Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na essünk túl rajta
december 14.
Nyolcra akart jönni, de hát nem pont felébredt korábban? Így aztán kicsivel hét harminc után esik be az ajtón, jó reggeltet bólintva Bánkinak, hogy aztán segíthessen ahol tud. Még így az első másfél órára ki is tart a lelkesedése (vagy valami olyasmi), nem üti bele az orrát feleslegesen semmibe, csak bedolgozik a férfi keze alá. Nos, lehet ez amolyan kompenzáció-féleség azért, mert kitolt vele, Sonja ugyanis véletlenül pont akkorra szervezte meg ezt a kis akciót, amikor a főnökének tuti kétszer annyi erőfeszítésébe telik nem elaludni létracipelés közben. Nem fogok hazudni, azért az kicsit javít a Bánkiról kialakult képen, hogy nem lép le, hanem tényleg itt van és tényleg csinálja. Hopp, az talán valami elismerés-féleség lett volna ami megcsilla-, á nem, csak a fény vetült oda furán. Téves riasztás. Igazából jah, kellett neki lelépnie két nyavalyás hétre, ez van, gyorsan kisatíroztuk azt a képzeletbeli glóriát Bánki feje fölül.

Igen ám, de mire megérkeznek az emberek, és kezd megtelni a bolt, már egyre kevésbé akaródzik neki ehhez asszisztálni. Megunta, elvesztette az érdeklődését, nevezzük aminek akarjuk, de a beszéd végén egy "jó voltál" vállveregetés után jelzésértékűen biccent az utca felé, jelezvén hogy ő most akkor... tartana egy cigiszünetet. Ellazulva fújja ki a füstöt a békés reggeli utcára, miközben cipőjének orrával egy fűcsomót kezd piszkálgatni. Eljátszik a menekülés gondolatával, de már felvett egy olyan röhejes overált (akkor még jó ötletnek tűnt), így pedig még igazán menekülőre se tudná fogni - az a vacak úgy szúrja mindenki szemét, hogy jelenleg mintha célkeresztet viselne a hátában. Várja mikor jön oda hozzá az első előkészítős baba, hogy "Sonja néni merre van a..." brrr, még a hideg is kirázza a gondolatra. Szomorúan veszi tudomásul, hogy már lassan csak a szűrőt szívja, így megnyugtatva magát a gondolattal, hogy mindjárt ebédszünet, eltapossa a csikket, és csilingelve (mármint a csengő csilingel, nem a nő) visszatér az üzletbe. Gyorsan körbepillant, igyekezve legyűrni a hangzavartól arcára szökő fintort, majd felkap egy vödröt, egy ecsetet, és egy még üres falfelület elé gugol. Most már bánja, hogy bejött korábban, már kéne az a plusz energia amit akkor könnyelműen elpazarolt. Látja, hogy mások milyen önfeledten kezdenek a mázolásba, de ő csak szépen lassan, kimért pontossággal halad, nem rajzol csillagocskákat, karikácskákat, fenyőfácskákat, pizzácskákat, nem. Fog a nénikém óvodásat játszani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nagyon szép dolognak tartom, hogy egy ilyen helyzetben is ennyire önzetlen tud maradni. Sokan az ő helyében valószínűleg kapaszkodnának bárkibe, aki hajlandó foglalkozni velük egy kicsit is, igyekeznének mindenkitől lecsapolni egy kis szeretetet, a körülöttük élők pedig bosszankodva, de a bűntudattól vezérelve - mégis ki ne segítene egy betegnek? - segítenék őt át a kínlódáson, amit életnek neveznek. Éppen egy falat sütit rágok, amint annak az iróniáján tűnődöm, hogy Annie mennyire nem ilyen. Ő jobb szeretné, hogyha a sok gondoskodás helyett inkább csak kicsit békén hagynák, éppen ezért pedig, természetesen senki sem hajlandó megtenni neki ezt a szívességet.
- Szép tőled, hogy értük aggódsz. Bocsi, ha megsértelek, de muszáj kimondanom, percek óta az jár a fejemben, mennyire lebilincselő novellát lehetne írni a történetedről - mondom, miközben pár pillanatig utána úgy nézek rá, hogy látható, hogy igazából nem őt látom - a tekintetem elréved valahova túl, kissé bambulva íródnak a fejemben a sorok. Mindez csak pár másodperc, aztán visszatérek a jelenbe, egy kis zavart mosoly kíséretében.
- Nem bolond vagyok amúgy, csak írással foglalkozom - jegyzem meg még gyorsan, némi mentegetőzés gyanánt, hátha így kevésbé tűnik tolakodónak a dolog. Habár a "nem bolond" része sem teljesen biztos a dolognak, de ebben az értelemben speciel tényleg pont nem vagyok az. Legalábbis nem kifejezetten.
A túlvilággal kapcsolatos válasza meg is lep, meg nem is. Nekem elég furcsa elképzelés, kicsit az jut eszembe róla, mintha Annie mindent akarna egyszerre, menni is meg maradni is, de mindkettőből csak a jó részét; a távozásból a békét megtartaná, de a szerettei elveszítését nem, az életben maradásból a szenvedésből nem kér, de az őt körülvevők sorsának ismeretét mégiscsak. Sóhajtok egyet arra, hogy ez a feltételezés milyen naivnak tűnik még nekem is, holott azért engem is meglehetősen gyakran gyanúsítanak hasonló fajta gyermeteg elképzelésekkel.
- Érthető, és szép elképzelés, de kicsit túl idillinek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, nem? - dobom fel a labdát. Nem akarok én senkit sem megtéríteni, vagy meggyőzni az igazamról, de azért ennek a realitásával kapcsolatban tényleg érdekelne, hogy mit gondol.
Bólogatni kezdek arra, hogy minden család bonyolult. De még mennyire, még azok is, amelyek a legszebb álarcokat teszik fel. Amire az én családom az egyik legszebb példa.
- Igen, nagyjából ez a dolog lényege. De talán nem is az imádságot emelném ki... Hanem mondjuk egyfajta tudatosságot, hogy úgy élem az életem minden percét és úgy tekintek minden dologra, hogy az ő kezében vagyok. Akárhányszor megfeledkeztem erről, az mindig csak fájdalmat hozott - mondom végül, lazán megvonva a jobb vállamat. Általában nem vezet sok jóra, hogyha az ember túl sokat képzel a saját hatásköréről. Nyilván sok mindenre hatunk mi is, de azért a nagyfőnök mégiscsak Ő.
- Sokaknak furcsa ez manapság, főleg a modern, kevésbé hagyományőrző máguscsaládoknak, de már megszoktam. Amíg mindenki békében képviselheti a saját véleményét, addig szerintem nincsen baj - jegyzem meg végül, és kicsit elmosolyodom. Ez lenne a civilizált együttélés alapja ugyebár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Érdeklődve figyeltem, mert azok alapján, amiket csak így hirtelen megemlít, nem egy egyszerű pasas, de mégis megpróbálta beállítani magát annak... ami meg azért valahogy mégis furcsa, olyan, mintha megpróbálna jó benyomást kelteni rám...? De hogy milyen elgondolásból?
- Buli a híd alatt lakni? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert nem hangzott túl nagy élménynek. A pozitív értelemben biztos nem, egyszer lógtam egy csávóval - azaz, ő rajtam, mivel nem volt más, akivel beszélhetne -, aki a híd alatt lakott, nagy cracker volt a gyerek. Aztán sikerült a haverja tudtára adni, hol lapul a nagy szállítmány és békésen tovaszállt. Hálistennek.
Nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy csak valamit nagyon túltolt-e vagy tényleg ennyire zizi az ember, talán egy kicsit mindkettő, mert életemben nem tudok elképzelni olyan sztorit, hogy valakinek egy kutya a felesége. De asszem ezt nem első tlálkozáskor kellene rázúdítani?
- Ha csak a névtáblája nem hazudik... - meredtem a kutyára elgondolkozva, aki erre oldalra döntötte a fejét, mint aki életében egy rossz cselekedet nem sok, annyit sem tett meg. Szeretem a kutyákat, aranyosak. Ez a példány is, csak tökre halott, meg minden. Meg is vakargattam a fülét, mire ugatott, amire a meglehetősen meggyötört Olivér fel is figyelt rám.
- Dávid. Nem, én ugatok. Figyelsz te rám egyáltalán?- kérdeztem felhorkanva, majd visszanéztem a kutyára, aki számonkérő pillantással figyelt engem. Valaki nem szeret osztozni a figyelmen.
- Hát. Nem, mióta meghalt, viszonylag keveset beszélgetünk. Miért? - kérdeztem, felvont szemöldökkel. Közben Boldizsár is visszatért, egyből rá is zoomolva a kutyára. Hogy milyen csodaszép. Na tessék, itt vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megdöbbent, amit mond, hogy novellát lehetne írni ebből az egészből. Furcsa, de sosem gondoltam erre, pedig én, aki írok, igazán gondolhattam volna ilyesmire is. Jó, mondjuk én nem felnőtteknek, hanem gyerekeknek írok, sőt, még ez sem igaz, mert egyelőre a fióknak írok, és csak akkor, amikor már nem élek, olvashatják el gyerekek a bátor sárkány vagy az önzetlen unikornis kalandjait. Ajkaim egy kicsit elnyílnak és O betűt formálnak a döbbenettől, hogy ő ezt látja benne, és a döbbenettől, hogy mennyire tetszik nekem ez az ötlet. Hogy ez meg legyen írva. Ez nagyon egoista? Talán, de most valahogy annyira tetszik, hogy nem tudok nem ezen elmélkedni.
- Nem sértesz meg. Kicsit sem.
Nem is értem, hogy miért gondolja, hogy megsért. Egy könyv, rólam. Még, ha csak elméleti síkon is beszélünk erről, annyira zavarba hoz, hogy egyszerűen elpirulok, és érzem, ahogy az elmémben a gondolatok kicsit összerázódnak, és bevallom, hogy tényleg, túl a zavaron, nagyon tetszik ez az egész. Persze, nem tudom, hogy az ilyet hogyan is kell csinálni, meg, hogyan nem tűnik nagyon durvának az, hogy csináljuk. Inkább kicsit megrázom magam, és újra visszatérek teljesen a való világba.
- Roppant mód. Kizárt, hogy ennyire egyszerű legyen, de azt se hiszem, hogy a halál lehet más is, nem csak megváltás. Dante pokla eléggé drasztikus, és van, aki jogosan kerül oda, de nem értek egyet minden körrel, mert egyformán súlyozza a büntetést ugyanazért a típusú bűnért. A miértek szerintem fontosabbak a hogyannál. Szeretem hinni, hogy az, hogy elfogadjuk a halált, felszabadít minket földi bűneink alól, esélyt ad, hogy egy magasabb szinten kapjunk valamit, valami pluszt. Én szeretnék láthatatlanul maradni, csak annyira, hogy tudjam, ők jól vannak, de talán ezért nem halok meg, mert az égiek nem készültek még fel arra a drámára, amit tőlem kapnak, amiért nincs ilyen opció.
Valójában nem tudom, hogy miért nem haltam még meg, hogy miért vagyok még itt, mi dolgom van még a földi létben. Amit szerettem volna, a bátyám, megkaptam, többet is, mint reméltem, többet, mint hittem volna, hogy valaha kaphatok. Mégis itt vagyok, még mindig itt vagyok, és élek, sőt, elevenebb vagyok, mint mikor gyengülő, erőtlen öleléssel köszöntöttem őt. Mikor először szívtam magamba a testvérem erősen dohány itta, férfias illatát, mikor először hallottam a hangját.
- Vagyis, a hit, ha csorbul, annak következménye van. De nem te voltál a fő elszenvedő, hanem valaki, aki közel áll hozzád? Vagy valakik. Többesszámban beszéltél a fájdalomról.
Mivel én nem hiszek, vagyis, sosem beszélgettem senkivel a hittről ilyen mélyen, érdeklődve teszem fel a kérdéseimet neki. Hirtelen nem is bánom, hogy ketten maradtunk, és tudom, hogy hamarosan valaki eljön értem, még úgy szeretnék vele beszélgetni. Ha már beszélgetés... elgondolkodva vágok le egy darabot a sütimből, majd nézek fel rá.
- Megírnád a történetemet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Ki kell próbálnod. Hidd el Thomas, nekem szuper ízlésem van.
Próbálok nagyon hiteles lenni, de a vége csak annyi, hogy elnevetem magam, és gyorsan a szám elé kapom a kezem, hogy ne legyek annyira kínos. Mondjuk nem érzem magam kínosnak, de lehet, hogy Thomas igen, szóval azért rá is eléggé gondolnom kell.
- Persze, hogy iszunk. Két kancsóval is. Választhatnál te egyet, meg én egyet, és akkor meglephetnénk a másikat. Mit szólsz?
Nagyon érdekelne, hogy mit választ nekem, és ezt nem könnyű, mert nekem is át kellene jó alaposan gondolnom azt, hogy neki mit választok, mert nem szeretném, ha csak becsületből inná meg, az annyira kiábrándító. Igaz, hogy még nem válaszolt, de már most elkezdem nézni a lehetőségeket, hogy melyiket kérjem neki, és annyira bele is veszek ebbe, hogy teljesen elfelejtem azt, hogy most nekem itt választanom kellene.  
- Huh, persze. Kérek szépen tizenöt kis zacskós éjjeli mámort, Hat kicsit a Nap falatból, hatot az Erdei mimózából és hatot a Bogoly-dalból. Szerintem nekem ennyi lesz összesen, úgyhogy én fizetnék is.
Mert ha még tovább nézelődök, akkor még többet választok, és akkor aztán nagy bajok lesznek itt. Anyának mindenképpen viszek mindegyikből, mert nagyon szereti a teákat, és mert szeretném, ha tudná, hogy mi az, amit én is szeretek, hogy egy kicsit megismerje az ízlésemet. Sokat változtam, amióta itt vagyok, és ez főleg a barátaimnak, a testvéremnek és a Payne-eknek köszönhető, és ezért mindenkinek nagyon hálás vagyok.
- Ha elég idősek leszünk, megvehetnénk ezt a teázót.
Elmélkedek, és lehetetlen dolgokat mondok, ahogy körbenézek, miután szépen elpakoltam a vásárolt holmikat. Én és a hosszú távú tervek? Azt hiszem az ünnep szelleme teljesen megszédített, mert én nem olyan vagyok, aki a holnapnál tovább tervez.
- Szerintem neked tetszene a Rigónóta. Olyan friss, élénkítő íze van, kicsit citrusos, de nem bántóan, inkább olyan, mintha egy gyümölcsösben állnál. Nehéz ezt elmagyarázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Csipetcsapat
végén már inkább Emily

Tudja jól, hogy Sonja azt képzeli magáról, hogy ő a főnök és azért tette erre a napra az egészet, mert megakarta szívatni. Így mikor a nő sokkal korábban megérkezik, mint amire Ő számít, csak egy halk morgással köszönti és a továbbiakban sem igen szól hozzá többet a kelleténél. Ahhoz még túl fáradt, túl korán van és semmi kedve már órákkal a kezdés előtt kiabálni. Amúgy sem az a fajta.
Mire megérkezik a többség tényleg minden el van rendezve. Képzeletben vállon veregeti az üzletvezetőhelyettest, mert jó munkát végzett na, de ezt soha nem kötné az orrára, mert a kislány még jobban fennhordaná az orrát. A kötelező körök után, látja ám, hogy ki mennyire lelkes és az sem kerüli el figyelmét, hogy Sonja úgy dönt, hogy szabadságolja magát, így mikor a kisasszony méltóztatik visszajönni, akkor egyenesen feléfordul.
– Te inkább csinálj kávét nekünk, kösz – s talán annak, aki ismeri ezt a férfit meglepő lehet, hogy elég határozottan lép fel. Itt Ő a főnök, s jobb lesz, ha szépen lassan a Machay lány is elkezdi ezt megemészteni, vagy hamarabb repül, minthogy bekerült.
– Először fehérrel lefestjük az egészet, aztán majd jöhet minden más – ezt nem csak Laura kérdése végett közli, hanem mert látja azt is, hogy a szervezetlenség fejében, mindenki fog majd egy színt, aztán pár perc múlva az egyik rózsaszínnel kezdi pingálni a falat, a másik meg kékkel. Na ez meg senkinek sem kell, mert hát ennyi erővel foghatná a vödröket, aztán egy határozott mozdulattal önthetné a falra.. Ugyanazt érnék el. - Fontos, hogy legyen valami alap a vakolás felett – teszi még hozzá, aztán a mellé érkező Emily felé fordul, akit biztos, hogy az ég küldött.
A nőnek meg sem kellene szólalnia, Bánki orrába belefurakodik az a bizonyos illat, melynek köszönhetően gyomra korogni kezd, s ekkor jut eszébe, hogy gyakorlatilag utoljára este evett.
– Esküszöm lecsókolnálak, ha nem lennél tiltott gyümölcs – és megöleli. Igen. Mindennek ellenére Emilyt Ő csípi, meg nem is vesztek össze, s bárki bármit is képzel emögé az ölelés mögé, ami számára maximum testvéri, Emily megérdemli ezt az ölelést. Bánki habár nem volt jelen, tudja, hogy mi a helyzet, s nagyon sajnálja az egészet.
– Köszönöm – néz végül a nőre, majd elkezdi kibontani az ételt, s egy jó ízűt harap belőle. Fogalma nincsen, hogy Emily honnan tudta vagy sejtette, de ezentúl biztosan imába fogja esténként a nevét foglalni, mert ezzel az étellel életet mentett ma.
– Fáradt vagyok na – lép a nő után és bár tudja, hogy ezzel a saját munkaerejét tartja fel, de éppen azért meri meglépni, mert a hely az övé. – Hajnalban értem vissza és azóta itt vagyok –folytatja tovább, majd harap egy újabbat és csillogó, kissé fáradt tekintettel néz a nőre. – De ne vedd sértésnek, te se nézel ki jobban –neveti el halkan magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igazából többnyire elvagyok magamban, de amikor erélyesebben szól oda a nőnek, megemelkednek a szemöldökeim, és nem tudok nem odanézni, hogy ez most így mi. Ismerem Barnabást, és tudom, hogy ő nem ilyen, főleg nem egy nővel, akkor sem, ha az már szinte kiharcolja magának. Komolyan, még a kis Annával is olyan szépen beszél, hogy nem hiszem el, hogy képes még ennyire kedves lenni vele, erre itt van most ez a jelenet, és meg kell vallanom, meglep, amit mond.
- Csinálhatnánk valami közös mintát, ami emlékeztet minket a közös munkára. Hogy ne legyen annyira szétszórt, azonos stílusjegyekkel oldhatnánk meg. De lehetne inkább fotófal, és egy-egy apró emléket hagyhatnánk a falakon, rejtett helyeken.
Rápillantok Barnabásra, és inkább elhallgatok, mert valahogy nem nagyon tudom, hogy mit mondhatnék neki. Valahogy ő is így lehet velem, kerülgetjük egymást, mint két bűnös lélek. Nem, továbbra se tartom magam bűnösnek, mert ha az lennék, akkor minimum lefeküdtem volna vele, de még csak álrandizni se vagyunk alkalmasak.
- Inkább, ha lenne közöttünk kémia, nem?
Felelem mosolyogva, mert ha nem mosolyognék, akkor valószínűleg elbőgném magam, de szerencsére Cole, egy jó alap volt ahhoz, hogy félre tudjam tenni a saját bánatomat, csak azt hiszem, hogy soha életemben nem voltam még annyira bánatos, mint most, ebben az időszakban, Nico miatt.
- Minden rendben van.
Suttogom a fülébe, és nem érdekel nagyon, hogy ki néz minket, és ki nem, nyomok egy gyors puszit a nyakára, mielőtt elválunk egymástól, és mindjárt nekiállok dolgozni, tényleg, csak egy kicsit még beszéljük meg, most, hogy újra itt van. Hiányzott, és furcsa volt nélküle bejárni, mintha kicsit mindenkit elveszítettem volna.
- Tudok segíteni valahogy? Bárhogy. Kicsit levenni a terheket a válladról.
És akkor, ahogy ezt kimondom, jön a bók tőle, amire elnevetem magam, és érzem, hogy könnyes lesz a szemem, ezért elfordulva tőle leguggolok, és a fehér festéket bontogatva rázom meg kicsit a fejem.
- Ezért sülsz fel mindig látod. Nem szép dolog, ha egy nőt nem dicsérsz, hanem őszintén megmondod, amit látsz.
Hirtelen nagyon lefoglal a tökéletes ecset kiválasztása, és amikor felpillantok és felállok, remélem, hogy már nyoma sincs annak, ami az előbb rám tört. Nem fogok itt jelenetet rendezni, nem az én stílusom.
- Nem képes megbocsátani, de megpróbálunk barátok lenni. Szívás.
Húzom el a számat kicsit és vonom meg a vállamat, miközben az ecsetet pörgetem az ujjamon, hogy eltereljem a figyelmemet arról, amit mondok. Őszinte vagyok, csak nem gondolok bele azokba a dolgokba, amiket kimondok. Én így védem magam.
- Hétfőtől szombatig reggeltől estig hajtom magam, sokszor hétkor indulok, tizenegyre érek haza, vasárnap meg tanulok. Nem gondolkozok. Csak legyek túl az államvizsgákon, most erre fókuszálok. Tényleg, ha nem jön be a dolog, felvehetsz szakácsnak. Vagy pincérnőnek. Tetszik az egyenruhátok, szerintem kiemelné a szemem.
Pörgetek még egy kicsit az ecseten, mielőtt egy kicsit feldobnám a levegőben, és elkapnám. Mosolyogva pillantok rá.
- Mi lesz az újévi fogadalmad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Hú, hát ez nem hangzik valami jól. Indulásnak nekem is megfelelne valami hasonló, amiben laksz, nekem az a lényeg, hogy megfizethető legyen, és a magam ura legyek - néztem Laura jelentőségteljesen. Gondolom, neki is ez volt az elsődleges szempont, mikor kiköltözött a kastélyból, egyelőre nekem is tökéletes lenne egy ehhez hasonló lakrész. Persze még ráértem gondolkodni rajta, mert nem most rögtön vált aktuálissá számomra a dolog, de azért jó volt tisztában lenni vele, mire számíthatok, a lánynak pedig volt már tapasztalata bőven ezen a területen.
- Ebben igazad van, végül is van munkalehetőség bőven, nem kell tűrni, nyelni egy olyan helyen, ahol nem bánnak megfelelő módon az emberrel vagy rosszak a munkakörülmények - bólogattam neki helyeslően. Örültem volna, ha elsőre kifognék egy jót, de tudtam, hogy ehhez oltári nagy szerencse kell, de azért nem adtam fel a reményt ezzel kapcsolatban. Ha meg mégse válna be a választott munka, akkor egyszerűen tovább állok.
- Na, majd valamikor benézek hozzátok, aztán megkóstolom az egyik kedvenc pizzámat. Biztos fini lesz - mondtam neki nagy beleéléssel. Igazából adott is egy program tervet, majd valakit elviszek magammal, végül is elég sok barátra tettem már szert itt az iskola falai között. A pizzát pedig a legtöbb ember szerette, szóval jó kis időtöltésnek ígérkezett az egész.
- Bocsi, ezt nem tudtam, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni - néztem elpirulva a másikra, sajnos nagy tehetségem volt benne, hogy veszélyes vizekre evezzek bizonyos témák kapcsán. Még Mihail-t is majdnem sikerült magamra haragítanom ezzel, de szerencsére volt annyi eszem, hogy időben leálljak, és ne fikszírozzam tovább a témát.
- Na, és teszel valamiféle újévi fogadalmat? Én személy szerint nem hiszek benne. Az elején mindenki lelkes, majd gyorsan visszatért a régi szokásaihoz - dobtam fel egy újabb témát a lányra nézve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sötét pulóverem ujjával dörzsölöm meg a levegőben terjengő füstölőszagtól irritált orromat, miközben az itallapot kezdem böngészni. Zöldeskék szemeimmel körbetekintek a helyiségben, és elégedetten állapítom meg, hogy nem sokan vannak itt ratjuk kívül. Régi klasszikus slágerek szólnak a háttérben, amikre akaratlanul is meg-megmozdul a jobb lábam, amit bal térdemen pihentetek. Kényelmesen hátra szeretnék dőlni a fotelpárnán, de majdnem hanyatt esek, amit remélem, hogy nem vett észre senki sem, ezért inkább megigazítom magam, és ismét belemerülök az ital kínálatba. Fel-felnézek mögüle nővéremre, aki hasonlóan tesz, mint én. Nem is tudom, hogy melyikünk jobban socially awkward. Versenyezhetnénk. Mindkettőnknek megvan a maga stílusa, azt meg kell hagyni, bár nem is igazán lehet összehasonlítani a kettőt. S így, hogy egy ideje nem nagyon beszélgettünk mélyebben, érezhető rajtam, hogy nem is igazán tudom, hogyan kezdjem el a beszélgetést. Mókusszerű, hatalmas fogaimmal ajkamba harapok, és egy fintor-mosollyal testvéremre emelem tekintetemet.
- Zöld vagy fekete? - bökök a teákra. Tudom, hogy jobbat is tudnék kérdezni, de nem szeretnék azonnal belekérdezni semmibe sem. Apuval beszéltem ma, és nem is mertem neki elmondani, hogy ma találkozunk Gerdával. Amióta megtörtént... a dolog... azóta valami megváltozott. Próbálom elnyomni a történteket, de minél kevesebbet beszélek, annál több minden gyűlik össze bennem, ami nem kifejezetten jó. De attól jobb, mintha átváltoznék valaki olyanná, aki soha nem szeretnék lenni. Nagyot nyelek. Mosolyt varázsolok az arcomra, és az asztalra helyezem az itallapot. Legyintek.
- Nem lényeges, felejtsd el - mosolyom kedves, szemeim szeretettől csillognak. - Úgy örülök, hogy kiléptél mára a házból - engedek meg egy újabb gyengéd mosolyt, és kezemet elindítom a nővérem keze felé. - Hiányoztál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Négy év nagyon sok idő. A családjától szinte teljesen eltávolodott, főleg akkor, mikor bekanyarodtak a célegyenesbe: házasságuk végébe. Milán volt talán az, aki jobban viselte az űrt közöttük, ő is nyitott először Gerda felé, talán azért, mert fiúként kötelességének érezte megvédeni nővérét. Szerette is, de ha már így alakult, hogy kisebbként felnőttebbnek kell lennie, hát megtette. Babett más eset: szüleik igyekeztek minden információt elhallgatni előle, nagyjából annyit mondtak, hogy Boldizsár meghalt, Gerda pedig komoly traumát szenvedett, de idővel minden rendbe jön. Nem azt mondom, hogy a nő kérése volt mindez, de úgy érezte, inkább ő mondaná el húgának az igazságot, már ha készen áll rá.
Tulajdonképpen azon túl, hogy végre helyrehozza, ami miatta kezdett tönkremenni, elhívta Babettet teázni. Most készül arra, hogy felfedjen valamennyit abból a világból, amibe éveken keresztül benne rekedt, s megmagyarázza, hogy is jutottak idáig. Izgul, de nem fél. Tudja, hogy húgának mennyit jelent kettejük kapcsolata, ahogyan azt is, ő mennyire ragaszkodott hozzá egészen idáig és mennyire ragaszkodik most is. Másképp szereti két testvérét, másképp is viszonyul hozzájuk.
- Én biztosan zöld teát iszom - elmosolyodik, ahogy a barna leányzóra néz és eszébe jutnak a közösen átbeszélgetett éjszakák, amikor megannyi titkot osztott meg vele. Mikor megismerte Boldizsárt, akkor nagyon sokat áradozott róla, Babettel együtt találták ki, milyen lesz majd az esküvő, milyen lesz a ruha, egyáltalán mennyire csodás lesz minden. Akkor még csak gyermeteg elképzelésnek tűnt, ami mára már valósággá vált és szerte is foszlott, akár egy álom. A különbség csak annyi, hogy mindez egy lidércnyomás volt. - Én is örülök, hogy kint vagyok a vízből - ki miért hálás, ugyebár. Tény, hogy nem bővelkedik szociális programokban, de azért ki-kijár. Hamarabb kellett volna testvére tudtára adnia, hogy jobban van és képes találkozni, de nem volt hozzá elég ereje. A felé nyúló kézre esik pillantása és hagyja, elérje övét, ekkor pedig össze is kulcsolja vékony ujjaikat.
- Te is nekem. Annyi mindent kell megbeszélnünk. Ne haragudj rám, az elmúlt évek nagyon... Kuszák voltak és... Nem tudom, kérdezz. Nem tudom, hol kéne elkezdenem - tanácstalanul rázza meg fejét, miközben megszorítja Babett jobbját. Belőle merít erőt, a szeretetéből, abból az eleven csillogásból, ami íriszeiben incselkedik. Elhatározta, hogy válaszol minden kérdésre, de csak annyit mond majd, amivel nem ijeszti meg a lányt. Mert valljuk be, volt nem egy-két vérfagyasztó élménye az elmúlt időszakban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Őszintén szólva nem igazán foglalkozom a többiekkel, szeretném mielőbb belevetni magam a munkába. Persze azért odabiccentettem én is nekik, most nyilván azt hiszik, hogy még kómás vagyok vagy hasonló és nem megy még a szociálkodás. Félig van csak igazuk. Kómás ugyan nem vagyok, eléggé korán keltem, futni is voltam már. De a szockodás az valóban nem jön csak úgy azonnal. Talán kellett volna innom egy jó erős kávét. De hát most már mindegy. Majd felpörgök munka közben.
Úgyhogy nem is igazán várom ám végig a főnök úr tájékoztatóját, festünk vagy mi a szösz, ezt értem. Így esik meg az eset, hogy rögtön kiválasztok egy színt és azzal kezdem el bemázolni a falat. Egészen klassz ez a halvány színárnyalat, kicsit olyan kékes-zöldes, emlékeztet a vízre. Mi mást választottam volna, nemde? Vidáman dúdolgatok magamban, amikor észreveszem a felém közeledő fiút.
- Szia Belián! Persze! – köszöntöm a srácot nagy mosollyal az arcomon, majd a szerzeményeire pillantok. Ó, létra, tényleg, hiszen az is kellhet. Vagyis hát, most már nem. Ugyanis természetesen nem fogom elküldeni, hogy keressen magának másik falat. Sokkal mókásabb munka közben beszélgetni, őt pedig már ismerem, jól kijövünk, szóval naná, hogy becsatlakozhat. – A tieid lehetnek a magasabb részek, ha már így előrelátó módon szereztél létrát.
Rámosolygok, próbálom beazonosítani, hogy milyen zenét hallgathat, ám a dallamok helyett a főnök úr óhaja jut el végül a tudatomig. Hupsz, ezt elrontottam.
- Öhm, hát először fehérrel kellett volna – mondom gyorsan a festőpartneremnek még mielőtt egy újabb ecsetvonást felvihetne, a belső zsebemből kibányászom a pálcámat és egy gyors mozdulattal meg is változtatom a falon virító kékes meg zöldes színárnyalatot fehérre. Töprengve meredek a vödrökre, de annyira gyönyörű a színe, félő, hogy nem fogom tudni ilyen árnyalatra visszakeverni, ha most belekontárkodok. Így végül felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök és már sietek is el két teljesen egyszerű fehér festéket tartalmazó vödörért. Ezt nem mertem magamhoz hívni, mi lett volna, ha a nagy ügyetlenségemben a padlóra loccsantom az egészet? Tuti nem örültek volna a többiek. Visszatérésem után vigyorogva kezdek újra bele a festésbe, vagyis csak kezdenék, ugyanis érkezik egy jó kérdés, egy nagyon jó kérdés.
- Hát, annyit tudok, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdett potyogni a vakolat – töprengek az ecsetet markoló kezemmel a homlokomat vakargatva. Ennyit arról, hogy nem kenem magam össze, ugyebár. Kissé félrebillentett fejjel nézelődök körbe, majd egy gyanú kezd el megfogalmazódni bennem. Hirtelen mozdulattal fordulok hát vissza beszélgetőtársamhoz. – Az érdekes, az, hogy ez rögtön az után történt, hogy Bánki átvette a pizzériát. Szerinted lehet összefüggés?
Kicsit lehalkítom a hangomat, hogy ne jusson el más fülébe a diskurzus. A végén még valaki félreértené, és azt gondolná, hogy én olyanokra utalok, hogy az előző tulaj így áll bosszút vagy nem is tudom. Pedig nem tartom valószínűnek, nyugis békés tulajváltás volt. És a mostani főnökkel ugyanúgy semmi bajom sincs, mint az előzővel. Nyugisan tudom végezni a munkámat, nincsen feszültség meg balhék, szóval tényleg nem hinném, hogy itt valamiféle átok munkálkodna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Hosszú, kissé megtört körmökkel díszített jobb ujjacskámmal helyezek egy kósza tincset a fülem mögé. Egyértelmű jele a zavaromnak, ami szinte érthetetlen, hiszen végre Vele vagyok. Furcsa érzések kavarognak bennem. Négy év nagyon sok idő. Igen, nagyon sok. És attól triplán annyinak tűnik, hogy a legfontosabb ember hiányától kellett ez idő alatt szenvedned. Évtizedeknek érzem, amíg bal kezem el nem éri az övét, ám amikor ez megtörténik széles mosoly terül szét szeplős arcomon. Kékes szemeim az ő tekintete után kezdenek kutakodni, de nem is telik olyan sok időbe, hogy találkozzunk lélektükör-ügyileg is. Látom benne, hogy őszinte az öröme, és most már nem a rettegéstől begubózott szemeket látom. A bőrömből ugranék ki jelenleg.
- Tudom, tudom - mondom a lehető legmegértőbb hangon, és kettőt simítok nővérem kézfején. Eközben tekintetemmel el sem engedem az övét. Amikor legutóbb találkoztunk, akkor minden sokkal másabb volt, sokkal szürreálisabb. Mint az elmúlt években általában. Egyedül voltam, mint a kisujjam. Olykor Milánnal próbáltam hosszabban beszélgetni, de arra is rányomta a bélyegét a tudatlanságomból fakadó tinédzser agresszió. Hiszen én nem sok mindent tudok a történtekről. Hogy mégis mi történt a B-napon. Bátyusom is biztosan védeni akart, s neki is megvolt a maga terhe, de én mint legkisebb testvér kimaradtam mindenből.
- Hogy vagy mostanság? - teszem fel végül a legszemélytelenebb kérdést. Nem akarok belekérdezni abba, hogyan is van férje halála után ennyi idővel, milyen nehéz neki vagy éppenséggel hogyan is történt az egész. Ekkor jelenik meg mellettünk a göndör hajú pincér fiú, amire azonnal eláll a lélegzetem. Vöröslő, dús ajkaimat beharapom, és lesütöttt szemmel nézek fel nővéremre. Arcomra frusztrált fintor kerül, s hirtelen nem lehet eldönteni, hogy szimplán bunkó vagyok vagy ennyire megerőltető mindennemű szociális interakció.
- Helló - motyogom, amikor ránk köszön. Fel szeretné venni a rendelésünket. - Ühm - megköszörülöm a torkom, és a zöld teára bökök vékonyka ujjammal. - Kettőt kérünk szépen - hangom zavart, hangerőm szinte a suttogás szintjét súrolja. Egy pillanatra nézek fel a pincér fiúra, aki bátorítóan rám mosolyog, mire én azonnal az itallapra rántom tekintemet, és várom, hogy magunkra hagyjon bennünket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Ott? Te ott? Minek? - lepődik meg. Nagyon. Ha megveszik, rohadtul ne legyen ott senki se, még az ellensége se, ha lenne. Nem. Fejét rázza. - Dehogy, senki. Csak valami ügyes... mit tudom én, vadász. És így a legjobb – ezzel ő pontot tesz a végére. Nem, azon a napon baromira nincs senki a közelében, erről tesz, ahogy tett és tenni fog mindig is. Nem is engedi tovább húzni, ha mégis úgy akarna tenni, kezét emeli, hogy elég és ne tovább. Amiben biztos, az az, hogy ez az ő dolga és oldja meg, ahogy kell. Ha egyszer szarul sül el a bájital, az meg... főleg. Bahh. Most ezen kattog és a végén még felhúzza magát, kellett ez neki mára? Nem. De már kihúzták belőle a lényeget, csalással, de ki és ezen már nem lehet változtatni. Nem tud kiszedni emlékeket és dolgokat senki fejéből, pedig... szívesen tenné. Talán most jobban, mint illene. Saját magából nem beszél próféta, de semmi más sem, csak a saját hülyesége, más szerencsére okosabb vagy tapasztaltabb, könnyebb hagyni, hogy beszéljen és érvényesüljön, ameddig ő hallgat, bólogat, vagy csak a saját nyelvét rágva emészti meg a hallottakat és oldja meg a maga módján. Ez bevett rendszer és tény, hogy eddig nem beszélgetett egy vendéggel sem többet, mint kellene, és most megint új helyzet, amit tudnia kellene, csak nem fog öt perc alatt, akkor sem, ha vért izzad. Szusszanva dől hátra inkább, biccent arra, hogy helyesel és hát igazat ad. Nem tud többet, nem is akar. De másnak is szar, lehet szar, még ha mindig a saját bajával törődik, akkor sem süket, bár könnyeket nem ejtett senkiért, még saját magáért sem, figyelve emelkedik meg a szemöldöke. Hogy eleve mik vannak és hogy mennyire lehet ezen még csavarni a szar felé. Szisszen egyet, a mondat utolsó tagjára főleg, tény, az élet semerre sem egyszerűbb, a baj könnyen jön. Azt is tudja, hogy ha nem szedték volna össze, talán ő is megrágott volna valaki mást és mivel ha ebbe nem kerül bele, nincs a bájital sem, akkor főleg. Kicsi a világ és erre sem egyszerűbb. Ezt is jó ha majd megtanulja.
- Hát... szurkolok, hogy ne és a kellemetlen körök is elmaradnak – a minisztérium nyomása szar dolog, még ha nem fenyegették őt, csak tanácsokat meg minden szutykot osztottak, akkor is, a tekintetek néha elegek voltak. Mert nem olyan kellemes ez, sem az, sem semmi, ahogy a majdnem gyilkosság sem. De nem ül fel a dologra, semmi köze hozzá és persze tudja, a kellemetlen emlékeket felhúzni nem az ő feladata, bár úgy érzi, mintha csak azt közölte volna, hogy el volt törve a karja és leverte a gipszes kezével a vázát. Fura. Az egész az, bár az is elég erős kijelentés, hogy van ilyen. Van csak... hát nem minden napos. Félszeg mosoly, erre ő már bőven nem tud mit mondani, nincs illedelmes szava. Ehh. Kicsit örül is, hogy saját magára terelődik a szó.
- Elkaptál, ha nem vagyok itt, akkor meg nem. Ehh. Amúgy ja, vágom, az első volt amit közöltek, hogy ez végleges. Van ilyen – lopja el a zárómondatot, mintha olyan fontos lenne, hogy így és lezárja egyáltalán. Semmi sem az, ameddig ki nem mondja.
- Mondanám, hogy én sem tudok sokat, de akkor hazudnék – von vállat, hiszen ez tény, akaratlanul tud többet és válik ezzel majd a válaszadóvá, már ha akarja, vagy épp nem, csak... megtörténik. Fogalma sincs, hiszen az előbbi is csak megtörtént és viselnie kell. Vagy nem. Elvégre, nem köteles semmire sem, szóval, probléma már nincs.
- Wales? Egy kicsit irigyellek – még ha amúgy nem is szeret utazni, meg hát, nem is teszi, meg... mindegy is. Wales-t is csak képekről látta, a világ nagy részét onnan látta, ez már csak olyan megszokott dolog. A környezetváltozás most is megvolt, nem panaszkodhat igazából, még ha amúgy meg is teszi kicsit. Csendben.
- Akkor csak nyaralni, vágom – bólint egyet, hát nem tudja, hogy mi lesz vagy épp mi nem. Azt már nem kell közölnie vele, amúgy is göngyölödik előre minden téma, lassan kapkodnia kell a fejét, nem szokott ilyesmihez, követni sem lesz képes lassan, jó, hát nem meglepő, hogy kettejük közül nem ő a beszédes. Harap is, rág is egyet, az asztalra könyökölve bólogat, hogy oké, ezzel a hasonlattal sokkal előrébb van, mint bármilyen magyarázattal írná körbe. Vagy könnyebb felfogni, miképp is működnek a dolgok. Vagy mi. Mindenre lesz vajon hülye hasonlata? Erre kíváncsi.
- Ööö oké – nem érti, mitől, de marasztalni bizonyára nem ő fogja, elvégre, nem is miatta jött. Nyel egy nagyot, hogy eltüntesse a falatot a szájából.
- Ez kicsit fenyegetően hangzik, de oké? - fogalma sincs, mennyire oké, hát talán mégse keresi meg? Ez elválik, tervei szerint nem változtat helyszínt, gyakorlatilag lehet egy ilyen szólás után illene elgondolkodnia, hogy... messzebb megy. Mindegy is. Elválik. Ereszt azért valami barátságosabb mosolyfélét, de hogy ez beleegyezés? Nehezen értelmezhető.
- Hello, hello – pillant utána, majd aztán visszanéz és elfogyasztja a megkezdett szeletet legalább. A többit majd elcsomagolja, van rá ideje, össze is pakolászik hamarost, hogy aztán a kis felkavarodott gondolataival szépen visszamásszon a műszakjába, ha még eddig nem lett kinézve, majd most. Remek. Fura ez a nap. Fura minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A szél kellemes hideget fújt be a kabátom alá, azzal is arra késztetve engem, hogy egy apró rezdülés után jobban összehúzzam magamon. Továbbra sem volt orosz hideg, de már kezdett hozzá egészen hasonlítani. Pláne ez az állandó sötétség, ami beütött az elmúlt napokban. Az állandó ború az emberek kedvét is szegte, és éppen ebből az indokból kimenőleg gondoltam, hogy jó lesz, ha ma nem a kastélyban eszem. Meg amúgy is, megérdemeltem azt a bizonyos pizzaszeletet, amelyről múltkor a klubhelyiségben áradozott valaki. Persze nem nekem, hiszen barátok nélkül elég nehéz ilyen információkhoz jutni, de új emberként megengedtem magamnak egy kis sugdolódzást.
Egy újabb légáramlattal együtt fordultam be a sarkon, ami után nem sokkal következett az üzlet. A felfújt homok teljesen belement a szemembe, már a fogaim között is mintha azt hallottam volna csikorogni, így csak gyorsan bevetődtem a helyre. Szememből minél gyorsabban próbáltam kikaparni a port, de így is eltartott hosszú másodpercekig. Aztán hoppá. Végre szemem elé tárult a nagy káosz. A szűk rés, amelyen eddig próbáltam tájékozódni, most hirtelen kitágult.
- A lábaimat a számba! (V rot mne nogi!)- hallatszott a számból a szó szerinti fordítása az orosz káromkodásomnak. No igen, vannak hátrányai ennek a nyakláncnak, nem is kevés. - Jajj, nagyon sajnálom, nem láttam, hogy nem vagytok nyitva - szabadkoztam rögtön, és már vetettem volna az utamat az ajtó felé, amikor megláttam egy üres ecsetet és vödröt, mintha pontosan egy ilyen betolakodóra várnának, mint én. Hezitáltam. Oroszországban már megragadtam volna a szálas kis eszközt, de az itteniek nem tűnt úgy, hogy nagyon értékelnék a kotnyeleskedésemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Dehogy érzem kínosnak! Szeretem, amikor valaki ilyen jóízűen nevet, meg egyáltalán, ha önfeledten létezik. Úgyhogy igazán szükségtelen visszafognia magát. Kellemesen elmosolygok csak rajta.
- Rendben - támogatom az egymást meglepős ötletet bőszen rögvest.
Miután háztársam befejezte a rendelést, folytatom tovább én is az enyémet, hiszen addigra sikeresen kitalálom. Aztán szintén fizetek. Most nekiláthatok agyalni, mit kérjek Annienek. Ám közbeveti ezt a teaház megvevős dolgot, amire csak vidáman pislogok, körbenézve. Felelni viszont nem tudok rá, bár talán nem is várja. Részemről sem vagyok egy hosszú távra tervezős, viszont én egyszerűen azért nem, mert annyira a jelenben élek. Keveset töprengek a jövőmön.
Csak hümmögök teára, amiről mesélni kezd. Vagy akkor most ezt akarja kérni nekem? Nem vagyok biztos. Minden esetre elmondom a pult mögött álló boszorkánynak, hogy be is ülnénk kicsit, ő pedig kéri, akkor mondjuk csak meg, mit szeretnénk és készítik is. Leadom a rendelésem a lány teájára, ő is kikéri az enyémet és megyünk egy jó kis helyet keresni. Javaslom a puffos részt.
Miután kényelmesen elhelyezkedtünk meg leraktuk a cuccainkat, már hozzák is nekünk a meleg inniket. Annie elé egy Erdei séta nevű, gyümölcsös tea kerül a kannába.
- És? Hogy lesz a karácsony nálatok? - érdeklődöm tőle, miközben az italomat ízesítem. Tudom, hogy elég bonyolultak náluk a viszonyok, szóval talán az ünnepi program sem éppen egyszerű. Azon se csodálkoznék, ha még nem tudná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Szuper! - lelkendezik egy sort, bár tény, talán amúgy sem mászott volna másfele, csak bedugaszolta volna a másik fülét is és akkor lehetne ecsetet meg vödröt dobálni hozzá, hogy ha azt akarják, figyeljen. Mert talán nem is a munka kapcsolja ki, hanem mint sokszor, a muzsika és elbújva egy-egy szövegkörnyezet világába, már egész jól elmulattatja magát. Vagy valami olyasmi. Ez legalább nem a nyomasztóbb lista, nem fog komor arcot vágva megállni és létezni. Reméli. Fogalma sincs. Dolgozni jött ide, hogy aztán dolgozhasson itt, micsoda láncolat, mint valami dominó, hogy aztán végül minden flottul dőlhessen.
- Ugye? Már első pillanatra én akartam lenni a létrás ember – nem tiltakozik, majdnem azt is mondja, ez a férfimunka, de hát akkor meg degradál mindenki mást, aki nem férfi és a jó lelke még mindig nem engedi, szóval lenyeli a szöveget és hátrafordulva kapja ki a muzsikát és figyel az instrukciókra. Ó bakker, és tényleg. Meglátszik, mennyi szobát festett le, csak mímeli itt a szakembert, közben meg aztán ha a nyári konyhát festette utolsónak, lehet nagyot mond. Röhög egy sort saját magán és leereszti az ecsetet, lepakolja a vödör szélére, hogy ne csöpögjön össze mindent.
- Annyi színt pakoltak ki, hogy az teljesen kiment a fejemből. Alapozni is kéne, tudtam, hogy valami hiányzik – tudta a fenéket és csípőre tett kézzel nézi a falat. Na ez szakemberes. Hümmögve fordul a lány felé, majd a falra és mire kettőt kérdezhetne, át is színezi, csak épp más módon. Jó, így könnyű, tény, és elismerően bólogat. Megtette volna ő szívesen, de nem tudja, így hagyatkozik másokra.
- Köszi, így nem kell lekaparnom – hálás pillantás, aztán kérdő, amikor ujját emeli fel. Persze, érthető, kell fehér is, de mordul egyet. Halkan. - Jaj, szólj csak, ne cipekedj ennyit – csóválja a fejét és veszi át az egyik vödör terhét, majd letéve, egyszerűbb megoldást keresve a hengerért nyúl, elvégre, eleve ezzel kellett volna. Belemeríti, a felesleget lehúzva róla pedig már fel és alá fut a falon, immáron a kért színt húzva rá. De figyel, egyelőre a füles csak lóg a nyakában.
- Ihhh. Ez nem hangzik kellemesnek. Még ha azt mondanám, régi a hely és nincs rá figyelve... - néz körbe, fel a plafonra, a potyogás pedig marhára alapos volt, szinte már-már ebben van művészet, nem abban, hogy ezt akármilyen színre mázolják. Visszadönti a fejét és miközben megmeríti a hengert, szemöldöke feljebb csusszan, szkeptikus pillantással hallgatja a lány szavait, mert hát, neki tény, hogy minden érdekes, no de ez? Nem tudja mérlegelni.
- Hmm... - kocogtatja meg a nyelet, amit a kezében fog és közben újra nekiáll folytatni a munkát. - Nem tudom, nem hiszem, hogy Arie keze lenne a dologban, vagy... bárkié. Nem tudom, az épület sem tűnik elátkozottnak meg úgy igazából, csak nem így tiltakozik maga a... pizzázó. Mármint, tök hülyeség. De azt hiszem, azért a véletlent ki lehet zárni, mert az nem létezik – húz még egy csíkot, fel és le, majd elmereng. Aztán ki tudja, errefelé minden más, ha valahol vakolat potyog, rossz az alap. Elengedi egyik kezével a nyelet és tenyerével a még csupasz felületre tapogat.
- Ebben sincs semmi fura. Csak fal – aztán egyelőre ennyit tud hozzátenni. Az biztos, hogy a főnöke feje jobban fáj emiatt, mint neki, így nem fogja hangosan odakurjantani, mi a frászkarika történt mégis, hátha okosabb. Közben nyílik az ajtó, érdekes szavak töltik be a pillanatnyi csendet. Öööö. Ha a nő körbenéz, ez értetlen arcot tuti talán. Az övét.
- Szép napot! Egy kicsit még nem, oda sem neki! - aztán igazából Bánki döntése, hogy kitessékeli, vagy befogja, ő csak köszönt, vissza is tér a falhoz. Lábakat a szájába, ezen röhög egy sort halkan, ha nem hallja, nem is hiszi el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Már amikor felvetem az ötletet tudom, hogy mit fogok kérni neki, egy Nagyi kedvencét, aminek az alapja kicsit olyan, mint egy jó menzatea, de meg van bolondítva egy kis fűszeres naranccsal, nem az az erős, torokkaparó, inkább olyan finoman átmelengető.
Hogy hova ülünk, az mindegy, csak üljünk, mert azért most már kezdem érezni, hogy elég sokat mentünk, kicsit még a lábaim is átfagytak, amit most, hogy a melegben állunk percek óta, tapasztaltam meg igazán. Szóval lépegetek Thomas után, a puffos részre, gondosan pakolom le az ajándékaimat, és ahogy megérkezik a tea, ki is töltök egy nagy bögrével, sok cukorral, mert nekem kell, hogy pörgessen. Csokit nem nagyon eszek, de a cukrot nagyon igénylem.
- Huh, bonyolultan. Huszonnegyedikén este itt leszek még, akkor Cath-tel feldíszítjük a fát. Aztán hajnalban hazaindulok, elkísér, mert Denis még nem tudja, hogy jön-e, utána én az új évig valószínűleg otthon leszek, Cath meg elmegy az ő családi vacsorájára, aztán azt mondta, hogy alaposan ki akarja takarítani a házat, és olyankor jobb, ha senki sincs ott. Ijesztő, amikor beindul.
A végére megint nevetnem kell, mert egyszer láttam egy ilyen műveletet tőle, és eléggé ijesztő volt, szóval jobb lesz nekem otthon, kicsit anyával meg apával, és talán jön Denis is. Bár, hogy mennyire lesz akkor jó, azt nem tudom, mert mostanában nem találkoztunk, de ha találkozunk, akkor lehet, hogy tényleg megfojtom az elmúlt hetek eseményei miatt.
- Nálatok?
Kérdezek vissza az első korty előbb, majd belekortyolva a teába egyszer, majd még egyszer ízlelgetem, és kicsit hümmögök. Még nem ittam ilyet, tetszik az íze, jól esik, ahogy libabőrös leszek a hirtelen jött melegtől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A nagyoktól hallottam fél füllel, hogy a falu pizzériája körül nincs minden rendben. Lejött a festék, vagy talán a vakolat is? Sosem voltam még ott - mert nem volt kivel -, de kívülről már láttam, nagyon kis hívogató épület. Ha belülről is az, akkor kár érte. Hallottam valami tulajdonosváltásról is, persze nekem ezek a nevek semmit se mondanak, a tanári gárdával is még csak ismerkedek, nem hogy a faluval legyek képben. Figyelemmel kísértem hát a híreket, így jutott el hozzám a közös festés programja, amire a diákok közül is többeket beszerveztek. Egyrészt jónak találtam ismerkedni, szétnézni a faluban, kifogást keresni a lógásra, másrészt a segítséggel járó kedvezmény is nagyon-nagyon sokat nyomott a latba, így végül úgy döntöttem, hogy eljövök.
Festeni azt talán még tudok. A múltkor kiderült, hogy csaposnak még ügyetlen lennék, meg úgy majdnem mindenhez, ahol a fizikum egy kicsit is előkerül. A művészkedés más dolog, a rajzolás ügyesen megy, csak időm nincs sok rá évközben.
Biztos nagyot néz majd anya, amikor megtudja a baglyomból, hogy micsoda kedvezményt dolgozott ki magának a fiacskája. Így legalább, ha a szabad hétvégén leengednek, olcsón megúszom az étkezést, félre tudok tenni másra. Kabátom alatt otthoni, kényelmes ruhában érkezek, amit nem bánok, ha koszos lesz. Játszóruha-féle nem sok került a bőröndömbe egyébként, miért is nézzek ki szakadt lelencnek egy iskolában a többiek előtt, viszont kényelmes ruhákból bőven akad, és a manók biztosan ki tudják szedni belőle a festéket, ha mégis elrontanék valamit. Követek egy lányt, aki mintha szintén a pizzázó felé tartana, úgyhogy legalább nem egyedül érkezem. Szavaira elég furcsán nézek, de elengedem a fülem mellett.
- Hali, hát... azt hittem céltudatosan a festésre jöttél - magyarázkodom, ahogy megkésve belépek. Pedig mintha láttam volna őt a körletünkben, csak felismer. Addig halkan köszönök a többieknek is, amit gondolom senki nem hall meg, de fél füllel elkapom azt, amit az egyik fiú mond háztársamnak. Szememmel azt keresem, hogy mit is csinálhatnék. A szabad ecset és vödör viszont adja magát. Szeretnék mihamarabb beállni, de attól csak jobban zavarba jövök, hogy itt rajtam kívül szinte mindenki felnőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Lehet, hogy most túl messzire ment - vernek benne visszhangot a férfi szavai, és a hirtelen jött indulaton annyira megdöbben, hogy szólni is elfelejt, csak bólint a kérésre. Nyugalmát valószínűleg nagyban támogatja a szervezetébe diktált nikotin is, ám a hangsúly ellenére, tényleg nem bánja a feladatot amit kapott, így hát meg is indul hátrafelé, a konyhába. Míg a fekete fő, egy gyors önvizsgálat sem derogál neki, és - csodák csodájára -, úgy veszi észre, mintha kissé nehezen szokna vissza főnöke (ismeri ő ám ezt a szót) alá, az egyedül töltött két hét után.
De azért valljuk be, abban is van némi igazság, hogy ha nem akarjuk, hogy valaki a saját lábára álljon, ne hagyjuk egyedül két hétre, ekkora felelősséggel a vállán, és főleg ne álljunk meglepetten, ha végül megbirkózik a feladattal. Elvégre neki volt a kérése, hogy ne legyen semmi baj amíg a férfi vissza nem jön, nem igaz? Azt hiszem erre mondják, hogy a hatalom megrészegít, ahogy Sonja is megérezte milyen a saját feje után menni (persze, hibázott itt-ott, de minden ki lett javítva mire Bánki visszatért), nehezére esik neki visszailleszkedni korábbi helyzetébe.
Viszont láthatóan a férfi ezt várja tőle, úgyhogy megkapja - jut döntésre mire elkészül a kávé. A friss főzetet kiviszi a nagy térbe, lepakolja a többi étel-ital mellé, és nem is rest finoman felhívni rá az érdeklődők figyelmét. Pohárra, belevalókra sem lehet senkinek gondja, minden oda van készítve.
Elhatározásával felvértezve magát néz körbe, ki hol tart, mit hol segíthet, így látja, hogy a legtöbben már egész szépen elrendeződtek, és alapoznak. Picit habozik, majd azért átlagos, nem tolakodó határozottsággal indul meg főnöke felé.
Az előbbiből tanulva inkább Bánkihoz lép oda előbb, mielőtt bármibe belekezdene, hiszen ha másodjára is ilyen hangsúllyal küldődik odébb, önvizsgálat ide vagy oda, bizony megeshet, hogy nyugalma némiképp megbomlik.
- Bocs a korábbiért - kezdi így, igyekezete szerint finoman, nem a legfontosabb rész közepén szakítva meg a beszélgetést. - Hová menjek? - kérdez, ha a férfi rá figyel, és inkább lenyeli most kicsit a büszkeségét, hátha a jóviszonyuk még menthető. Az elején még tökre megvolt a közös hang, és ha ez kell ahhoz, hogy visszataláljanak oda, hát istenem. Belefér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Fárasztó nap volt ez a mai. Karácsony van, és igaz, hogy a suli egy része hazautazott, de még így is maradtak páran. Na ez a pár diák arra jutott, hogy mennyire jó lenne egy kisebb bulit csapni a faluban. Na és hol máshol?! Természetesen a csárdában. Na és ki volt ma estére beosztva? Természetesen én! Ami egyébként tök érthető, mivel se kutyám, se macskám, így ráérek. Vagyis macskám van, de ő megszokta, hogy egyedül van, illetve neki a karácsony is ugyan olyan nap, mint az összes többi, leszámítva azt, hogy teljesen elbűvöli őt a sok szép csillogó dísz. A kis társaság igen korán érkezett és elég korán ki is csapta magát, szóval talán időbe tudok zárni. Este 11 óra van, a vendégek legnagyobb része már távozott, de van a kitartó banda és a törzsvendégek. Mivel egyedül vagyok így már hullának érzem magam, de muszáj bírnom. Éppen 6 korsó sörrel és ugyan ennyi pálinkával egyensúlyozom a társaság irányába. A srácok eddig jó fejek voltak, semmi gondom nem volt velük, de már kezdenek eléggé lealjasodni, így egyikük nagyon viccesnek találja azt, hogy kicsit megpaskolja a fenekem. Mivel a kezem tele van, így nem tudok visszkézből ütni. Szépen lepakolom a kért italokat az asztalra, a tálcát a kezembe tartva magam mellé lógatom, majd a fogdosós fiú felé fordulok. Egy kisebb monológot mondok neki az alapvető illemszabályokról, illetve, hogy kinek a seggét fogdossa, majd távozok. Mivel a fizetésem és a jattom is tőlük függ, így nem tehetem meg azt, amit egyébként tennék. Nehéz visszafognom magam, de muszáj. Kell ez a munka. A pult mögé érve felsóhajtok, majd a csepegtetőhöz lépek és komótosan törölgetni kezdem a még kissé nedves poharakat. Most éppen senki nem kér semmit, így talán tudok picit pakolászni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Nem, az annyira nem. Bár tanultam pár dolgot, meg voltak vicces sztorik - röhögtem magamon, ahogy felrémlett bennem pár dolog, de tudtam, hogy a magam szórakoztatása most egy kisit eltúlzott lenne, ha kitartana. Igazából nagyon nagy volt bennem az izgalom, hasonlóan éreztem magam mint annak idején az első küldetésemen. Azt a jót, ami kellemesen végigfut az egész szervezeteden, mikor várod, de a kiszámíthatatlansága az eseményeknek doppingol. A gyógyszerek, az életem alakulása vagy a sok nyűg sokáig ezt nem hagyta, hogy előjöjjön. Aztán jött ez a vörös szerelemnő, és megint volt egy nagyobb berobbanásom. Olyan vagyok mint egy hetvenből csórt berobbanó motor, ami néha meg, néha meg bele kell rúgni kettőt.
De ezt a hangulatot hamar elhagytam, kicsit meg is állt bennem az ütő meg a vérem is elment valamerre, mert a lesápadásom megmondtam volna tükör nélkül is. Kirázott a hideg, a lehető legrosszabb értelemben, főleg az ugatáskor, addig csak dolgoztam fel a Dávid nevet meg a bilétát.
- Igen, figyeltem - közöltem lesokkolva. Nem tudtam erre mit kellene mondani, tenni. Azt hittem itt ma maximum én okozok bárkinek meglepetést és az is jó lesz. Ezt viszont nehezebb feldolgoznom, mint gondoltam elsőre. A hideg végigjárta a gerincem és nem is akart elmenni, olyan érzésem lett, mintha figyelnének.
- Meghalt? - néztem rá tág pupillákkal az asztallapra nyomva a tenyereim, azt hiszem az arcomon lévő értetlenség előbb csalódottságba majd keserűségbe csúszott. A tartásom megereszkedett, a szék támlájához dőltem és az ölembe bámultam. Percek telhettek így, mert nem igazán tudtam megszólalni. Azt hiszem nem erre vártam. ERRŐL NEM VOLT SZÓ.
- Mikor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Hálás mindenkinek, aki itt van, aki még esetleg beesik, aki csak véletlen erre jár és dob nekik egy mosolyt. Nyilván egyedül is képes lenne megcsinálni, vagy kiadhatta volna kötelező műszakban is, de azt szerette volna, ha mindenki önként jön. Azt sem bánja, ha fél óra múlva már csak egyedül van itt. Akkor sem fog senkire sem rossz szemmel nézni holnap. - Még annyi, hogy nincs kötött munkaidő vagy ilyesmi. Ha meguntad, elfáradtál, éhes, szomjas vagy, menj nyugodtan.. - szeretné nyomatékosítani bennük ezt. Ő ma nem olyan főnök, mint amilyen holnap a nyitás előtt lesz. Most egy közülük, aki nen fogja kihúzni magát, ugyanakkor, ha éppen éhes avagy szomjas, leteszi majd az ecsetet.
Mivel Belián, az az áldott jó lélek, segít a véletlen idetévedő hölggyel, így ő már nem magyarázza el újfent a helyzetet, hanem keres ecsetet, ruhát és festéket, hogy az Előkészítős kollegina mellé ne csak a kaja társaságában csatlakozzon.
- Terheket? Ugyan már.. - maximum nagy nyomás van rajta, mert érzi, hogy mindenki azt várja, mikor fog elbukni. Csak ezért nem küldött el mindenkit messzire, mikor hazaért és ez a látvány fogadta. Pedig komolyan megfordult a fejébe, hogy éjszaka idecsődíti az egész személyzetet és kiadja az útjukat.
- Ne hajszold túl magad - adja a tökéletes atyai tanácsot, mintha egy ezer éves bölcs öreg lenne. Közben pedig elfojt egy ásítást, amiről eszébe jut, hogy kész lehetne már az a kávé..
- Hidd el, rájön majd, hogy te vagy a legjobb dolog az életében - próbál egy biztató mosolyt elővarázsolni arcára, de ekkor jön egy újabb ásítás, aminek köszönhetően arca furcsa grimasz vesz fel. Hiába. Bánki még ebben az állapotban is a falu bohóca.
- Nem szoktam semmit sem megfogadni - olyan felesleges körnek tartja ezt. Nem éli azt, hogy csak szeretet ünnepén kell csak szeretni egymást, meg csak szilveszterkor lehet megfogadni bármit. Ez ostobaság, ha valakit szeretni akarsz, máskor is szeresd, ha pedig változtatni akarsz az életeden, ne csak azért tedd, mert megfogadtad az újév tiszteletére.
- De, ha nagyon szeretnél kisajtolni egyet, akkor talán az kész jövőre a cél, hogy ne fussak olyan szekér után, ami nem vesz fel - mosolyodik el keserédesen, s még mielőtt bármi csöpögős érzelmi katyvasz jöhetne még belőle, megérkezik Sonja.
Bánki sóhajt, egy nagyon mélyről jövő levegő áradat ez. Tekintetét lassan emeli a nőre, s minden mára megmaradt kedvességét igyekszik összekaparni, mielőtt megszólalna. - Haza - igen, menjen haza, ha nem képes önállóan találni magának valamit. Két hétig olyan jól elvolt itt, mint egy királykisasszony, akkor nehogy már ne találjon magának valami feladatot. Ha még a nő kíván valamit mondani, akkor figyelmét megkapja, de aki jól ismeri Bánkit, az tudhatja, hogy ő tényleg igyekszik mindenkivel megtalálni a közös hangot. Ám, ha fáradt, éhes és úgy érzi fúrják, akkor nem fog jó pofát vágni. Ennyire nem ostoba.
A Machay lánnyal lefolytatott beszélgetés után úgy dönt, most kell ennie és koffeint is bevinni a szervezetébe, így a lelkesen összeszedett festéshez való cuccokat leteszi, szerez magának és Emilynek egy feketét, majd felül az egyik asztal tetejére és onnan néz körbe.
- Egyszerűen nevetséges ez az egész. Szerintem így jelez az univerzum, hogy mekkora egy barom vagyok, hogy ebbe belevágtam - miközben beszél, kicsomagolja az egyik kenyeret, s szavai után végre harap egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Mindenki nagyon elvolt a dolgával. Mögöttem közvetlenül jött be egy másik fiú, neki mosolyogva köszöntem, ahogy ő is tette. Aztán az a férfi válaszolt még egyedül, akit az iskolában láttam már.
- Hm.... - fejtettem ki neki gondolatmenetemet, és mivel úgy láttam itt mindenki csak jön-megy, ahogy tetszik gondoltam, mi mást csinálhatnék, minthogy akkor beállok én is. Becsuktam az ajtót, és beljebb léptem. Hajamat rögtön elkezdtem összerakni a tarkómnál, hiszen nőből vagyok, és nekik mindig van minimum egy hajgumi a csuklójukon. Utána levettem a kabátom, és miközben beszéltem oda dobtam, ahol a többiekét láttam. Végül is ha nagyon nem tetszik nekik, akkor majd fognak, és mindenestül kitoszogatnak a pizzériából.
- Akkor ha nem zavarok, elkezdhetem a plafont. Jó az egyensúlyom - válaszoltam ugyanannak az egy embernek, hiszen úgy tűnt ő van ott vezető pozícióba. Felkaptam az egyik ecsetet, és odaléptem hozzá. - Van itt esetleg egy létra vagy egy-két szék? Csak mert nem hiszem, hogy eggyel elég magas lennék ehhez az egészhez, de kettő már tuti jó - próbáltam összerakni a fejemben a képet. Persze nekem egyértelmű, hogy a két szék semmi, de lehet az itteniek majd csak néznek, hogy mit akarok én azokkal. Pedig nekem egy kifeszített kötél is elég lenne ehhez a mutatványhoz, és legalább nem esnék ki a gyakorlatból sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Sejtette, hogy nem lesz ez olyan könnyű. Talán kicsit korai is volt a dolog. Vagy nem? Hiszen mégis meddig várhatott volna még ezzel? Amíg Roxynak elege nem lesz? Vagy az esküvőig? Esküvő? Na tessék, annyira rástresszelt már a szituációra, hogy hirtelen rémképeket is lát.
Léda dühösen nézett rá, ő pedig viszonozta ezt. Olyan fejet vágott, amit mindig akkor alkalmazott, amikor Léda nem viselkedett rendesen, és ezt némán a tudtára akarta adni, hogy moderálja magát. A kérdésre nem akart ő válaszolni, azt akarta, hogy ők intézzék el maguk között, és neki csak akkor keljen közbeszólnia, ha nagyon elfajulnak a dolgok. Vagyis csak a húga.
- Ülj csak be, mit hozhatok? - kérdezte Roxytól, ahogy mutatta a helyet neki, mint egy igazi úriember. Legszívesebben megint magához húzta volna a lányt, de nem akarta ezt a kislány előtt csinálni, hiszen az csak újabb feszültséget keltett volna.
- Neked akkor egy dobostorta és egy forrócsoki, ugye? - kérdezte húgától, és amennyiben igenlő - vagy Lédából kiindulva semmilyen - választ kapott, elindult a pulthoz, hogy kikérje a kért sütiket, illetve italokat. Közben folyamatosan szemmel tartotta a kis boxukat. Hihetetlenül hálás volt Roxynak, amiért eljött találkozni a húgával. És bárhogyan is sül el ez a délután, az este biztos meghálálja ezt neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az ajtó fölött bársonyos hangon csilingel az aranycsengő, ahogy óvatosan átlépem a cukrászda küszöbét. Bár mindig, mindenhol körbenézek, most egyetlen pillantást sem vetek a vendégtér felé, hiszen tekintetem azonnal megragad az édességpult fölé hajoló ismerős alakon, és azt, ha akarnám, sem tudnám elválasztani tőle. Zöldfényű íriszeim szótlan figyelik alakját, mellkasom előtt összefűzött karjaim fölött némán várok, a kisasszony hátha még a mai nap folyamán kitalálja, mit kíván. Nem siettetni akarom, ráérek, csak a hangjára vágyom, mint egy idióta kamaszfiú, aki még magának sem hajlandó bevallani, hogy rég kinőtt a lányok hülyék éveiből. A napjai tehát innentől kezdve meg vannak számlálva.
Míg a nő hátát nézem, azon filozofálok, vajon szabad-e megszólítanom azok után, hogy az évekkel ezelőtti incidenst követően az idei, gondolom, boldog karácsonyából is sikerült lecsippentenem egy napot. Örülnék, ha beszélhetnénk, ha egy kis időt együtt töltenénk, még akkor is, ha pontosan tudom, ebből, belőlünk nem lesz többé az, amit annak idején könnyű homokszemcseként hagytam kiperegni az ujjaim közül. Azt viszont nem tudom, ő hogy fog reagálni, ha hátrafordulva rám néz.
És akkor egyszerre meginduló szívvel pillantok le a kezemre, amin ott csillog házasságom záloga, és amit majd három éve minden nap viselek - akkor is, ha dolgozom, akkor is, ha mással vagyok. Nem vettem még le soha, most mégis úgy érzem, meg kell tennem, holott abban sem vagyok biztos, hogy Nadine - ha észrevesz egyáltalán - nem zár egy mosolygós intéssel rövidre. A szívem ritmikátlanul ver, ahogy a gyűrűmmel farkasszemet nézek. A gondolataim, mintha viharos tengeren hajóznék, keményen csapdosnak - fogalmam sincs, mit tegyek. Végül felpillantok a nőre, és nyelek egy nehezet.
Nem akarok hazudni Nádjának, de kínos helyzetet szülő, akár kimondatlan kérdésekre sincs szükségünk. Hiába húzom az időt, hiába keresek pro- és kontra érveket zakatoló agyamban, tudom, hogy erről, itt és most, nem szabad tudnia. Egyetlen gyors mozdulattal, mintha soha nem is létezett volna, mintha soha nem is rendelkezett volna semmilyen jelentőséggel húzom le a gyűrűt az ujjamról, és rejtem azt mélyen a nadrágzsebembe, majd megdörzsölve a helyét tekintetemet újra Nadine hátára emelem.
Ez vagy, Noel.
Férj, aki megtagadja a feleségét, hogy közelebb kerülhessen a napjait megszépítő, nyomorult vágyához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Hajnal van. Még a napkeltétől igen messze állunk, de mivel erősre sikerült az este, így kettő óra után sikerült csak kitennem az utolsó vendéget. Ezt követtem még a pénztár rendbe rakása, átszámolása, mosogatás, elpakolás, takarítás. Szóval bőven volt már három óra is, mikor végre végeztem. A raktár egyik zugából előkotortam a kabátom és a táskám. Miután mindent magamra húztam – értsd ez alatt kabát, sapka, sál, kesztyű, táska – újra ellenőriztem minden ablakot. Az utca felőlieket szoktam a végére hagyni, mivel értelemszerűen ezek mellett van a kijárat. Mikor kilépek az ajtón még egyszer hátra fordulok, hogy megbizonyosodjak a villanyok állapotáról, végül a kijárat csukódik, végül pedig egy kattanással zárul a zár. Mint mindig, most is körbetekintek, de valami nem stimmel. Biztos sokaknak ismerős az, mikor úgy érzed, valaki figyel. Na ez így hajnalba, tök egyedül az utcán, eléggé félelmetes tud lenni. Még jobban körbetekintek, mikor is egy ismerősnek vélt alakot látok a fák mellett elosonni. Mintha a „kedves” exem lenne, akitől nem sikerült a legjobban búcsút vennem. Arról a csöpp összegről nem is beszélve, amit elvettem tőle, mivel járt nekem. Egy igen nagyot nyelek, miközben lassú, higgadt mozdulatokkal kezdem a csárda kulcsát keresni zsebembe. Mikor végre megvan, szélsebesen dugom a zárba, nyitom az ajtót, majd belülről újra bezárom. Futva haladok a pult mögé, ahol a földre roskadok. Táskámban kezdek turkálni, ahonnan előbb a telefonom, majd a cigim kerül elő.

„Csárda, SOS”

Remegő kezekkel pötyögöm be ezeket, majd nyomok rá a küldés gombra. Következő pillanatban már a számban a cigi és kattan az öngyújtó. Lehet ezért meg leszek ölve, de  most még ezt is vállalom.
- Gyere már… – motyogom magamban, miközben mélyeket szívok a cigarettából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Hogy mi volt az elsődleges szempont? Az, hogy tető legyen a fejem felett a szünetek alatt is. Hát ez volt az elsődleges szempontom. És nyilván, hogy én egyedül fenn tudjam tartani, ne kelljen rohangálni senkihez se anyagi kisegítés miatt például. Ha minden kötél szakadt volna, akkor lakótársat is elfogadtam volna persze, nyilván nem egy szobában azért. Nem úgy, mint a kastélyban. De ezeket nem kezdem el kifejteni a lánynak.
- Lehet, hogy szerencséd lesz és pont akkor találsz egy ilyesmit, mint én – vonok vállat, mert hát ki tudja, hogy mi lesz kitudja mikor. Mert egyelőre még nem is akar keresgélni, csupán ábrándozik, álmodozik a dologról. Na meg persze, ki tudja. Ha úgy jönnek össze a dolgok azzal a sráccal, hát az  is lehet, hogy rögtön összecuccolnak. Sose lehet tudni. Dana a munkalehetőségre sem úgy tekint még, ahogy én. És ha a kastélyban lakva kezd el dolgozni, akkor egy jó darabig nem is fog. Valószínűleg én lényegesen tovább kitartanék egy kevésbé tökéletes helyen, mint ő. Mert nekem muszáj. Fizetni kell valamiből a lakbért, a kaját. Nem tehetem meg, hogy ide-oda ugrálgatok. Persze ha biztos-biztos a másik állás, és az, hogy az tényleg annyival jobb, akkor igen. De szerencsére nincs is okom azon töprengeni, hogy talán váltanom kéne-e. Nem mondom, hogy könnyű a pizzériában dolgozni, de szeretem csinálni. Jól kijövök a kollegákkal is, a főnökkel is.
- Jól van, tegyél úgy. Azt garantálom, hogy nem fogsz panaszkodni a szakácsunkra. Nagyon érti a dolgát! – állok neki rögtön dícsérni a kollegát. Isteni finom pizzákat tud csinálni, nem csak azokat, amik az étlapon vannak, hanem a teljesen speciálisakat is, amikkel mi néha letámadjuk.
- Hm? Ja, semmi gond! Azt hittem, hogy mondtam már, hogy nem szeretek hazajárni vagy hogy nem szoktam vagy ilyesmi. De, nem gáz egyáltalán – nyugtatom meg szapora fejrázás kíséretében. Ez egyáltalán nem kellemetlen helyzet, sose éreztem nagyon megrázónak a tényt, hogy én nem úgy jövök ki a szüleimmel, ahogy mások szerint kéne. Hogy én csak magamra számíthattam már jó rég óta. Nekem … ez a természetes. Az viszont kicsit furcsa és meglepő, hogy Dana ennyire visszakozik és elnézést kér emiatt. Tapintatosabb, mint volt.
- És miket szoktatok csinálni karácsonykor odahaza? Mi a program? – kérdezek vissza gyorsan érdeklődve. Egy picit azért is, hogy oldjam a benne keletkezett feszültséget, és azért is hogy érezze, hogy tényleg semmi baj nincs azzal, hogy beletrafált a dologba. Nekem nem gond. Na meg azért is kérdezem, mert érdekel. Nyilván, különben nem kérdezném.
- Újévi? Hm, még nem tudom. De nem szoktam nagy dolgokat megfogadni, csak olyat, amit tudom, hogy meg is fogok tudni valósítani. Például, hogy kiolvasom az új könyvemet teszem azt 5 napon belül, vagy hasonló. Lehet, hogy idén valami nagyobb volumenű dolgot fogadok meg. De, ezek szerint te nem is fogsz fogadalmat tenni? És a szilvesztert is otthon töltöd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Adél

Hiába mentem el az erőnlét termébe, hogy egy kicsit karban tartsam az izmaimat, és a sportolással levezessek némi feszültséget, ez nem egészen sikerült. A zuhanyt követően csak forgolódtam az ágyamban, hiába próbálkoztam olvasással, nem tudtam elaludni, mindvégig csak az otthoni gondok jártak a fejemben. Döntenem kellett volna minél előbb, mert a húgom napról napra több időt töltött az apámmal, s már előre féltem attól, hogy bántani fogja őt. Ha nem fizikálisan, akkor talán lelkileg. Eszembe jutottak azok az esték, amikor anyámat szidta, mindig veszekedett vele és soha nem volt jó neki semmi. Engem nem bántott, többnyire tudomást sem vett rólam. Egyszer akart csak megütni, akkor is azért, mert anya védelmére keltem. Ennek ellenére nem tudhattam azt, hogy mit hoz ki belőle az ital, s vajon nem-e fog kezet emelni a húgomra. Emiatt többször is volt rémálmom, most viszont az álmatlansággal küzdöttem.
Már harmadszor ültem fel az ágyamban, annak szélén támaszkodva egyik kezemmel, másikkal a szemeimet dörgöltem, s hosszan fújtam ki a levegőt, hogy így próbáljak megszabadulni a terhektől. A telefonom ekkor rezzent meg az éjjeliszekrényen, hunyorogva pillantottam a kijelző éles fényeibe, s először az órát akartam lecsekkolni. Hajnali három körül lehetett. Ki a f*** keres ilyenkor?
Először el sem tudtam képzelni azt, hogy ki lehet, de ahogy megnyitottam az üzenetet, megláttam Adél nevét, és a sorait, már azonnal tudtam, hogy baj van. Ő nem az a csaj, aki csak unalomból küldözget ilyen sms-eket. Vagány lány, tele tetkókkal, aki képes megvédeni magát a legtöbb helyzetben. Ez viszont sokkal komolyabb lehetett ennél. Nem is ültem tovább tétlenül, azonnal felpattantam, majd megbotlottam a szőnyeg szélében, amire egy szitokszó is kicsúszott a számon, majd sietve kaptam magamra a gatyát, zoknit, pólót, pulcsit, hogy végül bakancsomba ugorva, kezemben a kabátommal megiramodjak a csárda felé.
Hogy ne kelljen rám sokat várnia, hoppanálva érkeztem meg a csárda közelébe, onnan pedig csak néhány métert kellett megtennem sietős léptekkel, hogy aztán elérjem az ajtót. Közben már írtam neki egy sms-et hogy úton vagyok, így nagyjából az üzenetváltást követő negyed órán belül odaértem a vendéglátóegység elé, s azonnal bezörgettem annak az ajtaján.
- Adél, én vagyok az, Soma. Engedj be! - tovább kopogtattam, remélve, hogy nem értem ide túl későn, közben egyik kezembe vettem a pálcámat, és körbepillantottam, hogy minden rendben van-e a közelben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Karácsony környékén általában teli vagyok édességekkel. Mindig mindenhol mézeskalácsot, sütit tukmálnak az emberre, és a végén már csak arra vágyik, hogy egy kiló sót is magába öntsön. De valahogy a cukrászda kínálata mindig lenyűgöz, és sikerül azt az ízharmóniát eltalálniuk, amit ilyenkor sem érzek soknak. De legalább megkímélem magam a fáradtságtól, hogy nekem kelljen elkészítenem őket. Na nem mintha akkora konyhatündér lennék, de hát ahogy szokták mondani, aki olvasni tud, főzni tud… én meg meglehetősen pontosan idézem vissza a receptek hozzávalóit és lépéseit.
- Kérnék a macaronokból is egy közepes dobozzal - mutatok csillogó szemekkel arra sok kicsi süteményre. Na ez az, amit tényleg itt tudnak a legjobban. És külön varázsuk, hogy mindegyikben van valami kis bűbáj. Az egyik megnevettet, a másiknak olyan íze van, mint mikor frissen ropog a hó a talpad alatt, a harmadik sima ribizlis, egészen addig, amíg le nem nyeled, mert aztán még egy ideig megszínezi a nyelvedet vérvörösre. Sosem tudhatom, hogy Leonie vagy Kevin mikor bukkan fel, és ezek nekik is a kedvenceik.
- Hm, az a málnahab valami újdonság? Mert akkor szívesen megkóstolnám azt is - gondolkodom el a pult fölé hajolva. A tudatomba csak halkan kúszik be a csilingelő ajtónyitás hangja, és valahogy megbizsergeti a tarkómat egy érzés, mintha figyelnének. Kicsit hátrébb lépek, és feltekintek, mikor a macaronos dobozt átveszem. Aztán hátrafordulok, és egy pillanatra bennreked a levegő. Talán mérgesnek kéne lennem, hogy megint belébotlok, de ehelyett csak egy lágy félmosoly kúszik az ajkaimra.
- A macaronokat itt csinálják a legjobban, szerintem érdemes megkóstolnod - vonom meg a vállam. Majd felkapom a fejem, mikor az eladó már másodszorra kérdezi meg, hogy a málnásat itt kívánom-e elfogyasztani. - Oh, igen, igen, köszönöm, itt enném - hogy tulajdonképpen miért igennel válaszolok, azt nem tudom. Egy pillanattal ezelőtt még azt terveztem, hogy csak fogom a süticsomagot és megyek is haza, de most… hát.. csak megkóstolom az új ízeket. A kezemben a málnással közelebb lépek Noelhez.
- De ha bejglit ennél, akkor csakis a házi, az otthon-ízt nem tudják olyan jól belekeverni itt - folytatnom még az előző - sütikről szóló - gondolatmenetemet, majd elindulok keresni egy üres asztalt. És valahol ott a szívem berepedezett szegletében suttogva kel egy remény, hogy talán nem egyedül fogyasztom el a kis édességet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Múlnak a percek és számomra olyan, mintha egy órája ülnék a földön. Fejemet a pultnak döntöm és az előttem álló szekrényt bámulom, mely roskadozik a különféle rövidektől. Újra beleszívok a cigarettába, ami így el is fogy. Cipőm talán elnyomom a csikket, majd a kukába pöccintem. Felállok és egy feles poharat veszek elő a helyéről, a pultra csapom, majd újra a felhozatalt kezdem vizsgálni. Nem sokkal később a kis pohár megtelik csordultig ginnel, amit egy húzásra meg is iszom. Érzem ahogy átjárja egész testemet az alkohol, amely először bizsergető, majd hirtelen mintha minden erő eltűnt volna belőlem, teljesen lezsibbadok a fejem búbjától a talpamig. Igen, most erre az érzésre van szükségem, mivel pár percig talán elfeledteti velem, hogy ki vár rám odakint. Leguggolok és újra a táskámban kezdek kutatni. Egy újabb szál cigaretta kerül elő, melynek vége az öngyújtó kattanása után pirosan kezd izzani. Mélyet szívok belőle, majd felegyenesedek és felülök a pultra. Várok. Szerencsére már csak pár perc és hallom az ismerős hangot. Hirtelen mintha nehéz súlyokat vettek volna le rólam. Talán még egy mosoly is átsuhan arcomon. Leugrok a pultról és az ajtóhoz sietek. Ahogy az ajtó kinyílik, Somát a karjánál fogva rántom be az épületbe, majd zárkózom vissza. Ezt követő mozdulatom akarva akaratlanul jön, ugyanis a nyakába vetem magam és szorosan megölelem.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – motyogom a nyakába fúrva arcomat. Igaz, Soma fiatalabb nálam pár évvel, de ennek ellenére nagyon jól kijövünk. A hasonlóan szar gyerekkorunk, illetve az együtt ledolgozott nyár elég szoros köteléket hozott létre kettőnk között. Lemászok róla, majd újra a pult felé veszem az irányt.
- Bocsánat, hogy ilyenkor rángattalak ide, de megmondom őszintén nem mertem volna egyedül kimenni az utcára. Vagyis megtettem, mivel elindultam hazafelé, de mintha a kedves exemet láttam volna. Tudod, akitől megfújtam egy kis pénzt, mivel nem fizette ki a munkámat. – kezdek bele, majd a pulthoz érve előveszek még egy poharat, ezt követően pedig mindkettőt színültig töltöm. A tiszta poharat Soma felé lököm, ezzel jelezve, hogy az övé. Újra beleszívok a cigibe, mely a nagy ölelgetés közben kissé leégett.