Amanda már felgyűrte ruhái ujját, s éppen azon foglalatoskodott, hogy a haját is valahogy feltekerje, mint valami rétest vagy kígyót, ez nézőpont kérdése, természetesen ama szent cél érdekében, hogy minél kevesebb hajszál érintkezzem csupasz nyakával, ezzel beburkolva őt, mint egy második réteg ruha. Természetesen nem, ilyenkor nem elég, ha a nap ontja a meleget, pont ilyenkor lesznek a hajszálak is ilyen ragaszkodóak. Glyniss a meleghez képest szalonképes hasonlatát nevetéssel díjazta, s mivel Amandának ez volt a célja, halványan elmosolyodik.
 - Bizony-bizony, a tészták már csak ilyenek… Egyébként akkor te miből vagy? Valami ultravékony, hőálló, vagy hővisszaverő anyagból? - ~Pedig így elnézve őt még jobban melegítheti a haja.~ - Vagy nem is! Tudom már! Apró lyukak vannak rajtad, amiken át tud fújni a szél. - Amanda egyre jobban belejön a hülyeségek összehordásába. De úgy tűnik, most csak erre van kapacitása. - Már ne vedd sértésnek, de én mindjárt elolvadok.–
Amanda sokáig csodálta Glyniss vörös haját. ~Hogy nem tudja rendben tartani? Érdekes. Még ha a mugli hajsütővasak nem is jönnek be, nem lehet valami bűbájt alkalmazni? Én biztos idegbajt kapnék, ha nem tudnék mit csinálni a hajammal~ Bár nem szólt semmit, mélyen elgondolkodott a lány hajproblémáiról. Ami őt illeti, az ő haja sosem viselkedett olyan szélsőségesen, hogy már csak bűbáj segíthetett rajta. ~ Bár meg kell hagyni, nem rossz összeborzolva se. De valahogy mégse így…~ Szerencsére Amanda megtartotta magának a hajápolási tippeket, így nem lett belőle sértődés.
Glyniss türelmesen válaszolt Amanda bágyadtságból feltett kérdésére is, és talán ez a tett gondoltatta Amandával azt, hogy ez a lány csakis navinés lehet. A levitás forgatná a szemét, ott is hagyná azt, aki ilyen butaságot kérdez; az eridonos kinevetné, és viccet csinálna belőle, a rellonos meg… Hát olyan rellonosan viselkedne.
- Okés, figyelek! – felelte Glyniss segítőkészségén felbuzdulva hősünk, és valóban nagyon koncentrált. Hajat? Jó vicc, saját magán kívül nincsen olyan ember a Földön, aki megengedné, hogy befonja a haját. – Fűcsata? Ez izgin hangzik, főleg amennyire el lehet találni egy embert fűvel. Szerintem rettenetes energiapazarlás ezen erőlködni, de biztosan irtó vicces.
- Hát van két bátyán, de szerintem ők még álmukban sem vetemednének arra, hogy ilyen kreatív dolgot csináljanak. Még meg sem próbálnák. – Amandából hirtelen kirobbant a nevetés. Úgy tűnik, tényleg kezd kicsit felengedni a melegben. – Semmi, semmi. Csak… csak elképzeltem őket. – nyögte ki két roham között. – Nem mintha én nem élvezném. Csak, ők… jesszus. - ~Nehogy azt gondolja, hogy hülyeségnek tartom a virágfűzést!~
- Na ja, tesólét, megvan mire gondolsz. – mosolygott megértően a lányra azzal a vigyorral, amelyet tényleg csak azok érthetnek, akiknek vannak testvéreik.
 - Rámbízod? – rémült meg egy pillanatra Amanda. Végülis frankón elvont, a nap nem sütött rá, csak közvetetten, szórakoztatták, elnézte Glyniss ügyes kezét. – Hát öhm jó. – Amanda hirtelen úgy érezte, hogy az apró kis virágokból álló füzérrel hatalmas felelősséget kapott, így nagyon óvatosan fogta meg. – Majd nagyon igyekszem.
~Na a kis hiú, hát nem büszke a hajára? Háhá, talán mégsem olyan kis navinés? ~ villant át Amanda agyán a lány szavaiból levont következtetés. Persze egyáltalán nem hangzottak beképzelten, Amanda szeret szőrszált hasogatni.
 - Egyébként melyik házban is vagy?

Dávid

Reggel az ablakon beáramló fényes napsütésre ébredtem. Fölkeltem az ágyból, és a hatalmas ablakon keresztül újra meg újra megcsodáltam a kastély mellett elterülő vidéket. Még ennyi idő után se lehet betelni a birtok feledhetetlen látványával.
A délelőtti órák után, úgy gondoltam, megérdemlek egy kis sétát a réten: az idő is szépnek ígérkezik, és a házi feladatok is ráérnek egy kicsit.
A tanítás végét jelző csengőszó után a szobámba mentem, és a talárt átcseréltem egy kényelmes pólóra és farmerra. Fölkaptam a könyvemet, és ugrándozva leszaladtam az udvarra.
A réten vidám hangulat uralkodott. Amerre néztem, élénken cseverésző diákokat láttam, valaki éppen szorgalmit körmölt, de akadt elvétve egy-két turbékoló szerelmespár is.
Ahogy eltávolodtam a nagy barna ajtótól, egy szép melódia kúszott be a fülembe, én pedig automatikusan a hang irányába fordultam. Gyönyörű dallam volt. Aztán megláttam őt is: az egyik fa árnyékában egy barna hajú fiú ült gitárját pengetve.
Megtorpantam; a dallam egyre szebbnek tetszett a fülemben. Vagy egy percig így állhattam, de a zene megbabonázott. A lábam önszántából elindult a srác felé, de néhány méterre tőle sikerült megállnom.Nem ronthatok rá csak úgy! Fegyelmezd magad Lily!
De mivel nem látszott sokkal idősebbnek nálam, legyőzve félelmemet és félénkségemet közelebb merészkedtem, és ráköszöntem a fűben ülő fiúra.
-Szia! Nagyon szépen gitározol!-Ennél gagyibb sablonszöveget ki se találhattam volna.
Nem gyakran elegyedem szóba idegenekkel, de a srác megbízhatónak tűnt, és ez a zene…
Bár a gyomrom a szívem körül ugrándozott, egy félszeg kérdést sikerült kipréselnem magamból.
-Leülhetek ide melléd?

Lily

Nagyon jól érzem magam itt kint a réten és szívem szerint az egész hetemet így tölteném. Sajnos ezek csak mélyről feltörő ábrándok maradhatnak, hiszen az idő nem áll meg, attól, hogy Varga Dávidnak épp milyen kellemes elfoglaltságai akadtak. Persze lehetett volna annyi sütnivalóm, hogy az elmúlt pár hónapban is rendszeresen kijárok a levegőre és akkor talán most nem érezném úgy, hogy a napsütés nélkül nincs élet. Najó, azért egy csöppet túlzásba estem, de való igaz, hogy el tudnám viselni még egy jó ideig ezt a helyzetet. 
Épp egy terbélyes fa alatt ücsörgök, amikor eszembe jut egy régi dallam, amit már sok éve tanultam, de még mindig tisztán emlékszem minden egyes hangjára. Elkezdtem játszani a darabot és már az első perctől magával ragad a zene és teljesen beleélem magam a játékba, egészen addig, amíg egy hirtelen ismeretlen hang ki nem zökkent a koncentrációból. Annyira megijedek, hogy véletlenül félre is fogok egy hangot és akkor már lőttek a dalnak. 
- Öhm.. hello! Köszi, bár pont azt hallottad, amikor elszúrtam! - mondom neki durcásan, majd kicsit megenyhül a hangom és még egy mosolyt is varázsolok az arcomra.
- Igen, persze, leülhetsz. Tudod, szabad országban élünk. - Az utolsó mondatom után rákacsintok a lányra, majd arrébb csúszok, hogy ő is nekidőlhessen a fa törzsének.
- Amúgy Dávid vagyok. - mutatkozok be vigyorogva és a kezemet is kinyújtom a lány felé, hogy legalább az első benyomása pozitív legyen rólam. Más külömben nem mindig vagyok az a nagyon udvarias srác. Ennek egyszerű oka van, mégpedig az, hogy javíthatatlanul lusta tudok lenni és olyankor nincs se kedvem, se energiám az idióta formaságokhoz. Remélem ez a szőkeség nem abból a fajtából való, aki megköveteli, hogy egy fiú minden illemszabályt betartson, mert ha mégis, akkor úgy érzem, hogy nem lesz túl hosszú életű a kapcsolatunk. 
- Na és te játszol valamilyen hangszeren vagy csak szimplán szereted a zenét?-

Ábel - vagy Oberon?

Ugyan nem csúnya, sőt, kifejezetten szép, napsütéses és meleg napnak nézünk elébe, Mary még így is nagyon rosszkedvű. A baglya nem épp a legjobb híreket tartalmazó levelet hozta családjától, sőt. Persze, volt jó is, de ott volt az a rossz, ami miatt az egész család feszült - ha együtt vannak, ha nem -, és ami miatt a szüleinek több mint húsz éve származnak problémái. Igazából nővérének is, de ő erre később jött rá. És ugyan Marynek közel sem annyi, más tekintetben van neki is baja belőle, bőven. Példának okáért, hogy az egész rajta (is) csattan. És valahányszor ez a bizonyos probléma előjön, illetve rátevődik egy lapáttal, az egész család ideges lesz. És ez az idegesség, mérgelődés heteken át tarthat. Ez az oka, hogy a Navinés egész éjjel nem aludt, ez az oka, hogy majd felrobban, és hogy semmivel sem tudja elterelni gondolatát. A hajnalban összegyűlt megkezdett, de végül összefirkált, összegyűlt rajzok szanaszét hevernek a padlón. Meg a cafatok, mert széttépettből is van éppen elég. Mikor a lány végre rávette magát, hogy összeszedje a szemetet, evidens, hogy saját lábában elbotolva szórta szanaszét ismét az egészet. Miután végzett a szemét immár sikeres összeszedésével, magában dohogva ment - vagy inkább rohant? - ki a háza területéről, majd a kastélyból. Lábait szedve rohant előre, de hogy pontosan hová, azt maga sem tudta. Csak ment, céltalanul előre. Nem kevés idő kellett, hogy felfogja, olyan területén van a kastélynak, ahol még nem járt. Végül úgy döntött, ha már úgy is itt van, megnézi magának a helyet. Talán még figyelemelterelésnek is jó lesz, legalább néhány perc erejéig. Most már valamivel lassabban szedve lábait ment előre, míg el nem ért egy kisebb házhoz. Nem tudta, ki lakhat itt, de a közelben lévő ketrecekből ítélve, kizárásos alapon csak a vadőr. Vagy valamilyen állatorvos. Habár azzal nem volt tisztában, hogyan is működik ez a varázslóknál pontosan. Minden esetre még közelebb ment a házhoz. No nem akart bekopogni, vagy bemenni, csak a környékét akarta megnézni. A ház fala mellett haladva indult annak háta mögé, kíváncsi volt, mi lehet ott.

Amanda

Amanda viccelődésére nem tud mást tenni, mint rákontrázni.  
–Jól látod, a bőröm tényleg lyukakkal van tele-mutat a kezén lévő pólusaira.- Sőt még hőálló és hővisszaverő is egy bizonyos mértékig. Azért barnulunk vagy égünk le.-magyarázza kissé szájbarágósan, de azért mosolyából nem enged. –Esetemben, ha így folytatom a napozást az utóbbi fog bekövetkezni. De szerintem még bírja a bőröm, úgyhogy még maradok egy ideig-ránt egyet a vállán, majd egy újabb csomó virágot fon az eddig már elkészült koszorúhoz. Figyelmesen hallgatja a lányt és csodálkozva hallgatja, hogy még nem fűcsatázott sose.  
–Te tényleg nem játszottál még fűcsatát?-kerekedik el a szeme.- Pedig nincs jobb dolog, mint amikor a pimasz öcskösök száját teletömöm fűvel, amikor megpróbálnak együttes erővel legyőzni, mint lányt. De nem szokott nekik sikerülni. Ilyenkor jön jól, hogy én vagyon a nagyobb.-kacsint a lányra. –Hát akkor mit szoktak a tesóid csinálni, vagy mit csináltok együtt?-érdeklődik kedvesen. Tényleg érdekli, mit csinálhatnak közösen, mert tudja, hogy ők leginkább hangzavart, és bolondokházát, amibe a szülei is belecsatlakoznak néha. De lehet ez nem mindenhol szokás. A koszorú a kezében hamarosan elkészül, még a két végét összeköti, és a fejére teszi, majd egy őrjítően széles vigyorral megmutatja alkotását Amandának.
– Na, milyen lett?- pózol csípőre tett kézzel a színes és illatos koszorúval, fejét büszkén felveti, mintha éppen a királyi koronát hordaná a fején, arca is átszellemült komolyságot mutat, csak szemében csillog a nevetés. Aztán nem bírja tovább és elkacagja magát. Azzal el is felejtkezik a fejdíszéről és ránéz a lány alkotására.
–Te hogy haladsz a koszorúddal?-figyel újra a lányra.-Egyébként Rellonos vagyok. Na és te? –kérdi úgy mellékesen. Nem szokta beskatulyázni az embereket. Számára teljesen mindegy melyik házból lesz barátja. Bár természetesen hall pletykákat minden házról és azt is tudja milyen pletykák járnak körbe a Rellonról, de ő nem hajlandó holmi szóbeszédre hallgatni. Mindenhol emberek vannak és ennyi elég is neki.

Maid Café - Nyitány


A mai napon a réten feltűnt egy kidekorált sátor, s emellett egy kinti kis teraszhangulatú rész kávézó módjára asztalokkal, székekkel megrakva.

A sátor sárga színű szalagokkal díszített, itt-ott néhány virág lóg le a tartórúdjairól. A kis asztalok elszórtan állnak a kör alakú téren, narancsos színárnyalatú terítővel fedettek, mellettük citromsárga székek állnak. Az egésznek nagyon napsugaras, vidám hatása van. Minden asztalkán található egy kicsi csengő, mindegyiknek más hangja van, ezekkel lehet a kiszolgáló személyzetet hívni.



A kinti részen ugyanilyen asztalok és székek sorakoznak a megfelelő díszítőelemekkel, csak éppen itt a szabad teret kedvelők lelhetik inkább örömüket egyaránt a napsugarak simogatásában és a kiszolgálás minőségében.

Kint ügyködő pincéreink/pincérlányaink: Gál Botond, Sharlotte Johanson, Lagger Arm, Zsolt Perott és Katie Runa Blackwood

Benti felelőseink: Aileen Aurora, Glyniss Clarkson, Gilbert Blythe, Mary Glotter és Hegyi Nikoletta

Menüsor

-teák (különböző ízekben, csak kérd és olyat kapsz  )
-forrócsoki
-kávé
-gyümölcslé (akárcsak a teáknál változatos ízekben, kérni kell és olyat kapsz  )
-ásványvíz

-somlói
-gyümölcssaláta(egyénien is összeállítható vagy standard mi válogatjuk össze)
-muffin
-brownie
-fagylaltkelyhek különböző kiszerelésekben és kérésre egyéni díszítéssel
-marcipánból készült kés/villa egyik szett, (ezek mellett hagyományos evőeszközöket is találtok  )

-szendvics
-krumplis lángos
-omlette rice (japán specialitás)

A rendezvény kezdetét vette   !

A maid café hírére Gilbert azonnal felkapta a fejét, és bár először habozva, de felvette a kapcsolatot a szervezőkkel, minden bagolyváltással egyre biztosabb volt benne, hogy meg akarja próbálni, csak épp arra tartott sokáig rájönni, hogyan is valósítsa meg. Nem viselhetett álarcot, anélkül viszont... Az ötlet akkor született, amikor gondterhelten a fejét törve leült mangát olvasni és az egyik oldalról Tyki Mikk nézett vissza. Annyira egyszerű, de nagyszerű megoldás volt, hogy kedve lett volna homlokon csapni magát. Innen már csak egy bagolyba került, hogy minden hiányzó kelléket kölcsönkérjen édesapjától, aki annyira szórakozott, hogy fel sem tűnt neki a hirtelen és meglehetősen furcsa kérés. A zsugorított csomaggal a zsebében szökött be az utolsó órája után az Eridon lomtárába, hogy végrehajtsa az átalakulást- néhány korty kor-korrigálót használt csupán, hogy nagyjából 18-nak tűnjön, úgy gondolva, hogy ezzel még nem szeg meg semmilyen szabályt. Az átalakulás furcsa, hátborzongató érzéssel töltötte el, főleg, mert a teste hirtelen növéssel reagált a bájitalra, és csak remélni tudta, nagyon-nagyon remélni, hogy nem lesz katasztrofális a kimenetele. Egy előzőleg előtúrt apró tükörben vette szemügyre az eredményt- egy darabig tanácstalanul vizslatta az ismerős, mégis vadidegen arcot, ami a sajátja helyett nézett vissza, de aztán összeszedte magát. Egy egyszerű varázslattal sárgára változtatta a szemét, mielőtt nekilátott, hogy a kölcsönkért ruhát magára öltse. Nem volt könnyű feladat, a sok gomb és figyelmet igénylő apróság miatt sokáig is tartott, mire a nyakkendő megkötése után egy utolsót igazított a gallérján. A haját már útközben fogta össze, egy közönséges mugli hajpántot használva.
Magát is meglepve elsőként érkezett a helyszínre- még csak a házimanók voltak ott, a dekoráció utolsó darabjait bűvölve a helyére és ámulva vette szemügyre a sátrat. Az utolsó bagoly szerint ő először bent szolgál majd ki, úgyhogy végigsétált az asztalok közt, hogy jobban tudjon a későbbiekben tájékozódni, ráadásul nem ártott szoknia a hirtelen magasságkülönbséget. It's a really, really weird feeling. Mélázott magában, miközben szokta, hogy tulajdonképpen mindene nagyobb, bár mintha arányosabbnak tűnt volna, mint az a a zsiráfkölyökszerű, nyúlánk külső, amivel eddig botladozott. Szinte reflexszerűen kihúzta magát, lélekben elkezdve felkészülni a szerepére.Amikor odaért a manókhoz, illedelmesen biccentett és rájuk mosolygott.*
- Szép napot! Örülök, hogy együtt dolgozhatunk.-*Basszus. Mi volt ez a hang? Kicsit ledermedt, magát hallva, mert erre egyáltalán nem gondolt, de tagadhatatlanul ez volt a legfurcsább az egészben, miután eddig gyerekes, magas hangja helyett most valami kellemesen mély és férfias érkezett. Weird as hell, pontosította előbbi megállapítását.

Maid Café

Maid Café

Hát, igen, végül eljött ez a nap is. A nap, amikor Mary pincérnőt fog játszani, sőt, nem játszani, tényleg az lesz. Cselédruhában. Ezekkel eddig semmi baja se lenne, sőt, előre láthatóan élvezni is fogja majd, meg persze nem árt kipróbálni valami újat is. Eddig oké. De a cselédruha, az egy olyan ruha, ami szoknyában végződik. Hát igen, ezt nem gondolta át rendesen. Mary és a szoknya nem fér össze. Mikor írt a családjának, hogy legyenek olyan kedvesek, és szerezzenek be neki egy ilyet, igencsak meglepett hangvételű levelet kapott viszonzásul. Pedig ő mindent leírt sajátjában. Azonban a ruha megvan, és ez a lényeg. ~ Végül is, nem is olyan drasztikus... Nem nagy dolog. Ha egyszer az életben kivételt teszek, miért baj az? Legfeljebb belehalok, annál rosszabb nem lehet. ~ gondolkodik magában, miközben a felöltendő ruhát nézegeti, nagy sóhajtozások közepette. Végül azonban erőt vett magán, és felvette. Viszont nem bírta megállni, hogy ne vegyen alá egy igen csak rövid, ki se látszó farmernadrágot, mert azért mégiscsak na. nem szeretne vörösebb fejet a legpirosabb teánál. És azt a bizonyos vigyort sem ártana elkerülni, nem a vendégek elijesztése a cél, ugyebár. Mikor elkészült, elindult a rét felé, ahol már messziről feltűnt az a szép, nagy sátor, alatta és körülötte lévő asztalokkal meg székekkel. Akaratlanul is mosoly terült szét arán ennek láttán, kellemes helynek ígérkezett. Ugyan vendégeket nem látott, sietve szedte lábait, nem akart elkésni.
- Sziasztok! - köszönt még mindig mosolyogva a két jelenlévőnek. A srác igencsak emlékezteti a lányt egy animefigurára, bár nem igen ért hozzá, és ebben a suliban történnek furcsa dolgok, így nem teszi szóvá.
- Mi lesz a dolgunk a vendégek megérkezése előtt? - érdeklődik. Majd miután a többiek megérkeztek, figyelmesen hallgatja végig a lány szónoklatát, és megy a dolgára.

Maid Café

Mára időzítették a Maid Cafét, hiszen péntekre kevesebb órát szoktak beütemezni a tanárok, jön a hétvége, a diákokkal nehezebben lehet elbírni. Elnyúlt az utolsó órája, még kérdezett ezt-azt a tanárnőjétől, még ő is felsorolt egy-két elméletet, hogy szerinte mi is a megoldás a kérdésére és javítsák át, ha nem úgy van, meg magyarázzák meg neki, miért nem úgy van. Szóval kicsit többet hódolt a tanulásnak, mint kellett volna. Ennek eredményeképpen közel tíz perces késéssel és bukdácsolva érkezik be a sátorba.
Ami az öltözékét illeti, nos talán kicsit sokat hangsúlyoz magából, de áldozott rá, hogy elkészüljön vele a jeles napra. Kikérte Becka néni véleményét, miután elpostázta neki a ruhát (ne próbáljuk keresni a logikát- nincs), aztán az visszapostázta némileg felturbózva éééés itt vagyunk most: acélkék-fehér szobalány ruhát visel jócskán kivágott dekoltázzsal (szerencsére ő az a fajta, aki később fejlődik fel, if you know what i mean, of course), térden felüli harisnyákkal és cipellő is akad egy fekete páros a lábán.
Az egészre ő beszélte rá Aileent egy bolond pillanatában. Mióta Yarista fejen vágta (akaratlanul) azzal a mamut-festménnyel, néha rájön a hoppáré és hát ez a Maid Café is ilyen hoppáré, ami aztán jó naggyá nőtte ki magát, iskolaszintűre egészen pontosan. Nos akkor kanyarodjunk vissza: mikorra ő bepimpikál a sátorba kicsit kifulladva, már a manókon kívül három társa is ott várakozik, akik közül a végzősnek kinéző fiút még életében nem is látta. A többiekkel sincs mondjuk nagyobb köszönőviszonyban, de legalább óraközi szünetekben eszmecseréztek egymással kicsikét, meg mikor toborzás volt.
-Szih.... Sziaszthok.- köszön enyhén kifulladva, s közben két térdének támaszkodik előre hajolva, hogy kifújja magát. A vállán ott egy kicsi hátizsákszerű táska, abban rejtőzik a menülista többek között, meg a sorrend, ki hová lesz beosztva. Ezt még tegnap este letárgyalták Leen-nel.
-Huhh, ne haragudjatok a késésért. Elhúzódott az utolsó órám.- persze, hogyne, és a szomszéd tehén kérdezett kismillió dolgot a tanárnődtől és tartotta még és még szóval, igaz, drágám? Hogyne! Az arca jó piros is a picúrka füllentéstől (ő annak érzi, pedig nem is az, de hát na, furcsa kislány ő). Végre kihúzza magát, sóhajt még egyet és letornázza a hátáról a táskát, majd előkotorja a lapokat. Annyit másolt még tegnap este, ahányan vannak, s most ad Marynek és Mr. Anonymusnak is egy-egy példányt.
-Öhm... izé.... Szóvalőőőő.... Leen? - megerősítést is vár, persze. Nehogy már azt higgye bárki is, magától bele mer csapni a lecsóba. Amennyiben Leen bólint, belekezd a rövid tájékoztatóba, közben buzgón tördeli az ujjait is mellé.
-Hát arról van szó, hogy ami nálatok van, az lesz a menülista. Már amúgy ki vannak téve az asztalokra.... azt is le kell még ellenőrizni... Na tehát fel vagyunk osztva két csoportra. Az egyik csoport kint lesz, a másik bent délután közepéig, aztán cserélünk, hogy itt is és ott is legyen mindenki. Az asztalokon vannak kiscsengők, hogy azzal hívjanak minket a vendégek. Ja és majd' elfelejtettem, a köszönéseket tudjátok, igaz?- kissé aggódó arccal nézi három másik társára, s bár nem feltételezi, hogy ne tudnák, mi van, ha rájuk is esett ma egy-egy mamut tabló? Az bizony okozhat amnéziát!

Maid Café

Mary
A név rád van bízva

Kicsit idegesen bóklásztam a szabadban. Nem is olyan rég másztam ki idáig, miután a bent való tartózkodásból elegem lett. Épp a folyosón mászkáltam, amikor egy nekem cseppet sem szimpatikus egyed tett valami megjegyzést a zenekaros pólómra, aminek kapcsán egy cseppet sem kedves párbeszéd bontakozott ki, amiben szóbajöttek mindkettőnk felmenői, és az esetlegesen kérdéses nemi identitásuk is. Az ember nem szeret ugye ilyenekről vitatkozni, érthető hát, hogy kicsit morcos lettem. Gondoltam, próbálgatom a csellót a szabadban, amit egy haverom bízott rám két hétre. Persze egy vérbeli zenésznek egy idegen hangszer mindig izgatja a fantáziáját, és sejtettem, hogy nem haragudna, ha kipróbálnám. Gondoltam, jobb, ha elterelem a figyelmem, mintha tovább duzzogok magamban. Nem tudtam, hová kéne mennem, nem is igazán ismertem a terepet annyira, hogy legyen kedvenc helyem, vagy ilyesmi, úgyhogy valami random helyen állapodtam meg, ami eléggé úgy festett, mint egy vadőrlak. A hátuljához baktattam. Nem csak a hangszert és a tokját vittem magammal, hanem egy széket is, amit szertartásosan leraktam a gyepre, aztán rátettem a tokot, és óvatosan kiemeltem a csellót. Nem szándékoztam a vállamra vetni, de mialatt kivettem a tokból, a vonó leesett a talajra, és valahogy fel kellett vennem, szóval a hangszer nyakát óvatosan a vállamnak támasztottam úgy, hogy a teste a levegőben lóghasson. Lehajoltam a vonóért, mialatt a hangszerre nagyon figyeltem, hogy le ne ejtsem, majd gyorsan felegyenesedtem. A cselló valamin nagyot koppant, én pedig egy pillanatra úgy éreztem, hogy megáll a szívem. Letettem a vonót a székre, és megvizsgáltam a hangszert; nem esett komoly baja, szerencsére. Csak miután kétszer átvizsgáltam, azután néztem meg, mibe szaladt bele. Egy lány volt az, aki Merlin tudja, hogyan keveredett oda, de nagyon úgy látszott, hogy kupán vágtam. Mielőtt végiggondolhattam volna, elkezdtem beszélni.
 - Mégis mi indíttatott arra, hogy csak úgy idelopózz? Tudod, egy ilyen hangszernek lelke van!
Jó, már akkor is éreztem, hogy nem ez a legszebb mondat, ami elhagyta a számat, de tényleg úgy gondoltam, hogy jobban figyelhetett volna.

Maid Café

Nem voltam jóban a gondolattal, hogy szoknyát kell majd viselnem. Nem azért, mert nem szeretem a szoknyákat, vagy ilyesmi, magában ezzel a ruhadarabbal semmi bajom nincs az ég adta világon, de rajtam az ilyesmi sosem állt jól. Azonban a pincérkedés gondolata megállíthatatlanul vonzott, meg olyan bulisan hangzott az egész. Egyébként is késő lett volna visszalépni egy nyamvadt ruhadarab miatt, úgyhogy magamra erőltettem a dolgot. Igazából nem is volt olyan rossz. Egészen tetszett, hogy valami változatosságot vezethetek be.
Szerencsére nem késtem el a helyszínről, amire pedig minden esélyem meglett volna. Fogalmam sem volt, mit hogy kéne csinálnom, de sejtettem, hogy lesz valami eligazítás az elején, amiről nem volna jó lemaradni, úgyhogy megmoderáltam magam, és nem nézegettem a ruhámat további fél óráig, hanem időben elindultam. Amikor odaértem, már tartott a megbeszélés, ami nekem oly' fontos lenne, úgyhogy gyorsan odacsapódtam a társasághoz. Maryt és Lottét azonnal kiszúrtam, jó érzéssel töltött el, hogy velem lesznek, mint biztos támpont. Az emberkék közül még Runát ismertem, bár a lánnyal nem kerültem közelebbi viszonba. Bár Runa jelenléte cseppet sem lepet meg.
 - Halihó - mosolyogtam rájuk. - Lemaradtam valami létfontosságú dologról? Ugye nem most mondtad el, hogy kell hatástalanítani a becsempészett bombákat?! - néztem tettetett aggodalommal Runára.

Glyniss

-Na látod, nem megmondtam? Biztos olyan, mint a mugliknál azok az izés cipők. Amik tudnak szuszogni, vagy mi. Mivel sportcipők sosem érdekeltek igazán. – egy mozdulattal a hátára dobta haját, hogy ne zavarja a fonásban. - Meg mert muglicipők. Nem mintha lenézném a muglikat. – minden mondatot apró gondolkodás után fűzött az előbbiekhez, így kissé vontatott lett a beszéde.
~ ”Azért barnulunk vagy égünk le!” Micsoda kis tudósprofesszor. ~ a gondolatra Amanda halványan elmosolyodott. ~De vakmerő!~ ismerte el magában a lány.
 - Csak aztán vigyázz, mert szerintem a konyhán nem szeretik a lyukasbőrű rákokat. – felelte ezzel összekapcsolva a két gondolatot. A lány szellőzésre alkalmas bőrét, és a nap ártalmait.
Amanda csak fecseg, és fecseg, a koszorúja meg nem halad. Néha egy-egy virágszálat nagy műgonddal valahogy beleügyeskedik, de ez fényévekre áll Glyniss fürge ujjai által készített koszorútól. Úgy tűnik, Glynisst meglepte, hogy Amanda nem ismeri a fűcsata fogalmát.
 - Tisztában vagy vele, hogy a családon belüli nyílt erőszak alkalmazása megmérgezi a családi kapcsolatokat? – kérdezte Amanda komolyan. Talán egy kissé túl komolyra sikeredett, ennek ellenére a lány remélte, hogy Glyniss kiérzi belőle a viccet. Az előbb már bizonyította, hogy van humorérzéke…
 - Hát nem is tudom. – felelte elgondolkozva. Kezeit leejtette az ölébe, eltöprengett egy pillanatra. – Két bátyám van, tudod. Az idősebbnek mindig csupa okos dolgon jár az esze, A fiatalabb meg mindhármunk helyett duplán eszetlen. És persze engem mindig bevon a hülyeségeibe. Sajnos nem nagyon tudok ellenkezni. Mindig kitalál valami retardáltságot, mint… Mint mondjuk virágágyásban úszni. Régebben ez volt a legdurvább,a mit csináltunk. Ja, mi voltunk a parkok rémei. Beszabadultunk a szépen elrendezett virágok közé, és a karcsapásokkal kitúrtuk a felét. Talán ez még nem is lett volna akkora baj, de az úszással haladni kell.  Így (k)úsztunk előre a virágok között, mindegyiket letiporva. Aztán meg szaladhattunk a kertésze elől… - Amanda szórakozottan nézte, hogy halad Glyniss a munkájával, és közben arra gondolt, mennyire tisztességtudóbb, és hasznosabb dolgokat művel mióta elszakadt Wilketől.
Töprengéséből a hirtelen felpattanó Glyniss szakítja ki, aki immár kész koszorúját a fejére téve illegeti magát Amanda előtt. Mintha csak a kifutón lenne. Amanda kis tapssal értékeli a produkciót.
- Jaj, máris kész vagy? Épp pislantottam, ezért nem láttam, ahogy megcsináltad a koszorúdat. – utal sajnálkozva a lány hipergyors ujjaira.
- Én? Hogy hol tartok? Ez egy vicc? -~ kettő-négy-hat-hét~ - Már hét szálat belefontam összesen! – düllesztette ki mellét Amanda büszkén.
~Rellon? Ez aztán a meglepetés~ Amanda nem tudja figyelmen kívül hagyni a házakra vonatkozó sztereopítiákat, mindenkit besorol, akivel találkozik, ami roppant precízségre vall, de persze csak e tekintetben. Már téren csak akkor precíz, ha éppen kedve van hozzá.
- Eridon.

Maid Café

Közben elkezdenek szállingózni a többiek és kicsit megszeppenten tudatosítja, hogy egytől-egyig lányok. Ha eddig nem lett volna elég furcsa a helyzete, most sikerült rátenni még egy lapáttal, mert ő, aki mindig felnézett másokra, ezúttal lefelé pislogva figyelte, hogyan gyülekeznek a szobalányok egymás után. A dolog annál zavarbaejtőbb lett, minél több pillantást érzett magán, és igenis megnézték. Talán mégsem volt olyan rettenetesen jó ötlet a cosplay...*
- Hello.-*Köszönt vissza nekik- Lagger és Mary évfolyamtársai voltak, akadt közös órájuk is, most mégis vadidegenként méregették és ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy álcája, ha nem is tökéletes, arra mindenképp alkalmas, hogy ha összeszedi magát, más szemszögből tanulmányozhassa a környezetét és magát is. Egyelőre csendben merengett a lehetőségein, a számára ismeretlen többi arcot próbálva memorizálni, mielőtt a két szervező, Aileen és Runa befutottak, hogy instrukciókat adjanak. A kézhez kapott étlapot átfutja, egyszerű, de sokszínű összeállítás, hogy mindenki találjon valami neki tetszőt, de ne kelljen vele sokat vesződni. Nemsokára már az utasításaikat kapják és így Runára függeszti a tekintetét, bólintva, hogy jelezze, érti. Az első pár dolog igazán egyszerű, sőt, a csengők kifejezetten jó ötletnek tűnnek, valahogy valószerűbbé teszik az egészet, és végül is, ez a cél, nem? Az utolsó kérdésre támadó értetlenkedés közepette szólal meg először, egy szépen betanult meghajlás közepette.*
- Okaerinasaimase, Goshujin-sama!-*A produkció messze nem tökéletes, de a legtöbb diáknak nem fog feltűnni, összességében pedig akár meggyőző is lehet, ha kicsit jobban összebarátkozik a mostani karosszériájával. Eleinte félt, hogy bele fog sülni, mert ritkán kommunikált emberekkel, de valahogy most, ha izgult is, úgy érezte, menni fog.*
- Ennyien vagyunk összesen?-*Érdeklődött aztán, mert úgy tűnt, ez itt a kérdések helye.

Maid Café - előkészületek és szemléltetés

Maid Cafe

---

 Kezdi nagyon is azt érezni, hogy be kell szereznie egy határidőnaplót, sőt. Lehet, már késő is kicsit. No, nem mintha annyi dolga lenne, de manapság egyre több helyen mutatkozik, egyre több emberrel érintkezik. Ez pozitív, no persze ettől függetlenül még mindig nem egy fecsegőláda vagy az, aki a társaság központja, de az már nagy előrehaladás, ha szívesen megy az emberek közé, még ha így is kicsit a háttérben lapul alkalomadtán.
A Levita háza, népe jó hatással van rá, ráadásul ötletes programjaival, játékaival lelkesíti az embert. Amikor meglátta a faliújságon a kiaggatott plakátot, komoly képpel vizslatta egy ideig, hogy mit is kezdhetne ott, menjen egyáltalán, vagy messziről kerülje el. Nos, nem nehéz kitalálni, melyik utat választotta végül. Így, miután lerendezte magával a dolgokat, belekezdett az "alapanyagok" beszerzéséhez. Néhány nehézség, vagyis varázstudását illető nehézségek miatt inkább a hagyományos, mondhatni mugli módszerrel kezdett bele a dolgokba. Alaposan utána nézett a technikával övezett világban annak, hogy hogyan és miként kellene kinéznie ezen a napon. Alapos gyorstalpalója után, össze is szedte a cosplayerek által is megirigyelhető dolgokat, a ruhát, egy-két kiegészítőt. A többi dolog úgymond már a varázslatra volt bízva. Haját egy kis bájital színezte feketére, illetve növesztette olyan hosszúságúra, melyre most szüksége volt. A kontaktlencse vörössége volt az egyetlen olyan dolog, mely elütött szerelésétől, kitűnt vele az egyvelegből, de bevállalta, furcsa módon még tetszett is neki. Miután minden a helyére került, külseje pedig kellő mértékben változott a kívánt mércéhez, elérkezettnek látta az időt, hogy megjelenjen a publikum előtt is, elvégre, ez volt a végcél, nem?
Így, a most komornyikká avanzsált Botond sétál a rét felé, lassan, megfontoltan, próbálva felvenni a szerepét, amelyet magának alkotott, mely a feladata. Magassága talán evvel a szereléssel jobban hangsúlyosabbá vált, jelenlegi vörös íriszei pedig már távolból a pavilonokat fürkészik. Amint közelebb és, a kisebb társaság felé indul meg, hiszen vendégek még nem tévedtek erre, és amúgy is úgy tűnik neki, hogy valamiféle kupaktanács van kialakulóban. Kezeit zsebe helyett most háta mögött kulcsolja össze, miközben egy elnyújtottabb lépéssel ér a lányok mellé, remélve, hogy nem kap senki szívrohamot attól, hogy ilyen hirtelen tűnt fel a színen.
- Kézcsókom a hölgyeknek. - húzott arcára egy mosolyt, miközben végigtekintve próbálta kitalálni, kivel is van jelenleg dolga, szerencséjére azért elég ismerős arc nézett vissza rá.
- Neked csók helyett a kezem nyújtom, hello. - fordult gyors az egyszem fiú felé, kezét nyújtva, egy apró vigyor kíséretében, majd amint megtörtént a gesztus, máris figyel tovább. Csak az utolsó lány szavait csípte el, az eddig elhangzottak nemigen ismertek előtte, így kíváncsi pillantással tekintett Runára végül.
- Avassatok be engem is, mi volt eddig? - csendesült el végül, és várta a sorát, meg, hogy okosabb legyen. Nem tudja, mennyi idejük van még arra, hogy a vendégek betoppanjanak, sőt, azt sem sejti, hogy egyáltalán jönnek-e. Ezen sem gondolkodik inkább, nem akar vészmadárnak tűnni, hiszen a többiek sokkalta pozitívabban állnak a dologhoz. Hát, akkor ő is az lesz.
A nép gyűlik köré, nem is kérdéses, hiszen nem egyedül kell most lenniük, így az információ is terjedni kezd. Figyelmesen nézi egyetlen jelenlegi hímnemű társát, amint számára igencsak idegen nyelven szólal meg, majd végül Aileen-re tekintve marad a számára igencsak érhető magyarázathoz. Nem olyan nehéz a dolog, úgy érzi, nem lesz gondja vele.
- Áhh, ma is okosabb lettem. - bólogat értelmes képpel, majd, kihúzva magát, körbetekintett.
- Szórakoztatni? Óóó, akkor majd fejen állok, amit nem tudok. Vaagy.. esetleg faviccek? - poénkodik a dologgal, de tudja jól, mit kell tennie. Vagyis, majd megpróbálkozik vele, amennyire megy neki. Talán kissé szűkszavú komornyik lesz ő, de legalább próbálkozik.

Dávid

Ahogy megszólítottam meg is bántam, a hangomra megijedhetett, és így elrontotta dallamot. Láttam rajta, hogy haragszik kicsit emiatt, de arcán a morcos kifejezést hamar fölváltotta az érdeklődés.
-Ugyan már! Alig tűnt föl.
Letelepedtem mellé a fűbe, és nekidőltem a fának. Következő mondata mintha enyhe gúnnyal hangzott volna el, de kacsintására, hogy nem gondolja teljesen komolyan, feloldotta bennem a picit negatívnak induló véleményemet.
-Én pedig Lily, és a Levitába járok. Hát te? – Elfogadom a felém nyújtott kezet, és lazán megszorítom. Nagyon örülök, hogy úriemberként viselkedik, de látom, hogy picikét kényszeríti magát, hogy illedelmes legyen. Biztosan az első benyomás miatt. Nem is baj, nem szeretem, ha egy fiú minden illemszabályt túlságosan betart. Az túl nagyképűvé tehetné őt. Ezért hát nem is erőltetem tovább, és igyekszem lazábbra venni a beszélgetést.
-Igen, játszottam, amikor még otthon voltam. Míg a mugli gyerekek az általános iskola padjait koptatják, nekünk ugye nincs suli, így anyáék elvittek Egerbe, egy zeneiskolába, ahol zongoráztam, és mellette szolfézst tanultam.
Egy pillanatra visszagondoltam a zenesulira. Mennyi hangszer, milyen változatos zene. Rengeteg hangszert megismertem, és hallgathattam. Nagyon hiányzott a hangszertanárom, a zongorázás, meg a fellépésekkel járó idegeskedés is. Furcsa. De pillanatnyi gondolatmenetemből visszarángattam magam a jelenbe, és újra megszólaltam.
-És te mióta gitározol? Hol tanultál meg rajta játszani?
Nekem is álmom volt a gitár, de lehetetlen lett volna egyszerre több hangszeren is tanulni a többi különóráim miatt.
-Neked van testvéred? Ők játszanak valamilyen hangszeren, vagy csak a te hobbid a muzsika?

Runa

Nem gondolta volna, hogy valakit egyszer meg fog ríkatni a szimpla jelenlétével. Pedig azért sejthető, hogy sokan legszívesebben elsírnák magukat, mikor berobban a képbe, de igazán nem direkt csinálja, csak… olyan jó a kedve! Legalábbis eddig az volt. Aztán nagy nehezen rájön, hogy valószínűleg halálra rémített egy szerencsétlen leányt, mikor az teljesen magába borul. Ahj, hiszen nem is hozott magával ásót, hogy elföldelje a bizonyítékokat… de várjunk csak! Runa mégis mozog, és valamit mintha magyarázna is mellé, de egy fél pázsittéglával a szájában ez nem lehet olyan egyszerű művelet.
-Héé! Minden oké? – Térdel le aggodalmasan a fetrengő hölgyike mellé, miközben Hugo Boss-t a fejdíszére ülteti. Talán nem pottyantja le bosszúból, amiért Leonie megsiratta szeretett gazdáját.
-Miért sírsz? Föld ment a fogaid közé? – Kérdi nagy együttérzéssel a hangjában, miközben megpaskolja Ébenfekete Fűevő vállát mintegy vigasztalásképpen. És mivel indiánnevet már adott a hölgynek, nem is találja akkora bajnak, hogy nem mutatkozik be egyből.
-Ójajj, szegény állatkád! – vagy zuhanyzó – De akkor miért a fűben ülsz? – Billenti oldalra a fejét, aminek következtében Hugo, the big boss lebillen róla, és szárnyaival verdesve hullik a mélybe. Azaz egyenes a vöröske kezeibe, ahogy utána kap, de inkább gyorsan Runa felé nyújtja a tollcsomót.
-Nálad talán jobb helye van – Vigyorog rá – Talán gyógynövényeket kerestél itt? – A biztonság kedvéért hatalmas szakértelemmel megtapogatja a talajt, hátha talál hirtelenjében néhány levélnyi athelast, de helyette csak szimpla fű hajlik meg a tenyere alatt. Még mindig jobb, mintha valaki erre sétáltatta volna a házi kedvencét, és annak jelébe markolt volna.
-Inkább az üvegházba kéne mennünk, ott találnánk mindent – No, persze, hogy mihez kezdenének egy marék gyógynövénnyel, arról már fogalma sincs, de megpróbálhatnának woodoozni, meg amiket Uff bácsi szokott a zárt gyengélkedő ajtaja mögött csinálni. Biztos nem olyan nehéz. Tüzet gyújtanak, füstjeleket eregetnek az égbe, áldoznak mellé pár birkát…
-Vagy a vadőr jobb? - Morfondírozik tovább hangosan - Te jártál már ott? Húúú, biztos van nála egy csomó erdei állat! - Pont úgy képzeli el, mint a Hófehérkéből a törpék erdei házát, ahol reggelente együtt dalolnak a madárkákkal és hasonlók...
-Nézzük meeeeg! - Felpattan a földről, és már rángatja is maga után a szerencsétlen hölgyeményt. - Szerinted milyen állatai vannak? Lehet, hogy farkast tart a hátsó kertben! - Kissé elragadta a fantáziája, az tény és való.

Maid Cafe

- Volt három narancslé, két tálca habos-babos, két csuklás, meg három csuklyás, az összesen két dupla tár a fenekébe. Parancsoljon gazdám a számla! - köszöntem el, és lespicceltem a vendéget, egy bazi nagy tűzoltó slaggal. Ahelyett, hogy menekültek volna, egy Leperex-el oldották meg a dolgot.
- Ez így nem lesz jó. - ingattam meg a fejem. A víz, benne van az árban, el kell ázni a sárga földig! - közöltem a nedvesnek a legkevésbé sem mondható vendéggel, aztán hirtelen Aileen termett ott előttem.
- Niki! deficites a kassza! Akassz a nyakukba egy kis felárt!- súgta oda, én pedig erre, egy:
- Oké Főnök-el - válaszoltam. Halk dallamok lengték be a teret, lassan olvadozni kezdett a vendégsereg, majd felébredtem. Meredten az órámra néztem.
- Atyaég! Elaludtam! - tudatosult bennem a dolog. Felugrottam az ágyról, és a tegnap kikészített uniformisomat kezdtem magamra hányni. Igaz, tegnap már kikészített ez a cucc, nem szoktam harisnyakötőt viselni, meg ilyen hasonló parádét, de most ez a legújabb divat, mindenki felveszi. Az összes pincér. Örülök azért, hogy én csak kasszás leszek, és mindenkit alaposan megkaszálok majd, kell a Levita torony újjáépítésére a pénz, meg persze a kirándulásra sem lenne rossz, összegyűjteni egy kis pénzmagot. Majd megkérdezem, hogy a borravalót elteheti-e a személyzet, mert apám megvonta az apanázsomat, így megcsappant a készletem. Tudomást szerzett a viselt dolgaimról. Na, nem én mondtam el neki, de valahonnan megtudta. Mindegy. Sikerült valahogy felöltöznöm, és már szedtem is kettesével a lépcsőfokokat, hogy ne sokat késsek. Amikor azonban átugrottam egy elém vágó bukszust, a kötényem kötője beleakadt az ágakba. Nem történt nagy baj, csak kioldódott a masni, ezért aztán jó hátszéllel, utánam lobogó fehér kötényvitorlával, befutottam a kikötőbe, akarom mondani a sátorba, és bekötöttem a kiakadt masnit. Remélem Runa nincs kiakadva, a késésem miatt, őt nem tudom visszakötni. Lihegve, ziláltan köszöntöttem a népet.
- Sziasztok mindenki. Pánikra semmi ok, csak elaludtam egy kicsit. De a muníció betöltve, arra vigyáztam, de ezután vigyázzon más! - emeltem fel fenyegetően a pisztolyomat. Magamhoz vettem az aprópénzes bukszát, reméltem nem kell majd használnom, mert senki nem fog visszakérni, erről egyébként kezeskedem, és Aileen utolsó szavait még elcsípve a legfontosabb kérdést tettem fel, ami létezik.
- A borravalót megtarthatja a személyzet, mármint én? - vigyorogtam a lányra. Nemet ő sem mondhat, pisztoly van nálam, és nem félek használni. A válaszát már biztosan meghallom, de a köszönési kívánalmakról lemaradtam sajnos. Fogalmam sincs semmiről, de jól van ez így. Pisztoly van nálam, és nem félek használni. Hehehe.

Maid Café

Maid café

Pár napja mikor a faliújságon megláttam a plakátot, kivirultam, és egészen máig le nem lehetett törölni a vigyort az arcomról. Maid café - egy remek alkalom arra, hogy barátokat szerezzek.
Ma viszonylag korán keltem - bár legszívesebben aludtam volna még. Megreggelizek, majd a ruháim közül kikotorászom a kedvencem. Egy kék, ujjatlan ruha, a derekán egy vastag fekete övvel. Hajamat a szokásos módon, két copfba fogom össze, s az egyikbe azt a virágos csattot tűzöm, amit tegnap vettem a Leányálomban.
Mikor elindulok még mindig ott van az arcomon az a vigyor, ami egész héten végigkísért, és szerintem néhányan hülyének is néznek, de engem ez most nem igazán érdekel. Mióta bekerültem a iskolába ez lenne az első rendezvény amire elmegyek, és ezért vigyorgok, mint a tejbetök.  
Mikor odaérek a rétre,ki kicsit döbbenten veszem észre hogy még nincs itt senki.
~ Vajon túl korán jöttem? - ezen gondolkodom, míg el nem érek a sátorig, ahol látok néhány ismerős arcot, de inkább nem megyek oda hozzájuk, hiszen nagy valószínűséggel ők, mint pincérek vannak itt. Ezért inkább kicsit eltávolodom a sátortól, és leülök a földre. Kezemet összekulcsolom a lábamon, s az államat a térdemre fektetem, így figyelem tovább hogy jön-e valaki még.  

Lily

Először kicsit morcosan reagáltam, hogy megzavartak, de végül összeszedtem magam és előveszem egy kedvesebb arcomat. Szegény lány nem tehet róla, hogy pont vele  futott össze, bár lehet, hogy ezt később még bánni fogja. Minden esetre én megpróbálom most az egyszer a lehető legjobbat kihozni magamból.
- Kedves, hogy ezt mondod, viszont én hallottam elég rendesen. -Felelek határozottan. A zenével kapcsolatban mindig próbálok pontos lenni, ami elég nehezen megy, mert amúgy szörnyen szétszórt vagyok. Nem is tudom, hogy miért van türelmem a hangszerekhez. Szerintem ez ilyen első látásra/hallásra szerelem dolog.
- Én büszke Rellonos vagyok! - Mondom vigyorogva, majd a hatás kedvéért még meg is ütögetem a mellkasom. Vicces, hogy az embereknek mindig meg van a véleményük a rellonosokról és rögtön be akarják skatulyázni őket. Tudom, hogy vannak sokan közülünk, akiket ez nagyon zavar, de én nem igazán szoktam vele foglalkozni. Nekem is megvan a véleményem egy-két emberről, hát akkor nyugodtan gondoljanak rólam is azt amit akarnak. Bár szerintem elég szemétség úgy véleményt mondani, hogy nem is ismerjük a másikat, de ez mindenkinek a maga dolga.
- A zongora az nagyon jó! Én is játszottam, amíg otthon laktam. Itt sajnos nem nagyon van rá lehetőségem, meg nincs is szerintem zongora. Amúgy énekelsz is?-Rögtön lelkesebben figyelek a lányra, amikor elárulja, hogy zongorázott. Ráadásul ő biztos nagyon profi, hiszen zeneiskolában tanult. Nekünk sajnos soha nem volt erre pénzünk, de a zeneimádatom miatt mindig megoldottam valahogy a képzésemet.
Úgy látom Lilyt is érdekli ez a téma, hiszen eddig minden megszólalása a zenével kapcsolatos volt.
- Igazából nem nagyon tudom ezt pontosan meghatározni, de szerintem körülbelül 3-4 éve és nem tanultam sehol. Magamtól kezdtem el, aztán könyvekből meg hallás alapján képeztem magam. Persze ez nem olyan jó, de nem nagyon volt más lehetőségem és gitározni meg mindenképp meg akartam tanulni. -
Mindig nagyon sajnáltam, hogy a szüleim nem biztosítanak nekem lehetőséget arra, hogy rendesen megtanuljak játszani, de ennél sokkal erősebb volt bennem a kíváncsiság és az elhatározás, hogy márpedig én gitározni fogok!
- Na és te mióta zongorázol? -
A következő kérdésével elég érzékeny pontot sikerült eltalálnia, de megpróbálom leplezni. Remélem nem nagyon fog feltűnni neki, hogy elbizonytalanodok, mert utálok erről beszélni.
- Nem... nincs testvérem. Neked?-

Maid Cafe

Szóval van ez nap. Valami made… made in China? Nem, várjunk! Sokkal inkább made in Japan. Pont, mint a Deep Purple koncertalbuma a Smoke on the Water című remekbeszabott nótával az élen. S ha már ismét előjönnek a régi szép idők előadói, ki mást lehetne egyből felemlegetni, mint őrült Keith-t. Tulajdonképpen eszébe sem jutott volna, hogy ide jöjjön, ha a szőkeség nem ír neki az imént egy levélkét erről a mókáról. Teljesen kiment a fejéből, hogy látott egy hirdetést róla a minap, pedig akkor még azon is gondolkodott, hogy be kéne állni felszolgálni.  Most pedig egészen el volt azzal foglalva, hogy egy lépcsőn csúszdázzon a kastély nyugati szárnyában, szóval egészen bizonyos, hogy magától nem talált volna ki. Így viszont…
-I don't care if Mondays black
Tuesday, Wednesday - heart attack
Thursday, never looking back
It's Friday, I'm in love – Hangosan énekel, miközben kacarászva lohol le a rétre. Vörös lobonca és virágos ruhája csak úgy lobog utána menet közben. Már alig várja, hogy lássa… a sátrat. Természetesen csak a sátor meg ez a fura rendezvény érdekli, így mikor megérkezik, nem is azért rohan kétszer keresztül a terepen, hogy valaki után kutasson, hanem szimplán fel akarja mérni a terepet. Egészen hangulatosra sikeredett a placc.
-Hahó! Szia! Helló! – Integet vidáman mindenkinek, s oly’ nagy hévvel, hogy egyből nekimegy egy asztalnak, és majdnem felborítja azt. Hoppá, hoppá. Vajon itt létezik feketelista? Ciki lenne már az első percben rákerülni rongálásért. A végén még nem kap majd úrnő megszólítást. Mekkora borzalom lenne már egy ilyen szép délutánon, mikor mindenki más kiélheti uralkodói vágyait… Pedig nyilván a kis vörös is azt kívánja, hogy mindenki a kedvére akarjon tenni, és körbezsongják. Szíve mélyén mindig szolgálólányokat akart, mint egy igazi hercegkisasszony. Apropó, a herceg még azért hiányzik a képből...
Kiugrándozik a napsütötte asztalokhoz, hogy végül ott keressen magának helyet, hátha még ma sikerül ropogósra sülnie a napon. Közben a lehető legfeltűnőbben vizslat végig minden pincért és pincérlányt. Tulajdonképpen… hova is csöppent? A legkevésbé sincsen tisztában a japánok furábbnál furább hóbortjaival. Éppen ezért, hol egy felszolgáló, akinek az a dolga, hogy felvidítsa magányos perceiben, és válaszolgasson minden kérdésére?

Leon king  

Két gyepízlelgetés közepette próbál nem sírni, kinyögni pár szót és még feltápászkodni is. Valljuk be, a nők tényleg sokoldalúak. Egyszerre több dolgot is tudnak csinálni, erre ő a legszebb példa: kertészkedik, kommunikál és hangutánoz is. Na jó, azért ideje összeszednie magát, nem? Ennek értelmében végre kikormányozza az arcberendezését a füves róna ágyékából és Leonie felé néz... jó könnyes szemekkel. Szegény Leonie, most ijedezhet, hogy tudta rekord idő alatt megríkatni ezt a kis levitás sziszát. Elföldelni még éppen nem kellene, mert rúg a gyerek, meg szívja az értékes oxigént is és nem biztos, hogy Leonie törzsfőnöknek maradna elég ideje eltüntetni a nyomokat. Mert hogy visítana és az elég nagy hangzavart tud okozni. Az egyetlen eset, amikor szabadjára meri engedi teljes hangerejét.
-Igen, csak ne skalpolj meg!- teljesen komolyan vette, hogy Leonie indián, sőt már várja, hogy előkapja a kisbaltáját és elkezdje lefűrészelni a homlokáról a bőrt a hajjal együtt. Azért, mikor földről kezdenek beszélni a fogai közül, diszkréten végignyalogatja a nyelvével mind a harminckettőt, hogy biztos legyen.
-Nem is tudom, talán.... De, neeeem, nem ez a lényeg, hanem, hogy éppen fel akarsz lógatni, nem emlékszel?- kezd gyanakodni, hogy talán mégsem egy vérbeli indiánlánnyal van dolga. Erre azonban rá kell kérdezni, igaz? Na akkor kérdezz, Runa!
-Te.... igazi indián vagy?- vagy nem? Vagy igen? Vagy hogy is van? Nem tudja, ezért van szüksége a válaszra. Hugo Boss közben bánatosan huhog rájuk odaföntről és szerencsére nem áldotta meg még Leonie csodás vörös haját, de ha sokat molesztálják még, azaz dobálják ide-oda, valószínűleg valakire magasról fog csinálni, hogy prózaiak legyünk.
-Elestem. Ötödjére.- feleli nemes egyszerűséggel megvilágítva fűnyalásának okát, közben meg ugye Hugo hullik, mint a szemét a kalapról és nemsokára ismét az ő karmai... khm, kezei között landol a drágám ezúttal már súlyos mélabúsan huhogva mindkét flúgos lányra.
-Ne.... De gyógynövénnyel sem tudom meggyógyítani. Vagy igen? Te tudod, mit kellene csináljak Hugo-val? Tudod talán?- megfordult az állás, most ő mászik bele a törzsasszony képébe szinte mániákusan izzó szemekkel, hogy ugyan bizony vajon Leonie képes gyógyítani? Vagy csodát tenni? Hugot-t meghúzza egy franciakulccsal és kész? Szerencsére hamar lelohad a kedve már attól is, hogy vöröske rögtön rámegy a vadőr-témára. Már mondani, hogy még nem járt ott, de ahogy említette, pont oda készült, ám erre nincs érkezése. Egy adott ponton zavarossá válik a gondolatmenet, de azon kapja magát, hogy Leonie már rángatja is a vadőrlak irányába és holmi kertben tartott farkasokról szónokol neki. Ismételten végigfut a gerincén a hidegrázás és ennek hangot is ad még idejében. Remélhetőleg.
-Farkas van a kertjében? Láttad már? Forduljunk vissza, naaaa, tényleg forduljunk vissza. Meg fog enni minket. Ahogy a mesében. Naaaa. És jön a kisgömböc és az is megesz minket! Te jó ég, már kétfelé vagyunk felporciózva? Téged megesz a farkas, engem meg a kisgömböc! Nem akarooooom!- megint visít- a változatosság kedvéért ugyanazon a hangerőn. Leonie vajon rájött, hogy egy kissé agyalágyult leányzóval van dolga? Vagy nem zavarja, mert ő is eléggé.... szabadosan értelmezi a normális fogalmát?

Alig fogtam fel, hogy én megérkeztem, egy hurrikánféle látomásként Leonie berobogott, kishíján felborítva az asztalt. Kezdtem azt hinni, hogy lesz valami terrorista akció, aminek az eridonos az előfutára, bár nem voltam biztos a dolgomban. Az asztal egy ideig egyensúlyozott a borulás és az állás köztes állapotában, én pedig azon gondolkoztam, alá ugorjak-e, mint valami megmentő. Mielőtt azonban odavetődhettem volna, a gravitáció kudarcot vallott, és az asztal visszalátt eredeti helyzetébe. Leonie ezután már nem talált okot arra, hogy tovább mellette maradjon, elkóricált a napfény felé, és egy ott található asztalhoz huppant le, mellőzve, hogy ezt is megtaszítsa. Gondoltam, elérkezett az én időm, odavonultam hozzá, hogy na, én akkor most itt cselédlány vagyok, hidd el, vagy nem lesz jó vége. Alázatosan pukedliztem az évfolyamtársam előtt, remélve, hogy ezzel nem túlzom el a szerepemeg, és belefogtam a munkába.
 - Szép napot, úrnőm - mondtam, rebegtetve a szempillámat. A lány még nem tette le a tomporát a székre, éppen csücsült lefelé, úgyhogy gyorsan ottermettem, mert bizony az éles memóriámba volt vésve, hogy ki kell húznunk a vendégeknek a székeket, mert az úgy járja. Arról már nem kaptam instrukciókat, hogy be is kell-e tolnom Leonie-t, mint az óvodásokat, akiknek nem ér le a lábuk a talajra, de sejtettem, hogy a vendégek ezt elintézik majd maguknak. Viszont nem ez volt a legnagyobb bajom, ugyanis rádöbbentem, hogy talán nem akkor kellett volna kihúznom a széket eredeti helyéről, amikor Leonie már majdnem leült. Nagyon reméltem, hogy észbekapott, és nem fog a gyepre esni az én hibámból. Nem csak azért, mert az elég kínos volna, hanem mert megvolt a lehetősége annak is, hogy esetleg kirúgnak a kétbalkezességem miatt. Bár nem tudtam, hogy az alkalmazottak kirúgása tervbe van-e véve, de gondoltam, jobb félni, mint megijedni.  

A rövid eligazítás alatt befutnak még ketten és Gilbert meglepett pislogással veszi tudomásul, hogy van rajta kívül még egy pincér, ráadásul Sebastian Michaelis képében, aki épp kezet fog vele. Gondolatban megjegyzi, mennyire ijesztő lenne ez a gesztus az eredeti karakterek közt - egy démon és egy enyhén pszichopata noah kombója biztosan nem a maid café kellemes, napsütötte teraszát és hangulatát vetítené előre. Ezek után az emberek eloszlanak, ki-ki a maga dolga után néz és megérkeznek az első vendégek is, bár az egyikük bátortalanul távolabb, a réten ül le és csak messziről nézegeti a sátrat. Egy darabig csendben figyeli a jelenetet, de mintha a többieknek nem tűnne fel - lehet, hogy ő is csak beképzeli izgatottságában, mert félelemmel vegyes lelkesedéssel várja, hogy kipróbálhassa magát. Végül a benti részt két "kollégájára" hagyva elindul, egyenest a fűben tanyázó leányzó felé. Igyekszik megőrizni a hidegvérét, ügyelve a mozdulataira, hogy minél élethűbb és mulatságosabb legyen, hogy mindenki élvezze a délutánt. Megáll mellette, tiszteletteljes távolságot hagyva és mivel így inkább ijesztő lenne fölé magasodva hajolni meg, féltérdre ereszkedve hajtja meg magát, rámosolyogva.*
- Köszöntelek, úrnőm! Kérlek, engedd meg, hogy asztalodhoz kísérjelek.-*Sosem látta ezelőtt a lányt, talán elsős lehet, de szimpatikus és igazán szép virágot tűzött a hajába. Amennyiben nem tévedett, udvariasan az egyik szabad asztalhoz vezeti, az előírtak szerint kihúzva a széket és kezébe adva a menüt.*
- Ha bármivel szolgálhatok neked, csak parancsolj velem.-*Talán kicsit archaikusabb a kelleténél, de ez valahogy az öltözékével jár, nem teljesen szándékosan válogatja a szavait, de így érzi jónak.

Maid Cafe, Leonie, Lagger

Fő a konyhában az étel, a bárban a pia a fő, nálam meg fő a kötelesség, ezért megigazítottam a tölténytárnak álcázott, tartalék vizes palackot az oldalamon, megtapogattam a pisztolyomat, mi kell még? Minden megvan, indulhat a mandula. Nem voltunk még elárasztva vendégekkel, de csak most nyitottunk, nem is lehet elvárni, hogy az emberek hanyatt-homlok rohanjanak, amint meghallják a hírt. Neeem. Előtte öltözzenek fel például és hasonlók, de aztán uzsgyi, irány a Rét! Leonie is abszolút így gondolhatta, mert már messziről láttam, ahogy rohant, hogy jó helyet kapjon. Tényleg helyes, ha iparkodik, mert pillanatok alatt elfogynak a jó helyek. Reméltem, hogy idejében meg tud állni, és nem lepkehálóval kell összefogdosnom a szétszéledt részeit. Igen, Leonie nagyon szétszórt. Volt már egy fél vendég a vörös ciklon előtt is, de aztán inába szállt a bátorsága, amit egy percig sem csodáltam, elvégre eléggé rémisztően néztünk ki, pláne én, a pisztolyommal a két oldalamon. Ami ugyan vízi, de megtévesztésig igazinak látszik.
Ott tartottam, hogy Leonie befutott, aztán meg kifutott, mint a tavalyi modellek, végül mégis talált egy stabil asztalt, előzőleg néhányat kipróbálva, majd lehuppant egy strapabíró székbe, akarom mondani lehet, hogy a földre, ha Laggernek sikerült kirántania alóla. Remek ez a lány, alkalmazni kéne! Gondolom, a szolgálati öltözékéből, hogy már megtörtént. Úgy éreztem, hogy eljött az én időm, meg itt az ideje, hogy lefoglaljam magam, mert kicsit unalmas itt a préri közepén, ezért elindultam én is az eridonos asztala felé. Fürgén kerülgettem az asztalokat, hogy lecsapjak az első vendégre, aki még nem törzsvendég, mivel van keze és lába is. Mikor odaértem, udvariasan az asztalra helyeztem a számlát, a kezem ügyébe meg a pisztolyt, és kedvesen rámosolyogtam Leonie-ra.
- Íme a számlája Úrnőm. 389 galleon lesz. Visszaadni sajnos nem áll módunkban, mert a múlt héten, erre a hétre a Mágus Minisztérium, egyöntetűleg betiltotta. Kezemet jól láthatóan a pisztolyon nyugtattam, meg magamat is, hogy ne kelljen használni és Leonie fizessen. Ja, hogy még nem is rendelt?! Hát azt nem mondta senki, hogy csak utána kell kivinni a számlát.

Maid Café

Komótosan sétál le a rétre. Ha már későn indult el, akkor már kiélvezi a szép időt. A falu egyik eldugott boltjában talált megfelelő ruhát magának, amit egy- két vörös szalaggal feldobott, hogy ne legyen olyan régimódi. Haját is egész rendesen sikerült lelapogatnia, bár sok időt eltöltött a tükör előtt, emiatt is sikerült elkésnie, úgyhogy azt is szintén piros szalaggal összefogta, és már el is hagyta a klubhelyiséget. A réten már messziről látszott a dekoráció, a narancsszínek pompája hamar feltűnt, melyek egyik kedvenc színe, úgyhogy már elégedett. Már látja, hogy társai sürgölődnek hozzá hasonló ruhában, így csatlakozik a csapathoz. Már kapott előre információkat, így képben van, nagyjából mit kell csinálni, a menü is a fejében, úgyhogy nem izgul.
Belép és köszön a többieknek. -Sziasztok! Hova menjek? -Kérdezi rögtön, hogy hol van szükség rá. Aztán, hogy ne lábatlankodjon, be is áll üdvözölni a vendégeket.

Maid Café- Keiko Sama- sama  

---

Befut ő is sikeresen és rögtön bele is csap a lecsóba. A mai napra többé-kevésbé félretette a nyámnyila énjét, igyekszik majd nem bőgni, sőt biztos benne, hogy nem lesznek ilyen problémái, mert beleélte magát már jó előre a szerepbe. Ettől még persze, miután sorban az összes érkező pincérjelöltnek kioszt egy-egy menülistát és egy leosztást arról, ki hova van beosztva, kell az a bátorító pillantás Leen részéről, hogy rendben, folytathatja. Ezt meg is kapja, tehát nekiáll vázolni a rövid haditervet, bár beesik éppen a végére Lagger, de ez nem egy probléma. Először is akkor a köszönésre kérdezett rá... Hmmm, Alex-barátnő! Na szóval már nyitná a száját, de szerencsére a cosplayes fiú megelőzi méghozzá micsoda szép japánsággal. Részéről le van nyűgözve tőle legalább egy percre és nem mellesleg szépen el is vörösödik, mert az úrfi éppen Tyki Mikknek öltözött be, az egyik kedvenc rosszfiújának az animék és mangák világából. De ezt inkább most nem hangoztatja és igyekszik nem is túl feltűnően végigméregetni időről időre a végzősnek tűnő hímet.
Ennél már csak az lesz jobb, mikor Boti is betoppan. Ennyi kellett szegény Runácskának: olyan paprikavörös lesz a jóképűsödött végzős láttán, hogy majdnem az orra vére is elindul folyni. Kénytelen pár percre elfordulni, másképp tényleg elindulna az az orrvérzés. Két ütemes pofontúrával igyekszik magát helyre rakni, azaz páros tenyérrel csattogtatja végig az arcféltekeit, végül fellélegezik és úgy, még mindig vörösen, de némileg már higgadtabban fordul vissza a gyülekezethez.
Visszakanyar: tehát Leen megtartja a köszönésről az eligazítást, a végén részéről kap a lány egy bólogatást, hogy szerinte is ennyi volt, aztán odamegy Laggernek magyarázni, miről maradt le az elején.
-Itt van a menülista éééés mi kint leszünk a többiekkel a nyitott részen. Lényegében csak ennyiről maradtál le, na meg őőő... mindjárt le lesznek ellenőrizve azok a csengők is. - vágja ki magát kissé sután a szorult helyzetből, ugyanis fogalma sincs Sharlotte nevéről, magyarán, hogy Sharlotte az Sharlotte. Látásból megvan majdnem mindenki (Tyki pont nem), de nevek terén már bajosabb a dolog.
Végre Hegyi Niki is bepottyan közéjük, így megenged magának egy ismételten nagy sóhajt a megkönnyebbült fajtából, meg egy vékonyka mosolyt is, ami nála persze elég szélesnek számít. Arra sem kell sokat várniuk, hogy megérkezzen első vendégük az "Oszolj!" kimondatlan, de talán érthető hangulatváltás után. Lagger máris kezelésbe veszi a borogató-nagy slunggal érkező- hurrikán Leonie-t, vagy ahogy ő elkönyvelte "A Vörös Tornádót" . Leonie igazi vidám katasztrófa és még a katasztrófa tény ellenére sem tud most szörnyülködni azon, hogy majdnem padlót, azaz füvet fog a lány. Lagger szerencsére azonnal lecsap rá, ráadásul a megszólalása majdnem tökéletes, de elsőre mindenképpen rendben van, amin ő meg elégedetten mosolyog egy sort. Viszont ahogy kicsit arrébb irányítja tekintetét a párosról a tekintetét feltűnik neki odébb egy ücsörgő leányzó (Keiko) szép kék, ujjatlan ruhájában, két copfba fogott hajában. Nem rest hát elindulni felé, mert mi van, ha ide jött, csak éppen... hát ki tudja, mi történhetett? Mielőtt azonban elérné őt, már ott is terem Tykki (ismételten elpirul!), sőt már le is zadarta a meghajlás-szolgálatai felajánlása részt, viszont ettől még most már nincs értelme, hogy ő célt váltson. Szépen megáll tehát Tykkitől fél lépéssel hátrébb és meghajol a lány felé ő is.
-Üdvözlöm itthon, Úrnőm. A Maid Café kedves vendégeként üdvözölhetem?- mosolyog mosolyog, közben fülig vörösödik, mert a beszédstílusára rá sem ismer hirtelen. Annyira beleélte magát a szerepbe, hogy ez már természetesen jött, mint a levegő, aminek egyrészt örül, másrészt meg zavarban van tőle. Ha Keiko nyitott az üdvözlésre és követi őket, elvezetik a sátor és a kint asztalegyüttes helyszínéig, majd ő részéről körbemutat, sőt bizonyára Tykki is produkálni fogja magát és pincéri képességeit:
-Kérem, válasszon, hova óhajt ülni, Úrnőm: a sátor hűvösébe, vagy a napfényre inkább?- közben rendíthetetlenül mosolyog, kezeit elöl tartja egymáson, feszes testtartást őriz meg és úgy amúgy teljesen igyekszik egy rendes szobalány viselkedését ötvözni egy igazi pincérlányéval. Keiko akármelyik asztalt választja (feltéve, hogy követte őt persze idáig), lesz ott egy menükártya az italok és ételek listájával, ahonnan válogathat.

Menülista

-teák (különböző ízekben, csak kérd és olyat kapsz )
-forrócsoki
-kávé
-gyümölcslé (akárcsak a teáknál változatos ízekben, kérni kell és olyat kapsz )
-ásványvíz

-somlói
-gyümölcssaláta(egyénien is összeállítható vagy standard mi válogatjuk össze)
-muffin
-brownie
-fagylaltkelyhek különböző kiszerelésekben és kérésre egyéni díszítéssel
-marcipánból készült kés/villa egyik szett, (ezek mellett hagyományos evőeszközöket is találtok )

-szendvics
-krumplis lángos
-omlette rice (japán specialitás)