Allison Cambell nevében - Nyári Évi
Még midig alig tudja elhinni, hogy itt van Magyarországon, a Bagolykő védelmező falai között. Nagyon várta már ezt az időszakot, s bár a magyar még elég döcögősen megy neki, boldogan szóba áll akárkivel, aki csak feléje jön. Igaz, hogy azt már nemigazán értik a szembejövők, hogy miket karattyol itt össze, de a szeme csillogásából láthatják, hogy jó szándékkal beszél velük. A kis kéziszótárt azért mindig magánál tartja, hátha egyszer olyan helyzetbe kerülne, hogy szüksége legyen rá. Ma is azt a könyvecskét tanulmányozta, közben meg dúdolta a tegnap este komponált dalát, mikor beugrott, hogy még nem is nézte meg az itteni falut. Pedig biztos izgalmas lehet és talán még hasonlít is Roxmortsra. Bár oda csak engedéllyel járhattak le, ami meg nem olyan felüdítő, mikor már nyolcadszorra könyörögsz, hogy fogadják el a kis lapocskádat.
Könyvét ledobja az ideiglenes ágyára, majd kihalászik egy morzsaszínű kardigánt a bőröndjéből, és már indul is ki az ajtón. A folyosóra érve ugyanúgy köszön mindenkinek és még az sem zavarja, hogy néhányan furcsán néznek rá, amiért még a járkáló manóknak is szán egy röpke üdvözletet. Így megy végig az iskolán, majd egy fél óra múlva már lenn is áll a falu kövein, ahol először eltátja a száját, majd megindul arra a helyre, ahol a legvalószínűbb, hogy összetalálkozik egy új kedves idegennel. Napok óta várta már, hogy megismerkedjen egy számára még ismeretlen emberrel, hiszen mindig is szerette a társaságot. Kár, hogy eddig még nem volt szerencséje elcsevegni valakivel, mivel ugye az ellenkező nyelv miatt ez nem épp könnyű, és bár tanulmányozza a magyart, még a teljes elsajátításra várni kell. Elő is veszi a már említett könyvecskét, és a kirakatokban lévő irományokat próbálja lefordítani a saját nyelvére, mikor hirtelen nekikoccan valakinek.
