Tanévzáró/tanévnyitó

Zsolti
Nőnapi zárás

* Nem hitte volna, hogy lesz még bármi, ami ennyire fel fogja lelkesíteni, mint ez a mai nőnap dolog. Az ilyen dolgok általában lelombozzák, szíve szerint ki sem mozdulna az ágyából és csak olvasgatna, meg langyos kakaót majszolgatna keksszel egész álló nap. Ő amúgy is köszöni, nagyon jól elvan egyedül, sőt mondhatjuk, hogy irritálja az emberi társaság, főleg ha az némi butasággal is párosul. Ám most a klubhelyiségben hallottak nagyon felbirizgálták a fantáziáját, így ennek hála meghozta amazon döntést , miszerint ma közösségi programot tart.  A nagyteremben sok nőtársa mászkált virággal a kezében, részben valószínűleg a jó öreg Zsolti közbenjárásának hála. Az óriási csarnokban szétpillantva egyetlen legényt sem lát még a vidéken, aki megtenné ezt a gesztus a nőtársaiért. A srác meglepően kedvesen fogadja a szőkeséget, ahhoz képest, hogy a múltkor megszabadította a felsőruházatától, és nem épp kedves dolgokat mondott rá meg arra a Ronra. * - Ja, a miénk... hurrá! * Feleli némi iróniával a hangjában, picit szem forgatva. Még mindig nincs kedve ezekhez az anyagi haszonhajtásra létrejött ünnepnapokhoz. A kereskedők drágábban kínálják a portékáikat, a virág és a csokoládé ára is emelkedésnek indul. Olyan ez, mint az anyák napja, meg a ballagás a muglinál. Zsolt egyre meglepőbben viselkedik. Ha belé fele annyira kötöttek volna, mint amennyire azon az este ő kötött a kék fiúba, akkor bizony halálnak halálával halna az illető, nem még efféle baráti hangnemben csevegne vele.* - Áh, oké. Kösz. *Válaszolja szűkszavúan, inkább nem hozza fel a dolgokat. A kviddics meccsen majd a fiú fogja védeni, érdemes feszültségmentessé tenni a viszonyukat, ha nem akar Winnetunál kikötni. A férfi biztosan pikkel rájuk, amiért viccelődtek rajta, ráadásul Adri is életében először volt annyira szőke, hogy magát buktatta le. Goldman sem volt rest, egyből az új pszichológushoz küldte, pár nap múlva fogadta is.* - Rosszban vagy? Én melyik kategóriába esem? * Kapja fel a fejét a fiú mondandójára, miközben nagy kék szemekkel figyeli annak minden reakcióját. Tényleg különös teremtés a Levitás, majd kikérdezi róla a bátyját. Hogy lehet, valaki egyszeriben ilyen érzelmes, és olyan agresszív, mint amilyen a múltkori eset alkalmával volt? * - Balcsi? Bele is mersz menni? * Kérdi némileg célozgatva a srácnak. Ha elég bátor, akkor biztos meg mer mártózni a még hideg tóban. Ha ő is menne, egészen biztosam cukkolná, hogy tegye meg. Ha olyan jól rá tudja venni, mint a bunyóra, akkor cudar nagy mókában lenne része. Ő is finoman elmosolyodik, amikor a fiú elneveti magát. Könnyen azt lehetne hinni, hogy viccesnek találja, amit az előbb mondott az évfolyamtársa, pedig csak azt képzelte el, ahogy az visítva menekül ki a néhány fokos vízből. A vigyor hamar lelohad a képéről, amikor Zsolti összefröcsköli a kólával. Kezeivel a föld felé suhint egyet, miközben morog egyet. Nem lehet igaz, hogy a fiú nem tud kinyitni egy szénsavas üdítőt! A muglik között nőtt fel, tudhatná a helyes technikát.* - Ó, hogy a… fokozatosan engedd ki a szénsavat… * Akad ki még mindig erős morcossággal a hangjában. A végén még motyogott valamit, amit a fiú nem érthetett, de talán jobban is járt így. Átveszi a kólát, durcás pillantások kíséretében.* - Ki kell neki, megyek… megoldom. *Folytatja még mindig szikrákat szóró tekintettel. Nagy levegő kicsi szőke, ő fog megvédeni a gurkóktól, nem szabad ledarálni.  A rózsát bólintva elfogadja, a fiú amúgy sem számíthatott volna tőle nagy puszikra meg ölelésekre, de így pláne nem kap. Összefogja a virágot meg a flaskáját, s neheztelő arckifejezéssel a képén biccentve elköszön, majd sietősen eltűnik, hogy minél hamarabb átcserélje a pecsétes gúnyáját.*

Évnyitó / Évzáró

Tanévzáró/Tanévnyitó

Változnak az idők. Kicsit idegesen érkeztem a tanévnyitóra, és nem azért, mert annyira izgultam volna az eredmények miatt, hanem azért, mert ez volt az első hivatalos megjelenésem rellonosként. Zöld nyakkendő, rellon jelvényes talár - valójában kifejezetten jól éreztem magam benne, de ahogy közeledtem a nagyterem felé, kicsit aggódva tekintgettem körbe. Csak remélni mertem, hogy lesznek olyan belátók a zöldek, hogy nem akarnak majd meglincselni. De különben is, én mától már mestertanonc vagyok, nincs is közük hozzám! Félni persze nem féltem, ismertem én őket egytől egyig, majdnem egy évig tanítottam is őket, amíg Seren nem volt itthon, sőt, a Rellon-táborban felügyeltem is rájuk, de talán épp ez volt a problémám. Kicsit ciki csak egy diák lenni köztük, na!
Mikor beértem a terembe, szétnéztem, és a rellon asztala felé indultam. Kétségtelen, nem voltam feltűnésmentes, mert egészen az végéig lejtettem mellette, közel a tanári asztalhoz, hogy legalább közel legyen pár barát. Azt nem tudtam, hogy Noel vagy Oph is eljön-e a tanévnyitóra, gondolom volt nekik bajuk elég, de ha igen, akkor majd idehívom őket is, elvégre mi az, amit csak kevés diák tud? Hogy a tanárok legkevésbé az első padban ülőkre figyelnek. Nos, ez érvényes az ünnepélyekre is.
Ez volt az első alkalom, hogy nagyobb tömegbe jöttem, mióta visszaértem a kastélyba, de nem sokkolt annyira, mint amennyire hittem, hogy fog. Igazából jó is volt kicsit eltűnni a többiek között, nem gondolni rá, hogy mi történt. Ez csak egy átlagos nap volt, és kész.
Miután kényelmesen elhelyezkedtem, unaloműzőként a többieket kezdtem figyelni. Ott volt Yar, aki ezek szerint legalább idén nem akart nagy felhajtással berobbanni ide, meg az az undok srác a párbajszakkörről. Most is úgy nézett ki, mint akit majd szétvet az önbizalom. Remek.
Aztán míg vártam, hogy olyasvalaki is feltűnjön, akivel szót tudok érteni, öntöttem magamnak egy pohár vizet, és elkezdtem azt kortyolgatni.

Évzáró/Évnyitó

Bianca

Na most ha azt vesszük alapul, hogy évente egy olyan ünnepség van a kastélyban, amire eljövök, Edictumot nem olvasok, és egyébként se figyelem az embereket, akkor szerintem talán nem is olyan meglepő, hogy csodálkozva néztem azt, hogy ki kivel üldögél, vagy hogy micsoda változások történtek a mi kis társadalmunkban. Igaz, mindez csak unaloműzésnek szolgált, mert ha őszinte akartam lenni, akkor nem érdekelt.
Még nem birkóztam meg egészen a gondolattal, hogy ezek után már mestertanonc leszek. Hiába voltam így is ugyanolyan diák, mint a többiek, mégis más volt, mert más szabályok vonatkoztak rám, másféle óráim lesznek, és cseppet sem voltam benne biztos, hogy jól választottam pályát. Gyorsan kellett leadnom a papírokat, hogy egyáltalán tovább mehessek, és hirtelen döntés volt az egész, csak egy megérzés alapján firkantottam be az ereklyekutatást a rubrikába. Innen már csak remélni mertem, hogy nem döntöttem rosszul.
Meglepődtem, mikor hozzám szóltak, és felemelve a fejem egy ismeretlen lánnyal találtam magam szemközt. Na ő biztos elsős lesz.
- Ülj csak le nyugodtan - biccentettem egyet felé, aztán folytattam a bámulást. Nem voltam én ahhoz hozzászokva, hogy idegenekkel csak úgy nekiálljak beszélgetni, meg hát mit is kérdezhetnék tőle? Legalább kezdene már el az ünnepség, annyira azért nem vagyok oda az ilyenekért, hogy ennyit várjak rá.

Évzáró / évnyitó

Évnyitó/Évzáró

Ez az első alkalom, hogy házvezetőként mutatkozik be a nagyközönség előtt. Ennek megfelelően smaragdzöld, finom dekoltázzsal, amit ezüst szegély jelez. Jól eső érzéssel tölti el, hogy bizalmat szavazott neki az igazgató úr, és hisz benne, hogy jól fogja csinálni a feladatát, már csak az a kérdés, hogy ki lesz az a bizonyos helyettes. Ezen már napok óta agyal, nem könnyű döntés, hiszen most a gyerekeinek keres apukát vagy még egy anyukát, aki reményei szerint sokáig velük lesz majd. Belépve a terembe végignéz a gyülekezőkön, mivel még percek vannak a kezdésig, ezért a háza felé veszi az irányt. Van néhány megszeppent elsős, akiről sejti, hogy nem sokáig lesz ilyen megszeppent, a legtöbben sikeres vizsgáikat mesélik, esélyeiket latolgatva, és tippelve, hogy vajon ki az, aki idén évfolyamelső lesz. Ezek őt is mindig komoly érdeklődéssel töltik el, így hallgatja őket egy kicsit, csak utána indul tovább a tanári asztal felé. Kezeit a rejtett zsebekbe dugva lépked egészen addig, amíg Lyra és Charlotte kettőséhez nem ér. Egy zsebkendőt elővéve nyújtja át a szőke lánynak, aki a száját húzva ugyan, de letörli a szájfényt, majd a használt zsebkendőt bambi szemekkel visszanyújtja a nőnek, aki zsebre teszi.
- Ráérsz még erre. Lyra, minden rendben?
Érdeklődik megsimítva a lány vállát, majd amikor meglátja az igazgatót kacsint egyet és az emelvényhez lépve, talárját kicsit megemelve felsétál, hogy helyet foglaljon a harmadik széken, ami már megszokottan az övé. Rápillant az új tanárokra és nagyjából felméri, kik mentek el. Egy-két ember hiánya meglepi, és van, aki ráköszön, nekik viszonozza az üdvözlést, de nem nagyon akarja megzavarni az igazgató urat.

Évzáró-Évnyitó

Elrendezte az utolsó papírmunkáit is, egy kicsit még pihengetett, mielőtt átöltözve elindult a nagyterem felé, hogy már régi és új kollégák és diákok gyülekeztek annak érdekében, hogy hivatalosan is lezárják és megkezdjék az új tanévet. Pontban hét órakor belép a nagyterem ajtaján, felsétál a tanári emelvényre, majd szusszanva előre lép, hogy az jegyzeteit letéve megvárja, hogy mindenki elhelyezkedjen, majd egy köhintés után szélesen elmosolyodik.
- Mindenkit köszöntök ezen a varázslatos estén! Iskolánk egy újabb évet zárhat le, és ezzel együtt meg is kezdheti a következőt. Nem szeretném szaporítani a szót, hiszen néhány manó szerint, ma nagyon kitettek magukért, így vágjunk is bele. Először a pontverseny végeredménye.
Felemelve a lapját az Eridonosok felé fordul először, kedves mosollyal az ábrázatán.
- Idén negyedik helyen végeztek, 1599 ponttal az Eridon ház diákjai. Gratulálok nekik!
Megtapsolj őket hosszan, miközben az Eridon házánál apró, piros kis ajándékcsomagok jelennek meg, melyben mindenféle édesség van, majd amikor az utolsó taps is elhal, ismét a papírjai felé fordul és folytatja a gratulációkat.
- Harmadik helyen végzett a Navine ház, 1869 ponttal.
Őket is megtapsolja, Nekik már egy kicsi nagyobb ajándék jutott, az édességek mellé szép pennák és pergamenek is, majd rápillantva a papírokra folytatja.
- Csodálatos kezdés után kissé alább hagyott a lelkesedés, így idén a második helyen zárt a Rellon ház, 2701 ponttal.
Újabb tapsvihar. Sajnálja a zöldeket, hiszen idén nagyon hittek magukba, de komoly ellenfélbe ütköztek, aki legyőzte őket. A zöldek előtt is megjelenik a csomag, ezúttal zöld színben, az édességen és pennákon, pergameneken túl könyvek is megjelennek, mindenkinek más, így cserélhetnek is, ha szeretnének.
- Idén az első, 4692 ponttal a Levita ház!
Őket is megtapsolja, nagyon szép eredményt értek el, ennek negyede Alex érdeme, aki egyedül ezer pont felett teljesített. Ők ugyanazt a csomagot kapják, melyet a zöldek, csak kék színben. A házkupába, mely eddig mellette pihent belevésődik a ház és az dátum. Felemelve a tanári asztalhoz viszi, letéve Sarolta professzorasszony és Rédey professzor közé, hiszen ők alkotják jelenleg a régi és az új vezetőség. A hölgynek kezet csókol, a professzorral kezet fog, mielőtt visszatérne a helyére. Az elhaló tapsvihar után lapoz egyet és egy apró mosollyal a hangjában ismét megszólal.
- Yarista Palarn urat megelőzve szeretném bejelenteni a kviddicseredményeket.
Rápillant azért a fiúra, hátha közbe kíván szólni valamit, de ha most nem, akkor majd nyilván a végén.
- Idén harmadik helyen végeztek a Heves Hurrikánok, Lévai P. Benjámin csapata, akik 100 pontot gyűjtöttek.
Miközben megtapsolják őket a tagok előtt kis bronz kupa jelenik meg, amin egy repülő emberke látható, a talpazaton a harmadik helyezett felirat, a csapatnév és a dátum.
- Második helyen végeztek háromszáztíz ponttal az Arany Főnixek, Lenna Goldberg vezetésével.
A taps közben a csapat tagjai előtt szintén megjelenik a kis szobor, ezüstből, ugyanazokkal a paraméterekkel.
- Az első helyen holtversenyben végzett a Sárkánylovasok, akiket Földesy Kristóf Dominik vezet és a Golyóálló Griffek csapata, Kiva Faraday vezetése alatt.
Őket is megtapsolja, miközben az aranyszobrocskák sorra megjelennek a csapattagok előtt.
- Idén az év legjobb őrzője Kiva Faraday lett.
A lányka előtt megjelenik egy arany őrző szobor, amint karikái előtt áll.
- Az év legjobb hajtója Várffy- Zoller Róbert lett.
A fiú előtt egy hajtó jelenik meg, aki hóna alatt egy kvaffot szorít.
- A legjobb terelő idén Leonie Rohr.
A lány előtt egy ütőjével éppen egy gurkóba vágó szobor jelenik meg.
- Az év fogója pedig Földesy Kristóf Dominik.
A fiú előtt egy kinyújtott kezű figura ül a seprűn, aki ujjait épp ráfonta a cikeszre.
- A meccsek vezetését köszönjük Damjanovits Árminnak, remélem jövőre mindenki hasonló lelkesedéssel vág majd bele a meccsekbe.

Tanévzáró/tanévnyitó

Záró/nyitó

Igazítok még keveset a taláromon - még szerencse, hogy a lánymosdóban van tükör, mert hogy az Üvegházban nincs-, és sóhajtva veszem tudomásul, már ezen is az új házam jelképe virít.
Feltételezem, sokkal boldogabb lennék, ha nem lett volna konkrét okom arra, hogy Lyráékkal egy helyre kerüljek. Megrázom a fejem, mert legalább öt percet szeretnék úgy átélni, hogy nem jut eszembe, mit tettem. Persze, persze, ha beszélnék róla valakivel, könnyebb lenne, csak az a baj, hogy nem akarok beszélni. Gondolni se nagyon rá, mert amire nem gondolok, az nincs ugye, de ebben is csúfos kudarcot vallok.
Várj néhány évet, és az a düh, ami benned van, állandó lesz
Reflexből ugrok egyet hátrébb, mikor meglátom a tükörben nagybátyám idegesítő vigyorát, és szemeim már a haláljelöltet keresik, aki ezzel akar megviccelni. Sajnálatomra, vagy épp megkönnyebbülésemre senkit nem találok, így miután szabályoztam a légzésem, a Nagyterem felé veszem az irányt. A sápadtságom ellen nem nagyon tudok mit kezdeni, feltételezem, lakótársaim már megszokták, ha egyáltalán feltűnt nekik, hogy nincs rendben velem valami, bár örülnék, ha nem lenne így, ez azt jelentené, profira fejlesztettem a bennem lévő minden elnyomását.
A Nagyterem elé érve, veszek egy mély levegőt, majd belépek. Gondosan kerülöm a volt házam asztalát, mert valahol mélyen nagyon rosszul érzem magam, amiért csak úgy leléptem, de pofátlanság lett volna maradnom, és eszem ágában sincs már abban ringatni magam, hogy tartozhatok közéjük, sose tartoztam.
Küldök egy halvány mosolyt az igazgatónak, egy hálásat Alexának, amiért most a zöldek között foglalhatok helyet. Kiszúrva Lyrát, vigyorogva vetem le magam mellé.
- Meglepetés- tárom szét a karom, még el is nevetem magam a kialakult helyzeten. Nem azért nem mondtam el neki, mert hatalmas durranásnak szántam, hanem, mert nem voltam benne biztos, hogy itt lehetek, de mivel már sárkány díszíti a taláromat, elkönyvelhetem, hogy rellonos lettem. Huh. Aztán kiszúrom Yart is, majd elhúzom a szám.
- Bocsi a múltkoriért, a szakkörön, fejedelmien béna vagyok, ha varázslásról van szó- ezzel még tartozom neki. Pedig tényleg nem szándékosan küldtem felé az átkot.

Alexa, Yar, Oph

Ahogy nézelődtem, egyszer csak Alexa jött oda hozzánk, és elsőre nem is értettem mit szeretne a másik lánytól a zsebkendővel, de aztán leesett. Ja, hát persze, a smink. Nekem ez nem volt magától értetődő, mert igen lustának bizonyultam ezen a téren. Aztán a hozzám intézett kérdésre mosolyogva feleltem.
- Igen, minden - bólintottam, aztán figyeltem, ahogy a nő az emelvényhez megy, minek következtében elsőre észre sem vettem a közeledő Yart.
Meglepődve kaptam oda a fejem, mikor megszólalt mellettem, és bár először egy nem túl kedves pillantást küldtem felé, aztán a szavai hallatán megenyhültem.
- Magam is így vélem. Köszi - biccentettem egyet felé, aztán a figyelme a mellettem ülő lányra terelődött, én pedig nem tudtam megállni, beleszóltam. - Rosszcsontka? Már első előtt hírnevet szereztél? - mosolyogtam a lányra. Kár, hogy nem ismertem őt, de hát ez most már így lesz az elsősökkel, mert nem látom esélyét annak, hogy továbbra is órákat tartsak olykor. Pedig milyen jó is lenne!
Aztán megérkezett Oph is, nekem pedig leesett az állam.
- Nahát, te is? - vigyorodtam el. - Akkor ezennel hivatalosan is megszületett a legújabb rellonos triumvirátus. Már csak Noel kéne, és teljes a csapat. Ugye nem zártad be a... tudod hova? - kérdeztem félrebillentett fejjel Ophtól, cinkos pillantással, hiszen nem kívántam szétkürtölni, hogy az üvegházban lakunk.
Örültem neki, hogy a lány is nálunk van. Lassan oda lyukadtunk ki, hogy mindenki, aki számít nekem, az rellonos lesz, amit egy kicsit sem bántam.
Aztán az igazgató elkezdte a beszédet, én pedig rá figyeltem, készen arra, hogy meglegyintsem bárki orrát, aki karnyújtásnyira van, és nem hallgat el. Ennyi tiszteletet meg lehet adni az iskola vezetőjének ugyebár.
A Levita eredményét megtapsoltam. Nem tagadhatom le, hogy magam is oda jártam, tehát örültem a sikereiknek, a kviddicses hírek viszont teljesen hidegen hagytak. Csendben figyeltem hát, hogy mikor jön valami érdemleges közlemény.

Záró/nyitó

Tolland az igazgató beszéde után fellélegzett. Hát vége...-gondolta. Egy korszak lezárult. Mindig furcsa volt az ilyen élményeket megélni. Jelen esetben a szó jó értelmében, hiszen elvileg ez az utolsó alkalom a kastélyban, amikor a legkisebbek közé tartozik. Jövőre már másodikos lesz! Bár csak találkozhatnék a jövőévi önmagammal... -ábrándozott. Gyakran merengett el azon milyen lesz majd később, és gyakran gondolt bele milyennek látja majd a jelenbeli magát később. Az idő az egyetlen dolog ami a muglik számára is olyan varázslatos és megfoghatatlan, mint a boszorkányok és varázslók számára...
Egyetlen dolgot sajnált, de azt nagyon. Fédra professzor-asszonyt, aki jövőre már nem tanítja majd. Nagyon fog neki hiányozni, hiszen ő volt a kedvenc tanára, és egyben a segítője is. A kedvenc professzorát és tantárgyát is elvesztette... Szerencsére elég jó passzban volt, és nem hagyta magát elsodródni a lemondó hangulattal. Belegondolt, hogy sok új lehetőséggel jár majd a következő év, amikkel ha él, kárpótolják majd az idei veszteségekért... Talán...
Ahogy körülnézett az asztalán nem látott ismerős arcokat. A Levitában épp elég ember tanul ahhoz, hogy ne ismerje őket. Egyébként is nagyon magába-forduló típus. Azért azon csodálkozott, hogy Alexet nem látja... Hátha csak nem vagyok elég figyelmes! - volt benne valami. Nagyon éhes volt. Egész nap az ünnepi vacsorára készítette gyomrát, ami nagyon lassan érkezett.
Közben figyelme megakadt a rellonosokon. Nem sikerült különösen jó kapcsolatot teremtenie velük az év folyamán, de véleménye szerint viszonylag így is rendben volt a viszonyuk. A navinesekkel és eridonosokkal annál kellemesebben töltötte az időt. Valahányszor megismerkedett valakivel az év folyamán, mindig megegyezte magának, hogy akármilyen kedves és színes karaktereket lát, nem véletlen tartozik a kékekhez. Háztársai nem várták el tőle, hogy energikusabb legyen, mint az jól esik neki.
Hiányoztak neki barátai. Várt rájuk.

Samu

Tolland úgy döntött az évben utoljára még körüljárja a kastélyt. Ilyenkor a szokásos technikát alkalmazta. Hagyta elveszíteni a fejét, és engedte lábainak, hogy vezessék, amerre jónak látják. Nem volt benne biztos, de titkon mindig úgy gondolta, ezt varázserejének egyik megnyilvánulása. Jelenleg túl nagy áhítattal gondolt arra, milyen fantasztikus dolog ez az állapot. A tudattalanság állapota. Csak olyankor tudott belé csöppenni, mikor nyugodt volt, és biztonságban érezte magát; mint most. Megérkezett a sors által kijelölt helyre: a bibircsókos banyák folyosójára. Persze ő még nem tudta, hogy hol van. Gyorsan körül pásztázta a helyiséget. Gondosan elrendezett páncélokat talált, és olyan festményeket melyeken nem voltak emberi alakok. Ez nagyon furcsa volt ebben a kastélyban. Tolland egyébként örült az újdonság élményének. Továbbá látott még egy kanapét. Nagyon kényelmesnek találta látszatra, és úgy döntött felfedezi kicsit közelebbről. Bátor hangulatában volt -talán az első teljesített év sikerei végett- és belevetődött az imént említett ülő-, fekvőalkalmatosságba. Nem lepődött volna meg, ha tüskék szúrták volna oldalba, vagy hirtelen kővé válik a pihenésre alkalmas bútor, de nem történt semmi. Illetve mégis. Tolland egészen beleolvadt a kanapéba. Úgy érezte, ha muszáj volna sem tudna felállni, annyira kényelmes volt.  Ezentúl itt fogok aludni éjszakánként. -gondolta. Pedig normális esetben sosem mondott volna ilyet, nagyon elégedett volt év közben szerzett szobatársával és barátjával Alexszel. Ez is hozzájárult a jó hangulatához. Egy igazi sikeres évet tudott maga mögött. Csak azt bánta, hogy nem hozott magával valami könyvet, sőt még varázspálcát sem... Jobb híján úgy döntött álomra hajtja a fejét. Becsukta szemeit és várta, hogy letelepedjen rajta az álom.

Tolland Clotan

 - Unatkozom, UNATKOZOOOOOM!
Rikácsolva lebeg végig az egy emelettel lejjebbi folyosón. Láthatatlan, így nyomát  a csörömpölve felboruló páncélok jelzik. A képek egymás után ferdülnek el a falon, melyeknek lakói szitkozódva csúsznak le keretük mentén.
Unatkozik, nagyon, szörnyen és kiábrándítóan unatkozik. Annyira, hogy azt elképzelni sem lehet ép ésszel.
Vihogva bukfencezik a levegőben, majd átsuhan a plafonon át, az egy emelettel fölötte húzódó folyosóra. Most már q Banya híres-neves folyosóján járunk.
Továbbra is láthatatlanul úszik a levegőben, háton, mintha egy láthatatlan tóban lubickolna. Magában dúdolgat, morfondírozik.
Hohó! Egy fiú!
Szélesen vigyorogva ereszkedik lejjebb azonnal, ahogy meglátja a csukott szemmel heverésző diákot. Hangtalanul lopakodik oda, egészen addig, amíg az szellem-orra alig pár centire kerül a fiúétól. Ekkor válik csak láthatóvá.
 - BÚÚÚÚÚ! Hétalvóóóó!

Samu

Tolland a biztonság édes érzésével feküdt a kanapéban, és a legváratlanabb pillanatban, mikor már a várt álom majdnem eljött, valaki a fülébe kiáltott. Hirtelen felpattant fekvő pozíciójából, és csak sokára vette észre ki támadt rá ezekben a nyugodt percekben. Egy szellem volt. Egyelőre nem ismert, de komoly fenntartásai voltak vele szemben. A szellemeket alapvetően a mugli öreg nénikhez hasonlította, akik a buszon olimpiai futók sebességével igyekeznek leülni, és nem foglalkoznak másokkal közben. A szellemek természetesen nem ülőhelyet, hanem életet kerestek, ami megtörheti az örökké valóság unalmát. Ezt bizonyos pontokon nehéz volt tolerálni. Akárcsak most. Talán le is szidta volna a szellemet, ha nem dobogott volna torkában a szíve, és a szellem nem nézett volna ki olyan visszataszítóan.
-Neked meg mi bajod? - kérdezte Tolland olyan hangon, hogy még ő maga is meglepődött. Ritkán fordult elő, hogy kikelt magából. Valószínűleg bocsánatot kért volna, ha nem érezte volna magát továbbra is sértettnek. Kérdő tekintettel meredt a szellemre, persze közben nem akart fölényesen viselkedni. Tudta a helyét és a korát is. Tisztelte a holtakat, csak most haragudnia kellett kicsit.
Visszahüppent a kényelmes kanapéba, és várta a választ. Kis idő elteltével azonban előtört belőle önmaga:
-Ne haragudj, ha bunkó voltam, de a szívbajt hoztad rám. -vallotta meg a szellemnek, aki valószínűleg jó érzéssel fogadta a hírt, miszerint sikerrel járt a terve. Hiszen mi mást akarhatott volna? Segítségre szorult?
A falon az egyik képen, egy banya haladt át közben. A korábban mély és barátságos szoba, most furcsa volt és Tolland libabőrös lett egy pillanatra.

Tolland Clotan

 - Víhíhíhíhíhíhí!
Vihogva hőköl hátra, rikácsoló nevetése nyomán az ablakok üvegei is megremegnek. Most már szinte remekül szórakozik.
Vízszintesen elfekszik a levegőben háton, ismét kényelmetlen közelségbe lebeg a fiú arcához.
 - Psssszt, te... - egészen lehalkítja a hangját, így fejjel lefelé bizalmaskodón hajol a diák füléhez - Te most bepisiltél, ugye? UGYE? VÍHÍHÍHÍHÍHÍHÍ!

Samu

Ez a szellem a megszokottnál is jóval betegebb. Tolland mindig rossz néven vette az ilyen jellegű beszédet. Egyébként is szánalmasnak találta a figurát. Úgy döntött visszatér a szobájába és otthagyja ezt a bugyuta szellemet, de aztán elhatározta magát: ezúttal ő lesz a győztes.
Visszafeküdt a kanapéba, és befogta füleit. Kellemetlenül érezte volna magát, ha valaki látta volna ebben a pozícióban, tehetetlenül; de ez a valaki csak egy szellem volt, és a fiú így nem aggódott különösebben.
-Nyugodtan elmehetsz, nem érdekelsz tovább.- vetette oda a "barátságos" figurának naivan. Sejtette, hogy sikertelen lesz a próbálkozás, de ha meg sem próbálta volna...
Közben látta a falon leskelődő kárörvendő boszorkány alakját. Úgy érezte alul maradt az idegesítő varázslényekkel szemben. Most már a szemét is becsukta. Nem akarta látni a vele játszadozó lidérceket. Megpróbálta kizárni őket, mint mikor a muglik között élt. Azonban jelentős különbség volt a két eset között. Jelenleg a félelmei valóságosak, és nem is félelmek igazán. Tulajdonképen az egyszerű valóság vette körül. Ilyenkor nehezen viselte, hogy a varázslóvilág tagja...

Tolland Clotan

Ilyet ő még nem látott.
Várná a hisztériát, a kiabálós, csapkodós kiborulást, amit az élők szoktak rendezni ilyenkor. Az szórakoztatná igazán, ó, az lenne ám a móka!
De nem.
Nem.
Ez a gyerek hogy képzeli, hogy megfossza őt ettől a szórakozástól? Hogy képzeli?
Döbbenetében olyasmi történik, ami több száz éve nem: néhány pillanatra csendben marad. Meghökkenve ereszkedik le az ismét fekvő fiú fölé. Az arcára ismét rendellenesen széles vigyor telepedik.
 - Csak nem fééééélsz, kicsi fiú? VIHIHIHIHIHIHIHÍ, hát féééél! Bújj elő a rejtekedből, úgysem menekülhetsz Samu elől!
Hiába fogja be a fülét, ezt a hangot talán még az igazi holtak is hallják.

Könyvmolyok

nem mintha zavart volna, de nagy meglepetésemre Runa csak úgy se szó, se beszéd lekapott egy könyvet a kupacomról, mialatt Matilda a könyvtárosnéni rémképét vázolta éppen elénk. Persze sejtettem, hogy van benne valami, hiszen csak nem hazudna ok nélkül, de nem igazán tartottam valósághűnek, amilyen élvezettel ecsetelte az állítólagos banya természetét. Csak reméltem, hogy valóban nem olyan brutális, mint ahogyan azt az idősebb lány elmondta. Nem is kommentáltam a személyleírását, nem hiszem, hogy erre bárki tud annél jobbat mondani, hogy "Jaj". Helyette inkább szemügyre vettem a Runa által kiválasztott kötetet. Egy mugli által írt, a római birodalom idejében játszódó regény volt az. Elmosolyodtam, a félénk lány rögtön megütötte a főnyereményt.
 - Hú, nekem nagyon tetszett - mondtam, a kelleténél talán egy kicsit lelkesebben. - Ritkán találni olyan történelmi témával foglalkozó írót, aki nem viszi túlzásba a történelemtananyag átadását a regényében, de ez kifejezetten ilyen. Szerintem érdemes elolvasnod.
Valamilyen érthetetlen oknál fogva az jutott eszembe, hogy ha most ülnék, akkor izgatottan elkezdenék lógázni a lábaimmal, de hát nem ültem, szóval erről szó sem lehetett. Helyette érdeklődve figyeltem, ahogy Matilda nekiállt valami papírhalmot rendezni. Erről eszembe jutott egy tisztázatlan kérdés. Reméltem, hogy nem olyat érdeklődök meg, ami már kiderült, csak elkerülte a figyelmemet.
 - Apropó, Matilda, te mit is keresel itt? - kérdeztem kíváncsian pislogva. - Csak vonz a tilosban járás lehetősége, vagy feltétlen szükséged van a könyvtáros banyára, meg ilyesmi?

Samu

Tollanndot egészen megnyugtatta az a kis csönd amit a szellem hagyott neki, aztán ismét elkezdett kiabálni. Elege volt. Minden lehetősége megvolt, hogy jól érezze magát erre idejön valami szellem, aki a tisztességes társalgáshoz látszólag kicsit sem ért. Tolland felült addigi helyzetéből. Komolyan a szellem szemeibe nézett.
- Légy szíves hagyd abba amit csinálsz! - szólította fel tárgyilagosan partnerét.
Közben a boszorkány csodálkozva nézte a jelenetet.
-Te meg ott a falon, tényleg menj a pokolba! -kiáltott oda a banyának. A szellemnél is jobban idegesítette az a fura csendes csúnya alak.
-Nem tudod ki az a nő ott a festményeken? Mindjárt megőrülök, annyira bosszant... - jegyezte meg a szellemnek. Aztán mivel tényleg nagyon elege volt. Háttal ismét a kanapéra feküdt és meredt tekintettel a plafonra bámult. Meggyötörtnek érezte magát, és megalázottan. Nem tudta mit keresett még a varázslények között. A szobájába vágyott, de úgy érezte még lesz valami folytatása az eddigi jeleneteknek. Nem tudta elképzelni, hogy ez a fura helyzet még vég-nélküli is legyen.
Feltette magának a kérdést, hova fokozódhatnak az események. Egy pillanatra oldalra tekintett, és meglátta a páncélokat. Elképzelte amint megmozdulnak és bekerítik őt a kanapénál. A szellem valószínűleg ujjongnak egy ilyen helyzetben, a banya meg mosolyogva leskelődne továbbra is.
Ezt a fantáziálást inkább abbahagyta, nem akarta tovább rontani az amúgy sem rózsás helyzetet. Hajlamos volt nagyon durva hangulatingadozásokra.

Tolland Clotan

 - Légy szíves hagyd abba, amit csinálsz!
Utánozza a fiút elvékonyított hangon, amit természetesen követ az elmaradhatatlan vihogás. Karba is teszi a kezét, felhúzott orral utánoz egy duzzogó, sértődött háromévest, hátha ezzel sikerül kihoznia a diákot igazán a sodrából. A passzív sértődés nem szórakoztatja, neki igazi móka kell!
 - Alexandra Flaviu tanárnő portréja ha jól sejtem, kissé lerobbant mostanában.
Kuncog a portréra sandítva. Nem bírja a tanárnőt, ó, egyáltalán nem, mindig elkergeti szegény Samut, pedig ő csak megviccelné a gyerekeket.
 - Ááááá, uncsi vagy!
Egy pillanat alatt eltűnik. Pár másodpercig gyanús, néma csönd van, majd a kanapé fölött függő, páfránnyal teli virágcserép magától a fejére fordul: jócskán földdel  és levelekkel borítva be a fiút, mintegy búcsúzóul.
Hamarosan pedig a páncélok csörömpölnek ismét, egyre távolabbról és hallatszik a "VIHIHIHIHIHI".
A Kopogószellem tovaszállt.

A szellem távozta után.

Ez a szerencsétlen még a professzorokat sem hagyja békén. Persze nyilván csak a hátuk mögött. Undorító ahogy viselkedik... -gondolta a fiú.
A szellem akárhogy szerette volna, nem hagyta békén továbbra sem. Búcsúzóul még egy virágcserepet is a fejére ejtett, majd távozott. A banya a falon minden esetre továbbra is maradt, és kinevette a fiút. Tolland nagyot sóhajtott, és végső soron örült. Elvégre elment az a borzalmas alak, nem zavarta tovább. Lesöpörte fejéről a földet, és nem foglalkozva a maradékkal ami esetleg a hajában maradhatott ismét kényelembe helyezte magát. Úgy gondolta mindegy mikor mossa meg a haját, előbb utóbb úgyis megfogja. Így nem hagyhatja. Viszont ha már így járt, nem hagyja elrontani az utolsó sétáját a tanévben a kastély körül. Kényelembe helyezte magát, és elkezdte felidézni az éves eseményeket. A rétet, a korcsolyapályát, az erkélyt, a konyhát, az Azerothot és a további helyeket... Ahogy gondolkodott, elérkezett a sokat várt álom. Álmában már otthon járt, mugli környezetben. A lelke mélyén már igényelte is az otthon melegét. A kastély eltudta vele feledtetni, de csak felületesen. Korábban álmaiban sem járt haza, az utóbbi időben viszont már többször is. Hiába, nem tudta elfelejteni honnan jött. Egyébként nem s akarta. Örült, hogy otthon lehet, és elégedetten álmodott tovább...

Halvány miniszteri sejtelme sincs arról, hogy mit is kéne felvegyen a tanévzáróra és tanévnyitóra. Régi iskolájában, a Durmstrangban ilyenkor öltönyt kellett venni. Ezt a jó szokását most is meg fogja tartani, maximum egy kissé ki fog lógni a sorból. Vagyis itt ki lehet lógni a sorból?
Arcát simára borotválta, hajára erőltetett valami tartást, hogy mégis nézzen már ki valahogy egy ilyen nagyszabású iskolai rendezvényen. Legelső kezébe akadó öltönyét vette fel és kötötte meg a nyakkendőt. Cipőjét tekintve a szokásos alkalmi került elő, ami tökéletesen illett ahhoz, hogy leríjon róla melyik osztálynak is a tagja. Szét nézett a két személyre gyarapodott szobájában, majd kilépett.
Egészen hamar eltalált a nagyteremig, ami igazán haladás volt nála. Segítséget sem kért, ami igazán dicsérendő. Nyomdafestéket tűrő szavakat se vett elő, pálcáját se nyomta egyetlen vén csoroszlya keretének se, hogy igazítsa útba. Kezdett rájönni, hogy felesleges a nyanyák zaklatása, csak pletykát gyárt magáról az iskolaújságba. Aminek a legfrissebb száma kezébe került, ám semmi érdekest nem talált benne. Őt még meg se említik, ami igazán nagy szégyen! Hanyag a szerkesztőség, ezt már elég hamar eldöntötte.
Zöld szín segít tájékozódni, eltalálni a Rellon asztaláig. Egy néptelenebb helyen ül le. Nem szeretne most beszélgetésbe keveredni a háztársaival. Főleg, hogy kilóg a sok talár közül az öltönyével. Könnyen bűvölhetne magának egyik ruharabból másikat, de semmi értelmét nem látja. Csak nem fogják eltávolítani a rendezvényről, mert nem megfelelő az öltözete. Igaz nem esne kétségbe semmi ilyesmitől és könnyen eltudná tussolni apja elől a dolgokat.
Az igazgató beszéde alatt érdekesebb dolgokat fedez fel, mint az öreg mondandója. Például megvizsgálja a teljes iskola felhozatalát nők szempontjából. Egészen szép példányokra bukkan, akikkel nem nagyon akar valami hosszan tartó kapcsolatokba bonyolódni, csupán szórakozni. Azért ahol kell tapsol ő is, a házánál pedig kissé erősebbre vált. Igaz semmi része nem volt a dologban, de élvezi azt ami körüllengi az egész asztalt. Kviddicsnél vállat von, fogalmam nincs itt mi merre hány méter. Játszott ő már, a ligába is hívták, de sérülései miatt nem lehetett volna profi játékos. Emiatt már nem tájékozódik a témában, mert csak a gyógyítókat hibáztatja hanyagságukat miatt.

Tanévnyitó/záró
Dmitri

Szóval tanévzáró, vagy éppen nyitóünnepség vette kezdetét a Nagyteremben. A diákok legtöbbje már bement, és elfoglalta a helyét a háza asztalánál, mire Mira eljutott odáig, hogy egyáltalán elinduljon.
Későn kezdett neki a készülődésnek, nem szeretett volna fontos eseményen csapzottan megjelenni. Bár az, amit majd az igazgató elregél az évről, teljesen hidegen hagyja, a társaság és egyebek miatt nem szerette volna kihagyni.
Fürdőszobai teendői közepette végiggondolta az évet. Irtó gyorsan elment a harmadik évfolyamos korszaka, és egészen jó volt. Sőt. Kristóffal a tanév kezdete óta nem mentek szét, és talán ez alapozta meg az általános boldogságát, amit nem sokan vettek rajta különben észre. Sokan hiszik, hogy szívtelen és nincsen lelke, ami amúgy nem igaz. Oké, lehet, hogy nem éppen a legkedvesebb lány az iskolában, viszont azok akik ismerik, tudják, hogy milyen lökött és aranyos tud lenni. Csak mi értelme olyan emberek előtt megmutatni ezt az oldalát, akik nem érdemlik meg?
Kristóf mellett a falubeli családja, Ali és Daniel is fontos szerepet játszottak az életében, mint ahogy a barátok is, legfőképp Amanda. Már semmi gondja nincs a lánnyal, viszont az új szobatársuk, Bianca miatt nem tudják tovább kihasználni a negyedik, üres ágy nyújtotta szórakozási lehetőséget.
Mire észbe kapott, már sminkben, kiegyenesített hajjal ácsorgott a szekrénye előtt, hogy felvegye a ruháját. Sosem vegyül el a tömeggel, a szürke kisegér szerepe nem fekszik Mirának. Lehet, hogy a ruhája nem pont odaillő, azonban ő jól érezte magát benne, az biztos.
A talárját is felvette, aztán magassarkúban topogott el a Nagyteremig. Nem zavartatta magát, szépen odasétált a zöldek asztalához, miközben néhány emberre rámosolygott. Tekintetével Kritófot kereste, de csak a hátát pillantotta meg, úgyhogy az első szabad helynél megállt, és elegánsan helyet foglalt. Talárjától egy az egyben megszabadult, aztán rápillantott a mellette ülőre.
-Heló Dmitri -Amirás mosolyával pillantott a srácra, kezeit egymásra téve az asztalra helyezte.  

Ruha&smink

Évnyitáró
Mami,Leonie,Rédey bácsi

* Eljött az évnyitáró napja is, aminek a kis törpe feje nagyon örül, mert ilyenkor minden olyan szép díszes a Nagyteremben. Megkérte az anyukáját, hogy hadd menjen ő is el, mert meg szeretné nézni az ünnepséget. Állítólag lesznek ilyen unalmas dolgot ott, amikhez nem lesz kedve, de megígérte, hogy rendesen fog viselkedni. Szépen hagyta magát megfésülni, a hajába egy gyöngyös hajráf került, és felvette a legszebb ruhácskáját, a tengerkék flitterekkel kirakott hátul megkötős ünneplőjét. Pár hónapja voltak egy esküvőn, arra kapta. Szerencse, hogy nem nőtte még ki, mert így nagyon csinos tud lenni ezen az eseményen is. Azért is akart menni, mert így találkozhat Leonieval, akinek készített valamit, és azt mindenképpen át akarja neki adni. Biztos örülni fog neki a lány, mert nagyon jó barátnők lettek a múltkor. Majd egyszer fel kell jönnie hozzájuk babázni, meg játszani, mert ott sokkal több minden van, mint itt a nagyteremben. Az anyukája mellett halad, nem is figyel az ünnepi pompában úszó teremre, az Eridonosoknál egy vörös loboncot keres. Juj, ott van. Nem, az nem ő. Még egy! Áh, ez sem… mennyi vörös lánya van Kahi bácsinak. Végre megpillantja a neki kellő leányzót, és vigyorogva odarohan hozzá. * - Leonieeeeeeeeee! *Kiáltja köszönés helyett, miközben hátulról megöleli a lányt, ezzel az arca elé tolva a neki készült rajzot. A műremeken ketten vannak rajta, és Ririnek is vörös a haja, akárcsak Leonienak. * - Neked csináltam! Majd gyere fel, van új kifestőm! * Újságolja miközben elereszti a vöröskét az ölelésből. Remélhetőleg most nem hozta rá a szívbajt, mert a múltkor is lesből támadta le a szeretetével.* - Most mennem kell a tanárokhoz, szia! * Búcsúzik el felelősségteljesen, majd visszaugrál az anyukájához, s együtt mennek a tanári asztalhoz, ahol már többen ülnek. A kicsi lány elfoglalja a helyét az anyukája mellett, majd szétnéz a jelenlévőkön. Megakad a szeme Andris bácsin, akire szélesen rávigyorog. Nagyon vicces ember, egyszer már hajtogatott neki csákót, meg sokszor van nála édesség. Hátha most is kaphat dianás cukrot tőle még a vacsora előtt.*

ruci

Tanévnyitó

Tanévnyitó - Markovits

Tanévnyitó - segítség a négyzeten.

Nem is olyan régen indultam útra otthonról, nagyjából 4-5 órája. Édesapám kedvéért muglimódon közlekedtem az úton, nem akarta hogy bármi bajom essen hoppanálás közben, pedig ő is nagyon jól tudja, hogy már eléggé "nagy" vagyok ezekhez az apróbb dolgokhoz. De szófogadó kislány voltam, szóval autóba ültem és felkerekedtem, hogy az Alföld szívéből feljöjjek ide, a Mátrába. Még mielőtt beértem volna a hegyekbe, leparkoltam az autót és behoppanáltam a faluba. Igaz, így valamennyire megszegtem az ígéretemet, de nem akartam ennyire kényelmesnek tűnni, már a legelején.
A szobám a kastély déli szárnyában áll, vagyis azt az információt kaptam, szóval felkerekedtem a két bőröndömmel együtt és nekiindultam keresgélni. Viszonylag egyszerű dologm volt, sok a segítőkész diák itt szerencsémre. A szobám egyelőre még berendezetlen, de ezen rövidesen változtatni fogok, de most sietnem kell egy kicsit, mert most kezdődik a tanévnyitó, pontosabban már el is kezdődött. Gyorsan felveszem az első ruhát ami a kezem ügyébe akad és vadászok mellé egy, a ruhához illő cipőt. Mikor ezzel készen vagyok, átsietek gyorsan a nyugati szárnyba, a nagyteremben, mert ott van az ünnepség.
A terembe lépve nagy zsibongás fogad, az asztalokon lévő kis szobrocskák arról árulkodnak, hogy bizony az igazgatói beszédet lekéstem. Kicsit szégyellem magam, engem pontosságra neveltek a szüleim, bár a késésem most pont édesapám hóbortja miatt van. Melengeti a szívemet a díszítés színe, kék és bronzos, a Hollóhátnak is ezek a színei, gondolom az itteni megfelelője nyerte idén a házkupát.
Széles mosollyal sétálok befelé, de egy villanás eltereli hirtelen a figyelmemet. A fény irányába kapom a fejemet, majd látom, ahogy az egyik kollegát - gondolom én - hátba találja és a férfi eszeveszettem elkezd tőle rángatózni. Hirtelen a szám elé kapom az egyik kezemet és amennyire a ruhám engedi, gyorsan odasietek. Mire odaérkezek, már egy indián kinézetű úr kezelésbe veszi a tanárt - valószínűleg a gyógyító lehet - és felhúzza a földről.
- Minden rendben? - kérdezem még mindig aggódó hangnemben. Valószínűleg nem esett komolyabb baja, de az átkozót azért csak meg kellene keresni.

Ruha