Pöttöm

Eddig Félix lábnyomait követte le a hóban, közben hallgatta a hóropogás kellemes hangját ikertestvére léptei nyomán. Most már kilépett Félix mögül, mert hamarosan megérkeznek a kapuhoz.
Nem válaszolt rögtön a kérdésre. Előbb bemérte a kolosszális épületet maguk előtt. Otthon Új-Zélandon egyáltalán nem ilyen volt a suli. Ez itt inkább egy régi időkből itt ragadt gróf kastélyához hasonlított, nem igazi iskolához.
- Öreg és poros? - tippelt. Persze ez nem feltétlenül jelentett rosszat. Így kinézetre ez a vár tele lehet izgalmas, felfedezendő dolgokkal, a felfedezés pedig a Fülöp-testvérek specialitása.
Hogy miért nem kerülhettek egy házba, arra csak vállat vont. Ő is örült volna, ha együtt maradhatnak, és reménykedett, hogy az új helyen más lesz a beosztás.
- Talán anyuék írtak nekik - jutott eszébe a hirtelen ötlet, amit vigyorogva meg is osztott a mellette baktatóval.
- Tuti minden alkalommal előre figyelmeztetik az igazgatóságot, hogy ne tegyenek minket egy helyre, mert együtt elviselhetetlenek vagyunk!
Csak egy pillanatra álltak meg a kapunál, mert az nyomban kinyitódott az érkezésükre. Farkas indult meg először, mutatván az utat. Elvégre ő a nagyobb, az idősebb testvér egész hat perccel, amit nem átallott alkalomadtán testvére orra alá dörgölni.
Most már tényleg mindjárt ott vannak. A csomagjaik a szobájukban várják őket az értesítés szerint, de hogy hol lehet a szobájuk, arról még fogalmuk sincsen.
- Mit gondolsz, lesz körbevezetés?

Pöttöm

Ae-homm - villantott Farkas a másik félre. Ez azt jelenti, hogy 'pont ugyanerre gondoltam én is'. Még kiskorukban építettek fel egy közös nyelvet Félixszel, néha ezen a nyelven sokkal könnyebb és gyorsabb kifejeznie a nagyobbik testvérnek magát. Már nem mindennaposan használják a saját kifejezéseiket, de még mindig le tudnák adni egymásnak a drótot, nha arról lenne szó anélkül, hogy bárki rájönne körülöttük egyáltalán miről is beszélnek. Ez nagyon sokszor jól jön, például ha alibit vagy tervet kell egyeztetni, amikor váratlanul behívatják őket az igazgatói irodába. A szüleik előtt kár erőltetni a dolgot, mert ők ha konkrétan nem is értik a szavaikat, azért tudják, hogy mit művelnek épp. De ha nem direktben csinálják, csak egy köhentésnek vagy tüsszentésnek álcázott félszót dobnak oda a másiknak, a tanárok sosem fognak gyanút. Vagy legalábbis eddig még nem buktak le vele.
A két testvér odaért a bejárati kapuhoz, de ez nem nyílt magától. Farkas mentében végigfuttatta a kesztyűtlen ujjait a pár lépcsőfokot kordában tartó hideg korláton, és tenyerével felfogta a havat. Félix úgy el volt foglalva a nagy kapu tanulmányozásával, hogy ikre gond nélkül beledörgölhette a havat a másik sála és nyaka közé, aztán uccu neki, igyekezett befelé a kastélyba, nehogy gaztettét hideg megtorlás követhesse.

Pöttöm

Már csak két lépés kellett volna a kastély bejáratáig, de Félix elkapta. A saját súlyának dupláját becipelni az ajtón nem volt tervben, amikor lendületett vett, így Farkas tehetetlenül behátrált a hóba kistestvére (majdnem 180 cm) hatására. Na ekkor vette kezdetét az igazi bírkózás. Farkas több ponton is megbánta, hogy az elején meggondolatlanul havat masszírozott testvére nyakába. A kabátja és pulóvere felcsúszott a derekán, és az így bőráhez férkőző hó szörnyen lehűtötte a fiú harci kedvét. Azért csak teljes erőbedobással csépelte testvérét, mert még nem volt veszve a küzdelem. A végére kihoztak egy szinte szokásosnak mondható döntetlent, azaz előbb fáradtak el, mint sikerült volna két vállra fektetniük a másikat.
A latyakos alsógatya gondolatára Farkas szívesen felnevetett volna, de helyette letüdőzött egy kis hót, úgyhogy annyira nem örült. Miután összeszedte magát, kisóhajtotta a választ:
- Ez volt a cél!
A dereka még mindig kint volt és fázott, így nem sokáig pihegett a földön, hanem felkászálódott és felrántotta testvérét is. Ilyenkor nem kellett tükörrel bajlódnia: csak ránézett Félixre, és sejtette, hogy pontosan ugyanolyan ázott a haja és piros az arca, mint a másiknak. És valószínűleg ugyanannyira is fázik.
- Na, gyere, Pöttöm, hátha lélekmelegítő welcome drink is jut ahhoz a térképhez.
Egy-kettőt vert öccse vállán, mellkasán, nem mintha ettől az sokkal kulturáltabban nézett volna ki. Eztán maga mögött hagyva a hatalmas amorf hóangyalkát, amit hempergőzésükkel kreáltak a fehér vászonra, visszakapaszkodott a nagy bejárati ajtóhoz, és belökte az épület kapuját.

Jo...?

Farkas második éve járt a Bagolykő Mágustanoda falai közé, de eddig még egyetlen órát sem mulasztott el (önkényesen), minden kötelességét teljesítette (ha Félixnek nem volt egy penge ötlete, amit éppen iskolaidőben kellett véghez vinni), és betegség miatt sem igazoltatott magának napot (mert ha beteg volt, amúgy sem volt kedve dübörgő fejjel rosszalkodni, így inkább bement órára). Ez volt az első (száz) ilyen alkalom (egyike), hogy gondolt egyet, és amikor elkanyarodott a folyosó az illemtanterem felé, kivált az arra baktató diákok sorából, és tovább ment egyenesen, nem is figyelve merre sétál. Azt már csak észrevette, amikor a kőpadló helyett füvön surrogott a cipője talpa. Kellett neki pár másodperc, mire leesett, hol van. A Fénylő Lelkek Udvara. Az ikrek szinte kötelességüknek érezték, hogy a kastély minden zugát ismerjék (esélytelen, de a probálkozások azért szépek voltak), így természetesen már itt is megfordult párszor. Hogy miért hívták így a helyet, azt nem tudta, és akit megkérdezett, az sem tudta megmondani. Az biztos, hogy még egyetlen fénylő lelket sem látott erre felé.
Eltrappolt a szökőkútik a még ebben a télies idõben is gyönyörűen virágzó ágyások között, és belenézett a hullámzó medencébe. Az alján pénzérmék fodrozódtak. Belenyúlt a zsebébe, talált benne néhány érmét, kihúzott egy knútot. Az ujjai között forgatta, és azon gondolkodott, beledobja-e. Miért dobálnak pénzt ide az emberek? Teljesül egy kívánságuk, áldoznak a szobornak, vagy ez csak amolyan szokás? - morfondírozott.

Jo.

Farkas kihallotta a varázsigét a víz csopogásának zörejébõl és fejét oldalra döntve átkémlelt az ücsörgõ varázsló hóna alatt. Egy minden mértéket felülmúlóan lapos hajú fiú ült a kút peremén. Oldalvást volt, így az iker nem látta, pontosan mit csinál, de hallotta a tavaly tanult varázsigét és a pálca vége is kikandikált a szobor térde fölött, ezért kitalálta hogy éppen begyûjtõbûbájt gyakorol. Ha pedig abból, hogy semmi sem mozdult meg a hívó szóra nem jött volna rá, hogy a varázslat sikertelen, akkor a fiú válasza a varázsló bölcsességére biztosan rávezette volna.
Átérezte a másik gondját. Szívesen fogta volna az új-zélandi oktatás alulfejlettségére, hogy amikor idejöttek a Bagolykõbe testvérével, sokkal ügyetlenebbek voltak a társaiknál, de az új-zélandi oktatással nem volt semmi baj. Ma sem biztos, hogy sikerülne kiválóra levizsgáznia begyûjtõ bûbájból. Úgy határozott, felvidítja kicsit a másikat. Úgy okoskodott, hogy egy kis siker talán megnövelné az önbizalmát, és talán az igazi varázslat is sikerülne rögtön. Kifigyelte, hova irányul a pálca hegye, és észrevett a fûben egy ott heverõ bõr karkötõt. Valami közelebbivel is próbálkozhatott volna a fiú, de sebaj, ha azt választotta, hát azt választotta.
Farkas zsebre vágta a knútját (lehet, hogy a sikeres varázslatok végett hajigálják a diákok a pénzüket a vízbe?), és suttogva, hogy a víz elnyomja a hangját, kimondta a lebegtetés bûbájának varázsigéjét. Lebegtetéssel sokkal lassabbak voltak a tárgyak, de remélte, hogy a fiú ezt majd a gyenge varázslatának tudja be. Farkas egészen a kút padkájáig lebegtette a karkötõt és rápottyantotta egy száraz falevélre.

Jo

Valahol elbénázta a dolgot, mert a fiú épp akkor nem figyelt oda, amikor a karkötő a levélhez ért. Túl lassú voltam - gondolta Farkas és tátott szájjal bámulta a másik furcsa rituáléját. Csoda, hogy nem vette észre az ikerfélt, mert ahogy az kikukucskált a varázsló mögül, hogy jobban lásdon, persze a haja sokkal előbb kikandikált, míg végre a szemei megfelelő pozícióba kerültek. Nagyon le lehetett kötve. Farkas innen oldalról tökéletesen rálátott arra, mit ügyködik a kölyök a kút szélén. Még szerencse, hogy nem csukta be a száját teljesen, mert úgyis leesett volna az álla azon, ami történt. A levél mindenféle pálcasuhogtatás (vagy egyáltalán a pálca kézben levése) és varázsszavak nélkül belerepült az illető kezébe. Nem lehetett véletlen, nem fújt a szél, és Farkas egészen biztos volt benne, hogy nem ő csinálta a dolgot.
- Boszorkányság! - mondta elképedve, talán kicsit túl hangosan is, így lelepleződött a másik előtt.
Na, azon már nem kell tanakodnom, hogyan rukkoljak elő vele, hogy végig itt álltam - motyogta magában lemondón.
- Úgy értem... mármint hogy nem értem - magyarázta a semmit bőszen, aztán feltartott mutatóujjal kért egy kis időt, hogy másik kezével megmasszírozhassa az arcát és végigsimítson a haján, így pedig rátalált a hangjára. - Szia! Farkas vagyok, és nem teljesen értem, mi szükséged van a begyűjtő bűbájra, ha a dolgok a kezedbe repülnek szó nélkül.
Félrefordította a fejét, és egészen oda nem illő gondolatok is elkezdtek tülekedni a fejében. Ez a frizura egyszerűen visít egy kis hajlakkért. Nem érzi? Nem látja a tükörben? Vagy csak az zavarta meg, hogy olyan eszméletlenül hasonlít Benjire? Muszáj bemutatnia Félixnek, oda lesz teljesen. - Ilyesmi dolgokon gondolkodott.

Joe

Kezet ráztak és mivel Joe nem roppantotta össze közben a karját, Farkas arra jutott, nem mérges a leskelődés miatt. Viszont belecsöppent saját rémálmába, azaz egy makacs bűbáj megtanulásához kellett asszisztálnia. Nagyon jól tudta, milyen érzés, amikor képtelen vagy megcsinálni, ami annyira könnyűnek tűnik.
- Hidd el, jobban jársz, ha nem segítek - biztosította a nyakát vakarva. Nem akart felsülni a másik előtt a varázslattal, na meg nem is tanulna abból a másik, ha maga lengetné itt a pálcáját. Biztos tucatnyi helyesen elvégzett bűbájt látott már ebből a fajtából, de nem ez a siker kulcsa. Azért az állát vakargatva megpróbált tanácsot adni. Joe lehet nem is igazán akarta azt a tanácsot, mert rögtön elterelte a fejét törő Navinést.
- Köszi, köszi. Nem t'om, van párna a fejemen? - kérdezte és a tarkóját mutatva a másiknak megfordult. Természetesen nem ragadt párna a hajába, de Joe felvetése érdekes gondolatokat indított benne arról, hogy ha mégis szerelene egy párnát a hajába, bármikor kényelmesen lefekhetne aludni. A vizsgaidőszak közeledtével ez nem tűnt olyan bágyú ötletnek.
Leültek a kút szélére, és Joe gilisztás gumicukrának hála be is pattant a megoldás.
- Nem lehet, hogy azért nem megy, mert nem akarod igazán? - Farkasnak már csak a tudálékos szemüvegét kellett volna felvennie az okfejtéshez. (Nem volt ilyenje, de a Fülöp ikrek közül ő volt inkább meggyanúsítható azzal, hogy előbb gondolkodott, csak aztán cselekedett. Semmi vész, mindenki higgadjon le: azért ez nem volt annyira gyakori.) - Úgy értem, van egy sokkal egyszerűbb módod arra, hogy magadhoz hívd a tárgyakat, biztosan tudat alatt nem akarod strapálni magad ezzel a begyűjtő bűbájjal. Az nem elég ok, hogy szeretnél átmenni a vizsgán. Azt kéne akarnod, hogy a tárgy a kezedbe repüljön, érted? - döntötte oldalra a fejét, és ő sem volt biztos benne, hogy teljesen érti. De a bűbájtan órákon eltöltött idő mégsem telhetett el haszontalanul, mert az ott tanultak alapján ez egy logikus magyarázatnak tűnt.
- Nehéz ez a...? Tudod. - és tenyerét felfelé fordítva egy képzeletbeli tárgyat hívott magához.

Jojo

- Ugye? - kérdezett vissza hevesen bólogatta Farkas, mert éppen ő is erre gondolt, hogy egy párna a hajában csak jól jöhet. Amennyi minden volt már a hajában öccsének meg neki, közeli ismerőseik biztosan nem néznének rá furcsa szemmel.
- Hajlakkal - felelt röviden Farkas. Nem tette végül hozzá, pedig meg fordult a fejében, hogy Félix és ő nem nagyon merik varázstudásukat a hajukon próbálgatni. Már az előbb is bevallotta, hogy nem ő a megfelelő ember a begyűjtő bűbáj korrepetálására. Ennyi negatív tulajdonságot felfedni egy napra bőven elég, a többi majd kibukik később. Különös módon Farkast sokkal kevésbé zavarta Joe matatása a hajában, mint korábban Elenáé. Az lehetett ennek az oka, hogy a fiúval már váltottak előtte pár szót, a lány az Eridon tornyából pedig egy perccel ezen cselekedete előtt szegezett rá pálcát, mert azt hitte, bandita. Pedig csak a pókhálót segített kiszedni a varázslatos hajkoronából. Amíg a frizurájában turkált a másik, volt ideje megszemlélni a vele szemben szomorúan lógó hajfürtöket. Szinte hallotta a szipogásukat. Teljesen le voltak törve és egy jobb életre vágytak. Farkas tudta ezt. Joe valamiért bocsánatot kért és visszahúzódott a kútpadkán, így Farkason volt a kezdeményezés sora.
- Ha szeretnéd, megcsinálhatjuk a tiédet is ilyenre - ajánlotta föl. Megállta, hogy azt mondja, a fiú hajtincsei sikítanak egy vadabb életmódért.
Elhúzott szájjal törte a fejét Farkas, hogyan bírja rá "tanulótársát" az invito varázslat elvégzésére. Topogott a lábával a puha fűben, körülnézett, hátha felhasználhatnának valamit, de körülöttük csak a kővarázsló volt. (Meglepően csöndes ma.) Meg néhány virág, bokor, fa.
- Nagyon szereted a gumicukrot? - kérdezte, és lassú mozdulattal kicsúsztatta Joe kezéből a zacskót. Nem azért, hogy vegyen belőle, nem volt olyan tahó, hogy csak úgy kínálás nélkül venne még egy szemet. Felállt és arrébb sétált pár lépést, kezében a zacskóval. Azt remélte, a fiú is ismeri az érzést, amikor nagyon kéne egy csoki, de Félix felfalta az összeset (vagy Farkas volt? mindegy.), és egyszerűen nincs. A hiba a gondolatmenetben ott lehet esetleg, hogy Joe válogatott módon végzett ki épp nem rég egy csomó gumikígyót. Ha ez az ötlet sem válik be, Farkas fel fogja vetni, hogy keressenek valami igazán kellő dolgot, és azon gyakoroljanak.
- Esetleg elmehetnél a vécére. És nálam lesz a vécépapír - mondja majd.

Jo

- Gondolnod kéne azokra is, akiknek égnek áll a hajuk, így sapkát bajos viselniük - vigyorgott Farkas. Jól érezte magát, Joe majdnem olyan volt ötletbörze közben, mint a testvére. És még a hajfelállítás ötletére is lelkesedéssel reagált. Megérte kihagyni az illemtan-órát. Mikor találkozott volna végre egy barátfélével, ha az órán csücsül?
Az invito megtanulásával kapcsolatos ötletei viszont sajnos nem arattak osztatlan sikert. Egy kicsit csalódott és szomorú volt, amiért semmi hasznot nem hajtott Joe-nak, és nem segíthetett neki. -  Ne haragudj - horgasztotta le a fejét, de nem sokáig búslakodhatott, Joe is hamar túl tette magát a kudarcos bűbáj gyakorláson.
- Mindjárt kicsöngetnek - állapította meg, bár csak az időérzéke segítségével. Arra már nem gondolt, hogy ez hamarosan új tanórát jelentett. A rúnatanról is le fog maradni. . Menjünk! - csapott a térdére, és megvárta, míg a másik is összeszedi magát és elindgulhatnak a Navine vagy az Eridon ház felé (ikertestvérével mindkét szobájukban tartottak ilyen holmit), hogy összeszedjék a szükséges kellékeket a hajmeresztéshez. Gondolatban visszatért egy félbe hagyott témájukhoz. Milyen tál? - gondolkodott, és rögtön be is ugrott neki.
- Mi az az elemenmtál? - kérdezte, mert még sosem hallotta ezt a szót. - Te is meg fogod tanulni irányítani őket?

Edzés

Az elmúlt napokban olyan ragyogó jó idő volt, hogy Félix és Farkas a lehető legtöbb idejüket kint töltötték a parkban, és szívták magukba a napfényt, hogy feltöltsék magukat a kastély folyosóin való vegetáláshoz. A vizsgák ellenére is fel voltak dobva, pedig Félixnek volt oka az aggodalomra, mivel Farkassal ellentétben, aki túl volt már minden fontos vizsgáján, ő még egyet sem tett le idén. Farkas kitartóan rugdosta öccsét, hogy álljon már neki a tanulásnak, mert egyedül eszében sincs nekifutni az RBF-eknek jövőre. Ezek miatt az okok miatt máig sikerült elnyomnia magában a pánikot, amit azóta érzett, hogy kihirdették, hogy hamarosan megrendezik az első kviddicsedzését. Már nagyon rég kviddicsezett, és egy zavarba ejtő seprűbaleset után otthon (Új-Zélandon) sem sűrűn, ezért nagyon félt, hogy le fog bőgni a csapattársai előtt. Amikor megint eszébe jutott a közelgő edzés, megpróbálta Félixet rávenni, hogy menjen el helyette ("Csak erre az egy alkalomra, ne legyél már szenyó!") de az öccse rá világított, hogy ennek csak még nagyobb leégés lenne a vége. Félix sportja a futás volt, nem remekelt a seprűn.
Az edzés napján az ég beborult, az idő szelessé vált. ("Ilyen időben nem mehetek edzeni, a végére teljesen szét fog állni a hajam." - "Na egy-kettő, egyik lábad itt, a másik ott, Tesó.") Farkas a pulóverére még egy másikat is húzott, egy szürke és barna csíkos darabot. A cipzárt teljesen felhúzta, és egy vastag sálat is a nyaka köré tekert. A pufi dzseki zavarta volna a repkedésben, ezért nem vett kabátot, de a torokgyulladást nem akarta megkockáztatni, mert az öccse nem volt a legjobb ápolónő.
A fülei pirosak voltak már a hidegben, a haja sem védte őket, mert szokás szerint fel volt állítva, és mint legtöbbször szőkén meredezett. Így ballagott ki a pályára, miután magához vett még minden szükséges egyebet az öltözőből. Saját seprűje már rég nem volt, de azt mondták neki, az iskolában mindenki ugyanolyan seprűt használ, így amúgy sem vehette volna hasznát. (Akkor sem, ha nincs teljesen leégetve a cirok a végén, az ikrek egy fantasztikusnak tervezett de kevésbé sikeres kísérletének eredményeként. Pedig pazar látvány lehetett volna a maga után szivárványt húzó seprű az égen, ha nem gyullad ki az egész, kényszerleszállásra késztetve Farkast. Fülöp anyuka az iskolából érkezett panaszlevél elolvasása után megtiltotta, hogy az ikrek új seprűt kapjanak, és a testvéreket támogató nagypapát is leszerelte.)
Farkas odasétált a gyülekező helyére. Mivel az önfeledt lelkesedés álcáját nehezen tudta volna magára ölteni, megelégedett egy kifejezéstelen arccal, és próbált magabiztosabbnak tűnni, mint amennyire valójában volt.

Edzés

A pályán már ott állt a csapatkapitányuk, az egyetlen tag, akivel már több szót is váltott, és nagyon kedvesnek és lelkesnek ismerte meg. Most Luca fancsali képet vágott, és az utána érkezõ másik fiú sem nézett ki boldognak. Kemény edzésnek nézek elébe - gondolta Farkas - Ha a többi tag is ilyen citromba harapott. Befutott a harmadik csapattársa is (õ sem volt boldog), Farkasban pedig megfordult a gondolat, hogy temetésre jött. Körbenézett a stadionban, hátha ott van a lelátókon testvére vagy barátja, de egyikük sem jött lélekben támogatni õt. A síri hangulatot a csapatkapitány elsõ szavai csak tetézték. Miért nem jöttek el a többiek? - morfondírozott a féliker. Aztán egy kicsit jobb lett Luca erõt adó szavaival, már látta lelki szemei elõtt magán a sárga superman talárt. Arra viszont nem jött rá, mi történhetett, amitõl sírniuk kéne, és hogy mibõl gondolja Luca, hogy õ ügyes, cseles vagy eszes lenne. Lehet, hogy Joenak járt el a szája - zárta le magában. Kérdése nem volt, mert túl sok lett volna.
Ahogy a parancsnok kiadta a feladatot a futásra, megkezte a kocogást tását követve. Nem volt benne biztos, hogy az egész pályát körbe kelle futni, olyan mérhetetlenül nagynak tûnt az egész. Õ nem futásra jelentkezett, lehet, hogy mégis Félixet kellett volna beállítania legalább a bemelegítés erejéig. Hamarosan megbánta a két pulóvert, késõbb pedig szúró oldalát markolva állt meg a kapitány elõtt. A nyújtás és hajlongás és ugrálás jobban ment neki, és egyszerre örült annak, hogy nem vizsgáztatják rögtön az elsõ meccsen és türelmetlen is volt egy kicsit, mikor ülhetnek végre seprûre.
Végre vége lett a bemelegítésnek, és õt párba állították Adrival.
- Szia, Farkas vagyok - intett neki Farkas, mert ismerõs volt a lány, mégsem volt biztos benne, hogy bemutatkoztak-e már egymásnak. Nem most ült elõször seprûn, sõt, régen sokat kviddicsezett, de nem akadékoskodott, hogy most újra meg akarják tanítani az alapmozdulatokra. Ebben legalább biztosan nem fog felsülni. Kihúzta magát, és készen arra, hogy felpattanjon hátasára várta Adri jelzését.