Leonie

* Azok a csúnya, csúnya vizsgák. Az előzőekre nem emlékszik, akkor még nagyon picike lány volt, de az biztos, hogy rengeteg dolga van miattuk az anyukájának. Egész nap csak javít, meg a tanáriban az évzáró értekezletek, ami hosszúra nyúlnak és unalmasak. Az utóbbi időben Gyuri bácsi már nem örült, ha a kicsi lány is ott tanyázott, mert nem tudott tőle figyelni a mamija. De ha egyszer játszani szeretne, ez pedig egy egész óráig tart? Gondoljanak a kisgyerekes szülőkre, nem úgy megy az ám, hogy csak úgy lepasszoljuk valahová a törpéket. Ha megszülték, fel is kell nevelni.
Ez a nap is így alakult, az anyucija elhozta az óvodából, utána pedig neki kellett esnie a vizsgák javításának, meg mindenféle szörnyű papírmunkának, ahelyett, hogy vele foglalkozott volna. A csöppleányzó ürességet érzett a gyomra tájékán, így elkéredzetett a Nagyterembe valamiféle harapnivalóért. A játszós ruháját már átvette délután, most csak egy kinyúlt kék pulcsit, farmer nadrágot és egy tornacipőt visel.  A haja szokásosan összevissza áll, a reggeli fonatának maradékait láthatjuk a kilógó tincsek mindenfelé állnak. Felkapja a labdáját, és vidáman elindul a toronyból lefelé, egyenest az első emeletre. Messzire van a szobájuktól a „menza”, de napjában többször meg szokták tenni az utat, így álmában is odatalálna. Kitárja a hatalmas ajtót, határozott léptekkel indul meg a tanári asztal irányába. Elég groteszk látványt nyújthat a kis törpe, ahogy a hosszú padok között masíroz hóna alatt egy pöttyös labdával. Csakhogy menetelés közben megpillant egy ismerős arcot. Úúú, őt már látta a folyosón, amikor az anyukájával mentek valahová. Akkor is nagyon tetszett neki a haja, de a tanár néni nem akarta, hogy odamenjen hozzá, éppen sietett. Nem is kellett több a tündérborsónak, egyből a főnixek asztalához csapódott, jó 2 méterre a lánytól. Megígérte, hogy rendes ételt fog választani, de nem állt ám a tervei között, szóval miután ellenőrizte, hogy tiszta-e a terep, egyből belevetette magát egy csokoládékrémmel bevont muffinba. Ahogy nagyokat harap az édességből oldalra sandít, és mindig egy kicsit közelebb csúszik a vörös leányzóhoz. Mivel a süti nagyon krémes, a gyermek meg kicsi, sőt még labdája is van, a szája körül végig csokis lett. Amikor már csak fél méter választotta el őket egymást az Eridonos irányába fordult, törökülésbe ült, a labdáját a lábaira tette, s rákönyökölt. Ha megfordul a vörös hajú teremtés, egy vigyori, csokis képű tökmaggal találja magát szemben.* - SZIA! * Rikkant rá a lányra lelkesen.* - Hogy csináltad a hajad, hogy ilyen? *Kérdi angyalian mosolyogva.* - Nekem is kell, hogy így… * Motyogja, miközben a kacsója Leonie hajával párhuzamosan jár.* - Ott világos, ott meg nem.  

Rirrentyű

Eleinte zavartalanul falatozik, elvan saját kis fantáziavilágában, talán éppen azt játssza magában, hogy ez a harmadik próba, amit ki kell állnia, hogy aztán megmentse a királyságot. Fel nem tűnne neki, hogy egyesek megpróbálnak közelíteni felé. Mentségére legyen szólva, Rirrentyű nem sokkal jobban nőtt ki a földből, mint egy hóvirág, ráadásul legalább annyira bájos, és védett fajnak is számít. Épp a harmadik szelet rétesét tuszkolja bele a szájába, mintha csak valami guiness rekordra készülne azzal, hogy egyben próbálja lenyelni. Nem tehet róla, ha egyszer tényleg isteni finom! Ekkor hoz rá szívbajt a mai ügyeletes törpécske, merthogy olyan kicsi, még a törpét is becézni kell nála. A fele süteményt letüdőzi, és enyhe fulladásos rohamot kap, csak hogy ne indulhasson olyan nyugalmasan kettejük ismeretsége. Kicsit szörcsögve veszi ugyan a levegőt, de azért fejét a mellette ücsörgő irányába fordítja. Szemei egy pillanat erejéig elkerekednek a kislány láttán. Jééé, hiszen ő az egyik tanárnő lánya. Mit is tanít? Mugliismeret? Nem, nem. Valami állatos. Chupacabratan? Valami más… csigák talán? Jaj, nem! Gyíkok? Áhh, az lesz az! Gyíktan!
-Szia! – Vigyorog a tündéri kislányra. Olyan zabálni valóan néz ki, hogy félő, menten felfalja. Tisztára tökmagos cukorka, egy kis csokival.
-A hajam? – Nem mintha nem lenne szalvéta, de nagyokat cuppantva, ujjait egyesével nyalogatja le, hogy ne legyen süteményes. – Az úgy lett olyan, hogy sokat voltam nyáron a szabadban, és a napsütéstől ilyen világos lett a vége. – Még akár igaz is lehetne, ha egyébként nem festetné. Nem is tudja, miért nem mondta meg egyszerűen, hogy nem ez az eredeti színe. Talán mert a kislány menne az anyukájához, hogy neki is csináljon ilyet, Véda néni meg hozná az órai anyagot, és leégetné Leonie egyetlen ékét a koponyájáról, amiért teletömte a törpintyó fejét hülyeséggel.
-De ha szeretnél Te is ilyet, megmutathatom, milyen lenne. Mit szólsz? – Kérdezi lelkesen, miközben feltérdel a padra. Mindig is egy nagy gyereknek számított, ezért most aztán igazán megtalálta a saját társaságát. Körbenéz az asztalon, és gyorsan eloroz egy ezüsttálcát tükör gyanánt, leborítja róla az ételt, majd felpattan, és a kislány elé tartja, miközben egészen közel lép hozzá.
-No, most következik a varázslat, nézd! – Ezer wattos vigyorral behajol Rirrentyű fölé, és előreborítja a haját, hogy betakarja vele a szöszi fejet, talán a kicsi ki sem lát mögüle, akkora lobonca van. Csak miután elmúlt az újdonság varázsa, lép vissza, és huppan le újdonsült babájával szemben.
-A Te hajad sokkal szebb – Állapítja meg, miközben visszarakja a tálcát a helyére.
-Tiszta csoki vagy! - Teszi hozzá, miközben vesz egy szalvétát, és a leányzó felé nyújtja, hogy megtörölgesse az arcát. - Anyukád ugye tudja, hogy lejársz nassolni? - Vigyorog rá. Bár sanszos, hogy itt mindig akad valaki, aki árgus szemmel figyeli a kishölgyet, nehogy baja essék.

Leonie

* Eddig nem látta ilyen közelről az Eridonost, de az a hajszín egyre jobban tetszik neki. Ha az anyukája nem engedi meg, hát Viviennel megcsináltatja, neki úgy is mindegy már, lényegében bármit tesz, azért büntetés jár. Ha tudna levegő nélkül élni, talán még azért is leszúrná az apukája, hogy lélegzik.  A testvérei apuja annyira nem olyan, mint az övé. Ha ő egész nap édességet szeretne enni, akkor azt fog. Ha akkora plüssjátékot kér, mint ő maga, akkor meg is kapja. Ha Vivien szabadon enged néhány veszélyes bestiát az iskolába, akkor már egyből le kell szúrni, pedig csak azt akarta, hogy járhassanak egyet. Legalábbis a kishúgának ezt mondta, aki nem egészen biztos benne, hogy helyes döntést hozott az idősebbik nővére, tekintve, hogy az anyukájuk is be volt pöccenve az intermezzo miatt.
Szóval, ahogy rászocializálódott Leoniera, szerencsétlen félrenyelte az aktuális falatot, úgy megijedt. Mondták már neki, hogy ne ijesztgessen embereket azzal, hogy váratlanul kontrollálatlan hangerővel rájuk köszön. Ez éppen a lehető legszerencsétlenebbül jött ki, de öröm az ürömben, hogy hála Istennek a vörös leányzó nem fulladt bele a rétesbe. Lebiggyesztett szájjal figyeli végig a pozitív módon véget érő tusát, majd lesütött szemmel szólal meg.* - Bocsi, megörültem neked. * Motyogja majd a hatalmasra nyitva kék szemeit felnéz a leányzóra. Nem akarta ő, hogy megfulladjon, pláne annak a tudásnak a birtokában, hogy hogyan lehet valakinek ilyen hajkoronája. Mikor Leonie végre beszélni tud, minden szavát issza magába.* - Én is voltam napon! * Jelenti ki határozottan, kicsit felpattanva a széken, és a látóterébe húzza a hajvégeit, majd bámulni kezdi azokat.* - Világosabb? Te vörös hajjal születtél? * Sorolja az újabb kérdéseit, miközben újra a nagylányt figyeli, aki egy mókás trükkel rukkol elő, hogy megkukkantsák, hogy áll a törpeségnek a vörös. Kisöpri a szemébe lógó Leonie tincseket, majd vigyorogva bámul az ezüsttálcába. Igaza volt a lánynak, a saját hajszíne jobban áll neki. Biztos azért, mert még olyan kicsi. Ismét nagy szemekkel bámulja a lányt, és kuncogni kezd. Egy kicsit olyan, mint a nővérei, velük is jól el tud játszani.* - Milyen varázslatot ismersz még? * Kérdezi ámulva a lányt. A család szórakoztatja őt mindenfélével, amit a pálcájukból előszednek, épp hogy csak a nyúl meg a cilinder hiányzik a repertoárból. Neki még sajnos nincs varázsereje, de alig várja már, hogy kijöjjön, és ő is tudjon virágokat kilőni a pálcájából.* - A tesóm is csinálnak nekem vicces dolgokat. * Folytatja a társalgást immáron még bátrabban, mint eddig. Közben ő is észrevette ám, hogy ha erre járna a mamája, akkor lebukna a vacsi ügyben, úgyhogy valamiféle cincogó-kuncogó hang kíséretében átveszi a szalvétát, és megtörli vele a pofiját. Miután végzett megköszöni, elvégre erre tanították, majd válaszol a kérdésre.* - Öööááá… * Kezdi meg tartalmas mondanivalóját ismét széles vigyorral a képén.*- Mondjuk. Tudod… * folytatja roppant sejtelmes hangon suttogva*- Nem szabadott volna sütit ennem.

Rirrentyű

-Semmi baj, szotyi. – Vigyorog a kislányra, mert ha van tökmag, miért ne lehetne szotyola is? Ráadásul az sokkal finomabb, és Kiss Ádám is megmondta, hogy annak közösségkovácsoló ereje van.
-Még sosem örültek így nekem – Teszi hozzá lelkesedve. Már most imádja ezt a törpét, és nem csak azért, mert végre ráakadt egy emberre az iskolában, aki még nála is kisebb. Úgy érzi, lelki társra lelt, vagy ha ez kicsit túlzás, legalábbis remek játszópajtira.
-Mutasd csak! – Hatalmas szakértelemmel vizsgálja meg Rici haját, és gondterhelt fejcsóválásba kezd közben.
-Ez bizony nem világosabb. Dee… - Derűs képpel visszatuszkolja a kislány haját a füle mögé, hogy ne lógjon a helyes kis arcába. Vétek lenne eltakarni egy ilyen angyali kinézetet.
-Elmondok egy titkot. Csak ígérd ám meg, hogy senkinek el nem árulod! Kisujjbecsület? – Kinyújtja felé a kisujját, hogy összekapaszkodhassanak. Végül is, nem titkolja olyan nagyon, hogy ez nem eredeti hajszín, hiszen elég nyilvánvaló, de azért hirdetni sem szokta. Elég kényes a hajtémára, az a legnagyobb kincse. Le is halkítja a hangját, és közelebb hajol a gyermekhez, mintha tényleg valami nagyon izgalmasat készülne megosztani vele.
-A hajam be van színezve. Azért csináltam ilyen vörösre, mert szeretem a pirosat. De ha tetszik ez a hajszííín… – Egy negyed pillanatra elgondolkodik, majd olyan vidáman csapja össze tenyereit, mintha legalábbis most fedezte volna fel a gravitációt.
-Van a szobámban egy vörös babám. Azt Neked adom! – Rajong minden plüss kis izémizéjáért, amit a hálójában, illetve legfőképpen ágyában tart, de mindemellett tudni kell róla néhány dolgot. Először is szeret ajándékokat kapni, legyen az egy darab papírzsepi vagy egy igazi egyszarvú… viszont ezzel szemben, vagy talán pont emiatt, egyszerűen imád adni is. Ellentmondás tehát nincs, ha lesz alkalma, Rirrentyűnek odaadja egyik alvópajtását.
-Varázslatot, hááát… - A fene, nyilván megint nincs nála pálca. Miféle boszorkány ő, hogy még egy darab botot sem képes magával hordani? Ebből így nehezen lesz mutatványozás… hacsak!
-Megkapom a labdádat kicsit? – Ha a tökmag beleegyezik, átveszi Tibi bácsi pontos lasztiját, meg a szövegét is. Leo(né)nie elintézi! Feltartja mutatóujját, majd elkezdi pörgetni rajta a játékot. Elvégre kviddicsezik, csak értenie kell valamennyire a labdákhoz, nemde? Mondjuk egy gurkóval ezt nehéz lenne gyakorolni, az is igaz…
-Tádámm! – Sajnos a mugli trükközésből csak ennyihez ért, és ehhez sem hosszú távon. Ezt bizonyítja, hogy a következő pillanatban Rici tulajdona már gurul is a másik asztal felé.
-Ajajj! Ez megszökött! - Felpattan, és rávigyorog a kislányra - Visszaszerezzük együtt? - Feltett szándéka kalandjátékba kezdeni. Az ilyen kislányok úgyis hatalmas fantáziával rendelkeznek, valószínűleg nem esne nehezére elképzelni, hogy asztal és a padok valójában kastély, az azt körülvevő várfallal...

- Érdekes becenév.-*Húzta vissza a lelkes mancsrázást követően a saját jobbját, leginkább bóknak szánva a megjegyzést. A részéről sosem játszott igazán jelentős szerepet, ki hogyan szólítja, úgyhogy általában a teljes keresztnevét mondta, hogy mindenki kiélhesse a kreativitását, már amennyire ez lehetséges volt. A kérdésre biccentett.*
- Talált, süllyed. Valahogy jó ötletnek tűnt megpróbálni így dobni fel a napot, de visszatekintve, azt hiszem, tudhattam volna, hogy nincs akkora szerencsém.-*Gilbert hangja leginkább egy kesernyés mosolynak felelt meg, volt benne valami fanyaron derűs, mert senki mást sem hibáztathatott a balgaságáért. Előre sejtette, hogy emlékezetes napra sikerül a mai, csak épp nem ilyen módon. Aztán megnézte az említett pöttyöket, de nem nagyon tudott mit hozzáfűzni- elvégre, a részvétem bántó lett volna, azt pedig mégsem állíthatta, hogy ugyan, igazán apróság.*
- Hasonló csónakban evezünk. De ugye, holnapra elmúlik?-*Érdeklődött reménykedve, ám erősen szorongva. Nem kifejezetten volt oda meg vissza azért, hogy a standarnál is jobban virítson ki a tömegből, arra pedig végképp, hogy esetleg így kelljen hazamennie a szünetben. Akkor inkább elbujdosik, de az fix, hogy otthon megnyúzzák, ha meglátják. Inkább nem akarta elképzelni, pontosan milyen büntetést is szabnának ki rá, csak megborzongott és másfelé terelte a gondolatait.*
- Kíváncsi vagyok, ha levágnám, akkor újranőne-e, hogy tovább loboghasson?-*Tűnődött hangosan, frusztráltan megrázva a fejét, de a tincsei csak vidáman röpködve lángoltak tovább, ügyet sem vetve rá. Végül egy huzatra elegendő méretű sóhajjal feladta, valamelyik zsebéből egy hajgumit pecázva ki, hátrafogva loboncát, hogy legalább az állandó vörös-arany villódzás ne emlékeztesse folyton.*
- Ha nem akarsz sürgősen elbújni a világ elől, akkor beszélgethetnénk egy kicsit. Nem akarózik visszamenni a szobámba, az Eridonosok barátságosak, de némileg...tartok a humoruktól és a lelkesedésüktől.-*Vallotta be, bár lassan hozzászokott, hogy bármikor random emberek tépték fel a szobája ajtaját, csak hogy röplátogatást tegyenek és ismerkedni akarjanak. Alapjáraton nem is volt ellenére, de azért szerette az olyan dallamos, fülsimogató hangokat, mint a kopogás és a "Szabad?" kérdés. Megkímélték egy-két instant szívinfarktustól. Persze, ezzel szinte azonnal elismerte, hogy talán pöttyet kilóg a főnixek halált megvető bátorságáról híres házából, azonban úgy volt vele, a világmegmentést átengedi, ő előbb szeretne magából embert faragni.

Leonie <3

* Csillogó szemekkel nézi a vörös hajú leányzót. Szotyi. Ez nagyon vicces, sosem mondták még ezt neki. Valamiért szeretik ehető dolgokról elnevezni, arra még nem jött rá, hogy miért. Remélhetőleg nem akarják megenni, vagy ilyesmi.  Juuuj, dehogynem! Szoktak olyat mondani, hogy „mindjárt megeszlek, annyira édes vagy”. Lehet, hogy ezért tömik annyira édességgel, és a mamija azért akarja, hogy ne egyen annyit, hogy a csúnya vasorrú bábák ne egyék meg, mint Jancsit és Juliskát. Nem sokára hat éves lesz, lehet, hogy mézeskalácsházat kérne kérnie az apukájától? Ezt még érdemes átgondolni. * - Én nagyon örültem! * Bizonygatja lelkesen. Ő mindenkinek nagyon örül, akitől akar valamit, vagy tudja, hogy mindig tart magánál édességet, és szívesen megosztja a drága kis babucival. A pici lány csalódottá válik, amikor kiderül, hogy bizony nem lett világosabb a hajvége. Ez az érzés hamar elmúlik, amikor is Leonie egy nagy titok gazdájának szeretné kinevezni. Hű, még igazán nagy titkot nem bíztak rá, maximum Vivien, amikor véletlenül rosszaságon kapta. Széles vigyorral kinyújtja Leonie felé a parányi kisujját. Leonienak sincs valami nagy, de az ő pici kacsója még az aprócska termetű Eridonos mellett is eltörpül. Szóval festi a haját. Vivinek is volt egy ideig vörös haja pedig az övé is szőkésbarna, akár csak Ririborsóé. * - Sejtettem ám, hogy nem igazi! * Súgja oda sejtelmes hangon. Okos kislány ő, sokat kérdez, hogy gyarapítsa a tudását. * - Igazából nekem adod? DE JÓÓÓ! *Rikkantja ismét örömében. Már pár hónapja nem kapott új babát, azt mondták neki, hogy előbb a régiekkel játsszon. A felnőttek ezt nem érthetik, hogy hogyan lesz egy játék 1-2 hét alatt unalmas. Az lesz és kész! * - Te már nem játszol vele? Hogy hívják? * Kérdi nagy szemekkel. Ezt fontos megtudni, elvégre is ha a lány nem unja meg olyan hamar a babáit, mint Riri, akkor nincs joga elfogadni, hiszen nem szabad elvenni más játékát. Az oviban is rászólnak az olyan gyerekekre akiknek épp az a játék kell amivel éppen a csoporttársuk játszik. Átnyújtja a labdát és várakozással figyeli az eseményeket. Biztos benne, hogy nagyon vicces dolgot fog mutatni az Eridonos. Nagyot kacag, főleg, amikor Leonie elejti a labdát.* - Az orrodon is tudod, mint a fókááák? * Kérdi tovább nevetgélve, miközben bólint egyet a lány kérdésére. Feláll a hosszú padon, majd leugrik róla és fut a lány után. Ez mókás lesz, csak le ne verjenek valamit, mert büntit fog kapni.*

Emma

Antonio

Már elég rég nem mutatkozott Gwen társaságban, ami tőle szokatlan. Nagyon is szokatlan. Na de most majd megmutatja ő. Egy ebéd pedig erre teljesen tökéletes lesz, méghozzá a nagyteremben. Együtt enni a többiekkel, és nem egy kis zugban, magában.
Amikor leér, csak besétál, kicsit unottan, majd lehuppan a helyére, valahol az asztal végén, az ajtóhoz közel. Öltözete is egyszerű, vasárnap lévén egy egy színű pulcsi, és egy farmer, pont rá szabva.
Leül, haját felköti, majd elkezd kanalazni. Egy tál meleg húsleves, vagy erőleves, kinek mi tetszik, aztán a másodiknál már kérdés.
Azt egyelőre csak bámulja, mert dönteni nem tud, villája végével dobol az asztalon, és támaszkodik a kezén.
Marhasült? Saláta? Szimpla püré? Vagy mi lehetne most a legjobb?

Nehézkesen induló reggel, ez általában hiányzik Emmus szótárából, ám a mai nem indult valami könnyen. Első körben, ami nem volt a megszokott, arra ébredt, hogy barátnője, aki egyben szobatársa is, az íróasztalon fekve tért magához és mormogott. Valószínűleg tudatosult benne, hogy pár óra és vizsga. A körmeit szinte lerágta az éjjel, míg tanult, szerencsétlen. Ami Emmát illeti számára vége ezen időszaknak, az utolsó vizsgáját is ami szükséges volt sikeresen teljesítette. Nagyon büszke volt magára, hogy ezen a csatán már túl van. Viszont ez a büszkeség nem terjedt ki egy mosolynál tovább, ugyanis a pocakja morgásba kezdett, éhes. Mivel nem siet sehová, teljesen kényelmes tempóban kimászik az ágyikóból és a szekrényhez siet. Felöltözik, méghozzá egy kényelmes cicanadrágot vesz fel, hosszú kékes felsővel, meg egy fehér kardigánt. Fésülködés közben táncikál kicsit, teljesen rá vall, hogy mást ne mondjunk, örüljünk, hogy énekelni nem kezd el. Ennek az utolsó gubancos tincs kifésülése és gyomra újabb mordulás vet véget. Integet, és egy mosollyal elköszön a még szobában lévőktől, majd a Navine szárny irányából a Nagyterem felé vezet útja. Jól fog esni most valami finom reggeli.
Belépve csak néhány diákot lát szállingózni, valószínűleg a hozzá hasonlóan ma éppen ráérők azok. Háza asztala illetve az étel iránya felé indul.
Rántotta? Komolyan? Utálom a rántottát. Olyan, úh, jó szót sem találok rá. Egyszer ettem, de a borzalmas ízét még a só is tetőzte. Érdekesebbnél érdekesebb mimikákkal tudatja a környezetével is nemtetszését. Majd egy szendvics mellett dönt egy kis tejjel. Viccel, kicsit olyan mint a kiscicák, imádja a tejet, sőt apukája gyakran mondta neki, hogy mikor a fejét simogatják, gyakran olyan mint mikor a macska dorombol. Micsoda képességek, nem? Ezt azért nem kell reklámozni. Sokszor eszébe jut, hogy a nemrégiben örökbefogadott kis csöppsége hogy is van, de nemsokára minden bizonnyal meglátogatja.
Az asztalok között bandukolva, mélyen merengve tekintete egyszer csak egy kerekes székes fiút szúr ki. Kissé morcosnak tűnik. A kíváncsisága pedig nagy úr, tehát Emma egy félelmetes fordulattal, ami talán azért lehet ijesztő, mert sosem tudod, éppen kihez indul, célba veszi a Levitások asztalát. Úgyis olyan kihalt, csak nem lesz baj.
- De morcos itt ma valaki. Vizsgák vagy rántottás kaland? – Mosolyogva néz, miközben energiabombaként a srác életébe robbanva megszólítja. – Utóbbit inkább megérteném, az valami borzalmasnak tűnt.
Nem szokta észrevenni, ha zavar, de ilyenkor, mikor szükségét érzi a pozitív energiák áramoltatásának, ha lőnének rá se hagyná magára a célszemélyt. Új ismerőse mellett leteszi a tányérját, majd folytatja a csacsogást.
- Remélem nem baj, ha csatlakozom. Mondjuk, nem szívesen kerülnék bajba amiatt, hogy ideültem. Bár nem tűnsz elvetemültnek. – Mosolyogja telibe szegényt, aki valószínűleg a falra is mászik, ha rosszabb napja van.

Ginnie-nek

Borókának
2013. március. 03. fél órával takarodó előtt

Az előzőévekben sokan mondták már, hogy a harmadik az egyik legnehezebb év, mivel mondhatni, hogy az a közepe az iskolának. Ez azért van, mert az első és a második után, de a negyedik és az ötödik előtt van, és ugye ötödik után lehet ballagni. Az már más kérdés, hogy ha valaki itt marad a mestertanonci képzésre, mert ahhoz külön jelentkezés kell és hasonlók, ha jók az értesüléseim.
Mindenesetre eddig ez az évem a legnehezebb, valamint most kell e legtöbbet tanulnom. Komolyan, olyan tárgyból megyek vizsgára, amiről nem is tudtam, hogy fel van véve, pedig ezt én intéztem el még év elején. Na mindegy, ha már megtörtént, akkor így jártam. Mindenesetre nem értem, hogy hol voltam a Vámpírológia órák alatt. Persze, most már kár siránkozni, mert holnap vizsga és egy büdös szót nem tudok, de tényleg.
Így lehetséges az, hogy jelenpillanatban is a könyvtár felé tartok, hogy szerezzek egy ilyen tankönyvet, amiből majd a járőrözés alatt - ami körülbelül fél óra múlva kezdődik - megpróbálok elsajátítani valamit, hogy legalább egy E-t kapjak, ami ez eddigi eredményeimet nézve siralmas jegy, de legalább nem bukás, ami önmagában siker.
Amikor belépek a könyvtárba, a könyvtársnő egy pillanatra rám tekint, már éppen szólásra nyitja a száját, amikor meggondolja magát. Igazából nem tudom, hogy mit akarhatott nekem mondani. Gondolom valami olyasmi lehetett, hogy siessek, mert mindjárt menni kell, vagy valami hasonló. Persze ezt nem mondta ki, amikor meglátta a jelvényemet, elvégre rám ez a szabály nem vonatkozik, vagyis nem úgy, mint a többiekre. Nekem a hálókörletem helyett a kijelölt területre kell mennem járőrözni, ami ma a… a… a fogalmam sincs mi. Hát ez a nap már jobb nem is lehet.
Szerencsére a könyvtárban kiismerem magam, így miután elhagyok pár Bájitaltannal és hasonlókkal foglalkozó sort, megtalálom azt, ahol a szükséges könyvet találom. Amikor befordulok a polcok közé, a legnagyobb meglepetésemre, egy lány találok ott, aki - minő meglepetés, elvégre egy könyvtárban vagyunk - a könyveket nézegeti. Egy rövid ideig elgondolkozom, hogy odamenjek-e, de végül megindulok felé. Ahogy egyre közeledem meg kell állapítsam, hogy elég fiatalnak néz ki, olyan elsős, másodikos lehet. Vagyis erre tippelnék, ha tippelnem kéne.
Ám mielőtt megszólítom, gyorsan végignézek magamon. Igazából ez pont nem lenne fontos, de valahogy ez olyan megszokás. Szerencsére az egyenruhámon nincs semmi kivetni való. Ha nagyon "olyan" akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy egy prefektushoz méltó. A szoknyám pont a térdem felett van, a harisnyámon nincsen olyan vonal, ami azt jelezné, hogy az fut az anyag, a pulcsim nem gyűrött, így tisztán látszik rajta a főnixes jelkép, ami a házam jele, a vörös hajam pedig kiengedve és kicsit begöndörödve omlik a vállamra. Mind ezt kiegészítésül pedig: ott lóg a nyakamban a prefektusi jelvényem.
- Szia - szólalok meg halkan, nehogy megijesszem. - Tudok esetleg segíteni valamiben? - teszem fel végül a kérdést, holott igazából szólni akartam neki, hogy lassan takarodó van, így ideje lenne indulnia.
Mindenesetre ez most így alakult, ám amíg várom a választ, addig gyorsan felnézek a polcra, majd leveszem az első Vámpírológia 3 című tankönyvet.
~ Remek, 500 oldal ~ sóhajtok gondterhelten. ~ Izgalmas éjszakám lesz, az tuti ~ könyvelem el magamban, majd megint a lányra emelem zöld szemeimet, hogy megtudjam a válaszát.

Ririke

Tudta ő, hogy Rirrentyű még nem az az igazi buta kis szőke, akinek bármit be lehet magyarázni. Persze az évek segíthetnek ezen, tizenévesen az első szájfeltöltés, aztán jöhetnek az ütközők, csak a biztonságos közlekedés végett… Az agyi szint meg csak stagnál valahol a béka feneke alatt. No, persze, Rirci biztos nem lép majd erre a borzalmas útra, úgyhogy ugorjunk.
-Igazából Neked adom! – Új babából sosem elég. Meg aztán, mindenkinél úgy megy ez, hogy mindig akad egy-két új barát, de attól a régiek is megmaradnak. Nagy átlagban. Miért ne kaphatna hát a kis szotyola egy következőt? Ezért még csak nem lesz hajtépés otthon.
-Én már ritkábban játszom vele, és biztos unatkozik velem, úgyhogy Nálad jobb helye lenne. – Kezdi el bizonygatni, nehogy már visszautasítsák, mikor olyan jó szívvel tukmálja az ajándékot. És ráadásul ebben nincs semmi hátsószándék, mivel nem ő az iskola cukros nénije, azt a posztot már, ha minden igaz, elvitték mások. De lehetne még az iskola bolondja is, mert kicsi törpe, meg színesben is jár, már csak olyan csilingelős végű, több ágú sapka kéne neki, aztán rohangálhatna a folyosón. Talán április elsején kipróbálja, milyen lenne.
-A neveee… Mici. Igen, Mici. – Igazából a legkevésbé sem mondható kreatívnak, ugyanis a gyártótól kapott nevet tartotta meg a játéknak. És hozzátenném, hogy akad pár ilyen babája, és az összesnek ugyanez a neve.
-De most már a Te barátod lesz, adhatsz neki másik nevet.  – Kacsint a kicsire, miközben ugye elejti a labdát, és már rohan is utána.
-Miért a fókák hogyan csinálják? – Fordul vissza Ririhez derűsen. – Én olyat még nem láttam, szóval azt Neked kell bemutatnod. – Csak hogy a kislány se unatkozzon. Meg aztán, feltett szándéka, hogy tényleg elszórakoztassa újdonsült pajtását, ezért jön a következő akció.
-Ajjajj, nézd! – Kiált fel, miközben rámutat a rellonosok asztalára. A labda átgurult az egész termen, és náluk kötött ki.
-Az ott a sárkányok fészke! Hogyan fogjuk megszerezni a gonoszoktól? Ráadásul át kell jutnunk egy csomó akadályon! – Pillant a levitás asztalra. Az a néhány diák, aki errefelé lézeng, tuti idiótának fogja nézni.
-Még őrök is vannak! – Most az említett emberkék felé bök, aztán eszébe jut valami, és elvigyorodik.
-Menjünk zsupszkulccsal a hídig! – Kinyújtja a kezét, jelezve, hogy ezt halálosan komolyan gondolja. Ha tökmag beleegyezik, és megérinti akár egy pillanatra is a kezét, odaugrik mögé, elkapja, és jól megpörgeti, majd a végén a levita padjára állítja. Íme, a híd.
-Én voltam a zsupszkulcs. – Nevetve maga is felpattan a padra – Vigyázzunk, bele ne essünk a vízbe, mert akkor minden asztalról eltűnnek az édességek, és mindenki mérges lesz ránk!

Leonie <3

*Ha lehetséges még tovább fokozni a kicsi lány szemeiben a ragyogást, akkor Leonienak sikerült. Az Eridonos nagyon ügyesen ért hozzá, hogy örömet okozzon neki. Remélhetőleg az anyukája nem fog haragudni azért, hogy más gyerekek játékait elfogadja. A vörös hajú leányzó megmondhatja a mamijának is, hogy már ritkábban játszik vele, és bizony a babák tényleg hajlamosak unatkozni. Riri babái is állandóan panaszkodnak amiatt, hogy azzal a labdával többet szórakozik, mint velük. * - Köszönöm szépen! * Hálálkodik a kicsi lány, ahogy megtanították neki. Olyan széles vigyor húzódik az arcára, hogy az már szinte fáj neki, de akkor sem tudja levakarni magáról. Azon picit megdöbben, amikor Leonie elgondolkodik a piros hajú baba nevén. Ő el tudja mondani fejből az összes babája és plüsse nevét. * - Iiilyen sok babád van? * Kérdezi lelkesen. Biztosan így kell lennie, mert különben azonnal tudta volna Mici nevét.* - Majd egyszer játsszunk együtt velük! *Csiripeli szenvedélyes hangon. A testvéreivel nem szokott olyan sokat babázni, mert ők messze laknak, meg azt mondják, hogy már nagyok hozzá.* - Vannak testvéreid, akikkel játszhatsz? * Tudakolja csevegő hangon. Ő nem bánná, ha lenne egy kishúga, akivel annyit babázhatna, amennyit csak szeretne.* - Tudod az én tesóim öregek babázni. * Folytatja sóhajtva. Ha jó napjuk van, akkor lényegében hajlandóak rá, de látszik rajtuk, hogy nem akkora átéléssel csinálják, mint ami szükséges egy ilyen komoly játékhoz. * - Nekem tetszik a Mici, így még nem hívják egyiküket sem. * Feleli boldogan mosolyogva.  Nagyon sok babájának lengyel neve van, mert éppen ott éltek, amikor megtanult folyékonyan beszélni. Az ottani állatkertben ismerkedett meg először a fókákkal. * - Nem tudood? * Kérdi ledöbbenve, mégis büszkén. Végre valami, amit a nagyok nem tudnak, ő pedig igen. Elkéri Leonietól a pöttyöst az orrára teszi, miközben próbálja dobálni, hozzá tapsikolni és hozzá a vicces fóka hangot adni. Természetesen arról a kis pici pisze nóziról azonnal legurul a labda, így nem tudja tökéletesen véghezvinni a mutatványt. * - Így már emlékszel? * Teszi fel az újabb kérdést. Reméli, hogy igen, mert ezt a produkciót még sokat kell gyakorolnia. Nincs sok ideje ezen mélázni, Leonie egy vicces mókát eszelt ki kettőjüknek. * - Hhhjúúúúúúúúúúj! * Kiált fel kezét a szája elé téve.* - Én tudom!  Láttam a filmekben! * Két kis kacsóját pisztollyá formázza, majd az ellenséges diákok felé irányítja*- PJÚ,PJÚ, pjú! SOKAN VANNAK! * Üvölti, miközben a földre vetődik, és onnan próbálja meg eltalálni az ellenséget. Miután biztonságban érzi magukat megfogja Leonie kezét, s átrepülnek a hídon.* - A zsupp'kulcs vicces! * Mondja nevetve, majd újra feltölti a fegyverét.*  

Ginnie-nek

Rirci

Naná, hogy sok babája van! Helyesbítek, sok plüss játéka, mert a babákból is csak azokat szereti, a műanyagok valahogy olyan ijesztőek. Meg a szemük! Azok az üveges tekintetek, hát csoda, ha rosszat álmodik az a gyerek?
-Igeeen, ilyen sok van! – Még a kezével is mutatja, milyen nagy rakat játéka van otthon, illetve a szobájában. Ráadásul nem is lelkendezhetne jobban, mikor a kislány felajánlja, hogy játszanak együtt velük. Ebben a tökmagban igazán jó pajtira lelt, már csak az a félő, hogy az anyukája zaklatásnak fogja gondolni, ha Leonie minden nap ott kopog az ajtaján, hogy elrabolhatja-e Rircit.
-Jujj, nagyon szeretném, ha összeismertetnénk a babáinkat! Éppen ideje, hogy új barátokat szerezzenek, meg sajnos az én testvérem is öregek már ahhoz, hogy velem játszanak. – Egyrészt roppant mód kikapna, ha az öreg jelző visszajutna az említettek fülébe, másrészt pedig nem teljesen igaz, amit mondott. Bátyjával sokat szokott játszani, csak éppenséggel nem babáznak, annál ők együtt sokkal brutálisabb csapatot alkotnak. Nem is örülne neki, ha kapna egy kistesót maga mellé, mivel szeret legtörpébbnek lenni a családban, de ezt inkább nem kezdi el fejtegetni a kis szöszikének. Helyette áttér a fókás témára, hadd örüljön a töpszli, hogy kiokíthatja buta vörös fejét. Vigyorogva végignézi a mutatványt, és lelkesen tapsikolva nyilvánít véleményt.
-Emlékszehhem! – Hasát fogja a nevetéstől, de persze nyilván nem Rirrentyűt röhögi ki. Egyszerűen annyira nagyon üdítő a társaság, hogy képtelen nem jót mulatni. Mintha legalábbis reggel bedobott volna egy felest.
-Jóó, lőjük le miind! – Teljesen príma, hogy a kislánynak nem valami pálcás megoldás ugrott be, hanem egy filmes jelenet, mivel Leonie is rengeteg tv-t néz a nagyszülőknél, könnyedén azonosulni tud a szereppel.
-Ott is egy! Meg ott is! – Nagy puffogtatást imitálva lövöldöz a Nagyteremben lődörgőkre. Lassan eljut odáig, hogy gépfegyvert imitálva, visítja, hogy „Ratatatatata!” Így aztán első körben szépen kinyírnak mindenkit, aztán meg utaznak egyet a zsupszkulccsal.
-Húúú, ott egy troll! Bújjunk eeel! – Nem épp kedves módon mutogat egy srácra, aki a két asztal között sétál el éppen, majd elkapja a kislány kezét, és magával húzza a levitás asztal alá, ahol aztán négykézláb kezd el mászni.
-Mit szólnál hozzá, ha ott kitörnénk? - Mutat a pad egy pontjára. - Ráállsz a padra, aztán én is felállok, Te pedig a hátamra mászol. - Lelkesen vázolja a tervet.
-Te lelősz mindenkit, aki az utunkba kerül, és meg futok! - Csodálatos csapatmunka, bár Leonie-nál azért elég félő, hogy hatalmasat fognak tanyálni...

Gilbert szerencsémre nem kezdett el faggatni a becenevem eredetéről. Volt jópár újdonsült ismerősöm, akit be kellett avatnom a szent titokba, és már nagyon untam a dolgot. Gyakran gondoltam rá, hogy ismét Letíciának kéne hívatnom magam.
 - Úgyszint - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Nem én lennék, ha valami pozitív hatással bíró italt fogtam volna ki.
Ösztönösen az arcomhoz emeltem a kezem, és végigsimítottam rajta. Nagyon furcsa volt, hogy nem sima felületet tapintok. Hirtelen sokkal inkább együttéreztem pattanásosabb kortársaimmal. Közben továbbra is figyeltem Gilbertre.
 - Hát, remélem. Nem hinném, hogy aki kitalálta ezt az egészet, odáig merészkedne, hogy egy életre megcsúfítson.
Ez, utólag megállapítottam, eléggé buta libásan hangzott. Az igazat megvallva az incidens óta tükörbe sem néztem. Lehet, hogy a sok pattanás jól állna nekem? Nem igazán hittem benne, de hát én megmaradok örök optimistának. Csendesen figyeltem, ahogy az eridonos fájdalmas sóhaj kíséretében összefogja a haját. Nem igazán tudtam, most mi jön. Egy emberrel való kommunikálásban valahogy a körülöttem lévő egyedek valahogy mindig eltalálták, mikor kell elbúcsúzni, mikor tovább folytatni a dolgot, de belőlem tökéletesen kiveszett ez az ösztön. Nem egyszer éreztem magam elég kínosan emiatt. Szerencsémre Gilbert olyan embernek látszott, aki tökéletesen tudja, mikor akar beszélgetni, és mikor nem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy megkönnyebbülten felsóhajtsak.
 - Nem hiszem, hogy az elbújás segítene - mondtam vállvonogatva. - Akkor is ronda leszek, ha nem lát senki.
Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy ez nem válasz a kérdésére.
 - Amúgy benne vagyok - mondtam. - Én a szánakozó tekintetektől tartok. Utálom, amikor sajnálnak, vagy úgy néznek rám, mintha valami gyógyíthatatlan betegségem lenne. Izé... talán a jelenlegi helyzetben ez nincs is kizárva.
Eltöprengtem rajta, hogy nem beszéltem-e túl sokat. A tekintetem ismét a fiú hajkoronájára siklott; a lángok vidáman táncoltak tovább. Felébredt bennem a kíváncsiság, hogy milyen érzés lehet beledugni a kezemet a lángnyelvek özönébe. Nehéz volt elhinni, hogy nem éget meg. Elszántam magam egy indiszkrét kérdésre.
 - Ööö... bocs a kérdésért, de letaperolhatom a tábortüzet a fejeden? - mondtam, és nem bírtam ki nevetés nélkül.

Gwen
A gólyalakban töltött hosszú alvásból hirtelen felébresztette rettentően nagy éhsége. Ránézett az órájára:
-12 óra 13 perc!!???-hülldezett-Jó sokáig aludtam.
~Enyje biztos nagyon fáradt voltam ~ gondolta magában ~ Na mindegy uzsgyi gyorsan ebédelni... öhm vagyis az én értelmemben reggelizni.
A nagyterem zsúfolásig tele volt, az Eridon asztalánál már egyáltalán nem volt hely. Vagy mégis? Az évfolyamtársa Ronald és az ötödéves Gwen között volt egy üres szék.
~ Akkor menjünk oda gyorsan foglaljuk el azt a helyet mielőtt más foglalná el. ~gondolta
Le is ült de ahogy leült egyből csodálkozni kezdett.
-Azta ilyen sok étel! Eddig mindig tudtam rendesen enni de most csak mindenből keveset hogy mindenből egyek. A köret már meg is van: krumplipüré. Na de vajon mi legyen a hús? Sült máj? Sült oldalas? Rántott csirkecomb? Legyen az utóbbi és egy kis paradicsom szósz, no meg egy pohár sütőtöklé!
Azzal a kiválasztott ételekből szedett és békésen elfogyasztotta. De legnagyobb bánatára elfelejtett keveset enni és mire elfogyasztotta a kívánt ételt nem bírt többet enni.

Nőnap
(Bárki jöhet)

Korán reggel felkelt, hogy sikeresen meglepje az ellenkező nemű tökéletességeket. Elővette a virágait, amiket felhalmozott, kilépett a szobája ajtaján, ami nem sokáig lesz szobája. Inedrának jelezte, hogy szeretne Woodhoz költözni, mivel a gólyalakon ne tehet azt amihez kedve tartja. Jó, Wood szobájában sem tehetek meg majd bármit, de sokkal szabadabb lehetek. Végre ott lesz Wood, akinek elpanaszkodhatom, hogy a tanárok milyen sok tanulnivalót hagynak. Neki sok mindent köszönhetek, mert ő segít, hogy megismerhessem az iskola teljes területét. Neki és Hegyi Nikinek köszönhetem, hogy szívesen tanulok ebben az iskolában. A mugli iskolában nem ilyen sokoldalú, izgalmas az élet, de ha Nikivel egy mugli suliba járnék akkor biztosan szívesen járnék iskolába. A klubhelyiségből kiérve egyenesen, rendíthetetlenül ment a Nagyterembe, ahol aznapi akcióját tervezte. Titokban egy virágcsokrot eltett. A legszebbet, a legszebb lány számára. Leonienak, csak róla szól minden gondolata. Nem érdekli őt az, hogy volt ez a kis balhé az erkélyen, majd a gyengélkedőn, ahol úgy tudta, hogy Leonienak barátja van. Őt ez nem is zavarná, csak abban a pillanatban elszomorította, mellbe vágta ez az információ. Ezen a napon a nőket kell előnyben részesíteni. A nőket, akiknek tökéletességét férfi agy nem tudja felfogni. A férfiak csak ezért nem értik a nőket. Mert a nők nem emberek. A férfiak emberek, de a nő tudja csak emberré tenni a férfit. A nők miatt talál ki az ember szebbnél szebb beceneveket, bókokat. A föld lenne a világ legrosszabb helye, ha nem lennének nők, akik támaszt nyújtanak. A nők fordítják a világot a megfelelő irányba. Ha szeret egy nő, akkor a görbét is egyenesnek látod, mert ha nő nem lenne, férfi sem lenne. A nőket tilos kellene legyen kihasználni. A nők egy kincses ládák, gyémántbányák. De sajnos, mivel az ember gyarló ezért, ugyanúgy kihasználja a nőket, akár a gyémántbányát. A nőket szeretni kell, szerintem a nők azért vannak a földön, hogy valaki szeresse. A tökéletes szót a nők miatt hozták létre. A nő felbecsülhetetlen értéket képvisel, pláne ha anya. Az anyáknak köszönhetjük életünket. A nőket szeretni kell, és csak szeretni szabad. A nagyterembe érve lerakta rózsáit egy előzőnap oda készített asztalra és várt, hogy meglásson egy nőt, akit meg tud ajándékozni egy szál virággal, és köszönetet tud neki mondani, hogy van.

Leonie

* A picurinak mindene megvan hozzá, hogy komoly babázást csaphassanak. Az apukája egyetlen hercegnője lévén lényegében mindent megkap, amire csak kinyitja a száját. Van vagy 18 babája, megszámlálhatatlan mennyiségű plüsse, Barbie babák, babaházak, babaruhák és minden, mi szem-szájnak ingere. * - Juuuj! Nekem is ilyen sok babám van! *Mutatja a kezével, miközben hadonászik, hogy még nagyobbnak látszódjon az ilyen.  Elég sokáig el tud már számolni a korához képest, de azért ekkora mértékben még ő sem ismeri a számokat. * - Ez jó ötlet! Majd gyere fel hozzánk! * Magyarázza, miközben felmutat a plafon irányába a kis kezével. Reméli, hogy tudja hol laknak, mert egy kicsit kacifántos az eljutás. Sokáig ő is eltévedt volna, ha az anyukája nem mondja neki, hogy ne ott forduljon be, hanem a másik sarkon. Elgondolkodik azon, hogy vajon Leonienak mekkorák lehetnek a testvérei, elvégre ő maga sem sokkal lehet fiatalabb a nővéreinél. * - Hány évesek a tesóid? Az enyéim 19 évesek, ikrek. Külsőre teljesen egyformák! * Súgja meg a nagy titkot a lánynak. Tudja ő, hogy nem minden iker egyforma, de szereti közölni, hogy az ő ikrei bizony azok. Belsőre már kevésbé, de attól még jól kijönnek. * - Hogy hívják őket? És… * Tűnődik el az állát dörzsölgetve. Valójában még azt sem tudja, hogy az újdonsült játszó pajtiját hogy nevezik.*- Téged hogy hívnak?  Én Riri vagyok. De nem ez ám az igazi nevem! * Suttogja ismét a lánynak, mintha valami nagy titok tudója lenne. Ez csak egy becenév, amit nagyon szeret, de bárhogy hívhatják lényegében. A Sárát nem használja, de azzal sincs nagy baja. Annyi, hogy furcsa neki, hogy benne van a sár szó. A mamikája nem szereti, ha piszkos a kicsi lány, de ő nehezen tud úgy játszani, hogy ne koszolja össze magát. A fókás játék legalább tiszta, és a főnix emlékezetét is sikerült visszacsalogatnia. Vele együtt kezd nevetni, majd odanyújtja neki a labdát, hogy most ő jön.  Szívesen megnézné, hogy Leonie milyen fóka, ha már a kezével olyan ügyesen bűvészkedett.  Akkor is nagyot kacag, amikor a vörös hajú leányzó szintén pisztollyal kezd lövöldözni a diákokra. Úgy kell nekik, minek jönnek olyan földre, amit két ilyen bátor harcos véd. Nem érdekli, hogy furcsán néznek rájuk, meg az sem, hogy nem mindegyik tervez meghalni. Ők lelőtték, számára nem léteznek. * - Trooooll! De büdii! * Visítja Leonienak, majd vele tart az asztal alá és követi a mászásban. Helyeslően bólogat a lánynak* - Lelövök mindenkit.  *Ismétli az utolsó szavait, egyfajta bizonyságképpen, hogy ő bizony bárkit lelő hidegszívvel. Azt se bánná, ha egy tanár lenne az illető. Mármint, Szebi bácsit inkább nem, mert ő gyerekeket szokott enni. De a többieket simán. Kimászik a padra, s várja, hogy jöjjön utána felfedezőtársa.*

Antonio Welse


-Szia Antonio! Nem láttalak egész nap. Azt hittem enni sem jössz le!
Mi van veled?- tettem fel a kérdésemet barátomnak. Persze nagy prüszkölés közepette, mert úgy jelent meg mellettem mint Eridon szelleme.
-Nézd milyen jól néz ki ez a pite!
Igaz már alig bírok enni. De azért próbálom Antonio elé tolni az ételt. Elég sápadt szegényke.
Persze tegnap este találkoztunk utoljára ugyanitt, de akkor sem evett eleget. Valami baj lenne vele? Nem akartam épp most megkérdezni, de azért furdalt a kíváncsiság.

Ronald
-Nem semmi bajom jól vagyok, csak negyed egyig aludtam. Nem tudom miért. A pitét meg kösz de már nem bírok többet.
Akármilyen szépen ajánlotta a barátom, nem bírtam volna megenni.
-Na és te Gwen nehéz az ötödik? Kár hogy pont vizsgaidőszakra írtak be a szüleim, így nemsokára mehetek vissza Madrid-ba. Mivel ott élek.

Zsolti
Nőnap reggele


* Ó, igen! Nőnap van megint, ez majdnem olyan nyálas, mintha Valentin nap lenne. Adria gyomra mind a kettőtől felfordul, baromságnak tartja, hogy a férfiak egy évben kétszer (Anyák napjával esetleg háromszor) úgy csinálnak, mintha törődnének a nőkkel.  Unottan felkel, s csak remélni tudja, hogy ma nem várja semmi az ágya végében. Szerencséje volt, ezúttal nem lelt gyanús ajándékra. Máig nem tudja, hogy ki küldte neki a múltkor a csokit, de legalább nem volt benne szerelmi bájital. Fogalma sincs, hogy ki lehet a titkos hódolója, mindenesetre piszkosul zavarja a puszta léte is. Komótosan felölti az iskolai egyenruháját, megfésülködik, arcot mos meg feldob egy kis színezett ajakápolót, ő köszöni, készen áll arra, hogy egész álló nap ünnepeljék. A klubhelyiségen áthaladva virággal a kezükben lát lányokat, és azt beszélik, hogy valami elsős Levitás osztja ezeket a nagyteremben. Ó, ki lehet ilyen romantikus? Van egy sejtése, ezért miután az órájára pillant, visszasiet a klubhelyiségből a hálószobájukba fogja a dugiban rejtegetett kóláját, és előkészíti a meglepetést. Igazán meg kell hálálnia, hogy ilyen rendes ez a fiú. A múltkori erkélyes-gyengélkedős balhé után megromlott a viszonyuk. Reméli, hogy a srác szereti ezt a mugli löttyöt, közösen iszogathatnák, akár a játszóteres találkozásukig visszahozhatnák a kapcsolatukat. Lehet, hogy a pszichológus néni azt mondaná, hogy Adri azért olyan kis gonoszkodó a sráccal, mert őt még nem szerette senki úgy, mint ahogy Zsolti imádja Leoniet. Pedig Adrit nem kell betörni, elvan a maga kis világában. A legtöbb embernek úgy tűnhet, hogy jégszívű leányzóról van szó, pedig ez koránt sem igaz. Mondták rá a mugli általános iskolájában, hogy jómadár. Pedig ez teljesen téves állítás, madárnak túlzottan is ember, jónak meg… nos, rossz.
Vissza a mai történésekhez. Szóval előkészült a fiúnak szánt bocsánatkérő meglepijével, felpakolja az üveg lightos kóláját és elindul a nagyterem irányába, ahol meg is pillantja évfolyamtársát. Gyorsan odasiet hozzá, és bűnbánó nagy szemekkel köszönti.* - Szia, zavarhatlak? Úgy gondolom rendeznünk kéne a múltkorit… *Kezd bele a mondókájába. Nem mondja ki, hogy sajnálja, ahhoz túlzottan is büszke, meg túlzottan is önmaga, de úgy érezheti a fiú, mint aki békülési szándékkal közelít felé.* - Tök rendes tőled, hogy gondolsz a csajokra. Más nem ilyen… lovagias. *Normál esetben más kifejezést használna a lovagias helyett, olyat, aminek köze van az emésztőnedvekhez, s enyhén lúgos kémhatása van. Ám ma nem kötekedik, esze ágában sincs kiejteni a száján a 3 féle mirigy által termelt testnedv nevét.* - Hoztam mugli kólát, remélem szereted! Nincs itt ilyen minden nap! * Folytatja csevegő hangon, finom mosollyal az arcán. Ez az egész megalázó neki. Megpróbálja felbontani, ám nem megy neki, így a fiú felé nyújtja. A múltkor látta, hogy micsoda izmai vannak, ciki lenne, ha ő sem tudná kinyitni az üveget.* - Segítenél? *Kérleli csilingelő hangon.*

Szotyola

-Húúú, komolyan feljöhetek hozzátok? De jóó! – Lelkendezik egy sort, amiért a kis tökmag meghívta, bár nyilván ebbe anyucinak is lesz majd beleszólása. Biztos nem lesz furcsa, mikor bekopog az ajtón. „Csókolom, Ririhez jöttem játszani, szabad?” És a kezében egy tucat babával rávigyorog Védára. Abszolút hétköznapi jelenet.
-De, ha teljesen egyformák, akkor hogyan különbözteted meg őket? – Kérdezi gyermeteg csodálkozással. Ez a szotyola totálisan rossz hatással van rá, mivel amúgy sem százas elméje már tényleg egy óvodás szintjét produkálja. Próbálja elképzelni a két egyforma embert maga előtt. Pazar!
-Milyen jó lenne, ha nekem is lenne egy ugyanolyan testvérem! Akkor senki nem tudná, ki kicsoda közülünk, és eljátszhatnánk egymást. Neked nincs véletlenül egy ikertestvéred? Lehet, hogy amíg nem néztem oda, kicseréltétek egymást, és akkor most veled beszélek, de mégsem! – Áhhá, ezt kövesse le Rirrentyű! Főleg, hogy aztán hirtelen témát vált.
-Az enyémek húsz évesek, szóval csak kicsit idősebbek a Te tesóidnál – Közli derűs vigyorral. – Biztos jól kijönnének egymással. A nővérem Nadine, a bátyám Kevin Fynn. De ő inkább csak InciFynnci, mint a kisegér. – Mindig ezzel piszkálja őt. És apropó, nevek!
-Téényleg, még be sem mutatkoztam, milyen neveletlen vagyok! – Valójában szinte soha nem mutatkozik be, csak ha eszébe juttatják.
-Leonie vagyok, Te meg… de aranyos a neved! – Igazából, ha ennél jobban mosolyogna, még Joker is megirigyelné, ami azért nagy szó lenne. – És nem ez az igazi? Hűhaaa! – Maga is suttogóra fogja – Nekem elárulod, hogy mi az? Becsszó, nem adom tovább senkinek! – Úgyis sanszos, hogy menten meghalnak a csatamezőn, agyonüti őket egy troll vagy valami. Ugyanis nagy merészen kimásznak az asztal alól, a vöröske odapattan Rirci elé, és a hátára kapja, majd elkezd vele körbe-körbe szaladgálni. Kicsit lovacskásra is veszi a figurát, ugrándozik vele egy sort, meg a sörényét rázza, aztán leteszi a rellonosok asztalánál.
-Ott a zsákmány! – Mutogat a földön lévő labdára hevesen, és meghagyja, hogy a csapat legkisebb tagjáé legyen az érdem, amiért megszerezte.
-Vuhúú! – Ugrándozik tapsikolva. – Akkor most már jöhet a fókázás, meg egy jól megérdemelt süti. Mit szólsz? – Kacsint a kishölgyre cinkosan.

Antonio Welse

-Hát, engem is a vizsgaidőszak előtt írattak be. Épp most tettem le a különbözeti vizsgákat. Hatot megírtam, ötből átmentem, míg kiderült, hogy mugli ismeretből mégsem kell beadni a vizsgalapot. Anélkül is átmentem.
De jó, gondoltam magamban. A vizsgák után élvezni a finom kajákat, miközben a többiek még idegeskednek.
-Amúgy milyen Madrid? Csak annyit tudok, hogy épp olyan nyüzsgés lehet ott is mint Londonban. Habár mi Londonon kívül élünk, de sokat járunk a nagyvárosban. Néha még mugli eszközökkel is utazunk.
Habár a metrót nem szeretem, sötét büdös hely. A többi eszköz mulatságos. Szépek a házak, na meg a Temze, de akkor is. Nem nagy szám, de ezt nem akartam mondani barátomnak.
-Van otthon barátnőd? -tettem fel egy elég nehéz kérdést. Én épp nemrég dobtam odahaza a barátnőmet, mert nem voltunk egy hullámhosszon.
-Eszek még egy kis szilvás gombócot. Nagyon finom.....
Csak tömöm a fejem, mintha nem ettem volna még ma.
-Tényleg Gwen! Milyen volt az ötödik?- kérdeztem félvállról, habár mire én ötödikes leszek, úgysem számít mit hallok most, így is úgy is elfelejtem.

Adria
Nőnap

A lányok sorra érkeztek, és én sorra adtam nekik a virágokat. Egynéhányukkal beszélgetésbe kezdtem, ami szerintem nekik jól esett, hogy látják, hogy törődök velük. A törődés, egy nő nagyon szereti, ha törődnek vele, és ezt a törődést mind, egytől-egyig megérdemlik. Örülök, hogy egy pár lányt boldoggá tudtam tenni. Egy hirtelen ötlet vezérelt, de most nem bánom. Egy pár fiú kinevetett, főleg nagyobb rellonosok. Az ő bajuk kit nevetnek ki. Ekkor jött a szőke navinés csapattárs. Adria, akivel már párszor beszélgettünk, találkoztunk. A legutóbb az érdekes volt. Az erkélyen ejha, nem is beszéltünk ott sokat, de legalább egy oldalon álltunk, és nem hagytuk cserben közös ismerősünket Leoniet. Most csak véletlenül jár erre, vagy engem keres? Ekkor megszólított.
-Szia, zavarj. Ez most a ti napotok.
Mosolyodtam el. Vajon most mi okból szeretne zavarni?
-Szerintem nem kell semmit rendeznünk.
Mit szeretne tisztázni? Nem küldtem rá átkot, nem veszekedtem, ordibáltam vele. Akkor most mit akar rendezni? Hogy miért nem együtt álltunk a mellett a nagyképű Ron mellett. Ha rá gondolok is felfordul a gyomrom, és ökölbe szorul a kezem.
-Ez nem kedvesség. Szerintem minden lány megérdemli. Még az is akivel épp rosszban vagyok, mert lehet valaki mással jó, és a nőnap ezért van, hogy megköszönjük a lányok jó tetteit.
Nincs igazam? Szerintem teljes mértékben igazam van. Amelyik nő nem érdemel meg egy szál virágot, az az aki veri gyermekét. Borzalmasok ezek a lények, mert ezek nem emberek.
-Mugli kóla? Szeretem, de ne értsd félre, kösz nem kérem.
Most ki kellene, magyarázzam magam? Ez azért elég illetlenség, hogy visszautasítom. Az igazat fogom mondani.
-Tényleg ne értsd félre, csak tudod a szünetben Leonie, meg én, meg még páran megyünk a Balatonra, és ott majd tudok én is venni. Addig csak kibírom.
Egy kicsit nevettem. Nem nagyon, mivel ez nem olyan nagy poén. Ekkor ide nyújtotta a kólát. De nekem nem kell... Jah, hogy csak kinyissam? Elvettem az üveget, majd egy könnyed mozdulattal kinyitottam. Rossz döntés volt. A kóla kifutott az üvegből, mint egy vulkán. Szállt belőle az üveg tartalma szét fröcskölve mindent. Próbáltam hamar reagálni, próbáltam visszacsavarni, és kicsit elfújtam, hogy Adria legalább ne legyen kólás. Sajnos így is kijutott belőle neki is. Szerencsére a virágoknak nem lett baja.
-Sajnálom. Nem szerettelek volna összefröcskölni, hisz jót akartál. Tessék.
Odanyújtottam az üveg maradék tartalmát. Láttam, hogy Adriának alaposan jutott kóla, sajnos a ruhájára. Ezt nem hiszem el.
-Suvickus-szal kijön? Remélem.
Mivel tudnám jóvá tenni? Megfogtam három szál rózsát és odaadtam neki is.
-Boldog nőnapot, és még egyszer bocs a kóláért. Majd hozok a Balatonról, ígérem.

Ronald, Gwen
-Madridnak nem nagyon sok részét ismerem. Általában otthon ülök, vagy az apám munkahelyén. Érdekes szakmája van. Seprűgyártó. olykor elküldenek az erdőbe jó minőségű fáért és szintén jó minőségű gallyakért. Utána néha-néha megengedik, hogy egy seprűt lelakkozzak. Nem nagy szám ott ülni, de érdekes. Amikor meg otthon vagyok, segítek anyunak bajital főzésben. Ami érdekes Madridban az a Belvárosi nagy szökőkút. Mellette van egy telefon fülke apám azt mondja hogy oda olyan varázslók mennek akik a mágia-ügyi minisztériumban dolgoznak és az nekik valamifajta lift. Barátnőm pedig nincs. Szerintem nincs most értelme lerakni a vizsgákat mivel még csak most jöttem ilyen hamar nem tudok mindent bemagolni. Következő tanévbe kezdek elsősnek. Így a témát is jobban megértem nem pedig csak tudom.
Miközben ezt mondta valaki elé lökött egy üveg narancslevet. Megnézte, nehogy valaki viccből elátkozta volna vagy rókázó rágcsát rakjon bele.
Semmi baja állapította meg és beleöntött abból egy keveset a kelyhébe.

Zsolt

*Ma baromi sokáig aludtam. Nem is értem, hogy hogyan aludhattam ilyen sokáig. Bár lehet, hogy az a jó kis krimi könyv az oka, amit az egyik Rellonos csaj hagyott kint a kh-ban. Kis naiv, azt sem biztos, hogy vissza fogja kapni. Habár annyira azért nem vagyok gonosz és szemét, hogy esetleg egy könyvtári könyvet nyúljak le, úgyhogy azért azt mindenképpen meg fogom nézni, hogy itteni-e a könyv. Ha igen, akkor azután - csakis!! - , hogy kiolvastam, vissza fogom rakni a kh-ba. Vagy egyszerűen visszaviszem a Könyvtárba. Majd még kigondolom. Jó lenne előbb megtudni, hogy kié a könyv.
A lényeg, hogy mivel későn keltem, még csak most jutottam el oda, hogy elinduljak és tömjek valamit a hasamba. Szerencsére vizsgaidőszak lévén nincsenek órák, aminek baromira örülök. Nem kell hajnali 8-kor kelnem, meg ilyesmi... Mindegy is. A lényeg, hogy a Nagyterem felé veszem az irányt, ahol is kiválasztok egy asztalt, ahol nem sokan ülnek. Intek néhány ismerősnek és elfintorodom, amikor meglátom, hogy van, aki még mindig tanul. Mekkora pech. Nekem is lenne még egy vizsgám, de mivel tudom ,hogy másból már meghúztak, nem erőlködöm a tanulással. Bár lehet, hogy egy kicsit ráhajtanék, akkor végre végzős lehetnék, de annyira nem vonzz a dolog. Totál jól elvagyok itt. Magam elé húzom a péksütis tálat, teszek ki néhány darab lekváros fánkot egy tálcára, majd töltök magamnak egy bögre kakaót és falatozni kezdek.*