Mert mit is tehet egy ifjú hobbi-szakácsjelölt ha eljön a fáradt péntek este? Hát elmegy a cukrászdába, hogy kedvenc hobbijának hódoljon. Ezt tette most Arvid is, egészen pontosan bevette magát a cukrászda leghátsó sarkába, és miután az ügyes kis felolvasó bűbáj segítségével átböngészte az étlapot - vagy édességlapot, ha úgy jobban tetszik -, megrendelt vagy tíz különböző süteményt, a pincér legnagyobb és őszinte rémületére.
Mert persze azt az ifjú szőke herceg elfelejtette (?) közölni, hogy elemzés céljából kíván kóstolgatni, és nem óhajtja magába tömni a pult komplett tartalmát. Mindenesetre kihozták neki, amit kért, aztán újabb sokkot okozott, mikor elővett egy miniatűr, rúnákkal megbuherált laptopot, mert ezen már megtanult vakon gépelni, míg ha papírra próbálna írni, akkor azt többé senki és semmi nem lenne képes kibogarászni. Arvid persze érezte, hogy nézik, de már nem érdekelte a dolog. Sokkal jobban lefoglalta, hogy villájával eltalálja az első süteményt, és egy falat után egyből gondolkodóba esve, kényelmes tempóban elkezdjen kopogni a billentyűzeten. Aki nem ismerte, az mostanra már biztos lehetett benne, hogy a fiú vagy valami étterem kritikus, vagy csak egyszerűen nincs ki mind a négy kereke.
Persze nem volt haszontalan ez a jegyzetelgetés, ugyanis Arvid eldöntötte, hogy ha hazaköltöznek az év végén Prágából, akkor neki fog végre fogni annak a szakácskönyvnek, amit speciálisan vakok számára szeretne megjelentetni. Ebben a pillanatban pedig éppen az érdekelte a legjobban, hogy vajon milyen különbségek vannak egy mugli és egy varázsvilágbeli cukrászda ételei között, már ha van egyáltalán. Így aztán próbált olyasmiket rendelni, amihez hasonlót, vagy épp a pontos megfelelőjét már Prágában is megkóstolta. Aztán persze majd a maradékot szépen hazaviszi - még ha nem is fenyegette a veszély, hogy úgy hetven éves koráig bármikor is nélkülöznie kelljen, azért nagyon nem szeretett pazarolni, főleg, mikor otthon... nem is tudta hirtelen megszámolni hány éhes száj várta. De abból csak kettő emberi lény, a többi pedig nem kaphat édességet, szóval el is van döntve, hogy kik válogathatnak majd a finomságokban.

Oph

Már a harmadik süteményt kóstolgatta, mikor a szőke eljutott addig, hogy nem biztos, hogy a legutóbbi helyen elég jó volt a csokoládékrém összetétele, így próbálta meghatározni, hogy vajon ebben mik lehetnek az arányok. Persze a mezei betévedő joggal kérdezhetné, hogy miért nem kéri el egyszerűen a recepteket, de hát ez nem így megy. Minden üzletnek megvoltak a maga titkai. Arvid pedig most ezeket igyekezett kifürkészni.
Egészen elmerült a munkában, így alaposan meglepte, mikor valaki szinte a feje fölött szólalt meg, csak hogy a hely iránt érdeklődjön.
- Aham, persze - bólintott szórakozottan, nem sokat törődve a hang tulajdonosával, viszont a Kontól kapott gyűrűje rögtön önálló életre kelt, és a mutató ujjáról átkúszott a gyűrűsre, mintha csak egyértelműsíteni akarná a helyzetet. Na igen, hihetetlen, de a kis kígyó néha éppen a legjobbkor tudott megmozdulni.
Aztán a lány újra megszólalt, Arvidnak pedig végre el is jutott a tudatáig, hogy a másik láthatóan társalogni szeretne. Felemelte hát a fejét, de nyilvánvaló okokból nem tudott a lányra fókuszálni, csak elnézett mellette valahova a távolba.
- Nem eszem meg mind. A többségét hazaviszem - válaszolt egy vállvonással, miközben ujjaival eltűnődve játszott a villa végével. - Tulajdonképpen miért ide ültél? Nincs már máshol szabad hely? - érdeklődte aztán, és kivételesen nem lehetett a hangjában semmilyen élt sem érezni, mert hát tényleg nem tudhatta, hogy vajon nem csak azért kapott-e asztaltársaságot, mert a másik nem akarta állva elfogyasztani, amit rendelt. Másrészről, ha valamit akar tőle, bármi is legyen az, akkor jobb mielőbb túlesni a tiszteletkörökön, mert a szőke nem óhajtja az idejét pazarolni, miközben fontos dolga akadt.

Oph

Ha őszinték akarunk lenni, akkor Arvidnak mind a mai napig rejtély volt, hogy egyesek miért ülnek csak úgy le vadidegenekhez beszélgetni. Ő nem csinálta ezt, vagyis nem gyakran, és ha mégis, annak minimum annyi oka volt, hogy az illetőt valamiért érdekesnek találta. Arról viszont szentül meg volt győződve, hogy benne nincs semmi érdekes, már ha leszámítjuk a gyűrűjét, de mikor a lány idejött, még nem tudhatta hogy mozog.
- Köszönöm. A kedvesemtől kaptam - közölte egyszerűen, mert még mindig élt benne az emlék, hogy a kastélybeli lányokról aztán mégis kiderül, hogy nem egészen ok nélkül telepedtek mellé. Persze Arvid mostanában kifejezetten békés volt, már ha eltekintünk némi elsőskínzástól a közelmúltban, így próbálta azt feltételezni, hogy a másiknak nincsenek hátsószándékai.
- Már elvégeztem az iskolát - mosolyodott el először a szőke a beszélgetés alatt, de azért még mindig kissé bizalmatlanul. Talán ez volt a legnehezebb, látatlanban megítélni másokat. Oké, azt mondják, ne ítéljen az ember külső alapján, és valóban, Arvidnak ez régen sem volt szokása, de az arc, a mimika, a rezzenések sok dolgot el tudnak mondani, anélkül is, hogy a másik kinyitná a száját, ezt a támpontot pedig a fiú nem használhatta. Így maradt a találgatás és az óvatos lavírozás.
Aztán a következő kérdés, és az utána jövő válasz rögtön tiszta vizet öntött a pohárba, ez után pedig már Arvid is felszabadultabban viselkedett.
- Már mindent értek - vigyorgott egy sort a lány szavait hallva. - Nos, itt valahol vannak rúnák, látod? - kérdezte a gép tetejét simítva az ujjaival. - A megfelelő kombinációval el tudod érni, hogy működjenek az elektronikai berendezések itt is. Egyéb felvilágosításért keresd fel a rúnatan tanárt vagy Weavert, az SVK tanárt - összegezte a szőke a tudnivalókat röviden. - Ha akarod megsimogathatod - vidult a lány lelkesedésén, miközben némi tányérszámolás után kicserélte maga előtt az aktuális süteményt egy másikra.

Oph

Miután a lány a megfelelő válasszal a tudtára adta, hogy megértette, hogy neki van valakije, és nem is akar tőle semmi ilyesmit, Arvid némileg megnyugodott. Lehet, hogy egy kicsit beképzeltségnek tűnhetett a feltételezés eleve, de nem egy alkalommal esett lányok áldozatául a kastélyban. No igen, még olyan is előfordult, hogy spontán lesmárolták, márpedig ugyan nagy a kertjük, de se ő nem szeretne hullaként létezni benne, se azt nem értékelné igazán, ha egy ismeretlen sírja domborulna a házuk mögött.
- Nem tudok hozzászólni. Sose szerettem varázsolni - somolygott magának Arvid, mikor a lány csak úgy kifakadt, bár azért el tudta képzelni, hogy nem lehet túl jó, ha mindenki el tud bánni az emberrel. Igaz, őt magát sosem próbálták elsősök átkozni, hiszen ott virított a mellkasán a prefektusi jelvény, ráadásul ha akart volna, szembe is tudott volna szállni velük. Nos... akkor még igen.
Aztán a lány elejtett megjegyzésén igen jót vigyorgott az ifjú szőke herceg.
- Hát igen. Seren már csak ilyen - válaszolta, miközben eszébe jutott, hogy kezdetben mennyire gyűlölte a másikat csak pusztán azért, mert nála alig idősebben a tanárának merte nevezni magát. Azóta azonban már jócskán kinőtte Arvid a fennhéjázó aranyvérű rellonos modorát, és megbékélt a ténnyel, mint ahogy sok minden mással is. Tulajdonképpen egész magassá vált az ingerküszöbe, mióta rájött, hogy az emberek szimplán gonoszak és önzők, így aztán teljesen mindegy, hogy mit csinálnak, őt nem érdekli tovább a társadalom. Így fordult visszájára szép lassan a régi érdeklődése az emberi pszichológia iránt.
Azonban erre a lányra egyelőre nem mondta volna, hogy gonosz, még ha az önzőség stimmelt is rá, hiszen csak a gép miatti érdeklődés okán ült le hozzá, de ez még nem megbocsájthatatlan bűn.
- Rendben, ahogy gondolod. Úgy sincs rajta internet. Gondoltam azzal már nem borzolom a kedélyeket - kuncogott a szőke, belegondolva, hogy mennyire csodálkoznának itt mások, ha rájönnének, hogy min böngészik üres óráiban.
Aztán a lány hangja hirtelen váltott kérdő hangszínre, némileg bizonytalan hangsúllyal, Arvid fején pedig a csodálkozás első hulláma futott át. Hát nem lehet rögtön észrevenni, hogy vak? Hisz az nagyon jó! Persze ehhez kellett, hogy ülve maradjon, mert ha ment, akkor már rögtön nyilvánvalóbbá vált a helyzet.
- Igen, az enyém, és nem, nem látok - válaszolta aztán viszonylag könnyedén, már legalábbis amennyire ilyen témánál könnyed lehet az ember hangja. Már sok idő telt el azóta, hogy megvakult, több, mint másfél év, és ez alatt volt ideje megszokni, hogy rákérdeznek az emberek. Eleinte ugyan nem esett neki jól, és mindig fel is kavarta, mostanra viszont már képes volt átsiklani a dolog felett, és lazábban venni a helyzetet.
- Egyébként, ha már az asztalomnál étkezel, talán be is mutatkozhatnánk - mondta aztán a mindig jól nevelt szőke. - Én Arvid vagyok - biccentett a lány felé, hiszen a hangja alapján pontosan be tudta lőni, hogy hol ül.
 

Oph

- Seren? Jah, meglehetősen bosszantó egy alak, bár ha megerőlteti magát van benne némi empátia - jegyezte meg a szőke visszagondolva arra az esetre, mikor a tónál, a fa alatt futott össze a tanárral, már a balesete után. Tényleg, milyen jó lesz majd, ha jön a tavasz, ő pedig újra kimehet majd a fűzfa alá... De ez még messze volt.
- Hát igen, van némi előnye a billentyűzetnek - vigyorodott el Arvid. - Én csak nemrégiben tanultam meg használni, de áldom érte a muglik eszét, az biztos.
Még ha nem lenne vak, akkor is így gondolta volna, mert valóban egyszerűbb volt pötyögni, mint körmölni.
A lány zavarával aztán Arvid nem sokat törődött, mert már hozzászokott az ilyen reakciókhoz. Jobb volt hagyni az embereket, hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a helyzettel. Azért persze az ajánlatot hallva felnevetett.
- Most komolyan meg akarsz hívni sütizni? Azt hittem csak én vagyok vak - nevett, megkocogtatva a villával az egyik süteményes tányér szélét. - Ha jól rémlik már most is van előttem vagy tízfajta édesség. De azért kösz - vigyorgott nagy vidáman, mert valljuk meg, a lány reakciója jó napot csinált neki.
- Semmi baj - biztosította aztán a szőke a másikat arról, hogy nincs benne rosszallás. - Van, hogy az ember elfelejtkezik az illemről, a lényeg, hogy megoldottuk - villantott egy mosolyt, aztán pár pillanatra csöndben maradt, és csak az egyik ujja mozgott, ahogy kapargatta az asztal szélét. Aztán észbe kapott, és hirtelen ötlettől vezérelve, a lány elé tolta az egyik süteményt.
- Segíthetsz nekem egy kicsit, ha akarsz. Szeretném, ha elmondanád, hogy mi a véleményed erről az édességről.
A kiválasztott darab egy finom, habos, mázas torta szelete volt.

Oph

- Számomra nem tűnik annyira menőnek - vonta meg a vállát Arvid. - Valaha háztársak voltunk. Azt hiszem, csak két évvel járt fölöttem.
Eleinte épp ezért nem is volt a szőke kibékülve a ténnyel, hogy a fekete hajú a tanára lett, aminek a következménye némi összetűzés és egy büntetőmunka lett. Aztán inkább nem járt órára.
- Hogyne lennének a muglik hasznosak. Én például most mugli egyetemre járok, pedig aranyvérű vagyok eredetileg - aztán kicsit halkabbra fogta, hogy ne hallja mindenki körülötte, amit mond - Igazából, én sokkal jobban szeretem a mugli világot. De nem tudok vele mit tenni, hogy varázslónak születtem. Ezt nem lehet, és nem is érdemes elnyomni.
Tényleg így gondolta. Volt pár dolog, amit szeretett a varázsvilágban, például azt, hogy sokkal szabadabban élhettek itt Konnal, mint a muglik között, vagy hogy nem kellett a késsel szórakoznia főzés közben, mert varázslattal is felvághatta a paradicsomot, de mégis, nagyobb biztonságot nyújtott neki Prága, mint Bagolykő. Persze a Bogolyfalvi házukat a világ összes kincséért se cserélte volna el.
- Szlovákiában. Csák Máté leszármazottja vagyok, lehet, hogy hallottál róla a mugli történelemből. De a nevem norvég, ne kérdezd miért, nem tudom - vonta meg újra a vállát. - De te sem Magyarországról származol, igaz? - Annyira még nem sok Opheliával találkozott élete során.
Aztán a lány megkóstolta az édességet, Arvid pedig kissé lelombozódott a válaszától.
- Tényleg? Nekem tetszett... - tűnődött el arra gondolva, hogy át kell értékelnie az édességekhez tartozó skáláját. - Amúgy mi az a csillámpóni? - kérdezte kíváncsian, miután rájött, hogy bárhogy is gondolkodik, ezt nem tudja megfejteni. Esetleg egy unikornis juthatott eszébe a szóról.

Hirdetés, hirdetés! Megnyílt a falatozó gyorsétterem a Főutczán! Mindenkit szeretettel várunk! ^^

Teljesen ártalmatlan alapanyagaim vannak, Arvid nem Lyra  

Ne ijesszük el a vendégeim, jó? XD

Noel

Arvid ugyan pompázhatott volna fehér szakácsköpenyben, vagy lehetett volna hószín kötény is a srác elé kötve, de valljuk meg, ez nem lenne túl praktikus, ha a szakács vak, és nem mellesleg úgy izgul, hogy percenként löki le a fakanalat, ami helyett az egyik szorgos manó minduntalan kénytelen tisztát hozni. Mindettől függetlenül a szőke éppen egy rellonzöld szakácsruhában pompázott, ami egyszerre volt szép, rellonos, és piszoktaszító.
Még csak alig pár napja, hogy megnyílt a hely, és ezzel arányosan ugyan csökkent Arvid idegessége is, de még koránt sem tartott ott, hogy nyugodt legyen, és képes arra, hogy egy pillanatra is megálljon. A két manó segítségével sorra készültek a finomabbnál finomabb falatok, amiket szerencsére szívesen vásároltak a betérők, így eddig úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, mégis, ennyi emberre főzni, ilyen felelősséget vállalni, új volt a fiúnak. Azonban miután a Minisztériumban a tanulmányi ügyeit intézve meghallotta, hogy van egy kiadó helyiség, ami épp alkalmas lenne étteremnek, a szőke kobakban egyre ott forgott, hogy talán ő is kibérelhetné. Miután Konnal megbeszélte, és úgy döntöttek, hogy érdemes megpróbálni, már csak hetek kérdése volt, hogy minden elkészüljön. Díszítés és üzlettér berendezése Kon és Lil segítségével, a manók felkeresése, akik majd fizetett munkaerőként segíthetnek a fiúnak a szeletelésben és az olyan munkákban, amik vagy veszélyesek voltak számára, vagy gyorsabb volt, ha más csinálja, és végül az étlap összeállítása. Arvid már nagyon várta az orosz napot, ahhoz a recepteket Kon fordította az édesanyja receptkönyvét felhasználva, és a szőke miután otthon kipróbálta őket titokban, arra várt, hogy majd egyetlenje már innen kap az ételekből hatalmas adagokat. Most azonban hétvége volt, tehát Arvid pizzát sütött, makarónit készített, és mikor már úgy vélte, hogy aznapra elegendő az élelem, levette a szakácsruhát és leült egy sarokba feltűnésmentesen eszegetni, hogy hallgathassa, hogy mit mondanak a vendégek a főztjéről, mert abból rengeteget tanulhat.

De tudjuk, hogy ez csak álca  

Nem baj, szeretés van <3 ^^ Csak gyere enni XD

Finomat kapsz Arvid profi szakács, nem főz akármiből

Erre vannak a manók XD Amúgy meg otthon is mindig ő főz, és még mindenki életben van XD

Otthon nincsenek Ezek meg fizetésért dolgoznak, Arvid hisz a manószabadságban ^^

Nyugodtan XD A gyámügy se tud velünk mit kezdeni, pedig Konnal neveljük Lilt XD

Ne bántsd a húgom O.o

Nem kell sajnálni, gyárilag defektes, Kontól meg csak az állatszeretetet tanulta :'D

Hát Lil hasonlít Arvidra, na XD

Arvid teljesen rosszul van bekötve XD De szereti, imádja Kont. Amúgy a HV-d is rosszul van bekötve, ha ő meg Lyrával jár, szóval vannak itt fura emberek, na XD

Lehet, hogy érdekes a családunk, de legalább boldog, és ez a lényeg ^^

Kahlil aranyos

Hát jah, nem járok erre gyakran De jó itt ^^

Noel

Miután a szőke megállapította, hogy bizony a pizzája már felülmúlja azt, amiket eddig mugli helyeken kóstolt, és ezt minden szerénység nélkül állíthatja, elkezdett fülelni, hogy mi történik. Az emberek jókedvűen beszélgettek, néha valaki bejött, és rendelt valamit, amit az egyik, pultba állított manó melegített meg és rakta rá a vendég tálcájára, miután az fizetett. Arvid egészen el is merült a gondolataiban, mert hát úgy tűnt, hogy nem biztos, hogy elég lesz a két manó, hiszen nekik is kell pihenőidőt adni, a szőke maga pedig érthető okokból nem tud a pultba állni. Azonban egyelőre ezzel inkább nem törődött, induljon be rendesen az üzlet, utána ráér effélén filozofálni, hiszen ha kell, akkor akár Lil is be tud segíteni sűrűbb napokon. Ugyan nem családi vállalkozás a gyorsétkezde, de a lányka lelkes volt, szalvétát hajtogatott és díszeket fabrikált, hát talán nem fog ez sem nehezére esni. Kontól pedig Arvid eleve el sem várta, hogy bármilyen szinten részt vegyen ebben a nyitás után, hiszen tudta, hogy az neki egy merő kínzás lenne, na meg úgy őszintén, ki jönne be ide enni, ha a suli és a falu réme áll a pultban, akiről mindenki azt feltételezné, hogy mérget kavar a kajákba? Azért ezzel a ténnyel még Arvid is tisztában volt, bármilyen elvakultan is szerette kedvesét.
Aztán újra nyílt az ajtó, és a szőke már kíváncsian várta, hogy mit fog az érkező kérni, de az ahelyett, hogy a pulthoz ment volna, hozzá közeledett, tisztán hallotta. Ennek ellenére igencsak meglepődött, mikor le is huppant elé az idegen.
- Én meg wifit Bogolyfalván! - hörrent föl Arvid a kijelentésre rosszallóan, mert hát milyen módja ez a bemutatkozásnak? Viszont eszébe jutott az előbbi gondolat a további személyzetről, ami arra késztette, hogy mégse küldje el azonnal a hallhatóan fiatalka diákot. - Mi a neved, hány éves vagy és miért akarsz itt dolgozni? - dőlt aztán hátra a széken megenyhülve. Végül is, legalább végighallgatni végig lehet a gyereket, abból még nem származhat semmi rossz.

Csak este tízre takarodjon el mindenki, mert addigra jön elém ^^

Csodásak lesznek az esti zárások XD

Noel

- Az itt-ott akad - mosolyodott el halványan a szőke srác az elektronika felvetésére, de nem fejtette ki jobban a dolgot, hiszen nem kell mindenkinek mindent az orrára kötni, pláne nem akkor, ha azt sem tudja az ember, hogy ki ül vele szemben.
Aztán mivel Arvid érdeklődő magatartást tanúsított az ifjú pultos jelölt felé, kapott pár plusz infót is, kár, hogy a név után már alig hallott meg valamit belőle. Arcára egyre szélesebb vigyor költözött, mert naná, hogy a húga már elújságolta, hogy ki volt az tavaly, akit szerencsésen felkötöztek lógni a kandalló elé dísznek.
- Nagyon mazochista vagy te kölyök - vigyorgott továbbra is a szöszi, miközben végre lerakta a kezéből a maradék szelet pizzát. Így már egyből jobban érdekelte őt a srác mondókája.
Azonban a korán és a tapasztalatán leakadt.
- Tizenhat vagy, és már dolgoztál étteremben? - vágott töprengő arcot a srác, de aztán megrázta a fejét kissé, mint aki elhessegeti a gondolatokat. - Nem, nem érdekel, hogy miért és hol, nem fogom megkérdezni - mondta hangosan is, azonban a tapasztalat ténye önmagában igen jó pont volt.
Arvid egy darabig szótlanul mélyedt magába, azon gondolkodva, hogy vajon adjon-e esélyt a gyereknek, de végül döntésre jutott.
- Utána kell néznem, hogy milyen kitételekkel vehetlek fel téged, de mivel úgy tűnik, hogy túl sok feladat van itt, mi meg kevesen vagyunk, egyezzünk meg két hét próbaidőben. Fizetés ezért is jár, csak iskola után kell jönnöd, tehát leadod nekem az órarended, és ha hatkor van vége az órádnak, akkor nem foglak iderángatni négyre. Heti öt napot kell dolgoznod, minden második héten szabad a hétvégéd. Megfelel így?
Ez után Arvid figyelmesen várta, hogy a fiúnak megfelelnek-e a feltételek, és ha igent mondott, akkor visszavette a kezébe a pizzaszeletet.
- Kérj valamit magadnak a pultból, amíg eszek, aztán megmutatom a helyet - mormogta, mert fáradt is volt és éhes is, de aztán ha végzett, felkelt az asztaltól, és maga után intve a fiút, elindult a belső helyiségekbe azzal a gondolattal, hogy ha a gyerek tényleg itt akar dolgozni, akkor nem hal bele abba, ha még marad tíz percet.

Oph

Ma kicsit hamarabb zárt az étterem, mert az egyik manó egy kicsit leforrázta magát, Arvid meg elküldte őt a társával együtt a kórházba, mielőtt még nagyobb baj lesz, Noellel ketten viszont elég nehézkesen tudtak volna mindent elvégezni, szóval rendkívüli helyzetet hirdetett, és hazaparancsolt mindenkit.
Gondos zárás után, amit a rellonos fiúval is ellenőriztetett, ő maga is elindult, hogy a fárasztó napot otthon pihenhesse ki, egy hatalmas kádnyi meleg vízben elnyújtózva, aztán pedig a pihe-puha ágyban hallgatva valami könyvet Kon előadásában.
Azonban úgy tűnt, nem csak gazdasági szempontokból nem éri meg hamarabb zárni, hanem azért sem, mert az ember furcsa hangokra lehet figyelmes az éjszakában. Első körben Arvidnak az tűnt fel, hogy a csöndet szapora lépések zaja töri meg, amik egyenesen felé tartanak, aztán az egyik egyszer csak eltűnik, míg a másik némi tétovázás után újra elindul, de valószínűleg befordulhatott egy mellékútra, mert hozzá nem ért el. A szőke óvatosan indult tovább, zsebében a pálcájára kulcsolva ujjait, hátha szüksége lesz a szó szerinti vaktában lövöldözésre, de ahogy haladt, sehol sem volt mozgás. De mégis! Hirtelen halk szitkozódásra lett figyelmes egy női hang előadásában, ezzel pedig lett egy halvány sejtése arról, hogy mi is történt az előbb.
Nagyot sóhajtott, és bízva a szerencséjében, hogy nem pont az fogja megtámadni, aki a bokorban bujdokol, odalépdelt a növényzethez, és a botjával megütögette az ágakat.
- Előjöhetsz, úgy hallom, elment - közölte, aztán várt egy kicsit, hogy válaszolnak-e neki. - Egyébként nem kellene ilyenkor egy lánynak kint mászkálnia egyedül errefelé - jegyezte még meg, mert ez azért bökte a csőrét. Oké, neki sem kellene, de nem akart ott ücsörögni az étteremben, amíg érte nem megy Kon.

Noel

- Pultos leszel - válaszolta Arvid, majd kicsit bővebb magyarázattal is szolgált. - Mivel ez egy önkiszolgáló étterem, mint láthatod, nem kell kivinni az asztalokhoz a tányérokat, és az emberek saját maguk viszik a tálcájukat az ablakhoz, ami mögött a mosogatás folyik. Neked az lesz a feladatod, hogy mikor rendelnek valamit a pultban, akkor azt kiszedd nekik, megmelegítsd, majd miután fizettek, a tálcájukra rakd. Hogy mekkora adagokat kell szedni, azt majd az egyik manó megmutatja. Emellett még fontos, hogy a visszahozott tányérokat és evőeszközöket bepakold a mosogatóba, majd ha tiszták, akkor tedd ki száradni, és végül hozd vissza pulthoz, hogy újra lehessen használni. A mosogatás varázslattal működik, a vizet hozzá pedig nem neked kell elkészítened, de fontos a higiénia. Nap végén te mosol fel.
Egészen belelendült a magyarázatba, de aztán észbe kapott, és inkább a munkaidőt kezdte taglalni. A fiú megjegyzésén elgondolkodott, majd bólintott egyet. Neki is van húga, tudja, hogy az felelősség, ráadásul épp a kicsi Csák az, aki hétvégente nyugodtan jöhet Noel helyett dolgozni.
- Nem probléma, megoldjuk - biccentett Arvid, aztán miután ettek, bevitte a srácot hátra, hogy megmutasson mindent.
- A manók pénzért dolgoznak - fűzte hozzá, miután bemutatta a két alkalmazottat. - Ekként is bánj velük, nem tűröm a parancsolgatást, ők egyenrangúak - figyelmeztette a fiút, mert nem tudhatta, hogy az milyen nevelést kapott.
Végigvezette a mosogató helyiségen, a konyhán, a raktárakon, és mivel fejből tudta pontosan, hogy mi hol van, végig mondta hozzá, hogy mire való a hely, vagy miket lehet ott találni.
- Még egy nagyon fontos dolog. Ha valamit az utamba raksz, vagy nem vissza a helyére, akkor előfordulhat, hogy életem párját megkérem, hogy segítsen átértelmezni a diákcsemege szót - mondta komolyan a szőke, és így is gondolta. Ahhoz, hogy minden flottul menjen egy vak szakács keze alatt, kellett a pontosság és precizitás minden egyes alkalmazottól.

Oph

Nagyon úgy tűnt, hogy a bokorban bujkáló lány igencsak meg volt ijedve, és ezt hiába akarta leplezni, bizony a hangján is hallatszott. Még Arvid se hitte el neki, hogy tényleg megátkozná őt, ha netán a zaklatót ismeri fel benne, bár a mondatok alapján úgy tűnt, hogy meg sem ismerné, ki követte. Ez annyiból mindenesetre jó hír, hogy legalább nem állandó veszélyforrás rohangászik a lány körül.
Aztán mikor némi zörgés és zizegés után a lány előbújt, és a nevén szólította őt, Arvid arcára némi tanácstalanság költözött. Elkezdett az emlékezetében kutatni, hátha rájön, hogy ki a lány, de a hangjától nem lett okosabb. Ettől függetlenül automatikusan zsebkendő keresésbe kezdett, és az ismeretlen felé nyújtotta.
Végül a rengeteg beszédből sikerült kihámoznia, hogy igen, jól tippelt, és egy követésnek volt fültanúja, továbbá, hogy a lánynak valami kattanás lehet a fejében, mert úgy nyomja a szöveget, mint egy ügyeletes rapper, bár hála az égnek nem azzal a hangsúllyal. Bizony, mióta Arvid mugli környezetben is sokat mozgott, már tisztában volt az ő zenei stílusaikkal, vagy legalábbis a nagyobb hullámokkal.
- Mibe is akarsz te belehalni? - kérdezte aztán végképp értetlenül, mert egy bokortól baja az embernek maximum akkor lesz, ha mérges szömörcéhez volt szerencséje, de egyébként egy sima elbújás nem szokott halálos veszedelmet okozni, esetleg néhány karcolást. Vagy lehet, hogy épp ez a gond?
Szinte hallotta a pillanatot, mikor a lánynak leesett, hogy neki a leghalványabb gőze sincs arról, hogy honnan ismerhetik egymást, de miután az a segítségére sietett, már sikerült beazonosítania a megmentett egyedet.
- Miért érzem úgy, hogy rosszabbul tájékozódsz, mint én..? - tette fel végül szemöldök ráncolva a fiú a költőinek szánt kérdést, mert most komolyan, Bogolyfalván eltévedni? Bár talán nem is olyan különleges eset, hiszen Noel is így került a házukba, de te jó ég, hát miért van az, hogy az összes kóbor lélek nekik jut?

Oph

- És a föld is hálás lesz érte, ha nem fogsz ráhalni - jegyezte meg Arvid ártatlan hangon, miközben a úgy nagyjából próbálta belőni, hogy mit is csinál éppen a lány. Aztán a következő kérdéstől kissé meggyötört kifejezés jelent meg az arcán. Most komolyan, hogy lehet ilyet kérdezni tőle? Még ha valaki mondjuk narancslét vagy kakaós csigát keresne rajta, az hagyján, na de fertőtlenítőt? De ezzel együtt is megszólalt bent a gondoskodóbbik fele, ami elkezdte bökdösni a rellonost, hogy hiába nem tudja, ki mellett áll, azért lehet, hogy segíteni kéne neki.
- Ennyire vérzik? - kérdezte, aztán előkaparta valahonnan a pálcáját, de aztán a lány újabb kifakadása egy pillanatra megállította. Letépett egy levelet a kérdéses bokorról aztán az ujjai között morzsolgatta egy kicsit, majd megszagolta, hogy tudja, mivel is van dolga, bár ő végképp nem hitt abban, hogy a lány ebbe fog belehalni.
- Sima buxus - közölte a tényt, majd eldobta a levelet. - Amíg nem eszed meg, addig nem mérgez. Ugye nincs még egy szád ott is, amit megsebeztél? - érdeklődte enyhe iróniával, arra célozva, hogy a lány csak úgy ontja a szót. Aztán a kilétére is fény derült, és így már mindjárt tisztább volt a helyzet a szőke számára.
Üggyel-bajjal leguggolt, hogy segíteni tudjon, aztán újra készenlétbe állította a varázspálcáját.
- Na jó, mivel nem látom hol a sebed, légy szíves és irányítsd rá a pálcám, aztán vedd el a kezed. Nem kell halálra rémülni, csak begyógyítom a sebed, ezt a varázslatot már sokszor használtam - mondta a maga megnyugtató módján. Annak idején mikor már megunta, hogy folyton megsebzi magát a konyhában, amikor újra tanulta a késhasználatot, és mikor már Kon is többedszerre morgott rá, hogy jobban is vigyázhatna, inkább nem várta meg, hogy mugli módszerekkel kötözgessék nevelő célzattal, hanem rászánta magát, hogy varázslattal próbálja begyógyítani a sérüléseket.
- Valetudo! - mondta végül, pontot téve az ügy végére, remélhetőleg eltalálva a sebet. - Jobban is tetted, hogy nem álltál le, de ha ilyen béna vagy, hogy még egy ekkora faluban is eltévedsz, lehet, hogy nem kéne lejárnod - morogta Arvid. - Most mondd meg, mit csináljak veled? Fel nem kísérhetlek, mert akkor Kon nem fogja tudni, hogy hová tűntem, hozzánk meg egészen nyilvánvalóan nem foglak meghívni. Ne vedd magadra egyébként, de nem szeretjük a látogatókat - törte a fejét a szőke hangosan, hogy mi legyen a következő lépés, elvégre itt már mégsem hagyhatta, ki tudja hol leselkednek a lányra rosszakarók.