 A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig. A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve. Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után. Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni! A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.
|
|
|
Somlay Kornél Prefektus Levita, Pro Levita-díjas, Másodikos diák
 Som, Somi offline RPG hsz: 143 Összes hsz: 187
|
Írta: 2023. június 15. 16:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=864713#post864713][b]Somlay Kornél - 2023.06.15. 16:41[/b][/url] Rómeó -Mesélj, mit jelent nálad a vad éjszaka? Te is késő estig olvasgattál? -mi mást jelenthet egy vad éjszaka? Biztos ő is valami szépirodalmi mű miatt maradt fent sokáig. Velem ez már sokszor előfordult, olvasás közben elvesztem az időérzékelésemet és mire észbe kapok, addigra már késő éjszaka van. -Ebben van igazság, így már érthető, hogy miért állnak varázslók bűvészeknek! Te gondolkoztál már azon, hogy tehetségedet muglik előtt is bemutasd? -bár már annyi bűvész van, hogy nagyon profinak kell lenni ahhoz, hogy valaki felvegye a versenyt velük. Örülök, hogy az éjszakai látogatásos ötletemmel sikerül megnevettetnem Rómeót, az elmondottak alapján elég szürreálisnak és viccesnek hangzik. Nagy valószínűséggel be se jutnék hozzájuk, ezért a terv már itt elvérzett. -Nem is rossz ötlet csak ne sétáljunk túl sötét vagy félelmetes helyeken, az nem segítene a problémámon! -bár, ha Rómeó velem van, akkor nincs okom félni. Biztos megvédene vagy legalábbis reménykedem benne, hogy nem hagyna ott a bajban. A beszélgetés a vérfarkasokra terelődik. Látszólag nem ez a kedvenc témája Rómeónak, én nagyban felvázolom terveimet, ő pedig csak diszkréten mosolyog. Ez a reakció érthető, sokan félnek a vérfarkasoktól, gondolom Rómeó is ezért ül ilyen csendben és csak a monológom végén tesz fel egy számomra meglepő kérdést. -Mivel feltételezem, hogy nem egy teára szeretne invitálni, ezért okom lenne félni tőle! Viszont, ha emberi alakjában állna meg, akkor nem félnék tőle! Az emberek mindentől megijednek, ami szokatlan vagy az átlagostól eltérő és rosszabb esetben el is ítélik ezt! Csak elfelejtik, hogy mindannyian emberek vagyunk, ezért segítenünk kell a másiknak! -annyira utálom azt, amikor valamit megbélyegeznek és elítélnek. Emiatt van az a sok gonoszság a Földön. -Ha megjelenne egy ember itt most előttem és azt mondaná, hogy ő vérfarkas, akkor nem ijednék meg tőle és szívesen beszélgetnék vele. Feltéve, ha nyitott a beszélgetésre! A vérfarkas egy kór, amitől sok fertőzött szívesen szabadulna! Sajnos kicsi vagyok ahhoz, hogy segíthessek rajtuk, de biztos megkérdezném, hogy mi az, amit tehetek értük, hogy könnyebben elviseljék azokat az éjszakákat, amikor átváltoznak! Feltett szándékom, hogy felnőttként segítsek másoknak és ha lenne ilyen ismerősöm, akkor az ő közreműködésével mindent megtennék azért, hogy megszüntessük ezt a kórt és élhesse szabad életét, de sajnos nincs, ezért maradnak a könyvek és a hiányos leírások! -annyit fejlődött már a tudomány, de még mindig olyan kevés ismeretanyag áll rendelkezésünkre a vérfarkasokról. Mintha ez egy tabu téma lenne és senki nem foglalkozna velük. -Egyébként jó kérdés volt, de kétlem, hogy bárki ez ügyben elém állna! Mindenkinek van titka és egy ilyen titkot kétlem, hogy megosztana velem bárki is! -én se újságolom el a nagy titkomat mindenkinek, ami örök bélyeget nyomna rám itt az iskolában, így megértem, hogy egy egyén, aki teliholdkor vérfarkas nem árulja el nekem. -Ó, rendben, akkor ezt az egy szabályt majd betartom! -mosolygok Rómeóra. Bár ezt amúgy se tettem volna meg, a világ még nem annyira toleráns és nyitott, hogy tőlem jó szemmel nézze ezt a cselekedetet. -Igen, biztos vagyok benne! Úgy érzem neked nagyobb szükséged van arra, hogy megvédjen attól, ami hatalmas szívedet nyomja! -nagyim se haragudna meg, hogy másnak adom a nyakláncot, főleg azért, mert tudja, hogy jó helyre megy és segít valakinek. Ez egy közös pontunk nagyimmal, akkor is adunk, ha nekünk nem marad semmi. -Jól is áll neked! -mosolyok a srácra, miután a nyakába helyeztem a medált. -Te nem szoktál ékszereket viselni? -bár ez annyira nem jellemző a fiúknál.
|
|
|
|
Gróf-Vinkó Rómeó Diák Eridon (H), Negyedikes diák
 Labrador puppy offline RPG hsz: 114 Összes hsz: 145
|
Írta: 2023. július 20. 18:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=865585#post865585][b]Gróf-Vinkó Rómeó - 2023.07.20. 18:38[/b][/url] Somlay Kornél...
A kérdésre csak hamiskás mosollyal vállat ránt, jelezve, hogy ennél többet egyelőre nem mond, meghagyja Kornélt kérdések között tengődni. A kérdésre csak elhúzza a száját. - Sohasem vegyültem különösebben a muglikkal és nem is feltétlen tervezek. Nincs bajom velük de tényleg, de azt hiszem, megmaradok ebben a közegben - újabb vállvonás, mielőtt elnevetné magad az eridonos szituáció miatt. Aztán ahogy jön a következő ajánlat és arra a következő felelet, kicsit elgondolkodik, mert valami idő közbe befúrta magát a fejébe. - Azt hiszem tudom hová kellene elmennünk - nyugtázza végül, de itt is épp ugyanolyan titokzatos mint a másik éjszakával kapcsolatos kérdésnél és nem mond semmi ennél pontosabbat. - Igen, igen...mindenkinek vannak titkai. De az bőven elég, hogy így vélekedsz róla..luk. Mármint, hogy nem irtózol, tudod. Jól esik. - köhint - Akkor te valami gyógyító szeretnél lenni ha nagy leszel? - kérdez rá, mert ez jött le neki Kornél mondandójának végéből. Ezután már sokkal kevésbé komoly témára vonulnak a szerelemmel és a folyosón csókolózós nagy talányokkal, azonban mikor Kornél átnyújtja neki a nyakláncot kicsit meglepődik. - hűha, hát köszi - elmosolyodva veszi tenyerébe és kezdi nézegetni a kelta motívumot a medálon, majd beledugja bozontos fejét a láncba - hogy áll? - közben lenéz, hogy maga is le tudja csekkolni. - Hát nem igazán, vannak családi motyók, de sohasem jutott eddig eszembe felvenni őket. - de az amúgy is hivalkodóbb, elegánsabb darab volt mint. -Figyelj, szóval...ha vérfarkast akarsz tanulmányozni... köhint és csak kicsit feljebb húzza a ruhaujjat, hogy kivillanjon a jó két ökölnyi sebhely.
|
|
|
|
Song Jiyun Mestertanonc Levita (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
 > Bóbita < offline RPG hsz: 32 Összes hsz: 54
|
Írta: 2023. szeptember 10. 09:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=866888#post866888][b]Song Jiyun - 2023.09.10. 09:28[/b][/url]  Vágyni valakire, aki nem lehet veled, olyan, mint fényért imádkozni a sötétben. - Emily HartMandulaszemei az eridonost analizálták, tetőtől-taplig. Az a pár másodperc, míg Nonó önmagával harcolt fejben, Jiyun szerint, mintha az arcára is kiült volna. Feszengést tapasztalt a másik részéről, amit egy kiáltással koronázott meg. Erre Jiyun összerezzent. Nem szerette a hirtelen, hangos hangokat. Minden esetben a lehető legminiatűrebbé szeretett volna zsugorodni, csak ne lássa meg őt a hangoskodó és ne rajta töltse ki dühét. Természetesen, aki aurorrá akar válni, nem bízhatott abban, hogy minden problémáját az idő lassú haladása megoldja majd. A lány jó jegyei miatt nem kételkedett felvételében, de szellemileg bőven volt hova fejlődnie. Először is, ezt az ártatlan kisegér jelmezt kell magáról levetkőzni, kicsit kinyílni. A többi jöhet utána. - Ó, értem. Semmi baj - vonta meg a vállát, ismerte az önmagával vívott szélmalom harcokat. Jiyunnak is kijutott belőlük bőven. Száját húzva gondolkodott mindazon, amit Nonó az imént megosztott vele. Elhívta, de nemet mondott neki, dolga volt, és a többi. - Nonó, nem lehet….. Nem lehet, neki más tetszik? Ezért mondhatott nemet? Nem ismerem, félre ne érts… csak még ez jutott eszembe… hogy tudod… Lehet neki más…. tetszik…? - na, hogy ezzel most rontott-e akaratlanul is a helyzeten, már csak Nonón múlik, de Jiyun tényleg csak megfejteni szerette volna vagy épp kibogozni e kusza szerelmi szálak rejtélyét. A lány felpattanása újabb összerezzenésre adtak okot a Sherlock palántának, magában már nyüszített, szokjon le az eridonos a hirtelen mozdulatokról, nagyon megrémiszti a levitást. - Odamentél volna hozzá? - dönti finoman oldalra fejét, míg kezével az ujján pihenő fordítógyűrűjét birizgálta.
|
|
|
|
Fekete Nonó Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Elsős mestertanonc
 Tűzes Főnix offline RPG hsz: 117 Összes hsz: 712
|
Írta: 2023. szeptember 10. 13:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=866897#post866897][b]Fekete Nonó - 2023.09.10. 13:26[/b][/url] Song Jiyun Szerelmi bánat~zárás~Hirtelen felkiáltások biztosan a frászt hozom Songra. – Na mindegy is. – Elvettem az előbbit. Beszélgetünk még egy kicsit. – De… – Lesütöttem a szememet. – Neki az egyik évfolyamtársam tetszik. Legalábbis ezt írta egyszer… Nem tudom ki, de őszintén nem is érdekel. Bár lehet jobb is így. – Kicsit próbálom elterelni a gondolataimat, de bárhogy erőlködöm nem sikerül. Inkább rá hagyom és átadom magamat az érzésnek. Mert ha elfojtom biztos csak rosszabb lesz. Legalábbis azt mondják. – Nem is tudom. Szerintem csak a fejemben létezik ez az egész. Ha nem utasít vissza lehet rosszabb lett volna... – Itt nyelek egyet és próbálom a könnyeimet vissza szívni. – Lehet, hogy nem is tudtam volna mit kezdeni egy kapcsolattal. De ki tudja. Felette járok, de akkor is. Bár azt nem tudom, hogy hogyan találjak mást… – Egy kicsit el búsulok. – Vagy, hogyan felejtsem el őt. Valamit megpróbálok kezdeni magammal. Most úgy is jön a vizsgaidőszak szóval talán majd ha arra koncentrálok akkor elfelejtem. – Mosolygok. Végül mivel mindkettőnknek programja van ezért elköszönünk egymástól. Miközben megyek öröm és szomorúság keveredik a szívemben. De amikor beérek a klubhelyiségbe elkezdek szorgalmit írni és elfelejtem egy időre. Az utáni napokban még kicsit rágódom a Songos beszélgetésen, de a tanulás elfeledteti velem az egészet. Végül csak egy jó beszélgetés marad meg a memóriámban.
|
𝓞𝓽𝓽 𝓴𝓮𝔃𝓭𝓽𝓮𝓶 𝓪𝓱𝓸𝓵 𝓽𝓮!
|
|
|
Song Jiyun Mestertanonc Levita (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
 > Bóbita < offline RPG hsz: 32 Összes hsz: 54
|
Írta: 2023. szeptember 10. 14:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=866904#post866904][b]Song Jiyun - 2023.09.10. 14:25[/b][/url]  Vágyni valakire, aki nem lehet veled, olyan, mint fényért imádkozni a sötétben. - Emily HartAjkai lekonyultak, nem szerette volna, ha ijedelme rosszul érinti az eridonost. Bár lehet, ez a kisebbik problémái közé tartozott Nonónak jelenlegi helyzetében. A szerelem sosem könnyű dolog, pláne, ha viszonzatlan. - Nagyon sajnálom, Nonó. Figyelj, anyukám egyszer azt mondta, ne várjam vadul a szerelmet, mert egyszer úgyis berobban az életembe az a személy, aki viszont fog engem szeretni. Biztos vagyok benne, hogy te is rá fogsz találni arra a személyre, akit a sors neked szánt - mosolyogva közelebb lépett és meglapogatta az eridonos hátát. Szerette volna, ha kicsit elmosolyodik és nem savanyú arccal hagyja maga mögött a társalgót. A jegyzeteit végül elfelejtette kölcsönadni, pedig eredetileg ezért mentek a oda, ezt pedig már csak akkor realizálta, miután Nonó elment. Jiyun bűntudatot érzett, amiért elfelejtette. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy teljesen kiment a fejéből. Talán az lesz a legjobb, ha lemásolja őket és bagolypostán átküldi az Eridonba, így már Nonónak is elég lesz tanulnia a másolatról. Eszerint cselekedve pakolta össze mindenét és a hálókörlete irányába vette útját, ahol pótolhatja hiányosságát, majd folytathatja az animágia tanulmányozását. Köszönöm a játékot!
|
|
|
|
Sadie Sallow Prefektus Rellon, Negyedikes diák
 a sallow hallow in the shallow offline RPG hsz: 107 Összes hsz: 149
|
Írta: 2023. október 1. 12:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=867797#post867797][b]Sadie Sallow - 2023.10.01. 12:15[/b][/url] SelwynSzokás szerint nem jött álom a szememre, az alagsorban pedig bezárva éreztem magam. Bár utóbbit persze véletlenül sem vallottam volna be, hiszen nem akartam látszatát kelteni, hogy ne a Rellon lenne a legnagyszerűbb iskolai ház itt. Akárcsak a Roxfortban, a zöldek itt is a föld alá kényszerültek, de ott még ez a tény valamiért nem zavart. Nem értettem, a Bagolykőben most miért van másként, de az önelemezgetés nem állt közel hozzám, ahogy az sem, hogy valakivel elbeszélgessek erről. Sokkal egyszerűbbnek tűnt nem venni tudomást az egészről, és kilógni az éjszaka közepén. A legtöbb festménylakó már réges-régen az igazak álmát aludta, és sikerült elkerülnöm a portyázókat is, az egyik prefektus elől menekülök be épp a társalgóba. Körül se nézek igazán, egyből az egyik ablakpárkányt célzom meg. Sötét van, csak a Hold fénye ragyog be az üvegtáblákon keresztül, ami pont elegendő, hogy ne essek hanyatt a széthagyott párnák között. Csakhogy mielőtt leülhetnék, erős fény villan a terem távolabbi végében. A lumos kiejtése nélkül is felismerem a varázslatot, szóval bárki is van rajtam kívül itt, nem egy elsőéves. Ők általában nem tudnak nonverbálisan varázsolni. Szóval magam is pálcát rántok, felkészülve rá, hogy ha közelebb merészkedik a másik, kénytelen leszek sóbálvány átkot, vagy esetleg egy kábító varázst küldeni felé, mielőtt lebuktatna. Bezzeg, ha prefektus lennék, nem kellene ilyesmi miatt aggódnom! Ki van ott? - hallom a kérdést, de válasz helyett felemelem pálcám, hogy megátkozzam, de aztán megmerevedek a mozdulatban. Képtelen vagyok rá. Összeszorítom a fogam, a nyelvem hegyén ül a varázsszó, de nem megy. Valamit tennem kell... Félrerántom a pálcát, és az egyik puffra szegezem. Az átok eltaszítja a bútort és hangos robaj közepette a falnak csapja. Ugyanezt megcsinálom egy asztalkával is, és egy kanapét is felborítok. A fényforrás, és a pálca, amiből származik, lassan távolodni kezd tőlem. Az azt birtokló illető lassan hátrálni kezd.
|
|
|
|
Szirtes Huba Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Melodimágus, Előkészítős tanár

offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 30
|
Írta: 2023. október 24. 23:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=868810#post868810][b]Szirtes Huba - 2023.10.24. 23:06[/b][/url]  Az apró bizonytalanság gyorsan szívódott fel a tanoncban, mint ahogy Hubában a kétségek arra vonatkozóan, kellő pontossággal képes-e másik ág tudásanyagát átadni. Szerencséjére az echo mindhárom fajtánál megtalálható, csak éppen módosult verziókban. Ő maga például Kubában minden alkalommal használta, mielőtt belépett egy zárt épületbe. Így tudta leggyorsabban felmérni az emberek szándékait, beleértve a veszélyeseket. - Jelenleg azért tudod, hogy azok bútorok, mert a szemeddel is láttad már őket. Így könnyebben meg tudod tanulni mi-milyen. Ha sikerül ráfókuszálni a kockára, akkor azt szeretném, hogyha megtippelnéd az anyagot, amiből készült - jelentette ki Huba, bár maga is bizonytalan volt, mennyire pusholhatja a lányt, és hol lesz a határa. Egy kis izgalommal is eltöltötte annak lehetősége, hogy talán egy kicsit megnézheti mire képes az eridonos éles helyzetben. Ha jól értesült előtte még csak nem is tanulta a képességet, csupán az első megjelenésen van túl. Az pedig sokszor kialakíthat egyfajta félelmet a tanoncban. Ám Lili egészen magabiztosnak tűnt. Mosolyogva hallgatta a magyarázatot. Sárga. Érdekes. - Próbálj többféle hangot, hogy a pontos frekvenciára ráállj. Minden anyag másképp nyeli el a hangokat. Például a kockáénál látod a belsejét. Ezek alapján elmondható, hogy a textúrája nem épp a legkeményebb. Azonban másképp látod a külsejét és a belsejét, ugyanis elszívja a hangokat az anyag. Tehát valami olyanról van szó, ami habár át tud engedni hangokat, azoknak nem közvetítője. Illetve maga az anyag egészen gyorsan elnyeli a frekvenciát. Tehát keményebb - próbálta Huba valamennyire elmagyarázni a történetet. - Akkor sokkal könnyebb lesz, ha több anyagot is megvizsgálsz, és összehasonlítod a hangokhoz a hozzáállását. Például... - kezdte a férfi, és a háta mögül előhúzott egy tömör vas téglalapot. - ... ennek az anyaga olyan kemény, hogy valószínűleg a belsejét nem is tudod érzékelni. Viszont a felületén egészen vezeti a hangot. Próbáld ki - adta az instrukciót.
|
|
|
|