Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Az iker-nyelv mindig is nagy könnyebbséget jelentett a fiúknak, mikor egymással kellett beszélniük, és Félix a mai napig nem értette, a szüleik hogyan nem sajátították el ezt a nyelvet. Mármint az apjuk négy nyelven beszélő diplomata, az ég szerelmére, az anyjuk meg informatikusként folyamatosan rendszerekben gondolkozik, tehát minden lehetőség adott volt számukra, hogy megtanulják az ikrek által kifejlesztett közös nyelvet.
Mivel a kapu nem nyílt ki, Félix a kaput vette szemügyre: refelxből azt próbálta kitalálni, milyen gyorsan és milyen technikával tudnának átmászni rajta. Az még sosem ártott, ha volt B-terv is, ugyebár. Aztán a nyakába pakolt hómennyiség egy pillanat alatt kitörölte a matematikai-fizikai számításokat a fejéből és tüstént a tesója nyomába eredt. Szerencsére Farkasnak nem volt még annyi előnye, így Félix viszonylag gyorsan behozta, és rávetette magát. Pillanatokon belül mind a ketten a földön fetrengtek (igen, anyukájuk megtanította nekik az első benyomás fontosságát, csak egyelőre annál minden fontosabb volt nekik: akkor az, hogy temperával összekenjék a másikat, most pedig a megtorlás!), és megpróbálták "hóbaölni" a másikat.
Mikor Félix úgy ítélte, eléggé bosszút állt, legördült a bátyjáról (akkor épp ő volt felül, de az esetleges külső szemlélők jól láthatták, hogy kiegyensúlyozott kűzdelem volt), és elterült mellette a hóban. Pár pillanatig semelyikük nem törte meg a csendet, majd Félix a tesójára nézett, és vigorogva közölte:
- Még az alsógatyám is latyakos lett, remélem, örülsz -
Mindjárt bemennek a kastélyba, mindjárt, csak előbb valaki kaparja őket össze a földről - lehetőleg még azelőtt, hogy mindketten begyűjtenek egy kiadós tüdőgyulladást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hogy egy percet sem képes egy helyben, a fenekén tölteni, édesanyjától örökölte, aki hatszor körbeugrálja apját, míg az a varázsvilág híreit olvasva sokszor teljesen elfeledkezik kötelezettségeiről, fontos, vagy kevésbé fontos dolgairól. Hangosan szidalmazza az árfolyamértékek lefolyását, a politikai élet döntéshozatalait, a minisztert, annak fiát, még Ivánt is előkapja néha, hogy miért nem tesz rendet országunk fővárosában. A nagyobbik Araczki olykor leül apjuk mellé, hogy hosszadalmas vitába bonyolódjon vele, és elmondja századjára is, ő Vácról semmit nem tehet az ellen, amit az okosok fent művelnek. Nimród morogva kéri ilyenkor az édesanya által elkészített tejeskávéját, és magában elmélázva folytatja beláthatatlan hosszúságú magyarázatát az egész világ számára. Ilyenkor például jó távol lenni a ház urától, és megbújni az évek során fellelt egyik-másik rejtekhelyen. Endre egész héten jár-kel a kastélyban, és annak környékén, mindent felkutat, megkeres, megtalál, egyszerűen mindenhol ott van, csak ahol éppen lennie kellene, na ott nincs. Bőrdzsekijét magára kapva, napszemüvegben indul, hogy ismét friss levegőt szívjon. A talárját, mint egyébként kötelező ruhadarabot, rég nem tart magánál, még Angliában szokott le erről az öltözékeltakaró, sivár lepelről, amit akkor is csak akkor és úgy vett fel, ha maga az igazgatóság parancsolt rá. Hiába, az öltözködésére mindig szeretett odafigyelni. Első gondolata, hogy a csárdába, vagy a közeli pubba látogat el, hogy igyon egy jól elkészített, finom forralt bort, de útközben letér az odavezető ösvényről, mert egy sokkal érdekesebb látnivaló gondolata csillapítja kíváncsiságát. A navine folyosója környékén beszélték a festménylakók, hogy ha egyszer kiszabadulhatnának kereteik fogságából, akkor egy bizonyos bölcselő udvart látogatnának meg, amiről olyan sokan csevegnek mostanság. Endre ugyan csak fél füllel hallotta ezt a beszélgetést, de nem feledte el, és ami képes eltántorítani a forralt bor útjáról, az bizony megér egy misét. Bakancsa hangosan becézi a hótakarót a negyedéves talpa alatt, és bár hideg van, legalább a magasban leselkedő Nap sugárzó fénye nem égeti ki a fiú szürke szemeit. Nem biztos a számára ideális, az udvarhoz vezető irányban, de mintha úgy hallotta volna, hogy egy tiszta vizű, fénylő kutat kell keresnie, az pedig csak erre lehet, hiszen... hiszen ha nem erre van, akkor...
- Csak keringek itt összevissza - fejezi be gondolatait a szokott hangnemnél sokkal hangosabban, és meleg levegőt kiengedve száján megáll, és szemüvegét orra hegyére tolva tekint fel az égre. - Az egyik oldalamon egy hatalmas kastély éktelenkedik, a másikon egy bazi nagy erdő, felettem a kék ég, én meg idelent fogok megfagyni. Azok a piszok festmények ezer, hogy csak kitalálták azt a kutat!
Hangosan mérgelődik, de közben folytatja útját, mert félő, hogy beigazolódik a fagyás képzete.
- Azért nem volna rossz az újévet megélni - mondja magának, és Istennek is részben, hogyha a kút nem is létezik, őt azért ne hagyja meghalni. - Nem hiszem el, hogy az a sok öreg nő a semmiről beszélgettek a poros vásznuk alatt! Én meg még hiszek is nekik! Ez komolyan mondom..., ilyen nincs a világon sem!
Belejön a morgásba, és ha ezt a jelenetet most egy családtag látná, azt mondaná, hogy igen, bár az aktivitását édesanyjától örökölte, jutott belőle Nimródból is, aki seperc alatt felbőszül bármily apróságon is. Endre ugyan türelmesebb ember, mint az öreg, kiéli magát a hóban, egyedül, a világ mögött, egy nem létező kút keresése közben.
- Bölcsnek hiszed magad, mi?! - kiáltja a tiszta vizű kútnak, hátha az fogja magát, és kegyeskedik a negyedéves fiú elé jönni. - Bölcsen elbújtál, annyi szent. Biztos szereted a magányt, mert hogy nem sokan találhatnak rád, a fejem teszem erre! Bezzeg én ráérek egy tárgyat keresgélni, mint valami mugli filmszínész, aki ereklyék után futkos két órán keresztül... nem vagyok normális.
Morog, és morog, de közben rúgja a havat maga előtt és zsebre tett kezekkel halad remélhetőleg a megfelelő irányba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Az utolsó napot, ami van az évből az iskola falai között töltöm. Ádám ma is dolgozik, így csak este megyek le hozzá, közös megállapodás alapján. Így ki tudom használni, hogy itt nagy hó van, kellemes társaság, némi mézeskalács a konyhán és persze tankönyvek, amiből tudok tanulni. Napok óta a szobámban ülök, és a szünet előtt feladott anyagokat tanulmányozom, tekintve, hogy ez az utolsó év, muszáj annyit tanulnom, amennyit csak tudok. Így is kétszer buktam, nem bukhatok hát meg az utolsó vizsgámon is. Mondjuk az a kettő sem volt piskóta, az egyik csakis a lustaságomon múlott, a másik azonban.. ójajj, az a felejtés bájital, amit még Seren főzött meg nekem. Ezek az idők is régen múltak, de nem sokat segítettek, hiszen ugyanúgy nyert a kíváncsiság, ugyanúgy tudtam mindent, mint előtte, pontosabban kikutattam mindent pont úgy, ahogy előtte. Tudom, hogy ki az apám, vagyis ki volt az apám, és sosem szerettem, de volt helyette más. Ezért jó, hogy egy ideje már nem az a család a családom, aki ellökött magától, mert van valaki, aki mellettem lehet. Na de vissza a jelenbe. Ledobtam a tankönyveket, amiket már konkrétan rongyosra olvastam, majd kimentem a fürdőbe, hogy átöltözzek, és összekészüljek. Egy vastagabb harisnyába bújtam, ami kötött és mintás volt, hozzá egy derékig érő pólót, és egy combközépig érő kabátot vettem. Hosszú sálat kötöttem a nyakamba, majd összegomboltam a szövetkabátomat, és cipőt húztam. Kivételesen félretettem a magassarkúimat, hiszen kint nagy a fagy, hasra esni pedig nem szeretnék. Egy sima fekete csizmát vettem, és már indultam is. Azonban mielőtt kimentem volna, útba ejtettem a konyhát, az emlegetett mézeskalácsért. Önmagamat meghazudtolva kértem egy tíz-tizenkét darabot, és amint a zacskót megkaptam már mentem is ki a hidegbe. Sosem árt egy jó kis séta, szokták mondani, még ilyen hidegben sem. Bal kezemben szorongattam a zacskót, jobbosommal pedig falatozni kezdtem. Öt darab után zsebre tettem, és arra koncentráltam, hogy kinyissam a nagy faajtót, amin át ki tudok menni. Eredetileg hátrafelé indultam, de út közben hangos kiabálásra lettem figyelmes. Próbáltam nem foglalkozni vele, de mint mindig, most is a fantáziám győzött, így elindultam a hang irányába. A fénylő lelkek udvarától nem messze egy diákot véltem felfedezni, de mivel ebben sem voltam teljesen biztos, közelebb mentem.
- Jól vagy? - léptem oda hozzá, és elkezdtem mellette lépdelni, felvéve a tempóját. - Mit keresünk? - mosolyogtam rá kíváncsian. Ugyan megváltoztatta az úti célom, de látszott rajta, hogy keres valamit, és bár sejtem, hogy a FLU-t keresi, inkább megkérdezem. Tény ami tény, vannak itt furcsa emberek, akiken olykor még én is meglepődöm, bár ő egész normálisnak néz ki, leszámítva azt, hogy tulajdonképpen senkinek sem kiabált, csak magának. Vagy magába, vagy hogy mondják. Ettől igaz nem fogom lenézni, mert nem ismerem, és nem mellesleg én is szoktam magamban beszélni. Ilyenek az emberek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem lát senkit maga körül, csupán ezért mer a normális beszédnél hangosabban, szinte már-már kiabálva konzultálni magával, és szidni a kutat vizestül, bölcsestül. Amikor közeledő léptek zaját véli felfedezni, azt hiszi csak képzelődik, és beszél, hadonászik tovább a levegőben, fekete keretű napszemüvegén át látva a most igen idegesítő világot. Elméleteket is gyárt időközben, miszerint a keresett kút teleportkapu segítségével elugrik a negyedéves elől, nehogy túl könnyű legyen annak megtalálnia őt. Amint közelebb ér, a kút felkészül és ugrik, majd fülelve a fiú nehéz lépteinek zaját, újbóli ugrással hagyja el a majd' felfedezett helyszínt. Végül kiderül, hogy a hallani vélt léptek lábakat, és kezeket is tartalmaznak, és az Endre ritmusához igazodó lány mosolygósan néz fel rá. A navinés zavarba jön egy pillanatra, hiszen eddig családtagokon kívül senki nem volt szem-és fültanúja a természettel, annak erejével vitázó fiatal haragos, lázadó kiabálásának.
- Hejhó - teszi szája elé ökölbeszorított jobbját, és tettetett köhögést ad ki magából. Még torkát is megköszörüli, igyekszik nagyon betegnek látszani, akiből természetesen megfázott hangok jönnek felszínre. Még jó, hogy hideg van, és arcát a hűvös idő megcsípve pirossá színezte, mert máskülönben most nagyon kellemetlenül érezné magát az előzőek végett. - Á, egy kicsit megfáztam, tudod. Az idő, meg a hó, meg ööö... a tanév.
Hogy a tanév mégis hogyan és miképp jut épp most az eszébe, az kétely, és kérdés, viszont már nem lehet segíteni ezen, kimondta. A frissen érkezett kollegina ezek után biztosan bolondnak nézi a magas növésű navinést, aki ezt meg is érdemelné lefutott körei után.
- Azt beszélték a minap azok az öregasszonyok a navine felé vezető egyik folyosón, hogy van valamiféle bölcs kút a kastély körül, de szerintem csak tudták, hogy hallom őket, és ezért pletykáltak olyan hangosan.
Kezeivel segítve a kommunikáció hatásos kimenetelét, igyekszik részletesen beavatni új ismerősét a negyedéves. Azok a festmények kellőképpen felcsigázták, biztos volt benne, hogy ott sokat megtud majd az iskola történetéről, mint ahogyan a trófeateremben tett kirándulása során is, viszont jelenleg nemhogy történelmet, még egy darab bötűt sem lát sehol. Csak havat és a saját leheletét figyelheti, esetleg a lánykát maga mellett, de őt csak óvatosan, mert még a végén erről is pletykálni fognak az amúgy semmiről sem tudó, mégis mindent tudni vélő boszorkányok a kereteikben.
- De nem tudom - mondja tanácstalanul a lányra nézve, akinek arcát most jobban szemügyre is veszi. - Szerintem ez a szökőkút menekül előlem.
Kineveti szavait, olyan bénán és bután hangzanak, hogy szörnyű a tény: ezt bizony tényleg ő hozta össze, nem Ákos, nem más, ő. Még vállait is meghúzza, így teljesen feladva a dolgot, szerencsétlenül és viccesen érzi magát.
- Nem szoktam egyébként ennyire béna és elátkozott lenni - mondja röhögve Rose-nak, és leveszi napszemüvegét, hogy ha a rellonos szeretne a szemébe nézni, akkor akadályok nélkül tehesse azt meg. - Nem rég jöttem egyébként az iskolába, és leginkább a csárdát és annak környékét ismerem.
Nem biztos, hogy ez a legjobb bemutatkozó szöveg a részéről, de elég nyugisnak és türelmesnek tűnik a partner, talán meg sem fog kottyanni neki a bolond unikornis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bár a köhögés megtévesztő, rögtön mosolyogni kezdek. Jól tetteti, hogy meg van fázva, én is sokat éltem a lehetőséggel, meg amúgy is felismerem, ha valaki füllent. Az ifjú ismerős pedig ezt kifejezetten rosszul csinálja, de nem baj, élvezem, úgyhogy nem szólok neki, hogy észrevettem, csak szélesen mosolygok. Furcsa ebből a szemszögből látni azt amit anno én is megcsináltam, dehát fiatalság, bolondság, ahogy a mondás is szól.
- A tanév, áááá. Az aztán tényleg beteggé teszi az embert. - bólogatok pontosan olyan együtt érzően, ahogy csak tudok. Persze a mosolyt nem tudom elnyomni, ami most még szélesebben virít arcomon. Hazudni aztán valóban nem tud, hiszen ki az, aki szó szerint belefázik a tanulásba? Én még nem találkoztam olyan emberrel, de akkor gratulálok neki, így elméletben, elvégre, ehhez jó nagy tudás, meg tehetség kell. Hogy nem lehet szeretni tanulni, olykor nem értem.
- Óóóó, hogy egy kút... hát ilyen itt nincs. - vágok szomorú arcot, mint a három éves kislányok, amikor nem kapják meg az a csokit, amit akarnak. Közben haladok tovább mellette, és figyelem, amint magyaráz, olyan semmilyen arccal magam elé bambulva haladás közben. Néha olyan jól esik elbambulni, ilyenkor elkalandozhatnak a gondolataim, és mikor magamhoz térek egy fokkal mindig jobban érzem magam.
- Béna és elátkozott, kutak nélkül.. mindez összevetve nem fest ám valami jó képet rólad.. - jelentem ki, mintha komoly lennék, majd ismét elmosolyodom kedvesen, mint a három éves kislányok - példánál maradva. - Na, gyere, ne legyél olyan béna. - ragadtam meg egyik kezét, és ellentmondást nem tűrve elkezdtem magam után húzni a fénylő lelkek udvara felé. Nem volt több két perc sétánál, így legalább azt elkönyvelheti, hogy jó felé bolyongott. Mikor odaértünk, elengedtem a kezét, és leültem a kút szélére, keresztbe tett lábakkal.
- Tessék, gondolom erről beszéltek a hazug banyák. - néztem körbe én is, ezt a helyet mindig is kedveltem, hiába van itt évek óta. Jó néhány rajzom is itt született, bár az utóbbi időben nem volt időm ilyenekkel foglalkozni, mint rajzolás, vagy művészet, de maguk az emlékek, jól estek. Majd szánok rá időt, hogy megint elkezdjek alkotni, hiszen sokra vihetném vele. Csak úgy, mint a korival, amit újra kéne kezdenem edzés szerűen, mert már több mint egy éve nem volt a lábamon korcsolya. Pedig mikor idejöttem még napi szinten bejártam a városba, csakis emiatt. Mennyi minden megváltozott azóta..
- Na hogy tetszik? - éledtem fel a múltból visszatérve a jelenbe. Nem éri mag azon rágódni mi volt, vagy hogy mi lesz, inkább csak arra kell terelni a figyelmet, hogy mi van most. Élj a mának, vagy sokkal inkább a pillanatoknak, hisz ezek határozzák meg az életed. Bölcsességek, éljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Az a baj veled, hogy sosem lehet tudni mi a jó téma. Bármint mond az ember - legalábbis én -, mindenbe bele tudsz kötni. Tőrt döföl belém.
Pontosabban csak megforgatja. Az a tőr azóta benne van, amióta a lány visszautasította egyetlen csók alapján. Férfiúi büszkeségének annyi és most már csak annyit tud tenni, hogy magában elkönyvelheti, sokat javult, de ha ezt kimondaná, az megint cikis rész lenne.
- Mielőtt még megvádolnál semmi közöm hozzá. Nem tudom, hogy mi volt pontosan, részleteket nem közöltek. Csak suttognak a falak.
Apró, szellemes megjegyzés az Edictumra, és annak szennyrovatára, melyet mindenki azonnal a megjelenés után szeretne elolvasni, hogy tudja, ezúttal mit tett, vagy a többiek mit tudnak, hogy mit tett.
- Van, aki azt mondja, alkoholproblémákkal küzd. Tudja bánat mi az igazság, nekem pénz kell, a terep pedig nem ismeretlen.
A következő mondatra, bár nem feltűnően, de elhúzza a száját. Göndör hajába túrva vesz egy nagy levegőt, ezzel is hagyva néhány másodpercet magának, hogy megválaszolja érzései szerint a helyes választ.
- Ezt már régen nem én irányítom. Igen, volt egy ilyen része a dolognak. Tudod, majd a távoli jövőben egyszer, ha már elvégezte az iskolát, dolgozik. Tudod öt éves terv.
Mindig öt évre tervezett előre. Minden évet azzal kezdett, hogy értékelte és bővítette a terveit egy évvel. Szerette betartani a terveit. Eddig mindig csak pozitív eredménye volt, hiszen mostanra saját lakása van vele, munkája is, melyet nem hitt volna, de tervben volt, hogy lesz, csak éppen nem az, hogy itt. Minden olyan tökéletes volt.
- De terhes. Miért hiszitek azt, hogy egy gyűrű azt jelenti, hogy a gyerek is jöhet? Ez nem így van. Ez nem normális.
Kicsit előre dől, könyökeit a térdeire helyezi, állát megtámasztja rajta.  
- Vállalom a felelősséget persze, csak azt hittem, korrektebben kezeljük ezt a témát, megtervezzük.
Ilyen fiatalon pont, hogy gyereket nem akar nevelni. Dolgozni akar, tanulni, élni, megismerni a világot, majd ha már lesz tapasztalata, amit átadhat és megtakarítása, amit rá költhet, na akkor jöhet a gyerek.
- Na és te? Terrorizálsz valakit éppen ellenállhatatlan, csalfa bájoddal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Ha már az embernek el kell jönnie otthonról, akkor miért ne azt válassza, hogy egy mágustanodába kerüljön? Bolond lenne, aki nem így tenne. Még annak is hatalmas megváltás ez, aki egész életében boszorkányok és varázslók között nevelkedett. Azonban, lássuk be, hogy ez még egy varázstudott egyénnek is meglepő fordulat lehet. Új dolgokat fog megismerni, új tanulmányokat írhat erről-arról, újabb információkkal tömheti meg kobakját a hőn szeretett sárkányairól is. Hogy hol marad az új emberek? Sehol. Nem szívesen ismerkedik, mert soha nem is volt jó benne. Nem tud beszélgetést kezdeményezni, és olykor elszalad vele a ló. Vele, Damian Shonibare-ral, aki az újabb diákjává érett a Bagolykő Mágustanodának. Érdekes lesz ez az év. Aztán a következő és az azután következő sem lesz túl egyszerű. Nem vár el sokat, csupán annyit, hogy őt is hagyják csendesen tanulni, fejlődni és cseperedni. Nem kell őt majd pátyolgatni – gondolja ő. Azt hiszi, hogy ez annyira egyszerű lesz, mint az egyszer egy. Mindenki tiszteletben fogja tartani, hogy neki ilyen stílusa van, és kész. De ez sajnos nem így működik egy közösségben, amit majd vagy megtanul, vagy kiközösítve éli mindennapjait a kastélyban, és a Levita híres tornyában. Édesapja a Levitába kerülést fejcsóválva fogadta. Nem örült. Egy cseppet sem.
„Szégyen, Damian! Szégyen! A Rellonban lenne a helyed. Ott faragnának belőled olyan sikeres embert, mint amilyen én is vagyok. Szégyen…” Talán különb apjánál, azért nem válogatták máshová. Nem, nem azért, mert a Rellon egy gonosz, rossz ház lenne, csak Damiannek már a könyökén jön ki az egész „házasdi”. Neki megfelel ez a ház. Ahogyan olvasta, innen is millió meg egy híres boszorkány és varázsló került ki a nagyvilágba. Miért ne lehetne ő a következő, aki majd később tovább viszi a Levita hírnevét?
 - I just can’t believe that… - motyogja, miközben sétál a kastély irányába.
Hihetetlen, hogy végre megérkezett, és lassan ledobhatja magáról ezt a rengeteg táskát, ami a vasútállomástól idáig a vállát nyomta. Hatalmas kapu nyílik előtte, s egy úton találja magát, ami egyenesen a kastély ajtajához vezet. Ez oké, de merre menjen tovább? Sehol egy árva lélek. Ez rossz jel. Talán a szomszédos üres telekre tévedt? De ott díszelgett a „B” a kapun. „Beware? I don’t think so.”
Barna szemeit az épületre emeli, majd ballonkabátjának zsebében kezd turkálni

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Miközben a zsebében kutakodik, néhány diák elszalad mellette, akik után esze ágában sincsen megfordulni. Azt is csupán onnan sejti, hogy diákok, hogy hallotta, hogy beszélnek, és miről. Hamarosan jönnek a vizsgák. Igen. Damian is csak úgy kerülhetett ide, hogy egy nagyon szigorú vizsgák kellett letennie, hogy ebben az időben is felvehessék az iskolába. Vizsgázz, hogy aztán levizsgázz. Elég gáz! Száját fintorogva húzza el, miközben újabb lépteket hall, amik az ő irányába közelednek. Ez is egy újabb diák lesz, aki őt észre sem véve megy el mellette. Nincs is szüksége segítségre. Vagyis, szerinte nincsen szüksége segítségre. Bizonyára elég szerencsétlennek hat, azonban ő azt hiszi, hogy tudja, mit csinál és merre tart. De azt meg kell jegyezni, hogy még az iskolától kapott levelet sem találja, amiből megtudhatná, hogy merre kéne tovább mennie. Mikor eljut arra a szintre, hogy kezd ideges lenni, és le akarja pakolni a sok-sok táskát a hátáról, akkor valami megszólítja. Vagyis, valaki megszólal a közelében, elvégre nem valószínű, hogy egy fiú „szívemmel” üdvözölné. Vagy mégis? Szemöldökét ráncolva tekint az előtte álló… törpére. Fejét értetlenül dönti oldalra, miközben arcáról mindenféle érzelem eltűnik. Nem nagyon tudja hova tenni a dolgot. De az, hogy megérkezik, és máris valaki szórakozni kezd vele, az egyáltalán nem fér a fejébe.
 - Hogy mondod? – kérdez vissza monoton, számon kérő hangon.
Akcentusa nem kifejezetten erős, de azt azonnal megmondhatja az ember, hogy nem ide valósi. Ja, igen. Meg a bőre sem éppen magyar állampolgárságról árulkodik. Habár, megesik az ilyen is manapság. A kacsintásra azonban azonnal elfintorodik.
Még mindig értetlenül áll az alacsony srác előtt, de végre megkaparintja a levelet a zsebében, előveszi, vet rá egy pillantást, majd ismét az előtte álló alakra emeli barna szempárját. Eléggé hideg van idekinn. Valahogy nem ehhez van hozzászokva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az újév beköszönte nem hozta a kellő elvárásokat, így a navinés nem sok kedvet mutatva indul el, hogy kiszellőztesse fejét. Mélabúsan, kedvtelenül készül, arcát finom borosta takarja. Öltözéke távol áll az elegánstól, a bálok sorozata után egy időre elege lett a dicső elegancia követelményeiből. Egyszerű ruhadarabokat aggatott magára még kora délelőtt, és ez mostanra sem változott. Fehér póló, egy farmer, és hosszú ujjú szürke pulóver. Hosszú léptei visszhangja zeng a kastély kiszámíthatatlan, olykor rejtélyes folyosóin, úgy tűnik senki nem jár erre; olyan kihalt minden. Magát is efféleképp érzi, kihaltnak, tévelygőnek, és valami megmondhatatlan, rossz érzés is elfoglalta nemrégiben elméjének trónszékét. Ott lakozik, birizgál, s motoszkál, jelen van, majd elsuhan. Azután ismét kopogtat, betér, helyet foglal, és ötleteket ad. Nemes, mérhetetlenül gonosz, a navinéstől elvárhatatlan terveket sző, majd dolgavégezetlenül tovalibeg; visszatér még végül, hamar, vagy sokára, nem tudni. Endre gondolatai nem tiszták, a rossz kedv árnya teljesen elfedi őt, beférkőzik lelke leghozzáférhetetlenebb zegzugába is. Pálcáját egyik kezéből a másikba dobálgatva, szürke szempárját a semmibe engedve halad, és arra gondol, hogy keres egy festményt, dühét és rossz kedvét rajta élve ki. Tönkreteszi, fájdalmat okoz lakójának, kitépi keretéből, elégeti vásznát, csak hogy önmagának jobb legyen. Hogy kedve javuljon, dühe alábbszálljon, és ismét jó lehessen. Mert nem rossz. Ő nem rossz, egyáltalán nem az, csak elevenen érez némi indulatot, amit ki kell engednie testéből. Talán jó ötlet lett volna a szobájában hagynia pálcáját, és puszta kezével szétmarcangolni a kigondolt - festett - áldozatot. Még a hangosan hallható füttyszó is tőle származik, benépesítve az egyébként csendes környéket. Pálcájának markolata kezd melegedni tenyerétől, s talán a lélek vívódása is hatással lehet rá. Egy festmény megrongálása nagy bajba keverheti a fiút, de ez érdekli a legkevésbé. Egy idő után lépteinek visszhangja elhalkul, jelezve a magas fiatal megálltját. A negyedéves kiszemeli és felméri a festményt, és pálcáját felemelve a riadt tekintetbe mered. Talán nem kellene megtennie, van más módja is a felgyülemlett feszültség levezetésének, jobb hely, jobb idő.
- Haza kellett volna menned, ember! - szólítja fel magát hangosan, dühében hozzáérinti pálcája hegyét a képhez, egyenesen a lány bájos, finom arcához, és remegő állkapoccsal tartja ott pillanatokig, hogy végül dühös kiáltással forduljon el tőle. Gyors léptekkel megy tovább, már nem tudja hol van, csak halad, és teljes erejével ront neki vállával egy ajtónak, ami recsegve enged utat a lökésnek. Pálcáját eldobja, egy székbe belerúg, és egy már régen használt táblához sietve ökle aljával üt abba bele, majd fejét is ráhajtja. Valahogy ki kell engednie magából, és ez a hely egyáltalán nem alkalmas rá. Megrázza barna fejét, és visszasétál az előzőleg felrúgott székhez, miközben felveszi elhajított varázseszközét. Levágódik a felállított ülőalkalmatosságra, és nyugodalmat keresve, lassan lehajtja lüktető fejét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Melankólia? Nem biztos, hogy éppen jó szó, hogy képes volna magába foglalni a negyedéves érzéseit, amelyek elöntve fiatal testét, egészen lelkéig hatolnak. Szívében fogant, testéből kitörő foszlányok, melyek első ízben a lélekkel végeznek. Mindazt, ami gondolatait leláncolva tartja fogságban. Körbe sem néz, - amikor vállalva, hogy ha bármiben is kárt tesz, neki kell elszámolnia vele - hova is tér be, az sem érdekelné, ha valaki már bent tartózkodna, és akaratán kívül végig kellene néznie az enyhébb ámokfutás kezdetét. Érzi, ahogyan lüktető fejében áramlanak a dühös gondolatok, mintha az érzések is oda vándoroltak volna, hogy egyenesen ott kapcsolják le az útmutatással szolgáló fényeket. Percek telnek el, csendben peregnek a homokszemek, a nyugvó fiatal mozdulatlanul ül, lelki szemei előtt a festmény rémülete játszik, a meleg barna szemek néznek rá, a felsebesített arc fájdalma vonaglik előtte. Azután fokozatosan erősödő léptek zaja töri meg az óráknak tűnő perceket, és hamarosan társasága akad a magát szégyenlő navinésnek. Egyelőre nem néz fel, csupán hallja diáktársának betértét, érzi annak nyugtató jelenlétét. Mint kiderül, jelenlétéhez méltón, hangja is hasonlóan szelíd a lánynak, akinek ugyanitt akadt dolga, ugyanebben az időben. Endre felemeli a fejét, és megköszörülve torkát maga elé kezd beszélni.
- Mégis mit számít ilyenkor a világ? - kérdez vissza halkan, hangja recés, mély, talán heves dühe ragadt hangszálaira. Jobb volna nem beszélni, csak hagyni az elmúlásnak, hogy folytassa megsemmisítő munkáját. Még nem néz társaságára, szürke szemei hol a homályba merednek, hol lehunyva égnek szemhéjaik alatt. Gondolatai szabadon cikázva őrjítik meg, követésük elszédítik a borostás arcú ifjút. Jó volna átugrani ezt a napot, hetet, vagy talán évet, és kezdeni egy újabbat, amiben nincsen semmi; nihil állapotban ébredni, kiégetve az összes zavaró tényezőt. Egyedül vagy közösséget vállalva másokkal, ott már mindegy lesz. Az elért állapot jelentősége lesz a fő. Feleszmélve éber homályából emeli fel lebukott fejét, és összerogyott vállait is kihúzza, erőre kapva emelkedik fel ülő helyzetéből. Nem mozog gyorsan, de lomha agressziója sem mutatkozik a levitás előtt.
- Endre - vallja be nevét, és a lányéról tudattalanul is valaki más mosolya veti meg lábait emlékeiből idézve.
- Hogy őszinte legyek - állához érinti hosszú ujjait, és kínjában még el is neveti magát . - Én sem igazán tudom, mit is keresek itt valójában.
Körbenézve nem lát mást, csak régen használt, ám ma már csak poros magányukba mélyedt tanszereket, bájitalos üvegcséket, térképeket, régi könyveket és a diákok figyelmét felkelteni vágyó eszközöket. Valószínűleg még egyszer sem járt erre mióta itt tanul, vagy ha mégis, úgy suhant el az egyszerű ajtó előtt, hogy észre sem vette azt.
- Ne azzal kezdjük ismeretségünket, hogy az én ittlétemről beszélgetünk - feleli dühét szóba sem hozva, immáron a lány tekintetét keresve. - Kérlek.
A félhomály akár erotikus bódultsággal is eltölthetné a navinést, és talán a levitást is, de úgy tűnik, ez nem az a helyzet, amiben megengedett volna az effajta kábultság. Helyette feszültséget kelt, hunyorgó szemeket eredményez, és bár Endre nyugalma kezd visszatérni, elvágyik innét.
- Van kedved esetleg velem meginni egy forró csokit? - kérdezi hirtelen támadt ötlettől vezérelve, és azonnal a cukrászda jut eszébe. Milyen régen is volt már, hogy látta Veronikát! Sok dolog történt azóta, és a barnaság gondolata ezekben a pillanatokban nem vált ki semmit a negyedévesből. Furcsa, a hideg futkos a fiatal gerincén, és ha hagyná, letörné őt a világ percről percre való változása. Mosolyra húzódik végül ajka, és így emeli pillantását Ágotára. - Átöltözhetnénk, bár... te nagyon csinos vagy így is, de egy kabát nem ártana, azután pedig elmehetnénk a faluba. Szívesen meghívnálak valami finomságra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara