Kívánságdoboz a Mikuláshoz.

Mikulásnak címezve



Napok óta nem mozdult már ki a szobájából, talán az ágyát is csak a legvégső, legszükségesebb percekben volt képes elhagyni. Sem kedve, sem energiája nem volt arra, hogy újabb és újabb termeket, folyósokat, vagy éppen Bogolyfalván rejtőző piszkos kocsmákat fedezzen fel. Az óramutató hol gyorsabban, hol lassabban ketyegett, de a navinés fiú figyelmét mindez teljesen elkerülte. Otthonról hozott, százszor kiolvasott könyvét bújta, ami mugli tudományokról szólt, méghozzá az űrhajózást állítva témájának középpontjába. Endre kifejezetten szerette a csillagászatot, az űrhajózást és a NASA-híreket, bár ahhoz kétség sem fér, ezt aranyvérű családja otthonában a legkevésbé sem hozta szóba, egyedül bátyjával beszélgettek néhanapján a kertben fetrengve a Holdralépésről, és a gravitáció megszűnésének lehetőségeiről. Valamiféle téli depresszió kerülgethette ezekben a napokban, ajkait egyetlen szó sem hagyta el, csak hümmögés és elégedett bólintások sora követte a rongyosra olvasott lapok sorait. Édesanyját is csapdába csalta olykor-olykor ez a fránya önmagábazuhanós, befelé koncentrálódós, orrlógatós időszak, de a család ezt mindig csöndesen elfogadta, több figyelmet fordítottak az asszony felé, majd pedig nyomtalanul eltűnt ez a kór, mind az arca, mind a hanglejtése felüdült.
Hány óra lehet? Hány nap telhetett el egyáltalán mióta itt gubbasztok? Araczki erőt vett magán, ledúrta a takarót felmelegedett testéről és hatalmasat sóhajtva kikelt. Kockás pizsamájából kibújva normális öltözék után nyúlt, és hamar átbújtatta fejét fekete v nyakú pólóján. Farmerének övét csatolta már, amikor elhagyta a hálókörletét, és éhesen korgó gyomrát megsimogatva indult el a nagyterem felé.
- Az anyját - nézett körbe, hiszen az egész kastély olyan másnak tűnt. Ünnepinek, díszesnek, hangulatosnak látszott, és Endrének észrevétlenül csúszott ajkaszéle mosolyra. - Jó újra az életben!
A nagyterem természetesen pompázatos volt, és egy újdonságot is megfigyelt a negyedéves. Egy kis dobozkát, amelyet biztosan a hírhedt, és nagyon kedves Mikulás bá' hagyta ott a jó és kevésbé jó ifjak kívánságaiknak. Endre gyorsan döntötte el, hogy ő is írni fog, de előbb eszik valami finomat, és közben kitalálja mi is lenne a legszebb ajándék számára ebben az évben. Leült hát egy közeli asztalhoz, és elgondolkodva nézelődött az ételek között.

Drága Endre <3



Ruha: http://pbs.twimg.com/media/A9ZPoQ9CIAA1rpM.jpg

Az asztalnál ülve teljes ünnepi hangulat homályosítja el elméjét, és csillogó szürkés szemeivel bámulja társait, akik falánk módon töltik lepénylesőjüket a különböző édességek és sós sütemények felsorakoztatott hadseregének tagjaival. Ő maga is egy édes mikulás alakú süteményért nyúl, és jóízűen csámcsogva falatozni kezd, amikor lehuppan mellé régen látott cukrászleánykája, és váratlan üdvözlő puszival lepi meg.
- Szia! - pillant hatalmasra tágult szemekkel, hangját alig hallatva mikulással töltött szája miatt. - Hát ezt miért kaptam?
Úgy megörül a lánynak, még a szíve is gyorsabban kezd verni. A falatokat gyorsan rágva sűrűn nyelt, minél hamarabb tiszteletteljesen tudjon beszélni háztársnőjével. Tekintete a lány ölében fekvő pulóverre esik, majd gyorsan visszanéz Veronika arcára. Vigyorogva nézi őt, igyekszik nem gondolni semmire, de az biztos, hogy a pulcsi mintája izgalmas képzeteket szül napok óta ellaposodásra ítélt lelkivilágába.
- Ööö... - próbál megszólalni, majd beszéd helyett a pulcsiért nyúl, és maga előtt tartva azt, tüzetesen megszemléli a feliratot. - Igen, én is kívánok. Mostmár biztos.
Felnevet, és Vera szemeit keresi, de csak viccelődik, egyáltalán nem szeretne udvariatlanul viselkedni, főleg nem ezzel a lánnyal.
- Ó, én nem is hoztam tollat, sőt, semmit sem - húzza félre száját, és lehangolódva figyelmetlenségén egy újabb süteménybe fojtja bánatát. - Na, nem baj, majd ha végeztél, odaadnád? Ráfirkantok valamit én is egy lapra.
Pontosan még nem tudja mit kellene kívánnia, hiszen most tökéletesen boldog, semmivel sem kell törődnie, mindene megvan, a családja távol, de folyamatos bagolykapcsolatban állnak egymással. A tanulásban is egészen jó képet mutatnak a szorgalmi időszak eredményei, és kapcsolatai sem haragosak. Viszont Veronika kissé megzuhantnak, arca pedig nehéz napokat megéltnek tűnik.
- Hé, jól vagy? - kérdezi, és karját átveti a vállán, hogy egy kis biztonságérzetet adhasson neki, vagy legalábbis bizalmat szavazzon a problémának. - Régen láttalak már...
Szemeiben aggódás támadhat, bűntudata is van, hogy akármennyit is ment a faluba, a cukrászdába nem tért be, pedig megjegyezte mikor ér rá a leányzó. Saját hiba, és erre az ember mindig csak utólag jön rá.
- Na mondd, mit kívánsz te kis mikulásváró pólós? - mosolyog le Veronikára, és egy bögre forró kakaóért nyúl.

Endre <3

- Áhá, a szeretetátadás végett - bólogat jóhiszemű álca mögé bújva, és hatalmas vigyorral folytatja. - Egyéb esetben ilyen kedvességre nem is számíthat az ember, gondolom?! Szóval akkor folyt.köv. jövő év december ötödikén.
Ahogy beszél jókat mosolyog, legfőképpen a lány komoly szavain, és a szeretetről szóló kiselőadásán. Ő úgy tartja, hogy a szeretet érzetét az év minden napján vétek elmulasztani, így a decembernek nem tanúsít különösebb fontosságot - persze imádja ezt a hónapot, jönnek az ünnepek, minden díszes, és az a rengeteg ínycsiklandozó sütemény, amelyekkel körülötte mindenki kedveskedik, egyszerűen önmagában véve is csodás.
Csendesen figyeli a fiatal lányka mosolygós-kuncogós reakcióját az elhangzott szavaikra, majd eltátott szájjal rázza a fejét.
- Micsodaaa?! - túlozza el a hangsúlyt és kiejtést is, de mindvégig hosszú vigyorra nyúlik arca. - Ilyet kinéznél belőlem? Na, de...
...és eszébe jut egy 'aprócska' dolog, amit már egy ideje eszében tartott, és most emiatt nem tudta normálisan kifejezni magát.
- Várj, hé, hé, hé - mutogatja mutatóujját a lány felé, és összehúzott, huncut szemekkel vizslatja a cukrászleányt. Még nem tudja pontosan hogyan hozza fel ezt a témát, mert ígyis-úgyis kínosnak érzi, mivel magához olyan közelinek tartja Veronikát, a nevével mégsincs tisztában. Ha most csak úgy, a természetességet választva megkérdezi, hogy "Hé, mi is a neved?", az úgy nem lesz a legjobb. De azt sem vághatja a leányzó arcába, hogy "Hahó, amúgy Endre vagyok."
Közel hajol a barna hajhoz, és igyekszik a lehető legnyugodtabb és legridegebb maradni, mert rögvest elnevetné magát, ha igazán belegondolna a következő jelenségbe.
- Kezd zavarni, hogy még mindig nem tudom, mi a neved - mondja egészen halkan, hogy még a legkíváncsibb manófül se hallhassa meg, kizárólag a célszemély. Szavai után eltávolodik a leánytól, és az asztalra tett lapra pillant.
- Amint kitalálom a legmegfelelőbb ajándékot, leírom - mosolyog, de közben kíváncsian várja, hátha hamarabb nyúl a tollért a navinés lány.
- Szabadságra mentél?
Endre homlokráncolva távolodik Veronikától, nem érti mi hozta ezt ki a lányból, hiszen nem úgy ismerte meg őt, aki csak úgy kivesz némi szünidőt, és lábatlógatva brazil szappanoperákat bújik éjt nappallá téve.
- Szóval baj van - jelenti ki határozottan, de a hősnevek hallatán nem állja meg, nevetni kezd. - Végülis, nem olyan nagy baj, ha úgy döntesz, elmélyülsz ezekben az igazán értékes művészi alkotásokban, de ha valami másféle, egyszerűbb nevű társaságra vágysz, én is itt vagyok. Általában a konyhában vagyok fellelhető, vagy esetleg még lent a kocsmában vajsört szopogatva.
- Milyen ötleteid vannak? - kérdezi kíváncsian, hiszen neki még egyetlen igazán jó kívánságötlete sincs. - A fagyöngyről csak a pulcsid jut eszembe...
Vigyorába zavar is vegyül, ezt a fagyöngy témát eléggé találtnak érzi, így inkább az egyszerű, értelmesebbnek - és kivitelezhetőbbnek - tűnő ötletek után kutat viruló fejében.

Endre

Széles "Éppen most kaptam szívrohamot" Veronika Anna  

Másképpen is válhat ez a fajta dolog természetessé, de ezt most jobb nem firtatni, csak mosolygósan hallgatni, és sütikkel tömni a már nem az éhségtől korgó-morgó gyomrát. A kakaó is szépen fogy már, Endre nem győzi törölgetni arcát, nehogy jól lakott óvodás képét fesse Veronika előtt. A komoly érzetű választ meghallva megértően pislant a szokásosnál kicsivel hosszabban, ezzel adva a témában nemes egyetértését.
- A barátok már csak ilyenek - fűzi hozzá sokat sejtetően, mint aki nap, mint nap jártas a fiú-lány barátság témájában. Még nem sikerült eldöntenie, hogy létezik-e ez a fogalom, de az is igaz, hogy sohasem kellett ilyesmin gondolkodnia.
- Pedig nekem tényleg eszembe sem jutott - mondja őszintén, és hiába erőlködik, nem képes beleképzelni magát a helyzetbe, amiben a fagyöngy alatt henyél, és várja a kínálkozó lehetőségeket. Az ilyesmiben nincs semmi vonzó számára. Veronika története a szüleiről nagyon kedves, a fiú néma figyelemmel hallgatja a mondottakat, és néhol elereszt egy-egy kisebb mosolyt.
- Hidd el, hogy nem nyálas - csóválja a fejét, hiszen ő is hasonló szülők gyermekeként látott napvilágot és nőtt fel. - Az én szüleim között is igazán jó a viszony, nagyon szeretik egymást, és ezáltal az egész otthoni légkör olyan kellemes, jó hazatérni.
Mesél egy picit ő is, de nem kell sok, hogy eszébe jusson testvére és Andrea házassága, akiknél hiába működik egyelőre a kémia, az a nőszemély gonosz, mint egy áktozott boszorkány. Bár, mit várunk? Az is.
Endrének kifejezetten tetszik a hatás, amit mindenbizonnyal ő vált ki a mellette üldögélő leányzóból, és hangosan nevetni kezd amikor Veronika bemutatkozik.
- Örülök, hogy némi késlekedéssel, de megkérdeztem a neved - jelenti ki sugárzó arccal, és viszonzásul ő maga is elárulja becsületes nevét.
- Araczki Endrének kereszteltek, se második név, se izgi vezetéknév, csak így egyszerűen ennyi fért bele a keretbe.
Talán nem kellett volna ennyire elhúznia bemutatkozását, elegendőnek bizonyult volna egyszerűen egy vezeték, és egy keresztnév is, viszont önkéntelenül szaladt meg a mondat, és az ilyet tévedés volna visszafojtani. Igazi hiba.
Endre nem igazán hiszi amit Veronika mond, miszerint egy másik lány munkamorálján esett meg a szíve, sokkal inkább gondolja azt, hogy valami olyasmi történt, amit egyelőre nem árul el neki a lány. Mindenesetre nem firtatja, ha megfelelő lesz majd az időpont, úgyis megosztja vele a múltat, a jelent vagy akár a jövőbeli terveit, vágyait. Külföldön volt, és nincs jól, ennyi szent, de nem baj, vigyorogj Endre, egyben van, nincs baja, legalábbis külsőleg úgy tűnik.
- Az a kocsma nagyon jó hely! - javítja ki az elhangzott szavakat, majd eszébe jut egy gyors kívánság. Fel is kapja a tollat, és a lapra firkantja.
"Legyőzni szkanderban azt a múltkori kövér és nagyon büdös pasast!"
Jóízű, kissé gunyoros vigyorral karcolja a papírt a toll hegyével, majd leteszi azt, és újabb korty kakaót ízlelget. Jól esik neki, hogy az ötödéves kellemes társaságnak tartja őt, ilyet még nem igen élt meg, ezért talán most az újdonság varázsával bomlasztja a fiú elméjét.
- Mit szólnál, ha holnap elmennénk korcsolyázni? - kérdezi, és a tollat ismét megemelve ezt a kívánságot is leírja a tintától egyre színesedő papírra. - Jó volna, ha velem tartanál. Egyedül nem szeretnék, meg gondolom tele van párokkal, rossz lenne.
Kérdőn néz a lányra, immáron teljes testével felé fordulva. Érdeklődő, kíváncsi és izgatott is egyben, a teste és lelke is feltöltődött pozitív energiával, így most duzzad a jókedvtől.
- Nekem adnád a csókolj már meg feliratú pulcsidat? - felröhög saját kérdésén, és hálásan megköszöni a kedves ajándékot. - Ha felírod azt a kívánságod a papírra, hogy fogadjam el, akkor megleplek vele és elfogadom. Mit szólsz?
Azért a félig-meddig sajátjának vélt felsőt magánál tartja, biztos benne, hogy hamarosan tollat ragad a lány, és onnantól kezdve úgyis az övé lesz a ruhanemű, csak még azt nem tudja, hogy pontosan mit is kezdjen vele.
- Nincs ezzel probléma - mondja nyugtatólag, és ha még a lány kezében van a toll, akkor kikapva azt onnan, felírja a papírra az összes elhangzott Veronika-kívánságot.
- Így ni!

Simán csak Araczki Endre

Kellemesen érzi magát, és a percek csak úgy rohannak ezen a süteményezős, beszélgetős, Mikulás-várós délelőttön. Endre felszabadultan beszélget, már egyáltalán nem érzi magán az elmúlt napok bezárkózottságát, önmagába borulását.
- Nekem itt még nem igazán alakultak ki kapcsolataim, csak egy-két futó találkozás, illetve nem szívesen látott arcok borzolják a napjaimat - mondja szavai mellé kezeivel is hadonászva. Nagyon jól szeretné kifejezni magát, így leginkább a földet bámulja, vagy az asztal lapját kopogtatja jobbjának bütykeivel. Keresi a szavakat, és hamar rádöbben, hogy az imént mondottak elég sarkosan hangozhatnak. - Persze találkozom olykor értékes lelkekkel is.
Mosolyogva fejezi be a mondatot, hiszen Veronikában mindig csak értékeket fedezett fel eddig. Sugárzik belőle valami jó, amit az emberek - legyenek nők vagy férfiak - tudat alatt keresnek, és Endrét nem lepné meg a lány, ha azt mondaná, hogy neki van a legtöbb barátja, a legtöbb udvarlója, a legtöbb kedves ismerőse itt. Persze tudja, hogy a cukrászdai munka és a bagolyfalvi otthon némileg elzárja a társasági élettől, mégis így gondolja, és ő nem igazán szokott tévedni.
- Ha nem jönne a Mikulás, akkor nem hinnél nekem? - mereszti a szemeit, és huncut szájszél mozdulatot is megenged magának. Rögtön felfirkantja a lapra, hogy "Kedves Mikulás úr, az egyik kívánságom, hogy Széles Veronika Anna ne kételkedjen a szavamban soha!" A betűk szinte olvashatatlanok, Endre már fiatalkorában sem írt túl szépen, és ez az évek múlásával egyre csak rosszabb képet mutatott. Süteményért nyúl, most épp egy rummal töltött kókuszkockát nézett ki magának, és aprókat harapva belőle, lassan ízlelgeti azt. A hasa, mint egy feneketlen kút, a végtelenségig tölthető finomságokkal.
- Ühmmmm, úm, úúú - mormogja, és behunyja a szemeit, hogy minél tovább tartson az íz adta élvezet. - Ez Isteni!
- Tetszik a nevem? - nevetve nyitja ki a szemeit, és megrázza a fejét. - Ritka, hogy bárki is így vélekedjen az Endréről. Iván választotta még, amikor szüleinktől kistestvért könyörgött ki. Nem is tudom, honnan szedte ezt a nevet, de majd a következő bagolypostával megérdeklődöm.
Pillanatokig mereng neve eredetéről, mert még azzal sincs tisztában, hogy van-e valami jelentése, és az is felkelti érdeklődését, hogy vajon testvérének mi alapján jutott pont ez a keresztnév eszébe.
Veronika aztán a kocsmában töltött órákról kérdez, amiről igazság szerint nincs sok emléke a fiatal varázslótanoncnak. Aznap éjszaka nagyon berúgott, és csak arra emlékszik, hogy akkor találkozott utoljára Opheliával. Vajon megbántottam valamivel? Talán túl sok voltam neki részegen. Pedig úgy tűnt, hogy lehetünk akár barátok is. Gondolataira bánatosra húzza ajkait, majd csak néhány szóval válaszol.
- Igazából csak a vajsör és a szórakozás emléke teszi - feleli vállát megrántva, és tovább figyeli Veronikát, a Mikulásnak szánt papírt, és a kakaós bögrét. Hiányzik neki Ophelia, pedig olyan elviselhetetlennek tartotta az első találkozásnál, emlékszik, még a feje is borzasztóan megfájdult. Most pedig sehol semmi róla.
- Garantálod?! - kérdezi mohón, és nevetve reagál a kedves szavakra. - Hogyne élvezném már, amikor imádok korcsolyázni, és amúgy is, veled mit nem élvezne az ember fia?
Szívesen gondol a másnapra, már alig várja, hogy korcsolyát húzzon a lábára, és pörögjön egy jót a sík jeges talajon.
- Annyit kívánsz, amennyit csak szeretnél - mondja meggyőződve szavai igazságán, miközben észreveszi, hogy a lányka titkolózni kezd. - Hé! Ez nem ér, mutasd csak! Mit írtál rá, hm?
Nyúlkálni kezd a lány fele, de ha ő nem hagyja magát, nem válik tolakodóvá. Vigyorogva kezd keresgélni ő is egy kívánságot, ami valamivel több, mint amiket eddig sikerült összeszednie. De csak bugyuta, ostoba, gyerekes dolgok bújnak elő a vágykavalkádból így Endre arrébb tolja az előtte fekvő tányérokat, kakaós bögrét, és süteményes tálakat, majd Veronika pulcsiját leterítve az asztalra, a lány felé fordulva leteszi a fejét.
- Veled fogok kívánni valami szépet, csak még meggondolom, melyiket válasszam.

Araczki "Komoly a neved" Endre

a Nagyterem látképe

Mikor benyitsz, feltárul előtted a hatalmas feldíszített terem. A falakon csipkebogyóból és fenyőágakból készült kis csokrok helyezkednek el, amik nagyon hangulatosak. Az egész helyiséget belengi a fenyő illata. A légkör önmagért beszél. Az egész középpontjában egy hatalmas karácsonyfa áll gyönyörűen kidekorálva illetve pár kisebb még a falak mellett. Szépen csillognak a gömbdíszek, annyira fényesek, hogyha valaki közel megy magát is látja benne. A fantasztikus égősor, amely körülfonja a fát, olyan hangulatot kölcsönöz, amit csak ez az ünnep hivatott mutatni magából. A fa körül pár csillagszóró is lebeg, amik még tökéletesebbé teszik az összképet. Mindenki számára névre szóló ajándékok jelennek meg karácsonykor alatta.
Több meglepetés is várja azokat, akik az ünnepek alatt ideérkeznek. Akár mikor megeshet, hogy egy nem várt hóesés következik be a teremben, a hirtelen kis apró meglepetésekről, pici ajándékokról nem is beszélve. Az ünnep mindenkinek kedvez, legyen ő tanár, diák, egy barát vagy családtag, esetleg egy pár. Ez idő alatt vándorló fagyöngy csokrocskák járják a termet, észrevétlenül vándorolnak párosról-párosra.
Az igazgató úr kedvesen, mikulás jelmezben megtartja a lakoma megnyitó beszédét, majd hivatalosan is kezdetét veszi ezzel a vacsora.
Minden ház saját asztalán és a tanárok asztalánál is meg van terítve a legszebb terítékkel mi szem, szájnak ingere ott pihen az asztalokon. Az összes létező karácsonyi finomság most karnyújtásnyira van, akár pukkadásig is eheti magát az ember. Az ünnepi vacsora után hirtelen a semmiből egy záporszerű szaloncukor eső következik be. Minden színben és ízben, bárki talál köztük kedvére valót. Majd csak mindezeket követően jön a Karácsonyi bál. A szívmelengető és kellemesen hangulatos dallamokat a Zúzmarás zuzmók biztosítják.
Az egész karácsonyi időszak alatt ilyen szépen pompázik minden, hogy akik nem utaznak haza, azok is kiélvezhessék a karácsonynak minden apró pillanatát és örömét.

(Álmodói időpontja dec. 12-től 26-ig)

Karácsonyi bál
a DÖK nevében

Eljött az a várva várt időszak, ami miatt már a legtöbben izgultak. Még a szünet előtt az iskolában megrendezték a karácsonyi bált, hogy akik hazautaznak, ne csak otthon ünnepeljenek a fa alatt, hanem itt is, a második -vagy már elsőnek számító- családjuk körében.
A díszek, és a hangulat tökéletessé lett varázsolva, és a DÖK tagjai is sokban hozzájárultak ahhoz, hogy az esemény olyan szívmelengető legyen, amilyennek lennie kell.
Amira már pár napja mosollyal az arcán ébredt, nagy volt nála a sürgés-forgás, de élvezte. Az utolsó pillanatban kapta meg a ruháját az otthoni baglyuk futárkodásában. Nem tudta pontosan, hogy milyen lesz, hiszen az anyukájára bízta a választást, de amikor kicsomagolta, teljesen megvolt elégedve vele. A hosszú ruha mellé előszedett a szekrényéből egy fekete kendőszerűt, selyemből. Ezt azért, hogy ne fázzon. A megnyitó előtt két órával kezdte megcsinálni a haját, ami szokásos fekete színben csillogott, és finom hullámokban omlott a vállára. A sminkje egyszerű, szépen ívelt tusvonalat húzott, a ruhájával megegyező színű, világos rózsaszín szemhéjpúdert kent még pluszban, majd szempilláit és ajkait is kifestette. Végül a ruhájába, és a cipőjébe bújt bele. A tükör előtt nézegette magát, és elégedetten mosolygott. Egy kicsi, tértágító bűbájjal ellátott táskát vett magához, amibe már korábban belehelyezte a számára fontos emberek ajándékait.
Mikor készen lett, elindult a Nagyterem felé, és még vidámabb lett, amikor az egyik folyosón lefordulva megpillantott egy kis szarvast.
Már kezdett gyűlni a diáksereg, Amira pedig próbált úgy átvágni az asztalok között, hogy senkinek se menjen neki, és minél gyorsabban elérjen a hatalmas karácsonyfához. Ott letette a táskáját, és a már rengeteg névre szóló ajándék mellé szépen sorban kipakolta a tőle származó ajándékokat.
A dolgai intézése közepette megérkeztek a nyüzsgő, izgatott diákok, egytől egyig mindenki, aki részt kívánt venni az estélyen. A rellonos lány végül odalépett a tanáriasztal elé, és megköszörülte a torkát.
-Egy kis figyelmet kérnék -szólalt meg kedves hangon, ami egyébként mostanság nem is volt olyan ritka tőle. -Első sorban szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni. A karácsonyi bál alatt sok váratlan dolog történhet, és szeretném felhívni rá a figyelmeteket, hogy érdemes megnéznetek közelebbről is a karácsonyfánkat, hiszen mindenkinek névre szóló ajándékok vannak elhelyezve alatta -a nagy fa felé mutatott, amely alá az előbb ő is lerakta az ajándékait.
A kezében mindvégig rejtőzött egy papír, amit most kihajtogatott, és szemével végigfutott rajta.
-És most pedig szeretnék gratulálni a karácsonyi kvízjátékunk résztvevőinek, és nyertesének, aki nem más, mint Aileen Aurora, nyolcvanhét ponttal. Gyere ide, kérlek -mosolyogva kereste tekintetével a levitás leányzót, akit még nem nagyon látott. Amint Aileen kiért, Mira átadta neki a dobozkát két puszi kíséretében, ami egy olyan hógömböt rejtett, amiben olyanná változik a "díszlet", amit a tulajdonosa elképzel.
-A lakoma után nem csak a hó fog esni, szóval vigyázzatok a fejetekre. Óvatosan tömjétek tele a hasatokat, mert utána jön a bál, és táncolunk ezerrel. Jó szórakozást mindenkinek -széles mosollyal az arcán pillantott a Mikulásjelmezbe öltözött igazgató úrra, jelezve, hogy ő ezzel lezárta a DÖK részt.
Pillanatok alatt a Rellon asztalához sétált, és helyet foglalt két barátja között.


Mira ruhája

Karácsonyi bál - Nyeremény átvétel

Az egész napom izgalommal telt, alig vártam, hogy végre elkezdődjön a bál, de a készülődés addig is lefoglalt. A hajamat befontam egy hosszú fonatba és hozzáfogtam néhány csillogó lila selyemszalagot, amik minden lépésemnél felrebbentek, majd visszahulltak.
A ruhámat már sokkal korábban kiválasztottam és nagyon örültem, hogy van alkalmam viselni. Lila színű selyemből varrták, a mellrészét pedig rózsaszín csillogású kövekkel díszítették. Az ujjatlan ruhát pár vékony pánt tartotta a vállamon, alja a földet söpörte, így nem is látszott ki alóla a szoknyával azonos színű, közepes sarkú körömcipő.
A bálra megérkezve megcsodáltam a díszítést és a többiek öltözetét is, majd az asztalhoz ültünk, mert elkezdődött az ünnepség. Alig akartam elhinni, mikor meghallottam a saját nevemet, mint a karácsonyi kvíz győztese. Gyorsan kimentem a nyereményemért és örültem, hogy a nagy sietségben nem estem hasra.
A díjamat csak az után néztem meg alaposabban, hogy visszaértem a helyemre. A kezemben egy hógömböt tartottam, amiről a lány, aki átadta azt mondta, hogy elképzeléseim szerint változtathatom a benne lévő tájat. Azonnal apám házára gondoltam, ami meg is jelent benne. Mosolyogva fejtetőre állítottam a gömböt, hogy felkavarjam benne a havat. A csendes szállingózást nézve arra gondoltam, hogy majd otthon a kastélyt fogom beleképzelni, így mindig velem lesz mind a két otthonom.

Karácsonyi bál.
Szeréna báli ruhája (Katt!)

Már az egész nap sürgés-forgás volt az egész kastélyban. Elérkezett a karácsonyi bál ideje, ami – állítólag – minden évnek a fénypontja szokott lenni a Bagolykő Mágustanodában. Szeréna soha nem járt még bálon. Egyszer elment bátyjának a szalagavatójára, de ő nem maradhatott a bálra, elvégre akkor még nagyon csepp leányzó volt. De most nagynak érzi magát. Egy nagy, 15 éves lánynak, aki előtt végre kinyílik a világnak hatalmas kapuja, nem lesz többé fogoly, nem kell többé szökési tervének vázlatait bújnia, hanem… itt az idő. Petrovszki Szeréna végre a maga ura lehet. Úgy tűnhet, hogy eddig rossz sorsa volt, azonban ez közel sem igaz. Édesapja és édesanyja (amíg otthon volt velük) nagyon sokat foglalkozott a lánnyal, és mehetett is oda, ahová akar. Persze a korának megfelelő helyre, és a korának megfelelő időpontig. Azonban most nem a szülei tűzik ki, hogy meddig maradhat a bálban. Bizonyára addig mulat, ameddig csak akar. Igaz, hogy ez a alatt a pár hét alatt, amióta itt van, még nem tett szert barátokra, néhányaknak már köszön, de nagyon sok pótolni valója akad. Lassan itt vannak a vizsgák, és ő még semmit nem tud, hiszen nemrég érkezett. Bújta ő már ezeket a könyveket, tantárgyakat, és jó agya van, megmaradt néhány dolog, de… az a biztos, hogyha minden tárgyat az elejétől kezd tanulmányozni.
Á, a tanulást jobb most a hátunk mögött hagyni, hiszen elérkezett ez a nap. Szeréna hosszas készülődés után úgy dönt, hogy elindul a Nagyterem irányába. Igaz, hogy egyedül, barát/barátnő nélkül, de ma még ez sem érdekli. Új nap, újabb dollár. Új nap, újabb barátkozási lehetőség a tanodában. Nyílik szobájának ajtaja, majd sebes léptekkel kezdi meg közeledését az ünnepség helyszínének irányába. Szíve a torkában dobog, érzi, hogy hamarosan el fog ájulni, pedig eddig annyira jól viselte a dolgot. Gyermetegen kecses járása szerencsére nem hordja a magas sarkú cipők kopogását végig a folyosón, hiszen lapos kis cipellőt visel. Soha sem szerette a magasat. Egyszer azért, mert nagyon kopog, túl feltűnő. Szeréna nem túlzottan szeret a középpontban lenni, habár nem is bujkálás a fő szakterülete. Másodszor pedig, így is elég magas a leányzó. Mi a csudának legyen mindenkinél magasabb? Így is olyan, mint egy báli ruhába öltöztetett zsiráf.
- Hát, ezt nem hiszem el. – suttogja maga elé, majd megnyalja száját, megharapja, majd pukkanó hang szűrődik ki ajkai közül, miközben megigazgatja színtelen szájfényét.
Vesz egy mély levegőt, majd belépne, ám mintha valami számára ellentétes pólusú helyre lépett volna, ugrik hátra, majd odalép az egyik ablakhoz. Megnézi magát, mosoly egyet, küld tükörképének a csókot, majd egy újabb izgatott sóhaj, és máris a Nagyteremben van. Nem is volt olyan nehéz. Néhány szem rá szegeződik azok közül, akik már itt vannak, Szeréna kedvesen rájuk mosolyog, majd elindul a Levitások társaságának irányába. Érdekes, hogy még így sem ismer fel egyetlen ismerőst sem. Hátha megérkeznek majd azok is, és nem kell majd ennyire furcsa érzésekkel küzdenie.
- Szió! – köszön egy lánynak suttogva, amikor az asztalhoz ér, majd helyet foglal mellette, majd egy idősebb lány beszédbe kezd. Kiderül, hogy vannak ajándékok, amiket nem ártana megnézni, elvégre neki is szól egy vagy kettő közülük. Ölébe teszi kis táskáját, megigazgatja csuklóján a karperecet, majd nagyot sóhajtva kezd nézelődni a teremben. Közben lábát lóbálja, és hallgatja a felsőbb éves, csinos lányt, aki boldogan újságolja, hogy mi várható a mai estén. Majd hirtelen új témába kezd. Nyereményjáték. Hát, ez nem rá tartozik, hiszen még nem vett részt egyen sem. Meglepetésszerűen is érinti, amikor a lány, aki mellé leült, s beszéltek néhány szót, felpattan, majd odamegy, hogy átvegye a díjat. Hamarosan visszatér, ezért a tapsolást abbahagyva gratulál.
- Gratulálok! – mosolyog szélesen, majd egy pillantást vet az ajándékra – Nocsak, mit kaptál? – sandít közben az ételekre. Egész nap alig vett magához táplálékot.

Karácsonyi bál
Haj, ruha, fülbevaló

A bál napjának reggele csodálatosan, készülődéssel telt számára. Már reggel is. Mindent tökéletesnek akart tudni. A ruháját még anyjától kapta, de még régebben. Úgy gondolta, ez az egyetlen, amit felvehet. Ezzel tud tisztelegni, méltóképpen. De nem is gondolt rá sokat, mert félt, hogy visszahozza az emlékeket. A haját már reggel elkezdte, mert bár egyszerűnek tűnik, mégis bonyolult az elkészítése. Semmivel nem foglalkozott. A rendetlenséggel, vagy a nehéz eligazodással a kupiban, ami házában uralkodott, csak készült.
Mire hajkoronáját elkészítette már kora délután volt. A "fejdísszel" elképesztő óvatossággal ebédelt meg, hogy véletlenül se legyen baja. Aztán felpróbálta a ruháját is, hogy kell-e igazítani valahol, vagy hogy egyáltalán jó-e rá. Szerencsére jó volt, de a smink is elmaradhatatlan kellék, de addig a ruhakölteményt elvetette, mivel nem szándékozott összekenni valamivel. Csak enyhe smink, nem buliba készül.
Végzett is mindennel még a kezdés előtt fél órával. Hideg volt odakint, de azzal mit sem törődve elindult a kastélyba. Próbált futni, hogy kevesebbet érezzen a kinti időjárásból, de tűsarkúban elég nehéz volt. Azért felért, mielőtt jégtömb vált volna belőle.
Elsétált a nagyteremig, ahova belépve megcsodálhatta a díszletet elsősorban. Persze nem az volt a legfontosabb, de azt vette észre legelőször. Aztán az embereket. Csupán egyet ismert, az éppen beszédet mondó Amirát. Egyedül jött, de biztos volt benne, hogy szórakozását meg fogja találni így is. A beszédet végighallgatva megtudta, hogy először lesz vacsi, aztán bál, és a nagy karácsonyfa alatt mindenkinek van ajándék. Azért még nem akart odamenni, előbb talán a vacsi, mert éhes volt. Az egyetlen étkezésekor is olyan óvatos volt, hogy nem sok mindent tudott legyűrni. Így hát ezt tartotta elsődlegesnek. Helyet is foglalt háza asztalánál és várta a csodát.

Nem volt sok kedve eljönni, de két kislány olyan lelkesen beszélt az eseményről, hogy érezte el kellett jönnie, és ha kihagyta volna, akkor biztos nagyon megbánta volna. Mivel a múltkor fogta magát és három napra meglépett Pestre - kezd nagyon, de nagyon rossz lenni - ezért a tetoválásáért kapott húsz éve - melyből alig több, mint tizenkilenc és fél év van vissza - most megtriplázódott, így valószínűleg a szobájából megy nyugdíjba. Szóval a helyzet miatt egy órán át sorolta az érveket, hogy miért is kéne a szobafogsága helyett nem felszökni, hanem felkéretőzni a kastélyba. Végül azonban, mint látható meggyőzte a szüleit.
Az anyukájától kapott kölcsönbe egy kék, hosszú, pánt nélküli ruhát, melyet egy barna övvel egészített ki. Hozzá egy barna-arany cipőt, melybe egy órát járt és néha el is esett. Nem szokása ilyen cipőkbe járkálni, de néhány komolyabb ütés után egész jól belejött. Amíg a cipőben gyakorolt készített magának egy nyakláncot. Kék-fehér sminkjét, melytől hatalmasak lettek az amúgy is nagy szemei az anyukája csinálta, amitől már eleve nem ismert magára. Ehhez jött az, hogy feltűzte a haját is olyan hercegnősen, hogy csak néhány tincs lógjon le, de azok nagyon esztétikusan. Hirtelen bűntudata lett, amiért már nem beszél meg vele mindent, de úgy érzi, ha elmondaná, nem értenék meg a választását. Talán az anyukája is megérezte a bűntudatát, mert megölelte őt és azt mondta, nagyon szereti és, hogy érezze jól magát ma este, ami furcsa lesz, mert férfi nem hívta őt, ő pedig nem mondta neki, hogy itt lesz. Valószínűleg még sosem nézett így ki és nem is hiszi, hogy fog, mert magának nem tudná elkészíteni ezt a sminket, valószínűleg az első mozdulattal, egy kézzel kibökné a szemét. Indulás előtt még adott az édesanyja neki egy karkötőt.
Az út gyorsan eltelt, ő pedig nyakláncát piszkálva sétált beljebb a csodásan feldíszített nagyterembe. Sosem látott még ilyen szépet, pedig otthon is ki szoktak tenni magukért, de ez most olyan más. A kihirdetett lány nevére ér be. Nem ismerős neki, de örömmel tapsolja meg a szép eredményt. Büszke lehet rá a lány. A taps végén gyorsan a navine asztalához lép, ahol zavartan helyet foglal a többiek között. Mindenki olyan jól néz ki ma este.
- Szia Sharlotte.
Elmosolyodik, amikor a szembe lévő lányban ismerőst vél felfedezni. Oké, most már kezd egy kicsit megnyugodni. Jól fogja magát érezni, az biztos.
- Nagyon szép vagy ma este.


Ruhácska

Karácsonyi bál

A kedvenc ünnepem a karácsony. Nem mintha olyan nagy lenne a választék. Minden esetre ha karácsony akkor szeretet barátság meg minden. Már a készülődést is lehetetlen egyedül töltenem hát még az ünnepet. Ezért is megyek el a karácsonyi bálra. Nem teszek különösebb erőfeszítéseket, hogy így vagy úgy nézzek ki. Egyszerű ruhát veszek fel, és egy levéllel a táskámban indulok el. A levél haza szól, és rettentően nehéz volt úgy írni, hogy minden jót elmondjak. Ezért egy kicsit zavaros lett, de azért apu érteni fogja, vagy esetleg nem. Ilyen vegyes érzelmekkel indulok, és megyek a lehető leglassabban. Mosolyom ami az elején volt egyre jobban lehervad az arcomról. Jobb volna elrohanni, vagy elbújni. Persze ha nem fordult volna meg ez a fejemben nem is anyám lány volnék. Ő is mindig félt, de azért maradt. Én is maradok a megkezdett tervnél, és hátha találkozok valakivel aki felpörget.
Nos hát itt az ajtó. Ha bemegyek nincs visszafutás, vagy szorongás, menni kell.
Nehezen nyitom ki: a kezem rettentően remeg. A bemenetel is ügyes-bajos. Meg-megállok, visszanézek, majd mikor visszajött a magabiztosságom elindulok. Gyorsan teszem a lábaimat egymás után,sorban és próbálok nem feltűnő lenni. Eközben fáradhatatlanul keresek valakit akit ismerek, vagy csak már egy szót váltottunk. Ha ilyen nincs keresek egy szimpatikus embert. Barátkozásból ötös vagyok, így ezzel nem lehet gond. Ami lehet az a sok ember közötti átkelés. Jó, hogy otthon is akkora a kupi. Legalább ez megy. Bocsánatkérések közepette jutok el oda, ahonnan már nem tudom merre van az arra. Sose tájékozódtam jól, nem is próbálkoztam ezzel. Most már nagyon bánom, de a remény mindig él!Ha innen egyszer eljutok valahova megtanulom.
Hirtelen befordulok balra, azt hiszem látok valakit akit ismerek. Téves riasztás, csak a hajzuhatag miatt láttam úgy. Közelebbről még csak rokonok sem lehetnének. Csalódottan fordulok oda ahol kevesebb mágusnövendéket látok.
Hát arra vágytam hogy emberekkel legyek körülvéve, ezt meg is kaptam, mégsem örülök. Furcsa lány vagy Wendy, nagyon furcsa. Beállok egy sarokba és ott töröm a fejem mi legyen. Egy kisebb lelki zuhatag után ismét belevetem magam a tömegbe, de most már vidáman és energikusan.Sikerült úgy felpörögni, hogy hat sárkánnyal sem tarthatnak vissza attól amit akarok. Amint eljutok egy Eridonosnak vélt asztalhoz kimelegedve kapok fel egy poharat, a szónoklatot váró  vagy már meghallgató diákok ellepik a termet. Fáradtan rogyok le, megint ismerősöket keresnék. Szórakozottan integetek mindenfelé érdektelenül. Az a furcsa érzésem van, hogy valaki figyel. Hát persze, paranoiás vagyok. Csak egy buli kell és cserben hagy az ítélő képességem.

Széles Veronika

Mary a nagyterembe tart. Minden új neki, ez az egész olyan csodálatos, varázslatos...
~ Merre is van a nagyterem? Elfelejtettem... Olyan nagy ez a kastély, folyton eltévedek... ~ gondolta.
Végre megtalálta a nagytermet! Benyitott az ajtón: A terem tömve volt emberekkel, mindenkin szép ruha, vagy dísztalár volt.
~ Ma van a karácsonyi bál! ~ gondolta. ~ Elfelejtettem! Hogy én mekkora hülye vagyok...
Lenézett magára. Csak egy egyszerű, iskolai talár volt rajta.
~ Na nem baj, úgy sem vettem volna mást...
Körbenézett. Hirtelen egy egy ismerős arcot látott:
~ Széles Veronika. ~ állapította meg. ~ Mekkora mázli!
Odament hozzá.
- Szia! - köszönt. - Hogy vagy? Milyen a bál? Nagyon szép a ruhád.  

Amira


Holnap után már indulok is haza. Nem azért mert olyan katasztrofális lenne itt az élet, csak hát karácson az karácsony. Olyankor ha akarunk ha nem haza kell menni, mert az a család ünnepe. Nem mintha nem akarnék otthon megjelenni, csak akkor jönnek a rokonok is, akik eléggé kibírhatatlanok tudnak lenni. Apám felől a két nagyszülő, akik mindenkit kritizálnak és próbálják tökéletességre nevelni az embereket. Amikor a baleset történt nem akarták elfogadni, hogy süket, így néha hátat fordítottak neki, azóta egy kicsit azért jobb. Ők hozzák magukkal az apámnál három évvel fiatalabb lányukat Ivát. A nővel nem lenne semmi gond, ha nem lenne álló nap részeg és egy kicsit felnőne. Azokon a napokon, mikor néha kijózanodik elég rendes tud lenni. A másik oldalról is érkeznek a nagyszülők. Ők nem akarják, hogy tökéletesek legyen, talán túlságosan nem is foglalkoznak velük. Mindig hoznak valamilyen ajándékot, de mintha le lennének maradva öt évvel. Néha meg el is felejtenek egy két gyereket közülünk. Évenként kétszer találkozunk és akkor is csak egy napra jönnek, vagy még előbb elmennek egy 'fontos ügy' miatt. Anyának is van két testvére. Három volt, de az egyik meghalt húsz éve, így még nem is ismerhettem. Az egyik egy fiú Lee, aki egy nagy cég főnöke, fogalmam sincs mi a neve, mert nem nagyon érdekel. Neki van egy felesége és két gyereke Bálint és Tibor. Már magyar neveket kaptak, mert az anyjuk magyar teljesen. A két srác iker és teljesen el vannak kényeztetve, nagyon beképzeltek így kiakasztó a közelükben lenni. Anya másik tetvére Lit, aki körbe körbe utazza a világot. Nem mindig szokott ott lenni a családi összejöveteleken, de most azt mondták eljön. Ő a legrosszabb.
Az utolsó előtti napomra elterveztem, hogy lemegyek a Nagyterembe megnézem a Karácsonyi ünnepélyt. Eszek egy keveset az ételből és utána feljövök. Na ez nem így sikerült, mert miután a DÖK képviselője beszélt teljesen elcsodálkoztam. Ismerem ezt a lányt. Egyszer mikor voltunk az apám munkatársánál, valamilyen 'vágódjunk be a felettesemnél' vacsorán, Ő is ott volt. A munkatárs gyerekének volt, vagy barátnője vagy csak simán barátja. Beszélgettem vele egy kicsit meg is ismertem, de nem tudtam, hogy varázsló. Ez döbbentett le teljesen.
Nem is gondolkozok, hanem felállok az eddigi helyemről és elindulok Amira felé. Ahogy odaérek megfogom a vállát, hogy észrevegye, hogy ott vagyok.*
-Te varázsló vagy?* Elég hülye kérdés, de még mindig teljesen le vagyok döbbenve.*

Szeréna

Annyira megörültem az ajándékomnak, hogy egy pillanatra nem is vettem észre, hogy valaki szólt hozzám, de amint eljutott a tudatomig, hogy a kérdést igenis nekem címezték, azonnal felkaptam a fejem. Mire a hajamba akasztott lila szalagok mozgása leállt, már mosolyogva válaszoltam is rá:
- Szia! Köszi a gratulációt, nagyon meglepődtem, hogy én nyertem. – Siettem gyorsan leszögezni, nem is értem miért, hiszen mindent megtettem a siker érdekében. – Egy hógömböt kaptam, aminek a belső része úgy változik, ahogy szeretném. Látod? – ezzel kicsit fájó szívvel, de édesapám háza helyett egy átlagos téli tájat képzeltem fenyőerdővel és pár erdei állattal, majd megráztam a gömböt, hogy felkavarodjon benne a hó. Csendes szállingózás vette kezdetét fantáziaerdőmben, és elárasztott a karácsonyi hangulat. Ezen felbátorodva újra megszólítottam a mellettem ülő lányt:
- Egyébként Aileen a nevem, örülök a találkozásnak. Harmadéves levitás vagyok. – tettem még hozzá, bár utóbbit teljesen feleslegesen, hiszen ez már kiderült abból is, hogy melyik asztalnál ülök. – Téged hogy hívnak? Elsős vagy, hogy még nem találkoztunk? Eddig, hogy tetszik a suli? – szegeztem neki hirtelen a kérdéseim, majd szedtem a tányéromra az ünnepi vacsorából.
- Egyébként, jó étvágyat! – jutott eszembe, hogy ilyenkor mit illik mondani, majd nekiláttam az evésnek.

Karácsonyi bál - Aileen.
Szeréna báli ruhája (Katt!)

PánPéterke

Amira teljesen elégedett volt eddig az estével, és a beszédével. Szeret a DÖK nevében beszélni, és intézkedni, nagyon örül neki, hogy elnökként megmutathatja azt az oldalát is, amit nem nagyon ismerhettek eddig. Az, hogy látta a diákok arcán az örömöt, és a meglepetést, meg az elképedést amikor beléptek a Nagyterembe, mosolyra késztette a feketeséget. A vacsora közben már levette a felsőrészként használt ruhadarabot is, az idő tökéletes volt a teremben. Annak ellenére, hogy a varázslat által hulló hó a hajába és a nyakába esett, egyáltalán nem érezte, hogy vizes lenne, vagy hideg lenne, ugyanis direkt úgy lett kialakítva minden, hogy a lehető legtökéletesebb legyen a jókedv, és ilyeneken ne aggódjon senki.
A Rellon asztala is, mint ahogy a többi, megtelt finomabbnál finomabb ételekkel, és italokkal, Amira tányérjára azonban nem került több, mint egy fél szelet csirke, és egy kis krumpli. Nem mintha az alakjára vigyázna annyira, csak megszokta, hogy kevesebbet eszik. Az utóbbi időben sikerült kizökkenie a csontsoványság állapotából, de ez inkább a boldogságnak köszönhető, nem az evésnek. Nagy nehezen küzdötte le a falatokat, miközben leginkább a narancslevét kortyolgatta. Nagyon bele volt merülve a többiek tanulmányozásába, és már ott tartott, hogy a báli ruhákat nézte meg először, és száját húzogatva, magában véleményezte a kinézeteket.
Telt az idő, lassan közeledett a bál indulása is, de még hátra volt a desszertek elfogyasztása. A tányérok egy szempillantás alatt eltűntek, és felváltották őket a szebbnél szebb, ízletesebbnél ízletesebb sütemények, és egyéb édességek, és sós sütik. A lány már éppen azon gondolkodott, hogy egyen-e valamit, amikor valaki a vállát érintette, és egy furcsa, kissé ismerősen csengő hangot hallott meg a háta mögül.
Igazándiból képen nevette a fiút, aki megszólította. A kérdés, amit nekiszegezett, annyira hülye volt, hogy az első reakciója nem is lehetett volna más.
-Nem, viccből vagyok itt -mosolyogva adta meg az elviccelt választ, majd kezeit kitárta, hogy egy öleléssel üdvözölhesse a fiút. Pontosan tudta, hogy honnan ismeri. Első szerelmének a szüleinél vacsoráztak együtt, még jó régen...na jó, annyira nem régen, de azért nem pár hónappal ezelőtt volt. Nem sokat beszéltek, már a nevére sem emlékezett, de arra igen, hogy aranyosnak találta a rövid és kevéske ismertség alatt.
-Ne haragudj, de elfelejtettem, hogy is hívnak? -bocsánatkérően nézett rá, és még maga is meglepődött rajta, hogy a karácsony mennyire más, szinte már tündéri oldalát hozta ki belőle.

Veronika

Nyakunkon a Karácsony, a Nagyteremben már készülődnek a bál előkészületei, mindenki ünnepi lázban ég, és még kiélvezi a szünet előtti esetleges szabadidejét a kastélyban. Így van ez velem is, kellő nyugodtság és meghittség uralkodik rajtam. Már az ajándékok miatt sem aggódom, mindenkinek elkészítettem, amit neki szánok majd. A tanulnivalókkal is jól állok, nincs miért idegeskednem. Különben sem szoktam, nyugodt és megfontolt ember vagyok, és igyekszem elérni, hogy a környezetem is ilyen legyen. Alig várom, hogy hazatérjek otthoni szobámba, hiszen ha valahol, ott mindig nyugalomra találok, hiszen én rendeztem be, ahogy azt megálmodtam magamnak. Na de még van pár nap a hazatérésig, addig is kiélvezem az ittlétet.
Eszembe jutott, hogy most mást se csinálnék szívesebben, minthogy kedvenc elfoglaltságomnak hódoljak, ez pedig az olvasás. Rengeteg könyvet hoztam magammal az évkezdéskor, de rájöttem, azokat otthon is tudom folytatni, most ideje feltérképezni a könyvtárat a nyugati szárny első emeletén. Biztos rengeteg érdekes könyvet rejt, amelyek még számomra is újdonságok lesznek.
Befejeztem hát semmire sem jó tevékenységemet a szobában ülve, egyébként sem értem, eddig miért találtam érdekesnek, hogy az ágyamon fekve rakosgatom a könyveimet abc-sorrendbe a pálcám segítségével. Szerettem kísérletezni, összehangolódni pálcámmal, ehhez kétség sem fér.
Magamra kaptam kedvenc pulóveremet, és a taláromat, majd kibattyogtam a szobából, le a klubhelyiségbe, közben találkoztam pár ismerős ismeretlennel, értem ezalatt azt, hogy látásból ismerem őket, mindig mosolygunk egymásra, köszönünk is, de még nem folytattunk eszmecserét. Na, ha visszatérek, pótolom ezt a hiányosságot, mert sok szimpatikus arc is van közöttük.
A nyugati szárny felé veszem az irányt, a folyosó kihalt, hallom kopogó lépteimet, el is szórakoztat a dolog, hogy figyelem lépteim ritmusát. Az ember sok apró örömet lelhet egyszerű életszituációkban, ha egy kicsit odafigyel. Végre elértem a hatalmas barna faajtót, belépve máris derűvel töltött el, hogy ezt az elfoglaltságot választottam magamnak a délutánra. Fejemmel odabiccentettem a pult mögött ülő könyvtáros néninek, de nem mentem oda, lévén csak olvasgatni jöttem, semmi konkrét  célom nincs, amiért a segítségét kérjem. Továbbhaladva éreztem a tekintetét, ahogy végigmér engem, nem is volt ezzel semmi gond, hisz új arc voltam számára. Azt hiszem hamarosan törzsvendég leszek, és akár össze is barátkozhatunk.
Néhány diák ült a fotelekben, csendben olvastak, vagy tanultak.
Rengeteg könyv tárult a szemem elé, ezért random elindultam a sorok között, megálltam egy sor közepén, és leemeltem a polcról egy régi, vaskos, barna könyvet. A mágia története. Ez állt a könyv fedőlapján. Hmm, hát végül is… kezdjük az alapoknál, gondoltam magamban. Nekiálltam hely után kutatni magamnak, kiszúrtam egy egyedül üldögélő lány, aki hosszú, göndör hajával nagyon bájosnak tűnt.
- Szia! Ne haragudj, leülhetek ide? – kérdeztem tőle suttogva, mosolyra húzódó szájjal, remélve, hogy nem zavartam meg valami fontos dologban.

Karácsonyi bál - Wendy
Ruha, haj

Karácsony! Egyszerűen imádja! Nem tud betelni a gondolattal, hogy végre itt vannak az ünnepek, és ezt még meg is koronázzák egy hatalmas mulatsággal. Merthogy az lesz, vagy nem? Már napok óta lázasan készül lelkiekben, hogy elég szeretet gyűjtsön össze magában. Most úgy érzi, ezen az estén jut majd belőle bőven mindenkinek.
Korán reggel úgy pattantak fel szemhéjai, mintha rugókra lettek volna kötve, és fél perc alatt kivágódott az ágyból, hogy azonnal nekiálljon készülődni. Valójában sosem öltözött ki semmilyen eseményre, ha nem volt muszáj, de otthonról hozott egy szép mályvaszínű hosszú estélyit, amit apukájától kapott, mondván, egy ilyen eseményre pont jó lesz.
Egész délelőtt ezt az estélyit nézegette, és a mellé rakott cipellőt, amiben olyan magaslati levegőt szívhat, amit amúgy maximum a Csomolungma megmászásánál. Hogy a rákban fog ő ebben tipegni egész este, mint egy kiskirálylány? Mármint nem rákban, nyilván, mert úgy aztán még kényelmetlenebb lenne, háttal négykézláb. Meg amúgy sem testnevelésóra ez, hogy ilyeneket csináljon. De visszatérve az eget rengető problémáira, úgy döntött, először inkább a haját kezdi rendbe tenni, aztán jöhet a ruhakérdés. Gyors hajmosás, szárítás, és legalább kétórányi szórakozás, míg végre eldönti, a lehető legegyszerűbb megoldást választja. Csupán egy virágos hajpánttal dobja fel laza kontyba kötött loboncát, majd csípőre tett kézzel újból az estélyi előtt köt ki. Képtelenség, hogy ezt kéne ma felöltenie.
Újabb egyórás kutakodás, és próbálgatás után végre rátalál a megfelelő darabra. Egy hófehér kisruha, amit egy valamivel hosszabb csipkeborítás díszít. Tökéletes! Kissé angyalkás kinézetet biztosít a szintén fehér topánokkal megspékelve, de hiszen karácsony van, és a mulatság után még akár betlehemezni is elindulhat benne.
Egyelőre azonban örül, hogy a Nagytermet épségben eléri, és hatalmas lendülettel bevágódik a diákság közé. Nem szokása pont az Eridon asztalához ülni, de most kivételesen odatalál a nagy álmélkodások közepette is. Némán hálát rebegve ül le pont Wendy mellé. Talán meghalt idejövet, és ez itt a mennyország? Hirtelen azt sem tudja, milyen finomságot pakoljon a tányérjára. Vajon nagyon csúnya látvány volna, ha két kézzel kezdené tömni a szájába a vacsorát? Hiszen ma alig evett valamit! Gyorsan szed magának mindenből, amihez csak hozzáfér, és már adagolja is befelé a fejbe. Hát… igen… bizony… ez egy cseppet sem úri hölgyhöz méltó. Öt perc folyamatos rágás után végre ráeszmél, hogy nincs egyedül, meg hogy lemaradt mindenféle beszédről. Hoppá! Végre tekintetét Wendy-re emeli, és a felismerés szikrája látszik megcsillanni benne.
-Ááá, szia… - oké, a nevét elfelejtette, de az arcára még emlékszik.
–Alice? – Végül is mese-mese, egyre megy. Még jó, hogy nem Pocahontas-nak hívta. Lenyeli a következő falatot, és rávigyorog háztársára.
-Ugye milyen szépen feldíszítették a termet? Még nem voltam itt semmilyen bálon. Alig várom, hogy elkezdődjön a táncolós része, de addig sem halhatunk éhen, nem igaz? – Kérdezi derűsen, miközben újabb adagot szed tányérjába. Amilyen kis picike és vékonyka, az ember el sem hinné, hogy képes ennyit enni.
-Sütiiii! – Visít fel hirtelen, mikor megpillantja, hogy a főételeket hirtelen felváltotta a desszert. – Úúú, ezt figyeld! Pont úgy néz ki, ahogyan a nagymamám csinálja! – Mutogat egy csokis édességre. Neki tökéletesen megfelel az is, ha süteménnyel tömheti magát tovább.
-Csinos vagy ma! – Fordul ismét diáktársa felé két falat között. Szokás az ilyet megdicsérni a lányoknál, nem? Ápolni kell azokat a kis érzékeny lelkeket. Pedig valójában még meg sem figyelte, milyen öltözékben jelent meg a hölgyike. Azt viszont kapásból fel tudná sorolni csukott szemmel, hogy milyen finomságok vannak az asztalon.

Karácsonyi bál

Helyet foglalt, és szép csendesen elkezdett enni. Csendesen...fogalmazzunk így. Közben tovább csodálta a díszletet, a fát, az embereket. Hogy mennyire képesek foglalkozni kinézetükkel, egy ilyen alkalomra. Persze ez alól ő sem kivétel, csak csodálkozott a többieken. Nézte a szebbnél szebb ruhákat, és összevetette őket egymással. Gyerekes viselkedés ez, de mást nem igazán tudott csinálni evés közben. Meg egyébként is, egyedül volt, nem hívta el senki. Nem is búslakodott emiatt, megoldotta. Végzett az evéssel, bár a többiek még javában tömték magukba az ételt. Nem volt annyira éhes mégsem. Valamiért nem tudott enni, pedig a napi fogyasztása kevés volt.
Végzett tehát, így unalmában ült egyenesen és tovább figyelte az embereket. Ismer-e valakit, ha igen honnan, és minden részletre kitért. Sokáig azonban nem hagyták unatkozni, mivel ismerős hangot hallott maga előtt. Felnézett és szinte azonnal felismerte a lányt. Kellett a meglepődésnek pár pillanat, de aztán meg is szólalt.
-Szia Vera.- köszönt megilletődötten, de boldogan. Talán mégsem kell egyedül karácsonyozni. Legalábbis a kastélyban. Mosolygott, mint aki nem normális, aztán mikor dicséretet hallott rögtön megszólalt.
-Köszi, Te is csodásan festesz ebben a ruhában.- mondta, miközben végignézett a lányon. Valóban csodálatosan nézett ki. Ezt hűen kifejezte a mosolya, ami mindig más, mindig mást mond. Most ezt mondta, és remélhetőleg az érintett megkapta az üzenetet is. Nem igazán talál ezután beszédtémát, de valami eszébe jut.
-Szerinted milyen a kaja?- kérdi, talán kicsit meglepően. Ige, ilyen szokott lenni. Meglepő, sokan nem is tudják mennyire, de az már más téma, hogy kik nem tudják.

Karácsonyi bál.

Abi-ruha

Karácsonyi bál - Szeréna

A bál és vacsora folytatódott, én pedig nagyon örültem, hogy van kivel beszélgetnem, mert bár szeretek egyedül lenni, az ilyen alkalmakkor mégiscsak jobb, ha van társaság.
- A Szeréna nagyon szép név, tetszik a hangzása – jegyeztem meg, miután bemutatkozott. Igazán különlegesnek találtam, talán első alkalommal hallottam ezt a nevet.
- Édesanyám révén félig angol vagyok, Londonban születtem, de nagyrészt Magyarországon éltem és az angoltudásom sajnos már eléggé megkopott. – válaszoltam Szeréna származásomra kíváncsi kérdésére – Egyébként az Aileen amennyire tudom magyarul Ilonát jelent, szóval, ha furcsa neked a nevem ezen is szólíthatsz. Mindkettőre hallgatok, mert a nagymamám nem hajlandó az angol nevemen szólítani – nevettem fel, de szinte azonnal el is hallgattam. Lehet, hogy ezt már nem kellett volna hozzátenni, elvégre csak most találkoztunk.
Nem szoktam ennyire elengedni magam félig-meddig idegenek társaságában. Hogy zavaromat feloldjam, gyorsan feltettem még egy kérdést, miközben lassan elfogyasztottam a tányéromról a grillezett pulykaszeleteket.
- El se tudom képelni, milyen lehet magántanulónak lenni. Miért voltál az, ha nem túl indiszkrét a kérdés? – Na és, ha az, akkor miről fogunk beszélgetni, villant be hirtelen, de nem foglalkoztam a dilemmával túl sokáig, elvégre biztos találunk még beszédtémát, itt van például a bál.
- Én is úgy hallottam, igazából most először vagyok karácsonyi bálon. Régebben nem túlzottan voltam közösségi ember, de próbálok megváltozni. – elmosolyodtam a közelmúltbeli eseményekre gondolva, és azzal a nem kis „hátsó szándékkal” kínálom a lány felé az egyik ínycsiklandó étkekkel teli tálcát, hogy egy újabb barátra tehetek szert.

Sharlotte és Mary

Kari bál
Leonie

Még fel sem fogom mi is van, máris az a vörös hajú diáklány terem ott mellettem. Már egyszer találkoztunk az egyik folyosón. Vele meg a nyuszijával.
- Leonie!De rám ijesztettél!
Aztán még hozzá teszem:
- Persze, hogy Alice vagyok. Majd írok haza hogy kereszteljenek át.
Felelek nevetve. Nem tudom honnan vette az Alicet, mert nem nagyon hasonlít a Wendyre, de zen már nem fogok morgolódni.
- Igen,tényleg jó lett a díszítés. Amúgy köszi, te is jól nézel ki. Amúgy téged hogy becéznek? Leácska? Vagy Leon?
A névmemóriám nagyon jó, legalábbis mindenki ez állítja. Ha kell fejből elmondom azt 100 embert akivel rokonságban állok. Csak a becézésekkel vagyok bajban. Nyáron is szegény Anastázia nagynénémet le Annestam. Anne nagymamámat pedig le Anaszoztam.
Ez alapján mindenki szörnyű rokonnak nézhet és jogosan.
De ez az Alice? Biztos sok mesekönyvet olvasott szegény lány ha így eltévesztett. Karácsonykor nem nagy csoda. Én két méteres listát vezetek arról, hogy kinek van meg az ajándéka, kinek van becsomagolva, és már kinek küldtem el. Plusz a rengetek üdvözlőlap. Itt is van a táskámban. Biztonság kedvéért azért megnézem, hogy meg van-e?
- Jézusom!
Meredek a nyitott táskámra. Természetesen nincs bent. Hát igen, ez az én formám. Hülyeség volna keresni,úgy sem találnék semmit. Ennyi ember között bárhol lehet, és mivel számításaim szerint az egész termet bejártam, bárhol kieshetett.
Nem fogom tördelni a kezem. Majd csinálok másikat, meg különben is.
Azért még egyszer körbenézek de semmi. Remélem nem ijesztettem meg a mellettem trónoló fiatal hölgyet.Én megijedtem de vajon ő? Mi tagadás nagyot sikoltottam, bár lehet hogy megúszta azzal, hogy kiszakadt a dobhártyája.
Nyugodtan próbálok mosolyogni, de látszik mennyire ideges vagyok. Ha mindenki rám nézne, esküszöm elsüllyednék...az asztal alá. Hmm, ez nem is akkora butaság, mint amilyennek hangzik.