Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Zsófim

Hogy miként is kezdődött a mi kis cukorháborúnk? Nem tudnám megmondani, de azt hiszem, valamikor akkor, amikor Zsófit megismertem. Nála tudtam, hogy azon kevesek közé tartozik, akik határozottan mások, mint a többi lány. Különlegesebb a számomra. Van pár ilyen lány, mindenki más miatt, de ott vannak. Szóval, amikor megismertem, én már akkor tudtam, hogy ő olyan ember, akivel jóba kell lennem. Aztán megszólalt, az orcái kicsit pufibbak, így tudtam, hogy ő olyan „Édespofa” alkat, így valahogy rajta maradt ez a név. Ő nem bánja és én sem, hogy ő „Cukinak” hív, sőt megtisztelő.
Sosem beszélünk konkrétan ezekről a becenevekről és sosem furcsáltuk, hogy így kiabálunk egymásnak a folyosón, nem csak most, hanem akkor is, amikor éppen tömve van, és mindenki a következő órájára igyekszik. Ahogy ez, úgy a cukorkaland se éppen szokatlan a számunkra. Tudom, vannak páran, akik furcsán néznek ránk, de ez csak még érdekesebbé teszi ezt az egészet.
- Akkor próbáld ki magadon, és majd meglátod!
Kiabálok hátra két lövés között. Jó, nem olyan vészes, de sokkal viccesebb és élvezetesebb így játszani, és a szenvedő macsót úgyis mindenki imádja és ápolja, hátha velem is így lesz. Miközben épp azon agyalok, hogy milyen jó lenne, ha szenvedő macsó lennék, észre se veszem, hogy milyen szépen feláldoztam magam, csak amikor megütődik a hátam, ami iszonyatosan fáj. Komolyan mondom, ez egy őrülten fájó eset. Szívem szerint sírva fakadnék, de az elég lányos lenne, így egy nagy levegőt véve nyelem le minden könnyemet, és játszom a nagyon bátort. Nincs az a galleon, amiért én beálljak kviddicsezni, most már biztos. Elég volt ez, a gurkó tudom, hogy erősebbet üt.
- Persze, a padló igazából pillecukorból van.
Ha a csattanás nem lett volna ilyen hangos, akkor talán hitelesebb lenne a dolog, de én annyit mondogattam magamnak, hogy már el is hittem. A fájdalom lassan elül, és, ahogy a lányra pillantok, egyre jobban úgy érzem, hogy erősnek kell lennem. Én hős vagyok, egy lovag, sőt herceg, egy olyan herceg, aki lovagi dolgokban is otthon van.
- Héhéhééé, a hajaaaam!!! Ugye így is jól néz ki?
Amikor azt mondja, hogy az én szívem, elnevetem magam, és egy kisfiús félmosollyal nyugtázom, hogy ez csak természetes. Nekem minden jól áll, úgyhogy ez is. Csak a nőies vonásoknál keményedik meg egy kicsit az arcom. Ez az érzékeny pontom, szóval nem örülök neki, ha valaki felemlegeti, hogy hajlamos vagyok a lányosságra. Két lány testvérem van, az egyetlen férfi a családban pedig ingázik, így nincs mindig otthon, hogy fiús dolgokat csináljunk. Szóvá azonban nem teszem, nem szeretem ezt a témát, helyette inkább lecsapom a magas labdát.
- Nem nehéz. Vannak, akik nem igazán törődnek vele. Persze sírnak, hogy nincs pasijuk, de akkor mit várnak? Mármint nem kell sok, csak egy kis igényesség és máris szebb a világ.
Ezen elmélkedve kicsit felemelkedem, tuti, hogy be fog kékülni az, ahol beütöttem az előbb. Nagyon szép lesz, de most ez zavar a legkevésbé. Nézem, ahogy mellém fekszik, majd én is visszahajtom a fejem a földre.
- Egyszer? Szerintem már most is ki vannak készülve miattunk. Szerinted fel tudok lőni a plafonig?
Szinte biztos, hogy nem, sőt, biztos, hogy nem, de azért megpróbálom. A puskát célra tartom, majd megemelve becélzom a magasan lévő plafont. Vicces lenne, ha onnan lógnának mindenféle cukrok, holnap pedig a diákok nyakába esnének. Tüzelek és hihetetlen, de ötből négy tényleg fennragad, az ötödik meg az arcomra esik, de ezen már csak nevetek.
- Persze. Apával síelni megyünk, anya is vett ki szabit, szóval együtt leszünk. Lehet, hogy ez lesz az utolsó családi nyaralásunk, Andine kapott egy ösztöndíjat, vagy mit annál a híres máguskórusnál, így lehet, hogy mostantól folyton el lesz utazva. Állítólag a mesterszakot is távoktatásban csinálja majd. Hiányozni fog, persze neki ne mond, de akkor is így van. Ayva végzős lesz, ő se ér majd rám. Furcsa lesz. Na és te? Hogy van Zétény, rég dumáltunk, elfoglalt ő is, mentek valamerre? Többiek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Sokat nevettem. Szinte mást sem lehetett hallani,mint a portrék szitkozódását, és vidáman csengő nevetésemet, mert valóban nem kellett tagadnom, hogy jól érzem magam. Egyre közelebb éreztem magamhoz Cukit, mégha csak hülyülés terén is. Amióta csak ismerem ilyen bolond volt, és mindig tudtam, hogy hozzá kell fordulnom, ha netán borúsabb a napom. Arra azonban nem számítottam, hogy a súlyomnak köszönhetően -, vagy épp valami másnak, de kikérem magamnak, nő vagyok! - elesik, és mondhatni majdhogynem összetöri magát. Meglepetten ültem felül, és ijedten kaptam oda hozzá lecsekkolni, hogy jól van e. Persze, nyilván nem fog óvodásat játszani, és elsírni magát, de őszintén szólva, a csattanás hangjából ítélve ezen sem lepődtem volna meg. Jó, hogy nem tört be a feje, vagy valami hasonló, mert akkor nem is kell mondanom, hogy most nagyon ijedt lennék.
- Ha pillecukorból lenne, most nem csillogna a szemed a visszafojtott könnyeidtől. - jegyzem meg kissé talán epésebben, hiszen zavar, hogy még ebből is viccet csinál. Miért nem tudja egy kicsit rendbe tenni magát, és komolyan venni valamit, ami fontos, mint például ez? Nem tudom, hogy bírja, de néha esküszöm rosszul vagyok a puszta gondolattól, hogy mennyi mindent elviccel. Látom, hogy a nőies vonással belenyúltam, ugyanis hiába nem akarja mutatni, egy pillanatra megrándul az arca, ezzel is kifejezve nem tetszését. ÁdiÁdiÁdi, hát ennyire nem megy? Csak egy nevetést nyomok el szimpla mosollyá, az egésznek hitelessége csak akkor lenne, ha mindezt én is komolyan gondoltam volna, de nem így volt.
- És én a szebbik világ része vagyok? - érzem, hogy valamelyest égni kezd arcom a kérdés kimondása után, de valahol mégiscsak el kell kezdeni, nem? Bátorság, egyenesen arányos boldogság. Ezután kecmergek le róla, látom ő is megkönnyebbül, meg nekem is kényelmesebb, így legalább elfordulhatok, ha szeretnék.
- Lehetséges. Pedig én nem akarom őket bántani. A plafonra lőnöd meg esélytelen. - rázom meg kissé fejem, csalódott arcot vágva, mintha fontos lenne. Nem az, és ezt mindketten tudjuk, így fel is nevetek egy kicsit, belegondolva a bolondságokba, amiket az elmúlt kábé tíz-húsz perc alatt leműveltünk. Nem tudom, hogy ezért van e ez a fura bizsergés, amit már nem most érzek először, vagy más miatt, de teljesen új ez a dolog. Illetve körülbelül az utolsó 2-3 találkozásunknál éreztem, de nem tudtam, és azóta se tudom eldönteni mi ez. Lehet elrontottam a gyomrom valamivel?
- Mikor mentek? - mosolyodtam el kedvesen, miután befejezte monológját. A síelés jó dolog, mi is voltunk már, habár apa nem lelkesedik túlzottan érte, én nagyon megszerettem, ugyanúgy, minthogy jég korizni is szeretek, csak nincs rá mindig lehetőségem. - Apu megvan, most valami új munkán ügyködik, mindig csak az aurori teendők.. olykor nekem is hiányzik. Anyu is otthon van legtöbbször, főz, mos, takarít, háziasszonykodik, ellátja a sérüléseimet, na meg a testvéreimet. - felelem először a családomra vonatkozó részt, aztán elgondolkozok, mit is mondhatnék magamról. A bizsergést, vagy azt, hogy kicsit félek a vizsgáktól, mert fogalmam sincs milyen ez, vagy hogy nem tudom. Tényleg, annyi mindent tudnék mondani, és mégis annyira keveset vagyok képes kinyögni. Hirtelen, mintha elveszteném az önkontrollt ülök fel félig, és pillantok le Ádámra. - Megvagyok. De... valamit ki kell próbálnom, már a múltkor is akartam. - inkább volt halálra vált arcom, mintsem bátor, vagy éppen mosolygós, és a gyomrom is görcsbe rándult. Komolyan el kell gondolkoznom, mit is ettem mostanában, de lehet csak át kéne jobban gondolni mit jelenthetnek ezek a dolgok. Tudatlanság fél egészség. Jobb kezemmel rátámaszkodtam a mellkasára, odahajoltam hozzá, és nyomtam a szájára egy puszit. Vagy valami olyasmit, én magam sem tudtam volna megmondani, mi is szeretne az lenne pontosan. Aztán hátrébb hajoltam, az arcom úgy égett, mintha képen vágtak volna, és lenéztem Ádám szemeibe. - Bocsánat.. - olyan cikinek éreztem hirtelen a helyzetet, hogy az valami hihetetlen, nem csoda hát, hogy belepirultam. Ilyen amúgy se volt még sose velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már egy ideje motoszkált a fejemben a gondolat. Eleinte csak egy tréfás kis ötlet volt, egy teljességgel lehetetlen, elképzelhetetlen ötlet. Nem is foglalkoztam a kérdéssel, zsigerből utasítottam el. Aztán valahogy, már nem is tudom, mi kapcsán ismét eszembe jutott, hogy mi lenne, ha...? Ezúttal felszínesen bár, de legalább elgondolkodtam a dolgon. Minden racionális érv ellene szólt. Az ember nem fog ilyesmibe céltalanul, ha a későbbiekben talán csak elvesztegetett időnek és energiának fog tűnni az egész. Egyébként is, eddig is nagyon jól elboldogultam. Fölösleges lenne. Ezzel zártam le magamban a kérdést - legalábbis azt hittem. De aztán újra meg újra, csip-csup dolgok kapcsán előbukkant a gondolat. És egyre kevésbé tűnt elképzelhetetlennek, feleslegesnek. Elvégre már ez volt a második tanévem a mágusképző falai között, és nem tervezem, hogy a napokban továbbállnék innen. Ideje lenne talán kevésbé kívülállóként viselkednem, kezdve azzal, hogy megismerkedek a magyar nyelvvel. Ez volt a nagy kérdés, ami az utóbbi időben foglalkoztatott.
A mágikus fülbevalómnak hála tökéletesen értem a környezetemet(bár ezt nem szokásom bárkinek is az orrára kötni), csak a válaszolással meg az írott szó megértésével akadnak nehézségeim. Az estek többségében ugyan az angol remek közvetítőnyelv, de azért volt már rá példa, hogy nem tudtam elmagyarázni és megértetni, hogy mit is csinálok éppen a gyengélkedőn fekvő beteggel. Igaz, ez engem kevésbé zavar, mint a másik felet. tehát egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a szükség indított arra, hogy magyarul akarjak tanulni. Szép is lenne, ha minden nyelvet el akartam volna sajátítani, amerre csak jártam! Ezért aztán nagy fejtörést okozott a dolog, hiszen a nyelvtanulás nem úgy megy, hogy hirtelen felindulásból nekiugrik az ember. Ha elkezdek valamit, azt szeretem tisztességesen, kitartóan végigcsinálni. Ebben a kérdésben azonban sokáig nem voltam biztos benne, hogy kitart-e majd a lelkesedésem és elkötelezettségem.
Ma azonban sikerült eldöntenem a kérdést, megtaláltam az okot, ami még hiányzott az elhatározásomhoz. Egyszerűen szükségem van valamire. A délelőttöt a gyengélkedőn sürgölődve töltöttem, bájitalokat készítettem, hogy semmi ne hiányozzon a készletből, közben pedig olvasgattam, néha-néha felpillantva, hátha beront valaki két fejjel és három karral. Egyszóval elég unalmas egy délelőttöm volt, és rájöttem, hogy szükségem valamire, amivel foglalkozhatok, ami ad valami pluszt, és nem is áll olyan távol a személyiségemtől, mint teszem azt a jövendőmondás vagy a kviddics.
A " hogyan"-on elég gyorsan túllendültem, miután már megvolt az elhatározás. Egyetlen ember, aki egyáltalán szóba jöhetett, mint tanár, Matilda volt. Már csak azért is, mert könyveket egyébként is tőle kellene szereznem. Egyébként pedig nem büszkélkedhetek kiterjedt kapcsolatrendszerrel az iskolában, tehát nem is tudtam volna mást mondani, akihez viszonylag "természetesen" intézhettem volna a kérésem. El is indultam, hogy beszéljek a fiatal könyvtárossal, de nem találtam a könyvtárban. Ezután még a szobájába is kopogtattam, de senki nem nyitott ajtót, ami némiképp elvette a kedvem az egésztől. Jobb szeretem, ha minden azonnal úgy történik, ahogy én azt elterveztem. De tudomásul vettem a dolgok ilyesfajta alakulását. Általában ha elhatározok valami, nem szoktam megingani, de most azért felmerült bennem a gondolat, hogy talán feltétlenül a nyelvtanulást kellene az új hobbimnak választanom. Tanulhatnék esetleg valami hasznosabb dolgot.
Ezen gondolkodva a konyha felé vettem az irányt, mivel így késő délutánra már egészen megéheztem, és szokásommá vált, hogy kihagyom a nagytermi étkezéseket, és már korábban meglátogatom a manókat.
Mélyen gondolataimba merülve nyitok be a helyiségbe, ahol szokás szerint nagy a nyüzsgés, minden manónak megvan a maga dolga, de kapásból három máris odarohan hozzám, hogy megtudakolja, mit szeretnék. Nincsenek nagy kívánságaim, csak krumplipürét kérek két szelet sült hússal. A manók azonnal is tűnnek, hogy előhozzák az ételt, én pedig felemelve a pillantásom még csak most veszem észre, hogy nem is vagyok egyedül a manókkal. Nem kis meglepetésemre Matilda még az asztalnál. Na, nem mintha az olyan meglepő lenne, hogy itt van, csak már elkönyveltem magamban, hogy ma nem fogok vele beszélni.
- Hello - köszönök neki jókedvűen  - Szabad...? - ha megengedi helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Egy pillanatig habozok, majd kertelés nélkül vágok bele a dolgok közepébe.
- Meg tudnál tanítani magyarul, kérlek? - sem a hangom, sem az arcom nem árul el sokat, csupán annyit, teljesen komolyan gondolom a szavaimat.
- Szóval, mit mondasz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Tökmag
Előzmények

Helyes, hogy megfogadja a tanácsomat. Tényleg csak az Ő érdekében mondtam, amit. Néhány Rellonosból kinézem, hogy nem megmentené, hanem jót szórakozna azon, hogy beragadt, és még kínozhatná is szegényt. Némi empátia még van bennem, de csak mert vannak unokaöcséim, és ők fontosak a számomra. Krisztián kérdésére, viszont elvigyorodom. Kicsit rá kell azért ijeszteni, hogy többet ne császkáljon el.
– Mikor mi. Soha senki nem látja pontosan, hogy mifélek lények is vannak itt. Azt mondják, hogy aki egyedül letéved, ritkán látják viszont… élve. Különféle csapdák is vannak itt, mint például gödrök, meg valami átkokat repítő madzag, amiben nem kéne megbotlani. Ha megteszed, és nem vagy elég gyors, hogy lehasalj, többet nem is fogsz felkelni. –na, hát lényegében nem is hazudtam nagyot. A legtöbbje igaz…nak mondható, de hát alig lehet tíz éves, tuti beveszi, és többet nem fog lekeveredni ide. Közben kiértünk a fényre is, ezért eloltottam a pálcámat, és a zsebembe tettem. Fogadni merek, hogy a bejáratnál kellett volna megvárni a tesóját, akit Viktornak hívnak, ezért rögtön arra is vezetem.
– Nem ismerem, biztosan Mesterszakon van. –ezért nem hallhattam még a Radits nevet. Na meg aztán a pirosaknál nem sok ismerősöm akad, akikkel arról tudnánk csevegni, hogy ki jár a házába, és ki nem. Az alagsorból sikeresen felértünk, közben a kisgyerek megrémül, majd megfogja a kezem. Nocsak, ráijeszthettem a kínzós résszel, ami jól jel. Még egy pont amellett, hogy többet nem teszi le a lábát a Rellonosok területére. Ha attól megnyugszik, hogy fogja a kezem, ám legyen. Most nem ellenkezek, azt meg nem akarom, hogy elcsatangoljon… ismételten.
– A legtöbbjük. Akad közöttük, aki élve elásna; van aki előbb megkínoz, aztán ásnak el; olyan is van, aki minden zokszó nélkül rád küldené a gyilkos átkot, és ez csak a jobbik napján van. Szóval ja, tényleg gonoszak, de akadnak normálisak is. –vállat vonva válaszoltam neki, közben elértük a Bejárati csarnokot. A lépcsőknél lévő korlátokhoz vezettem, majd egyszerűen felkaptam, és a korlátra ültettem. Így egyforma magasságban vagyunk, mind a kettőnknek könnyebb a kommunikáció.
– Kapaszkodj, közben nézz szét, hátha meglátod a tesódat. –javasoltam neki, miközben megtámaszkodtam mellette. Mint ahogyan neki is mondtam, nem ismerem a tesóját, így nem tudok segíteni neki a megtalálásában. Holmi idegenre úgy sem bíznám rá, meg Krisztián se menne oda máshoz. Gondolom, hogy van annyi esze, hogy megismerje a saját tesóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az utóbbi néhány hónapban többször is halálközeli élményem volt. Megpróbáltak eltenni láb alól, de sikerült kis híján vízbe is fulladnom merő bénaságból. De még régebben is összehoztam pár "balesetet", melyeket valahogy meg tudtam ezidáig úszni komolyabb sérülés nélkül, vagy átvészelni abszolút épségben. Apám ellenben biztos benne, hogy korai végelgyengülésben fogok elpatkolni, de ami még valószínűbb, hogy egészen egyszerűen éhenhalok.
Nem különösebben intenzív és meglehetősen múlékony éhségérzetem gyakran még akkor sem figyelmeztet, hogy kissé megfeledkeztem a tápanyagbevitelről, mikor valamiért felállva sikerül kis híján elájulnom. Ez olykor egy-két tereptárgy megbillentésével jár a kobakommal, ez talán már elkönyvelhető kisebb sérülés címszó alatt. Nem beszélve a fejemről, mert még az is fáj utána.
Így aztán mikor nem sokkal zárás előtt felállok, hogy becsukjam a jó idő miatt rövid időre kinyitott ablaktáblákat, én csuklom össze majdnem. A fejemhez kapok, és megállapítom, hogy amíg nyugalmi állapotban volt, nem lüktetett ennyire. Most pedig de. Az órára tekintek, és úgy döntök, ma is kicsit korábban zárok, és felkeresem a manókat odalent, mert ők olyan édes pofák, hogy ha hajnali háromkor tántorgok eléjük, akkor is hajbókolva kiszolgálnak bármivel, de azért mégse jó érzés felverni őket, hisz kora reggel kelnek, reggelit csinálnak, majd szinte rögtön állnak is neki az ebédnek, és így tovább. Én meg a nyakukra járok, hogy megmentsék az életemet.
- Szervusztuk, Drágáim! Ma korán jöttem. Ugye korán jöttem?
A konyhában kitörő jókedvvel fogadnak, igazából meglepődnék, ha máshogy történne. Ami valahol furcsa. Még ennyi idő után is. A manók boldogok, ha szolgálhatnak, és ha jó gazdáik vannak, nincs is rossz életük, de mégis.. furcsa.
Kérdésemre persze sűrű igenlés, bólogatás a válasz, az apró lények másik része pedig máris tolja elém tálcán a választékot. Kis híján ledöntenek a lábamról, ha már a rosszullétnek nem sikerült ezeddig. Helyet foglalok inkább, és magam elé húzom az egyik tálat, de gyorsan elkapják előlem, mondván "kísérleti stádiumban van". Az arckifejezésüket elnézve az a tippem, hogy még kissé fogyaszthatatlan stádium inkább. Így végül egy tányér sajtos makaróni mellett döntök, és hozzá narancslét kortyolgatok.
Hirtelen páran eliszkolnak mellőlem, hogy egy újabb éhes szájú illetőnek lessék kívánságát. Először fel sem pillantok - megszokott dolog, hogy időnként felkeresi egy-egy diák vagy tanár a konyhát, hogy harapjon valamit, de aztán meghallom a férfi hangját, és magam sem tudom miért, azon kapom magam, hogy alig tudom lenyelni a falatot, úgy próbálom eltüntetni a vacsorám.
- He--helló - nyelem nagy nehezen le a falatot, majd miután biztonságosnak ítélem, még egy kissé zavart mosolyt is összehozok felé. Jó kedvű, olyan, amilyennek nem láttam már.. nem is tudom, láttam-e már ilyennek. Kivéve mikor mindkettőnket megmérgeztek, vagy valami más bűbájt szórtak ránk, amit azóta se sikerült kiderítenem, mi lehetett, azon a képtelen butaságon kívül, hogy egy apró, láthatatlan szárnyas teremtmény meglőtt minket a szintén láthatatlan nyilacskáival. Abszurdum.
Egy pillanatig, ahogy nézem őt, el is felejtem, hogy kérdezett valamit. Mit szabad? Ó, bolond! - korholom magam, és bólogatva felelek: - Hát persze!
Közben nyomban a számba tuszkolok egy újabb falatot, hátha úgy majd kevésbé lesz kellemetlen, ha nem tudok egy szót sem mondani, de úgy tűnik, neki máris van mondanivalója, és kertelés nélkül nekem szegez egy kérdést. Sikerül félrenyelnem.
- Én.. hát.. izé - kezdek bele jól megfontoltan, és összeszedetten, miután sikerül nem megfulladnom a cigányútra tévedt tésztának köszönhetően.
Miért én? Miért akar magyarul tanulni? Tudok én egyáltalán magyarul? Bolond, persze, hogy tudsz magyarul, attól még, hogy vele angolul beszélsz! De most tényleg azt akarja? Mégis mi mást akarna tőlem? Egyáltalán ezt miért tőlem akarja?
Csak úgy cikáznak a kérdések a fejemben, és gyorsan még nyerek magamnak némi időt azzal, hogy a narancslével ügyesen leiszom magam, és még azt is majdnem félrenyelem. Mondjuk nem szándékosan teszem egyiket sem, de végül nem számít, az időhaladék sem segít, Chaske pedig a válaszomra vár.
- Nem tudom.. mennyire vagyok jó.. úgy mármint tanárnak. Vannak ilyen ambícióim, az igaz - csak félrebeszélek, ha nem fájna a fejem, még a homlokomra is csapnék egyet, de helyette egy sóhajjal nyugtatom le magam.
- És.. szóval hogyan gondolod? Mármint, milyen sűrűn, meg hol?
Ahelyett, hogy alkalmas pontokon gondolkodnék, eszembe jutnak azok a helyek, ahol a férfival eddig találkoztam. Egyik sem épp a legmegfelelőbb ilyesmire, főleg nem egy tó mélye.. Jó, persze nem a tóban találkoztunk össze, csak végül abban kötöttünk ki.
- Cserébe kérnék én is valamit - jelentem ki, tökéletesen meglepve saját magamat. Biztos megőrültem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Zsófi

- Csak azért csillog a szemem, mert valami szépet nézek.
Mielőtt a lány nagyon elbízná magát, a válla felett elmutatok a portrék sokasága felé. Az egyik képen egy halvány vörös hajú, szeplős lányka néz vissza rám, enyhe pírral az arcán, és amikor látja, hogy a rá mutatok, zavartan elbújik a nehéz lilás bordó bársonyfüggöny mögé, mely mellett lefestették. A gyengéim a vörösek, talán ez az, ami miatt titkon elsős korom óta arra vár, hogy Leonie egyszer odalép hozzám, és megfogja a kezem, aztán miután megfogta a kezem, elmennénk sütizni, együtt kakaóznánk, és onnantól már összetartoznánk. Hiába osztottak be vele egyszerre, egy házba, nem vagyok képes vele rendesen kommunikálni. A lány biztos azt hiszi, hogy bunkó, vagy dadogós, vagy dadogós bunkó vagyok, mert más eddig még nem nagyon jött ki a számon, csak rövid válaszok, vagy zavart dadogás.
- Akár. Nem vagy csúnya, meg azért úgy adsz is magadra, szóval ja, egészen oda tartozol. Neked biztos lesz pasid, még mielőtt keseregni kezdenél.  
Ebben szinte biztos vagyok, vagyis ha ez a megerősítés kell csak neki, akkor tessék, megkapta. Magamban vállon veregetem magam, hiszen nagyon szépen, és tőlem telhetően hosszan kifejtettem neki, hogy nem bányarém. Tudok én dicsérni, de nem itt, ennyi portré között fogom elkezdeni, mert ezek aztán csak a körítést tudják kitalálni, fantáziálnak, ha túl unalmas nekik valami, és eddig még nem volt olyan, ami ne lett volna felnagyítva álltaluk. Az emberek meg, persze hiszékenyek, és képesek elhinni a legvadabb dolgokat is. Én eddig, három év alatt jól megúsztam, és örülnék neki, ha a negyediket is tiszta lappal kezdhetném.
- Nem tudom, valamikor a szünetbe. Akkor mindenki otthon lesz, apa is, anya is vesz ki szünetet, bár anya szerint apa nem fogja elkapkodni. Végül is, ő közel van hozzá.
Így is, az apja korán hajnalban indul, hiszen kint dolgozik, aztán vacsorára ér haza. Kivéve pénteken, akkor már nem sokkal kettő után otthon van, és nem is megy vissza, csak hétfőn. Jó dolog, hogy a szülei ennyire megértik, a másiknak milyen fontos a hivatása, és nem veszekednek ezen egy percig sem. Meg most azért nagy a lelkizés Andine suli váltása miatt is. Nem tudják, hogy mi lesz, mert lehet, hogy teljesen átmegy, és akkor ott kell keresni neki valami lakást, de lehet, hogy marad az ingázás, de a lakás akkor se lenne rossz. Bonyolult, de legalább nem én leszek a középpontban, én bomlaszthatom a rendet a sípályákon.
Tényleg örülök, hogy ez most így alakult, korábban minden évben fenyítettek, Dini meg túl jól takargatja a titkait ahhoz, hogy botrány legyen belőle otthon, még mi is, a testvérei csak apró kis információmorzsákból táplálkozunk, amelyeket a portrék suttognak, szóval az se biztos, hogy egyáltalán egy aprócska dolog is igaz lenne belőle. Figyelmesen hallgatom a lányt, a szemem már levettem a vöröskéről és most a mellettem helyet foglaló felé fordítom, aki a családjáról beszél.
- Tényleg, ők jövőre jönnek suliba nem? Mármint nem most, hanem utána. Milyen érzés, hogy mindjárt mindenki ide fog járni? Nem lesz egy perc nyugtod se.
Dini mindig ezt mondja, amióta ő is és Ayva is itt vannak, de tudom, hogy örül nekünk, hiszen nélkülünk azért unatkozna, és bármennyire is tagadjuk a nagy nyilvánosság előtt, azért mi hárman egymásnak hatalmas támasz vagyunk a nehéz pillanatokban.
- Hát akkor…
Végigmondanám a mondatot, de a lány félbeszakít, nem is akárhogy. Felvont szemöldökkel nézek Zsófira, nem értem, hogy most egészen mi is történik. Vagyis de, a fizikai részével igen, de hogy mi is van ennek a hátterében, azt nem igazán.
- Ooooookkkéé.
Ez a világ leggázabb válasza, amit úgy súlyosbítok, hogy fel is pattanok a földről. Huh… na ezzel most jól összezavart. Nem is értem, hogy hirtelen mit kéne tennem, de az, hogy bocsánatot kér, nagyon zavar. Bocsánatot kér, valami miatt, amit ő csinált. Hát milyen eridonos az ilyen?
- Bolond vagy.
Jelentem ki teljesen nyugodtan, miközben a kezét megfogva felhúzom a földről, és felveszem a két pisztolyt is. A lányhoz hajolva visszaadom a szájra puszit, Ashleyke azért jobb ebben, vagyis lelkesebb, nem tudhatom, hogy Zsófi mit tud, mindenesetre a folyosón elkezdtem húzni magam után. Nem akarok a portrék közelében lenni, és ott megbeszélni ezt az egészet, remélem ez érthető.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem igazán foglalkozom Matilda zavarával, fel sem fogom igazából, hogy valami ilyesmire utalhat a mosoly, a pillanatnyi elkalandozás aztán meg a heves bólogatás. De nem is hagyok időt, hogy esetleg kínos csend ereszkedjen ránk, vagy ami még rosszabb: egyikünk kötelességszerűen a másik felől érdeklődni vagy közömbös témát felhozni kényszerüljön.
Megfordul a fejemben, hogy valami felvezető szöveget azért éppenséggel kitalálhattam volna, és úgy talán sikerült volna elkerülni, hogy Matilda félrenyeljen. Hiszen nem akartam én őt így meglepni. Egyszerűen csak nem szeretem a kertelést, a magam részéről bárkihez is fordulok bármilyen kéréssel, sosem vesztegetem erre az időt. Ugyanis az a meggyőződésem, hogy félórás érvelés után is ugyanúgy elküldhet a másik melegebb éghajlatra, mint egy ilyen direkt, semmiből jött kérdés hallatán. Ha pedig az illetőben alapvetően megvan a hajlam, hogy egyáltalán megfontolja a kérésem, azt egy félmondat alapján is megteszi, és utána elmagyarázhatom, hogy mit és hogy gondolok.
Matildát azonban rendesen sikerült kizökkentenem ezzel az egyetlen mondatommal, szinte már-már valami furcsa, bűntudathoz hasonlító érzés szökik a mellkasomba, amikor a fiatal nőnek még leinni is sikerül magát, amiről persze tapintatosan tudomást sem veszek. Igazán nem akarom ezzel is fokozni a zavarát.
Végül mégis csak sikerül megszólalnia, és azonnal a saját képességeit kérdőjelezi meg. Ez az én olvasatomban nagyjából annyit jelent, hogy el fogja vállalni a felkérésemet.
- Nem jöttem volna hozzád, ha nem hinném, hogy tudsz tanítani - eredendően biztatásnak, meg talán valami bók félének is szántam a megjegyzésem, de utólag már nem vagyok biztos a dolgomban. Elvégre ha akarja nyugodtan értelmezheti úgy, mintha csak azt mondtam volna, még érezze is magát kiváltságosnak, hogy őt kerestem meg vagy bármi egyéb módon is kiforgathatja a szavaimat. Nem mondanám magam szakértőnek a témában, de azt hiszem, a nőknél az ilyesmit sosem lehet tudni.  
A következő kérdései kissé váratlanul érnek, de nem kell azonnal válaszolnom, mert ekkor megjelenik az asztalunknál egy manó a vacsorámmal. Ezalatt a néhány perc alatt túlteszem magam a meglepődésemen afelett, hogy máris ilyen gyakorlatias dolgokról kérdez.
- Gondoltam ezt majd kitaláljuk együtt, hogy mindkettőnknek jó legyen. De heti egy vagy két alkalomra gondoltam, a helyszín meg... ez a kastély tele van termekkel meg kis társalgókkal - vonom meg a vállam szórakozottan, mert tényleg nem mélyedtem bele a részletek elgondolásába, ami belátom, talán hiba volt. Lehetnék fölkészültebb.
- Persze, hallgatlak - egyáltalán nem ér váratlanul a szituáció, hogy ellenszolgáltatást kérnek tőlem, bár fogalmam sincs, hogy mire lehet Matildának szüksége.
Közben nekilátok a húsnak meg a pürének, nehogy a végén itt hűljön ki az orrom előtt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Miután gondoskodtam róla, hogy ma se haljak éhen - illetve a manók tettek felőle -, és sikerült az életmentő falatokkal sem elintéznem magam, sőt, mindezt úgy, hogy a férfi sem döntött úgy, hogy inkább mégse szól hozzám, végre lehetőségem nyílik újabb teljes zavarba kerüli a gyógyító jelenlétében.
Valami igazán megmagyarázhatatlan dolog ez.. vajon miért váltja ki belőlem mindezt? Még mindig amiatt az erdőben tett séta miatt van? Éppencsak felidézem, és máris olyan tisztán látom magam előtt centikre az arcát, a fák susogása közepette. Érzem, hogy belepirulok a gondolatba. Ostoba! Nem szabad gondolnod rá, az csak valami bűbájosság volt! Az nem lehetett.. az. Hiszen olvastam én már számos regényt, melynek fontos eleme volt a romantika, és előfordultak benne természetesen olyan esetek, melyekben a felek minden előzmény nélkül a másik ajkainak estek volna, de ez butaság.
- Ez.. ez igaz - terelem vissza valahogy figyelmem a jelenbe, és Chaskéra pillantok. Persze, hogy butaság. Hiszen nem akarom megcsókolni őt most se, miért akarnám? Mármint.. azt se tudnám, hogy fogjak hozzá! Nemhogy ábrándozzak ilyesmiről. Merlinre, Tilda, figyelj már arra, amit beszél!
- Igen, persze, rendben - bólogatok, és ismét teljes zavarban vagyok, hogy alig értettem meg, miről beszélt. De szerencsére azért hallottam, és felfogtam, csak nem abban a pillanatban, amikor kiejtette a szavakat.
- Van egy használaton kívüli tanterem is az első emeleten, azt hiszem a keleti szárnyban. - Szinte örülök, hogy végre sikerül épkézláb mondatot összehoznom, sőt a megállapításomban is egészen biztos vagyok.
Persze sose lehet tudni ezeknél az elhagyatottnak látszó helyeknél, hogy valóban azok-e. Némelyik például hajlamos a belépő gondolatait leolvasva megváltozni. Diákkoromban gyakran ültem egy esőerdőben, miközben valójában csak a Kívánságok Termében voltam. Akkor azt gondoltam, nem tud már meglepni a kastély, de mióta ismét itt vagyok, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.
Abban viszont nem tévedtem, hogy megőrülhettem. Hiába próbáltam kizárni a múlt eseményeit, eszembe jutott az este, mikor szintén megvillantottam kivételes tehetségemet, és belezúgtam.. a tóba. Chaske pedig kimentett, és most mégis olyan természetes nyugalommal ül le hozzám, és elegyedik szóba velem, mintha ez egy teljesen hétköznapi eset lenne, akárcsak az erdőben történtek. Csak egy kolléga vagyok, akivel egyszerűen csak többet beszélt, mint a többiekkel, amiatt a néhány eset miatt, melyen osztoztunk. De nem lehet mindig a közelben, ha netán egy tó kerül az utamba. Nem mintha ez a gondolatmenet vezetne a kérésemhez.
- Meg-megtanítanál úszni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az én szempontomból nézve kifejezetten szerencsés elegyet alkot most a türelmem és az, hogy puszta érdektelenségből még csak meg sem próbálom kitalálni, milyen okokra vezethető vissza Matilda zavara. Elintézem annyival, hogy túlságosan hirtelen és váratlanul támadtam le a kérésemmel és nem tehetek mást, mint hogy türelmesen megvárom, mire összeszedi magát. Nem mondom, hogy túl gyorsan megy neki, de azért eljutunk oda, hogy szóba kerül néhány konkrétum is.
- Nekem tökéletesen megfelel - biccentek az üres tantermet érintő javaslatára. Én magam ugyan még nem jártam az említett helyiségben, sőt a legfontosabb helyiségeken túl magát a kastélyt sem ismerem olyan részletességgel, ahogy két iskolaév után már talán illene. De valahogy soha nem is éreztem késztetést, hogy a hideg kőfalak között barangoljak, így ebben a kérdésben inkább Matildára bízom magam.
A határozott kijelentés, miszerint Matildának is van egy kérése, némiképp felcsigázza az érdeklődésemet. Már csak azért is, mert olyan titokzatosan fogott bele a dologba, először épp csak megpedzve a témát. El kell ismernem, hogy ennek a módszernek is meg van a logikája és a haszna. Noha a magam részéről még mindig többre tartom az azonnali egyenes, nyílt beszédet, még ha nem is mindig ez a célravezető. A kérésével kapcsolatban automatikusan azt feltételezem, hogy valamilyen "szakmai" dologról lehet szó, hiszen általában ezzel találkozom, ez a munkám. Így aztán meglepődve és kissé értetlenül rándul meg a szemöldököm, miközben gyorsan lenyelem a számban lévő falatot, hogy válaszolni tudjak.
- Persze, szívesen...Amikor csak szeretnéd. Mehetünk az alagsori medencébe vagy ha jobb idő lesz a vízeséshez meg a tóhoz - miközben beszélek vadul járnak a fogaskerekeim, hogy megfejtsem a talányt, mi lehet az összefüggés Matilda, az úszás és én köztem, elsőre hallásra ugyanis nem látom át a helyzetet. Mire a mondandómat befejezem, megvilágosulok és nekem is eszembe jut a tavacskánál való találkozásunk, és így utólag megeresztek egy félmosolyt az emlék kapcsán, aztán újabb adag kaját tüntetek el a számban. Én a magam részéről azóta lezártnak tekintem a kettőnk közötti korábban kissé feszélyező érzést, és igyekszem elfelejteni, hogy valaha is olyan kiszolgáltatott és akarat gyenge voltam, mint akkor, ott az erdő szélén. ~ És tessék, máris eszembe jutott!~ De arra gondolni sem akarok, hogy esetleg ne működne a módszerem, és ne tudnánk magunk mögött hagyni az egészet.
- Szóval, akkor vehetjük ezt egy egyezségnek? - térek vissza jelenbe Matildára emelve a pillantásom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ha számomra ennyire érthetetlen, miért vagyok így összekuszálódva a közelében, mit gondolhat Chaske? Ha egyáltalán gondol bármire is. Ugyanis arcának éles vonalai mögött nem látok semmi különösebbet. Nyugalmat áraszt magából, és egyszerű magabiztosságot, én pedig egyik pillanatban azon kapom magam, hogy nem tudom eldönteni, egy falat tésztát erőszakoljak le a torkomon, vagy inkább öblítsem le a legutóbbit. Végül az egyik se mellett döntök.
- Habár jobban meggondolva eléggé lehangoló hely lehet - tűnődöm, miután végül leteszem a villámat, ha már úgyse csinálok vele egyebet, mint hadonászok. - Keresek valami kellemesebb helyet inkább.
Habár már az előbb azt mondta, neki teljesen megfelel a tanterem is, nekem hirtelen beindulnak a tekervények a fejemben, és aggódni kezdek olyasmiken, hogy ott bizonyára por van és kosz, sőt talán a szellemek kedvelt partihelye lehet, vagy egyszerűen tényleg olyan sivár, hogy elmegy a kedvünk az egésztől, ha oda megyünk. Nem mintha egy pillanatig is ilyen könnyen befolyásolhatónak tartanám a férfit, egyszerűen csak túlkomplikálom a dolgokat. És amúgy is, valami szép helyen is találkozhatunk, miért ne tennénk ott?
Habár sikerül végre rendeznem a gondolataimat, és kilábalnom a teljes zavarból, kérésemet kissé bizonytalanul ejtem ki, és ezúttal látok némi változást Chaske arcán is. Erre azért nem számított - ő se. Ennek ellenére nyomban beleegyezik, sőt, azonnal készen áll a javaslatokkal is a dolog lebonyolítására. Először szóhoz se jutok, és mikor végre megszólalok, még mindig bizonytalanul akadozik a mondandóm továbbítása felé.
- De nem olyan fontos, mármint, hogy nem tervezek a közeljövőben.. hát, beleesni mindenféle tavakba meg folyókba és egyéb ilyen vizes valamikbe, csak szóval, ha esetleg netán úgy alakulna, hogy valaki alám tesz egyet, akkor nem tudnék egyebet tenni, és akkor bizonyára nagyon jól jönne, ha tudnék kalimpáláson és jajveszékelésen kívül mást is tenni az ügyben, de mégse akarlak én itt ilyesmivel terhelni, biztosan van elég dolgod.. - félmosolyát látva én is elmosolyodok, és gyorsan a még mindig előttem lévő makarónira pillantok, hátha be akarna ugrani a számba, hogy befogjam, de nem. Sőt, már ki is hűlt, ennek annyi.
- Csak, ha nem jelent gondot - nézek fel rá ismét, picit elmerülve tekintetében kékjeimmel, a komor, de valahogy mégis barátságos arcát is fürkészve.
Mintha csak ezzel akarnám lepecsételni egyezségünket, előrenyújtom a kezem - benne a villával, amit nem tudom, mikor kaptam fel ismét. Meglepetten pislogok rá, majd, mintha mi sem történt volna gyorsan visszahúzom, és elkezdem magamba lapátolni a hideg tésztát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ahogy gondolod, nekem igazából mindegy, hogy hová megyünk...Csak ne valami tanterembe, meg ne valami nagyon népszerű helyre - eredetileg csak egy laza vállrándítással Matildára akarom hagyni az egész helyszínválasztás kérdést, de aztán kissé elgondolkodó hangon mégis hozzáteszem ezt a két aprócska kikötést, mert látom rajta, hogy máris a különböző opciók között tallóz.
Matilda kérése kicsit ugyan meglep, de egy pillanatig sem akadok fent rajta, elvégre ez egy teljesen természetes dolog. Gyakorlati szempontból közelítem meg a problémát, az előzmények, meg az ilyen-olyan lelki folyamatok engem szerencsésen elkerülnek. Nem is értem, Matildának miért van még mindig zavarban, mire fel ez a bizonytalan hang. Még a szavait sem tudom rendesen követni, pedig figyelek arra, amit mond, de nem tudok rájönni, honnan ez az ötlet. Miért akarná őt bárki vízbe dobni? Miért ez a magyarázkodás? Azért becsületemre legyen mondva, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magyarázatot leljek a rejtélyre: miért kell ezt ennyire túlbonyolítani, amikor az én fejemben csak az egyszerű képlet van, ő tanít engem és én tanítom őt. A nagy agytorna kissé az arcomra is kiül, lévén hogy teljesen komolyan, teljes koncentrációval, egy szemrebbenés nélkül hallgatom végig a szavait. De nem, sajnos nem világosodom meg, mire Matilda befejezi.
- Nem teher - biztosítom efelől tárgyilagosan, még nem döntöttem el, miképpen is kellene erre a nagyfokú bizonytalanságra reagálnom.
- És nem is gond - elnyomok egy sóhajtást, miközben állom Matilda pillantását és most először, mióta csak ismerem, felfedezem, hogy kék szemei vannak. Komolyan nézek rá, valahogy igyekszem egy pillantásba belesűríteni, hogy legyen már magabiztos, ha egyszer eldöntötte, mit akar. Életvezetési tanácsadónak azért még nem szándékozom felcsapni, így nem osztom meg hangosan is a dolgot. Inkább megtöröm a szemkontaktust és újabb adag ételt lapátolok a számba.
Ahogy megmozdul a keze, automatikusan én is kézfogásra emelném a saját jobban, de feltűnik, hogy Matilda kezében ott maradt a villa. Akaratlanul is megmosolygom, ahogy a fiatal nő észbe kap és visszahúzza a kezét.
- Örülök, hogy ezt így megbeszéltük. Neked mikor lenne jó kezdeni? Mert nekem igazából mindegy. - fűzöm tovább a szót, igazából csak azért, nehogy ezek után csöndbe süllyedjünk és a végén ne beszéljük meg a konkrétumokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Én tovább variálok, túlgondolom máris az egészet, illetve mégse, hiszen csak ki kéne találni, hol is bonyolítsuk le mindezt, vagy nem? Na jó, de ekkora problémát igazán nem kéne csinálnom belőle. Ezt Chaske is egyértelművé teszi szavaival. Sűrűn bólogatok azokra. Ne legyen tanterem, se sokat látogatott hely. Oké, jegyezve.
De egy gond nem elég, csőstül kell magamra rángatnom őket, és hiába próbálok második nekifutásra kihátrálni egyezségünk másik feléből, már kiszaladt a számon, ő pedig rábólintott. Végiggondoltam én ezt egyáltalán? Nem, egész biztosan nem.
Elvégre abban semmi különös nincs, ha valaki nyelvet tanul, ez nem olyasmi, ami csak egy bizonyos életkorban elfogadott. De minek akarok én már megtanulni úszni? Felnőtt nő vagyok, vagy legalábbis arra emlékeztetem az embereket, amíg meg nem szólalok.. na jó, nem mindig, mostanság is megesik, hogy a könyvtárban tíz percig kell bizonygatnom, hogy én vagyok a könyvtáros, és nem egy harmadikos diák.
De akkor is: ez olyan kellemetlen. Talán ezért is vagyok még mindig zavarban. Minden bizonnyal ez lehet az oka, semmi egyéb.
- Rendben. Akkor jó - mosolygok rá félszegen, a hajammal babrálva. Szerencsére nem a villával, hanem a bal kezem ujjaival tekergetem, de annyira össze-vissza járnak a gondolataim, hogy nem lepett volna meg, ha megpróbáltam volna az evőeszközzel felcsavarni, mint a tésztát.
Pillantásában aztán felfedezem ugyanazt a határozott nyugalmat, melyet szavaival is áraszt, és kicsit sikerül megnyugodnom, és rendeznem a fejemben kavargó őrületet. Nem lesz ezzel semmi gond, mindketten jól járunk.
Csak mikor figyelmét vacsorájára fordítja, szakadok el én is kékjeimmel arcától. Zavartan mosolygok a falatba, amit a kézfogásos-kísérlet után tömök a számba.
- Én is.. én is örülök. - Nem is mutathatná a lökött vigyorgásomon kívül ezt más jobban. - Végül is, vizsgák vannak, szünet, és satöbbi, aki eddig nem tanult, már úgyse jut velem sokra - mondom megrántva kicsit a vállam, és ismét leteszem a villámat, nehogy újabb kihűlt falattal közelítsem meg számat.
- Szóval nekem is mindegy. - Egy manó felé nyújtom a tányérom, aki hajbókolva elviszi a maradékot.
Akár máris - teszem hozzá majdnem, de még időben összeszorítom ajkaimat. Felpattanok.
- K-küldök madarat. Mármint bagoly madarat. Baglyot. És üzenetet is vele, mert anélkül ugye mit kezdenél vele. - Átváltok megint vigyorgó sütőtökbe, valószínűleg ilyenkor úgysincs más a fejemben, mint lé, meg püré.
- További jó éjszakát.. mármint étvágyat! Meg éjszakát is majd - mondom, majd egy integetést követően elindulok kifelé. Néhány manó kénytelen félrevetődni előlem, de végül sikerrel elhagyom a konyhát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Régen vasárnap templomba kellett menni, mert anyuci és apuci rájuk parancsoltak, hogy hallgatás van, szedjék a hátsójukat, öltözzenek ők is, mint a testvéreik és húzzanak velük együtt áhítatoskodni. Azóta annyiban javult a helyzet, hogy nagyobb, nem él otthon és nem megy templomba elvből. Helyette a délelőttjeit elalussza Sam ágyában menetrendszerűen, a délutáni program pedig változatos. Ezúttal volt akkora oltári szerencséje, hogy az egyik hibbant, utolsó óráit rúgó vén kecske tanár elkapja és "megkérje" (".. vagy kaphatsz büntetőmunkát is azért, mert illegálisan cigiztél a második emeleten hétfőn hajnalban. Választhatsz.." ) , hogy segítsen egy még őrültebbnek kinéző tyúknak, aki most itt ballag mellette. Fogalma sincs, miben kellene szárnysegédeskednie, de hogy vissza fog menni a kecskéhez és tesz róla, hogy többé ne láthasson, az is biztos.
- És? Miben kellene segíteni? - A hangjában alig tapintható fancsali tónus is lapul, ahogy kimondja a "segíteni" szót, viszont az arcára már csak azért is varázsol némi visszafogott érdeklődést, mert egyáltalán nem csúnya madárijesztő a csaj. Az igaz, hogy kissé hátulgombolós a feje, de rá se rántsunk, legrosszabb esetben ad neki egy kis porcukrot és mindjárt pillangósabban látja a világot.
Fél szemmel, ahogy méregeti a csajt, feltűnik neki azért ez-az. Például magától nem beszél, nem pirul, pedig volt egy-két pillantás, amitől megtehette volna és legtöbben felháborodnak vagy vörösödnek. Meg aztán olyan az öltözéke, hogy véletlenül se hívja fel magára a figyelmet. Érdekes. A nők pont ellenkezőleg működnek eddigi megfigyelései szerint. Ezzel itt halálbiztosan nincs valami rendben. Mindegy, addig is, míg munkára kerül a sor, ráveszi, hogy beszéljen valamennyit, aztán majd elsumákolja az egészet, hogy segítenie se kelljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok