Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

2. csapat

Onnan indult az egész, hogy úgy tűnt túl sok az ideje, legalábbis Runának biztosan az alapján, hogy hányszor jegyezte meg ezt, aztán meglátta a felhívást a kincskeresésre és hirtelenjében jelentkezett. Különösebben nem válogatott csoportok terén, csak rábökött az egyik oszlopra, hogy ott tökéletes. Később az is kiderült, hogy abban a bizonyos csoportban rajta kívül három levitás meg még egy rellonos van, Runa nevek alapján majdhogynem ódákat zengett. Na nem mintha győzködni kellett volna, hogy jöjjön már, meg sem fordult a fejében, hogy véletlenül is kihagyja netán. Jó mókának ígérkezett eleve, azóta meg már tényleg jól is szórakozik. Az a tavaszi kártevőmentesítéses iromány elég jól sikerült, a rímekbe szedett végén még azóta is vigyorog, ha csak eszébe jut. Megcsinálták, még jó is lett, úgyhogy most már a második feladat vár teljesítésre. Az állatkereskedésről eddig csak hallott, de még nem járt itt, úgyhogy éppen ideje. Vicces azért, hogy zárva van, de ez lesz a legkisebb gond. Iszonyúan kíváncsi épp arra, hogy pontosan milyen állatokat is lehet itt beszerezni, csak hát az ablakon nem lehet belátni és úgy a feladatot sem tudják megoldani. Egyes számú napirendi pont: be kell jutni valahogyan. A kilincset azonban hiába nyomja le, az ajtó nem enged a nyomásnak. Még csak meg se nyikkan. Csodás. További lehetőségekből a legkézenfekvőbb a zárnyitó bűbáj, így ha a csapatmunka szellemében most előkotorta a zsebéből a varázspálcát , a zárra szegezi és egy Alohomora kimondása után már nyitható is az ajtó. Biztos nem lenne ilyen egyszerű amúgy bejutni, ha ezt törvényszegés címszó alatt művelnék, de most a lényeg az, hogy kinyílik az ajtó. Fura, hogy belépve nincs olyan bűz, mint kint, de most nincs idő ezen merengeni. Gyorsan neki is látnak a nagytakarításnak, közben meg nem felejt el megsimogatni egy-két állatkát, és sikerül találnia egy L betűt, azonban a babérjain ücsörgést majd akkorra tartogatja, ha megvan a szó, úgyhogy ha Alexhez eljutott a betű, akkor még be kell fejezni a munka hátralévő részét, utána is ráér elégedetten vigyorogni, hogy viszonylag de hamar rábukkant egyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Újra kicsavartam a kezembe nyomott térképet, és végigfuttatva rajta tekintetemet könnyen kiszúrtam: a megjelent kép alapján most egy boltba kellett mennünk. "Mindenki bestiája." Nyilván állatkereskedés. Hiába van egy baglyom itt a kastélyban, bevallom, még sosem jártam ebben az üzletben. Alia önellátó, szerez magának annyi kaját, amennyit akar, az Azerothban a manók meg néha hagynak nekem valami furcsa dolgot, amiről könnyen kitaláltam, hogy bagolycsemege, mikor Alia először rávetette magát. Eddig nem jutott eszembe, hogy azért hagynák ott a manók a kaját, mert szerintük elhanyagolom a baglyom... ciki.
A gemmológia órán megismert Axel vezeti kis kompániánkat, én sereghajtok, de innen is látom, ahogy a rellonos srác lepattan az ajtóról. Már nyúlnék a pálcámért, de ő is megoldja. Ahogy nyílik, éktelen ricsaj árad ki, és ahogy én is odajutok, hogy átguruljak a küszöbön, megcsap a szag is. Ahogy beérek, ez eltűnik - áldom a tulajdonos eszét. Apropó tulajdonos. Mi értelme van egy varázsfaluban kulccsal zárni az ajtódat? Ha betörésre számítasz, persze... nyugtalanul nézek körül a sok állat között, az előttem járó lány háta mögül, aki Ivyként mutatkozott be. Tolvajriasztó? Csapda? Semmi furcsa nem történik, ha csak a zsibongó, ugráló, csicsergő, ketrecrázó ittlakókról nincs szó. Lehet, hogy beszélt a DÖK a tulajdonossal?
Amint megtudjuk, mi a konkrét feladat, mindenki igyekszik eltakarítani mindent, ami útban van, és közben fecniket keresni betűkkel. Axel találja meg az elsőt. Ezen felbuzdulva - mármint hogy tényleg vannak eldugva betűk - lelkesebben keresgélek, mikor el is kapok egy fehér villanást az egyik ketrec alján. Ó anyám, milyen lény ez? Benyúlok a rácsokon a pálcámat is készenlétben tartva egy kábító átokkal, amivel nem is sértem meg az állatot, ha esetleg szeretné tőből leharapni a kezem, de gyorsan hatástalaníthatom. Hát, ilyet nem csinál a kis, kétlábú szőrös dolog, de ahogy bedugom az ujjaimat, egyből dörgölőzik hozzájuk.
- No - böködöm arrébb a kis jószágot - engedj egy kicsit.
A ketrectulajdonos "segédletével" nagy nehezen csak kibányászom a szűk rács közti réseken át a fecnit, rajta egy R-rel. Addigra már egy N és egy K is előkerül. Egy nem túl nyugis varázslény ketrecére helyezzük a betűket. NKRL, LRNK... Azt hittem, hogy a magánhangzók is meg lesznek adva.
- Vajon nekünk kell pótolnunk az összes magánhangzót? - kérdezem fennhangon, hogy ne csak a körülöttem állók, de a még az üzletben bóklászó rellonos lány is hallja a kérdést. - Ebből nem jön ki semmi értelmes eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az elmúlt napok mind csak jót hoztak a fiatalember életébe, a ma viszont egyelőre semmivel nem szolgál, és a délután lassan a végéhez közeledik. Noel őrületre vágyik, valami igazán szokatlanra, amit soha nem felejt el. Hogy pontosan mi tudná az egekbe tolni adrenalinszintjét, és szakadásig feszíteni a húrt, azt maga se tudja, így aztán ötlettelenül vág neki Bogolyfala utcáinak. Nem öltözik túl, hazafele minden bizonnyal vörösödni fognak fázós ujjai, és bőrkabátja alatt dideregve siet majd vissza hálókörletébe. De ezzel korai foglalkozni, jelenleg hajtja a vére, a tenni akarás, az új, a valami kergetése. Üldöző.
A kastélyban mint soha, most sem találkozik senkivel, még egy kopogószellemmel sem, akivel talán szórakozhatna egy kicsit. A festmények képkeretük biztonságában sunnyognak, úgy tesznek, mintha nem látnák a fiút elvonulni mellettük. Noel ki nem állhatja őket, most sem néz egyikre sem, inkább gyorsít léptein, hogy minél hamarabb elérje szabadságát. Korcsolya híján valami mást kell kitalálnia, forognak is agytekervényei, míg ő a faluhoz siet. Lát pár lánycsapatot, és hihetetlen módon fiúkat is, akik nevetgélnek, és titokzatosan összemosolyognak, mint akik nagyon jól ismerik egymást, a másik összes titkával együtt. Bizonyára ez így van, és talán ez az, amiért Noel nagy ívben elkerüli őket. Nem titkokra éhezik, hanem őrületre. Noha néhány psszt felér sokórányi őrülettel, a rellonosnak most más kell. Izgalom, borzongás, miegymás.
A széles, lejtős útra érve megáll, és nyakát kiropogtatja. A diákok, akik elhaladnak mellette mind hangosan tárgyalják a halloweeni ünnepséget, szerelmi életüket, és az egyik páros megemlíti a falu kocsmáját is. Noel elraktározza az információt, és zsebre süllyesztett kezekkel továbbindul. Lát lepusztult lakóházakat, tanszerboltot és észreveszi a postahivatalt is. Ez van, ha az embert nem vezeti körbe senki, nem tehet mást, vagy ül a szobájában, vagy pedig felfedezi maga a környéket. Noel pedig egyáltalán nem az a tétlenkedős fajta, aki elvárja, s meg is várja a másik segítségre lépését - ha az megérkezik valaha is -.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Noel.

Ott kezdődött az egész, hogy amikor hazaért, nem találta Hieronymust. Szétszórtnak szétszórt, rá lehet fogni, hogy a fejét is elhagyná, ha nem lenne a nyakán, de a hegedűire különösen vigyáz. A tokban azért volt egy darab papír hagyva - mint kiderült - olyan macskakaparással, amilyenhez hasonlót többek között ő is produkálni szokott, szóval valahogy nagy a gyanúja, hogy inkább fiú volt az illető. Más esetben talán még nevetett volna is ezen, de most valahogy nem ment. Egy Amati hegedűről van szó, pár száz éves darab és nem vicces, ha szórakoznak vele. Valami ilyesmi volt az egész, hogy Cső, Vivaldi. A hegedűd ideiglenesen nálam lakik. Megmutatom neki Bogolyfalvát. Talán még a korcsolyapályát is. Esetleg a játszótéren hagyom, hogy haverkodjon a kölykökkel. Csak meg akarom hálálni az egész napos gyakorlásokat. Üdv: Angyalka PS: Ha kell a dögöd, gyere és keresd meg. PS2: Hagytam nyomokat Bogolyfalván, csipázd meg őket. Kezdd a Fő utczán. Azóta is azon agyal, ki a frász az az Angyalka, és kit zavart egyáltalán, miután rászokott, hogy a Melodimágia teremben gyakoroljon, és még véletlenül sem a Rellon körletében. Ebből háború lesz, ha kideríti, ki a frász az illető, addig viszont egyszer a hegedűt kellene megtalálni, mert ha baja lesz, nem áll jót magáért. Idegesen caplat a járdán, nézelődve, hogy mi a fenére gondolt az a vadbarom, aki a hegedűjével szórakozik. Ha visszaszerzi, minimum egy hosszabb művel hálálja meg a keresgélést, lehetőleg hajnali időpontban. Na csak egyszer legyen meg, derítse ki, ki is az aranyos Angyalka, majd utána jöhet a többi. Idegesíti a szembejövő tömeg, ami igazából nem is akkora tömeg, csak a járható felületet teljes széltében elfoglaló vihorászó fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai, akik most az agyára mennek éppen. Mégis mi a fene olyan vicces? Na és mit tudott csinálni az az idióta a hegedűvel, ráadásul még a gyanta is eltűnt. Félúton viszont kénytelen megállni, miután majdnem nekimegy az egyik cégérről lógó valaminek. Spárgával erősítették fel, a végén meg egy összetűrt papír mellett ott a gyanta tégelye, ráadásnak még címezve is van a papír, biztos, hogy neki szól. Elhúzza a száját, miközben zsebreteszi a gyantát és szétnyitja a papírt. Újabb üzenet: Bubúú, ez még nem a hegedűd, öcsi. A következő állomás a Boglyas tér. Találd ki, mi lesz ott?
- Hogy a drága jó édes anyukáddal szórakoznál, te idióta vadmarha... ha megtudom, ki a francot fed az az Angyalka, véged. - morogja egész érthető hangerősséggel, ökölbe szorítva a kezét. Néhányan megnézik, valaki még kérdőn is, hogy mi a gond, ez meg most csak még jobban felhúzza.
- Mi van? Ellopták a k... hegedűmet. Naná, hogy dühös vagyok, és ha megtudom, hogy ki csinálta, kitekerem a nyakát. Csak az kell, hogy valami baja legyen, mert... argh... - szabályszerűen dühöng, amit ritkán szokott művelni, csak és kizárólag abban az esetben, ha valakijét bántják, vagy ha a hegedűivel szórakoznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A hidegben céltalanul andalogni önnön magával egy kiváló csütörtök esti programnak tűnik, bár nem a legkielégítőbb, azt be kell látni. Körülötte egymásba fonódott párok csókolózgatnak, családok tartanak hazafele, és természetesen lánycsapatok csivitelnek hősszerelmes lovagokról, szemtelen egyedekről, és a talán még meg sem született álomférfiról. Noel ötlettelenül lépdel, már-már ott tart, hogy egymaga társaságában beül a csárdába, és szórakozásból csapja a szelet egy goromba szipirtyónak. Csodálatos gondolat, mely egyfajta - igen szélsőséges - őrületnek megfelel, tehát nem egy elvetendő ötlet.
Aztán a fején kívüli valóságban is meghallja az őrületet, valahonnan a háta mögül érkezik a hang, s lassan megfordul, hogy aztán tekintetével pillanatok alatt megkeresse a fiút, aki nem biztos, hogy tisztában van azzal, milyen hangerővel replikázik. Noel önkéntelenül is elvigyorodik, és mozdulatlan némaságba burkolózva követi figyelemmel a szőke fiatalt. Az egyenesen dühöng, nem célja véka alá rejteni érzéseit, és az elsőévesnek pontosan erre van szüksége. Dühre, haragra, öldöklésre. Ő készen áll, és mindegy kit, hol, merre, miért, ő tettre kész. Az utca emberei is észreveszik az erőszakos jelenséget, és a megtestesült agresszió mérgesen felel az emberek ki nem mondott gondolataira.
- Nem értenek a szóból? Átokra várnak emberek?! - indul el szemben a szőkével, rákiáltva a bámészkodó járókelőkre. Pálcája készenlétben, ha a buli véletlenül beindulna, ne kelljen tétlenkedéssel töltenie drága perceit. A feszült fiatalt beéri, s vele szemben, mindenre kész, csillogó szemekkel áll meg. Haja kissé loboncos, szája széle vigyorban, nem is kérdés, hogy ezeknek a fiúknak ma este találkozniuk kellett.
- Mi idegesített fel ennyire? - kérdezi a dolgok közepébe vágva, nincs idő kertelni. Az ötletek, miképp beüljön egy pár fokkal melegebb helyre, mint maga az utca, mintha sose lett volna felejtődik el. Noel léptei felveszik a másik srác tempóját, és jókedvében még dalra is fakad. Na, nem hangosan, éppen csak dúdolgat, már csak egy fűszál hiányzik a fogai közé.
- Egyébként Ombozi vagyok, szia - nyújtja jobbját menet közben társának, hogy a bemutatkozás se maradjon el, hisz valahogy csak szólítaniuk kell egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Azt hiszem, nem tudom hogy ki vagyok. Illetve tudom, Lorelai K. Riviera vagyok, ezzel a névvel áldottak meg a szüleim, amikor megszülettem. Amúgy utálom, meg akarom változtatni, el akarom felejteni az életet, amit ezzel a névvel éltem, de ez nem olyan egyszerű. Nem akarok bunkónak tűnni, vagy hasonló. Szóval a nevemet még tudom, de azt hiszem, ez a név nem illik ahhoz, aki most vagyok.
 Igen, elég részeg vagyok, igen, a fő utczában az útpadkán ülök. Igen, szédülök és nem tudok magamtól ülni, dülöngélek. Igen, vigyorgok, mint a vadalma, az eget nézem, a holdat, rá is vigyorgok, aztán integetek is neki. A kezemben egy üres üveg, lerakom magam mellé, hogy biztos jó helyen legyen még meg is simogatom kicsit. Még jobban szédülök, már nincs kapaszkodóm. Igen, lassan még szélesebben vigyorgok, összekócolom a hosszú hajam, hogy még szebben nézzek ki.
 Az idő hideg, a kő is csípős, még nem fagy, de hűvös van. Az utcák kihaltak, alig látok fényeket, talán kicsit ijesztő is a környezet. A házak, üzletek között cikázik a némaság, a sötétség beszivárog minden mélyére, ami nincs megvilágítva, lassan engem is elér. Intenzív az érzés, hiszen csaknem átdöf, hihetetlenül egyedül vagyok. Mintha nem lenne senki más ebben az utcában... faluban... országban... mintha egyedül lennék ezen a világon. Ez téves, nem vagyok egyedül. Én és a csend.
 Hirtelen előtör belőlem a nevetés. Egészen mélyen, a szívem legmélyéről. Megrázza a vállam, kicsit előre is dőlök, meg kell támaszkodnom a térdeimen, hogy ne essek előre. Tovább nevetek, a hangja elriasztja a csendes egy pillanat alatt, visszhangzik. Kissé olyan, mintha olyan messzire szállna a hangom, hogy mindent beterít, ami létezik. Mintha megérintené a világegyetemet. Elkezd fájni a hasam, begörcsölnek az izmaim a sok kacagástól, már szinte fáj.
 És egyszer, egy pillanatban nem csak szinte, hanem tényleg fáj. Előregörnyedek, átölelem a hasam, veszek pár mély levegőt és abbahagyom a nevetést. Átjár a kín, megbizsergeti minden sejtem. Kicsit feljebb tápászkodok, tovább szédelgek. Arcomat a kezeimbe temetem, szorosan lehunyom a szemeimet, mintha azzal megszüntethetném a világot és mindent, ami körülöttem van.
 Igen, ez én vagyok, de mégsem. Valami egészen fura, torz lénnyé tett az alkohol, egy instabil, robbanásra kész bombává.
 Boldog szülinapot, Lori.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hétközepe van, és már megint a faluban vagyok. Vannak dolgok, amiknek nem tudok ellenállni, és ha nem kapom meg, nyűgös leszek, és morcos is, és akkor elfelejtek szépen mosolyogni. Ilyen dolog a hétvégi könyvesboltba járás is, mely most elmaradt, mert fel kellett utazzak a szüleimhez. Ez is amiatt az erdei őrültség miatt. Még most is hihetetlen, hogy megtörtént.
Ezúttal nemhogy nem vágtam át az erdőn a faluba jövet (pedig még nappal volt), de olyan ívben kerültem el, hogy valószínűleg új negatív rekordot döntöttem lejutási időt tekintve. Szeretem az erdőket pedig, vadregényes hangulatuk mindig is elvarázsolt, de mostantól lehet alföldi lány leszek, a pusztaság szerelmese, ahol mérföldekre ellátni minden irányban. Nem félelem volt, amit éreztem, csak az a fajta érzés, mikor az ember megégeti a kezét a tűzben, és utána már tudja, hogy nem szabad olyan közel dugnia a pracliját.
Emberek vettek körül, jártak-keltek, beszélgettek, bár hideg is volt, de a nap is sütött, és mégis idegesen siettem végig az utcákon a kis boltig, ahol aztán mintha minden emlékemet törölték volna, megfeledkeztem a valóságról, és mindenről magam körül, csak az a rengeteg keménykötéses csoda maradt. Ezúttal csak egyetlen kötet volt a kezemben, mikor végül kiléptem a szürkületbe, és visszafelé vettem az irányt. Máris jobban éreztem magam, ugyanakkor nevethetnékem is támadt magamon. Nem vagyok normális. De tényleg.
A következő pillanatban pedig azt hittem valaki más is nevet rajtam, de miután megtorpantam, és fülelni kezdtem, rájöttem, hogy az illető teljesen függetlenül tőlem hallatja hangját. Magamhoz öleltem a könyvemet, és kíváncsian elindultam megnézni, ha nem én, akkor mi ilyen vicces az estébe forduló falu képében, avagy ki az, aki a csípős időt kedveli a mulatozáshoz. Egy darabig senkit se láttam magam előtt, úgy tűnt a falulakóknak határozott véleménye volt a hirtelen jött hidegről, és a házakban lévő sokkal kellemesebb időről, mert senki se járt már a Fő utczán se. Az út szélén egyetlen alak üldögélt csak, az eget bámulva nevetett, de valahogy képtelen voltam megállapítani, hogy min. A holdnak már szerencsére nem volt épp körformája, de ettől még nem tűnt viccesebbnek, mint mondjuk a lány cipője orra, vagy bármi más az utcában. Ahogy közelebb lépkedek hozzá, felismerem benne Lorit, azt a különös, és magáról eddig nem túl sokat eláruló lányt, aki nem volt jó barátságban a telefonfülkékkel.
- Szia! - köszönök rá, és amint meglátom tekintetét, hirtelen kezd összeállni a kép arról, hogy mi is olyan mulatságos a sötét és csendes estében. - Hűha, pont most gondoltam rá, hogy kiröhögöm a kisgöncölt én is, mert milyen kis béna a nagyhoz képest.
Felnézek az égre, de persze az említett csillagkép teljesen más irányban van, mint amerre mi nézünk, de Lorinak most valószínűleg úgyis mindegy. Akárhogy is, nem hagyhattam itt, még megfázik, és/vagy az út mellett alszik, vagy valami kárt csinál magában vagy a környezetében.
- Merre laksz? - kérdezem mellé guggolva, készen arra, hogy felsegítsem, és elkísérjem bogolyfalvi otthonába. Mert hát nyilván itt lakik valahol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Noel.

A Fő utczán bóklászva rálel a gyantára, ami a hegedűvel együtt tűnt el a szobából, és újabb üzenet is van vele, miszerint a következő állomás a Boglyas tér. Már eddig is dühös volt, de most már szabályosan dühöng. Egy hegedűnek nem itt kint van a helye, főleg nem egy pár száz éves darabnak. Egyáltalán nem törődve azzal, hogy körülötte emberek vannak, hangot ad a dühének, ami mellékesen elkeseredettséggel vegyes, mert fogalma sincs, hol van az Amati. Igaz, arról sem, hogy kit zavar ennyire, hogy hegedül, főleg, hogy nem szokása a hálókörletben gyakorolni. Ritkán sikerül kihozni a sodrából, de azzal, hogyha a hegedűit piszkálják, nagyon könnyű, mint a mellékelt ábra mutatja. Ezt csak tetőzi az, hogy megbámulják, és nem kell kérdezni, válaszol ő anélkül is, kicsit sem kedvesen. Már indulna is tovább a következő helyszínre, ahol remélhetőleg megtalálja a szóban forgó hangszert, amikor hozzá szólnak. Megáll és nagyot néz, aztán szusszant egyet, és kabátja zsebébe rejti a kezében szorongatott dobozkát, és a mellékelt levélre pislog, mielőtt a fiú orra elé tartaná.
- Történetesen ez. Valami idióta úgy gondolta, vicces, ha ellop egy pár száz éves hegedűt és itt hagyja kint. Az ő érdekében remélem, hogy nem merészelte szétszedni, mert akkor rajta próbálom ki a vonót...- még egy dühös szusszantással megtoldja a mondatot, idegesen túr bele a hajába amolyan feszültséglevezető mozdulatként, aztán már el is indul a tér felé, a bemutatkozásra is csak oldalra pillant, még csak nem is lassít.
- Én meg Axel... Sjölander. Hogy az a... szentséges szalamandra... csak vihar ne legyen, mert ha el talál ázni... - fél szavakból talán nehéz megérteni, de amit mond, azt alátámasztják a lassan gyülekező szürke felhők, amik nem sok jót ígérnek.
- Vajon a Boglyas térnek melyik felén kéne keresni? És egyáltalán melyik részére gondol. Ehh... cseppet sem vicces, akárki is találta ki. Tudnál segíteni megtalálni egy Amatit, mielőtt tönkretenné az időjárás? - még az eddiginél is idegesebb, csak úgy remeg a keze, ahogy ismét beletúr a hajába megállva a Fő utcza végén, mert jó lenne eldönteni ugye, hogy melyik irányba is menjen tovább.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egészen jól elüldögéltem én az út szélén, de amikor rám köszönt valaki, hirtelen felkaptam a fejem, ettől megszédültem. Kezemmel próbáltam a mellettem lévő üveg után kapni, hogy megtartson, mielőtt elesek. Persze épp elég rossz volt a koordinációs készségem, hogy csak megüssem az említett tárgyat. A köveken kicsit távolabb gurult, kocogott, csörgött és a hangja újra visszhangzott az egész úton. Felpillantottam rá, bár a tekintetem nem volt túlságosan tiszta, sőt, mondhatni egész zavart volt. Elsőre nem is tudtam beazonosítani, ki is áll előttem, csak bambán néztem rá. Mintha ismerős lenne... ja, igen, megvan! A kis fészeklakó betoji, aki túl sokat beszél és nem hajlandó leakaszkodni az emberekről. Megvan, megvan minden. Kivéve a neve.
  - Őőő, ne haragudj, édesem, de hogy is h-hívnak téged? - Kérdeztem, miközben furán néztem rá, csak azért, mert képtelen voltam emlékezni a nevére. - Gertrúd? - Kérdeztem végül, egy hirtelen jött, random nevet benyögve. Nem mintha Gertrúdra emlékeztem volna, ez jutott eszembe és akkor és ott nagyon elhittem magamnak, hogy ezt az emlékezetemből túrtam elő. Pedig esküszöm, tudtam a nevét, de tényleg, nagyon, mint amit az iskolában is mondanak, ha álmomból felébresztenek, akkor is tudtam volna. Sőt, még a megyei versmondón, hat évesen, teljes lámpalázban égve, összezavarodva is teljes biztossággal kimondtam volna. Legalábbis a keresztnevét biztosan, a vezetéknévnél lehet, hogy hezitáltam volna, de anyukám így is biztos büszke lett volna rám és mindenkinek azt mondta volna, hogy neki van a legszebb, legügyesebb, legédesebb lánya.
  Kár, hogy az ilyesmi gyerekkori emlékek egyszerű, mézédes ábrándozásom az agyam egy olyan részéről, amelyet a drága alkohol szabadított fel. Sosem jutottam el a megyei versmondóra, nem voltam soha félénk, lámpalázas kislány és az anyukám... nos, biztosan nem lett volna ott. És ha valamiért mégis, valahogyan odakeveredett volna, biztosan nem terjesztett volna ilyen szépeket rólam. Úgy meg végképp nem, hogy én is tudjak róla. Teljességgel lehetetlen.
  Aztán a lány, akinek elfelejtettem a nevét, elkezdett mesélni arról, hogy ő is nevetni fog a kis göncölön. Egy ideig csak néztem rá, kissé értetlenül, amíg az információ feldolgozása folyt a fejecskémben, aztán végül jókedvűen elnevettem magam én is.
  - Te buta, én nem is azon nevettem! Hanem a Holdon, hát nem tudtad? Teljesen egyértelmű pedig. - Ezek a hosszabb, bonyolultabb mondatok már nem voltak esztétikailag tökéletesek. A nyelvem egy-két helyen összeakadt, de lelkesen próbálkoztam tovább. Hiszen ilyen kicsike, aprócska, parányi, icipici problémácska nem állhat az utamba, nem bizony, soha!
  A lány, akinek még mindig nem jutott eszembe a neve, odaguggolt mellém, én pedig majdnem elterültem az út szélén, olyan hirtelen termett ott mellettem. De aztán végül sikerült visszaszereznem az egyensúlyt, bár most még az ülés is elég nehéznek tűnt. És megkérdezte, hol lakom, én pedig elgondolkodtam... hol is lakom? Nem tudom. Szeretem a kastélyt, de szinte senki nincs ott már, akit igazán szeretnék. Hiszen ott van az otthon, ahol a szeretteink, nem? Hát akkor az utolsó szeretteim tartózkodási helye az otthonom, ami Angliában van. Nagyon messze innen. Annyira hazavágyom, annyira jó lenne, ha végre olyan helyen lennék, ahol vannak olyan emberek, akik kicsit többet tudnak rólam. Még ha nem is a legjobb emberek. Még ha borzalmas emberek is. Most még az a borzalom is jobb lenne, mint ami itt van.
  - Oda nem mehetek, így nem, most nem... - Állapítottam meg, miközben lesütöttem a szemeimet, tekintetemet a földre szegeztem, majd sóhajtottam egyet.  - Ami azt illeti, most nem mehetek sehova, maximum kereshetek egy kényelmes árkot, az alvással addigra biztos nem lesz baj, aztán majd lesz valami, vagy igazából nem tudom mi lesz... - Aztán újabb hirtelen hangulatváltáson mentem át, pillanatok alatt és iszonyat szélesen elvigyorodtam, egyesen a másik arcába vigyorogtam, egy igazi vidámat és élettel telit. - De egyáltalán nem érdekel!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egy pillanatig követem a tekintetemmel az elguruló üveget, és komoly késztetést érzek, hogy utána siessek, felkapjam, és a legközelebbi kukába helyezzem, de végül úgy döntök, hogy a földön ücsörgő lány nagyobb figyelmet kíván most, és kevésbé lenne szerencsés a járdán hagyni, mint az üveget, amit reggel úgyis összeszed majd valaki. Bogolyfalva nem volt olyan, mint a nagyobb mugli városok, ezért is lehetett ilyen különös látvány, ha valaki kissé beszámíthatatlan állapotban üldögél az utcán.
- Hát.. majdnem - felelem kérdésére a nevemet illetően, miután ismét felé fordultam. Nem tudom biztosan, hogy csak ennyire nem tettem rá mély benyomást, vagy simán nem tudja felidézni a nevemet, vagy esetleg szándékosan nevez valami képtelen módon. Szoktak bárkit is még Gertrúdnak keresztelni? Mindenesetre nem javítom ki, az előbbi eshetőségeket tekintve úgy is mindegy, hogy emlékeztetem-e rá vagy sem.
Láthatóan kizökkentem kissé a kisgöncölön való nevetésem tervével, de aztán ismét nevet, vidám csilingelésével töltve meg az éjszakát egy pillanatra.
- Jaj a Hold, tényleg! Milyen kis bénán néz ki. Mármint inkább banán.
Micsoda szóvicc, te jó ég, gondolom, miközben a fogyó Holdra fordítom tekintetem. Szegény Lorinak láthatóan kicsit nehezen sikerül a nyelvére illesztenie a szavakat, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy zavarná a dolog, lelkesen próbálkozik vele. Nagyon kis aranyosnak találom, bizarr módon, mert azért nem egy dicséretes állapotban találtam rá. De nem is tervezem itt hagyni, szóval miután sikerül mellé guggolásomon túltennie magát, és nem felborulni ültében, megpróbálom kifaggatni arról, hogy hol is lakik, ám nem sok sikerrel. A jókedve varázsütésre tűnik el miközben válaszol. Teljesen érthető, nem akarja, hogy így lássák, akikkel együtt él vagy a szomszédai, vagy bárki. De akkor sem fogom itt hagyni, főleg azt nem hagyom, hogy egy árokban aludjon. Mondandója végére aztán ismét felderül, én pedig a karja alá nyúlok, és gyengéden megkísérlem felhúzni.
- Hát jó! Engem viszont tudod mi érdekelne? - úgy döntök, hogy nem lohasztom le a jókedvét, ha már ilyen állapotba hozta magát, annak oka van, és nem akarom, hogy hiábavaló legyen. Nem helyes, de attól nem lesz jobb, ha elszúrom neki.
- Az, hogy kiröhöghetnénk a Holdat valami melegebb és kényelmesebb helyről is. Mit gondolsz? Sétálsz velem egyet?
Ha haza nem vihetem, akkor felkísérem a kastélyba. Ha senki se veszi észre, akkor talán be tudom csempészni valahova, ahol elalhat, aztán reggel kicsempészem. Jó terv lehetne, ha persze minden úgy alakulna, ahogy kell. Nem sok esély van rá, de egy próbát megér. Legfeljebb kirúgnak, amiért ittas állapotú falulakókat cipelek a kastélyba, ahol gyerekek is megláthatják. Nem szép kilátás, de bármi jobb, minthogy itt hagyjam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza