáltam a mágikus mozgóképek replikáit. Milyen szép is lenne egy ilyen a nappaliban...
- Hidd el, nem sokaknak van elég eszük ahhoz, hogy észrevegyék a jeleket - árultam el neki sejtelmesen. - De hogy miért is érdekel? Hm... Ilyen a természetem - vontam meg a vállam fapofával. Mégis mit lehet erre mondani? Amit kitaláltam kifogást, nem volt jó neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Meglepetésként érte, hogy a lány felajánlotta, hogy náluk aludhat. Még egymás nevét sem tudták, de máris annyira megbízott benne, hogy elvinné Biához, bárki is legyen az. Egyszerre volt megnyugtató a tudat, hogy lesz hova mennie a vonatállomásról, és aggasztó is. Nem nagyon kötött barátságokat az utóbbi időben, csak egy-egy mókára invitált meg pár embert, néha csak úgy belerángatva őket. Ha viszont elmegy hozzá, az már valamiféle kapcsolódást jelent...
- Majd meglátjuk - zárta le a témát.
Belevaló lány volt, ezt el kellett ismernie. Azok után, hogy rávette, hogy félig kilógva az ablakon élvezze a szabadság szelét, még hazudni is képes volt érte. Majdnem el is mosolyodott, ahogy bizonygatta igazát a barna.
Az ellenőr sóhajtott egyet. - És mi van a te jegyeddel? Valami szellem repítette el? - fordult fáradtan a lányhoz. Ha a lány megmutatta neki a saját jegyét, akkor a nő leolvastatta.
- Ő mindig is jobban figyelt mint én, tényleg nagyon sajnálom - vágott bűnbánó fejet Zsombor. Egy picit még méregette a fiút a nő, majd csettintett egyet a nyelvével.
- Sajnálom fiam, de a nevedet és címedet akkor is el kell kérnem - vont vállat, és elővett egy füzetet.
- Persze, megértem - bólintott a srác, és abban a percben eszébe jutott a lehető legjobb ötlet, hogyan úszhatja meg mégis a dolgot. - A nevem Láng Róbert. - Igaz, nem volt a legjobb tükörfordítás, de szóljon, aki egy perc alatt jobb alternatívát talál ki a Robert Langdon névre. - A címem pedig Kiskőrös, Petőfi Sándor utca 6. - Hát de most komolyan, tuti van olyan út a városban, amit a költőről neveztek el, mégiscsak ott született.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Fordult a kocka. Most, életemben talán először valami nem úgy van, ahogy én azt elterveztem. Ez pedig rendkívül furcsa érzés. Megszoktam, hogy mindenki a kedvemben jár, hogy nekem nem kell még egy szalmaszálat se keresztbetennem, akkor is megkapom, amit, vagy akit akarok. Oliver, Anna, Laci, mind-mind olyan emberek, akik bizonyára egy csettintésemre azt tennék, amit én mondok. A játékszereim, akiket kedvemre irányítok, mintha csak egy vodoo babát tartanék a kezeim között. Azt hittem Benett is ezek közé tartozik, hogy vele is azt csinálok, amit akarok. Az első pár találkozásunkkor így is volt. Adtam a kemény, magabiztos önmagam, csakhogy becserkészhessem magamnak, s elmondhassam, hogy sikerült megkettyintenem a levita egyik legszebb elsősét. Kedves szavak, gyengéd érintések, mind-mind egy olyan terv részesei voltak, mely’ valami sokkal sötétebb, sokkal alattomosabb célt hordozott magában. Én nem akarok semmi komolyat senkitől, ezt már Olivernek is elmondtam vagy egymilliószor, ahogy aznap a fiúnak is… Szabad ember akarok lenni, akit nem láncolnak le a kötelezettségek. Egy kapcsolat pedig számomra túl nagy teher lenne, amivel nem tudnék megbirkózni. Egyszerűen nem részese a személyiségemnek, hogy én bárkihez is hűséges legyek. Mégis rosszul érzem magam. Bosszant, hogy már nem tagja a hárememnek a srác, hogy nem várja epekedve, sőt ki is tér a csókom elől. Érthetetlenül pillantok le a közöttünk lévő kocsira, majd vissza a fiúra. És ekkor kattan bennem valami. Mancsom kinyúl, hogy elkapja az övét, ám a puha bőr helyett csak a levegőt sikerül megfognom. Szemeim összeszűkülnek a bennem felbugyogni készülő méregtől, ahogy mint durcás kisgyerek toppantok egyet. Ő az én tulajdonom, ehhez neki nincs joga. Nem tiltakozhat, csak akkor, ha én is engedélyt adok rá.
- Oh, fenyegetőzünk? – Nevetek fel én is, ám ebben semmi jóindulat nincs. Kacajom érzelemmentes, hideg. Ugyan arcom nem tükrözi, de hatalmas vívódás zajlik le bennem. Harag és tehetetlenség küzd egymással, ezzel ökölbe kényszerítve kezeimet. Nem akarok Benettre nézni, egyszerűen nem megy. Úgy érzem, ha belenéznék zöldes barna szemeibe, akkor minden eddigi felgyülemlett feszültségemet ráhárítanám. Csakúgy, mint aznap a tanulószobában is.
Kékjeim elkapom alakjáról, rá a poggyászára, s ekkor fixálódik tekintetem Kamcsin. A repülő kaméleon, mintha megsejtené, mi ötlik fel fejemben, mozgolódni kezd letakart börtönében. Szárnyai a ketrecnek csapódnak, amit át se gondolva mit teszek, kapok fel.
- Én is tudok ám kemény lenni! – Ordítom, hangomból csak úgy sugárzik az elkeseredettség, melynek hatására cselekszem most. Meg is rázom szavainak hitelességet adva a kalitkát, ezzel furcsa hangokat előidézve az állatból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Kicsit későn jött rá, hogy ajánlata kissé talán félreérthetően hangzott. Nem akart ám semmiféle zűrös egyéjszakás kalandba bonyolódni a fiúval vagy ilyesmi, szimplán kedves akart lenni. De hát már úgyis mindegy volt, nem szívhatja vissza mit egyszer már kimondott.
- Nem erőszak, csak egy ajánlat – pillantott rá a szeme sarkából lezártnak tekintve a témát. Világ életében a meggondolatlanság jeles képviselője volt, szeretett csak úgy fejest ugrani a dolgokba. Kíváncsi volt, hogy a fiú mit válaszol miután leszálltak, de erre még várnia kellett. És mindenekelőtt meg kellett úszniuk a kalamajkát, amit a fiú okozott. Valahol mélyen legbelül persze élvezte ezt a kis játszadozást, de egyelőre szerepben kellett maradnia, így arcán továbbra is csak szomorúsággal kevert bűnbánás látszott csíntalan vigyor helyett.
- Dehogyis, az én jegyem itt van – kapta fel fejét a kalauz hozzá intézett szavaira. Előhalászta zsebéből az érvényes jegyet és ártatlan, bájos mosollyal a nő orra alá dugta. – Tetszik látni, teljesen szabályos és érvényes. – Előbb a jegyre pillantott, majd a nőre, végül ha a kalauz lecsekkolta, hogy tényleg igazat mond a papírfecnit visszasüllyesztette oda, ahonnan jött. Ezután a további társalgás alól felmentve önmagát visszaült a helyére és onnan figyelte a további eseményeket. Együttérzően pislogott a göndör fiúra és próbálta felidézni a nevét, ha esetleg a kalauznéni kereszt kérdéseket szeretne feltenni neki. Megúszta, hogy újra hazudnia kelljen a fiú kedvéért, hirtelen egy ütős és hihető fiúnév sem jutott eszébe, így ha őt kérdezték volna valószínűleg még nagyobb bajba kerülnek, mint amiben voltak. Szerencsére a göndör megpróbálta megát kimenteni a csávából, így neki csak hátra kellett dőlnie és élveznie a műsort. Remekül szórakozott a rögtönzött személyazonosságon, neki sosem jutott volna eszébe ennyire egyszerű, de nagyszerű füllentés. Kényszerítette magát, hogy ne mosolyogjon, tekintetét inkább tornacipője orrára irányította, hogy érzelmei még véletlenül se vegyék át az irányítást arcizmai felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Két bemelegítő mozdulat között pillantgatok fel Natira, és bár úgy tűnhet, hogy a figyelmemet leköti a mozdulatsor, valójában igyekszem a lehető legtöbb információt elraktározni a lányról. A bakancsom fűzőjére bambulva mosolyodom el az idilli képen, ami a családi mérkőzések kifejezés hallatán jelenik meg a szemem előtt. Kicsik és nagyok, szülők és rokonok, ahogy repkednek a hátsó kertben egy miniatűr kviddics pályán. Ha Ella nagyobb lesz, majd összefogunk és rávesszük aput egy ilyenre, sőt, lehet, hogy még Sárköziéket is be tudnánk vonni. Az lenne csak a nagy családi mérkőzés. Csak se apa, se Dorián bácsi ne kapjon ütőt a kezébe, mert a végén még egymásnak esnének. Felkuncogok a gondolatra.
- Ne haragudj - kapok észbe, még mindig mosolyogva - csak beindítottad a fantáziám a családi meccsekkel kapcsolatban. Fejben már el is kezdtem szervezni az enyémet.
A megfelelőnek tűnő törzshajlítás mennyiség után felegyenesedem, és a karjaimat magam előtt vezetve kezdem nyújtani őket.
- Biztos vagyok benne, hogy sima ügy lesz. De azért a pálcám kéznél van, ha bármi baj adódna. - Vagyis inkább lábnál. Éppen használaton kívüli kezemmel a bakancsom szárából kikandikáló pálcámra mutatok.
- Arra gondoltam, hogy ma csak fogócskázunk kicsit. Lényegében a fogópárbajt gyakoroljuk, csak gurkók nélkül - pillantok Natira, miközben elvégzek még néhány csuklókörzést, és a ládához lépek - Ha készen állsz, akkor seprűre fel, és kiengedem az aranyost.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Szóval szerinted kreatív? Köszi!
Szeretem a bókokat, és lássuk be, valahol igaza van. Vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet átlagosnak nevezni. De szeretnék az lenni. Nagyon szeretnék csak átlagos kis életet élni, és bár nem panaszkodom, de vannak helyzetek és események, amikor szívesen lennék mások helyében. Persze tudom, hogy ezzel körülbelül mindenki így van, de nagyon kevés emberről feltételezem, hogy például szívesen lenne az én helyemben. Maximum, ha mazochista.
- A gyökerekkel? Nem. Vagyis, nem vagyok velük rosszba, mert én egy Radetzky vagyok. Nekik név, olyan, akivel nem árt jóba lenni, nekem nem nagyon sokat jelent a név vagy származás alapú megítélés, de legalább nyugtom van, meg azoknak is, akik velem lógnak.
Legalább valamennyi haszna legyen annak, hogy az az apám, aki. Anyának őszintén örülök mindig, még akkor is, amikor nagyon szomorúan néz rám mondjuk valamiért, például mert megint összeszedtem valami büntetést, csak mert nem tudok szépen viselkedni és bólogatni. Tuti, hogy van pár tanár, akik már a falra mentek tőlem, de én imádom őket. Tudom, hogy nem könnyű velem, hogy Editnek sem lesz könnyű, hogy a szüleimnek sem az, de mégsem szeretnék másmilyen lenni, mint amilyen vagyok.
- Mindenhol. Az apja helyett.
Bólintok kurtán egy újabb szeletet magamba nyomva, aztán sóhajtva egyet. Elég unalmas így, hogy egy tanár sem jár erre, pedig igazi műalkotásokat gyártottam.
- De oké, ha nem akarsz, akkor rendben leszünk.
Talán, de ezt már nem teszem hozzá, láttam, hogy bár megkérdezte, azért az esetleges lehetőség, hogy én nem kedvelt, mégis istenített arcokkal jóban vagyok, remélte, hogy azt a választ adom, amit végül adtam. Nem rossz arc ez a kölyök, de úgy néz ki, egy lehet azok közül, akiket olykor elővesznek egy kis mókázásra.
- Talán akkor is jóban lehetnénk, ha akarsz, de ezt még meglátjuk.
Nem szabad agyonféltenem, mert akkor csak annál jobban csinálja, ráadásul Benett még nem is olyan vészes figura, lehetne sokkal rosszabb is. Jobb nem annyira hiszem, de a rosszabb elég esélyes.
- Lassan talán jobb ha lépünk, de van kedved máskor is együtt lógni? Lehetünk nálunk is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ha barátok és ismerősök nélkül éled le az életedet, megtanulod értékelni azt, amikor valaki úgy néz rád, ahogy Belián tette velem a Tanulószobában. Megtépázott lelkemnek és magányomnak olyan volt ez, mintha átszakadt volna egy gát, amely évek óta ugyanolyan stabilan áll, senki és semmi nem tudja áttörni. Mert hiába tette ki életem nagy részét a mágiával való manipulálás, és így kaphattam ilyen nézéseket, talán még több is volt bennük, de egyik sem volt olyan őszinteséggel teli, mint amit Beliántól kaptam. Mert mindenki vágyott rám és akart, de a mágiámnak köszönhetően, nem annak, amit adni tudok nekik. Nem magam miatt akartak, míg ő ki is mondta, hogy tudja, úgy jön le az egész, de ő nem. Ő ismerni szeretne, és engem szeretne ismerni, nem azt, ami vagyok, mert emberi mivoltom igenis megkérdőjelezhető az ilyen cselekedetek után, még akkor is, ha amúgy sem az emberi fajhoz tartozom. Mert amit tettem vele az nem emberhez méltó, főleg nem olyanhoz, aki segíteni szeretne, aki elvenné a fájdalmat, amivel a másik küzd éjt nappallá téve. Nekem ez volt a célom, mégis olyan drasztikus fordulatot vett az egész, hogy mardos a bűntudat, égeti bőrömet és marja a sejtjeimet, ahogy minden porcikámat átjárja az őszinte bűntudat és megbánás. Ez rendben van, fájjon is, teljesen megérdemlem. Mindent megérdemlek, ami negatív, ami azt sugallja felém, hogy rossz dolgot tettem éppen vele, aki soha nem érdemelte volna meg. Mert hiába a segítséget nyújtó kéz, ha kitépi közben a tiédet.
És ezért nem tudok elmenni csak úgy. Ezért kuncogok fel halkan, mit sem sejtve, vagy talán törődve azzal, hogy lehet ez nagyobb pofon neki, mintha azt mondanám, hogy takarodjon innen és hagyjon békén, mert nekem ez semmit nem jelentett. Hazudnék, ezt mindketten tudjuk, mert igenis jelentett, még ha nem is olyan mélyen és tisztán, mint azt valaki hinné, de jelentett. Sok mindent, mindkettőnknek, amivel nem tudunk mit kezdeni, és én talán nem is akarnék, ám aligha kapok választást, ahogy a kérésem ellenére megint hazudik nekem. Kékjeim arcát fürkészik, miközben felé fordulok, óvatos mosollyal ajkaimon nézem végig, ahogy lehunyja szemeit, és a mosoly, amely megvillan arcán, egyáltalán nem tetszik. Olyan békés és nyugodt lehetne, de az a plusz, az a kis plusz mindent tönkretesz. Nekem köszönhető. Oldalra sandítok, majd azzal a lendülettel indulok el a fal felé, hogy hátamat neki vethessem, le nem véve acélkék tekintetemet róla, mert ha már meg kell beszélni, akkor csináljuk rendesen. Fejem előre bukik akaratlan, ahogy ismét beszélni kezd, és a szavai elérnek agyamba, ami lassan kezdi el feldolgozni az információkat, amiket kap. Szándékosan került engem. Tudjátok, azért, mert odatesszük, hogy félig az, félig meg nem, még nem lesz jobb a léleknek ezt hallani, akkor sem, ha megérdemlem, hogy fájjon. Tincseim ismét arcomba hullanak, és nagyjából egy időben vele engedek meg magamnak egy mély sóhajt, alsó ajkamra harapok rá. Szólásra nyitom számat, alsó ajkam megremeg, így inkább becsukom azt. Lassan pillantok fel rá, és ha elkapom tekintetét, akkor nem eresztem.
- Belián - lehelem nevét, hangom simogathatja a dobhártyákat, amelyek meghallják, még ha csak futólag is. Szándékosan kerültél. - Nem tudsz vagy nem akarsz? Végül is mit vársz tőlem? - szegezem neki a kérdést lágy hangon. Nincs benne számonkérés, nincs benne fenyegetés, egyszerű kérdés, amelynek hangsúlyából tökéletesen kivehető, hogy őszintén érdekel a válasz, és a kérdés is ugyanolyan őszinte. Nem tudom mit tehetnék, vagy mit vár tőlem egyáltalán, de ha elmondja, talán még enyhíthetek a mérhetetlen bűntudatomon. Mert igen. Még most is én vagyok előtérben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Miután leellenőrizte a lány papírjait, újra Zsomborhoz fordult. Feljegyezte a nő az adatokat, aztán még egy utolsó lesújtó pillantást vetett a fiúra, és elindult kifele. Egyértelmű volt, hogy nem hitt neki, viszont azt sem tudta bizonyítani, hogy az ellenkezője élne, így nem akarta a következő állomáson leszállíttatni.
- Még egyszer nagyon sajnálom. Legközelebb jobban figyelek - mondta még a kabinajtóban, mire a kalauz csak intett. Zsombor becsukta az ajtót, nézett maga elé, mint aki tényleg bánkódik, majd egy kacér mosollyal fordult a lány felé.
- Remek alakítás, bravo, bravo - tapsolta meg a barnát, hiszen mégiscsak az ő jelenléte segített neki. - Ezt meg kell ünnepelnünk! - mosolygott rá Zsombi, és benyúlt a kabátja alá, hogy valami titkosat húzzon ki, aztán egy huncutul kihúzott onnan egy csomag kígyós gumicukrot. - Remélem szereted - nyitotta ki egy könnyed mozdulattal, és már le is vetődött a lány oldalára, és odanyújtotta a csomagot. Viszont amit a keze közelíteni kezdett, elhúzta egy picit.
- Szóval hogy is hívnak Rara? - húzta fel egyik szemöldökét a fiú, és amint megkapta a választ, engedte a lánynak, hogy vegyen magának az ünneplős cukorkából. Közben úgy nézte, mintha nem lenne más, csak ő. Lábát feltette a szemben lévő ülésre, és egészen közel helyezkedett hozzá. Nem szándékosan, csak egyszerűen úgy érezte ez a helyes. Vonzotta, mint amennyire csak egy ember tudta. Az az ember sem pont őt. Csak emlékeiben élt az a szőke, aki egyszer elcsavarta Márton fejét. Nem Zsombort. És mégis őt is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nagyokat pislogva figyelte, ahogy a ő távozik, majd diadalittas vigyorra fordult újdonsült cinkostársa felé.
- Mindig ennyit hazudsz? - kérdezte kuncogva, majd lábait ismételten maga alá húzva megkereste a legtermészetellenesebb pozíciót, amiben kényelmesen érezte magát, de a szoknyája is a helyén maradt. Ahogy a fiú leült mellé, kicsit közelebb húzódott a falhoz, mintha csak helyet akarna csinálni a fiúnak. Több hely nem lett persze, meg hát Sári sosem volt az az ember, aki mellett nem lehetett könnyen elférni. Mg egy nagyobb méretű kutya is több helyet foglalt el nála.
- Remek alakítás, mi? Szinte rákényszerítettél, hogy jól játszak. - Szemeit játékosan megforgatta, mintha csak fel lenne háborodva, de szája sarkában továbbra is mosoly bujkált. Valószínűleg ha akart volna sem tudott volna haragudni a fiúra, mert Zsombor pusztán a pillantásával megolvasztotta a szívét. Utoljára akkor érezte ezt a fajta gyerekes ártatlanságot, mikor év elején elbúcsúzott a legkisebb Vizsnyiczkytől. Igen, a fiú határozottan az öccsére emlékeztette Sárit valami megmagyarázhatatlan okból.
Az édesség láttan felcsillantak őzikeszemei. Neki aztán mindegy volt, hogy süti, csoki, cukorka, karamella vagy gumicukor, mindent képes volt egyetlen szempillantás alatt elpusztítani, ami édesség volt.
- Még szép hogy szeretem. Tudom hogy nem látszik, de rengeteget eszem -  mondta a hasára pislantva. Tényleg nem úgy nézett ki, mint aki minden este megevett legalább egy tábla csokit, egy zacskó gumicukrot vagy három szelet sütit egymagában, pedig az igazság nagyon is ez volt.
- Vizsnyiczky Heléna Sára. Sári. Vagy Heléna. Kinek mi - válaszolta meg a kérdést vállat vonva.
- De akkor most már te is áruld el a neved, kedves Láng Róbert - bökte finoman oldalba a fiút, majd kihalászott egy gumicukorkígyót a felé nyújtott zacskóból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Dögös vagy - jegyeztem meg a csók után egy széles mosoly kíséretében, miután végig pillantottam a lányon. Bármit is vett magára, mindenben jól nézett ki, de azért nem ártott néha ezt a tudtára is adnom. Most már nem is tudtam volna leplezni előtte az ajándékomat, amit hosszú agyalás után találtam ki, de végül is, látva a meglepettségét, azt hiszem, hogy jól választottam. Ez talán emlékezetesebb volt annál, mint hogy hozzak neki egy doboz bonbont, vagy valami becsomagolt tárgyat, amit úgyis a sarokba hajítana. S mivel korábban már beszélgettünk a motorozásról, biztos voltam benne, hogy ez majd tetszeni fog neki.
- Örülök, hogy tetszik, ezzel foglalatoskodtam, amikor rám törtél ott a tanulószobában - vallottam be nevetve, így talán Danában összeállt a kép, s lehet hogy végre rájött, miért is akartam őt annyira lerázni néhány nappal korábban.
- Ne féltselek? Ez a beszéd, kapaszkodj - szóltam hátra nevetve, majd ha már magamon éreztem kapaszkodó kezeit, gázt adtam, s kiérve az utcára, meglódultunk előre. Nem izgatott az, ha egy-két járókelő esetleg rosszallóan nézett ránk, valószínűleg nem voltak ehhez hozzászokva, de ez most különleges alkalom volt. Vidékre nem lett volna időm levinni őt, hogy a saját motoromon menjünk egy kört, így viszont egy kis mágia segítségével, a Kins&Kens jóvoltából, s egy hozzáértő Bogolyfalvi cimborámnak hála, sikerült összehoznom ezt a motoros randit.
A sebességgel nem fukarkodtam, amikor elhagytuk a falut, még nagyobb gázra kapcsoltam, érezni akartam az adrenalint, s azt akartam, hogy egy kicsit Dana is megérezze ennek a világnak az ízét. Sokat eközben nem hallhatott, hiába is szóltam volna hátra, de most nem is ez volt a lényeg. Szerettem volna, ha élvezi a mellettünk elsuhanó tájat, még mielőtt lemegy a nap. A kis tavacska felé vettem az irányt, hisz készültem még valamivel, ami a motorom csomagtartójában lapult.
A tóhoz érve lassítottam, majd a tavakcsa közelében megálltam a földúton, s lábaimmal támasztottam ki magunkat, hogy lehúzhassam magamról a sisakot.
- Na hölgyem, felkészült arra, hogy most Ön vezessen? - kíváncsi mosollyal pillantottam Danára, s ha benne volt, akkor leszálltam, hogy helyet cseréljünk, és megtanítsam őt motorozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Elgondolkodott egy pillanatig. - Mindig? Nem, nem hiszem. Neked például egyetlen szavam sem volt hamis - ismerte el. Nem akarta megjátszani magát a másik előtt. Olyan volt, mintha valami furcsa kapcsolat alakult volna ki köztük már az első pillanattól kezdve. Megértették egymást még azelőtt, hogy a másik nevét tudták volna.
- Nehéz is vetekedni az én zsenialitásommal, de neked talán sikerült - cukkolta a lányt. Igazából meg akarta köszönni neki, hogy nem árulta be, de aztán rájött, hogy azzal elszállna a pillanat. Bízott benne, hogy a barna anélkül is tudná, hogy kimondaná.
- Fogadni mernék, hogy nem annyit, amennyit én... - pillantott oldalasan a lányra, ezzel kekeckedve. Talán veszi a lapot, és egyszer rendeznek egy evő versenyt. Esetleg a nagyteremben. Vagy ha megünneplik a lány meghallgatását. Zsombor biztos volt benne, hogy a lánynak jól fog menni, hiszen látta, hogy tudja. Ő pedig épp azon van, hogy elfeledtesse vele a stresszt.
- Sára? Akkor nem is lőttem mellé azzal, hogy Rara - vigyorgott elégedetten Zsombor. Nem állt szándékában továbbra is ezen a néven emlegetni a másikat, de ha már amúgy is ilyen jól jött ki, akkor talán rajta fog ez maradni.
- Inkább lennék a Da Vinci kód főszereplője... - húzta el a száját a fiú, de aztán egy sóhajtás után elárulta a rendes nevét. - Csonka Zsombor - biccentett hozzá egy aprót. Nem szerette a nevét, túl sokan ismerték fel. A fiú, akit visszaküldtek az ELMÉbe. A fiú, akinek két személyisége volt. Mégsem tudta megváltoztatni. A szülei emléke nem hagyta neki.
- Szóval, hogyan tudnám megköszönni neked ezt a rögtönzött segítséget? - nézett rá egy féloldalas mosollyal Zsombor. Hirtelen rájött, hogy milyen közel is van a másikhoz. Érezte az illatát, mélyen a szemébe nézett. Hirtelen megszólaltak a vészharangok a fejében, és inkább betömött egy gumikukacot a szájába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

ma életemben először ettem carbonarat. jelentem: finom

Mr. G

még infós: hát így se...
nem én vagyok...
- Andy Garcia
- Andrew Garfield
- Richard Gere (az akita-inura rákerestem)
- erre visszatérünk... *
- Melanie Griffith
- Ginny Gardner

* viszont én vagyok Jeff Goldblum
gratulálok hamarosan jövök az ígért nyereményeddel

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elképzelem, ahogy tényleg megtenné, és valljuk be, azért minden lánynak, legyen bármilyen is, meg játsszon bármilyen elérhetetlen frigid libát is, jól esik, ha ilyen kijelentéseket tesznek a férfi népség példányai. Nem is csúnya példányai, ha már itt tartunk. Jaj még a végén csúnyán bajba kerülök, komolyan eddig olyan tudatosan kerültem a hímeket – fun fact, hogy a szüleim azért zárattak ide, mert szerintük mást sem csináltam, csak orgiáztam –, itt meg a nagy unalomban nem tudom, hogy miért is nem éltem eddig is az általuk kínált lehetőségekkel. Bajban leszek még a végén azt hiszem. De egyelőre szimplán csak élvezem az életet, élvezem, hogy ilyen kegyesek hozzám az égiek, meg azt is, hogy nem lányneveldébe küldtek. Azért kifejezetten.
- Hű, eddig bele sem gondoltam abba, hogy valaki a bőrömbe bújna. Furcsa lenne máson látni a testem.
Nem mintha annyira irigykednék, de nárcisztikus személyiségjegyeimnek köszönhetően eléggé szeretem magam. Szeretem a testem, a kerek fenekem, a melleimet, azt, hogy annak ellenére, hogy masszívabb testfelépítéssel rendelkezem, az izom a ruha alatt, hogy bárhol és bármikor bármelyik testrészem megmutathatom, mert nem kellemetlen egyik porcikám sem. Oké, valljuk be, ez már cseszett mód önimádás, és igen, annyira szeretem magam, hogy nem tudom, milyen lesz majd az, amikor valaki más is szeretni akar engem, úgy, ahogy én. Meg ez olyan oda-vissza dolog, azt mondják, szóval jó lenne, ha magamon kívül mást is tudnék ilyen erősen szeretni. És ez szexualitás, szóval vonatkoztassunk el attól, hogy van egy húgom és egy bátyám, akiket szeretek, mert igen, mind a kettejüket szeretem.
- Szóval, azt mondod, hogy te nem vagy egy nézhető program?
Pillantok oldalra, mert érzem én, hogy nyomul, és elég visszafogottan, de cukin csinálja, hát meg kell zabálni. Kicsit aggódom is, hogy túl nagy falat leszek neki. Nem vagyok én olyan nagyon könnyű eset, de szeretnék néha az lenni, csak elengedni magam, és hagyni, hogy az élet sodorjon. Csakhogy van egy kis bibi ezzel kapcsolatban. Kibaszottul merev vagyok, odabent. Olyan szinten, mint akit sóbálvány átokkal szórtak, és talán ezért is van olyan minimális érzelmi szintem, ezért nem tudom jól megfogalmazni, hogy mit is szeretnék.
- Mi a kedvenc sorozatod?
Teszem fel a kissé talán váratlan kérdést, nem mozdulva mellőle, mert kíváncsi vagyok, hogy ő ellép-e, vagy elindul-e az úton, hogy minél több felületen érintkezzünk egymással. Egyelőre ötletem sincs, hogy melyiket választja majd, de ez a kis játék izgalommal tölt el.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

különben Whoopit ezekből ki nem találtam volna. de reményeim szerint más se. mondjuk igaziból ez a lényege, hogy nehéz legyen, csak több játékostárs kéne, akik bíráskodnak, hogy azért még kitalálható szint-e vagy sem. dehát csak mi játsszunk itt. bár, ha mondjuk te most gondolsz egyet, hátha Belián még elcsíp minket

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Tényleg? - A szívét valami ismeretlen jól eső melegség öntötte el. Érezte, hogy tényleg igazat mond a fiú és ez boldoggá tette. Pletykás mivolta miatt nehezen bíztak meg benne az emberek, mert csak kevesen tudták, hogy egyébként a barátai titkait sosem adná ki semmiért. A barátság számára szent és sérthetlen volt, csakúgy, mint a család.
- Még hogy talán... Jó, nem voltál rossz, de azért hozzám fel sem érhetsz. - Nem tudta megállni, hogy ne folytass a csipkelődést. Ha ő így, hát Sára bizony úgy.
- Ez egy kihívás volt?  - vonta fel kérdőn a szemöldökét. Nála aztán senki nem ehet többet, az tuti. Legalábbis eddig lányok közül nem igazán akadt kihívója. Fiúkkal ugyan nem próbálkozott, de elnézve a háztársai által megevett ételmennyiségeket arra a következtetésre jutott, hogy egy esetleges verseny során őket sem lenne nehéz elverni. Megnyerte a genetikai lottót édesanyja alkatával, mert akármennyit evett, szinte egy dekát sem hízott. Persze ez sokszor negatívumként hatott, hiszen ha például egy komolyabb betegség idején leadott néhány kilót, akkor utána akárhogy is próbálkozott, egész egyszerűen nem tudott egészséges testsúlyra szert tenni.
- Voltam már Sáritól a Lénáig minden, de Rara még soha - gondolkodott el egy pillanatra. - De ha szeretnél csak neked, csak most még az is lehetek. - Játékosan a fiúra kacsintott és leharapta a gondosan kiválasztott gumicukor kígyó fejét.
Csonka Zsombor. Pár másodpercig emésztette magában a nevet, majd eszébe minden a fiúról hallott pletyka eszébe jutott egyszerre, hirtelen megrohanva őt. Hallotta, hogy megjárta az ELMÉT, meg hogy valami nagyon nem oké fejben nála, de a névhez eddig nem tudott arcot kötni. Úgy döntött, hogy amíg vele nem viselkedik közveszélyes pszichopataként nem foglalkozik a pletykákkal. A pletykák csak pletykák, a nagy részük hazugság. Persze lehet, hogy tartalmaznak némi igazságot is...
- Szóval Zsombor. Vagy Zsombi? Melyiket szereted jobban? - mosolygott rá aranyosan. Lényeges volt, hogy a továbbiakban hogy szólítsa, mert ő már csak tudta ennyi névvel, hogy milyen ha olyan névvel illetik, amit ki sem állhat.
- Nem is tudom... - Arca elkomolyodott, ahogy felmérte a köztük lévő távolságot. Egy pár másodpercre teljesen elmerült a fiú tekintetében, csak akkor vette észre magát, mikor a másik elpusztított egy újabb édességet. Megrázta fejét, mint aki mély álomból ébred és még nem tudja hol van, majd kérdés nélkül újra a gumicukros zacskó felé nyúlt.