Dorisz

A reggelihez készülődtem a nagyterembe, mikor épp a Levita asztalához közeledtem. Nincs messze, az időpont mikor véget ér a vizsgaidőszak, amikor is végre elmehetünk nyqaralni a barátokkal. Már rég megbeszéltük, minden meg van egyezve, még csak a dátumra kell várni. A mai nap szokásosan indult, nem tanultam sokat, mivel nagyjából megvannak a vizsgáim, és jövőtől kezdődhet a másodikosok élete. Másodiktól lesz új tantárgyunk vajon? Azt tudom, hogy a felsőbb éveseknek, majdnem minden évben kezdődik valami új. Ragálytan, Sárkánytan, fotográfia. Épp a rellonos asztal mellett sétáltam, mikor is egy jókedvű, jóhumorú illető kitette a lábát. Mivel a reggelim a kezembe volt, nem volt más amit csináljak. Eldobtam. A tálca egy kicsit repült, majd egy lánynak a hajában landolt. Őt még nem ismerem, ráadásul biztosan rellonos. Azt hiszem szerencsésebb ha elfutok. De nem hagyhatom ott magyarzat nélkül, még a végén azt gondolja, hogy szándékos volt, pedig ez nem igaz.
-Bocs, nem szerettem volna, kiakasztottak.
Remélem nem lesz nagyon dühös.

Zsolt

*Nagyban eszegetem a lekváros fánkomat, amit kipakolgattam gondosan a tányéromra, amikor valami nagy zaj üti meg a fülemet. Leesett egy tányér, egy szerencsétlen flótás pedig a földön köt ki, valamelyik másik idióta lába miatt. De ez még nem minden, ugyanis érzem, hogy valami folyik le a nyakamra. Visítva ugrok fel és rázom meg a hajamat, mire néhány kajadarab esik ki belőle. Haragos szemekkel, dühtől vörös fejjel fordulok körbe és keresem a tettest. Egy elsős forma srác jön oda hozzám és kér bocsánatot. Legszívesebben visítanék, de hamar meglátom a röhögő  harmadikos Navine-s csávót, aki vélhetőleg a láb kitevője volt.*
- Egy pillanat. *szólalok meg hűvös nyugalommal és nézek Zsolt szemébe, majd előkapom a pálcámat és a sráchoz sétálok. Megfogom a haját, hátrahúzom a fejét és erőteljesen ágyékon térdelem, majd a pálcáját a torkához szegezem.*
- Nem vicces ám a kisebbekkel szórakozni, Te idióta barom. És amúgy is szétment a hajam a te hülyeséged miatt. Óvatosan te szerencsétlen! *hagyom ott a vörös fejű, vinnyogó srácot, majd visszatérek Zsolthoz. A pálcámat egyelőre nem teszem el, és felvont szemöldökkel, csípőre tett kézzel állok meg a fiú előtt és úgy pislogok rá.*
- Szóval... Mit is kezdjek veled. *vigyorodom el gonoszul és a srác ágyéka felé kalandozik a tekintetem, de az túl durva lenne.*
- Elsős vagy, ugye? *nézek le rá, hiszen kicsit alacsonyabb mint én. Naná, nem nehéz, hiszen alapból magas vagyok és még magas sarkú is van rajtam.*
- Melyik házba tartozol? *nézek kissé fenyegetően a fiúra. Habár nem az ő hibája, az ő kajája landolt a hajamon, amitől még most is kiráz a hideg. Muszáj, hogy ő is kapjon valamit...*

Dorisz

Ez nem igaz, most meg fogok halni, pedig én nem tettem semmi rosszat ami miatt bűnhődhetnék. Kinéz 4-5.-esnek ráadásul rellonos. Tuti van egy kigyúrt pasija, aki elhúzza a nótámat. Úgy meg fognak verni, vagy rámküldenek egy átkot, hogy nem fogom kitenni az ablakba. Én nem ismerek olyan sok varázsigét, mint egy 5.-es, nekem még egy capitulatus sem megy tökéletesen. Eddig egyszer sikerült, bár akkor is csak a lábához esett a pálcája az egyik háztársamnak. Mit kezdjen velem? Szívesen megmondtam volna, hogy semmit, mivel nem az én hibám, de ebben a pillanatban, még azt sem mertem kimondani, hogy gonosz. Láttam, hogy a szemeiben tűz ég, és ebben a tűzben én állok. Egy üstben főznék éppen és rettenetes szenvedek. Keserű halál. Nem fogok nyápicként meghalni, férfiasan fogok állni.
-Csinálj velem amit akarsz.
Próbálkoztam határozottnak tűnni, hátha megkegyelmez. Persze, hogy elsős vagyok. Nem látszik rajtam?
-Igen, elsős. És a levita a házam.
Remélem elég információt sikerült kinyögnöm magamból ahhoz, hogy utamra engedjen.Remélem megkegyelmez, és nem hívja a testőrségét.

Zsolt

*A srác úgy tűnik, hogy érzékeli a helyzet súlyát és azt, hogy bizony nem volt valami kellemes a belépője. Kinyögi, hogy elsős és Levitás, mire elvigyorodom.*
- Levitás vagy? Nocsak! *csillan fel a szemem, és láthatóan elgondolkozom.*
- Amúgy édes vagy, hogy megengeded, hogy azt csináljak veled, amit akarok. *lépek közelebb és hajolok a srác füléhez, ahova lágyan belesúgom a mondatot, miközben végighúzom egyik ujjam a fiú arcán.*
- De ha nem engednéd, is megtenném. *kacsintok rá pajkosan vigyorogva. Dögös vagyok, ezt tudom magamról, és biztos vagyok benne, hogy azért asrácban is megindul valami, hogyha nem is zúg belém azonnal. Bár az elsősöknél ez könnyen megesik.*
- Nos, figyelj csak. Hogy is hívnak? *pislogok rá, miközben lazán letelepedek az asztal szélére.*
- Áhh, mindegy is. *legyintek. Oldalra döntött fejjel nézek rá, közben a pálcámmal szórakozom a kezemben.*
- Az a helyzet, hogy imádom a hajamat. És egyszerűen gyűlölöm, hogyha valaki hozzá ér, vagy bármit tesz, ami neki nem jó. Most a kajád - egyértelműen nem volt jó. Szóval... *hagyok egy kis hatás szünetet, és a földön lévő kajára mutatok.*
- Azt hiszem, hogy azt meg kell enned. *nézek angyali mosollyal a fiúra, majd intek a pálcámmal, mire a kaja, habár kicsit koszosan ugyan ,de ismét szépen elrendeződik a srác tálcáján.*
- Jó étvágyat!*vigyorgok rá gonoszul,mégis angyali arcot mímelve. A színészkedés mindig is jól ment. *
- Megvárom. *bólogatok mosolyogva és lelkesen leülök a fiú tálcájával szemben az asztalhoz.*

Dorisz
(zárás)

Itt állok reménytelenül. Nincs mit tennem a futás az egyetlen menekülési lehetőségem. Szerintem úgy csak rosszabbul járnék. Hősies, reménytelen arccal vártam a következő pillanatot. Édes? Ez így egyre rosszabb... Kezdek félni kérésétől. Remélem nem lát most Leonie... Csak most, csak itt ne lásson. Csak vele ne! Egy boszorkány ahogy élvezi mások szenvedését. Helyesbítek, ő csak egyszerűen rellonos.  Most minek kelleti magát mint egy utcalány? Miért hajolt hozzám, és miért súgta a fülembe? Nem értem. Mit akar velem tenni?
-Gondoltam...
Most kezd felgyűlni az önbizalmam. Várom, hogy jöjjön a végzet. Miért érdekli a nevem? Névsort vezet kiket alázott már meg nyilvánosan? Ekkor önbizalmam teljesen eltűnt. Hogy én egyem meg a kaját, ami lesett a földre?
-Nem cserélhetnék a navinés sráccal?
Néztem rá nagy bociszemekkel, és vártam azt ahogy kinevet, és a szájamba kezdi gyűrni az ételt. Tennem kell valamit. Túl sokan vagyunk a nagyteremben. Ráadásul nagy részük rellonos. Megtámadhatnám, de ha őt sikerül lefegyvereznem, a többiek támadnak rám. Azt mondta, hogy szereti a haját nem? Óvatosan elővettem taláromból a pálcám, mintha az evőeszközért nyúlnék.
-Megegyem? De nem ma!
Kiáltottam rá. Ekkor egy gyors mozdulattal rászegeztem a pálcám. Ekkor tudtam, hogy melyik varázsigét fogom használni. Egy varázsigét, amit nagyon könnyen elsajátítottam, és tökéletességre vittem. Szinte biztos, hogy sikerülni fog. Érzem!
-Lacarnium Inflamare!
Ha sikerül akkor a lány haja égni fog, ráadásul melege is lesz.
-Jóétvágyat!
Majd méltóságteljesen kimentem a nagyteremből. Ahogy kiléptem az ajtón futtam a klubhelyiségbe, ahogy csak a lábam bírta. Boldog voltam, mikor már egy kanapéban ülhettem.

Zsolt

*A srác csak áll és várja, hogy mit is fogok vele tenni. Nagyon jól teszi, hiszen mást nem nagyon tehet. Még csak elsős, én pedig negyedikes vagyok (már egy ideje).  Perszenem vagyok én olyan nagyon gonosz, mit amilyennek látszik és igazából semmit nem akarok egy elsős sráctól. Elmesélem neki, hogy mit is várok tőle és igazából sejtem, hogy nem fogja ő olyan könnyen hagyni magát. Csalódnék is benne, hogyha simán megenné a cuccost. Mikor megszólal, hogy nem cserélhetne-e a sráccal (aki már időközben kitámolygott), elnevetem magam.*
- Nahát, vállalkozó szellemű vagy! *vigyorodom el, és még mindig a pálcámat forgatom a kezemben. Kíváncsian pislogok rá, hogy vajon mit is fog tenni, amikor az evőeszközért nyúl. Majdnem... Nem túl feltűnően, de épp eléggé ahhoz, hogy lássam pálcát ránt. Hát igen, hogyha az embernek figyelik minden mozdulatát, akkor elég nehézkes védekezni. Nem számítottam rá, hogy egy ilyen varázslattal fog meglepni az elsős srác, de persze valahol számítottam rá.*
- Protego! *szólalok meg határozottan kiejtve a pajzsbűbájt, így az ő bűbája még idejében lepattan a pajzsomról.*
- Ez igen! Gratulálok a talpraesettségedhez. *kacsintok a srácra, majd a kajáját egyszerűen a földre lököm.*
- Ne hidd, hogy végeztünk. Még találkozunk! Puszika! *intek utána gonoszul vigyorogva, majd én is ott hagyom a kajáldát, hogy felmenjek a szobámba. Hajat mosni...*

//Köszi a játékot, élveztem!//

Leonie

* Vigyorogva bólogat a lánynak, akivel már annyit nevettek ma, hogy kezd fájni az arcocskája. Nagyon jól ellesznek odafent, vannak kifestői, színes ceruzái, zsírkrétája, sőt vízfestéke is. De ha a vörös pajti nem szereti ezeket, akkor tudnak teadélutánt tartani, babázni, vagy akár plüssökkel szórakozni.  Ha szerencséjük van, akkor az anyukája is beszáll játszani, mondjuk életre kelti az egyik sárkány makettet, vagy ilyesmi. * - Mit szeretnél játszani? Szoktál kifestőzni? * Kérdi csillogó szemekkel a leendő házigazda. Fog felhozni sok csokis sütit, hogy ha megéheznének a nagy játékban.* - Csak kívülről egyformák, belülről nem. Letti kedves, Vivi meg vicces. * Meséli komoly hangon, mint aki valamit tudományosan szeretne elemezni.* - De Letti sokszor parancsolgat, hogy mit ne csináljak. Vivi szerint stéber. * Folytatja elmerengve, miközben beletúr a hajába.* - Te tudod mit jelent az? * Teszi fel a következő kérdését érdeklődő hangon. Csak hallotta, amikor a nővérei tépték egymást, de senki nem árulta el neki, hogy Vivien mit mondott akkor. Lehet, hogy valami csúnya dolog? Reméli, hogy nem, mert nem akar csúnyán beszélni, azért haragszik a mami. Ezzel hamar nem foglalkozik, amikor Leonie elmeséli, hogy szeretne egy ikertesót. Hangosan felkacag, miközben a fejét rázza. Ő is örülne egynek, akkor nem lenne olyan egyedül. Ha nem járhatna oviba, akkor szinte csak nagy barátai volnának itt Magyarországon.* - Ők szokták csinálni, amikor vizsgáznak. Huh! * Kiáltja a végén, miközben a két kis mancsát a szájára tapasztja. Ezt nem szabadott volna elkotyognia, mert megígérte, hogy nem szól róla senkinek. Főleg az anyukájuknak nem, mert Ő is tanár, nem örülne, ha megtudná. Próbál úgy tenni, mintha nem mondott volna semmit, és tovább magyaráz, ám ezúttal Leonie testvérei keltették fel az érdeklődését.* - Ha mind a ketten 20 évesek, akkor ikrek? Ők nem egyformák, mert az egyikük fiú, a másik meg lány. * Állapítja meg lelkesen. Vicces neveik vannak, a Kevinről már hallott a Barbie miatt, de a többit nem is ismeri.* - Ti nem magyarok vagy lengyelek vagytok, igaz? *Teszi fel az újabb kérdését, amit az iménti megállapítása hozott ki. A lengyel és a magyar neveket már ismeri valamennyire. A legtöbb játékának lengyel nevetet adott, mert elég sokáig éltek ott, emiatt azok jobban ragadtak rá annak ellenére, hogy csak a nagymamája beszélt hozzá lengyelül. * - A te neved is aranyos. Mit jelent? * Kíváncsiskodik újból a pici leányzó. Talán Leonie nem unja meg a folytonos faggatózást, de ha egyszer felkelti Riri érdeklődését, akkor bizony nincs menekvés a kérdés-cunami elől.* - Viktória Sára, de azt nem szeretem. * Susogja a lány fülébe, arcát a kis kezével letakarva, nehogy bárki olyanhoz is eljusson az információ, akihez nem szabadna. Pláne, hogy mindenféle troll járkál errefelé, így a gyors meglépés érdekében Leonie hátára pattan.  Nem fél, hogy elejtik, biztosan nem ajánlotta volna fel a lány, hogy elviszi, ha nem bírná el. Amikor elérik a zöldek asztalát a kicsi lány megszerzi pöttyöst, boldogan a feje fölé emelve hozza ki. *- Itt vaaaan! * Visítja boldogan, majd pattogtat rajta egyet, majd átnyújtja Leonienak, hadd fókázzon. Figyelni fogja, hogy megy neki, mert ő tanította meg rá. *- Sütiii! Együnk marcipánosat! *Csicsergi vidáman tapsolva egyet.*

Ruha

Alexandra Rachel Hanna Flaviu

Többnyire csöndben lépked a nő mellett, hallgatja annak magyarázatát.
Nem ma volt, amikor utoljára ehhez hasonló iskolában járt. Az ő hazájában pedig messze nem így néznek ki a dolgok. Ki tudná elképzelni a liberális Államokban, hogy a gyerekeket pusztán a vérmérsékletük szerint külön sorolja be? Dwayne szemében el alsó hangon is eléggé, nos, rasszista felfogásnak tűnik. Ennek azonban nem ad hangot, csak figyeli a magyarázatot és bólint, amikor szükséges.
 - Mert a többiek hol laknak? Itt?
Még mindig nehezen hiszi el, ez volt az első, ami nála végérvényesen és visszafordíthatatlanul kiverte a biztosítékot. Mi vesz rá egy érett, felnőtt embert hogy munka után is az iskolában pizsama partizzon a diákokkal? Rémes. Alig észrevehető módon megrökönyödött pillantásokat vet az ott evő kollégákra, majd le is dobja magát az egyik szabad helyre.
 - És milyen itt az ellátás? Az ételek. Csak magyar dolgok vannak vagy valami normális is?

Első

GRINCS KARÁCSONY - DÖK
Gratulálok, megtaláltad az ételeket!
Küldd el a hozzászólás linkjét a Szervezői Mesélőnek.

Dwayne Warren

- Itt.
Összevont szemöldökkel pillant a férfire, mindig emlékeztetnie kell magát, hogy ő bizony egy másik világból jött, szóval ehhez a helyzethez még hozzá kell szoknia. Szólt neki Zétény előre, hogy ez a helyzet. Szóval nem akad fent, inkább megmagyarázza.
- Ez egy bentlakásos iskola, vannak órák, szakkörök, melyek sokáig elhúzódnak, illetve korán kezdődnek, sokaknak könnyebb, ha itt van szobájuk, hiszen megspórolják az utazást, könnyebb helyettesítést találni. Azok, akik a faluban laknak például családos emberek, nekik ez a kényelmesebb, hiszen így nap közben is haza tudnak menni.
Tölt egy pohár áfonyalevet, amit szerinte rajta kívül szerinte senki sem fogyaszt, majd egy korty után válaszol a következő kérdésre is.
- Nemzetközi a konyha. Sok a külföldi diák, akiknek a gyomra nem bírná a magyar ételeket. Az igazgató úr utasítása szerint a manók minden olyan konyhából főznek, amilyen diákok ide járnak, így mindenki megtalálhatja a fogára valót. Nekik nem macerás, és legalább ilyen módon is nyitnak a nemzetköziség felé.
Azt már nem teszi hozzá, hogy a magyar is normális, mert kötekedni nem akar. Mi más lenne, hiszen ez is egy nemzet és nekik is vannak szokásaik, történelmük, jobban, mint egy amerikainak például.
- Ön hogy tervezi? Ingázik?

Alexandra Rachel Hanna Flaviu

 - Furcsa... Európában nem tudtam, hogy ennyire elfogadott ez a dolog... ez az iskolában alvás. Nem csodálom, hogy a tanárok egyedül vénülnek meg.
Fejti ki a véleményét egykedvűen. Egy apró pálcaintéssel közelebb lebegteti magához az egyik tálat, közelről megszemléli a tartalmát, csak aztán szed, mielőtt kellőképp ehetőnek ítélte. Spagettibe még nem halt bele senki. Mást mondjuk nem gazán merne kipróbálni.
 - Azért remélem egy nap nem lesz giliszta meg ilyenek a tányéron...
Bár hallott már ő olyan városi legendákat, hogy a magyarok zsírt és mindenféle belsőségeket is megesznek. Ő különben nem finnyás, egyáltalán nem, az otthonában sem volt lehetősége erre sosem. De a zsíros kenyér gondolatától még mindig kavarogni kezd a gyomra.
 - Gondolom. Én nem költözöm ide.
Vonja meg a vállát, a villájával beletúr a spagettibe. Nincs sok étvágya, pláne hallva, hogy ezt mindet manók csinálták.

Szotyi

Ha tudná, hogy Riri anyuka életre szokta kelteni a makett sárkányokat, már rég a vállára dobta volna a kis szotyolát, és rohanna hozzájuk, hogy azokkal játszhassanak. Mázli, hogy ilyen tudatlan, mert így semmit nem tesz, csupán folytatja a roppant jó kedélyű társalgást.
-Nagyon régen kifestőztem utoljára – Mereng el egy kissé ezen. A szülei szerint már túl nagy ahhoz, hogy ilyesmikkel foglalkozzon. – De szeretek rajzolni meg színezni, úgyhogy benne vagyok! – Remek móka lesz ez, már előre látja, talán még Fédra néni is megdicsérné, amiért így ki tudja fürkészni a jövőt, és ehhez még csak üveggömböt sem kellett használnia, elég volt ránéznie Rirrentyűre.
-Úúú, a stréber nem kedves szó – Csóválja meg a fejét, de azért elvigyorodik, mert Kev is mindig stréberezi az ikertestvérét otthon. Leonie sosem mondana ilyet, nehogy megbántsa nővérét vele, de azért néha átfut az ő agyán is, hogy van igazságtartalma a vádaskodásnak.
-Hmm… az olyan… mint amikor valaki túlbuzgó, vagyis úgy mindent megcsinál, csak idegesítő módon. – Hogy is fogalmazhatná ezt meg szebben? Inkább nem is próbálkozik nagyon vele, mielőtt még Véda néni kitalálja, hogy az egyik órán vele szemlélteti a sárkányok táplálkozási módszereit. De még mielőtt túlaggódhatná ezt a kérdés, mert mint tudjuk, ő aztán tényleg az az aggódós fajta… szóval a kis törpike elszólja magát a testvéreit illetően. Hölgyünk pedig nem győz ezen elég jót mulatni.
-Ne aggódj, nem adom tovább! – Ma már annyi titkot megosztottak egymással, hogy eggyel több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz. Bezzeg, ha igazi rellonos vér csörgedezne ereiben, biztos elraktározná ezt az információt, és ezzel zsarolná a két illetékest, de még talán Ririt is, amíg azok fel nem fogadnak valakit a vöröske elhallgattatására.
-Igen, az én testvéreim is ikrek. – Lelkesen bólogat a kisasszony remekül levont konklúzióira, mind az ikrekkel, mind a származással kapcsolatban. Okos a kicsi, az egyszer biztos.
-Lengyelek semmiképpen, de magyarok félig. Tudod, anyukám magyar, apukám meg német. És azért kaptunk német neveket, mert amikor születtünk, anyuék még kint éltek külföldön. – Furcsa egy dolog, hogy egyszer valaki többet kérdez nála. Amióta itt van a kastélyban, talán az első alkalom ez, de remekül mulat rajta, hogy Riri nem hazudtolja meg korát, és az azzal járó kíváncsiságot.
-Németül leginkább a lány oroszlánt jelenti – Összeborzolja saját haját, és kezeivel a levegőbe karmolva morog és fúj egyet, amennyire tőle telik. Egész találó rá a megszólítás.
-Óóó, de Neked is nagyon szép ám a neved! Miért nem tetszik? – Értetlenkedik egy sort, miután egy újabb titok tudójának mondhatja magát, és hogy azért a műsor se maradjon el, a labdát elkapva, elkezd fókázni. Nyilvánvaló, hogy a laszti mindenfelé elkalandozik, csak éppen a helyén nem marad. Még volna mit gyakorolnia ebben a mutatványozásban. Nem biztos, hogy a Cirque du Soleil felvenné állandó tagnak ilyen tudás mellett.
-Együnk marcipánosat! Csak anyukád meg ne tudja, hogy mivel tömlek, amíg ő nincs itt. – Vigyorogva lehuppan az asztalhoz, és átnyújt a tökmagnak egy sütit, majd maga is jóízű falatozásba kezd. Miután lenyomták az ellenfelet a torkukon, nagyot sóhajt, és ránéz a kis szotyira.
-Nekem most mennem kell sajnos, de elkísérlek még haza, ha szeretnéd – Nem venné a lelkére, ha Ririke eltévedne útközben, és nemsokára ő lenne a kastély bolyongó törpeszelleme. Tehát, ha a leányzó igényt tart szolgálataira, elkíséri, ha nem, akkor lelkesen megöleli, és eltávozik. No, nem az élők sorából, hanem a szobája irányába.

Levita mozgalom
A szünidő után, ahogy visszajöttünk tanulni

Ezt nem hiszem el! Fédra néni nem lesz a házvezető helyettesünk? Ráadásul el is hagyja az iskolát? Ezt nem hiszem el! Csípjen meg valaki, biztosan csak álmodom. Én nem fogok tudni tanulni. Fédra néni, oly melegen fogadtatott, mikor első napomon félénken a teszlek süveg elosztása után botorkáltam. Meg kell győznünk Fédra nénit, hogy maradjon velünk, mert minden levitás számít rá. Anyánk  helyett anyánk volt. Amint megtudtam rohantam a klubhelyiségbe, és mindenkit kérdezgettem, hogy ő hallotta-e a hírt. Egyből az asztal mellé ültem, és kreatívkodni kezdtem. Majd megkértem pár embert, hogy terjessze a hírt. És rohantam a naygterembe. Kiálltam, és magasba emeltem a frissen készített táblát: "Szeretjük Fédra néni, ne tessék elmenni". Egyedül álltam a nagyteremben, könnybe lábadt szemekkel és vártam,hogy Fédra néni megjelenjen. Mikor láttam, hogy sehol nincs kiáltani kezdtem.
-Fédra néni, Önt mindenki szereti. Nem teheti meg velünk.
Az iskola sokkal szebb hely, mint amúgy ha Fédra néni velünk van. Szíves kitűzőt viseltem a szívem felett. Piros volt és a közepében csak annyit írt: "Fédra néni".
Ha valakit szerettem, Ő volt az. A klubhelyiségben, soha egy rossz szót nem hallottunk róla. Tartotta bennünk a lelket, bíztatott és mosolyt csalt az arcunkra. Álmaink házvezetőhelyettese. Minden ház diákja irigykedhetett a levitára, mert Fédra néni is kék volt. A közös pillanatok, activity, viccelődés. Ha megláttuk szebb volt a napunk. Ha nem ment a jóslástan, ő azonnal ott termett, hogy segítsen rajtunk. A levitások szive, az Ő szivénem ritmusára dobog, és szívünk mélyébe zártuk a jóslástantanárnőnket. A helyesség kedvéért: a legjobb, a tökéletes tanárt. Ő az én egyetlen példaképem, akit mindig tisztelni fogok.

Fédrabúcsúztató

Fédra néni távozássa

-Micsoda?! Nem, nem, nem és nem. Ez nem lehet igaz!-Idegesen járkáltam föl és alá szobámban miközben folyamatosan ismételgettem a mantrámat. Ilyen nincs. Elment Rosy, a világ legeslegjobb barátnője, ezért egyedül vagyok a szobámban. Kiderült, hogy Saci néni se lesz már a házvezetőnk, de legalább őt bármikor elcsíphetem a folyosókon. Erre a fülembe jut, hogy Fédra néni is elmegy. Sokkolt a hír. Hiányozni fog! Milyen jó volt, amikor még remegő lábakkal, először léptem át az iskola küszöbét és volt valaki, aki megfogta a kezem és segített! Ő volt a Levita mozgató rugója! Most pedig elmegy.  Alexék lemennek a nagyterembe elbúcsúztatni. Én is megyek, hiszen legalább ennyivel meg tudom neki hálálni a rengeteg törődést, amit kaptam. Így hát, feltankoltam magam egy adag zsepivel  és egy csokor virággal, amihez írtam egy levelet a tanárnőnek. Azzal bánatosan lesétáltam a nagyterembe. Még csak Zsolt és Alex volt ott és mivel nagyon magányosnak éreztem magam így csendben odaosontam Alex mellé. Közben lopva elővettem egy zsebkendőt és kitöröltem a könnycseppeket a szememből...

Tanár búcsúztató

A  hír, amit Zsolti juttatott hozzám sokkoló volt. Nem lehet, hogy elmegy Fédra néni! Ez biztos csak egy vicc. Meg voltam győződve róla, hogy csak szívatnak a vicces kedvű felsőbb évesek, de a folyosón sétálva elkaptam pár mondatot, ami ténylegesen bizonyította a tanárnő távozását. Hamar eljutott hozzám az a hír is, hogy Saci néni búcsúztatójához hasonlóan Fédra néni is kap egy ilyen kis meglepetést. A helyszín pedig a Nagyterem. Összekaptam magam, és első utam Bogolyfalvára vezetett, ami után a pontos helyszínre érkeztem. Egyik kezemben egy csokor virág volt, másikban egy doboz bonbon. Ez a legkevesebb, amivel megköszönhetem azt, amit ő adott nekem. Érkezésemkor nagyon elveszett voltam, és ő volt az, aki bátorított és eligazított. Nehéz dolga volt, hiszen egy tudatlan francia voltam, aki nehezen értette a magyar szót.
A nagyteremben hárman voltak. Katniss, Zsolti és Alex. Zsolti tűnt a legmegviseltebbnek, így odamentem hozzá, és miután az asztalra helyeztem az ajándékokat, megveregettem a hátát.
- Nyugi, haver. -Fűztem hozzá pár szót, de a fiú arcát látva nem biztos, hogy segített. Leültem egy székre, közben az ajtót néztem, hátha megjön a várt tanárnő.

- Igen, az olyan puha és olyan rózsaszín, ahogyan el bírod képzelni. – Kacarászni kezd, majd egyből részletezi is tovább. – Az annyit jelent, hogy mókás és jó hatással van a kedvedre, nem úgy, mint ez… - Mutat a rántottára, amire utalgat.
A cuki levitás igazság szerint teljes joggal nézheti elmebetegnek Emmust. Az a sziruposság, ami a hanglejtéséből származik, kergetett már embereket fel a falra. Közben kedvesen felé nyújtja az egyik szendvicsét, aminek bátran neki is lát az időközben névvel is ellátott kerekes székes fiú. A dicséretre pedig csak nagyokat mosolyog. Valóban igazi kis szakácsnő, képes összerakni egy szendvicset! Ha még azt is tudná, hogy sütikét is tud készíteni meg kész 3 fogásos vacsorát még a végén megkérné a kezét, azt meg ugye nem kellene, mert hát még is csak egy ismeretlen fiú, meg juj, ugyan, ő hozzámenni valakihez, úgyhogy maradjon csak titokban ez egyelőre.  
A kérésre szó nélkül, de mosolyogva tovább pattan fel és száguld vissza oda, ahol készítette, gyorsan összeszedi a hozzávalókat és készít neki még egyet. Jókat mosolyog magában is Alex szavain, meg azon a vigyoron, amivel a szendvicset kérleli, úgymond. Hamarosan, bár nem egy ferrarie, de jó tempóban visszabaktat és leül ismét a már egyszer elfoglalt helyére.
- Tessék, de csak, mert ilyen aranyos vagy. – Kiemelten kedvesen mondja az aranyos szót, valahogy úgy, mint, ahogyan az anyuka szokta azt az újszülöttnek mondani, mikor először találkoznak. Igen, ez megint egy bizonyíték rá hogy nem százas a lány, maximum kilencvenkilences.
- Én sem hiszem, hogy Aurorok fognak elhurcolni innét, csak sosem lehet tudni, azért 1 tanév alatt még nem ismertem ki magam teljesen. – Mondja mosolyogva, és közben befejezi a saját szendvicsét, amivel jól is lakik. Közben már zúdul is az új téma amire reagálnia kell, kicsit sem leplezve a kíváncsiságát.
- Tér-idő szoba? Hű, ez nagyon jól hangzik, mitől olyan különleges? – Kezd bele, de gyorsan válaszol is. – Jajj, igen van fürdőnk meg Játéktermünk is, de a tetőtér az egyik kedvenc helyem.
Közben a formás kis kerekeit figyeli, jobbról is meg balról is. Adja az ötleteket, Alex pedig vevő is rá, ennek őszintén örül, hiszen általában kinevetik és egy „Jól van Emmu” mondattal ráhagyják, de ő más.  
- Nem vagyok egy Picasso, azt tudnod kell. – Kacarászik, majd folytatja. – De ha lehet, szeretném.
Nagy csillogó szemekkel néz, mint a cukorkaboltban a kisgyerek. Majd a járgányt figyeli ismét, amit már mind a két oldaláról megcsodálhat. Aztán egy békuska is előkerül. A kis szépség nagyon jól mutat, amit nem hagyhat szó nélkül.
- Jól áll a kerekeiden. – Mosolyog rá. – Megoldjuk, hogy jó páros legyenek a lángocskákkal.

Másnap

Matilda

Az első két napja az új létesítményben egészen csendesen telt leszámítva furcsa ismerkedését Abigéllel és a rénszarvasával. A kis plüssállat leírásáról először azt hitte, igazi, hús-vér állatról van szó, de szerencsére helyreigazították, hogy erről szó sincs, dehogy. Mondjuk eléggé out of ordinarynek ítélte volna, ha a Bagolykőben egy életnagyságú, igazi rénszarvas szaladgál fel-alá, mint háziállat. Akkor talán ő is elhozhatta volna otthonról a kutyáját, ami egy kisebb póni nagyságát is eléri kevert vére és a szülők fajtája és jellemjegyei miatt.
Amire azonban eddig nem volt ideje, az a könyvtár megkeresése. Az előbb, a klubhelyiségben odasomfordált pár ücsörgő diákhoz és makogva megkérdezte, merre találja azt a sokak által elkerült helyet, amit néhány diák t'án még "kínzókamra" névvel is ellátna, már aki utál olvasni. Ez rá egyáltalán nem igaz. Szereti kihasználni az eidetikus memóriája előnyét, nevezetesen, hogy párezer szót képes egy perc alatt elolvasni, így gyakorlatilag úgy tűnik, mintha csak forgatná unottan a könyveket, de nem is olvasna. Pedig nagyon is falja a szavakat, betűket, s mind-mind képek formájában felrémlik az agyában is ezzel párhuzamosan. A fantáziája ugyan nem a legremekebb, viszont a vizualizálása kiemelkedő. Ha valamit elolvas, az azonnal képekbe folyik át az agyában, alakot ölt.
Sokig kanyarog így estére a folyósókon, mire ráakad az emlegetett nyugati szárny első emeletére, azon belül is a feltételezhető könyvtárra. Hatalmasat nyel, a torka fel-alá liftezik egy sort. Az ujjai remegni kezdenek, mégis erőt vesz magán és lenyomja a kilincset.
A látvány, mi elé tárul, még a lélegzetét is elállítja: hatalmas, impozáns tér, vörös szőnyeg (bár ettől nem érzi magát világhírességnek), s az az illat, ami talán csak az ő agyában él, mégis érzi... hát az teljességgel a könyvtárak jellegzetes, régi könyvektől és tudástól terhes levegője. Tétova léptekkel vánszorog beljebb, a négy méteres ajtó pedig halkan, szinte nesztelenül csukódik be mögötte. Egy lépés, két lépés... a pult mögött nincs könyvtáros. Hol lehet? Észreveszi, hogy valaki itt jár? Ide-oda tekintget, forog a szeme erre-arra, no meg követi a feje is az említett szervet. Idegesen húzogatja a felsője ujját, ami ma éppen sötétkék és hibádzik a szvetter, hogy elrejtse az esetleges kíváncsi szemek elől, de a farmert ma sem tagadta meg a pillangókkal díszített tornacipőjével együtt. Átlép a sárgaréz kapun is, vélhetően az olvasó részhez érve, de itt megáll egy pillanatra ismét. Körbenéz, sóhajtozik egy sort, végül miután alaposan körbejáratta a tekintetét, sőt ellépegetett egyik, majd másik irányba is, hogy felmérje az embersűrűséget (nulla), végre észrevesz valakit az egyik asztalnál. Mintha olvasna -hiszen mi mást tudna egy könyvtárban csinálni az ember? Kérdezi magától a laikus-, így meg elég nehezen veszi rá magát, hogy zargassa feltételezett iskolatársát, mégis e mellett dönt hamarosan.
-Ne haragudj... Khm... Nem tudod véletlenül, hol lehet a... a könyvtáros? Khm... Új vagyok még és gondolom, ahhoz, hogy kivehessek könyvet, kell az adminisztráció? Azt hiszem... Szóval esetleg van ötleted, hol találom őt? Meg hogy néz ki? Ne haragudj, ha megzavartalak az olvasásban. Nem akartam... - cincog, kérem. Ráadásul elég szemlesütve cincog. Nem igazán megy a szemkontaktus, de nem rosszból. Egyszerűen nulla önbizalommal és önértékeléssel bír, plusz gyűri keményen a felsője ujját, húzza-nyúzza, hogy tényleg ujjbegyig érjen hosszban.

Miss Katie

Fédra néninek és a többi Levitásnak

Trixi csatlakozott a diákok menetéhez, és ő is elfoglalta helyét a Nagyteremben. Mivel ott elég szomorú hangulat uralkodott épp, kötelességének érezte, hogy kicsit feldobja a népet, mivel nem sokáig bírja a depizést.
- Tudjátok, az az igazság, hogy már nem fogunk találkozni Fédra nénivel. Út közben összeakadtam Hóbortos Hobó portréjával, és azt mondta, látta őt távozni egy csomó csomaggal. Még egy kocsi is várta a kastély előtt, az vitte Bogolyfalvára a vonathoz.
Csóválja a fejét, és elképzeli, milyen is lehet most a tanárnő szobája, ahogyan üres, bútorok és tárgyak nélkül várakozik. Szomorú látvány lehet.
- Azért fel a fejjel! Nekünk már sokat segített Fédra néni, biztos eljött az ideje, hogy másoknak is segítsen. Ismeritek Mary Poppins történetét? Ő jutott eszembe róla. Ő is csak jön és megy, ahogy változik a szél, mindenkivel jót tesz, aztán egy szó nélkül továbbáll.
Megvonja a vállát, és az egyik hajtincsét piszkálja, miközben a hevenyészett beszédét intézi a Levitásokhoz.
- Kár, hogy az új címét sem hagyta meg. De talán lenyomozhatjuk, vagy megkérdezhetünk egy csésze teafüvet.
Kicsit mosolyog a saját viccén, aztán elhallgat, úgyis eleget locsogott már. De nem nagyon bírja ezt a tespedt csendet, úgyhogy hamarosan megszólal újra:
- Nektek mi a legjobb emléketek róla? Vannak jó sztorijaitok?

Matilda és Katie

Az utóbbi napokban teljesen kifogytam az olvasnivalóból. Egy könyvem volt még, aminek az olvasását már fél éve halogattam, de azt nem is szándékoztam megkezdeni. Ugyan az újonnan felfedezett elhagyatott könyvtárba is gyakorta besurrantam, de nem haladtam úgy a latinban és a többi kultikus nyelvben, ahogy szerettem volna. Általában naponta vagy fél órát szótáraztam, aztán hagytam a fenébe az egészet. Utólag sajnáltam, hogy nem figyeltem oda latinórán. Mellesleg az is a rejtekhelyem ellen szólt, hogy nagyon poros a helyiség. Hiába nyitok ablakot, úgy fél percre tisztítom meg a légteret. Az évek során lerakódott port nem tudom csak úgy megszüntetni. Már kerestem varázsigét, amivel portalanítani tudom az egész hóbelebancot, de csak olyat találtam, ami egy tárgyra hat ki, márpedig ha könyvenként esnék neki a takarításnak, annak sosem lenne vége.
 Ezen filózva sétáltam el a harmadik otthonomhoz. A pesti szobámon, és a dzsumbulylakon kívül talán itt töltöttem a legtöbb időmet. A kezemben roskadozva tartottam a regénykupacot, amit vissza kellett szolgáltatnom, és átkoztam magam, hogy hagytam felhalmozódni ezt a könyvhegyet. Hála az égnek nagyjából hamar megérkeztem a célomhoz, és egy kis bajlódás árán be is jutottam. Hogy ezzel az járt, hogy elejtettem a poggyászom, majdhogynem mellékes. Tompán puffantak egyet, és már szedtem is fel mindet. Odabent egy bizonytalan lány, és vele szemben egy... másik bizonytalan lány állt. Ennyi bizonytalanság láttán én sem voltam benne biztos, hogy jó helyre jöttem-e, de igyekeztem megemberelni magam.
 - He... khm, heló - szenvedtem ki egy udvariasnak szánt köszönést, és körbesandítottam. A könyvtáros néninek se híre, se hamva nem volt. Úgy határoztam, én is beállok bizonytalankodni, hátha megtudom a könyvtárosnéni bizonytalan hollétét.
 - Merre találom a hölgyet, akit megillet ez a tonnányi tudás? - kérdeztem, a kezemben egyensúlyozott könyvek felé biccentve.

Matilda és Lagger

Való igaz, motyog szegény, sőt nagyon érthetetlen módon motyorászik, így nem csoda, hogy az előtte ülő lány/nő nem érti, miket hord itt össze. Szemeit lesüti, a ruhaujját nyújtogatja, a szavát alig érteni. Introvertált egy teremtés, s mivel olyan tüzetesen pásztázta abban a pillanatban a szőnyeget, mikor ismeretlen megszólítottja a pult felé akart mutatni, de megszakította a mozdulatot, erről lemaradt. Már csak akkor pislog fel kissé kérdőn, sőt talán gyermeki-csodálkozón, mikor megjegyzik, hogy a pultnál aligha fog ráakadni a keresett személyre. Ezt a konzekvenciát már sajnos ő is levonta, de egyrészt ötlete sincs, hol keresse a könyvtárost, másrészt nem tudja, hogyan néz ki a jelenlegi. Szoktak lenni könyvtárak, ahol az elődők portréjait kifüggesztik, de az aktuálist sosem. Ezt a jellegzetességet itt még nem ellenőrizte, de mint az előbb említve lett, esélyesen nem is menne sokra vele.
Rémület ül ki az arcára, sőt rákezd a lehető legrosszabb szokására, a szájszéle rágcsálására, mikor nekiszegezik a kérdést. Kissé hangosabban kezdi szedni a levegőt is, ami azt illeti.
-É-Én... én nem tudtam. Ami azt illeti, a legtöbb könyvtári szabályzat szerint a tag, avagy leendő tag köteles hivatalos belépőkártyával rendelkezni, a meghatározott számú könyveknél többet nem kölcsönözhet ki, a könyvtár épületéből nem tulajdoníthat el könyvet az illetékes tudta, beleegyezése és a regisztrációs folyamat elvégzése nélkül, ellenkező esetben lopásnak minősül az eltulajdonítás és.... és.... én nem tudtam, hogy itt más szabályok vannak érvényben.- onnantól kezdve, hogy "Ami azt illeti..." elhadarta gyakorlatilag a mondandóját, csak a végén lassított le kissé, mert kifogyott a szuszból, na meg a felszólaláshoz szükséges bátorságból is. Mielőtt azonban mélyebben belefolyhatnának a témába, zajt hall, amitől még ugrik is egyet ijedtében, odanézni sem mer, mi történhetett, csak következtetésektől kattog az agya, hogy valaki elejthetett egy halom könyvet, amik teljesen ilyen hangot szoktak kiadni, ha földet érnek. Nemsokára megjelenik egy harmadik személy is (vélhetően az előbbi zaj okozója), egy lány, aki láthatóan ugyanazzal a problémával kűzködik, mint ő: nem találja a kihelyezett és kinevezett könyvtári felelőst, alias könyvtárost.
-Ne-Nem tudni, hol van. Ez a kedves hölgy, lány... szóval megállapítottuk, hogy nincs a pultnál és nem lehet csak úgy itt tartózkodni a könyvtáros jelenléte nélkül és... és... - megint a ruhája ujját húzogatja, megint padlót bámul, közben halvány pír önti el az arcát, de ez a félhomályban talán nem tűnik fel. Iszonyatosan zavarban van, mert az emberekkel való kommunikáció nem éppen az erőssége, ahogy azt a helyzet is mutatja.
-A...A... A nevem... A nevem Runa... amúgy.- nyögi ki végül a szőnyegnek, de valójában persze a két nőnemű egyednek intézte szavait, akik egy légtérben tartózkodnak vele éppen. Azért udvariatlan sem akar lenni.

Bizonytalankodók

Könyvmolyok

Egy ideig még megpróbáltam megtartani a könyveket a mancsomban, de hamar beláttam, hogy nem vagyok jó kondiban. Másodszorra nem terveztem, hogy elejtem az egészet, úgyhogy inkább óvatosan letettem a földre, figyelve rá, hogy stabil legyen. Csak ezután szenteltem figyelmet a társaságomnak. Mint rájöhettem, a két bizonytalanka tudott beszélni, bár az egyik meglehetősen nehezen adta a tudtomra az információit. Tekintve, hogy nekem meg a hallásommal vannak gondok, tíz másodpercbe tellett, mire megértettem, mit akar valójaban. Sejtettem, hogy nem lesz nagy sikere a társalgásnak.
 - Mi?! - sopánkodtam, a kelleténél talán kicsit hangosabban. - Ez eddig nem igy volt. Ki az az idióta, akinek ez eszébe jutott?
Ahogy véget vetettem a kirohanásomnak, már meg is bántam. A leányzót bizonyára nem fogom megnyerni az ideges viselkedésemmel, és ami azt illeti, talán egy bátrabb embert is meglepett volna a reakcióm. Én sem pont így akartam kifejezni magam, de gyakran hamarabb eljár a szám, mint kéne. A lány azonban nem szaladt el sikítva, hála az égnek, még arra is rávette magát, hogy bemutatkozzon.
 - Lagger - mondtam minden terjengős szöveget mellőzve. Általában, ha valakivel ismerkedtem, még hozzátettem egy-két mondatban azt is, hogy a valódi nevem Letícia, csak senki, még a tanárok sem hívnak így, meg a szokásos, de nem tartottam fontosnak, hogy ezt a jelenlegi helyzetben is megemlítsem. Ha érdekli őket, megkérdezik - gondolom én. A habogó lányról kisult, hogy Runának hívják, a másikat, aki idősebbnek látszott nálunk, pedig Matildának. Remek, legalább ennyivel okosabb lettem.
 - Hirtelen haragú? - húztam el a számat a hír hallatán. - Nekem csak annyit mondtak, hogy egy új nőci érkezett, de részleteket nem tudtam meg. Remélem, nem olyan rossz... Igazából akkor lenne igazán jaj nekem, ha letenném ide a könyveket, hátha megtalálja, és elszelelnék. Szóval akkora gond csak nem lesz.
Reméltem, hogy ez még a túl sok beszéd határain belul esik. Nem szoktam céltalanul fecsegni, de ezt fontosnak tartottam megemlíteni, csak hogy húzzuk az időt. Feltett szándékom volt megvárni az új alkalmazottat, hogy lerójam a tartozásom, és nem mellesleg megtudjam, kivel fogok várhatóan pár évig napi rendszerességgel jópofizni. Matilda is belement az időhúzósdiba, vagy legalábbis kíváncsi volt, mert feltett nekem egy - amúgy teljesen jogos - kérdést. Automatikusan a lábamnál álló halomra pillantottam.
 - Igen - vontam vállat kicsit zavartan. Az emberek mindig megdöbbentek, amikor megtudták, mennyit olvasok. Számomra ez kicsit kínos volt, felvágósnak éreztem magam, ha nem mentegettem magam szerényen. - Persze nem egyszerre, már jó ideje halmozódik fel nálam ez a sok cucc.

Bizonytalan művelődők

Eléggé félős felesleges ijesztgetés nélkül is, hát még mikor ennyire hatásosan hozzák rá a frászt. Nem lehet itt tartózkodni könyvtáros nélkül? Igaz, ilyet most először hall és tapasztal, de annyira meggyőzően adja elő a lány ezen állítását, hogy semmi okát nem látja kételkedni benne. Ráadásul rögtön ezután könyvek puffanásának jellegzetes zaja töri meg az alapzajszerű beszélgetésük monotonítását. Nem mer odanézni, mert füleiben szinte puskaropogásszerű zaj volt ez, s ki tudja, talán sérültje is akadt a könyvzápornak, de ez esetben a később Matildaként bemutatkozó lány biztosan rászólna, hogy menjen ő is segíteni a mentőakcióban. Mivel ez nem történik meg, legközelebb már csak akkor pislog fel, mikor az újonnan érkezett lány láthatóvá válik könyvhalma lekerültével a földre. Szinte azonnal tájékoztatja a maga bizonytalan, akadozó nyelvű módján, hogy valójában nekik nem is lenne itt lenniük most, hiszen a könyvtáros nincs jelen, ez pedig, ha jól értelmezte, szabályszegés.
Hátrahőköl ijedten a szerinte roppant hangos méltatlankodástól, sőt még hátra is lép egyet, hogy biztos legyen benne, a hirtelen méreg céltáblájává nem ő fog válni rövid úton. Miután egy kicsit lenyugodott, úgy három-négy másodperc múlva, hajlandó eredeti távolságát felvenni a leányzóval szemben, de még mindig kissé ijedten pislog rá a szeme sarkából, mintha várna egy következő hangos kitörést. Mint kiderül, Lagger néven szólíthatja meg ezentúl –úgy tűnik- könyvmoly társát, s a nevet egy halvány mosollyal nyugtázva elraktározza az emlékezetébe. Ez a kis törékeny, pozitív megnyilvánulás viszont úgy eltűnik a vonásai közül, mint nyári esőben a porba döngölt cipőnyom, amint az idősebb lány tovább ecseteli, mennyire borzasztó lehet ez az új könyvtáros. Kapkodva szedi a levegőt, miközben megszólal.
-Ésh... ésh.... Hjajjistenem. Azt hiszem... azt hiszem majd... majd valami nagyon komoly magyarázattal kell szolgálnunk neki, ha itt talál minket. És itt fog. Hiszen biztosan mindjárt itt lesz, nem lehet messze. Gondoljátok, hogy... hogy akár ki is tilthat ezért minket innen? Azt nem bírnám ki.- ha valaki nem mond valami pozitívat, a kezdődő szipogása mindjárt átmegy hüppögésbe, aztán majd egy adott ponton elvonul egy sarokba és elkezd sírdogálni, hogy őt bizony most ki fogják rakni ebből a szép, impozáns könyvtárból, pedig hány és hány könyvet falhatna még be ahelyett, hogy csak vágyakozva bámulja az ajtót, amin nemrég bejött, mert kitiltotta egy vérengző könyvtáros.
Szerencsére Matilda immár hivatalos bemutatkozása és kezének megjelenése a szőnyeg és a szemei között kizökkenti kissé, s ugyan bátortalanul, de belehelyezi hófehér bőrrel fedett mancsát Matilda nagyobb méretű kezébe. Vérszegényen megszorítja, s ugyanilyen minőségű mosollyal nyugtázza a bemutatkozást, majd erre is bólint, hogy jelezze, az információt elraktározta valahol, valahogyan. Az már kérdéses, hogy nem-e fogja mégis másként hívni alkalomadtán Laggert vagy Matildát, mert szokott művelni ilyeneket. A bejárónőjüket legalább egy hónapon keresztül más és más neveken szólította, míg megtanulta, hogy Patricia és nem mondjuk Ludmilla.
Míg Lagger és Matilda a könyvek mennyiségét és azok időtartambeli hosszát vitatják meg, ő igyekszik észrevétlenül letelepedni a könyvkupac közelében nemes egyszerűséggel a földre. Igazából a könyvek már azóta bizgerálták a fantáziáját, hogy Lagger megjelent velük, de most ért el a tűréshatárára, s ha nem csapnak rá a kezére, ő bizony leveszi a legfelső kötetet és mohón beleolvas legalább az első lapokba. Nem tűnhet többnek egyszerű lapozásnál, mivel nagyjából 20000 szó per perc sebességgel tud olvasni az eidetikus memóriájának köszönhetően.
- Nahát, ez a könyv még nem is járt a kezemben. Érdekesnek találtad? Ajánlanád? Mit tudsz róla mondani?- nos, az előbbi félénkségének jelenleg nyoma sincs, ahogy a földről felpislog csillogó szemekkel Laggerre, remélve, hogy választ is kap a gyorsan elhadart kérdéseire. Valahogy amint könyvet kaparintott az ujjai közé, elszállt a bizonytalansága és a makogása, ami eddig, a rövid kis beszélgetés alatt fémjelezte.

//elnézést, hogy megvárattalak titeket //

Két kis áldozat

Évnyitó/Évzáró

Elérkezett hát ez a nap is, egy újabb tanév végét készül megünnepeli a mágustanoda, és ha már ilyen szépen összegyűltek a tanárok és diákok, akkor egyben megkezdődik az új tanév is. A házak felett zászlók jelzik, melyik házhoz is tartoznak az ott ülő diákok, a tanári asztal mögött elterülő kék és bronz zászlón pedig békésen szemlélődik egy szfinx, hiszen idén a Levita nyerte el a házkupát. A vacsora finom illatai még nem érték el a nagytermet, a manók igyekeznek minél tovább húzni a dolgot, hogy az igazgató úr beszédét ne az evőeszközök csörömpölése zavarja meg. A behömpölygő diákokkal érkeznek a tanárok is, akik lassan elfoglalják a helyüket és az igazgató érkezéséig halk beszélgetéseket folytatnak egymással.    

Játékidő: 2013. március 22 - 2013. április 5.