2. csapat

A csapatotok sikeresen kiállta a próbát, ügyesen pennát ragadtatok, és megírtátok a frappáns, még össze is illő mesét. A stég korlátja mire hátranéztek, új meglepetést tartogat. Egy halvány vajszínű boríték, benne a képpel. Nézzétek meg, hova kell mennetek, és ne késlekedjetek.

Yvonne
ruha (baloldali)

Matilda

Chaske

Matilda

    Vicces képet vágott a srác, én pedig tényleg csak kivételesen ijesztettem rá valakire. Na de ahogy ott állt, nézett ki a fejéből elkerekedett szemekkel… Egyszerűen vétek lett volna kihagyni ezt a lehetőséget, én meg ugye sosem arról voltam híres, hogy valamilyen labdát nem csapok le. Mondjuk az eredmény nem egészen az lett, amit vártam. Áldozatom kissé hevesen reagálja le a dolgot, amint velem szembe kerül. Felvonom fél szemöldökömet, de különösebben nem hat meg prófétai szerepvállalásból adódó szómenése. És még csak az első két mondatnál jártunk. Mindenesetre nem akartam belé fojtani a szót, jobbnak láttam, ha kiadja magából, amit ki kell. Egyértelműen lejött mondandójából, hogy nem azért beszél így velem, mert csuhaj, de menőnek érzi magát, sokkal inkább ő akar valamit kompenzálni. Vagy valami egyéb problémák lehetnek, de tekintettel arra, hogy pszichológusi végzettségem MÉG nincs, így a gondolatmenetemet hagytam is ahol van.
    A rövid nadrágos poén egyébként megmosolyogtatott. Ha eddig nem nézett totál idiótának, hát most már biztos annak fog. Különösebben nem hozott lázba a dolog, gondoljon amit akar. Zsolti gyerek is csak egyszer húzott velem újat a stégen, azóta messze ívbe elkerül, ez az elsős legalább némi aggyal rendelkezik és nem gáncsol ki/lök föl/próbál valamilyen módon kárt tenni bennem. Nem kérdés, ki győzne előbb. Ahogy elhaladna mellettem, megragadom a vállát, de nem erősen, így tulajdonképpen ha menni akarna, mehetne.
- Annyira nem rövid az eszem, de a viccet még neked is értened kéne. Mindenesetre bocs, ha ennyire felkavart – próbáltam némileg normális hangsúllyal elmondani ezt az egyetlen mondatot, de valahol éreztem, hogy erre képtelen vagyok. Komolyan egy ilyenért kérek bocsánatot? Ha legalább tévedésből szétátkoztam volna, azt mondom igen, ez már valami. Na de egy ijesztésért? Röhej… Na persze ha ez kell a népnek, miért is ne kapja meg? Öntetnek persze némi szarkazmussal, mert anélkül nem jó válasz a válasz.
- Egyébként nincs szükségem gyógyszerre, de kösz a tanácsot – biccentettem felé, majd eleresztettem a vállát, végül is, minek feltartani? Én magam is menni készültem, ennyi levegő bőven megártott, megvolt a mai napi szemétség adagom is, ráadásul orvoshoz küldtek. Kellhet ennél több egy napra? Nem zavartatva magam visszaindultam a kastély felé, ha a fiú akart volna valamit, úgyis megállított volna. Annyi bizonyos volt, hogy mára elege lett belőlem, ez az érzés pedig a ma este folyamán először kölcsönös volt mindkettőnkben: én sem vágytam jobban az ő társaságára, mint ő az enyémre.

Lyra Aurora Black

Órák után

Mindjárt itt a szünet végre. Ezzel a gondolattal kinézek az ablakon és mivel jó az idő (nem túl szeles), úgy döntök, kimegyek egy kicsit. Elkezdek öltözni. Mert úgy döntöttem a tavacskához megyek sétálni. Na majdnem minden megvan, csak a sapkám nincs meg. Elkezdem keresni. Feltúrom az ágyam. Meg is van, a párnám alatt volt. Felveszem és elindulok le a falu felé. Ahogy megyek, sok ismerős arcot látok. Mindenkinek köszönök. Kicsit megállogatok beszélgetni. De közben észre sem veszem és le érek a tavacskához. Ahogy körülnézek nyugalom áraszt el, olyan mese szép a táj. Beszívom a tiszta vízi levegőt. Kellemesen esik a fagyos levegő. Elindulok keresni egy kellemes, szélcsendes helyet. Itt ugyanis kicsit fúj a szél. Kicsit sétálok és meg is találom a megfelelő helyet a pihenéshez. Egy nagy fűz. Átbújok az ágak között, és máris egy elég szélcsendes helyen vagyok, közel a vízhez. Közel ülök a parthoz és szét nyitom elöl az ágakat. Innen még szebb a tavacska. Úgyhogy kényelmesen elhelyezkedem. És gyönyörködöm a táj varázsában. Órákon át itt tudnék lenni, nézni a nádak táncát a szélben. Hallgatom a madár dalt, és pihenek.

Állia

Órái végeztével úgy döntött, hogy egy kis levegőváltozásra van szüksége, így ahelyett, hogy az iskola birtokán keresett volna magának egy csendes kis zugot, szokatlan módon a falu irányába indult meg. A hűvös időjárásra tekintettel vastag sálat, és kesztyűt is húzott - előbbit egészen az orráig -, úgy vágott neki útjának. Bogolyfalva felé menet nem találkozott egy ismerősével sem, amit egyáltalán nem bánt, nem volt kedve az értelmetlen bájcsevegésekhez.
Egy pillanatnyi hezitálás után a település határa felé irányította lépteit, hogy egy addig még általa be nem járt területet fedezzen fel. Érzéke volt a nyugodt helyek megtalálásához, így még csak meg sem lepődött, amikor kis idő múlva egy bájos kis tavacskánál lyukadt ki. Környéke kihalt volt, csak a természet hangjait lehetett hallani: a szél süvítését, az állatok motozását, a növények nyögését a szinte már dermesztő fuvallat alatt. Céltalanul bóklászott, megkerülte a víztükröt, hogy aztán az azt övező fák közé vesse magát, céljául egy vén fűzet tűzve ki. Ahogy közeledett a faóriás felé, észre kellett vegye, hogy társasága akadt: az ágak között egy másik lány üldögélt már. Egy pillanatra megtorpant, elgondolkodott, hogy megzavarj-e a másikat, míg végül úgy döntött, megér egy próbát a dolog, hátha nem küldik el melegebb éghajlatra alkalmatlankodása miatt.
Lépteit tehát az idegen felé irányította, és mikor már pár méteres közelébe ért, egy rövid torokköszörülés után meg is szólította.
- Szia! Bocsi, zavarok?
Meg sem várva a választ lépett közelebb, hogy jobban megvizsgálhassa a lányt, aki korabelinek tűnt - hamar arra a megállapításra jutott, hogy egy iskolatársával futhatott össze. Második pillantásra azt is nyugtázta, hogy életében nem látta még őt, így sem levitás, sem gólya nem lehetett. Következtetéseit igazolandó újabb kérdést tett fel neki:
- Jól gondolom, hogy te is bagolyköves vagy? Még nem láttalak a suliban, bár ez nem meglepő, tekintve, hogy elsős vagyok.
Megszólalását követően kicsit megemelte szemöldökét, ezzel jelezve, hogy egyben kérdésnek is szánta előző mondatát; kíváncsi volt, hogy ezúttal miféle diákkal hozta össze a sors.

Lyra

Olyan jó itt. Csönd és béke van. Ahogy ezen gondolkodom, hangokat hallok magam mögül. Nem fordulok meg, így is tudom, hogy nem állat. Finoman, szinte észrevehetetlenül hátra nézek és látom, hogy egy lány jön, biztos ő is pihenni szeretne itt. Hát engem nem zavar. Már nem is nézek hátra. Úgy látszik észre vett, mert már nem hallom a lépteit. Biztos most dönti el, hogy ide-e akar jönni. Megint elindult felém. Biztos beszélgetne. Hát ha akar akkor beszélgessünk. Persze csak ha jó fej. Én még kicsit nézem a tavat, mert épp kacsák úsznak rajta és nagyon aranyosak. Megállt közben a lány mögöttem. Elkezdi köszörülni a torkát. Majd megszólít. Egész kedvesnek tűnik. Még nem fordulok meg. Háttal térdelve válaszolok neki.
-Szia. Nem zavarsz.
Kedves dolog tőle, hogy megkérdezi, zavar-e. Hát tőlem jöhet. Megfordulok és felmérem. Aranyos lány. A sálja alapján levitás. Nem ismerős. De kevés embert ismerek. Túl nagy a suli ahhoz, hogy mindenkit ismerjek. Közben ő még kérdez. Ő sem ismer engem. Még azt se tudja, hogy egy suliba járunk.
-Igen Bagolyköves vagyok.
Felelem kurtán. Ő még csak elsős, hát azért nem ismerem.
-Én se téged. Bár az elsősöket nem igazán ismerem. Levitás vagy, ugye?
Teszem fel az egyértelmű kérdést. Közben kedvesen mosolygok rá. Az elsősök eleinte még tudtommal elég félősek. Úgyhogy nagyon kedves próbálok lenni. Látszik rajta, hogy nem igazán tud hova tenni. Hát hagyom, hogy kérdezzen még. Nem mondom meg ki vagyok. Hagyom, hogy rejtélyes legyek.  

Matilda

Állia

Az ismeretlen lány továbbra is maga elé bámulva adta meg válaszát Lyrának, ami, meg kell hagyni, zavarta kissé a levitást. Már épp indult volna, hogy megkerülje és megvizsgálhassa arcát, mikor végül a rellonos megfordult, hogy felmérje társaságát.
Kíváncsian figyelte a lány vonásait, ám nem sokat tudott kiolvasni belőlük, a másik megmaradt az udvarias érdeklődésnél és ennél többet Lyra sem tudott megfejteni belőle. Első kérdésére tömör választ kapott, ami tetszett neki, nem volt híve a felesleges szócséplésnek. Az utána következő mondatokra azonban halványan összeráncolta szemöldökét, hiszen épp most mondta neki az idegen, hogy nem ismeri, mégis egyből eltalálta házát. Csak egy pillanatnyi töprengés kellett hozzá, hogy rádöbbenjen: minden bizonnyal a sáljára tűzött címer árulta el, hogy a kékek közé tartozik. Egyből szimpatikusabb lett számára a lány, kedvelte a következetes embereket. Ezen felbuzdulva egy bátrabb mosolyt engedett meg magának, miközben válaszolt.
- Igen, az vagyok. Benned melyik ház tagját tisztelhetem? Leülhetek?
Ismét csak költőinek szánta második kérdését, csak illedelmességből tette fel, nem hitte volna, hogy a lánynak bármi kifogása lesz ellene, így hát közelebb lépett és letelepedett mellé. Amint leült a földre, ismételten rá kellett döbbenjen, hogy bizony már hűvösre jár az idő, lassan beköszönt a tél. Egy pillanatnyi gondolkodás után előkapta pálcáját, majd halkan elmormolta az igét, amellyel egy apró, meleg lángocskát idézhet meg.
- Lacarnium Inflamare! Így ni, máris jobb, nem?
Rávigyorgott a másikra, majd pálcájával úgy irányította a kis tüzet, hogy az kettőjük között legyen, ezzel melegítve őket. Pár pillanatig csendben, gondolataiba merülve üldögélt, majd hirtelen villant agyába, hogy még be sem mutatkozott. Halvány pír jelent meg arcán, úgy fordult ismét a mellett lévőhöz.
- Egyébként Lyra vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.
Kinyújtotta kezét egy kézfogásra, közben szemeivel újra a lány - új ismerőse! - arcát fürkészte. Lehet, hogy mégse olyan reménytelen eset a barátkozásban?

Lyra

Élvezem a titokzatosságom. De úgy nézem a levitás nem. De már megfordultam úgy, hogy most már lát. Hát elég kíváncsian nézünk egymásra. Én még mindig hideg nyugalommal beszélek. Nem beszélek túl sokat, mert felesleges. Ő se beszél sokat. Ez tetszik, nem szeretem a csacsogókat. Kivételek azok akikkel jobban vagyok, azokkal szeretek sokat beszélni, de mivel nem ismerjük egymást, még felesleges mindenféléről beszélni. Közben kérdezek. És viccesnek találom a levitás pillanatnyi zavarát arra hogy levitás-e. Úgy látszik elfelejtette a sálon lévő címert. Rájött, látszik, hogy tetszik neki, hogy mindent kitalálok és nem kell annyit magáról beszélnie. Ő engem nem talál ki, nem csoda. Rajtam egy amerikai zászlós sál van. Aminek semmi köze sincs egyik házhoz se. Sálamat odébb húzva, és ezzel megmutatva címerem válaszolok.
-Rellonos. Nyugodtan ülj le, de kicsit hideg a föld, ezért ülök én is a lábamon.
Remélem nem zavarja hogy kicsit megmondom neki mit csináljon. Egyszerűen csak nem akarom hogy meg fázzon, remélem nem zavarja. De közben a lány leül. Látszik, hogy érzi, hogy hideg van. Elő kapja a pálcáját és kis tűzet varázsol. Majd közénk rakja. Biztos úgy gondolta, hogy én is fázom. Ezt megtéve nem szólt többet. Én se. Hisz mit kéne mondanom? Talán be kéne mutatkoznom. Rá nézek és épp megszólalnék mikor meglátom hogy elpirul. És felém fordul. Ő kezdte a bemutatkozást. Látszik, hogy udvarias. Eközben kezet nyújt. Kedvesen mosolyogva elmondom ki vagyok.
-Én Állia vagyok, nagyon örülök én is a találkozásnak.
Eközben kezet rázok vele. Próbálok finom lenni. Hisz én elég keményen rázok kezet. Közben mosolygok, ő is mosolyog. Lehet, hogy még barátok is leszünk.

Állia

Miközben megindult társasága felé, az arrébb húzva sálját fényt derített a rejtélyre: egy sárkányos címer díszítette öltözékét. Szóval egy újabb rellonossal hozta össze a sors. Csak ennyi kellett, hogy gondolatai közé beférkőzzön egy bizonyos másik, hímnemű sárkány, ajkai közül pedig egy sóhaj szakadjon ki. Azonban nem álmodozhatott, figyelmét visszaterelte a lányra, aki szóban is megerősítette a zöldek közé tartozását, hogy utána maga mellé invitálja. Barátságos tanácsára csak egy újabb mosollyal felelt - hosszú kabátja lévén, ő lábai helyett arra ült, hogy elkerülje az esetleges kellemetlen fel- vagy épp megfázást.
A melegítőbűbáj elvégzését követően a bemutatkozásra került sor közöttük, majd kézfogásuk után Lyra szólalt meg ismét.
- Még nem is hallottam ezt a nevet, de nagyon tetszik.
Egy újabb, az előzőeknél szélesebb vigyort villantott Álliára, majd ráunva a némaságra még egy kérdést tett fel a rellonosnak.
- És téged mi szél hozott erre? Csak levegőzni jöttél egyet, vagy volt valami konkrét szándékod is itt, a tóparton? Ah, remélem nem vagyok tolakodó.
A pír visszatért arcára, félt, hogy túlzásba vitte a kérdezősködést, elvégre az visszás is lehetett, hiába, hogy ő csak érdeklődni akart. Szerencsétlenül érezte magát, hogy ennyire suta a beszélgetések terén, most érezte igazán kárát, hogy szívesebben töltötte idejét könyvek vagy állatok, mint emberek között. De hát minden rossz szokást meg kell törni egyszer - még ha nem is tartotta rossznak általános zárkózottságát -, és épp itt az ideje, hogy gyakorolja kicsit a társalgás művészetét. De hát, minden kezdet nehéz, ahogy mondani szokás.
Ez utóbbi mondást tökéletesen igazolta ő is, ahogyan száját rágcsálva, kezeivel kabátja ujját gyűrögetve ült, és vadul gondolkodott, hogy mégis mivel oldhatná a feszültséget. Általában nem zavarta két ember között a csend, de most érezte, hogy ez az a fajta kínos némaság, amely akkor van jelen, ha még nem sikerült megtalálni a közös hangot. Csak abban reménykedhetett, hogy kérdéseivel sikerült beindítania valamiféle beszélgetést, más esetben reménytelennek tetszett helyzete, ötletei kimerülőben voltak.

Lyra

Kicsit feszült ez a beszélgetés úgy érzem. És már tudja, hogy rellonos vagyok. Aminek látszik, hogy nem örül. Hát legalább a tanácsomon nem sértődőt be, ami jó. Miután bemutatkoztunk csak csendben ülünk a meleg kis láng mellett. De hamar megszólal újra Lyra. Érdekes név. Talán még nem is hallottam. Az biztos, hogy tetszik.
De úgy látszik még az én nevem se olyan gyakori. Ezen muszáj mosolyognom. Hát ha mind a ketten ritkák vagyunk akkor lesz miről beszélgetni.
-Én se a tied. De a Lyra is nagyon szép. Bár szerintem még ezt a nevet sose hallottam. Szóval ritkaság vagy.
Mondom az igazságnak megfelelően. Talán külföldi név. Vagy valami újítás. Ezt majd megnézem a könyvtárban. Eközben persze mosolygok. Talán kérdezni kéne valamit, de mit? De ki se kell találnom, ő már kérdez.
-Hát csak levegőzni és pihenni. Sok dolgom volt mostanában, jól esik a csönd és a nyugalom.
És hirtelen ötlettel én is kérdek.
-És te? Csak levegőzöl vagy van dolgod? Talán szorgalmi feladathoz kell valami? Mert akkor segítek nagyon szívesen.
Talán én is gyűjtők valamit, hisz már elég rég csináltam szorgalmit. Közben keresem a megfelelő témát, hogy ne legyen annyira feszült szegény levitás. Erről eszembe jut hogy tavaly én is ilyen voltam. Csöndes, inkább olvastam vagy a baglyommal voltam. Mindig pirultam, nem tudtam mit mondjak vagy kérdezek. De volt egy évem és sikerült. Ehhez mondjuk fontos a jó mentor is. Bár a rellonosok is jó fejek ha háztársról van szó. Különben tényleg kicsit rosszak tudnak lenni. Hát mondjuk ebben én is benne vagyok. Hát a rellon az rellon, én szeretem. Kellemes hangulat van mindig a klubteremben. Majd még oda is megyek. Ezt végig gondolva ránézek Lyrára és látom hogy kicsit elveszett ezért kérdek.
-Hányadikos is vagy? Úgy elsős?
Gólya lehet, olyan kis esetlen még. De lehet hogy csak egy csendes nagyobb. Kiderül mindjárt. Közben még kérdek, hogy beszéljen egy kicsit, mert olyan csöndben van.
-Szereted a sulit? Vagy már inkább nagyon várod hogy hazamenj a szünetre?  
Eközben már vigyorgok, mert eszembe jut a szünet és a hazamenetel. Már olyan régen láttam az otthoniakat. Jó lenne egy hó csata. De most nincs igazán hó otthon sajna. Meg most nem is lesz otthon mindenki. Na ez még ráér. Ki kell még találnom valami jó témát, ez most a legfontosabb. Talán valami sulis téma. Ezen gondolkodom és nézem a vizet.        

Állia

Miközben a tó partján üldögélt új ismerősével, öntudatlan kalandoztak el gondolatai eddigi itt töltött élete felé. Ahhoz képest, hogy teljesen új volt neki  mind a környezet, mind az emberek, már most otthonaként gondolt az épületre, és új családjaként háztársaira - no meg persze egy zöld is helyet kapott a kis femiliben. Megdöbbentette az a végtelen gondtalanság, amiben napjai teltek, szinte az volt az érzése, hogy túl szép, hogy igaz legyen. Ez volt a helyzet most is: találkozik egy lánnyal a falu mellett, aki még véletlenül sem bunkó, nem piszkálódik, nem valami elvetemült félőrült, hanem tökéletesen megvannak. Gyanús volt neki, hogy eddig senkivel sem hozta össze a sors ittléte során, akivel nem ez lett volna a helyzet.
De ahelyett, hogy ilyesmin gondolkodik, illene örülnie szerencséjének, és visszairányítania figyelmét a beszélgetésre.
- Köszönöm. Hát nem túl gyakori, Magyarországon nem nagyon adnak eredeti latin neveket, ez apa mániája nálunk. Habár ha jól tudom, az iskolában pont van még egy Lyra, legalábbis nekem ezt mondták, de még nem találkoztam vele.
Egy perc sem telt el, és már meg is kapta a következő választ is, egy kérdéssel megtoldva, melyre elgondolkodva válaszolt.
- Csak sétálni akartam egyet a levegőn, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve felfedezősdit játszottam. Még nem jártam eddig erre, és gondoltam, épp itt az ideje. Aztán megtaláltam a tavacskát és megláttalak téged is. A többit már tudod.
Egy újabb mosolyt küldött Állia felé rövid története befejeztével, majd eszébe jutott, hogy az esetleges szorgalmiról egy szót sem szólt még, így gyorsan folytatta is a beszédet.
- Most, hogy így mondod, nem ártana végre dolgoznom egy kicsit, de annyira semmi kedvem az ünnepek előtt nekiállni tanulni. Majd ráérek év vége előtt hajtani.
Felnevetett saját lustaságán, majd tekintete újra a messzeségbe zuhant, gondolatai azon jártak, hogy még mennyi idő jut neki, nekik, mielőtt kénytelen lesz a nyáron hazamenni. A lelke egy eldugott zugában persze hiányzott neki otthona, de jelenleg sokkal érdekesebb volt a kastély és a benne élők világa, mint a már megszokott napok Kolozsvárott.
A lány hangjára tért magához, aki egy újabb kérdést tett fel neki. Félig még mindig otthonára gondolva, szórakozottan válaszolt.
- Igen, igen, gólya vagyok. Tényleg, és te? Nem tűnsz sokkal idősebbnek nálam.
Arcát a másik felé fordította, majd nem kellett sok, hogy az most a szünete felől érdeklődjön.
- Szeretem, nem értem azokat, akik szerint unalmas, én élvezem, ha azt csinálhatom, ami érdekes. Még ha néha tanulni is kell - egy fintorra húzta el a száját, majd felnevetve folytatta válaszát - Nem megyek haza a szünetre, úgy voltam vele, hogy ez az első évem itt, akkor már legyen teljes és töltsem itt az ünnepeket is. Nem tudom egyébként, mi itt a szokás, körülbelül mennyien mennek haza? Kihalt lesz majd a kastély? Lesz valami különleges program szentestére?
Észre sem vette, hogy már szinte dőltek belőle a szavak, és tekintetét egy pillanatra sem kapta le a lányról, végig a szemeibe nézve beszélt. Befejezve a mondatot azonban hamarosan észbe kapott, és lesütve tekintetét dünnyögte el halkan egy időre az utolsó mondatát.
- Jaj, ne haragudj ha túl sokat beszélek, nem tudom, mi van velem.
Szemeivel újra a lányra tekintett és kíváncsian várta, hogy mit reagál majd a rellonos.

Lyra

Jó itt üldögélni. A levitás lány is nagyon aranyos. Erről eszembe jut a húgom, ő is olyan aranyos tud lenni. Jaj az otthoniak, de régen láttam őket. Bár ha haza mentem volna se látok mindenkit, mert mire vissza kell jönnöm, addigra érne csak haza nővérem. Hát majd nyáron otthon leszek, most még úgyis tanulnom kell. Még jó pár szorgalmi áll előttem. Meg lassan tanulnom kell a vizsgákra, minek vettem fel ennyi tárgyat? Nem is bírom lassan. De le adni se bírom. Ilyen az én formám inkább egy hónappal, tán kettővel előbb elkezdek tanulni, hogy be tudjak mindent magolni.
Hoppá elkalandoztam, figyelek Lyrára, mert még a végén lemaradok a válaszokról.
Tényleg van másik Lyra a suliban, én nem is tudtam. Hát nem ismerek mindenkit. Majd körbekérdek. Gyors válasz a következő kérdésemre már jön is. Én nem fedeztem fel, pedig úgy érdekesebb lett volna. Majd még én is meg próbálok felfedezni valamit. Szünetben elindulok arra amerre még nem voltam. Igen a többit tudom. Hisz én is megéltem. Ezen muszáj mosolyognom. Ő is mosolyog. Majd befejezi a válaszát. Lustaság, én tavaly nagyon sok szorgalmit csináltam egész évben. Ezen kicsit nevetek. Majd megmagyarázom, nehogy azt higgye, hogy rajta. Bár ő is nevetett.  
-Bocsi, csak eszembe jutott, hogy én szöges ellentéted voltam.
Hát a nyár már majdnem itt van. Hát a vizsga időszak lassan már kopogtat, már a gondolattól is libabőrős leszek. Mennyit kell majd tanulnom, de nincs kedvem már most. Persze jó lesz majd haza menni és piheni, az otthonikkal lenni. Talán kicsit unalmas a sulis pörgéshez képest. Közben kérdezek. Látszik, hogy elbambult. És hóbortosan válaszolt. Eltaláltam, gólya. Hát úgy látszik még elég jól tartom magam, mert nem tudja, hogy hányadikos vagyok. Mosolyogva megmondom.
-Én másodikos vagyok. És köszi, bóknak veszem, hogy nem látszom öregnek.
A következő kérdésemre érdekes választ kapok. Bár megszokott szerintem. Ez az iskola tényleg nagyon jó. Tanulni, hát azt tényleg kell. Közben folytatja a választ. Ő se megy haza. Hát akkor már biztos lesz kivel beszélgetnem. Már féltem hogy nem marad olyan szinte akivel dumálhatnék. Tavaly én se mentem haza, de nagyon jó volt itt is a karácsony. A levitás is elkezd erről kérdezni. Látszik, hogy kíváncsi. Hát akkor válaszolok. Mosolyogva neki is állok.
-Hát elég sokan haza mennek. Kicsit kihalt lesz, de nagyon vicces ilyenkor a kastélyban lenni, nagyon sok új dolgot lehet találni. És jól el lehet beszélgetni azokkal akik itt maradtak. Lesz. Annyit mondok, hogy lesz egy vacsora, egy nagyon érdekes kis vacsora. Én nagyon élveztem tavaly. Szerintem tetszeni fog.
Egyet sóhajtok, mert annyit beszéltem hirtelen, hogy muszáj. De még mindig a szemébe nézek. Ő viszont hirtelen elkapta rólam a szemét. És bocsánatot dünnyögött, mint valami maci. Ezen megint nevetek. Rám nézet, kíváncsi vagyok mit fog szólni ahhoz, hogy kinevetem.    
 

Állia

Ahogy lassan feloldódott, egyre könnyebbé vált a beszélgetés a számára, habár még mindig kissé kényelmetlenül érezte magát, ha sokáig csak a saját hangját hallotta. Ennek ellenére felbátorodva válaszolgatott és kérdezett újra és újra az idősebb lánytól, mivel más ötlete úgy sem volt, amivel elüthették volna idejüket.
- Hogy érted, hogy a szöges ellentétem? Mármint a szorgalmikra gondolsz? Én se vagyok ám mindig ilyen, csak utóbbi időben jobb dolgom is volt, mint a könyvek fölött görnyedni.
És a legmeglepőbb mindebben az volt, hogy tényleg úgy állt a dolog, hogy Lyra szívesebben töltötte idejét mással, mint imádott könyveivel, és nem is bánta ezt kimondottan. Az előző évekhez viszonyítva volt ez igazán furcsa, mert eddig az írott oldalakban találta csak meg igazán társát - no persze az állatok mellett -, de idén rá kellett jönnie, hogy egyes emberek társaságát is kimondottan élvezi. Szokatlan volt neki ez a változás, ahogy az eddigi zárkózottsága kezdett semmivé lenni. Persze még nem volt egy közösségi ember, de jó úton halad efelé, azt viszont már nem tudta, hogy ennek örül-e. Valahol mindig megvetette kicsit azokat, akik csak másokra támaszkodva tudtak meglenni, és büszke volt függetlenségére. Most viszont átkerült a másik oldalra, és kezdte más szemszögből vizsgálni a dolgokat, hogy nem is olyan kellemetlen, ha további emberekkel kell számoljon életében.
Gondolatmenete végére pont meg is érkezett Állia újabb válasza, amely megerősítette korábbi elképzelését a lány korát illetően. Megjegyzésére csak elmosolyodott és helyeslően bólogatva toldotta meg a lány szavait.
- Annak is szántam, szinte sugárzod magadból a fiatalságot.
Ez így volt, a lányból áradt a még gyermeki aura, habár nem tudhatta, hogy idősebb korában milyen lesz, egyelőre nyílt volt és vidám, a legtöbb korabelihez hasonlóan. Ezt az általános jókedvet lehetett kivenni szavaiból is, melyekkel a kastélybeli karácsonyról kezdett el mesélni a levitásnak. Az érdeklődve hallgatta, mindent tudni szeretett volna előre, amit csak lehetett. Nem viselte túl jól a meglepetéseket, főleg, ha azok negatívak voltak, jobb szeretett előre felkészülni az elkövetkezendő dolgokra.
- Miért lesz érdekes a vacsora? Mármint a menün kívül lesz valami más különlegesség is?
Minden részletet hallani akart, az sem érdekelte, ha ezzel lelövi magának a poént, egyszerűen túlontúl kíváncsi volt, hogy mit tartogathat számára az iskola a szünetben.
Elnézést kérése után a rellonos halkan felnevetett, feltehetőleg rajta. Ezen megint elszégyellte kicsit magát, azonban megelégelte az állandó pironkodást így megemberelve magát egyenesen a barna szemekbe tekintett és állta a másik pillantását. Attól függetlenül, hogy ő volt a fiatalabb, nem állt szándékában kisgyerekként viselkednie, egy határozott emberként tekintett magára, és ehhez akarta tartani magát, mindenkivel szemben.

Lyra

Egyre jobban tudunk beszélni. Most már elég oldott a hangulat. Persze én is próbálok úgy beszélgetni, hogy ne legyen feszült. Aszt hiszem Lyrával jobban szeretnék lenni. Mert nagyon hasonlít rám, hisz emlékszem milyen félénk voltam én is. Azon csodálkozom, hogy levitás, szerintem a rellonba jobban illene. Bár ki tudja, lehet, hogy csak én látom most így. Hát úgy látszik rosszul fogalmaztam az előbb. Mindjárt meg is magyarázom. Mosolyogva kezdek beszélni.
-Jaj, nem csak én az első évebben kevésbé voltam ilyen közvetlen inkább félénk voltam az elején talán a második fél évben inkább. Úgyhogy nem bántásból mondtam.
Ehhez már egy kicsit én is pirulok. De ez hamar elmúlik, mert én nem vagyok pirulós típus. Hát ez végül is mindegy. Hát tényleg nem értem, miért levitás a kis hölgy, szerintem a rellonban is ellenne, bár még kicsit csiszolni kell a beszélgetésén különben szerintem elég vad hozzá. Közben csöndben üldögélünk mindketten, úgy látszik el gondolkodtunk. Hát akkor kérdek még valamit. De mi lenne jó beszélgető téma? Valami olyan kéne ami elindítja most már rendesen a beszélgetést. Talán könyvekről, az szerintem jó lenne. Felé fordulok és mosolyogva kérdek.
-Gondolom szeretsz olvasni, igaz? Milyen könyveket szeretsz?
Nem túl erősen kérdezem, nem szeretnék tolakodni. Közben elnézelődöm, nagyon szép ez a hely, most kicsit jobban süt a nap. Kicsit fúj a szél, felborzolja a hajam és majdnem elviszi a sapkám egy hirtelen széllöket. Közben válaszolok a következő kérdésére és várom mit szól hozzá. Kapok egy kedves dicséretet ami nagyon jól esik. Szeretem ha dicsérnek, de ki nem. Nagy mosollyal meg köszönöm.
-Köszönöm. Nagyon jól esik.    
Hát tényleg még gyerekes vagyok közben. Hát ez van én szeretek ilyen lenni. De tudok nagyon komoly, mégis sugárzó is lenni, ezért vagyok olyan szerethető. Szegény lányt már most kíváncsivá tettem, pedig még alig meséltem. Nem fogok elmondani mindent. Hisz elvenné a meglepetést és azt a varázslatos érzést ami eltölti az embert mikor belép és szembe jön az a sok szép. Miközben ezen gondolkodom már bombáz is a kérdésekkel. Kedvesen mosolyogva kitérő válasszal fellelek.
-Nem mondom el, mert akkor oda varázs. De tetszeni fog ne aggódj. Vacsi finom lesz. Többet nem mondok, én tavaly élveztem.
Remélem megelégszik ennyivel. Nem akarom, hogy mindent tudjon. Ezt most el is hagytuk, másról beszélünk és kicsit ki nevetem.
Már nem pirul. A szemembe néz. Egyre biztosabb aminek örülök. Ezt meg is mondom neki.
-Egyre biztosabb vagy, ami jó. Örülök hogy ilyen bátor vagy. Nem akartalak a nevetés sem el meg sérteni, csak olyan vicces hogy szerintem nagyon erős kemény lány vagy. Szerintem inkább rellonos lehetnél csak egy kicsit biztosabbnak kell lened.
Remélem nem zavarja, hogy ezt mondom.

Zora
hangulat

Így a karácsony közeledtével muszáj volt kiszabadulnia a kastély fojtogatásából. Borzalmas volt, mindenhol a karácsonyi készülődést látta, amiből ő nem kért, egyszerűen csak nem akart a része lenni. Mély levegőt vett és zsebre vágott kézzel rugdosta maga előtt a kavicsokat. Jelen pillanatban élni sem volt kedve. Egy hete volt telihold, az értelmet adott az életének, most viszont várhat, amíg ismét átváltozhat, ez a várakozás pedig egyszerűen megölte. Nem volt célja azzal, hogy kijött ide, mégis megkönnyebbült egy kicsit. A levegő kellemesen hűvös volt, jóleső érzéssel szívta be a tüdejébe. Lassan sétált végig a stégen, körbepillantott, szerencsére sehol nem volt egy lélek. Nagy ráérősen ült le a szélére, örült, hogy egyedül van a gondolataival.
Sok minden történt mostanában, amiért aggódhatott. Ott voltak a vámpírok, akik szinte ellepték az iskolát, fogytán voltak a gyógyszeri, a farkasölőfű főzetről nem is beszélve. Ráadásul mindenféle nőügyekbe belekeveredett ennek pedig a tetején ott volt Ashley. A kislány rajongott érte, sőt, talán ennél sokkal több volt, ő viszont bármennyire is akarta, nem tudta viszonozni ezeket az érzéseket. Túl sok minden szólt ellene, mellette pedig alig tudott érveket felsorakoztatni. Fontos volt neki a kislány, de mégsem úgy szerette, ahogy Ashley akarta, hogy szeresse, megbántani viszont nem szerette volna, ahogy elveszíteni se. Lehetetlen helyzet volt és nem kifizetődő. Beletúrt a zsebébe, előhalászta a cigarettáját, remegő kézzel nyújt a gyújtóért és amint meggyújtotta, jóleső érzéssel szívta le a kesernyés füstöt, szüksége volt rá.
 - Idióta.
Miközben kimondja a füst kiszivárog a szóval együtt. Nem kellett volna visszajönnie ide, maradhatott volna katonának, mennyivel jobb sora volt ott.

 Köd. A rétet, a falut, a kastélyt fehér, hideg hó fedte, mely most csillogva derengett az esti sűrű ködben. Hat óra körül lehetett, de már vaksötét volt. A kastélyt kellemes karácsonyi hangulat lengte körül. A folyosók tele voltak díszekkel, fenyővel, fagyönggyel és az ünnephez illő dalokat éneklő szellemekkel. A szünidő közeledtével a diákokra is átragadt a szentesti hangulat, mindenhol nevető, kántáló, sütiző, beszélgető, vidám emberek kis hadseregeit lehetett látni, akik karácsonyi terveikről csacsogtak. Ki-ki hazamegy, mások a kastély falai között maradnak. Tiff idén Amiráékhoz fog menni. Váratlanul érte a meghívás, de gondolkodás nélkül igent mondott, hisz a Loveguard család számára az a család volt, amit ő sosem kapott meg.  
 A rellonost egyre inkább zavarta a benti vihorászás, így végül szobájába menekült. Gyorsan döntött úgy, hogy inkább sétál egyet a hidegben, kitisztítja a fejét, és levegőzik is egy picit. Mint általában, most is teljesen feketét öltött. Szoros farmert, egy fekete, pánt nélküli toppot, rá egy kis kabátkát és egy, számára még mindig szokatlan magassarkú párt. Hajába a szokásos fekete masnis pántot tette, nyakában pedig megint a baglyos nyaklánc lógott, melyet Mikulásra küldött apja. A karkötő, mely Mirától érkezett ugyan úgy vidáman himbálózott a bal csuklóján, mint az első pillanattól, mikor felrakta. Utolsó ékszerként a jobb keze középső ujján lévő halálfejes gyűrű volt, mely családi ereklyének számított. Hajár kibontva hagyta, egy fekete sálat tett a nyaka köré, s miután pár másodpercig megszemlélte magát a tükörbe, megindult egy elégedett félmosoly kíséretében.
 Végigkopogott a klubhelyiségen, majd a kőfolyosókon, míg a hatalmas faajtóhoz ért. Ahogy kinyílt a hideg szél berontott a bejárati csarnokba, belekapva Tiffany hajába és kis összerezdülést váltva ki belőle. Még egy kicsit álldogált a nyitott ajtóba, majd kilépett a ropogós friss hóba. Lassan sétált, s már innen látta a falu fehér, sárga, s piros fényit, melyek még így is karácsonyi hangulatot tükröztek. Sietve indult meg Bagolyfalva felé, s meglepően könnyen leért, sokkal simábban, mint hitte volna, hogy képes 10 centis sarokkal. A cipő csak még magsabbá tette, de Amira egyfolytában azt hajtogatta, hogy így legalább igazi modellalkata van. Bár nem örült neki, valahogy elfogadta, és törekedett minél többet hordani, hogy megszokhassa őket.
 Hamarosan már a Fő utczát koptatta, s mosolyogva sétált el az erős fények alatt. Mindenhol nevető gyerekek szaladgáltak, kifáradt, szomorkásan mosolygó szülőkkel mögöttük. A korcsolyapályán több tanulót is észrevett, amint vihorászva próbáltak nem megcsúszni a jégen, vagy éppen egymást kergették.
 Egy csendesebb helyet akart, így a tó mellett döntött. A hideg levegő kellemesen hatott, és ahogy elsétált az édességes standok előtt megállt, és vett magának egy forró vajsört, azt majszolva indult tovább.
 Megközelítve a tavat a kis stégen kötött ki. Halkan elnevette magát, hogy hogy lehetett olyan hülye, hogy még sosem vette észre a kis faépítményt. A végéig sétált a csúszós fán, göcsörtösen markolva a korlátot, majd nekidőlt, s a befagyott tó fölé meredt, italát szürcsölgetve. Gyönyörű.

Ruha

Zora

Olyan nagy kérés az, hogy egyedül maradjon? Legalább egy órácskára. Már távolról hallja a közeledő léptek zaját, de abban reménykedik, hogy a köd és a hideg majd elrettenti a közeledőd. Csalódnia kell, mint mostanában oly sokszor, ugyanis a lány nem megy sehová, legalábbis a léptei súlyából és az illatából ítélve lány, valamiért pedig még ismerős is. Mintha valamikor régen már érezte volna, persze akkoriban koránt sem volt ennyire kifinomult a szaglása, de az agya valamiért elraktározza az ilyesmi, egy csomó haszontalan információval együtt amit jobb szeretne inkább elfelejteni. Tovább szívja a cigijét, halálos nyugalomban, egészen addig, amíg az idegen meg nem szólítja. A hangja is ismerős, nem csak az illata...kénytelen kelletlen megfordul, cigivel a szájában, felvont szemöldökkel. Egy igencsak csinos darab áll előtte, akit határozottan ismer.
 - Tényleg ennyire hideg lenne?
Kérdésre kérdéssel talán kicsit modortalan, de tőle talán megszokta az ember. Rajta csak egy kapucnis pulcsi volt, nem vesződött kabáttal, sapkával és sállal, nem fázós fajta, a lányon viszont túl sok ruha volt. Kikapja a cigit a szájából, kifújja a füstöt és egy féloldalas vigyort ereszt meg a hölgyemény felé.
 - A Czettner lány, tudtam, hogy valahonnan nagyon ismerős vagy.
Végigméri, majd sóhajtva visszafordul. Nem igazán szeretne belebonyolódni ebbe a témába, azt remélte, hogy egyedül szidhatja magát, de még ez sem jön össze neki. Ez határozottan nem az ő napja, bár minden rosszban van valami jó...
 - Sajnálom, de az információ szigorúan titkos, csak rám és magamra tartozik.
Nem fordul vissza, de szélesen vigyorog, mert reméli, hogy ezzel felkeltette a lány érdeklődését annyira, hogy ne hagyja itt. Ha már társasága van, legyen kellemes, Zora pedig határozottan kellemes. Amint elszívja a cigit, elpöcköli a csikket és rögtön rágyújt a másikra.