Richard J. Ifens

Békésen sétálok vissza a kastélyba, mire ez a vadállat nekem esik. Jó, azért ez kicsit másképp történt, mivel csak azután veti magát rám, hogy férfiasságát teljesen széttrancsírozom, és elszaladok, de szerencsétlenségemre kibicsaklik a bokám, és így közelebbről is megismerhetem a Fő utcza köveit. Ezt kihasználva a férfi utolér, és rám veti magát, és eléggé cifra szitokszavakat vág a fejemhez, amiket inkább nem részletezék, de röviden összefoglalva csak annyi a lényege, hogy egy olyan nőszemélyhez hasonlított engem, aki az utca sarkán áll, és testét árulja pénzért. Na ez aztán kiveri nálam a biztosítékőt, és teljes erőmből próbálom kiszabadítani kezem a férfi szorításából, és én is nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetem a férfit, de nem sikerül. És ezzel csak annyit érek el, hogy ez a részeg, alkoholtól bűzlő alak megüti az arcom, a karom, meg mindent amit csak ér, amivel gondolom azt akarja elérni, hogy nyugodjak meg. Fáj, nagyon fáj, szám szélén a vér ízét érzem, de már semmit nem tudok tenni, már nincs hozzá erőm, hangom is elcsuklik, számtalan könnycsepp csordul le az arcomon. Már kezdek beletörődni az egészbe, és csak azt akarom, hogy vége legyen már, de erre nagyon sok esélyt nem látok, aztán jön a megváltás. Valaki lerángatja rólam, és én az egészből már sokmindent nem fogok fel, hogy most akkor mi van, mi történt. A másodperc tört részéig az is átvillan az agyamom, hogy talán már nem élek, meghaltam. De ezt a tényt cáfolja az, hogy a férfi, aki a segítségemre sietett, megpróbál felsegíteni. Még mindig kicsit kába vagyok a történtek után, csak meredek magam elé, a férfi másik karjába kapaszkodva, abba, ami nincs megvagva, és pár másodpercnek el kell telnie, míg eljut az agyamig, amit mond.
- I-igen, én jól vagyok. - felelem, magam elé meredve, majd a karjára pillantok, és észreveszem, hogy megsérült, és ez nem egy kis karcolás, hanem egy nagy vágás.
- De hisz te vérzel! Mutasd! - mondom neki, közben megfogom a sérült végtagot, és ruhájának ujját megpróbálom lehámozni róla.

Gertrúd <3
November 20.

Kicsi sárkány

Két napja kapta meg a várva várt levelet, melyben fixálták végül a találka időpontját és helyét. Azóta érezhetően, napról napra idegesebb lett - rá kellett jönnie, hogy nem hogy nem tud koncentrálni semmire, de gyakran órákon is elkalandozik a figyelme és gondolataiban egy zöld szempárt fürkészik vagy épp egy ismerős mosoly dereng fel fejében.
Reggel izgatottan kelt fel, a szokásosnál hamarabb, hogy aztán csalódottan tudatosuljon benne, hogy bizony csak délután kezdődik programja. Egész nap használhatatlan volt, kétségbeesésében már a tanulásról is lemondott és megelégedett volna egy jó könyv olvasásával is, de mikor ötödjére olvasta ugyanazt a két mondatot, rá kellett döbbennie, hogy reménytelen a próbálkozása. Végül aztán a kitűzött időpont előtt már egy másfél órával nekiállt készülődni, magát azzal nyugtatva, hogy majd csak lassan sétál le a faluba, és valószínűleg úgysem találja meg elsőre a megbeszélt helyet. Próbált egyszerre kényelmesen, melegen, elegánsan, de azért nem túl hivalkodóan öltözni - míg nem feladta a képtelen kísérletet és egy egyszerű fekete farmert kapott fel csizmával, galambszürke felsővel, hozzá sötétkék szövetkabátjával és egy fekete kötött sállal kiegészülve. Pálcáját övébe dugta, erszényét zsebre vágta és izgatottan indult meg a falu felé. Mikor már az iskola kapuján is túl volt jutott csak eszébe, hogy kesztyűje a szobájában maradt, így kénytelen volt már most jéghideg kezét zsebre dugni.
Hamarosan rá kellett jöjjön, hogy az út a faluba egyáltalán nem bonyolult, és hogy ráadásul sietős lépteit sem tudja visszafogni. Így ő lepődött meg a legjobban, mikor a megbeszélt időpont előtt a Fő utzára érve egy ismerős alakot pillantott meg nem is olyan távol. Akarva akaratlanul kanyarodott egy lelkes mosoly ajkaira, hogy aztán lépteit még jobban megszaporázva közeledjen Noel felé.
A fiú jól láthatóan gondolataiba mélyedt, Lyra pedig nem akart ráijeszteni, így egy kisebb kanyart vett, hogy a fiú látóterébe kerüljön. Amint az rápillantott, kissé rekedten ugyan, de kinyögte az első dolgot, ami eszébe jutott:
- Jó újra látni - Egy pillanatra elképedt saját szavain, mivel azok tökéletesen őszinték voltak: meglepően hiányzott neki a rellonos látványa, sőt, inkább a társasága. Alakját magában is fel tudta idézni, de váratlan megnyilvánulásai, szokatlan gondolatai a fiú sajátjai voltak. Amint túllépett saját véleménye feletti sokkján, újra fesztelenül fordult a másikhoz.
- Régóta vársz itt?
Remélte nem kellett a fiúnak hosszú ideje idekint fagyoskodnia, de magát sem hibáztatta, ő nem késett - sőt. Ez csak azt jelenthette, hogy a másik még kevésbé bírt magával, ez pedig egy elégedett mosolyt csalt a lány arcára.

Luna Cox

Igaziból semmiség az egész. Vagyis a vérzés erőssége és a fájdalom valahogy nem ezt mutatja, de nem nagyon köti le a figyelmemet mindez. Sokkal inkább fontos, hogy a karommal bíbelődő lány hogy van. Meg is fogom dolgos kezeit, és felállok, vele együtt.
-Hagyjad csak. Az a lényeg, hogy Te jól vagy!
Mosolyodok el, és a férfi nyomába nézek. Beáll a csend. Hosszú, mély, kissé nyomasztó. Hideg is van, és a történések sem hathattak túl pozitívan a lányra. Tekintetem visszafordítom az övéhez és belenézek a szemeibe. Talán bármennyire friss élmény, és fájdalmas, beszélni kell róla. Ha nem is velem, mással, de ezt nem lehet félvállról venni. Ha az én lányomról lett volna szó, azt hiszem simán kinyírtam volna, minden gondolkodás nélkül az ürgét.
-Ismerted?
Bökök fejemmel a már eltűnt férfi irányába, majd csak bámulok a lányra. Igaziból nekem is elég sokkoló élmény volt, ki tudja, mi történhetett volna, ha nem sétálok éppen erre, és igaziból senki más nem sétál erre...
-Figyelj, szerintem az lesz a legjobb, ha ezt valakivel kibeszéled. Bár hál Istennek a végzetes dolog nem következett be, de...
Nem is fejezem be, mit is mondhatnék. Puszta okoskodás mindez, a lényeget úgyis az előttem álló érzi. Neki kell mérlegelni és kezelni az adott szituációt. Aztán ismét csend magasodik fölénk, és csak azt veszem észre, hogy a kezeim remegni kezdenek a hidegtől. Alapjába véve szeretem a hideget, de talán az, hogy a vérzés még el sem állt, némiképp súlyosbító körülmény. Végül megnézem a vágást. Tényleg, már szinte az ingen egész ujja tiszta vér. Fogalmam sincsen, milyen mély lehet, de abból, hogy még mindig nem állt el a vérzés, csak arra tudok következtetni, hogy nem csak egy felszíni karcolásról van szó.
-Szóval...-kezdek bele ismét-szólnod kellene az illetékeseknek. Jelezned kellene, hogy elkaphassák ezt a....
Inkább be sem fejezem, a csúnya szavaknak itt most nincsen helye.

Kicsi sárkány

Egy pillanat alatt járta át a melegség, ahogy meghallotta a biztató választ. Nem volt feleslegesen hízelkedő, csak egyszerűen, ösztönösen jött a fiúból és Lyra ebből tudta, hogy nem csak az ő gondolatait töltötte ki az elmúlt napokban a másik. A fiún halvány remegést látott, ám ezt betudta a hidegnek, így rögtön feljegyezte magának, hogy ne vesztegessék felesleges szócsépléssel az időt és induljanak meg valamerre. Épp annyi ideje volt, hogy ezt végiggondolja, máris jött az újabb felelet, mely alatt Noel egy pillanatra lesütötte szemeit - ezzel egyértelművé téve a lánynak, hogy a rellonos valószínűleg már meglehetősen régóta fagyoskodhat kint. Lyra csak halványan elmosolyodott a makacs tagadásra, majd érdeklődve hallgatta a másik felvetéseit, miközben tagjaiba visszatért az elmúlt napokból már ismerős várakozó bizsergés. Mielőtt kinyöghetett volna bármi választ, megérezte a fiú karját maga körül és egy pillanat alatt röppent ki minden épkézláb gondolat a fejéből. A pontokból, ahol hozzáért Noel, lassan egyre erősödő melegség indult ki, amely hamarosan átjárta egész testét, és amelynek köszönhetően arca immáron nem csak a csípős időnek köszönhetően volt piros. Hatalmasat nyelt, óvatosan még közelebb ficergett a másikhoz, hogy oldaluk is összeérjen, majd minden erejét egy értelmes válasz megfogalmazásába ölte.
- Az erdőt inkább hagyjuk valami kellemesebb időre.
Elmerengve tekintett végig az utcán sorakozó boltokon, miközben a fiú oldalán megindult a macskaköveken. Engedve a másik finom terelésének hamarosan a cukrászda ablaka előtt találta magát, amelyen betekintve azonnal aprót jelzett hasa, utalva rá, hogy a lány teljesen elfeledkezett az aznapi étkezésről. Még jobban elrejtette arcát sáljában, és úgy hallgatta a fiú lelkes magyarázatát, amely hamarosan már nem is a sütikről szólt, hanem egy rövid nevetés után áttért Lettire. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, a fiú csak azt szerette volna megmagyarázni neki, hogy mégis ki az a lány, akinek ő sütiket vesz: ezek szerint nem tudatosult benne, hogy éppen háztársáról mesél Lyrának, akivel már volt szerencséje találkozni, habár még nem beszélgettek. Ennek ellenére nem szakította félbe a másikat, meghagyta abban a hitben, hogy egy ismeretlen emberről beszél neki, nem akart közbeszólni most, hogy végre egy kicsit megnyílni látta a rellonost.
Az apró mosoly végig jelen volt szája szegletében, hogy aztán mikor a fiú visszatért eredeti témájukhoz, újra kiszélesedjen.
- Menjünk be felmelegedni kicsit, aztán a sütizés után tehetünk egy kis kerülőt a faluban, mielőtt visszaindulnánk. Mit szólsz?
Egyszerűnek tűnhetett az ötlet, ám valójában pontos számítások álltak mögötte. Amennyiben nem úgy sül el a találka, mint Lyra szeretné, akkor  kihagyva a városnézést rövid úton visszaérhetnek a kastélyba, hogy aztán a lány belefojthassa magát a párnájába. Ha viszont beteljesülnek reményei és jól ellesz a fiúval... Nos maradjunk annyiban, hogy a kis kerülőből akár éjszakába nyúló csavargás is lehet, amely meglepő módon kimondottan vonzó ötlet volt a levitás számára.
Miután ezt meghányta-vetette magában, kelletlenül indult meg a cukrászda bejárata felé, annak teljes tudatában, hogy bent már semmi oka nem lesz a fiú oldalához bújni. Közben gondolatai vadul cikáztak, érezte, hogy most neki kellene megszólalnia, miután a fiú már betekintést engedett belső világába. Kiábrándítóan unalmasnak érezte a másiké mellett az életét, unalmas fecsegéssel pedig nem akarta terhelni őt. Kínjában megint csak egy kérdésre futotta, taktikája egyértelmű volt: minél többet beszéltetni Noelt.
- Na és változott bármit az életviteled azóta? Bár kétlem, ha még Lettihez lejönni is volt időd.
Gondolatait kitöltötte a várakozás, hogy újra hallja a kellemes baritont, így fel sem tűnt neki, hogy valószínűleg lebuktatta magát háztársa ismeretével kapcsolatban. Habár ez fogja a legkevésbé érdekelni, ha a másik újra belelendül a beszédbe, már most sem tudta tökéletesen uralni elméjét, pedig még csak a tiszteletköröket járták le.

Manda

Kicsi sárkány ♪♫

Úgy érezte, a fiú még közelebb húzta magához, ha ez egyáltalán lehetséges. Ám nem tiltakozott, élvezte a másik birtoklási vágyát, amely feléje irányult, jó volt kicsit elengednie magát. A tavaszi erdőlátogatás gondolatára a mosoly újfent kiszélesedett arcán, egyrészt mert már most várta, hogy ketten járják az illatos ligetet, másrészt pedig tetszett neki, hogy a fiú magától értetődőnek veszi, hogy kapcsolatuk megmarad tavaszig. Igaz nem volt az olyan messze, de azért jól esett neki, hogy nem egy pár hetes kikapcsolódást keresnek benne.
Noel könnyedén bólintott rá ötletére, ezzel egyértelművé téve a lánynak, hogy ma valószínűleg övé a döntés lehetősége mindenben. Hízelgő volt neki, hogy a fiú a kedvében akart járni, ugyanakkor azonnal elárasztotta az aggodalom is, hogy így nem fog szólni neki, ha ő esetleg mást szeretne csinálni. Csapongó gondolatait végül azzal nyugtatta, hogy a kis sárkány van olyan önfejű, hogy ne menjen bele olyanba, amit ne akarna - és ezzel a gondolattal túl is lépett az udvariaskodás feletti nyugtalanságán.
A nem várt válaszra kénytelen volt kihívóan-kétkedően felbámulni a fiúra, nehezen tudta elhinni, hogy csupán a neki tett ígéret miatt felhagyott eddigi lógásaival. Emellett meg is rémisztette kicsit a másik elszántsága, bár ezt nem vallotta volna be, de már aggódott kissé fogadásuk miatt, amely az év végi vizsgaeredményekre vonatkozott. Ha már a piszkálódása miatt rávette magát, hogy bejárjon az órákra, akkor el sem merte képzelni, mi mindent fog megtenni, hogy jobban teljesítsen a lánynál, és aztán az orra alá dörgölhesse igazát. Persze ez nem tántorította el, sőt, elhatározta, hogy mindenképpen jobb eredményeket fog elérni, csak hogy véletlen se maradjon alul, ha már minden másban úgy érezte, vesztésre áll: a fiú egy szavára ugrott volna, és ez őt is megrémisztette, nem szokott hozzá, hogy ilyen könnyen a bizalmába férkőzzenek.
Gondolataiból magához térve, kissé késve felelt csak:
- Nahát, vannak még csodák - merészen bámult a jáde tükrökbe, melyekben hamarosan a felismerés szikrái csillantak fel. A költői kérdésre csak kissé elvigyorodott válasz gyanánt, mulattatta, ahogy a fiú lassan levonta az egyértelmű következtetéseket. Az illemtan órás megjegyzésre azonban eltűnt a magabiztos kifejezés arcáról, szájából kibuggyant a nevetés, képtelen volt ellenállni neki a tárgyilagos kijelentésre.
- Sosem változol, igaz? - Derűsen mosolygott a másikra, ugyanakkor egy cseppnyi korholás kiérződött a hangjából, de ennek ellenére egyértelmű volt, hogy nem gondolta komolyan, tetszett neki a fiú szenvtelensége.
Habár már megindult a bejárat felé, kénytelen volt irányt változtatni a határozott húzásra, hogy aztán újra az ablak előtt találja magát. Kérdőn pillantott a zöld szemekbe, már épp feltette volna kérdését, hogy miért nem mennek be, mikor egy pillanat alatt némult el a fiú tekintetére. Nem tudta kiolvasni a másik gondolatait, úgy érezte, egyenesen belezuhan a szemeibe. Hirtelen tért magához a szavakra, melyekre már képtelen volt reagálni, arcát elöntötte a pír, melyen csak még jobban kirajzolódtak az említett szeplők. Ahogy megérezte a fiú ujjait arca körül, majd pedig homlokát a homlokán, zavarában kényszeredetten kezdte harapdálni száját, hogy aztán egy sóhaj szökjön ki ajkai közül. A fiú nem tétovázott, követelőzően kezdte csókolni Lyrát, aki megszédült az intenzív érzésre, kezeit rögtön a széles vállakra csúsztatta, hogy megkapaszkodhasson. Kimondottan bénának érezte magát tapasztalatlansága okán, de próbálta ösztönösen viszonozni, felvenni a tempót. Ez lehetetlennek tűnt, kezdte elsodorni a másik heve, így figyelmeztetően karcolta végig fogaival az ajkakat, majd utána egy lassú, kényelmes ütemet vett fel, ráértek, ő pedig ki akarta élvezni első csókját. Percekkel később, mikor már úgy érezte, nem bírja tovább, pihegve tolta el magától Noelt, úgy bámult fel rá csillogó szemekkel. Ha eddig bármilyen kétség is felmerült benne, az ezzel a csókkal eltűnt, most végre igazán közel érezte magához a másikat, és nem csak fizikailag. Úgy érezte, eltűnt közülük egy fal, amely eddig talán túlzott óvatosságuk miatt volt ott. Várakozóan nézte a fiút, nem tudta, most mégis mit kéne tennie.
Cukrászda. Igen, be akartak menni a melegbe, hogy aztán együtt töltsék a nap hátralévő részét. Eltűnt belőle maradék bizonytalansága is, felszabadultan felnevetve, a másikra vigyorogva kezdte lassan tolni a rellonost hátrafelé, a bejárati ajtóhoz.

Richard J. Ifens

 Most egyáltalán nem izgat, hogy nekem mi bajom van, a megmentőmnek sokkal nagyobb baja esett. Néhány ütés mit számít, azok hamar eltűnnek, s csak az emlék marad belőle. De neki, neki talán, sőt biztos örök életére megmarad a vágás nyoma. Ezt tudom, hisz apám testén is számtalan heg éktelenkedik.
Épp próbálom lefejteni a férfi - merthogy látszik, hogy túl van a tizennyolcon - karjáról a ruhadarabot, ami eltakarja a a sebet, de ez sehogy nem akar összejönni. Aztán eszembe jut, hogy nálam van anyu bicskája, és most konkrétan a fejemet verném a falba, hoy ez miért nem jutott előbb eszembe. Akkor talán lehetett volna kicsivel nagyobb esélyem a férfival szemben. Bár ha elgondolkozom az egészen akkor már nem olyan biztos, hogy sokat segített volna a bicska, mivel a kezemet a földhöz szorította a térdével.
- Mégis hogy hagyjam? Hisz ez nem egy kis karcolás. Én nem hagyhatom, hogy itt vérezz el nekem. - mondom neki, a mosolyát figyelmen kívül hagyva, kicsit aggodalmasan. Lehet hogy ezt egy kicsit túlreagálom, de a vér... Nagyon vérzik a karja, és úgy érzem kezdek rosszul lenni tőle. Mindent elviselek, de komolyan mindent, csak ezt az egyet nem. Egy darabig bírom, de ha folyamatosan érzem a vér szagát, attól nagyon rosszul vagyok, és ez most sincs másképp. Kicsit megszédülök, és a fejem is fáj, de ezt talán betudhatjuk a pár perccel ezelőtt történt dolgoknak is.
- Nem... Nem ismertem őt. - Felelem, s tekintetem a férfi .....be fúrom, s egészen addig nem eresztem el tekintetét, míg ki nem mondja a következő, be nem fejezett mondatot, akkor lesütöm a szemem, s ismét a sebet kezdem el bámulni. Nem fejezte be a mondatot, de tudom mit akart mondani, vagyis csak sejtem, de szerintem ugyanarra gondolunk mind a ketten. Megbeszélni? Ugyan mégis kivel? Itt még senkit nem ismerek, csak őt, meg azt a rellonos csajt, asszem Blanka a neve. De senki mást nem ismerek még és egy idegenhez csak nem mehetek oda, hogy ezt elmondjam, talán el is küldene melegebb éghajlatokra, hisz én is ezt tenném ha egy vadidegen ilyennel jönne hozzám.
- Ezen mit lehet megbeszélni? Bárkivel megtörténhetett volna, és... én... nem tudok erről mit mondani. - mondom, s hangom végig remeg, én pedig a sebet figyelem. Eztán ismét csend száll ránk, és csak azt veszem észre, hogy remeg. Én nem remegek, sőt, a hideg eddig fel sem tűnt nekem, addig, míg még nem érzem az ő remegését. Megszorítom két, hideg kezét az én melegebb kezemmel, abban reménykedve, hogy kicsit fel tudom melegíteni a kezeit, és halványan elmosolyodom.
- És ugyan mit érnék el azzal, hogy ha ezt megtenném? - kérdezem teljesen nyugodt hangnemben. Nem is tudom mi van velem, nem is ismerek magamra, mert tudom, hogy máskor is reagálnék, mint ő. Azt a férfit is, aki anyámat bántotta, gyakorlatilag én küldtem a börtönbe, persze a zseniális ügyvéd segítségével. Ha anyun múlt volna, akkor az a férfi még ma is szabadlábon lenne. És most is szerintem pont ilyen a helyzet, és én nem tudom mi tévő legyek, bár az előttem álló férfi nyilvánvalóvá tette, de én mégsem tudom rászánni magam.

Yar

Keiko

Nagyon úgy tűnt, hogy a lányt könnyű bepalizni, és éppen ezért volt jó alany ahhoz, amire Avery kinézte magának. Nem esett nehezére elcsavarni a fejét, és Keiko szépen pirult is, ami részben az ital, részben pedig a bókok következménye lehetett, ahogy a fiú megállapította. Egyébként nem értette, hogy hathat bárkire is így az elvileg veszélytelen vajsör, amit ugye a kiskorúak is ihatnak, de egye fene, ő csak boldog az események ilyen fordulatától. Rá is tett még egy lapáttal, mikor a lánnyal még egy korsó sört rendelt neki, Keiko pedig szépen meg is itta, Avery pedig ahelyett, hogy a kikívánkozó kárörvendő vigyort láttatta volna, inkább csak szelíden-szendén mosolygott, tenyerébe támasztott arccal.
Aztán a lány végzett, Avery pedig felkelt az asztaltól és elindult kifelé.
- Egyelőre csak induljunk el, aztán majd meglátjuk - vigyorgott, úgy téve, mintha ő is becsípett volna kissé, de ez sem volt igaz. Odakint aztán elindult, felajánlva a karját a lánynak, hogy nyugodtak karoljon belé, és elkezdte észrevétlen sötétebb részek felé vezetni, hogy ne tűnjön fel senkinek azonnal, ha megtámadja. Végül az iskola irányába indult, mert az ösvényen sok olyan rész volt, ahol nem világított semmi.
- Jajj, várj, kikötődött a cipőm - engedte el a lányt és hajolt le gyorsan, úgy téve, mint aki tényleg az említett zsinórral küzd. Valójában viszont azzal foglalkozott, hogy a pálcáját a kabátja ujjából a tenyerébe csúsztassa, és mikor újra felkelt, akkor azonnal a lány mellkasához illesztette a pálca hegyét.
- Tarantallegra! - mondta rögtön, időt sem adva a lánynak, hogy megpróbáljon védekezni, aztán kedvtelve nézte végig, ahogy Keiko esetlen táncba kezd. - Nem kellene megbíznod olyanokban, akikkel egy koszos kocsmában futsz össze - vigyorgott rá, immár úgy, ahogy valójában szokott, kissé gúnyosan. - Capillux! - mondta a következő varázslatot, és egyre jobban tetszett neki a látszat láng, amit idézett. Valójában semmi maradandó sérülést nem volt szándékában okozni, de csak ez mentette meg a lányt attól, hogy ne locsolja le vízzel a tél közepén.
Egy darabig nézte, ezt a szép előadást, de aztán úgy hallotta, hogy többen is közelednek, úgyhogy gyorsan pontot tett a dolog végére.
- Locomotor Mortis! - intézte el, hogy a lány elhasaljon, aztán Finite-t intett (bár ebben nem volt biztos, hogy sikerülni fog, de szerencséje volt), és egy pillanattal később már mondta is a sóbálvány átkot.
Miután ilyen módon mozdulatlanná dermesztette a lányt, odament hozzá, és lehajolva elkezdett a pálcája után kutatni.
- Ha beköpsz, hogy én voltam, ezt nem kapod vissza épen. Imádkozz, hogy valaki erre járjon, mielőtt megfagysz - villantott rá egy lehengerlő mosolyt. - Viszlát!

Manda

Avery

Van, aki bírja az alkoholt, és több korsónyi ital után sem látszik semmi jele annak, hogy hatással lenne rá az alkohol. Ilyen például Hayate, a nevelőapám. Ő néha csak úgy önti magába a sok szakét, és mégis meg sem látszik rajta, talán csak a jókedvén, ami egyre nagyobb szokott lenni. Ellenben vannak olyanok, akik egyáltalán nem bírják az alkoholt, és ezek közé tartozom én. Mégpedig a nagyon súlyos kategóriába tartozom. De tényleg nagyon nem bírom a szeszes italokat, bár erről még semmit nem tudok, mivel tudomásom szerint ez az első ilyen alkalom. Nem számít most, hogy a vajsör az olyan ital, amit a diákok is hatnak, legalábbis az én esetemben nem. Eset egy kicsit gáz szerintem, mindegy is. Végül is hamar kiiszom a korsó tartalmát, és kapom is a következőt. A fejem pedig egyre vörösebb lesz, ami nem csak a vajsörnek tudható be, hanem nagyobbrészt a fiú bókjainak, amire igazán szavam sincs. Aztán elindulunk valamerre, igazából nen is tudom, hogy merre, de nem is törődok vele, csak örülök annak, hogy van társaságom. Felajánlott karját elfogadom, belékarolok, így akarva akaratlanul is hagyom, hogy ő vezessen. Nem is sejtek semmit, olyan kis naivan hagyom, hogy vigyen amerre akar, és természetesen ez lesz a vesztem. Nem is sejtek semmit, csak amikor már késő, és a pálcáját rám szegezi. Időm sincs reagálni, mivel azonnal kimondja az első varázslatot, én pedig esetlen táncba kezdek.
- Te kis... - szűröm ki a számon, már amennyire tudom. És aztán jön a második csapás egy aprócska láng látszatának képében. Tudom, hogy semmi.kárt nem okoz bennem, a még nagyobb rémületen kívül, de egy sikoltást hallatok, s néhány káromkodás is elhagyja a számat, amiből azonban a felét akkor értheti, ha tud japánul, egyébként nem.
- Fejezd be! Miért kell ezt csinálnod? - kérdezem, s már-már a sírás kerülget. Választ azonban nem kapok, csak egy gúnyos mosolyt. Olyan, olyan mint Erisé, amitől emlékek sora rohanja meg elmém, és ha nem táncolnék a Tarantallegra hatása miatt, akkor tisztán látszana remegésem. És megkapom a kegyelemdöfést, és a földre kerülök, s végül a sóbálványátokkal megdermeszt, és itthagy. Szerencsémre, vagy nem, nemsokára néhány talán az eridonba tartozó diák jön, és feloldja az átkot, én pedig ahelyett, hogy megköszönném, vagy bármi mást tennék, először csak nézem őket, majd felállok, és minden előzetes nélkül elszaladok. Egyszerűen nem tudok így senki szemébe nézni, olyan, olyan gáz. Ezekután kiben lehet megbízni? Ki tudja. Most csak szaladok, hogy minél hamarabb visszaérjek a kastélyba, és a lehető legkevesebb emberrel fussak össze.

Estefelé jár az idő - másnak talán szokatlan, hogy sötétben induljon útnak, Lilith számára azonban ez teljesen természetes. Nem kell a fénytől tartania, az utcalámpák pedig sokkal barátságosabb világítást jelentenek. Az egyetlen hátránya, hogy ilyenkor már kevés hely van nyitva, főleg egy ilyen kis faluban; mert Bogolyfalva kétség kívül aprónak tűnt Londonhoz viszonyítva, ahol párszor megfordult. Amikor eldöntötte, hogy a kontinensen fog iskolába járni, sokáig vacilált a Beauxbatons és Bagolykő - hogy is kellett kiejteni? - között. Még mindig nem állt igazán rá a szája erre a különös, barbárnak tűnő nyelvre és jóformán analfabétának érezte magát, mert hiába a táblák és feliratok, a furcsa szavak egyáltalán semmit sem árultak el magukról, nem is hasonlítottak arra, amit ismert. Az egész érthetetlen halandzsának tűnt, ami nem is csoda, hiszen csak pár napja érkezett és alig mozdult ki. Rá akart szánni néhány hónapot, hogy fejlessze a nyelvtudását, mielőtt tanulni kezd, mert többnyire csak a hallására támaszkodhatott és ha nem képes legalább megérteni vagy rögzíteni a hallott szavakat, akkor hiába kapálózik. Nyelvkönyve már volt, viszont jó lett volna valami egyszerűbb olvasmány, amivel bővítgetheti szegényes szókincsét. Ezért is indult útnak - tudta, hogy kell a közelben lennie egy boltnak, így fogta az erszényét, a pálcáját, kabátját és hosszú-hosszú sálját, aztán elindult bolyongani. Óvatosan, lassan sétált, hogy ne ütközzön neki semminek, méltóságteljesen kerülgetve az alattomos akadályokat, miközben a kirakatokat fürkészte. Sokkal könnyebb így akadni rá arra, amit keres, mint megpróbálni halandzsaszavakat betűzni.
Mire megtalálta Őszike néni üzletét, a meleg öltözete ellenére is átfagyott, így miután belépett, az előtérben ácsorgott, elgémberedett kezét melengetve és tornáztatva, megpróbálva érzést lehelni belé. Amikor senki sem sietett elő, hogy eligazítsa, nemes egyszerűséggel vállat vont és valamelyik zsebéből előbűvölte a szerkezetet (megszólalásig hasonlított egy mugli szemüvegre, de annál sokkal erősebben nagyított, akár egy távcső), amit olvasáshoz használt, hogy nekifogjon a gerincek böngészésének. Lassan haladt, találomra kihúzgálva egy-egy kötetet, majd vissza is tolva a helyére, miközben befelé araszolt a polcsorok közt. Frusztráltan sóhajtott egy idő után, mert ugyan semmi sem garantálta, hogy errefelé beszélnek angolt vagy franciát, mégis könnyebb lett volna, ha az eladó segítségét kérheti - azt ugyanis sikerült megállapítania, hogy a helyiség nem kicsi és padlótól plafonig, faltól falig, mindenhol könyvek sorakoznak, így ezzel a tempóval talán jövő hétre meg is találja, amit keres. Az viszont, hogy csak úgy feladja, nem volt opció. Meg kell tanulnia egyedül boldogulni.

la Faye.


* Estefelé közeleg az idő, a hőmérséklet pedig fagypont alatt van. Szállingózik a hó és kényelmes fehér takaró vonta be a tájat. Minden idilli és szép. Egy fekete pont jelenik meg, valahol a távolban a Fő utcza végén. Ahogy közeledik, jobban feltűnik a fehér rengetegben a bélelt, sötét talárba bugyolált ember alakja. Még a száját is betakarta fekete sállal, fejét csuklya fedi. Utálja a havat. Utál mindent, ahol mégjobban el kell rejtőznie. Az arcát emberek között akkor is takarni szokta, amikor kellemes az idő, így mondjuk még indoka is van erre a cselekvésre. De a hideg nem tetszik neki. Csípi az érzékeny bőrét, a hóról visszacsillanó fény pedig egyenesen bántja a szemét. De nem tántoríthatja vissza ez sem. Amíg nincs pálcája, addig muszáj lesz felkészültnek maradnia. A könyvtárban nincs sok könyv az igazán jó átkokról, vagy legalábbis Matilda nem hajlandó őket elsősnek kiadni. Vagy csak neki. Diszkrimináció. Pfej. Antihősnőnk végigballag az utca további boltjai mellett, sötét szemei végigsiklanak a kirakatokon, de nem látja ott a pálcakészítő műhelyt. Bennettnek megmondta, hogy Londonból kell beszereznie a pálcát, de most már lassan egy magyarral is beérné, csak legyen. Szörnyű. Alig mer kimozdulni a szobájából, ha pedig megteszi, akkor is nagy önuralmat kell tanusítania, hogy ne veszítse el a fejét. Nincs pálca, nincs átkozódás. Sajnos ezt mások nem veszik figyelembe, és amíg ő a körmeivel próbálna az illetőre támadni, addig egy sóbálványátok rá, és huss! Eris már a földön is heverne, ideig-óráig biztosan.
Elhalad a könyvesbolt mellett is, és legalább 5 méterrel arréb veszi csak észre, hogy mit is csinált. Visszasétál hát a bolthoz, mikor belép csak a csuklyát veszi le a fejéről. Érdektelenül végigpillant a temérdek mennyiségű könyvön, aztán meglát egy hófehér, fura alakot. Első ránézésre valami albínó lehet, de ki tudja manapság. Biztosan itt dolgozik, mert most hirtelen nem lát itt mást rajta kívül. Eris odaballag a furcsa szerzethez - aki akár az ő jin-je is lehetne -, aztán megszólítja. *
- Átkokról keresek könyvet. Hol találok?
* Bár azt nem tudhatja előre, hogy szegény lány nem itt dolgozik, és még csak nem is beszéli a magyart, amivel az imént szólt hozzá, de a hanglejtéséből igen rendesen kitűnik, hogy nem mézes-mázosan szólt, hanem elég durván és akaratosan. *

Kész labirintus ez a nem túl nagy üzlet, mint hamarosan rá kellett döbbennie, annyira nehéz tájékozódni a polcok közt - mindenütt könyvek, amiktől minden egyforma, színpompás masszává olvadt össze szemei előtt. Ráadásul a szemüveg nem sokat segít, ha mondjuk tárgyakról és azok távolságáról van szó, így párszor megbotlott már kósza párnában és összeütközött egy székkel is, ami halk szitkozódást váltott ki belőle - csak azért engedte meg magának, mert piszkosul fájt a sípcsontja és épp senki sem hallotta. Végül meg kellett állnia pihenőt tartani. Az okulárét levéve megszokásból elkezdi tisztogatni az üvegét, pedig nem is koszolta össze. Vacak, minősíti magában, mielőtt zsebébe ejtené, hogy meglazíthassa a sálját, mert mostanra kezd átmelegedni és lassan eléri a másik végletet, amikor a saját levében fog főni. Vajon érdemes visszajönni máskor, vagy rendeljen inkább bagolypostával valamit? Az a baj, hogy fogalma sincs, mit is keres, csak valami nagy és színes képekkel teli könyvet akart kitippelni magának, itt viszont hangyánál hangyább betűkkel töltenek mindent. És még a szótárt is otthon felejtette, pedig most legalább kikereshetné, hogy van a "gyermek", bár, ha nincs itt senki és táblák sincsenek, aligha menne vele sokra. Arra kapja fel a fejét mélázása közben, hogy nyílik az ajtó és megszólal a felette lévő csengő, majd lépéseket hall, amik egyenest felé közelítenek - egy meglehetősen gyászos küllemű ismeretlen tart felé, csak hogy átmenet nélkül nekiszegezzen valamit, ami leginkább félúton van kérdés és kaffantás közt. Lilith feje felett elegáns, cirádás kérdőjelek rajzolódnak, de nem, sajnos egy árva kukkot sem ért az egészből.*
- I beg your pardon but I do not speak Hungarian. Would you be so kind and either speak English or French?-*Mivel számára a magyar alapból nem tűnik túl kultúrált nyelvnek, kicsit bizonytalan azt illetően, vajon most tényleg gorombáskodnak-e vele, vagy csupán ez a nyelvvel jár. Amennyiben neki is ilyen ork intonációval kellene beszélnie, úgy sokkal nehezebb lesz elsajátítania, mint gondolta - az ő megszólalása és viselkedése közelít a kifogástalanhoz, ráadásul apró termetéhez érthető módon magas, tiszta hang társul.*
- If you are looking for the clerk, I haven't seen him.-*Teszi aztán hozzá, kezével a kasszaszerű pult vélt irányába gesztikulálva, mert a lány kitartóan mered rá, amennyire meg tudja ítélni. Ugyan eleve sértő, hogy személyzetnek néznék - ráadásul furcsa is, mert a kabátját ugyan kigombolta, de még mindig tetőtől talpig kinti viseletben áll - mégsem adja ezt a másik tudtára. Meglehetősen különös szerzetnek találja a szeme miatt, mely fekete lyukként sötétlik, nem látott még ilyet.

la Faye.



* A furcsa, már inkább fehérhajú szöszi megszeppenve néz Erisre. Ez a lányt némiképp felháborítja, az itt dolgozóknak nem pislogniuk kéne az éterbe, mintha most látnának először embert, hanem kiszolgálni. Aztán a lány megszólal, de nem magarul. Antihősnőnk neveltetésének köszönhetően a brit angolt remekül míveli, s ezért meg is érti, amit az albínó kérdez tőle. Először is, hogy nem ért magyarul, másodszor pedig, hogy ő beszéli-e ezen nyelvek valamelyikét? Eris keresztbe fonja maga előtt a karjait és úgy bámul a porcelánbabára. *
- Persze.
* Biccent, rövidre fogva, aztán az ismeretlen mutogatni kezd a pénztár felé és újabb angol mondattal traktálja. *
- Még sosem voltam itt, úgyhogy nem tudom, de rajtad kívül nem láttam senkit.
* Vonja meg a vállát. Ezek szerint a csaj nem itt dolgozik, akkor viszont bajban vanna, mert egyikőjük sem fogja megkapni azt, amit szeretne. Persze emiatt nem kell aggódni, azért biztosan eléggé feltalálják magukat a lányok, hogy ne vesszenek itt el kettecskén. Eris egy szó nélkül beveti magát a könyvrengetegbe, egszer pedig hátranéz kérdőn az ismeretlen, hófehér lányra, hogy jön-e utána. *
- Nem tudom mit keresel, de én megszerzem amit akarok.
* Vágja hátra, aztán elindul beljebb a boltba. A regényektől kezdve a szakkönyvekig, minden van. Csak épp az nincs, amit keres. Jól jönne egy eladói segítség, de így kénytelen lesz egyedül megkeresni az átkokról szóló könyvet. Közben persze vigyázni sem árt, ki tudja, hogy ez az angolul beszélő lány mennyire jártas az átkok szórásában. Ránézésre lehet tizenhét év körül, szóval simán rádobhat egy pár rontást anélkül, hogy bármi baja származna belőle. Éberség. *

A másik ingerültsége a lehető legkevésbé sem hatja meg, viszont felkelti az érdeklődését, mert bár eddig is előfordult, hogy ellenségesen, esetleg kifejezetten gorombán viselkedtek vele, ez többnyire csak azután kezdődött, hogy elhangzott a neve. Itt pedig szó sem esett bemutatozásról, véletlenül botlottak egymásba, így szokatlan volt. Kicsivel később megtudta, hogy a fekete lány sem látta még az eladót, ami azt jelenti, hogy vagy oltári pechjük van, vagy a tulaj láthatatlanná tud válni - határozottan bosszantó helyzet. A sötét hölgyemény azonban egyáltalán nem zavartatja magát, gőzmozdonyként csörtet hátrafelé, olyan határozottsággal, hogy Lilith pár pillanat erejéig eltöpreng, ha ennyire tudja, hol van, amit keres, akkor miért is akart tőle segítséget? A kicsivel később érkező mondat azonban rendet tesz gondolatai közt, mert ezt az intonációt már sokkal inkább érti és nem kerüli el a figyelmét arrogáns, dacos csengése - nem mintha magára venné, elvégre még véletlenül sem állta útját, ha vágtázni akar a helyiségben, csak tessék. Viszont olyasmit sejtet, amit nem hagyhat figyelmen kívül.
She has no idea where the book she needs is. Well, it'll be fun to watch. Mivel egyébként sem segítene rajta sokat a szemüveg, látása helyett mágiájára támaszkodik, a lány árnyékára koncentrálva és annak mozgását figyelve, ami a hangokkal kombinálva elég sokat elárul számára. Azt is, hogy időről időre hátranéz, őt ellenőrzive, ezzel meg-megszakítva a polcok böngészését. Lassan ballag utána, háta mögött összekulcsolva kezeit, és ahogy nyúlik a csönd, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy akármit is akart megszerezni a másik, nem elképzelései szerint alakulnak a dolgok. Lilith némán figyeli, elvégre a pihenője hosszát ő szabja meg, és ha most nem is talál semmit, még mindig visszajöhet másnap, mondjuk délelőtt, amikor valószínűbb, hogy lesz is itt valaki, aki segít neki eligazodni.*
- Amúgy ide jársz iskolába?-*Kérdezi végül, semleges hangon, azon töprengve, hogy amennyiben igen a válasz, vajon ez a sötét akármi az egyenruha-e, valamint, hogy valamennyi diáktársa ilyen modorban kommunikál-e? Persze, ez elég valószínűtlen, de olyan keveset tudott az itteni szokásokról, hogy inkább nem bocsátkozott találgatásokba.

Kowai
DECEMBER 15.
A mi napunk

Zsombi

Elindultam a könyvesbolt felé. Szinte mindent elintéztem úgy, hogy egy kicsit körülnézek. Hátha találok valami jó könyvet. Már úgyis rég vásároltam könyvet.  Most szabad egy kicsit többet költeni rá. Ezzel be is megyek a boltba. Eltervezem azért, hogy nem töltök túl sok időt bent,csak annyit amennyivel még marad időm a többi dolgot is meg venni. Lenne még mit vennem, de most már nincs kedvem így is nagyon-nagyon sok mindent vetem. A hogy belépek meg állok körül nézni. Nagyon érdekes. Labirintus könyvekből. Ez az első benyomásom a boltban körül nézve. Tetszik olyan kis tökéletes útvesztő. Már tudom, hogy ide sokat fogok jönni. Elkezdek sétálni a sorok között. És majd nem sikeresen el is esek. Hát ilyen az én szerencsém. Ha könyvek között vagyok, nem figyelek a lábam elé. Lenézek miben akartam el esni. Mily meg lepő könyvekben. Hát jobb lesz, felrakom őket egy polcra, mert valaki tényleg elesik és meg üti magát. Érdes könyvek egyet kiveszek közülük és a többit visszarakom. Vajon ki volt, aki ide rakta? Talán el akart bújni. Ami nem rossz ötlet. talán én is csinálok ilyet. Egyenlőre elindulok arra a merre a torlasz volt meg nézem hátha meg találom az építészt. Aztán nem tudom mi lesz .A hogy haladok sok érdekes könyvet látok. Sok mindent, amit majd el kell olvasnom. Egyszer csak meg látok egy fiút. egy jó könyv mellet ül,szerintem az nem kell neki.. Egy kicsit ismerős. Láttam szerintem a suliban. Hát mindegy. Köszönök neki miközben lehajolok a könyvért.
-Szia.
Várom, hogy vissza köszön-e. És közben felveszem a könyvet. Meg nézem egy kicsit jobban. Érdekes könyv nagyon szimpatikus. Lehet, hogy megyek is. Hagyom olvasni a fiút.

Zsombi

Imádok könyvek között lenni. Úgy hogy ez a hely tökéletes. Olyan, mint egy háznyi csoda. El is nevezem Csodaországnak. Bent olyan szép rend van, persze csak a maga módján. Ahogy jobban körül néztem minden sorban van. Az írok szerint abc-ben csoportokba rakva. Mindenek van helye,de mért ne lenne?Ezen elmélázva sétálok a sorok között. Olvasom a címeket és írókat. Sok olyan van akiről még nem is hallottam. Elindulok a meserészleg felé. Ha jól számolom. Már jó rég olvastam mesét, már jól esne. Na meg is van a sor. Bár itt van egy torlasz. Talán oda nem szabad menni? Hát meg látjuk mi lesz, ha elpakolom a könyveket. Hát nem történt semmi. A könyvek a polcon, én nem érzem, hogy bármi varázslat meg támadót volna. Elindulok újra. A sorok között most már ott a hol a fal állt. Nagyon érdekes mese könyvet találtam. De ami a legjobban tetszett egy fiú mellet volt. Hát akkor elkérem tőle. Kedvesen mosolyogva meg szólítom.
-Szia.
Erre bár pillanatig nem reagál, már kezdek azon gondolkodni, hogy alszik. De lassan felnéz,magára mutat némán kérdezve hogy neki szóltam-e. Ezen meg lepődőm kinek szóltam volna? Aztán rájön, hogy mivel más nincs itt csak őneki szólhattam. Elég érdekes kis fiú. Nagyon vicces hogy olyan zseni arcot vág ehhez. Ezen egy kicsit nevetek. Bemutatkozik. Udvariasan elkezd kérdezni. Mosolyogva válaszolok.
-Én Állia vagyok. A melletted lévő könyvet. Hát szerintem a mese részlegen.
Hát úgy látszik nagyon öregnek látszom. Hogy meg kérdi hogy szeretem-e a meséket. Hát szeretem. Akár milyen vén vagyok.
-Szeretem a meséket. Mért?
Teszem fel egy kicsit kíváncsian a kérdést. Remélem, nem vagyok olyan öreg hogy furcsának néz. E közben le hajolok a könyv ért. És meg mutatom neki hogy melyik re gondoltam. És meg kérdem, hogy kell e neki.
-Ezt olvasod, vagy oda adod nekem?
Remélem csak épp mellette volt és nem kell neki. Vagy legalább hajlandó meg válni tőle.

Ombozi.
DECEMBER 15.
A mi napunk


* Pálca nélkül boldogulni egy boszorkánytanoncnak olyan, mint kard nélkül tanulni egy lovagnak. Jó, nem rossz, de mégsem az igazi. Az utóbbi időben ezért a sötét szemű lány szörnyen ideges, David eltűnt a meccs után az éterbe, a szobáját meg azóta, mióta elcsente a pólóit, rendszeresen zárva tartja. Kellemetlen. Most már ott tart, hogy lejőve a faluba megejt egy pálcavásárlást is, de mi lenne abból? Az anyjának el kell számolnia minden egyes knúttal, erre a nagy tételre mégis mit mutathatna fel? Ha pedig elmondja, hogy mire is ment a pénz, ő is csak annyit tenne, hogy kötelezné a Bennett gyereket; fizesse ki a tartozását. *
~ Arra pedig várhatok. Idáig is arra vártam. ~
* Felrobbanna a dühében, de most másra kell koncentrálnia. Más fiúra, más tervre. Egy megbeszélt kis napra. Egy szövetség kibontakozására. 10 órát beszéltek meg, tíz perccel előtte érkezik, röviddel azután, hogy Ombozi már bement. Nem helyesli az üzletet, sőt, kifejezetten rossz ötletnek tartja. Mivel nem látja még sehol a fiút, benyit, nem fog miatta fagyoskodni. És nocsak! A másik már az eladóval szemlélgeti az egyik hordó tartalmát. Szemöldökeit összehúzva siet a fiú mellé, senkinek sem köszön. Elhúzza Ombozi karját a kabátjánál fogva, kicsit odébb, hogy nagyon ne hallja őket a boltos. *
- Te teljesen megőrültél! Van fogalmad róla, hogy ezzel lebukhatunk? Csak idejönnek megkérdezni, és máris büntetőmunka plusz pontlevonás. Ennyit nem kockáztathatunk!
* Sziszegi a fogai között a fiúnak, még halkabbra is vette magát, hogy ne legyen olyan feltűnő. *

Ombozi.
DECEMBER 15.
A mi napunk




* Amikor megérkezik a boltba, felfokozott indulatoktól telve rángatja el Ombozit, hogy lehordhassa a hülye ötlete miatt. Igaz, hogy pálca nélkül az erdő kész öngyilkosság, de így az extra nagy tétel gyanút kelthet bárkiben, pláne, hogy ha a csíny beválik, az egész iskola erről fog beszélni. Mivel nem festmények rongálásával kezdenék a bulit, ezért csak büntetőmunkát kapnának, nem is keveset, de legalább nem csapnák őket ki. A lebukást viszont ki kéne kerülni minden áron. *
- Ó elnézést, piperkőc uraság.
* Morogja a fiúnak, mikor az végigsimítja a kabátja ujját. Aztán nyugtatni kezdi, hogy nincs is mitől tartania. Eris értetlen tekintettel hallgatja végig a kis bemutatkozást, meg azt, hogy ő Garai Izabella lenne, és együtt, mint egy kedves, ártatlan kis párocska a Navinés bulira vinnék el a dögöket. Noel szemei csak úgy csillognak, nagyon okosnak hiszi magát, csak hogy elfelejtett valami igen fontos dolgot. Eris ismét megragadja a fiú karját, most erősebben szorítja, és idegesen sziszegni kezd. *
- Ebben csak egy bökkenő van drágám. Az én arcom eléggé felejthetetlen.
* Céloz itt a furcsa, sötét szemeire és a keresztre az arcán, amit ha akarna se tudna semmivel eltakarni, így sajnos Ombozi terve megdőlni látszik. Még ha sikerül is beadni, hogy Ő, a Sötétség Úrnője, a Káosz Istennője, aki talpig feketében van, és ennél jobban nem ríhatna le róla, hogy a sárkányokhoz tartozik, Ő bizony Navinés és meg akarja lepni a kis háztársait. Ennyire senki sem lehet ostoba! Ha bejön ide valaki, és megkérdezi ezt a fickót, hogy kik vittek innen puffskeineket, rögtön neveket mondana, illetve hogy hogy néztek ki. Hogyan is? "Az egyik egy magas, jó kiállású, sötét hajú fiú volt, a barátnője arcán pedig volt egy kereszt." *
~ Egyedül kellett volna nekiállnom. ~
* Morog magában, már majdhogynem felrobban a dühtől, amiért ennyire naiv a fiú. Tény, hogy tényleg nincs sok értelme ezért megöletniük magukat az erdőben. De attól még.... Szóra nyitná ajkait, hogy ellenkezzen, de Noel máris belekezd a színjátékba. Eris ijedt tekintettel pillant a vállára, ahol most a fiú keze nyugszik. Kényelmetlenül érzi magát, mikor a másik a fülébe suttog, itt helyben felképelné Ombozit és visszamenne a klubhelyiségbe. Bírja a srácot, de valamikor tényleg nincs helyén az a csöppnyi esze. A pulthoz invitálja őt, folytatja a játékot, a sötét szemű lány kénytelen innentől belemenni, mert csak még jobban magára vonná a figyelmet. A fiú a hajával kezd bíbelődni, kedvesének szólítja. Jól van, ha játék, akkor csinálják rendesen. Eris a legédesebb arcát veszi fel, amit talán egy kicsit ügyetlenül is tesz, mert még soha nem tette. Egyik kezét ráteszi a fiú azon ujjaira, amivel vele játszik. Látszólag, mint a szerelmesek, csupán megfogta, pedig valójában jó nagyot csíp bele a körmeivel úgy, hogy senkinek sem tűnik fel Noelen kívül. *
- Ugyan Gábor, ne légy már ennyire kisstílű. Tudja hogy van ez, nem meri túlzásba vinni.
* Eris mosolyog, még pedig nagyon aranyosan, és a legcukibb, legkedvesebb hangjával képes beszélni. Legyint. *
- Arra gondoltam, ha van még két hordóval, elvinnénk azt is. Tudja, a család is elég nagy, mindenki imádja ezeket a kis angyalkákat. Mivel is táplálkoznak? Nehogy addig bármiben hiányt szenvedjenek.
* A terv az, hogy Noel fizessen mindent az ostobasága és a színjátéka miatt, illetve, hogy mindent jól csináljanak. Közelebb húzódik a fiúhoz, ez külső szemlélőnek megint csak úgy tűnhet, hogy Izabella fülig szerelmes ebbe a srácba. Persze ez az egyik legnagyobb fenyegetés, amit most talán még meg is érezhet Noel. *