Maid Café

Miközben itt ülök a fűben, és figyelem a sátorban történő eseményeket, halkan elnevetem magam azon, hogy egy vörös hajú lány majdnem felborítja az egyik asztalt. Ezek után az egyik pincérnő teljes higgadtsággal szolgálja ki. Belegondolok, hogy én biztos nem lennék képes higgadt maradni, nem is lennék jó pincérnő.
Pár perc múlva látom, hogy az egyik pincér közeledik felém, s mikor közelebb ér, akkor veszem csak észre, hogy ő nem más, mint Tyki, akit én nagyon imádok. Alig bírtam ki azt hogy ne vörösödjek el. ~ Úr isten, Tyki fog kiszolgálni. Ezt el sem hiszem! - gondolom magamban.
Mikor ideér elém, féltérdre ereszkedett, és megkéri hogy hadd vezessen az egyik asztalhoz.
- Ö-öhm... É-én...- dadogok, mert semmi mást nem tudok csinálni.
Ekkor jelenik meg egy másik pincérnő, aki megkérdezi, hogy a Maid Cafe-ra jöttem-e. Persze ezt udvariasan tette meg, és mellette meg ott volt az az "Úr nőm" kifejezés is ami nagyon is tetszett nekem. Így hát szék egy mély levegőt, s úgy felelek:
- Igen, arra jöttem.
Felállok, és elindulok a két pincér után, akik egyenesen a sátor felé vezettek. A sátorban lévő egyik asztalhoz megyek egyenest, ahonnan felveszem a menükártyát, és belenézek, hogy mit is lehet kapni.
- Kérnék egy kis teát, meg brownie-t - szólalok meg, mikor végre eldöntöm mit szeretnék kérni, közben barátságosan mosolygok a két pincérre.

Maid Cafe
Leonie, Niki

Annak ellenére, hogy a LLG órai aktivitása kimerült abban, hogy elvarázsolt papírrepülővel üzeneteket küldött Leonie-nak, nyögdécselve elterült a padon, miközben vicces rajzocskákat gyártott a pergamenére és a kint sátrat építő embereket bámulta lustán pislogó szemekkel, meglepő gyorsasággal pattan fel kicsengetéskor, hogy a hátsó sorból startolva elsőként lépjen ki a teremből, megnyerve ezzel a tanárnő rosszalló tekintetét. Persze mire a tanárnő egyáltalán ránéz, ő már hármasával szedi a fokokat a lépcsőházban, hogy minél hamarabb odaérhessen a találkozóra, és ahogy a levélben is írta, végre "felrázhassa magát," ebből az élethez méltatlan punnyadtságból.  
Ajtó ki, ajtó be, csapódás, ordibálás, rohanás, táska le, szekrény ki, ing a földön, konyakos bonbon a szájban, nézzük, mit is lehetne felvenni erre az akármire. Gilbertet már tegnap megkörnyékezte ezzel kapcsolatban, mert nagyjából annyit tud a japánokról, hogy hasonlítanak a kínaiakra, okosak, gyorsak, a nők gésák, a férfiak meg nindzsák. Gilbert azt mondta, ezt az álláspontját ne terjessze a rendezvényen...hüm.
Szóval ő most Úr. Persze, ez egyértelmű, de egy úr mégsem léphet ki emberek közé akármiben, ha a szolgálók beöltöznek, neki is meg kell tennie a minimumot. A köpeny ötletét hamar elveti, talál jobbat, meg persze Leonie-nak is vinni kell valamit, már ha hagyott valami használhatót Keith szekrényében, miután az egyik látogatása során kifosztotta a srácot.
A különleges alkalom tiszteletére felrak még magára két pecsétgyűrűt, még kettőt a zsebébe csúsztat, egy gyorsan száradó mágikus kencével pedig gondoskodik róla, hogy a haja egy igazi uralkodó bozontja legyen, noha ő ezt még hátrafésüli a speciális merénylet tökéletesítése végett - hosszú ujjai a sminkkészlet felé nyúlnak. Szokatlan művének utolsó ecsetvonásait már csukott szemmel is képes feldobni, még úgy is, hogy eddig szemben volt a vászon, és nem ő maga volt az. Biztos benne, hogyha valóban uralkodó lenne, a lehető legfeltűnőbb megjelenést produkálná, ezért igyekszik most is alkalmazkodni önmagához. Cipő nem kell, indulás.
Érezve előkelő eleganciáját jól ki is húzza magát, legfőképpen mikor a rét területére ér. Elképzelhető, kissé szokatlan a stílusa, de aki nem jönne rá magától, hogy ez a kigombolt inggel együtt is az ő uralkodói ünneplője, annak elég ránézni csalókásan mosolygó arcára; úgy néz, mint egy büszke király.
Persze ahogy az előre gondolható, elég meglátnia Leonie-t, hogy kiessen ebből a kegyes-felsőbbrendű szerepből, hamarosan ugyanis úgy integet felé, mintha évek óta nem látták volna egymást, bár a kimázolt arcán ülő furcsa vigyortól Leonie jogosan érezheti úgy, hogy eddig még nem is ismerte igazán a srácot.
- Csak, hogy ideértem...még hintó se jött értem. - Panaszolja egy szép meghajlás után finnyásan vigyorogva, aztán elneveti magát és előveszi a különböző ékszereket, amiket a zsebében hozott. Nagyjából ekkor veszi észre maga mellett Nikit, aki mellől talán még jobban kirí, mint az átlagdiákok közül.
- Már végeztél? - Kérdi összevont szemöldökkel, mikor felméri az Úrnője előtt heverő számlát. Meg se várja a választ, már rázza a fejét, és a fura pisztolyos lány felé fordul. Felveszi a számlát, hogy visszaadja neki.  
- Majd együtt fizetünk. - Közli vele szélesen vigyorogva, majd teljesen logikátlanul a kezébe nyom egy pecsétgyűrűt, mintha borravalót adna.

Maid Cafe

---

Egy kicsit Runa, majd Violetta úrnő (:P)

 Indulhat a móka, vagy legalább is így, hogy eligazításon is részt vett, már csak a vendégek hiányoznak. Egy pillanatra tekint Runára, kinek arca épp most változott igen érdekes színűvé, igencsak meglepve ezzel őt. Pislogva tekint rá, kérdő arcszerkezettel és felé fordulva intézi felé a szavait.
- Minden rendben? Kicsit pirosabb vagy a kelleténél? - mivel nem egoista, nem köti magához, semmi ilyenhez, talán csak melege van, hiszen egy igencsak szép napot fogtak ki a Cafe-ra, nem kell tartaniuk attól, hogy megfagynak. Reméli, hogy nincs a lánnyal komoly gond, ha megosztja vele, akkor meghallgatja, a továbbiakban nem akaratoskodik.
Persze sok ideje nincs fecsegni, mert szép lassan érkeznek a vendégek is, akiket ezidáig vártak. A lelkes csapat az elsőkre már le is csap, mire ő kettőt pisloghatna, így, még a háttérben várakozva igazgatja meg ruháját, figyel tovább, hogy mikor toppan be valaki, akihez ő sétálhatna oda. A szobroskodást nem sokáig kell művelnie, remélte is, hogy nem kell megaszalódnia a napon, mint valami kőszobornak. Szép lassan érkezik egy lány, akire még senki nem csapott le. Így, a feladat az övé marad, időben lép is, hogy ne kelljen tovább állnia és bámulnia. Kihúzza magát, és kimért, komótos léptekkel indul meg az eddig amúgy csak látásból ismert lány felé. Háztárs, így rémlik neki, szóval még könnyedebb a dolog, de nem zavarná az sem, ha máshol lenne. Egyhamar a közelébe ér, elé lépve áll meg, távolságot tartva, és arcára szelíd mosolyt húz.
- Üdvözlöm, Úrnőm. Engedje meg, hogy az asztalához kísérjem. - szólalt meg tőle eddig szokatlan, tisztelettudó hangnemben, meghajolva mutatva felé a szerepe által vállalt gesztust és tiszteletet, miközben finoman a lány keze után nyúlva fogta meg azt és csókot lehelt a kézfejére. Elengedve egyenesedik ki végül, fordul meg, és hátratekintve erősíti meg a lányt egy pillantással - bár, jelenlegi vörös íriszei cseppet sem a legbékésebb árnyalatúak -, hogy nyugodtan követheti.
- Erre, kérem. Kövessen. - azzal lassan megindult az egyik árnyékosabb asztal felé, megállva húzta ki neki a széket és felé tekintve várta, hogy a lány leüljön rá, és az menüt átnyújtva kezdhesse meg a rendelését.

Maid Cafe

Keiko-sama

A színre lépésével kisebb kavarodást sikerült előidézni- Runa is észrevette a jövevényt, csak épp másik oldalról készült lecsapni rá, így a végén csaknem egyszerre invitálták asztalhoz. Szegény lány teljesen megszeppent, leginkább habogott, bár Gilbertnél sem sokon múlt, hogy elkezdjen dadogni, végül azonban sikerült valahogy elkerülni a katasztrófát. Amikor megkapják a rendelést, újabb meghajlás a távozás előtt.*
- Ahogy óhajtod, úrnőm.-*A konyha felé indulva, már hallótávolságon kívül szólítja meg Runát, rémes zavarban, mert csak most merte annyira elengedni magát, hogy az előbbiek kijöjjenek rajta. Nem olyan szörnyű baki, de elég kellemetlen, mert egyáltalán nincsenek összeszokva, így nehéz közösen játszani a szerepüket.*
- Nagyon sajnálom ezt a zűrzavart. De akkor osszuk fel a feladatokat, amíg további vendégek érkeznek. Vihetem én a browniet?-*Kérdezi reménykedve, mert a díszítésre már van ötlete, nem is kell sok hozzá, csak valamilyen csorgatható akármi és fantázia. Ha megkapja a lány beleegyezését, akkor a manókhoz fordul, rövid magyarázás után egy szögletes helyett kerekre vágott, tenyérnyi brownie szelettel induljon vissza, az okvetlen szükségesnél jóval nagyobb tányéron. Aki ismeri a maid cafék szokásait, tudja, hogy ez a hely a dekorációnak van fenntartva. Mindenesetre, a desszertes villával együtt óvatosan teszi le a vendég elé, pici magyarázatot fűzve hozzá.*
- Parancsolj, úrnőm. Bocsásd meg, hogy megvárakoztattalak. Ha megörvendeztetlek ezzel, engedd meg, hogy még élvezetesebbé tegyem, némi díszítéssel.-*Félig meghajolva marad, amíg engedélyt vagy elutasítást nem kap - a karjára vetett törlő takarásában két kisebb, megbűvölt tubus rejtőzik, egy csokoládéval és egy karamellel. Ezekkel rajzolna a tányérra, amit csak a lány szeretne.

Maid Café - Yar

Maid Café- Keiko-sama & Tykki később pedig Keith-sama, Lagger, Leonie-sama és Niki

---

Boti kérdésére nem számított, így csak felpislog rá, de azon perc még egy tónussal vörösebb lesz, úgy hogy inkább elkapja a tekintetét, le a földre. Az biztosabb.
-N-N-N.... S-Semmi baj. Tényleg... Hidd... Hidd el!- nyökögi alig érthetően, s a végén megpróbál rámosolyogni a fiúra, de csak egy zavart példányt tud kipréselni magából. Gyorsan inkább menekülőre fogja a dolgot és nemsokára már kint van a sátor előtt, sőt kiszúrja a közelben ücsörgő leányzót is, hát arra indul.
Bizony egyszerre érnek oda Tykivel és talán mondanunk sem kell, hogy elpirosodik a látványtól (látni lát, legfeljebb kicsi még az értelmezéshez), viszont nem felejti el, miért is vannak itt. Ergo meghajol és a lehető legtiszteletteljesebben viselkedik Keiko irányában, beinvitálja a Maid Caféba és akkor ezek szerint a lány bent akar leülni, rendben. Ugyan az nem az ő territóriuma, de most kivételesen az elsőnél még bemegy, s miután a rendelés elhangzott, mosolyogva meghajol Keiko felé, mialatt Tykki biztosítja őt, hogy a rendelés fel lett véve.
Tykki mellett indul el ő is a manók része felé, s már miután eltávolodtak egy kicsit, kifújja a levegőt megkönnyebbülten, ám amint meghallja a mély basszust, összerezzen és csak bátortalanul bólogat egy sort Tykkinek, hang azonban, az előbbi bátorság, sehol sincs. A teák egy külön, hosszabb asztalon helyezkednek el, odalép hát, hogy ügyködjön egy sort azon a teán. Mire a borwnie tálalásra kész, ő is megvan. Zöld teát választott a rend kedvéért, mivel Keiko nem mondta meg, mifélét parancsol egészen pontosan. Szerencsére nem a hashajtós verzióból szereztek be, mert akkor mobilvécét is kellett volna kérelmezniük.
-Úrnőm, a teája.- miután Tykki végzett a díszítéssel, ezekkel a szavakkal ő is leteszi szerzeményét Keiko elé, majd ismét meghajol felé.
-Kellemes időtöltést kívánunk, Úrnőm. Amennyiben igényli a szolgálatainkat, kérem csengessen értünk.- rámutat egy apróbb kézmozdulattal az asztalon levő kicsinyke csengőre, majd ismét meghajol a lehető legszívélyesebb és -őszintébb mosolyával, Tykkire is villant egy ajakgörbületet, aztán egy picit közelebb lép pincértársához.
-Kimegyek, mert ott a helyem rendesen. Sok szerencsét. Eddig minden remek volt.- úgy érzi, egy kis biztatás mindkettejükre ráfért persze csak halkan, hogy a vendégeket ne zavarják.
Miközben kifelé megy a sátorból, fél szeme sarkából meglátja Leen és Yar kettősét. Yarról a legintenzívebb emléke a sárkány és a tabló, meg a téves szerenád Vécsey professzornak, amitől mai napig rákvörösre tud gyúlni az arca. Nem, le kell nyugodnia, vagy Boti megint rá fog kérdezni, mi a helyzet az egészségével, azt meg nem akarja. Bár, ahogy kiér a sátor elé és arra pillant, amerre a fekete hajúvá avanzsált mestertanonc van, ismét csak úgy érzi, hogy a vér a fülén fog kifolyni. Gyorsan megrázza loboncát és alaposan körbenéz a továbbiakban. Lám, Laggernek talán elkél a segítség a furcsa fazonnal, aki Leonie mellé becsöppent. Arra veszi hát az irányt amint a kimaszkírozott, pecsétgyűrűs férfiú elé ért, meghajol előtte a protokoll szerint.
-Üdvözlöm itthon, Gazdám. Engedje meg, hogy a szolgálatára legyek. Parancsol helyet foglalni esetleg a szomszédos asztalnál?- arra mutat, pont a Leonie mellett levő asztalra, még a széket is kihúzza, hogy biztassa a kedves urat, aki elmenne egy utolsó mohikán csatába is ezzel a festménnyel az arcán. Közben azért kérdőn pislog Nikire, hogy ugyan mi a helyzet a számlával meg ezzel a népcsoportulással itt mégis?

Miután elmondom, hogy mit szeretnék rendelni, nézem , ahogy mindketten eltávoznak. Pár perc múlva jön is Tyki kezében egy tállal, amin a brownie van. Leteszi elém a tálat, és engedélyt kér, hogy díszíthessen. Én csak némán bólintok egyet, s egy - talán kicsit bátortalannak mondható - mosolyt küldtem felé. Mire végez a díszítéssel, a másik pincérnő - asszem Runa a neve - is megérkezik, kezében a teával. Letette elém, majd elmondja, hogy ha szükségem van valamire, akkor nyugodtan csengessek. Meghajol,majd elmegy a sátron kívülre. Belekortyolok a teába, de villámgyorsasággal teszem is le, mert egy kicsit túl forróra sikeredett, és megégette a nyelvem. Azonnal nyúlok a pálcámhoz, hogy egy kicsit le hűtsem.

Maid Cafe
Aramis, Niki, Keith, Runa

Szinte hihetetlen, hogy micsoda kedvességgel rajongják itt körbe az embert. Egyből ketten is betalálják, sőt Aramis, a hű védelmezője rögtön azzal kezdi, hogy kirántja alóla a széket. Na persze. Ne legyünk olyan naivak, hogy azt hisszük, hölgyünknek képes figyelni az ilyen apróságokra. Olyan lendülettel akart levágódni az ülőalkalmatosságra, hogy lehetetlenség volt már megállni, és majdhogynem lyukat fúr a földbe. Tulajdonképpen ásó nélkül elültette saját magát, most már csak az kell, hogy valaki megöntözze, nehogy elhervadjon.
Még félig az asztal alatt fetreng, és arra sincs ideje, hogy elcsodálkozzon a fűszálak gyönyörű csillogásán és fantasztikus illatán, vagy azon, hogy épp az imént úrnőzték le… Lagger cipellőin kívül megjelenik egy másik pár is. Mivel olyan piha puha a pázsit ezen a szép napon, nem siet a felkeléssel, helyette inkább vigyorogva rábandzsít az orra alá tolt számlára. Áhhám, szóval ez ilyen előrefizetős dolog? Perkál, aztán egész nap élvezheti a korlátlan fogyasztást, akár még a sátorállványt is elfogyaszthatja, ha kedve van hozzá? Remek. Ennél már csak egy eset lehetne sokkal, de sokkal jobb…
Hopp… újabb valaki furakodik be a képbe. Mégpedig egy cipő nélküli hobbit láb. Talán egy felet kevesebb szőr van rajta, de Leonie tudja jól, hogy a gyűrűk őrzője így is ő. Nincsen fétise, mégis hosszasan bambulja a lábfejeket, majd lassított felvételben szemügyre veszi a többi tartozékot is. Áhhám, egy térd meg egy másik is, áhhám… izé… igen, egy has, egy mellkas, ühhüm, és még feje is van! De milyen!
-Keiiiiith! – Olyan elánnal pattan fel, hogy borítja a széket és az asztalt, amik közé volt szerencséje becsúszni, de észre sem veszi. Helyette lelkesedéstől csillogó tekintettel produkál valami pukedli és meghajlás keveréket, ahogy egy úrnő biztosan nem köszöntené az urat, de sebaj.
-Aztaaa! Ez.. úú… mi… váá! – Fejezi ki véleményét, miközben végigtapizza a srác haját. Ha nem ismerné már több mint egy hónapja, még meg is lepődne rajta, amiért így néz ki. Vagy várjunk csak! Hiszen így is egyfolytában le van döbbenve Keith-en, ahogy most a királyinak szánt stíluson is.
-Óóó, pedig mondtam, hogy küldjenek eléd egy hintót. – Rosszalló pillantással illeti Nikit és Aramist, amiért azok ilyen hanyag ellátásban részesítik őket. – És még le is akarnak nyúlni – Vigyorodik el a számlára pillantva, de hogyan is tudna haragudni, mikor a szőkeség gyönyörűen elhessenti Niki próbálkozását. Különben meg éppen most állított be Yarista, aki felé eszeveszettül elkezd integetni, s csak azért nem rohan oda hozzá, mert a friss és ropogós levitást egyből betámadják a felszolgálók. Ehh, de lelkes itt mindenki. Túl lelkes! Mire visszafordul a kis társasághoz, már Runa is belibben a képbe, és éppen helyfoglalásra bíztatja a gazdáját.
-A szomszédos asztalhoz? Miért? Nem! – Vágja rá Keith helyett, talán kicsit hevesebben, mint kellene, de mivel alapjáraton is mindig túlpörög, ez igazán nem tűnhet fel senkinek. Addig még oké, hogy a feketeség lengén van felöltözve, (chh.. céda!) meg imponálóan gazdámoz, mert ez benne van a szabályokban, amiről egyébként Leonie-nak halovány pukkantása sincsen, de hogy még külön asztalhoz is ültesse őket! Bizonyára rá akar mozdulni Keith-re! Maga sem érti, miért, de egy apró rész a bensőjében alakot ölt, és egy fél pillanat erejéig megvadulva fúj a lányra. Mázli, hogy csak múló pillanat, mert megrázva a fejét már vigyorog is tovább.
-A gazda meg a gazdasszony egy asztalnál szoktak ülni, nem? – Jókedvűen megrántja a vállát, minek is reagálta túl... ellenben most magának húzza inkább ki a széket, hogy levágódjon rá.
-Miért beszéltek amúgy ilyen furcsán? - Valaki igazán felvilágosíthatná már, hogy mi ez az egész banzáj itt. - Most akkor, ha ők a szolgálók, lábmasszázst is vállalnak? - Morfondírozik halkan Keith-nek, de még elég hangosan ahhoz, hogy a leányok meghallják, ha ott ácsorognak körülöttük.

Maid Café
Egyedül, aztán Glynnis

Idővel meg-megérkezik a személyzet többi tagja is, köztük Lottéval, az unokatestvérével ~ ...ez még mindig olyan hihetetlen... ~, és egyik szobatársával, Laggerrel. Mindkettőjüket egy széles vigyorral, meg egy hali/sziával üdvözli, és már figyel is Alieenre meg Runára. Néha bólint egyet-egyet, inkább magának, mintsem a beszélőknek. Idő közben még egy animefigurára emlékeztető fazon is betoppan, aki egy idősnek tűnik Tykivel - mert feltehetőleg a sárga szeműt így hívják. Ki tudja, talán összebeszéltek, és egymáshoz öltöztek. A kiosztott menülistával kezében áll, hallgatja a többieket, a fejleményeket várva. ~ Vagy beszerezhetnénk egy-egy példányt a házak jelképállatából, és beöltöztethetnénk bohócnak. Igen, a vendégek vagy sikítva menekülnének, vagy imádnák. ~ gondolja magában a piros szemű ötletére reagálva. Persze hangosan semmiképp sem mondaná ki, annyira nem őrült, ellenben arcán egy jó széles vigyor lelhető fel ezekben a pillanatokban, mikor lelki szemei előtt megjelenik az előbbi gondolatához kapcsolódó kép. Szerencsére - legalábbis remélhetőleg - még épp idejében kap észbe, és takarítja el arcáról azt a hosszúra sikeredett görbületet, hogy aztán ismét a többieket vizslassa. Másodperceken belül érkezik meg még egy felszolgáló hölgyemény, aki ugyan nem öltözött animefigurának, mégis furcsa jelenség. Leginkább a pisztoly miatt, ami nála van.
Hamarosan megérkezik az első vendég is, ki vörös hajából, és hirtelenségéből ítélve csak Leonie lehet. Mivel a lány kint foglal helyet, Mary egy helyben állva figyeli, ahogy Lagger dolgát téve megy ki hozzá. Csak ez után szúrja ki a földön ücsörgő lányt, akihez Runa és Tyki is odamegy. Utánuk is érkezik egy-két vendég, de vagy kintre megy, vagy Mary kapcsol későn, így továbbra is a helyén ácsorog. Megjelenik viszont egyik pincérlányuk, egy vörös hölgyemény, kit Mary csak látásból ismer.
- Szia! - mosolyog rá. - Hát... Mind kaptunk egy menülistát, bár nem tudom, miért. Az asztalokon is van a vendégek számára. Neked itt kell maradnod a sátorban, azt mondták, ide vagy beosztva. Ja, és a vendéket meghajolva, Úrnőm illetve Gazdám megszólítással kell fogadni, attól függ, fiú vagy lány, illetve nő vagy férfi az illető. És szórakoztatni kell őket. Röviden ennyi... Amennyiben új vendég érkezik, ki kell szolgálni. Jaaa! És az asztalon lévő kis csengőt ha megcsengetik, jelzik, hogy menni kell. Meeeg... Mit hagytam ki? Ja igen! Délután váltjuk egymást, a kintiek jönnek be, a bentiek ki. Na, ennyi, legalábbis ennyit tudok. Meg még annyit, hogy az italokat mi is megcsinálhatjuk, a kajarendeléseket viszont Alieennek kell leadni. - adja meg ő a választ, hisz mindenki más szétszéledt, vagy épp kicsit messze van tőlük. Ezután ismét a környéket pásztázza barna íriszeivel, hátha ezúttal hamarabb kiszúr egy vendéget, mint a többiek - ami nem lenne nehéz, hisz már több bentinek van vendége, mint nem.

Maid Café - Leonie, Leen

Maid Café
Botond - hű szolgá(ló)m

Maid Café - Yar

Keiko-sama, Runa, majd egyedül

A bólintást egy mosollyal köszöni meg, közelebb hajolva a tányérhoz, de úgy állva, hogy Keiko is láthassa, hogyan alakul a kép. Először három smartiest helyez a sütemény mellé, utána lát a csokoládés részhez- gyorsan dolgozik, mert elég csorgós, de pontosan is, így  csakhamar kusza görbék egész sora van a fehér porcelánon. Ezekből kezdenek kibontakozni lábak, tappancsok, két függőleges pupillájú szem, fülek, bajszok és valami furcsa, gömbölyű akármi, tollas szárnyakkal. A végeredmény egy kicsit nagy fejű cica a tányér alsó felén, aki gyanakvással vegyes türelmetlenséggel pásztázza a környéket, miközben a brownie mellől rejtekéből előkandikáló lényben pedig Timcanpyra ismerhet az, aki látta már. Az apró, aranyszínű gólem rendszeresen válik macskák martalékává, ezért ötlött fel benne, hogy egy viccesen aranyos képbe belekomponálja. A smartiesok egyébként a cica szemei és Tim teste, kihangsúlyozva ezeket.*
- Parancsolj, úrnőm!-*Egyenesedik fel, Keiko felé fordítva a kész művet. Ekkorra fut be Runa is a teával, ami tökéletes időzítés, hiszen a vendég eddig nem unatkozott, most pedig már a teljes rendelése az asztalán van. Innentől a lány veszi át a szót és a stafétát, Tyki pedig mindössze alkalmazkodik a forgatókönyvhöz- a szinkronmeghajlás úgyis látványosabb, majd mielőtt távoznának, még egyszer kedvesen rámosolyog Keikora. Mielőtt elválnának, még megdicsérik, amitől szabályszerűen felragyognak a szemei és mosolya hatalmasra szélesedik.*
- Ganbarimasu.-*Azaz megtesz minden tőle telhetőt, hogy ez így is maradjon. Nagyon ritkán dicsérik meg bármiért is, úgyhogy most kimondhatatlanul lelkes és boldog, még egy ilyen apróság miatt is. Runa ezek után elhagyja a sátrat, míg ő annak bejáratához húzódik, hogy szemmel tartsa a belépőket és fogadja a következő vendégeket.

Maid Café-Mary

Mivel később ért be, már az első vendégek kiszolgálásra kerültek, így csak mosolyogva várakozik a következőkre, hisz tudja, nemrég kezdték csak el, így a vendégek is lassan szállingóznak az elején. Nézelődés közben egy lány lép mellé, aki segítőkészen tájékoztatja, mi a felszolgálók feladata. Ebből már ismerős volt neki egy része. - Szia neked is. Köszi a tájékoztatást. Én is furcsállottam, minek menükártya  a kezünkbe, mivel én megtanultam az egészet. Gondolom, hogy ne üres kézzel álljunk a vendégekhez. Bár ez nálam nem jelent gondot. -veszi elő combjára csatolható tokjából a fegyvernek látszó tárgyat. De közelebbről megnézve láthatóvá vált,hogy csak az alakja hasonlatos hozzá, viszont mivel fogaskerekekből áll a cső része, így gyanítható, hogy másképp funkcionál, mint egy pisztolynak kellene. A cső végéből egy helyesebb tárgy áll ki, ami akár veszélyesebb lehetne, de látható, hogy csak könnyű műanyagból készült. -A szórakoztatással nem lesz gond-kacsint a lány felé, meglebegtetve kezében nem szokványos kiegészítőjét. Majd kissé megilletődve néz a lányra, mikor kiejti a vendégek hivatalos megszólítását. ~Mi vagyok én rabszolga?~gondolja magában, de aztán gyorsan rendezi a vonásait és lazábbra veszi a helyzetet. -Ez a megszólítás vicces lesz, nem tudom kibírom- e nevetés nélkül.-teszi még hozzá. -A nevem Glyniss. A tied pedig...-várja, hogy a lány befejezze, mert lehet tudnia kellene kivel van egy csapatban, de még csak névről ismerte őket, látásból nem.  

Sokmindenki

Balszerencsémre Leonie nem bizonyította magáról, hogy kiválóak lennének a reflexei, mert tökéletes harmóniával seggre ült. A tenyerembe temettem az arcomat, és már előre láttam, hogy le leszek hordva minden szemétnek. Előre sajnáltam magam, amiről az egyik rokonom jutott eszembe, aki ilyen esetekben minden egyes alkalommal elmesélt valami "káposztáskő" történetet, aminek az a lényege, hogy egy fiú elmegy a jegyese családjához ebédre, és leküldik a lányt valamiért a pincébe, ahol a csaj meglátja a káposztáskövet - fogalmam sincs, mi az a káposztáskő, tényleg - és elkezd sírni, mert elképzeli, hogy a jövendőbeli gyerekük is lemegy majd a pincébe, és ráesik a kő. Az anyja meg az apja i utánamennek, és amikor elmeséli nekik, már hárman sírnak, aztán lemegy a srác is, megkérdezi, hol a probléma, és amikor megtudja, min hisztiznek, sikítva elrohan. Hát talán én nem túloztam el ennyire a dolgot, de Leonie nem ordította le a fejem. Amikor felemeltem a kobakomat, hogy szétnézzek, hirtelen a társaág nagyon megszaporodott, Niki, Runa, meg valami rémisztő csávó is ácsorgott ott velünk. Ügyet sem vetettek a baklövésemre, már a számláról volt szó. Már majdnem megkérdeztem, hogy "mennyi ideig voltam eszméletlen?", mert az egész nagyon hasonlított egy hosszúra időzített képszakadáshoz. Máris végeztek volna? Nem tartottam kizártnak, mert Leonie már nem a földön gubbasztott, és valami számláról is szó volt. Tétován megvakartam a fejecskémet, aztán eszembe jutott, hogy a szolgálólány imidzshez nem illik, ha nem kérek bocsánatot.
 - Jahmm, úrnőm, ne haragudjon az iméntiért - mondtam zavartan. - Bátorkodom tájékoztatni, hogy a társaságban csak én vagyok ilyen négybalvégtagos.

Maid Café-Gil

Kipattantak a szemeim, mintha csak egyet pislantottam volna. Ez már csak így ment. Minden alkalommal meghaltam egy kicsit. Valószínűleg, ha valaki ebben az állapotomban talál rám, akkor már ásnák is a síromat. Valójában kicsit ijesztő volt belegondolni, hogy ott vagyok teljesen egyedül és gyakorlatilag bárki végezhet velem, ha úgy tartja kedve. Ez volt az oka, hogy nem a saját pihe-puha ágyikómban pihentem le. Meg a napfény. Két elkerülhetetlen, de fájdalmasan gyűlölt dolog a szememben.
Az ébredés után első utam a szobámba vezetett. Hallottam a kékek által szervezett Maid Café-ról és eszem ágában sem volt kihagyni az alkalmat, hogy egy kicsikét ugráltathassam őket. Nem mintha menthetetlenül fensőbbséges lennék, csupán szerettem volna egy kicsit úgy tenni, mintha még mindig a régi Kath járkálna az iskola falai között, márpedig az emberi Katherine egyetlen alkalmat sem hagyna ki, amikor másokat irányíthat. Nem hiába lettem rellonos.
Pár pillanat alatt letusoltam, felöltöztem és kifésültem a hajamat, majd elindultam kifelé a körletből. Szépen lassan kezdtem hozzászokni új tempómhoz, az erőmhöz és igyekeztem úgy viselkedni, mint bármelyik másik ember. Tanulmányoztam őket egy picit, hogy ez még könnyebben menjen. Az emberi életem szépen lassan feledésbe merült számomra. Nem akartam emlékezni. Rengeteg alkalom volt, amikor hibáztam, rossz döntést hoztam és ezzel az életemet vakvágányra tereltem. Minden erőmmel azon voltam, hogy az ilyen eseményeket elfeledjem –a többi már adta magát.
Kiléptem az iskola kapuján és célirányosan a sátor felé fordultam. Be kellett vallanom, hogy kitettek magukért. A díszítés, a hangulat, az emberek. Akárcsak egy hétköznapi parti, de itt valami sokkal többről volt szó. Oldalt foglaltam helyet, mindenkitől egy kicsit távolabb, de természetesen Yaristát azonnal sikerült kiszúrnom. Nos, ilyen a formám. Ha szerencsém van, ő már nem vesz észre engem.
Lepillantottam az asztalra és megráztam a csengettyűt.

Katherine-sama, estefelé

Az emberek jöttek-mentek, lassan sötétedni kezdett- azt nem tudta, pontosan meddig is kaptak engedélyt a kávézó üzemeltetésére, úgy saccolta, legfeljebb kilencig húzhatják, ha utána még el is kell pakolni, szóval ez lehetett az utolsó nekifutás. Mindenesetre, mostanra már a sátron kívüli részen ténykedett, a "műszakváltásnak" köszönhetően. Jól érezte magát, talán ezért sem volt igazán fáradt, dacára a több órás szaladgálásnak és ácsorgásnak. Összeszedte az előző vendég után megürült asztalról az edényeket, hogy a konyhában leadja a manóknak és kérjen egy pohár vizet. Csak annyi szünetet engedélyezett magának, amíg ezt megitta és elcsent egy muffint, mert lassan hangosan korgott a gyomra és nem akarta megkockáztatni, hogy majd hajlongás közben bődüljön fel, mint egy éhes oroszlán. Az egész alig tartott két percig és már ment is vissza, odakintről pedig csengőszó hallatszott, így arra vette az irányt. A sátorból kilépve könnyű volt felfedezni az új vendéget, aki az egyik félreeső asztalhoz telepedett le, de csak amikor közelebb ért, akkor ismerte fel. Mindenesetre, udvariasan megállt előtte, meghajolva, igyekezve nem kiesni a szerepéből.*
- Okaerinasaimase, Goshojin-sama! Szólítottál, úrnőm. Mivel szolgálhatok?- *Felnézve mosollyal állja a lány pillantását, talán egy egész picit kihívóan is. Megtehette volna, hogy félútról visszatáncol és másra hagyja a kiszolgálását, mégis fejest ugrott ebbe, logika vagy különösebb megfontolás nélkül. Nem tudja, mit várhat Katherinetől, de nincs sok választása, egyelőre tartania kell magát a szerepéhez, akár ráismer, akár nem. Meglepte, hogy itt látja, bár már megszokhatta volna, hogy általában a legvalószínűtlenebb dolgok is megtörténtek, ha minimális esély volt rájuk.

Maid Café-Gil
Amikor már nem égek szénné

Tulajdonképpen megleptem saját magamat is, amikor úgy döntöttem, hogy márpedig én ide el fogok jönni. Valójában nulla logika volt az egész tervben, tekintetbe véve, hogy itt fogyasztanom kell valamit, én meg nemigen eszem emberi ételt. Mást meg ugye nyilvánosan nem illik és nem is túl biztonságos fogyasztani. Miközben letelepedtem a kiszemelt helyemre igyekeztem összerakni valamiféle elfogadható indokot, hogy miért is keveredtem én ide; és ugye a kiszolgáló személyzet ugráltatása nem éppen elfogadható indok.
Talán csak nem akartam egyedül lenni. Kezdtem lassan, de biztosan beleőrülni a magányba és nem szerettem volna elérkezni ahhoz a ponthoz, amikor unalmamban mészárolni kezdem az engem körülvevőket. Nem lett volna túl szép látvány, az biztos. Eltakarítani sem lett volna egyszerű, eltussolni a dolgot pedig már-már lehetetlen. Egyszóval ki kellett jönnöm a kastélyból és úgy kellett tennem, mintha én magam is normális ember lennék, függetlenül attól, hogy mi is vagyok valójában.
Mire letelepedtem a kiválasztott helyre, már eldöntöttem, mit is fogok csinálni. Végigfuttattam tekintetemet a menüsoron és csengettem. Államat a kezemre támasztva pásztáztam a tömeget ismerős arcok reményében, amit természetesen nem is volt olyan bonyolult találni. Négy éve koptattam már az iskola padjait –az más kérdés, hogy még csak harmadikos vagyok–, elég sok emberrel találkoztam, még ha csak futólag is. Nem vettem észre a szolgá(ló)m közeledését, így mikor végül felpillantottam akaratlanul is egy mosoly kúszott az arcomra.
-Kit látnak szemeim? –vontam fel a szemöldökömet és tetőtől-talpig végig mértem a kis Eridonost. –Tetszenek a szemeid!
Nem is olyan régen volt, hogy összefutottam Gillel a faluban. Sállal takarta el az arcát, de én voltam olyan szemtelen, hogy megszabadítsam tőle. Remek a memóriám, ő pedig tehetett bármit, használhatott bármilyen varázsszert, önmaga maradt. Jelenleg próbáltam visszafogni magamat és ismét lepillantottam az étlapra.
-Mit ajánlanál? –érdeklődtem csevegő stílusban, de felpillantva az általam ismert fiú idősebb kiadására megvillantottam egy ragadozómosolyt.

Maid Café
Leonie, Niki, Runa, Lagger

Úgy viselkedik, mintha a lehető legtermészetesebb állapot lenne, hogy Leonie-t a földön heverészve találja az asztal alatt, hogy a lánynak egyetlen mozdulatába kerül teljes káoszt okozni maga körül, hogy körülöttük mindenféle szolgálók tüsténkednek, és a Vörösön az egyetlen, aki igazán értékeli Keith erőfeszítését. Kimázolt arcán a világ legbékésebb mosolya terpeszkedik, ahogy szétnéz a Caféban.  
- Tetszik a virágod. - Mondja vigyorogva megpöccintve az élő ékszert, mikor a lány felfedezi, és nyomban kezelésbe is veszi az elvarázsolt haját. Aztán amint túljutnak a hagyományos-fogdossuk-meg-egymást-egy-kicsit szakaszon, a lány az érkező vendégeknek kezd integetni, Keith pedig - noha ez igazán nem az Úr dolga lenne -  segít a pincéreknek kármentesíteni a Leonie-sújtotta területet, nyilván azért, mert ő a legkegyesebb úr. Most kivételesen Leonie ellentéte, ő a pattogós-pörgő izgalmában egy pillanatra se kímél senkit, legfőképp nem a most érkező fekete hajú, szép pincérlányt, aki akarva-akaratlanul megkísérli szétválasztani őket.
- Köszönöm, inkább itt maradnék. - Feleli a legudvariasabb hangnemben, a szokásosnál némileg mélyebben búgó hangon, barátságosan mosolyogva a pincérlányra, majd elegánsan félreáll, hogy kihúzhassák neki a széket.
- Kedvesem, hol hagytad a modorod? - Kérdi csevegve Leonie-től, aki Leonie módjára dobja le magát a székre, mellőzve mindenféle eleganciát. A társaságban egyértelműen a szék az, aki a legtöbbet szenved ma. Erre a gondolatra aztán megjelenik Keith arcán a bujkáló vigyor, amit jobb híján azzal leplez, nehogy kiessen a nehezen megszerzett figurából, hogy rávigyorog az Úrnő bocsánatáért esedező szolgálóra.
- Lábmasszázst? Nem tartom kizártnak. - Feleli immár azután, hogy feltételezhetőleg kihúzták számára a széket, és ő egy királyi hajhátradobással megtisztelte a társaságot azzal, hogy leül.
Egy pillanatra az őszinte érdeklődéssel tekint fel a körülöttük álló szolgálókra, hogy erre vajon mi a válaszuk, aztán elmerül egy kicsit a menüsorban. Sajnos azonban a döntés túl nehéznek bizonyul.
- Hozzanak ki mindent. A kávéba tejet és három kanál cukrot kérek, a tea legyen zöld, lehetőleg Gyokuro, a gyümölcslé száz százalékos, két deci narancs és körte, a szénsavas ásványvizet üvegben, a forrócsokira rakjanak két kiskanálnyi fahéjat és vastag habot, kérem igyekezzenek sok öntetet tenni a somlóira, muffinból csak a márványt eszem meg, a brownie legyen dupla csokis. A muffinhoz mintás marcipán evőeszközöket szeretnék, a szendvicsbe kérem ne rakjanak salátát, ellenben az ecetes uborkával, sonkával, hagymával, majonézzel, ketchuppal, rántott hússal és rákkal kérem ne spóroljanak, bár talán ezt egy ilyen helyen mondanom se kell. Az omlette rice-ba dupla tölteléket rakjanak, és a sztracsatellás-csokoládés-kekszes fagylaltkehelyhez egyéni díszítést, ha már nagylelkűen felajánlották. No, igen, igen, és gyümölcssaláta helyett 12 darab epret szeretnék, cukrozva. Tudom, hogy nem fognak csalódást okozni. - A rendelés végeztével nagyot bólint, majd kedvesen átnyújtja a menüsort annak a szerencsétlennek, akinek őket kell kiszolgálnia.
- És drágám, te mit kérsz? - Kérdezi ártatlanul pislogva az Úrnő felé, aki azt imént Gazda-gazdasszony párként emlegette őket. Keith nem rontja el a játékot - ám amint a pincér elindul, hogy elkészítse a rendelésüket, még utánacsenget.  
- Jaj, kérem várjon, módosítani szeretnék. Krumplis lángost nem kérek, a somlóit  pedig csomagolják be, nem vagyok túl éhes. Köszönöm.

Katherine-sama

Sejtette, hogy a lányt nem tudja megtéveszteni, azonban nem úgy tűnt, hogy nagyon zavarná a változás - ehelyett tetőtől talpig végigmérte, amivel elérte, hogy Gilbert enyhén elvörösödjön. Nem szokta meg, hogy így nézzenek rá és nagyon, nagyon furcsa érzés volt, ami zavarba hozta. Próbálta gondolatban nyugtatni magát  tudta, hogy Kath szeret másokkal szórakozni, főleg gyengéiket kihasználva játszadozni, talán pont ezért is támadt fel benne a dac. Nem ellenséges, inkább kicsit harcias hang szólalt meg benne, ami arra buzdította, hogy vegye fel a képzeletbeli kesztyűt.*
- Köszönöm, úrnőm.-*Hajolt meg újra, az eddigi legkifogástalanabb megmozdulását produkálva, lassan pedig arca is visszanyerte eredeti színét. Elfogadta a kihívást, elvégre ahhoz elég furcsa volt, hogy egy pillanatra se féljen a lánytól, bár minden oka meglett volna rá. Félelem helyett azonban inkább beszállt ebbe a játékba, ezúttal passzív ellenállás helyett megpróbálva kihasználni a feladott labdákat, hűen a megszemélyesített figurához. A könnyed hang nem tévesztette meg- ez még csak a kezdet volt, a véget pedig a felé dobott görbe érzékeltette.*
- Mivel kezd hűlni a levegő, egy forró teát, talán Irish creamet, ha nincs ellenedre a krémes, karamellás íz. Mellé pedig valamit, ami édességében mosolyodhoz hasonlatos.-*Valószínűleg ennek hallatán jópáran óriási szemeket meresztenének, de vegyük figyelembe, hogy ifjú kamikazénk nem kicsit fantasyrajongó és rengeteg képregényt is összeolvasott, így van miből merítenie. Igaz, általában nem tudná összegyűjteni a bátorságát, hogy bármi hasonlót mondjon ki, most azonban elég erőteljesen dolgozik benne a csakazértis, és titokban, valahol mélyen, még élvezi is. Ha más nem, a hangja elárulhatta, mert már megszokta annyira, hogy gond nélkül használja ki.

Maid Café-Gil

Engem átverni felér egy lehetetlen küldetéssel. Mindenből tudok olvasni; gesztusok, lélegzetvétel, szívdobogás; a kivételesen jó memória pedig csak tovább segít abban, hogy átlássak az embereken. Tulajdonképpen annak az esélye, hogy éppen ez a fiú fog idetáncolni elém és úrnőmnek szólítani mikroszkopikusan kicsi volt, de hát, ha a sors citromot ad, ugye…
Nem akartam különösebben zavarba hozni őt, éppen csak elő vettem a valódi énemet, mivel vele szemben ezt megtehettem. Tisztában volt vele, hogy kivel –pontosabban mivel– áll szemben, mégsem hátrált meg. Egészen biztosan megtehette volna, hogy valaki mást küld maga helyett, mégis itt volt. Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, akkor a szívem legrejtettebb zugában tiszteltem Gilt, azért amiért úgy reagált akkor a téren, ahogyan. A legtöbb ember sikítós-elmenekülős bemutatót produkált volna, ő pedig szinte fel sem vette. Ez megnyugtatott és bizonyos fokig komoly biztonságérzetet szolgáltatott jelen helyzetben, a többi ember között is.
Elvörösödött. Hozzá szoktam már, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre, de ez most jól esett, nem csak elsiklottam a tény felett. Majdnem felnevettem, de csak majdnem, helyette azonban továbbra is ott ült a görbület az arcomon.
-Említettem már, hogy sötétben milyen remekül látok? –célozgattam.
Ha valaki mással kerülök szembe, egészen biztosan nem kérem ki a véleményét a rendeléssel kapcsolatban. Rábökök az első italra, ami a szemem elé kerül és elkevergettem itt egy ideig, megpróbálok inni belőle, anélkül, hogy kiköpném, végül feladnám és visszasétálnék a körletbe. Így azonban kíváncsiskodni kezdtem és hallgatva a kínálatot akaratlanul is édesen felnevettem.
Ez már csak így ment, ha valaki nem akarta feladni a harcot és behódolni, minden esetre nagyon aranyos megjegyzést sikerült a végére szúrnia. Néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy hihetetlenül jól taktikázik, vagy képtelen befogni a száját. Gyanítom az utóbbi.
-Tulajdonképpen minden íz ellenemre van, ami nem… elég speciális. –reménykedtem benne, hogy érti, miről beszélek, és nem kell kifejtősdibe kezdenem az udvar közepén. –Tudod mit, csinálj nekem egy marcipán rózsát. Az olyan édes lenne; virágot a virágnak. –javasoltam kuncogva.
Nem szándékosan csináltam, elvégre Gilt annak ellenére, hogy alig ismerem nagyon közel engedtem magamhoz már első találkozásunk alkalmával is. Én egyszerűen ilyen vagyok, és amikor a lehetőség adott, nem tudok ellenállni neki. Jelenleg itt voltunk.

Katherine-sama

Leküzdötte a késztetést, hogy a sötétséges megjegyzésre azzal feleljen, "És mondd, Legolas, tünde szemed mit lát?".
- Természetesen, úrnőm. Hogyan is felejthettem volna el, milyen pillantásod varázsa?-*Ha ezt egy 162 centis törpe cincogja, akkor valószínűleg Katherine helyben és nyomban lefordul a székéről, csakhogy megtörje az eddig uralkodó tévhiteket, miszerint vámpírt csak napfény és fakaró pusztíthat el, demonstrálva, hogy a nevetés is képes végezni velük. Azonban Tyki küllemével és a mély hanggal kombinálva már egyáltalán nem tűnt olyan viccesnek, sőt; a borostyán szempár pedig egészen játékosan csillant. Úgy tűnt, Kath vette a lapot, mert felkacagott, valószínűleg nem várta, hogy így próbál szembeszállni vele. Akárhogy is, szórakoztatta, és ez lett volna az inas fő célja, nemde?*
- Sajnálattal hallom, úrnőm. Röstellem, de semmi ízlésedhez méltóval nem szolgálhatok.-*Helyesebben, a kínálatban nem szereplő kéréseknek nem tehetett eleget, főleg nem ennyi ember szeme láttára. Eddig nem tudta, hogy a lány minden mástól undorodik, és valahol elég szomorúnak találta ezt. Mégsem úgy festett, mint akit letört a dolog, vagy már megszokta, mert témát váltott, egy különös kéréssel rukkolva elő, amire Gilbert újra elmosolyodott.*
- Ahogy parancsolod, úrnőm. Ha megbocsátasz.-*Hajtotta meg magát, hogy elsiessen a konyha felé, mert tényleg volt egy adag marcipán, dekorációs célokra előkészítve. A kézmosást követően ebből vett ki két adagot, egy kisebbet és egy nagyobbat, hogy egy tányér, egy kis kés és egy azonosítatlan tartalmú tubus kíséretében térjen vissza az imént elhagyott asztalhoz. Mindent lepakolt, majd ingének ujját felhajtva nekilátott, hogy elkészítse a rendelést- előbb a nagyobb, fehér gombócot osztotta el öt részre, hogy aztán kis rudakat hengergessen belőlük, a késsel vékony karikákra vágva. Ezeket formálta szirmokká, hogy elkezdje egyenként összeilleszteni és tovább alakítani. Két golyót előzőleg összegyúrt, ezekből nagyobb virág készült, s ahogy egyre több szirmot csinált meg, úgy vált egyre rózsaformábbá a kezdetben felismerhetetlen valami. Amint végzett ezzel a résszel, a kisebb, zöld marcipánt vette kezelésbe, a virágok alját és leveleket készítve belőle, a késsel mitnzáva fűrészesre a szélüket, hogy a végén az egészet elrendezze a tányéron. Utoljára pedig a tubus tetejét pattintotta le, amiben eperszörp rejtőzött. Ezzel csorgatta meg a rózsákat, némelyik sziromra csak egy-egy cseppet ejtve, mielőtt a szabadon maradt porcelánra nagy, cirkadalmas betűkkel felrajzolta volna Katherine nevét.*
- Parancsolj, úrnőm. Remélem, elnyeri tetszésedet.-*Helyezte a kész művet a lány elé, eltakarítva a maradékokat, hogy ne rontsák az összhatást.*
- Óhajtasz még valamit?-*Érdeklődött aztán, erőlködés nélkül játszva az odaadó szolgálót.

Maid Café
Keith, Runa, Lagger, Niki

Sajnos nem élhetne boldogan anélkül, hogy ne fogdosná és ölelgetné egyfolytában diáktársait, mert nála ez a szeretet jele. Mázli, hogy nem öreg bácsikából van, mert az kevésbé lenne elfogadható. De imígyen, hogy ifjú hölgyből rakták össze, senkinek nem lehet kifogása ellene. Ráadásul a tapizás mértéke egyenes arányban van a szeretet mértékével, úgyhogy Keith örüljön csak, ahogy örvend a vöröske feje is Herci dicsérő szavainak hallatán. Teljesen be van zsongva ezen a szépséges tavaszi napon, így nem csoda, hogy egy hajszálnyit jobban beleéli magát saját kis kusza érzéseibe. Mázli, hogy Robert Bowie ezt nem igazán veszi észre, elvégre sok koncentrálást és odafigyelést követel az úri viselkedés.
-Nem emlékszel? Kölcsönadtam neked. – Vigyorog rá Keith-re, és megpróbál nem beolvadni az asztal alá a srác egész lényétől, legalábbis nem olyan feltűnően végezni ezt a műveletet. Szerencsére Aramis éppen időben tereli el a figyelmét bocsánatkérésével.
-Áhh, semmi probléma Aramis! – Paskolja meg nevetgélve a lány karját, cseppet sem úrnőhöz méltóan, de csakhamar észbe kap, és jócskán túljátszva a szerepet, modorosan hozzáteszi. Még picinyke kacsóival is kényeskedve gesztikulál hozzá.
-De legközelebb, ha kérhetem, figyeljen oda mind a négy bal lábára, mert a végén még hármat el kell távolíttatnom belőlük. – Összevonja szemöldökét, és morfondírozva Keith-hez fordul. – Vagy csak a lopásért vágták le az ember kezét? – Visszanéz Laggerre, és további szavait ismét hozzá intézi. – Ne lopj! – A napi jó tanácsok letudva, jöhetnek a rendelések, és a kedves úr bizony nem fogja vissza a gyeplőt. Eleinte tátott szájjal bámulja őt, aztán tekintetét Runára emeli, csak azért, hogy megnézze, mennyire veszi ledérre a figurát a hölgyemény. Nem szeretne Mónika show-s pankrációt rendezni, de még bármi megeshet, ha szegény fekete leányzó félreérthető viselkedést produkál. Pedig valójában imádja ám a kis visszafogott, kissé zakkant levitást, csak hát… ez egy ilyen nap. Kicsit jobban próbálja megvédeni azt, ami nem az övé, mint ahogyan kellene.
-Ééén… - Hirtelen elakad a szava, és gyorsan kézbe veszi a menüt, mert eddig tökéletesen elfeledkezett róla, hogy rendelnie kéne. Hosszasan tanulmányozza a listát, végül hümmög egyet, és felpillant.
-Ugyanazt kérném, mint a Gazda. – De még mielőtt elmehetnének a szolgálólányok, gyorsan hozzáteszi.
-Csak én caffé lattét szeretnék, mondjuk egy levelet szállító hangyamintával a habjában. A tea pedig fekete legyen három cukorral és sok citrommal. Almalevet szeretnék, és a savas víz mehet bele fröccsnek. A forró csokit mogyorósan kérném sok-sok tejszínhabbal a tetején, és piros szívószál legyen hozzá olyan kanalas véggel, ha van olyanotok. A somlói tetején narancskarika, a muffin pedig nagy csoki darabkákkal legyen tele. Brownieból kerek formájút szeretnék, a fagyi kehelyben pedig három gombóc legyen, az mindegy, milyen fajta. Lepjetek meg. – Miután eddig majdhogynem egy szuszra darálta a rendelést, végre rápillant a lányokra és küld feléjük egy vigyort.
-A kehelyhez marcipán kanalat szeretnék. A szendvics legyen emeletes, minden mehet bele, kivéve a hagymát, és a tetejére tűzhetnétek valami szép díszt. Ez az omlette… omlette du fromage nincs? Mert csak azt ennék. No, mindegy. Akkor jó lesz a krumplis lángos – Alig bírja megállni, hogy ne röhögje el magát, miközben visszanyújtja a menüsort valamelyik szorgos felszolgálóleánynak. - Ennyi lesz, köszönöm. - Egy kegyes intéssel dolgára ereszti a személyzetet, s miután távoztak, izgatottan feltérdel a széken, s egész testével Keith felé hajol, hogy majd' felborul ismét.
-Tudod, mit csinálunk most? - Mivel úgyis jó sokáig fog tartani kihordani a rendelést, el kell szórakoztatniuk magukat. És mindenki mást is.
-Összegyűjtjük a csengettyűket, és zenélünk! - Összedörzsöli tenyereit, és már csúszik is le a földre, hogy laposkúszásban, lehetőleg feltűnésmentesen elindulhasson lelopkodni az asztalokra kirakott csengőket. Egyik fedezéktől a másikig osonva kezdi meg az akciót, miközben eszeveszettül próbálkozik azzal, hogy ne vihogjon túl hangosan. Még Hercire is vet egy sanda pillantást, hogy vajon követi-e őt az újabb őrületében... bár igazából nincs sok kételye felőle.

Maid Café- Leonie, Keith, Lagger, majd Leen és Niki

---

Nemsokára már ő is a rendes helyén van, miután Tykkivel kiszolgálták Keiko-t, illetve megeresztettek kölcsönösen egymásra egy-egy biztató mosolyt. Odakinn pedig díszes egy látvány fogadja: Leonie hol fetreng, hol már nem, Lagger a kezébe temeti az arcát amolyan "Ohh, God, why this?" effektussal, Niki számlát oszt máris, holott fogyasztás még sehol, végül pedig, de nem utolsósorban ott egy mohikánszerű, királyként tetszelgő hímállat is, pardon, gazda (aki talán feleséget jött fogni magának? Ajánlatos, hogy sok földje és jószága legyen ehhez!), aki nagy marokkal osztja a pecsétgyűrűket. Mit van mit tenni, jó szándékkal és eleinte őszinte örömmel köszönti őt meghajlással egybekötve, ám Leonie elég hevesen értelmezi a "szomszédos asztal" fogalmát. Mindjárt átfut az agyán a ráébredés, hogy ezt nem kellett volna. Meghajol Leonie irányába tiszteletteljesen és máris bocsánatkérést eszközöl a hibáért.
-Természetesen, Úrnőm. Bocsássa meg, kérem, a félreértést. Az Úr természetesen az ön asztalánál foglal majd helyet.- ezek után üti meg a fülét az a mély, búgó hang Keith részéről és hát mit ne mondjunk, szinte majdnem ugyanazt a hatást váltja ki belőle maga a hang, mint Boti jelenlegi külseje és a titokzatos Tykki-fiú. Egyedül az akadályozza meg a vörösödésben, hogy felnéz Keith arcára és máris elmegy a kedve a pirulástól. Csak szusszant egyet és mellé a legszebb protokoll-mosolyát bányássza elő, amit csak elő tud, végül kihúzza azt a széket a fiúnak és közben Laggerre akkora szemeket mereszt, amekkorákat nem szégyell, hogy mégis mi a fene történik itt? He?
Igazán csak akkor kezd megrémülni, mikor elhangzik, hogy hozzanak ki mindent.
--M-Mindent, Gazdám?- a pánik enyhe kifejezés arra, ami az arcára vésődik, de hősies egy lány. Szentül eldöntötte, hogy a mai napon nem mehet semmi sem rosszul. Ha minden, hát minden. Előkap a lehető leggyorsabban ruhája zsebéből egy kézi noteszt és egy ceruzát, s jegyzetelni kezdi a listát tömörebb kulcsszavakkal felruházva persze, mert nem gyorsírónő ő, hanem csak egy rém egyszerű iskoláslány, aki éppen szobalányosat játszik. A végére már kezd sajogni a keze, de mindent leír, Leonie rendelését viszont értelemszerűen Laggerre hagyja, hiszen a lány kezdte meg a Vörös Tornádó kiszolgálását, ő abba nem szól bele.
-Gazdám, a türelmét kérem, míg mindent elkészítünk. A lehető leghamarabb tálalom a teljes menüt.- ezzel megfordul és elindul vissza a sátorba, de út közben ügyel rá, hogy Lagger mellett haladjon el és a fülébe súghasson. Ja és még egy fontos infó: kasszás Nikit vonja maga után szépen, sőt könyörögve néz rá, hogy jöjjön.
-Hívjuk Matildát, hogy keresztanyáskodjon egy kicsit. Ide a maffia kell.- hiszen mi ez már? Ez a srác kikérte az egész menüt? Ez gyanús, ezt Matildának kellene kezelni, ha már ő a helyi Keresztanya. Na jó, nem gyanús, csak ő még bolond emberekkel nem találkozott- Leonie-t kivéve és persze a lány is a szeretnivaló bolond kategória királynője, de ezek szerint most akadt egy király is ugyanabban a mezőnyben.
Beslisszol a konyhába és csak remélni tudja, hogy egyszerre érkezik Aileen-nal, aki láthatóan Yar cselédje lett most. Ha nem is találja ott, mindenképpen bevárja a leányzót.
-Ez_hihetetlen. Leen... Ketten kikérték a teljes menüsort. Lagger mindjárt jön a maga adagjával, viszont ezt nézd.- azzal átnyújtja a két noteszoldalas listát a lánynak, közben Nikihez fordul kutyaszemekkel.
-Most mivel szórakoztassam őket? Masszázs? Vagy fel is olvashatnék. Van nálam egy Dosztojevszkij kötet. Vagy... Nem is tudom... Leen, zenét is kellett volna szerkesszünk!- na igen, utólag jutnak eszébe az embernek a jó dolgok, de a felsőbbéves kolleginának talán eszébe jut valami mentőöv. Vagy valami egészen más dolog, de az agyának forognia kell, ha már a kis gólya kezd besokallni egy teljes menülista-rendeléstől.

Maid Café – Yar, Runa

Oberoooon

Ha az idegességnek lenne olyan foka, amit ha valaki elér, felrobban, Mary már rég nem élne. Legszívesebben összetörne, szétzúzna mindent, ami a keze ügyébe kerül, jól elnáspángolna valakit - egy konkrét valakit -, és ordítana, ahogy a torkán kifér. Még a veszekedéshez is igen sok kedve volna, akár a legértelmetlenebb dologról. Bármit megtenne, csak hogy szabaduljon végre a tehetetlen dühtől. Mázli, hogy még nem bőgte el magát, jól is nézne ki... Nem mintha szégyellné, vagy ilyesmi, de akkor ha lehet még jobban belelovalja magát az egészbe, az pedig se neki, se a környezetének nem tenne jót - akár egy kilométeren belül van a legközelebbi élőlény, akár nem. Mert hiába Navinés ő, ha mérges, ott kő kövön nem marad. Márpedig a Bagolykő kő, és ha szét találja szedni... Nos, baj lesz.
Egy szó mint száz, mindenképp el akarja terelni valamivel a figyelmét, egy rövid időre legalább. Ennek érdekében, és reményében indul el a vadőrlak felé, illetve annak háta mögé. Akkor még nem is sejtve, hogy fájni fog. Érzi ugyanis, hogy valami erősen koccan a fejének, s ugyan egy halk "au", vagy bárminemű fájdalomjelzés sem hallatszik a lány szájából, se semmiéből - a koppanást leszámítva -, úgy hasogat a feje, hogy szinte káprázik a szeme. Bár csak szinte. Pedig erős lány ő, jól viseli a fájdalmat.
- Én tudom, de akkor mégis miért vágtál fejbe vele, hm? És ne takarózz azzal, hogy lopakodtam, mert egyáltalán nem jártam halkan! - kérdi s közli, már szinte kiabálva. Nem elég, hogy síkideg, még fejbe is kell vágni? Aztán még a másiknak áll feljebb!? Hát manapság már senkibe sem szorult semmi jóérzés? Marynek extra erős önfegyelemre van szüksége, hogy ne vágja sípcsonton a fiút egyből - bár ki tudja, még megteheti. Most azonban inkább magában számol el tízig, hátha megnyugszik egy kicsit, miközben jobb kezével még mindig a lüktető fejét szorítja.