Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
egy délután a cukrászdába menet | x


Én nem vagyok sokkhatás alatt. Én izgatott vagyok, mint életem nagyjából minden percében, csak mindig más-más mértékben. Igaz, nekem nem fekszik senkim ispotályban meg nem ért senkit semmilyen bántalom. Hogy pontosak legyünk: nem tudok róla. A bácsikámmal naponta történnek eszméletlen dolgok, de azokról én nem tudok. Elég az hozzá, velem nem estek meg ilyen érdekességek. Nem csókolóztam se lányokkal, se fiúkkal és nincs az otthonomnak olyan szeglete, amin ne a világ minden örömével ballagnék végig. Most viszont ezzel a világ minden örömével a falu utcáján baktatok. Megyek forrócsokozni. Derákig érő barna kabát van rajtam, sötét nadrág meg az elhagythatatlan navinés sál.
Egyből észreveszem a fehérlő hólányt. Gyorsítok lépteimen.
- Szia! Boldog Új Évet! - kívánom neki vadalmaként vigyorogva, amint odaérek.
- Gyere, menjünk, nehogy megigyanak mindent előlünk! - váltok ál-aggódón sietősre. Nem kell nagy színészi teljesítmény, mert szeretek amúgy is aggódni. Mármint nyilván nem szeretek. Ez csak egy kifejezés, tudjátok.
- Ülünk az ablak mellé? - kérdezem, miközben letekerem a sálam, meg kigombolom a kabátom, aztán le is veszem. Közben körbenézek és sok ismerős arcot látok. Odamosolygok vagy integetek néha valakinek. A legtöbbüknek a nevét sem tudom, csak hogy bagolykövesek és hogy váltottam már velük pár szót. Vagy csak egymásra köszöngetünk mindig és ennyi.
Helyet foglalok a kényelmes székben, szemben Annievel és már veszem is kézbe az itallapot. Számat néha megnyalva mustrálom a kínálatot. Olyan jól hangzanak mind. És még csak a forrócsokikat nézem. Hiszen ezért jöttünk.
- Sütőtökös fahéjas? - sikkantok fel szinte, ahogy ezt meglátom, aztán ahogy rájövök, hogy hangos voltam, zavartan nevetek a lányra. Meg mások is nevetnek kicsit körülöttünk rajtam. Még jó, hogy velük nevetek.
- Ez eldőlt - csukom be lazán a kis füzet fedelét.
- Te mit fogsz kérni? - kérdezem, feltűrve közben sötétkék pulcsim ujját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


- Nagyon csinos vagy - pillantok végig ragyogó arccal a lányon. Nem gondolkozom a bókon, csak úgy kiárad belőlem. Ki kellett mondanom. Persze, minden alkalommal szép volt, amikor találkoztunk, hiszen szép úgy, ahogy van, de most meg annyira, hogy ezt muszáj voltam szavakba önteni.
- Én is - értek egyet az ablak melletti üléssel.
- Bent vagy valahol, de olyan közel van minden, hogy azért kicsit mintha kint is lennél. Csak itt melegebb meg kényelmesebb - taglalom, én miért szeretem azt a helyet, amit ilyen nagy egyetértésben kiválasztottunk.
- Persze - bólogatok a kérésére. Megkóstolhatja majd a remeket, naná.
- Az almáspitét én is, viszont inkább tejcsoki párti vagyok. Az étcsoki nekem nem elég édes - vonok vállat. Ettől függetlenül lehet, kérek majd én is kóstolót.
Ha szeretne jó híreket hallani meg örülni, akkor emberére talált. A jó hírek meg az örülés a specialitásom, tekintve, hogy csaknem bármit képes vagyok jó hírnek tekinteni, örülni meg kb. ugyanennyi dolognak tudok.
- Csodálatos volt - kezdem meg az áradozásom.
- 24-én délután díszítettük fel együtt a fát Liam bácsival. Korábban akartuk, de közbejött neki ez meg az. Nem baj, mert én meg addig még egy kicsit kidekoráltam a lakást.. - mesélek és mesélek, folytatva azzal, hogy elmentünk pásztorjátékot nézni, aztán elköltöttük az isteni finom ünnepi vacsorát és éppen rátérnék a továbbiakra, amikor megjönnek az italaink.
- Köszönjük - mosolygok a pincérlányra, aztán emelem bögrém Annie felé. Belekóstolok a forrócsokiba, majd szememet lehunyva hümmögök, szinte kéjesen. Ez fantasztikus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
az étterembe érkezve még téliszünet előtt | x



[a karácsonyi vásárból jöttünk ide KATT ehhez archívum nézetre kell váltanod]
Csak helyeslek nagyban arra az ötletáradatra, ami a karácsony kapcsán kitör belőle. Szívesen megismerném más nemzetek hagyományait. Mondjuk elég sokat tudok szerintem, hiszen imádom az ünnepeket. Azonban mégis más mondjuk egy olyan esemény, ahol tényleg meg is tapasztalhatnád ezeket.
Nyelek egy nagyot, mikor azt mondja, pofon vágná azt, aki csak úgy megcsókolná a fagyöngy alatt. Nem mintha én ilyenre készültem volna, ettől függetlenül rosszul érint.
- Tényleg képes lennél csak így megütni valakit, aki éppen azt fejezi ki, hogy te meg tetszel neki? - bukik ki belőlem a kérdés, mint olyasvalakiből, aki ugyan kapott már párszor verést, ám vissza soha nem vágott. Meg kezdeni se kezdett. Egyszerűen hihetetlenül távol áll tőlem ez. Erre bevillan, hogy még mindig feltett szándékom küzdősportba kezdeni, ami nem tudom, hogy fog összeférni ezzel a mentalitással.
- Mármint az érthető, ha eltolod vagy elhúzódsz... oké, az is számít, hogyan csókol meg az illető meg milyen szándékkal. Mármint, ha például valaki menőzve csak úgy magához ránt, az nem szép, viszont, ha mondjuk felpillant a fejed fölött a fagyöngyre, aztán rád mosolyog és elkezd feléd hajolni... érted, az szerintem más - vázolok fel elé egy-egy kifejezetten konkrét helyzetet. Érdekes, mennyire megmozgatta az agyam most ez a téma, és hát nem átallom Laura elé tárni mindazt, ami megfordul a fejemben.
Izgalmas ez a Mikulássá válás. Lepillantok magamra, megtapogatom a ruhámat, meghúzogatom a szakállamat. Ez utóbbinak a megsimogatását a lány sem bírja megállni. Persze, hogy pihe-puha! Az én szakállam milyen lenne? Vigyorogva hagyom, hogy tapintgassa. Közben a szemem sarkából látom, milyen jót derülnek a mellettünk elsétálok is a télapóságomon.
Mikor végül visszaalakulok fiatalabb, vékonyabb hohohótlanságomba, valahogy akkor esik le, hogy mit mondott háztársam. Hogy még úgy is jól néztem ki. Ezek szerint így is jól nézek ki szerinte. Így, ahogy vagyok. Kellemesen elmosolygok ezen. Tán még akkor is így teszek, amikor már kéz a kézben ballagunk a Falatozó felé.
- Nagyon szereted a sokféleséget - állapítom meg, mikor belépünk. Hiszen az ünnepek kapcsán is arról beszélt, mennyire érdeklik az egyes nemzetek tradíciói, most meg az ennivalókat illetően is ezt hozza fel, a változatosságot.
- Én is - adom tudtára, hogy ebben partnerére akadt.
- Akkor te a napi ajánlatot választod? - pislogok körbe, a kirakott kínálatot nézegetve, miközben letekerem a sálamat meg leveszem a kabátomat és egy jól irányzott pálcamozdulattal a fogashoz lebegtetem őket szépen. Különben nekem még fogalmam sincs, mit eszek, vagy hogy eszek-e egyáltalán. Nem jutott eddig eszembe, hogy éhes lennék. Jó, azért néhány falatot mindenképp magamhoz veszek, hogy ne hagyjam cserben a lányt. Micsoda önfeláldozás! Micsoda tettrekészség!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Értem, persze, hogy értem. Nagyon szeretem, ha sokféle ember vesz körül, vagy ha sok dologból válogathatok. Nem is értem azokat, akik elzárkóznak mindattól, amit nem ismernek vagy ami nem veszi őket körbe állandóan. Ezek mind csak lehetőségek, amikkel szabadon lehet élni vagy nem élni. Részemről inkább élni szeretek velük.
- Sokat gyakoroltam - fedem fel a titkomat vigyorogva. Meg sem próbálok úgy tenni, mintha ennyire menő varázsló lennék, aki kiráz a kisujjából ilyen bűbájokat. Egyszerűen csak lelkes és kitartó vagyok. Figyelem, amint a kabátom szépen akasztót ér, aztán szemöldököm megemelve nézek a lányra, mikor a kezemet említi. Mi van a kezemmel? Hamar megmagyarázza aztán, viszont mivel fura a magyarázat, furán is mosolygok rá.
- Persze, hát azt a csodacicád csinálta - ráncolom homlokom derűsen. Naná, hogy már nincs buborékban a kezem, hiszen már nem simogatom őt. Meg hogyhogy nem vette észre, amikor ő volt az, aki megfogta a kezem és elhúzott ide? Na mindegy is.
Részemről elmorfondírozom egy jó darabig, mit szeretnék. Mindig ezt csinálom. Többeket előre engedek, amíg töprengek. Végül csak összejön a választás és kérek magamnak egy brassóit paradicsomsalátával, inninek meg egy narancslevet és egy feketeteát is. Szomjas is vagyok, ám meleget is szeretnék.
- Ó, de ügyes - dicsérem az állatkáját, mikor a lefoglalt asztalunkhoz érek tálcámmal. Leülök a lánnyal szemben és jó étvágyat kívánok, aztán már lendíteném a kezemet a homlokom felé, ám zavartan megállok a mozdulatban. Soha nem tudom, mennyire jó ötlet, vagy mennyire illik imádkoznom érkezés előtt, ha közösségben vagyok. Azt már valahogy megszoktam, hogy a Nagyteremben nem csinálom, máshol viszont csak úgy jön. De mivel most már félbehagytam, lemondok róla. Torkot köszörülök és iszom egy korty narancslevet, aztán megragadom a villám. Közben Laura visszatér a témához. Kell egy kis idő, mire leesik, miről beszél, viszont aztán csak figyelmesen hallgatom.
- Miért ne téged? - kérdezek vissza csípőből, hitetlenül. Nem is értem, amit mond. Miért ne akarnák megcsókolni? Közben falatozgatok.
- De ez... mármint... - kezdek kicsit dadogni, mikor a hajléktalannal jön.
- Nem az a fontosabb, hogy idegen az illető, mint hogy ápolatlan vagy sem? - alkotok azért végül egy értelmes kérdést. Kicsit összeszorult a szívem a gondolatra, hogy pont azt üti meg valaki, akinek amúgy sincs jó sora. Sok koszos utcagyerek került az otthonba. A legtöbbjüknek háromszor akkora szíve volt, mint bárkinek. De feltételezem, egy öltönyös ismeretlennel is hasonló érzései lennének, csak most valamiért ez a példa jutott eszébe.
- Milyen lánnyal? - kérdezek vissza, miután lenyeltem a falatot.
- Ja nem, ez nem történt meg - árulom el aztán nevetve, mikor leesik, mit hitt. Nem voltam sem tanúja sem résztvevője ilyen romantikus pillanatnak. Csak én így képzelem ezt el, ha fagyöngy alatti első csókról van szó. Akiket viszont eddig láttam ott összebújni, általában már eleve közel álltak egymáshoz.
- Biztos megilletődnék. Szerintem csak nem viszonoznám - vonok vállat.
- Ha meg ebből még nem érti, hogy én nem érzek ugyanúgy, akkor megmondanám valahogy szerintem. De nem tudom én se, mit csinálnék pontosan - morfondírozok, ahogy próbálom ezt elképzelni. Azonban az nincs a változatok között, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Ha nagyon-nagyon nem lenne ínyemre az ügy, tényleg inkább csak elhúzódnék.
Különben nekem fogalmam sincs ám arról, miket beszélnek a lányok rólam vagy hogy tetszenék nekik. Észrevenni nem veszem ezeket, meg foglalkozni sem nagyon foglalkozom velük. Feltételezni meg főleg nem feltételezem. Mondjuk az ellenkezőjét sem. Én tényleg egyszerűen csak nem gondolkozom ezekről. Nagyon gyerek vagyok még, amivel tisztában is vagyok és bánni sem bánom. Ez van, én ilyen vagyok. Majd leszek másmilyen. Vagy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem igazán csodálkoznék rajta, ha a füleinkből kis tűzijátékok repülnének elő, vagy ha szikrák kezdenének pattogni körülöttünk, vagy ha a semmiből buborékok szállingóznának alá ránk. Oké, picit talán meglepődnék, viszont a lényeg az, hogy mind a ketten csak úgy vibrálunk, hullámzunk, lelkesedünk és örülünk egymásnak és mindennek, ahogy pedig ezek az energiák összeadódnak a kis asztalunknál, szinte pezseg a levegő a közelünkben.
- Nem, dehogy. Nyugodtan - adok engedélyt mosolyogva a fotózásra. Addig nem is nyúlok semmihez. Mert, gondolom, nem úgy akarja lekapni az innivalóm, hogy már semmi nem látszik a szép díszítésből és már sehol nincs a fele. Még hátra is dőlök, hogy ne zavarjak a képbe. Aztán mikor mehet a menet, lecsapok a forrócsokira. Úgy elmerülök az élvezetekben, hogy megkésve veszem csak észre, hogy én is áldozatul estem a csinos paparazzinak. Nevetve törölgetem meg a számat a jó nagy szalvétával, ami jár ehhez az italhoz. Tudnak valamit itt a cukrászdában.
- Miket fotóztál eddig? - érdeklődöm, kevergetve forrócsokimat.
- A magyaroknál, úgy tudom, igen. De különben nálunk az otthonban is mindig már december közepe óta állt a fa. Miért? Nálatok hogy van? - kérdezem, összevont szemöldökkel. Ő is angol, nem? Vagy náluk egyszerűen csak más a szokás? Közben pedig le sem esik, hogy Annienek most először említettem azt, hogy hol nevelkedtem. Annyit tudott, hogy a bácsikámmal élek, azonban azt nem, mióta és hogy honnan kerültem hozzá.
- Mondtuk is Liam bácsival, hogy nem nagy gond, hogy ilyen későn díszítettük, ha már egyszer itt lakunk Magyarországon, ennyi bőven belefér - vonok vállat derűsen és ismét kortyolok. Jó csokis leszek már megint és nyalogatni is hiába nyalogatom le körbe a számat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Ez egy remek kérdés. Elbizonytalanodva töprengek, vajon miben vagyok jó. Miben vagyok őstehetség. A nagy igazság viszont az, hogy semmiben. Legalábbs nem tudok róla. Mindent tökre élvezek és irtó lelkes vagyok, azonban zsigerből semmi nem megy. Oké, ez nem igaz: pont a lelkesedés az, ami megy zsigerből. Abban nagyon jó vagyok. Ez számít?
- Az állatok simogatásából - vonok aztán vállat ál-menőzve és nevetek egyet.
- Dehogy sima, persze, hogy... - állok neki derűsen háborogni a feltételezésen, hogy tejszín nélkül iszom a feketeteámat, amikor meglátom, hogy tényleg nem kaptam hozzá tejszínt. Sóhajtok egyet, kérek egy pillanatot és elsétálok szerezni. Meg akkor már cukrot is hozok. Aztán már itt is vagyok.
- Legalább kipróbáltad - nyugtázom ennyivel, hogy neki nem adja a tejes tea.
Megemelem szemöldököm és egy pillanatra nem is értem, mire céloz, mikor azt mondja, csináljam nyugodtan. Aztán, ahogy folytatja, megértem. Már letettem róla ugyan, viszont most már fura lenne nem megejteni, ha így észrevette.
- Római katolikus - bólintok, majd a tányéromra nézve keresztet vetek, imára kulcsolom a kezem, és látszólag csak némán pislogok ezután az ételemre, ám igazából mondom magamban az imát. Hangosan csak otthon szoktuk Liam bácsival. "Édes Jézus, légy vendégünk! Áldd meg, amit adtál nékünk! Uram, add, hogy jól essék! Jézus neve dícsértessék! Ámen" Pár másodperc az egész, aztán ismét keresztet vetek és csak ezután veszem kézbe a villámat.
- Nekem új a dolog, de szeretem - árulom el Laurának, hogy igazából csak azóta húzok a kereszténység felé, mióta a bácsikámmal találkoztam. Ennek ellenére persze koránt sem arról van szó, hogy rám erőltette volna. Sőt, éppen ellenkezőleg. Dehát tényleg tetszik, úgyhogy örömmel merülök el benne egyre jobban és jobban.
Azonnal kiül a lány arcára, mennyire nem elégedett a kajájával. Együttérzően fintorgok, amikor kifejezi nemtetszését. Eleve nagyon bátornak tartottam, hogy ilyet kért. Lehet, sokkal inkább vakmerő volt, mint bátor. Mondanék valamit, azonban még a falatom közepén járok, amikor előjön a válaszféleségével azt illetően, miért nem csókolnák meg a fagyöngy alatt. Homlokráncolt mosollyal nézem őt.
- Soha nem értettem, hogy lehet egy szürke kisegér unalmas. Hogy lehet bármilyen kisegér unalmas? - hadonászok a villámmal, szinte forradalmi hangulatban. Azt hihetnénk, terelem a témát, viszont pont hogy teljesen témába vágok. Furán látják az emberek magukat.
Miközben a lány mesél, egyre lassabban rágom az újabb falatomat, mígnem le is nyelem, aztán csak hallgatom őt. Nem kell részleteznie, mi történt. Feszülten sütöm le a szememet magam is. Velem nem történt még hasonló. Bár amilyen naív vagyok, elképzelhető, hogy csak nem vettem észre. Viszont az otthonban sok olyan gyerek volt, akivel megestek ilyesmik vagy ennél még sokkal rémesebbek. Úgyhogy tudom, mi ez.
- Persze, hogy köztünk marad - motyogom csak szinte, továbbra sem nézve fel az asztallapról. Azt nem most fogom neki megmondani, hogy ettől még nem kell minden hajléktalantól félnie és hogy nem kéne minden váratlan közeledésre ilyen durván reagálnia. Valószínűleg soha nem mondom meg neki. Rájön majd ő. Ha nem, akkor meg nem én fogok változtatni ezen. Az átélt élmények mindig erősebbek, mint valaki kéretlen győzködése arról, hogy ne általánosíts.
- Ó, én ezt nem merném - nézek végre ismét háztársamra, zavartan elmosolyodva a tanácsán. Nem nagyon szoktam azon gondolkozni, hogyan csókolnék meg valakit először, azonban ha már itt tartunk: biztos megkérdezném, szabad-e. Akármennyire béna ez. Viszont mivel én túl nyitott vagyok a világ felé, másokban is ezt látom és téves feltételezésekre jutok. Jobb biztosra menni tehát.
- Ja, hogy Liam bácsinak! - jövök rá, kiről kérdez.
- Készítek valamit. Még vacillálok néhány ötlet közt - bólogatok, és kicsit félbehagyom az ennivalómat. Megtörlöm a szám és iszom inkább.
- Tuti kell, hogy legyen gyümölcslevesük különben. Hozzak neked? - kérdezem meg azt, amit pár perce akartam, és már emelkedek is fel a helyemről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Egy percig sem tiltakozom az ellen, hogy közelebb húzódjon. Jó illatú emberek, ha találkoznak. Pedig nem használok parfümöt vagy ilyesmit. Viszont a tusfürdőm az elég klassz. Mármint nagyon. Irtó sokáig frissít és istenien üde az illata. Üde, igen. Én azt szeretem. Érzem a többi srácon, hogy ők az erős illatokért vannak oda, meg ahogy látom, másoknak is tetszik ez rajtuk. Viszont én nem igazán az alapján választok, hogy másoknak mi tetszene, hanem, hogy én mit szeretek. Nade elég az hozzá, a lánynak is finom illata van.
- Ez egy palota - rikkantok, már megint kicsit hangosabban nyilvánítva véleményt, mint terveztem. Dehát ez komolyan hatalmas egy ház. Vagyis palota.
- Tényleg romantikusnak tűnik - bólogatok nagy hozzáértőn.
- Jaj de édes - bököm meg a kis képernyőn látható kutyus orrát. Ha állatot látok, egyszerűen nem bírom megállni, hogy hozzáérjek. Még fotón át sem. Főleg, ha kutyákról van szó. Vagy macskákról. Oké, akármiről.
- Mit kapott? - kérdezek rá a legfontosabbra. Aztán megkapom a fényképezőt.
- Így kell? - nyomkodom a nyilakat, ahogy nála láttam.
- De így egyszerre csak egyet tudsz nézni. Mármint, nem lehet őket megnagyítani és kivenni őket? Hogy rakod ki valahova, ha akarod? - árasztom el kérdéseimmel, melyek kiválóan adják tanújelét, mennyire nem tudom még mindig kezelni a mugli dolgokat. Most például szent meggyőződésem, hogy amikor a gombokat nyomom, az elkészített kis fotók egy szalagon jönnek egymás után a szerkezet belsejében és így nézegethetem őket. Hiába vannak Liam bácsinak kütyüjei, fotómasinája nincs. A lap topját csak a jelenlétében használom néha, a csodatelefonján meg csak ő szokott ténykedni és ha mutat rajta bármit is, az ő kezében van. Vagy csak átadja egy pillanatra. Tény, nekem is van mobiltelefonom, azonban ez nem olyan, mint az övé. Nem olyan lapos, amin a képernyőt kell éringetni, hanem egy összecsukható, sok gombos. Azért, hogy elérjen engem. Nagyon profin tudom megnyomni a zöld telefonos billentyűt, miután halálra rémültem a bizzegéstől és rögtön meg is nyugodtam, meglátva Liam bácsi nevét a kijelzőn.
Miközben tallózok a képek közt, hallgatom válaszát, viszont a szemöldököm összevonva marad az után is, hogy a szívéhez vonta a kezét. Sajnos nem értem, hogy érti ezt. Mármint sejtem, hogy a szívbetegségéhez van köze. De azt nem nagyon tudom elképzelni, ez hogyan befolyásolja a karácsonyt.
- Az első? Hogyhogy? Eddig nem ünnepeltétek? - kérdezem, miközben tovább járnak bent a fogaskerekek. Egyszerűen nem értem. Mármint azt érteném, hogy valakik nem karácsonyoznak, azonban azt nem, a betegségnek ezzel mi dolga. Ha nem akarja elmondani, akkor persze nem kell. Remélem, tudja, hogy teljesen megérteném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Nem semmi tanúim vannak. Bármilyen pert megnyernék, azt hiszem. Jól elmosolygok magamban azon, hogy Liam bácsi biztos örülne, ha tudná, milyen jogi dolgok járnak a fejemben. Viszont ebből a gondolatból kizökkent a zoológus felvetés.
- Érdekel. Sok minden érdekel - vonok vállat, ilyen nagyon finoman fogalmazva meg, hogy akármiért képes vagyok oda meg vissza lenni. Ez ráadásul állatos téma. Na azzal meg kenyérre lehet kenni. Oké, akármivel kenyérre lehet kenni. Szóval az állatos dolgokkal meg annyira, hogy beleolvadok a kenyérbe.
- Én gyümölcsösbe is szoktam - árulom el neki csöndesen, kicsit odahajolva az asztal felett, mintha valami titkot közölnék vele. Aztán kevergetem tovább teámat.
- Hupsz. Bocs - kérek elnézést a krumpli lövedékért nevetve.
- Minden állat a legjobb választás - szögezem le saját álláspontomat az ügyben.
Igazán jól esik a bizalma. Sokat jelent. Remélem, látszik rajtam! Különben nekem tetszene, ha dorombolna. Nem tartanám furának. Két kezem van végülis, jut egy a csodacicának meg egy neki is. Mármint jutna, ha éppen nem lenne tele az egyik villával, amire krumplikat meg husikat döfködök fel nagy elánnal.
Egészen felragyog az arcom, amikor felvázolja a képet arról, hogy esetleg egyszer majd túllép a félelmein a hajléktalanokkal kapcsolatban. Már látom is, ahogy odamegy valakihez, aki az utcán üldögél, ad neki mondjuk valami finom ételt, az illető meg őszintén és boldogan megköszöni neki, és mindkettejük napja bearanyozódik. Bólintok egyet. Igazán tetszik.
Csak elmosolyodok arra, hogy méltat engem. Kedves, amit mond. Viszont nem tudja, mit hiszek magamról. A helyzet az, hogy nem sok mindent. Mármint nem úgy értve, hogy lekicsinylem magam, hanem egyszerűen nem szoktam nagyon gondolkozni magamról. Tudom, a legtöbb embernek nagyon gyakran jár az az eszében, vajon jól néz-e ki, vajon elég tehetséges-e valamihez, vajon képes-e megtenni valamit. Bennem ilyenek nem igazán vannak. Nem azért nem merném. Tényleg csak nem tudom elképzelni inkább. Különös egy helyzet az első csók. Nem csak a fagyöngy alatt.
- Gondoltam valami rajzra vagy festményre; esetleg öntök gyertyát; vagy köthetnék valamit... - sorolom, amik eszembe jutottak. Többek között.
- Valami tészta rendel - bólintok vigyorogva és bandukolok kérni. Viszont rájövök, hogy nekem hiába tetszik ez meg az, nem akarok neki semmiképp olyat vinni, amit nem szeret. Úgyhogy odaintegetek neki, hogy felém nézzen, mikor pedig így tesz, tátogok pár tésztanevet, közben a kirakott táblákon mutogatva is őket, várva, melyikre bólint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Ajaj, ez most betalált. Mármint nem úgy, mint az, amikor varázslat feltalálásról beszélt. Koránt sem. Csak tény, hogy bennem is felmerült már nem egyszer, hogy kéne egy kisállat. Pontosan azokért, amik az ő fejében is járnak. Csak az a baj, hogy mindig túl sok a tervem. Túlságosan pörögök, túl sok mindent szeretnék. Amiket aztán mind meg is becsülök és mindig kiderül, hogy érdemes volt rám bízni akár feladatot, akár posztot, akár bármit. Csak hát akkor is. Jóból is megárt a sok. Most az elsődleges a harcművészetes vágyam. Még azt sem dobtam be Liam bácsinak. Amíg meg azzal nem vagyok meg, mással nem akarnék beelőzni.
- Majd talán lesz - válaszolok egy halvány mosollyal.
- Nem, én varázslattal gondoltam - árulom el neki, hogy én bizony szeretnék bűbájokat segítségül hívni az ajándék elkészítéséhez. A kötéshez mindenképpen. Rajzolni különben csak annyira tudok, amennyire egy akármelyik korombeli. Szóval nem úgy, mint egy kisgyerek, de semmi extra. Viszont biztos lehetne valami ízléseset alkotni. Főleg valami avantgárdot.
Pompás, mostmár lassan bárkinek megtudhatnám a tésztaválasztását, csak a lányét nem, mert ő nem figyel rám. Aztán végül csak erre néz és kiegyezünk, mit kér. Mosolyogva engedem le elé a lebegő tálcát.
- Nagyon szívesen - ülök vissza hozzá és belekortyolok az innimbe. A kajámmal már végeztem. Jólesően hátradőlök és körbenézelődöm.
- Meg ám - bólogatok vigyorogva. Meg kéne büntetnem, persze. Viszont én tényleg nem fogok vele tartani. Mármint egy darabon elkísérem. Ezt meg is ejtem, miután itt végeztünk. A falu széléig elballagok még vele, ott búcsúzunk, aztán én indulok vissza a hivatal felé, karácsonyi fényektől övezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Helyeslően bólogatok a kutyusajándékokra. Ez a minimum, ami kijár.
- Jaj de jó! Nagyon szeretném - csapok le rögvest a sétáltatás ötletére. Azt hiszem, a lány már rájöhetett, hogy nem igazán vagyok az a fajta, aki azért, hogy menőbbnek vagy megközelíthetetlennek tűnjön, eltitkolná az érzéseit és azt, mennyire érdeklik dolgok. Nem kéretem magam, nem játszom az agyam, nem bánok csínján a véleményezéssel. Lehet, az sokszor előnyömre válna pedig. Dehát ha egyszer nekem az ilyesmi nem megy, akkor nem megy.
Egy picikét értetlenül pislogok, mikor a képek leszedéséről beszél. Honnan szedi le őket Will? Nem kiszedi inkább? Na mindegy, a lényeg, hogy a végét már értem. Előhívja őket. Az úgy mindjárt kényelmesebb lesz, mint ilyen apróban szemlélni. Bólogatok csak. Úgy mindenre. Jelezve, hogy így már világos, meg egyet értve abban, hogy a fotók mindenhogy jók. A szokásos meg a mugli módon is.
- Lefényképezhetlek? - kérek engedélyt mosolyogva, ahogy ez az ötletem támad. Annie nem szerepel a képeken, mert ő csinálja őket. Pedig kéne róla is.
Pompásan érzem magam én is a lánnyal. Ennek talán az egyik legfőbb oka az, hogy hozzám hasonlóan gyermeki csodálkozással jár a világban. Ő ezt az ártatlanságot az eddigi viszontagságos, négy falak közti életének köszönheti, nekem pedig egyszerűen ilyen a természetem. Kedvelni a legtöbben kedvelnek, ám sokan távolságtartóak velem, mert gyerekesnek tartanak. Úgy érzik, nem találnak velem közös hangot. Én úgy érzem, találok velük, dehát ehhez két fél kell. Itt jelen pillanatban pedig most két olyan fél ül, akik passzolnak. Akik együtt örülnek, akik együtt rezegnek. Mindig jó ilyesvalakit találni.
Figyelmesen hallgatom a karácsonnyal kapcsolatos magyarázatát, amit viszont rövid úton félbehagy. Összevonom szemöldököm és ahogy még közelebb húzódik, én is közelebb hajolok, várva, mi következik.
- Ó. Öm... persze - hebegem kicsit, hiszen meglep ezzel. Azonban nyilvánvalóan nagy dolog, ha elárul nekem egy titkot és nálam az jó helyen is lesz. Azt is megérteném, ha nem akarná elmondani az igazat. Elfogadnám. Ha azonban megosztja velem, megbecsülöm és megőrzöm. Mondhatja, készen állok! Bár, mivel nem tudom, mire, így nem feltétlenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Akkor én ezennel nagyjából lebeszéltnek tekintem, hogy az egyik állandó közös programunk a kutyasétáltatás lesz. Hiába nem találkoztam még az ebbel, egyszerűen biztosra veszem, hogy minden rendben lesz. Nem látom át, miért ne lenne.
- Aha - felelek a lánynak a fura kérdésére, azonban annyira őszinte meglepetéssel kérdezi, hogy muszáj vagyok válaszolni rá. Hamar engedélyt kapok, szóval kérek egy gyors oktatást, mit kell megnyomnom a fényképezőn és mire kell ügyelnem, mikor pedig ezen túl vagyunk, emelem is a gépet.
- Oké... mehet? - kérdezem a lencse mögül. Várok még egy igent vagy bólintást, aztán már repül is a kismadár. Többször is elkattintom, hiszen, mint megtudom Annietől, ezen a szerkezeten nyugodtan lehet, mert kidobhatjuk a rosszul sikerült képeket még előhívás előtt. Ha mondjuk homályos vagy ilyesmi.
- Most pedig akkor közös - konferálom fel, mi következik. A lány segít kicsit, mert a gépnek azt a kis képét felénk lehet fordítani, hogy lássuk, mit fotózunk akkor is, ha éppen magunkat kapjuk le. Ahogy ez megvan, eltartom magunktól. Helyezkedem kicsit, hogy tényleg mindketten jól látszunk. Lövök egyet már így a legelején, amin mindketten éppen beszélünk, mivel pedig ezen az alkotáson jót nevetük, azt is lefotózom és ez így megy tovább egy ideig.
- Bocsánat, nagyon sokat csináltam szerintem - adom oda vidáman Annienek, hogy megnézze, jók lettek-e. Biztos akad pár, ami tök elmosódott vagy valamelyikünk félig kilóg belőle vagy a szeme csukva van, viszont emiatt talán nem is baj, hogy kész sorozatot lőttem.
A derűs kattintgatás után teljes figyelemmel adózok asztaltársamnak és mondandójának. Szemöldököm az első szavak után felszökik és szépen úgy is marad. Még a szemem is kerekedik hozzá folyamatosan.
- Tőlem nem fogják megtudni - nyökögöm gyenge hangon, hiszen bár még nem teljesen dolgoztam fel mindazt, amit elmondott, arról mindenképpen szeretném biztosítani, hogy nálam jó helyen a titka. Viszont látszik rajtam, hogy rendeznem kell a gondolataimat. Gyorsan kortyolok egyet az innivalómból, aztán visszafordulok Anniehez.
- Hogyhogy nem tudott rólad? - kérdezem, amint végre valami összeáll a fejemben. Remélem, nem gond! Ha nem akar, úgysem felel. Idő közben pedig, ahogy visszajátszom megint mindazt, amit közölt velem, megakadok az egyik pontnál. Elmosolyodok. Hiszen azt mondta, nagyon kedvel. Viszont, gondolom, fura lenne ilyen megkésve bármit bedobni erre. Majd később. Vagy legközelebb. Most inkább koncentrálok tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Nagy vigyorral nézegetem, miket alkottunk. Közel ülünk a lánnyal, az egész oldalunk összeér. Néha a fejünk is kicsit, hiszen mindketten jól akarjuk látni a kis képernyőt. Egyik fotó jobb, mint a másik.
- Ó, de most miért? - kérdezem vidáman a tüsszentési versenyesnél.
- Vicces ez is! Jó, tudom, nem lehet mindet megtartani - forgatom a szemem derűsen, hogy oké, persze, tiszta sor. Bár szerintem mind egészen tökéletes. Már az elmosódottakat kivéve. Meg amelyiken valamelyikünk fele nem látszik. Noha a belógó testrészeink is lenyűgözőek.
Figyelmesen, komolyan hallgatom, mindazt, amit elmond nekem aztán. Közelről nézem közben. Eléggé elcsodálkozom azon, mit arról mesél, mennyire betegen született. Szomorkásan pislogok rá. Nem szánakozva vagy ilyesmi, csak képzelem, min mehettek át a szülei, meg hát nem is értem, olyan cuki és ártatlan lények, mint a babák, hogy lehetnek betegek. Mármint: kinek jó ez? Mi értelme? Bólogatva hallgatom a fordulatos történetet a bátyjáról.
- A múltkor a folyosón... - ráncolom a homlokom, visszaemlékezve a szünet előtti hógolyós esetre, amikor Denis érkezett a segítségünkre.
- Akkor még nem tudta? - kérdezem, miközben felsejlik előttem a jelenet. Nem olyanok voltak, mint a testvérek. Egyáltalán olyanok sem, mint akik ismernék egymást.
- Az klassz, ha már rendben vagytok - mosolyodok el.
- És... most már jól vagy? - pillantok végig rajta, hiszen felmerül bennem, hogy ha már úgy született, hogy komoly egészségügyi gondjai voltak, abból visszamaradhatott valami. Az úgy szokott lenni. Látni nem látok rajta semmit, azonban ezek gyakran nem észrevehető dolgok.
- Az irtó király lenne - lelkesülök fel rögtön az ötletre, hogy bagolyköves legyen.
- Hú, nem tudom. Örülnék, ha navinés lennél - mosolygok idülten.
- Melyik házba szeretnél kerülni? - kérem ki az ő elképzelését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


- Ú, köszi. Annak nagyon örülnék - lelkendezem, hogy kaphatok majd esetleg az előhívott képekből. Már tudom is, hol lesznek: az asztalom fölötti táblámon van még hely. De oké, próbálom nem nagyon beleélni magam, hiszen ki tudja, Willnek lesz-e érkezése megcsinálni.
Szemöldökömet megemelve bólogatok, ahogy kiderül, akkor még tényleg nem tudott Denis arról, hogy a tesójával áll szemben a folyosón. Ez mennyire fura lehetett már? Mind a lánynak, mind utólag a rellonosnak, amikor összeállt a kép.
Amikor azt mondja, sosem lesz jól, belenyilal valami a mellkasomba. Mintha erősen megböknének ott. Torkom elszorul és csak hallgatom, ahogy folytatja. Kevés az esélye, hogy megélje a 20 éves kort? Kész, ennél a mondatnál elszakad nálam valami és szemeimet könnyek lepik el, ahogy nézem őt. Hogy lehet ez? Mégis miért vannak ilyen dolgok? Miért kell egy ilyen édes lánynak ilyen kevés időt kapnia? Miért kell bárkinek? Gyorsan nekiállok azt súlykolni magamba, hogy dehát azt mondták, már baba korában meghal, aztán tessék, itt van, szóval akármi megtörténhet. Lehet, túlél mindnyájunkat. Szipogok párat és megtörlöm a szemem. Látszik rajtam, hogy nem érzem magam kényelmetlenül, amiért úgymond sírtam kicsit előtte. Inkább azért igyekszem ezt abbahagyni, hogy ne bántsam vele. Ne emlékeztessem arra, hogy ez egy szomorú dolog. Lehet, majd elszontyolodom még párszor nagy magányomban, ha ez eszembe jut, de megtartom most akkorra.
- Mert az is vagy - jelentem ki, mikor közli, hogy most erősnek érzi magát. Nem csak annak érzi magát, az is. Akkor is az, amikor ispotályban kell feküdnie. Mindig az, különben nem üldögélne most itt velem forrócsokit iszogatva meg idétlen képeket készítve. Mások háromszor olyan egészségesek, mint ő és mégis szenvednek. Mindentől. Nem akarom lekicsinyelni a fájdalmukat ezzel persze, csak a lány bátorságát és szívósságát méltatom.
- És akkor hanyadikos lennél? Kezdhetnél elsőtől? Lehet egyáltalán ilyet? Mert gondolom, jó lenne onnan kezdeni. Vagy nem szeretnéd? - lépek túl az iméntieken, jobban Annie felé fordulva, ahogy kérdezgetem a terveiről, meg hogy hogyan képzelte mindezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Jól esik, ahogy a hátam simogatja. Mindig jól esik a kedves érintés azoktól, akiket kedvelek. Őt pedig határozottan kedvelem. Vicces lehetne persze, hogy ő vígasztal engem, akinek ilyen súlyos az állapota, viszont bennem ez fel sem merül. Szerintem ez a felállás most így van jól, ahogy van.
- Akkor egyből fölöttem fogsz járni - vigyorodom el. Hiszen én csak most leszek harmadikos. Jópofa lesz, hogy miközben ő lesz a frissen érkezett, közben már egyből a sűrűjébe kerül. Teljesen izgatott lettem a gondolattól, hogy iskolatársak legyünk. Szerintem kb. annyira, mint ő. Élvezem, hogy naponta találkozom a barátaimmal. Így őt is láthatnám még gyakrabban. Remélem, a hogyléte engedi majd!
- Oké. Benne vagyok - csapok le egyből a sétálós lehetőségre. Dehát van olyan, aki akár egy percig is azt hitte, nem fogok kapva kapni valamin, amiben sétálás, mókusok meg erdei ösvény is szerepel?
Ráérősen elfogyasztunk még mindent, ami előttünk van, aztán magunk mögött hagyjuk a cukrászdát. Nem esik már több szó ma köztünk mindarról, amit elmondott nekem a betegségét illetően. Szerintem én nem is fogom ezt felhozni. Miért tenném? Ha akar majd beszélni róla, nagyon szívesen meghallgatom, meg így legalább, ha esetleg úgy látom, nincs jól, tudom majd mihez kötni és nem esek pánikba. Vagyis hát nem annyira. Minden esetre annyi biztos, hogy ez mit sem változtat kettőnkön. Nem tudom rossz vagy jó-e ez, de nem hiszem, hogy akármennyire is máshogy állnék hozzá ez után. Nem látom okát, hogy megtegyem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterem előtt | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Mindössze néhány napja annak, hogy a Fénylő Lelkek Udvarában összejöttünk Lauval. Ez milyen menőn meg lazán hangzik, miközben igazából az volt, hogy én valahogy elnyökögtem a kérdésem, lenne-e a barátnőm, ő meg igent mondott. Ez így talán sokaknak nem fest annyira királyul, számomra viszont tökéletes volt. Hogy azóta mi változott? Különös ez, mert elvileg érdemben semmi. Ugyanúgy nagyon örülünk egymásnak, amikor találkozunk, a programjaink sem módosultak. Talán csak kicsit többször vagy bátrabban érintjük meg egymást. Ami viszont mindenképpen új, az a hozzáállásunk. Az, hogy hogyan látjuk egymást. Mennyire érdekes, milyen más lesz minden ettől. Az, hogy a másik mostantól már az a bizonyos valaki. Ugyanaz a szeretet, csak egy más színt kapott. Más ízt.
Terveim közt szerepelt ugyebár, hogy mondjuk randira hívom és ott kérdezem meg. Ezt noha elvetettem ebben a formában, viszont egy ilyen találka ötlete akkor is nagyon megtetszett. Főleg, hogy rájöttem, olyanok is randizhatnak, akik már együtt vannak. Sőt! Az úgy még jobb. Szerintem legalábbis. Tegnap tehát, amikor összefutottunk, elhívtam őt. Irtóra izgultam előtte. Mondjuk kellemesen.
Ma pedig itt a nagy nap! Suli után hazaugrottam, összekészültem, átöltöztem és ki is lépek most a hivatal kapuján, sétálva a Pillangó-varázs felé. Kellemes az idő, egy sima fekete ingben, sötét nadrágban érkezem. Egészen elegáns vagyok, hiszen egy ilyen helyre és alkalomra illik. Lábamon viszont sárga-szürke-fekete csukám feszít. Nem hanyagság ez a részemről, csak úgy gondoltam, ez így jól fest. Nem akartam az uniformishoz tartozó cipőmben jönni, pedig az az egyetlen komolyabb lábbelim. De lehet, ha lett volna másik komolyabb, akkor is inkább ebben jövök. Elég az hozzá, azért kicsíptem magam eléggé. Még parümöt is tettem fel. Egy kicsit csak, mert nagyon erős. Mármint koncentrált. Hiszen meglehetősen nívós holmi. Gondoltam, megéri, hiszen kevés is elég belőle és úgyra használom nyakra-főre. Mármint pont oda használom, csak van ez a mondás és ... oké, hagyjuk. A lényeg, hogy hasonlít a tusfürdőmre, ami szintén finom friss. Tehát illatosan, tisztán, viszonylag jól fésülten (az nem marad úgy soha sokáig), csinosan és főleg vidáman érek a bejárat elé és nézelődöm körbe, közeleg-e már a vacsorapartnerem. Mondjuk szerintem korán van még.
Lehet különben, sokak szerint sablonos, hogy egy étterembe invitáltam. Ez nem extra, ez nem kreatív. Nekem viszont ugye soha nem volt gondom azzal, hogy tetszen az, ami mindennapi, ami népszerű és ami magától értetődő. Ugyanígy tetszik az is, ami nem az. Ami biztos, hogy engem ez nem akadályozott a választásban. Talán egy kicsit meg is ragadott a hagyományossága. Étteremben randevúzni romantikus. Egyébként is, ha ez olyan lerágott csont, akkor miért vagyok így besózva? Miért vagyok így feldobva?  Alig várom, hogy ideérjen. Sarkamról lábujjamra dülöngélek, lóbálom karjaimat és olykor igazítok kicsit szemüvegemen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterembe lépve | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Tisztára elábrándozom, miközben pislogok körbe az utcán. Olyannyira, hogy bár odanézek a közeledő lányra, csak pár pillanat múlva esik le, hogy az ő. Ekkorra már rám is köszön. Abbahagyom a dülöngélést és nagy mosollyal, egy intéssel fordulok felé. Szemöldököm kiemelkedik fekete szemüvegkeretem fölé, számat enyhén eltátom.
Jó ég, de gyönyörű!
- Szia - köszönök vissza révetegen.
- Hú, köszi - pillantok le ingemre és lesimítom kicsit mellkasomon.
- Te pedig... őrülten csinos - tekintek végig újra és újra a szép ruháján, összefogott haján és csodálom arcát, amit a sminkje kihangsúlyoz. Nem nyomja el őt, nem takarja, hanem erősíti. Főleg a szemeit. Azok csak úgy világítanak. Pislogok aztán pár gyorsat és feljebb nyomom okulárémat az orromon, ahogy megpróbálom rendezni magam, felhagyva a lány bamba szemlélésével.
- Ezt neked hoztam - varázsolok elő a hátam mögül egy lótuszcsokrot. Igazából egyetlen, szép nagy, fehér virág virít a jellegzetes, pajzs alakú levelek között. Amit marokra tud fogni alul, az egy tartó, amiben a növény gyökere van rejtve vízben. Zöldes szalag fogja körbe. A lótusz illata pedig igazán finom. Passzolnak a lánnyal. Ebben is.
- Elég kivenned a tartóból, egy tál vízre fektetned és tök jól elvan benne - árulom el neki, hogy ez nem egy olyan növény, ami csak pár napig bírja. Sajnáltam volna olyat adni neki. Ez meg igazán illik hozzá szerintem. Remélem, tetszik neki!
- Hölgyem? - fordulok aztán katonásan az ajtó irányába és nyújtom neki vigyorogva jobb könyökömet, hogy belém karolhasson. Utánanéztem, mert úgy tudtam, a jobbat illik, és kiderült, jól gondoltam. Huh, irtó sok mindennek utánanéztem, hogy biztosra menjek. Igen, ha nagyon tudni akarjátok, eltöltöttem némi időt a könyvtárban emiatt. Nagyon érdekes dolgok vannak.
Kitárul előttünk a bejárat, és amint belépünk, a recepciónál egy kedves boszorkány köszönt minket. Elmondom neki, hogy az étterembe jöttünk, ő pedig int nekünk a felfele tartó lépcső irányába, hogy arra parancsoljunk. Megköszönöm és indulhatunk. Végignézek a fenti folyosón sorakozó festményeken. Néha magam mellé mosolygok a lányra. A terem előtt megint fogad minket valaki.
- Szép jó estét! Foglalásunk van Thomas Middleton névre - közlöm az idős, elegáns úrral, aki pálcájával az előtte lévő listára bök. Nevem felragyog rajta.
- Erre tessék - int nekünk barátságosan, hogy menjünk utána. Odavezet minket. Ahogy elénk kerül, vidáman nézek össze Laurával. Hát ez valami irtó klassz! Tudom, sokan feszengenek ilyen helyeken és én se járnék minden nap ide, viszont szerintem igazán felemelő néha így megadni a módját. Ki kell ezt is próbálni, meg kell ezt is élni. Helyes kis kétszemélyes asztalt kapunk az ablak mellett. Már lépek is és kihúzom Launak a széket. A sikkes varázsló erre elismerően biccent nekem, mire szélesen rávigyorgok. Ezek szerint jól csinálom. Leülök a lánnyal szemben. A férfi biztosít róla minket, hogy mindjárt jön a pincér, addig is elénk lebegteti a menüt, az italoknál nyitva.
- Köszönjük - bólintok neki és fogom a kínálatot, mielőtt viszont elmerülnék benne, körbenézek kicsit, igazítva szemüvegemen, aztán Laurára tekintek, fülig érő szájjal. Már most eszméletlen klassz ez a randevú szerintem és még csak most kezdődött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Pontosan tudom, hogy semmi baj nem lenne akkor sem, ha nem adnám meg a módját az udvarlásnak. Sőt, lefogadom, van olyan, aki haragudna is rám érte, hogy ezt csinálom. Mármint kaptam én már el ilyen beszélgetésfoszlányokat lányoktól a folyosón. Hogy az ilyen az nyálas és hogy ők inkább várnak valami egyedit, valami újszerűt. Viszont mivel soha sem tettem dolgokat azért, mert elvárták, hanem mindig azt tettem, ami nekem a legjobban esett, amit én legjobbnak éreztem, ezt itt aztán főleg nem akarom másképp intézni. Az őszintétlen lenne, alakoskodás. Ha pedig van valami, ami távol áll tőlem, az ez. Lau arra számíthat tőlem, amire eddig is: teszem, ami tetszik és amit szeretek. Semmit nem azért, mert az illem úgy diktálja és mert muszáj. Hanem azért, mert szerintem klassz. Jól esik vacsorázni vinnem, jól esik virágot adnom. Talán pont a hagyományossága miatt. Olyan szépek ezek.
Tudom, mit jelképez a lótusz. Mindenképpen valami vízi virágot akartam neki hozni és ahogy utánaolvastam, ez mennyire egy tiszta és megbecsült növény a különféle kultúrákban, egyből beleszerettem. Tudtam, ez kell, ezt akarom adni neki. Ő pedig örül neki, aminek meg én örülök. Illik hozzá nagyon.
Pompásan érzem magam. Egyelőre minden teljesen úgy halad, mint elképzeltem. Nem botlok meg egy lépcsőben sem, Lau lábára sem lépek, az asztalfoglalásunkkal is minden rendben van, és ami a legfontosabb: úgy tűnik, partnerem is jól érzi magát. Igen, nívós ez az étterem, a falu egyéb helyeihez képest mindenképp, viszont szerintem nem túl puccos. Nincs az az érzésed, hogy kinéznének innen. Hiába vagyunk bagolyköves lurkók, nem pedig mondjuk hivatali dolgozók dísztalárban vagy ilyesmi.
Mikor kitaláltam ezt az egészet, nem az lebegett előttem elsősorban, hogy imponáljak Laurának. Hú, ez így most gorombán hangozhat, de megmagyarázom: nem azért csináltam, hogy lenyűgözzem és a lábaim elé omoljon érte, hanem azért, hogy boldoggá tegyem. Hogy jól érezzük magunkat együtt egy különleges estén. Ahogy ajándékot is szeretek adni, mégsem lételemem, hogy lássam, ahogy a másik kibontja és lelkesedik érte. Persze, nagyon jó, ha láthatom, azonban ez nem rólam szól. Nem azért adom, hogy hálálkodjon. Úgyhogy, amikor magunkra maradunk a menüvel, és a lány azt mondja, fantasztikus vagyok, a szívverésem kihagy egy ütemet. Megilletődötten nézek rá lencséim mögül, hálásan mosolyogva rá a dícséretért. Már attól majd' kicsattanok, hogy így ragyogni látom, az, hogy szavakkal is megerősíti, mennyire tetszik neki ez, csak hab a tortán.
- Már... már volt pár ötletem, de az elmúlt egy-két napban alakult így - felelem, körbepillantva kicsit az étteremben. Igazából a Fénylő Lelkek Udvara után este már a randin meditáltam és hamar kiválasztottam a helyszínt, úgyhogy másnap már jöttem is asztalt foglalni meg ezek. - Örülök, hogy tetszik itt - teszem még hozzá és majdnem azt mondom, hogy "ha tetszik", viszont tényleg el kell felejtenem az ilyen bizonytalankodást. Hiszen most mondta, hogy igen. Nem így kerek-perec, viszont a lényeg akkor is ez és látszik is rajta.
Ráncolom kicsit a homlokom. Mi az az aperitif? Jaj ne, pedig olvastam arról is az etikettről szóló kötetben az éttermi résznél. Ám, ahogy folytatja, világossá válik. Á, hát persze, az az ilyen alkoholos innivaló étkezés előtt.
- Én maradnék üdítőnél vagy gyümölcslénél - bólogatok. - De ha te szeretnél mást... - hagyom fenn hangsúlyom, hiszen azt kér, amit csak szeretne. Nem kell hozzám alkalmazkodnia. Oké, alkoholosat nyilván nem érdemes kérnie, hiszen úgysem kapnánk. Egzotikus gyümölcslére esik a választásunk. Ezt el is mondom az érkező pincérnek és visszamerülünk a kínálatba.
- Megkóstolnék valami magyarosat. Ritkán eszem ilyeneket - vetítem előre a lánynak, én valószínűleg mire adom le a voksom. Persze, ebédnél a Nagyteremben volt már szerencsém ehhez-ahhoz, ám nem éltem túl sűrűn a lehetőséggel, hiszen elég nemzetközi ott is a konyha, annyi mindent lehet mindig kipróbálni. Ahogy olvasom az étlapot, érdekes ötletem támad. Előveszem pálcámat és odanyomom végét ezüstkeresztemre ingemen át. Elnyomom a hatását. Nem fordít most semmit. Se nekem másokat, se engem másoknak. Így az írott szót is idegennek olvasom most. Minden, ami eddig ismerős volt, ismeretlen lesz.
- What is that csirkepaprikás? - érkezik angolul kérdésem az ételt illetően, a közismert fogást pedig "szörköpáprikász"-nak ejtem. Azt se tudom, Lau tud-e angolul, én nem tudok magyarul, ez szerintem hallható, szóval, igazából szegény hiába fog válaszolni, nem fogom megérteni. Istenem, de fura ez. Még soha nem próbáltam. Mármint csak utcán, egymagam. Úgy nem, hogy éppen társalogtam valakivel. Pedig így most teljes valónkban hallhatjuk egymást. Eddig a fordítóbűbájnak köszönhetően hiába beszéltünk két külön nyelven, egyszerűen értettük, amit a másik mond. Ő hallotta, hogy én valószínűleg angolul beszélek, én meg hallottam, hogy ő magyarul beszél, viszont az agyamba már teljesen magától értetődően jutott el minden. Mintha több rétege lett volna a közléseinknek. Ez most letisztul. Egyetlen réteg marad. Most csak az én félreismerhetetlen, londoni angolom van meg a lány ékes magyarja.
- Thank you. I mean... - mosolygok fel az italainkkal megérkező pincérre, majd mikor rájövök, hogy még mindig blokkolom a bűbájt, elvonom onnan pálcám. - Köszönjük - mondom el még egyszer, nem mintha ne lett volna ez valószínűleg anyanyelvemen is érthető. Megérdeklődi, választottunk-e már. Mivel sikerült, közlöm vele először Lau kívánságát, majd az enyémet. Klassz lesz az a csirkepaprikás uborkával. Felveszi rendelésünket és elviszi az egyik menüt, ne legyen útban, a másikat meg egy tartóba inti mellettünk, hogy azért itt legyen nekünk, ha még eszünkbe jut valami. Meg amikor esetleg kiválasztjuk a desszertet.
- Egészségedre - emelem poharam csinos asztaltársaságom felé, hogy koccintsunk. Meg is tesszük, egymás szemébe nézve, aztán jóízűen kortyolunk. Számat nyalogvatva rakom félre innivalómat, majd előszerzem zsebemből szemüvegem tokját és belehajtom. Félretolom az asztalon. Megdörzsölgetem kicsit orrnyergem. Hiába, le kell vegyem azért pár óránként. Most pedig már úgyis jól megszemléltem a helyet, ahol vagyunk. Amiben... vagyis akiben meg főleg gyönyörködni akarok, ő itt ül előttem. Remekül látom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Eldöntöttem, hogy már csak azért is el fogom néha tompítani a fordító-bűbájomat, hogy ő angolul beszéljen hozzám. Hiába nem értem meg teljesen, igazán elragadó az akcentusa. Nagyon különleges. Szeretném még hallani így beszélni. Szerintem látja rajtam, mennyire értékelem, hogy az anyanyelvemen felel nekem és hogy ez a gesztus minden kis nehézségért kárpótol. Az élmény meg tényleg igazán elvarázsol.
Viszonzom a jó étvágyat kívánást, azonban az változatlan, hogy ez magamtól nem jut eszembe. Hiszen nálunk nem szokás. Nekilátok a valóban mennyeinek tűnő, elegánsnak felszolgált ételnek és megemelt szemöldökkel hümmögök. Szokatlan ízvilág ez nekem továbbra is, ám kétségtelenül tetszik.
- Mm - dünnyögöm a kérdésre, felmutatva egy ujjam, ám ezzel csak azt jelzem, hogy mindjárt válaszolok, párdon, csak még tele a szám - Ó, köszi - hajolok is rá a felém tartott villára, számba vonva fogaimmal a falatot. Elismerően bólogatok. Tök jó ez is. Talán még pikánsabb, mint az enyém, de baromi finom. Éppen csak lenyelem a falatot, már szúrkálok össze én is neki egy összeállítást, aztán megemelt szemöldökkel nyújtom felé, hogy ugye kér ő is.
Komótosan fogyasztjuk el a főételt. Szerencsére nem adtak szörnyen nagy adagot, viszont kevés sem volt. Pont kellemes. Nem érzem úgy, hogy kipukkadok vagy menten elalszom, ám éhes sem maradtam. Elégedetten sóhajtok, félrehajtva üres tányéromon evőeszközeimet. A pincér látja, hogy végeztünk, jön összeszedni az edényeket. Megköszönöm neki ezt is. Érdeklődik, desszertet kérünk-e. Rápillantok asztaltársaságomra. A varázsló látja, még ki kell ezt találnunk, szóval visszalebegteti elénk a félretett menüt és ígéri, hamarosan visszajön, addig gondoljuk ki. Hamar kiderül, mindketten szívesen elfogyasztanánk még egy kis édességet. Naná. Tudvalevő, hogy az máshova megy.
- Egy tiramisut a hölgynek, én meg egy áfonyás sajttortát kérek szépen - adom le a rendelésünket. Innink az még van elég. Éppen csak lélegzetvételnyi időnk van boldogan pislogni kicsit egymásra és szótváltani semmiségekről, már jönnek is a finomságok. Nyilvánvaló, hogy ezekből is adunk kóstolót egymásnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Még jó, hogy mielőtt rendeltem, felhívta rá a figyelmemet, hogy ezt általában valamennyire csípősen készítik, úgyhogy nekem se kellett több és kértem a pincért, hogy lehetőleg az enyém egyáltalán ne legyen csípős. Huh, nekem aztán mondhatják valamire, hogy az csak kellemesen csíp. Nekem ilyen nem létezik. Vagy teszi, vagy nem. Jobban mondva: vagy kibírhatatlanul teszi, vagy nehezen elviselhetően teszi, vagy nem teszi. Ez van, nekem sajnos rontja az élményt. Mindez most a javaslatáról jut eszembe.
- Oké. Kipróbálom majd - bólogatok, ám nem túl lelkesen. Hiszen pont, hogy tetszett benne, milyen lágy ez a már tapasztalt magyar ízekhez képest. Félek, a tejföl nélkül túl különleges íze lenne nekem. De ki fogom próbálni. Különben, ha már magyar kaják: nagyjából minden csirkepaprikás falat után meg kellett töröljem magam szalvétával és ettől függetlenül még most is úgy érzem, maszatos vagyok. Pedig biztosan nem.
Egymás villáiról ettünk, bizony. Egészen simán.
Zseniálisak az édességek is, tényleg. Jól átkóstolunk megint a másikhoz. Pompásan választottunk. Bár valószínű, nehezen foghattunk volna itt mellé. Nagyon ráérősen eszegetem a sajttortámat, a szalvétát előszeretettel használva továbbra is. A lány kicsit előbb végez. Felhívom rá a figyelmét, hogy félbehagyta a történetet, pedig érdekel a folytatást. Legalább, míg majszolok, tartson szóval. Mondjuk tőlem üldögélhetünk csendben is, ugyanolyan jó. Meg valóban, zene is szól. Érdekes.
Az utolsó falatok egyike előtt bedobom, hogy lehet, én még kérek valamit inni. Részemről ugyanis nem iparkodom elhagyni az éttermet még. Szerintem üldögélhetnénk itt valameddig. Úgysem érdemes ugrálni ilyenkor. Mikor tehát végeztem én is a desszertemmel, kérek még egy pohár sütőtöklevet a pincértől magamnak, meg persze a szőkének is, amit szeretne, ha szeretne.
- Bocsánat, mindjárt jövök, elugrom mosdóba - veszem fel a szemüvegem és állok fel helyemről, elindulva. Nézelődöm, vajon merre kell mennem. A bejáratnál álló úr sejti, mit keresek, így mutat nekem a megfelelő irányba. Hálásan biccentek neki. Alig egy-két percet vagyok távol, főleg arcot akartam mosni. Meg azért, ha már ott vagyok, megnézem magam a tükörben, hátratúrom kicsit hajam, mintha bármit számítana, egy perc múlva ugyanúgy áll majd, mint előtte. Visszatérve megsimítom a lány vállát, ahogy mellé érek, lemosolyogva rá és visszaülök szépen, levéve szemüvegem. Közben az italaink megérkeztek. Kortyolok kicsit.
- Tényleg, olvastad azt a cikket? - kérdezek rá, ahogy ez eszembe jut. Hiszen azóta megjelent az Edictum. - Mármint... tudod, szóval azt - nyomom meg az utolsó szót, ahogy kissé zavartan mosolyogva próbálom pontosítani, mire gondolok. Ehhez mondjuk talán praktikusabb lenne elmondani az újság címét, a rovatot, a cikkírót vagy akár a tartalmat is. Dehát ki tud ilyeneket előkaparni a fejéből most? Szerintem érti így is. Szusszanón vigyorogva megrázom kicsit a fejem, az iromány tartalmára reagálva. A festmények már megint alkottak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Ó, ne, Benito! Nevetek kicsit, mert teljesen magam előtt látom a piros csillámos sárkányleopárdot. Adjon magára egy csodacica is, nincs ezzel baj. Minden esetre a képet feltétlenül látni akarom róla.
- Szerintem vigyázz! Ha beszédbe elegyedsz velük, még több okot adsz arra, hogy variáljanak - intem óva ettől a lányt. Nincs mit tenni velük, nem lehet gátat vetni a pletykáiknak. Ők már csak ilyenek.
Sütőtöklevemet kortyolgatva hallgatom tovább Laut és megemelem kicsit szemöldököm. Szóval nem is ismeri a srácot. Megkönnyebbülten mosolyodok el. Hogy miért, az elég összetett. Egy része az, hogy eszerint nem is tetszhet neki, ami viszont fontosabb, hogy nem véletlen nem tudtam a fiúról. Mármint arról, hogy szerepet játszik az életében. Mert nem játszik. Bár az a helyzet, ha mégis mindkettő igaz lenne, akkor sem lenne nagy gond szerintem. Örülni se örülnék, de ki sem akadnék. Hiszen akárhogy is, mi randevúzunk most. Velem van itt. Csak ez számít.
- Azért volt a cikkben igazság - hívom fel erre a figyelmét csöndesen.
- Tényleg nagyon kedvellek - vigyorodok el, idézve a szavakat. Igen, hiszen erről is írtak. Hogy gyengéd érzelmeket kezdtem táplálni a szöszi iránt. Így is lett. Meglehet, a keretekbe zárt alakok jós képességekkel is bírnak. Vagy csak annyi mindent hordanak össze, hogy egy része be kell jöjjön? Oké, ez valószínűbb.
- Igazán? A karkötőddel? - érdeklődöm, picit közelebb hajolva, az asztalra könyökölve, és lepillantok csuklója felé. Felmerült már bennem egyszer-kétszer a kinti találkozásunk óta, hogy vajon itt nem lesz-e baj a vizezésével. Nem amiatt, hogy mások mit szólnak, csak hogy neki ne legyen kellemetlen.
- Van kedved majd még sétálni kicsit? - kérdezek rá a továbbiakra, hiszen remek az idő, kellemes az este és van még pár óránk takarodóig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Csillámos leszek a Benito szeretgetéstől? Ezt a kockázatot vállalom.
Érdekes, mennyi jelentése és mélysége van egy-egy szónak. Az, hogy valaki kedvel valakit, sokszor okoz csalódást vagy okoz keserű mellékízt. Hiszen, miért csak kedveli? Miért nem szereti vagy imádja vagy van oda érte? Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan mondja az ember. Mint ahogy semmit sem mindegy, hogyan mondunk. Jó, persze, én ezt most a cikkből idézve mondtam így, ezt a kifejezést használva, ettől még tény, hogy ahogyan egymásnak mondjuk most, az minden, csak nem szomorúságra vagy félelégedettségre okot adó. Ó, nagyon nem! Ahogy mi mondjuk most, átható tekintettel, önfeledten, az bizony... hát az már valami.
- Kiválóan alakítod - bólogatok Lau barátnő szerepére, hülyéskedve. Vagyis csak részint hülyéskedve, hiszen az elismerésem teljesen komoly. - Keresve se találtam volna tökéletesebbet - viccelődöm tovább, ám némileg talán zavaromat is próbálom leplezni vele, akaratlanul. Tényleg felkértem barátnőmnek. Tényleg megléptem ezt. Megléptem és sikerült. Nem tudom, mikor fogom ezt teljesen elhinni.
- Az előbb? - kérdezek vissza. Mikor előbb jött jól a karkötő?
Ahogy nyújtja nekem kezét mutatásra, megfogom csuklóját a köves ékszer alatt és így tartom magamnak, hogy jól megszemlélhessem. Izgalmasan tekergőzik.
- Hű - véleményezem, amit megtudok a csecsebecséről. Elengedem  a lány kezét és hátrább dőlök. Homlokráncolva figyelem, mikor látom, hogy valami nem stimmel neki.
- Ú, te nem kéred őket? - hajolok rögvest vissza hozzá, várva, hogy a számba nyomja a pillecukrokat. Ez majdnem sikerül, az egyik kibucskázik a kanálból az akció közben. Fújva hümmögök, elkerekedő szemmel, teli szájjal, miközben a nevetést is vissza kell fojtanom. Gyorsan felkapom a szökevényt, ami szerencsére a szalvétára pottyant. Azt is beakpom és vigyorogva rágom a puha cukrokat, körbelesve picit. Pfuh, szerintem nem vette észre senki, mit művelünk.
- Szuper ötlet - bólintok a tavat illetően, sugárzó arccal. Örülök, hogy jön velem sétálni, nagyon nem szeretném még, ha véget érne ez az este.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ szemüveg + csuka)



- Oscar színészeknek ad díjat? - találgatok, ugyanis erről az eseményről még nem hallottam. Azonban úgy sejtem, valami ilyesmi. Színházi elismerés. Esetleg filmes? Nem töprengek ezen most mélyebben. Nem is érek rá, hiszen viszonoznom kell a fejhajtást a hercegnőnek, utána meg jót vigyorogni magunkon.
Természetesen zavarba jövök én is a válaszától, alap. Csak picit, amolyan szemlesütve mosolygósan, de akkor is. Elmondhatatlanul boldoggá tesz, hogy az érzés kölcsönös. Felemelő úgy is kedvelni valakit, ha ő nem feltétlen vonzódik hozzád ugyanolyan mértékben. Már maga az érzés fantasztikus, ha valaki így megragad. Ha pedig a másik is így van veled, az felér egy csodával.
Rázom csak a fejem teliszájjal, szuszogón nevetve, kezem kicsit arcom elé vonva olykor, mintha attól félnék, kibukik egy pillecukor ajkaim közül. Ja a fejem azért rázom, mert nem őt nevetem ki. Hanem úgy az egészet. A derűm pedig csak gördíti magát tovább. Egyre súlyosbodik. Nehéz leállni.
- Nem is tudom - bizonytalankodok a víz uralását illetően. Hiszen látszik, mennyire keverem ezeket az elemis dolgokat, néha teljesen beléjük zavarodom. A nagy erő pedig nagy felelősséggel jár. Nem tudom, érdemes-e a kezembe adni ilyet. Vágom, nem a Bodzapálcát kínálja nekem, azonban akkor sem vagyok biztos ebben az egészben.
- Mutasd meg inkább őt! - csapok le a lehetőségre.
- Aztán meglátjuk - vonok vállat, hiszen nem akarom elvetni annak az esélyét, hogy aztán mégis kedvet kapjak, csak jelenleg inkább némi aggodalommal tölt el a gondolat. Ebben megállapodunk, és abban is, hogy lehet, lassan indulhatnánk.
Összeszedem a bátorságom és intek a pincérnek mosolyogva, hogy elkérjem a számlát. Felhörpintjük még az innivalóinkat, és Lau úgy dönt, maga is felkeresi a mosdót, mielőtt mennénk. Míg ő távol van, én visszaveszem szemüvegem, és elrendezem az anyagiakat. Kicsit örülök is neki, hogy így alakult. Eleve bajban vagyok a számolgatással, hát még ha valaki vár rám közben. Így azonban viszonylag hamar megtalálom a megfelelő érméket. Hagyok persze borravalót is. Mire ismét felbukkan a szőke, a pincér éppen kedélyesen sétál el tőlem, én meg a tárcámat rakom el. A lány kiengedte a haját. Gyönyörködve nézek kicsit végig rajta, aztán felállok, szedhetjük magunkat és megyünk kifele. Most nem nyújtogatom külön a könyökömet bár, de akármikor szívesen veszem, ha belém karol. Szorosan oldalán bandukolok, nyitva neki minden elénk kerülő ajtót, mígnem elhagyjuk a remek kis éttermet, hogy a tó felé andalogjunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x



Sűrű ez a vasárnap, de nem bánom. Reggel szokás szerint templomban voltunk bácsikámmal, utána edzettünk, most pedig megérkezem a bogolyfalvi hivatalba a kandallón át és indulok a pizzériába barátnőmhöz, aki randevúra hívott oda. Szokásommá vált, hogy ha jó előre megbeszélünk valami ilyen kiruccanást, akkor kiteszek magamért kicsit. Hiszen azokat mind randiknak könyvelem el. Nyilván, ha hirtelen ötlettől vezérelve beugrunk valahova, erre amúgy se lenne alkalom. Ilyenkor viszont van. Szeretem a különleges alkalmakat és megadni a módjukat. Márpedig minden attól különleges, hogy mi annak tartjuk.
Frissen, illatosan, üdén szétálló hajjal toppanok be az étterembe. Mivel ilyen kellemes, enyhe, napsütéses őszi idő van, úgy gondoltam, kihasználom a lehetőséget, hogy még a cidri előtt bemutassam a valamikor a nyár végén beújított, rövid ujjú, sötét ingemet, ami tele van kis fehér mintával, mintha a világűrben sunannánk. Nagyon szeretem. Azért rádobtam egy vékony, barna dszekit, hogy ne fagyjak meg, amíg a helyszínre nem érek, ezen kívül sötét farmert és legklasszabb, sárga csíkkal feldobott, fekete csukámat viselem. Körbepillantok, lecsúsztatva közben vállamról kabátomat és a karomra terítem. Először túlsiklik tekintetem a lányon. Túlságosan terepszínű. Pedig sejthetném, hogy mivel itt dolgozik, viseli az egyenruhát. Másodjára csak megakad rajta a szemem végre, mikor éppen hajamat túrom hátra. Szélesen elmosolyodom, de nem köszöntgetek oda neki meg rontok rá. Látom, vendégekkel van elfoglalva. Nem akarok zavarni. Kivárom a sorom. Addig toporgok itt kicsit a vendégtér közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x



Odalibben hozzám a piros-sárga tünemény.
- Ú, köszi - vigyorgok vadalmamód, végig is simítva mellkasomon. Egyből észrevette. Persze, hogy egyből észrevette. - Neked meg csini a pincérlány ruhád - pillantok végig rajta én is. Tök helyes benne. Megyünk aztán az egyik asztalhoz.
- Nem, köszönöm, megvárlak. Menj csak - bólogatok neki. Szomjas vagyok igazság szerint nagyon, viszont nem akarom feltartani. A vendégek az elsők és a munkája. Nem akarom elvonni ezektől. - Itt leszek - biztosítom róla jókedvűen, aztán felteszem a közeli akasztóra dzsekim, majd helyet foglalok. Kellemesen elnézelődöm. Figyelem, ahogy Lau dolgozik, tüsténkedik, ahogy az emberekkel bánik. Számon apró mosollyal gyönyörködöm benne. Na nem bámulom, azonban mindenképp gyakran tekintek felé. Máskor meg ki az utcára, a sétálgató emberekre, vagy az éppen betérőkre.
Odalép aztán hozzám egy lány. Pár perce sétáltak be ketten. Nem bagolykövesek. A másikuk ott üldögél távolabb, felénk pislogva. Aki idejött hozzám, könnyedén ledobja magát velem szembe, előre hajol az asztalra és beszélni kezd hozzám. A háttérben a barátnője csöndesen kuncog kicsit, amikor váratlan társaságom visszasandít közben felé. Elnézek én is arra, aztán arcomon kedves mosollyal mondok neki valamit. Váltunk még pár szót, majd elköszön és visszasétál a másik lányhoz, hogy sutyorogni kezdjenek, oda-odasandítva felém. Csak mosolygok egyet még rájuk, aztán megkeresem tekintetemmel Laut, merre ténykedik épp. Úgy látom, talán most fogja leadni a munkát. Pompás!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Az a helyzet, hogy ezeket a lányokat nem ismerem ám. Egyszerűen odajött az egyikük és azt mondta, hogy ha nem szeretnék egyedül enni, a barátnője szívesen lenne az asztaltársaságom. Igazán kedvesnek találtam ezt, de tudtára adtam, hogy valójában nemsokára nem leszek már egyedül. Minden esetre megköszöntem a felajánlást. Megesnek ilyen fura, aranyos dolgok néha velem. Jól esnek, komolyan.
Végre csatlakozik hozzám Lau. Megint kétszer kell ránéznem, hogy egyszer rájöjjek, hogy ő az, pedig fel lehettem volna készülve, hogy már nem a kis pincérnő szerkójában fog idelejteni. Legszívesebben megint elárasztanám a dicséreteimmel az öltözéke, kinézete miatt, viszont félek, sok lennék velük, hiszen az előbb megtettem már a másik rucija kapcsán, így hagyom, hogy az bókoljon neki, ahogy mosolyogva végigjáratom rajta tekintetem, miközben felállok. Mindig felállok, ha nem huppan le túl gyorsan mellém és van időm, alkalmam rá. Együtt ereszkedünk le helyünkre.
- Köszönöm - sötőtöklé. Tökéletes!
- Egészségedre - emelem is poharam és iszom. Hú, ez nagyon kellett.
- Egyszer-kétszer már igen - bólogatok neki, nézelődve körbe.
- Mártonnal meg... talán Annievel? - morfondírozom. Azt hiszem, vele.
- De tök jó kis hely - véleményezem, majd kortyolok egyet ismét, hogy aztán számat nyalogatva vegyem magamhoz a menüt és válasszunk. Részemről egy pásztorpite pizzát fogok szerintem. Nem pattogok azt illetően, hogy én intézzem a rendelést meg ilyenek. Kicsit most barátnőmre bízom magam. Ez az ő terepe és végülis ő is hívott el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Vigyorogva bólogatok. Kaptunk kukoricát, bizony. Márton sokat elhülyéskedett vele. Igen, Márton. Vele voltam itt. Mostmár tudom, hogy az is Zsombi volt, de ugyebár egyúttal mégsem. Egyúttal tényleg Márton. Viszont látni rajtam, nem akadok fenn azon, hogy eszembe jutottak barátaim. Ugyanolyan természetesen beszélek róluk, mint régebben, amikor még sokkal egyszerűbbnek tűnt ez az egész. Bár nem tisztázódtak még le bennem a dolgok és még soká nem fognak, most simán hagyom magam sodródni épp. Mint ahogy most is teszem,  barátnőm gondjaira bízva magam. Mosolygok, hogy mennyire beleszokott már a pincérnősködésbe. Nem is igazán bír hosszabban megülni.
Nagy örömmel veszem, hogy most mellém húzódik. Arrébb csúszom picit, csak hogy kényelmesen elférjen. Helyezkedem még egy darabig, aztán elnézek a lányok felé, és bökök egyet irányukba fejemmel, visszatekintve Laurára.
- Te ismered őket? Mert szerintem én nem - vonom össze szemöldököm - De aranyosak voltak, ide akartak ülni, mert azt hitték, hogy egyedül vagyok - mesélem derűsen. - Vagyis... igazából csak a másikuk. Mármint az egyikük azt mondta, hogy a másikuk ideülne - ráncolom homlokom, belebonyolódva, de ezt már akkor se teljesen értettem. Mindegy. Megvonom vállam és biggyesztek egyet számon, hogy nem is érdekes. A lényeg, hogy kedves volt tőlük.
- A meglepe... ? - kezdeném kérdezni felcsillanó szemmel, de ekkor beugrik valami. - Jaj, tényleg, elfelejtettem... - állok neki matatni zsebemben. Dehát sügér vagyok, a dszekimben van. Pálcát ragadok, azzal a szándékkal, hogy ideinvitozzam, amit szeretnék, de rájövök, akkor ahhoz ki kéne mondani, mi az. Mosolyogva, mintha mi sem történt volna, visszarakom varázspálcám, ami pont elég arra, hogy rájöjjek, tökre szegény Lau mondandójába vágtam ezzel.
- Szeretem - bólogatok és eldöntöm, amit én hoztam, megvár. Csak egy szokásos kis apróság. Mindig kap valamit. Más kérdés, hogy sokszor csak a találkánk végén kerül elő. Folyton kimegy a fejemből, pedig annyira szoktam várni, hogy odaadjam neki ezeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Mosolyogva rázom csak a fejem. Semmi, semmi, nem sürgős. Folytassa csak.
Nagyon várom, hogy megtudjam, miről van szó. Felé fordulva ülök, egyik könyököm fönn a támlán, a másik az asztallapon, ujjaim pedig összecsúsztatva mellkasom előtt. Kezd körvonalazódni, hogy el szeretne menni valahova. Csak nézek rá kerek szemekkel, még akkor is, amikor elvileg már befejezte. Ja, hogy nem mondja tovább? Ó, az a meglepetés, ahova megyünk?
- De mégis hol? Hol eszik meg a pizzát, ha nem itt? - motyorog magában az egyik kukoricalény, hangosan morfondírozva, mégis mi folyik itt körülötte. Lemosolygok rá, aztán visszapillantok barátnőmre.
- Hát, ha ott szeretnél enni inkább a... valahol... - húzom fel vállaimat, félmosollyal, hogy részemről oké. Nem igazán értem, mit kell ezen eldöntenem, vagy el kell-e bármit, hiszen nem tudom, hol akarja elfogyasztani a kajánkat, mivel talán pont ez a meglepi ugye. Viszont az tényleg fontos, ráérek-e.
- Olyan hat körül elég hazaindulnom - adok hát egy kis támpontot neki. Általában hét óra magasságában vacsorázunk meg Liam bácsival. A mai, vasárnapi pedig ugyebár különösen fontos. Arról semmiképp sem szeretnék elmaradni, viszont amíg ez nem történik meg, tőlem mehetünk, amerre látunk. Persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Aj, szegény kis kukorica. Tovább sutyorog, hogy de miért kéne csendben maradnia és egyáltalán. Reflexszerűen nyúlok oda hozzá és megsimogatom ujjbegyemmel, hogy megnyugodjon. Na ez viszont tetszik neki. Motyog valamit arról, hogy ez kellemes.
- Jó - bólogatok hát, ha barátnőm szerint inkább ott kéne ennünk a valahol. Nem túl nehéz velem, lássuk be. Akárhogy okés nekem.
- Nem, én elvagyok a sütőtöklevemmel, köszönöm. Edzések után nem tudok túl hamar enni még úgyse - árulom el, hogyan megy ez. Ilyenkor annyira kellemes fáradtság ül rajtam, ami energiával tölt fel. Van ennek értelme? Mindegy, ezt érzem. Meg az izmaimat. Nem izomlázat, azt szerencsére egyre kevésbé, hanem azt, hogy megdolgoztattam őket. Az aikiodó gyakorlás utóhatásai pedig itt vibrálnak most is körülöttem, a pár hónapja belém ivódott magabiztosság ilyenkor főleg kiütközik. Valahogy... erősnek érzem magam.
Összesimult karral ücsörgünk és derűsen hallgatom a lány mesélését. Én persze nem veszem észre, hogyan néznek rá a csajok. Eleve kevésszer pillantok feléjük, ha meg teszem, változik az arcuk. Nincs esélyem elkapni a csúnyán nézést. De ha lenne se tudnám hová tenni. Nem filmeztünk Liam bácsival különben, főleg szombat reggel meg ma délelőtt voltunk együtt a Dojoban meg a templomban, tegnap este otthon csak vacsoráztunk, elég sok munkája volt most.
Odanézek a kukoricára, mikor Lau is így tesz és megsejtem én is, mi készül. Izgatottan várom, hogy elkiabálja magát, ám barátnőm rászól. Vajon mi baja ezekkel a kis lényekkel? Nem adok hangot csalódottságomnak, amiért valószínűleg mégsem fog ordibálni a kis rikkancs, kiváltképp, mert végül mégis megtörténik. Szélesen elvigyorodom, aztán mérséklem kicsit, mikor a lány rám néz. Remélem, nem baj, hogy én ennek így örülök. De olyan klassz!
- Ó. Mehetünk, persze, csak... ezt hadd adjam oda - nyúlok az imént visszavett dzsekim zsebébe, miután készülődni kezdtünk és egy lapos, meleg színekben fürdő kis papírdobozt nyújtok neki, amin aranyszín, cirkalmas betűkkel áll: Levél falás. Értitek, a levélhullás helyett.
- Finom kis falevél alakú cukrok, mindenféle őszies ízzel. Narancsos, fahéjas, almás, sütőtökös, ilyenek. Ha feldobod őket, szép lassan hullanak le és el tudod kapni őket a száddal - mesélem vidáman, miféle édesség ez. Közben átveszem a pizzát a barátnőmtől. Nekem minden kezem szabad, tök lazán vagyok.
- Hozhatom a táskádat? - nyújtom felé kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
érkezés a suliból késő-késő délután | #hereicomeGIF



A múlt hétvégén nem volt ottalvós és azóta éppen csak összefutottunk párszor a folyosón barátnőmmel, meg nézelődtünk egymás felé órákon, szóval megbeszéltük, hogy ma elé megyek a munkába. Talán benyomunk ott náluk valamit, vagy ellófrálunk valamerre az őrjáratozásom előtt, majd meglátjuk.
Valami karácsonyi dallamot dúdolgatva baktatok az utcán, kezem zsebembe bújtatva, állam sálam alá nyomva. Az ünnepi hangulat már november elején belémkúszott és egyre csak nő bennem tovább. Az, hogy eddig a kandalló mellett beszélgettem meg szójátékoztam Annievel, csak tovább fokozta. Igazából minden ilyen apróság csak újabb fény a képzeletbeli karácsonyfámon, ami aztán ezek a kis darabkáknak hála Szentestére tündököl majd teljes valójában.
Már az utcán haladva meglátom a lányt a nagy ablakokon át, a pultnak támasztva és hatalmas mosollyal lépek be a pizzériába. Összedörzsölöm a kezeimet, letörlöm a cipőmet a szőnyegen és tekerem is le sálamat. Lauhoz sétálok aztán, köszönve a kollégáinak is vidáman, aztán elé lépek.
- Szia - üdvözlöm ragyogóan. - Tudom, korán jöttem. Elüldögélek addig. Dolgozz nyugodtan. Itt sem vagyok - tisztázom ezt első körben, noha szerintem számított rá, hogy nem utolsó pillanatban toppanok be. Én vagyok az a bizonyos mindenhova odaérő, de lehetőleg még sokkal előbb megérkező srác. A szőke pincérlányka persze rögtön érdeklődik, kérek-e azért valamit, hoz nekem szívesen. Egy innivalóra benevezek, ám tökre ráérek, semmiképp nem akarnám, hogy bármelyik vendéget vagy akármit is háttérbe szorítson miattam.
Kabátom, sálam a fogasra lebegtetem, igazítok kicsit kék kockás ingemen, feltűrbe ujjait is, aztán lehuppanok a legutolsó asztalhoz az ablak mellett és mosolyogva pislogok kifelé az utcára. Már sok kirakatban ott a karácsony, ahogy a házak ablakaiban is néhol a fények. Jólesőt szussszanok. Kezeim az asztallapon hevernek összekulcsolva, ahogy könyökölök rajta. Olykor serénykedő barátnőm felé pillantok. Szeretem csak így elnézegetni, miközben itt sem vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy asztalnál az ablak mellett késő-késő délután | #wowthanksGIF



- Azta - véleményezem az italkölteményt, amit kihoz nekem a hozzám libbenő pincérlány. Megköszönöm neki, nézegetve, birizgálva a macikat a szívószállal, miután magamra maradtam. Beleszürcsölök. Pompás. Tovább bolygatom a kis gumilényeket és az egyik brummogni kezd. Dúdolva. Brummolni. Felemelem a poharat és felé fordítom a fülemet. Ez a First Noel. Mosolyogva tanulmányozom aztán az ital alját, melyiküktől szól a dalt, de nem bírok rájönni. Mindegy, annyira nem is fontos. Kicsit körbenézek, vajon mennyire hangos, máshoz eljut-e, ám senki nem néz felém annyira, szóval szerintem nem. Mármint barátnőm egyik kollegája igen, ám kétlem, hogy ő azért, mert odahallatszódna. Ahhot messze van.
Lau már megy is az újonnan érkezettekhez: egy idős pár meg két kisgyerek, valószínűleg az unokáik. Kikérik az innivalókat, aztán egy néhány perc elteltével már keresi a nagypapa a felszolgáló tekintetét és lágyan int, hogy már tudják, mit szeretnének. Felsorolják szépen a kívánságaikat, és mikor barátnőm suhanna is tova, továbbítani őket, a bácsi a karja után nyúl, gyengéd határozottsággal megragadva.
- Ó, bocsánat, kedves, egy pillanat, azt elfelejtettem megkérdezni, hogy... - áll neki érdeklődni az egyik pizza feltétjéről, szabad keze mutatóujját a menü passzoló során vezetve végig, közel hajolva, hogy olvasó szemüvegén át rendesen kivegye a betűket. Éppen ajkaimat nyalogatom egy korty után, követve egyik háztársunk útját az utcán, majd a szőkeség és vendégei felé tekintek.