Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Kicsit elmászkáltam az időt. Nem tehetek róla, olyan rég volt már, hogy itthon voltam Magyarországon és Bogolyfalván, hogy azt hittem, majd egyetlen nap alatt letudok mindent.
Tévedtem. A város nagyobb lett, üzlet is több nyílt a téren, én pedig... nos nem bírtam megállni, hogy ne vegyek pár dolgot.
Ezért van, hogy két táskával a kezemben, tipegek be a minisztériumba, hogy biztosítsam apámat arról, zökkenőmentes volt a költözködés, és teljesen rendben vagyok. Kicsit csalódottá válok, hogy sem ő, sem az idősebbik bátyám nem ér rá velem enni, de persze megértem. Sok a munka.
Gyorsan hazamegyek, csak ledobom a sarokba a két táskát, és indulok is vissza, épp csak egy köszönést elejtve Farkasnak, aki megint a növényeit nézegeti. Lehet, igaza lesz anyámnak, és valami tényleg nem oké vele, de ezt sem ma fogom kideríteni.
Ahogy a vendéglátó negyedhez érek, be is lépek az egyik hely ajtaján, ahol élelemhez tudok jutni. Jelenleg úgy vagyok vele, teljesen mindegy, mit raknak elém, én azt magamba erőszakolom.
Ahogy szoktam, le is ülök az egyik asztalhoz - kicsit hiányolva a recepcióst természetesen -, és jó kislány módjára várok, hogy valaki észre vegyen. Közben azért az itallapot is megnézem, de hogy őszinte legyek, a felsoroltak közül, nem sokat ittam. Persze a hátam egyenes, és a tartásom sem illik a többi vendég közé, de ezek az apróságok azok, amik ellen már nem tudok mit tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Miután Berci megadta a helyet, hogy hol lesz, én mondtam neki, hogy majd beesek. Anyu jön vizitre, András Krisztiánnak meg egy gyors teát ígértem, ha már egyszer lett egy fél órája rám. Magnus Axel pedig megint beesett elferdült orral. Hát... itthon vagyok.
Még az utolsó simítások a hajamon, aztán oda is hopponálok a helyszín közelébe, még szerencse, hogy betéve tudom, hol van a minisztériumban a kandalló. A cuccaim természetesen előbb odakerülnek, mint én, hála a manónak, akit kölcsön kaptam mára. Nem félek attól, hogy bárkit is zavarna a sertepertélése. Pár háztársam mesélt ugyan valami buliról a tónál, de Berci azt mondta, az felejtős, és ez jobb. Én meg hallgatok rá.
Mit adsz te elő otthon magadról, hogy rád bíznak egy gyereket? Érkezek meg a hangra. Igen, beazonosítom Médit, hisz bár nem voltam itthon, nem felejtek.
- Valakinek vigyázni is kell rá - jelzem jöttömet, aztán septiben meg is ölelem a szőkét, nagybátyám arcára meg nyomok egy puszit.
- András Krisztián kéri, hogy hétfőn ugorj be hozzá - adom át az üzenetet, míg el nem felejtem. Igen, nálunk mindenki kötelezően használja a két nevét. Sőt Magni, Andriska, és Lexácska sincs, mert anyám teljes mértékben kiborulna. Így hát... megszoktam. És érkezik Bella is. Nem tehetek róla, elmosolyodok, noha nekem sok a csaj sokszor, azonban Berci szerint majd megszokom.

***

Újabbat kortyolok a borból, de a többiekkel ellentétben, én nem viszem túlzásba.
- Ő ki? - hajolok oda Bellához, hogy rákérdezzek a göndör hajú lányra, aki... nos, aki valahogy nem illik a nagy egészbe.
- Legyen - vonom meg a vállam, noha nem tudom én, mire vállalkozok. Félreértés ne essék, buliztam én, de nem itthon, és nem olyan helyen, ahová tudom, hogy ellát anyám szeme.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Médi abszolút nem ismeretlen, nem is feszülök be, ahogy egyébként szoktam. Már Bella jelenléte se kényszerít katapultálásra, noha tudom, azért idő kell amíg én megszokom a pörgését.
Nem is tudom, ismerek-e olyat, aki ennyire energikus, hisz felénk ez nem szokás. Jó, persze Berci, de tőle már az lenne a furcsa, ha nem pörögne. Vinném is az Ispotályba szerintem, mert elromlott.
- Csak tudnám, mi folyik ott, hogy egyikük se ér rám. Mindig sietnek valahová - forgatom meg a szemem, bár azért nem bánt annyira. Kezembe kerül az első ital is, amit majdnem ki is ejtek a kezemből, mikor a hangos puffanást hallom.
Az első sokk utol is ér, mikor látom, az egyik tanerő lep meg minket. Lehet, kicsit furcsán nézek, mert ehhez nem szoktam hozzá. Mármint, hogy a tanárok leereszkednek egy magunkfajta bulihoz, na mindegy.

***

Odakint a tűz mellett, hamar kellemetlen témára terelődik a szó, így sokat nem kell könyörögni. Kikapom én Médi kezéből a rövidet, akármilyen csillám is van benne, le is hajtom, miközben segítségkérőn nézek Bercire. Vannak dolgok, amikről ugye nem beszélünk.
Persze Bella fiúját megnézem, el is könyvelem szépen, hogy illenek egymáshoz, de aztán akarva-akaratlan rám kerül a sor.
Aprót rázok a fejemen, és megvonom a vállam. Nincs olyan senki, akiről mesélhetnék, de aztán valami mégis eszembe jut, így felcsillan a szemem, mégsem leszek annyira égő.
- Két éven keresztül odavoltam Rasztovich Márkért... - azért ki nem húzom magam, mert ez nem olyasmi, amire büszke lehetek, tekintve, hogy a srácot már akkor is annyira lekötötte a kviddics, hogy őszintén remélem, még csak az arcomra sem emlékszik.
- Igazából írtam neki egy levelet, és ismerve a bunkó háztársaim... tuti odaadták neki - húzom el a szám, bár nem gondolnám, hogy akkora patália kerekedne belőle. Szerintem még az enyémen kívül is kapott bőven, hisz akkor ő volt a helyi menő gyerek, na.
Egyre jobban kedvelem Bellát, szépen be is pózolok a képhez, a lehető legjobb formám mutatva, és megvillantom azt a gyönyörű mosolyom is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Ahogy leülök, kezdem érezni, hogy ez nem az a hely, ahová én amúgy járni szoktam. Nehezményezem is, hogy már percek óta itt ülök, mégse jött ki még senki felvenni a rendelést, emellé meg még nem egy furcsa pillantást is bezsebelek, de mit számít.
Hiába böngészem az itallapot is, semmi olyat nem találok, ami nincs teli cukorral, és amit egyébként inni szoktam. Felsóhajtok.
Önkiszolgáló!
Hallom meg az okot, de előtte még körbe nézek, hogy akkor ez most nekem szólt-e. Elkapva néhány elharapott nevetést, megbizonyosodok arról, hogy igen, szóval felállok, és magabiztosan tipegek oda előre. Követve az égett illatot, meg még tudja a fene, hogy mit.
- Ohh - azért hangot adok a döbbenetemnek. Nem baj, most már legalább mindenki látja, én tényleg laikus vagyok.
- Szia - köszönök tanácstalanul, még kicsit bátortalanul is, mert még életemben nem csináltam ilyet. Viszont izgalmas, és ahogy megnézem az előttem állót, még a szemem is felcsillan.
- Ó, te vagy Bella barátja, igaz? Még nem ismerjük egymást, de képet láttam már rólad. Bánffy Zsolna Alexandra, nagyon örvendek - egy pillanatra megütközöm, aztán tanácstalanul nyújtom a kezem.
- Mondd csak, lehet itt kapni bármit, ami... csirke? Oh, és laktóz meg gluténmentes? Allergiás vagyok - nézek rá bűnbánón, mert igazán nem akarom azt a látszatot kelteni, amit egyébként keltek, de mit tehetnék? Mégsem akarok az első itthon töltött hetemen Ispotályba kerülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Teljesen kellemetlenül érzem magam. Én próbálok, tényleg próbálom nem kelteni a nevem adta látszatot, de az ilyen apróságok azok, amik miatt kiütközik, hová is tartozom. Nyilván elszégyellni magam nem fogom, hisz tartásom van, és állom a gúnyos nevetéseket is a többi vendégtől, az sem zavar túlzottan, hogy összesúgnak a hátam mögött. Ezek a reakciók legalább ismerősek, és tudom őket kezelni.
- Ne viccelj. Én sajnálom, valahogy biztosra vettem, ez a hely is olyan, mint a többi, amihez.... - szoktam. Harapom be az ajkam, hogy még véletlenül se szökjön ki az a szavacska, ami megalapozná az én, és a pult túloldalán álló kapcsolatát.
- Ó, szóval ez így működik... - hiába monoton a hangja, az én szemem felcsillan az újdonságtól. Tényleg nem voltam még ilyen helyen, soha. Furcsa, hogy itt ennyire közvetlen a kontakt a kiszolgáló és a vendég között. Azt tudom, hogy az étteremben, ahová járni szoktunk apukámékkal, külön pincéreket vettek fel, akik kiszolgálhatnak minket, mert anyám sok mással együtt, ezt sem bízza a véletlenre. Nagyon be tud pöccenni, ha bármi is a környezetében nem tökéletes.
- Uhh... mentségemre szolgál, ha azt mondom, nagyon hasonlítotok? - most már kissé zavarba jövök, mert hibát hibára halmozok ezek szerint. Dávid, nem Dorián. Oké, eszembe vésem.
- Igen, ő a nagybátyám - akarva-akaratlanul húzom ki magam, csak mert annyira büszke vagyok arra, hogy ilyen nagybátyám van. Berci a legcsodálatosabb ember, akit ismerhetek.
- Együtt voltunk egy bulin, és akkor mutatott Bella képet... de ezek szerint a tesódról.. nagyon összeillenek - osztom meg vele, mert ez volt az első, ami szemet szúrt igazából. Talán még kicsit irigykedtem is, bár ezt be nem vallanám soha.
Persze azon sem lepődök meg, hogy megütközik az igényeimen, de Merlin a tanúm rá, nem tehetek róla.
- A gyros tökéletes lesz - vágom rá gyorsan, mert a saláta nem árt, gyrost meg még sosem ettem, szóval legalább kóstolok valami újdonságot is.
- Itt mindig ennyire kell pörögni? - azért nem bírom ki, óvatosan, de felteszem a kérdést, mert szegény Dávid is... meg ennyi mindent megjegyezni.
- Tudod, vannak a munkáltatókra is vonatkozó szabályok, ha ennyire hajt a főnököd, lehet meg kellene fontolni egy ügyvédet, ez nem egészséges - már megbánom, hogy elhagyták a szavak a szám, de mit lehet tenni. Igazából tudom, felesleges bármilyen próbálkozás, én Bánffy vagyok.
- És hogy működik? Itt kell megvárnom míg elkészül, netán nekem kell levágnom a csirkét a húshoz? - próbálok viccelődni,  csak hogy kicsit oldjam a légkört, de láthatóan ebben sincs túl nagy kompetenciám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Amihez szoktam - hadarom el gyorsan, és minél halkabban, mert én pocsékul érzem magam emiatt. Más lenne a helyzet, ha valamivel hozzájárultam volna a családom gazdagságához, de... csak megszülettem.
- Merlinre, semmi baj nincs. Tényleg csak szokatlan ez a hely nekem - viszont lelkes vagyok, mert az újdonságokat azért szeretem, és azt is, ha nem próbálnak kényszeredetten a kedvemben járni, csak mert az a vezetéknevem ami.
Őszintén csillognak a szemeim, próbálok mindent alaposan szemügyre venni, hogy aztán el tudjam mesélni majd Bercinek. Ha finom lesz az étel, még ide is cibálom, bár... azért arra sok esélyt nem látok, hogy neki is annyira tetszene, de szerencsére engem szeret annyira, hogy feláldozza magát miattam.
- Mert tényleg nagyon hasonlítotok, ugyanolyan jól néztek ki - mosolygok rá őszintén, hisz szemem van, az ízlésemmel sincs gond... szerintem legalább is. A családom már egy másik történet, amire jelenleg még csak gondolni se akarok.
- Most jöttem haza. Két évig Franciaországban voltam cserediák, és... nos én határozottan nem Berci vagyok. Komolyan, itt kezdtem az első két évem, és a volt szobatársam újra bemutatkozott... - vallom be félszegen, hogy az eridonossal ellentétben, én sose voltam a társaság lelke. Az a figyelem is sok, amit sokszor kapok, nem vágyom én még többre, jobb szeretek csak úgy megbújni valamelyik sarokban.
- Nem, én csak enni akartam, és megtetszett ez a hely. Fogalmam sem volt arról, mi ez, csak gondoltam tudok valamit enni - az arcomba fésülöm a hajam, mintha ezzel tényleg el tudnám tüntetni a zavar okozta pírt róla. Nem szeretem ezeket a mondatokat, és magyarázkodni sem, mármint... elnézve az itteni társaságot, teljesen természetes, hogy diákok járnak ide enni.
- Ha jól sejtem, sommelierről ne is álmodjak, ugye? - döntöm oldalra a fejem, inkább elviccelve a helyzetet, mert alapjáraton nagyon idegesítő személynek tartom.
- Oh bocsánat - most viszont csak felkacagok, és valamivel könnyebben is megy a társalgás, a tudat mindenesetre megnyugtató, hogy Dávid veszi a poént.
Az anyagi része nem zavar, azonban arra, hogy a pajtijának tart, kicsit megemelkedik a szemöldököm.
- De hát nem is ismersz - meredek rá pislogás nélkül, hisz ez is ilyen furcsa dolog nekem. Épp az ellenkezője szokott történni, mindent háromszoros áron számolnak, mert tudják, hogy meg sem kottyan. Furcsa hely ez a Bogolyfalva.
- Mehet minden - legyintek még mindig zavartan, kell egy kis idő még feldolgozom a pár pillanattal ezelőtt történteket, így a monológ felénél el is veszek, csak akkor kapok észbe, mikor fizetnem kell. Előkapok két galleont - lévén annál kevesebb aligha van nálam - és odaadom.
- Oké, akkor én most.... - igazából arrébb állok, ha megkapom a sorszámom, és nézelődök tovább. Tetszik nekem ez a hely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- És az mi? - mutatok ilyen édességszerűségre, és megint meg kell állni.
Szegény Domi nem tudja, mire vállalkozott, mikor engem kihozott ide. Úgy viselkedek, mint egy gyerek, de hát nagyon sok új és számomra ismeretlen dolgot látok, amik annyira lekötnek, hogy már nem is foglalkozok azzal, megnéznek. Pedig úgy fogom az eridonos kezét, mintha attól tartanék, hogy fogja magát és faképnél hagy.
Elnézem ezeket a szív alakú valamicsodákat, nagyon tetszenek, de továbbra sincs lövésem se arról, hogy ezt most megeszik, vagy kirakják dísznek.
- És tényleg emberek díszítik? - nézek a fiúra teljesen döbbenten, mert az árusnak nem hiszek. Tudom, hogy csak a pénz kell neki, és rágyúr az érdeklődésemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Összeszűkítem a szemem, mert azért mindent én sem hiszek el, és kicsit bosszant is, hogy Domi kihasználja a tudatlanságom, de sokáig nem tudok rá haragudni, hamar nevetek vele együtt a képtelen teórián, amit előadott.
- Aha... - veszem el a szívet, és nézem a tükröt. Várom igazából, hogy megszólaljon, vagy zenélni kezdjen, de semmi nem történik, csak van a tükör és benne én.
- Még szerencse, hogy ez nem terjedt át az aranyvérűekre... ja de - próbálok most már én is viccelődni, bár túlzok, hisz ők nem nem tudják, egyszerűen csak nem akarják.
- Kicsit rosszul érezném magam, ha egy tárgy kellene ahhoz, hogy eszembe juss, de köszönöm - adok egy óvatos puszit az arcára, mert boldog vagyok. És a szívet is úgy szorongatom, mintha valami ritka kincs lenne.
- Eszünk valamit? Vagy hát... lehet itt enni? - nézek körbe hunyorogva, de evés előtt még gyorsan elkapom Domi kezét, hisz látok itt furcsa bőr ékszereket is. Oda is vezetem hozzá.
- Válassz egyet - pislogok rá szépen, de izgatottan, mert ezek a karkötők még nem is néznek ki rosszul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Csak el ne kezdj olyan furán beszélni, mert itt hagylak - mutatom meg neki akkor, én meg mennyire tudok sznob lenni. Tény egyébként, hogy nem áll messze tőlem. Egyszerűen vannak események, amik egyenesen megkövetelik az ilyen viselkedést, de most csupán viccelődök ezen.
- Sose kaptam plüsst se... utoljára is egy Tiffany karkötőt kaptam - ami természetesen nincs a csuklómon, mert az számomra már egy lezárt korszak, és a hangomon is hallatszik, hogy ennek a furcsa szívnek sokkal jobban örülök.
- Kizárt dolognak tartom, hogy valaha is kóstoltam - viszont a szemem felcsillan, mert ez nem jelenti azt, hogy nem szeretném. Tényleg érdekelnek ezek a hétköznapi dolgok, és az illatok is jók, csak nem lehet belőle bajom. Azonban van ami fontosabb, így viszem is Domit a karkötőkhöz.
Csak biccentek, és hagyom, had nézelődjön.
- Tökéletes - szólalok meg elégedetten, persze némi töprengés után, mert azért ezt jól meg kell fontolni. Sőt, az egész napra rá tudnám aggatni ezt a jelzőt, de abban a pillanatban szépen bele is rondítanak.
- Szia....sztok. Hát ő? - nem is tudom, mennyire hiányzott nekem a Nógrádi lány, meg a sleppje. Kritikusan méri végig Domit, ami miatt nyílik is a bicska a zsebemben, de... uralkodnom kell magamon.
- Segít karkötőt találni Bercinek - vágom rá a tőlem megszokott nyugodt tónusban, pontosan úgy, mintha tényleg csak most futottam volna össze az eridonossal.
- Furcsa a nagybátyád... - rázza meg a fejét a lány, aztán jelentőségteljesen néz a másik lányra, velem pedig fordul egyet a világ, ahogy a lány közelebb lép Domihoz.
- Már akartalak keresni, gondoltam... megihatnánk egy lattét. Közben mesélhetnél a kviddicsről, annyira jól  nézel ki... a seprűn - tényleg össze kell szednem magam, hogy a vonásaim nyugton maradjanak, de ahogy még a haját is libbenti, és szikrázó mosolyt küld felé... Ráadásul még nem is ronda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hangosan nevetek azon, Dominik mennyire jól tudja ezt adni. Felszívom magam, hogy akkor én most itt is hagyom, de a lábaim nem indulnak meg, csak csúnyán próbálok rá nézni, de mivel a mosolyom szinte letörölhetetlen, nem kelti azt a látszatot, mint abban a szobában. Jó, akkor tényleg mérges voltam rá.
- Ez mind úgy hangzik, amitől durván ki fog akadni a gyomrom - mélázok el, de vállat is vonok, hisz van otthon rá bájital. Amúgy sem bírok sok mindent enni rosszullét nélkül, szóval ez nekem mindennapos, noha azért próbálom szándékosan nem a rosszullétig etetni magam.
Tényleg nagyon jól érzem magam, szinte már várom is, hogy valaki belerondítson ebbe a napba, és mit ad Merlin, Nógrádiék fel is tűnnek.
Pocsékul érzem magam, hisz szívem szerint rávágnám, hogy amúgy randizunk, de a lány abban a pillanatban rohanna Krisztiánhoz, arra meg még nem vagyok kész. Előveszem a Berci kártyát hát, mert amennyire undok volt vele a nagybátyám múltkor, sejtem, hogy nem fog odaállni elé, minek neki a karkötő.
Arra viszont nem vagyok felkészülve, hogy a barátnője egyből lecsap Domira. Minden önuralmam össze kell szednem, mert már szorulna ökölbe a kezem, az viszont újabb kérdéseket vetne fel.
- Nem... nem vagyunk - még szerencse, hogy születésem óta gyakorlom, hogy uralkodjak a vonásaimon, így ez elég határozottra sikerül. Egyetlen pillanatra megvillan a tekintetem, mikor Domi nem elhajtja a lányt, hanem még szinte bele is megy.
- A cukrászdában a sütőtökös latte nagyon finomra sikerült - erőltetek lelkesedést magamra, és negédesen mosolygok a párosra, mintegy ötletet adva neki.
- Mész a minisztériumba? Ha látod a bátyám, üzenem neki, jó lenne, ha szakítana rám is időt... ez a karkötő nem tetszik, de láttam arrébb egy másikat, megnézzük? - szedem is le Domi kezéről, csak hogy valahogy lerázzam a lányokat. Megköszönöm azért az eladónak, aztán szó nélkül vonulok át egy másik árushoz. Még szerencse, hogy sok van belőlük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Ostoba voltam. Számítanom kellett volna rá, hogy amint kimozdulunk a négy fal közül, fenn is áll a veszélye annak, hogy észrevesznek minket. Domi mellett viszont nagyon nehéz erre is koncentrálni, és annyi új inger ért megint, hogy ez tényleg ki is ment a fejemből. Egészen Nógrádi és a sleppjének felbukkanásáig. Persze ott zakatol fejemben a kérdés, hogy ő vajon mit keres egy ilyen helyen, de csak nem teszem fel neki, pusztán próbálom eloszlatni a kételyeket. Amennyi időt a családjaink együtt töltenek, nem bírnám ki, hogy valami elhagyja a lány száját. Igen, a kétségbeesés jelenleg nagyobb, így az eridonos helyzetébe bele se gondolok, mikor reflexből tagadni kezdek, hovatovább még feszítem is a húrt, a saját tűréshatárommal együtt.
Végig Eliza szemeibe nézek, de így is látom, ahogy Domi a lány kezét simogatja. Hosszú évek gyakorlata van már abban, hogy arcomon egyetlen ránc sem rezdül, nekem sokkal jobban megy, mint a velem szemben álló lánynak, aki még csak kapirgálja annak felszínét, amibe ő beleszületett. Ahogy tudom, rázom is le őket, és megyek egy másik standig. Nem tudom kifújni a levegőt, az agyamban lassan terjed el a vörös köd, amit nem szeretek. Mindig is a hidegvérem volt az, ami előrelendített, vagy segített... most meg, pillanatok tört része alatt veszítem el a fejem, és ismerkedek ezzel a féltékenységgel, ami soha nem lesz a legjobb barátom, ezt már tudom.
- Miért mész vele randizni? - szegezem neki a kérdést, halkan és dühösen. Mutatóujjammal még a mellkasára is bökök, ahogy közelebb araszolok hozzá. A tekintetem is dühös és vádló, mert...
- annyi, de annyi kifogásod lehetett volna, miért nem akarsz vele menni, de te mégis belementél. Talán tetszik? - igen, még a kérdés is vádló, a tartásom is sugallja, hogy eszébe ne jusson hazudni, mert még képes vagyok belökni oda a tárgyak közé, aztán ráaggatni egy árcédulát, hogy vigye aki akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Már sejtem, hogy ez a randi ezen a ponton félresiklott. Én csak önző módon nem akartam megint falak között lenni, és próbáltam egy olyan helyet keresni, ahol szinte biztosan nem találkozunk ismerősökkel. Nem sikerült. Legközelebb talán a Pramberger teret kellene megpróbálni. Oda egy magunkfajta csak akkor tenné be a lábát, ha elege van az életéből, hisz... jócskán közünk van ahhoz, hogy az ott lévők ott vannak. Tudom, noha egyet érteni nem tudok vele.
Persze sikeresen felhúzom magam, és gondolkodás nélkül esek az eridonosnak, mintha ehhez egyébként lenne bármi jogom. Dühös vagyok, és elkeseredett, mert én nem akarom ezt. Nem akarok rejtett találkozásokat, sem letagadni, hogy érzek valamit iránta, mert határozottan errefelé haladunk kérem szépen. Egy ponton bánom azt is, hogy ott a sötét szobában nem nyisszantottam el ezt az egészet, akkor most ne okoznék magunknak fájdalmat, de mit lehet tenni? Akkor is önző voltam, és most is.
- Magunkra hagyna? - pillanat tört része alatt fordítom a fejem a sátor eladója felé, s bár kérésnek hangzik, kellően határozott a hangnem ahhoz, hogy ezt ne kérésnek vegye.
- Mégis mit képzel kisasszony?.... Végülis pont megéheztem... - legszívesebben megforgatnám a szemeim, amiért olyan gyorsan álláspontot változtat, amint a zsebembe nyúlva, némi - számomra apró - pénz kerül elé. Amint a férfi elhagyja a helyet, én megfogom Domi kezét, és behúzom magammal, lehetőleg olyan pontjára a sátornak, amit kellően eltakarnak a plüssök meg az egyéb bóvlik.
- Tudom, sajnálom... de rosszul esett, én ezt nem bírom. Nem bírom, hogy más lányokat simogatsz, hogy rá is úgy mosolyogtál... - hagyom, hogy arcomat eltorzítsa a grimasz, még a hangom is halkabb és kérlelő, a nagy őzike szemeimről nem is beszélve, amikkel a fiúra pislogok.
- Emlékszel? Tudtuk, hogy nehéz lesz, és én szoktattam magam a gondolathoz, de így élesben tapasztalni teljesen más. Kérlek ne haragudj - mert tudok bocsánatot kérni, és úgy érzem, hogy most kell is.
- Persze, ha be akarod fejezni én azt is megértem. És én sem akarom örökké ezt csinálni, csak... biztos akarok lenni abban, hogy egymás mellett a helyünk, mielőtt anyám elé állnék, és kitagadtatnám magam - mert valószínűleg a vége az lesz. Bercinek is csak egy hajszálon múlott, velem biztos hogy nem lesznek annyira elnézőek, hisz... csalódást okozok nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Szia, Bánffy Zsolna Alexandra vagyok - nem bírom megállni, a Bánffyt még határozottan meg is nyomom, és most még az élt se próbálom elrejteni a hangomban, mert ha valami nekem fáj, akkor az ez. És tudom, hogy igaza van, hisz mi így működünk. A címerünkre akár rá is lehetne írni mottóként, hogy "mindig van az a pénz", de talán a családom túl átlátszónak találná. Ettől függetlenül még igenis fáj, ha ezt a fejemhez vágják.
Viszont a célom elérem, és tudunk kicsit kettesben lenni, legalább addig, míg megpróbálom megmenteni a helyzetet, mert én nem akarom, hogy ennek vége legyen. Túl jól érzem magam Domival, és túl boldog vagyok akkor, mikor csak ilyen normális dolgokat csinálunk.
- Tudom, én is legszívesebben Nógrádi képébe vágtam volna, hogy együtt vagyunk, szóval úgy méregessen - hunyom be a szemem egy pillanatra, még hagyom is, hogy az érzéseim kiüljenek az arcomra, mert nem csak neki nehéz. Én viszont tudom, hogy miért teszem.
- De nem letagadlak, Domi. Óvlak. Te nem tudod elképzelni, az én anyám milyen. Hogy egy pillanat alatt tenne tönkre nem csak téged, de a családod is. És túlzok... láttam már. Az idősebb bátyám is rossz lányba lett szerelmes. Tudod hol van Evelin? Szibériában - ezt még soha nem mondtam el senkinek, még a bátyám se tudja, hogy nem csak tudom, mi történt, de még asszisztáltam is anyámnak. Utólag persze bánom, főleg most, hogy velem is megtörtént, de tudom, hogy nem hagyhatom, hogy anyu idő előtt megtudja.
- Ez meg sem fordult a fejemben - vallom be halkan, de őszintén. Annyira megszoktam már, hogy Berci... nos Berci, hogy fel sem merült bennem az, ami Domiban. És ez hiba. Hisz nekem mindenre gondolnom kell.
Épp csak átjár a kellemes borzongás az eridonos érintése nyomán, kezeim máris meglódulnak, hogy átfonják a nyakát. Szinte egyszerre gondolunk ugyanarra, csak a fiú ki is mondja a kérést. Sokáig nem kéretem magam, ahogy húz közel magához, úgy próbálom a lehető legkisebb távolságot hagyni kettőnk között, miközben csókolom. Kezem megint a hajába túr, és egy pillanat alatt felejtem el, hol vagyunk, és mit is csinálunk, egyszerűen csak... én akarom.
- Aztán anyám nem is téged tüntetne el, hanem engem. Micsoda remek ötlet - gúnyolódok, de persze játékosan, és a szemem is megforgatom. Azonban mosolygok, és örülök, hogy amennyire gyorsan történt a bonyodalom, olyan könnyedén túl tudunk jutni rajta.
- Szóval akkor... eszünk? - hisz a gyomrom jelez, mert ő persze nem felejtette el, hogy éhes vagyok ellentétben velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Nem... anyu a Keresztapa - suttogom neki, félig halálosan komolyan, mert nem lepődnék meg, ha mindez kiderülne. Félig persze viccelődök, bár ez nem javít azon, amilyen az én anyám. Sem a bűntudaton, ami szép lassan telepedik el rajtam.
- Csak viccelek - vigyorgok rá - Nem vagyunk olaszok - vágok aztán ugyanolyan komoly képet, mintha csak ettől nem lehet az anyám.
Az hogy most rendeződtek a dolgok, valahol megnyugtat. Legalább annyira, hogy elfelejtve mindent, csak élvezzem a csókját, aminek túl hamar lesz vége. Azon kapom magam, hogy nekem nem elég ennyi, így mikor közli, hogy tiszta a terep, visszahúzom, csak hogy most én csókoljam meg őt. Nem is tudom, volt-e már olyan, hogy én kezdeményeztem, de úgy néz ki, itt az ideje, és egyszerűen imádom a tudatot, hogy most megtehetem.
Teljesen az eridonosra bízom magam, de amint meglátom, mi kerül a tálcára, azért kicsit elbizonytalanodok.
- Figyelmeztetlek Szécsi, ha megint a tudatlanságomon akarsz szórakozni, nagyon megjárod - mert jelen pillanatban nem akarom elhinni, hogy ember ilyet eszik. Tocsog a zsírban, és elnézve, honnan is került hozzánk, gyanítom az ANTSZ-nek is tetszene. Nem, nem vagyok én ebben olyan biztos, hogy az én gyomrom ezt szívesen beveszi. Talán a kenyeret, bár azt se szoktam fehéret enni.
- Idővel. Ha egy év múlva is ugyanitt leszünk, és ilyen.... furcsa izét eszünk, akkor már tudom, hogy biztos - persze túlzok az idővel, de valahogy meg kell értetnem vele, hogy most tényleg arra van szükség. Él bennem a romantikus elképzelés, ha tényleg annyira akar engem, ahogy mondta, akkor nem számít neki, hogy vagyok az övé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Mondtam, hogy ne ezt a ruhát vedd fel - ha bárki azt hinné, Wilhelmine Schönfeld-Hohenburg engem bármikor is megdicsér, az súlyosan téved. Az anyám a nekem szánt bókjait a vendégeknek tartogatja, és amúgy is puskaporos köztünk a hangulat épp. Szeretném azt hinni, tényleg megbeszéltük és lezártuk a Dominikos témát, de ismerem a nőt, aki szült, így csak abban tudok reménykedni, hogy nekem okoz sebeket, és nem az eridonosnak.
- A nagyi mutatott be a tervezőjének, gondolom erős célzás jelleggel - szeretnék, de nem vagyok határozott. Épp csak nem húzom be a nyakam, ahogy anyámmal beszélek, pedig soha nem ütött meg, ő nem az a fajta. Elegánsabban oldja meg a nevelési dolgait. Nagyit természetesen megértem, ebben a ruhában én is komfortosabban érzem magam, nem mintha annyira jobban viselném már a tömeget körülöttem. Ittam a nyugtató bájitalból, szóval gond nem lehet, de a gyomrom görcsösen zsugorodik össze a tudattól, hogy anyu is okkal készül oly' serényen.
A Bánffy-birtok persze nem okoz csalódást. Nagyi a legapróbb részletekre is odafigyel, nem hiába szervezi minden évben ő. A tudat, hogy ennek legalább értelme is van, és nem csak annyi, hogy cédulát aggassanak rám, és odadobjanak az első útba kerülőnek, aki megüti a mércét, azért valamit ellensúlyoz a kedvemen.
Épp elég ránéznem Bercire, akit valószínűleg újonnan leakasztott menyasszonya is elkísér, hogy tudjam, egyáltalán nem kell ezt siettetni. Bárcsak anyu is megértené.  
Az idősebbik bátyámba karolva, lépek be a tágas előtérbe és köszöntöm először a nagyszüleim, akik láttán őszintévé is válik a meleg mosoly az arcomon. Jeromos dédapát is köszöntöm a neki kijáró módon, ahogy előttem a többiek is, és megint elámulok kicsit attól a kisugárzástól, ami őt övezi körül. Nem is hiába.
Ahogy belépünk a nagyterembe, mindenki szétszéled. Vannak már itt jó páran, a lányok is, akikkel társalogni szoktam, így egyenesen oda is veszem az irányt, hogy leküzdjem a szemforgatást az újabb pletykákat hallva. Jó sok van, aminek áradatát apám szakítja meg.
- Kislányom, anyád ragaszkodik ahhoz, hogy mutassalak be valakinek - mély levegőt veszek. Kezdődik. Biccentek, és kiiszom az utolsó kortyot az időközben elmart pezsgőből, majd belekarolok apámba. Biztató mosollyal jelzem neki, hogy semmi gond, tudom, hogy ha az anyám akar valamit, akkor az úgy is lesz.
Illedelmesen köszönök, vagy épp biccentek mindenkinek, míg oda nem érünk a kisebb Hellerékhez. Mintha ezt suttogta volna apám, hogy ez a nevük.
- És végre bemutatnám a legkisebb gyermekem is, Zsolna Alexandrát. A Bagolykőben tanul, levitás és épp a végzős évét teljesíti. Szívesen segít neked Arion, noha ő is csak most jött vissza, két évet kint töltött Franciaországban cserediákként - ahogy apu büszkén mesél, úgy az én zavarom is nő. Ahhoz már hozzászoktam, hogy ennek ez a módja, épp csak kellemetlen, hogy úgy adják elő, mintha feltaláltam volna a rák ellenszerét, vagy tudom is én.
- Jó estét, szia - köszöntöm először a szüleit, aprót pukedlizve is, aztán a fiút...férfit? Azt látom, apám kedélyesen elcseveg Arion szüleivel, így meg is bizonyosodok róla, jó kapcsolatot ápol velük. Csodálatos. Valahogy apu ismerőseivel mindig könnyebben elvagyok, mint anyáméival. Ők... túlságosan hasonlítanak anyámhoz.
- Igazán kedves, hogy ti is a szíveteken viselitek az árvák sorsát - próbálok én beszélgetést kezdeményezni, de sose voltam benne jó, főleg akkor nem, ha megannyi tekintetet magamon érzek közben... többek között az anyámét. Akármennyire is próbálom palástolni, a tartásom is feszült ettől. Ma nem hibázhatok.
- Ha sikerült jól leszűrnöm, te is a Bagolykőn tanulsz? Apám nem hazudott, tényleg szívesen segítek, amiben csak tudok - a sok mosolygástól már lassan begörcsöl a szám, de sebaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem kell jósnak lennem ahhoz, hogy tudjam, mennyire fogom én otthon élvezni a karácsonyt. Én is érzem, hogy a családom nem olyan már, hogy mindenki ered a szélrózsa minden irányába, és csak muszájból zsúfolódunk össze, és meg is értem. Azt sajnálom, hogy annak nem tűnik fel, aki miatt ez mind van, mert ő nem lát az egójánál tovább.
Na mindegy. Gyorsan megtudtam, hogy a kedvenc professzoromnak is most lett vége az utolsó órájának, így sietek a terméig, hogy elcsípjem. Nagyon hálás vagyok azért, amiért segített, és életem két legszebb évét tölthettem távol ettől az őrülettől. Nem voltam boldog attól, hogy vissza kellett jönnöm, és tudom, hogy még most sem sikerült teljesen visszarázódni ebbe a kavalkádba, így még jól is esik, hogy van itt valaki, aki itt volt akkor is.
Előbb kicsit hallgatózok az ajtónál, hogy nem-e húzta tovább az órát, de mivel nem hallom jelét annak, hogy lennének bent diákok is, három óvatos kopogás után, csak benyitok.
- Jó napot - végre nem kell megjátszanom a mosolyt, az teljesen őszintén kerül az arcomra.
- Nem akarom feltartani, csak... - sétálok oda a tanári asztalhoz, ahová leteszem a kis ékszerdobozt, amit egyébként semmi különöset nem rejt magában, csupán a pár egyedileg készített mandzsettagombot. Valamiért ez fontos a férfiaknak, tekintve, hogy apám napokig kereste az övéit, így bízom benne nem lövök mellé.
- Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni - fejezem be, amint a dobozka az asztalra került.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem szoktam ilyen nagy búcsúzkodásokba fogni, alapból nem szeretek búcsúzkodni, mert az nekem sosem megy. A viszlát, a hiányozni fogsz és társai... mind hazugság. Viszontlátni talán sosem fogom, és az hogy hiányozni fog... pár hétig, esetleg hónapig bizonyára, aztán csak elkopik. Ahogy Kylian is elkopott, mikor hazajöttem, pedig azt hittem, én tényleg szerelmes vagyok.
- Azok után, amit Önnek köszönhetek, ez igazán semmiség - kerül rám a sor, hogy a fejem rázzam, apró, de annál hálásabb mosollyal. Pedig sose sajnáltam a szavakat arra, hogy elmondjam neki, mennyit tett hozzám azzal, hogy segített kicsit elszeparálódni a családomtól, hogy igenis ki tudtam nyílni, és nem folyton a hátsó szándékot keresni amögött, ha egy idegen megszólított. Ha ő nem szól, hogy van ez a lehetőség, ha ő nem segít a papírokkal, sose tapasztalom meg ezt, és lehet még most is Berci nyomában kullognék, és teljesen képtelen lennék külön létezésre.
Próbálom leplezni az izgatottságot, de tekintetemmel végigkísérem, ahogy meglátja az ajándékot, és épp csak sikerül elnyomnom a megkönnyebbül sóhajt, ami ki akart szakadni. Tény, hogy nem én vagyok a Bánffy család legmagabiztosabb tagja.
- Csak mert sok inget hord... - elharapom a mondat végét, mert illetlen sem szeretnék lenni, egyszerű megfigyelés, hisz egy órájáról se hiányoztam. Alapból sem szoktam óráról hiányozni.
- Nem kell annyira készülődnöm, itt lakom a faluban a nagybátyámmal, szóval csak hazamegyek. De igen, az éves Bánffy-féle jótékonysági bál... határozottan kellemes, ha az ember lánya házasodó korban van - nem részletezem, tudom, hogy érti, mire gondolok, hisz valószínű ő is volt ebben a cipőben.
- Szeretnék egy olyan minisztert, aki ezt betiltja - halkan beszélek, mert tudom azt is, ez jószerével már Istenkáromlásnak minősül.
- Gondolom, az Ön családja is már nagyon várja, hogy hazamenjen közéjük - tényleg együttérzés költözik az arcomra, hisz sejtem nem túl jó egy bentlakásos iskolában tanítani, még akkor sem, ha gyakorlatilag bármikor megteheti, hogy hazamegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ön segített - meg sem tudom számolni, ez már hányadik kör, és ugyanúgy vonok egy aprót a vállamon. Ő volt az, aki szólt, ő volt az, aki felajánlotta a segítségét. Abban nem kételkedek viszont, hogy ezt más is megtette volna.
- Örülök, próbáltam tényleg olyat készíttetni, amit hordana - mosolyodok, hangomban nincs egy apró fellengzés sem, épp csak tudatni akarom, hogy azért annyira nincs benne a kezem, én csak felvázoltam, mit szeretnék és hogyan. És most valahogy még el is hiszem, hogy tényleg tetszik neki, és nem csak kötelezően udvariaskodik, ami aztán végképp jól esik. Épp csak kezelni nem tudom, így mosolygok, mert... mindig mosolygok.
- Nem gondolnám, hogy tudna. Igazából nekem kellene szembemennem az anyámmal, de... így is aknákon taposunk otthon - halkan beszélek, hisz a családom csak nem beszélem ki lépten-nyomon. Hazudni meg nem vagyok képes, vagy megjátszani magam, főleg, hogy a professzor is tapasztalhatta, mennyire kellemes jelenség az én anyám, mikor bejött papírokat aláírni. Tavasz volt, de nem ártott volna rátekerni a fűtésre, és egyetlen jó szava sem volt a kastélyra, szerinte ízléstelen.
- Ó, persze... mi a Holdfényben lakunk. Oké, az önállóságunk abban merül ki, hogy Farkas nagybátyáméknál lakunk elől... a kisebbik házban, de anyám arról hallani sem akart, hogy beköltözök a kastélyban, egy meleg nagybáty még mindig jobb választásnak tűnt - lelkesen mesélem, miközben állom a tekintetét, amit így, hogy nincs óra kifejezetten nehéz, mert ez azért egy vicces momentum volt. Majdnem kiíratott, mert nem lehetek koedukált kastélyban, azt Berci feldobta, Jeromos dédapa meg egyetértett, így anyu olyan szép mattot kapott, hogy öröm volt nézni.
- Amikor majd Berci lesz, ő megteszi - igen, nincsen ha. Egyrészt én nagyon hiszek az eridonosban, és tudom, amit eltervez, azt véghez is viszi, másrészt ő ígérte meg, hogy majd felszabadít, mint egy manót, csak valahogy el kell húzni addig az időt.
- Akkor mégsem házas? De hát a pletykák... - kissé zavarba jövök, hisz eddig mindig úgy voltam vele, milyen mázlista a professzor felesége, most meg... aprót köhintek, hisz tudom, átlépek egy határt.
- Sajnálom, nem tartozik rám - szabadkozok egyből, mert végtére is a diákja vagyok, semmi közöm a magánéletéhez.
- Idén én is ragaszkodtam hozzá, hogy itt mi állítsuk a fát... nem is sejtheti, mekkora munka van benne, hogy tökéletes legyen. Szegény Albert is nem is tudom hányszor rakta újra az égősort - kelek azért a húga védelmére, bár  kicsit megakadok, mert furcsa ez, hogy így kinyilvánítja az érzéseit, és ennyire lehet hallani, mennyire szereti őt. Nálunk ez nem szokás, így kicsit zavarba is hoz.
- Sütit viszont nem sütöttem, azt a manóra bíztam - vallok színt, hisz sose voltam, és talán sosem leszek konyhatündér.
- Jajj, illetve a cukrászdából rendeltem, Isteni sütik vannak ott - na, ettől belelkesedek, hisz szinte már törzsvásárlónak számítok, amennyiszer mostanában kirabolom a pultot. Határozottan nincsenek jó napjaink.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Azért megint csak kihúzom magam kicsit, hisz ezek szerint ezt a kört is megnyertem. Vagy csak lehet, nem akar már belemélyedni, hisz teljesen felesleges opciókat keresni, hogyan is történhetett volna, hisz már megtörtént.
Valahol biztos érződik, hogy vékony jégen táncolok, hisz nekem nem kellene idegeneket beavatnom a tökéletes családunk színfalai mögé, de hiába beszélnék erről a tökéletes családommal... mind a szőnyeg alá söpri, és nem vesz róla tudomást. Az, ahogy a vállamra kerül a keze, szintén váratlanul ér, kicsit össze is rezzenek, pedig... soha senki nem ütött még meg, de az ölelések is elmaradtak, vagy pár jó szó, ez pedig irtó nehézzé teszi, hogy momentumokat normálisan lereagáljak. Nem megy.
- Csak... nem akarom untatni - pillantok fel hálásan a tanerőre, mert még ha szeretnék is beszélni, nem tehetem meg, nem mocskolhatom a családom, hiába érdemelné meg ezt egy-két tagja.
- Valahol érthető, grófi család, őket sem babusgatták, csak... - igen, még az anyámat is képes vagyok védeni, már amennyire az tőlem telik, holott abszolút nem érdemli meg. Na mindegy. Befejezni se tudom tulajdonképp, nem találom a megfelelő szavakat, és be is feszülök, így még hálás is vagyok, amiért megindulok.
A tekintetek már rég nem érdekelnek, hozzászoktam már, hogy megnéznek, vagy sugdolóznak. Teljesen mindegy, hogy a bátyám, Berci, vagy épp egy tanár mellett sétálok. Egyszerűen lepereg.
- Sokan nem néznek ki belőle túl sokat, mert ő aztán nem rejti véka alá, hogy milyen, de ő a kedvencem, pedig nem lehet kedvenc családtagom - a mosolyom kiszélesedik, nagyon szeretek Berciről beszélni, megmutatni másoknak, hogy a páva tollak mögött, sokkal több érték van benne, mint az itt tanulók nagy hányadában.
- Akkor igazán szerencsés. Az ön szülei bizonyára... normálisabbak - hisz azt tudom, hogy aranyvérű, csak... jó hallani, hogy nem mindenki vallja ugyanazt a nézetet, mint a családom.
- Mondjuk... nap végére kicsit mi is összevesztünk. A húga nagyon okos - ebbe bele se gondoltam, hogy egyedül vigyem ezt véghez. Én csak jó napokat szeretnék Bercinek, ha már a  dédi ennyire bekeményített.
- Nálunk anyu az erkélyen állva parancsolgat... és minden nagy, nagyobb mint kellene lenni, és túlzó és giccses, de szeretetet aligha lehet találni - pedig én nagyon szeretnék olyan karácsonyt, ami a mesekönyveimben volt. Amikor van egy csúnya fa, de mindenki letolja, mert el van foglalva azzal, hogy játszik. És senkit nem érdekel, ha megreped a bejgli.
- De nem azért adtam, mert viszonzást várnék - kerekedik el a szemem, én ezt gyorsan le akarom szögezni, mert így kellemetlen.
- Ettől függetlenül nagyon szívesen, ha nem zavarunk... szerintem Berci is örülne egy kis változatosságnak. Itt balra, ugye? - hisz kereszteződéshez értünk közben, én pedig meg is torpanok, mert a megszokott útvonalamon kívül, nem igazán mászkálok. Apu kifejezetten megkért, hogy ne császkáljak egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- Azonban, ha nem csalnak a megérzéseim, sok újat se tudnék mondani - óvatosan pillantok rá, mert újabb vékony jégnek tartom ezt a terepet, és noha Laines professzor egy szóval se mondott ilyet, azért árulkodó jelek akadnak. Olyasmik, amiket bárkin észreveszek, aki hasonló kicsit is hozzám.
- Én néha pocsékul érzem magam miatta, hisz három testvérem is van. Magnus Axelt lehet tanítja is, nem tudom, felvette-e a tárgyát. Vele is elvagyok, de... nem olyan - összefonom a kezeim a mellkasom előtt, mert árulónak érzem magam, amiért ilyesmikről beszélek. Senkinek, még Dominak se beszéltem arról, hogyan is viszonyulok a családomhoz, mert tudom, hogy nem illik, mégis jól esik kicsit hangot adni a gondolataimnak.
- Ó, sajnálom... részvétem. Gyanítom a szépségét is tőle örökölte - mert vitathatatlan, hogy Reina is gyönyörű, és biztos voltak nehéz napjai a professzornak miatta.
- És az apja? - tudom, tudom... ahogy felteszem a kérdést, már meg is bánom, de csak kicsúszik, és egyből a professzor arcát vizslatom, mert nagyon nem szeretnék belenyúlni valamibe.
- Albert hagyja, hogy szeressem... nekem erre van szükségem - vonok vállat, apró mosollyal az arcomon. Valahogy kiütközött nálam, nem hiába látom el folyton a bátyám, ha szétverik, vagy cipelem haza a másikat, ha nehéz napjai vannak. Vagy viszek apunak enni, ha tudom, hogy sokáig dolgozik. Engem ezek tesznek boldoggá.
- Biztonságosabb mindenképp... ez esetben - indulok meg akkor jobbra, hisz mi arra lakunk. Az illendőséget vitatnám, alapból fellógatnának azért, ha ezt látnák, van egy olyan sanda gyanúm, csak... nem érdekel.
- Mostanában sok a túlkapás a Prambergeren, apu mindig mesél, hogy elvegye a kedvem a felfedezéstől - nevetem el magam én is halkan, mert tudom, hogy csak jót akar, és legalább nem jár a nyakamra, vagy állít valakit a nyakamra. Ő bízik bennem.
Nem kell sokat menni, hamar megérkezünk, a nem kicsi, de nem is akkora ház elé, amekkora mögötte van.
- Szóval itt lakunk - mutatok a piros masnival díszített ajtóra, aztán hallani az ikrek visítását is.
- Mögöttünk meg Farkasék, három csodaporonttyal - épp csak alig láthatóan forgatom meg a szemem, mert szeretem őket, de nem tudnám azt csinálni, amit Franci. Képtelen vagyok rá.
- Köszönöm, hogy hazakísért, és tényleg kellemes ünnepeket - egy pillanatra megint elfog a zavar, mert egyszerűen fogalmam sincs, hogy köszönjek el. Még az ajkam is beharapom, aztán olyat csinálok, ami végképp nem jellemző rám. Megölelem, noha tudom, hogy ezért már akár máglyára is vetnének, és már süvítek is be, mielőtt még meglátná, ahogy kipirul az arcom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem így terveztem, de így alakult. Egyszerűen mikor apu is megemelte a hangját, hogy csendre intse az anyám, felpattantam és elhopponáltam a vacsora kellős közepéről. Sose tettem ilyet, viszont annyira megviselt az idei, hogy egyszerűen nem bírtam ott maradni.
Anyu a fél személyzetet kirúgta, aztán a nővérembe állt bele, hogy rossz nevelőnőt talált, pedig a kislánnyal nem volt semmi gond. Nyűgös volt, keveset aludt, mint a gyerekek. Megjött anya nővére is a lányával, akit tényleg már csak a lélek tart életben, aki aztán leült velem szembe. Mikor eljöttem épp előkerültek a pálcák. Hát... Boldog Karácsonyt.
A téren sétálok, miután elugrottam a vásárba egy kürtös kalácsért, és a könnyeimmel küzdök, mert bosszant és fáj, hogy nekünk sose lehet normális karácsonyunk. Kit érdekel, ha megreped a bejgli, azt sem értem, miért kell külön ruhát varratni erre az alkalomra, mikor a legjobb az lenne, ha mindenki pizsiben fetrengne a padlón. De nálunk erre sose kerül sor.
A teret viszont szeretem, főleg most, hogy így ki van világítva. Páran sétálnak, és valami hegedűs is zenél. Én is leülök a szökőkút peremére, hogy megbontsam a kalácsom, és majszolni kezdjek.
Kinek kellenek a puccos ünnepek, ez sokkal jobb. Csak azt sajnálom, hogy Berci nincs itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hatalmas itt a paletta kérem szépen. Már ami a karácsonyi dalokat illeti. Tényleg élvezettel hallgatom, pedig nem egy filharmonikus zenekar, és nem zárt tér, kellemes meleggel. Sőt, ha megerősödik a szél, kimondottan hideg tud lenni, de ez sem zavar. Felejteni akarok, vagy csak lenyugodni, vagy megemészteni.... esetleg csak egy karácsonyi csodát, ami rendbe tesz. Fogalmam sincs. A kürtös kalács azért sokat segít, ez a legfinomabb egyébként, amit ma ettem.
- Melegítő bűbáj - motyogom, miközben serényen tépek le egy újabb darabot. A hang épp csak átjut a gondolataimon, és fel sem fogom elsőre kihez tartozik, egyszerűen nincs kedvem ismerkedni, és se cigim, se apróm.
Azért amint megkaparintom a darabot, felnézek én, hogy arcomra egyből kiüljön a döbbenet.
- Jó estét, hát Ön? - a cigi engem nem zavar, van a családomban is olyan, aki dohányzik. Én magam csak egyszer próbáltam, és el is döntöttük, hogy mi nem leszünk jó barátok, mikor alig bírtam abbahagyni a köhögést.
- Fahéjas - nyújtom felé a kalácsom ahelyett, hogy válaszolnék a kérdésre. Este itt vagyok, ahelyett, hogy vacsoráznék a családommal, és egyébként sem tudom már rendezni a vonásaim.
- Nagyon tehetséges, eddig csak egyszer rontott - nézek a hegedűző felé, még egy halvány mosoly is odakerül az arcomra.
- Sajnálom, hogy Önre morrantam - kérek azért bocsánatot némi idő elteltével, mert tudom, másokon levezetni a feszültségem sem túl szép dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Furcsa így ing meg zakó nélkül - állapítom meg, talán még kicsit össze is szűkülnek a szemeim.
- Mint valami kosaras - döntöm oldalra a fejem, már egy fokkal lelkesebb mosollyal, de mentségemre legyen mondva, nagyon a termen vagy iskolán kívül még sosem láttam. Lehet mindig így öltözködik, bezzeg én. Az én ruháim most is egyenesen rám vannak szabva.
- Rakják majd a héját a radiátorra, nagyon jó illat lesz tőle - adok egy tippet, persze bízva abban, hogy nem padlófűtésük van, mert ott nyilván bukott a történet. Ezt is csak úgy láttam egy francia barát családjánál. Valahogy nagyon tetszett, hogy a kis helyet teljesen átjárta a narancs illata.
Azért megkönnyebbülök, hogy vesz a kalácsból, így bízok abban, nem sikerült magamra haragítanom, hisz nem szeretném. Épp csak azt gondoltam, itt aztán biztos nem futok ismerősbe, főleg nem ilyenkor.
Ahogy felhívjam a figyelmem, úgy törlöm le gyorsan a könnycseppeket a kézfejemmel, és a lehajtom a fejem. Még szerencse, hogy ki van engedve a hajam, így legalább takar.
- Én nem.. csak... tényleg szépen játszik - úgy van, inkább nézzen szentimentálisnak, abba inkább belenyugszom.
A kérdésre aprót vonok a vállamon, mielőtt még újra felnéznék, de a mosolyt valahogy akkor is visszavarázsolom az arcomra, még ha most fáj is.
- Semmi olyat nem tudnék mondani, amit még nem hallott - ezt már a múltkor is megbeszéltük.
- És a húga már biztos tűkön ül, nem szeretném feltartani - mert ez is egy nyomós indok.
- Jól leszek - ezt legalább határozottan tudom állítani, csak a mikorra ne kérdezzen rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Ez igazán kedves tőle.... jól áll - fogalmam sincs, hogy lehet-e ilyet mondani egy tanárnak, de a véleményem meg csak kinyilváníthatom, attól még nem kerülök a Zengőbe, ugye?
- Az a lényeg, hogy nagy darabokban kell leszedni. Meg ha mégse fogy el mind, akkor szegfűszeget lehet bele dugni... csak láttam. Egyik francia barátnőm így oldja meg az illatosítást télen, és tényleg nagyon jó - kicsit hiányzik is most, hogy nem ott vagyok. Ott jó volt a karácsony, pedig rengetegen voltak, étel meg alig, mert azért nem egy Bánffy családról beszélünk, de mindenki nevetett, és nagyon jól éreztem magam.
Érzékelem, hogy leül mellém, és legszívesebben a fejem ráznám, de... valahol jól esik. Egészen idáig én azt hittem, hogy egyedüllétre van szükségem, de az ő jelenléte egyáltalán nem zavar. Csak attól érzem rosszul magam, hogy a húgától veszem el az időt.
- Eljött anyu nővére... őt nem ismeri, de anyu, csak hatványozva. Kicsi a fa, a díszek is alig látszanak, nem ért rá a fodrász, hogy csak így van a hajam? - megrázom a fejem, mert nem tudom palástolni a rosszallást a hangomban, mert nem hiszem el, hogy még most is csak ezek kellenek, hogy fontosak legyenek.
- Mikor meguntam és eljöttem, már előkerültek a pálcák, és apu szólt rá anyura. Apu sose szól rá, mindig mindent ráhagy, mert jobb a békesség. Szépen lassan széthullik a családom, és még csak észre sem veszik. Pedig bármit megtennék értük, de tényleg. Ha elém állítanának valakit, hogy hozzá kell mennem, csak annyi kérdésem lenne, hogy mikor, mert tudom, hogy nekik ez fontos.... - nehéz beszélni, főleg úgy, hogy közben nyelnem kell egyet, mert gombóc kerekedik a torkomban, de még így sem tűnik el.
- Lemondtam valakiről, aki fontos volt, mert így akarták, megszakítottam a kapcsolatot egy nagyon jó barátnőmmel, mert ők így akarták... és most fel kellett állnom az asztaltól, és eljönni az otthonomból - fonom össze a kezeim a mellkasom előtt, és fázósan húzom össze magam, pedig tudom, hogy ennek semmi köze nincs a hideghez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csak biccentek, mert örülök, ha csak ennyivel is, de hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy nekik jobban teljen a karácsony. És szörnyen érzem magam, mert boldognak és hálásnak kellene lennem azért, hogy a sulin kívül, nem csak átnéz rajtam, de... egyszerűen csak friss az élmény.
- Mert ezt várják el tőlem - ahogy felé fordulok, csak akkor érzékelem a kezét, ami egy pillanatra kizökkent, és megilletődök. Én eddig nem tudtam, hogy ennyire közel van, de csak magamban megrázom a fejem.
- Én vagyok a tökéletes gyerek. Mutogatnak, dicsekednek velem, mert van mit. Ők pedig a családom. Kineveltettek, taníttatnak és tudom, hogy szeretnek is. De ha még ez sem lenne elég, Bercinek el kell vennie egy nőt úgy, hogy mindenki tudja, hogy meleg... különben kitagadják - a világ legnagyobb közhelye, tudom én... de tényleg nincs más választásunk.
- Én a magam részéről simán feladnám a kényelmes és fényűző életet, ha elég bátor lennék hozzá, Berci viszont le nem mondana róla, és támogatás nélkül miniszter sem lehet - szeretném, hogy megértse, mert valahol tudom, hogy most talán ő az egyetlen, aki megtudja. Hiába beszéltem róla Dominak, vagy Márknak, ők mind csak felszínt tudnak kapirgálni, mert nem élnek benne. Nem tudják milyen egy ilyen családban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Amíg az ég felé sandít, én megengedem magamnak, hogy tovább tartsam rajta a tekintetem. Utálom ezt, hisz pont a szeretet ünnepén ez a téma, mikor ajándékokról, jövő évi tervekről, és arról kellene beszélni, kinek volt rondább a pulcsija.
Viszont amire vágyom, azt megkapom. Azt mondja ért, és én ezt el is hiszem, lévén olyas valaki mondja, aki még soha nem hazudott, vagy mondott valamit csak azért, mert azt szeretném hallani. Furcsa nyugodtság lesz úrrá rajtam, és kevésbé érzem magam árulónak. Tudom, hogy most olyas valakivel beszélek, akin volt már ez a cipő.
- Amilyet ismernek. Ők sem kaptak mást... tudom. És tudom, hogy feltétel nélkül kellene, hogy legyen, de az ilyen szerintem csak az igazán szerencsésnek adatik meg - sóhajtok fel én, letörve egy újabb darabot a kalácsból, csak hogy utána szárazon és keserűen felnevessek.
- Ugye milyen furcsa? Irigyelnek minket, ölnének, hogy a helyünkben legyenek, és mégis én ülök egy szökőkút peremén.... - már hányszor gondoltam erre, csak most ki is merem mondani. A helyzet az, hogy bármikor szívesen cserélnék, de tudom azt is, hamar visszatáncolna az illető, mert a csillogáson túl csak nagyon kevesen látnak.
- Viszont jobb ha megyek, már így is jól feltartottam. A húga biztos el sem tudja képzelni, hová ment narancsért - bökök a zacskóra a fejemmel mosolyogva, ahogy kicsit nyugodtabban már sikerül magamra aggatnom az álarcom. Hisz minden rendben van. Rendben kell lennie.
- Köszönöm...  van abban valami, hogy elég csak beszélni - harapok az ajkamba, és lassan felállok, csak most tűnik fel, hogy jól lehűlt az idő.
- És sajnálom, remélem azért nem sikerült teljesen elvennem a kedvét... és sajnálom azt, hogy tudja, miről beszélek... Önnek igazán nem kellene - a szomorúság ott cseng a hangomban, mert igazságtalannak tartom, hogy egy ilyen kedves ember is megtapasztalja azt, amit én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Igazán jót tett nekem Toscana. Egészen odáig menekültem, miután itthon a feje tetejére állt minden. A családomnál nem voltam, sem a Holdfény utcában. Itt Pécsen húztam meg magam, de tudom, nem tart ez sem sokáig, a szünetnek mindjárt vége, és én még mindig egyre jobb ötletnek tartom azt a magántanuló státuszt. Nem való nekem az iskola.
Bercinek előadásai vannak, így bár megbeszéltük, mégis a netet bújom, hogy keressek egy címet. Először jól megdöbbenek, hogy Pécsen is van irodája, de aztán belátom, könnyebb lesz így. A szemébe se merek nézni, annyira megalázó csak visszagondolni is arra, mit műveltem. Viszont felszívtam, és biztos is vagyok abban, hogy több ilyen botlásom nem lesz. Főleg nem Dominikkal.
Szeretem Pécst, mivel a zakó a táskámban - miután újabb hálát rebegtem annak, aki kitalálta a tértágító bűbájt -, nyugodt szívvel járatom a tekintetem. Most nem zavar, hogy meglátnak... az sem, hogy megismernek. Az zavar, hogy az iroda utcája egyre közelebb van, az én magabiztosságom meg egyre csak csökken.
Ennek ellenére, határozottan lépek, majd mutatkozok be, és közlöm, hogy az ügyvéd urat keresem.
Le is ülök szépen, míg várnom kell. Elvégre időpontot nem foglaltam, annyira nem akartam túlzásba esni. Már ezt is annak érzem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem mondom, hogy nem ismerős a szituáció. Mikor a bátyámhoz, vagy apámhoz megyek, ugyanúgy ülök, és várok. Oda se szoktam időpontot kérni, épp ezért van, hogy hoppon is maradok, vagy épp csak egy sziára futja nekik. Főleg így év elején, mintha a pár nap nyugi után, kétszeresére gyorsulna minden, én meg örülhetek, hogy nem vagyok még része a gépezetnek.
Ahhoz képest mindennek érzem magam, csak boldognak nem, de arról már lemondtam. Nem hiszem, hogy megérdemlem. Türelmesen játszom a táskám cipzárjával, kismilliószor képzelve el, mit mondjak, miért vagyok itt. Felálljak, vagy ne álljak fel.. a hajam vajon hogy néz ki... apróságok, mégis gyomorgörcsöz okoznak.
- Sajnálom, hogy itt zavarom - ahhoz képest egyből ezek a szavak csúsznak ki a számon, és mellé a boci tekintet, ami mostanában egyre jobban megy. Lassan állok fel, és megyek az iroda felé, ahová dr. Laines mutatott, megejtve közben egy mosolyt az asszisztensének.
- Én csak... - kezdek zavartan turkálni a táskámban, ahogy csukódik mögöttünk az ajtó, majd már nyújtom is neki a zakóját.
- Ezt hoztam... köszönöm. Nem tartottam jó ötletnek az iskolába vinni - harapom be az ajkam, még csak tükörbe se kell néznem ahhoz, hogy tudjam a zavarom az arcomra is kiül.
- Tényleg nem tudok elégszer bocsánatot kérni, amiért akaratlanul is belevonódott... - sóhajtok fel, mert igazából ez a legnagyobb problémám. A profnak van így is épp elég baja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Abban azért kételkedem. Látom itt is erős az évkezdés - nézem a kupacokat, mert valljuk be, lehetetlenség őket nem észrevenni, és persze megint rám tör a lelkiismeret furdalás. Pont az egyik diákja drámáira kíváncsi... mint bárki ennyi munka közepén.
Így hát nem is akarom húzni az időt, oda is adom neki, amiért jöttem, noha nem mondom, hogy nem nőtt a szívemhez az a ruhadarab, és nem pillantottam rá olyan szentimentálisan, ahogy az ember lánya képes. De hát. Az övé.
- Nem akartam ennél több kellemetlenséget Önnek - mosolygok rá őszintén, mert tényleg csak az hiányzik, hogy miattam magyarázkodnia kelljen.
- Persze. Ki is békültünk. Aztán elment szilveszterezni, és ahogy odaértem, hogy meglepjem, láttam, hogy valami idősebb nőt fűzött. Kidobtam - zárom inkább rövidre, mert nagyon nem akarok ebbe belemerülni. Elfelejteni akarom.
- Úgyhogy elmentem Toscanaba a rokonaimhoz, és suli kezdésig itt vagyok Pécsen Bercinél - azért a végére elmosolyodom, mert így mégis csak jobb, hogy nem azt hiszi, csak miatta jöttem ide.
- És Önnek? Jól teltek az ünnepek? - pedig igazán nem akarom feltartani, Merlin rá a tanúm, de egyszerűen érdekel. Nem tehetek róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- El nem tudom képzelni, mennyire lehet. Ez azért ijesztő látvány. Mármint a papírok. Mind valakinek a problémája, ami bizonyára sokkal nagyobb, mint az én lányos hülyeségeim - vagy csak én látom túl szentimentálisan, és talán ezért sem lesz belőlem soha jó ügyvéd, hiába akarja annyira a családom. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ember.. szülő.. testvér...
- Én is. Tudja, tényleg azt hittem, hogy Berci szavai hatnak rá, ha más nem is... - rámosolygok a férfira, mert hát ennek így kellett lennie, és azért nem fogok már itt a szőnyegen összeomlani. Volt jó pár napom arra, hogy legalább a látszatát fent tudjam tartani annak, hogy minden rendben.
- Majd a családom... ha lesz egy kis szerencsém nem valami vénembert, vagy pszichopatát... - semmi szarkazmus nem bújik meg a hangomban, tényleg csak az látszik, beletörődtem abba, hogy nekem ez lesz az utam, vagy legalábbis nincs kedvem szembe menni vele. Egyszer megtettem, milyen csodásan sült el nem?
- Párizs sajnos ilyen. Nekem is sűrűn hiányzik, életem legszebb két éve volt. Ha tehetném odaköltöznék. A boltok meg... a húgának úgy tűnik, remek ízlése van - nevetek vele halkan, mert most fenemód jól esik. Főleg, hogy nem kényszeredett, csak úgy jön.
- És semmi vad buli? Tűzijáték... - csóvalom a fejem, bár ha őszinte akarok lenni, valahogy ki se nézem belőle, hogy akkora party animal lenne, ahhoz túl nyugisnak tartom.
- Van még hely, ahová nagyon szívesen megy? A szülővárosa? Az hol is van? - csak úgy záporoznak a kérdések, és tényleg úgy pislogok rá, mint valami kíváncsi gyerek.