Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Azt se biztos, hogy gondolom. Csak kimondtam – mert hát már nem talál magában erre jobb magyarázatot sem, sem azt, hogy miért kellene megcáfolnia. Belekavarodott talán, vagy már nem is érte, merre akart kilyukadni. Egyszerűbb lett volna ki sem mondani, csak akkor még némább lett volna, mint ami már akár kellemetlen is. Áhh.
- Ahogy gondolom mindenről. Ezért veszett ügy egy falu – mert hát nincs továbbra sem kibékülve vele, a vidék addig volt jó, míg maga volt, a sok fül és szem pedig csak a bajt okozza. Nem mintha vágyna bármire, még pletykára sem, elég volt azokból anno a gimiben, ne kelljen visszamennie az időben, hogy megtanulja totál ignorálni az összeset. Vagy hát, ami elválik. Mondhatná, hogy erre a pletykavonalra célzott megérzéssel, de nem teszi, amúgy is olyan sebeden törlődik el az eddigi gondja, mint ahogy mások pislogni szoktak. Mert hát talán egy fals pletyka kellemesebb tagadnivaló és időtöltés, mint egyből a közepébe vetülni. Még köhécsel párat, míg a másik kiszórakozza magát a kínján, ugyan a hátára nem csapnak rá, szükségtelen, a szavak is elegek voltak, egy tenyérrel aztán csak rosszabb lenne. De megmarad, nem kell a gödröt sem készíteni, visszadőlve normalizálja levegővételeit és sandít a másik felé.
Arie nem. Azért valahol megnyugtató, de kellemetlen is, nem akart azonnal és alaptalan vádat generálni, de ez amolyan ösztönös reakció volt, amely egyenes ágon jött a fulladással és a védelmi mechanizmussal. Vagy mi a szösszel.
- Jó, jó, nem ő – szív egy újabb slukkot, amit már nem kíván kiköpni, sem véglegesen megfulladni, és amúgy is érzi, hogy ezzel kicsit most belenyúlt, érthetően kelt akaratlan a védelmére. De akkor is.
- A fejembe – most aztán jöhetne a kretén játék, hogy mégis milyen számra gondolok, mit lát és mit nem, de csak szemei akadnak fenn kissé, hunyja is le őket és elnyújtott, fáradt sóhaj hagyja el ajkait.
- Hogy én milyen rohadtul utálom ezt a mágia dolgot ilyenkor – valami rémlik neki egy olvasatában, hogy ilyen létezik, de eddig csak olcsó mentalista dolognak vélte, át tudatosan sosem élte, az utolsók között sem lett volna, mint lehetőség a miértre. Orrnyergét dörzsöli, ha nagyon idiótán akarna viselkedni, jöhetne a filmes klisé a fóliasapkával, de nem tesz semmit. Csak ül, lehajt egy adag kávét, és odabent minden faszom.
- Komolyan könnyebb lenne arról beszélni, hogy valami gáz pornó terjed rólam a neten, mint ez – pöcköli le a hamut, elpillant a konyha felé, libben-e az ajtó. De hát a kajának még nincs itt az ideje, ő meg elnémult, mintha szavakat keresne, pedig nem kell.
- Mert utálom. Azért – fordul vissza. - Ha ez a szar nem lenne, nem kéne itt ülnöm, elviselnem, hogy azok épp mivel akarnak szopatni, vagy épp azt, hogy egy olyan helyre kell mennem tanulni, ahol kicseszett seprűn repkednek. Minden zsigerem tiltakozik, és mégis, most még el is kell magyaráznom. Nem a legkedvesebb hobbi – nyomja el a csikket, ha eddig nyomorultnak tűnt, most annál határozottabb mindene. Ebben legalább biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Komolyan szerzett egy kantáros nadrágot, mert újabban talán nem normális és feszegeti a saját határait. Persze, nem ebben akar villogni, használt holmi, kicsit kopott, de a célnak tökéletes. Ebbe bújik bele, alatta egy megviselt póló, aminek már mindegy. Lassan a legtöbb pólójának amúgy is mindegy, ez tény, ideje lenne majd elmerészkedni vásárolni is, de arra se ideje, se kedve, ha lennének olyan lány ismerősei, akiknek szólhatna, legalább elvihetné magával, hogy valaki kettejük közül élvezze az üzleteket. Tornacipőt húz a lábára, kusza tincseit egy baseball sapka alá rejti, aminek sildjét hátra forgatja, mintha menő akarna lenni. Aztán tükörbe néz és akkorát röhög, hogy belezeng az egész ház. Már csak a lapát hiányzik a kezéből, egy kőműves actimel a mellkasán lévő zsebből és kész is a magyar álom. Tessék, vigyétek. Előbb kifejeli hozzá még pár fogát is.
Rötyögve indul meg, kisurran a házból, mert másnak nem akar olyan röhögőgörcsöt, mint magának. Zsebébe végül telefont tömködött, füléből zsinór lóg ki, már most egy muzsikát hallgat, miközben tart a pizzéria felé. Hogy ott miféle katasztrófa ment végbe, azt nem tudja, de segített összesöpörni múltkor, épp elég is volt. Szerencsétlen hely, meg tulaj meg bárki. Ezt senkinek sem kívánná, bár ő semmit sem, szóval érdemtelen ezen gondolkodni akármeddig is. Út közben tolja el a kötelező koporsószögét, bent azért már sok lenne, ő nem tud olyan menő buborékot, amiben a füstfelhő senki nem zavar és mivel illedelmes, rágót is töm utána a szájába. Igazi lesz a kép lassan, megint rátör a röhögés, de mint valami veszett farsang, úgy élvezi. Hamar oda is ér, nem tér ki italboltba, se kajáért, a bőséges reggelit már magába lapátolta és nincs gond, most hangulatát sem húzza semmi, arról is le van a gond.
Mikor beér, kihúzza a füleseket, hogy halljon és körbetekint az egybegyűlteken. Oké, a dresscode-ot csak ő tolta túl, tény, ő nem is tud könnyedén megszabadulni semmi folttól, szóval, elnézhető.
- Hali főnök, meg mindenki – int egyet, arcán vidám mosollyal. Hát, vannak páran, ezt nem gondolta. Semmit sem. Valahogy fejében az volt, hogy azok lesznek, akik eleve itt dolgoznak, de aztán... ezek szerint mégsem. Nem baj, hát megoldja. Nagy gyerek már.
Csendben hallgatja Bánki monológját, a létra környékén, mert azt már kinézte magának, hogy kelleni fog. Oké, annak már örül, hogy manuális minden, bár szépérzéke neki nagyon minimális, igen, ha rajta múlna, minden lenne egy színű, fehér, vagy valami hasonló, így akár még jó az is, ha másokra hagyatkozik.
- Ugyan, szívünk-lelkünk eddig benne, most is úgy lesz. Hát hajrá akkor... - bólint egyet, felveszi az eszközöket, a védőcuccot nem, mert arra emlékszik, egyszer vett olyat fel és meg akart fulladni. Amúgy is azért jött ilyen toprongyosba, szóval mindegy is. Ecsetet, hengert is fog, no meg a létrát, amivel a magasabb pontokat fogja elérni. Ekkora magasság nem gáz, még a végén kiderül, hogy szakmát tévesztett, nem az eszéből kellene élnie, hanem a kezéből. Festéket is szerez, nem, nem fehér, valami zöldes árnyalat, de abból hatezer van, nem is akarja kibogarászni, melyik árnyalat. Körbetekint, végül odasétál a lány mellé, aki már bele is kezdett.
- Szia, Laura. Elférek itt én is? - őt legalább ismeri, így könnyebben csapódik mellé, nem mintha zavarni akarna, vagy amúgy bármi mást. Fél fülébe dugja vissza a muzsikát és kezd bele ő is a mázolásba, ha nem küldik messzebbre, oké, ez nem olyan egyszerű, mint hitte, de egy két vonás és már jobb is. Körbenéz, ki merre és mit és dönt, ő tényleg marad az egyszerű vonalnál, más nem alapoz csak, a többi meg majd szépít.
- Nem tudod amúgy, mi történt? - kíváncsiskodik, hátha a másikhoz több ért el, mint hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Ott? Te ott? Minek? - lepődik meg. Nagyon. Ha megveszik, rohadtul ne legyen ott senki se, még az ellensége se, ha lenne. Nem. Fejét rázza. - Dehogy, senki. Csak valami ügyes... mit tudom én, vadász. És így a legjobb – ezzel ő pontot tesz a végére. Nem, azon a napon baromira nincs senki a közelében, erről tesz, ahogy tett és tenni fog mindig is. Nem is engedi tovább húzni, ha mégis úgy akarna tenni, kezét emeli, hogy elég és ne tovább. Amiben biztos, az az, hogy ez az ő dolga és oldja meg, ahogy kell. Ha egyszer szarul sül el a bájital, az meg... főleg. Bahh. Most ezen kattog és a végén még felhúzza magát, kellett ez neki mára? Nem. De már kihúzták belőle a lényeget, csalással, de ki és ezen már nem lehet változtatni. Nem tud kiszedni emlékeket és dolgokat senki fejéből, pedig... szívesen tenné. Talán most jobban, mint illene. Saját magából nem beszél próféta, de semmi más sem, csak a saját hülyesége, más szerencsére okosabb vagy tapasztaltabb, könnyebb hagyni, hogy beszéljen és érvényesüljön, ameddig ő hallgat, bólogat, vagy csak a saját nyelvét rágva emészti meg a hallottakat és oldja meg a maga módján. Ez bevett rendszer és tény, hogy eddig nem beszélgetett egy vendéggel sem többet, mint kellene, és most megint új helyzet, amit tudnia kellene, csak nem fog öt perc alatt, akkor sem, ha vért izzad. Szusszanva dől hátra inkább, biccent arra, hogy helyesel és hát igazat ad. Nem tud többet, nem is akar. De másnak is szar, lehet szar, még ha mindig a saját bajával törődik, akkor sem süket, bár könnyeket nem ejtett senkiért, még saját magáért sem, figyelve emelkedik meg a szemöldöke. Hogy eleve mik vannak és hogy mennyire lehet ezen még csavarni a szar felé. Szisszen egyet, a mondat utolsó tagjára főleg, tény, az élet semerre sem egyszerűbb, a baj könnyen jön. Azt is tudja, hogy ha nem szedték volna össze, talán ő is megrágott volna valaki mást és mivel ha ebbe nem kerül bele, nincs a bájital sem, akkor főleg. Kicsi a világ és erre sem egyszerűbb. Ezt is jó ha majd megtanulja.
- Hát... szurkolok, hogy ne és a kellemetlen körök is elmaradnak – a minisztérium nyomása szar dolog, még ha nem fenyegették őt, csak tanácsokat meg minden szutykot osztottak, akkor is, a tekintetek néha elegek voltak. Mert nem olyan kellemes ez, sem az, sem semmi, ahogy a majdnem gyilkosság sem. De nem ül fel a dologra, semmi köze hozzá és persze tudja, a kellemetlen emlékeket felhúzni nem az ő feladata, bár úgy érzi, mintha csak azt közölte volna, hogy el volt törve a karja és leverte a gipszes kezével a vázát. Fura. Az egész az, bár az is elég erős kijelentés, hogy van ilyen. Van csak... hát nem minden napos. Félszeg mosoly, erre ő már bőven nem tud mit mondani, nincs illedelmes szava. Ehh. Kicsit örül is, hogy saját magára terelődik a szó.
- Elkaptál, ha nem vagyok itt, akkor meg nem. Ehh. Amúgy ja, vágom, az első volt amit közöltek, hogy ez végleges. Van ilyen – lopja el a zárómondatot, mintha olyan fontos lenne, hogy így és lezárja egyáltalán. Semmi sem az, ameddig ki nem mondja.
- Mondanám, hogy én sem tudok sokat, de akkor hazudnék – von vállat, hiszen ez tény, akaratlanul tud többet és válik ezzel majd a válaszadóvá, már ha akarja, vagy épp nem, csak... megtörténik. Fogalma sincs, hiszen az előbbi is csak megtörtént és viselnie kell. Vagy nem. Elvégre, nem köteles semmire sem, szóval, probléma már nincs.
- Wales? Egy kicsit irigyellek – még ha amúgy nem is szeret utazni, meg hát, nem is teszi, meg... mindegy is. Wales-t is csak képekről látta, a világ nagy részét onnan látta, ez már csak olyan megszokott dolog. A környezetváltozás most is megvolt, nem panaszkodhat igazából, még ha amúgy meg is teszi kicsit. Csendben.
- Akkor csak nyaralni, vágom – bólint egyet, hát nem tudja, hogy mi lesz vagy épp mi nem. Azt már nem kell közölnie vele, amúgy is göngyölödik előre minden téma, lassan kapkodnia kell a fejét, nem szokott ilyesmihez, követni sem lesz képes lassan, jó, hát nem meglepő, hogy kettejük közül nem ő a beszédes. Harap is, rág is egyet, az asztalra könyökölve bólogat, hogy oké, ezzel a hasonlattal sokkal előrébb van, mint bármilyen magyarázattal írná körbe. Vagy könnyebb felfogni, miképp is működnek a dolgok. Vagy mi. Mindenre lesz vajon hülye hasonlata? Erre kíváncsi.
- Ööö oké – nem érti, mitől, de marasztalni bizonyára nem ő fogja, elvégre, nem is miatta jött. Nyel egy nagyot, hogy eltüntesse a falatot a szájából.
- Ez kicsit fenyegetően hangzik, de oké? - fogalma sincs, mennyire oké, hát talán mégse keresi meg? Ez elválik, tervei szerint nem változtat helyszínt, gyakorlatilag lehet egy ilyen szólás után illene elgondolkodnia, hogy... messzebb megy. Mindegy is. Elválik. Ereszt azért valami barátságosabb mosolyfélét, de hogy ez beleegyezés? Nehezen értelmezhető.
- Hello, hello – pillant utána, majd aztán visszanéz és elfogyasztja a megkezdett szeletet legalább. A többit majd elcsomagolja, van rá ideje, össze is pakolászik hamarost, hogy aztán a kis felkavarodott gondolataival szépen visszamásszon a műszakjába, ha még eddig nem lett kinézve, majd most. Remek. Fura ez a nap. Fura minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Szuper! - lelkendezik egy sort, bár tény, talán amúgy sem mászott volna másfele, csak bedugaszolta volna a másik fülét is és akkor lehetne ecsetet meg vödröt dobálni hozzá, hogy ha azt akarják, figyeljen. Mert talán nem is a munka kapcsolja ki, hanem mint sokszor, a muzsika és elbújva egy-egy szövegkörnyezet világába, már egész jól elmulattatja magát. Vagy valami olyasmi. Ez legalább nem a nyomasztóbb lista, nem fog komor arcot vágva megállni és létezni. Reméli. Fogalma sincs. Dolgozni jött ide, hogy aztán dolgozhasson itt, micsoda láncolat, mint valami dominó, hogy aztán végül minden flottul dőlhessen.
- Ugye? Már első pillanatra én akartam lenni a létrás ember – nem tiltakozik, majdnem azt is mondja, ez a férfimunka, de hát akkor meg degradál mindenki mást, aki nem férfi és a jó lelke még mindig nem engedi, szóval lenyeli a szöveget és hátrafordulva kapja ki a muzsikát és figyel az instrukciókra. Ó bakker, és tényleg. Meglátszik, mennyi szobát festett le, csak mímeli itt a szakembert, közben meg aztán ha a nyári konyhát festette utolsónak, lehet nagyot mond. Röhög egy sort saját magán és leereszti az ecsetet, lepakolja a vödör szélére, hogy ne csöpögjön össze mindent.
- Annyi színt pakoltak ki, hogy az teljesen kiment a fejemből. Alapozni is kéne, tudtam, hogy valami hiányzik – tudta a fenéket és csípőre tett kézzel nézi a falat. Na ez szakemberes. Hümmögve fordul a lány felé, majd a falra és mire kettőt kérdezhetne, át is színezi, csak épp más módon. Jó, így könnyű, tény, és elismerően bólogat. Megtette volna ő szívesen, de nem tudja, így hagyatkozik másokra.
- Köszi, így nem kell lekaparnom – hálás pillantás, aztán kérdő, amikor ujját emeli fel. Persze, érthető, kell fehér is, de mordul egyet. Halkan. - Jaj, szólj csak, ne cipekedj ennyit – csóválja a fejét és veszi át az egyik vödör terhét, majd letéve, egyszerűbb megoldást keresve a hengerért nyúl, elvégre, eleve ezzel kellett volna. Belemeríti, a felesleget lehúzva róla pedig már fel és alá fut a falon, immáron a kért színt húzva rá. De figyel, egyelőre a füles csak lóg a nyakában.
- Ihhh. Ez nem hangzik kellemesnek. Még ha azt mondanám, régi a hely és nincs rá figyelve... - néz körbe, fel a plafonra, a potyogás pedig marhára alapos volt, szinte már-már ebben van művészet, nem abban, hogy ezt akármilyen színre mázolják. Visszadönti a fejét és miközben megmeríti a hengert, szemöldöke feljebb csusszan, szkeptikus pillantással hallgatja a lány szavait, mert hát, neki tény, hogy minden érdekes, no de ez? Nem tudja mérlegelni.
- Hmm... - kocogtatja meg a nyelet, amit a kezében fog és közben újra nekiáll folytatni a munkát. - Nem tudom, nem hiszem, hogy Arie keze lenne a dologban, vagy... bárkié. Nem tudom, az épület sem tűnik elátkozottnak meg úgy igazából, csak nem így tiltakozik maga a... pizzázó. Mármint, tök hülyeség. De azt hiszem, azért a véletlent ki lehet zárni, mert az nem létezik – húz még egy csíkot, fel és le, majd elmereng. Aztán ki tudja, errefelé minden más, ha valahol vakolat potyog, rossz az alap. Elengedi egyik kezével a nyelet és tenyerével a még csupasz felületre tapogat.
- Ebben sincs semmi fura. Csak fal – aztán egyelőre ennyit tud hozzátenni. Az biztos, hogy a főnöke feje jobban fáj emiatt, mint neki, így nem fogja hangosan odakurjantani, mi a frászkarika történt mégis, hátha okosabb. Közben nyílik az ajtó, érdekes szavak töltik be a pillanatnyi csendet. Öööö. Ha a nő körbenéz, ez értetlen arcot tuti talán. Az övét.
- Szép napot! Egy kicsit még nem, oda sem neki! - aztán igazából Bánki döntése, hogy kitessékeli, vagy befogja, ő csak köszönt, vissza is tér a falhoz. Lábakat a szájába, ezen röhög egy sort halkan, ha nem hallja, nem is hiszi el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Áucs, hát azt nem hagyhatom. Bár az ecset még a jobbik eset, az nem fáj – kivéve, ha valaki fejére esik, de részletkérdés, ez nem olyan magas létra, vagy épp állványzat, ahonnan ténylegesen fájdalmas még lenézni is. Ezt a festegetést már jobban közelebb érzi magához, mint bármi mást, így aztán bátrabb is, mint akármiben, mondjuk az iskola falai között. Ott még néha mindig olyan, mintha minden nap elfelejtené, milyen is.
- Ó, az esetek nagy részében igen, mert már van alatta mire festeni. De ez a csupasz vakolat, amely átüt általában, így alapozni kell. Csak megzavarodtam és nem vettem észre. Itt amit évek alatt felkentek, mind lemászott, van ilyen. Mármint, lehet rétegezni, a filmekben amikor a gyilkos házakba költöznek, mindig pucérra kaparják a falakat. Tuti mert nagyobb zajjal jár, na mindegy – legyint egyet a kis utalásra, bár nem tudja, tapéta biztos nem volt, azt kész öröm lehetne letépkedni, a koleszban volt annak idején fehér, amely alatt meg valami ősrégi meszelés maradványa pihent, de amíg nem pergett le – vagy nem tépték le ugye – nem volt vele gond. Legalább időt is spóroltak.
- Ahh, megtisztelő volt ezt látni akkor, köszönöm – biccent felé, ha már ő nem tud olyat, sem könnyű megoldást. Legalább akkor az eszét tudja, tudná, de az apró malőr után majd előbb gondolkodik. Kicsit meglepte a tömeg, egyszerű ez, de mivel nem kell egymás nyakán állni még jó is. A főnök és a többiek elvannak egymással, ők is, mindenki a maga módján, ami még jó is, mert vezet valamire. Nem kell kupaktanács, az instrukció elég volt, megelőzte azt, hogy duplán dolgozzanak. Már csak azt kell elérni, hogy a fal ne dobja le magáról, a festést újfent, akár azért, mert nem tetszik neki az, hogy ennyien és ennyifélét akarnak. Most már simán el tudja képzelni.
- Azért mégis kéne valami egységes. Mármint, színekre. Oké, most fehér, de aztán... hmm. Na mindegy, nem nekem kell eldönteni, az én agyam túl egyszerű ehhez – legyezi el a dolgot végül, inkább tér át a vödrökre, a cipekedésre és a munka tényleges részére. Mert aztán a végén annyit beszél, hogy amellett, miszerint megint meglepi magát, nem lesz semmiből sem semmi. Lepakolva kezd bele, majd megáll és a lányra pillant.
- Igazából nem feltétlen. Alapozunk, tehát nyugodtan te is csinálhatod így, megmutatom, ha szeretnéd. Hamarabb terítjük be a falat és akkor mindketten ecsetezhetünk. Az alját kell majd a szegélynél, meg odafent, amit nem ér el szépen a henger. És akkor mindenkinek jut ebből is, abból is – meg mert felesleges lenne, ha fent, vagy lent pepecsel, akkor még a festék is rácsepeg, egyszerűbb, ha előbb letolják a kellemes részét, miközben elméteket szőnek. Ez valahol mókás, de valahol komolyan gondolja. Eddig csak elméletben tapasztalta a mágusvilágot, vagy abban se, mióta itt él és több minden történik vele, élesben, a saját bőrén és a tapasztalatlan elme gyárt mindent, amire nincs kész válasza.
- A kastély is fura hely és akkor az albérletednek is. Az enyémnek nem volt, igyekeztek úgy csinálni, hogy semmi ne üssön el egy pesti albérlet szintjétől, még ha nem is kedvelték a dolgot. Most még nem beszélt vissza a kávéfőző, de ki tudja. Nem tudom, hogy egy épületnek lehetnek-e „érzései” vagy épp csak azért fura, mert a sok mágia után átveszi azt, mint mi grillezéskor a füstszagot szóval... passz. Ne haragudj, nincsenek logikus válaszaim a mágiára, még csak most szokom – olyan infó ez, mintha azt mondaná, most tanul gitározni, nézze el, ha mellépenget. Közben leken még egy részt, épp merít, amikor a nő is megjelenik, a kérdésre azonban fejet ráz.
- Nem, amíg tart ez, nem nyitunk ki, elvégre, ki akar festékszagban enni – neki mondjuk tetszik, mint a benziné vagy épp a kámforos kenőcsé, de ez a saját kinkje. Az érkezőkből kettő lesz, sebaj, sebaj, még a végén hamarabb végeznek, ő meg, ha már a főnök épp leült enni, ami rá is fér, mert pocsékul nyúzott a képe és legalább hölgyekkel teszi, így arrafelé nem zavarog. Az érkezők felé fordul.
- Huh, hát sziasztok amúgy. Pizza helyett ma ez van terítéken, szóval... - vakarja meg a fejét, a figyelem irányulása nehezebb, mint hinné. Megigazgatja sapkáját, a nő magabiztosabb, hát ez már jó jel.
- Dehogy zavarsz, dehogy. Odaadom a létrámat, itt is van – nem az övé csak idehozta, ő a hengerrel majd felér a tetejéig, egy székre állva neki már a plafon is menni fog. Csak vigye, a többi eszköz meg még ott hever érintetlen. Aztán csak leesik neki, hogy saját háztársaihoz beszél. Kínos.
- Te pedig ühm. A mellettünk lévő falat? Amikor összeérünk, majd kitaláljuk mi merre – nem akar dirigálni, már így is szorosabban szorongatja a henger nyelét, mint kellene. Hahó, valaki nagyhangú? Vagy valami. Elfordulva szusszan egyet és a lányra pillant, felüdüléssel zökken ki. Zene? Ó, tényleg!
- Jó kérdés, nem is figyeltem – akasztja ki a zsinórt, és belehallgat. - Áhh, ősrégi darab. Heath of the moment. Asia, ha mondd valamit – húzza ki a kantárból, ahova akasztotta, így a zsinór hosszú, ha akarja, nyugodtan hallgasson csak bele, ha érdeklődik, a zenét szereti megosztani, még ha érdekes az ízlése és mindenhonnan válogat. Közben folytatja tovább a munkát, bár ég a füle, nem baj, megérti, ha lecseszi Bánki, mert rendezkedik, csak segíteni akart, mert tanácstalan álltak csak ott. Oké, lehet nem olyan megszokott dolog erre festegetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Somolyog egy sort a dologra, azért a gyakorlatban nem nézné meg a dolgot, de tény, át tudja érezni. Amikor séta közben a semmiben botlik meg, vagy megfejel mindent, vannak ezek a napok, amikor csak dögleni kellene, lehetőleg a földön, mert annál lejjebb nem lehet esni, csak épp az élet akkor kívánja meg, hogy fontos dolog legyen, vagy bármi más, így... marad az, hogy csak fogat lehet szívni a végére és tűrni a legrosszabbat is.
- Ahm, a legtöbb horror egy rohadt klisé. Amiben ház van, majd mind így kezdődik. Van egy ház, benne éltek régen, csúnya halál és vagy nem tudják, vagy pont tudják és odaköltöznek. Azzal kezdődik, hogy felújítanak és jön a baj – von vállat, sok ilyet sütöttek már el a filmes világban, hol jól, hol rosszul, ő meg sok filmezős estén van túl a múltból vagy épp a jelenből, ahol ezekbe belefuthatott. Gonosz ház, elátkozott, meg ilyenek, lehet sorolni, mibe futnak bele olykor, de úgy tűnik, a lány nemigen néz ilyenek, megérti, mert sok lány nem is bírja ezeket, csak jó alkalom a pasihoz bújni meg minden, szóval nem kezd bele részletekbe, nehogy aztán hazamenve keresse a jeleket, mennyire akarja a lakása megölni meg ilyenek. Errefelé igen jól neveltek a házak, nem hallott ilyesmiről.
- Az macerásabb, inkább szakembernek való. Ha rosszul kevered ki a ragasztót, vagy nem jót veszel, bla, bla. Meg az nem bírja annyira a hőt, meg a tömeget, egy idő után lepereg. A festés, ha vigyázva van rá és nem gondolja úgy a fal, hogy ledobja, tovább megmarad. Nem ragasztottam még tapétát, de hallottam a szomszédot anno, amikor csinálta, és a kocsit szégyellte volna magát mellette, mennyire nem tetszett neki – meg így olcsóbb is. Festék, eszközök és jó napot a világnak. Lehet már eleve voltak eszközök, csak tisztítva lettek, a többi meg adott. Tapéta. Tény, hogy sokkal szebb hatásokat el lehet érni vele, de ő meg pasi, nem flancol ilyenekkel, hogy az északi fal domború, a déli fal csíkos, a színekkel sem, hogy burgundivörös meg ibolyalila. Bah. Francnak.
- Van itt sok minden, szerintem nem tudja, milyen legyen, ezért bízta ránk. Hátha modern művészek vagyunk, bár ha eladnak vásznak pár pacával, én idefestem a mesterművem – csak a kutya nem fogja megvenni, nem úgy, mint azt a rohadt banánt a falról. Oké, zárkózik ő mindig a világ híreihez, a neten lehetett mindig szörfözni anonim, de ez... na ez kiakasztja. Egy banánt. Hova fejlődik a világ? Ha valaki legközelebb taknyos zsepit dob le a padlóra, szobor lesz belőle? Ehh.
- Na hát nekem a több zöld is zöld lesz amúgy, szóval... de ahogy látom, a bugyirózsaszínt kihagyta a vásárból, legalább azt kizárta – röhög egy sort, mert na, nem teázó ez meg ilyenek, szóval, mindennek is van határa. Bólint egyet, ha kell, meg is mutatja, hogyan csinálja, hogy ne csöpögjön, ne legyen fura, de az sem baj, ha hézagos, majd kitapasztalja és átmegy rajta még egyszer. Nem olyan nehéz, csak annak tűnik.
- Aaah! Hogy mondják ezt... Vintage! Az. Nem az én világom, de aranyos lehet – mert ő inkább az egyszerű és a modern, kellemes és hasznos, egy ilyen helyen a nagyi házában érezné magát, ahol várja a sütiszagot és a tipikus nagyis illatokat, meg a macskát az asztalon, a horgolt terítőt a tv tetején. Na ez nem ő, de érti, milyen a hely.
- Nem, nem ott. Dolgozni jöttem ide előbb, aztán tanulni, szóval nem változtattam. Könnyebb így – mert nem kell kerülőt tennie és mert, bár azt nem mondja ki hangosan, nem tudna ennyi ember közelében élni és a kórsága is diszkréciót kíván, amit négy falnak kelljen csak viselni. Jobb ez így.
- Hú ez nagyon ezoterikus. Bár tény, hogy vitatkoznak a brit tudósok, mennyi érzelmük van az ilyen dolgoknak, én mégis a mágiára adom a voksom. Izgalmas dolog – meg ijesztő. Egy ház, aminek tudata van, egy eszköz ami visszaszól, olyanok, amiket ugye eddig filmekbe képzelt bele, nem a valóságba. - Uhm, igen. Én mugli vagyok, nincs semmi mágiám – vakarja meg a tarkóját, bár még mindig nem szégyelli, de tudja, mi jön utána. A kérdés, hogy mit keres itt. Ebbe „zavar” bele az érkezők és komolyan, hálát ad kicsit, legalább kitalál egy olyan választ, ami nem ijesztő. Feléjük is néz, addig pihenteti a rácson a hengerét és bólogat.
- Nem muszáj ecset, haladhat azzal amivel neki gyorsabb. De igen, akkor ő létrázzon – ha már szeretne és engedi is, ha netán a nő el is akarja azonnal kezdeni, engedi, a háztársára koncentrál aztán. Kicsit volt sok csak a figyelem, hamar túllendül rajta. Szerencsére, mert nem nagy a tömeg.
- Jó dolog ez is, majd jöhetsz ide mindenkivel, hogy na, ez a te kezed munkája – az is valami, nem? Vagy csak neki esik jól, mindenki más szóval... A zene kérdésre fordul vissza, engedi a zsinórt, majd visszaveszi, a zsebébe tömi, most nem kell, hallani kell, így ki is kapcsolja.
- Igen, mindig kapcsolok, ha csinálok kaját, takarítok, ilyenek. Nem szeretem a csendet – és mégis, de az, ha közben zene szól, nem zavarja. Mintha mindig kívánna háttérzenét az élethez, meg így jobban telik az idő. Míg egyedül volt ez, az olvasás és más dolgot meneteltették előre az időt, a teljes csendben elveszett és a rossz dolgok jöttek. Így meg jobb. - Nem, nem. De hallgatok mindent is, épp milyen a kedvem – nem válogat, van minden néha, meg is lepődnének egyesek. Nem veszi most elő, az ecsetelés felé pillant, mint valami szaki. Vagy annak nézik? Jaj, pedig nem.
- Persze, hogy jó. Lényeg, hogy ne maradjon csupasz rész, erre még úgy is jön szín – bólogat, leken még egy részt közben, egész jól haladnak, így majd együtt fejezik be a másik falat is, vagy az összeset, bánja fene, hogy diskurál a főnökség, majd eldolgoznak helyettük ők. Nincs ezzel baja.
- Igen, itt. Én már egy ideje, még az előző főnökkel kezdtem, szóval ez amolyan házi – nevet, mert úgy tűnhet, mintha ezzel akarna teperni, vagy épp rájuk lett kényszerítve, pedig nem. Nem is jött el mindenki, szóval... Nem mintha ezzel ő ítélkezik vagy valami, csak csendben jegyezte meg.  Oldalra lépked, ahogy halad, vagy épp mustrálja, hogy hagyott ki egy sávot, de az alapok készülnek. Szóval, minden tökéletes eddig.
- Nincs rossz neki, a benzinnek se, amikor valaki füvet nyír, akkor meg főleg. Máskor meg kifutok a világból, mint a körömlakk szag, vagy az a nagyon, nagyon édes parfüm, ami már olyan, hogy harapni lehetne – fintorog is egy sort, buszokon érezte anno, bármin, ami tömeg volt és ehh. Errefelé még nem, talán erre nincsenek ilyen ízlések.
- Na és te? Mesélj bármit nyugodtan, nem kell kukának lenned közben – néz háztársa felé, mert ő már kezd kicsit sokat beszélni és frusztrálja. Fura ez, még mindig.

//isten a tanúm, hogy nem akartam ilyen hosszút. sorry

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Átlagos nap. Már ha lehet neki olyanja, ebben már nem olyan biztos, mint általában. És mégis, egyelőre nem kell órára sietnie, így csak a munka terheli, nem siet, nem pörög az agya. Átlagos. Egy kicsit a maga fejébe költözni, miközben korzózik az asztalok között és lesi, kinek mi a kívánsága. Itt mindig könnyű volt mozogni és hallgatni a többet, beszélni és kérdezni, pedig, nem is tudná megmondani igazán miért. Elhivatottság? Annyira nem, talán inkább az, hogy a sivár egyformaságból először ez húzta ki és zökkentette egy másik állásba. Mert igazából ami rémhíreket hallott, hogy sose fogják szívesen látni, nem alkalmazzák nagy örömmel, az itt totál bedőlt, mert tolerálva van minden és türelmesek. Hogy akkor igazak-e a hírek, vagy sem, nem tudja, de működik, elég régóta, az ő idejét tekintve és elég könnyedén fogadja a tényt, hogy az idő múlik. Pedig ha belegondol, sokat pazarol és már túl van, szívesen visszavenne párat. De már mindegy. A vele szemben hagyott mindenségért cserébe pedig azt és úgy teszi, amennyire a legjobban tudja.
Átlagos nap, és nem is vette észre, hogy már nyugodtan tarthatna szünetet. Épp bement leadni a rendelést, amit a hármas asztalnál adtak le, amikor a bentiek szóltak, hogy tegye le magát valahova, mielőtt azt veszi észre, hogy vége a napnak és mehet haza. Nem is figyelte, de amikor ebéd gyanánt – vagy reggeli? olyan rég volt – pakol magának pár szeletet a tányérra, már igencsak korgó gyomra jelzi, hogy jó, hogy hallgatott a többiekre. Ez ő, aki nem figyel, aki néha elkalandozik és néha szólni kell, hogy figyeljen másra is, legalább az órára. Itt máshogy telik az idő, sosem volt sztahanovista, de az se, aki bezárva egy pici kartonba, billentyűket nyomkodjon és monitort bámuljon. Nem tudja mi lenne a tökéletes, csak sejti, de egyelőre megbékél ezzel is.
Épp emeli a második szeletet, közben magához híven olvas valami a telefon képernyőjén, amikor mozgásra lesz figyelmes. Mivel szüneten van, így nem figyel, ujjával pöccintve lapoz és rágcsál, bár eredetileg ki akart ülni a levegőre, mégis ideáig ért el csak. Lábát valamiért épp ösztönösen behúzza a szék alá, aztán halk, de mégis hallható hangot hall. Fejét felemelve néz körbe, de senki nem áll mellette, mögötte sem, homlokár ráncolva fordul épp vissza és emeli az asztallapra a tekintetét, amikor megleli. Épphogy látni, az asztal alól és ennek hirtelenségére ugrik aprót ültében. Baszki.
- Én nem haragszom, csak kicsit a szívem gyenge – teszi le a szeletet és megtörli az ujját a szalvétában. Közben a foltos arc felé figyel, azonban mire szólhatna róla, úgy meglepi, hogy elsőre csak pillog nagyokat. Kukorica. Menten lefele pillant.
- A... a micsodád? Ha kaja, akkor hagyd, felsöpröm majd – legyint, mert tényleg, ha ilyen történik, megoldják ők, de mást nem tud elképzelni jelenleg. Lejjebb csusszan a széken, lábait felhúzza és keres, végül, ahogy előrehajol és nem jól számol, feje koppan az asztalba. Sziszegve fog oda, és keresi meg a nő arcát.
- Én nem látok semmit. Mit kell keresnem? Akkor visszaadom, persze – a kis sajgó pont mellé azonban enged egy mosolyt is, nem morcos ő, kezét leeresztve kémlel le megint, de lehet inkább le kéne másznia a székről és úgy okosabb lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Neki rettentően kedvez ez az idő, hűvös, kellemes, mint mindig, az erdő közepe felé menetel mikor kánikula van és a lakásban már csak úgy tudna lehűlni, ha ki se mászik a zuhany alól. Körbenézett már, de sehol nem talált egy kiselejtezett kádat, amit nem lenne rest a ház mögött elhelyezni az árnyékban, feltölteni vízzel és abban ülve olvasni addig, ameddig ki nem folyik a szeme. Azonban ez várat magára, lehet amúgy is hülyeség, mint az, hogy sétálni viszi a macskát, akit végül megsajnált, annyira nem volt hozzá kedve és nem akarta végighúzni az utcákon, így otthon hagyta a vádló tekintetével együtt és egymaga indult el. Semmi terve, az iskolába most nem kell mennie, kötelezettsége nincs, egyelőre Mihail-ról sem hallott semmit, ami aggodalommal tölti el, de közben saját magát nyugtatja, hogy bizonyára szüksége van rá, vagy akadt valami más. Talán már a féltékeny gondolatai is eltűntek és mégsem, mert valahol benne vannak, csak nem rágja magát rajta újra meg újra. Nem akar az lenni, aki mindenre haragosan néz és hisztérika válik belőle, ennek a gondolatától eleve rosszul van és nem is képes rá, de tudott az is, hogy a rossz gondolatoktól befordul és visszaesik oda, amit már sikerült elhagynia. Szóval, ő megpróbál nyugodt lenni és feltalálni magát, egyedül, bár ötlete semmi sincs. Nem is kell.
Tornacipőt húzott, ami már eléggé ütött-kopott ahhoz, hogy lecserélje, de még mindig nem indult el semerre, valahol bosszantó, hogy nem talált olyan üzletet, amely az egyszerű és kényelmes dolgokat árulja elsődlegesen. Rövidnadrág és egy póló, épp elég, a póló ujjait feltűrve próbálja mutatni, mennyire laza és inkább vett volna trikót, nem számít, ahogy az üzletek előtt halad el, úgy csapja meg orrát a kellemes illatok egyvelege. Akkor teszi azt, amihez ért a legjobban; eszik valamit, bár mielőtt eljött, belapátolt egy nagy adagot. Így döntött a desszert mellett, a teaház pedig közel volt, itt sosem evett, talán be sem tért, nem emlékszik, annyi tea van otthon, hogy mindig feleslegesnek érezte erre sétálni. Miért ne alapon, persze nem teát kér, hanem limonádét fog, miután lebeszélte magát a borról, mellé némi süteményt, szerencse, hogy gyűrt a nadrág zsebébe pénzt indulás előtt, ezzel semmi gond nincs. Bólogat magának és fordul, talán figyelmetlensége és kavargó gondolatai miatt koccan a válla a fiatal hölgynek, aki úgy tűnik, épp azon van, hogy valamit válasszon maga is, vagy csupán ugyan úgy el van mélyedve. Kezét feltartva pillant rá.
- Bocsánat – lép el, majd rövid hatásszünet után nyúl az ajtóhoz és nyitja ki azt neki. - Csak ön után – ha már bamba, akkor legyen illedelmes, vagy mi, sosem néz ki úgy, hiszen ő inkább a toprongyos, de üsse kő, ide jó ez is. Reméli, hogy van valami teraszos kiülő is, mert pont olyan az idő, de na, majd elválik. Egyelőre még kérnie kellene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Csak utólag esik tekintete arra, hogy valamit tart a kezében, pontosabban egy füzetfélét. Na szép, ha most aztán keresztbe lett húzva az a valami, vagy pacázva, mert tudja, hogy az mennyire bosszantó, főleg saját magának, aki nem tudja pálcaintésre eltüntetni azt, ami odakerült, ezért is van az, hogy jegyzetein néhol kávéfoltok vannak, ha épp elvágja az ujját a papír, talán még egy pici vér is, de nem, nem kell igénytelen dologra gondolni, egyszerűen ami a sajátja, azzal figyelmetlen. Ezzel szemben a könyvtári könyvekben lévő szamárfüleket is kisimítja és visszarendezi, kaját és kávét se visz a közelébe, azoknak sem, amiket lakótársától kölcsönöz. Fura kettősség, és csak röpke pillantást vet arra, amit a lapokra vésett és neki egyelőre kusza, második nézésre azonban mintha valami térkép lenne vagy vázlat, lehet valami művész dolgaiba lökött bele akaratlanul. Az ajkát szívja be, hogy még jobban kifejezze szavakkal, mennyire sajnálja, de ahogy letekint, nem tűnik haragosnak az arcocska, sem a tartása, még jobban lát rá a vonalakra. Igen, ez valami térkép, de nem akar szemtelen lenni, tekintetét visszavezeti rá, majd a teázóra, még a végén azt hinné, direkt ment neki, hogy aztán az orrát lógassa bele a dolgaiba. Közel sem, még ha érdekesnek is tartja a dolgot, holott, amikor idejött, minden vagyonát adta volna néha egy olyan papírért, ami megmondja mi és merre. Arcára barátságos mosoly ül ki, amikor megszólalva nyugtatja meg, hogy semmi baj azzal, ami történt, ezek szerint a műbe sem rondított bele. Biccent felé, ahogy előre engedi, úgy indulna ő is befele, de még lépni sem lép, amikor felé fordul ismét nő, ő pedig pislog párat.
- Ó, hogy új. Nos, ellenemre nincs a dolog, hátha tudok valamiben segíteni – valamiért ez most a második ebben az időszakban, hogy valaki azt akarja, csatlakozzon hozzá. Most is érzi, hogy kicsit kizökkenti a komfortzónából, ez tény, talán látni is, hogy ő most ebben a szituációban a hátrébb levő és szerényebb, de tény és való, hogy ő is volt elveszett, tudja milyen az és így tud azonosulni vele. Így engedi, hogy belépkedjen, miután rábólintott és ő pedig utána.
- Ühm, kint, bent? Ezt a helyet annyira nem ismerem, bevallom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Lenyomja megint magában ezt az egész rohamot, amely az emberektől nagyon messze és nagyon távol tartaná. Nagyon kevés eset van arra, hogy megbánt volna egy-egy megejtett mondatot egy másik illetővel, valahogy, hogy keveseket enged a hat lépésnél közelebbi távra, eddig szerencsét is hordozott magában, akik pedig még közelebb kerültek, nos, azokra pedig panasza nincs. Nem hisz semmiféle vallásban, a karma dologban is csak félig, meg a sorsban, hogy valami talán tuti akad, hogy egyelőre zökkenőmentes, sőt, leginkább kedves élete van ezen a helyen. Egy-két dolgot eltekintve már-már idilli, sose gondolta, hogy képes valaha ilyesmiben létezni, hiszen előtte ő itt már kockásra unta volna magát, sőt, nem is maradt volna itt, ment volna az élet felé, a pörgésbe és minden más impulzus felé, amelyet magába szívhat. Most viszont ez a hely neki kedvez, nagyon kedvez, sőt, ha nem kell, ha nem lesz kényszer, szívesen marad itt az után is, ha kijárta az iskolákat. Majd megoldja a munka dolgát, megold mindent. De maradna, azt érzi.
- Ugyan, miután majdnem elgázolom, ez a semmiség – persze, mind a ketten tudják, hogy ez csak a mókás válasz erre, senki és semmi nem kötelezi arra, hogy ilyet tegyen egy apró érintkezés után, mintha amúgy ezek nagy része így végződne. Nem, de a nő nem is tűnik olyannak, aki erre „miazanyád” és a vakság különböző becézéseiből válogat, ám, mint tudjuk, sosem lehet a látszatra adni, sosem szabad. Aztán...
- Rendben – majdnem mondja hozzá, hogy a legjobb válasz, de van annyira illedelmes, hogy lenyeli a szavakat és csak követi, mint valami árnyék és örül annak, hogy nem kell idebent ücsörögni. Persze, nincs azzal se baj, télen, hidegben, esőben, de most valahogy kellemetlenül fullasztónak érzi a teaaromák, a sütemények és minden ízorgia által terhelt levegőt amellett, hogy odakint meg friss az egész, szellő van és néha még egy-egy halovány napsütés.
- Valóban az. Olyan, tipikus beülős, beszélgetős hely – ha Pestre gondol, ott is voltak hasonló helyek, van, amelyikben macskák is voltak, ültek be oda kávézni egyszer, dögönyözött egy tarka cirmost, és ennyi. Ide fura lenne, de biztosan nyerő. Ha egyszer sok pénze lesz, majd megint elutazik, mert az, hogy ő nyitna valamit... Na nem. Közben odalépked a helyhez, amit a másik választ, és csak akkor gondol a kérdésre.
- Hmmm. Kedvelem az antikvár kirakatát nézegetni, meg a könyvesboltot. Ha pedig ilyen hely, akkor a pizzázó. Ott is dolgozom – telepedik le közben. - Kicsit csendes a hely, mármint az egész falu, vagyis most már város, de amúgy szerintem kedvelni fogja. Amúgy, Belián vagyok – feledkezett meg a lényegről, ha már csatlakozik, így ismét felállva nyújtja felé a kezét. Oké. Egyre bátrabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Semmit nem tud a másikról, hogy miért és mikor jött, jön ide, hogy csak átmeneti, hogy családja van-e vagy egymaga és nem is kell, mert az túl tolakodó lenne, ő pedig nem az, most is érezni, látni, hogy megtartja a kényelmes távolságot és óvatosan tapogatózik minden után. Elég is, hiszen útjaik véletlen keresztezték egymást, véletlen az, hogy most itt ül és próbálja kitalálni, ő mennyire jó segítség bármi megismerésében vagy úgy általában, miközben nehezen nyílik meg és távolságtartó, még ha nem is tűnik annak. Mert a látszat ilyen, ő pedig rendszerint meglepi az embereket, vagy kellemes csalódás, vagy csak felejthető kategória, fogalma sincs mit és hogyan látnak belőle. Tény és való, hogy már nincs egyedül és nem is játszhatja azt, nem is kell és közösségben van már bő egy éve, sok minden oldódott. Köszöngethetne sokaknak mindent és teszi is, maximum némán, de ha nem így lettek volna a dolgok, szegény nő elől, aki csak kedvesen meginvitálta, most fejvesztve menekülne. Gyomra picit görcsös, de ennyi igazán megengedett.
- Elmondjam merre vannak? Az antikvár kicsit giccses néhol, de a könyvekben nem csalódni. Mugli kötetek is vannak – mert az neki fontos, lehet a nő is érdeklődik a világ iránt, más nem az irodalom terén mozogva. Keveseket látott, akik itt teljesen megtagadnak mindent, pedig hallott és olvasott arról az „aranyvér” jelenségről, amely régebben volt nagyobb divat és ahol őt előbb égetnék meg nyárson, mintsem szóba elegyedjenek vele. Fura gondolkodás, de sok hasonlata van az ő történelmében erre, egyszer talán ezeket a hasonlóságokat feljegyzi, leginkább magának, mert tuti hatezer szakirodalmi lap rágta meg a témát. Közben tekintete ismét a lapokra pillant, sok nevet és feljegyzést lát, ő annak a nőnek tűnik pontosan, akinek ilyen füzetkéje van, ilyen listával, aki precíz, de nem az a görcsös fajta, aki szoros kontyban hordja a haját, nincsenek ajkai mert olyannyira összepréseli és ronda szabású, de drága kosztümöket hord. Aztán fogalma sincs, lehet ő is a szigor híve, de a renddé is, kézírása és a sorok az utóbbira adnak tippet, nem mintha ettől benne kellemetlen érzet keletkezne. Ő csinálja jól, annyi dolgot elfelejtett már, hogy bőven megérne az is egy füzetet.
- Második? - pislog, ahogy visszarántja magát a jelenbe és eltekint a sorok bámulásától, még ha az illetlen is, és megcsóválja a fejét. - Hát az lehet én vagyok, mert tanodába is járok, meg vagyok jóban pár emberrel. Kikről van szó? - van egy tippje, sőt, nagyon erős és ha az, a világ tényleg rohadt kicsi és a szálak összeérnek. Ha pedig tényleg van még egy Belián, akkor nagyon meg fog lepődni, de azonnal megkeresi. Miért ne? De nem, tuti nincs, róla van szó, hallott róla és ettől valahol zavarba jön és ideges. Mit hallhatott? Rá fog kérdezni, ha kiderül.
- Juj, az idősek – szisszen fel, mert nos, kapott ő is tekinteteket. - Vigyázza a falut, igen, nagyon is. Biztonságban érzem magam – vajon a falu is tőle? Jó kérdés, de nem említi meg, a farkas dolgot nagyon nem. - De a nénik nagyon, nos... indiszkrétek. A lakótársam férfi, látványosan nem vagyok tini és hát szerintük nekem már gyereket kéne vezetgetnem, vagyis nagyon úgy méregetnek. Néha ha elkapnak, kérdezősködnek, viszont mióta közöltem, hogy se menyasszonyom, se barátnőm nincs, néha mondanak neveket. Legközelebb közlöm, hogy van nevem, csak nekik nem fog tetszeni, de akkor talán békén hagynak – von vállat, miközben csevegésre vált és az már igencsak könnyedén megy neki. Oké, nem rontja el annyira, ugye? Reméli, ha sok, le lesz állítva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Szerintem annak van egy bája, ami nem enged – vagyis, most vallja ezt. El se tudta képzelni, igazából ha nem is vetette meg, de nem akart magának ilyesmit. Semmi csendes falut, annak egy utcavégi házát, semmit, és tessék, egy ideig az erdő közepén élt, ahova még a turisták se tudtak véletlen besétálni, most pedig pontosan egy csendes helyen él, ahol aligha zaklatja fel a világot bárki és bármi a farkasüvöltéseken kívül, és szereti. Elképzeli magát Pesten, Debrecenben, Kanizsán és valahogy nem megy, nem tudja elképzelni, hogy ismét tömegközlekedést használ, zsúfolt helyen dolgozik, sok ember van az utcákon. El tudja képzelni és viszolyog tőle odabent, kapásból fintorog rá és elveti. Lenne autója, de akkor meg tuti dugóban ülne mindig, a benzin sem két forint, elpöfögtetni drága mulatság, szóval menne vissza buszozni, metrózni, ami akad. De nem megy, mert nem akar és ha valaha innen mennie kell – így vagy úgy – szeretne hasonló kicsi, békés helyre telepedni, ahol élete végéig békén hagyhatja a nyüzgés. Ezért is bólogat, ért egyet a gondolattal. Egyszerűen, neki mégsem az az élete. Nem teljesen.
- Ez teljesen jó, kell a változás. Én is botanikusnak készülök, pedig előtte előbb lettem volna villanyszerelő – von vállat és beszél úgy, hogy teljesen természetes az, miszerint nem a mágia világában a helye. - Aztán magam is próbálkozok bájitalokkal, de a művészi vénám csak a konyhában mutatkozik. A családomban mindenki vasutas, én meg... - nos, normál esetben sem vágyott oda, eleget látta, hallgatta, érezte, megunta, kinőtt belőle, hogy mozdonyokat bámuljon, mást akart. Amit kapott? Azt most meg már szeretnie kell. Ez van. Nem kesereg, nem hallani hangjában, csak később az érdeklődést, hogy mégis kire gondol. Arca felvidul, ajkaira mosoly kerül és ismét csak bólogat. Hát nincs másik Belián, ebben biztos volt. Nem mintha olyan nagy dolog lenne, sőt, nem hiú, csak tudja, a neve ezen tagja szokatlan.
- Akkor tényleg rólam volt szó. Brigivel sem vagyok rosszban, de Odettel találtam teljesen közös hangot – de még milyet. Sose gondolta volna, hogy kap olyan személyeket, akik, még ha nem is helyes, behelyettesítik testvére hiányát, de nem pótolják, sosem lenne ilyen, hisz mindig hiányolni fogja, de ha meg kellene neveznie, mit érez Odett és Zina iránt, valami ilyesmi lenne. Lehet viccelődni, hogy papa, mama, gyerek, de benne a meg nem érett mivolta miatt sosem bukkant fel apai érzés, védelmező igen, de még egy babát sem tudna a kezeiben elképzelni és bár semmi baja velük, valahol mélyen viszolyog is tőle. Mert sose nőtt fel és tanulta meg a helyzeteket kezelni igazán.
- Ennyire nem ismerem, bevallom, csak amennyit lehet – fogalma sincs nagyon a férfiről, nem is tervezte megismerni, hiszen felesleges, ha eljön az idő és elégedett a dolgokkal, majd voksol rá és kész. Azonban meglepő arccal fogadja, ahogy felfedi, miért is jött ide, sőt, ki miatt jött ide. Hát ez új és... valahogy mégsem olyan lehetetlen.
- Hogy úgy. A város első... nos, hát így utólag is, de gratulálok az... egészhez – mosolyog rá, mert ha már megtörténik és nem látja, hogy szenved, akkor ez jó dolog. Így érti a térképet, a feljegyzéseket, mindent. Van alapja.
- Ó jaj, nos, azt hiszem eddig bírtam. Ha nem gond, a tegeződés... - pillant rá félszegen, mert valahogy olyan idegen, még ha szépen is hangzik. Meg ő apró hal ehhez. - Limonádét, savanyút kívánok. De süteményt is, szóval káosz – pedig a ciklus se jár arra, vagy lehet épp a közelgő Újhold lesz a ludas. Mindegy. Körbenéz inkább, kitől lehet rendelni és jelez is felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Elmosolyodik a kifejezésére. Különc. Eszébe sem jutott ez a szó mostanáig, főleg nem magára. Sok névvel illette azt, ami sikerült, bolond, megnyomorodott, szenvedő, majd épp boldog, de szorongó, de különcnek mégsem. Lehet valóban az lett belőle? Előtte volt egy srác, aki nem akarta felfalni a világot és igazából semmit sem akart. A pillanatnak élt, heves volt és meggondolatlan, mindenbe csak fejest ugrott és ami csak elé került, azt habzsolta. Egy olyan ember volt, aki nem tervezett előre, nem élt kötelezettségekkel sem, mert fiatal volt és elhitte, a világ minden ideje elég arra, hogy kipróbáljon bármit, ami csak tetszik neki. Sokszor volt részeg, vagy épp más miatt bódult, szeretett és mulatott, félvállról vette a tanulást, mindent kicsit. Nem hallgatott azokra a szavakra, amikért most minden pénzét, értékét odaadná. Elmúlt, tanult és változott, most pedig akkor lesz a különc, aki mágiamentesen, de boldogul, aki rejtegeti valódi mivoltát, aki el akarja hitetni a világgal, hogy csak egy srác a sok közül, de mégsem az. Sosem lesz.
- Lehetséges, hogy meg. Tetszik a gondolat – jó, nem olyan könnyen emészt meg ilyesmiket, de igyekszik. Nem szeretné elijeszteni, örül, hogy nem a mogorva pillanatában találta meg és akkor biztos, hogy nem lenne kedve vele egy helyen létezni. Semmit sem tud a másikról, ahogy fordítva is igaz ez, de minden ismerkedés ilyen, megint bedől a nagy számok törvényének, hogy eddig csak jót hozott. Hátha a különc is.
Meg tudja érteni azt is, ahogy a családi vonal máshogy és máshol ütött ki, hiszen ő is eltért tőle. Egész életében azt látta, a vonatokat, vonaton utazott, aludt, azzal kelt és feküdt, és míg kisfiú volt, lelkesedett, anyja karján ülve integetett még a tehervagonnal is, utána pedig elmúlt a láz, mert jött más. Autók, motor, amiből még mindig szeretne majd egyet, egyszer, ahogy autót is, de ez csak kósza álom már csupán; a bulik, a lányok, a fővárosi élet. Elkopott időközben az, hogy ő mozdonyfülkében akar ücsörögni, vagy jelezgetni, vagy bármit, mégis, közel lett volna, ha nem cseszi el a mérnöki gondolatait. Akkor nem volt nagy tragédia, most, utólag jön rá, mennyi év ment feleslegbe, és mennyire tett rá akkor. Sose kérdezte, hogy a mágiával lehet-e időt utazni, viszont azt tudja, hogy annak akkor is törvényei vannak, ha valami változna, nem lenne itt, így, úgy, amivel kezd megbékélni – az emberi részével, a másik még várat magára.
- Amúgy is, a művészet relatív. Kinek a zene, kinek valami ehető, kinek egy jó palackozott bájital – von vállat, hogy lehet mégsem esett messzire, csak épp az eszköz más, amivel kifejezi. Annyi elvont dolog van már a világban, hogy talán fel se tűnne, ha ennek is lenne piaca, úgymond. De ahogy folytatja és akikről beszél, mosoly húzódik az arcára. El tudja képzelni az egész jelenetet, azt, amit mond, előtte van és bár nem ismeri olyan régóta, évekre visszamenőleg őket, hamar megérezte ő is azt, mennyire eltérnek.
- El tudom képzelni, mennyit. Nekem egyikükkel sincs gondom, sőt – emlékszik vissza, hogy Brigi hogyan ismerte fel a tüneteit, Odett pedig milyen furcsa módon robbant be az életébe. Azok a szóviccek, még most is fájnak neki, sosem fog elmúlni. – Bár velem nem volt galibája, jól kijövünk. Örülök, hogy már az én életem része is – kicsit örömködik, ha már enged magának ennyit, de hamar észrevéve magát, lesüti a szemeit, mint aki illetlenséget mondott. Nem tette hozzá, hogy miért is van ez a nagy megértés, közelség, a saját maga kínját még mindig ügyesen kerüli ki, főleg, ha nem róla van szó. Van egy kapocs, amit el sem lehetne engedni és nem is akar, és bár Brigivel sincs rosszban, inkább ne szálljon be ebbe, mert a kórságot még mindig nem kívánja senkinek sem.
- Számíthat a bizalomra, persze, persze – bólogat azonnal, hogy nem fog fecsegni, nem az a fajta, így is véletlen jött elő tán, az ilyen bejelentéseknek azonban mindig van egy menete, aminek nem egy apró kis lakos a felelőse. – A nénikkel vigyázni kell, bizton állítom, hogy mind gondolatolvasó és ha valami történik, megjelennek. Lehet, mire kimegyünk… - int a fejével az ajtó felé, hogy talán már ott fognak ülni a padon és arról beszélnek, hogy a fura srác az utca végéről az idegen nővel sétálgat. Mókás lenne. Beáll ő is rendelni, bök rá a rétesre maga is, de a meggyesre is, lesz rögtön kettő, nem baj, ennyi van nála, nem élősködik, csak nagyétkű.
- Patikát? Szerintem baromira – bólogat. Neki tuti, főleg, ha bogyós mugli gyógyszereket is árulna, de amúgy bármit. Egy patika mindig kell. – Van rendelő, de nem minden kínnal kell odáig menni. Én szerintem jól jöhet, ahogy egyre többen jönnek ide, talán ha nem is lesz úgy idő, de lesz segéd is, meg diákok, akik ezt tanulják. Szóóóval, szerintem azt a beszélgetést bőven megéri – közben egy ablaktól kicsit távol, de nem a sarokban pihenő asztal felé lépked. – Itt jó? – áll meg és pillant felé, majd ha minden rendben, le is telepszik, megvárva, míg csatlakozik hozzá. – Ahm, akkor gondolom, ez ilyen… előre eldöntött házasság dolog? Nem akarok vájkálni csak… hát én sose találkoztam ilyennel – nem olyan közegből jött, a családban mindenki szerelemből tette, mert hát, ők az átlagemberek voltak, mindig is. Fura, mint a filmekben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nyelvével piszkálja meg ajkán az apró sebet, amit véletlen szerzett, vagy mert ki volt száradva, cserepesedve, maga sem tudja már, de legalább már összébb húzódott. Míg Odett csinosan és lengén öltözött, rajta egy sötét farmer és egy egyszínű pulóver van, még idebent is. Kicsit néha úgy érzi magát, mint a klimaxoló nők, amikor hőhullám helyett hidegrázás jön rá, illetve, még vissza nem szerzett kilóinak hiányát eltakarja. Ez is a cél, mert a nő mindent megrendelt, nagyon kedvesen csak a vegán és a csak zöldségtál maradt talán ki, de már ettől úgy érzi, hogy jól is lakott. Aki épp feléjük néz, azt hiheti, még várnak vagy öt főt, de aki kicsit is képben van, azt tudja, két ereje teljében lévő farkasnak ez egy könnyed vacsora. Csak épp abból egyelőre csak egy van, mert még mindig árnyék és semmi, ahogy csak pár falatot vesz magához és a köretet nézegetve temetkezik kicsit csendben. Ugyan már nem alussza át a napokat, bőven a saját fejében él még néha, csendben bezárva legalább próbál a vizsgákra gondolni, foglalkozni. Miután épp a düh etette lelke maradékát és kitépett pár tő palántát, rájött, hogy talán tanulmányait megmentheti, ha mást, vagy saját magát már nem.
- Ha nem tud jönni, csomagolunk neki belőle és el tudod neki vinni. Annyi tanulás között csak fel fogja dobni – szándékosan nem hozza fel, hogy ő is menne, mert azóta sem ment a kastély közelébe és nem is fog. Utolsó vizsgája után lead mindent, majd kéri, hogy bagolyban értesítsék. – Ügyes lány, és hamar megnőtt. Pedig mikor először láttam, hjaj – apró, száraz nevetést hallatta a nosztalgikus, öreges megjegyzésére, pedig való igaz. Amikor még aligha ment a közelükbe, felénk volt. Most pedig karján szimbolikusan az ő kötelékét is horda, tintával bőrébe zárva. Még egy apró falat, de gyomra szűk és apró, máskor már könyékig lenne a húsok között. Furcsa. Olyan ez, mintha megkapta volna Belián testét, emlékeit, hogy tudja, milyen volt éhesen, boldogan, mindenhogy, de ő nem tudja előadni. Ahhoz nem kapott utasítást. A másik szavaira suta mosollyal vállát von.
- Megszépíti az embert az, ha napokig csak alszik és alszik – nem, nem teszi. Ellenkezőleg. Elkopott, ami eddig maradt belőle. Kezét leengedve forgat ujjai között egy falatnyi gyümölcsöt. Nem zuhan össze, nem remeg, csak sóhajt.
- Találkoztunk. Beszéltünk. Megcsókoltam, idóta vagyok – dől hátra a széken és lopva pillant felé. Nem emlékszik, hogyan és mikor közölte vele azt, ami történt vele azon a napon, nincsenek tiszta emlékei, pedig semmit se vett be. – Mindig vigyáz rám. Ezt mondta és nem tudom kiverni a fejemből – pedig kibukott, eléggé és leeresztett. De ettől nem tudott szabadulni, mint attól az egy szótól. De egy valamitől még jobban képtelen és amitől úgy fél, hogy szinte nem is tud róla.
- Nem lesz elég erőm egy hét múlva – mondja ki végül, feketén és fehéren.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Lágyan csóválja a fejét a mozdulatra, ahogy magához húzza a tálat, jelezve, arról egy falat se kerül dobozba és elvitelre, hova is gondolt, hát az étel szent, ettek már a kastélyban is elégszer együtt, úgy, hogy abból hat másik is jól tudott lakni, kaptak is pillantásokat, de ez már csak ilyen. Szeret enni, főzött már Odettnek is, mert mindenkinek azt teszi, mintha amúgy tényleg az éhhalál lenne a legnagyobb fenyegetés az életben.
- Az is finom, ez tény. Hiányozni fog – vagyis már most hiányzik neki, a kastély is, minden, túl sok minden, ami azt illeti, könnyebb lenne számba venni azt, mi nem, de senki nem csinál ebből leltárt. Neki most minden furcsa és zavaros, mintha az ajtókat, amiket kitárt, szép lassan reteszelné be és készülne valami csendes, félreeső zugba. Vagy nem. Nem tudja, miképpen fog ebből kimászni.
- Igen. Mármint nem apáskodok felette, de jó, hogy van, csak ne így lenne. Azért lehet, ha megélem, veszek egy puskát és majd leülök mellé, megnézni, ki udvarol neki – villan fel egy pillanatra az, akit mind a ketten megismertek, a béna vicceivel, a karjaival, amivel ölelni akarja őket és aki bármikor nekimenne újra egy idegen, vérszemet kapott farkasnak, csak, hogy védhesse őket. De ahogy jött, úgy távozik, adja vissza helyét annak a valaminek, ami jelenleg neve alatt fut. Vagy inkább sétál csak.
- És mint tudjuk, szerény – de nem ilyesféle alvásról beszélt, nem arról, amikor a kór miatt nincs ereje. Nem, ez a mély, motiválatlan, élni nem akaró alvás, amely már fáj, fáj tőle az ember feje, nem álmos és mégis, kínlódás az egész. Ha fáradt, ha a Hold után van, akkor elnyomja hamar és jobb lesz utána, itt viszont, kevesebb volt, minden egyes alkalommal. Csak foltok vannak meg, nem is érti, hogyan tudja agya azt produkálni, amit a másik alakjában érzékelt csak eddig, hogy csupán villanások vannak meg. Azok viszont élesen. Lehajtja fejét a szavakra, mert szégyelli magát, viszont szeretné, ha tudná, szeretné, ha elmondhatná, ha nem is most, kicsit később. Éles szavak, amiket tőle megszokott és csak keveseknek enged, mert akármennyire is jámbor ő, azért van, amikor hamar elfojtja csírájában az ilyet. Most azonban nem önmaga, képtelen rá, ahogy megint a sebnek tolja a nyelvét és ujjait kaparássza, mielőtt átdörzsölné megnyúlt arcát.
- De én is szeretem. Azért. Mert hiába volt távol, vártam rá, szeretem. És azt nem, ami történt. Nem akarom – csak ez nem opció. Semmi sem opció, csak az, amit csinál. Álmodik, vágyakozik, majd kiürül fokozatosan és kezdődik előröl, egy ideig, mert mindig kevesebb. A végén csak egy héj lesz, amit megtöltenek az emlékek poros kupacai. Figyeli, ahogy a sajtba harap, egyelőre nem követi a példáját. – Nem mentem azóta a kastélyba én sem. Nem lennék erős, hogy tartsam magam – mert a fene ragaszkodása, a fene bizalom, amit a nyári támadás után úgy hitt, megkapott, hogy neki is lesz ezentúl egy olyan ember az életében, mint Odettnek Volkov. Mert most irigy, irigy arra a kötelékre, amit elvesztett és nekik megvan. – Azt hittem, ő az én… - apró mosollyal ráz fejet, mert hitt. Kinyúlva vesz el egy rántott gombafejet, most ő harap, aprót és lassan rágcsál, miután kimondta aggályát, azt a sötét foltot, amely egyre jobban közeleg. A lepel, amely eltakarja előle végül a világot és semmi sem lesz. A másik megerősítése megijeszthetné, de mind a ketten tudják, itt most nincs szebb, kényelmesebb válasz.
- Pont a kurvákra van szükségem és a szexre – jegyzi meg szarkasztikusan. – Nem szexeltem mióta elment, nem is érdekel. Nem tudom mit akarok csinálni, semmi sem köt le. Nem érdekelnek a vizsgák, se az utazás, de lehet valami istentelen messze jó lenne, ahol nem értem a körülöttem beszélőket. Nem tudom mit csináljak – megrekedt. Ahogy Ő mondta neki, úgy adta át és fertőzte meg vele. Örök körforgásba került, ahol nem boldog, ahol nem csillog a szeme, szinte szürkébe hajlanak egykori kékjei.
- Normál esetben sem volt merszem. Azt se tudják, élek-e és úgy nyitnék be, hogy „sziasztok, élek, de meg is halok mindjárt?” – azzal tenné a legrosszabbat, mert a szülei is belehalnának, de kedves gondolat. Velük, otthon. – Nem akarok meghalni, ha eddig sem sikerült. Kétszer ültem fel úgy az ágyban, hogy megteszem. Eret nyitok, megiszom Rudolf összes löttyét egyszerre, de nem, mert valami bennem élni akar. De nem tudom mit csináljak – végül azt teszi, amit tud, befejezi az gombafej megevését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Én is utáltam. Most megint utálom, de tudom, hogy hiányozni fog – valahol, egyszer, mert neki is már olyan megszokott (volt), hogy bejár, hogy tanul, és most nem. Vége. – Esetleg, egy másik szak? – hátha van valami rövid, ráépülés és az alatt el tudja tudja dönteni az irányt, mert kap még egy kis időt. Saját magának egyszerűbb, olyat választott, amit vihet tovább, amiben benne marad, ameddig bír, ki tudja, talán egyszer a kastélyba is visszatér tanítani.
- Ezért kell a puska – pedig nem gyerek és biztosan puffogna kicsit, ha állandóan a sarkában lenne, lennének, de kedves gondolat, sőt, egy jó az, ha valahogy, valamilyen módon ő is tud gondoskodni róla. Talán kicsit távolabb áll tőle, mint Odett, de akkor is, talán ezek a kapcsok, ezek a dolgok tartják fent, nem engedi el őket, mert ha mindent elengedne, akkor már nem dobogna a szíve. És azok sem engedik el, érzi, hiszen itt ül most, vele, nem mással, nem egyedül. Érzi, csak nem tud rá jól reagálni. Semmire sem talán, de egy félmosolyt megereszt a szerénység oltárán, mert még mindig másnál van az önbizalma, ami most végképp romokban. Sosem hitte magáról, hogy tökéletes, de most már végképp nem. Egyelőre nemigen foglalkozik a külsejével, lassan hosszúra növő tincseivel, körmei tövig rágva, azzal legalább nincs gond. Odabent, mellkasában az apró, szorító érzéssel már annál inkább. Aprót szusszan.
- Nem tudom. Régen más volt, vagy fel se vettem, vagy ittam párszor és vége, mentem tovább. Ilyen sosem volt velem – mert vagy fiatalság, bolondság, vagy egyszerűen azóta annyira megváltozott, hogy mondhatni, most élte meg az első szerelmet. Most úgy érzi, szereti, lehet holnap gyászol, aztán üres és kezdődik előröl. Minden össze van zavarodva benne, mert javulna és még valahol vissza is kívánja forgatni az időt.
- Nem, de, de ha megint úgy közeledne, hagynám magam – mert nem lett erősebb, vagy nem hagyná magát, fogalma sincs. Könyörögni? Talán azt is megtenné, ha elméje borulna egyet. Helyzetfüggő. – Vagy nő. És akkor a változatosság gyönyörködtet. Lehet nem kéne több férfival kezdenem, vagy úgy senkivel sem – von vállat, mert aztán mind a két fél benne volt a pakliban, ezek szerint mindig is, csak nem figyelt és a régen érzett, hiányzó darab talán ez volt. Már sosem fejti meg, azonban most biztosan nem, mert nemhogy körbenézni, még „tovább lépni” is képtelen. Tudja, hogy nem az egyetlen, de neki az volt, nem nézett másra, nem kacsintgatott, nem tett semmit.
- Sosem utáltalak Damyan miatt. Örültem, örülök, hogy van neked, most csak szimplán sárga az irigységtől, mert azt hittem, Mihail az, akivel megélhetem, amit ti ketten – hogy meddig képzelte? Nem mert belegondolni, valahol azt hitte, örökké, de naiv, most már tudja, mennyire. Elvakították saját érzelmei, az a sok, amit át akart adni, nem látta, hogy neki ez csak átmeneti volt, hogy újra tudja, milyen is a gödörben lenni. – Nem tudom, van-e nekem olyan, hogy utolsó. Én leszek a csapatban a magányos farkas – nyúl ki a pohárért, mert nagyon száraznak érzi a torkát, ajkait, párat kortyolva mossa le a gombócot, ami felgyűlt, amely miatt talán sírna megint, de már könnyei sincsenek jóformán. A sok év alatt elfojtott, eltemetett darabokat is bepótolta mostanság. A poharat letéve törli meg a száját, majd saját nyálát nyeli félre kicsit, amint meghallja. Aprókat köhécselve, krákogva pillant felé végül ismét.
- Ha a szex mentene meg, akkor itt és most az asztalon tennélek magamévá. De nagyon kedves tőled. Öhm, gondolkodom rajta? Ez a helyes? Nem tudom. Minden elromlott bennem – mert látta már, ismeri azt, mit rejt a ruha, de a mély, testvéries érzésekben sosem bújt meg más, lehet a legelején azért tudat alatt igen, azonban nem kényszerítené arra, hogy ezt tegye. Fogalma sincs, mit segítene, csak kivenné a feszültséget belőle, minden más maradna ott.
- Utálom ezt az egészet, egyszerre akarom, hogy mindenki hagyjon békén és mégse. Nem tudom, bírok-e enni hányás nélkül – aprónak érzi gyomrát, mégis, végül maga elé szedegeti a húst, a sajtot, némi köretet, de magához képest, egyelőre madáradagot. – Tényleg? – kapja fel a fejét és a fiolákra néz. Meglepve, mégis végül hálás mosollyal néz felé. – Köszönöm. Ez most… - nem engedi el, nem mehet el egykönnyen. Elvesz egy fiolát és az ujjai között forgatja. – Szólni fogok. Egyelőre éljem túl – az üvegcse kikerül az ujjai közül, kezével keresi meg Odettét és finoman rászorít, jelezve, hogy tényleg hálás. Jobban, mint valaha. Elengedve, ennek jeléül lassan, de enni kezd, bár még fejben ezt is tagadja magától.
- Fi’om.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Noha kicsit már nem mozog a körforgás közelében, a hírek őt is elérik, inkább utóbb, de ki nem kerülök. A faluban járva, főleg, ha emberek között mozog, elkapja az éppen aktuális szavakat, amelyeket az ajkukra vesznek és továbbadnak egymás között. Így hallotta azt is, hogy egykori főnöke, a pizzéria volt tulaja visszatért. Emlékszik arra, amikor elment, hogy mit hagyott hátra, vagy éppen, kit. Nem volt egy kellemes mese, még ha semmi köze se volt hozzá, csak akaratlan sikerült beszélnie róla azzal, aki végül szintén elhagyta a kis városkát. Furcsa véletlenek, vagy talán csak idő kellett neki, míg a nő végül nem várta meg? Túl szövevényes dráma lenne, neki ahhoz meg nincs kedve. Ameddig nincs baj, ő nem folyik bele semmibe. Mégsem tudta megállni, hogy ne a pizzázó felé menjen haza és ne álljon meg egy kicsit az épület előtt. Akaratlanul kerül elő a kérdés ártatlanul, laposan közelítve; mi lett volna ha? Ha itt marad, ha megmarad a kedves, szorgalmas felszolgálósrácnak, aki zárkózott, de szívesen elegyedik szóba két rendelés között. Aki innen hazament, tette a kis dolgát és talán észre sem vette volna senki. Könnyebb lenne, de ugyanolyan magányos út, mint a mostani. Nem tudja eldönteni, hogy megbánás van benne, vagy csak a szomorúság maradványa, amely lassan süpped el a semmiben. Majd lesz valahogy.
Elindul, csakhogy megálljon ismét és visszaforduljon. Nincs nála sok holmi, azok táskájában lapulnak, így nem kell sietnie, ráér. Enni mindig tud, szerencsére étvágya megjavult, így legalább azon nem kell aggódnia senkinek – aki esetleg ráérne ilyet tenni –, hogy elfogy. A kellemes emlékekkel telve nyomja le a kilincset majd nyit be és néz körbe. Van forgalom és lesz is, ebben mindig is bízott. Talán még nem késő eldobni azt, ami van és visszaállni ide, elhinni, hogy semmi sem történt meg azokból, amik miatt kétes és furcsa most a jelenje. Elhinni, hogy még mindig az a kis szürke kisegér, akit senki sem vett észre. Csak szeretné, hogy olyan lássa, aki képes enyhíteni azon, ami benne növekszik.
Nyugodtan ül le egy asztalhoz, majd ad le egy rendelést és vár, hátha megpillantja azt, aki miatt beült ide. Nem ront rá az irodában, nincs már neki joga ilyen helyekre menni, így kivárja a pillanatot. Az bőven van neki jelenleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Akárki akármit mond, hogy apró és nem hatalmas karriert ígérő munka ez, neki nagyon sokat segített és adott. Segített beilleszkednie, nyugodtan mozognia emberek között, miközben legalább az irodán tudták, micsoda ő. A törzsvendégek nyilván több alkalom után össze tudták tenni, mégsem fintorgott senki, amikor eléjük tette az ételt, vagy éppen csak beszélt velük pár szót, amikor reggel a kávét szervírozta és olyankor jól esik pár szó. Azóta sok minden történt és sok minden változott, libikókázott, fent, majd lent, megint lent és így tovább, most fogalma sincs hogy hol billeg, annyi biztos, letette a fenekét és kivárja a pillanatot. Odalépnek hozzá, így rendel: kávét kér, feketén és egy sonkás-szalámis pizzát, sok kukoricával. Bár nyilván nem miatta fognak többet rátenni, de jól esett kimondania most neki, hogy mi a speciális. Kapott néha ő is olyan megrendeléseket, amiket nem értett, aztán rájött, hogy a glutén nem valami szósz és a paleo az, amikor ki kéne mennie mammutot vadászni, és azt tenni a tányérra. Lehet maradi, de ő annak idején csak a kenyér héját nem akarta megenni, hálás a sorsnak és a kórságnak közben, hogy nem szenved ételallergiában, mert akkor lehet minden kajálás előtt sírva fakadna.
A pincérnő eltűnik, ő pedig a kitett szalvétával kezd origamizni. Csak hajót tud, meg repülőt, de azok kiválóak, viszont a szalvéta repülésre nem, így hajó készül. Érzékeli, hogy érkeznek felé, úgy hiszi, a pincérlány, hiszen kávé is kerül elébe, végül azonban más hang üti meg a fülét, amelyre felemeli a fejét.
- Barnabás! Szia! - széles mosoly kerül arcára és eltolja maga elől a félkész művét. - Dehogy is, olyan vagyok, mint a csótány. Egy atomvillanás sem tudna – persze, ez nem igaz. Ha csak a közelmúltat nézi, a csontsovány önmagára gondol, arra, aki a sötét szobában várta a halált. Igenis kitudna, de nem akar, már nem. Ezt azonban illedelmesen ki fogja hagyni a beszélgetésből, mint mindenki másnál. Még az sem tud kísérleteiről, akinek kellene. De nem fog soha beszélni erről Neki, eldöntötte. Ezt a titkát, és érzéseit magával viszi majd messzire.
- Ó, nagyon is a nosztalgia. Illetve, hallottam, hogy visszajöttél és látni szerettelek volna – bólint, ahogy jelzi, leülne, a hely szabad, meg úgymond, rá is várt. Akadálya nincs. Elhelyezkedik a férfi és ő is, majd kényelembe helyezi magát. Saját lábait húzza a szék alá, hogy ne egymás bokáját rugdossák véletlen. Hallotta mi történt anno, azonban neki abba semmi beleszólása, így ítélete sincs. Tiszta lap? Valahogy úgy.
- Mesélj, merre jártál? - érdeklődik első körben. Mert mindig jobb másokat hallgatni, mint mesélnie magáról, ugye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- A csótány nem a rondaságáról híres első sorban. Túléli az atomcsapást és két hétig elél a feje nélkül. Nos, a fejem még megvan, a többi sem kísért, de azért na, érted – vagy nem. Egy kicsit belekeveredett a végére, mégis a lényeg a túlélés. Vagy valami hasonló. Nem büszkélkedik, mert őszintén nincs mivel, annyira nincs és arra pedig nem fogja a mellkasát veregetni, hogy tessék szépen megdicsérni.
- Hát el is találtad. Messze van az még – vagy inkább el sem fogja sosem érni. A tökéletesség furcsa dolog, vagy elhiszi valaki, hogy az, vagy tényleg az. Nos, az ő történetében, ahol többen voltak, bőven nem ő volt a tökéletesség és továbbra sem az.
- És ha tényleg hiányoztál? Sosem tudhatod – mert tény és való, hogy nem írtak egymásnak kilométeres leveleket, azonban sokszor jutott eszébe, amikor éppen erre járt. És akkor még nem is ő állt hozzá közelebb, hanem akárki más, így aztán erre nem tud választ adni. Tény, amikor elment és ahogy, amiatt, bizonyára szerzett olyanokat, akik nem zárták, zárják a szívébe, azonban nem ezen múlik, hogy most itt marad vagy sem.
- Úgy, hogy te jól vitted és viszed. Az előző is biztosan, mégis, sok mindent pakoltál bele. A kezedre áll. Mi ez a negativitás? - bagoly mondja, ugyebár. De ebben most nem érti, hiszen ha nem kell lehúzni a rolót, akkor nyilván nem csinálja rosszul. Vannak vendégei, bevétele, mindene. Szóval mi akkor az, amit ennyire savaz? - Na, így máris szebben hangzik. Üdv újra itt, főnök – mert nem felejtette el azt sem, hogy meddig dolgozott itt, még ha nem is hosszú évek, évtizedek távlata az. Az is egy másik korszak, az egész kezdete. Talán azt jelenti, hogy vissza kellene néha járnia ide és akkor el tudná engedni a mindent, újra tudná kezdeni? Jó kérdés. Enni jön, ez biztos.
- Ó, egy falu. Már jól hangzik. Lehet tudni merre van? - sejti, hogy valami isten háta mögötti dologról van szó. Még a végén kedve támad megnézni magának. Amerikában is a világ egyik végén volt, az is egy menedék volt és szerette. - Menedékház? Mesélj erről – meglepi mégis, hogy belevágott, na de mibe az jó kérdés. Érdeklődve figyeli, majd csóválja meg ismét a fejét.
- Senki sem születik tudással, ezt az internet már megmondta. Az a lényeg, hogy most már megy – kortyol ő is, követve a mozdulatot, majd mikor leteszi a poharat, a vállán ránt egyet.
- Semmi jó és közben van mégis. Tanítok, most már egy jó ideje az Előkészítőben kaptam gyakorlati helyet. Aztán végeztem ugye és gyakorlótanárként a Mágustanodában. Igazából nekem most ez az, ami megy. A többi… örülök, hogy lefoglalja az időm a két iskola – nem is bontja ki, nem szükséges itt elrontani a hangulatot. Inkább iszik ismét, persze, ha közben kérdez, válaszol. Csak magától nem nyílik meg ilyen téren.