37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
A falu határa - összes hozzászólása (4272 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 142 143 » Le
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. május 13. 23:10 Ugrás a poszthoz

Yari

Az utóbbi hetek feszültsége, alváshiánya és gondjainak súlya ezzel a viselkedéssel úgy néz ki, lekerül a válláról. Tagadhatatlan, hogy olyan oldalát mutatja, amit eddig még soha, nyűgös, hisztis, mérges…továbbra is, de ahogy látja, ezzel többet árt, mint használ nem csak a másiknak, de önmagának is, szépen megpróbálja magát visszarántani a normális körülmények közé. Hozzátehetjük kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de azért megtörténik.
Kisimulni látszik az arca és tisztulni a tekintete, bár egyelőre kerüli a Drágáét. Magában kezdi rendezgetni, hogy hogyan sikerült idáig eljutnia. Ő még önmagát is képes meglepni ezekkel a megmozdulásaival. szépen végighallgatja minden szó nélkül, előbb az új élményekkel, aztán az emberekkel kapcsolatosat, a lezárásra pedig csak egy félmosolyt enged meg Yar felé. Aggályok és kételyek azért akadnak benne bőven, de lassan újra megszólalásra készteti magát, az előbbi megszólalása nem jött épp a legjobban, de kicsúszott, az már úgy is mehet a levesbe alapon nem is törődik vele többet.
- Furcsa az egész, és nincs, aki ott legyen melletted. Tudod hányszor éreztem már ezt? Hányszor gondolták jobbnak, ha nem szólnak erről meg arról? De nem is ez számít, én is hiányollak, de ezzel úgy sem tudok mit kezdeni, jó helyed lesz ott.
Teljesen nyugodtan mondja végig, most a rideg hangvétel sincs, kellemesebb és közvetlenebb, mint eddig, bár volt bőven csüggedtség még benne. Egy kicsit elborultabb hangnem és erőteljesebb gondolatok következnek, amit már a kimondásukkor megbán, de nem is igazán foglalkozik most azzal, mert már az Ő mondatai csengenek vissza a gondolataiban újra és újra.
~ Teljesen rosszul gondolod. Igen, az lehet, hogy nem vágtam volna hozzá vigyori arcot, és az is lehet, hogy nem én lettem volna a nagy segítség a költözésben, de biztos lehetne benne, hogy nem tartanám vissza. Ki vagyok én, hogy megtegyem? Ha menni akar, menjen, aki maradni akarna, úgy is maradna, az erőszakos marasztalásnak meg semmi értelme. Azt hittem, ennyire legalább kiismert, hogy nem erőltetném rá az akaratom, főleg ha az övével ütközik. ~
- Nem, nem akarom a fejedet venni. Semmit nem akarok tenni, nem rád kéne haragudnom… - hanem saját magára, de ezt nem teszi hozzá, inkább, mint aki csak levegővétel miatt szakította meg a mondatát folytatja. – Féltem, félek és félni is fogok. Általában az emberek csak úgy kisétálnak az életemből, még ha tudok is a terveikről, eltűnni szó nélkül szoktak. Ezt többször nem akarom átélni. – Nem is tudná, mert valószínűleg vagy összetörne, vagy olyan rideggé válna, ami embertelenül elszigetelné mindentől.
- Érted már? - Visszasétál hozzá, kezeivel a térdeire támaszkodik. – Ne tégy semmit.
Nem tudni, hogy most igazából mire vár, de csak néz rá, már teljesen elhagyja a lesújtó, haragos tekintetét, reméli, hogy ezek után nem löki el magától, a pad mögé sétál, hátulról átkarolja, és a hátának dőlve bújik hozzá szorosan.
- Ha csak a hajad szála görbül, egyenként végzem ki az összes kéket, abc sorrendben. – Mondja halkan, de abban biztos, hogy Yar hallotta. Ez a tanév is elkezdődik valahogy, meg kell hagyni.
Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2013. május 13. 23:26
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nagy B. Dominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 14. 22:56 Ugrás a poszthoz

Keresztanyu *-*

A tekintetem hol a tón, hol a többieken volt. Az Eridonosok egész jó fejek, hogy elhívtak magukkal, és elnézik azt, hogy még nincs kedvem beszállni a játékba. Nem félek a játéktól, vagy a srácoktól, mert otthon is sokat játszottunk bújócskát a csapattársaimmal, csak ezt a helyet nem ismerem annyira, és nem lenne jó, ha eltévednék. De legalább mondhatnám, hogy olyan helyet találtam, ahol nem akadnak rám. Hiszen ez a játék lényege, hogy olyan helyre bújjon el valaki, hogy akinek meg kell keresnie, az ne találja meg. Most senkit sem látok, így megfordulok, és tovább figyelem a víztükröt. Észreveszem, hogy a szemeim nem olyan kékek, mint szoktak lenni, és ez biztosan a kontaktlencse miatt van. Nem értem, hogy miért, pedig elvileg nem színezett, vagy micsoda, de kivenni meg nem vehetem, mert nincs itt nálam a szemüveg.
Miközben figyeltem magam a víztükör felszínén, egy alak rajzolódik ki a fejem mellett... mégpedig egy ismerős alak, csak valahogy nem tudom elhinni, hogy tényleg az e, akire gondolok. Mikor kimondja a nevemet, összerezzenek, hiszen az már régen rossz, ha egy olyan helyen tudnak rólam, ahol még csak most járok elsőnek. Lassan megfordulok, hogy a saját két szememmel lássam az illetőt. Nem akarok hinni a szemeimnek, és a meglepettségtől talán, vagy nem is tudom, hogy mitől, de a következő pillanatban már landolok is a vízben. Talán a hirtelen jött sokk hatás, hogy a Keresztanyámat látom magam mögött, ezt váltotta ki belőlem. Még jó, hogy becsuktam a szemeimet, különben kimosta volna a lencséket belőle, és most vakként motoszkálhatnék kifele a tóból. Így is beletelik, vagy öt percbe, de sikeresen kijutok a vízből. A ruhámból, viszont patakot lehetne árasztani, annyira csöpög belőle a víz. Megtöröltem az arcomat, majd a nőre pillantottam, aki kiköpött olyan, mint a Keresztanyum. De ez képtelenség, hiszen ő nem, vagy mégis!?
– Tényleg te vagy az Keresztanyu? –halványan, de ugyanakkor kíváncsian mosolygok rá. Ez biztos csak egy álom, mert az én rokonságomban nincs más, aki tudna varázsolni. Kicsit megszeppenve ácsorgok ott előtte, még az a szerencse, hogy nem remegek, hiszen a víz kellemesen meleg volt. Csak azért még sem a legjobb vizesen ácsorogni. Miért nem tudok én egy olyan bűbájt, ami megszárítana...!?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 15. 10:44 Ugrás a poszthoz

Szellemidézés

Nem igazán érti, miért kérdezgetnek a többiek a vérről, elvégre nagyon sok horror film eleme, hogy vért kell áldozni. Vagy ők nem tudják? Na jó, ő sem horroron nőtt fel, csak Holger Lindgren mindig mesélt neki valami részletet a "legújabb szerelméből". Mindegy is, mert őt éppen kiveri mindjárt a hideg verejték és félelem járja át percről percre. Meg is mondja nagy felindultságában a magáét harcias köntösben a szervező úrnak, sőt a válaszra bólint is nyomatékosan, hogy naná, hogy megfelel. Igazából ő maga sem tudja, mire jött a nagy felindultsága, de ha hibáztatnia kellene valakit, az az adrenalin volna.
Summa summarum egy adott ponton már mindannyian bekecmeregtek a pentagramm közepébe. Most kellene rázendíteniük, hogy "A kör közepén állok"... átírva pentagrammára persze. Körben kell elhelyezkedni, rendben. Mivel Leen vérdonor lett, marad, hogy Kat mellé áll be a gyertyájával egyetemben, hiszen ugye Alex is gyertyatartóba ment át véreskedési önkéntessége mellett. Konkrét személy nincs, akit meg akar idézni, azaz lenne, de kétli, hogy párezer kilométeres távolságban levő testeken is működik a dolog. Inkább hagyja békében nyugodni az édesanyját a stockholmi temetőben.
Érdekes, hogy mostanra, az események közepére kezd elszállni a félelme. Inkább dühös, bár a jó ég a megmondója, miért. Vagyis nem, amikor fél és már nagyon-nagyon fél, akkor szokott dühbe gurulni, csak ezt még sosem figyelte meg önmagán. Kezei között a meggyújtott gyertya kicsit remeg, az ajkai pengevékonyak a feszültségtől, de már szinte teljesen elpárolgott az a fojtogató félelem belőle: lassan mindet felőrölte a semmire sem irányuló, mégis létező dühbe gurulása. Ez csak akkor kezd visszaszivárogni kicsit, mikor a fonográf recsegni kezd, s nemsokára egy beazonosíthatatlan hang szól ki belőle földöntúli mivoltában. Él a gyanúperrel, hogy ugyan mi van akkor, ha a kedves szervező mindezt csak megrendezte és nincs is semmiféle szellem, csak az ő marháskodása? Nos egyelőre félreteszi ezt az ötletet, mivel sem bizonyítéka nincs, és az előérzet sem túl erős; inkább teret enged visszatérő vacogásának.
A hang hallhatóan poénosra veszi a figurát, amitől ő is átzökken valamiféle idióta állapotba, mint már az megtörtént párszor, mióta fejbe lett csapva egy tablóval. Vagy mióta eljött ebbe az iskolába? Bizony, azóta kicsit eltért a megszokottól, hiszen túl sok új behatás érte. Mellettük a macskás lány (Ágota) szólal fel elsőnek, ő pedig valahogy a végén nem állja meg, hogy rá ne kontrázzon tőle kicsit szokatlan módon.
-A harisnyaméreteden kívül, persze. És a melltartód száma sem érdekel.- na tessék, megint totálisan ideges és így vezeti le. Kat érezheti, hogy erősebben szorítja meg a kislány a kezét és közben ő maga rágni kezdi a szája szélét.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 22. 13:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Szendrei Véda
INAKTÍV


A Navinések volt VédAnyja <3
RPG hsz: 59
Összes hsz: 5600
Írta: 2013. május 16. 23:06 Ugrás a poszthoz

Keresztfiú *-*


* A házvásárlás mindig nagy elkötelezettséget jelent. Egyrészt nagy anyagi teher, még ha nem is kell hitelhez folyamodni, másrészt roppant körültekintően kell kiválasztani, hiszen nem csak egy épület mellett tesszük le a voksunkat, hanem egy olyan hely mellett, ami hosszú ideig a lakhelyünk lesz. Az sem utolsó szempont, hogy csak egy lakást veszünk, amiben elszaladnak mellettünk a napok, vagy pedig igazi otthonná lakjuk be. Az csakis közösen mehet, csupa szép és praktikus dologgal kell körbevenniük magukat, semmiképpen sem szeretne egy kirakatlakást, amiben semmihez nem lehet érni, mert dicsekedni kell vele a vendégnek, hogy itt bizony milyen patinás rend uralkodik mindig.
Remélhetőleg a lányok nem haragszanak, hogy most nem hozta őket ide, de még maga sem tudja, hogy melyiket szeretné, meg hogy van-e egyáltalán eladó ház a környéken.  Az is lehet, hogy feleslegesen jött le a faluba, mert egyet sem fog látni, úgyhogy majd a Boglyas téren lévő hirdetőtáblán fog keresni ajánlatokat. Egyáltalán arról sincs fogalma, hogy a varázslóvilágban milyen áron árulják a házakat, mert amikor legutóbb vásárolt egyet, akkor azt muglipénzért tette egy egyszerű kis falucskában, ahol nem voltak védve a lakosok különböző erős védőbűbájokkal a kíváncsiskodó szemek elől. Meg ugye az sincs ingyen, hogy a forintot átszámolják varázslópénzbe. Majd holnap azt is megérdeklődi, amikor elviszi Ririt a suliba.
De most nem is ez a legkülönösebb, hanem az, hogy kivel találkozott itt, a hegyek között elrejtett varázslófalu szívében. Domi nagyon megszeppent attól, hogy itt látta a keresztanyját- valljuk be okkal. Mert ugyebár Véda tudott arról, hogy a családban van varázslóvér, csak még régebben kihunyt az erő az egyik felmenőben, így nem terjesztik, hogy valakiben még lakozik. Dominic azt hihette, hogy Ő az egyedüli a famíliában, emiatt is a nagy meglepetés. Egy laza fürdővel próbálja lehűteni a kedélyeket, a nő már hiába kap felé. Ahogy a kis legény próbál kikászálódni a vízből az egészséges kezét nyújtja felé.* - Gyere, hadd segítsek! *Mondja finom hangon, miközben az arcáról a meglepettség, az öröm és a büszkeség furcsa keverékét tudja leolvasni az ember.  Előveszi a pálcáját a táskájából, majd egyenként a fiú ruhadarabjaira irányítja, s elmondja a megfelelő varázsigét, hogy teljesen megszáradjon Dominic.* - Így csak kényelmesebb. Én vagyok, ne félj! Gyere, üljünk a pa…* Folytatja kedvesen, amikor is meglátja, hogy az imént elhagyott ülőalkalmatosságát már elfoglalták, sőt a közelben nincs is másik szabad hely.* - A fűbe. El kell mondanom valamit a családunkról. * Megfogja a fiú karját, finoman húz rajta egyet, ezáltal nyomatékosítva kérését. Ha a fiú nem menekül el sikítva és követi, akkor kényelmesen elhelyezkedik a tökéletesre nyírt gyepen.* - A családunk elég régóta varázserővel bír… én is, az ikrek is… tudod… a nagyszüleink testvérek voltak, az én nagymamám boszorkány lett, míg a tiednek valamiért nem jött ki az ereje. * Úgy tudja, hogy mindent megtettek, hogy valamit előcsalogassanak a hölgyből, de csak nem sikerült.* - Emiatt muglikként kezdtek élni, és el is titkolta a varázserejét, anyukád sem hallott róla. Mi pedig tiszteletben tartottuk a kérését. *Meséli tovább némileg határozottabban, mint az elején. Így kicsit nehéz volt a szokásos családi rendezvényeket megtartani, de nem tehettek mást. Valószínűleg kellemetlen lett volna a fiú édesanyjának is, hogy ő nem képes varázsolni, míg mások igen. Konfliktusok forrása is lehet egy ilyen különbség, még ha összetartó is a család, mint náluk.*- Akiknél van varázslófelmenő, akár nagyon távoli is, felütheti a fejét a mágia. Így lettél Te varázsló, és én ennek nagyon örülök. Büszke vagyok Rád! * Fejezi be boldogan mosolyogva, most is alig tudja elhinni, hogy Dominicből varázsló lett. Gyengéden megsimítja a fiúcska karját, ezzel bátorítva a kérdéseire. Biztosan rengeteg van, az egész váratlanul zúdult a nyakára. Remélhetőleg most már újraéled a mágia a família ezen ágában is, a fiún a világ szeme. *
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. május 17. 11:58 Ugrás a poszthoz

Bogárkám
04.17. 15:34

Egyelőre nem tudja, hogy mit kéne tennie. Ő mindent elmondott, még ha későn is, de ha megszakad, sem tud többet tenni, és nem is akar. Elmondja, amit kell és ennyi, de a fogadtatás nem változik egy kicsit sem. Nem volt még ilyen helyzetben, mindig is tudta kezelni akivel volt, valamilyen módon, de most nem találja  a helyét. Ez azért lehet, mert nagyon szereti Amandát, és megbántani nem akarja, mivel ő hibázott, de megalázkodni sem szeretne. Végül is úgy néz ki, hogy Candy visszatér a valóságba, hiszen a vonásai megváltoznak. ~ Talán Ő is végiggondolta, hogy ez nem megoldás. ~ Reménykedik, de mást kap válaszul. Amanda fél, hogy elveszítheti őt, csak nem így mondja el. Azt már észrevette, hogy a Drága nem szereti kimondani az erős szavakat, csak nagyon ritkán és csakis olyan helyzetben, ahol úgy érzi, hogy muszáj közölnie. Nem nagyon repkednek közöttük a szeretlek és hasonló nagy horderejű szavak, de a másikra nézve pontosan tudják, hogy ez így van. Őszinték egymáshoz, és ez legtöbbször jó, de most például nem annyira jön ki pozitívan az őszinteség.
- Remélem, hogy jó helyem lesz. Rolinak sem tetszik, szóval az ő oldaláról is megkapom a magamét. De majdcsak megbékél – ahogy remélem te is, mondaná, de aztán a gondolatai az elméjében maradnak, nem kerülnek kimondásra. Amanda viszont megint rákontráz az előzőre és eléri, hogy Yarista kiakadjon, mint az ingaóra. Nagyon rossz érzés kúszik végig a tarkóján, egyenként állítva fel a pihe szőrszálakat, és még finoman bele is libabőrözik. ~ Hülyeségeket gondolsz, verd ki gyorsan a fejedből! ~ Feddi meg magát, mielőtt világvége hangulatban kezdene el gondolkodni. Tudja, hogy a hibáját nem lehet már kijavítani, de enyhíteni talán lehet az ez által gerjesztett haragot. Mégis újabb meglepetés éri, amikor a Drága is kinyilvánítja a szeretetét, és most kezdi el igazán felfogni Yarista, hogy mennyit jelent a lánynak ő, és ez nagyon meghatja a fiút.
- Értem, megértem. Én nem vagyok olyan, remélem, hogy nem.  Még csak véletlenül sem szeretnék kisétálni az életedből, hiszen szeretlek… - a végére már elhalkul a hangja, egy sóhaj kíséretében, miközben üldögélve figyeli a közben hozzá odasétáló Kedvesét. Néz, rá szomorúan mosolyogva, majd Amanda mögé jön és átkarolj őt. Szinte automatikusan nyúl a lány alkarjához és erősen magához szorítja, a fejét a lány arcának dönti.
- Sajnálom, de nem tudom tétlenül nézni, ha szomorú vagy - odafordítja a fejét, és megcsókolja Őt, amennyire ebben a pózban lehetséges.
- Jó, ezt majd híresztelem és akkor félni fognak. Egyelőre ők félnek tőlem és Rolitól, aki az egyiküket megharapta, a másikukra pedig tüzet fújt. Örülök azért, hogy nagy baj nem lett belőle – idézi fel a belépőjét a kis sárkánnyal. Akkor ugyan nem volt vicces a dolog, a levitások óvatlanok voltak nagyon, de szerencsére meg tudta fékezni a komolyabb bajt, amit generálhattak volna a kíváncsi kékek. Elmosolyodik és lemászik a padról, odasétál Amandához, a kékjeit a lány tengerszín szemeibe fúrja, a homlokukat összeérinti.
- Sajnálom és szeretlek. Nem akarlak elveszíteni – közben a kezeivel átöleli a lányt, és újabb csókokra emeli az ajkait. Reméli, hogy a lány megenyhült már annyira, hogy ezt a súrlódást teljesen simára csiszolják, és mehet minden a régi kerékvágásban. Legalábbis hasonlóan, hiszen már nem tudja esténként becserkészni őt, mondhatni bagolykövi léptékben ég és föld lett a távolság közöttük.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nagy B. Dominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 17. 19:23 Ugrás a poszthoz

Keresztanyu *-*

Valami nincs rendben. Az, hogy Véda itt van mellettem, egyszerűen hihetetlen. Én azt hittem, hogy nincs senki más a családban, aki varázsolni tudna, de ezek szerint mégsem. Csak nem értem, hogy akkor miért nem lehetett ezt nekem elmondani? Akkor sokkal könnyebben feldolgoztam volna, és nem érezném magam különcnek. De így, hogy senki nem szólt, kicsit rosszul esett a dolog, viszont ezzel ellentétben, nagyon is örülök neki. Keresztanyu a legszuperebb, és most, hogy itt van velem, már nem érzem magamat olyan egyedül. Mosolyogva elfogadom a segítségét, így már könnyebben ki tudtam mászni a vízből. A szemembe lógó vizes tincseket, gyorsan kisöpörtem onnan, hogy jobban szemügyre vehessem a nőt, aki az imént segített. Tényleg Véda van itt, és nem valaki, aki teljesen úgy néz ki, mint ő. Ezt szavaival is alátámassza, de előtte még megszárítja a ruháimat.
– Igen, így sokkal kényelmesebb. Köszönöm Keresztanyu. Nem félek, csak meg vagyok lepve, hogy itt látlak. –mosolyogtam rá, már jobban felbátorodva, mint az előbb. Követtem, és kényelmesen leültem mellé a gyepre. Minden figyelmemet ráfordítottam, mert nagyon is érdekelt, hogy mit szeretne mondani a családunkról. Nem szóltam egy kukkot sem, csak figyelmesen hallgattam a szavait.
Nem erre számítottam… Foglalkoztatott ugyan a kérdés, hogy miért lett belőlem varázsló, még a szüleimből nem, de azért ez nem fordult meg a fejemben. Nem tudtam egy szót sem kicsikarni magamból, csak lesütöttem a szemeimet, és megöleltem a Keresztanyumat. Próbáltam magamban összerakni egy értelmes mondatot, hogy valamiképpen reagáljak erre, de nem jönnek most a szavak. Csak csukott szemekkel karolom át Védát, és ajkaim kicsit meg is remegnek. Nem akarom elsírni magam, de nagyon kísértenek a könnyek.
– Csak nem értem, hogy miért… Miért nem mondta el ezt a mama… –sóhajtva nyelem le a feltörő könnyeimet. Haragszom, mert senki nem szólt erről, és most kell megtudnom, ráadásul a Keresztanyumtól. – Köszönöm, hogy elmondtad, és örülök, hogy büszke vagy rám. Nem hittem volna, hogy ilyesmi meg fog velem történni, de ha tudtam volna, hogy van varázserővel bíró személy a családban, akkor nem ért volna váratlanul. –elengedtem őt, és már mosolyogva mesélem neki a véleményemet. Majd a legközelebbi családi találkozókor megemlítem a mamának, hogy mi is van. Már úgy is mindegy, mert tudom, hogy miért vagyok varázsló, de azért szeretném megtudni, hogy miért nem mondta el. – Nem hittem volna, hogy itt találkozok egy családtaggal. Hogy-hogy itt vagy? Talán a közelben laksz? –kérdeztem, kíváncsi és csillogó szemekkel. Ha igen, az csak jó lehet, mert akkor sűrűbben tudom meglátogatni, és nem csak a családi találkozókkor futunk össze. – Jut eszembe: megszületett a kishúgom is. –újságoltam teljesen fellelkesülve. Ő az első, akinek ezt elmondtam, és remélem, hogy sikerült megleptem vele, mert nem tudom, hogy anyuék kinek mondták még el. Kíváncsian fürkésztem az arcát, hogy ki tudjam olvasni belőle, hogy most sikerült, vagy sem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
Írta: 2013. május 19. 14:40 Ugrás a poszthoz

Yannick
ruha

Kávéval teli papírpohárral kezemben indulok el, méghozzá le a faluba. A függőségtől még messze állok, de nem lenne nehéz elérni, mivel itt a konyhába lesettenkedve is könnyűszerrel csinálhatok magamnak, vagy csináltatok a manókkal, de ha azt akarom, hogy még annál is kevesebb ismerős láthasson esetleg, lejövök a faluba és beszerzem. Most ezt a szobámból hozom, feltankoltam vele ugyanis. Egyszerűen imádom, nincs mit tenni. Ahogy iszogatom, pusztítom el a mai biztosan minimum harmadik pohárkával, az nem is érdekel hogy merre megyek. Nem mintha nagyon ismerném, azaz emlékeznék mi merre van, de valakit maximum megkérdezek, visszajutni úgyis vissza tudok, nem az a kérdés, hanem hogy meddig tart. Szerencsére nincs dolgom, ráérek, így még a lakósoron végigsétálva veszem célba a tavacskát, ritkán jártam ide, de most tökéletes lesz kicsit egyedül lenni, figyelni az embereket, de a legfontosabb: kávézni. A hozzám közelebb lévő padra telepszem le, először normális pózba, majd lábaimat felhúzva törökülésbe, és viszonylag kényelmesen elhelyezkedve. Mosolygok ki a fejemből, miközben táskámat leemelem vállamról és lógatom le. Elvan a gyerek, ha játszik, én pedig egy nagyra nőtt kisgyerek vagyok néha, valljuk be. Sokszor viselkedem úgy, ahogy koromhoz képest nem kéne, de persze nem a beteges, visszamaradott módon, hanem csak hülyéskedek, mert megtehetem és jól érzem magam. Jó, talán egy 20 éves lánynak nem éppen a táskája lóbálásával kéne szórakoznia, de én sokkal abszurdabb dolgokat is szoktam produkálni, ez ahhoz semmi. Egész nyugodtan iszogatom itt a hideg italomat, nem zavar semmi, meleg van, itt ez a kis tó is. Szeretek én gondolkodni, ha van min, és ez a valami pozitív dolog is. Ha már nem az, akkor nincs értelme, mert csak tönkreteszem az idegrendszeremet. Most viszont boldog vagyok, ki tudja miért, és vigyorogva bámulok ki a világba.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. május 19. 18:33 Ugrás a poszthoz

Douglas Grin


A mai napomra egyáltalán nem mondhatnám azt, hogy csúcs szuper volt. Kiderül, a büntetésem jövő héttől az lesz, hogy hétköznaponként nem tehetem ki a lakásból, csak akkor, ha a könyvtárba megyek. Ja és mindenhova el fognak kísérni, nehogy elmenjek. De ha ez nem lenne elég, akkor hétvégenként kiképző táborba fogok menni, ahol fegyelmet fogok tanulni. Azt, persze... Utálom őket, utálom az összeset. Janey-t, Vincentet, Brigettet, az ikreket és azt a kis taknyos Tristant is. Hagyjanak engem végre békén. Ha ennyire meg akarnak szabadulni tőlem, akkor tegyenek ki a házból, szívesen beköltözöm a suliba. Amúgy sem volt nekem szükségem családra, elég volt eddig, most már van hol laknom. De komolyan, még mindig nem tudom felfogni. Annyira, de annyira mérges vagyok, azt sem tudom, mit csináljak, Leginkább felülnék a vonatra és nem jönnék vissza többé. De az nem megoldás. Megmutatom Janey-éknek, hogy rajtam semmi nem fog már segíteni, hiába próbálkoznak. Akár 18 éves koromig is eljárok minden hétvégén abba táborba, csak nekem legyen igazam. Szerintem most nem tudják, hogy mennyire gyűlölöm őket és ez már nem fog változni. Ugyanolyan fogok maradni, nem érdekel, hogy még 4 éven keresztül azt kell majd csinálnom.
Mivel ma még szabad vagyok, úgy döntöttem, sétálok egyet és ezt be is jelentettem Janey-éknek, mielőtt még megátkoznának. Azt is hozzá tettem, hogy csak a tavacskához megyek és ha akarnak nyugodtan kövessenek, mert már úgy is mindegy. Végül nem jöttek utánam. Én az előttem lévő kavicsokat rugdosom, miközben a tóhoz igyekszem. Mivel nincs kedvem bemenni a kastélyba az alagsori medencéhez, úgy döntöttem, a tóban fogok fürödni. Úgyis meleg van. Pár perc alatt meg is érkezem. Leveszem a lábamról a zoknim és a cipőm. A pólómat is lehúzom, majd beleugrok a vízbe. Hm.. azért hidegebb, mint gondoltam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Újvári Yannick
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 19. 19:53 Ugrás a poszthoz

Violetta Grin

Az elmúlt két hónap igen kemény volt. Szinte minden délután tartott edzést nekem Amira. Sokat változtam. Egészen eddig ki sem dugtam a fejem, azt akartam, hogy csak az új Yannickot lássák. Aki immáron sokkal erősebb mint valaha és még a stílusa is megváltozott. Nos, igen, ez lennék én. Amira azt mondta, hogy már elégedett velem, úgyhogy nincs szükség több edzésre. Én azért megmondtam neki, hogy keresni fogom, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezem. Nincs többé ing  és vászonnadrág. Eljött a farmer és az izompóló ideje. A hajam sem nagy, már levágattam, sőt, minap még tetoválást is csináltattam a mellkasomra. Egy Napot ábrázol, amiben egy ötágú csillag van. Nekem nagyon tetszik, remélem Adria nem fog nagyon haragudni. Tényleg, a kishúgom. Nem is tudja, hogy Amira Loveguardtől vettem leckéket. Hát... valamelyik nap vele is kell erről beszélnem, remélem nem lesz túl mérges. Vele természetesen ugyanúgy fogok bánni, mint eddig. Tehát hozzá kedves leszek és persze azokhoz a lányokhoz, akik kb. annyi idősek mint én. Ám valójában olyan leszeke, mint egy rellonos. Hideg és mindenkibe belekötök. Remélem hamarosan lesz egy prefektusi pályázat, tök jó lenne büntetni.
Ma olyan szép nap van, kár lenne nem meg mutatni az új énemet. Ezért egy lenge fekete színű térdnadrágot húztam magamra és egy fehér trikót, hogy az emberek még jobban megtudják csodálni az izmaimat. Irtó büszke vagyok magamra, hogy sikerült végig csinálnom ezt az egészet. Voltak olyan pillanatok, amikor már majdnem feladtam, de végül felálltam és újra kezdtem csinálni. Nagyon köszönöm Amirának és ezt valahogyan még meg is fogom hálálni neki.
Ahogy végig haladok a folyosókon a lányok megnéznek engem. Végre, feltűnök nekik ! El sem hiszem, ez kell ahhoz, hogy valaki észrevegyenek az emberek. Nagyon durva. Én némelyikre rákcsintok, de inkább megyek tovább feltartott fejjel. Örülök, hogy most már nem kell a földet bámulnom. Ahogy kiérek a rétre körbenézek, hogy történt-e valami változás. Ám nem veszek észre semmi furcsát. Ugyanúgy bakatatok tovább mint eddig. A Nap süt a szél csak kicsit fúj. Pont megfelelő az idő. Ahogy kiérek a faluba jönnek velem szembe, de ők kerülnek ki engem és nem én őket. Ez nagyon jó érzés. Ekkor már a kis tavacskánál járok, ahol meglátok egy csinos lányt. Közelebb megyek hozzá és a fülébe súgom:
 - Szia Cica, van gazdád? - vigyorgok.

öltözet
Utoljára módosította:Újvári Yannick, 2013. május 19. 19:58
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Douglas Burton
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 19. 20:35 Ugrás a poszthoz

Gergely

  Ketten együtt is nehezen boldogulnak olykor Blankával, így aztán nem meglepő, hogy egyedül csődöt mondott. Még, hogy szabadnap... Persze, mindenkinek kijár, ezért nem is tagadhatta meg a lánytól, főleg mivel az utóbbi időben annyit melózott. Dougnak többnyire a pubban kellett maradnia késő éjjelig, de az is megesett, hogy hajnalban esett csak haza, így aztán Lexine-re hárult minden feladat. Bár egyébként se volt a férfi egy nagy segítség, mégis csak ott volt, ha szükség volt rá.
  - Blankaa, ne csináld ezt, szépen kérlek!
A kis szöszinek annyi életenergiája volt, mint két tucat hiperaktív kölyökkutyának, így aztán sportos előélet ide, vagy oda, rendesen kifáradt. Mikor kiértek a tóhoz, már teljesen szem elől tévesztette. Lehajolt, rátámaszkodott a térdeire és úgy lihegett néhány percig, mikor aztán újra felegyenesedett, sietős léptekkel indult meg a kislány felkutatására.
  - Most marhára nincs kedvem bújócskázni, ugye tudod? - morogta már inkább csak maga elé, hiszen a szőkeségnek a nyomát se látta. Fejét vakargatva sétált tovább, hol erre, hol arra bámészkodva, mikor végre kiszúrta.
  Az ördögfióka éppen a tó szélén egyensúlyozott és eszeveszettül dobálta a kavicsokat befelé a vízbe. Mikor Doug közelebb ért, már látta, hogy az igazi célpont valójában egy ismeretlen srác.
  - Most megvagy! - Villámgyorsan a kislány mögé rohant és felkapta, aki persze apró kezeivel csapkodva, rúgkapálva ellenkezett.
  - Hé, te ott! Ugye nem megfulladni készülsz?
Kiabált be a srác után, de nehéz volt túlszárnyalnia a lánya éles sikítását.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. május 19. 21:08 Ugrás a poszthoz

Doug


Valahogy ki kell eresztenem a dühömet és egy jó megoldást sem tudok. Mivel a pálcámat elvették a szüleim még megátkozni sem tudok senkit. Ezért úgy döntök, hogy leugrok a tóhoz és úszok egyet. Tudom, bemehetnék a kastélyba is, mert ott van az alagsori medence, de nem akarok összefutni egy tanárral sem, főleg az edictumos cikk után. Vécsey professzor úrról nem írtam szép dolgokat, de nem bántam meg. Viszont miatta mehettem az igazgatóhoz. Biztos lehet benne, hogy mostantól kizárólag róla fogok írni, mérget vehet rá. Legalább így megtudom támadni. Legfeljebb azt mondom, hogy azt a cikket nem írtam. Mert elméletileg senki sem tudja, hogy ki írja a cikkeket, mert álnéven vagyunk. Bár a tanárok lehet tudják... mindegy.
Pár perc alatt megérkezek a tóhoz. Utoljára szeptemberbe voltam itt. Nos, akkor belezuhantam a tóba, szóval nem volt a legjobb napom. Még szerencse, hogy Janey megmentett. Janey... fúj. Bárcsak ott hagyott volna a vízben, akkor mehettem volna Lola után, mindenki jobban járt volna, legfőképp én. Tehát leveszem a cipőm, a zoknim és a pólóm, elvégre úszni jöttem. Eztán bele is ugrok a vízbe. Kissé hideg, nem olyan, mint az alagsori medence. Mikor feljövök a felszínre békákat pillantok meg. Mindig is szerettem azokat a kis nyálkás csúnya zöld színű lényeket. Olyan kis aranyosak, mintha az egyik tanárt látnám. Ekkor hangokat hallok. Ó, pedig már azt hittem, hogy végre egyedül lehetek. Már épp készülök leordítani a fejét annak, aki közeledik. Ám meglátom, hogy az a valaki egy kislány. Még az sem zavar, hogy kavicsokkal dobál. Végig mérem, majd elgondolkodom. Nemrég még én is ilyen voltam, milyen jó is volt. Úgy éreztem nem voltak szabályok és a vér szerinti szüleimmel lehettem. Bárcsak visszautazhatnék az időben. Akkor nem hagynám, hogy édesanyám és édesapám meghaljon. Akkor nem kéne itt lennem, hanem velük élnék. Egy könnycsepp gördül le az arcomról. Ekkor megjelenik egy férfi, aki gondolom az apukája.
 - Nem. - nevetek. Napok óta most nevettem igazán először. Olyan jó érzés. Kimászok a vízből és felveszem a pólóm. Odamegyek a kislányhoz, majd megszólalok:
 - Szia a nevem Gergő. Téged hogy hívnak? - mosolygok kedvesen.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
Írta: 2013. május 20. 12:16 Ugrás a poszthoz

Yános Rolleyes

Jóformán a szívrohamot hozza rám a srác, ahogy a fülembe súgja azt amit, és én először nem is azzal foglalkozok a szabad pár pillanatomban, hogy mit mondott, hanem hogy félrenyeltem a kávémat, és majdhogynem fuldoklok, vagyis csak elkezdek köhécselni, amíg egy kicsit meg nem nyugszanak az izmaim. Addig egészen nyugisan, nagyon erőltetetten nyugisan azon gondolkodok, mégis mit kezdjek most én ezzel itt mellettem, mert hogy nem a boldogságot váltotta ki belőlem, az száz százalék. Elsőképp lassan fejemet is az irányába fordítom, lassan és hatásosan, és egyik legszebb nézésemet veszem elő, amivel ölni tudnék, ha kéne. Én kedves és aranyos vagyok, de ezt még nekem is nehéz tolerálni, most pedig még a teljes zavartság is eluralkodik rajtam, na mit tegyek? Ötletem sincs, de azért egy angyali vigyort még küldök feléje a fejemet oldalra billentve, ami igencsak azt sugározza, hogy ezt megbánja.
- Nincs. Én szabad macska vagyok, és az idegenekhez... hogy is mondjam... szóval nagyon szépen ki tudom fejezni irántuk érzett szeretetemet...
Gúnyos, lenéző és ideges hanglejtésemből érezheti, hogy szarkazmus egész, de mindezt oly' cukin adom elő, hogy nehéz visszafojtanom a röhögést. A szemkontaktust keresem még, hogy az üzenet teljes egészében eljusson hozzá, mert úgy jó ez, ha pedig mégsem, akkor ez van, én ilyen vagyok, nem fogok ugrani neki, mert húha de édes volt ez a beszólás. Nem, nem volt az, és örülnék ha a vigyor is szépen lassan letörlődne a pofikájáról, mert nehéz elviselni. Többek között ezért is fordítom el fejemet hirtelen, a tóra nézve, de pár pillanat múlva vissza is fordulok feléje.
- Nos, van pár lehetőség, válassz. Eltávozol innen nagyon gyorsan, megvárod amíg elképesztően ideges leszek, vagy visszaveszel a stílusodból...
A végét már mogorván mondom. Ezért mégis csak jó valamire, ha az ember lányának egy szókimondó ikre van, megtanul néhány fordulatot, amit majd tud is használni, mint én. Ez még semmi Vivihez képest, de én se vagyok olyan, hogy a szavakkal dobálózzak, tehát ez elég lesz, ha meg nem, akkor majd eldöntöm mit csinálok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. május 21. 00:11 Ugrás a poszthoz

Yari

Nem igazán tudja megmagyarázni mitől vált ilyenné, de a ridegsége amolyan védelmi pajzs, amit jól láthatóan még egyelőre a Drágának se sikerült megbontani. Ő ezt kevésbé sajnálja, mint a másik fél, de ez benne van a pakliban. Amanda nem akar ismét pofára esni, sem csalódni, de leginkább újra sebeket szerezni, nem külső sebeket, amik begyógyulnak és helyük se nagyon marad, hanem olyan belsőket, amik örökre beleégnének a lelkébe. A Szerelmesek napi meglepetésig talán teljesen elzárkózott minden nemű érzelem kimondásától, mert kimutatni kimutatja, hazugág lenne, ha azt mondanák, nem teszi, egyszerűen kislánykora óta tudja, a szavaknak súlya van, nem szabad velük dobálózni, több kárt csinálnak, mint hasznot. De beszél és beszél Meggie, mit sem törődve azzal, hogy most már annyira mindegy, hogy távolságtartó akar-e lenni vagy sem. Igazából ez egy nagyon bugyuta szokása a hivatalos megnevezések után, mert azokat is imádja valamiért.
- Teljesen meg bírom érteni. Ámbár tisztelem, micsoda önkontrollra vall, hogy még nem evett meg egyet sem, vagy minimum csinált belőle egy szénkupacot. – Kicsit gúnyosabb vigyor jelenik meg az arcán, de hamar visszafogja magát, nem akarja ezt folytatni, de sajnos természetéből fakad. – Vele jobban jártál mindenesetre, mint velem. Majd mindenki meg fog békélni…
Ekkor már egy teljesen őszinte mosolykezdemény képződik az arcán. Ezzel az utolsó mondatával amolyan nyugalmat akar sugallani Yari felé, amit teljesen meggyőzően tesz, az megint más kérdés, hogy egyáltalán nem gondolja ezt rövidtávon - mondjuk hosszún se nagyon – kivitelezhetőnek a maga részéről, nem negatív, egyszerűen ezek az érzelmei, nehezen viseli azt, ha elkezd ragaszkodni és megszokni dolgokat, abba valami megváltozzon, az állandóság híve, azé, amit maga köré épít és amiben jól érzi magát. Lehet, hogy ezen el kéne neki gondolkodni, mi is fontosabb, az önérzetessége, vagy az érzelmei a másik iránt? Közben a maga kis vallomása végére ér, meg útjáéra is a fiú mögé. Igazából ő a reakcióból is tudja, hogy értette a Drága, mit is érez iránta, ez pedig jó érzéssel tölti el, fogadja a csókot, aztán hallgatja tovább.
- Háhá… Roli nagyon jó fej, teljesen megértem, de biztos csak a magaslati levegő teszi. – Megforgatja a szemeit, azzal jelezve azt a cseppnyi iróniát, amit beletett ezzel a dologgal. A sárkánnyal nagyon hasonlítanak valójában, mindketten féltik Yart, nem kedvelik a levitásokat, utálják a változásokat, és ha lehetne, világuralomra törnének. A vicces kis gondolatfoszlányai közben már ott is terem mellette a nagy betűs Fiú, majd összedugják a buksijukat a szó szoros értelmében.
- Nyűgös vagyok és hisztis, valljuk be.  – Nem is kicsit, de mi van velem? – Durva voltam, pedig nem így akartam. Nem fogsz.
Hagyja magát az érzelmeinek, na meg a Drága irányításának, belekarol a nyakába, aztán mikor elválnak egymástól, csak néz a szemeibe, nem engedi el a pillantását, szörnyű mit ki nem hoznak belőle ezek az érzelemnek hívott dolgok. Még nem rendezte el magában teljesen, de kívülről nyomát sem látni. Elengedi, összefésüli a kezeiket, majd visszaindul a padhoz, vélhetően Ő is követi, majd leül. Ha a másik is megtette, akkor hozzábújva nézelődik tovább, de ott bujkál egy mosoly a szája sarkában, elég feltűnően.
- Szeretlek drága – és képtelen lennék rád hosszabb ideig haragudni, ez az én nagy bajom.
Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2013. május 21. 08:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. május 22. 13:07 Ugrás a poszthoz

Szellemesek
- ezt most rekesszük be?:) -

Nagyon kalandos ez az éjszaka. Vajon a temető mindig ilyen? Mindig van egy kupac fiatal, aki idejön valamit csinálni, és folyton sikítozó lányok rohangálnak fel-alá a sírok között? Ezúttal Kat viharzik körünkbe, még mielőtt elkezdhetnénk a szeánszot. Döbbenten tekerem a nyakam, mert mögém bújt, mi lelte, de valszeg csak megijedt a semmitől, mert hamar összeszedi magát.
- Helló - köszönök neki eszembe vésve, hogy később megérdeklődjem, mi történt vele. Örülök, hogy ideért épségben, de bosszankodom, hogy egyedül kellett megtennie az utat. Bár Bogolyfalva nem olyan veszélyes környék.
Innentől Arnoldra fókuszálok, mi és hogy lesz most. Nagyon érdekel, mire kellenek a tárgyak, amiket hozott. Sosem voltam úgy vele, hogy annyira foglalkoztatnának a szellemek, hogy mindent tudni akarjak róluk, de asszem felveszem a szellemtant, ha mestertanonc leszek. Runa szerintem életemben most először szólal fel ilyen vehemensen, én pedig elgondolkodom azon, miért vannak ennyire betojva a lányok. Lassan olyan sokan bízzák rám az életüket, hogy elkezdem elhinni, hogy van ok az aggodalomra.
Félre teszem ezt, mert végre kezdünk, mindenki elfoglalja a helyét, és mikor felmerül a kérdés, kit idézzünk meg, a többiek válaszára várok. Nekem nincs halott rokonom vagy ilyesmi, akit látni akarnék. Úgy általánosságban érdekelne, milyen a túlvilág. Vagy ahol vannak. Kevésnek érzem magam ahhoz, hogy a köreinkbe rángassak egy híres embert.
Arnoldhoz hasonlóan én is meggyújtom a gyertyám, és nagyon erősen figyelve várom, mi történik.
"Ki meri megzavarni a nyugalmamat?" - na ne már, ez tök ciki. Na jó, végül is, ki tudja, mi a szórakozása most, hogy halott? Buhh, nem szeretnék a halálom után is élni. Piszok nyomasztó lehet az öröklét.
Ágo közben kérdez, én érdeklődve figyelem az arcokat, mit szólnak a dologhoz. Arnold nagyon elégedett, de vannak itt továbbra is ijedtek és kíváncsiak. Runának meg kinyílt a csipája, vigyorgok a beszólogatós lánykán.
Ha engem is hagynak szóhoz jutni, én arra kérdeznék rá:
- Mit csinál most, hogy meghalt? Milyen volt meghalni? - és közben remélem, hogy nem vagyok ezzel tapintatlan, vagy ilyesmi.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Szendrei Véda
INAKTÍV


A Navinések volt VédAnyja <3
RPG hsz: 59
Összes hsz: 5600
Írta: 2013. május 23. 01:47 Ugrás a poszthoz

Keresztfiú *-*

*Szegény gyereknek minden teljesen kaotikus lehet még, hiszen még ő maga is meglepődött, noha tudta, hogy van némi esély arra, hogy Domiék ágán egyszer valakiből még varázsló lehessen.  Vajon mit érezhetett a fiú, amikor megkapta a levelet a mágusképzőből? El sem tudja képzelni, biztos nagyon meglepődött először, meg persze egészen biztos, hogy el sem akarta hinni a dolgot. Egy buta tréfának tűnhetett valamelyik ismerősétől, vagy kitudja.*
- Elhiheted, hogy én is. De örülök! *Feleli valami mosolyfélét erőltetve az arcára. Tényleg örül, azzal nincsen gond, csak még ő is nehezen dolgozza fel az események szövevényes fonalát. Egyáltalán már az is érthetetlen számára, hogy hogyan nem futottak össze eddig a kastélyban, vagy nem hallottak róla. Igaz, hogy igyekszik kimaradni a tanáriban időnként folyó lelkes pletykálásból, lehetséges, hogy ez is magyarázat arra, hogy miért nem hallhatott erről. Avagy az is, hogy Dominic bizony nem egy balhés figura, nincs miért kibeszélni.  Nem szeret amúgy sem a tanáriban időzni, csak ha értekezletet tartanak, vagy nagyon nincs ideje visszamenni az északi toronyba két óra között, akkor látogatja meg. Mondhatni egy viszonylag elszigetelten élnek ott Ririvel, megvan az a pár kolléga, akivel jól megvannak és össze is járnak, a többiekkel pedig inkább hivatalos viszonyt ápol.
Boldog, hogy feloldódni látja a fiút, mert a fiúk megnyugtatáshoz nemigen ért így háromgyerekes lányos anyukaként. Ő is átkarolja keresztfiát, aki ismét kezdi kellemetlenül érezni magát. Nem hiába, most tudta meg, hogy egész életében titkolózott előtte a nagymamája, vélhetőleg egyszerre dühös rá emiatt és nem érti a dolgot. Nem szól semmit, és úgy csinál, mint aki nem látja, hogy Domi a könnyeivel küszködik. Valószínűleg ez lesz a legjobb megoldás egy fiú vigasztalásánál és nem a babusgatás. * - Nem tudom kicsim… talán szégyellte, hogy ő a családban az, aki nem viszi tovább a varázserőt. Pedig úgy tudom nem bántották emiatt, vagy ilyesmi.  * Szegény srácból végül előtörnek a könnyek, a nő próbál biztatóan nézni rá, miközben ép kezével megfogja a fiúcska felé eső mancsát ezzel biztosítva, hogy ő itt lesz neki. Ők sem helyeselték a fiú nagymamájának kérését, de muszáj volt tiszteletben tartaniuk. Várható volt, hogy valakiben újra fel fog bukkanni a mágia, úgyhogy ezért sem volt helyes dolog titkolni ezt a tényt.* - Tudom, hogy nagyon nehéz most. Ha bármi kérdésed van még ezzel kapcsolatban, szívesen válaszolok rá. Már ha tudok. * Ő sem rendelkezik mindenható tudással, a családjuk szokásaival meg még pár dologgal tisztában van, de nyilván benne van az is a pakliban, hogy Domi olyat kérdez például a nagymamájával kapcsolatban, amire nem tudja a választ, mert nem látja túl gyakran, ráadásul ez tabutéma. A család idősebb tagjai többet tudnának erről mesélni.* - De amúgy a mamád tudja, hogy megkaptad a behívó leveledet? * Kérdi, miközben ő is elengedi a fiú kezét látván, hogy újra kezd megnyugodni. Mert ha tudja a nagyi, hogy Domi varázsló lett, és úgy sem mesélte el, akkor nem tudja, mit kezdhetnének ezzel.  Remélhetőleg nem áll fenn olyan, hogy féltékeny lett a saját unokájára.* - Itt tanítok a suliban sárkánytant. Khm, tudod a kezem sem autóbalesetben sérült meg… az felétek volt a fedősztori. Igazából sárkányokkal foglalkoztam. *Ismeri be kicsit zavarodottan, remélve, hogy Dominic erre nem szeretné kiterjeszteni a kérdéseit. Noha egyébként teljesen jogosak, hisz ő is egész életében hazudott neki és egész biztosan érdekelnék a sárkányos kalandok és társai.* - Melyik házba kerültél amúgy? Mert az biztos, hogy nem hozzám. Akkor találkoztunk volna. * Folytatja, azon elgondolkodva, hogy a fiú mennyire élhetett zárkózott életet a kastélyban, ha még csak nem is ismeri a tanárok nevét, se semmit. Ezen változtatni fognak, Letti és a kicsi Riri egész biztosan ki fogják rángatni a csigaházból.* - A kishúgod? Gratulálok, mikor? Hogy hívják? * Kérdi csillogó szemmel. Ilyen hamar elment az idő? Nemrég még csak újságolták, hogy babát vár az anyukája, erre máris megérkezett a csöppség? Látszik, hogy mostanában azt sem tudja, hol áll a feje.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 24. 18:48 Ugrás a poszthoz

Keresztanyu *-*

Picit örülök annak, hogy Keresztanyu is meglepődött, mert itt látott. Én azt hittem, hogy ez lesz a legutolsó hely, ahol családtaggal fogok találkozni, de kellemeset csalódtam. Még Zalánról tudom, hogy ebbe az Előkészítős iskolába jár, de másról semmit. Most már arra is választ kaptam, hogy Zsombi, miért tud varázsolni, hiszen egy a mamánk, így ez mindent megmagyaráz. Legalábbis ezt a részét. Még lesz pár kérdésem a mamához, de azt majd csak akkor tudom feltenni neki, ha találkozunk.
– Mindvégig azt hittem, hogy valami különc vagyok a családban. Hogy én fura dolgokat művelek, olyanokat, amiket nem kellene… hogy a pályán minden próbálkozásomból siker lett. De most már tudom, hogy nem vagyok különc, és ez a mágia dolog normális a családunkban. –már büszkeséggel tölt el az, hogy varázsló vagyok. Eddig ugye, különcnek éreztem magamat, de most itt van a kezemben a lehetőség, hogy ismét varázslókká tegyem a családomat. 2 generáción át lapult a mágia, de bennem újraéledt, és ez az én nagy esélyem. Zsombornak is megadatik a lehetőség, hogy az ő ágán ébressze fel a mágiát, és ha én segíthetek neki ebben, akkor meg is fogom tenni.
– Nem értek ehhez, de azért a mamát is meg tudom érteni. Hiszen, ha a családja varázsló több generáción át varázsló, de ő nem lesz az, az elég kellemetlen érzés. Elhiszem, hogy nem bántották, de mégis csak rossz érzés lehet. Ez olyan, mint nálam. Anyuék ugye nem tudnak varázsolni, én meg igen, és így különc vagyok. Vagyis voltam, de már megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen varázsló. –mosolyogva néztem rá Keresztanyura. Igaz, eddig is tudtam, hogy Zalán is az, de azért mégis csak jobb, hogy nem ketten vagyunk. A legközelebbi látogatásomkor, megemlítem neki ezt, és végre ő is meg fog nyugodni. – Egy kicsit az, de megemésztem. Most nincs mit kérdeznem, de ha lesz mit, akkor számíts rá. –tényleg nem jut eszembe olyan kérdés, amit feltehetnék neki, de abban biztos lehet, hogy kap majd párat, amit megfogalmazódik benne egy. Akár váratlanul is be fogom nyögni, mert pont akkor jut majd az eszembe, és nem fogom hagyni, hogy elfelejtsem. Márpedig most, hogy sok idő után, keresztanyuval vagyok, igenis hatással van az agyamra. Jelenleg, csak arra akarok koncentrálni, hogy ölel, és itt van velem.
– Ahm, valami bácsi jött közölni, hogy ez meg ez van. Nem kaptam semmilyen levelet. –vontam meg a végén a vállamat, majd elfeküdtem a fűben, és fejemet Keresztanyu ölébe hajtottam. Mosolyogva nézek fel rá, és hallgatom a szavait. Picit elszomorodom, mert… mert tőle nem vártam, hogy be fog csapni, de érthető volt, hogy miért tette. – Tanár vagy, és még nem találkoztam veled? Sárkánytant? Nem félelmetesek? –nagyokat pislogva nézek rá. Én biztosan nem megyek egy közelébe sem, bőven elég nekem a könyvben látni őket. Ott is elég veszélyesek, akkor a valóságban, még annál inkább. Nem is értem, hogy Keresztanyu, hogyan tud velük bánni. Csodálom érte. – Levitás vagyok. Te melyik házat vezeted? –kíváncsi vagyok, hogy melyik ház táján kell őt keresgélnem. Azért sajnálom, hogy nem a Levitát vezeti, de Rédey bácsi is nagyon jó fej, és őt is nagyon bírom. Ő a kedvenc tanárom, és akárki, akármit mond, nagyon is jól tanít. – Ühhüm, hugica. Kinga és Anasztázia az utóneve, nekem mind a kettő tetszik. Még nem tudom, hogyan fogom szólítani, még nem is találkoztam vele. –húztam el szomorúan az ajkaimat. Ez a hátránya a sulinak, de így csak jobban fogom várni a találkozást.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 25. 11:28 Ugrás a poszthoz

Szellemidézés – ha még nem haltunk ki teljesen Rolleyes

Alex megpróbál megállítani, mielőtt véremet adhatnám az ügy érdekében, de már késő. Ha valamit eldöntök, utána már elég nehéz lebeszélni róla, bár talán most kivételesen meg kellett volna engednem neki. Közben meghallom vezetőnk magyarázatát a vérről és ez engem nemhogy nem nyugtat meg, inkább idegesebb leszek tőle. Mert hát a szellemet, majd az én vérem fogja ehhez a világhoz kapcsolni?! Biztos, hogy nem veszélyes ez?! Ezen azonban már késő agyalni, elkezdődik a rituálé vagy minek is nevezzem és előtte még Alex vigyorát is sikerül elcsípnem, amit bátorításnak veszek, mert rám fér.
Közben a többiek, akik nem a pentagramma valamelyik csúcsán állnak besétálnak a közepébe és egy kört alkotnak. Mivel ez a dolog egyre igazibbnak tűnik és nem csak egy egyszerű szórakozásnak, egyre jobban félek. Kicsit talán remegek is, viszont, amikor a fiú felteszi a kérdést, hogy kit szeretnénk megidézni, felkapom a fejem. ~Talán, akkor esetleg őt is lehetne? De nem, nem hiszem, hogy zavarnom kéne, meg hát itt a többiek előtt nem is tudnék mit mondani. Meg egyébként sem…~ Ennek ellenére én végig édesanyámra gondolok, mert valóban szeretnék beszélni vele, még akkor is, ha nem tudnék neki mit mondani. Ez persze abszurdum, főleg, hogy ő egy londoni temetőben nyugszik, így elég kicsi lehet az esélye, hogy sikerülne megidéznünk, bár ebben nem vagyok biztos, mert nem tudok erről a szellemidézéses módszerről semmit.
Mikor a fonográf „megszólal” majdnem lelépek a pentagramma csúcsáról, de szerencsére még idejében észbe kapok. Viszont a szellemet nem ilyennek képzeltem. Mármint az első mondatát igen, még ha eléggé sablonos is, meg kissé poros, de teljesen olyan, mint a filmekben, meg a könyvekben. Aztán a további beszéde annyira megdöbbent, hogy nem jut eszembe hirtelen semmi jó kérdés. Ez azonban nem gond, a többieknek helyettem is akadnak ötleteik.
Az első kérdés nagyon logikusan hangzik, Runáén pedig felnevetek és egészen megnyugszom. Végül Alex is tudakozódik, bár őt inkább a szellem halála és az utána való „élete” érdekli, mint személye. Én továbbra sem szólalok meg. Azt hiszem kicsit csalódott vagyok, mert ez a lélek nem lehet az édesanyám, viszont az jó, hogy úgy érzem, Runának köszönhetően a félelmemet ideiglenesen sikerült leküzdenem. A továbbiakban csendben várom, hogy a megidézett válaszoljon a többiek által feltett kérdésekre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. június 1. 02:36 Ugrás a poszthoz

Leonie
június 7. éjszaka


Mikor péntekenként alig van közös órájuk, rendszerint úgy rohannak oda egymáshoz ebéd közben, mintha már hetek óta nem találkoztak volna. Keith addig nem is szokott nekifogni az ebédhez, míg Leonie meg nem érkezik, aztán sokszor az egész délutánt együtt töltik, és csak sötétedés után pislognak körbe, hogy vajon hová tűnhetett a Nap. Egy összefolyó vidám kép, ahogy végiglődörögnek a sulin le egészen a faluig, és az elvékonyodott pénztárca, meg a rajtuk villogó kiegészítők, mint például Keith nagy sárga boája, hűen arról tanúskodik, hogy most se csak egy frissítő délutáni sétára vágytak. Miután úton-útfélen megkérdezték az embereket, hogy hogy érzik magukat, és mit ebédeltek, a cukrászdában tömték tele magukat mindenféle ínyenc édességgel, persze csak azért, hogy később hűen fetrenghessenek egy bolt előtt, az eresz alatt - itt aztán kipróbálták, milyen lejmolni, 'vízre és kajára,' de pechjükre az eső miatt (vagy mert végig röhögték az egészet) alig sikerült összekapargatniuk három sarlót egy külföldi mágustól. Természetszerűen ők ettől a sikertől is teljesen megbolondultak, úgyhogy jócskán ráfizetve körbejárták a legszínesebb boltokat, ahol is Keith beszerezte a sárga boáját és a sétapálcáját az állítólagosan túl komor fekete pulcsija feljavítása végett, és az egész lejmolt pénzt Leonie-ra költve még egy óvodásoknak készült színes tiarát is vett neki.
Fegyverekkel felszerelkezve szerencsétlen falusiaknak végképp nem volt esélyük a két szeretetteljes idiótával szemben, akiknek úgy látszik az is elég ahhoz, hogy 10 percen keresztül kétrét görnyedve nevessenek, hogy meglátnak egy egy vicces alakú felhőt az égen.
Persze azt mindenki tudja, hogyha igazán nevetünk, becsukjuk a szemünket, csukott szemmel pedig sokkal rosszabb az időérzékünk - mivel ők sokat nevetnek, együtt, és ezáltal elég sokat van csukva a szemük, a legkevésbé se kell meglepődünk Keith őszintén megdöbbent arcán, mikor egyszer csak arra nyitja ki a szemét, hogy a Nap már megint elszökött.
- Leonie, a Nap már megint elszökött. - Közli forradalmi felismerését, ám a biztonság kedvéért még fel is emeli a botját oda, ahol vélhetőleg -de csak vélhetőleg- ellógott az a fránya. Sajnos most nincs idejük utána menni, ugyanis már 25 perce baktatnak a Keith-en kívül mindenki által jól ismert tó felé, az elképzelhető leghosszabb, leggazosabb kerülőúton. Az utat jelző apró fényecskékre Keith szentül hiszi, hogy csak a repülők leszállását segítik, úgyhogy nem is mennek oda, nehogy útban legyenek. Ennek ellenére egy bokor mögül felbukkanva, 7-8 méterre az ösvénytől mégis elérik a kívánt helyszínt, úgyhogy Keith kedvére csodálhatja a félreeső kis helyet. Előttük tisztán tükröződő bájos kis tó, felettük fényes csillagok, mellettük virágzó fák és növények, körülöttük néma csend, csak a tücsök hegedül.
Keith-nek hosszú percekig tart, hogy felocsúdjon és befogadjon mindent, amit egy ilyen újszerű látvány kínál neki, de talán ezt Leonie már megszokta, még az ezt következő rögtönzött dúdolását is, csak talán nem ilyen közelről, Keith ugyanis rövidesen a Vöröske mögött terem, hogy jól belefúrhassa arcát a hatalmas loboncba, jól átkarolhassa barátját, aztán három-négy békés dülöngélés és dúdolgatás után puszta baráti gesztusból felkapja, és nagy-nagy kacagás közepette a közvetlenül előttük heverő tóba hajítsa - legalábbis megpróbálja.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. június 8. 16:09
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Szendrei Véda
INAKTÍV


A Navinések volt VédAnyja <3
RPG hsz: 59
Összes hsz: 5600
Írta: 2013. június 2. 05:56 Ugrás a poszthoz

Keresztfiúú <3

* Korábban sosem járt itt, amikor Magyarországon éltek, valahogy ide nem került semmiféle rokon. Mármint Bogolyfalvára. Dávid részéről sem lakik itt senki, pedig náluk aztán nagy a család, de valahogy mindenki asszimilálódott a muglik közé a nagyvárosokban. Vagyis van olyan, aki faluhelyen, mert ott kellemesebb a levegő, vagy mi a szösz. Mindenesetre örül neki, hogy a volt férje részéről nincs itt senki, mert bizony nem szívesen találkozik velük. Pláne, hogy Letti hazajött, így még inkább távol akar tőlük maradni, hiszen az Erdős-Prinzek arról híresek, hogy külföldi iskolákba járatjak a gyerekeiket. Az ikrekre is ez a sors várt volna, ha a szüleik ma is együtt lennének.  Most is próbálta nyomni, hogy ha már nem tudnak franciául- ami ugye nagy szégyen- akkor legalább a Roxfortba járjnak.*
- Nem vagy különc. * Mondja megnyugtató hangon a fiúnak. Vagyis, ha úgy vesszük különc, hiszen a família azon ága kviblikből, illetve muglikból áll és közülük határozottan kilóg egy varázserővel rendelkező figura. Finoman Domira mosolyog, ezzel bátorítani próbálva őt, s erősíteni benne, hogy teljesen normális. Néhány diák miatt ugyan érhetik kellemetlenségek az iskolában között amiatt, hogy nem ismeri a varázsvilágot, ám más mugliktól érkező nebulókat is láttak már az öreg falak, el fog boldogulni. Ő és Letti is biztosan mindenben a segítségére lesznek, együtt le fogják küzdeni a nehézségeket, hiszen mégis csak egy család. * - Persze, én is megértem. Nyilván én is szégyellném, hogy ha én lennék a család… öhm… fekete báránya, ha szabad így fogalmazni. De Ő sem kevesebb semmivel mi nálunk, sajnálom, hogy igazán nem sikerült elfogadnia ezt a dolgot… * Folytatja lágy hangon, picit elmélázva. Végül, ő valamennyire a család fekete báránya, hiszen senki nem foglalkozott előtte a sárkányokkal, a határozott szülői tiltás ellenére választotta ezt a hivatást magának. Volt is öröm, amikor Dávidhoz ment hozzá, azt remélték, hogy a férfi mellett besavanyodik és egy nyugis minisztériumi állásból megy majd nyugdíjba. Most pedig mégis itt tanít, nincs nagy baja vele, valahogy így, hogy átlépte a bűvös negyedik x-et már lenyugodott. A gyerekeknek is jobb, hogy itt dolgozik, a fel-feltörő adrenalin vágyat pedig leküzdi valahogy, néhány dolgozatot igazi kaland kijavítani amilyen trehányul ír némelyik kölyök. Vivien még inkább kilóg a családból, és nem csak a rendezetlen írásképe miatt. Az apja családja még inkább tradíciókat tisztelő, kiegyensúlyozott életet élő népség, a leányzó vérmérséklete pedig még az anyjáén is túltesz. * - Áh, az igazgató, Wickler György. * Feleli miközben egy kicsit meglepődik Domi bújásán, de ismét mosolyogva reagál rá és megsimítja az aprócska termetű fiúcska vállát. * - Igen, ez nekem is furcsa. Ririvel eléggé bezárkózunk, ez lehet az oka, vagy nem tudom. De, azok. Meg kell tanulni bánni velük. *Válaszolja a végén kacsintva egyet. Nem szokása, de most valahogy kijött belőle. Igazából rengeteg új inger éri mostanság: kezdve azzal, hogy házvezető lett néhány hónapja, Violetta hazaköltözésén át, maga az, hogy megint házat fognak vásárolni. Az érzelmek izgalmas kavalkádja tombol a lelkében. * - Áh, Andráshoz jársz. Letti most került oda, ez így jó lesz. *Mondja elégedett hangon. Rédey kolléga nagyon jól bánik a nebulókkal, de Đominickal biztosan nem lesz gond, nem kell félnie a haragjától. Vio még csak ismerkedik a szfinxekkel, de kétség sem fér hozzá, hogy jól meglesznek és támogatni fogják egymást.* - Én a Navinét, kár, hogy nem ide kerültél. De a Levita is nagyon jó hely. * Folyatja csevegő hangon, miközben lassan feltápászkodik a gyepről. * -Óóó, de szép neve van! Képet kaptál már róla? Szívesen megnézném! Egyébként ne félj! Ha meglátod, a szíved egyből megsúgja neked, hogy hogyan becézd.* Ez egy kicsit érzelgős tőle, de mint az előbb elhangzott túl sok pozitív inger érte, amire nem tud mufurcul reagálni. A kisbabákat meg nagyon szereti, bár nem szeretne több büszke anyukája lenni. Néha egy kicsit bánja, hogy nincs kisfia, de a három csajszival is tökéletesen elégedett.* - Mi lenne, ha visszamennénk a kastélyba a lányokhoz? Biztos nagyon fognak örülni neked! *Ajánlja fel fejével a kastély irányába bökve. Ririnek nincs túl sok emléke Domival kapcsolatban, igyekeztek is nem elvinni a családi találkozókra, nehogy varázsiskoláról kezdjen el magyarázni a mugli rokonoknak. Egy idő után ezt nem lehetne a képzelő erejére fogni.
Pár perc múlva együtt elindultak a kastély irányába, a lakást később is ráér megnézni, elvégre még van idejük. Ráadásul lehet, hogy újra is kell gondolni a lakóingatlan szobáinak számát.*
Utoljára módosította:Szendrei Véda, 2013. június 2. 08:48
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. június 3. 01:00 Ugrás a poszthoz

Keith

Általában örökkévalóságnak és borzalmasan unalmasnak tűnik számára az az idő, amit nem Keith-szel tölt el, ezért kicsit se csodálkozzunk, hogy minden viszontlátásnak úgy örül, mint eb a sétáltatásnak. Csak farka nincs, hogy csóválja hozzá. Helyette példátlan módon szokott rámászni az úrra, és össze-vissza tapizni őt, mintha legalábbis kézrátétellel próbálná meggyógyítani a másik összes nem létező kórját. Nála valahogy így zajlik a szeretet kifejezése, minden ismerőse hozzászokhatott már, hogy folyamatos fizikai kontaktusban van velük.
A mai napon sincs ez másképp, hol az utcán, hol a boltban, a földön fetrengve vagy egy padon ücsörögve, de mindenhol piszkálgatja, ölelgeti a szőkeséget. Főleg azután, hogy kap egy színes tiarát, aminek köszönhetően igazi hercegnőként pipiskedve tipeg végig Bogolyfalván. Még arról is szentül meg van győződve, hogy Keith az ő paripája, és a nyakában lógó boa a kantár, a bot pedig a lovaglópálca hozzá, úgyhogy addig nyúzza őt, míg fel nem veszi a hátára egy kisebb szakaszon.
Bizony csupa móka és kacagás az ő életük, és látszólag semmi problémájuk nem akad a világon. Nos, nem csak látszólag. Bár, ha azt vesszük, van itt egy hatalmas nagy gond. A napok olyan gyorsan tűnnek tova, mintha legalábbis valószínűtlenségi hajtóművel ugrálnának közöttük. Herci ezt újfent alátámasztja, így ébred a törpe délutáni révületből.
-Óóó, már megint! – ismétli meg az úr szavait csalódottan, és ráfogva a csuklójára, gyorsabb tempóban kezdi rángatni úti céljuk felé. Egyrészt már roppant izgatott, hogy végre ide is eljutottak pár hónap eltelte után, másrészt pedig besötétedett, és ez azt jelenti, Keith tilosban jár. Ismét. Leonie pedig nem is olyan régen kapott fejmosást azért, mert egyfolytában magával viszi a srácot esti körútjaira. Sajnos már nem igazán jön be az a szöveg náluk, hogy épp nyakon csípte, és visszakíséri az Eridonba.
-… és ha kifognánk egy aranyhalat a tóból, akkor kívánhatnánk hármat! – magyaráz megállás nélkül. Néha gyanús, hogy bőrlégzése van a kislánynak, különben hogyan is volna képes ennyi beszédre?
-De ha sellőt fogunk ki, akkor váltságdíjat is kérhetnénk érte. Nem is tudom, azon könnyebb lenne osztozni, mint a három kívánságon… - az sem zavarja, hogy Keith immáron elmerült saját kis világában és a tó gyönyörű szép látványában. Igazán volt ideje hozzászokni Herci minden fura viselkedésmintájához, így amíg ő szobrosat játszik, Leonie közvetlenül a parthoz lép, és nagyot fújtat. Meg kell hagyni, ez valóban kellemes kis környezet ebben az éjszakai nyugiban. Egész olyan… mintha… már… szívmegállás. Bármennyi időt is tölt el kedvenc barátja társaságában, nem tudja leküzdeni önkéntelen reakcióit az ilyen megmozdulásaira. Szokták volt mondani, hogy pillangók repdesnek az ember gyomrában. Ő azonban inkább úgy fogalmazna: egy alien gyakorol éppen szalagavató táncot odabent. Igyekszik természetesen minden erejével felnyomni a biztosítékot saját agyában, mielőtt még feltűnne a szőkeségnek, hogy hölgyünk nincs a helyzet magaslatán.
Egészen büszke magára, még a levegőben repülve is, hogy sikerült mindenféle hangos nyikkanás nélkül túlélnie azt a pár ölelkezős pillanatot. Aztán egyszer csak megérzi, hogy valami nagyon nedves. Hát oké, hogy leizzadt a feszült másodpercekben, vagy épp kicsordult a nyála rajongásában, de ennyire? Ott válik gyanússá a történet, hogy hiába próbál levegőt venni, valahogy nem sikerül kiszűrnie az oxigént. Fulladozva bukkan fel a sötét tó felszínén, és próbálja kitörölgetni szeméből a vörös hajat. Ekkor feltűnik neki még valami. A kezében ott virít a sárga boa vége. Hoppá! Ez az előbb még Keith nyakára volt tekerve, úgyhogy most vagy itt van valahol ő is, vagy kettétépte a délutáni szerzeményt.
-Kghrh... - szólítja krákogva pajtását. Ha nem lenne veszettül hideg a víz, akkor valószínűleg nem lenne veszettül hideg a víz. De az.
-Áááááá - hatalmasat sikít, kissé megkésve ugyan, de legalább a másik tudtára adja, hogy meg is ijedt meg le is fagyott, de még él.
-Nééézd! - mutat a tó belseje felé. - Úszhatunk a csillagok között! - állapítja meg lelkesen a tükröződő felszínt bámulva. Ha már egyszer vizesek lettek, oly' mindegy, hogy maradnak-e még egy kicsit. Gyorsan lenyúl, leveszi a cipőit, majd kihajítja őket a partra.
-Csak egy kicsit! - igaz, hogy menten megfagy, de azért egészen hangyányit beljebb úszkál a tóba, a helyzethez képest túl vidáman. Akár Titanicosat is játszhatnának, Leonie túlél, Keith pedig elmerül örökre.
-Azt hiszem - fordul az úriember felé pár pillanattal később. - Neked kell kihúznod innen, mert nem érzem a lábam. Sem a fülem - teszi hozzá vigyorogva, mert az is fontos ám! Mindenesetre elkezd visszaevickélni a parthoz, mert úgy átfagyott mindene, hogy a mozgás kezd igen nehezére esni.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. június 11. 22:11
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. június 9. 14:25 Ugrás a poszthoz

Amanda

 
Valamikor a délután folyamán


Ma nagyon sokáig aludtam, már majdnem dél volt, mikor felkeltem. Senkit nem láttam a levita házban, biztos mindenki a kastély többi részén, vagy épp a faluban vannak. Nem maradok én se sokáig itt, gyorsan felveszek valamit magamra, egy rövidnadrágot, és egy kék topot, meg egy tornacipőt. Először is elmegyek a faluba a falatotó gyorsétterembe, ahol nyugodtan megebédelek. Még egy kis időre visszajövök a szobámba, mert a arra gondoltam, hogy elmegyek a kis tanácsához, és egy kicsit gitározom, úgyis rég játszottam már. Viszonylag hamar kiérek a falu határába, ahonnan már csak pár perc és ott a tó. Vannak ott egy páran, de nem zavartatom magam, leülök a fűbe, előveszem a gitárom és elkezdek rajta játszani. Mivel már elég rég volt a kezemben gitár, így először még sokat tévesztek, de hamar belejövök.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 10. 17:37 Ugrás a poszthoz

Arvid
Valamikor 10 után

-  Fordulj le. Csak. Fordulj. Le- fohászkodok marha ijedten, és szaporán lépkedek, hogy minél előbb kiérjek erről a hülye sétányról. Ha már valaki 20 perce töretlenül csak utánad halad, az már ad némi okot a paranoiára. Szerencsére én abból sose szenvedtem hiányt, ezért nem esik nehezemre mindenfélét beleképzelni ebbe a szituációba, és nem... nem leszek nyugodtabb.
Három pad, két pad, egy pad... és futás
Neki iramodok, és megpróbálok nem arra gondolni, hogy a férfi TÉNYLEG engem követ. Ki tudja, ő is most érzett késztetést a sprintelésre. Oh  a francba, kit akarok áltatni, engem határozottan követnek. Kis híján orra is bukok, de efelett most nagylelkűen szemet hunyok. Nem tudom, mit akar tőlem, de nem is akarom megtudni. Oké, krav maga, de ha az illető két pillanat pálcát ránt, és elkezd valamit mondani valami nyelven, nekem lőttek.
Végigfutok a  falun, csak a lábak dobogásából tudom, hogy követ az illető. De hoppá, hisz varázsló vagyok... aztán mit tudok vele kezdeni? Gyorsabban kezdek futni, majd mikor elérem a tavat, hirtelen fordulok be. Azt hiszem, lépés előnyöm van, így pár bokor takarásába fekszek, összeszorítom a szemem, és magamban kezdek imádkozni, hogy ne találjon meg.
Oh, érdemes volt ide visszajönnöm. A rellonosok tuti jót röhögnének rajtam, ha látnának, mázli, hogy egyetlen árva lélek sincs itt. Mikor közelebbről hallom a lépteket, óvatosan kúszni kezdek, minek eredménye, valami hülye ág felsérti a lábam, amiből folyni kezd a vér.
- Pff... te is hiányoztál- sziszegek halkan, mert azért még nem sikerült elfelejtenem, épp bújok.  
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. június 10. 17:46
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csák Arvid Geminián
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 10. 18:03 Ugrás a poszthoz

Oph

Ma kicsit hamarabb zárt az étterem, mert az egyik manó egy kicsit leforrázta magát, Arvid meg elküldte őt a társával együtt a kórházba, mielőtt még nagyobb baj lesz, Noellel ketten viszont elég nehézkesen tudtak volna mindent elvégezni, szóval rendkívüli helyzetet hirdetett, és hazaparancsolt mindenkit.
Gondos zárás után, amit a rellonos fiúval is ellenőriztetett, ő maga is elindult, hogy a fárasztó napot otthon pihenhesse ki, egy hatalmas kádnyi meleg vízben elnyújtózva, aztán pedig a pihe-puha ágyban hallgatva valami könyvet Kon előadásában.
Azonban úgy tűnt, nem csak gazdasági szempontokból nem éri meg hamarabb zárni, hanem azért sem, mert az ember furcsa hangokra lehet figyelmes az éjszakában. Első körben Arvidnak az tűnt fel, hogy a csöndet szapora lépések zaja töri meg, amik egyenesen felé tartanak, aztán az egyik egyszer csak eltűnik, míg a másik némi tétovázás után újra elindul, de valószínűleg befordulhatott egy mellékútra, mert hozzá nem ért el. A szőke óvatosan indult tovább, zsebében a pálcájára kulcsolva ujjait, hátha szüksége lesz a szó szerinti vaktában lövöldözésre, de ahogy haladt, sehol sem volt mozgás. De mégis! Hirtelen halk szitkozódásra lett figyelmes egy női hang előadásában, ezzel pedig lett egy halvány sejtése arról, hogy mi is történt az előbb.
Nagyot sóhajtott, és bízva a szerencséjében, hogy nem pont az fogja megtámadni, aki a bokorban bujdokol, odalépdelt a növényzethez, és a botjával megütögette az ágakat.
- Előjöhetsz, úgy hallom, elment - közölte, aztán várt egy kicsit, hogy válaszolnak-e neki. - Egyébként nem kellene ilyenkor egy lánynak kint mászkálnia egyedül errefelé - jegyezte még meg, mert ez azért bökte a csőrét. Oké, neki sem kellene, de nem akart ott ücsörögni az étteremben, amíg érte nem megy Kon.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 10. 18:27 Ugrás a poszthoz

Arvid

Hogy én mennyire utálok mindig gyávának tűnni. Egyszer, csak egyszer lenne olyan alkalom, mikor teljesen tisztában vagyok azzal, hogy nem én húzom a rövidebbet. De jobb, ha nem is hergelem magam, tapasztalat, hogy az nem vezet semmi jóra. A lábamra inkább nem is nézek, csak idegesítene, hogy még egy hülye ág is kifog rajtam.
Viszont... legalább egy pillanatig elfelejtek félni, ami nem biztos, hogy jelen helyzetben épp a legjobb, de nem is igazán érdekel.
Mikor megint lépteket hallok, összébb húzom magam, és próbálok tök láthatatlan lenni. A vészcsengő cseng, nekem meg kedvem támad kifutni a világból, mégse tesznek semmit a lábaim, hogy ez megvalósulhasson.
- Nem hiszek neked, lehet te vagy az- végtére is... nem láttam én az arcát, és amúgy nem veszem ám észre, hogy ez a hang ismerős.
- De oké, előbújok, viszont figyelmeztetlek, két pillanat alatt leátkozom a fejed a helyéről- a hangomból már rájöhetett, hogy ez az állítás mennyire irreális, mert nem vagyok egy tipikus, minden időt megélt varázsló alkat.
De kilépek, és a szemeim elkerekednek, mikor meglátom Arvidot, aztán felszisszenve szorítom a térdemre a kezem.
- Arvid? Bocsi izé... az nem neked szólt.... követtek és... van egy zsepid?- mert az mondjuk elkelne, ha már nem rendelkezek kellő varázstudással.
-Sokan mondták már, de héj... azért neked se kéne ám, bár szerintem te nem bújnál valami bokor mögé, úristen, ugye nem mérgező? Meg fogok halni- esek pánikba, mert az nagyon megy nekem.
- Eltévedtem... megint- osztom meg vele, miért is nem vagyok ott, ahol lennem kéne, aztán észbe kapok.
- Amúgy Ophelia vagyok, nem tudom, mennyire emlékszel rám. A dilis csaj, aki a laptopodra kattant rá, és stresszes helyzetekben marha sokat beszél- mosolyodok el a végére.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. június 10. 18:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csák Arvid Geminián
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 10. 19:25 Ugrás a poszthoz

Oph

Nagyon úgy tűnt, hogy a bokorban bujkáló lány igencsak meg volt ijedve, és ezt hiába akarta leplezni, bizony a hangján is hallatszott. Még Arvid se hitte el neki, hogy tényleg megátkozná őt, ha netán a zaklatót ismeri fel benne, bár a mondatok alapján úgy tűnt, hogy meg sem ismerné, ki követte. Ez annyiból mindenesetre jó hír, hogy legalább nem állandó veszélyforrás rohangászik a lány körül.
Aztán mikor némi zörgés és zizegés után a lány előbújt, és a nevén szólította őt, Arvid arcára némi tanácstalanság költözött. Elkezdett az emlékezetében kutatni, hátha rájön, hogy ki a lány, de a hangjától nem lett okosabb. Ettől függetlenül automatikusan zsebkendő keresésbe kezdett, és az ismeretlen felé nyújtotta.
Végül a rengeteg beszédből sikerült kihámoznia, hogy igen, jól tippelt, és egy követésnek volt fültanúja, továbbá, hogy a lánynak valami kattanás lehet a fejében, mert úgy nyomja a szöveget, mint egy ügyeletes rapper, bár hála az égnek nem azzal a hangsúllyal. Bizony, mióta Arvid mugli környezetben is sokat mozgott, már tisztában volt az ő zenei stílusaikkal, vagy legalábbis a nagyobb hullámokkal.
- Mibe is akarsz te belehalni? - kérdezte aztán végképp értetlenül, mert egy bokortól baja az embernek maximum akkor lesz, ha mérges szömörcéhez volt szerencséje, de egyébként egy sima elbújás nem szokott halálos veszedelmet okozni, esetleg néhány karcolást. Vagy lehet, hogy épp ez a gond?
Szinte hallotta a pillanatot, mikor a lánynak leesett, hogy neki a leghalványabb gőze sincs arról, hogy honnan ismerhetik egymást, de miután az a segítségére sietett, már sikerült beazonosítania a megmentett egyedet.
- Miért érzem úgy, hogy rosszabbul tájékozódsz, mint én..? - tette fel végül szemöldök ráncolva a fiú a költőinek szánt kérdést, mert most komolyan, Bogolyfalván eltévedni? Bár talán nem is olyan különleges eset, hiszen Noel is így került a házukba, de te jó ég, hát miért van az, hogy az összes kóbor lélek nekik jut?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
Írta: 2013. június 12. 16:30 Ugrás a poszthoz

Drága

Elég nehéz elfojtani magamba az érzést, hogy hiányzik és látni akarom, de ha kötelezettségem van, mint például az órája járás, akkor muszáj lenne, mert a figyelmemet rajta kívül semmi más sem köti le. Nem is lenne kötelező bejárnom órákra, azaz de, csak megtehetném, hogy nem, viszont én nem az vagyok, és nem is szeretnék megváltozni, jó ez így. Úgysincs olyan sok, kibírom még talán.
Lényegében az volt az első dolgom suli után, hogy egy baglyot reptessek a Drága felé, méghozzá annyival, hogy a tavacskához menjen ki, ennél több nem kellett, és miután kicsit összeszedtem magam én is elindultam a megjelölt helyre. Az, hogy van egy kis szél még talán jó is, egyébként pedig meglepően meleg van. Ez szintén csodás, nem is akarom, hogy beboruljon az ég, vagy akár vihar legyen, imádom, amikor kint is lehet császkálni, és melegen sem kell öltözni. Én sem vagyok túlöltözve, de ez nem is probléma.
Viszonylag gyorsan leérek, még magassarkúban is. El kell ismernem, hogy minél többet használom, annál jobban szeretem, és ha egy kicsivel is magasabbnak akarok tűnni meg tökéletes. Persze Jeffre így is fel kell néznem, de nem zavar, szerintem pont jó is. Sokszor nem volt még probléma a magasságom, és az átlagot így is meghaladja, tehát nem panaszkodhatok.
A gondolkodás nekem nagyon megy, de azért remélve, hogy nem kell várnom leülök nyugodtan az egyik padra, egy párszor körbenézve, hátha itt van már valahol, aztán pedig a tavacska felszínének fodrozódását, apró hullámait figyelem, kizárva a külvilágot pár másodpercre.
Most sem tudom másra gondolni, csakis Rá, és arra, hogy igazából azt szeretném, ha egy perce se kellene elengednem, mindig velem lehetne, bár ez realista életszemlélettel megoldhatatlan, legalább a közelemben tudhatom, és ha a faluba költözünk majd, akkor még inkább.


ruha
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 13. 14:54 Ugrás a poszthoz

Arvid

Szegény Arvid, bár...  ő az egyetlen, aki előtt nem kell palástolnom, mi van az arcomra írva. Nos, jelenleg ijedtség, értetlenség, kis düh, meg értetlenség, és az, hogy marha éhes vagyok.
Igen, nem terveztem be egy eltévedést, azt hittem hamarabb visszaérek a suliba, én naiv. Eddig háromból két alkalommal tévedtem el, egyszer véletlenül jó irányba mentem, nos... igen, szerencsés vagyok. Kezdem azt hinni, hogy az utcák szórakoznak velem. Most miért ne? A lépcsők is mozognak, vagy mit csinálnak, simán megtehetnék ezt az utcák is. Hülye varázsvilág. Nem, még most sem szeretem, társadalmilag is lemaradott vagyok itt, és szerencsétlenebb az átlagnál.
- Köszi... ezzel most életet mentettél, bár még így is fent áll az elvérzés veszélye, de legalább a füvet nem mocskolom össze- azzal kivéve a zsepit a kezéből, leülök törökülésbe, és a fájó térdemre nyomom, aztán némi töprengés után megint megszólalok.
- Gondolom, fertőtlenítőt nem tartasz a farzsebedben- de mi van, ha mégis? Bár csak a nők olyanok, hogy még olyasmit is magukkal visznek, amit életükbe nem használtak, és lehet, nem is fognak. Na mindegy, azért egy próbát megér.
- Hát honnan tudjam, milyen bokorba vetettem bele magam... és ha mérgező?- osztom meg vele a jelenlegi dilemmám, hát... nem vagyok egy könnyű eset, sose mondtam.
Észbe is kapok ám, hogy nem biztos, hogy felismer, ezért  kezdek el hadoválni összevissza, de elmosolyodok, mikor látom, leesik neki.
- Én bárkinél rosszabbul tájékozódok. Nem szoktam figyelni az utat- vonok vállat, amit ő nem láthat... de hát most mit hazudjak? Mikor sétálni indulok, általában kikapcsolok. A muglik között ez még veszélyesebb is, de még egyszer se ütöttek el.
- Nem tudom, ki volt az, a sétány közepétől kezdett el követni, nem mertem leállni megkérdezni, hogy mit akar- motyogom magam elé. Hurrá, full rellonos jellemem van.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csák Arvid Geminián
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 13. 17:42 Ugrás a poszthoz

Oph

- És a föld is hálás lesz érte, ha nem fogsz ráhalni - jegyezte meg Arvid ártatlan hangon, miközben a úgy nagyjából próbálta belőni, hogy mit is csinál éppen a lány. Aztán a következő kérdéstől kissé meggyötört kifejezés jelent meg az arcán. Most komolyan, hogy lehet ilyet kérdezni tőle? Még ha valaki mondjuk narancslét vagy kakaós csigát keresne rajta, az hagyján, na de fertőtlenítőt? De ezzel együtt is megszólalt bent a gondoskodóbbik fele, ami elkezdte bökdösni a rellonost, hogy hiába nem tudja, ki mellett áll, azért lehet, hogy segíteni kéne neki.
- Ennyire vérzik? - kérdezte, aztán előkaparta valahonnan a pálcáját, de aztán a lány újabb kifakadása egy pillanatra megállította. Letépett egy levelet a kérdéses bokorról aztán az ujjai között morzsolgatta egy kicsit, majd megszagolta, hogy tudja, mivel is van dolga, bár ő végképp nem hitt abban, hogy a lány ebbe fog belehalni.
- Sima buxus - közölte a tényt, majd eldobta a levelet. - Amíg nem eszed meg, addig nem mérgez. Ugye nincs még egy szád ott is, amit megsebeztél? - érdeklődte enyhe iróniával, arra célozva, hogy a lány csak úgy ontja a szót. Aztán a kilétére is fény derült, és így már mindjárt tisztább volt a helyzet a szőke számára.
Üggyel-bajjal leguggolt, hogy segíteni tudjon, aztán újra készenlétbe állította a varázspálcáját.
- Na jó, mivel nem látom hol a sebed, légy szíves és irányítsd rá a pálcám, aztán vedd el a kezed. Nem kell halálra rémülni, csak begyógyítom a sebed, ezt a varázslatot már sokszor használtam - mondta a maga megnyugtató módján. Annak idején mikor már megunta, hogy folyton megsebzi magát a konyhában, amikor újra tanulta a késhasználatot, és mikor már Kon is többedszerre morgott rá, hogy jobban is vigyázhatna, inkább nem várta meg, hogy mugli módszerekkel kötözgessék nevelő célzattal, hanem rászánta magát, hogy varázslattal próbálja begyógyítani a sérüléseket.
- Valetudo! - mondta végül, pontot téve az ügy végére, remélhetőleg eltalálva a sebet. - Jobban is tetted, hogy nem álltál le, de ha ilyen béna vagy, hogy még egy ekkora faluban is eltévedsz, lehet, hogy nem kéne lejárnod - morogta Arvid. - Most mondd meg, mit csináljak veled? Fel nem kísérhetlek, mert akkor Kon nem fogja tudni, hogy hová tűntem, hozzánk meg egészen nyilvánvalóan nem foglak meghívni. Ne vedd magadra egyébként, de nem szeretjük a látogatókat - törte a fejét a szőke hangosan, hogy mi legyen a következő lépés, elvégre itt már mégsem hagyhatta, ki tudja hol leselkednek a lányra rosszakarók.
Utoljára módosította:Csák Arvid Geminián, 2013. június 13. 18:03
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 13. 18:12 Ugrás a poszthoz

Arvid

- Már sokkal jön nekem- morgom, burkoltan célozva, hogy az ilyen eset nálam már-már mindennapi jelenségnek számít. Erdő, vagy falu, esetleg a szobám, vagy a klubhelyiség, tökmindegy, ahol lehet, eltaknyolok, de valamiért... ezek a sebek nem fájnak annyira, mint azok, amik a testem többi részét borították. Ugyan már csak pár heg díszeleg rajtam, az mégis elég ahhoz, hogy ne felejtsem el, hol is voltam 16 évig.
- Igen, de... azért mentőt nem kell hívni, gyakori az ilyen eset- bököm ki nagy nehezen, leküzdve a fránya női büszkeségem. Azért le nem venném a szemem az újabb szerzeményemről, mintha csak attól félnék, hogy a nyílt sebből kijön mindjárt egy mutáns E.T., és hiába akarna haza telózni. Telefon. Net. WiFi, vagy bármi, komolyan ennyire nagy kérés lenne. Oké, most lejjebb veszek az elvárásaimból, és beérem egy szimpla csokival... komolyan, a szemeim már nem kopognak, hanem lassan becsöngetnek valahová.
- Ugye... tudod, hogy ezzel most nem mondtál semmit?- még hogy sima buxus. Chh, annak könnyű, aki tudja, mi az. Vagy várjunk... már én is tudom, a francba, hogy vélhetőleg öt perc múlva ugyanolyan halálfélelmem lesz, mert elfelejtem.
- Mellesleg, vagyok annyira éhes, hogy simán bekajáljam- mint valami reality túlélőshow. Itt Bogolyfalván.
- Te, vigyázzál!- kapok utána, mikor le készül guggolni, és jelenleg ignorálva azt, hogy tuti, nem fog neki tetszeni, akkor is segítek neki. Nos, a helyzet nem a legfényesebb, imádkozzunk, hogy a követőm nem jön vissza autogramért
- Ne megnepróbáld- húzódok is hátrébb. Oké, hálás vagyok neki azért, hogy próbál segíteni, meg minden, meg nem is szociopata valaki, csak... vannak, amiket még nem tudtam leküzdeni.
- Nem akarom, hogy hozzám érjenek, se pálcával, se semmivel. Inkább... van még zsepid?- és itt jön el a pillanat, mikor nem érdekel, mennyire néz hülyének. Nem tehetek erről, tenni ellene próbálok, de még... még nem megy.
- Egyszer visszataláltam- vágok vissza dacosan, elhallgatva, hogy az is a puszta véletlennek köszönhető.
- Nem kell semmit tenned- mondom kissé lágyabban, még a hála is érződik a hangomban, mert tényleg rendes tőle. Más simán elment volna. Tudom, az emberek elég parasztok ahhoz, hogy ilyet tegyenek.
- Amúgy is... én nem fogok elmozdulni innen, mi van, ha megint megtalál? itt legalább van esélyem elbújni, de ha mennénk, akkor lehet, te is veszélyben lennél, azt meg ugyebár senki nem akarja- végtére is.... jobb esetben éhen halok, de a világért se vallanám ám be, hogy félek. Én? Ugyan.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Seren E. Weaver
INAKTÍV



RPG hsz: 208
Összes hsz: 3069
Írta: 2013. június 14. 22:27 Ugrás a poszthoz

Oph, Arvid

Ujjait a papírpohár köré kulcsolta, ahogy másik kezét zsebre dugva lépkedett a kastély birtokán, tekintetét mereven a kis ösvényen tartva, melyet halvány fénnyel világított meg a mellette lebegő bolygóláng. Egykedvűen hagyta maga mögött az iskolaépületet, és kanyarodott el a falu felé, amerre az állítólagos "rellonos szabályszegők" rejtőztek. Egy kis levitás odakint csatangolva meghallotta a meg fogok halni kifejezést, és máris rémült kisgyerekként bújt a házvezető szoknyája mögé, aki természetesen szólt Serennek, hogy kezdjen valamit a neveletlen sárkányokkal. A férfi egy ideig kitartott állítása mellett, hogy a kölyök csak hallucinál összevissza, túl sok hülyeséget evett össze és rosszat álmodott, de észérvei süket fülekre találtak, így már csak azért is kénytelen volt elindulni, hogy ne kelljen tovább hallgatnia a nyivákolást.
A kis tó felé tartott, és nem is kellett nagyon erőlködnie, hogy behatárolja, merre keresse a két delikvenst, mivel egyikőjük sem igyekezett suttogni, úgyhogy könnyedén rájuk talált, és mint kiderült, Ophelia és Arvid bontja a rendet. Érdekes párosítás.
 - Melyikőtök döglődik? - tette fel az égető kérdést, de mivel egyik diákot sem látta agonizálni, máris elkönyvelte idiótaként az őt feleslegesen ugráltató kölyköt.
Az utolsó mondathoz kapcsolódva pillantott Opheliára, aki a rejtőzködés művészetében nem bizonyult túl kiválónak.
 - Talán nem kellene ordítozni akkor. Kilométerekre hallani, hogy itt vagytok - jegyezte meg szemforgatva, válaszként Ophelia kijelentésére, kifejezéstelen arccal méregetve a lányt, majd egyszerűen megcsóválta a fejét, amolyan "miért-is-lepődök-meg?" stílusban.
 - Mit szeretnél büntetésnek? Takarítani, esszét írni, vagy kényszerszocializálódni? - teszi fel a kérdést, mert a lány már rég túllépte a limitet, amit megúszhat büntetés nélkül, noha Seren már rég nem kereste az alkalmat, hogy ezzel szívassa a diákjait. Azt megtehette tanórákon, korlátlanul.
 - Tényleg követte valaki? - pillantott Arvidra, egyrészt mert a srác jobb hallástéren, mint ők, másrészt meg mert Ophelia már-már köztudottan hajlamos volt a paranoiára, ami nem feltétlenül jelentette persze, hogy nem járnak a nyomában, de Seren nem tartotta kellően objektív forrásnak.
 - Most pedig visszamegyünk a kastélyba - duruzsolta gunyorosan, akármi is volt a válasz, mindkettejükhöz címezve a szavait, érezhető örömmel, amiért diákbegyűjtőt játszhat éjnek évadján. Nem kifejezetten ingerült, inkább egykedvű, de az érzés igen könnyedén irányt változtathat, ha a lány nem engedelmeskedik és nem követi hűséges kiskacsa módjára, mint Konrad Lorenzt a csemetéi.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
A falu határa - összes hozzászólása (4272 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 142 143 » Fel