Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Nagyon remélem, simán ellenék én is egy saját kis lakrészben, legyen az bármekkora, a lényeg, hogy az én is birodalmam legyen - mosolyogtam a lányra, hiszen nagyon is jól tudta, miről beszélek. Örültem, hogy neki sikerült egyensúlyba hoznia az életét, és hogy összejöttek a dolgai, igazán megérdemelte a boldogságot.
- Ezt örömmel hallom. Tényleg, azt még meg akartam kérdezni hogy nálatok a pizzák vastag vagy vékony tésztájúak? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel.
- Ennek örülök. Ismersz már annyira, hogy tudd, remekül beletrafálok bizonyos kényesebb témákba - néztem rá kicsit pironkodva, de hálás voltam neki, amiért ilyen nyugodtan lereagálta a dolgot.
- Karácsonykor vacsorázunk, anyu mindig készít ünnepi menüt. Általában halászlé a menü meg mellé vagy töltött káposzta, vagy hurka, vagy valami hús körettel. Aztán megajándékozzuk egymást. Ez úgy szokott történni, hogy sorba megyünk, mindenki kibont egy-egy ajándékot, aztán a többieknek ki kell találniuk, hogy ki kapja és kitől. Egész jó móka. Utána az est hátralévő részében társasozni szoktunk - meséltem nagy lelkesen a lánynak. Már nagyon vártam, hogy újra részese legyek ennek az egésznek, mindig kellemes emlékekkel töltött el az egész, mikor meséltem róla valakinek, bár akkor is, ha csupán rá gondoltam.
- A szilvesztert még nem tudom, hogy hol töltöm, és kivel. Lehet anyuék elutaznak kettesben wellnessezni. Fogadalmakat nem szoktam tenni, de szívből kívánom, hogy a te fogadalmaid teljesüljenek. Te Thomassal töltöd a szilvesztert? - kérdeztem tőle vidáman. Mindig is szerettem az ünnepekről csevegni, ez pedig remek beszédtéma volt most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Teljesen jól eldolgozgatnék én úgy is, ha Belián mellettem átmenne antiszociálisba, és elhatárolódna a külvilágtól. Dehogy dobálóznék én ecsettel meg vödörrel, észrevenné úgy is, ha van valami egetverően fontos dolog. Például mondjuk egy össznépi kávészünet, vagy kajaszünet, vagy akármi.
- Ez fantasztikusan dicséretes elgondolás, ugyanis a földön két lábbal állva is elég szerencsétlen tudok lenni. Valószínűleg a létrán állva vagy én esnék le folyton, vagy az ecsetem. Vagy mindketten – vigyorodom el egy apró vállvonás kíséretében. Igen, ezek történhetnének, az, hogy gond nélkül elfestegessek ott, esélytelen. Felőlem aztán lehet férfimunka is, egyáltalán nem zavar ez a kifejezés. Eleve a mugli világban a festő-mázoló szakemberek mindig pasik, szóval valószínűleg még ráadásul tökre igaz is. Na nem mintha én aztán annyira képben lennék a festéssel kapcsolatban. Mármint, hogy mi után mit kell meg ilyesmi.
- Látod, nekem fogalmam sem volt, hogy alapozással kezdünk. A festés az én fejemben nagyjából annyiból áll, hogy elhúzni a bútorokat és egyebeket az útból, festék-ecset és hajrá – szóval kettőnk közül a fiú a szakember, ő lesz a főnök és kész. Totál nem értek én ehhez. De, átszínezni át tudom. Legalább ennyi megy. A semminél több, nem igaz? Az meg főleg dicséretes, hogy eszembe is jutott ez a megoldás, és nem muglimód estem neki, mint minden másnak szoktam.
- Azon ritka esetek egyikének lehettél tanúja, amikor boszorkányként gondolkozom és működök. Általában a pálcahasználat eszembe sem jut – árulom el a titkot elhárítva ezzel a hálálkodást. De még így is zavarba jövök, szóval határozottan jól esik elrobogni még festékért. Nem tudok én mit kezdeni a dicséretekkel, még mindig. Mint ahogy az sem jön magától, hogy segítséget kérjek. Egyszerűen megszoktam, hogy egyedül oldok meg mindent. Pedig hát nem kellene. Mármint van, akire tudok támaszkodni, szoktam is. Csak ez a vödörcipelés nem tűnt túl bonyolult, sőt még nehéz dolognak sem.
- Nem is nehezek, de azért köszönöm – udvariasnak viszont udvarias vagyok, ez jön alapból. Árgus szemekkel figyelem aztán a hengerhasználatot, hiszen nekem ez is újdonság. És valljuk be őszintén: magamtól tuti, hogy a vékony kis ecsettel szórakozgatnék. Ami valószínűleg a szélekhez kell inkább, ha jobban belegondolok.
- Akkor enyém a pepecselős rész az ecsettel, jól látom? – kérdezek is rá azért a dologra, hátha Belián más véleményen van, elvégre ő jobban ért ehhez. Még akkor is ha totál nem ért hozzá.
A szám szélét harapdálva hallgatom a fiút, aztán egy fél mondat lámpást gyújt a fejemben. Tiltakozik a pizzázó? Hát ez lehet, hogy nem is akkora nagy hülyeség. Vannak érdekes dolgok ebben a világban.
- Na ebben egyetértek veled: valóban nincsenek véletlenek. A pizzéria tiltakozása viszont benne lehet a pakliban. Ha abból indulok ki, hogy milyen szeszélyesek a berendezési tárgyak az albérletben, ahol lakom … hát simán előfordulhat, hogy a pizzázónak is megvannak a maga hóbortjai. Lehet, hogy … nem tudom. Így köszön el a volt tulajtól? És most az új kénytelen ugye a saját ízlésére alakítani a helyet. Talán így jelzi, hogy tisztában van vele, hogy már máshogy tartozik? Nemtom.
Kissé elpirulva hallgatok el, mert én tényleg teljesen elképzelhetőnek, sőt mi több, tökre normálisnak tartom, hogy egy helynek vagy tárgynak ilyen gondolatai legyenek. Naiv vagyok, aki álomvilágban él. Meg még egy csomó minden.
- Persze, hogy csak fal. De a lelkét úgysem tudod kitapogatni, mert hát … ó – hallgatok el, amikor betoppan egy nő. Oké, azt hittem, hogy ki van írva hogy felújítás miatt zárva vagyunk, vagy valami ilyesmi. Azonnal körbepillantok a helyen, keresem, hogy vajon hova lehetne leültetni a kedves vendéget, ha egyszer úgy gondolja, hogy mégis maradna enni. Na meg azon agyalok, hogy láttam-e a konyhai személyzetet, tudnak-e most ilyen körülmények között dolgozni? Mert én felszolgálok gond nélkül.
- Ki fogunk ma nyitni? – súgom oda a kérdést Beliánnak meglepődve. Olyan hamar fogunk végezni? Én tökre másképp gondoltam, terveztem. Ám hamar rájövök, hogy a nő segíteni szeretne semmint enni. O-oké. Egy apró rántás a vállamon és már fordulok is vissza a fal felé, folytatni a munkát.
- Egyébként mit hallgatsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Alig várom, hogy végre megforduljon és rám nézzen, hogy a tekintetünk találkozzon, mert látni akarom, mit váltok ki belőle. A gyomrom reszket, mert úgy érzem, most minden - az egész életem - azon áll vagy bukik, hogy a szemei, amikor megpillant, hogyan változnak meg - fénytelenné fakulnak vagy épp ellenkezőleg, felragyognak majd.
Aztán elakad a lélegzetem.
Mert megtörténik.
Egyszerre visszacsillanni látom a szemében minden reményem.
Csak állok ott a sor végén, az ajtóban, nézek rá némán, még pislogni sem merek, mert attól tartok, hogy ha megteszem, ő a pillanattal együtt válik kámforrá. A mellkasom lassan emelkedik meg és süpped vissza a kabát takarásában, a térdeim, érzem, majd összecsuklanak, de nem engedek saját gyengeségemnek. Most nem. A levegőt bent tartva, vonástalan arccal figyelem, végül vele együtt mosolyodom el én is. Az, hogy beszélni kezd, először el sem jut a tudatomig, és csak mikor újra felém pillant, akkor kezdek ismét magamhoz térni.
Ajkaim kiszélesednek, ahogy elindul felém, tekintetemmel egy óvatlan pillanatra sem eresztem; zöldjeim kék íriszeibe, arcának puha vonásaiba ivódnak, a félelem pedig, ami egészen idáig hatása alatt tartott, most úgy tűnik ki belőlem, mintha soha nem is létezett volna.
- Úgy hallottam, egynémelyik igen hamis tud lenni - szívom be a levegőt résnyire nyitott számon, miközben bal szemöldököm habozva feljebb araszol. Bori mesélt már az itt kapható macaronokról, és arról, hogy az egyik ribizlis falatkától a teste összes, még a leggyengébb, leghalványabb szőrszála is napokig rózsaszínű volt - haj, szemöldök, szőrszál, minden. És ha ő nem is nézett ki hülyén, míg pinkben tetszelgett, nálam egy hasonló baleset biztos, hogy tragédiát szülne. Vagy tragikomédiát. Mondjuk az otthoni bejgliről már így is, úgyis lemaradtam, szóval... elnyíló ajkakkal megvakarom a halántékom, utána oldalra billentem a fejem, és magamat megadva beleegyezően felhúzom a vállaimat, hogy derűs mosollyal elinduljak a nő után. Jobbommal gyorsan, mielőtt még kinézhetne nekünk egy helyet, átnyúlok a válla fölött, és a sarokban magányosan várakozó asztal felé mutatok. Aztán előrehajolok, és hangomat visszafojtva, csak nagyon halkan kezdek Nádja fülébe duruzsolni. - Ha már úgyis varanggyá változom miattad, legalább ne premier plán, az ablak mellett kelljen, hm?
Már, ha nem bánja, persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Milyen szóval definiálnád akkor?
Teszem fel a kérdést felnőttesen, mert a lányaimnál is ez van. Ha nem megy, akkor írd körülj, használj másik szót és megbeszéljük, hogy mit is szerettél volna kifejezni. Manapság, ahogy elnézem a szókincset, igencsak eltűnőben vannak a szinonimák, meg az, hogy szépen meg tudd fogalmazni azt, hogy pontosan mit is érzel. Szeretlek, oszt jóvan alpon él a világ, és igaz ez arra is, ha valakit nem kedvelnek. Ha nem is lehet persze mindent megoldani pár év alatt, de azért szeretem hinni, hogy valamennyit tudok rajtuk fejleszteni. Amióta itt vagyok, mindig próbálom terelgetni őket, és olyan sok mindenre megtanítani, amennyire csak lehet.
- Az is jó lenne, ha már nem utálna. Igazándiból.
Én elég jól elélek azzal, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen éveken át Adrian mellett is jól megvoltam azzal a tudattal, hogy szeretem, máshogy, mint másokat, máshogy, mintha csak a testvérem lenne. Persze onnan indult az egész. Vele tudtam beszélgetni, meghallgatott, és örültem neki, hogy az életem része. Elkezdett fontosabb és fontosabb lenni, míg végül már olyan fontos lett, mintha egész életünkben együtt éltünk volna, mintha a két bátyám lenne. Aztán persze az érzés kicsit átalakult, amit sosem bántam meg, hiszen neki köszönhetem azt, aki ma vagyok. A szeretete, az útmutatása vezetett ide, és ezért sosem tudok elég viszonzást adni, hiszen nézzünk csak rám. Az óriás pulóverektől, visszahúzódástól és  csak a cselló a társam felfogástól eljutottam odáig, hogy szeretek nő lenni, nőiesen öltözni, szoknyát húzni. Ehhez ő kellett. Nélküle nem az lennék, aki ma vagyok, és talán sosem vett volna észre akkor Nico, sosem szeretett volna belém. És persze, akkor sosem törtem volna össze a szívét.
- Én szoktam. Nem tudom miért, de szoktam. Talán csak, hogy legyen valami kihívás az életemben.
Aztán vagy összejön, vagy nem. Ez az év azért valljuk be, eléggé összejött, noha a vége eléggé rémálomszerű. Az év nagy részében boldog voltam, és egészen pozitívan tekintek a jövő évre. Egy új kezdetre. Csak nagyon bánom, hogy a mostani életemet el kell hagynom hozzá, de majd talán lesz valami jó is abban, ha friss levegőt szívhatok. Nem is tudom, hogy mondtam-e már Barnabásnak. Lehet, hogy említettem, de hogy már konkrét dátumok is vannak, azt azt hiszem, hogy nem.
- Ophelia?
Nem feltétlenül kellene rákérdeznem, mert tudom, hogy így van, de ha beszélni szeretne róla, akkor itt a tökéletes alkalom, hogy megtegye, mármint leszámítva azt, hogy éppen most lépett be a beszélgetésbe Sonja, és eléggé normális, ezzel szemben Barnabás. Nos, ő nem igazán. Finoman a karjára teszem a kezem, és ha tetszik neki, ha nem beleszólok.
- Csak ennie kell egy kicsit meg, hogy hasson a kávéja, de igazából hálás, csak fáradt.
Egész végig a kezem a kezén van, és ha meg akarna szólalni, akkor egy kicsit erősebben nyomom, hogy ne nagyon tegye inkább, mert tényleg nem sülne ki belőle semmi jó. Mintha az anyja lennék, vagy tényleg a tanára.
- Gondolkoztunk azon, hogy lehetne itt valamilyen minta, esetleg van ötleted rá, hogy mi lenne ideillő?
Bevonás. Ha egy körön kívül álló személy a körbe szeretne csatlakozni, akkor meg kell neki adni az esélyt, hogy a kör részévé váljon, hogy beilleszkedhessen. Bár nem ismerem jól a kettejük közötti viszont, azt mondanám, hogy a dominánsabb fél szenved az alárendeltségtől, és megízlelte milyen az irányítás, és tetszett neki. Barnabás pedig, talán tarta a trónbitorlótól.
- Köszönöm a kávét.
Mondom egyszerre Sonjának és Barnabásnak is, és egy pici kortyot magamhoz is veszek. Bár nem iszom feketén, meg nagyon kávét sem, csak ha már vészhelyzet van, de most úgy érzem, hogy jól fog esni, még úgy is, hogy szétmarja a torkomat kissé. Nem nagyon szoktam az ilyenek miatt hőbölögni, különben is, dolgozni jöttem, és kicsit így is puncsosnak tűnhetek.  
- Um, később akartam szólni, de jövőhéten pár órán helyettesítened kell majd, mert elutazom. Kedden a Jacinthe-ben, csütörtökön a Loch-Beinne-ben lesz állásinterjúm, és akkor már két-két napot a környékükön töltenék, hogy megismerjem a helyeket.
Csak felkészülni arra az esetre, hogy mi vár rám, ha esetleg hozzájuk megyek dolgozni. Meg mindig is szerettem bejárni egy-egy hely történelmi nevezetességeit, szóval rendben lesz ez. Hétfő-kedd Franciaország, szerdán utazok, csütörtök-péntek Anglia. Aztán szombaton hazautazok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Adél

Adél erős egy csaj volt, jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, csakis akkor küldene nekem vészjelzést, ha valami nagy zűr van körülötte és veszélyben van. S mivel jól ismertem már őt, mert nagyon sok mindent megosztottunk egymással, volt egy rossz megérzésem, hogy mi lehet az ok, amiért fél. Pontosabban két dolog is megfordult a fejemben, az egyik rosszabb volt, mint a másik. Idegesen ütöttem a csárda ajtaját, hogy minél előbb bejussak hozzá, mire az ajtó hirtelen kitárult, ő pedig azonnal berántott azon keresztül a helyiségbe.  
- Mi történt? - néztem rá aggódva, de a válaszra még várnom kellett, mert ijedten vetette magát a karjaimba. Reflexből öleltem magamhoz, hogy megnyugtassam a jelenlétemmel, majd csak akkor engedtem le a karjaimat, ha úgy éreztem, hogy Adél is megnyugodott.
- Nagyon rám hoztad a frászt, mond mi a baj? - sietve végig futtattam rajta a pillantásom, de külső jele nem volt annak, hogy valaki bántotta volna, ellenben elég idegesnek tűnt ahhoz, hogy nagy legyen a gond.
- Jaj ne, mond hogy nem Dimitri az. - elhúztam a számat, amikor megtudtam, hogy Adél exe a közelben van, és a lány után leselkedek. Kemény fazon volt, ráadásul orosz. Nem csíptem az ilyen alakokat, és volt egy olyan érzésem, hogy a fickó seftelt is az alvilági kutyákkal.
- Emlékszem, biztos a pénzét akarja. Hjajj Adél - sóhajtottam, aztán a vállaira helyeztem a kezeimet. - Dehogy haragszom, ne viccelj már. Jó, hogy szóltál, most már nem lesz semmi baj. Nem hagylak egyedül, holnap meg majd kitalálunk valamit, hogy visszaadd a pénzt nekik - azt inkább már nem kötöttem a lány orrára, hogy nekem is volt mások felé tartozásom, s hogy még azt a pénzt sem sikerült megszereznem. De az ő ügyét most fontosabbnak tartottam.
- Eh, mi ez, gin? - belekóstolva a pohárba, egy kicsit elhúztam a számat, annyira nem voltam oda a piáért mostanában, de azért amit kitöltött, azt legurítottam.
- Szerinted tudja azt, hogy hol laksz? Mert ha igen, akkor most nem kéne hazamenned. A suliba meg nem tudom, hogy be tudnálak-e csempészni...lehet, hogy itt kellene töltenünk az éjszakát - magyaráztam, miközben próbáltam kitalálni azt, hogy mi lenne a legjobb lehetőség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Egy pillanat alatt lesz oda a varázsa minden erőfeszítésének, így hát az arcáról is eltűnik a korábbi nyitottság. Megpróbálta. Ha megy a saját feje után, az sem jó, ha kikéri a véleményt, az sem jó, na ezen igazodjon ki az ember. Egy szó nélkül, pattanásig feszült idegekkel fordulna meg, menne át a bolt másik végébe, kapna fel egy vödör festéket és jönne vissza vele leönteni a férfit és állna neki a terápiás mázolásnak valahol innen jó messze, ám ekkor Emily közbeszól. Mivel szavai neki szólnak, bármennyire is úgy érzi, hogy nem túl jó ötlet Bánki közelében maradnia, fékezi magát. Arcáról nem sok mindent lehet leolvasni, bár a hálás szónál eléggé küzd magával, hogy ne kússzon a szemöldöke az égig. Új, korszakalkotó összeesküvés elméletem támadt: a szivárványok igazából csak hitetlen unikornisok elszabadult szemöldökei.
Mély levegőt vesz, amit nagyon lassan fúj csak ki, és a mentegetőzésre semmit sem mondva néz a mutatott falszakaszra. Egy mosolygó Bánki - mondaná legszívesebben, azonban inkább nyelvére harap, s finoman félredönti a fejét. Bármit is mond, csak azt éri el vele, hogy a férfi kijelenthesse, ne az legyen ott, van egy ilyen sanda gyanúja.
- Egy óra? - természetesen alapozás után, bár ezt nem mondja ki, nehogy akkor meg az legyen a baj, hogy de hát ezt a férfi már elmondta. Nem gondolkodik sokat a válaszon, a pizzára gondol, aztán egy másik kerek tárgyra. Tadamm, óra. Ami amúgy akár nem is nézne ki rosszul pepperoni-számjegyekkel és jalapeño-mutatókkal, de... ezt azért így már nem biztos, hogy ki akarja fejteni, hiszen Bánkin tisztán látszik, hogy nem akarja, hogy tovább a közelében maradjon. Ha nagyon beleáll az ötletelésbe, még a végén itt fogják.
- Én is - lágyul el azért egy kicsit az arca, szavait egyértelműen a nőnek címezve. No nem a kávéra mondja, de ez talán egyértelmű. Nem Emily tehet róla, hogy ez a helyzet most így van, nem akarja hát, hogy rajta is csattanjon. Végül felsóhajt, oldalra biccent a fejével, hogy akkor ő most megy, s egy intés után kinéz egy olyan sarkot ahol még nem dolgoznak, hátha most lesz szerencséje eljutnia odáig, hogy festékbe is márthassa az ecsetét. Oké, talán megfontolja, hogy felfesse azt a korábban vizionált órát. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Mivel narancsos, amit kapok, ebbe kivételesen most nem kerül tejszín. Pedig szokásom nekem a gyümölcsteákat is megbolondítani vele, ez viszont most tényleg túlzásnak tűnne. Marad az alapos cukrozás.
- Zúzmarás hóbagoly! Dehát miért indulsz olyan korán? - döbbenek meg ezen a hajnali útrakelésen. A reggeli ébredés eleve egy kényes téma nálam, karácsonykor pedig egyenesen kínzásnak tűnik. Belekóstolok végül az eddig kevergetett teámba, miután fújogattam kicsit, és jólesően hümmögök.
- De... jó lenne, ha menne, nem? - kérdezek rá Denisre, miután mosolyogva végighallgattam. A lány kicsit mintha olyan távolságtartóan taglalná ezt, pedig, gondolom, nem mindegy, találkozik-e vele az ünnep alatt vagy sem.
- Ahogy szoktuk - derül fel rögvest ábrázatom, ahogy ő is érdeklődik a mi karácsonyunkról - Délelőtt teszünk-veszünk, készülődünk, délután feldíszítjük a fát, elmegyünk pásztorjátékra, mikor hazaértünk, gyertyát gyújtunk, imádkozunk, felolvasok, megvacsorázunk, utána társasozunk, filmet nézünk vagy csak beszélgetünk, majd elballagunk éjféli misére. Reggel aztán ajándékbontogatás és egész napos pihi - vázolom ragyogó arccal az apával közös programot. Noha már közkeletű, hogy Liam bácsi nemrég örökbefogadott, azért ritkán emlegetem még apa-ként, ezt inkább csak magamban hangoztatom. Egyelőre. Mondjuk ott már jó ideje.
- Csak... idén már a kutyusommal kiegészülve - teszem ezt hozzá, arcomon szende kis mosollyal, ahogy bejelentem új állatkámat Annienek. Most láttam elérkezettnek az időt. Elhoztuk pedig már néhány napja a menhelyről, azonban tudhatja, nem vagyok az a rögtön mindennel elbüszkélkedő meg gyorsan mindenkivel megosztó fajta. Főleg ilyesmivel nem, amit még próbálok magamban rendezni. Annyit mondtam eddig neki, hogy lehet, lesz kutyám. Hát, már van. Várakozón pislogok rá, mit szól ehhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Áucs, hát azt nem hagyhatom. Bár az ecset még a jobbik eset, az nem fáj – kivéve, ha valaki fejére esik, de részletkérdés, ez nem olyan magas létra, vagy épp állványzat, ahonnan ténylegesen fájdalmas még lenézni is. Ezt a festegetést már jobban közelebb érzi magához, mint bármi mást, így aztán bátrabb is, mint akármiben, mondjuk az iskola falai között. Ott még néha mindig olyan, mintha minden nap elfelejtené, milyen is.
- Ó, az esetek nagy részében igen, mert már van alatta mire festeni. De ez a csupasz vakolat, amely átüt általában, így alapozni kell. Csak megzavarodtam és nem vettem észre. Itt amit évek alatt felkentek, mind lemászott, van ilyen. Mármint, lehet rétegezni, a filmekben amikor a gyilkos házakba költöznek, mindig pucérra kaparják a falakat. Tuti mert nagyobb zajjal jár, na mindegy – legyint egyet a kis utalásra, bár nem tudja, tapéta biztos nem volt, azt kész öröm lehetne letépkedni, a koleszban volt annak idején fehér, amely alatt meg valami ősrégi meszelés maradványa pihent, de amíg nem pergett le – vagy nem tépték le ugye – nem volt vele gond. Legalább időt is spóroltak.
- Ahh, megtisztelő volt ezt látni akkor, köszönöm – biccent felé, ha már ő nem tud olyat, sem könnyű megoldást. Legalább akkor az eszét tudja, tudná, de az apró malőr után majd előbb gondolkodik. Kicsit meglepte a tömeg, egyszerű ez, de mivel nem kell egymás nyakán állni még jó is. A főnök és a többiek elvannak egymással, ők is, mindenki a maga módján, ami még jó is, mert vezet valamire. Nem kell kupaktanács, az instrukció elég volt, megelőzte azt, hogy duplán dolgozzanak. Már csak azt kell elérni, hogy a fal ne dobja le magáról, a festést újfent, akár azért, mert nem tetszik neki az, hogy ennyien és ennyifélét akarnak. Most már simán el tudja képzelni.
- Azért mégis kéne valami egységes. Mármint, színekre. Oké, most fehér, de aztán... hmm. Na mindegy, nem nekem kell eldönteni, az én agyam túl egyszerű ehhez – legyezi el a dolgot végül, inkább tér át a vödrökre, a cipekedésre és a munka tényleges részére. Mert aztán a végén annyit beszél, hogy amellett, miszerint megint meglepi magát, nem lesz semmiből sem semmi. Lepakolva kezd bele, majd megáll és a lányra pillant.
- Igazából nem feltétlen. Alapozunk, tehát nyugodtan te is csinálhatod így, megmutatom, ha szeretnéd. Hamarabb terítjük be a falat és akkor mindketten ecsetezhetünk. Az alját kell majd a szegélynél, meg odafent, amit nem ér el szépen a henger. És akkor mindenkinek jut ebből is, abból is – meg mert felesleges lenne, ha fent, vagy lent pepecsel, akkor még a festék is rácsepeg, egyszerűbb, ha előbb letolják a kellemes részét, miközben elméteket szőnek. Ez valahol mókás, de valahol komolyan gondolja. Eddig csak elméletben tapasztalta a mágusvilágot, vagy abban se, mióta itt él és több minden történik vele, élesben, a saját bőrén és a tapasztalatlan elme gyárt mindent, amire nincs kész válasza.
- A kastély is fura hely és akkor az albérletednek is. Az enyémnek nem volt, igyekeztek úgy csinálni, hogy semmi ne üssön el egy pesti albérlet szintjétől, még ha nem is kedvelték a dolgot. Most még nem beszélt vissza a kávéfőző, de ki tudja. Nem tudom, hogy egy épületnek lehetnek-e „érzései” vagy épp csak azért fura, mert a sok mágia után átveszi azt, mint mi grillezéskor a füstszagot szóval... passz. Ne haragudj, nincsenek logikus válaszaim a mágiára, még csak most szokom – olyan infó ez, mintha azt mondaná, most tanul gitározni, nézze el, ha mellépenget. Közben leken még egy részt, épp merít, amikor a nő is megjelenik, a kérdésre azonban fejet ráz.
- Nem, amíg tart ez, nem nyitunk ki, elvégre, ki akar festékszagban enni – neki mondjuk tetszik, mint a benziné vagy épp a kámforos kenőcsé, de ez a saját kinkje. Az érkezőkből kettő lesz, sebaj, sebaj, még a végén hamarabb végeznek, ő meg, ha már a főnök épp leült enni, ami rá is fér, mert pocsékul nyúzott a képe és legalább hölgyekkel teszi, így arrafelé nem zavarog. Az érkezők felé fordul.
- Huh, hát sziasztok amúgy. Pizza helyett ma ez van terítéken, szóval... - vakarja meg a fejét, a figyelem irányulása nehezebb, mint hinné. Megigazgatja sapkáját, a nő magabiztosabb, hát ez már jó jel.
- Dehogy zavarsz, dehogy. Odaadom a létrámat, itt is van – nem az övé csak idehozta, ő a hengerrel majd felér a tetejéig, egy székre állva neki már a plafon is menni fog. Csak vigye, a többi eszköz meg még ott hever érintetlen. Aztán csak leesik neki, hogy saját háztársaihoz beszél. Kínos.
- Te pedig ühm. A mellettünk lévő falat? Amikor összeérünk, majd kitaláljuk mi merre – nem akar dirigálni, már így is szorosabban szorongatja a henger nyelét, mint kellene. Hahó, valaki nagyhangú? Vagy valami. Elfordulva szusszan egyet és a lányra pillant, felüdüléssel zökken ki. Zene? Ó, tényleg!
- Jó kérdés, nem is figyeltem – akasztja ki a zsinórt, és belehallgat. - Áhh, ősrégi darab. Heath of the moment. Asia, ha mondd valamit – húzza ki a kantárból, ahova akasztotta, így a zsinór hosszú, ha akarja, nyugodtan hallgasson csak bele, ha érdeklődik, a zenét szereti megosztani, még ha érdekes az ízlése és mindenhonnan válogat. Közben folytatja tovább a munkát, bár ég a füle, nem baj, megérti, ha lecseszi Bánki, mert rendezkedik, csak segíteni akart, mert tanácstalan álltak csak ott. Oké, lehet nem olyan megszokott dolog erre festegetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Jesszum Emily, engem ne elemezgess – neveti el magát. Ismeri már ezt a módszert és utálja, maikor kis taknyosokhoz hasonlítják, vagy úgy bánnak vele, mint egy kölyökkel. Oké. Néha az, sőt, legtöbbször az agyikapacitása egy kiskamaszéval ér fel. De na. Ilyen fáradtan ne elemezgessük.
- Nem utál ám, biztos vagyok benne – néz a nőre komolyan. – Tudod, olasz – ennyivel tudja csak az egészet magyarázni. Bánki gyökér ebben, így nehezen tudna tanácsokat adni, ami még úgymond normális is lenne, így hát inkább nem kezd bele.
- És mit fogadsz meg idén? – annak ellenére, hogy ő nem híve ennek, egyáltalán nem nézi le azokat, akik hisznek benne. Oké. Azokat igen, akik minden évben megfogadják, hogy na most akkor lefogynak, aztán ez tart körülbelül öt percig, végül csak híznak egész évben.
- Persze – sóhajt egyet. Emily olyan szinten talál bele ebbe, hogy az fenomenális. Folytatná a mondanivalóját, de ugyebár megérkezik Sonja, amitől hirtelenjében feszültté válik. Szólna még, ó de mennyi mindent tudna mondani. Ám Emily, mint egy gondos anyuka, úgy vigyáz rá, Bánki meg csak eszik inkább. Kicsit talán félre is vonul.
Tekintetét körbevezeti a szépen összegyűlt társaságon, s úgy határoz, ha legalább az alapozás megvan, aminek a száradására úgyis rá kell majd segíteniük, akkor utána jöhet a kupaktanács, hogy a továbbiakban hogyan. Ő meghallgatja mindenkinek az ötletét, de azt semmiképpen sem akarja, hogy az egyik fal, csicsás női színekben pompázzon, a másik, meg a hardcore stílust képviselje.
- Ha végeztünk az alapozással, akkor megbeszéljük mindenki ötletét – próbál a lehető legemberibb módon szólni Sonjához, s mikor ő magukra hagyja őket, ismét Emily felé fordul, hogy folytassa az Ophelia vonalat még egyetlen egy gondolattal.
- Annyira elbaltáztam az egészet, de egyszerűen nem tudok csak úgy túllépni rajta, tudom, hogy ez nevetséges, mert hát gyakorlatilag semmi se történt, de érted.. –  gondterhelten sóhajt ismét, aztán lehúzza  kávét, a maradék kenyeret pedig leteszi és ecsetet ragad, hogy az előttük lévő fal is haladjon, mert nagyon gáz lenne utolsóként végezni.
- Mi van? Rám hagyod a nőstényördögöket? Komolyan? – kerekednek el a szemei, amolyan én ezt nem hiszem el, hogy te is kicseszel velem módon. Tényleg ez a tipikus, szegény embert még az ág is húzza szitu. Mindenki most rúg bele, had vérezzen el a földön fekve.
- Ezzel büntetsz az elmúlt két hétért, mi? –igen. Biztos benne, hogy ez a revans, amiért lépett és a legtöbb órát Emilyre hagyta. De hát benne bízott eléggé, már nem az órák megtartását illetően, hanem, hogy ő majd nem áll bosszút. Erre tessék. Alig ér vissza, már kapja is a magáét. Szép..
Közben azért fél füllel figyel arra, hogy mi történik odaát, s arra jut, hogy Beliánt kellett volna megtenni valami diákmunkás főnöknek, vagy az egész kóceráj főnök helyettesének, mert rohadt jól kezeli a dolgokat. Na majd legközelebb, ha úgy adódik, hogy gebasz van, ez tuti eszébe jut. Így meg marad majd a vállveregetés, meg a köszönöm, jó. Talán még szívességet is kérhet az ember, egyet. Szigorúan egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Az a bármekkora azért nem annyira bármekkora ám, főleg nem bármilyen. De értem, hogy mire gondol. Azonban pontosan tudom azt is, hogy vannak olyan elvárások, elképzelések, amikből nem fog lejjebb adni. Ahogy nekem is voltak és én sem tettem.
- Remélem hamar sikerül majd megtalálni a neked való kis zugot – akármikor is kerül majd sor erre a keresgélésre. Jó lenne nagyon, ha nem kellene hosszú heteket, hónapokat ezzel szenvednie, hogy csak keresgél és keresgél. Azt nem mondom, hogy elsőre találjon rá, bár benne van a pakliban az is.
- Ahogy kéred. Alap esetben vastag tésztával készülnek, vagyis hát nevezzük inkább közepesnek, mert ha arra van igény akkor tudunk még annál is vastagabb tésztát előkészíteni – felelem neki a pizzás kérdésre. Ezen a téren azért annyira nem vagyok ám képben, elvégre nem az én dolgom. Szóval fogalmam sincs, hogyan is készül ténylegesen a pizza nálunk, mik az arányok satöbbi satöbbi. Annyit tudok, amennyit kell a vendégek miatt. Ha meg olyan kérdésük van, amiről gőzöm sincs, akkor sincs semmi gond. Bemegyek a konyhába és megkérdezem.
Érdeklődve hallgatom a szokásaikat, főleg az ajándékozás az, ami csodálkozásra késztet. Nahát! Nem odaadják annak, akié, hanem találgatnak, és ki kell találni, hogy kinek van szánva? Ez eléggé rendhagyónak hangzik számomra.
- Gondolom akkor igyekeznek úgy is vásárolni az emberek, hogy nehezen lehessen kitalálni, nem? – így még nagyobb mókának tűnik a dolog. Nehezebb, viccesebb. Danához illőbb. Aztán a szó a szilveszterre terelődik.
- És hogy szoktátok búcsúztatni az óévet ha együtt vagytok? – kérdezek rá erre is majd töprengő arckifejezéssel nézek magam elé. Én még nagyon nem vagyok ám ennyire ünnepi lázban, még fogalmam sincs, hogy fog alakulni úgy az egész. Nem is terveztem még semmit, és pláne nem is beszélgettem még róla senkivel sem. Szóval kissé nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. – Nem’tom. Gondolom igen. Valószínűleg – adok végül valamilyen választ. Gondolom, nemtom, lehet, talán, passzolom a kérdést. De tényleg, még nem tartok itt na. Remélem, hogy nem kérdez bele a lány abba, hogy otthon maradok/unk-e vagy elmegyünk valahova, mert akkor tényleg azt fogja visszakapni feleletként, hogy kettőt és könnyebbet. A százfűléfőzet hozzávalóit is előbb elmondom neki visszafelé, mint hogy választ találjak olyan kérdésekre, amikhez még nagyon nem jutottam el, és amiknek az eldöntése még totálisan ráér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nem is tudom, amikor tervezgettük az utazást, akkor ez tűnt a legjobb időpontnak. Szóval, valahogy így alakult.
Igazából tényleg nem tudom, de úgy tűnik, hogy valahogy akkor logikus volt. Aztán hirtelen bevillan, én meg úgy csapok a homlokomra, mint aki éppen az új mágiatörténeti felfedezést tette meg, pedig erről nincs szó.
- Megvan! Azért, mert anya meghívta Cath-et ebédre, és így pont úgy érünk oda, hogy még ebédidő előtt legyünk egy kicsivel. Lepakolok, kicsit beszélgetünk, ebédelünk, és akkor indul tovább, hogy időben érjen ő is haza. Aztán huszonhatodikán vissza kell jönnöm, mert akkor lesz a végzős bál, aztán megint hazamegyek.
Persze, a bál miatt van az egész, már el is felejtettem. Egy kicsit besűrűsödnek ott a napok, de így jött ki a legjobban, és mostanában már jól bírom az utazást, szóval azt mondtam, hogy megpróbálhatnánk így. Aztán, ha akkor nem érzem jól magam, akkor Cath magával visz a vacsorára, és úgy jövünk vissza. De ez egy családi esemény, szerintem egy Brightmore is elég nagy port kavar majd ott.
-  Persze, csak most kicsit furcsán viszonyulok hozzá. Rám állított egy fiút, hogy figyelje, hogy mit csinálok, mintha nem tudnék viselkedni, vagy olyan lennék, aki minden fiúval elmegy.
Pedig ez nagyon távol áll tőlem, és szerintem, ha akkor nem lépek oda Beliánhoz a könyvtárban, akkor most merő véletlenségből ő is teát venne a szeretteinek, majd leülne egy kancsó átmelegítő mellé. Csodálatos lenne.
- Pásztorjáték?
Kérdezek vissza érdeklődve, mert nem hallottam még ezt a kifejezést, és nem tudom elképzelni, hogy milyen is az, amikor pásztorok játszanak, emberek pedig nézik őket. Talán egy szabadtéri színház szerű dolog lehet, de inkább szeretném letisztázni, hogy mégis miről lehet szó, mert aztán meg lehet, hogy semmi köze nincs ehhez az egészhez, és valami teljesen más dolog.
- Van kutyusod?
Csillan fel a szemem, és úgy nézek rá, mintha az évszázad jóhírét mondta volna. Nagyon szeretem a kutyákat, de nekem nem lehet, így mindig másét szeretgetem. És mint ilyen, azonnal ezer kérdés jut az eszembe:
- Milyen fajta? Mekkora testű? Milyen színű? Mi a neve? A suliban veled lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kétkedve húzom fel a szemöldökömet és meg is csóválom a fejemet. Ó hát dehogynem fáj, ismerem magam, biztos hogy nem csak úgy a földre ejtem le a dolgokat.
- Ne becsülj le, a semmiben is képes vagyok elesni vagy tömegkatasztrófát előidézni egy üres teremben – persze túlzok egy csöppet. Azért ennyire ügyetlen még én sem vagyok – elvileg. De inkább készüljön csak fel a legrosszabbra, úgy nem éri meglepetés. Plusz legalább nem jön túl közel hozzám. Két legyet egy csapásra. Bár mostanában egyre jobban tudom kezelni a közelségi dolgokat. Általában.
- A gyilkos házakba le kell kaparni a falat? – álmélkodok, mert én egy gyilkolászós filmet sem láttam még, vagyis elejétől a végéig soha. Mindig szinte azonnal elkapcsoltam, ahogy rájöttem, hogy milyen témájú. Mindenesetre gondosan megjegyzem a fiú szavait. Ki tudja, lehet hogy egyszer át akarom festeni a lakást. Nem valószínű ugyan, de jól jöhet ez az információ. – És vajon miért nem tapétázunk? Vannak azok a dörzsis anyagúak, amikbe kiemelkedik a minta és érzed ha végighúzod rajta a kezed. Olyan is van, amit lehet más színre festeni. Mókás lenne.
És valószínűleg sokkal nagyobb munka, na meg hozzáértés kéne úgy megcsinálni a pizzériát. De nagyon szuperul nézne ki. Már látom is magam előtt. Az már persze megint más kérdés, hogy magának a helynek tetszene-e. Ki tudja.
- Biztos lesz valami mondva, hogy milyen színek jöhetnek szóba. Lehet, hogy úgy lesz, hogy az egyik fal almazöld mondjuk, a másik pár árnyalattal világosabb vagy sötétebb például. Szóval nem egyféle zöld az egész … hanem nem tudom, több. De ízlésesen több – vonok vállak mert én ehhez aztán totál nem értek. Ha rajtam múlna csak egyféle szín lenne itt eleve. Nem variálnék. És úgy még vitázni sem kellene.
- Oké, akkor alapozok én is – bólintok mosolyogva és már nézelődök is körbe, hogy hol is láttam a hengert. Merthogy láttam ám, valahol. De, hogy hol?! Á, meg is van! Diadalmas vigyorral a képemen odamutatok majd sietek is megszerezni, mielőtt elorozzák előlem. És már itt is vagyok. Klassz, eddig mást se csináltam, mint ide-oda futkostam festés címszó alatt. Nem rossz.
- Hát, az albérlet nem annyira fura. Egyszerűen csak nagyon öreg maga a ház. És a bútorok, berendezési tárgyak is. De nekem tetszik így, eleve nagyon jó a kisugárzása a helynek, igazán otthonos, öröm hazamenni. A házinéni felajánlotta, hogy ha szeretném akkor korszerűsíthetünk, de nem igazán szeretném. Imádom úgy ahogy van, az utolsó csálé szögig minden négyzetmiliméterét – áradozok az újdonsült albérletemről, nagyjából olyan boldogan és szenvedélyesen, mint egy anya a gyerekéről. Vagy egy gazdi az állatáról. Vagy tudnék még sorolni pár példát. Aztán rájövök persze, hogy sikeresen elsiklottam több érdekes dolog felett is, így most némi homlokráncolás után visszalavírozom magam.
- Ezek szerint akkor te sem a kastélyban laksz? – kérdezek vissza rögtön. Hogy milyen egy pesti albérlet, hát arról meg fogalmam sincs. Nem volt szerencsém ott lakni. Vagy hát nem is tudom, hogy nem-e éppen ez a szerencse. Eléggé túlzsúfolt a mi kis fővárosunk, én meg afféle vidéki lányka vagyok. – Szerintem mindennek vannak érzései, úgymond kisugárzása. Egy épületnek éppen úgy, mint egy virágnak, vagy egy embernek. Mágia nélkül is. A mágia biztos segít, hogy ezek felerősödjenek, gondolom. Ezen még nem gondolkoztam el úgy igazán. - vannak furcsa elgondolásaim annyi szent. Ez is azok közé tartozik, hogy mindennek lelke van. Tisztára mintha buddhista lennék. Pedig egyik valláshoz sem tartozom. De ez szimpatikus az övékben. Már ha nem tévedek és tényleg az övékben van szó az ilyesmiről.
– Csak most szokod a mágiát? Mugli közegben nevelkedtél? – nézek rá kíváncsian, aminek az oka az, hogy a srác idősebbnek tűnik nálam. Tehát valamelyest, már bőven volt elég ideje, hogy hozzászokjon a mágiához. Még akkor is ha mugliszármazású, mint én. Érdekes, vagy valami nyelvi botlás vagy nem tudom mi, de érdekes.
- De hát, akkor miért … - kezdek bele ismét, hiszen nem értem, hogy miért nem küldjük el akkor őket? De most komolyan, milyen vendéglátósok vagyunk mi, ha egyszer befogjuk dolgozni a falatozni óhajtókat? Olyanok, akik gyorsan helyre akarják pofozni a helyet, hogy mielőbb pizzával a kezükben mászkáljanak ne pedig festékes vödrökkel.
- Sziasztok! Kedves tőletek, hogy segítetek. Köszönjük! – fordulok oda az érkezőkhöz barátságosan némi fáziskéséssel, majd Beliánra pillantok, aki mintha kevésbé élvezné a hirtelen rá irányult figyelmet. Azt, hogy mindenki tőle várja, hogy eligazítsa őket. Ó, hát ez egy ismerős érzés, nagyon is.
- Hm, vagy ecsettel a széleket is megcsinálhatod azon a részen, ahol mi már lealapoztunk – fordulok a fiatalabb fiúhoz, akinek persze nem tudom a nevét, nem az én házamba tartozik. Majd a lány felé fordulok – Te meg esetleg a létrával felül ecsetezhetnél. Így gyorsabban haladnánk, vagy … nem jó ötlet Belián? – pislogok végül vissza a kollega úrhoz, mert hát végül is ő jobban átlátja. Lehet, hogy csak zavarnánk egymást még úgy is, ha nem egyszerre pingálnánk, hanem ők egy kicsi fáziskéséssel kezdenének el követni minket. Áh, én ehhez nem értek.
- Ó. Akkor csak háttérzajként megy? Hm, így cím alapján nem igazán – csóválom meg a fejemet kicsit szomorkásan, majd felemelem a fülhallgatót és közel tartom a fülemhez, hátha úgy felismerem a dalt. Eleinte szemöldökráncolva meredek magam elé, majd a felismerés pillanatában kisimulnak a ráncok. – Hallottam már párszor, csak nem tudtam, hogy ez a címe, meg előadója. Nem mai darab.
Visszaeresztem óvatosan a fülest és végre ismét munkára fogom magam. A hengerezés nehezebbnek bizonyul, mint amilyennek gondoltam. Legalábbis ecsettel festegetni egyszerűbb. Lehet, hogy azért, mert azt már tudok. Ezt meg még sose próbáltam. De nem adom fel, ha tetőtől talpig festékes leszek akkor is rájövök a nyitjára.
- Szeretem ezt az illatot, olyan … megnyugtató. Mármint a festékszag. Nem a higító – korrigálom rögtön magam, mielőtt még valamiféle fura figurának néz, aki idült vigyorral az arcán szimatolgatja az agysejtromboló löttyöt. Ó nem, én éppen elég dinka vagyok teljesen épp agysejtekkel is. Eszem ágában sincsen tönkrevágni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Miért ne? Zavar?
Érdekel az engem, hogy őt zavarja? Nos, valószínűleg nem, mert csak csinálom, még ha fel is háborodik, akkor is. Arra viszont, hogy Nico olasz, nem válaszolok, mert nem tudok mit mondani. Olasz, hát remek. Niconak számos tulajdonsága van. Olasz, szőrös, szépszemű, szeretem. Nem mintha bármelyik tény olyan volna, amivel megoldhatnánk azt a helyzetet, hogy haragszik rám, és a háta közepére se kíván. Talán meglepődött, amikor azt mondtam, elmegyek, de valljuk be, idővel rájön majd, hogy ez az ő érdekeit szolgálja, mert ha valamire képtelen vagyok, hát akkor az az, hogy a barátja legyek. Nem megy. Tudom, jókor jut eszembe, hogy nem megy, amikor én kezdeményeztem a barátság dolgot. Titkon talán azt reméltem, hogy ő mondja ki: Nem tudok a barátod lenni, mert szeretlek. De csak egyetértett velem, én pedig vele meg magammal, hogy akkor ez így jó lesz. Hülyeség és nem jó. Csak mondom. Nem lehet minden exetek a barátotok. Lehetetlen küldetés.
- Hogy csak olyanokkal kamurandizok, akiket a párom nem ismer.
Felelek teljesen nyugodtan, mert valljuk be, hogy ezt kellene a leginkább megfogadnom, hiszen ezt az egyet szúrtam el, de ezt félelmetes, hogy mennyire. Komolyan, hiába történt hetekkel ezelőtt, még mindig ütemesen verem a fejem a falba miatta. Ilyenek ezek a nagy szerelmek, lelki és fizikai sérüléseket is okoznak.
- Nem tudom. Mármint még nem döntöttem. két oldalt, hogy mit fogadhatnék meg, de még nem döntöttem, illetve, mindegyik olyan béna, meg a fele olyan, amit úgysem fogadnék meg. De dolgozom akkor éjjel, mármint lesz ilyen szilveszteri buli a kastély udvarán, és megígértem, hogy felügyelő tanár leszek, úgyhogy jó pár óra tétlenkedés alatt teleszemetelhetem a kutat.
Elnevetem magam a képre, ahogy állok a kút mellett, elvéve az összes cetlit, és csak írom a fogadalmaimat, dobálom a kútba, a kút minden vizét elnyelik a cetlik, és ha egy-egy diák megpróbálja elvenni őket, akkor úgy morgok rájuk, mint egy kutya a betörőre. Csodálatos példája lennék annak, hogy milyen is a felelősségteljes pedagógus.
- Egy óra! Ilyen hatalmas nagy!
Lelkesednék tovább, és ötletelgetnék is, ám a második mondat után a nő elhúzódik, és csak megköszöni a dolgot. Csúnyán - olyan tanárosan - csalódtam bennedesen - nézek a férfira, és megingatom kicsit a fejem, mert nem szépen viselkedik, nagyon nem szépen.
- Mi a feszültség tárgya? Együtt voltatok?
Mert azok viselkednek így, akik között volt egy kis kavarás, aztán kínossá válik a szituáció. Vagy, az egyik fél akarta, a másik meg nem, de kell a munka, mert mind pénzből élünk. Ez is simán benne van a pakliba. De valami olyan feszültség van, ami biztos, hogy szétfeszítené ezt a helyet is, sőt, lehet a fal is ezért indult meg.
- Vannak ilyen emberek, akik valahogy nem tudnak kikerülni az életünkből, mert annyira beleékelődtek, a hiányuk pedig emésztőbb mindennél.
Ophelia is ilyen lehet, még ha nem is úgy, mint ahogy például nálam akkor, amikor kértem a világtól egy évet, hogy ne legyek itt. Ophelia lehetne a nagy minden, de van, amit nem lehet megjavítani, én is tudom. Csak kár, hogy ennyire emészti magát. Mondanám, hogy legalább Sonja elemében tartja, de nem akarok hajnali háromkor arra kelni, hogy valamelyikőjük veri az ajtómat, mert a másikat el kellene ásni. Ilyen dolgokat inkább nem szeretnék bevállalni.
- Hm, így még nem is gondoltam a helyzetre. Az elmúlt két hétért csak egy hét visszadása? Ó nem, abban hol az élvezet?
Vigyorodom el, sőt a végén már nevetek is, ahogy megrázom a fejem.
- Nem Barnabás, az ok egyszerű. Munkára van szükségem, hogy legyen pénzem, amiből ennivalót veszek. Szóval ezért mennem kell, hogy valahova felvegyenek. Annát majd akkor vetem be, mikor igazán hajmeresztővé válsz.
Kacsintok is egyet, aztán tovább dolgozom. Mindenki tök jól halad, csak én vagyok lemaradva, mint valami csókos. Ja hát igen, azt vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Köszi, én is nagyon remélem - feleltem a lánynak mosolyogva.
- Az nagyon jól hangzik. Neked egyébként mi a kedvenc ételed? - érdeklődtem tőle, mert bár egész sokat beszélgettünk az idők során, mégse voltam tisztában olyan alap dolgokkal, hogy mi a kedvenc étele, itala.
- Persze, senkinek se könnyítik meg a dolgát! - nevettem el magam, mert bizony mindig nehéz volt kitalálni, hogy ki kinek vásárolt épp, de pont emiatt volt izgalmas a játék.
- Anyáék igencsak babonásak, szóval lencsét eszünk minden évben... gondolhatod, mennyire unom már. Aztán általában beszélgetünk vagy valamiféle kártya játékot nyomunk. Éjfélkor mindenki koccint a maga italával, majd megnézzük a tűzijátékot az erkélyünkről. Nálunk mindig mindennek megvan a maga pontos menne. Tudom, elég furán hangzik, talán a szüleim azért alakították ezt így ki, mert sokan vagyunk tesók, és valószínűleg szeretnék, hogy ilyenkor együtt legyen a család. Ez most az első alkalom, hogy talán külön szilveszterezünk - meséltem neki nagy beleéléssel.
- A kis kedvenced egyébként hogy bírja a magányt? Hápi egész jól elvan, mikor magára hagyom, mert órára megyek vagy más elintézendő dolgom van. Képzeld, elég sokat alszik délutánonként. Időnként olyan érzésem van, mintha eredetileg nem is kacsának született volna - kuncogtam, mert valóban produkált olyan jellemzőket, amik egyáltalán nem egy hápogó tollasra vallottak. Nagyon kis különleges állat volt, ráadásul igazán barátságos is, szinte mindenkivel remekül kijött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A mai napja könnyeden alakult, elvégre a karácsonyi szünet előtt megíratott vizsgákat javította, illetve tegnap az eridonosokkal karácsonyozott egy keveset. Már persze azokkal, akik maradtak, de meglepően sokan maradtak. Opheliával szerveztek egy kis bulit, ami eléggé zártkörű volt, ez pedig osztatlan sikert aratott. Rengeteg trash kaját ettek, illetve hoztak olyan filmeket, amik tematikusan karácsonyiak, és tematikusan anti-karácsonyiak. Természetesen senkit nem lepett meg, hogy míg az első egy ízig-vérig ünnepekről szóló móka volt, addig a második konkrétan nyáron játszódott. Csak semmi karácsony! Szóval a lényeg az, hogy a program jól sikerült, ezután kellett ma vizsgákat javítania. Sajnos, bármennyire is jóindulatú, lesz pár bukás.
Hazafelé menet úgy dönt, benéz a csárdába, meg akkor meg is kajál, ha már van rá lehetőség. Egyszerűen nem mindig van kedve főzőcskézni, ez is egy ilyen nap. Belépve már nem sok vendéget talál, de nem is bánja, nem kedveli a hangzavart - olasz származása ellenére -, így egyből a pulthoz lép, ahol fel sem ismeri Adélt, míg a lány felé nem fordul. Szőke lett. Wáoh.
- Hát hello - nehéz megszólalnia, mikor utoljára látta, még barna volt és mintha kevesebb tetkója is lett volna. Ráadásul karácsonykor dolgozik? Jó, ennyi erővel meg ő karácsonykor a csárdában flangál késő este, az se jobb. Bár tekintve, hogy a családja amúgy otthon van és már minden bizonnyal alszanak, belefér egy kis tivornya. - Boldog karácsonyt - ahogy felocsúdik, el is mosolyodik, majd helyet foglal az egyik széken. Mivel rég találkoztak, biztos lesz mit megbeszélniük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Nem mintha arra számított volna, hogy a férfi örömujjongásban tör majd ki csodás ötlete hallatán, szóval nem különösebben érinti meg a hangnem. Emily lelkesedése viszont valahol ragadós lehet, ha még Sonját is maradásra ösztönzi vele, szóval még mielőtt az a kis szikra is kihunyna amit keltett benne, jobbnak látja finoman lelépni a színről. Igen, higgye el mindenki, így a legjobb.

Az megint más tészta, hogy ha hallaná a nő kérdését amit távolodása után Bánkihoz intéz, valószínűleg hisztérikus nevetés jönne rá, hiszen hát ő meg a férfi... Ugyan, ez most ugye nem komoly? Azonban drámakedvelőink szerencsétlenségére gondolatban is fizikailag is máshol jár már akkorra, így a boldog tudatlanság leple alatt kezdi el kikenni a falat. A kimért, monoton munka megnyugtatja, bár ezt magának sem vallaná be. Ormótlan kezeslábasa pettyes lesz itt-ott, copfjából kicsúszik pár selymes hajszál, de más nem utal arra, hogy telik az idő, fáradhatatlanul, csendben, egy szó nélkül dolgozik. Nem kezd el pletyizni a mellette levőkkel, nem fordul oda amikor valakik kiskutyás képeket cserélgetnek visongva, arra viszont már felkapja a fejét, amikor a tőle pár lépésnyire lévő csoportocska hirtelen szokatlanul csöndessé válik. Futólag végigpillant a 12-14 éves forma fiúkon, akik egy vödröt állnak körül, majd vissza is tér munkájához. Azazhogy...

Elkerekedő szemekkel sandít újra oldalra, hogy megerősítse magát abban amit futtában látni vélt. A szorosan körbeállt festékbe épp egy szelet pizzát (talán hawaii, remélem hawaii, a többiért kár... jó igazából még azért is) tunkol bele valaki, míg a többiek sutyorogva figyelik. Hát igen, valami ösztönös megérzése lehetett, de bizony bebizonyosodott, hogy ha a gyerekek sokáig csöndben vannak az csak két dolgot jelenhet. Alszanak; vagy rosszban sántikálnak. Mindenki megtippelheti most épp melyik valószínűbb.

- Nehogy megedd hé - pattan fel azonnal, ahogy a kiemelt szelet egy tátott száj felé indul. Még dereng neki, hogy valami olyasmit fogadott meg, hogy nem szól majd a kicsikhez, de azért ez talán mégsem olyan dolog amit hagynia kéne. Két lépéssel szeli át a teret, hogy a szétrebbenő gyerekek között átnyúlva kikaphassa az elfordulni készülő srác kezéből a kaját. A kaját ami már nem kaja. - Eszeteknél vagytok? - mered rájuk döbbenten, s talán még sokkosan is. Nem haragos, nem kiabál, egyszerűen tényleg nem tudja hová tenni a helyzetet. Whelp, elromlottak a gyerekek, ezek miért csinálnak ilyet? Amikor Ábel kicsi volt csak a sarat akarta megenni, nem a festéket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



- Sűrű kis program - állapítom meg, hangomban semmi rosszalással. Nekem mondjuk sok lenne így szerintem, de az én vagyok. Ki tudja, a lány talán élvezi a nyüzsit. Remélem, hogy élvezi! Különben nem lenne túl kedvező ez a karácsonyi időszak neki.
- Mi még huszonhatodikán is főleg otthon leszünk. Meg Lau átjön vacsorázni - teszem hozzá lelkesen, ahogy ez eszembe ötlik. Meghívtam barátnőmet hozzánk az ünnep második napjára, ő meg persze örömmel fogadta el.
Erősen összefut szemöldököm, amikor kiderül, miért nincs most oda a bátyja gondolatáért éppen Annie. Látszik rajtam, ahogy próbálom összerakni ezt az egészet, viszont eléggé nehezemre esik. Kortyolok a teámból, hátha az segít. Legalább abban, hogy valamit tudjak erre felelni. Viszont ezt végül feladom. Ám háztársam talán amúgy is látja rajtam, mennyire meghökkentett ez a ráállítósdi.
- Betlehemes - használom rá a kifejezést, amit mi ismerünk. Nativity play. Mivel viszont a magyar miserendben pásztorjáték-ként volt mindigis feltüntetve és a fordítómedálom érdekesen adta ezt vissza nekem, hajlamos vagyok sheperds play-ként emlegetni. Valahogy így rögzült. Bocsánatkérően pislogok a lányra, amiért ilyen furán mondtam. De így már tudja, miről beszélek, igaz?
- Herceg egy szürke, másfél éves pitbull. Kis izomköteg - mesélek róla mosolygó szeretettel. Heszegnek ejtem, az első e-t kicsit ő-sen. Mivel így hívják, erre hallgat, ezen nincs mit tolmácsolnia a keresztemnek, ám az eljut teázótársamhoz, hogy prince a jelentése a nevének.- Nem, ott nem lesz velem. Mivel nem lakok bent, nincs okom őt is magam körül tartani. Egyelőre Rileyhoz adom be ilyenkor napközbenre. A kertjében tök jól elvan - magyarázom, milyen megoldást találtunk ki és ahogy ragyogok, nyilvánvaló, hogy úgy fogom vissza magam, hogy ne vigyem itt valami feltűnő túlzásba örömömet.
- Ha végeztünk, eljössz velem érte? - vetem fel az ötletet. Akkor azon nyomban találkozhat is vele, nem kell itt külön időpontokat meg alkalmakat keresni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Hát... én itt eléggé el fogok veszni. Igencsak valaminek a közepébe érkezem, némi habozás után legalábbis ezt sikerül leszűrnöm. A munka hatékonyan folyik, már amennyire meg tudom állapítani ilyen idős fejjel, a nagyrészt idősebbekből álló társaság látszólag jól ismeri egymást. Némi fantáziával könnyen kitalálható, hogy a tulajdonos és baráti köre, valamint a dolgozó személyek alkotják az önkéntesek zömét. Mindenki a maga feladatával ügyködik, de azért mondják a magáét is közben, hiszen nem a szájukban tartják az ecsetet, ez elég vicces is lenne.
Próbálok megbújni az előttem érkező lány árnyékában, és abból építkezni, amit ő kommunikál le a többiekkel. Megilletődve pislogok párat az ötletére, hisz én, aki alapból küzd a tériszonyával, így a repüléstantól is ugyanannyira tartok, mint korábban a tesitől, vonakodva másznék fel székekre a pingáláshoz. Nem így képzeltem el korábban a besegítésemet, és örülnék, ha a földön maradnék, szóval elég bátor tőle, hogy a maga részéről a magasba kívánkozik. Közben az egyik szimpatikusabb háztársam jön oda hozzánk köszönni, akinek kár magyarázkodnia, pontosan tudom, hogy mi a helyzet, már csak a miért és a hogyan a kérdés. Szavaira szerényen megvonom a vállam, és megkönnyebbülök, hogy végül nem nekem jut a létra. A mellettük lévő falat ajánlja fel, ami jól is hangzik, ezért nagyokat bólogatva odalépek. Henger, ecset, mi a jó megoldás? Megvakarom az állam, végül azt választanám, amit az ő kezükben is látok, hogy a többiek stílusát utánozva kenegetni kezdjem a falat, vagy valami olyasmi. Már csak ki tudja hány perc, vagy óra, de előbb-utóbb végezni fogunk, ez motivál a leginkább. Utána szólít meg egy lány is, akivel már egy fokkal közlékenyebbé válok.
- Szia! Nincs mit, jobb dolgom most úgyse lenne - pirulok el, igaz kicsit füllentek, hiszen fel tudom magamat találni, ha arról van szó, az olvasás például bármikor kiváló elfoglaltság. - Akkor inkább csinálom a széleket, itt, ugye? - bökök bizonytalanul arra a részre, amire feltételezem, hogy gondolt. Ez jó bemelegítésnek tűnik, és nem hiszem hogy nagyon el lehet rontani, magyarul pont nekem való.
- Jól csinálom? - fordulok feléjük kicsit később, bár mivel nagyon benne vannak a beszélgetésben, nem vagyok biztos, hogy hallanak. Nem szeretném félbeszakítani őket, de nagyon izgulok, hogy legalább hátráltatni ne hátráltassam őket. Mégis, ha sikerül a figyelmüket egy pillanatra magamra irányítanom, azért érdeklődni kezdek róluk. - Éééés... ti amúgy itt dolgoztok? - puhatolózom, hisz rövidesen esedékessé válik a diákmunka nálam is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bólintok a férfival együtt, mert ha valóban ezt akarta elérni, akkor sikerült neki. A helynek pontosan meg van az a varázsa, hogyha csendesebb helyen szeretnél belemerülni a gondolataidba, mondjuk egy könyv társaságában, amikor éppen nem magaddal veszekszel, akkor tökéletes. A pub túl hangos, majdnem mindig tele van emberrel, de a csárda erre megfelel. Talán, ha nagyon unom magam munka közben otthon, akkor felkapok mindent és eljövök ide dolgozni. Nem is rossz ötlet!
- Mindenképpen - ismét egy apró kortyot iszok, majd a székről kissé oldalvást fordulva állapodik meg tekintetem hosszabb ideig egy-egy részleten a csárdában. Ízléses, megnyugtató a szememnek, amit látok. Visszafordulok a férfihoz, amikor beszélni kezd, érdeklődő tekintettel fürkészem az arcát, ajkaim ó-t formálnak, miközben kicsit megrázom közben a fejem. Hát honnan tudnám? Nem vagyok én akkora befektető vagy business man, hogy értsek ezekhez vagy tudjam mit merre kell csinálni, hogy megszerezz egy ilyen helyet. Mondjuk talán a megszerzéssel még nem is lenne akkora probléma, mint a megtartással, végül a fenntartásával. Mert ugye, egy ilyen helyet fenn is kell tartani, meg meg is. Ah, engedjük el.
- Bár nem tudom, de értem miről beszélsz - nevetek fel halkan, nem fogok hazudni. Tökéletesen nincs elképzelésem milyen érzés lehet ez, de valóban értem, amit mondd, mert talán apám is így van ezzel az újságnál. Bár ő átadja másnak a vezetést, de mégis a lányának. Akkor az olyan, mintha megtartotta volna, hiszen családban marad, nemde? Vagy lehet ez nem is ennyire összetett, csak megint feleslegesen gondolkodom.
- Ó - lepődök meg, majd borospoharamat tenyereim közé fogom pár pillanatra, a benne csillanó italt figyelem, míg végül felpillantok Nikolaira. - Tudod, apám a WoMen igazgatója, szóval talán már tollal a kezemben születtem. Van diplomám másból is, de valahogy ez vonzz jobban. Mondjuk, hogy a véremben van - vonom meg vállaimat, oldalra billentett fejjel mosolygok folyamatosan felé. Most vagy tényleg ilyen jó kedvem van, vagy kezd beütni az első pohárka bor. Ha az utóbbi, akkor az nagyon kellemetlen, és le kellene állni, mert ha becsiccsentek, akkor az, nos... még kellemetlenebb. Számat elhúzva iszom meg az utolsó kortyot, majd a poharat kissé eltolom magamtól. - Te honnan tudtad, hogy ezt szeretnéd csinálni? - mutatok körbe a csárdán, érdeklődéssel teli barnáimat emelem Nikolaira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Január első pár napja nagyon sűrűn telt, kezdve azzal a "nem iszom többet" fogadalommal, folytatva az ideggel, hogy a spongyás ágyneműn túl tök üres Uli szobája+ És akkor velem bassza össze a port, hogy miért nem beszélek vele rendesen. Még van arca megkérdezni! Talán részben ezért is vállaltam be több napot, meg mert így fel se tűnik senkinek a pár napja letolt tojásos eksön a polgármesterinél. Miért tenné egy szorgos dolgozó? Huh, a real troublemaker.
- Megoldom, tényleg.
Harriet gyanúsan sietős volt már fél hat körül, így feldobtam, hogy tökre szívesen bezárok, úgyis héttől van majd programom legkorábban. Belement, bár azt mondta nem akar semmi "fennforgást". Nem tudom mire gondolhat, mit okozhatnék? Azon túl, hogy majdnem kicseszett a hátsó udvarrészre, mikor meglátta, hogy behoztam a volt "lakásába" egy kismacskát. Nem egy nagy fanatikus. De odaadta a kulcsokat és megmutatta hogy kell aktiválni a riasztót a pálcával, aztán ment is a dolgára. Még hatig tett-vett, de egy órája már hűlt helye van. Az utolsó vendég is elment én pedig bezártam az ajtót elől. A bűbájokkal elkezdtem a takarítást, ami még vissza volt és nem csináltam meg eddig, aztán szépen elkezdtem tálcára tenni a két személyes, előkészített süteményeket és italokat. Az idő pont elég volt, hogy hátra menjek előhozva a macskát a hordozóval, aztán pedig erősen koncentráljak, hogy a műanyag lassan kezdjen új formát ölteni, hála az elmémnek. A lényeg az lett volna, hogy az ajándékdoboz kiformázódjon, de pont olyan jól volt csomagolva, mint általában az ajándékaim. Hozott anyagból dolgozom, ezt ismerem, na!
Még ellenőriztem az ingem, letűrtem a felhajtást, majd felvettem a zakót és a pultnak dőlve figyeltem, ahogy a mutató elhagyta a hetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Zavarba hoz. Rögtön, egyetlen pillantásától zavarba jövök és érzem az arcomra felkúszni az olyan gyakran ott tanyázó halványpiros ragyogást. És néz. Engem néz, de ami talán még ennél is fontosabb - és azt hiszem ez az a pillanat, amikor ezt tényleg megértem - , hogy nemcsak néz, hanem lát is. Engem lát, és nem csak valakit. Nem pusztán egy édességet kérő nő vagyok a szemében, hanem én. Nem csoda, ha mindezek hatására össze-vissza kezdek beszélni mindenféle süteményről és hirtelen azt is elfelejtem miért jöttem.
Bosszant, hogy rögtön összezavar és én nem szeretek zavarodott lenni. Azt szeretem, ha a kezemben van az irányítás, ha miden a helyén van és most, amikor újra visszaállnának a dolgok a régi kerékvágásba, jön Noel és téli szellőként felkavarja a csillogó havat ott, ahol nem kéne. Beleborzongok.
- Hol lenne az izgalom, ha nem lennének egy kicsit hamisak? - vonom meg a vállam leheletnyit félrebillentve a fejem, majd már indulok is kezemben a friss szerzeményekkel a helyek felé. Éppen letenném a tányért egy középső asztalhoz, amikor átnyúl a vállam fölött. A mozdulat megkavarja a levegőt és orromba lágyan lopja be magát az illata. A mutatott irányba nézek és egy kicsit elhúzom a számat. Ez pont olyan romantikus kis saroknak tűnik, amit vele inkább elkerülnék, mert.. mert ő az, aki. Ösztönösen húzódom kicsit arrébb, mikor megszólal. Nem hiheti azt, hogy egy karácsonyi vásáros kellemes-kellemetlen beszélgetés feljogosítja, hogy ennyire közel hajoljon. Amíg azonban mindez keresztül fut a fejemen a karom libabőrös lesz attól a közelségtől, amit megenged magának.
- Pedig biztosan rengetegen élveznék a műsort - felelek, de nem nézek rá, csak szemeimmel még egyszer lemondóan pillantok az elsőre kinézett asztalra. Hihetetlen, hogy Ombozi mindig eléri, amit akar. Megadóan sóhajtok, majd lépteimet a sarokban álldogáló asztal felé veszem. A remény, hogy addig valaki elfoglalja, szertefoszlik, a tányér koppan az asztalon és mellé teszem a dobozt is.
- Nos, kedves varangy úr, ha véletlenül nem sikerült az átváltozás a süteménytől kénytelen leszek pálcával rásegíteni, ha már ebben az eldugott kis sarokban kell üldögélnünk - nézek végre a zöld szemekbe, amikor helyet foglalva magam elé húzom a málnahabot. Ajkaimon csalóka mosoly játszik és akármennyire is tagadnám, nem annyira zavaró Noel társasága, mint hittem. Bár ha még egyszer véletlenül belébotlok kénytelen leszek meggyanúsítani, hogy szándékosan követ…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Hűha, tud ez a lány kérdezni! Ráadásul nem egyszerűeket. De komolyan, ma volt egyáltalán egyszerű kérdése úgy kifejezetten hozzám? Mármint ami nem a pizzákkal kapcsolatos meg ilyesmi? Nem úgy rémlik. Szóval nem meglepő módon ez sem egy könnyű kérdés.
- Hű, azt mondanám így elsőre, hogy a sushi de nagyon sok kaját szeretek. Szóval nehéz választani. Neked? – dobom vissza a kérdést. Személy szerint nem tartom annyira fontosnak, hogy kinek mi a kedvenc étele/itala, hiszen tényleg nehéz egyetlen egyet kiválasztani. A legtöbb embernek több kedvence van és úgyis az aktuális hangulata szerint fog választani.
- Tehát akkor órarend szerint mennek a dolgok – vonom le a következtetést a sztorijával kapcsolatban. Nem tartom túl meglepőnek, igazából azon se akadnék fenn ha teljesen random csinálnának mindent. Amúgy is általában vannak bizonyos megszokások, szabályok az ünnepekkel kapcsolatban, amihez ragaszkodni szoktak az emberek. Én is. Csak nem a szüleimmel. Velük sose volt ilyen, hogy szenteste ekkor ezt csinálunk, ekkor azt, meg szilveszterkor. – Gondolom akkor most izgatott vagy az első külön szilvesztered miatt.
Ezt nem nehéz észrevenni, pörög rendesen a csajszi. Oké, mikor nem. De most mintha annál is inkább ragyogna erről beszélve, mint máskor. Talán a srácos sztorit leszámítva, akkor sokkal inkább lebegett két méterrel a föld felett. Annyira elgondolkodom ezen, hogy teljesen meglep az ismételt hirtelen témaváltás. Először végighallgatom, ahogy mesél a kacsájáról és csak utána töprengek el a válaszomon.
- Hát, varázsvilágból van, nem meglepő ha más mint egy mugli kacsa. Benito amúgy jól bírja, ő amolyan igazi macska. Ilyenkor szerintem alszik, amikor nem vagyok otthon. De el szokott kísérni ha éppen olyanja van. Mivel elemis lény, így nem nézik rossz szemmel ha velem jön a tanórákra, hiába nem lakom már a kastélyban. Amióta a faluba költöztem talán egyszer ha eljött velem suliba amúgy – dobolok egy picit az asztalon, ahogy próbálom felidézni, hogy mikor is volt ez, amikor eljött velem. Nem tudnám megmondani, csak azt tudom, hogy volt egy ilyen az tuti. Áh összemosódnak néha a napok, események.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Dana

- De tényleg, szeretik szívni a véremet, ezen élvezkednek - jegyeztem meg nevetve, még ezzel visszautalva a barátaimra, hogy Dana is képben legyen. Tulajdonképp azért nem is meséltem róla a társaságnak, mert tartottam attól, hogy a hülyeségeikkel elüldöznék Danát, vagy túl sokat faggatóznának miatta. Most viszont már úgy gondoltam, hogy ideje lesz majd megismertetnem őt jobban a többiekkel. Ahogy erre gondoltam, Dana tett egy érdekes megjegyzést, s szinte rögtön tudtam, hogy Benedekre gondol. Emiatt kicsit mérges voltam a srácra, de mivel tudtam róla azt, hogy részeg, fölösleges lett volna ezzel kapcsolatban bármit is tennem, vagy mondanom.
- Áh igen, ő Benedek, a haverom. Jó fej, de ha iszik, akkor egy vadbarom. Régen volt egy-két érdekes szitunk lányokkal - erre nem akartam jobban kitérni, hisz nem akartam fölösleges, múltbéli sztorikkal untatni Danát, s azt sem akartam, hogy rosszat gondoljon rólam egy-két csibészség végett.
- Egyébként meg nem csodálom, hogy becipelt volna...túl dögös vagy - jegyeztem meg egy játékos mosoly kíséretében, miután megérkeztünk a ruhatárhoz, ahol már nem teketóriáztam tovább, s kimondtam, hogy mi az, amit akarok. Nem opció igazából nem is létezett, ahogy mélyen fúrtam pillantásom a tekintetébe, miközben hajszálait az ujjamra csavartam, éreztem, hogy ezúttal majd igent mond. Persze, még itt is elbizonytalanított egy kicsit, trükkösen kérdezett vissza, s húzta egy kicsit az agyam. Szép, minden elismerésem.
- Aha..- talán a hangom is elfúlt, a közelsége őrjítően hatott rám, s már nem is igazán tudtam terelni a gondolataimat, csak ő járt a fejemben jó ideje.
- Megdumáltuk - vigyorogtam rá szemtelenül, ahogy közelebb hajoltam, és hosszan kémleltem a tekintetét. Pillantásom az ajkaira tévedt, közelebb hajolva újra csókoltam ajkait, miközben csípőjénél fogva húztam közelebb magamhoz.
- Menjünk egy nyugisabb helyre - leheltem ajkunk közé, majd kézen fogtam őt, s ha a ruhatárból megkaptuk a kabátjainkat, akkor kézen fogva indultam meg vele az utcán, hogy a közeli csárdába térjünk be, ahol az egyik legkedvesebb barátom is dolgozott. S ugyan most nem volt bent, korábban kértem, hogy foglaljon nekünk néhány szobát a buli utánra, mert éreztem, hogy a szülinapi mókából nem fogunk józanul hazakeveredni a kastélyba. Az egyik szoba kulcsát fel is vettem, s Danával sétáltam fel a csöndes, kicsi kis szobába, ami nem volt túl világos, s éppen csak, hogy lehetett valamit látni a félhomályban.
- Jellemző, hogy világítás nincsen...- nevettem el magam, majd becsuktam magunk mögött az ajtót. A szobát tényleg csak néhány gyertya világította meg, de még ez is jobb volt a Hold fényénél. Pillantásom ismét Danára szökött, néhány másodpercig csak néztem őt és mosolyogtam, de nem tudtam megállni hogy távol legyek tőle, ezért tenyereim közé vontam az arcát, s közelebb lépve hozzá, újra megcsókoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Elhiszem, az én haverjaim is ilyenek - nevettem el magam. Még senkinek sem meséltem a történtekről, mivel jómagam sem voltam tisztában idáig az érzéseimmel, aztán idő közben egyre jobban tudtam, mit is akarok, a mai este pedig totál megvilágosodtam róla, hogy komolyabb kapcsolatot szeretnék Somával. A fiú valóban felkeltette az érdeklődésem, sok volt bennünk a közös vonás, és mikor azt hittem, hogy elveszítem, akkor tudatosult legfőképp bennem, hogy nekem bizony ő kell.
- Igen, észrevettem. Azért kíváncsi vagyok, hogy józanul milyen. De azért tartom tőle a pár lépés távolságot... kár lenne azért a szép kis arcáért - vigyorogtam a fiúra arra utalva, hogy bizony nem lenne szerencsés, ha bepróbálkozna nálam, bár szerintem ő is ezen az állásponton volt. Bevallom, nagyon jól esett húzni a srác agyát, majd tudatosítani benne azt, hogy igenis komolyan gondoltam a dolgot, már ami kettőnket illeti. Élveztem, ahogyan közelségem által egyre forróbbá vált a hangulat, ám ez rám is érvényes volt általa, őrjítően hatott rám, mikor épp a közelemben volt.
- Reméltem is! - kacsintottam rá, majd heves csókolózásba kezdtem vele, miközben csípőmnél fogva magához húzott. Nagyon beindított az, ami épp közöttünk zajlott le, egyik kezemmel arcát simogattam, a másikkal pedig erőteljesen beletúrtam a hajába.
- Menjünk - búgtam neki oda, majd kézen fogott, aztán a kabátjainkat felvéve elindultunk az utcán a Máguscsárda felé. Úgy tűnt, hogy a srác már ismerte ott a járást, sőt, még kulcsa is volt az egyik szobához. Nem is kérdeztem tőle semmi feleslegeset, hiszen sejtettem, hogy a buli miatt bérelték ki a szobákat.
- Nem gond, hiszen így sokkal sejtelmesebb, nem gondolod? - kérdeztem tőle vissza huncut mosollyal a számon, majd mikor újra megcsókolt, hosszan viszonoztam azt. Minden porcikám kívántam őt, erősen átöleltem, majd kezem újra végigvonultattam az arcán, aztán mindkét karommal átkulcsoltam nyakát, s közben számos puszit nyomtam nyakára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem tudja, hogy a csend megadásból vagy dacból fakad-e, de elégtétel számára. Így még a limonádéja is könnyedebben fog csúszni, ebben biztos. Leül a pultoz helyezett székek egyikére, miközben jobbjával felkönyököl és igyekszik nem túl unottnak tűnni. Őszintén szólva teljesen elment az étvágya, tudjátok milyen ez: a sok kellemetlenség megfekszi az ember gyomrát, ha pedig fizető vendég, akkor a pénztárcáját is. Még az sem tudja igazán vigasztalni, hogy a hely állja a fogyasztását - ami ezek után a minimum -, hisz még így is forgalmat generál nekik, de már úgy van vele, hogy így is több időt pazarolt el szűkösre szabott ebédkorlátjából, mint amennyit megengedhetett volna magának. Hát mindegy, legfeljebb elviszi és megint a papírhalom fölött fogja félig-meddig elrágcsálni. Remek tervek.
- Köszönöm - magához húzza a poharat és, bár szíve szerint mondaná, hogy mindegy, most már csak azért sem. Kitart az elhatározása mellett, hogy ő pizzát fog enni és jóízűen. Hogyne. - Egy margaritát legyen szíves - noha abszolút udvarias, akár egy jól nevelt vendég, arckifejezése elárulja, hogy ez jelenleg csak szükséges rossz. Sohasem volt igazán jó az érzelmei rejtegetésében, hiszen nem látta szükségét. Ha ügyfél érkezett hozzá, persze az is más helyzet, mert olyankor az is tetszik, ami alapvetően nem.
- Mi történt a falakkal? - nem lehet nem észrevenni, hogy a hely épp összedőlni látszik. A lehulló vakolat némiképp szembeötlő, s bár eddig nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, ha már mindenképp itt fogja enni a fene, rákérdez. Maximum nem kap választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda