Maid Café-Gil

Határozottan aranyos volt Gil, ahogy megpróbálta saját magát hozzászoktatni jelenlegi énjéhez és vele hasonlatossá válni. Nem mintha rosszul csinálta volna, de több alkalommal is megfordult a fejemben, hogy emlékeztetem –én még mindig én vagyok, és elég rosszul viselem az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket.
-Szó szerint. –villantottam meg egy gyors mosolyt.
Elbájolni valakit nem olyan egyszerű, mint az első ránézésre tűnik. Tudni kell az emberek nyelvén és nem kevés energiát fölemészt, hogy elültessem az agyában az én gondolataimat. Veszélyes játék, főleg ha egy olyan személy kezébe kerül, aki nem tud bánni vele, vagy éppen nagyon is jól tud. Egyik sem festene túl pozitív jövőképet.
Egy röpke pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy szerzek valahonnan egy kést, hogy aztán mindenféle különösebb hezitálás nélkül bele dőljek. Az én szemeimről ennyire mélyen azért nem kell elcseverészni, de ráhagytam. Ez általában így ment közöttünk. Ő fecsegett, rosszkor, rosszat, én meg eleresztettem a fülem mellett. Elvégre, ha nem akartam egészen véletlenül megfosztani a vérének tetemes mennyiségétől, akkor nemigen tehettem mást.
-Ez egyszer elnézem. –feleltem nagykegyesen. –Csak most és csak azért, mert rólad van szó. –mértem végig ismét egy féloldalas mosollyal.
A rózsa remek ötletnek tűnt, amíg csak hülyéskedtem vele és nem került elém egy Gil élő egyenes adásban, kezében egy késsel. Mostanában bizalmatlan voltam a szúró- és vágóeszközökkel szemben és csak a pillanatot vártam, hogy a fiú feldarabolja saját magát. Nem lepett volna meg, elvégre nem akárkiről beszélünk. Ha valaki képes megérkezése napján belerohanni egy vámpírba, akkor bármire képes.
Elnézegettem a fiút, miközben ügyeskedett a marcipánnal és arra jutottam, hogy ha valóban ilyen lesz a jelleme, mikor velem egy idős lesz, akkor a kastély nőnemű egyedeinek van mitől tartania. A következő generáció szívkirálya megérkezett… de majd én megnevelem, mielőtt még ostobaságokat művelne.
-Csodálatos lett, köszönöm! –lepillantottam a rózsákra és már most sajnáltam, hogy nem tudom megenni őket. –Ha tudtam volna, valami sokkal bonyolultabbat kérek. –jegyeztem meg elpillogva a válla felett.
Ez a kérdés nem ide való volt, mivel én egy teljesen más szemszögből néztem a dolgot. Elég sok mindent óhajtottam jelen pillanatban, de természetesen ezeket megtartottam saját magamnak. Felpillogtam az égre, ami szépen lassan sötétbe borult, majd vissza a fiúra.
-Mikor végzel itt? –bukott ki belőlem a kérdés nagyon magabiztosan és mindenféle kertelés nélkül.

Katherine-sama

Az egész helyzet szépsége abban rejlett, hogy ifjú barátunknak aztán halványlila segédfogalma sem volt arról, tulajdonképpen mibe is keverte magát, és buzgó lelkesedéssel fűrészelte tovább maga alatt az ágat. Ha fel is sejlett valahol benne, hogy talán ezt nem kéne, nem tulajdonított ennek különösebb figyelmet, gyerekes örömmel vetette bele magát a játékba. Mert számára leginkább annak tűnt, nem érezte sem tettei súlyát, sem az egész tétjét.
Az újabb végigmérésre már kevésbé futotta el a pír, dacosan tartotta magát és feladatának köszönhetően volt ideje leszámolni zavarával, amíg megjárta a konyha-asztal távot kétszer. Kath arcán mérsékelt elborzadás suhant át, ahogy előhúzta a kést, de csak egy finom mosollyal látott munkához, a virágokra koncentrálva. Ilyenkor se lát, se hall állapotba került többnyire, annyira összpontosított, hogy minden részlet olyan legyen, amilyennek megálmodta. Azt sem tudatosította, hogy figyelik, nem tudta zavarni a rajta időző pillantás, csak amikor kész lett, akkor nézett újra a lányra. Az, hogy a dícsérő szavakban egy csipet gúnyt se érzett, ismét hihetetlenül jólesett neki, boldog mosolyt villantott, egy egészen kicsi büszkeséggel hajtva fejet.*
- Köszönöm, úrnőm. Ha óhajtod, készíthetek még mást is.-*Felelte készségesen, elvégre, alapanyag maradt még bőven, csak a sötétség kezdett egyre sűrűbb lenni. Ahogy fogyott a fény, a zsebéből pár szál gyufát halászott elő, hogy meggyújtsa a pohárban odakészített mécsest- az apró lángra neki nagyobb szüksége volt, mint vendégének, de talán őt sem fogja zavarni. Nem félt Katherinetől, annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt vele, milyen veszélyt jelenthetne rá és a környezetére nézve. Képtelen lett volna szörnyetegként kezelni, mert úgy érezte, túl vérszomjon és egy nem kívánt erőn, minden érzése, minden gondolata emberi. Amikor farkasszemet nézett vele, nem érezte, hogy egy szörnyeteget figyelne, ő csak az íriszek különös, titokzatos zöldjét látta és mögöttük valamit, amit nem tudott megfogni vagy megfogalmazni. Kicsit elkalandozhatott, mert a kérdésre előbb csak némán pislogott, amíg agya megpróbálta felvenni az elvesztett fonalat.*
- Szerintem legkésőbb kilenckor, plusz gyors takarítás.-*Válaszolta, bár nem teljesen értette, miért lényeges ez- az utolsó vendégek iszogatták az italaikat, az üres asztalok eltüntetéséhez pedig már szép csendben hozzáfogtak a manók. Fogalma sincs, mennyi lehet az idő, de nem sok lehet már hátra. Szó helyett csak a tekintetével kérdezte, miért is fontos ez, hátha csak ő siklott el valami felett- nem lett volna szokatlan, ha valamibe beleélte magát, minden másra nagyon nehezen tudott csak helyet szorítani a fejében.

Érdeklődéssel teli szemekkel figyelem, ahogy Tyki díszíti a brownie-t. Gyorsan dolgozik, mivel a csoki nagyon folyik, ám annál precízebben, pontosabban. Végül kirajzolódik belőle egy macska, és egy gólem. Pár percig csodálom az alkotást, először nem is akarom megenni. Miután le hűtöm a teát, elkezdem lassan kortyolgatni, s már szinte az egészet megiszom, mire ráveszem magam, hogy megegyem a sütit. Egyszerűen isteni! Azt tudom, hogy megegyem manöken jól tudnak sütni, főzni, de ez a brownie mindenen túltesz. Szép lassan megeszem, egy kicsit még ülök, majd elmegyek a kasszához, s kifizetem az összeget. Egy ideig meg ténfergek a réten, aztán hazaindulok. Végül is egész jó volt a mai nap, nem bántam meg hogy eljöttem, és máskor is el tudnám viselni, hogy kiszolgálnak. Igaz, hogy nem nagyon tudtam barátkozni, de mégis jobb hogy eljöttem, mintha egész nap otthon gubbasztanék.  

Maid Café


Ezen a héten a legtöbb dolog a Maid Café körül zajlott. Igaz, hogy a rendezvény csak egy napig tart, de a kitett hirdetményeken keresztül azonnal elterjedt, mint a futótűz. Sokan beleélték magukat és biztosak voltak benne, hogy elmennek, de akadtak olyanok is, akik nem értették. Mire jó a kiszolgáló diákoknak, hogy bármit megtesznek a vendégnek? Ez volt a fő kérdésük. Én sem értettem, és nem tagadom, most sem értem, még is úgy döntök, hogy elmegyek rá, mert egy kis szórakozás nem árt. Egy aprócska terven gondolkozok, amivel nem hívom fel magamra a figyelmet annyira, de a kiszolgálóm arcán jókat lehet majd nevetni. Az meg, hogy Gazdámnak fog szólítani, csak egy ráadás.
Mégis csak egy ünnepélyes valami, így a fekete farmeromhoz, egy kék farmeringet veszek fel. Miután elkészülök, a Rét felé veszem az irányt. Ahogy megérkezek, azonnal a sok ember tűnik fel. Páran már kifelé igyekeznek, de még elég sokan üldögélnek bent is.  A kapuban néhány kiszolgáló-egyenruhát viselő emberke vár és a leendő Gazdájukat vagy Úrnőjüket figyelik. Pár percre megtorpanok, mert elbizonytalanodtam. Mi lesz, ha valamit még is csinálok és felhívom magamra az összes ember figyelmét? Mi lesz, ha kinevetnek és megutálnak, majd megalázóan bánnak velem? A legtöbbször ilyenkor visszafordulnék és a szobám menedékét választanám, de ez a mai nap más. Nem tudom miben, de az biztosan megvan, hogy tovább indulok a célállomásom felé. Egy nagy sátorban vannak az asztalok és a székek. Az egész eléggé világos hatást kelt, ami elég furcsa nekem, sohasem voltam ilyen. A legtöbb dolog sárga és fehér. Az emberek boldognak látszanak, a legtöbben egyedül vannak, de mindegyik körül legyeskedik egy pincér vagy pincérnő. A kapuhoz érve megállok, és mivel mindent megcsinálnak nekem, nem szólok semmit, csak várom, hogy észrevegyenek.

Mary

A zenészben életbe lépnek bizonyos anyai ösztönök, ha a hangszerét bántják. Ismertem persze kivételes embereket, az egyik kétbalkezes barátnőm hajlamos volt minden tíz méteres körzetben található tárgyba véletlen belevernie a gitárját. Az is igaz, hogy ez a cselló speciel nem az enyém volt, de ez ha lehet, még inkább felidegesített. A bennem lakozó úriember érezte, hogy bocsánatot kéne kérnem, és elsimítani a dolgot, elvégre a csellónak semmi baja nem esett, de a lány válaszreakciója, a hanghordozása és egyáltalán az arcberendezése meggyőzött arról, hogy nem kell mellőznöm a viszályt.
 - Szerinted a hobbim embereket arconcsapni bizonyos hangszerekkel? Menj a francba! - mondtam szinte még diszkréten. - Nem akartam neked esni, de tőled sem ártana egy kis szolidaritás. Igenis azon az állásponton vagyok, hogy néma kussban settenkedtél ide, nem mondom, hogy direkt, de akkor ne lepődj már meg, ha eltalálnak...
Szavakkal nem tudtam leírni, mennyire zavart a lány. Lehet, hogy rajta vezettem le azt a feszültséget is, amit nem ő okozott, de igazából már nem is érdekelt az egész. Lenyugodni másztam ki az isten hátára, nem vitatkozni a semmiért, hát magára vessen, aki utánam mászik. De komolyan, nem is értettem, mit keres itt a lány. Lehet, hogy bérgyilkos, és tényleg engem keresett, vagy virágot akar gyomlálni a szabadban. Az fel sem merült bennem, hogy esetleg hozzám hasonlóan kikapcsolódni akart. Azon kaptam magam, hogy elfehéredett ujjakkal markolászom a cselló nyakát, és kényszerítenem kellett magam, hogy lazítsak a szorításon, mielőtt szétroppantom a fát.
 - Egyáltalán mi a halált keresel itt?! - vágtam hozzá, és éreztem, hogy mostmár nehezen fogok tudni lehiggadni. Egy hang halkan suttogta a fejemben, hogy ezt a beszélgetést nem kéne folytatni, de mindegy volt már.

Maid Café - Yar (zárás), Park Min Woo

Maid Café

Az éjszaka nem tudott aludni. Próbált, de nem sikerült neki. Nagyon fáradt volt, de tudta kötelessége kimenni a rétre. Eredetileg kint kellene legyen, de mire odaér már bent kell kiszolgálja ügyfeleit. Elég fura ötlet. Próbál settenkedni, úgy tesz, mintha eddig is itt lett volna. Rejtőzködik az ügyfelek elől is, ami nem biztos, hogy sikerül neki. Nagyon rossz kedvében van, akárkit kell kiszolgáljon nem lesz része szíves fogadtatásban. Elvonult a pult mögé, ahova leült. Most sikerült elaludnia. Reménykedik, hogy ügyfelek nem jönnek.  

Pincérnő

*Rengeteg volt a mozgás. A pincérek csak úgy sürögtek forogtak és a vendégek is jöttek mentek. Tényleg sokan voltak, még sem láttam egy ismerős arcot sem. Igaz, hogy annyira nem vagyok ismerkedős típus, azért még is jólesett volna, ha látok ismerősöket. Különben nem is baj, legalább nem fed fel.
Miközben kint várakozok, egy lány jelenik meg előttem. Ő is pincér ruhában van, így nagy nehezen kilogikázom, hogy talán egy Pincérnő. Hosszú szőke haja és barna szeme van, ez elég ritka. Lehet, hogy idősebb nálam, de ez nem látszik, mert én vagyok a magasabb. Egy pillanatig büszkeség fog el emiatt. Majd beszélni kezd. Leolvasom a szájáról a sok nyálas szót, de nem ültetem ki az arcomra a gondolataimat. Nem lenne jó, ha azonnal megtudná az igazat. Inkább csak figyelek és egy apró mosolyt hagyok a számon, hogy ne ijedjen meg tőlem. Mivel a válaszra illedelmes lenne válaszolni, ami nem áll szándékomban, pár lépést teszek a sátor felé, hogy rájöjjön, oda akarok menni, még is furcsának nézzen. Most még nem tudja mi a helyzet, de majd lassan rájön. Ha rájön, hogy bent szeretnék helyet foglalni, elindul, és egy székhez irányít engemet. Félek, hogy kihúzná nekem a széket így inkább gyorsan leülök, és a kezembe veszem az étlapot, ami az asztalon van. Elég furcsa dolgokat képzelek el erről a helyről. Az egyik például, amit most megelőztem, de nem csak ez van. Lehet, hogy a cipőmet is megtisztítanák, vagy felcipelnének a kastélyba, félelmetes. Kisöpröm ezeket a fejemből és inkább kinyitom az étlapot és olvasni kezdek. Eléggé sok minden van benne, de a legtöbb dolgot elég egyszerűen el lehet készíteni. Egy dolgot nézek ki magamnak, amiről fogalmam sincs, mi lehet. Omlette rice. A neve jól hangzik, talán rizs lehet benne, amit szeretek, így visszafordulok a lányhoz és mutogatni kezdek.*
Szeretnék kérni egy Omlette rice-t. *Nem hosszú, de mivel az étel nevét nem tudom a jelbeszédben, csak elbetűzöm az ABC-n, így elég zavarba ejtő lehet. Egy halvány mosolyt ejtek rá, majd kíváncsian figyelem. Vajon mi lesz a reakciója, mert, hogy tud jelelni, az nagyon kicsi esély. Most már tényleg nem kéne egy ismerős sem, mert az könnyen lebuktatna, hogy tudok szájról olvasni és még beszélni is.*

Maid Café - szolgára várva

A gyakorlatban működésképtelen ötletnek tűnt számomra a meghirdetett Maid Café, nehezen tudtam elképzelni, hogy a szervezők élvezetet találnak abban, ha megalázkodhatnak. Arra is számítottam, hogy csak átverés az egész, és valami szívatás lesz a vége. Viszont ha mégsem, akkor meg kár lenne kihagynom. A szervezők közül különösen egy név keltette fel a figyelmemet, az illetőről abszolút nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmiben szívvel-lélekkel részt tudna venni.  
Elegánsan felöltöztem, majd elindultam a rét felé, ahol kialakították a helyszínt a Maid Café számára. Meg se kellett játszanom magam, alaptermészetemből fakadt, hogy úrként viselkedjek, akinek minden szavát szolgák hada lesi. Hangulatos kis sátrat állítottak fel, de persze semmi jelét nem mutattam annak, hogy bármi is tetszene. Közömbös arccal, fellengzős léptekkel mentem be a sátorba, mert kint nem láttam Nikit, pedig rá voltam a leginkább kíváncsi. Csalódottan ismertem fel, hogy ő csak pénztáros. Mégis mire számítottam? Naná, hogy a dolog legkönnyebb végét fogta meg. Mégse mondhatják, hogy kihúzó, de a kemény melót természetesen másokra hagyja. Mindenesetre a kasszához legközelebbi asztalnál foglaltam helyet, pont úgy, hogy szembe legyek Nikivel. Ha alkalom nyílik rá, tenni fogok róla, hogy ne úszhassa meg ezt az egész cselédkedést a pénztárgép mögé bújva. Csengettem, és vártam, hogy megérkezzen egy felszolgáló. Valamelyik levitás hölgyeménynek örültem volna talán a legjobban.    

Maid Café - Park Min Woo

Maid Café- Leen és Niki, majd Sharlotte(remélhetőleg), Leonie, Lagger és Keith

---

Nos a pánik erőteljesen elfogja a rendelési lista láttán, így nem csoda, hogy támaszként rögtön egy felsőbb éves társa, Niki keze után nyúl, Lagger ugyanis Leonie szolgálólánya jelenleg, de Niki még úgymond "semleges" zóna, hát valahogy őt is bele kell rángatni a dolgok közepébe. Laggernek is elmondja a szolid észrevételét, miközben elhalad mellette, s igyekszik úgy intézni, hogy csak a leányzó hallja, bár azt sem tudja megakadályozni, hogy Leonie-ék ne hallják és igazából csúnyát sem mondott senkire, szóval...
No de odabent rendesen pánikol, amint Leen közelébe jutott, lecsapja a listát és bizony rágni kezdi a körmét, mi legyen mégis? A vendégek közben jönnek-mennek, vannak elegen, vagy éppen ki tudja, de most még rájuk sem nagyon tud koncentrálni a hirtelen jött sokktól, amit ez a rendelés-áradat uszított rá. Bizonyára Lagger is mindjárt megjön a maga zsákmányával, Leonie rendelésével. Ő most még csak Keith listáját küldte pultra Leen szemei elé és az is elég szép alapos. Szerencsére Leen biztatása elég hamar hatással jár sőt a végére már hálásan mosolyog is a lányra. Leen pirulását észre sem vette mellesleg, mert még mindig a listára esik a tekintete minden tizedik másodpercben.
A szórakoztatás kérdésköre már komolyabb probléma, s kolléganője tanácsát meg is fogadja ezek után, miszerint inkább nem volna jó felajánlani csak úgy a "kérjen bármit" opciót Leonie-nak pont, mert lehet, hogy a lány kitalálja, ugorjon le az egyik toronyból bungee jumping formában. Nem tenné meg. Megbukna, mint szolgálólány, de nem tenné meg akkor sem. Marad akkor, hogy finoman felajánlja, amennyiben ereje szerint teljesíthető kérést tárnak elé, megteszi. Igen, ez így tiszta lesz! Viszont úgy fest, elvonta rendesen Leen figyelmét Yarról, de sebaj. Leen utolsó megszólalására még bólogat egyet és tényleg nagy mosollyal a képén, azután sóhajt és int Nikinek, hogy indul a dolgára.
Kisettenkedik a sátorból és odakint levadássza Sharlotte-ot, mert a lány is kintre lett beosztva.
-Uhm, ne haragudj... izé... Megkérhetlek nagyon szépen, hogy segíts nekem? Leonie és Utolsó Mohikán... vagyis a srác ott - mutat Leonie és Keith kettőse felé.- lerendelték az egész menülistát és egyedül nem fogjuk tudni kivinni Laggerrel. Segítesz, ha nagyon szépen megkérlek? Kérlek?- tényleg nagyon szépen kér ám. Ha kap segítséget, akkor Sharlotte-tal együtt indul vissza a sátorba tálcára tenni az első adag rendelést, azaz: kávé tejjel és három kanál cukorral, zöld tea, frissen facsart gyümölcslé (ezt Sharlotte-ra bízza, hogy két deci narancs és körte legyen a végeredmény valahogyan), egy üveg szénsavas ásványvíz szívószállal, forrócsoki két kiskanál fahéjjal és vastag habbal, valamint a szendvics, melybe nem tesznek akkor salátát, ellenben az ecetes uborkával, sonkával, hagymával, majonézzel, ketchuppal, és préselt sonkával (rántott hús nincs) bőkezűen bánnak. Sajnos rákkal sem készültek, de majd elnézést kér idejében. Ami pedig még következik második fordulóban, ha a manók elkészítették: a somlói vastag öntettel (amit csomagolnak majd), brownie extra csokival, márványos frissen sült, tűzforró muffin, ehhez marcipán evőeszközök, bár inkább csak foltosak semmint mintásak, mert már előre elkészítették ezeket. És amúgy még az omlette rice extra töltelékkel is készülőben van a manók keze alatt, de a következő fordulóban azt is meghozzák.
-Azt hiszem, hiányzik még a tizenkét szem eper cukrozva, meg a sztracsatellás-csokoládés-kekszes fagylaltkehely egyéni díszítéssel. Mi legyen az egyéni díszítés?- tanácstalanul fordul a lányhoz, mikor már a nagyját felrakták két tálcára az előbb felsoroltaknak. Amik még készülnek, azok készülnek értelemszerűen, nincs mit még tálcán keressenek. Ha a díszítés kérdését megoldották, akkor szállíthatják is kintre Keith és Leonie elé az adagokat. Pontosabban Sharlotte hátha segített és hátha Laggernek is a nagy teher cipelésében, mert azért Leonie is istenes listát mutatott fel.
-Gazdám, szíves engedelmét kérem: meghoztuk az első rendeléseket. Kérem, bocsásson meg, de van néhány ételünk, ami frissen készül, így még pár perc türelmet kell kérnem öntől. Addig is, kérem fogyassza kedvére az italokat, a szendvicset, az epret és a fagylaltkelyhet. Remélem, ízletesnek találja majd.- igyekszik nem túl sűrjen ránézni Utolsó Mohikánra, másképp megszeppenne a vakolat mennyiségén, mely az úriember arcán leledzik. Szemsarokból látja közben távozni az ázsiai leányzót (Keiko) is. Ha Keith nekilátott a fogyasztásnak, Sharlotte-hoz oldalazik egy kis tanácskozásra.
-Azt hiszem, megnézem, hogy állnak a manók a többivel. Kérlek kérlek, tartsd valahogy lekötve őket. Légyszi!- ismételten könyörgőre fogja a dolgot, sőt már felajánlani sem merte az előbb elgondolt "képességei szerint bármit teljesít" ötletét, mert ismételten csak megdermesztette ez a képtelen mennyiségű rendelés. Vajon Utolsó Mohikánnak hány gyomra van, amibe mindez belefér. Vagy éppen hány hólyagja? Jó kérdés. Egyikre sem akarja tudni a választ!

Maid Cafe Leonie, Keith és Várffy gazda

Miután Keith azt gondolta, hogy elegánsan lerázott, azzal, hogy majd együtt fizetnek, már szóra nyílt volna a szám, hogy megmagyarázzam neki, miszerint, ha ennyi mindent rendelnek, előre kell rendezni a számlát. Elvégre kikérem magamnak, hogy kikérnek mindent maguknak, aztán ebek harmincadjára jut a sok finomság. Némának kellett mégis, hogy maradjak, mert Runa magával rántott, szinte, és még ara sem maradt időm, hogy lelocsoljam őket egy kis vízzel, előétel gyanánt, meg elősegítendő a jó emésztést, nehogy megfeküdje a gyenge gyomrukat a krumplis lángos. Visszatértem inkább őrhelyemre a kasszához, annál is inkább, mert Yarista várakozott már, hogy lerója adósságát.
- Türelem, fizető pincért terem. - vigyorogtam rá, kiesve abból a szerepből, amiben benne sem voltam soha. Nem nekem találták ki ezt az egészet, de már elvállaltam, meg fogom tudni csinálni, a magam módján. Rendesen visszaadtam az aprót Yaristának, és illendően elköszöntem, kicsit még ki is kísérve a vendéget, aki megúszta szárazon.
- Legyen máskor is szerencsénk, gazdám! - mondtam negédesen, közben azt gondoltam magamban, hogy csak egy nap a szolga világ, és a szerencse forgandó.  Visszafelé mentem a sátorba, megtapogattam az oldalamon fityegő pisztolyokat, és máris éreztem a belém áramló bátorságot, és vitézséget, nincs akadály, és úr legyen a talpán, aki engem lealáz. Még el is mosolyodtam egy kicsit erre a gondolatra, mikor megláttam Leonie-t kúszni az asztalok alatt. ~ Mire készül? ~ fordult meg az agyamban a kérdés. Aztán rájöttem. A csengőkre fáj a foga, de abból nem eszik. Rendeltek elég kaját, a csengő úgysem ehető. Előrántottam a pálcámat, és előbb Keith-re küldtem egy ujjcsomózó átkot, majd teljes figyelmemet a vörösre helyeztem.
- Pofix! - kapta a lány a nyelvragasztó átkot, és a csengettyűre szegezett pálcámat, pedig egy Fixample hagyta el. Csak össze ne keverjem, hogy a csengettyű kapja a Pofixet, de nem, sikerült helyesen, mindent célba juttatni, de a megfelelő hatást, csak remélhettem. Ha minden jól alakul, akkor a csengettyűk a helyükön maradnak, legalábbis azon a pár asztalon, ahol Leonie ügyködött, az ő pofiját fixáltam, Keithnek, pedig keze nincs, amivel segíthetne neki. ~ Niki! Ez remek ötlet volt! ~ veregettem vállon magam gondolatban, ha már más nem teszi meg. A dicséret megilleti a dolgozót, a nehéz munkában, no nem? Teljesen elégedett voltam és a jó érzés hullámain ringatózva, szinte lebegtem. Lábaim nem is érintették a földet, miközben átjárt a mennyei boldogság....aztán nagyot koppantam, mikor újra landoltam a talajon, mert megláttam a sátorba lépni Várffy-t. ~ Nem, ez nem lehet igaz. Erről nem volt szó. Ezt nem csinálom. Senki nem kényszeríthet. ~ Körülnéztem a ponyván belül és kívül is, de mindenki el volt foglalva valakivel, a konyhában is folyt a munka, Leonie-ék rendelése okán, fullon működött a kajagyár. Aztán már nem néztem fel, csak a pénztárgép billentyűit stíröltem, közben éreztem, hogy a közelemben ült le, sőt velem szemben. ~ Mi legyen most? Jöjjön valaki! Ugye jönni fog valaki?! ~ Bementem mégis a konyhába, hogy kiküldjem azt a valakit, mert Várffy  nagyon rázta már a csengőt. ~ Hogy mitől képzeltem azt, hogy csak nézelődni jött, és nem akar semmi mást?! Tiszta hülye vagyok. Találnom kell egy megfelelő embert, aki kiszolgálja, mert én nem fogom, az fix. ~
Hirtelen nagyon melegem lett, a sátor alatt, meg a főzéstől is, sokkal nagyobb volt a hőség, mint kint. Szomjas is lettem, de sehol egy pohár víz. Viszont találtam valami löttyöt, amit egy hajtásra megittam. Néhány manó ijedten nézett rám, de megnyugtattam őket:
- Semmi gond, azt az egy italt, seperc alatt pótoljátok, nem igaz? - Furcsa érzések áradtak szét bennem. Ez, és a manók ijedelme, no meg a hablatyolásuk valami bájitalról, erős gyanút ébresztettek bennem. De mit nekem bájital, ittam már olyat. - fogalmazódott meg bennem. Egyre furábban éreztem azonban magam, és csodálkozva néztem az oldalamon fityegő pisztolyokat, undorodva le is vettem mindkettőt. Aztán lábaim Várffy asztalához vittek, sőt meg is szólítottam:
- Üdvözlöm itthon Gazdám! Remélem, hogy nem hajszolta túl magát ma?! Én örömmel gondoskodom majd a pihenéséről, ha szeretné! Azért vagyok, hogy szórakoztassam, meg persze, hogy felvegyem a rendelését, és teljesítsem a kívánságait. Mit parancsol Gazdám? - ~ Úristen, ez én vagyok? ~ Még harcolt a két énem egymással odabent, de már nem sokáig. Az egyik, teljesen átvette a hatalmat. Könnyű kitalálni, hogy melyik.

Maid Cafe
mindenki

Rohanva mentem végig a folyosókon, ki a rétre. Késésbe voltam, nagyon. Már vagy fél órája ott kellett volna lennem a megbeszélt helyen, csak hát egy kicsit elfelejtkeztem... mindenről. A megszokott edzés után ledőltem az ágyamra. Egy ideig dobáltam a kosárlabdám a plafonnak, aztán meguntam, és egy rövid idő után arra keltem, hogy elaludtam. Ez még nem lett volna baj, csak amikor feleszméltem, hogy már tíz perce lent kellene lennem. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán felöltöztem, végül a gitáromat és néhány pengetőt betettem a tokba. Még mellé gyűrtem pár papírt, hátha szükség lesz rá, aztán már rohantam is. Néhol átrepültem pár lépcsőfokot, hogy rövidítsek az időmön.
Kb. fél órát késtem. Kissé kifáradva álltam meg a csapatunk előtt, akik már nagyban dolgoztak.
- Sziasztok! -Köszöntem, úgy mindenkinek, aztán kértem egy pohár vizet Nikitől. Miután ezt elfogyasztottam elvonultam egy sarokba, ahol behangoltam a gitáromat. Az ugrálás nem tett neki jót, ráadásul a hangzavarban nehéz volt eltalálni, hogy mikor jó. Pár perc után végeztem. Kezembe vettem egy pengetőt, párat pedig a zsebembe tettem, hogy ha esetleg elejtenék egyet, vagy valami történne vele, akkor is legyen kéznél egy másik. Aztán felálltam, és kicsit közelebb mentem a tömeghez. Középtájon megálltam, aztán hangosan beszélni kezdtem.
- Jó estét mindenkinek! Eric vagyok, én fogom ma este a zenét szolgáltatni. Kívánságuk számomra parancs, egy csettintés, tapsolás, füttyszó, vagy bármiféle jelre önök előtt termek, és bármit eljátszok. Jó szórakozást kívánok mindenkinek! -Ezzel tettem egy lépést hátra, és a nyakamba akasztott gitáron játszani kezdtem egy green day számot. Kezdésnek megteszi, a többit úgy is kérik. Közben a tömeget figyeltem, hátha valaki odahív magához, hogy csak nekik játsszak. A játszott számokat énekeltem is, pár perc múlva pedig sétálni kezdtem az asztalok között, várva, hogy valaki kérjen valamit.

Maid Café - Niki

Csak nem akart senki kiszolgálni, hiába ráztam a csengőt. Kénytelen-kelletlen Niki jött oda az asztalomhoz. Hihetetlen, hogy a sors miket képes produkálni.
- Na végre, azt hittem már sosem vesznek észre. - eddig egyáltalán nem úgy mentek a dolgok, mint ahogyan elképzeltem, sokat kellett várnom a felszolgálóra. Viszont Niki szokatlanul kedvesen viselkedett, nem tűntek megjátszottnak, vagy erőltetettnek a gesztusai. Hm, talán mégis képes szívét-lelkét beleadni a felszolgálósdiba? Áh, ez lehetetlen.
- Először is szeretnék egy étlapot. Minél gyorsabban. - nem tudtam mi a menü, de igazából nem is akartam tudni, így miután megkaptam az étlapot, ki se nyitottam, csak flegmán ledobtam az asztalra. Az egész arra ment ki, hogy Nikit ugráltassam, és úgy érezze feleslegesen fáradozik. De ez még csak a kezdet volt.
- Nem is kell az étlap, meggondoltam magam. Azt rendelem, amit ajánlasz. - oldottam meg a rendelést a menüsor ismerete nélkül.
- Ami pedig a szórakoztatásomat illeti, kezdetnek egy zenés-verses produkcióra tartok igényt, melyben dicső tetteimet zengik. - halálosan komoly arcot vágtam a kérésemhez, nem röhöghettem el magam.
- Feltétlenül foglaltasson benne, hogy a párbajszakkörön miként döngöltem földbe az ex-iskolaelsőt. De gondolom ezt neked mondanom se kell. - adtam további instrukciókat, mindezt egy gúnyos mosollyal kísérve.        
- Vannak kétségeim, hogy képes leszel-e kielégíteni az igényeimet. - mértem végig egy lenéző pillantással a lányt. A külsővel semmi gond nem volt, a kétségeim abból adódtak, hogy már tapasztaltam milyen belső rejlik mögötte.
- Neki például tudnék örülni. - mutattam rá finoman egy csinos kis feketére, aki éppen a konyha felé igyekezett.

Maid Cafe - Várakozás

  

Maid Cafe Várffy gazda

A normális énemmel, nem értettem volna, hogy mit keresek Robika asztalánál, ebben a szerelésben, és kikértem volna magamnak, hogy megalázkodjak előtte, ám a bájital, megtette a hatását. Érdekes fordulatokat produkál az élet, és ez a szitu, több lett volna mint nevetséges, most még sem találtam benne kivetnivalót. Mikor az asztalához értem, mindjárt a nyakamba zúdította a panasz áradatát a késedelmes kiszolgálásról, és ne lepjen meg senkit, de teljes mértékben igazat adtam neki.
- Nagyon sajnálom gazdám. Minden az én hibám, bocsásson meg! A továbbiakban igyekezni fogok, hogy ne legyen panasza rám. - Megbánásom őszinte volt, eszembe sem jutott, hogy másképpen gondoljam, mint a gazda. Hogyan jönnék én ahhoz, hogy felülbíráljam egyetlen szavát is. Biztosan el is sápadtam, meg kicsit forgott velem az egész sátor, és Várffy gazda arca is sűrűn változtatta az alakját. Hol megnyúlt, hol kerekebb volt, de most ezen sem csodálkoztam. Ha ilyen, hát ilyen. Étlapot kért, mire gyorsan felkaptam az asztalról, ami mindegyikre oda volt készítve, és kinyitva a megfelelő oldalon a keze ügyébe helyeztem, várva, hogy érte nyúljon, és elvegye. Meg is tette, de nyomban el is dobta, mondván, hogy meggondolta magát, és tőlem várt javaslatokat. Meggondolta magát?! Semmi gond ezzel, talán jobban bízik az én ajánlásomban, mivel jobban tudom, hogy mi a legfrissebb, a legjobb, a leglegleg, mert neki csak az lehet a megfelelő, és büszke is voltam rá, hogy ennyire megbízik bennem.
- Köszönöm. Megtiszteltetés, hogy ajánlhatok. Ha éhes, az omlette rice-ot javasolnám, japán specialitás, frissen készül. Desszertnek pedig a brownie-t, néhány gombóc fagyival, az ön által rendelt ízben. A süti a fagyival, remek kombináció, ha még nem ízlelte, mindenképpen ajánlom. Ha nem haragszik, én gyümölcsöset választanék, mert annak a kellemes savanyúsága, kiválóan ellensúlyozza a csokis brownie erőteljes édes csokisságát, de persze ön választ, ebben is. Italnak egy limonádé hűsítené  megfelelően a nagy melegben, esetleg néhány levél mentával megbolondítva. Természetesen gondoskodom róla, hogy minden a legfrissebb, és a legjobb minőségű legyen, ahogyan az önnek kijár, gazdám. - A hosszú szónoklat végén még mosolyogtam is, persze csak halványan, nehogy azt higgye kinevetem, vagy valami hasonló, no meg a túlzott öröm kinyilvánítása nem illett volna szolgalétemhez, és a közérzetem sem indokolta volna. Kínosan ügyeltem rá, hogy ő ebből semmit ne vegyen észre, hiszen nem azért van itt, hogy az én  nyavalyáimat hallgassa. Neki csak jót és szépet szabad és kell kapnia, amíg igényli a szolgálatomat. A következő kívánsága ledöbbentett egy kicsit, de csak a másodperc törtrészéig tartott, aztán elgondolkodtam a kérésen, és kérdések tömege merült fel bennem. Szerettem volna, ha mindennel elégedett lenne, ezért bátorkodtam a vers formai részletei iránt érdeklődni.
- Ne haragudjon gazdám, de milyen versformában adjam elő a kívánt művet, milyen rímképlet és szótagszám lenne a fülének kedves, valamint a terjedelmét, ha lenne kegyes meghatározni! Nem akarok csalódást okozni, csak azért merészeltem rákérdezni ezekre. Óhajt-e gitár kíséretet, vagy csak simán énekeljem el  Önnek? - Bár nem mutatott túl nagy hitet irányomban, hogy bármit is képes vagyok megtenni érte, én nem hibáztattam, a bájital kikapcsolt bennem minden oda nem való érzést és gondolatot, ezért nem okozott nagyobb gondot, hogy más programokat, lehetőségeket is javasoljak.
- Van-e még más kívánsága, gazdám? Hozhatok ide önnek egy plusz napernyőt, ha bántja a fény, vagy segítek megszabadulni a cipőjétől, ha óhajtja. Meglátja, kellemesebb mezítláb. Sőt egy jakuzzit is beállíttatok önnek, ha parancsolja.- Fogalmam sem volt, hogy ha tényleg rendelne egy jakuzzit, honnan akasztanék le egyet, de a logikus gondolkodásom teljes csődöt jelentett, és csak egy gondolat fért meg az elmémben, mit tehetnék még, hogy kellemesebben érezze magát? A vendégnek minden óhaja szent, így azt is teljesen helyénvalónak találtam, mikor Runát akarta közelebbről is megismerni.
- Sajnálom gazdám, ha nem nyerte el a tetszését, ahogyan kiszolgáltam, jogában áll mást választani. Óhajtja, hogy kihozzam a rendelését (ha volt)? Szólok Runának, hogy álljon szolgálatára, ha megengedi. Távozhatok, gazdám? -

Maid Café- Rendelések, majd Amanda Úrnő

Utolsó Mohikán és Leonie tömeges rendelése elég szívbajt okozott nekik most így hirtelen. Lagger idegállapotára azért kíváncsi lenne most, de inkább nem akaszkodik a nyakába. Talán majd később megkérdezi, mi volt a véleménye erről. Lehet, Laggert nem lepte meg különösebben a két vendég bohókássága és grandiózus rendelése. Mindegy is, Sharlotte-hoz szép kis könyörgést intézett, hogy kösse le Keith-t, illetve, ha igény van rá, Leonie-t is. A gazdasszony amúgy is hajlamos sok mozgást és őrültséget igényelni.
Beevickél a sátorba ellenőrizni azokat a rendeléseket, s közben fél szemmel Niki felé pillant, a kassza irányába.... ám Niki sehol. Megáll, jobban körbe néz... és leesik az álla attól, amit lát. Egészen élethűen leírva: a felső ajka kicsit elválik az alsótól, mintha éppen szerelmesen sóhajtana, csak éppen a tekintete annyira meglepett, hogy az kész. Niki testbeszédéből egyáltalán nem az szűrődik le ebben a percben, hogy a lány az eddig látott vagány, belevaló stílusát hozná, sokkal inkább igazodott hozzájuk, ami hihetetlen kicsit a mai napon tapasztaltak fényében. Ez az állapota, mármint a csodálkozós, nem tart tovább pár másodpercnél, s mikor vége, elpirulva meghajol a vendég (Várffy gazda) és Niki irányába, aztán gyorsan besurranna a konyhába, csak éppen sikerül elbotlania és majdnem hasra esnie a saját lábában a nagy csodálkozástól.
Odabent már készen áll a második adag ennivaló Keith részére nevezetesen: a somlói vastag öntettel (amit csomagolnak majd), brownie extra csokival, márványos frissen sült, tűzforró muffin, ehhez marcipán evőeszközök, bár inkább csak foltosak semmint mintásak, mert már előre elkészítették ezeket, no és persze ott illatozik a frissen készült omlette rice is, avagy omu rice. A karórájára pillant, hogy ellenőrizze az időt, no és kérem csere idő van máris, azaz aki eddig kint volt, most jöhet be, aki meg bent, az pucolódhat kifelé. Aki meg kiszolgál még itt vagy ott, nos az maradhat éppen a helyén. Bár ezt az alkalmat ő részéről aljas módon igyekszik kihasználni és javukra fordítani.
-Hahó, lányok.- Marynek és Glynissnek szólt most. Ha a lányok odaérnek, akkor halálkomoly arccal eléjük rakja a tálnyi kaját és belekezd a magyarázatba.
-Volna egy nagy kérésem. Odakint a kedves gazda lerendelte az egész menüsort. Ki tudnátok vinni neki a második adagot? Ugyanúgy Leonie is az egész palettára szavazott. Esetleg, ha Lagger kér segítséget, segítetek neki? Meg szórakoztatni őket? Légyszi légyszi.- kezd az a sanda gyanúja támadni, hogy a mai maradék nap könyörgésekbe fog fulladni, de lassan tényleg elvész a részletekben és, ha nem szervez át egy-két dolgot, bizony romba dőlhet a café rendezvény. Ha a lányok beleegyeztek a dologba, akkor a kintiekre hirtelen négy maid is rászakad: Mary, Glyniss, Sharlotte és Lagger. Két olyan aktív embert csak le tudnak fárasztani ennyien. Vagy mégsem?
És ekkor megüti a fülét a csengőszó. Leen kiszolgál (vagy mit csinál), Niki is, Boti, Tykki szintén, az előbb érkezett Zsolt pedig olyan briliánsan bújt el előle, hogy nem látja, merre van. Tehát más választás nem lévén elpislog abba az irányba, ahonnan a csengettyűszó jöhetett, s lám, ott ül egy hölgyemény kissé mufurc arckifejezéssel, legalábbis ahogy felé siet, ilyesmit vél felfedezni vonásai között. Út közben az időközben befutott háztársának (Eric) is integet egy rövidet mosolyogva és főleg felmutatja a hüvelykujját, hogy hajrá a gitárral.
-Üdvözlöm itthon, Úrnőm.- szépen meghajol a vendég előtt kemény tartásban, arcán kedves mosollyal.
-Engedje meg, hogy szolgálatára legyek a mai napon. Rátekintett már az étlapra?- itt azért be is fejezi a beszédet, mert egy szobalány amúgy sem a szószátyárkodás híve. Talán már ezzel is messzire ment, ki tudja. Majd a kapott reakciókból leszűri, hogyan lenne optimális tovább működnie a kedves vendéggel szemben.

Maid Café - Niki

Nem stimmelt Nikivel valami, teljesen kivetkőzött magából, és így oda is volt a mulatság. Mindent megértően, tettre készen fogadott, csepp jelét sem mutatta az ellenállásnak. Csendben végighallgattam az általa ajánlott menüsort. Nagyon úgy tűnt, hogy ma nem fogom tudni kellemetlen helyzetbe hozni, bármennyire is szeretném. De most már abban se voltam biztos, hogy egyáltalán ő áll itt előttem, egyszerűen képtelenség volt, hogy Hegyi Nikoletta ekkora önuralmat tanúsítson. Kinéztem belőle azt is, hogy valamelyik kis talpnyalójával százfűlé-főzetet itatott, hogy helyettesítse.
- Kérek két fagylaltkelyhet. Az egyik legyen puncs és citrom, a másik csokoládé és pisztácia. - éhes nem voltam, de édesség gyanánt egy kis fagylalt jól esett volna.
A szórakoztatásomra rátérve viszont már kicsit megmutatkozni látszott Niki igazi énje. Csak lökte a dumát, kérdéssekkel bombázott ahelyett, hogy tudomásul vette volna a feladatát.
- Sok a szöveg. Itt csak én kérdezek. Elég világosan megmondtam, mi a kérésem. Innentől rajtad áll, hogyan oldod meg. Ezért vagy te a cseléd, én pedig a gazda. - számomra sokkal nagyobb csalósát jelentett egy értetlennek, bizonytalannak mutatkozó szolga, mint aki kevésbé jól oldja meg a feladatát, de legalább rögtön tudomásul veszi.
- A jakuzzi ígéretesen hangzik, majd később visszatérünk rá. - meguntam Nikit, sajnos nem úgy alakult a dolog, mint ahogyan elképzeltem. Szívatni szerettem volna, de nem sikerült. A más jellegű igényeimet meg nem tudta volna kielégíteni, hozzá egyszerűen nem volt gusztusom. Még szerencse, hogy akadtak itt más, szemrevaló cselédlányok is.
- A rendelésemet természetesen neked kell kihozni, és a verses-zenés produkció előadása is rád vár. A zenei kíséretet bízd Ericre. - mutattam rá a fiúra, aki az imént felajánlotta a vendégeknek, hogy muzsikával szórakoztatja őket.
- Áh, szóval Runának hívják. Feltétlenül küldd őt ide, szeretném közelebbről megismerni. Elmehetsz. - engedtem útjára Nikit, kíváncsian várva, hogy vajon teljesíti-e a kívánságaimat.

Maid Cafe Várffy gazda

- Két kehely, egy puncs, citrom, és egy csoki, pisztácia. - jegyzeteltem, nehogy valamit összekeverjek. Már így sem nézett jó szemmel rám a gazdám, nem akartam még jobban magamra haragítani. Úgy látszik nincs jó kedve, fáradt lehet, vagy csak ő is rosszul van, mint én. A világ, közepén a sátorral, egyre sebesebben pörgött, és én igyekeztem állva maradni, és megtartani az egyensúlyomat. Rohamszerűen jött a felforgató érzés, néha jobb volt kicsit, néha pedig nagyon kellett vigyáznom, hogy a gazdám nehogy valamit észrevegyen.
- Értem, gazdám, nem kérdezek, csak csinálom a dolgom. - mondtam kissé bizonytalanul. Esküszöm, hogy jót akartam, de el kell fogadnom, hogy ő a gazda, és én pedig szolga. Nincs is ezzel gond, majd jobban ügyelek, hogy tartsam a számat. Mindent megértettem a gazda által mondott instrukciókból, meghajoltam illendően, és eltűntem a konyha irányába. Leadtam a rendelést a két fagyi kehelyről, majd Runát kerestem a tekintetemmel. Meg is találtam hamarosan, egy rakás szendvics közül kukucskált ki. Odaszóltam neki.
- Runa! Várffy gazda téged vár, kiviszem majd a rendelését, meg énekelek neki, aztán gyere oda! Meg akar ismerni. - Míg készült a fagyi, és a díszítés, a lehető leggyorsabban visszasiettem gazdámhoz, aki már várt, útközben intve Eric-nek, hogy jöjjön velem! Ha jött, akkor menet közben mondtam el neki mit szeretnék, vagyis hát nem én, hanem a gazdám.
- Játssz valami nagyon szépet, én meg majd megpróbálok improvizálni rá. - mosolyogtam a srácra magabiztosan. Halvány szolga fogalmam sem volt, hogy mit fogok énekelni neki, csak azt tudtam, hogy muszáj sikerülnie. Izgatottan érkeztem meg gazdám elé, beálltam, ahova mutatta, ha mutatta, megvártam az engedélyét, én pedig rákezdtem. A lehető legszebb hangomat igyekeztem elővenni, és hittel, és átéléssel énekelni, teljék minél nagyobb öröme a gazdának a dalban, mert benne volt minden odaadásom.
A dal:
Varázsos személye vonzó, mint a mágnes
Ámul-bámul láttán Katalin és Ágnes.
Rajta sok, szép lány legelteti szemét,
Fess alakja gyűjti, sok tagú háremét.
Fut, liheg nyomában ezeregy cemende,
Ybl Miklós az, ki az Ő arcát tervezte.

Zajos siker övezte évzárón a lényét,
Orcáján mosolya adta az est fényét.
Legendás szorgalma tavaly gyümölcsözött,
Laza hajrában többeket legyőzött.
Első lett Ő, az egész iskolában,
Ráismersz? Nincs párja, széles e határban.

Remek góllövő, ő a kviddics gyöngye,
Ó! Szegény Nikit, párbajon legyőzte.
Bedobja a kvaffot, de a türcsit soha,
Erkölcsös jellem ő, a szerénység szobra.
Rájössz-e ki ő, kiről versem írom?
Tizennyolc sorkezdet elárulja titkom.

Nem is mertem felpillantani a zenés vers végén, csak elrobogtam a konyhába a fagyikért. Visszaúton, két kezemben egy-egy kehellyel, kicsit botladoztam a fűcsomók között, lábaim nem voltak olyan biztosak magukban, de én sem. A gyomrom, mint egy háborgó tengeren hánykolódó hajó, olyan volt, már régóta próbáltam féken tartani, de már éreztem, hogy baj lesz. Odaértem az asztalhoz, leraktam gazdám elé a két fagyi kelyhet, de ekkor már kitörőben volt a vulkán. Hiába nyeltem nagyokat, és a hajolgatás sem tett jót neki, nem beszélve a sok átélt izgalomról. Nem bírtam tovább tartani, és egy csendes öklendezéssel, a gazdám öle felé hánytam, mielőtt a szalvétát elhelyezhettem volna oda. Nem akarattal csináltam, véletlen volt. Hogyan is merészkednék arra, hogy direkt csináljak ilyet?! Ha nem jött közbe semmi, feltehetőleg, pont oda hullhatott a bájital maradéka, ahol eléggé kellemetlen látványt nyújthatna, ha az embernek elindulna a fantáziája. Ha nem történt valami csoda, vagy maga Isten nem nyúlt le jobbjával, hogy eltérítse a küldeményt, vagy egyéb hétköznapi dolog, mondjuk, hogy gazdám megérezve a veszélyt, félre ugrott, akkor célba is érhetett a csomag. Megrettenve, földbegyökerezett lábbal álltam ott. Az arcszínem gondolom a cékla és a halotti lepel között váltakozott, majd egyre inkább az utóbbi dominált, míg végül meg kellett kapaszkodnom a szék háttámlájában, majd végül leülnöm az asztalhoz, hogy ne essek el.
- Szörnyen sajnálom. - hebegtem, és más nem is jött ki a torkomon.

Vani

---

* Micsoda csuda klassz  dolgok történtek vele mostanában! Megjött Keith, aki valami nagyon mókás fiú, meg persze, ami legjobb, itt van LETTIIIIIIIIIIIIII! Annyira vicces volt, amikor éppen játszottak Kami bácsival és akkor kopogtak, az ajtó kinyílt és ott állt Letti! Egyből el tudta dönteni, hogy nem Vivien az, pedig sokan nem tudják megkülönböztetni őket. Ő bizony nem mondja el a titkot, hogy mi alapján lehet.  Először azt hitte, hogy csak látogatóba érkezik, viszont kiderült, hogy itt maraaad! Nagyon furcsa, hogy nem unikornisos lesz, hanem szfinxes. Riri unikornisos akar lenni, mert akkor az anyukája csomó unikornisos titkot elárulna neki, amitől ő lenne ott a legokosabb gyerek. Az iskolában is egész jól teljesít, már tud szótagolva olvasni. Azt mondta a tanító néni, hogy pár hónap múlva már úgy fog menni, mint a nagyoknak. A mai napra is elég sok leckét kaptak, át kellett másolni 10 szót, amiben” j” és „ly” volt, hogy megtanulják, hogyan kell ezeket helyesen írni. Az egyik buta fiú a vajat képes volt leírni ly-vel, pedig a tanító néni elmondta rögtön az elején, hogy a tejtermékeket nem úgy kell írni. De Milán akkor sem figyelt, csak játszott a kisautójával. A számolás sem nehéz, igazából nagyon tetszik neki az iskola, de olyan rossz, hogy nem alhatnak napközben. Még szerencse, hogy kimehetnek az udvarra játszani, mert ha nem lenne így, hát megőrülne. Azért büszkén hordja az iskolatáskáját, mert már nem óvodás, hanem elsős nagylány.
Ma a leckeírás után Letti sajnos nem ért rá játszani vele és az anyukájának is valami halaszthatatlan értekezlete volt Kahi bácsival, így megengedték neki, hogy kimenjen az udvarra játszani. Vitt magával krétát, a kedvenc labdáját meg egy rongybabát, úgyhogy biztos nem fog unatkozni. Ania babát nekitámasztotta a szökőút oldalának, rögtön mellé rakta le pöttyöst. Először rajzol egy édes kis házikót a kőre, majd mellé jó nagy felhőket meg napocskát is. Ezt hamar elunja, lebiggyesztett szájjal keres valami jó szórakozást. A nagyok mind elrobognak mellette, senki nem jön játszani vele. Sóhajtva felpattan és a szökőkút mélyére bámul, ami telis tele volt érmékkel. Neki sem kellett több, rájött, hogy mit fog játszani. Fogja a fehér krétáját és egy jó nagy négyzetet rajzol, majd elé kettőt, az elé egyet, megint kettőt és ezt addig folytatja, amíg 10 nem lesz belőle. Ugróiskolaaaaaaaa, ez az! Szépen, pontosan beleírja a számokat, ahogy tanulta, majd csípőre tett kézzel megcsodálja a művét. Nem is sokszor lett görbe a vonal, ez nagyon szép lett.  Kihalászik egy érmét a kútból, majd fél lábbal megáll az egyes számot viselő négyzet előtt és eldobja. Az érme a 4-esen landol, úgyhogy kicsit inogva, de elugrál a hármasig, majd lehajol érte, ami még inkább kibillenti az egyensúlyából,de csak talpon marad. Szépen visszaugrál a kiindulásig, majd újra eldobja a pénzérmét.*

Maid Café
Runa, Keith gazda, Leonie úrnő

Anyuka <3
előzmény az állomáson

Maid Cafe

---

Violetta úrnő

 Nem zavarta meg őt az, ahogyan köszöntötte. Különösebben nem készült a dologra, nemigen olvasott át semmit, hogy mit miként kellene, de ezzel nincs is gondja. Improvizál. Elég erősen, de eddig egészen jól megy neki, sőt. Ahogy követte őt az asztalhoz, a szék máris kihúzásra került, várta azt, hogy ténylegesen is kövesse. Ezt a stílus, régen igencsak elfogadott, szinte megkövetelt volt, mára már csak nagyon kevés helyen, nagyon kevés emberben él. Ő csak igyekszik, hogy a tőle telhető legtöbb udvariasságot kihozza magából a mindennapokban, ami mér nem színészkedés, játék, mint az itteni. Na meg, ilyen öltözéket nemigen tudna felvenni semmihez.
A lány közeledtével húzott barátságos mosolyt arcára, a széket tartva várta, hogy helyet foglaljon. Látja rajta, vagyis sejti, hogy új és idegen neki a helyzet, próbál alkalmazkodni, talán megpróbál pontosan úgy viselkedni, amit ebben a korban kellett tenni. Itt mindenki kicsit színészkedik, kicsit szerepet vállal, a vendégek, a kiszolgálók, mindenki. Ez itt a múlt egy szelete, egy másik sík, egy alternatív jelen. Mi lenne, ha valóban így működne minden, és a mai napig, szinte minden nagyobb családban így zajlanának a napok? Elmélkedéséből visszahúzza magát a jelenbe, és amint a lány helyet foglal, finoman tolja be a széket az asztalhoz, hogy a legkényelmesebb legyen. Ellépve mögüle, mellé áll, szelíd pillantásával és főhajtással jelzi a köszönet válaszát, és, hogy még nem szabadul tőle. Ebben a helyzetben már nem épp előny a magassága, de nem hátrány, csupán kellemetlen lesz felnézni rá.
- Ez természetes, úrnőm. – válaszolt, majd, az étlapot felvéve nyújtotta felé, felkínálva ezzel a helyi választékot, a fogyasztást.
- Kívánjon bármit, és hozom. Amennyiben a későbbiekben szükség lesz rám, ezt a csengőt megrázva máris itt termek, hogy figyeljem óhajait. – bök a csengőre, amely az asztalon pihen és csak várja, hogy megszólalva idehívhassa majd őt. Az étlapot átadva húzza ki magát, és vár, vár arra, hogy a lány rendeljen valamit. Csak fél szemmel tekint körbe, a változást nézve, azt, hogy muzsika is kerül a terítékre. Elmosolyodik a dolgon, szereti a zenét, így gond nem lesz azzal, hogy a fiú, aki idetért, ezzel fog foglalatoskodni. Visszatekint végül a lányra, figyeli, hogy mit sikerült választania, hogy hol tart a dolog.
- Esetleg, addig kíván egy hűs italt? – teszi fel végül a kérdést, és, mivel jegyzettömböt nem hozott, és nem is akar használni, fejben jegyzi a dolgokat, feltéve, ha kívánnak is valamit tőle.

Maid Café
Botond

Aileen


*A jelbeszéd kiváltja a hatását. Ahogy látom, ahogyan kétségbe esik, magamban elkezdek nevetni. Nem, nem vagyok valamilyen nagyon gonosz ember, de nekem is jár egy kis jókedv, és Ő lett az, akin most szórakozhatok. Belegondolva elég nehéz lehet most neki, hiszen kedvesnek és illedelmesnek kell lennie, de egy ilyen vendégnél elég nehéz. Talán azonnal elszakadt volna nálam a cérna, ha a helyében lennék, de más a felosztás. Mivel, jókedvem szerencséjére, nem tudja a jelelést bevallja az őszintét. Másra számítottam, de jól tette, hogy elmondta. Valahogy azt vártam, azt mondja, hogy értette és elmegy, aztán nem jön többet vissza, de szerencsére nem így lett. Kicsit megkedvelem, hiszen nem adja fel a helyzetet, hanem azt csinálja, ami a munkája. Elmondja őszintén, hogy nem érti.
Közben megjelenik egy srác a gitárjával, Ő volt az, aki az Őrült Kviddicsen kicsit tényleg megőrült, azt hiszem féltékenységből. Előveszi gitárját és mond a számkérésről valamit, majd elkezdi, de arra már nem figyelek, mert úgy sem hallom inkább a lány felé fordulok.
Egy furcsa homlokráncolással reagálom le és mintha nem érteném, mit akar azzal, hogy megmutatja az étlapot. Talán egy kicsit értelmi sérültnek is gondolhat, amin nem is csodálkoznék, hiszen eléggé egyértelmű, amit csinál, de én tovább szeretnék szórakozni. Egy kicsit felháborodok, hogy miért nem érti és kérdően nézek rá, mintha ezt mindenki tudná, hogy mit jelent, csak Ő nem érti. Majd egy szinttel lassabbra veszem a mozdulatokat és újra elmutogatom. Még nem fejezem be, mert újabb jeleket formálok.*
Nem értem az embereket. Nem vesznek minket komolyan. Ha akarnák, megtanulhatnák a jelelést, de nekik mindig a könnyebb utat kell választani. Szörnyű ez a mai világ. Különben meg, jól szórakozom rajtad, remélem te is élvezed. * Kérdőn nézek rá, mintha muszáj lett volna megértenie. Különben jól elbeszélgetünk, olyan mintha én sem értem én, a lány meg biztos nem ért engemet még is mondjuk egymásnak a dolgokat, vicces.*

Szotyi

  Elindultam, az udvarra valami elfoglaltság után kutatva. Nagy nehezen eltekeregtem a kertig, ahol sok ember nyüzsgött. Megindultam a szökőkút felé, ahol egy kislány állt az újonnan rajzolt ugróiskolája mellett. Odaléptem hozzá.
  - Szia! Vanília vagyok. Téged hogy hívnak? - mondtam neki mosolygósan. - Úgy látom nem játszik veled senki. Játszhatok veled?
  A szökőkút szélére ültem. Reméltem nekem se meg neki se kell egyedül lenni itt kint ezen a szép napon. Ültem és a kezemet a vízbe lógattam.
  - Elsős vagy az iskolában? - kérdeztem tőle. Nagyon aranyosnak tűnt és az is. Nem volt olyan pici ezért gondoltam, hogy már iskolás. - Majd ha Bagolyköves leszel melyik házba szeretnél kerülni?
  Kihúztam a kezem a vízből és leráztam.

Maid Cafe - K. R. Blackwood

Dávid

Válaszára jót vigyorgok magamban. Én is voltam ilyen, ha a zenéről volt szó, de mára megtanultam, mindenki emberből van.
-Látom, nagyon makacs vagy. Nyugi, zeneileg régen én is ilyen voltam. – mondom ki hangosan előbbi gondolataimat. – Tényleg hallottam a bakit, de ez a kis hiba eltörpül a zene mellett, úgyhogy ezért nem kell bosszankodnod. – A zenesuliban sok koncerten vettem részt, ahol a lámpalázas fellépők rontásait hallgattam, de én mindig fel tudtam fedezni benne a szépséget, még úgy, hibásan is.
Mellveregetésével kicsit meglepett, de persze csakis pozitívan.
-Nagyon örülök, hogy büszke vagy a házadra – mondom mosolyogva -. Tudom, hogy sokan elítélik a rellonosokat, de szerintem nincs okuk rá. Az már ugyan más, ha megismeri őket személyesen az ember lánya, de nekem még eddig nem volt alkalmam találkozni velük, rajtad kívül. Én nem olyan vagyok, aki első benyomásra, vagy anélkül ítéli meg az embereket. - Soha nem voltam előítéletes. Szeretem jól megismerni az embereket, és akkor döntöm el, hogy megbízhatok-e bennük.
-Eddig még én se botlottam bele egy zongorába se, de ha esetleg mégis, első leszel, akinek szólok. De te is szólsz majd nekem, ugye? - mondom mosolyogva. Lelki szemeim előtt megjelent egy kép, ahol éppen a tanárokat üldözöm, hogy hozzanak a suliba zongorát. Erre a gondolatra még szélesebb lesz a mosolyom. De persze ez szinte lehetetlen, hiszen nagyon drága hangszer, nem engedheti meg magának az iskola. A következő kérdésre kicsit megszeppentem, hiszen nem annyira erősségem az éneklés.  – Én csak szolfézson énekeltem, nem jártam külön magánénekre. ahhoz nem volt elég jó a hangom. Az órákon énekgyakorlatokat vettünk, szolmizáltunk, és egyszerűbb egyszólamú és kétszólamú dalokat, népdalokat énekeltünk. – Remélem nem föltűnő az enyhe ijedtségem az éneklés hallatán. Valamiért sosem tudtam közönség, vagy akár a csoport előtt énekelni. Szerintem nincs önbizalmam. Mások mindig azt hajtogatták, hogy nekem ennyire meg annyira jó hangom van, de általában csak a zuhany alatt énekelgettem magamnak.
-Akkor te nagy tehetség vagy. Nem sokan tudnak maguktól megtanulni gitározni. Öcsém is próbálkozott vele valamikor, de kitartás híján abba hagyta. – Eszembe jutott, mikor én is gitároztam otthon, de akkor kivették a kezemből, mondván, maradjak inkább a zongoránál. Nem is szeretem hangoztatni mások előtt, milyen béna vagyok.
-6 éves voltam, mikor anyu elvitt az egri zeneiskolába. Mivel akkor még nem volt otthon hangszerünk, csak szolfézsra kezdtem el járni, így meg tudtam tanulni a zenei alapokat. A következő évtől kezdve 7 évig jártam zongorára is. – Tényleg nagyon hiányzott a zongorám, bármikor szívesen leülnék mellé játszani.
Aztán eszembe jutott az egyik kérdés, amit meg akartam kérdezni.
-Milyen dalokat szeretsz? Van kedvenced?
Családjáról, mikor kérdeztem, kicsit habozott, így nem firtattam tovább. Mindenkinek lehetnek problémái a családjában, ami nem tartozik a másikra. Ezeket igyekszem tiszteletben tartani.
- Nekem van egy öcsém, Matt, ő egy évvel fiatalabb nálam.
Körül néztem a réten. A sok fiatal vidáman beszélget és nevetgél. Végre itt a jó idő, és ezt senki sem hagyhatja ki. Eszembe jutott a klubhelyiség: hányan ülhetnek most a fotelekben házikat, beadandókat vagy büntifeladatokat körmölve... Apropó, tanulás.
-Miket tanulsz? Mármint milyen tárgyaid vannak? Esetleg már tudod, merre szeretnél tovább menni, vagy ilyet még ne is kérdezzek?

Maid Café - zárás

Niki viszonylag gyorsan visszatért, de üres kézzel, se fagyi, se Runa. Nagyon úgy tűnt, hogy rögtön belekezd az előadásába. Számomra ez így egyáltalán nem volt frankó, hiszen jobban tudtam volna élvezni a produkciót, ha közben fagyizhatok és társaságom is akad. A vers tartalmilag rendben volt, de erőltetett megfelelni vágyást is felfedezni véltem, egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy Niki őszintén nyilvánuljon meg egy ilyen szituációban. Miután végzett, meg se várta, hogy véleményt nyilváníthassak, rögtön elviharzott. A sokadik olyan húzása volt, ami kiverte nálam a biztosítékot. Tapsoltam, de persze nem Nikinek, amit a felkiáltva tudomására is igyekeztem hozni, hátha meghallotta.
- Bravó Eric! A gitárjátékod kellemesen elszórakoztatott, ha más nem is. - mostanra beláttam, hogy Nikit ma semmivel se tudnám kihozni a sodrából, de már csak zsigerből is jöttek belőlem a feléje irányuló negatív élcek. Aztán végre meghozta a fagyikat, szépen lerakta elém az asztalra. Most, hogy közelebbről ránéztem, az arcán bizony nagy gyötrelmek tükröződtek. Az elfojtott indulatai fizikai fájdalmat okoztak volna? Tovább azonban nem vihettem a gondolatmenetet, mert Niki egyenesen az ölembe hányt. Néhány pillanatra lemerevedtem, vettem egy mély levegőt, aztán hirtelen felpattanva kezembe fogtam a fagyikelyheket, és Niki képébe öntöttem a tartalmukat.            
- Nesze! - csak ennyit mondtam ki, de még magamban hozzátettem néhány cifraságot. A szórakozásomnak végleg lőttek. Felborítottam az asztalt, a környező székeket, és miután kitomboltam magam, elhúztam a csíkot. Majd hányós Niki rendet rak, meg elviszi a balhét, de tuti, hogy én nem vállalok felelősséget a szerencsétlenkedéseiért.  

Maid Café - Min Woo