Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nagyon különös érzés ismét itt lenni. Elöntenek emlékek, felderengenek arcok, és apró kis történések, melyeket ezeket a folyosókat járva láttam, melyek azóta számtalan más arctól hemzsegnek. Telnek múlnak az évek, de mintha nem is igazán változna semmi, úgy érzem magam, mintha épp az egyik órára sietnék, mintha a vállamon lógó súlyos táska jegyzeteimmel és könyveimmel lenne tele. Ami igazából igaz is, épp csak nem házi feladataim vannak a papírosokra vetve, és könyveim nem a kötelező tanolvasmányok címét viselik. Regények, novelláskötetek, a papírlapokon pedig gondolataim, következtetéseim feketéllenek. Immár nem diákként vagyok itt, hanem a papírra nyomott és írott gondolatok, emlékek és tudások őreként, egyszerűbben szólva könyvtárosként.
Nem az az állás, melyet egy szülő gyermekének kíván, nem az a fajta, mellyel a mágustársadalom nagyjai közé tartozhat az ember. Engem mégis boldogsággal tölt el, hogy keménykötésű kincsek közé költözhetek, és a házi feladataikra és vizsgáikra, hosszabb távon az életre készülő diákoknak segíthetek. Úgyhogy gondolhat apám amit csak akar, én ott vagyok, ahol lennem kell.
Feltéve, ha eltalálok odáig, amitől mondjuk nem félek. Diákéveim alatt mindig eltévedtem, két évembe telt megjegyezni egyes tantermek helyeit, de a könyvtárat, na azt mindig tudtam, merre lelem. Mintha vasból lettem volna, a könyvek pedig száz és száz mágnesként vonzottak volna. Egyszer még alvajárva is a könyvektől roskadozó polcok között kötöttem ki és a faburkolatú padlót tapicskoltam, keresve a titkos csapóajtót, mely a titkos részlegbe vezetett. Állítólag pont meg is találtam, de a könyvtáros elcsípett, és mivel az éjszaka közepén jártunk, nem volt különösebben boldog. Éberen azonban sosem leltem meg a lejáratot, és ez máig kísért. Talán majd most, hogy minden időmet itt tölthetem, rátalálok. Ettől a gondolattól különös, bizsergető érzés öntötte el a mellkasomat. Izgatottság futott végig rajtam.
Majd, mikor végül megálltam a hatalmas, fakazettás ajtó előtt, egy sóhaj szakadt fel belőlem. Mintha hazaértem volna. Kezem a kilincsre helyeztem, és lenyomtam azt, belépve a könyvek illatától terhes helyiségbe. Táskámat, és kissé viseletes kabátomat a fogasra dobtam, majd elindultam a könyvtárosi pult felé. Az én könyvtárosi pultom felé. Hihetetlen volt.
A kopottas szőnyeg elnyelte suta, bizonytalan lépteim, ahogy, mintha csak először járnék itt, körbekémleltem az ismerős, mégis új élmény érzésével feltöltő könyvtárban. Ezúttal másként voltam itt, mint azelőtt. Ezúttal nem azért járultam a pulthoz, hogy elmotyogjam a könyvtárosnak, hogy miért jöttem és az háromszor is visszakérdezzen, mert nem hallott, hogy mit is akarok. Most elfoglalni jöttem helyemet, betölteni a szerepet, melyet úgy irigyeltem a mindenkori könyvek őrétől. Akinek nem kellett elhagynia ezt a helyiséget, hogy órára menjen, aki, ha akarta, csak akkor tette ki a lábát innét, ha enni vagy aludni vágyott. Én nem sokat eszem, és arról sem vagyok éppenséggel híres, hogy túl sokat aludnék. Aludtam én eleget kisbaba koromban, most nem érek rá, túl sok elolvasnivaló van még a világon.
Pillantásom a sárgaréz kapura vándorolt, arra az elvarázsolt mesterműre, mely annyiszor lebuktatott, mikor egy-két könyv, igazán, teljesen véletlenül a birtokomban maradt. Néha kicsit kevésbé véletlenül, de esküszöm, visszahoztam volna..
Elmosolyodok a gondolatra, hányszor is kaptam meg a magamét ezért. Visszafordulok a pult felé, és a túloldalára lépek, letelepszek a székre, mely mögül tisztán belátom az egész könyvtárat, még nem túl magas termetem ellenére is.
Készen állok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Első napom egészen eseménytelenül telt, ami, valljuk be, nem csoda, hiszen most épp szünet van, a diákok örülnek, ha bármi mással foglalkozhatnak, mint a könyvek, és a tanulás. Én persze másként voltam vele annak idején, de az más kérdés, nem véletlenül kerültem végül ide, ugyebár.
Szóval nem nagyon lep meg, hogy nem rohamozták még meg a tudományok alatt roskadozó polcokat, hogy merítsenek belőle egy adagot maguknak, az viszont annál inkább, hogy ennek ellenére is egész napomat leköti a tennivaló. Én balga pedig azt hittem, hogy most majd mennyi időm lesz olvasni, végigrágni az egész könyvtárat, melyre diákéveim alatt nem jutott időm, és most, egészen meglepő módon még egyet sem volt alkalmam kinyitni.
Rengeteg papírmunka szakadt rám, kérvények, átkérések, és kiadások, leltározás, és persze szortírozás. Sokan hajlamosok voltak késni a könyvek visszahozásával, vagy többet akartak a megengedettnél kivenni, vagy, ami a legtöbb gondot okozta, nem oda tették vissza a köteteket, ahová kellett volna. Néhány polc ugyan meg lehetett bűvölve, hogy tiltakozzon, ha olyat tesznek rá, ami nem hozzá tartozik, de ilyenkor csak az összes többi is a földön kötött ki, ami megint csak nem eredményezett kevesebb munkát. De az is lehet, hogy csak simán meglazult a csavar, és a könyvek a gravitáció hatására bukdácsoltak le. Néha már nem tudom, hol keressek mágiát, és hol csak a véletlen művének tekintsem az eseményeket.
Végül aztán, mikor estére, kissé porosan, fáradtan, de elégedetten a pult helyett az egyik olvasó asztalhoz telepedtem, igen nagy örömmel húztam magam elé az egyik kötetet, amit direkt kihagytam a pakoláskor, remélve, hogy majdcsak végzek még ebben az életben, és belekukkanthatok.
Az Ókori japán mágiakultusz címet viselte, és a legkülönlegesebb az volt benne, hogy tusrajzok díszítették, melyek, akár a mágusfotók, mozogtak. Csavarodtak, íveltek, kanyarodtak, ahogy a mozgást követték, és ha nem lett volna maga az olvasmány is érdekes, órákig csak ezeket nézegettem volna.
Felkapcsoltam a lámpát, és abban a biztos tudatban vágtam a sorok közé, hogy mára már semmi dolgom, és ez a könyv lesz a társaságom egészen hajnalig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Gyomrom többször megkordul, miközben aktuális kedvencem fölé hajolok, de vacsora helyett a szavakat falom inkább. Ilyenkor tulajdonképpen észre se veszem szükségleteim, régen nem egyszer előfordult, hogy eszelős sietséggel kellett a mellékhelyiséget felkeresnem, de valahogy sose tanultam ezekből az esetekből. Anyám biztosra veszi például a mai napig, hogy egy könyv fölé hajolva fognak megtalálni halálom napján, egyszerűen mert elfelejtek levegőt venni. Mondtam neki, hogy ez badarság, mert a szabályos levegővétel nem tudatos cselekvés, de úgy látszott nem egészen elégedett a válaszommal.
Néhány perc alatt túlrágom magam az első fejezeten, és aztán a tartalomjegyzéket ütöm föl, csak, hogy lássam előre, mi minden miatt kell már előre izgulnom. Néha a könyv utolsó sorát is elolvastam, mielőtt nekivágtam volna, rémesen rossz szokásom volt, de egy történelmi tanulmány esetén ennek nem sok értelme volna. De ennek ellenére is kellően belemerülök, észre sem véve a mozgolódást, ami a helyiség másik végében kél. Pedig csak a hatalmas kapu tárul fel, semmi különösebb. De ilyenkor akár fejbe is vághatnának, azt se venném észre rögtön. Voltaképp lehetséges, hogy egész egyszerűen csak arra jutok tudat alatt, hogy teljesen normális dolog, hogy valaki bejön a könyvtárba. Elvégre azért van, hogy bejöjjenek. Majd szépen foglalkozik vele a könyvtáros. Igen, ez a rész még nem teljesen tiszta számomra, hogy ÉN vagyok az a könyvtáros, akinek foglalkoznia kéne vele. Így aztán csak aztán kapok észbe, mikor már egészen közel van hozzám (persze még így is tisztes távolságban), és megszólít.
Ugyebár tudnivaló, hogy a könyvtárakban illik nagyon csöndesen és rendesen viselkedni, de ez a leányzó igencsak túlzásba viszi a dolgot, mert egy szavát se értem.
Zavartam rápillantok nagyapám szemüvege mögül, melyet nem is emlékszem, mikor biggyesztettem az orrom hegyére (persze felette, vagy alatta olvastam mindig, hiszen nem volt szükségem ilyen erős okuláréra), és először csak valami értelmetlen valami hagyja el a számat, amit még én se tudok értelmezni, nem hogy szegény lány.
 - Öööö.. - valami ilyesmit sikerül második nekifutásra produkálnom, miközben jobban megnézem első vendégemet. Bőre fakó, a félhomályban, mely a könyvtárban uralkodik, különösen fehérnek tűnik, fekete haja pedig jó erős kontrasztot biztosít mellé. Nem sokkal alacsonyabb nálam, de években mérve körülbelül egy évtized van közöttünk. Elsősforma diáklány. És végre az is eljut a tudatomig, hogy a könyvtárost keresi.
Elmosolyodok végül, bátorításul, mert félek, hogy rojtosra fogja gyűrni felsője ujját, és már nyújtom is ki a kezem a könyvtárosi pult felé, hogy megmutassam hol találja a könyvtárost. Aztán zavarodottság ül ki az arcomra, és visszarántom a karom, és úgy teszek, mintha ki sem nyújtottam volna. Ezt persze eléggé hiába, de nem érdekes.
 - Hát, ami azt illeti, nem a pultnál találod - mondom neki, bár ezt valószínűleg már akkor tudta, mikor elhaladt mellette, és az igencsak magányosan állott ott a sárgaréz kapu előtt.
Gondolok egyet, és becsukom a könyvet magam előtt. Egy kicsit máris gonosznak érzem magam, de azért megkérdezem:
 - Tudtad, hogy nem is szabadna itt lenni a könyvtáros jelenléte nélkül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az oly vágyott olvasgatás úgy tűnik elmarad, de valahogy mégsem bánom, ugyanis végre egy teljes nap elteltével valakinek a szolgálataira lehetek. Csak akkor vajon miért nem közöltem még vele, hogy engem keres? Motyog, zavarban van, és mikor kiszökik számon a kérdés, jól nekiszegeződve szerencsétlen lánynak, csak méginkább elbizonytalanítom, sőt, még rá is hozom a frászt. Még az is felmerül bennem, hogy menten sarkon fordul, és elrohan, de talán földbe is gyökereztettem a lábát.
Már éppen megszánnám, és bevallanám aljasságom, hogy megnyugtassam, nincs semmi baj, de a következő pillanatban felhangzó váratlan zajra összerezzenek. Most már nincs a szemembe ékelődve megannyi betű, mely nem enged az általuk alkotott világból szabadulni, a vörös szőnyegre potyogó kötetek, melyekből meglepően sokat vélek hallani, pedig csak úgy rántják tekintetem a könyvtár másik felébe. Meg is roppan kicsit a nyakam, és majdnem egy sikkantásra is futja ijedtemben, de pont nincs elég levegőm, hogy összejöjjön. Még szerencse, rém kínos lenne.
Aztán, ahogy meresztem a szemem, a könyvkupac a földről felemelkedik, majd kissé imbolyogva elindul felénk. Kicsit forog is jobbra-balra az olvasó részbe érkezne, ahol immár érdeklődve figyelem a közeledő kis tudáshalmot. Mint kiderül, a végén egy másik diák is van, nem csak úgy magától jöttek vissza a kötetek. Pedig az milyen jó lenne.
A kupac mögül egy köszönés is felhangzik, majd csakhamar egy kérdés, ami az én hollétemre irányul. Illetve, hogy egész pontosak legyünk, a könyvtáros hollétére. Persze, nem vártam, hogy majd kiplakátozzák az iskolát az arcképemmel, hogy íme, az új könyvtáros, az igazság szerint még zavart is volna, de azért zavarba ejt a dolog, hogy többen is a diáknak vélnek. Ennyire fiatalnak néznék ki? Nem vagyok olyan hűde magas, és megőszülve se huszonnégy éves létemre, szóval nem meglepő, ha egy idősebb diáktársuknak vélnek, ha jobban belegondolok. Egyébként is én voltam az, aki úgy érezte, visszajött egy újabb tanévre csupán, szóval ha még magamnak sem hittem el, hogy én itt dolgozok, akkor másnak miért kéne erre gondolnia?
De ebből még nem kéne következnie, hogy szívom a vérüket szegényeknek. Valahogy mégsem tudom megállni, így mikor a mondandója végén Runa néven bemutatkozó lány beavatja az újonnan érkezettet, hogy nincs sehol a könyvtáros, és itt se volna szabad lennünk, nem bírom ki, hogy ne üssem tovább a vasat még egy kicsit.
 - És azt hallottam, nagyon hirtelen haragú a könyvtáros hölgy, és hát.. jajj annak, akit engedély nélkül itt talál.. hallottam ezt-azt mesélni róla.
Komolyan bólogatok, drámai arcot vágok, egész jól játszom a szerepem, legalábbis nem nevetem el, szóval talán még be is jöhet, csak azt tudnám, miért csinálom ezt. Nem leszek túl népszerű könyvtáros, ha elijesztem innét a diákokat. Így is olyan nehéz olvasásra bírni őket, én meg még itt húzom is őket.
 - Én.. Matilda vagyok - teszem azért hozzá, és igyekszem kezem bedugni a szőnyeg és Runa tekintete közé, hogy hátha azért megfogja. Arra jutok, hogy ha nem tudják, hogy hogy festhet a könyvtárosuk, talán a nevét se hallották még, szóval nem kell álnéven gondolkoznom.
Az új lány felé is érdeklődve fordulok. Ő se tűnik idősebbnek Runánál, a jól megrakott kupac láttán pedig kis boldogság fog el.
 - Azt mind elolvastad? - kérdezem, kicsit megfeledkezve róla, hogy most épp megrettenve kéne lennem, mert bármikor utolérhet minket a könyvtárosnéni bosszúja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az idáig oly csöndes könyvtár most megtelik némi élettel, nem túl hangossal persze, mert azt egyébként sem illene, de Runa személyében egy kicsit talán túl halkkal is. Őt ellensúlyozandó, a könyvkupacos lány ijedség helyett felháborodással reagál szavaimra, ráadásul olyan váratlan hévvel, ami annyira meglep, hogy először le sem esik, hogy épp le lettem idiótázva.
Pislogok párat, de meglepettségem csak akkor hagy alább, mikor ő is bemutatkozik. Egy újabb meglepetést okozva, ugyanis nem nagyon tudom hová tenni a nevét. Becenév volna talán? Vagy csak én nem vagyok elég tájékozott? Utóbbi egészen rossz érzéssel tölt el, így aztán elhatározom, hogy utánajárok a dolognak. Csak persze nem úgy, hogy megkérdezem tőle. Egy könyv előtt nem kell szégyellnem tudatlanságom, nem úgy azelőtt, akitől az ismeretlen tudás származik.
 - Hát nem tudom, mennyire idióta - folytatom fémművesi tevékenységem végül - de az biztos, hogy hiába kamuznátok neki. Kiszagolja a füllentést egy kilométerről azzal a haaatalmas görbe orrával. A jókora kiguvadt szemeivel pedig végig azt lesi, ki hogyan hajtja a könyvek lapjait.. de kitiltani nem fog, sőt, épp ellenkezőleg - fejezem be rém sejtelmesen, hogy nehogy azt gondolják, hogy ez azt jelenti, hogy bezárják őket ide és annyit olvashatnak amennyit akarnak.
Viszont már kezdek attól tartani, hogy túlzásba estem a nem létező rút boszorkány könyvtáros nő leírásával, így aztán megvárom, emészthető volt-e az eddigi hanta, és inkább szemügyre veszem a Runa által fellapozott könyv borítóját, no meg azt is, amiről leemelte azt. Emlékezetem szerint, a leltári íveken olvasottak alapján ezzel a két kötettel jó ideje csúsztak már a visszahozatalát illetően. Talán a többivel sem volt ez másként, de Lagger szerencséjére nem voltam az a könyvtáros, akivel épp ijesztgettem őket.
Miközben Runa Laggert faggatja a kötetről, én felállok, és előhúzom pálcámat, suhintok majd a maradék könyvkupac felé bökök vele, mire azok felemelkednek és csuklómozgásomat követve ellebegnek a könyvtárosi pult irányába. Egy kis pöccintés a végén, és a súlyos gyűjtemény halkan puffan a kemény fán. Nemsokára úgyis el kell végezzem a papírmunkát vele, és persze a helyére kell őket tennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Habár nem tartozom a szép lassan behömpölygő színes diáksereg közé, és tanárja sem vagyok egyiknek sem, az iskola életében természetesen fontos szerepet játszó esemény hírére előmászok a könyvtár rejtekéből. Most, mivel jó eséllyel valamennyi tanuló jelen lesz, és ráadásul enni is kapnak, ami, valljuk be, igen csábító erővel bír, ha az egyébként egyesek számára unalmas beszéd meghallgatásáról van szó, a könyvtárat valószínűleg senki sem fogja látogatni, szóval nem fogok hiányozni onnét.
Én viszont igencsak sajnálnám, ha kihagynám az ünnepélyt, ha nem is a falnivalók miatt esetemben. Egyszerűen csak arról van szó, hogy jó érzéssel tölt el itt lenni, emlékeket elevenít fel bennem, ahogy a helyükre igyekvő, éhes gyerekeket figyelem, és kékbe öltözött terem látványa egyébként is felderít. A nosztalgiafaktor teljes bedobással pörög bennem.
Persze, minthogy ugye továbbra sem vagyok diák - ez nem sokat változott az elmúlt fél percben, mióta megérkeztem - nem közelítem meg egyik asztalt sem, hanem megállok a nagyterem bejárati ajtaja mellett, és összefonom karjaim magam előtt, és csak nézelődök, arcomon az öröm által húzott kis mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kissé megfeledkezve szerepemről nekiállok dolgozni, de a két fiatal lánynak nem tűnik fel a dolog igazán, talán mert lelkesen belefeledkeznek máris a Runa által csent könyvről való diskurálásba. Örömmel figyelem őket, ahogy sugárzik belőlük ugyanaz a szeretet ezek iránt az írott csodák iránt, ami bennem is lobog. Két gyakori látogatóm biztosan lesz. Illetve, a könyveknek.
Némán hallgatom én is, amit Lagger mesél a kötetről, és mivel nem emlékszem, hogy annak idején olvastam volna, elraktározom a fejemben, hogy később belekukkantsak. Persze nagy valószínűséggel csak akkor, ha majd Runa is visszahozta. Habár most leteszi, miután ahogy elnéztem elolvasott egy egész fejezetet belőle, látszik rajta, hogy nem szívesen hagyná itt. Én mindenesetre egy újabb pálcaintéssel a többi tetejére levitálom át a pultra. Ekkor üti meg fülem a már nem egészen irodalmi témájú kérdés a fülemet, melyet éppenséggel pont nekem szegeznek. Kicsit össze is rezzenek, mire a regény lecsúszik a többiről és kinyílva az asztalra esik. Gyorsan suhintok egy újabbat, hogy becsukódjon, majd azzal a lendülettel visszaperdülök a két lány irányába, és mosolyt húzok az arcomra.
 - Hogy én? - kérdezek vissza nagy szemeket meresztve Lagger felé. Végül is egészen logikus a kérdése, ami azt illeti. Jól bekamuztam nekik, hogy itt a vég, de, tekintve, hogy diáknak adom ki épp magam, ez rám is igaznak kéne legyen, ahhoz képest pedig túl nagy nyugodtságot, sőt, már-már önfeledtséget mutatok. Gyorsan el is kezdem pörgetni a fogaskerekeket az agyamban, hogy erre most mit is mondjak, de közben Runa is érdeklődve rám pillant, és szavai beugrabugrálnak tekergő gondolataim közé, beilleszkednek szépen új gondolatokat szülnek, és némi önbizalmat sugároznak ki belőlem arcomra kiülő mosolyom által.
 - Nos, éppenséggel akár össze is kapcsolhatjuk a két dolgot - válaszolom mindkettejüknek. - Én a könyvtáros utasítására vagyok itt, szóval nekem lehet. Sőt, igazából büntetésben vagyok, szóval muszáj is.
Miközben beszélek, az egyik polchoz lépek, és elkezdem olvasgatni a cédulákat rajta, míg meg nem találom, amit keresek. Akkor egy pálcamozdulattal megbillentem az egészet, mire több tucat könyv inogni, dőlingélni kezd, de valami csoda folytán talán, de csak a tetejéről esik le pár kötet, egész pontosan albumok. A kinyújtott karjaimba zuhannak, amitől majd' összeesek, de végül csak nem gyűrnek maguk alá. Még az hiányozna, elég volt az első nap eltemetnem magam az ókori varázstörténelemmel.
Leteszem az asztalra a két lány elé a féltucat albumot, és rájuk tenyerelek. Mármint nem a lányokra.
 - Ezek évkönyvek, egykori diákok fotóival, neveivel. Az a dolgom, hogy szépen sorba tegyem őket. Ami azt illeti, egy rosszul sikerült átoknak hála jópár lapjuk kiszakadt, és csak úgy lehet megjavítani, ha előbb a megfelelő oldalak közé kerülnek a lapok.
És ami azt illeti, ez teljesen igaz is volt az utolsó szóig. Csak annyi volt a csavar benne, hogy nem a könyvtáros utasítására kellett megcsinálnom, ugyanis az én voltam ugye. Ez volt az egyetlen feladatom, amit el akartam máskorra napolni, de némi segítséggel, amit most aljasul megszerzek magamnak reményeim szerint, már nem is lesz olyan vészes.
 - A könyvtárosnő vezetékneve Gryllus, és tudom, hogy itt tanult annak idején. Ha segítetek rendbe tenni ezt a katyvaszt, megtalálhatjátok a képét valamelyik albumban.
És ezzel az önlebuktató kampány, de egyben a semmi-kedvem-hozzá feladatom befejezésének terve készen állt. Biztos voltam benne, hogy nem fogják egyhamar kiszúrni a képem, úgyhogy volt időnk közben akár beszélgetni is. Már ha egyáltalán belemennek a dologba. Még nem volt ez sem biztos, de azért reméltem, van bennük játékkedv. Még azért gyorsan biztosítottam őket egy fontos dologról:
 - És ne aggódjatok, a .. banya nem fog egy darabig még visszajönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Érdeklődve hallgatom az igazgató úr beszédét, noha az év, amelyet éppen lezár a legkiemelkedőbb diákok és tanárok felemlegetésével, számomra nem bír jelentőséggel, hiszen csak most érkeztem, hivatalosan a következő évtől vagyok itt, veszek részt az iskolai életben. Mégis, olyan jó érzés hallgatni, nosztalgiázni, az én időmre gondolni, amikor ugyan nem említették az én nevem soha, de társaim sikerének azért örülhettem.
Annyira elmerengek, hogy alig tűnik fel az a pár szokatlan eset, ami nem teljesen illik egy ilyen ünnepség képébe. De mikor egy egészen pici lány bukkan fel, elszakad a tekintetem Gróf Wicklerről.
Lemaradtam volna, és már bölcsőde is van Bagolykőn? Vagy csak valaki túl nagy adag fiatalító bájitalt ivott volna? Nem, ami azt illeti, túlságosan is kislányosan viselkedik, hogy ne egy valóban kicsi lány legyen. Addig-addig figyelem, míg egy hang vissza nem húz gondolataim folyosójáról, magára vonva figyelmem. Szendrei tanárnő az, akivel már volt alkalmam találkozni megérkezésem óta.
 - Jó napot, Tanárnő! - mosolygok rá, majd a tanári asztal felé kapom a tekintetem. Gyors fejszámolást végzek, de szó szerint, felidézem hány helynek van még gazdája, aki nem érkezett meg, és végül arra jutok, hogy valóban van egy fennmaradó hely számomra is. Felderül az arcom a nagy felismeréstől, ami persze sosem jutott volna el a tudatomig, ha nem hívják fel rá a figyelmem.
 - Nahát! Rohanok, köszönöm! - közben az is eszembe jut, hogy az én időmben is az asztalnál ültek az iskola egyéb dolgozói is, nem csak a tanárok és az igazgató.
Így aztán ellököm magam a fal mellől, és Szendrei tanárnő nyomába eredek. Végignézzük egy vélhetően diákcsíny áldozatául eső tanár esetét, és nekem újból feltűnik a kislány, nem véletlenül, hiszen a tanárnő karján csüngve köt ki. Gyorsan elfoglalom a helyem az asztalnál, és előrehajolva odasúgom - nehogy megzavarjam az igazgatót - Szendrei tanárnőnek:
 - Nagyon helyes kislánya van - legalábbis elég valószínűnek érzem, hogy a sajátja. Elkapom a pillantását a lánynak, mikor nézelődik, és rámosolygok.
 - Szia! Hogy hívnak? Tetszik ez a nagy hűhó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Próbálom visszafojtani elégedett mosolygásom, mert nem csupán felhívtam magamra a figyelmüket, de úgy tűnik érdeklődést is kiváltottam belőlük cseles kis tervemmel. Annak idején csak egy szürke egérke voltam, akit senki sem vett észre, és bár most se vagyok sokkal színesebb (habár öltözködésben már igen), azért alakulok. Habár úgy tűnik átlátszóbb a mesém, mint képzeltem, és nem is vagyok túl jó színésznő, mert Runa kérdésekkel kezd bombázni, miközben az albumokat eléjük teszem az asztalra. Addig van időm gondolkodni a válaszon, míg leülök velük szemben, szóval nem épp sok, de valamit csak összekaparok.
 - Hát én, izé. Az a helyzet, hogy mikor még itt volt, sötétebb volt, mint most, úgy kellett felkapcsolnom pár kislámpát itt az asztalokon. Szóval annyira nem jegyeztem meg az arcát.
Ez egész kielégítő válasznak tűnik, de az is eléggé egyértelmű, hogy nincs kedvem ehhez a melóhoz, szóval hozzáteszem:
 - Meg aztán, hogy őszinte legyek, így hamarabb kész lesz, és mókásabb is így megtudni. Az uncsi, ha csak úgy elárulom... Mármint izé! Ha egyáltalán el tudnám.
Így aztán összedörzsölöm mancsaim, és várakozóan nézek rájuk. Laggerre nem is kell sokat, ráharap a játékra, és Runa is beszáll a dologba, valószínűleg már csak egyszerűen azért is, mert egy könyvforma valami került a keze ügyébe. Kettéosztják a halmot, de persze magamnak is elveszek párat, azért nem vagyok én rabszolga hajcsár. Persze ügyelek rá, hogy ne legyen az enyéim közt az, amelyikben engem is jegyeznek, mert úgy nem volna sok értelme a dolognak ugye.
 - És.. honnan jöttetek? - kérdezem, hogy ne néma aktakukacokként dolgozzunk. - Melyik házba érkeztetek? Van-e kedvenc tantárgy? Én annak idején az átváltoztatástant nagyon szerettem.
Közben jól szemléltetem is a műveletet: felnyitom az albumot, kiveszem belőle azokat az oldalakat, amelyek nem akarnak ott maradni, vagyis amik ki vannak belőle szakadva, és egyenként megkeresem az első, vagy az utolsó név alapján, hogy melyik másik két lap közé való. Többnyire több lap is hiányzik ugyanarról a helyről, ezeket először sorba rendezem, és aztán teszem be a helyükre. Később aztán majd a javítást magát elintézem, csak legyen a helyén minden. Miközben dolgozom, leesik, hogy túlzottan is a feladattal foglalkozom, és nem is csinálok úgy, mintha keresném a könyvtáros nevét, szóval gyorsan visszalapozok a G betűhöz és elkezdem nézegetni a lapok hasábjait nagy érdeklődést tettetve.
 - Hát itt nincs - jelentem ki, csalódottságot rejtve hangomba, és nyúlok a következő kötetért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hozzáfogunk a munkához, szerencsémre nem bánják, ha kicsit meg kell dolgozniuk a tudásért, ami igazából nem is meglepő. Ilyen kis könyvmolyoktól nem is várna mást az ember. Szomjazzák a tudást, és szeretik azt maguk megszerezni.
Szóval a kupac eloszlik köztünk, és aztán fogy is gyorsan. Mégiscsak hárman vagyunk rá, és szerencsére nincs is olyan sok, csak néhány albumot ért kár. És miközben épp a helyére nyomom az utolsó lapján is az első albumomnak, Lagger elméletét hallgatva elnevetem magam. Olvastam mindenféle könyveket a témában, és a maffiózós filmekkel is jó viszonyban voltam mindig, így különösen tetszik a gondolatmenete, így aztán bár mindhárman jót derülünk rajta, gyorsan eloltom a hozzám legközelebb álló fényforrást, és kissé reszelősre fogom a hangom:
 - A keresztanya nem szereti ha kutakodnak utána. Nagyon. Nem.
Aztán, hogy lássam mit is csinálok, pálcám egy koppintásával újra világosságot csinálok, és folytatom az albumrendezést, de közben figyelmesen hallgatom a két lányt, hogy merről jött, hová érkezett.
Egész kellemes csevej alakult ki.. illetve alakult volna, ha hirtelen nem esik le, hogy mit is kérdezett az imént Lagger. Egy pillanat töredéke alatt ráébredek, hogy elszóltam magam, de arra, hogy frappáns választ találjak ki, már nem elég ennyi idő, így aztán csak "ööö"-zök egy sort, és gyorsan úgy csinálok, mintha találtam volna valami érdekes lapot, aminek nincs még meg a helye, pedig igazság szerint az pont jó helyen volt.
Rosszabbul megy nekem ez a színészkedés, mint gondoltam, észre se vettem, hogy gyanúsan fogalmazok, csak miután rákérdeznek. Így javítani is feltűnőbb rajta.
 - Hát aa.. őő.. - kezdem habogva, és próbálom megtippelni, hány évet lehet "annak idején"-nek tekinteni, de bárhogy is tekerem, ez bizony azt jelenti, hogy jó pár évről van szó. - Már leadtam régebben, mert más.. irányba szeretnék elindulni. Szóval értitek, nagyon jó kis tantárgy, csak nincs rá szükségem a későbbiekben..
Próbálom hihetően előadni, igazság szerint teljesen hiába, mert miközben magyarázok, Runa beletemetkezik az előtte fekvő albumba, és csakhamar az orrunk elé tolja. Na, ennyi volt, megtalált. Belenyugvóan elmosolyodom, hogy vége a játéknak, de aztán amiket mond, kénytelen vagyok hangosan felnevetni. Izgatott arcát látva érzem, hogy mélyen belopta magát a szívembe ártatlan kis naivitásával.
Megsimogatom a feje búbját, olyan kis bocsánatkérően, nehogy úgy érezze, rajta nevetek, és mellékelek egy mosolyt is, magamba fojtva a nevetést.
 - Nem egészen, Runa, de nagyon közel jársz. Nincs ikertestvérem, és én vagyok az első, és egyetlen Matilda az egész családban.
Közben Laggerre pillantok, hogy neki összeállt-e a kép, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Örömmel látom vendégeimen, hogy egész jól (vagy épp borzalmasan rosszul) beválnék, mint keresztanya, no persze nem a testvérem gyermekének keresztanyjaként, hanem egy maffiaklán vezéreként. Noha előbbiben is már majdnem bizonyíthattam, hiszen bátyám a sárkányok kergetése mellett azért csak elcsípett egy feleséget is valahol a vadomban, és úton volt a család nevének várományosa is.
De most egy kisbaba pesztrálása helyett néhány album volt, amiről gondoskodnom kellett, amihez ráadásul segítséget is kaptam, szóval nem volt olyan megterhelő ez a fajta keresztanyaság.
Nem úgy a kamuzás. Rémesen hazudok, ezt eddig is tudtam, és most sincs másként, ha épp nem összeakad a nyelvem zavaromban, akkor anélkül szólom el magam, hogy észrevenném, és egyáltalán tudatosulna a dolog. Most is csak lassan értem meg, hogy már hiába a próbálkozás. Szóval ennyi volt, lebuktam.
Lagger, aki idősebbnek tűnik Runánál már teljesen képben van, mikor előkerül a kép is a hozzám tartozó névvel, és bár idősebb vagyok az idegesen integető képmásomnál, azért tisztán látszik, hogy az bizony én vagyok. Runa pedig még mindig zabálnivalóan aranyos, így miután Lagger 'te vagy az a bizonyos banya' feltevésére nevetve bólogatok egy sort, újból muszáj vagyok megsimogatni a lány feje tetejét.
- Hát.. keresztanyai mivoltomnál fogva gonosz vagyok, szóval gondoltam kicsit szívom a véretek - teszek vallomást próbálva némi bűnbánást is mutatni, de nehezen sikerül a dolog. Vagy leginkább sehogy.
- Csak egy kis játék volt, ne haragudjatok. Gondoltam így szórakoztatóbb, mintha csak simán közlöm, hogy én vagyok a könyvtáros, és aztán kikértek valamit, és már itt se vagytok.
Remélem, hogy nem veszik zokon a kis szórakozásomat, és nem kezdik el terjeszteni az iskolában, hogy micsoda egy szenya (nem szendvics) ez az új könyvtáros csaj.
- Ha megbocsájtotok, cserébe felajánlom, hogy beveszlek titeket a klánba - mondom nagylelkűen újra elővéve a rekedtes hangot és a hozzá tartozó baljóslatú arcot, a hatás kedvéért. Így olyan, mintha felajánlanám nekik, hogy vagy csatlakoznak, vagy mennek a halakkal úszni. Erre a gondolatra azonban elnevetem magam, szóval végül mégse hangzik annyira meggyőzően a rejtett fenyegetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lebuktam, ennyi volt a móka, és örömmel látom, hogy nem csak engem szórakoztatott a két lány bolondítása, Laggernek láthatóan kimondottan tetszik a maffiózó élet, Runa pedig olyan édesen naiv, hogy meg kell zabáljam. Persze nem szó szerint, az még egy maffiavezértől is durva lenne. De a fejsimogatás megy,a lány pedig akár egy kiscica, már csak épp nem dorombol mellé.
- Örülök, hogy tetszett - mosolygok rájuk kedvesen, mikor se nem épp nevetek, se nem a keresztanyát játszom. - Lehet el is játszom, csak hát előbb-utóbb megtudja majd az iskola úgyis, az évnyitón legkésőbb. Gondolom - igazából nem tudom biztosan, hogy én is bemutatásra kerülök-e majd az új tanárokkal együtt, melyekből több is akad, amennyire hallottam suttogni.
Mikor aztán újra színészi "tehetségemhez" fordulok, a lányok is követik példámat. Nem tudom, hogy köhécsel ilyen hitelesen Lagger, ráadásul könnyes szemmel, de jól meg is irigylem, hogy jobban színészkedik nálam. Runa is játsza az elképedtet, mint aki tudja, hogy most az élete múlik azon, mit felel, de a vigyor ott van a végén, ahogy nekem is, szóval annyira nem sikerül drámaira a jelenetünk, de szerencsére nincs is közönségünk, aki fújolna, mi pedig így is jól elvagyunk.
- A klán neve Cosa Libra. És nincs választásotok - felelem nagy komolyságot erőltetve az arcomra, és a hangomba reszelősséget kölcsönözve, majd kezemmel lassú, intő mozdulatot teszek a könyvespolcok felé. - Vagy beálltok, és hűségesen szolgáltok minden bizonnyal rövid életetek végéig.. vagy kikölcsönöztök pár könyvet.
A végére már Matilda, a könyvtáros szól belőlem, nem a Keresztanya. Kemény döntés elé állítottam őket, gondolom nevetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Habár a két leányzó előtt már lebuktam, inkognitómat, és álcámat, mely valódi énemet, a rettegett maffiavezért rejti, nem kell feladnom, hiszen tartani fogják a szájukat. Még szép, hogy tartani fogják. Ha valódi maffiavezér lennék, és nem a "könyvtárosnéni", most gonoszul összedörzsölném a kezeim, és kacagnék egy sort. De ehelyett velük nevetek az egészen. Jó móka volt.
- Köszönöm, nektek. Hálám jeléül tényleg életben hagylak titeket. Téged is, kedves Lagger - mondom még utoljára a Keresztanyaként, nagylelkűségem fitogtatva.
Miután kinevetgéltük magunkat, azért, ha a szerep lezárásaként, de visszatérek eredeti szakmámhoz, hiszen nyilván a könyvek miatt vannak itt valójában. Még ha csak visszahozza is valaki a kikölcsönzött darabokat, aki ilyen toronnyal érkezik, mint Lagger, az valószínűleg szívesen el is vinne párat. Talán nem ugyanannyit, de ilyen falánk könyvzabálók bizony nem távoznak kincsek nélkül.
Runa próbál levegőhöz és szavakhoz jutni a nevetéstől, mely valósággal rázza, és melynek láttán én is a számra szorítom a kezem, hogy visszafojtsam kissé jókedvem a hangoskodástól. Mégiscsak könyvtárban vagyunk és példát is kéne mutassak, vagy mi a szösz. Közben próbálok válaszolni leendő postásomnak is.
- Lehet egyszerűbb lenne megkérdezned, hogy mit nem ajánlok - mondom némi töprengés után, de azért csak a kezébe nyomok egy kötetet, mely egy pálcaintésemre röppen hozzánk. - Ezt viszont kötelezővé tenném. Illetve, ezt is.
Nem árulok el részleteket, én is úgy fogtam a kezembe nemrég, hogy mindössze a címét láttam, és az alapján nem tudtam volna megítélni. De a második sor után már éreztem, hogy nem fogom letenni, míg el nem olvasom, és így is lett.
- Elárulom, a klántagoknak bármit - mosolygok Runára, és majdnem megint megsimogatom a fejét, csak tartok tőle, hogy a végén még nekiállok bögyörgetni, mint valami kiscicát. - Annyi a dolog, hogy odahozod szépen az asztalomhoz, és én feljegyzem, miket viszel, mikor viszed, és megmondom, hogy nagyjábóóól mikorra kelleneee visszahozni.
- A visszahozatalnál szintén a pultnál kell zaklatni - mondom, és ezzel egyidőben fel is állok és odasétálok az említett bútordarabhoz, és a könyvekhez, melyeket Lagger visszahozott. Magam elé húzom a leltári ívet, és rábökök a pálcámmal, mire a lapok, mintha szél kapna bele pörögni kezdenek, míg meg nem állnak ott, ahol elődöm a torony egyik emeletét képező könyv címét bevéste. Az utolsó rubrikában jelzem a szignómmal a könyv visszatértét testvérei közé.
Amint ez megvan, egy újabb pálcasuhintásra a kötet elröppen a helye felé. Persze sejtem, hogy nem fog odatalálni, mert még nem ismerem annyira a könyvek pontos lelőhelyét, de ezt a lányoknak nem kell tudnia. Mosolyt villantok feléjük.
- Szóval, parancsoltok még valamit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mikor látszólag szándékosan kissé kócosra sikerült frizurával, és az alkalomra valamely dobozomból jó mélyről előkotort ezüstös ruhámban felbukkanok a bejárati csarnokon átkacsázva a nagyterem ajtajában, felnyögök. A tusa nyitóbeszédét Loveguard kisasszony éppen letudja, mert már csak azt látom, amint jó étvágyat kívánva és gratulációját kifejezve a versenyzők felé elindul, hogy ő is a tányérja fölé hajoljon.
Persze az est lényege igazán csak ezután fog kezdődni, elvégre bálról van szó, de minthogy engem kimondottan érdekelnek a szép, díszes beszédek, és egyébként is egyedül érkeztem, számomra valószínűleg az est báli része kevésbé lesz fontos. Hát mindegy, most már biztosan nem fordulok vissza, elvégre egy-két ember már kiszúrt a tekintetével. Még jó, hogy nem vagyok lufiból, most jól leeresztenék. Ehelyett azonban elindulok a nagyterem fala mentén, a lehető legkisebb feltűnést keltve a tanári asztal felé, a helyemre.
Habár éhes nem különösebben vagyok, mindenképp el akartam jönni ma este. Az utóbbi időben a pesten történt eset után nagyon nem szívesen töltöm az időt magamban. Habár magamnak való vagyok általában, és társaságban is képes vagyok leállni olvasni inkább, mint beszélgetni, most kicsit szégyellve, de be kell valljam magamnak, hogy félek, és a legjobb, ha sok ember vesz körül, amikor csak lehetséges.
Ugyanakkor most a legerősebb érzés, ami kísért, az a lámpaláz. Furán érzem magam ilyen ruhában, és azt képzelem, hogy mindenki azt lesi, mikor esek el benne. Nyilván a magassarkú sem könnyíti meg a dolgot, habár magamat is meglepve még egyszer sem próbált kifordulni a bokám benne.
Tekintetem közben végighordozom a lampionok által bevilágított csodálatosan feldíszített termen, és a diákok színes forgatagán. Általában csak a sötét talárjukban látni őket, vagy egyszerűbb mugli ruhákban, de egy bál más. Itt a csillogásról, a színek kavalkádjáról szól az est, és persze arról, hogy előtte órákig próbálják az illetők a hajukat olyanra belőni, amit aztán soha többé nem kísérelnek meg viselni.
Mielőtt a tanári asztalhoz érnék, azért látok pár ismerős arcot. Sokakat láttam már a könyvtárban, van olyan köztük aki most jelvényt visel, másokat a folyosón szúrtam ki már korábban, épp csak a nevüket nem tudtam. De akadtak akiket személyesen is ismertem. Meglepetésemre például a nemrég a szobámba botló mestertanonc lányt, Zoét a pesti látogatásomkor megismert sráccal beszélgetve pillantom meg. Bizonytalanul integetek nekik, hátha észrevesznek, de túl messzi megyek el mellettük, hogy szavakkal is tudjam köszönteni őket. Végül a tanári asztalhoz érve elfoglalom a helyem, amit az évnyitón is melengettem. Most azonban (még) meglehetősen kevesen vannak jelen a tanári karból. Védát sem látom sehol sem, pedig vele jó lett volna egy kicsit diskurálni. Nincs más, a figyelmem kénytelen leszek a hasamnak szentelni.

|Ruha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kezeimmel a lábam mellett a székbe kapaszkodva, érdeklődő tekintetemet forgatva ülök és fészkelődök, figyelem a színes diáksereget. Az ételhez nem nyúlok, talán majd a desszertből magamévá teszek pár falatot, ami egyszerűen nem bírná ki, hogy ne tűnjön el az asztalról a hasamban, de most egyenlőre inkább lefoglal a látnivaló, mint a falnivaló.
Megkönnyebbülésemre nem én vagyok az utolsó, sőt, jópáran érkeznek utánam, szóval már nem is érzem annyira kínosnak, hogy lemaradtam a beszédről. Már csak simán sajnálom a dolgot.
Páran ahogy jöttek, úgy mennek is, talán csak az egymásra találás erejéig volt fontos nekik a bál, pedig több keresnivalójuk volna itt, mint például nekem, aki csak ül magában, mindkét oldalamon üres székkel, és azt nézi, ki kivel beszélget. Észreveszek pár levitást is, ahol élénk diskurzus alakul ki, még egy cipő is eltűnik az egyikük lábáról. Azt mondjuk nem nagyon tudom hogyan. Másoknál pedig könyveket látok, amire természetesen csillogni kezdenek a szemeim, és mintha csak ki tudnám venni ekkora távolságból mi van a gerincükre írva, meresztem őket nagyban. Persze semmit se látok az egészből.
És persze nem csak kajából áll a bál, néhány ifjú férfiú máris szemezget a lányok között, némelyek meglepően feltűnően, mások visszafogottabban, vagy eleve a partnerükkel érkezve, ezáltal a felkérés részét az előzmények homályába burkolva előlem. Szép az egész, ahogy van, de végül csak hátradőlök ültemben, és a táskámért nyúlok, melyet az alkalomra a ruhámhoz illően ezüstös színűre varázsoltam át. Posztomhoz illően persze nem a pipere kellékek kerülnek elő belőle, hanem egy könyv, amit alig tudok kituszakolni a táska száján. Fellapozom a könyvjelzőnél, mely egy darab papírból áll, melyen vörös betűkkel az áll, hogy "ne felejtsd el majd visszavinni, ez nem a tiéd!" majd belemerülök az olvasmányba. Hirtelen elhal a zene, a nyüzsgés, a színek elfakulnak és belezuhanok egy másik világba, az iskola népének színes tengerét egy naplementében vérvörösre színeződő valódi tenger, és a rajta ringó, lángokban álló hajók képe váltja föl.
Szépen kiöltöztem a kalózregényemhez, csal mosolyt a gondolat az arcomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem kell sok hozzá, hogy felvegyek egy olvasópózt ültemben, ami ebben a ruhában elég kényes kérdés, de belefeledkezvén az írott világba, nem tűnik fel, csak mikor egy nagyobb szakadás hangjára nem kapom fel a figyelmem. Rettegve keresem-kutatom, hol a hiba, de mivel először valamiért reflexből a könyv lapjait vizsgálom a ruhám helyett, persze nem találom. Aztán lassan, ahogy visszatér a hang és a kép, észreveszem hol vagyok, és hogy is ülök, akkor leesik (és koppan is), hogy mi történt. Pironkodva összefogom az anyagot, hogy nehogy tovább szakadjon és felfedje itt nekem a nagyközönség előtt a lábaim vonalát, és a könyvet a táskába visszadugva, majd azt a hónom alá kapva felállok, és elindulok azon az úton, melyen érkeztem.
Körülöttem egyre többen táncolnak, de bőven akadnak még a vacsorájukat fogyasztó, vagy épp nassoló kisdiákok is. Persze nem mintha a nagyobbak nem maradnának ki a dologból, csakhamar én is letérek az útról, anélkül, hogy igazán felfognám, és majdnem a leszakadni készülő szoknyámról is megfeledkezem, úgy nyúlok a sütemények felé. Aztán először a ruhám után kapok mégis, csak aztán a sütihez, ami így egy kicsit szerencsésebb eset, mégha porcukros is lesz utána az orrom.
Aztán egyszercsak valami kicsi mögém suhan, és magas hangján egy csókolomot ciripel felém. Meglepetten kukkantok magam mögé, le, a szoknyámhoz, melyben megkapaszkodva, mögüle kikukucskálva Véda kislányát pillantom meg. Némi bújtatásra szorul, amit persze nem tagadok meg tőle, bár nem is nagyon van rá lehetőségem, mert hamar tovasuhan a meghagyott sütikre lecsapva.
- Niiincs mit! Azért légy jó! - szólok utána, kissé kételkedve benne, hogy meghallaná.
Még egy picit figyelem, ahogy egy kisebb csapathoz csapódik, aztán visszatérek a szoknyám szorongatásához, és a sütik pusztításához. Majd csakhamar úgy döntök, hogy kibáloztam magam, és elindulok az ajtó irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jól eldöntöttem, hogy eljövök ide, hogy társaságban legyek, és azt is, hogy ehelyett olvasok valamit a társaságban, de azt nem terveztem, hogy elszakítom a ruhám, és hogy betegre eszem magam sütivel, de mindkettővel megbírkóztam végül. Megmentettem a kisleányt valakik árgus tekintete elől, hozzásegítve őt is a sütiadagjához, így végül mégse tekinthetem hiábavalónak az ittlétemet. Mosolyogva figyelgetem még kicsit a társaságot, melybe valósággal bevetődik, és csak eztán fogom távozóra. Kénytelen vagyok, nincs nálam pálca, hogy megjavítsam a ruhám, pláne, hogy ezekben a varázslatokban nem is voltam jó sosem, és talán csak rosszabbítanék a dolgon, és azt jobb lenne privát módon megtenni. Szóval az ajtó felé fordulok, de ekkor szembetalálom magam egy lánnyal, aki ránézésre velem egykorú lehet, és ráadásul még jól meg is szólít.
- Izé.. szia! - mondom egy-két másodperces szünettel, mert nem esik le rögtön kiről beszél, és meglep az is, amint mond. - Sokat..? Tényleg?
Persze az a sok az csak egyvalami lehet. Ami persze tényleg sok, mert nem épp hétköznapi dolgok történtek ismeretségünk kezdetén. Amiatt vágytam ma is társaságba. Hogy ne egyedül legyek.
Aztán látom, hogy bemutatkozása mellé, ahogy illik, kezet is nyújt, szóval én is kinyújtom a sajátom, persze a jobbomat, amivel a ruhámat kéne összefognom, szóval szoknyám megereszkedik jópár centivel, én pedig ijedten utána kapok. Ezúttal bal kezembe veszem a dolgot, a jobbommal pedig, miközben érzem, hogy fülig vörösödtem, elfogadom Janey-ét.
- Én pedig Ciki. Rém Ciki - mondom nevetgélve, de aztán hozzáteszem: - De általában Gryllus Matilda. A könyvtáros néni.
Egy újabb angol, gondolom magamban, de mivel szépen beszéli a magyart, nem lehet túl egyszerű a felmenői sora. Mást azonban nem tudok leszűrni, hát kénytelen leszek kérdezni. Hogy ő mit hallott rólam, az nem kérdéses, nem sok dologról mesélhetett neki Thomas azon kívül, amit személy szerint én elfelejteni szeretnék.
- És te? Még itt tanulsz? Vagy Thomas-szal együtt dolgoztok esetleg a faluban? Én sajnos nem vagyok túl jól tájékozott felőled.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mostanában jóval több szabadidő szakadt rám, mint általában, ami részben annak is betudható, hogy szünet van, másrészt viszont az én érdemem, melyért meg is kaptam magamtól a képzeletbeli vállveregetést: előredolgoztam, és most nem maradt egyéb feladatom, mint várni, hátha benéz valaki. Ez viszont ugye az előbb említett szünet révén nem volt annyira valószínű. Még az elvetemültebb könyvmolyok is ritkábban néztek be a könyvbirodalomba, mint egyébként, most mindössze két diák szívta a könyvtár kissé dohos levegőjét velem, így figyelmem a lapok közé fűzhettem.
Csak a mai nap a második könyvet fejeztem be már majdnem, pedig még egy kis portalanításra is fordítottam időmből. Tulajdonképpen a kutatásaimmal kellett volna foglalkoznom, és a rejtéllyel, melyet nagyapám rám hagyott, de megrekedtem, és képtelen voltam tovább jutni egy problémán. Inkább nem is akartam törni rajta a fejem, mert szó szerint, valóban belefájdult már többször is. Valami hiányzott, valami, amit szintén tőle kellett volna megkapjak, de talán még nem jött el az ideje. Nem tudhattam biztosan, de kinéztem belőle, hogy halála ellenére még évek múlva is tanítani fog valamit nekem.
Újabb oldalon vagyok túl, és pont véget ér a mondat is, így a lapozást követően felnézek az Ezer És Még Két Legenda Rövid Ám Figyelemreméltó Elbeszélése Tótövi Tóbiás Tollából című vaskos kötetből, így pont láthatom, amint egy alacsony, sötét hajú lány lépked felém. Arcán tisztán kivehetőek ellenérzései, melyeket a hely iránt táplál. Süt róla, hogy nagyon nem szívesen van itt. Rólam ellenben a meglepettség tükröződik, észre se veszem, hogy lecsúszik orromról a könyv lapjai közé nagyapa szemüvege, és csak igen sokára jut eszembe, hogy levegőt kéne venni. Ekkor viszont a meglepettséget felváltja az öröm, és miközben ő lustán int egy köszönésfélével megspékelve, én szinte kirepülök a pult mögül.
Mielőtt bármit tehetne ellene, jól elcsípem, hogy megölelgessem. Nem tudom, hogy lehet, hogy alig látom az iskolában, lehet én nem járok ki eleget a könyvtárból és a szobámból, mindenesetre most itt van, és egy pillanatig nem fogom fel, hogy egyértelműen nem önszántából. És hogy az csak azt jelentheti, hogy küldték. Vagyis rossz fát tett a tűzre. Lassan le fog esni, de most még a szeretgetésem szenvedi el, melyet szintén nem veszek azonnal, hogy pont annyira nem kíván, mint itt lenni. Aztán persze egyértelművé válik, és azt is sikerül összetennem, hogy mit is magyarázott Révay tanár úrról, mielőtt a nyakába ugrottam volna.
- Megbünte.. Na de mégis, mit csináltál? - kérdezem meglepetten. Néha egyszerűen nem tudok Annabellre másként gondolni, mint amilyen régebben volt. Nekem még mindig a csöpp kis édes húgocskám, akivel játszottam, és akivel együtt hallgattuk Nagyapa meséit. Ő ugyan még keveset foghatott fel belőlük, de elaludni nagyon tudott rájuk. De már nem az a lány, és hajlamos vagyok ezt elfelejteni.
- Egy pillanatig azt hittem, hogy engem jöttél meglátogatni - mondom kissé révetegen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az előbb valóban úgy tűnt, mintha repültem volna, én legalábbis úgy éreztem az örömtől, mely húgocskám felbukkanását követte. Hiába vágott oly fancsali képet egy boldog vigyor helyett, az, hogy láthatom, nagyon boldoggá tesz. Mikor ide jöttem dolgozni, először eszembe se jutott, hogy miatta tenném, de így utólag belegondolva nagyon is benne volt a pakliban.
Azonban örömöm ahogy jött, úgy zökkent is egy nagyot, mert nem csak az ábrázata, de szavai is elárulják, hogy nem azért jött, mert szeretett volna. Az ölelést mindenesetre nem tudja hárítani, csak bosszankodik miatta egy sort, mire nekiállok kisimítani a ruháját, míg válaszát hallgatom. Elképedve nézek rá végül.
- Felrúgtad? Annabell!
Vádló pillantásomból érezhető, hogy ennél több magyarázatot várnék arra, hogy egy diáktársát miért is bántalmazta, ez a nyálfolyós dolog nem tűnik a legkielégítőbb válasznak.
- Nem is tudom, min akadjak ki jobban, azon, amit csináltál, vagy ahogy most közölted.. - sóhajtom lemondóan, miközben a füle mögé vonok egy tincset hajából. Olyan kedvesnek látom az arcát minden kiülő negatív érzelem ellenére is, hogy alig akarom elhinni, hogy tényleg arról beszélünk amiről. De mivel ide küldték büntetőmunkára, kénytelen vagyok elfogadni. Hisz másként nem lenne itt. Ezt is kénytelen vagyok elfogadni.
- Ugyan már, te engem sosem zavarsz, kicsi húgocskám - mosolygok rá minden körülmény ellenére, mert ha akarnék se tudnék haragudni rá egy fél percnél tovább. Pedig ezt sem úgy mondta, mintha aggasztaná, hogy esetleg megzavar.
Végre kapok egy mosolyt is tőle, de persze a mondanivalóját nem édesíti meg vele eléggé. Csak túl akar lenni az egészen.
- Jól van. Egy óra, mi? - bólintok, és közben már töröm is a fejem, hogy mégis mivel büntethetném meg, miközben nekem sincs egyéb dolgom, mint esetleg.. nem, még annyi sincs. Nem is értem, miért épp a nővéréhez küldték büntetésre. Ja, talán mégis értem a tekintetét elnézve. Akkor hát a legjobb lesz, ha nem valami könyvtári melót kap valamelyik sor végén, hanem megkap helyette engem.
- Na gyere, ülj ide - ragadom karon, és kísérem a pult mögé. Közben nem mulaszt el nekem szegezni néhány kérdést. Leültetem a helyemre, én pedig az asztallapnak támaszkodom mellette.
- Szoktam máshol is lenni, igen - válaszolok kissé dacosan és majdnem el is kezdem sorolni, kezdve a szobámmal, ami lényegében egy második könyvtár.
- Meg is mutatom, ha gondolod, legalább több időt tölthetnénk együtt - mosolygok rá, és már tervezgetem is, hova rángassam el őt először. Biztos nem a szobámba.
- Elmesélhetnéd például, hogy neked van-e valakid - fecsegek tovább, azon igyekezve, hogy nekem ne kelljen hasonló kérdésre válaszolnom, mert biztosan zavarba jönnék.
Közben nagyban rendezgetem a pulton felzsúfolódott kupit, hogy el lehessen férni, és persze, hogy meglegyen, amire szükségem van a büntetőmunkához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Még mindig anyáskodva rendezgetem a haját válaszát hallgatva a nyáladzó lányt ért nem túl kedves megmozdulásáról, és hogy én sem jártam volna el másként. Megcsóválom a fejem.
- Hát hoogyne, sőt, én egyenesen leharaptam volna a fejét.
Én is hasonló hangnemben mondom, de azért remélem nem adok neki ötletet a következő esetre. Még csak az kéne, hogy nekiálljon másokat harapdálni.
- Nem tudok dönteni - rántom meg a vállam, és olyan képet vágok, mintha komolyan elmerengtem volna a dolgon. - Hogy igazságosak legyünk, válassz inkább egy harmadikat legközelebbre. Az se baj ám, ha annak örülök!
Vigyorog, és alig tudom leküzdeni, hogy vele vigyorogjak, de megkeményítem valahogy az arcizmaimat. Most szigorúnak kell lennem, hisz rám bízták, hogy megbüntessem. Ami mondjuk nem fair, majd szóvá is teszem a tanár úrnál. Vagy inkább mégse, legalább Annabell kénytelen velem lenni.. hát, minden rosszban van valami jó is.
- Igazság szerint én örülök. És Nándorka tanár úr - javítom ki, miközben a pult felé tartunk.
A kezemet ellöki, mondván ő tud magától is menni, és bizonyítandó, tényleg el is érjük az asztalt szökési kísérlet nélkül. Nekilátok a keresésnek, de csakhamar azon kapom magam, hogy nem találom az albumot, amit Bell elé szeretnék tolni.
- Ebédelni? - kérdezek vissza kissé értetlenül, mert egy pillanatig nem tudom miről beszél. Leköt a keresgélés, de mire összeraknám, már újabb érthetetlen dolgot magyaráz beporzásról, meg eltévedt méhecskékről. Miközben pislogok, ő jót nevet rajtam, és aztán megértem, hol értettük félre egymást.
- Úgy értem.. mutatok helyeket, ahol szoktam lenni a.. könyvtáron kívül. Mert szoktam - magyarázom kissé elpirulva, amiért azt hitte, van valakim. Hogy is lehetne?
Ellenben neki sincs, legalábbis azt állítja, csak bolondozásra telik tőle a kérdésben.
- Ó igen? Csak vigyázz, nehogy ő is így vélekedjen rólad, mert akkor már két csaj fog az őrületbe kergetni.
Feladom közben a kutatást, és a pálcámért nyúlok.
- Invito album! - mondom, és suhintok egyet. Nem hallani vagy látni semmi mozgolódást. Akkor bizony a szobámban hagytam.
- Ez eltarthat egy darabig azt hiszem - mondom, és közben körülnézek, mi mással büntessem meg addig is. Az össze-vissza túrt asztalra pillantok.
- Csinálj itt egy kis rendet, jó? - bár büntetésnek kéne szánnom, inkább kérem, mint utasítom. Valahogy az nem akar menni. Miért pont nekem kell megbüntetnem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az ajkamba harapok, mert bizony tényleg sikerült ötletet adnom neki, bár persze sejtem, hogy nem próbálná meg konkrétan egészbe bekapni mások fejét. Nagy a szája a kiscsajnak, de azért nem annyira. A végén még ő sérülne meg. Az a lehetőség sem épp jó.
- Csak, ha muszáj. De neked egész biztosan nem volt kötelességed elhallgattatni azt a szerencsétlen lányt - mutatok rá a lényegre, de érzem, hogy igazából talán még jobb is lett volna nem kommentálni az egészet. Csak simán megbüntetem, aztán ennyi, és közben beszélgetünk valami egészen másról. Megtanulhatnám már, hogy ha terelgetni akarom, csakazértis pont az ellenkezőjét fogja csinálni. A fordított pszichológia pedig szintén nem játszik, azt is próbáltam már.
- Igazán örülök! - sóhajtok, megcsóválva a fejem, így aztán láthatja, hogy valójában egyáltalán nem. - Néha igazán inspirálva érezhetnéd magad olyankor is, mikor a tanulás fontosságáról beszélek. Vagy csak az olvasásról, az meghozná a kedved a tudásod növelésére. Múltkor például nem hiszed el, miről olvastam!
Azzal, miközben kiosztom neki az elő-feladatát (mert nem ez lesz ám a büntetése, hogy egy pálcamozdulattal elintézze, aztán a hátralévő ötvenöt percet láblógatással töltse, de nem ám), elkezdem ecsetelni, hogy milyen érdekességeket olvastam a mocsári átkokról, és hogy ez miként is kötődik a kötöző bűbájhoz, valamint a vízköpő szörnyekhez, és hogy mindez a tudás mire is inspirált engem. Persze csak miután jót pirultam a pasi kérdésben. Igazság szerint volt egy ügy nemrég.. de talán nem most kellene neki elmesélnem. Habár elterjedtek pletykák, még az újságban is megírták, de úgy látszik hugocskám nem olvassa. Persze, ha könyvet se olvas, miért fáradna az Edictummal? Most mindenesetre kicsit örülök. Inkább a saját verziómat hallja, még azt hallva is halálra cikiz majd, nemhogy a kíváncsi szemek beszámolói alapján.
- Hogy.. hogy érted? - kérdezem gyanútlanul, és értetlenül, mikor végül mégis a férfi nem mellé teszi a voksát a kérdésben. Nem tetszik, ahogy kacsint a végén. Anről van szó, szóval csak valami olyasmi lehet, amivel bosszantani akar, de én persze kérdezek, mert még nem elég lapos az orrom a pofára esésektől.
- Szóval a vörösöket szereti? - kuncogok, és elraktározom az információt. Nem mintha ilyen technikákhoz akarnék folyamodni, vagy valami.. csak.. jól jöhet a tudás. Az bármikor jól jöhet.
Kicsit kiakad azon, hogy rendrakásra fogom, és egy pillanatig azt sejteti, hogy lángba borítja az asztalt, de szerencsére ennyire még nem elvetemült.
- Egyébként, elnézve a te bűbájod, neked se ártana külön órára sietni - jegyzem meg mosolyogva. Nem akarom bántani, szinte majdnem jó is a varázslat, legalábbis olyan rend van az asztalon amilyet már régen nem láthattak itt, a beköltözésem óta egész pontosan. Nem mintha nem tudnék pakolni, de ez a dolog kimerül többnyire a polcok rendben tartásával.
- Tudok jó helyeket - bólogatok egy sort, majd hozzáteszem: - És képzeld, legalább a.. majdnem a feléről nem is olvastam, és csak úgy találtam.
Kap egy nyelvnyújtást is a végére, és abban a pillanatban befordul az ajtón az album, amit magamhoz rendeltem. Átrepül a két diák feje fölött - igaz, csak azért, mert ijedten az asztalra borultak, hogy elkerüljék - és berepül a felemelt kezembe. Kicsit gyorsan érkezik, és a lendület majdnem tovább viszi, de valahogy sikerül megtartanom anélkül, hogy felborulnék vele.
- No, meg is jött - mutatom felé, majd, mielőtt megkérdezhetné, hogy mi ez, folytatom: - Amúgy jó is, hogy mondod, hogy ismerek-e más helyet. Ez ugyanis csak napfényben működik, szóval ezennel áthelyezem a büntetőmunkád helyszínét. Én persze veled tartok.
Nagy ünnepélyesen az ajtó felé intek a kezemmel.
- Csak utánad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A könyvtár a lemenő nap narancsos fényében fürdött, mikor Matilda becsukta a Kalandor Krónikások Kalandjainak Krónikái című vaskos kötetet. A mű még számára is kissé unalmas volt, noha ezt a világért nem ismerte volna el. Belekezdett, és most már a végére akart jutni, már csak azért is, mert nem akarta elhinni, hogy kétezer oldalon keresztül taglalni lehet, hogy ezek a jóemberek ezer éve amerre jártak, mindenhol hat-hét fogás ételt ettek, és ezt rendkívül fontosnak találták részletesen elbeszélni az utókornak. A könyv nagyrésze valóban a különféle ételkülönlegességek gyakran receptekkel kiegészült felsorolásából állt, és mellesleg olyan kalandokat is említett, mint griffekkel és hárpiákkal való viaskodás.
Levette a szemüvegét, és a kötetre helyezte, majd körülkémlelt a könyvbirodalomban. Csupán egyetlen diák volt bent rajta kívül, így aztán nekiállt készülődni a záráshoz. Még ugyan bőven volt ideje, de nem akart fáklyafényben dolgozni, így amit lehetett, el akart intézni most, hogy mikor idő van, csak az ajtót kelljen bezárnia maga után. Fáradt volt, így legszívesebben rábízta volna a dolgot a lányra, csak az nem lett volna szép tőle. Mégiscsak az ő munkája, vagy mi a szösz.
Ha már szóba került a szösz, nem ártott volna pár polcot leporolni sem, de ehhez végképp nem érzett most lelkierőt. Majd holnap - határozott immár negyedik napja.
Valahogy nem volt most annyira toppon, elakadt a kutatása is egy ideje, és a húgát se tudta elcsípni soha, hogy kicsit a fejére nőhessen. Ez nyilvánvalóan azért volt, mert Annabell nem akarta a dolgot túlzottan hagyni megtörténni.
Az egyhangúság, az kezdte kicsit kikészíteni. Hihetetlen módon szeretett volna mást is csinálni, mint a könyvbárban ülni, dolgozni és olvasni. Ez a felismerés egészen meglepte, hiszen azt hitte ennél jobb dolga nem is lehetne neki. Úgy tűnt azonban, hogy az apjának igaza van, és többre született. Csak még nem találta meg azt a könyvet, amiben választ találhatna arra, hogy mire is.
Ez a könyv pedig nyilvánvalóan nem lendíti a dolgot előrébb, gondolta, de mit volt mit tenni. Gondolatai fonalán aztán az ajtó halk nyikorgása akadt fent, figyelme így aztán a belépő Szendrei Véda tanárnőre terelődött. Mosolyogva visszabiccentett, és türelmesen várta, míg a nő közelebb lép hozzá. Kicsit mintha feszélyezve érezte volna magát. Talán ki kellett volna szellőztetnie - ötlött Matildának eszébe, majd további kellemetlenséget okozó jelenségek kutatásából szétnézett, hátha kiszúr valamit, ami miatt egész nap senki nem nézett be hozzá, de nem látott ilyesmit, és a levegő sem volt különösebben áporodottabb a szokásosnál.
- Sz.. öhm, helló - köszön kissé bizonytalanul, mert bár már pár alkalommal beszélt vele, ez nem jelenti azt, hogy biztos benne, hogy tegeződhet, vagy a nő a kölcsönös magázódás híve még akár diákokkal is. De végül nem is tűnődik sokat a dolgon, mert kérdéssel is fordultak hozzá, ami fontosabb.
- Nos, vaaan, igazából több is - vakarja a fejét, és pálcáját előhúzva néhányat suhint a polcok felé, mire két-három kötet suhan elé, és rendeződik szépen egymásra előtte a pulton. - A zárolt részlegben is van egy, de az.. nos, hogy is fogalmazzak.. olyan praktikákat taglal, melyeket nem biztos, hogy manapság megtűrnének főleg egy iskola falai között.
Nevetgél is egy sort mellé, de zavartan abba is hagyja gyorsan, mert még azt sem tudja, milyen céllal is kutat a tanerő. Lehet komoly dologról van szó, és nem kéne viccre vennie a dolgot.
- De persze előkereshetem.
Közben nekiáll fellapozni az elé került könyveket, és egyenként félretenni őket. Közben olyasmiket motyog, hogy "ja nem, ez kissé elavult" és "hoppá, ez nem is az", végül felpillant Védára.
- Ami azt illeti, kaptam néhány címet Chaskétől.. mármint izé, Tsosie gyógyítótól.. - kissé elvörösödve folytatja: - És már sikerült is találnom egy boltot, ahol beszerezhetek közülük egyet-kettőt, csak még nem kerítettem sort rá.
Látszik, hogy kissé kényelmetlenül érinti, hogy bár roskadásig van némelyik polc, mégse tudja maradéktalanul teljesíteni pláne egy tanár kérését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Viszonylag eseménytelenül telt Matilda mai napja is, ha nem számítjuk azt a pár kósza szellemet, akik úgy döntöttek, unalmukban átrendezik kicsit a könyvespolcokat, mindezt úgy, hogy a lehető legkisebb logika se legyen az új "rendben". Szerencsére viszonylag hamar észrevette a rendetlenkedőket - épp nem olvasott semmit, ami teljesen kizárta volna a külvilágból - így nem volt olyan nehéz rendet rakni, mintha csak az akció végén eszmél fel.
Diákok is jöttek-mentek, nem sok, de elég, hogy ne tudjon még két könyvet kiolvasni. Ez azért jól jött, mert néha már komoly fejtörést igényelt, hogy mi is legyen a következő, amíg viszont megvolt, nem volt ilyen gond. Estefelé, mikor már odakint sötétedni kezdett, egy elsős lány lépett hozzá, miután látványosan körülnézett. Tilda elmosolyodott mikor meglátta, látszott a kis nebulón, hogy lenyűgözte a könyvek rengetege.
- A jóslással kapcsolatos olvasmányok, jóskönyvek, álmoskönyvek ebben a sorban vannak, ott hátul - magyarázta, aztán egy pillanatra megakadt, majd kezét, mellyel az irányt mutatta kicsit arrébb irányította. - Illetve nem.. most épp itt vannak, a sor elején. Volt némi kavarodás ma délelőtt, és ez úgy maradt úgy látszik.
Úgy döntött, most nem áll neki visszarendezni, mert a jóskönyvek helyén lévő kötetek elég nagy valószínűséggel valahonnan egész máshonnét hiányoztak. Pálcája néhány mozdulatával begyűjtött pár legendás állattal foglalkozó tankönyvet és lexikont is, és mindet a legközelebbi asztalra küldte.
- Ha szükséged van még valamire, csak szólj bátran! - mondta, majd visszaindult a dolgára.
Egy idősebb diáklány is felbukkant, épp ekkor kapott le egy második könyvet is magának, majd célirányosan megindult arra, ahonnét Matilda éppen eljött. Egy mosollyal köszöntötte őt is, majd befordult abba a sorba, melyben a kavarodást hagyta. Nem volt hozzá kedve, de csak rá kellett jönnie, hogy ez nem maradhat így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ismét viszonylagos rend uralkodott a könyvtárban, így ma Tilda arra fordíthatta ideje és figyelme nagy részét, amire kedve tartotta, és ezúttal az emberekre jutott a választás, és nem a könyvekre. Ez meglepő fordulat volt a könyvtáros könyvimádatát tekintve, de később letagadhatta, ha esetleg számon kérik, úgyis több könyvet is falt az elmúlt hetekben. Néha mondjuk némi ételt sem ártott volna, de mindenre nem gondolhatott.
Egész nap a bejáró diákokkal foglalkozott, mindegyiket felkereste, ha az nem is ment oda hozzá, hogy megkérdezze, segíthet-e valamit megkeresni, és akkor sem nagyon zavartatta magát mikor egyik-másik elküldte. Még mindig nem tudta mindenki, hogy a könyvtáros személyében nem egy idős nőt kell keresni, és néha nem értették, mit akar tőlük. Sebaj, gondolta, majd kialakul, ha eleget pofátlankodik. Pedig nem igazán volt stílusa a dolog, többnyire nem volt társasági lény, de muszáj volt világossá tennie, hogy ő itt van, és lehet hozzá fordulni.
Mikor egy újabb diák toppan be, talárját porolgatva, becsukja a könyvet maga előtt, és érdeklődve várakozik. A srác köszön is neki, de annyira el van gondolkodva, hogy inkább az asztalnak címzi, mint konkrétan Tildának, aki azért kedvesen visszaköszön, és vár, hátha csak látszólag olyan céltudatosan halad a könyvek felé a fiatalember. Ez be is jön, ugyanis bár már jócskán a polcok közt jár, hirtelen megtorpan, majd visszaindul a könyvtárosi pulthoz. Közben a talárját is elnyeli táskája bendője, miután kellően megtisztult hozzá.
Matildát nem lepi meg, hogy angolul szólnak hozzá, Bagolykőre mindig is sok külföldről jött lány és fiú járt, sokuk azért, mert magyar felmenőik is voltak, vagy egyszerűen csak közelebb éltek hozzá, mint más mágusiskolákhoz, de voltak olyanok is, akiknek a szülei nem akarták, hogy a csemetéjük a Roxfortba járjon. Tudjukki, és annak a Blacknek és más halálfalóknak hála. Bár ők már nem voltak sehol, sokan még mindig veszélyes helynek tartották Angliát.
- Szép napot neked is! - köszön ő is angolul, majd elgondolkodik egy pillanatra. Szereti ugyan a zenét, de ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amikről nem igazán olvasott. Ezt inkább hallgatni szerette, és bár ukulelén tudott játszani, soha nem kotta alapján. Bár ezen már tervezett egy ideje változtatni. Talán ez volt a jel. Így aztán felpattant, és úgy döntött, nem egyszerűen kinyújtja a kezét, és azt mondja "arra", hanem odavezeti a diákot a szóban forgó polchoz.
- Csak nem melodimágiát tanulsz? - érdeklődik, miután int neki, hogy kövesse. - A húgom, Annabell is tanulja, bár nem vagyok biztos benne, hogy a tantárgy érdekli az órán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Habár a szellőztetés, és a takarítás ma elmaradt, és több más dologhoz sem volt már kedve, még ha zárás előtt egyetlen perccel is lépett volna valaki be, Tilda akkor sem utasította volna vissza, ha a segítségét kéri az illető.
Így, bár a köszönés kissé bizonytalanra sikerült, elhatározta, hogy mielőtt visszatérne hálókörletébe, minden fellelhető anyagot biztosít a tanárnőnek. Bár a téma sajnos távolabb állt tőle, mint szerette volna. Anyja gyógyító volt, így ő úgy is, hogy szinte csak a tankönyveit olvasta el élete során, több segítséget tudott volna most nyújtani, mint a könyvtárosnak szegődött lánya.
Miután felsorakoztatta és egyenként végiglapozta a könyveket, melyeket a polcokról varázsolt le, úgy tűnt valóban nem lesz egyéb, mint hogy megnézzék azt a könyvet a zárolt részlegben. Tilda csak egyszer járt ott lent, egészen véletlenül pont rosszul lépett, és leesett a felbukkanó csapóajtón át a titkos helyiségbe, így meglehet, hogy mást is találnának ott azon a megkérdőjelezhető köteten kívül. Bár a nő is úgy tűnik, inkább azokban a művekben lelné meg a megoldást, melyek nincsenek valami oknál fogva jól elzárva.
- Ühüm - bólogat, mikor a tanerő a kezét említi. Tilda nincs eléggé benne az iskolai közösségben, és a pletyka körforgásban, de valamit mégis hallott már, hogy Szendrei tanárnő miféle sérülést szenvedett. Egyesek sárkányokat emlegettek, de talán csak azért, mert Sárkánytant oktatott. A sárkányok.. mindig is lenyűgözték Matildát, és amint ez eszébe ötlik, bekapcsol a fecsegő üzemmód.
- Sok sárkányt látott már? A bátyám sárkánykutató. Vagyis az volt, és néha még most is. Igazából sose tudom mit csinál, csapong kissé. Olyan, mint Annabell, nem tud megmaradni a fenekén. Őő.. Annabell a húgom. Eridonos, harmadikos, nem tudom ismered-e.
Észre se veszi, hogy váltogatja a magázódást és a tegeződést. A sárkányokról beszélve az jutott eszébe, hogy a tárgyat oktató tanárral beszél, mikor viszont a testvérei kerültek szóba, már kissé megfeledkezett magáról.
Végül félreteszi a könyveket, melyeket hasznosnak talált, a többit pedig egy pálcaintéssel visszaküldi a helyére.
- Igen, igaz.. most kell, persze - bólogat kicsit zavartan, és már nem is érti, minek hozta egyáltalán szóba a gyógyítót. Érdekes, jut ellenben eszébe, hogy Véda nem hozzá fordult a problémájával. Vagy talán megtette, és Chaskénak nem volt gyógyírja rá? Mindegy, ezt nem fogja firtatni.
- Akkor ez a kettő van egyelőre.. De tartok tőle, hogy nem a legjobbak - teszi rá tenyerét az említett könyvekre, majd az ajtó felé fordul, mikor az halkan becsukódik. Az utolsó diák is távozott, kettecskén maradtak a könyvek rengetegében.
- Jól van, nézzük meg őket - bólint, és még biztatóan el is mosolyodik, hátha ettől majd kevésbé lesznek sötétek a sötétnek vélt művek. - A zárolt részleggel mindössze annyi a gubanc, hogy még nem jöttem rá, hogyan kell szándékosan megtalálni. Diákkoromban mesélte az akkori könyvtáros, hogy ő bármikor rátalál, de persze nem árulta el a titkát, én pedig.. még nem jöttem rá.
Zavartan nevetgél egy sort, miközben elindul a polcok között.
- Egyszer megnyílt már nekem mondjuk, de akkor majdnem a bokámat szegtem, mert egyáltalán nem szándékoztam megtalálni és beleestem. Azóta is azon töröm a fejem, hogy mire gondolhattam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ha már úgyis ráér, és más épp úgysem szorul segítségére, úgy dönt tehát, hogy elvezeti a fiút a keresett részleghez. Persze magának se árt, ha gyakorolja az útvonalat, még nem is teljesen biztos benne, hogy épp ott kell keresni a kottákat, ahol gondolta. De most majd biztosra megy, és addig is legalább egy újabb lelkes kis könyvbújót ismer meg. Neki mindenki az, aki beteszi ide a lábát, mert a kényszer nem látszik mindegyikük arcára kiülni. De Matilda ha azt látja, is hajlamos egész másként értelmezni az undorral keveredő kedvtelenséget a diákok arcán. Ez a nebuló azonban nem mutatja jelét ennek, sőt, inkább érdeklődő pillantásokat küldöz szét maga körül, rácsodálkozik a könyvtár azon részére, melyen Tilda épp átvezeti. A könyvtáros ezt igen nagy örömmel látja. Először ő is hasonló ábrázattal vonult végig a sorok közt, sőt, igazándiból később is előfordult még párszor.
- Harmadikos már, és pirosban utazik - feleli a húgáról való érdeklődésre. Kicsit még fel is szegi állát közben büszkeségében. Nem az ő érdeme, de azért még lehet büszke a kishúgára. Bár jó lenne, ha több indokot szolgáltatna rá.. de hát Matilda a kicsivel is beéri. És ha Annabellről van, ez többszörösen igaz. Már-már akkor is boldog, ha semmi rosszat nem hall róla egy napig.
Közben a srác kissé zavartan bemutatkozik, így Tilda is visszakanyarítja figyelmét rá. Lassít, majd meg is torpan, ahogy a rellonos felé fordul.
- Axel? Örvendek. Én Matilda vagyok - ki is nyújtja megszokásból a pracliját felé, és kedves mosolyt fűz mellé, mely azonban nem megszokásból jön, hanem természetéből fakadóan. - Sokadéves könyvaddikt.
Felpillant, és abban a pillanatban látja, hogy meg is érkeztek. Zenekönyvek, zenetörtélelmi lexikonok, és külön, zenészeknek szentelt példányok fala tornyosul előttük. Némelyik kötet gerinccel befelé néz, hogy a lapjai közé csúsztatott bakelitlemez is elférjen. De ezekből külön kis kollekció is látható kicsit odább.
- Helyben volnánk - jelenti ki az egyértelműt, hiszen felcsillanó szeme már előre elárulta. - Tudod esetleg konkrétan, hogy mit keresel, vagy átfogó kutatást végzel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Az valóban meglehet - és persze az sem kizárt, hogy ha egy évfolyamba járnának, se ismernék egymást, de nem valószínű. Legalábbis a srác már biztos észrevette volna Ann-t, ha húga őt nem is. Nem feltétlenül azért, amiért egy lány feltűnhet egy fiúnak, hanem mert Annabell hajlamos a viselkedésével feltűnést kelteni.
Végül eljutnak a bemutatkozásig is, Matilda kis önjellemzése is betalál, mert Axel jókora mosollyal jutalmazza. A könyvtáros kisasszony mosolya is szélesebbre húzódik kérdésére.
- Pont, ahogy mondod, mindenfélét olvasok.
Ő maga is alaposan megcsodálja a szekciót, ahová érkeztek, mert bár már látta korábban is, még nem igazán időzött itt el. Pedig tervezte, hogy mélyít a polcokon, hogy ne gerinccel befelé kelljen azoknak a bakelittel felszerelt daraboknak ülniük a helyükön, mert így bizony sorra lehet őket kihúzogatni, hogy meglelje valaki, amit tuképp keres. Közelebb is lép, és biccent a fejével a polc felé a rellonosnak, hogy jöjjön ő is.
- El lehet vinni őket, persze. Beírjuk a nagy könyvbe a pultomon, hogy mikor, és mit vittél el, aztán már csak visszahoznod kell, még év vége előtt lehetőleg. Ez az elmélet, gyakorlatilag csak annyit tudsz elvinni, amennyit elbírsz, ezzel a problémával már párszor szembesültem.
Nevetgél egy sort, mert bizony valóban nem ritkán látni őt a folyosón baktatni annyi könyvvel a kezében, ami mögül ki sem látszik az arca. Szerencsére mindig akad egy-két diák és tanár, aki rászól, hogy vigyázzon, oszlop, vagy lépcső, vagy épp lovagi páncél, mielőtt felbukna, vagy épp lebukna egy miatt. Néha azért elmorfondírozik rajta, hogy nem kéne a szerencséjét kísértenie.
- Sajnos nem engedhetem meg, hogy itt maradj éjszakára - rázza meg a fejét, mert a hálózsák említése azt sugallja, hogy a beköltözést nem csak nyitvatartási időre érti Axel. - Tudod, házirend, ugyanaz a szabály vonatkozik a könyvtárra is, mint az összes tanteremre, és folyosóra az iskolában. Éjszaka csak a hálókörletetekben és klubhelyiségetekben lehettek.
Kénytelen kicsit elnézni balra, mert most a szemébe nézés e szavak kiejtése közben nem menne zökkenőmentesen. Aludt ő a könyvtárban diák korában. Illetve alvásra nemigen kerített sort, csak másnap az órákon.
Levesz egy könyvet a polcról, megnézi, majd egy másikért nyúl, visszateszi őket, majd újabbat kap le, míg végül fel nem csillan a szeme.
- Franz Schubert. Parancsolj.
Megsárgult lapokból álló, kék, keménykötésű, gerincén kopottas ezüst betűkkel szedett művet nyújt át Axelnek. Ha kinyitja, egyszerre zene tölti be az étert. Nem tudni honnét jön a hang, a könyv varázsa teszi. Nem is hallja más, csak aki a könyvet tartja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mezítláb szaladok végig a bejárati csarnokon, halk jujjogások közepette, elvégre miért is volna meleg a kő talpam alatt, és ha már nem az - mert tényleg nem - akkor kénytelen vagyok ennek hangot is adni. Aztán lefékezek a nagyterem bejárata előtt, és bekukucskálok a nyitott ajtón a zsibongásba, mely odabent uralkodik.
Még nincsenek túl sokan a bálozók, nem jöttem későn, igazából nem is azért siettem, mert attól tartottam volna, hogy lemaradok valamiről. Ha megkérdeznék, miért is tettem mégis, nem tudnék mit válaszolni. Talán az izgalom. Régen nyílt alkalmam már a nagytermet a karácsonyi pompában tündökölve látni, és ha nem is maga az esemény, hát ez idevonzott. Diákként is csak csendben besomfordáltam, és elbújtam valahol hátul, és nézelődtem. Akkor még azzal sem foglalkoztam, hogy rendesen felöltözzek, alkalomhoz illően. Talán ezért sem vettek észre.
Most már, hogy könyvtáros, ezért sokak által gyakran látogatott, ezáltal látott személy lettem, nem hiszem azt, hogy teljesen feltűnésmentes maradhatok a bál idejére, így, ahogy az évnyitón, most is kiválasztottam egy hétköznapitól megfelelően elütő darabot, hogy elvegyüljek az ünneplő sokaságban. Mikor nem sokkal ezelőtt megszemléltem magam a tükörben (amit ki kellett szabadítanom egy könyvoszlop mögül), megállapítottam, hogy úgy nézek ki, mint egy mikulásvirág. Kellően bizarr, szóval megteszi. Igazából még tetszett is.
Belebújok az ezüstösen csillogó cipőmbe, majd kifújom, majd kihúzom magam, és besétálok. Tekintetem automatikusan felfelé vándorol a mennyezetről hulló mágikus hó irányába, és kis híján sikerül is felbuknom egy nem sokkal előttem érkező párban.
- Hoppá! Párdon.. - nevetgélve slisszanok el a közelükből, mert úgy tűnik nekik máris a táncon jár az eszük. Én inkább az édességeket környékezem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Habár a program szerint a bált a végzősök tánca nyitja, ez semmiben sem gátolja meg a fiatalabb diákokat vagy épp a tanárok egyikét-másikát abban, hogy párjába kapaszkodva egymásba feledkezzenek. Mosolyogva látom, hogy az est első csókja is elcsattan. Minden bizonnyal nem az utolsó.. már csak ezért is igyekszem nagyon elkerülni az ünnepi díszeket. Ennyi fagyöngy alatt nem is lenne meglepő, ha lassan senki sem jutna szóhoz. Legalább akkor végre felszólalhatna az igazgató úr is.
Kissé béna érkezésem, és többeket majdhogynem fellökésem után egyik sütit a másik után ragadva fogok hozzá a kínálat minőségellenőrzéséhez. A manók kitettek magukért, ahogy azt megszokhattuk, így csakhamar rá kell jöjjek két dologra is: nem bírok már többet magamba nyomni, és eldönteni se tudom, melyik volt jobb. Patthelyzet, úgyhogy szünetelek egyet, visszafordítom tekintetem a táncoló párokra, és figyelem őket, illetve azokat, akik hozzám hasonlóan vagy egyedül érkeztek, vagy eleve lovat kéne eléjük fogatni, hogy a táncparkettre rángassák őket. Van, aki szégyenlős, van aki nem tud táncolni, és vagyok én, aki mindkettőt elmondhatja magáról. Szóval a biztonság kedvéért a kezembe ragadok egy süteményt, hogy látszódjék, nem szabad a kezem a táncra. Ekkor slisszol mellém egy szőkeség, én pedig megfeledkezve róla, hogy épp az imént vettem a kezembe egy csokis sütit, a nyakába ugrok és lelkesen összemaszatolom kicsit.
- Sziaajjajj, bocsi! - gyorsan megpróbálom a morzsákat eltüntetni róla és ruhájáról. - A tiéd is!
Ez mondjuk tekintve, hogy épp összekentem, nem a legjobb, amit épp mondhatok, de már mindegy is. Régen láttam már Annabell korabeli unokatestvérem, és most ennek örülvén lehetetlen leradírozni arcomról a mosolyt.
- Húha, akkor nem is a tiéd? - kérdezem elképedve, a megmaradt csokis morzsák lekapkodását folytatva. - Szerintem tényleg szépek, nem is gondoltam volna, hogy így is foglak látni valaha.
Akárcsak Annabell, Adri sem volt túlzottan oda a lányos dolgokért. Nem mintha én egy Barbie lettem volna, nem is nagyon szoktam nézni, hogy mit is veszek épp magamra, de undort nemigazán váltott ki belőlem ruhanemű.
- Nem sok minden, gondoltam megnézem, hogy fest ma a nagyterem - nézek ismét körbe megcsodálni a díszítést. - És hallgatom a zenét, tömöm magamba az édességet.. szóval csak a szokásos. Na és veled? Ki vett rá, hogy felbukkanj ma este?
Valahogy az arcára volt írva, hogy szívesebben társalogna valahol máshol. Annabellt is szóba hozza, én pedig valamiért reflexből körbenézek. Mintha bármi esély volna rá, hogy eljön. Persze karácsonyi csoda még történhet, Adri is itt van, miért is ne dönthetne a bál mellett Annabell is?
- Nem tudom. Te biztos gyakrabban látod nálam, hiszen egy évfolyamon vagytok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fokozódó izgalom kerítette hatalmába a könyvtáros kisasszonyt, miután arra jutottak Szendrei tanárnővel, hogy a legjobb megoldásban reménykedve ideje felkeresniük azt a rejtett részlegét a könyvtárnak, melyet csak kevesen láttak ezidáig. Nyilvánvalóan nem véletlenül. Ez az izgalom mellett némi aggodalomra is okot adott, bár Tilda úgy tudta, semmilyen akadály nem állja útját annak, aki végül megtalálja a csapóajtót. Csupán maga a megtalálása, ami problémát okozhat.
Fecsegését hallva mintha Védában felderengene valami, valami új információ. Mikor aztán felfedezését Tilda tudtára hozza, a könyvtáros egy pillanatra elképed.
- Te jó ég! Sárkányos néni! Izéé, mármint, persze, már emlékszem.. rád - furcsa, így az évek távlatából felidézni egy emléket kislánykorából, mikor lesétált az alsó szintre, hogy igyon egy pohár vizet, és az általa csak Sárkányos néninek hívott nőt pillantotta meg a nappaliban a szülei társaságában. Zavartan köszönt neki, és gyorsan elsietett a konyha irányába, aztán visszafelé szemlesütve rohant vissza szobájába, de azért még a lépcsőre lehajolva gyorsan vetett egy utolsó pillantást rá. Nem sokat tudott róla, szinte semmit, de édesapja ismerőse volt, és az ő ismerősei egytől-egyig rettentően izgalmas emberek voltak.
- Doriánnak hívják - mosolyog büszkén, miután sikerül a jelenbe visszakanyarodnia, és túltennie magát az előbbi felismerésen. Inkább a bátyja köré vonja vissza gondolatait, és máris megint fecsegőbe csap át.
- Teljesen eszemet a drágám, folyton olyasmivel próbálkozna, amit mások nem csinálnak, legutóbb azért lépett le a többiektől, mert nem hagyták, hogy megülje az egyik mennydörgőt mindenféle védőfelszerelés, vagy hám nélkül.
De ideje a feladatra is koncentrálni, így aztán összedörzsöli tenyerét, és körbekémlel, mintha csak arról akarna meggyőződni, hogy senki nem követi őket az ismeretlenbe. Izgalom, kaland, felfedezés.. teljesen megkattant szegény lány máris, pedig semmi különösebbre nem készülnek. Bár rejtett, és titkos a könyvtár azon része, melynek felkutatására szentelik most idejüket, egyáltalán nem az évszázad felfedezése lesz - feltéve, ha egyáltalán sikerül.
Összeszedi gondolatait, felidézi mindazt, amit a zárolt részlegről tud.
- Nem, nem napszak kérdése - nyugtatja meg Védát, miközben pálcáját előhúzza. Nem teljesen tudatosan teszi, de már arra készül, hogy pillanatok kérdése, és ott lesznek. Most valahogy önbizalom tölti el, biztos benne, hogy ketten együtt meg fogják lelni. - Azt olvastam, hogy csupán a beavatottak találhatják meg, valamint, hogy folyamatosan vándorol a könyvtárban. Szóval az biztos, hogy mozgásban kell lennünk, hogy egyszercsak megjelenjen előttünk. Azonban még így sem biztos, hogy észrevesszük, a múltkor sem láttam, hogy ott van, csak azt vettem észre, mikor már belecsúsztam félig. Ami mondjuk elég különös, hiszen nem lehetett nyitva, hacsak nem épp valaki kinyitotta.. - ezen egy pillanatig elmereng, majd megrázza fejét, és jobbra-balra nézelődve elindul a folyosók mellett. Előtte a biztonság kedvéért a bejárati ajtó felé int pálcájával, mire zár kattan.
- Úgy tudom, nem lehet egyszerűen meglátni. Ha keresed, nem találod meg, nem láthatod meg, mert olyan varázslat védi, mely elrejti a kutató pillantások elől. Csak úgy lehet észrevenni, ha nem felé nézel. De ezt nem egészen értem.. akkor hogyan?
Már nem is egyszerűen a tanerőnek beszél, hanem egyúttal hangosan gondolkodik. Benéz mindenhová, néha becsukja a szemét, de olyankor persze semmit se lát, és csak megrázza a fejét, hogy micsoda zagyvaság. Hogy kell valamit észrevenni úgy, hogy nem nézel rá?