38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek!
E hét vasárnap éjfélig várjuk a mixelt multikat. Részletek a főoldalon!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 11 ... 19 20 [21] 22 23 ... 26 27 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Csonka Zsombor
Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 16. 19:35 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Miután leellenőrizte a lány papírjait, újra Zsomborhoz fordult. Feljegyezte a nő az adatokat, aztán még egy utolsó lesújtó pillantást vetett a fiúra, és elindult kifele. Egyértelmű volt, hogy nem hitt neki, viszont azt sem tudta bizonyítani, hogy az ellenkezője élne, így nem akarta a következő állomáson leszállíttatni.
- Még egyszer nagyon sajnálom. Legközelebb jobban figyelek
- mondta még a kabinajtóban, mire a kalauz csak intett. Zsombor becsukta az ajtót, nézett maga elé, mint aki tényleg bánkódik, majd egy kacér mosollyal fordult a lány felé.
- Remek alakítás, bravo, bravo
- tapsolta meg a barnát, hiszen mégiscsak az ő jelenléte segített neki. - Ezt meg kell ünnepelnünk! - mosolygott rá Zsombi, és benyúlt a kabátja alá, hogy valami titkosat húzzon ki, aztán egy huncutul kihúzott onnan egy csomag kígyós gumicukrot. - Remélem szereted - nyitotta ki egy könnyed mozdulattal, és már le is vetődött a lány oldalára, és odanyújtotta a csomagot. Viszont amit a keze közelíteni kezdett, elhúzta egy picit.
- Szóval hogy is hívnak Rara?
- húzta fel egyik szemöldökét a fiú, és amint megkapta a választ, engedte a lánynak, hogy vegyen magának az ünneplős cukorkából. Közben úgy nézte, mintha nem lenne más, csak ő. Lábát feltette a szemben lévő ülésre, és egészen közel helyezkedett hozzá. Nem szándékosan, csak egyszerűen úgy érezte ez a helyes. Vonzotta, mint amennyire csak egy ember tudta. Az az ember sem pont őt. Csak emlékeiben élt az a szőke, aki egyszer elcsavarta Márton fejét. Nem Zsombort. És mégis őt is.
Utoljára módosította:Csonka Zsombor, 2020. március 16. 19:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 16. 19:52 | Link


outfit|music


Nagyokat pislogva figyelte, ahogy a ő távozik, majd diadalittas vigyorra fordult újdonsült cinkostársa felé.
- Mindig ennyit hazudsz? - kérdezte kuncogva, majd lábait ismételten maga alá húzva megkereste a legtermészetellenesebb pozíciót, amiben kényelmesen érezte magát, de a szoknyája is a helyén maradt. Ahogy a fiú leült mellé, kicsit közelebb húzódott a falhoz, mintha csak helyet akarna csinálni a fiúnak. Több hely nem lett persze, meg hát Sári sosem volt az az ember, aki mellett nem lehetett könnyen elférni. Mg egy nagyobb méretű kutya is több helyet foglalt el nála.
- Remek alakítás, mi? Szinte rákényszerítettél, hogy jól játszak. - Szemeit játékosan megforgatta, mintha csak fel lenne háborodva, de szája sarkában továbbra is mosoly bujkált. Valószínűleg ha akart volna sem tudott volna haragudni a fiúra, mert Zsombor pusztán a pillantásával megolvasztotta a szívét. Utoljára akkor érezte ezt a fajta gyerekes ártatlanságot, mikor év elején elbúcsúzott a legkisebb Vizsnyiczkytől. Igen, a fiú határozottan az öccsére emlékeztette Sárit valami megmagyarázhatatlan okból.
Az édesség láttan felcsillantak őzikeszemei. Neki aztán mindegy volt, hogy süti, csoki, cukorka, karamella vagy gumicukor, mindent képes volt egyetlen szempillantás alatt elpusztítani, ami édesség volt.
- Még szép hogy szeretem. Tudom hogy nem látszik, de rengeteget eszem -  mondta a hasára pislantva. Tényleg nem úgy nézett ki, mint aki minden este megevett legalább egy tábla csokit, egy zacskó gumicukrot vagy három szelet sütit egymagában, pedig az igazság nagyon is ez volt.
- Vizsnyiczky Heléna Sára. Sári. Vagy Heléna. Kinek mi - válaszolta meg a kérdést vállat vonva.
- De akkor most már te is áruld el a neved, kedves Láng Róbert - bökte finoman oldalba a fiút, majd kihalászott egy gumicukorkígyót a felé nyújtott zacskóból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 16. 20:32 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Elgondolkodott egy pillanatig. - Mindig? Nem, nem hiszem. Neked például egyetlen szavam sem volt hamis - ismerte el. Nem akarta megjátszani magát a másik előtt. Olyan volt, mintha valami furcsa kapcsolat alakult volna ki köztük már az első pillanattól kezdve. Megértették egymást még azelőtt, hogy a másik nevét tudták volna.
- Nehéz is vetekedni az én zsenialitásommal, de neked talán sikerült
- cukkolta a lányt. Igazából meg akarta köszönni neki, hogy nem árulta be, de aztán rájött, hogy azzal elszállna a pillanat. Bízott benne, hogy a barna anélkül is tudná, hogy kimondaná.
- Fogadni mernék, hogy nem annyit, amennyit én...
- pillantott oldalasan a lányra, ezzel kekeckedve. Talán veszi a lapot, és egyszer rendeznek egy evő versenyt. Esetleg a nagyteremben. Vagy ha megünneplik a lány meghallgatását. Zsombor biztos volt benne, hogy a lánynak jól fog menni, hiszen látta, hogy tudja. Ő pedig épp azon van, hogy elfeledtesse vele a stresszt.
- Sára? Akkor nem is lőttem mellé azzal, hogy Rara
- vigyorgott elégedetten Zsombor. Nem állt szándékában továbbra is ezen a néven emlegetni a másikat, de ha már amúgy is ilyen jól jött ki, akkor talán rajta fog ez maradni.
- Inkább lennék a Da Vinci kód főszereplője... - húzta el a száját a fiú, de aztán egy sóhajtás után elárulta a rendes nevét. - Csonka Zsombor - biccentett hozzá egy aprót. Nem szerette a nevét, túl sokan ismerték fel. A fiú, akit visszaküldtek az ELMÉbe. A fiú, akinek két személyisége volt. Mégsem tudta megváltoztatni. A szülei emléke nem hagyta neki.
- Szóval, hogyan tudnám megköszönni neked ezt a rögtönzött segítséget?
- nézett rá egy féloldalas mosollyal Zsombor. Hirtelen rájött, hogy milyen közel is van a másikhoz. Érezte az illatát, mélyen a szemébe nézett. Hirtelen megszólaltak a vészharangok a fejében, és inkább betömött egy gumikukacot a szájába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 16. 21:34 | Link


outfit|music

- Tényleg? - A szívét valami ismeretlen jól eső melegség öntötte el. Érezte, hogy tényleg igazat mond a fiú és ez boldoggá tette. Pletykás mivolta miatt nehezen bíztak meg benne az emberek, mert csak kevesen tudták, hogy egyébként a barátai titkait sosem adná ki semmiért. A barátság számára szent és sérthetlen volt, csakúgy, mint a család.
- Még hogy talán... Jó, nem voltál rossz, de azért hozzám fel sem érhetsz. - Nem tudta megállni, hogy ne folytass a csipkelődést. Ha ő így, hát Sára bizony úgy.
- Ez egy kihívás volt?  - vonta fel kérdőn a szemöldökét. Nála aztán senki nem ehet többet, az tuti. Legalábbis eddig lányok közül nem igazán akadt kihívója. Fiúkkal ugyan nem próbálkozott, de elnézve a háztársai által megevett ételmennyiségeket arra a következtetésre jutott, hogy egy esetleges verseny során őket sem lenne nehéz elverni. Megnyerte a genetikai lottót édesanyja alkatával, mert akármennyit evett, szinte egy dekát sem hízott. Persze ez sokszor negatívumként hatott, hiszen ha például egy komolyabb betegség idején leadott néhány kilót, akkor utána akárhogy is próbálkozott, egész egyszerűen nem tudott egészséges testsúlyra szert tenni.
- Voltam már Sáritól a Lénáig minden, de Rara még soha - gondolkodott el egy pillanatra. - De ha szeretnél csak neked, csak most még az is lehetek. - Játékosan a fiúra kacsintott és leharapta a gondosan kiválasztott gumicukor kígyó fejét.
Csonka Zsombor. Pár másodpercig emésztette magában a nevet, majd eszébe minden a fiúról hallott pletyka eszébe jutott egyszerre, hirtelen megrohanva őt. Hallotta, hogy megjárta az ELMÉT, meg hogy valami nagyon nem oké fejben nála, de a névhez eddig nem tudott arcot kötni. Úgy döntött, hogy amíg vele nem viselkedik közveszélyes pszichopataként nem foglalkozik a pletykákkal. A pletykák csak pletykák, a nagy részük hazugság. Persze lehet, hogy tartalmaznak némi igazságot is...
- Szóval Zsombor. Vagy Zsombi? Melyiket szereted jobban? - mosolygott rá aranyosan. Lényeges volt, hogy a továbbiakban hogy szólítsa, mert ő már csak tudta ennyi névvel, hogy milyen ha olyan névvel illetik, amit ki sem állhat.
- Nem is tudom... - Arca elkomolyodott, ahogy felmérte a köztük lévő távolságot. Egy pár másodpercre teljesen elmerült a fiú tekintetében, csak akkor vette észre magát, mikor a másik elpusztított egy újabb édességet. Megrázta fejét, mint aki mély álomból ébred és még nem tudja hol van, majd kérdés nélkül újra a gumicukros zacskó felé nyúlt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 16. 22:14 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Tetszett neki, hogy a lány is ugyanúgy benne van a csipkelődésben, mint ahogy ő. Nem olyan volt, mint a többi, akit megismert.
- Kihívás vagy nem, le foglak győzni - mondta ki egyszerűen egy vállrándítás kíséretében. Alapjáraton nem evett sokat, általában nem volt hozzá kedve, amikor más is ott volt. Gyakrabban járt le a konyhába, ami tudta, hogy teljesen szabályellenes, de mikor csak rágondolt a sok diákra, elfogta a rosszullét. Viszont egy olyan ember társaságában, mint Rara, el tudta képzelni, hogy felfaljon egy jó adag ételt. Csak hogy legyőzze őt, természetesen, semmi más célja nem volt vele.
- Látod, akkor már ez sem volt hazugság. Ha itt vagy, egészen belejövök az igazságba - vigyorgott rá Zsombor, mint a tejbetök. Ez úgy hangzott, mintha annyit hazudott volna életébe, pedig nem. Igazság szerint akkor tanulta meg manipulálni az embereket, amikor először került az intézetbe. Kirill idején többnyire ezt nem gyakorolta, viszont az elmúlt másfél évben Márton tökélyre fejlesztette. Onnan maradt meg ez benne. De ezt nem tudhatta senki. Ahogy azt sem, milyen nehéz is elfogadni, mikor kiderül, hogy soha nem vagy egyedül.
- Nekem bármelyik megfelel, akár adhatsz nekem egyedi nevet is, ha már te is megengedted nekem - ezúttal ő kacsintott egyet. Kíváncsi volt, hogy mégis milyen kreatív dologgal fog előállni a lány.
Egy hosszú másodpercig csak néztek egymásra, érezték, hogy valami akkor ott történt, de nem akarták bevallani. Nem lehet. Tudta, hogy nem szabad semmi ilyesmiben bíznia. Mindig átverik, elhagyják. Az eszére kell hallgatnia.
- Nem tudod? Ez esetben muszáj lesz nekem kitalálnom - kezdte el igazgatni nem létező szakállát, hogy ezzel is bizonyítsa mennyire gondolkodik.
- Megvan! - pattant fel. - Milady? - nyújtotta kezét, hogy felsegítse a lányt. Aztán elengedte. - Oh egy pillanat, a zene - emelte fel mutatóujját, hogy várjon a lány, és az ablakhoz lépve újra zongorázni kezdett. Ezúttal nem egy klasszikust választott, hanem a 'Million Dreams'-t a kedvenc musicaléből. Eljátszott egy refrént, majd a lányhoz lépve először jól megforgatta, és megragadva a kezét elkezdett vele erre-arra dülöngélni, és forogni közben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 16. 22:44 | Link


outfit|music


- Esetleg a legszebb álmaidban... Vagy ott sem. Evésben is verhetetlen vagyok - vigyorgott rá fölényesen. Néha úgy érezte, sokkal inkább illene a Rellonba, mint az Eridonba, de jól érezte magát a pirosak között, szóval igazából nem volt oka reklamációra vagy elégedetlenkedésre.
- Szóval most érezzem magam különlegesnek? Micsoda megtiszteltetés! - Drámaian legyezgetni kezdte magát a zsebéből sietve előkapott jegyével, mint egy tizenkilencedik századi úrihölgy. Igazán nevetséges látvány volt, ahogy egy cseppet sem nőies pozícióban egy vonatjeggyel teljesen átszellemült arccal legyezgeti magát, mintha tényleg lenne valaki. Pocsék színész volt, csak akkor sikerült jól játszania a szerepét, ha bajban volt és ki kellett másznia belőle, egyébként inkább volt nevetséges mintsem komolyanvehető.
- Akkor maradjunk a Zsombinál, a olyan aranyosan hangzik. De ne aggódj, kitalálok neked valami egyedit is, csak kis idő kérdése. - A fogaskerekek közben folyamatosan kattogtak agyában, de semmi használható nem ugrott be. Rengeteg haszontalan ötletet pörgetett át, végül feladta a próbálkozást és hagyta a dolgot.
Nem tudta mi történt, de érezte, hogy a védőfalak leomlottak. Azok a bástyák, amik eddig minden kitartó ostromnak ellenálltak most egyetlen szempillantás alatt lettek porrá. Nem akarta, hogy ez történjen. Mikor legutóbb ennyire közel engedett valakit magához csúnya vége lett a történetnek. Ugyanakkor ott motoszkált benne, hogy nem küzdhet örökké egy régi emlékkel. Muszáj újra megtanulnia bízni. És ha Zsombor lesz az aki megtanítja hát ő bizony nem hátrál meg. Ezúttal nem.
- Mire készülsz? - kulcsolta össze mosolyogva ujjaikat ahogy állásba tornázta magát. Lehunyt szemmel hallgatta a fiú kopogását az ablakon, álmából felébredve is felismerte volna a másik által játszott dalt. Az egyik kedvenc musicalje volt, az összes betétdalt fejből tudta.
Átadta magát a fiú akaratának, ellazulva követte annak minden mozdulatát. Hazai pályán érezte magát a tánc miatt, ez sosem esett nehezére és mindig ellazította. Már amennyire ezt táncnak lehetett hívni.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 17. 19:18 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Volt valami abban, ahogy a lány incselkedett vele. Egyre fokozódott benne az a régről ismerős érzés, és ez nem volt így helyén. Voltak lányok, akikkel barátkozott, akikkel hasonló szócsatákat vívtak, de ez mégis különleges volt. Éppen ezért nem tetszett, ahogy a lány azt mondta "aranyos". Nem kellett volna ezen fennakadnia, de mégsem tudta elnyomni a hirtelen jött ellenszenvét.
- Tudod mit, legyen inkább Zsombor
- ráncolta az orrát. Valamiért nem akarta, hogy Rara cukinak találja. Inkább egy erős férfiként, még ha nem is volt teljesen az, csak félig.
Ha ez a gondolat nem lett volna elég, az a pár másodpercnyi varázs biztosan meggyőzte Zsombort arról, hogy jobb lesz, ha este nem alszik a lánynál. Amúgy is van mit csinálnia Pesten, ha már úgy is eljut oda. Bár se lelkileg, se sehogyan nem volt felkészülve ARRA. Jobb is volt, ha elterelte a figyelmét. Mondjuk a lánnyal.
Kusza gondolatai után egy pillanatig fel sem fogta, hogy a lány összekulcsolta a kezeiket. Miféle játékot játszottak ők pontosan?
Folyamatosan mosolygott, ahogy a másikat nézte, hogy mit szól a rögtönzött kis köszönetnyilvánításához. Egyre kevésbé hevesen rángatta jobbra balra, mígnem már csak kicsit dülöngéltek.
Hirtelen nagyot fékezett a vonat. Zsombor teljesen elvesztette egyensúlyát, és az ülésre huppant, magával rántva a lányt is.
- Azt hiszen megérkeztünk Pest külvárosi részéhez
- nevetett a fiú, továbbra is erősen tartva a lányt. Eleinte azért fogta, nehogy beverje valamijét. Aztán meg... ki tudja miért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 17. 20:11 | Link


outfit|music

Elvesztette az időérzékét, fogalma sem volt, mennyi idő telt el vagy hogy merre járhatnak már. Az idő persze alaposan elszállt felettük, pedig ő csak néhány hamar tovatűnő percként élte meg az utazást.
- Hát jó, legyen Zsombor - bólintott beleegyezően. Nem firtatta az okokat, de azért kíváncsi lett volna, mire gondol éppen a fiú.
Karjai önkéntelenül ölelték át Zsombor nyakát, fejét a mellkasának döntve ringatózott a fiúval. Mélyen beszívta a másik sajátos illatát és elméje lecsillapodott. Biztonságban érezte magát egy idegen fiú kajaiban egy mozgó vonaton. Elgondolkodott, hogy vajon tényleg megörült-e, vagy csak az elmúlt hetek feszített tempójó tanulása és a vizsgák okozta stressz okozza nála a bekattanást, de végül nem jutott dűlőre a kérdést illetően.
Halkan felsikkantott ahogy elvesztette lába alól a talajt. Már felkészült a földdel való közeli találkozásra, de rájött, hogy Zsombor magával rántotta, így a koszos vonatpadló helyett a fiún találta magát. Hosszú másodpercekig nagy kerek szemekkel pislogott újdonsült megmentőjére. A vonat nagyot rándulva indult meg ismét a pályaudvar felé, melynek hatására ismételten nekiütközött a navinésnek.
- Uh, bocsánat - pattant fel azzal a lendülettel a fiú öléből, majd eredeti helyéhez visszatérve elmélyülten turkálni kezdett a táskájában, mintha keresne valamit. Valójában direkt hátat fordított a göndörnek, hogy az ne lássa az arcára kiülő vörös foltokat. Ennyire talán még sosem érezte magát zavarban.
De ha már ott tartott, úgy döntött hagy magáról valami emléket. Az ikonikus Beethoven mű első oldalát kitépte a kottafüzetből és táskájából előhalászott valami írószerszámot, majd a lapra gyorsan felfirkantott egy rövid üzenetet.

"Egy felejthetetlen vonatozás emlékére.
SáRara"


A kottalapból sietősen egy meglehetősen csálé szivecskét hajtogatott és útitársa kezébe nyomta. A vonat közben begördült a pályaudvarra, lassan fékezve megállt. Sári felkapta a hátizsákját és az ajtó felé indult, de mielőtt kilépett volna a folyosóra visszafordult.
- Köszönök mindent! - lépett vissza Zsomborhoz és egy gyors puszit nyomott az arcára. Ezután vissza sem nézve leszállt, hogy megkereshesse nagynénjét, aki már türelmetlenül várta, hogy kedvenc unokahúga végre megérkezzen hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 17. 21:06 | Link


Arcom szánalmat tükröz iránta. Sajnálom őt, hogy ilyen hülye. Rég le kellett volna kopnia mellőlem. Tudom, hogy egyre kevesebben dőlnek be az ármánykodásainak, és az év végére már alig akadt olyan fiatal, aki előtt ne járatta volna le magát valamilyen formában, úgyhogy most biztos fogytán lehet a rajongóknak, de a szünet után úgyis érkezik az utánpótlás megannyi ártatlan fiú és lány képében, mint amilyen én is voltam az ősszel. Akkor majd velük is eljátszhatja ugyanezt, de az se fog sokáig tartani. A legtöbb ember számára hamar kiismerhetővé válik. Az egy dolog, hogy sajnos akadnak olyan balekok, mint én, hogy hisznek a szép szavaknak. Pedig tényleg annyira valóságosnak tűnt. Így még senki sem viselkedett velem... Mármint, ő tényleg gyengéden bújt hozzám, óvott és ölelt át. A franc se tudja, miért nem állt már tovább, hogy kiélje magát valakin. Nem értem, hogy talán a homlokomra van írva-e valami, amivel vonzom a szociopatákat? És ez a ragaszkodása rémisztő kezd lenni, mert sehogyan se tudom őt levakarni magamról. Beárnyékolta az elmúlt heteimet, bujkálásra, a körletemben tartózkodásra kényszerített. Szerencse, hogy a vizsgákra magolás miatt egyébként is ezt csináltam volna többnyire.
Nem tetszik neki a tiltakozásom, amivel látom, hogy nagyon felbőszítem. A vonatjegyem továbbra is az ujjaim közt szorongatom, míg másik kezemmel a kocsit toltam neki. A torkomban dobog a szívem, mert nem vall rám ez a bátor viselkedés, mégis sikerült így kihoznia a sodromból. Mert egyszer én is megunom a játszadozást. Még egyszer nem töri össze a szívem, most hogy valamennyire összeragasztgattam. De érzem, hogy mintha sírhatnékom támadna. A gombóc ott van valahol a gégém környékén, s keze helyett ez a láthatatlan ellenség fojtogat.
- Engedj hazamenni - ismétlem nyomatékosan a kérésem, már a sokadik megfogalmazásban tálalva. Tudom, hogy nem tetszik neki. Tudom, hogy ez a nézése mit takar. Bármikor bekattanhat, és bármit kinézhetek belőle. De úgy érzem, mintha nem tudna ártani nekem, és ezzel hibát követek el. A következő pillanatban ugyanis Kamcsi hordozóját ragadja meg a poggyászkupac tetejéről. Az állat, mintha csak érezné a vesztét, türelmetlen csapkodásba kezd ijedtében, s mielőtt felfoghatnám, hogy mi is történik pontosan, már Theon markában látom szeretett háziállatomat.
- Mit csinálsz, te rohadék?! Azonnal engedd őt el! Őt hagyd ki ebből! Csak ezt ne! - üvöltöm torkom szakadtából, ami végül lányos sikításba csap át, de már az sem érdekel. Előrántom a zsebemben pihenő pálcámat, s egyenesen a fiúnak szegezem. Görcsösen szorítom ujjaimmal, amitől a fa megfeszül, mintha eltörni készülne, de persze masszív fajta, jól bírja a nyomást.
- Engedd el, vagy megöllek - közlöm sivár hangon, könnyes szemekkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 17. 21:43 | Link



Magam sem tudom, mit csinálok, minden csak úgy jön magától. Olyannyira el vagyok keseredve, hogy ebben a pillanatban bármire képes lennék. Agyamat a tehetetlenségtől méreg önti el, s a következő dolog, amit érzékelek az az, hogy Kamcsi ketrecének hideg vasa a kezemnek nyomódik. Tudom, mennyit jelent a fiúnak ez az állat, ahogy azt is, hogy bármit megtenne azért, hogy visszaszerezze tőlem. Akár még bántana is.
A pálca nekem szegeződik, miközben fülemben sikolya zeng. Pszichopata mosoly kerül arcomra, ahogy szememben is felcsillan az a jól ismert, pajkos fény. Most megfogtalak! Ha kedveskedéssel nem, hát zsarolással fogom kicsikarni belőled, amire nekem szükségem van. Jelen esetben ez pedig te vagy, kedves kis Prücsköm.
- Ez az, őrjöng csak! De a kis gyíkodat nem fogod visszakapni – nevetek fel, ahogy még erősebben fogok rá a kalitkára, még talán meg is rázom, mire az állatka furcsa hangot hallat magából. Hibát követek el, hatalmas baklövést, de most az sem érdekel. Mikor azt hiszem jobb lettem, mint akkor éjjel voltam, hirtelen visszaesek, s ugyanolyan szörnyeteggé válok. Vérem forrong az ereimben az adrenalin hatásától, egyszerűen már képtelen vagyok normálisan gondolkodni. Egyetlen dolog kattog elmémben, miszerint nekem szükségem van a fiúra. Akarom őt, legyen ennek bármi is az ára.
- Á-á! – Azzal egy jól irányzott mozdulattal a kis kedvencet hordozójával együtt magam elé tartom, ezzel egyfajta pajzsot képezve testem előtt. – Ha engem bántasz, akkor azt ő is megérzi. És nem hiszem, hogy túltennéd magad azon, ha leátkoznád a hűn szeretett kis dögödet – kérdően felhúzom szemöldököm, majd fürkészem tovább rendezetlen vonásait. Egyszerűen hihetetlen még most is, hogy az én kis Benettem ilyenre is képes. Hogy az az édes arc másodpercek leforgása alatt ilyen méregtől fűtött képet is képes magár ölteni. Furcsa, de egyben izgató egyveleg ez.
- Ellenben – halkítom le hangom annyira, hogy csak ő és én értsük – ha megteszel nekem valamit – mosolyodom el újra – akkor lehet, hogy bántódás nélkül visszaadom drága Kamcsit. Tudod, jólelkű ember vagyok én, kompromisszumképes. Nem kell mást tenned, csak adnod egy búcsúcsókot. Azt, amit amúgy is megérdemelek - állítok kegyetlen döntésem elé a fiút, s hogy tovább halmozzam az élvezeteket, türelmetlenül dobolni kezdek Kamcsi zárkáján, miközben valami rég hallott, talán már nem is helyesen szóló francia gyerekdalt fütyörészek.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. március 17. 21:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 18. 01:30 | Link


A pálca szorongatásától az erek kidomborodnak kézfejemen. Fogaim összeszorítva vicsorgok rá, még mielőtt bármit is ráolvasnék. Elkeserítő, hogy senki nem akar a segítségemre sietni. Gondolom tudják, hogy nem egyszerű páros vagyunk. Egyesek a pletykák, mások az iskolaújság alapján alakíthattak ki valamilyen képet vagy rólam, vagy a szőke srácról. Most mindenki haza akar menni, ahogy én is. El erről az átkozott helyről. Egy kissé összeszorul a szívem, amikor belegondolok, hogy hova is tartok... Elvégre a hőn áhított otthonom egy lepukkadt, körfolyosós lakás galériája lesz, alattam az utált bátyám részlegével. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám az alatt a pár hét alatt, ha a múltkor a karácsonyi néhány nap is kikészített. Azért jó lenne, ha eljutnék Munkácsra, lehetőleg minél hamarabb. Feltéve, ha elérem a vonatot, amire lassan indulnom kellene, ha azt akarom, hogy még legyen normális helyem.
Nem mintha ismerném a gyilkos átkot, vagy úgy bármi olyat, amivel ténylegesen árthatnék neki. Rettenetesen gáz, hogy ennyire okosnak tartanak, és még megvédeni se tudom magam. Legfeljebb táncoltató átkot tudnék rá kiszórni, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerülne végrehajtanom.
- Theon, kérlek... könyörgöm... - máris kevésbé vagyok az a határozott és dühös fiú, aki az előbb voltam. Úgy érzem, hogy sarokba szorított az élőpajzzsal. Egy aprócska könnycsepp gördül ki a szemem sarkából. Csalódottan tűröm, hogy kinevessen, s közben Kamcsi hordozóját bámulom kétségbeesett arccal. Lábaim remegésnek indulnak, ám ez ekkor még nem tudatosul bennem. Csak az állatkám épsége lebeg a szemem előtt, mintha minden másról elfeledkeznék. Szemeim elkerekednek, a pálcát lejjebb eresztem, immár a padlónak szegezve. Egy óvatlan mozdulattal mindent tönkretehetek, azt pedig nem akarom, hogy az én lelkemen száradjon a kaméleonom élete.
Mikor belekezd a feltételébe, akaratlanul is becsukom a szemem. Nem hiszem el, hogy ezt kéri tőlem. Hogy ennyire szar helyzetbe kerültem. Konkrétan zsarol! Csak úgy fortyogok belül, legszívesebben felrobbannék. De nem tehetem. Muszáj megőriznem a hidegvérem. De azt mégse hagyhatom, hogy kihasználjon. Nyelek egy nagyot, s felnézek rá.
- Mi az, hogy csak lehet? - vonom fel a szemöldököm felháborodva. - Ő nem tehet semmiről. Add vissza, és nem foglak többé kerülni, ígérem! Nem akartalak megbántani, ne haragudj rám. Ne csináld ezt - nyávogok, mint egy kölyökmacska. Próbálok szépen pislogni rá, de az mégsem lehet, hogy megcsókolom. Ha akartam is, azóta nem, hogy átvert a csónakházban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 18. 02:49 | Link



Jóllehet helytelen, amit csinálok, mégsem jut eszembe egy percre sem, hogy talán le kellene állnom. Egyszerűen ezt szoktam meg, nekem ez a normális. Az, hogy emberként bánunk másikkal, és hogy tiszteletben tartjuk annak érzéseit, úgy, mint a személyes tulajdonait, egyszerűen nem képezik az értékrendem. Ugyan kitől tanultam volna? Se muter se Raphael nem tartozik azon emberek csoportjába, akik valami empátiához hasonló dologgal ajándékozzák meg csemetéiket. Talán ennek a szülői gondviselés hiányában viselkedem úgy, ahogy. Talán ez vesz rá arra, hogy attól a fiútól elvegyem a számára legkedvesebb dolgot az életében, mióta kikerült a családja árnyékából. Kegyetlen vagyok, hogy ezt a jószágot pajzsnak használom saját védelmemre, mikor előkerül a másik pálcája. És még ekkor sem koppan a tantusz, még a fenyegetés elhangzása után sem gondolom meg magam. Változni nehéz, főleg úgy, ha nem is tudsz róla, hogy neked arra szükséged lenne. Így hát nem is teszem, maradok a csökönyös, öntörvényű önmagam, aki mindenkin átgázol. Hisz nekem nincs szívem, ami ilyenkor megsajdulhatna, igaz? De akkor miért fáj ennyire a belsőm? Miért érzem úgy, hogy legyen annak bármi is az ára, de Benettet magam mellett kell tartanom? Kész röhej, de valamiért mégis szükségem van rá. Ezer meg egy ágyasom van, én mégis egy olyan fiúcska mellett tartok ki, aki számomra még semmit sem adott. Ennyit jelentene nekem pár szép szó és gyengéd érintés?
Mint játékát féltő kisfiú szorítom magamhoz a ketrecet. A benne lévő Kamcsi ijedten csapkodja szárnyait, bizonyára gazdájáért kiált, ám a szabadulás még távoli képzet számára. Egyelőre nem mehet sehova, nem, míg én meg nem szerzem, amit akarok. Benettet.
Velősen nevetek fel, kacajom hideg és érzelemmentes. Leplezni próbálom a bennem fortyogó érzéseket, és úgy látszik, egyelőre sikerül is. Benn vihar dúl, míg kinn kősziklaként állok a fiú előtt. Saját nemtörődöm természetem vívódik azzal a kedves Theonnal, aki csak a srácnak mutatkozott meg.
- A történet kimenetele a te döntésedtől függ – győz a rellonos szörnyeteg, a bennem megbúvó aprócska kis emberség morzsáját, mint tenger mossa el. Szorítom mellkasomhoz az állatot, még a pálcámat is előveszem, hogyha a másik esetleg támadni próbálna, akkor egy gyors Protego-val megvédhessem magam. Persze mindketten tudjuk, hogy varázserőm egyenlő a nullával, de a látszatot még jó fenn tartani, ha mást nem is.
- Úgy látszik a dögödnek új gazdája lesz. Vajon mennyit adnak érte a feketepiacon? Bizonyára szép kis summát zsebelhetnék be egy repülő kaméleonért – teszem úgy, mint aki hangosan gondolkodik, egy percre sem tántorodva meg a célom elől. Úgy érzem, kell az a csók, hogy éreznem kell a fiú közelségét. Ezért pedig bármire képes lennék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 18. 13:01 | Link


Próbálom sorra venni a lehetőségeimet. Szó szerint töröm a kobakom, de eddig nem sokra megyek vele. Úgy látszik, hogy a vizsgák miatt teljesen kifacsartam az agyam, és most már semmilyen épkézláb ötlet nem jut eszembe. Épp elég kreatívnak kellett lennem például az átváltoztatástan vizsgámon... Mégis minden izmom megfeszül, amikor arra gondolok, hogy Kamcsinak baja eshet. A sírás határán vagyok, de muszáj higgadtnak maradnom. Nem oldana meg semmit, ha egymásnak esnénk, pláne egy ennyire nyilvános helyen. Jövő ilyenkorra se tudnám lemosni magamról a szégyent, ami ezzel járna. Ciki!
Lehet, hogy egy jól célzott bűbájjal kikaphatnám a kezéből a ketrecet. Megtámadni nem akarom Theont, mert hiába lógta el az órái felét, idősebb varázslónak számít nálam, és erősebbnek is. Előbb töri el az orrom, minthogy én kettőt lendítenék a pálcámmal. Az egyetlen vigasz, hogy azt állatom repülő helyzetben kevésbé van kitéve a rázkódásoknak. Nem hiszem, hogy olyan erősen rázta volna meg az előbb, hogy komoly baja esett volna... Erős állatom van, én nagyon szeretnék hinni ebben. Belehalnék, ha komoly baja történne. Már otthon is mindenkinek elújságoltam, hogy egy meglepetés háziállatot fogok vinni nekik. Nagyon várják, hogy lássák őt, kicsit izgulok is miatta, pláne így.
Aztán esetleg kinyithatnám a ketrecet, de annyira nem szófogadó még, hogy a nevére hallgasson. Pedig a lelki szemeim előtt jónak tűnne, ha a vállamra repítve el tudnám menekíteni innét. Arra biztosan nem számítana zöld ellenfelem. Csak hát annyira felzaklatta az előbb Kamcsit, hogy nem merek ezzel próbálkozni. Még nem sikerült mindenre megtanítanom.
- Tarts ki, Kamcsi! - kiabálom neki kétségbeesetten, mialatt Theon szorításában van. - Kérlek, nyugodj meg... Ez nem megoldás semmire. Én nem értem, hogy mit rontottam el már megint. Azt hittem, hogy barátok voltunk - nyelek egy nagyot, immár a srác kék szemeibe nézve. Alig bírom ki, hogy ne sírjam el magam, a néhány könnycseppet kivéve tartom magamban egyelőre a lelket, bár megterhelő ez az akadozó vallomás, amivel a békét próbálom elérni. Lehajtom a fejem, pálcámat a vonatjegyemmel együtt dugom zsebre, s a bőröndjeimnek támaszkodva nézek rá szomorúan. Megpróbálom elfelejteni a különböző sérelmeket annak érdekében, hogy megmentsem a kaméleonomat. - Tetszett a könyv, amit adtál - köszörülöm meg a torkom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 18. 18:34 | Link



Tudom, hogy nem bántana, bármit is teszek. Az nem vallana arra az aranyos kisfiúra, akit annakidején megismertem. Ő egy kedves könyvmoly, aki minden érintésemhez, mint kiscica bújik. Legalábbis azt hittem, ez az igazi Benett, de már közel sem vagyok ennyire biztos benne. A méreg a szemében ugyanaz, mint akkor éjjel, mikor az életem fenekestől felfordult. Azóta álmok kísértenek, valamint a szexuális életem is romokban hever. Nem megy, nem tudok felizgulni. Vagyis de… ám csak akkor, ha Benett arcát képzelem oda a másik fél fejére. Butaság, mi? Biztos valami bájitalt itatott velem, vagy még rosszabb. Megátkozott.
- Oho, én is számon kérhetnélek téged! – Fakadok ki, még szorosabban ráfogva a ketrecre. Azt nem kötöm az orrára, hogy mit is értek ez alatt. Az Istenért sem vallanám be, hogy a kis Theonnal nincs minden rendben. Nem, annál büszkébb vagyok. Inkább szenvedjek, de azt ne tudja senki. Mérges vagyok, forrongok belül. Persze mind tudjuk, hogy ez a fejemben keletkezett zavar miatt van, hogy tetteim és szavaim saját védelmemre szólnak. Kivéve engem. Rendkívül vak vagyok, ha olyanokról van szó, mint törődés és emberi kapcsolatok.
- Barátok? – Horkantok fel. – Olyannak nézek én ki, mint akinek barátokra van szüksége? – Igen, valószínűleg olyannak. Egy elesett kisfiú vagyok, aki nagynak akarja magát mutatni. Olyan elven működök, mint a medvék. Ha két lábra állnak és dörmögnek, akkor mindenki fél tőlük, ha viszont csendben málnát eszegetnek, akkor már cseppet sem azok a vérmes vadállatok, mint első ránézésre. Valamelyest én is ilyen vagyok. S ki tudná ezt jobban, mint az a személy, aki a naplómat olvasta, ezáltal pedig minden féltett titkomra, minden elfojtott érzelmemre rálátást nyert? Lehet, azt hiszi, hogy a füzetben is csak hazudtam. Jó, higgye csak azt. Őszintén megszólva nem tudom, mitévő lennék, ha amit fentebb említettem, megfordulna a fejében. Ha gondolatai között ott lenne annak a lehetősége is, miszerint segítségre, társra van szükségem.
- Elolvastad? – Döbbenek le egy percre, még a szorításomat is megenyhítve. Tudom, hogy ez mind csak annak érdekében van, hogy Kamcsit visszaszerezze, mégis a sértett kis lelkecskémnek jól esik a tudat, hogy nem hajította ki az első kukába a kötetet, ami szembe jött. Én minden bizonnyal ezt tettem volna. Kételkedem benne, hirtelen reakciómat követően összeszorítom a szemeimet, úgy nézek vissza rá. Nem hiszek neki, egyszerűen nem megy. Az élet megtanított rá, hogy senkiben se bízzak, néha még magamban sem. Mégis annak az eshetősége, hogy valóban kezébe vette kedvenc ponyvaregényem, egyszerűben melegséggel tölti el a belsőm. Olyasfajta érzésekkel, amelyeket utólag kiskoromban, vagy lehet, hogy még sosem éreztem ezelőtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 20. 03:18 | Link


Kíváncsi vagyok, hogy meddig fognak még a nyámnyila Beninek ismerni, aki nem tudja megvédeni magát. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a karokkal nem sokra megyek odakinn, de úgy általában a suliban se tudom kivédeni a rellonos felsősök támadásait, amíg nem szedek fel magamra pár kilót. Januártól persze űzöm Petyával az edzéseket, de nem sokat segítettek eddig. Mondjuk várható is volt, sok alkalmunk elmaradt, a sérülése se jött ki jól, úgyhogy nem reméltem csodákat. Mégis, jó lenne, ha több kitartásom lenne ezekhez. Akkor nagyobb határozottsággal állhatnék itt. Persze Theon előtt izompacsirtaként se biztos, hogy képes lennék letörni azt a pofátlanul nagy önbizalmát. És ez a különösen bosszantó. Hogy sosem tudja, hol a határ, és hogy mennyire szánalmas ő valójában a gyerekes viselkedésével. Viszont, mivel éppen a kaméleonommal zsarol, úgy kell tennem, mint aki beadja a derekát és megbocsátja az ellenem elkövetett szemétségeket.
- Mi?! Ezt meg hogy érted? - zavartan ráncolom össze a homlokomat. Mindenfélére számítottam, de erre a felháborodására nagyon nem. Úgy viselkedik, mintha még neki állna feljebb, mert én tettem esetleg rossz fát a tűzre. Nevetséges... Ha fontos lettem volna neki, nem vágja hozzám azokat a durva szavakat a csónakházban. Félig-meddig megkapott, szóval nem értem, hogy mire van még szüksége, ha ugyanolyan emberekkel tudja körülvenni magát, mint én. Vagy jobbakkal... Mert hát, bennem aztán fogalmam sincs, hogy mégis mit talált vonzónak, vagy hogy miért ezzel a stréber elsőssel akarja összeszűrni a levet. Nagyokat pislogok rá a kialakult szünetben, aztán újra megszólalok. Láthatóan nem nyertem el a srác tetszését, amire kissé megilletődve vakarom meg a tarkómat.
- Hát, nem, mármint, szóval csak azt hittem, hogy jóban vagyunk. Közeli viszonyban. És hogy akár fontos vagyok - a harag eltűnik az arcomról, átveszi a helyét a csalódottság, amit eddig valamennyire sikerült elrejtenem, de ezek a szavak olyan mélyről törnek fel belőlem, hogy a sírás határára kerülök. Elérzékenyülve, remegő hangon árulom el neki azt, amit eddig magamban tartottam. Sose gondoltam volna, hogy elég bátor leszek ehhez, hogy így a szeméhez vágjam az érzéseim, és ez még csak egy kis szelete annak, ami valójában bennem zajlik.
- Aha. Volt egy kis időm még a vizsgák előtt, úgyhogy legalább elterelte a gondolataimat - simítom oldalra a hajamat szerényen, látva a meglepettséget a szemeiben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 22. 16:24 | Link


- Ohó, nagyon is tudod, hogy mire gondolok! - Hűen tartom magam ahhoz az elgondoláshoz, miszerint megbabonázott Benett. Levitás lévén sok olyan könyvhöz hozzáférhet, amelyekben ki tudja, milyen ravasz varázslat vagy bájital bújik meg. Úgy hallottam néhány kék külön gyűléseket tart, hogy hogyan fejlesszék magukat magasabb szintre, mint a többi ház tagjai, s bár nem nézném ki Benettből, hogy ilyesfajta szektáknak hódol, a mai viselkedése után már bármi megtörténhet. Végtére is nagyon csúnyán kitoltam vele, alapnak hatna, ha a valahogy vissza akarna vágni a tetteimért.
- Fontos? – Horkantok fel ismét a srác mondatait hallván. Valami halvány foszlány ugyan felsejlik a fejemben, olyan, mintha ez a szó az én számat is elhagyta volna, de minden ködös, idegen. Bizonyára a csónakházas kalandunkkor suttoghattam ajkaira a szavakat, a nagy hévben ez tűnt a legjobb megoldásnak, hogy megkaphassam tőle, amit akarok. Ám mint minden velem kapcsolatban, ezek sem voltak valósak. Mostanra megtanulhatta, hogy nekem azt sem szabad elhinni, amit kérdezek. Játszottam vele, kihasználtam őt. Mint a diákság nagy részét, szóval nem ő az egyetlen. Nem tudom, miért kell neki ekkora dobra verni az ügyet. Túl lesz rajta, ahogy a többiek is.
- Te? Nekem? Benett, nézd... - túrok bele idegesen szabad kezemmel a hajamba, ezzel valamelyest csökkentve a bennem felgyülemlett feszültség mennyiségét. – Én szexet akarok mindenkitől. Nincs szükségem szerelemre, meg ilyesfajta gyengéd érzelmekre. Nem vagyok balek, akit mások rángathatnak dróton kedvük szerint – villan meg a szemem vészjóslóan, amikor ismét felötlik a babonázás eshetősége a fejemben. De továbbra sem osztom meg a fiúval, hisz ha igaz, akkor az előbbi mondataim valahogy csak betalálnak. Ha arra nem is kényszerítik, hogy bevallja bűntettét, de minden bizonnyal elgondolkodatóan hatnak majd. Mert most nem hazudtam. Olyan, mintha kicsit kezdenék is megnyugodni, mikor pedig a könyvet hozza fel, egy cseppet mintha megdobbanna a szívem. Hát mégsem dobta ki…
- Jah, higgyem is el, mi? – Csettintek egyet nemtörődöm a nyelvemmel, a ketrecet felrakva a fiú kocsijára. - És… - köszörülöm meg a torkom - tetszett? – Teszem fel kissé óvatosan, de már sokkal nyugodtabb lélekállapotban a kérdést. A béke még mindig nem állt helyre a testemben, a méreg még mindig ott fortyog valahol, de már sokkal kezelhetőbb állapotban vagyok. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan változnak az érzelmeim. Esküszöm, rosszabb vagyok, mint a szeszélyes magyar tavaszok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 22. 23:22 | Link


Fogalmam sincs, hogy miket hord nekem össze, de befejezhetné végre a vádaskodást. Egyszer ismerné be, hogy nincs igaza! A legjobb védekezés a támadás elvét követheti. Hitetlenkedve csóválom meg előtte a fejemet, megvető és dühös arccal nézve végig rajta, majd szippantok egy mélyet a csarnok fülledté vált levegőjéből. A körülöttünk elsuhanó alakok túlságosan belefeledkeznek abba, hogy elérjék a vonatot, szavaink hangját pedig kissé elnyomják a guruló bőröndök, amitől alapból meg kell emelnem a hangomat. Tudom, hogy ha sokáig itt maradok, a végén még eléri, hogy lekéssem a hazautazásomat jelentő szerelvényt, ezért nem húzhatom már sokáig ezt a beszélgetést. Mégis, annyira összezavar a mondataival, hogy legszívesebben leülnék mellé, és átbeszélném vele ezt az egészet. Megértetném vele, hogy hogyan éltem meg a közeledését, és mennyire fájt, hogy az utolsó pillanatban felfedte magát előttem. A falon lévő órára pillantok, majd nyugtázom, hogy még egy kis időm azért akadt, mégis türelmetlen vagyok.
- Nem, nem tudom - erősködöm tovább. - Szóval jó lenne, ha kinyögnéd végre, mi bajod... - kérlelem türelmetlen hangon, szinte már könyörgőnek hatva. Csípőre teszem a kezem, a poggyászok úgyis biztonságosan hevernek a kocsin, ami megrekedt köztem és Theon között. Szúrósan hallgatom végig, ahogy felhorkant magyarázkodásomon, és lélegzetvisszafojtva várom, hogy folytassa a válaszadást.
- Egy normális kapcsolatban senkit nem rángatnak bábuként - szorítom össze a fogamat dühösen. - Ezt meg már hallottam, nem kell elismételned. Én viszont rohadtul nem kérek ebből, és... azt sem értem, hogy miért nem hagysz békén, ha nem akarsz semmit. Mert én azt nem akarom tőled, amit te akarnál tőlem - magyarázom neki, egyre csak szipogva és elkeseredve, mígnem annyi feszültség gyűlik bennem össze, hogy remegve sírni kezdek. Arcomat két tenyeremmel takarom el a srác elől, úgy kezdem el törölgetni a könnyeket a szememből, még mielőtt tarthatatlanná válna a helyzet. Nem szeretnék picsogva szállni fel a vonatra, hogy aztán így fogadjon a pályaudvaron a családom. Csak akkor kapom fel a fejem és nyugszom meg egy picit, mikor Kamcsi hordozója visszahelyeződik a csomagok tetejére. Én pedig, mint legféltettebb kincsem, rögtön magamhoz ragadom őt, hogy soha többé ne tudja elvenni. Benézek a rácson, hogy minden rendben van-e vele, de az ijedtségen kívül úgy tűnik, megúszta a dolgot, s most már semmiképpen nem engedem el a kezemből. Bárki ellophatja. Könnyes szememmel összenézek az övéivel, úgy mosolygok rá boldogan, majd furcsa módon Theonra, amiért elengedte. Még egy halk és hálás köszönömöt is elsuttogok.
- Igen, de már mondtam. Nagyon szép szerelmük volt - ezért se értem, hogy a fiú miért olvassa, ha ennyire távol áll tőle. Hangom nyugodtabban cseng, már csak nagyokat sóhajtok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 23. 18:12 | Link


Nagyon rosszul áll a szénám. A fiúnak elég lenne csak elkiáltania magát, és máris emberek százai rohannának le azzal a gyanúval, hogy bántalmaztam a másikat. Ez pedig nem tetszik. Tehetetlen vagyok, és akármennyire is akarok keménynek látszani, inkább vagyok már szánalmas, mint erőt demonstráló férfiú. Az irányítás ezúttal Benett nyeszlett kis kezei közt pihen.
- Ne nézz hülyének, kérlek. Tudom, hogy a kis hárpia barátnőddel kiterveltétek, hogy majd jól megbabonáztok valami löttyel vagy mágiával, aztán azon röhögtök, hogy hogyan küszködöm magammal – igen, még mindig emellett a bolondság mellett voksolok. Mert más megoldás nem lehet. Az nem létezhet, hogy nekem érzéseim vannak valaki iránt. Nem, egyszerűen abszurdum.
Hevesen gesztikulálok mondataim közt, ezzel próbálom valahogy lecsitítani a fejemben felötlő buta gondolatokat, melyek állításaim ellentétjét harsogják. Egy pillanatra felsejlik a kísértetházas csókunk, a csónakház fülledt levegője, az érzés, ahogy a karjaim közt tarthattam… Minden szép volt, talán túlságosan is. Én nem érdemlek ilyet, az élet nem adhat nekem igazi boldogságot. Ez bizonyára csak egy átverés. Igen, a fiú is így jobban fog járni, mert ha valamihez ragaszkodni kezdek, azt mindig elvesztem. Példa erre a húgom, ő volt számomra a minden, most mégis Raphael karvalykezei közt pihen. A végén még Benett is erre a sorsra jutna. Érdekes felvetés ez. Játszom a meg nem értett hőst, aki védeni akarja a másikat a csalódástól, mégis pont ezzel okozok fájdalmat számára. Túlságosan sok minden küzd most bennem. A védelmező oldalam hadakozik a mindenki által jól ismert bunkó parazitával, és eddig úgy tűnik, a rosszabbik fél fog győzni. Annak kell, mert ha esetleg a másik kerülne hatalomra, akkor elveszítenék mindnet. Hatalmat, befolyást… talán még önmagamat is.
- Nem akarnék én már tőled semmit, ha nem babonáztatok volna meg! – Nem értem a szituációt, hogy miért sír és hogy nekem ez miért fáj. Amit pedig nem tudunk, attól félünk, ergo méreggel reagálunk rá. Dühösen dobbantok egyet, és ilyenkor nagy szerencse, hogy az imént letettem a csomagok tetejére a ketrecet, mert minden bizonnyal az indulatoktól vezérelve olyat tettem volna vele, amit magam is megbántam volna.  De így csak csendben forrongva nézem, ahogy Benett, mint féltett kincsét szorítja magához a hordozót és ezzel egyetemben annak lakóját is. Felhorkantok az idilli pillanattól, még el is fordulok, hogy ne lássam, ami ott folyik. Nagy ellenkezésemben azonban megüti a fülem egy halk köszönöm, mire visszafordulva a könnyesen rám mosolygó levitással találom szembe magam.
- Te meg mit mosolyogsz? – Bököm oda velősen, ám a méreg, ahogy jött, úgy tova is száll, furcsa melegséget hagyva maga után. Örülök, hogy megköszönte, örülök, hogy nem dobta ki a könyvet és legfőképp annak vagyok hálás, hogy még nem hagyott faképnél.  
Felcsillan valami boldogsáshoz fogható érzelem a szemeimben, mikor a kedvenc regényemről kezd el beszélni. – És neked mi volt a kedvenc jeleneted? – Hogy tesztelem e? Nos… nem tudni. Lehet annak is felfogni, vagy annak is, hogy egyszerűen csak érdeklődöm. Végtére is elég szeszélyes természet vagyok, mindent ki lehet nézni belőlem. Az egyik percben, mint a háborgó tenger, a következőben meg kezes kiscica. Inkább nyugodt oroszlán, az macsóbb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 25. 21:59 | Link


Szemeim hatalmasra kerekednek, ahogy a sületlenségeit hallgatom. Legszívesebben felrobbannék mérgemben, hogy ez a nagyokos ilyeneket mer kitalálni rólam, és Karoláról, aki mellesleg a legjobb barátom. Igen, ő legalább mellettem állt a bajban, nem úgy mint ez a szerencsétlen, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben rúgott belém egy nagyot. Ugyanakkor kínomban tudnék röhögni, annyira szánalmas, hogy ennyire nincs felelősségtudata.
- Te betegesen képzelődsz... Semmit nem csináltunk veled. Elég gáz, ha neked az jött le rólam, hogy ilyen vagyok - állapítom meg sértődötten, de szívem csak úgy kalapál a zaklatottságtól a mellkasomban. Minden épeszű embernek nyilvánvaló, hogy nem lennék képes ilyenre. - Ha nekem nem hiszel, vizsgáltasd ki magad a gyengélkedőn. Nincs itt semmilyen lötty, se bájital, csak a végtelen fantáziád, mert nem mered beismerni, hogy hibáztál - világosítom fel sajnálkozóan. Nem vagyok szemrehányó, sokkal inkább azt szeretném, ha rájönne végre az igazságra. Lelkesen magyarázom el neki, mégis úgy érzem, hogy bizonyítási kísérletem ellenére ismét süket fülekre fogok találni, ami elszomorít. Nagyon ijesztő, hogy annyira fogyatékos már, hogy a saját helyzetének felismerése helyett nevetséges hazugságokat kreál magának a fejében, csak hogy meglegyen az éppen aktuális ellenségkép. Mire is emlékeztet ez?
A gesztikulációja csak még jobban sírásra késztet, koholmányai beleégnek a szívembe. Az agyam továbbra is csak azon kattog, hogy mit ronthattam el nála. Mégis hogy alakulhatott ki benne, hogy én bármikor is rosszat akartam volna neki? Karola se az a lány, igaz, viccelt már meg apróságokkal, de ez durva húzása lenne, és tudnék is róla. Mindig is érzékenyen érintett, ha a hozzám közel állók alaptalan dolgokat hittek rólam. Értetlen arca, hogy fel se fogja szavai súlyát, csak rátesz egy lapáttal a hangulatomra. Az azonban egy pillanatra mindent elfeledtet velem, amikor visszakapom a kaméleonomat, ő pedig pufogását feladva enyhülni látszik, már csak a könyv miatt is.
- Hát... - tűnődöm el szipogva némi időre. - Talán az, amikor szerelmet vallanak egymásnak, az akadályok ellenére - mégiscsak szellem volt az egyikük, s így is kialakulhatott köztük a vonzalom. Felsóhajtok, majd a hordozó rácsain benyúlva megvakargatom a rémült Kamcsi fejét, hogy megnyugodjon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 26. 11:54 | Link


Persze, hogy tudom, hogy nem tenne ilyet. Abszurd Benett aranyos jellemét eltorzítani ilyen vádakkal, mégis sokkal kényelmesebb, minthogy bevallanám, hogy a gond velem van. Sosem voltam az a személy, aki felvállalja a hibáit. Gyerekesen inkább másra hárítom, hisz akármennyire is viselkedem felnőttesen, még mindig csak egy kiskamasz vagyok. Egy kis csitri, akit senki sem tanított meg a felelősségvállalásra, mert mindig volt, aki kinyalja a seggét. Ha eltörtem egy vázát, ráfogtam az egyik cselédre, ha valami mást tettem, akkor pedig Theory itta meg a levét. Sosem követtem el én kifejezetten hibát. Csak most. Ez pedig furcsa érzéseket szabadít fel a testemben. Nem tudom, milyen is az a bűntudat, de minden bizonnyal az átlagember valami ilyesmit élhet akkor át. Szúró szív és milliom egy fura gondolat a fejben, amik egyszerűen aludni sem hagyják az embert.
- Jól van, hazudj még. Majd akkor megnézzük, mekkora a szád, amikor tényleg elmegyek a gyengélkedőre és kiderül, hogy mit tettetek velem – kötöm még mindig az ebet a karóhoz szeszélyesen. Hogy fenyegetőzöm e? Hmm… talán. Magam sem tudom, hogy miért mondom ezt. Egyszerűen csak úgy érzem, végső elkeseredésemben muszáj valamit tennem, hogy a bőröm védhessem. És ugye mint mindig, most is a legjobb védekezés a támadás. Eszembe se jut, hogy megbántok vele bárkit is. Hogy csalódást okozok neki, azok után, amiken átmentünk. Mert én fontosabb vagyok mindennél.
Végül leteszek Kamcsi terrorizálásáról. Hangos csörrenéssel rakom vissza a ketrecet, hogy aztán Benett újra magához szoríthassa kis kedvencét. Egy percre olyan, mintha valami megmozdulna bennem. Hirtelen mérges leszek a kaméleonra, a fiúra és úgy az egész világra. Hogy mi fáj? Nos… a legjobban az, ahogyan az állatot tartja. Hogy nem engem, hanem azt a dögöt öleli. Butaság ugye? Szerintem is. Szinte már megőrülök a tudattól, hogy napközben nincs velem. Olyan, mintha más nem is létezne, mintha már mással lenni sem tudnék. Csak őt akarom, de nagyon. És ha nem kapom meg amit szeretnék, akkor bizony hiszti várható. Mégis most nyugodt maradok. Arcom pillanatok alatt rendeződik, hogy amikor felhozza a könyvet, kisimult vonásokkal fordulhassak felé. Persze értetlen vagyok, hisz mindvégig abban a tudatban éltem, hogy a kötet már rég valamelyik kukát gazdagítja, most mégis ennek ellentettje derült ki. Ez pedig nagyon is… boldoggá tesz?
- Oh – próbálok felocsúdni a pillanatnyi megdöbbenésemből, majd nyelek egy nagyot és elmosolyodom. Szelíden, semmi akaratosság vagy ármány nélkül. – Az tényleg szép. Nekem is az egyik kedvenc jelenetem. Persze a szex után – nevetek fel, ahogy még az utolsó lélekjelenlétemmel is próbálom tartani a keménylegény látszatát. Persze nehéz ez így, hogy közben millióm és egy gondolat bánt.
- Nézd Benett… - fújom ki a levegőt reszelősen, kezem a hajamba csúszik, hogy rakoncátlan tincseimet visszaküldhessem jogos helyükre. – Ne utazz haza. Maradj itt – velem, marad le a mondat utolsó része, ahogy komolysággal teli kék íriszeimet a fiúra emelem, hogy hátha a belőlem áradó egyben félénk, másrészt pedig végtelenül összezavarodott aurám valamelyest maradásra bírja őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 28. 02:42 | Link


Csalódottan megrázom a fejem, majd sóhajtok egy nagyot. Úgy néz ki, a világért se akarja bevallani azt, hogy nincs igaza. Belefáradtam abba, hogy tovább győzködjem őt, hiszen bármilyen bizonyítékot hozok fel, kreált képzelgésein nem török át vele. Ringassa csak tovább magát ebben a ködös, beteg illúzióban, ha akarja. Nekem többé már nincs közöm ehhez a fiúhoz, aki velem szemben áll. Csak arra tudok gondolni, hogy mindenről ő tehet, én pedig áldozat voltam a játszmájában. Rövidesen indul a vonatom, amely végre hosszú hetekre száműz az iskolából. Amúgy is elég szar évem volt, rengeteg mindenen mentem keresztül. Mint mondtam, az első felét nagyon élveztem, aztán karácsonytól jöttek a hullámvölgyek, de mostanra úgy néz ki, a barátaim segítségével sikerül kilábalnom a nehézségekből. Nagyon tartja benne a lelket, hogy a kellemes szünet teendői alatt végre elfeledhetem, hogy milyen sérelmek értek itt, s megerősödve térhetek vissza a következő tanévre. Szeretném ezt a korszakomat lezárni Theonnal, s bár sajnálom, hogy a búcsúmat még nehezebbé teszi a gyerekes viselkedésével, mégsem vagyok elég bátor, hogy csak úgy faképnél hagyjam. Tudom, hogy az valahol fájna neki. Mégis határozott maradok, mert úgy érzem, hogy ezt ő rontotta el, s hazugságokkal védekezik.
- Menj csak nyugodtan. Akkor talán felnősz végre - vágom hozzá gúnyosan, amíg erős tudok maradni. Most persze könnyen beszélek, talán a vizsgák alatti feszültség jön ki belőlem. Vagy az, hogy le akarom zárni ezt a korszakot úgy, hogy mindent kimondok magamból, ami bennem maradt. Megnyugtat a tudat, hogy most egy ideig nem kell elviselnem a képét, nem árthat nekem. Ő itt marad, rám viszont vár a családom. Ezt már nem vágom hozzá, mert olvastam a naplóját, és talán ez a része kivételesen igaz róla. Arról meg bármilyen nehéz természet, nem biztos, hogy ő tehet. Ott van az én szüleim esete, vagy a bátyámé, ahogy az ő húga is biztos, hogy valóban komoly lelki sérülést okozott neki. Csak ne lenne velem is ennyire álszent és hazug, hogy kihasználta a barátságunkat, és lehúzott akkor, amikor szükségem volt a támogatására.
Aztán majdnem vele együtt mosolygok, s nevetem el magam, mikor a könyvéről beszélgetünk. Gyorsan helyre teszem magamat, hiszen nem szabad belemennem a játszadozásaiba. Tudom már jól, hogy csak így akar rám hatni, igaz nagyon jó lenne vele elbeszélgetni. Hihetetlen, hogy még így is, mennyire könnyen a hatalmába tudna keríteni, ha akarna. Próbálok kifejezéstelen arcot vágni, tovább törölgetve könnyes pofimat, de felidézem magam előtt az olvasottakat, a romantikus, irodalmian erotikus elemekkel is átszőtt ponyvát. Örülök, hogy ezt adta, de nem értem, miért volt fontos egy számára jelentéktelen srácnak adnia. Igencsak adott a látszatra, elhiszem, hogy mérges.
- Igen? - kérdezek vissza lélegzetvisszafojtva, majd sokkolódom le a szavain. Tessék? Hogy miről beszél? Még mindig van pofája könyörögni? Szörnyű így látnom őt, de tudom, hogy az ágyasai most mind itt hagyják, neki pedig szüksége van egy könnyű prédára. De az nem én leszek. - Nem tehetem, Theon... Nekem haza kell mennem, vár a családom - idézem fel szomorúan a nagybátyáméktól kezdve a testvéreimet, s végül a szüleim, a laptopom, telefonom, régi barátaim töredékét. Sok mindent hozzávághatnék, de most mégis olyan hitelesen kéri tőlem. Mintha más is lenne a kérésében a testi vágyakon felül.
- Nekem most indulnom kell a vonathoz, bocsi. Változz meg... És ne csinálj hülyeségeket. Kellemes szünetet! - préselem ki magamból a nehéz szavakat, mikor egyik kezemben Kamcsi hordozójával, a másikkal a poggyászaim kocsiját tolva megindulok a vágányokhoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 29. 13:48 | Link


Arcomra kósza mosoly kúszik, ahogy könyvről beszélgetünk. Tekintete egy pillanatra újra találkozik az enyémmel, én pedig elkeseredetten falom testének minden mozdulatát. Ahogy kis gödröcskék ülnek ki arcára, mikor mosolyog, a könnyáztatta pillái hogyan súrolják bőrét. Hirtelen minden más lesz. Már nem zavar a beszűrődő környezet zaja, a bámuló szempárok elhomályosodnak, ahogy Kamcsi csapkodásai is eggyé válnak a sok siető ember zörejével. Csak állok ott, őt nézve, kínomban számat harapdálva, mígnem nyögvenyelősen, de kibököm a szavakat. A kártyáim elfogytak, a tarsolyom kiürült. Nem maradt több ütőkártyám, amivel hathatnék rá, de tudom, hogy maradni fog. Maradnia kell. És hogy miért? Mert jó szíve van. Benett egy jótét lélek, aki minden ellenére is lát bennem valamit. Amiért még mindig itt áll, holott nem egyszer bántottam már. Fizikailag és mentálisan is.
- Szard le a családod. Maradj itt – erősködöm tovább, ráfogva a kocsi vasanyagjára. Kezeim elfehérednek, olyan erősséggel szorítom a hideg fémet. Lábam ismét kikerül a járgány elé, így mikor elköszönve megindul, az hangos zörrenéssel akad meg bennem. De aztán csak elveszem végtagom, hogy továbbindulhasson a vágányok felé. Küszködök magammal. Egyik részem azt akarja, hogy maradjon, míg a másik elengedné őt. Szenvedek, kezem ökölbe szorul, ahogy tekintetemmel végigkövetem távolodó alakját. Legszívesebben utána indulnék, de lábaim nem mozdulnak. A világ zaja eltompul, minden zörej egybemosódik, mintha csak álomból révednék fel. Fülemben visszhangoznak utolsó mondatai. „Ne csinálj hülyeséget”, „Változz meg”. Jó vicc. Ezek után legyek még normális, mi? Na nem. Nem így játsszák ezt a játékot. Nincs miért megváltoznom. Főleg nem miatta nem fogok. De mégis olyan könnyű lenne…
- Benett várj! – Állítom meg az utolsó pillanatban, mikor már kocsiját a vonatra akarná felgyömöszölni. – Had segítsek – mosolyodom el, ahogy megindulok, hogy azt a kevés erőt, ami most jelenleg a testemben van, valahogy kamatoztatni tudjam.
- Nem akarom, hogy megsértsd magad – kezem megindul, hogy végigsimítsak arcán, de a mozdulat közepette mancsom megáll a levegőben. – Khmm… nézzük csak – tessékelem kissé odébb, hogy jobban hozzáférhessek a poggyászához. – Te húzd fentről, én meg alulról nyomom – azzal nekiveselkedem a feladatnak, ha ő is készen áll rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 483
Összes hsz: 653
Írta: 2020. március 31. 15:04 | Link


Ujjait kétségbeesetten fonja rá a kocsira, alkarja megfeszül, szívem dobban egy nagyot. Az előbbi pillanatokban úgy tűnt, mintha a srác egy kissé lehiggadt volna a taktikámnak köszönhetően, s most mégis úgy éreztem, hogy könnyen újra veszélybe sodorhattam magam. Ismét eltorlaszolja előttem a vágányokhoz vezető utat, veszélyeztetve ezzel a vonat elérését. Már pedig a jegyem a zsebemben lapul. Én már kifizettem őket. Eszemben sincs, hogy megvárassam az otthoniakat. Napok, sőt hetek óta arra vágyom, hogy végre kicsit kiszakadjak a kastélyból, hiszen bár szeretek itt lenni, sok volt ez az első év így egyszerre, főleg hogy most először kellett igazán alkalmazkodnom a varázsvilághoz. De talán jól boldogultam. És jövőre csak jobb szeretnék lenni. Testileg és lelkileg is megerősödve.
- De miért? - pislogok nagyokat. - Már nem tudom visszamondani... - tapintom ki a vonatjegyet a nadrágomban. Próbálok nagyon finoman és higgadtan beszélni hozzá, hangomból némi csalódottság is kihallatszik, amiért fel kell szállnom a szerelvényre. Őszintén nem tudom, hogy miért érzek így, de legfőképpen tőle próbálok szabadulni, hogy gond nélkül elengedjen. Másfelől tudom, hogy neki könnyű leszarnia a családját, de nekem hiányoznak a testvéreim, a nagybátyám. Olyan ritkán találkozom velük, hogy nem érzem igazságosnak a fiú önzését.
- A tesóim állítólag tortát sütöttek  - mesélem neki sejtelmes mosollyal, amiből talán megérti, hogy miért is olyan fontos számomra a hazautazás. Hisz neki is ott a húga, és tudom róla, hogy biztosan így döntene. De most biztos azért ilyen vajszívű, hogy megsajnáljam és megkaphasson.
És mégis futni hagy, lendületesen indulok meg az indulásra kész vonathoz. Leteszek arról, hogy jó helyem legyen a vonaton, de valahol még biztos le fogok tudni ülni. Próbálok erős maradni, ami könnyebb így, hogy kiadtam magamból a feszültséget, mégis bűntudatom van így otthagyni Theont, ahogy megnehezíti a búcsút a szenvedésével.
- Hm? - torpanok meg, hátrakapva fejem a hangjára. - J... Jó... - szuszogom némi habozás után, de Kamcsi természetesen a karjaim közt marad. Közeledő kezétől ösztönösen húzom el magam, aztán a vonaton termek, magam mellé rakva a hordozót, hogy két kézzel húzhassam fel a többi poggyászomat. Mondjuk mágiával biztos egyszerűbb, de nem vagyok még annyira ügyes varázsló.
- Igazán nem kellett volna, de köszi! - vigyorodom el, hálából pedig, ha engedi, egy óvatlan mozdulattal borzolom meg a haját, elfeledkezve a sérelmeimről. - Jó szünetet, próbáld meg, amit mondtam... - kérlelem elfojtott hangon, mert őszintén bízom még abban, hogy egyszer megváltozhat. Aztán, ahogy eszembe jut, hogy mit tett velem, komor arcot erőltetek magamra, biccentetek neki, majd helyet foglalok, a kocsi pedig kigördül az állomásról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 8. 18:38 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



Egy kisebb adag csomaggal felszerelkezve lépek fel a vasúti kocsi első lépcsőfokára. Balomban egy nagyobbacska női táska, jobbommal pedig kapaszkodom, hogy fel tudjam húzni magam. Még mielőtt teljesen eltűnnék a kocsi ajtaja mögött még egyszer hátra pillantok és integetek Daninak és Laylanak. Ez a lány egy kincs, bár sokszor nehéz vele egyeztetni az időpontot, mivel eléggé elfoglalt. A minap jutottam arra, hogy keresnem kell még egy dadát kisfiam mellé. Dani sír, szája lefelé hajlik és nem érti, hogy én most miért hagyom őt ott. Mikor fellépek odabújik Laylahoz és látom ahogy rázkódik a kis teste. Utálom őt ott hagyni, de van amikor muszáj, és most muszáj. A budanekeresdi antikvitásban elkél most a segítségem, így egy napra oda utazok. A kabinba lépve – ami jelenleg még üres- az ablak melletti üléshez lépek. Kabátomat leveszem, majd a fejem fölötti tartóra helyezem. Helyet foglalok, táskámat pedig magam mellé rakom. Az ablakon kifelé bámulva nézegetem a búcsúzkodó párokat, az éppen sietős léptekkel közeledő férfit akinek aktatáska van kezében. Megszólal a sípszó, majd a vonat a jól ismert zakatolásba kezd. Fejemet a támlának döntöm s úgy nézem a tájat, mely szépen vált át a városi látképből az éledező, zöldellő tájjá. Szeretem a tavaszt.  
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2020. május 8. 21:44 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Rengeteg dolog történt egyszerre, azt sem tudom jelenleg, hogy merre áll a fejem. A felkapott ruhát valami tervező hagyta ott nálam, hogy a hétvégén tartandó estélyen legyek szíves felhúzni azt, mert nagyon örülne neki, és elnézve anyám könyörgő tekintetét a háttérben, csak nem mondhattam nemet. Eleget tettem a kérésének, a ruhában tündöklöm, egészen addig, amíg a mai estének nincs vége. Gyönyörű a ruha, tetszik is, de valahogy furcsán érzem magam benne. Olyan természetellenes, legalábbis az én természetemmel biztosan nem egyezik, de mindegy. Felszegett fejjel rohanok az állomásra, hogy lehetőség szerint ne késsek el, mert amennyi cucc van nálam, a hopponálás most biztos, hogy ki van zárva. Az utolsó utáni pillanatban lépek fel a vonatra, már el is indultunk, amikor a kocsi ajtaját becsukom magam mögött. Homlokomat döntöm egy pillanatra az ajtónak támasztott kezemre, majd pár mély sóhajtás után, mikor úgy érzem, hogy igenis össze vagyok már szedve, a jegyemet bámulva keresem a helyemet.
A három mappa és két táska kombinációval egyáltalán nem egyszerű elindulni, így nemes egyszerűséggel tömöm bele a mappákat a táskámba, majd a két tömött bőröndöt magam után húzva keresem meg a kabint. Kis szerencsétlenkedést követően nyitok be, majd alsó ajkamra harapva igyekszem úgy belépni ebbe a, most igencsak szűknek tűnő helyre, hogy lehetőségeimhez mérten ne törjem el a már bent ülő nő lábát. Sikeresen suvasztom be a bőröndöt a kabinba, a nagyobb tetejére teszem a kisebbet és csak remélem, hogy nem fog ledőlni, legalább addig, amíg kicsit szusszanok.
- Ez ma egyáltalán nem az én napom - halkan motyogom orrom alatt, majd az ülésre téve a kézitáskámat fogom meg a közepeset és lendítem fel a tartóra, majd hamarosan követi a nagy is. Meglepően sikeresen teljesítem a feladatot, elégedetten mosolyogva csapom össze tenyereimet boldogan, majd végre a helyemet is el tudom foglalni. Ha legközelebb ennyi cuccal vonatozok egyedül, valaki szóljon, hogy nem jó ötlet.
- Ne haragudjon, amiért megzavartam a... mindenben. Általában kevesebb holmival utazom, de ez most nem jött be - zavartan nevetek fel, már csak azért is, amiért éppen egy idegen nőnek szabadkozom. Remélem nem veszi tolakodásnak, mondjuk már mindegy, nem tudom visszaszívni azt, ami egyszer már elhangzott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 9. 15:54 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



A nyugodtság nem tart sokáig, ugyanis nyílik a fülke ajtaja. Egy fiatal nő lép be rajta egy igen egyedi ruhában és méretes pakkokkal. Kicsit jobban magam alá húzom lábaim és eldöntöm térdem a fal felé, így próbálkozva nagyobb helyet kialakítani. Rámosolygok, de ő valószínűleg ebből nem sokat észlel, mivel próbál valami élhetőbb fülkét kialakítani a dolgai elpakolásával. Nem egy pár perces útról beszélünk, így díjazom az ötletet. Még egy ideg bírnék így ülni, de valószínűleg hamar elzsibbadna mindkét lábam. Hallom a megjegyzést, miszerint ez nem az ő napja, de úgy vélem, hogy ezt inkább csak úgy mondta, nem pedig nekem szánta a kijelentést. Egy biztató mosollyal reagálok azért rá, de ennyi. Újra kifelé nézek az ablakon és figyelem a mellettünk elsuhanó fákat és bokrokat. Szinte összemosódik minden, majd kiérünk az erdő sávból és egy gyönyörű kilátás tárul szemünk elé. Többek között emiatt is preferálom azt az utazási módot. A vonat zakatolása olyan nyugtatóan hat rá, a táj pedig olykor hihetetlen. A másik pedig, hogy egy rossz emlék miatt nincs az az Isten, hogy én hopponáljak. A táskámban kezdek kutakodni, majd egy fülhallgatót és a telefonomat halászom elő, de még mielőtt a kettőt összedugnám és elkezdenék zenét hallgatni, a nő hozzám intézi szavait.
- Ugyan, semmi gond, nem szükséges szabadkoznia. - egy kedves mosolyt küldök felé, majd balomba fogom, a telefont és a fülhallgatót, kezemet a keresztbe tett lábaimra teszem, majd jobbomat a velem szemben ülő felé nyújtom kissé előrébb dőlve.
- Ha már egy kis időre fülke társak lettünk… Laura vagyok! –
Ha már így társalgásba kezdett, akkor miért is ne?! Eléggé szociális típus vagyok, aki szívesen ismerkedik, így ez sosem okozott problémát. Igen hamar tudok valakivel úgy társalogni, úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Miután fogadja a kézfogást hátra dőlök és a kezemben lévő holmikat vissza dobom a táskámba.
- Meddig utazol? - kérdem.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2020. május 10. 14:57 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Sikeresen abszolválom a bőrönd problémát, pedig arra számítottam, hogy minimum az egyik a fejemre esik, viszont ez nem történt meg szerencsémre, szóval elégedett sóhajjal ülök le a nővel szemben, akitől rögtön elnézést is kérek. Kedves mosolyt engedek meg felé, a nagy szabadkozások közepette észre sem veszem a telefon-fülhallgató kombót, csak akkor, amikor az a bal kezébe kerül. Már éppen ismét bocsánatkérésbe kezdenék, amiért ráadásul ennyire megzavartam a nyugalmában, amikor észreveszem a felém intézett kedves mosolyt arcán. Legalább nem szeretne élve felnyársalni, amiért tényleg ennyire hirtelen rontottam be a nyugalmába, amit valószínűleg kiszeretett volna használni. Széles mosollyal ajkaimon fogadom el a felém nyújtott kezet, kissé megemelkedve rázom meg azt.
- Szia, Zaina - elengedem a felém nyújtott jobbot, majd visszahuppanok a helyemre. Barnáim vándorolnak az ablakra. A mellettünk elsuhanó táj folyamatosa változik, hol egy mező, hol egy erdősáv, a következő pillanatban pedig már egy város mellett suhanunk el, és valamiért párhuzamot tudok vonni a mindennapjaim és a táj között. Ugyanilyen gyorsan változik mostanában az én életemben is minden, bármennyire is jobban kedvelném azt, ha minden maradna a megszokott, nyugodalmas helyzetben. Tudom, hogy nem várhatom el ezt, mert az élet pörög ezerrel, és nekem meg kell tanulnom lépést tartani vele, de valahogy hiányoznak azok az idők, amikor ültem otthon és cikkeket írhattam. Csak a cikkeknek szentelhettem az időmet, mert azok voltak a fontosak. Most sokkal több kötelezettségem lett, amiket még mindig szoknom kell, de szerintem egész jól haladok velük. Barnáimat szakítom el az ablakról, mosolyogva pillantok utazótársamra.
- Először Budanekeresdre, ahol összeszedem a fotósomat és a stylistot, aki teljesen indokolatlan - ráncolom a szemöldököm értetlen, végül megrázom a fejemet és folytatom. - Onnan pedig Sopronba megyek tovább, és csak remélem, hogy nem kések el megint - nevetek fel zavartan. - Te merrefelé mész?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 10. 15:26 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



A bemutatkozós részen gyorsan tovább is jutunk. Őszintén szólva még örülök is, hogy egy talán nyitottabb, beszédesebb illetővel kerültem egy kabinba. Egy ideig mindig élvezem a táj bámulását, de aztán bekattan valami és mély gyötrődés váltja fel a nyugalmat. Valahogy mindig ugyan ott lyukadok, valamiért miden gondolatmenetem vége Péter. Péter és az ő hiánya. Mindenről eszembe jut valami, ami hozzá kapcsolódik. Természetesen magához a vonatozáshoz is van egy közös történetünk, ami mosolyt csak arcomra, majd könnyeket a szemembe. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, s az emésztő fájdalmat megpróbálom visszatartani. Nem, most nem jöhet elő megint, most nem akarok erre gondolni. Zaina igen készségesen és bően válaszol a hozzá intézett kérdésre, amit én oldalra biccentett fejjel hallgatok végig. Fotós. Stylist. Ejha! Szemeim kissé kikerekednek ezek hallatán, s némi értetlenség is társul hozzá.
- Esetleg modellkedsz? Mondjuk az alkatod tökéletes hozzá. - kérdem tőle egy bájos mosoly kíséretében. Régebben, mikor még jóval fiatalabb voltam, barátnőimmel nem egy divatbemutatón megfordultunk. Már szinte elvárás volt velünk szemben, mivel az ilyen rendezvényeken az előkelő családok képviseltették magukat. Tökéletes események voltak ezek újabb kapcsolatok építésére, barátságok alakulásához.
- Nos én a családomhoz tartok Budanekeresdre. Van ott is egy antikvitásunk, ahol szükségük van a segítségemre a mai nap folyamán. Estefelé megteszem ugyan azt az útvonalat csak hazafelé. – kissé megvonom vállaim. Mosolyom töretlen, sőt az esetek túlnyomó többségében mosoly díszíti arcomat. Valamiért ez elhagyhatatlan számomra, annak ellenére is, hogy olykor az a bizonyos mosoly nem őszinte.
- Ha jól sejtem, te több napra mész… - fejemmel a bőröndök felé biccentek, majd kissé felnevetek. Ekkor nyílik a fülke ajtaja és egy idős nő áll széles mosollyal arcán. Afelől érdeklődik, hogy kérünk-e esetleg valamit.
- Én egy kávét kérnék tejjel, és egy cukorral! – adom le a rendelést, majd a táskámba kezdek kutatni a pénztárcám után, ami hamarosan elő is kerül.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2020. május 19. 17:30 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Szeretem, amikor a bemutatkozást rövidre zárjuk és mehet a beszélgetés érdemi része, még akkor is, ha csak egy kabinban beszélgetek a nővel, aki megnyert magának. Egy interjú alkalmával is sokkalta fontosabbak a lényegi információk, amikkel tudok valamit kezdeni, mintsem, hogy az éppen akkori interjúalany mikor született. Ráadásul jobb esetben ezeket az alapvető információkat már tudom, sőt, ha szerencsém van, akkor még az újság olvasói is tudják. Egyre jobban benne vagyok a cég mindennapjaiban, ami azt jelenti, hogy inkább találkozókra és megbeszélésekre járok, mintsem cikkeket írnék vagy erről, vagy arról, esetleg interjúztatnék. Nem, ez sajnos már nem fér bele a mindennapjaimba, pedig tényleg ennek szenteltem az életemet. Fene sem gondolta volna, hogy egy cég igazgatása annyira elveszi az ember napjait, hogy magára vagy éppen arra, amit a legjobban szeret csinálni, nincs is ideje.
- Tessék? - rázom meg egy pillanatra fejemet, miközben barnáimat emelem Laurára. Modellkedni? Zavartan nevetek fel, ahogy a szavai nyernek értelmet az agyamban. - Nem, ilyesmiről szó sincs, de nagyon köszönöm a bókot. Estélyre kell mennem apám cégének szervezésében, és oda elvárt, hogy tökéletesen jelenjek meg - mert ugye az egyszerű farmer-póló kombó aligha megengedett, pedig Merlinre, mennyivel kényelmesebb lenne már, mint ezekben a fura ruhákban mozogni. Rendben, ami most rajtam van azt tényleg imádom és még kényelmes is, de a legtöbb ruha, amit a kezembe nyomnak, amikor idő van az átöltözésre nem ilyen. Sőt. Legszívesebben letépném magamról már az első percben, mert olyan furán állnak rajtam. Természetesen mindenki szerint csodálatos és elbűvölő vagyok bennük - hogyne, oké -, de nem az lenne a lényeg, hogy az érezze jól magát benne, akin van? Mindegy, lehet sokat kérnék.
- Az jó hosszú kiruccanás akkor - mosolyodom el óvatosan. - Ez amolyan családi vállalkozás? - pár pillanat erejéig ráncolom a szemöldökömet, amikor megvilágosodok és barnáimat emelem a nőre. - A faluban is van egy antikvitás, nem? Akkor az is a tiétek! Úúú, ez nagyon klassz! - mosolyom lesz szélesebb, és bár a személyiségem alapvetően is a kedvesebbek közé tartozik, de amikor ilyen felfedezéseket teszek csak még boldogabb, és még jobban mosolygós tudok lenni.
- Igen, az egész hétvégét ott kell töltenem, sőt szerintem még a hétfőt is - aprót vonok vállamon, miközben fejemet emelem fel a bőröndökre, amik a fejem felett helyezkednek el, végül én is halkan nevetve pillantok a nőre, aki belép a fülkébe. Türelmesen várom meg, amíg Laura leadja a rendelést, és amíg meg is kapja, mert a nő seperc alatt nyújtja is már felé, addig legalább nekem van időm gondolkodni, de minek...
- Egy fekete hosszú kávét legyen szíves - igen, ezen megérte volna még gondolkodni perceket. Kell az energia, és az, hogy ébren maradjak, így ez a legjobb megoldásom. Ha teát iszok, akkor minimum kéne belőle harminc liter. Kinek van annyi ideje, hogy azt megigya? Na ugye!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 23. 21:15 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



Látom raja a meglepettséget, vagy inkább azt, hogy nem hiszi el, hogy ezt megkérdeztem. Zavartan nevet, ami belőlem is nevetést vált ki. Hát na, ránéztem és ez jutott az eszembe. Teljesen el tudnám képzelni egy kifutón vagy valamelyik nőknek szánt újság címlapján, esetleg egy-egy ruhákat áruló bolt egyik falán.
- Hát ha egyszer megunod amit most csinálsz, akkor lehet érdemes lenne megpróbálkoznod vele. Nos és mi az oka az estélynek? Egyébként nagyon különleges darab… –kedves mosolyt küldök felé, majd hajamat a fülem mögé tűröm.
- Igen, már jó ideje ezzel foglalkozik a családom, és igen, a faluban lévő is a miénk. Az ország több pontján van antikvitásunk, a bogolyfalvit pedig én vezetem. De igazából ez nem munka, inkább hobbi, szenvedély. – vázolom neki teljes beleéléssel. Mikor az antikvitás kerül szóba valahogy mindig elkap a hév és ódákat tudnék zengeni róla. Imádom csinálni, imádok a régi dolgokkal foglalkozni. Megtudom, hogy a tippem helyes volt, ő nem csak egy-két napra utazik el.
- Akkor gondolom nem csak az estély miatt mész oda, hanem lesz még más program is. Egyébként mivel foglalkozik a cég? Ismerhetem? – kérdem, majd kissé előrébb dőlök és megtámaszkodom térdemen. Érdeklődve pislogok rá, amíg ki nem nyílik az ajtó. Leadom a rendelést, majd Zaina is. Meglepetten pillantok rá, miután elvettem a nekem készült kávét.
- Feketén? Ejha! Én képtelen lennék meginni… - vázolom neki. Mindig elcsodálkozom, mikor valaki képes feketén meginni a kávét. Nekem valahogy csak úgy adja az élvezetet, ahogy most lötyög az én poharamban. Igazából sose azért ittam, mert felpörgetne, hanem az élvezeti értéke miatt. Belekortyolok és tüsszentek egyet. Nos az első korty kávé mindig ezt váltja ki belőlem. Hirtelen kapok arcom elé, s pont ekkora kanyarodik egyet a vonat, mely eléggé akadozva történik, így a kávé egy része a padlón, onnan felfröccsenve pedig az előttem ülő ruháján landol
– Úr Isten! Ne haragudj! Azonnal eltüntetem! –arcomra pánik ül ki, s kapkodva kezdek kotorászni táskámban a pálcám után.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 11 ... 19 20 [21] 22 23 ... 26 27 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér