Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyik baj letudva akkor máris jön a másik, majdnem fel is lökve az előző gondot. Nem is váratja magát, hamar belecsap a lecsóba, pedig nekem is lenne mit mondanom neki. Biztos vagyok, hogy tudott Darya evési zavarairól. Ahogy feltételezem Odett is.
Az önmegalázás, kampányolás és hülye ötletek összehordása közben csendben állok. Nem szólok bele. Annyi tisztelet mindenkit megillet, hogy ne szakítsa félbe valaki a mondandója közben. Bár igazán nem úgy érzem, hogy ez rám tartozna. Nehéz Darya életében is részt venni, vagy legalábbis elfogadni, hogy már benne vagyok. A fiúk, magánélet és az, hogy szinte felnőtt, egy egészen más tészta. A végénél csúsztam bele az életébe, amikor egy apának az elengedést kell megtanulnia. Igaz, ki más csinálhatná még ezt is elbaszottan, ha nem én?
- Aszongya kilencvenöt - forgatom meg a szemem, de ha rám néz csak megrántom a vállaimat, hogy nincs mondandóm csak megjegyeztem.  
Az összeköltözés felvetése az ami az egészben a legkevésbé lelkesített. Szemöldököm felszalad, tiltakozásra nyitnám a számat, aztán rájövök, hogy nincs igazából közöm hozzá, vagy jogom megakadályozni. Amennyit én tettem ezért a szerencsétlen lányért, az apa titulus is nevetségesen hangzik.
Mégis nagy kő esik le a szívemről, mikor Darya nemet mond. Az eddig benn tartott levegő mély sóhaj közepette jön ki. Nem érdekel, ha hallják, tényleg megkönnyebbültem.
A lemondások rész újra felhozza a bulémia emlékét, ami néhány pillanatra háttérbe szorult a hős szerelmes miatt. Ez egy gyakori betegség a balettosoknál. A cirkuszban is volt néhány, mindnek rossz vége lett. Katyát és engem nem érintett, örömmel zabáltuk fel a fél konyhát ha végre hazabukhattunk egy hosszú nap után amit keményen végiggyakoroltunk. A legjobb lenne ha Darya soha többet nem állna színpadon, akkor talán helyre jöhetne és minden más sanyargatástól, amit a testével tenne később, attól is megóvná magát és minket. Aki erre hajlamos az bármi másra is.
Azonban mikor az előadására gondolok, amit megnéztem, elszorul a szívem, ha soha többet nem láthatnám úgy.
- Ha ennek vége beszédem van kettőtökkel - jegyzem meg Odettre és Somogyira pillantva. - Úgy sem ártana pihenni hagyni Daryat. Az átszállítás meg fogja terhelni, örülnék ha a lehető legjobb állapotba lenne addigra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Visszaereszkedem a talpamra, ahogy kiengedünk az ölelésből mindketten. Nem vagyok nagyon magas, ő viszont nem alacsony, így kénytelen vagyok lábújhegyre emelkedni kicsit, hogyha megölelném. Nem bánom azonban cseppet sem, nem okoz akkora gondot a dolog, hogy ne akarjam megölelni miatta.
- Igen, szerencsénk volt - mosolygok érveire. Tavaly tényleg sikerült a nyár legesősebb hetén mennünk, és kénytelek voltunk egész héten a bérelt apartmanban ülni. Persze az se volt rossz, mert legalább együtt voltunk a családdal, társasoztunk meg ilyenek. Annyira bevállalósak nem vagyunk, hogy Elihez hasonlóan fürdeni menjünk az esőben, vagy esetleg viharban.
Őszinte meglepettség ül ki az arcomra, ahogy felém nyújtja az ajándékot, azt azonban fel is váltja a mosoly és izgatottság. Kíváncsian kukkantok bele szatyorba, hogy aztán hálásan pillantva a fiúra emelhessem ki a plüssfigurát és leshessem meg alatta a csokit, a bögrét és a többi apróságot. A puszival még magamat is meglepem, de nem bánom meg, hogy megtettem. Csak mondok még egy "köszönömöt" Elinek. Visszatéve a cicát nézek fel rá, meghallgatva, mik a tervei. Arra nem számítok viszont, amit elsőnek ad válaszol. Én is nevetek picit, nagyrészt zavaromban, s talán picit el is pirulok. Még mindig őt nézem viszont.
- Nekem jó - felelek végül, és el is indulok abba az irányba, ahová az előbb mutatott. Agyam azonban rögtön kattogni kezd: vajon mit akar elmondani? - Meghallgatom, bármit szeretnél mondani - szólok útközben.
Az árnyékban elhelyezkedve aztán megvárom, hogy ő is leüljön, és kíváncsian nézek rá. A szívem közben hevesen dobog, amint azon agyalok, mit fog mondani. Felmerülnek bennem azok a mondatok, melyekre titkon a legjobban vágyom tőle, ám a legrosszabb eshetőségekre is megpróbálok felkészülni. Eszembe jutnak Darya szavai, amik akkor is észhez térítettek, mikor hozzá fordultam télen a korizás előtt. Nem hívott volna el ideáig, ha azt akarná közölni velem, hogy többé nem akar látni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Alig hitte el, hogy ez a fajta boldogság olyan embernek is jár, mint ő. Ebben a pillanatban egészebbnek érezte az életét, mint húsz éve alatt bármikor. Rara nem csak boldoggá tette, de egésszé is. Mindig benne volt az a bizonytalanság saját magával kapcsolatban, a páni félelem, hogy egyszer majd megint minden elromlik, ahogy régen is történt annyi évvel ezelőtt. Éjszakánként volt, hogy arra ébredt, hogy elönti a rettegés, hogy egy nap felkel és kiderül, hogy ez az egész nem is történt meg, csupán a fejében. Azonban ha Sárára gondolt, ha belenézett azokba a gyönyörű, csillogó szemekbe rögtön tudta, hogy ez nem lehet ábránd, mert ő képtelen lenne ilyen szépet kigondolni. Az ő elméje a rémálmok melegágya, és semmiképpen nem a megnyugvásé. Éppen ezért élvezte annyira ezt a pillanatot. Még csak attól se félt, mi lesz másnap. Vagy harmadnap. Mert az itt és most sokkal igazabb volt mindennél.
- Biztos nem - jelentette ki faarccal Zsombor, és lenézett a mellkasán fekvő lányra. - Még a végén túlságosan hozzászoknál, és nem lenne akkora hatása - nevetett a fiú halkan, aztán egy puszit nyomott Rara fejére. Eligazgatta magukon a takarót, és még jobban belefúrta magát az ágyba.
- Aludjunk, mert Stefan reggel biztos korán ébreszt majd minket - játszott egy mosoly a fiú ajkain, és miközben még mindig a barna hátát cirógatta, lassan lehunyta szemeit. Erre az estére mindig emlékezni fog. Akkor is, ha másra nem. Akkor is, ha az elméje újra elveszik. Ebben biztos volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Nagyon lutri egy nyaralás, én mondom – mert sose tudni, mi fogad. Meséltek már a rokonok minden rosszról, ami elvenné az ember kedvét, jobb esetben. Amikor betegek lettek, mert olyan ételt ettek, de ilyen velem is volt már. Nem mindenki figyel oda, aztán hamar kész is a baj, ha akarja az ember, ha nem. Az ilyenre fel kell készülni, más nem, gyógyszerrel. Csak így lehet elmenni, ha minden van az embernél, csakhogy, általában mindig az marad el, ami „lehet, hogy kelleni” fog, mégis kimarad a csomagból, mert inkább egy másik pár cipőt teszünk a helyébe. Mindegy is, itthon vagyunk, itthon vagyunk, így most nem kell aggódni, hogy nincs meg valami. Nem lakom messze, ha esetleg esne az eső, leszaladunk a metróhoz, onnan közel az otthon és… és és. Akkor bemutatom anyukámnak. Sokat meséltem róla neki, mármint anyának és ő már nagyon szeretné látni. Terveim között szerepel az is, hogy ha nem siet haza, akkor a vacsorát nálunk töltse. De az előtt mindenképp szeretnék vele beszélgetni. Mindenről. A kis ajándékcsomag inkább az izgalmak enyhítésére van, bár lehet, hogy jobban zavarba hoztam vele, mint illene. Na mindegy, mert én örülök, hogy tetszik neki, esetleg minden, amit csak beletettem. Nem zavar, hogy csak én adok, sőt, én még adnék is, ha lenne nálam. Na de talán a bátorságom ma elég lesz.
- Szuper – bólogatok, bár lehet, hogy ijesztően hangzik az, ahogy tálaltam. Gyakoroltam pedig, bolondnak tűntem a szobámban sétálgatva, hogy jaj, akkor most hogyan kellene. Az lesz a legegyszerűbb, mint rájöttem, ha csak mondom, ami jön. Ha elakadok, akkor kérek szünetet, de örökké nem ücsöröghetek azon, amiket érzek és gondolok. Nem, mert ki tudja ki lesz bátrabb és ügyesebb, aztán egyedül maradok mindennel. Ha pedig a válaszok nem-re hajaznak, akkor sem mondhatom majd, hogy semmit sem ért, nem tettem meg. Finoman fogom meg a kezét, majd indulok el vele az árnyékba. Kikerülök egy fűben ücsörgő csoportot, akik már nagyban söröznek. Inni hozhattam volna, ha nem is sört, de valami hűs üdítőt. Na mindegy, majd utána beülünk valahová vagy veszünk egy fagyit, nem messze innen láttam egy pultot, szóval megejtjük. Odaérve engedem el, hogy leüljek, majd megvárom, míg ő is így tesz.
- Huh. Fejben minden jobban hangzik majd, ahogy sikerül kimondanom, szóval előre is elnézést érte – ejtek meg egy zavart nevetést, majd nagy levegőt veszek. Nem tudom honnan veszem a bátorságot, csak arra gondolok, hogy mások ezen évekkel ezelőtt túl vannak. Tudom, le vagyok maradva, nem is érdekel. Finoman fogok rá az ujjaira, úgy csinálom, ahogy elképzeltem. Fejem emelem meg, tekintetemmel keresem az övéit, majd fúrom bele a sajátom és nem eresztem.
- Betti, te egy nagyon csinos és csodálatos lány vagy – kezdek bele, hangom és talán ujjaim is kicsit remegnek. - Nem is értem, hogy az ilyen békát, mint engem, hogy tudsz kedvelni de… de én ennek nagyon örülök. Annál is jobban – mosolyodom el. Csak így tovább – mondja a fejemben a hang, de a szívem ki akar szakadni. - Már nagyon régóta szeretném elmondani, hogy… hogy én nagyon kedvellek, jobban is, mintha azt mondanám, barátok vagyunk csak. Tudom, hogy nagyon bénán csinálok mindent és hogy ami randinak volt vehető, nem tűnt annak de… - nyelek egyet. Mondd ki, mondjam már ki. Kicsit elmegy a hangom, krákogok párat, nagyon szomjas lettem, érzem hogy leizzadok. De akkor sem állok meg. Egy szusszra, aztán, jöhet az ítélet.
- Szeretlek, és szeretném ha… velem lennél és nem mással. Ideges vagyok ha nem találkozunk, hogy vajon… hiszen ilyen szép lányra mindenki vágyik. Szóval… veled szeretnék lenni és szeretném, ha ma este átjönnél hozzám vacsorára, hogy… bemutassalak az anyukámnak is. Addig is… beszélgetnénk meg… - meg mi? Semmi mi. Szeretem, erre jöttem rá, amikor vásároltam neki a nyaralás során. Amiről azt hittem, sose, mégis valós. Minden szavam végére, mint valami pont, közel hajolok hozzá és hacsak nem zavar el, csap arcon, az ajakira csókolok. Rövid, apró, de ettől biztosnak tűnnek béna szavaim. Reszket belül a gyomrom, hogy mit kapok válasznak, de ujjaimmal simogatom az övéit és várom, hogy megszólaljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A szívem majd kiugrik a mellkasomból, arcomról azonban egy percre sem tűnik el a lelkes mosoly. Elindulunk, s Eli az aki megteszi, mire én is gondolok. Most ő a bátrabbik kettőnk közül. Ő az, aki megragadja kezemet, én pedig csak remélem, hogy nem izzad nagyon a tenyerem, ahogy én is rákulcsolom ujjaimat az övéire. Azt hiszem ez jó jel, mármint, hogy megfogta a kezem. A gonosz ki ördög a vállamon azonban folyamatosan felhívja a figyelmemet arra, milyen negatív kimenetelei lehetnek a következő beszélgetésünknek. Próbálok azonban pozitív maradni, és kissé elpirulva ugyan, de mosollyal az arcomon helyezkedem el, miután elengedi a kezem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy szabályozzam a légzésemet, és kívülről ne látszódjon, mennyire izgulok a mondandója miatt.
Nem zavar, hogy ismét megfogja a kezemet. Bőröm felmelegszik az övé alatt. Ahogy pedig tekintetem kapja el, úgy fúrom én is barnáimat az övéibe, és mélyedek el szemeiben. A légzésemet ugyan sikerül lelassítanom kissé, tekintete megnyugtat, szívem azonban még mindig hevesen kalapál. Akkor sem csendesedik, mikor beszélni, s egyúttal dicsérni kezd. Most már nem akarok tenni ellene, elvörösödöm. Tekintetem azonban még mindig Eliében tartom, és eszembe se jut, hogy elszakítsam onnan. Ahogy az sem, hogy megszólaljak, ezzel félbeszakítva őt. Csak figyelek rá, minden porcikámmal. Egyedül hüvelykujjam mozdul meg, és simít végig kézfején, mikor önmagáról beszél. Ösztönös mozdulat ez részemről, de azon ritka alkalmak egyike, mikor nem bánom meg, hogy megtettem. Ösztönös az is, hogy közelebb húzódom hozzá, mikor elmondja, mennyire kedvel. Közelebb húzódom, mert én is kedvelem, nagyon. Vágyom rá, hogy a közelében legyek, pláne, hogy már tudom, ő is kedvel. Az ördögöcske egy szempillantás alatt tűnik el a vállamról, belátva, hogy nem volt igaza. Melegség árad szét bennem, mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ha lehetséges. Hihetetlen megnyugvást ül rám, hiszem mindennél jobban vágytam rá, hogy ezekkel a szavakkal forduljon hozzám.
Elijah azonban folytatja, következő szavait pedig tágra nyílt szemekkel fogadom. Szeret. Elfelejtek azzal foglalkozni, hogy palástoljam meglepettségemet, vagy azt, arcom mennyire ég. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig fogalmam sincs, mit kéne erre mondanom? Hogyan kéne reagálnom? Egy pillanatig ki akarnám rántani ujjaimat Eli kezéből, az ő mozdulatai azonban gyorsabbak, mint az én gondolataim. Csókja olyan váratlanul ér, ahogy vallomása tette. Ösztönből ellökném magamtól, ám valamiért mégsem teszem. Az, hogy ennyire közel kerül hozzám, ráébreszt, hogy én is vele akarok lenni. Hogy az előbb majd kiugrottam a bőrömből, már attól, hogy tudom, kedvel.
Rászorítok kezeire, és anélkül, hogy végig gondolnám, ő is kap tőlem egy csókot, válaszképpen. Hátrébb húzódva pár pillanatig csak nézem őt, elsüllyedek szemeiben, mielőtt választ adnék a meghívására.
- Szívesen átmegyek hozzátok - hangom remeg, mert túl sok az érzelem most bennem. Az ördög is visszatér, arra ösztönözve, hogy menjek, maradjak egyedül a gondolataimmal. Semmiképp sem szeretném azonban otthagyni Elijah-t. Közelebb húzódom hozzá inkább, s az eltántorító gondolatok hamar tovább is állnak. A közelsége megnyugtat, bármilyen új is ez a helyzet most nekem. Sőt, talán mindkettőnknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A férfi nevetésén én is elmosolyodom.
- És ha téged választanálak? - pillantok fel vigyorogva, ez már egy kis csipkelődés, hiszen ki engedné önként, hogy kiigyam a vagyonából, pláne, miután bejelentettem a szándékaimat? Inkább csak egy ugratás az egész és ezt a vigyor utáni kacsintásom is jelzi. Azonban ettől függetlenül ez a felkerül a kihívások listámra. Egyszer valakit kiinni a vagyonából. Ha egy átlagos egyetemistát cserkésznék be nem kellene sok, s ha ő nagyon részeg vagy egyéb állapotokban szenvedne észre se venné, csak mikor már késő.
A táncparkett tele van emberekkel, vonagló heringekhez tudnám hasonlítani és a szagot is ami közöttük terjeng. Mégis néha olyan jó beállni közéjük, eljátszani, hogy az ember egy a gondtalan, tiniéletet élő üres fejű ribanc. A srác pedig vevő rá. Játszik vele. Nem tudom miért teszi. Azért, hogy utána én is játsszak vele amikor kettesbe maradunk, vagy csak ő is kicsit tömeg akar lenni. Nem is izgatnak az indokai. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy nem számít ki áll előttem, úgyse lehet annyira romlott és veszélyes mint én. Valahol őt is a tömeg egyik tagjának tekintem, akit mára kiemelek, hogy elszórakoztathasson.
A kémia megvan közöttünk, a két test egyként akar összeolvadni, minden percben újra és újra egymáshoz érünk valahol. Egyszer teljesen a másikhoz simulunk, máskor néhány apró érintéssel csak tovább húzva a vágyat. Azután már ez sem elég, közel maradunk, hogy érezzük egymás leheletét és kihívó szavak csatái közepette elcsattanjon egy harapás. Érzem ahogy ujjai jobban megmarkolnak. Félni. Milyen nevetséges szó. Nő létemre, egyedül az éjszakában, férfikézzel a csípőmön nem félek. Ezt a legtöbben nem mondhatják el magukról. Annyi csúnya hír, annyi gonosz bácsi, annyi rémisztő árnyék, aki mégsem csak a mesében léteznek. De tudom, hogy a legtöbbtől képes vagyok megvédeni magam. Eleget féltem gyerekként abban a tíz évben ahhoz, hogy nagy dolognak kell lennie a riadalomhoz.
A lakás ajánlatára belül megörülök. Tudom, tizenhat éves koromban a kényelemnek igazán nem kellene a döntéseimet befolyásolnia, mégis egy ágy gondolata már jókedvre derít.
- Talán felnézhetek kicsit - kuncogom, de szavaim már el is halnak ahogy kifelé invitál. Csak nem mohóvá kezd válni az eddig olyannyira türelmesnek tűnő férfi? Izgalom fog el,s még többet akarok kihozni belőle.
- Huha, te tényleg akkor csak a szomszédba ugrottál le - pillogok meglepetten, majd halkan elkuncogom magam. Nem is baj, az éjszakai sétákhoz amúgy sincs igazán kedvem. Ahhoz túl magas a sarka a cipőmnek.
Belépve nem bámészkodok mint a sarki kurva, aki eddig csak az utcán dolgozott. Úgy teszek mint akit teljesen lenyűgöz a srác és észre sem veszem, hogy helyszínváltás volt. Amúgy is voltam már ilyen helyeken egyrészt, másrészt szebbeken is bőven. Harmadrészt gyűlölöm ha valaki a személyzetből úgy nézne rám mint egy prostira. Akkor már inkább a részeg pénzes csajszi szerepe jusson osztályrészül.  
A szobájába érkezve elsőként lépek be.
- Hm nem is vészes, egészen nem vészes - bólogatok, miközben megtámaszkodom a falban, hogy le tudjam venni a cipőmet. Akármit is tervezünk az éjszakára ez a két csodálatos vörösség nem fog részt venni benne. Legalábbis rajtam esélytelen, rá meg úgy saccolom kicsi.
Miután megszabadulok mind a kettőtől beljebb lépek még mindig pipiskedve, a fenekemet ringatva mint egy hülye picsa.
- Csak talán egy kicsit meleg - jelentem ki levéve a bőrdzsekimet. Alatta egy szűk, vörös ruha, ami alá esélytelen lenne melltartót rejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem figyelek oda a közbeékelt megjegyzésekre, csak arra, amit Darya mond, és nekem tetszik talán a legkevésbé az, hogy nem megy bele az összeköltözésbe. Tudom, hogy mivel fog járni a két iskola, hogy nem fogom tudni minden szabad időmet vele tölteni, hogy sokat elvesz majd az utazás, a készülés, egyszerűen csak, valahogy úgy éreztem, sőt, még most is úgy érzem, hogy, ha együtt élnénk, akkor együtt tudnánk lenni olyan pillanatokban is, amikor nem tudunk effektíve egymással foglalkozni, és ezt úgy szeretném, hogy senki se legyen ott. Szeretnék számos pillanatot kettesben megélni, ami több száz fővel együtt élve nem megy olyan könnyedén.
- Rendben, akkor még nem költözünk össze.
A még szót egy picit megnyomom, jelezve, hogy nem vagyok hajlandó ettől elállni, de hajlandó vagyok némiképp odébb tenni az időpontot. Arra, hogy miért adtam csak kilencvenöt százalékot a tökéletességére, nem állok neki itt magyarázatot adni, ha bárkit érdekel, akkor kifejtem később. Különben is, a válasza hirtelen önt el forrósággal. Abban a biztos tudatban jöttem be ide, hogy azt mondja, a dohányzásról mondjak le, amit képes lettem volna megtenni, de olyat kér tőlem, ami a lényem része. Jobban belegondolva viszont ugyanolyan súlyban van jelen az életemben, mint neki a balett, valami, amit szeretünk, de képes megnyomorítani, sőt, talán meg is ölni minket. Így nem mehetünk bele egy közös életbe, márpedig egyértelműen, hogy ez egy logikus lépés lenne.
- Még sosem hoztam senkiért ekkora áldozatot, de legyen.
A torkom kicsit kapar, ahogy elkezdem kimondani a mondatot, rekedtesen tudom csak megtenni, de kimondom, és amit én kimondok, az úgy is van. Az elbeszélgetésre bólintok, mégsem mozdulok, tekintetem továbbsiklik és a férfiról a szőkére vándorol, néma kommunikációt folytatva le vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nekem tetszik ez a műsor, bár hoztam volna popcornt meg mondjuk egy nagy canada dry-t, és élvezhetném jobban a showt. Én lennék az a néző a moziban, aki teletömi a száját, a fogai alatt olykor megcsikordulna egy-egy szem, és közben szürcsölve tolná az italát. Aztán, persze, a film felénél iszonyatosan kellene pisilnie, és mivel a sor közepén ül, ezért mindenkin is áttapos, hogy kijusson. Nyugi, alapból tök kulturált mozizó vagyok, de most a fánkokkal kell beérnem, és mivel nekem nem nagyon kell beszélnem, ezért csak laposkúszásban tömöm a fejem, amíg a dráma megy. Én itt, koszorúslány leszek, vagy talán tanú, de az még arrébb van, és bár megjegyzéseket tehetnék, de olyan finom ez a fánk, hogy inkább nem teszem.
De persze, minden jónak vége szakad, Somogyi rám emeli a tekintetét, pont, amikor a két pofazacskóm a legszélesebbé válik, a szemem meg ettől egészen összeszűkül, mert nagy izgalmamban egy fél fánkot magamba tömtem. Nézem őt, és közben próbálom lenyelhető méretűr aprítani a fánkot, de persze olyankor, amikor mindenki engem néz, akkor sikerül úgy nyelnem, mint a bundás viccnél. Hát ez valami csodálatos. Amúgy se ítéljen el senki, aki nem látott telihold előtt enni. Na, az valami brutális mennyiség egyszerre a számban. De, most azt hiszem, nem ezt kellene kifejtenem ilyen hosszan.
- Uhmmm. Jól van, kezdjük velem.
Adom meg magam, és mielőtt még bárki azt hinné, hogy eleget ettem, kiemelem az eleve nekem szánt fánkot a dobozból, és felemelkedve az ágyról, visszahajolva adok egy nagy cuppanósat Darya fejére. Lehet picit ragacsos is a cukortól, de hát majd megmosakszik.
- Viktor nem fog hazajönni, feltett szándéka, hogy ezen a kényelmetlen széken ülve várja meg az átszállítást, és szeretné, ha mi ketten lelépnénk, hogy megkezdhesse az őrséget.
Végig Kazi mesterre pillantok, mert hát én tudom, hogy Viktor mit akar, ő is tudja, hogy mit akar, Darya meg együtt volt vele, csak tudja, hogy mit akar. Szegény apuka az, aki viszont nem biztos, hogy tisztában van itt a dolgokkal. Azzal például, hogy a lánya aktív nemi életet él a fiúval, aki összeköltözne vele, biztos, hogy nincs tudomása, szóval ezt majd elég ciki lesz négyszemközt is tisztázniuk. Meg aztán az én fejmosásom sem tartozik másra. Kinyújtom felé a kezem, hogy jöjjön, menjünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mikor közli velem, hogy innen megy a csajhoz, első pillanatban kissé megrökönyödöm. Arcomon is átfut egy kérdő pillantás, s már nyitnám is szóra szám, hogy közöljem vele, biztos csak szórakozik velem. De ekkor beelőz, s megnyugtat, hogy csak viccelt. Egy kisebb grimasz fut végig arcomon, amikor folytatja, s megemlíti, hogy majd még egyeztetniük kell a kis találkozójukról. Már a buliban sem volt szimpatikus a lány, szerintem cseppet sem illenek össze, így nem feltétlen tartom jó ötletnek a randevút. Vagy legyen is az bármi… Félreértés ne essék, nem vagyok féltékeny vagy ilyesmi, mindössze úgy vélem, ők ketten nem lennének jó parti. A kissé zavarba ejtő kérdésem nem hozza Reecet zavarba, ami tetszik. Féloldalas mosolyára az én mosolyom is tovább szélesedik. - Hát majd meglátjuk, hogy mit üzen a „szíííívünk”…-- kissé felnevetek, mert azét valljuk be, egy vacsora után az a dobogó izé semmit nem fog üzenni. Ilyen esetekben sokkal lejjebb kell keresni az üzenet feladóját. Úgy csípőtájék alatt, és két láb között.
Reece lelkesen érdeklődik utánam, melyben vélek felfedezni némi hárítást is, de inkább nem foglalkozok ezzel. Én ugyan olyan lelkesen mesélek, ő pedig szépen reflektál a dolgokra. Válaszára, miszerint szép dolog, hogy édesanyám is szerepet játszik a döntésemben, csak egy keserédes, gyengéd mosoly jelenik meg arcomon. Egyben szép, de egyben olykor fájdalmas is. - Na de kanyarodjunk vissza rád. Miért pont a jog és a tanári szerep? Valahogy nem tudnám egyiket sem elképzelni hozzád így ránézésre. - megvonom finoman vállaim - Egyébként tényleg ennyire a munka a mindened? Semmi más olyan célod és vágyad nincs, amire azt mondod, hogy addig nem halhatsz meg, ameddig ez meg ez nem történik meg?- kissé oldalra biccentett fejjel pillogok rá, arcom egész komoly, tekintetemből kíváncsiság sugárzik. Igazán érdekelne, hogy milyen is a nem ügyvéd per tanár Reece, hanem a fiatal srác Reece.
Szemmel láthatóan tetszik neki a kijelentésem, mely a helyes tanárokról szólt, s melyben burkoltan benne van, hogy őt sem piszkálnám arrább, ha úgy alakulna. - Hát, ha nem így lenne, akkor most nem ülnénk itt… Te bárkivel elmész randizni? Nincs azért egy bizonyos mérce? - sokat sejtető mosollyal válaszolok, hasonlóval, mint ahogy ő néz rám. - De képzeld, még fokozni is tudom... úgy gondolom, hogy a kémia is működik köztünk. De vétózz meg, ha te nem így látod.- egy olyan pillantással nézek rá, ahogy az együtt töltött idő alatt még nem tettem. Arcom komoly, szám szegletében egy halovány, huncutkás mosoly, s tekintetemből mindent is ki tud olvasni. De mindez szertefoszlik, ahogy a pincér odalép hozzánk. Bájos mosollyal adom le a rendelésem, majd kérdést intézek a velem szembe ülő férfihez. Ő készségesen leadja a rendelését, majd mesél az itteni ismeretségéről, illetve a bevett ételek és italok „történetéről”. Azonnal veszi a lapot a randis dolog kapcsán, s nem fest úgy, hogy annyira ellenezné. - Milyen szörnyű dolgod van neked, hogy ilyen helyekre kell járnod… Nehogy megsajnáljalak. - széles mosoly ül ki arcomra, majd belekortyolok a borba. - Hát alkalmiba szoktam nyaranta odahaza. Felszolgálás, pultozás, gyerekfelvigyázás. Előző nyáron korrepetáltam a Bagolyköveseket LLG-ből.- Nem egy túl nagy karrier, de szerencsére apa támogat a suliban, s ezt úgy próbálja, hogy nem kell dolgoznom, hanem csak a tanulásra kell koncentrálnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Élvezem a reakciót, amit a válaszom vált ki Norinából, de ez az én arcomra nem ül ki. Még időben közlöm, hogy egyetlen szavam sem volt komoly, mielőtt átránt magához az asztalon keresztül, és felesleges drámát szülünk az egyik legkedvesebb éttermemben. Nem rágódok annyit ezen a kávézáson valószínűleg, mint Norina, mert semmit nem jelent. Egy kávéba még nem haltam bele eddig sem, pedig volt pár különös alkalom, és el tudok vonatkoztatni a lány különös megnyilvánulásaitól. Ki tudja? Talán van egy nem furcsa oldala is, amit nem mutat meg mindenkinek. Halkan nevetek fel Norina szavaira, majd határozottan bólogatok rá párat. Hogyne, a szívünk majd megmondja.
- Már gyermekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy segíteni szeretnék másoknak, és a jog ad erre egy törvényes alapot - mosolyodom el féloldalasan, mert ha már ismét visszakanyarodtunk hozzám, ami nem feltétlen tetszik, akkor válaszoljak rendesen. Félig rendesen, mert félő, hogy az igazságot nem most fogja megtudni az előttem ülő. - A tanárság pedig amolyan ráadás, hogy átadhassam a tudásom a fiataloknak, hogy megtudják, vannak jogaik. Az évek során rengeteg olyan esettel találkoztam, amikor ez kérdéses volt - kortyolok aprót a borból, majd hümmentek, ahogy a következő kérdés jut el tudatomig. - A húgom boldogsága a munkámnál is fontosabb. Ha ő megtalálja a boldogságot, akkor tényleg örömmel halnék már meg. Egyelőre nem tervezem, túl fiatal és fess vagyok a halálhoz - vigyorodom el szemtelenül Norinára, barnáimban csillan meg a játékosság, ahogy arcát fürkészem, hiszen az ő szájából hangzott el, hogy helyes vagyok, én pedig úgy élek vissza ezzel mostantól, ahogy nem szégyellem. Sok mindent nem szégyellek, úgyhogy lehet ezt a kijelentést nem gondolta át a nő, de már késő bánat.
- Nálad ezek szerint van mérce, és ahogy eddig észrevettem, kimaxolom - vigyorodom el ismét. - Nem szoktam randizni. Szerintem ez az első, ami hivatalosan is annak nevezhető - vonom meg vállaimat lezseren, kiiszom az utolsó kortyot a pohárból, majd teszem az asztal közepe tájékára. A pohárról villannak barnáim Norinára, vigyoromból lesz egy mosoly, szemöldököm rebben meg, miközben hátradőlök a széken, kezemet az asztalon hagyva. A rendelésen hamar túllépve esnek vissza barnáim a nőre, ugyanazzal a mosollyal, ahogy előtte tettem. - Sosem bízod a véletlenre a pasizást? A mindent a másik arcába taktika kicsit ijesztő lehet egyeseknek, nem gondolod? - aligha tartozom az egyesek közé, de élvezem húzni a másik agyát, miközben barnáimban csillan meg valami különös. - Maradjunk annyiban, hogy nincs mit megvétóznom, de ha nem bánod, a vacsora végeztével nem doblak fel a WC-ben a mosdókagyló mellé - villantom meg szemtelen és gátlástalan vigyoromat a másikra, majd hallgatom figyelmesen, hogy merrefelé és mit szokott elvállalni, mint munka.
- Sok mindenben megállod a helyed ezek szerint. Dicséretre méltó - aprón mozdulva dőlök hátra még jobban, hogy a pincér tehesse le elénk az ételt. Megvárom, míg újratölti a poharunkat, majd távozik, barnáim villannak Norinára. - Jó étvágyat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hirtelen még az árnyékban is olyan meleg lesz, mintha a tűző napon ülnénk kint és még ki is gyulladt volna a világ. Nagyon remélem, hogy nem nagyon látszik meg, de érzem, ahogy tarkómon veríték csordul le, a hajam tövéből, a hátamon is érzem. Jesszusom, remélem nem fogok úgy kinézni, mint az esküvőkön a nagybácsik, akik átizzadt ingben mulatnak és foltot folt hátára halmoznak. Lehet ez inkább az izgalom, mert amúgy itt, hűvösben jó és kellemes, nem lehet panaszom semmire, nem lehetne, ha nem rólam lenne szó.
A szavak elindulnak kifelé és már nem gondolkodom nagyon. Sokáig, sokszor próbáltam neki elmondani, egyáltalán akár csak magamnak közölni, hogy mi és hogyan pihen odabent. Igyekeztem az idősebb srácokat figyelni, hogy ők milyen magabiztosak, nekik hogy megy és hogyan boldogulnak. Próbáltam pár könyvet olvasni, ahol hasonló helyzetekben kialakulva vallottak röviden, hosszan egymásnak. Annyira szép szavakat találtam ki és szöveget hozzá, de amint odaértem, elfelejtettem vagy rettentő kínosnak éreztem az egészet. Mint most is. Lehet nem fog kinevetni, csak azt mondani, hogy ő ezt nem érzi, nem így érzi, hogy kedvel. Lehet, hogy ha van is valami, nem meri, úgy, mint én eddig. Őszintén, kivárom azt, amikor bátrabb lesz, ha ennyin múlik a dolog. Várok én addig, ameddig kell és ameddig csak lehet, nincs hova sietnem és főképp, nincs kihez. Ismerek más lányokat és hozzájuk teljesen máshogy állok. Szeretem őket is, kedvelem, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint Bettit. Ekkor, amikor ezek leestek, jöttem rá, hogy… hogy szerelem van bennem. Nem hittem, hogy valaha megélem ezt, vagy ha igen, annak nem egyoldalú móka lesz a vége. Csak mondom és mondom, mintha nekem már nem lenne holnap és a szavak nem számítanának.
Érzem, ahogy ujja moccan a kézfejemen. Apró érintés, mégis, az egész testemet rázza ki a hideg, kúszik végig rajta a libabőr, mintha soha többé nem lehetne jobb érzés a világon nekem. Ez kicsit erőt ad, mosolyt húz arcomra, hogy folytassam, hogy kimondjak mindent és végül, egy nagy levegővétellel fejezzem be. Lehet, hogy a csók egy kicsit sok volt, tolakodó, de visszavonni nem tudom és őszintén, nem is bánom. Megpofozhatna, vagy éppen csak elmehetne, mert nem és miért csinálom, végül nem teszi. Olyan nagyokat dobban a szívem, mintha ki akarna szakadni, mint aki eddig rohant volna és most ugrik le és vár, míg az ernyőt nyithatja… Ekkor érzem meg az ajkait a sajátjaimon. Nem akarom, hogy véget érjen, ismeretlen késztetés, ahogy aprón viszonzom és mégis, hagyom elhúzódni. Álomszerű az egész, mégis, tudom, hogy megtörténik, minden.
- Szuper! - kiáltok fel, aztán kapcsolok. Zavartan nevetek egy sort és szabad kezemmel a tarkómra vakarok. Remek. Remek minden, hirtelen mégsem tudom, mit kellene tenni.
- Addig… addig elmehetnénk inni valami hideget meg fagyizni… ha van kedved – nem akarom rávenni semmire, inkább csak azt, hogy az előbbi tekintetet lássam magam előtt, úgy, örökre… Hát magam sem hiszem el ezt, de mégis. Hangosan sóhajtok fel, mintha az érzéseim titkának súlya alól szabadultam volna ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Lerobbant a busz. Részleteket nem közöltek - bár nem is várja ezt az ember attól a sofőrtől, aki homlokáról patakot fakasztva erőlködik a váltónál, hangosan káromkodva zárja minden megállónál az ajtót, és inkább átrobog a sárga lámpán, de nem várja meg a felé rohanókat. Küldenek másikat, ennyi vakkantást sikerül kivennie a dudaszó és morgások egyvelegén túlról, és kifejezéstelen arccal tűri, hogy ketten kétfelől nyomják össze, hogy mind elférjenek a keskeny járdaszigeten. Hűtőbűbája nélkül valószínűleg már megbolondult volna, körbenézve azonban pontosan látja, hogy mások nem ilyen szerencsések, és az árnyéktalan tömegben igencsak kerülgeti őket a gutaütés. Száját elhúzva sóhajt, ezzel egyúttal beszippantva némi izzadt dezodorszagba keveredett kipufogóbűzt, és a dugót elnézve próbál beletörődni, hogy innen egy darabig nem fognak tudni továbbmenni - nem tud hol megérkezni az a bizonyos másik pótlóbusz.
Nagyon próbál beletörődni, az azonban nem erőssége, így inkább morog magában amiért nem tette még le a hoppanálás-vizsgáját, akkor ugyanis biztosan nem került volna ebbe a helyzetbe. Ismét kihúzza magát, hátha valami csoda folytán megpillanthat egy szárnyakat növesztett, erre tartó buszt, de helyette csak egy hirtelenszőke üstök kúszik látóterébe a sok szokványos barna és piszkosszőke között. Bár ránéz, igyekszik úgy tenni, mintha nem ismerte volna fel a másikat, és (robotszerűen sima) lassú forgatással fejét ismét előrenézetbe állítja. Nem is látta Mihimihit. Dehogy. A tömeg ritkul kissé, ahogy néhányan megtörten inkább gyalog mennek tovább, és így egyre kevesebb ember van, akinek a takarásában kényelmesen elejtőzhetne. Felmordul elvesztett papucsának gondolatára, de makacsul mered előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A helyzet bosszantó. Túlságosan is az, de tudom, hogy azzal, hogy valóban bosszankodom rajta, aligha segítek magamon. Márpedig jelenleg csak és kizárólag magamon akarnék segíteni, senki máson. Amint a lábam érte a földet a buszról a táskámból kaptam ki az esernyőt, merthogy engem ne érjen a nap. Nem éghetek le, amikor a szezon szezonja van, és hamarosan utaznom kell az első jelenésemre. Hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentem a félig leégett cigarettát, majd a faltól ellökve magam nyomom el a kukán azt és dobom is bele. Maximum felgyújtom, semmi extra. Sóhajtva emelem fejemet felfelé, hogy a sétálók után nézzek. Ígértek pótlóbuszt, de mégis mennyi az esélye annak, hogy valóban meg is fog érkezni? Nem maradhatok itt. A vonatot elkéstem, nem jókedvemből kényszerültem a büdös buszra, ami természetesen a legnagyobb lendülettel robbant le alattunk, mint amit el lehet képzelni. Hajamba túrva sóhajtok egyet és hajtom lejjebb fejemet, amit meg is ingatok, majd a hirtelen mozgásra kapom a fejem oldalra, ahogy egy srác áll fel a padkáról. Félrebiccen a fejem, előrehulló fehér tincseimet tűröm arrébb, majd lépek a lány mögé, kissé előrébb tartva az esernyőmet, hogy kitakarja a napot.
- Ha az utódom elhalálozik, akkor az rám is rossz fényt vet - szólalok meg, hangomon egyértelműen hallatszik a mosolyom, ami arcomat ékesíti. Az esernyő alól nézek ki, és ismét szembesülnöm kell azzal, hogy egyetlen felhő sincs az égen, tényleg a nap süt, mintha muszáj lenne neki. Látványosan húzom el a számat, majd pillantok le Domkára. - Ha már megtisztellek a társaságommal, mit szólnál, ha hűvösebb helyen várnánk meg a pótlót? - feltéve, ha jön egyáltalán. Hüvelykujjammal mutatok magam mögé lezser mozdulattal, mivel valami bevásárló lófasz van arra, ahol valószínűleg sokkalta jobb a hőmérséklet. Ennél mondjuk minden jobb. Szemöldökömet emelem meg Domka felé, ellenállhatatlan mosollyal, nyújtom felé végül szabad kezemet, hogy felsegíthessem, ha őnagysága hajlandó elfogadni. Nem felhőtlen a kapcsolatunk - most megforgattam volna a szememet, ha nem telibe a lányra néznék -, de azért csak-csak gyorsabban megy az idő, ha elütjük azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Van az a kínos érzés, amikor tudod, hogy észrevettek. Észrevettek, feléd tartanak, mire te próbálsz úgy tenni, mintha ott sem lennél, sőt mi több, sosem lettél volna, és miközben átkozod a felmenőidet amiért nem szültek kaméleonnak, megpróbálsz legalább a hajad mögé elbújni.
Nem is próbálja meg visszafojtani mélyről jövő sóhaját, amikor az árnyék lassan fölé kúszik, de ez nem annak szól, hogy immáron egészen kis bőrfelületen mentesül a gőzerővel grillező napsugarak hatása alól, inkább az elfogadásnak, hogy már hiába is próbál kitérni a találkozás elől. - Elég peches szerepnek hangzik, elvégre nem lehetsz ott mindig, hogy megvédj a véletlenektől - néz fel, majd magát megacélozva fordul meg törzsből. - Szóval nekem is életben kéne tudnom tartani Móricot? Nem erre szerződtem - válik szarkasztikussá mosolya, ami talán érthető is, ha figyelembe vesszük kiről is van szó éppen. Móric épségét garantálni? Na ezt azért senki sem kérheti.
- Megtiszteltetésnek kéne vennem? - kérdez vissza selymes hangon, de felszökő szemöldöke azt sugallja, nem ért egyet teljesen Mihail helyzetértelmezésével. - Visszahoztad már a papucsom? - szűkíti össze szemeit, s tapodtat a felé nyújtott kezet figyelmen kívül hagyva felkel a padka széléről, tessék-lássék leporolva fenekét. - Különben sincs olyan nagyon meleg - teszi hozzá, és reménykedik benne, hogy bűbája kitart még, hogy ne induljon el egy árulkodó izzadtságcsepp sem a halántéka mentén. Karjait keresztbe fonja, úgy néz fel, állva a másik hűvös tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem is tudom melyik volt az a pillanat, amikor elkezdtem érezni, hogy már nem bírok sokat, de biztosan rég eljött már. Talán már akkor, amikor Misha megjelent. Vagy amikor ez másodszor történt meg. Vagy még utána? A lényeg egy volt. Aludni akartam, mert minden egyes porcikám sajgott az ébrenléttől, a fejem zsongott az emberektől, nem is beszélve a rengeteg történésről. Apám megjelenése se feltétlenül tett jót a jelenlegi állapotomban, mégis hálás voltam érte, hogy ott van. Öt éves korom óta először, igazán mellettem volt, mikor baj történt.
Hiába nem tetszett először Somogyinak a kikötésem, ha ő így játszik, ugyanazt kapja vissza. Annak viszont örültem, hogy bár Mishára vallana, mégse szólt bele a dolgokba. Nem abba, amit a férfi mondott nekem. És ami utána jött egy halvány mosolyt varázsolt az arcomra. Úgy viselkedett, mintha az apám lenne. Az apám volt eddig is, és ezután is, de abban a pillanatban nem csak névileg. Nem csak genetikailag, hanem éreztem valamiféle törődést is az irányomba. Talán megijesztették a történések. Talán csak túl sokat látok bele. De mindenféleképpen jó volt.
Amint kiléptek a kórteremből barátaim, lehunytam pilláim, és szinte azonnal álomba merültem. Szükségem volt rá, még akkor is, ha nem a saját ágyam volt. Ha tudtam, hogy ez egy szörnyű esemény következménye, és hogy hosszú lesz  felépülés. Most egyedül a jelenre tudtam koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nézem azt a néma cirkuszt amit a hörcsögpofis leányzó és Rómeó  vittek végbe. Aztán mikor Odett felállt és elsőnek jelentkezik. Akarok szólni, de ő folytatja is, amire csak pislogok párat.
- Én is sok mindent szeretnék és mivel itt én vagyok a legfelnőttebb felnőtt az én szavam a mérvadó - jelentem ki és gyűlölöm, hogy mindenki felnőtt és nem mondhatom azt, hogy én vagyok itt az egyetlen. Pláne, hogy az érvelésem olyan gyerekesnek számít mint aki még a bilit se tanulta meg használni. A lány kinyújtott kezét megfogom, de nem indulok el.
- Somogyi, velünk jössz - húzom vissza Odettet ha túl messzire akar menni, aztán egy olyan hangot veszek fel, amit valószínűleg egyikük sem hallott még tőlem.
- Mert ha ő tud róla - mutatok a szőkére- akkor te is tudsz róla - most Somogyira - és ha te is tudsz róla, akkor ő is tud róla, és ha kiderül, hogy akármelyikőtök tudott róla én esküszöm, hogy koholt vádakkal de elintézem, hogy fél évig annyi iskola utáni feladatot kapjatok, hogy az ágyba esetleg lerogyni legyen kedvetek de semmi mást se csinálni, a szabadidő pedig ismeretlen fogalommá válik, szóval mozgás. Most - hangom nem emelem fel, sőt halkabb mint előtte, Daryaig alig jut el, mégis fenyegető és dühös. Az a navinés kedves bácsi, aki általában szoktam lenni eltűnt, csak az a higgadt orosz marad lángoló szemekkel, aki halálnyugodtan töri ki egyetlen mozdulattal a másik nyakát és megy el meginni egy Unikumot a hideg ellen amit a test elásása közben érzett.
Itt talán már nyilvánvalóvá vállt mindkettejüknek az is, hogy nem a mostani kis vallomásról akarok beszélni. Hiszen izgat is az engem, Darya azt mondta nem költözik, akkor nem lehet olyan komoly a dolog, meg amúgy is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hatodjára megy el a giccses vázák sora mellett és ekkor áll meg. Felpillantva kutatja tekintete a táblát, amely az irányt mutatná, de úgy néz ki, most istenesen átverte. Ha volt mostanság hülye ötlete, akkor ez az egyik, hogy egyedül vágott bele ebbe a körútba. A reklámmal ellentétben őt baromira nem izgatja a svéd vegán húsgolyó, ellenben az, hogy átrendezné a szobáját és beszerezne hozzá pár új dolgot, igen. Unatkozott, elindult és bár így, gyalog nemigen fogja hazacipelni a kimondhatatlan nevű könyvespolcot, attól még pár apróságot összekapdosott. Ezekkel felszerelkezve lépkedett előre avval a céllal, hogy ő most majd fizet, elmegy enni, míg a következő vonatot eléri vissza, csakhogy hiába követte a kissé hangos családot, akik szintén nagyon fizetésre készültek, már őket is elhagyta. Fújtat egyet, majd indul el ismét és kitartóan eltökéli, hogy majd most sikerrel jár.
Kínjában énekel, ahol fél óra múlva a kiállított ágy szélére huppan le. Vádliját megdörzsölve néz körbe és sóhajt. Koránt sem szofisztikált szavait mormogja a tervezők felé, akik megépítették a tökéletes labirintust, ahol az Isten pénzét is el lehet költeni, mire valaki kiszabadul. Beletúr a zsebébe, hogy a neten keres valami kiutat, de amennyire lassú most a hálózat, inkább feladja. A nyelvét rágcsálja, a kijelzőn táncolnak az ujjai, majd feloldva azt, a híváslistába lép bele. A neveket figyeli, majd ugorja át, hogy ő biztos nem ér rá, amaz otthon sincs, nem mintha olyan hosszú lenne, akikkel beszélni is szokott. Végül, szusszanva bök rá lakótársa nevére, lesz ami lesz.
- Vedd fel, vedd fel, vedd feeel - halkan mormolja, miután füléhez emeli és rugózik párat az ágyon. Elégedetten hümmög, ahogy szabad kezével nyomkodja meg a matracot. Még a végén haza akarja ezt is vinni, szóval minél előbb szedik ki innen, annál jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Véletlen akadt bele egy külföldi csapatba még a fővárosban pár napja, mikor is ügyeket intézett. Útbaigazítást kértek, majd végül egyfelé mentek és csak úgy dőltek a szavak. Magát is meglepte vele, hogy ilyen közvetlenségre adta a fejét, de mondhatni, jól is esett. Mintha kicsit megint a tengerentúlon lett volna, csak éppen egy métert se moccant az országhatártól elfelé. Bulis társaság, abszolút látni, hogy gőzt kiadni jöttek ebbe a kicsiny országba, no meg, többeknek egyik kedvence az itteni konyha. Így végül beültek gulyást enni, jó csípősen, majd később lángost is belvárosban és mire hazakeveredett, már volt pár új barátja.
Jó, nem így megy ez, azonban szót szó követett és még mielőtt hazamennének, vágytak valami másra is a fővárosi forgatagon kívül, így bedobta, hogy van egy másik, nem hivatalos fő is a tudatban. Így kerültek végül Siófokra, az Újhold adta energia pedig bőven hajtotta előre. Nem öltözte túl magát, laza inget, sortot és tornacipőt húzott, zsebeibe dugta a fontos kellékeket és már otthon sem volt. Egy laza kajálás, majd ahogy a nap lefelé indult, úgy ébredt fel a városnak ezen szakasza. Nappal strandolók, hatalmas felfújható állatok és gyerekzsivaj uralja, ahogy azonban az est közeledik, a tömeg változik. Hazafelé igyekvők, fiatalok még csak gondolva az esti mulatságra, vacsorájukat elkötő ráérős emberek. És végül eltűnnek, ahogy a sötét beáll, másfajta fények villódznak, eltűnnek a műanyag állatkák és más faj költözik helyükbe. Hangos ricsaj, éppen miért is honnan, zene szól, ahogy halad előre az ember, sokféle, mindenhonnan más és más. A központi helyet a strandon kialakított színpadnál foglalja el mindenki, aki nem éppen valami ihatóért áll sorba. Először a sétány elején lévő italboltban vásároltak, bár ugyan már nemigen lehet közterületen ilyet művelni, mégis elfogyott. És végül, felszabadulva a tömegtől való iszonytól, szinte már bátran vetette bele magát az éjszakába.
Mire kettőt fordult, már sehol se voltak. Lemaradt, kezében két pohár, szomjas volt, hát italra vágyott. A hideg sör kellemes ujjainak, tekintete azonban őket keresi, mindhiába. Pánik helyett lazán vállat von, nagyot kortyol és a tömegen vág át. Épp oldalra lép, amikor egy feltűnően csinos arccal találja szemben magát. A szőkeség amerre mozdul, az pont útját állja, merő véletlen talán, ahogy végül szórakozottan lötyög a ritmusra és a lépésekre. A kezében tartott mojito-ra néz végül, majd nyújtja felé. Nem tett bele semmit, vette annak, aki már ki tudja hol jár és a kezében csak felmelegedne. Ha nem kell, majd megissza ezt is. Megint jó estének néz elébe... de most csak a ritmus jár a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valami vérszegény vigyort villant egy előtte elhaladóra, aki épp furán néz rá, mert az ágy rugózását teszteli. Nem mintha két méterrel arrébb nem éppen a tökéletes TV-fotelben döglene egy alak, aki megunta az asszony körözését és kinevezte azt a helyet férfimegőrzőnek. A vigyor lekonyul, abbahagyja a mocorgást és próbálja kitalálni, mégis mi a francot mondjon. Nem hiszi, hogy újat tudna mutatni, hiszen hosszan tartó egy fedél alatt való életük során már mindent látott és mutatott, a jót, a rosszat, a legrosszabbat. A közelmúlt nem éppen a legjobb élménynek számít, többször mordultak egymásra, mint azt illene, most viszont mintha kezdne visszatalálni legalább az alaphoz, onnan meg már minden rendben lesz. Legalábbis, eddig a napig. Mert oké, hogy ha részeg és bénázik, ha éppen kibújt a farkasbőrből és egy kupakot nincs ereje lecsavarni, de józanul, tiszta fejjel ekkora kreténnek lenni, még saját magának is külön művészet. Fújtat egyet, orrnyergét dörzsöli meg, miközben ujjaival a telefon hátlapján kocogtatja körmét, amit még nem rágott le.
- Minek neked telefon, komolyan – és ilyenkor van az, hogy az emberek a felénél felveszik és akkor kínosan valahogy menteni kell a helyzetet. Szerencsére maximum az utolsó szó hallatszik be, ahogy végül kapcsol és felveszi. Felcsillan a remény, hogy valaha még látja Bogolyfalvát és nem lesz biodíszlet különböző osztályokon. Tény és való, kényelmes az ágy, el is alszik rajta ha kell, és este a biztonsági őrök bizonyára kikísérik szívesen, de addig nem várna.
- Sziaaa – mintha a másik nem éppen minden haragját próbálná a telefonon keresztül a nyakába zúdítani. Ó érzi ő, csak inkább nem foglalkozik vele, hiszen szükség van rá, nagyon is, hangja vidám, mintha ezer éve nem beszéltek volna, nem pár órája, amikor elköszönt. - Igazából, eléggé fáj, szóval lehet mindjárt meg is történik – pillant le, a sok séta miatt már érzi, de hogy leszakadna? Dehogy is, viszont a költői túlzás nagyon is kell.
- Figyelj, égető szükségem van rád. Tudom, rettentő elfoglalt ember vagy, de… nos, majd szépen kérem – mézesmázos ugyan nem, de hízelgő, mindjárt bókolni is kezd, ha kell, de nem, csak nagy levegőt vesz végül.
- Az a nagy helyzet, hogy mennyire vágod te az IKEA-t? Mert azt hiszem, vagyis nagyon úgy néz ki… - mert akkor maradjon egyenes és mondja ki. … - Hát eltévedtem. Itt ülök egy fasza matracon és abban reménykedem, hogy leszel-e a hősöm – nem. Vagyis de, mert addig nem fogja békén hagyni. És akkor most jöhet a röhögés, kicsit eltartja a fülétől a telefont, mert érzi, bármi is lesz, az hangosan csapódik majd vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lehet, hogy mégis kellett volna az a húsgolyó, mert akkor nem érezné azt, hogy mire bármi is történik, az éhenhalás szélére kerülne. Még csak az kéne, hogy a fáradtság mellé még az is odaüljön és akkor hisztizik majd, mint valami hülye picsa, mert már menne nagyon. Amúgy is, csak hát van egy olyan bibi ebben az egészben, hogy valahogy meg kell fűzni a másikat. Lehet Baj-t kellett volna hívnia, de mivel úgy gondolta, lehet ott van nála az a pasas most is, nem kellene belerondítani. Viszont kevésbé lenne fájdalmas és kínszenvedős, az tény. Jót röhögnének, mert ezen már csak azt lehet, semmi mást. Most mit bánkódjon, bosszankodjon, mert lehetne az is, hogy most ő vörös fejjel kiabál, üvölt, de semmi értelme. Mindenre van megoldás, melyik hogyan könnyebb. Talán Denis épp a legnehezebb fokozat, de aligha lehet fokozni már a dolgokat. Még mindig nem dobta ki, még akkor sem, amikor bizonyára eret vágott volna a másik attól, ami hangulatot vitt a házba. Viszont változott, ott már biztosan otthon érzi magát és rég nem visít azon, ha lengébb, vagy épp semmi se takarja. Ellenben, most jobban izgul, mint valaha.
- Hogyne. Arról vagyok híres – mármint a kirabolásról. Leülni a sarokra még oké, más nem nekiáll kornyikálni és kiírja, hogy egy ötezresért abbahagyja. Vagy mást is lehet a sarkon keresni, csak éppen ahhoz még nagyon nappal van. Nem mintha gyomra lenne rá.
Amint leokézza – aházza, pontosabban –, hogy vágja a helyet, már bele is csap a közepébe. A csend frusztráló kicsit, majdnem hallozni kezd, amikor a másik mégis megszólal.
- Itt vagyok az IKEA-ban és eltévedtem. Órák óta keringek, mint gólyafos a levegőben és nem találom a rohadt kijáratot – elismétli hát, ha kell hatszor is, mert megérti, ez a hihetetlen helyzet, nem az, hogy Jóska UFÓ-t lát. Feljebb csusszan az ágyon, lábát mozgatja a ritmusra, lassan mint valami gyerek, akinek az anyukája nevét mindjárt bemondják a hangosban, hogy ugyan keresse már meg.
- Ez halál komoly, Denis. Nem a csodára várok, hanem rád. Vagy felőlem lehetsz csoda is, csak gyere – légyszi? Tenné hozzá, de mégsem. Választ nem kap, csak a várt röhögés tör ki. És nem marad abba, mintha csak egy várakoztató zene lenne, csak itt senki sem zongorán kalimpál.
- Csak nyugodtan, én ráérek – de azért az ő arcán is ott bujkál a vigyor, meg prüsszögve röhög egy sort, bár neki nagyobb a kínja. Sóhajt egyet, nemes egyszerűen végigfekszik az ágyon, aztán vár és vár. Majdnem észre sem veszi, hogy beszél ismét.
- Megvagy még? Oké. Már kezdtem aggódni, hogy ma öllek meg – szusszan egy nagyot, mintha aggódott volna. - A pokolban. Vagyis nem, ez Budaörs. Öhm… hálószoba lakosztály, kurva nagy ágyakkal? Nem tudom a címet – néz körbe, majd vissza a mennyezetre. - Akkor megmentesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ez kurvára nem történhet meg. Nem történhetne meg egy normális világban, normális emberekkel, akiknek normális lakótársuk van. Vágod, hogy én nem ebbe a kategóriába tartozom, ugye? Mert egyik sem adatott meg valamiért, mintha verne a sors, pedig van éppen elég baj a fejemben ezek nélkül is, amit éppen elnyom a hangos a röhögésem. Leszek én a csoda basszameg, ne ezen múljon, de a franc sem gondolta volna, hogy egyszer így adatik meg, hogy hatalmas hős legyek valakinek a szemében. Mélyeket lélegzem, miközben komótosan lépkedek a konyhába és veszek ki egy üveg vizet a hűtőből. Vállammal szorítom nevetgélve a készüléket a fülemhez, bontom ki a palackot, majd iszok pár kortyot, amíg Helvey beszél.
- Ha te nem is engem, én téged biztosan. Érzéked van ahhoz, hogy meditálás közben zavarj meg - csavarom vissza a kupakot, majd forgatgatom kezemben a hűvös üveget, majd forgatom meg szemeimet. Persze, miért is tudná, hogy mégis hol a bánatban van. Véletlenül sem könnyítjük meg. Mármint nekem nem. Az, hogy ő mennyire szenved jelenleg, éppenséggel nagyon is hidegen hagy, mikor megint foglalkoztatva vagyok. Az üveget teszem a pultra, pólóm alá benyúlva simítok végig hasamon, majd felfelé tolva a pólót veszem azt le, és dobom a kanapéra. - Nem is tudom, Helvey - felelek a kérdésre, miközben belépek a szobába és az első inget kapom magamra. - Lehet kéne hagynom, hogy egyedül oldd meg - beszélek teljesen nyugodt hangon, ahogy a gombokkal babrálok az ingen, majd rendesen megfogom a telefont és vigyorodom el, amit szerencsére nem láthat. És nem is hallhat. - Elmehetnél a konyhás részre körülnézni, kellenének új bárszékek. Legalább hasznod is legyen, ha már balfasz vagy. Biztos találnál valami jót. Bár az elhozása necces - lépek ki az ajtón, amit halkan csukok be magam mögött, majd pálcámat előkapva zárom be, és indulok a hopponálási pont felé, hogy megmenthessem ezt a balfaszt. Amiről neki nem kell tudnia, természetesen addig fogom húzni az agyát, amíg megtehetem, mert ez fantasztikus, és az ölembe hulló lehetőséget a világért nem hagynám ki. Vidáman cammogok, egyáltalán nem sietek, és még a vigyor sem törölhető le arcomról, kivéve, ha egy csapat diák jön velem szembe. Hirtelen kapom szám elé mutatóujjamat, szemmel üzenem, hogy nehogy köszönni merjenek, mert mindegyiket megbuktatom - bárkik is legyenek ők -, majd lépkedek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az biztos, hogy nem unatkozhat mellette. Noha, minden bizonnyal, amikor felkaparta a szökőkút mellől, tuti nem erre számított. Nyugalomra, egy csendes valakire, aki hálából mindig főz, rendben tart mindent és ez így is van a mai napig, most is van kaja a hűtőben, rend is van, ellenben csend? Aligha. Vagyis félig. De semmiképp nem a nyugalom, az biztos. Rosszabb is lehetne, ez tény, ordíthatnának egymással minden másnap, ehelyett a röhögését hallgatja. Ez egy jó skill, hogy már az elején is sokszor sikerült neki nevetésre bírnia, most is megy, más kérdés, hogy nem viccel, hanem halálosan komolyan közli, hogy mi történt vele. Ha nem lenne pénze hazamenni, nem hívta volna, simán felül a vonatra, megbüntetettei magát a vasúttal, majd másnap kifizeti, ezen nem aggódik. De ajtót nem talál, nemhogy vonatot. Vagyis vonat van, fából, valahol a játékok között.
- Dehogy ölsz meg, tudom, hogy szeretsz – mégis, igaza van, abban, hogy beletoppant nem egyszer abba, amikor épp kikapcsolna. Isten lássa lelkét, már többször próbál olyankor lebegve közlekedni és levegőt se venni, vagy a maga módján ugyan úgy lemenni alfába, csak az ember nem ezt jegyzi meg, hanem azt, ha valami történik. A halál gondolata majd ott lebeg megint, kérdés, vajon mennyi marad belőle. Lehet elég lesz a végére egy gyufásdoboz.
- Nahh – mocorog ültében és kezet vált, mert a másik már zsibbad. - Tudom én, hogy milyen hatalmas tanári szellemed lett, de ebből nem akarok tanulni – mindjárt nekiáll duzzogni, viszont nem, ez még a kérlelős hangneme, amikor szépíteni próbálja a helyzetet. - Bármit megteszek? Próbáltam megoldani én egyedül – annyira, hogy menten át lehet írni a lakcímét erre a helyre. Komolyan, mit tudna még mondani? Ezer dolgot, de azért na, kicsit maradjon tartása is, bár nincs sok. Lehet inkább megint nekiindul, de érzi, akkor ugyan úgy felhívná, csak jóvalta hisztisebb hangnemben, hogy akkor eddig bírta. Az emberek nézik meg, vagy az ágyat, miközben próbál békés arccal kommunikálni.
- Hogyne, máris. Igazából tök mindegy, hogy hol nem tudom, merre van a kijárat – tápászkodik fel, nyekeregve pár sort, mert a tagjai elgémberedtek. - Majd összezsugorítod és beletesszük szatyorba. Tudsz te ilyet – beszél erről úgy, mintha teljesen természetes dolog lenne mágiával megoldani. Akkor már menten néz új konyhapultot is, szekrénysort. - Esetleg nézhetnék egy nagy kádat is, hogy végre tudjak hemperegni benne – dobja be, hogy ha már székek, akkor a fürdőszobában is lehetne valami új. A kocsira támaszkodik és elindul, bár fogalma sincs, hol a konyharészleg. Mindegy, majd megleli.
- No, beleférek az idődbe? - csendben van, bár ez nem újdonság. Talán letette valahova a telefont és hagyja a faszba, kitelik tőle. - Hallooo – csak ne merüljön le addig, bár ahogy nézi, ez nem fenyegeti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sok minden történt az elmúlt fél évben, de nem adtam meg az örömöt senkinek sem ahhoz, hogy meglássa, olykor még nekem is lehetnek problémáim, s nem mindig olyan tökéletes az életem. Vagyis, nem egészen, mert Borlai barátomnak szerintem volt egy olyan különleges képessége, hogy megérezte, ha valami nem stimmel. Ő még rá is kérdezett, előtte nem tudtam leplezni az érzéseimet, s ha rossz napom volt, akkor rajta csattant az ostor. De ezt leszámítva nem igen volt más, aki tudott volna bármit is az életemről vagy az érzéseimről. Bertalan bátyámat lekötötte a munkája, hogy teljesítsen és apám oldalán grasszáljon néha, mert hát Ő a tökéletes gyermek. Ákos meg…neki meg volt a maga baja, a balesete óta amúgy is sokszor fordult magába, és talán emiatt, kicsit eltávolodtunk egymástól. Igazából azt sem tudtam, hogy mi történt vele mostanság. Én meg ott voltam egyedül, néha buliztunk Leilával, s ha épp nem szórakoztam, akkor minden energiámmal a tanulmányaimra koncentráltam. Bizonyítani akartam apámnak, ezért kétszer annyit küzdöttem, mint bárki más ezen a képzésen. Furcsa mód, már a hétvégéim is ebbe csaptak át, s ha épp nem a tankönyveket és jogszabályokat forgattam, akkor a testemet edzettem, vagy a pálcaforgatást gyakoroltam. Sok volt ez, kicsit megterhelő, ezért is jött jól a szünet, a nyár, és egy kis kikapcsolódás.
A Balatonra baráti társasággal utaztunk le, egyikünknek sem volt párja, nem is voltunk olyanok, akik csak úgy elköteleződnének más mellett, szóval mondhatjuk, hogy szabadon szórakozhattunk. A sokadik napon a Plázsra mentünk le, mert ott mindig pezsgett az élet, jó volt a levegő és klassz zenekarok léptek fel. Éppen az egyik színpad közelében buliztunk, a barátnőim az előző estén leakasztott srácok társaságában múlatták az időt, én meg hol egy mentolos cigivel a számban, hol meg egy pohár citromos vodka-szódával élveztem a zenét, s fürkésztem a társaságot. Már épp elfogyott az italom, az egyik srác vitte el a poharam, hogy újat hozzon az egyik pulttól, így csak táncolgattam, s élveztem a zenét, míg az egyik fordulatnál szembe nem találtam magam egy jóképű fickóval. Nem mondhatnám, hogy olyan nagyon érett korban lett volna, de legalább egy tízessel biztosan idősebb volt nálam, ezeket a szeme alatt megülő, apró ráncokból ítéltem meg. Máris jobb kedvem lett, még egy mosolyt is villantottam felé, mire egy teli poharat nyújtott felém.
Egy kicsit meglepődtem, egyik szemöldököm feljebb csusszant, de aztán ahogy újra szemügyre vettem az egyébként ismerősnek tűnő arcot, némi merengést követően csattantam fel. - Helvey? Micsoda véletlen - elnevettem magam, mert sikerült beazonosítanom, hogy Ő is Bagolyköves. Túl jól nem ismertem, pletykákat néha hallottam, meg a DÖK-ben régebben ténykedtünk együtt, de nagyjából ennyi volt az, amit tudtam róla.  A mosolyom kiszélesedett, máris szívesebben vettem el tőle az italt, s úgy kortyoltam bele, hogy közben tekintetemmel Belián pillantását fürkésztem. - Mohijo, imádom. Hogy kerülsz ide? Levitás csoportot kísértél, vagy szólóban bulizol? - nem örültem volna, ha a háttérben felbukkan néhány kis okoska, mert az biztos, hogy véget vetett volna a jó kis bulihangulatnak. Közben végig vezettem rajta a pillantásom, fogalmam sincs, hogy mit csinált magával, de nagyon jól nézett ki ma este.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hallja, hogy valamit motoszkál, de ez semmit sem jelent, mert bizonyára, ahogy kizökkentette a zenből, már tesz és vesz, vagy éppen kimegy gödröt ásni, ahova kerül, ha egyszer hazatér. Ő meg csak szuszog és vár, hát komolyan, tudta ő, hogy nem lesz egyszerű, még az sem, ha simán csak nemet mond és kerek perec elküldi a fenébe. Denis-el semmi sem egyszerű, soha nem is lesz az és nem is akarja, nem az egyszerűség miatt bírja annak ellenére, hogy néha nyers és igencsak erős szavakat vág a fejéhez. Vagy épp, ahogy most is viselkedik. Csak egy nagyot sóhajt, mintha ő most már tényleg a toronyban gubbasztó királylány lenne, unalmasan könyökölve a párkányon és vár a megmentőre. Bár a sors iróniája, Denis inkább a sárkány, mintsem valami lovag.
- Kerestem a kifelé utat, csak ezek a sorok fogták magukat baszki és míg én csempemintákat néztem, átköltöztek máshova – dohog a lehetetlenen, vagy éppen nem az, de tényleg úgy tűnt, hiába balról jött, ha balra kanyarodott, akkor nem ott találta magát. - Nem majd egy helyben álltam volna órákig – pedig talán akkor lehet, hogy  meglelte volna valaki, aki segíthet. De pechjére, azokkal is elkerülték egymást, mintha nem is dolgozna itt senki sem, aki a sorok között mozogna vagy ha látott távolból, akkor mire odaért, az sem volt ott.
- Mennék én, de a konyharész is elköltö… óóó, de jópofa komód – talán hallani, ahogy megállva húzza ki a fiókokat, azoknak mélységét kutatva, vagy éppen a fogantyú jó fogását. - Keresem, jaja – kapcsol végül és indul tovább. Már megvan az irány, egy boldog nyikkanás-szerűt hallat, amint megleli az utat és indul előre, mintha most ez a feladat új erőt adott volna neki. Pedig már unja, tele minden cipője ezzel a hellyel és a kocsitologatással. Már elhaladt a tűzhelyek mellett, a pultokat is megnézte, közben a sajátjukat idézi fel és kutatja tekintetével a lehetőségeket.
- Összevagyok. De tudok úgy fájni, mint aki hatszáz éves és olyankor naaagyon jól esne kiáztatni magam – nem mintha a zuhany alatt annyira rossz lenne, de amikor az embernek az a csontja is sajog, amiről addig fogalma sem volt, jól jönne, ha nem kellene egy percet sem ácsorognia. Mindegyiknek van pró és kontra érve. - Meg hát tudod, lehet benne – és megszakad. Hallja a búgást, majd végül a csendet. Pislogva halloz bele többször is, majd elemelve fülétől, lepillant.
- Hogy kapnád be – már éppen dühösen nyomja a kijelzőt, hogy felhívja, addig hívja, ameddig létezik ezen a világon, amikor felvillan a neve. Pöccint egyet, majd visszaemeli a füléhez. - Jah, akkor jó. Szóval… a kád mellett érvelve. Lehet abban dolgokat is csinálni, szóval én meggondolnám. Bár ezt nem nekem kellene mondanom – elég furán hangzik az, hogy kampányol a kádban való szex mellett. Mindegy is. - Találtam, kettőt is. Az egyi… - és megint kinyomja, bár most közli, hogy le kell tennie. - ...ik. Az isten áldjon meg húsz gyerekkel – na ilyenkor mi van? Mered a telefonra, megáll és vár. Nem szólt semmit hogy jön, nem jön, bassza meg, akármi. Duzzogva ül le az egyik bárszékre – nesze neked, itt van a hülye bárszéked – és azért is csörgeti.
- Megetetem veled a széked, csak vegyed fel – oké, lehet, hogy most kezd már hisztis lenni. Körbe forog a bárszékkel és megállapítja, hogy ez nagyon kényelmes lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem hiszem, hogy vágja, hogy mindenki jobban járt volna, ha csak egy helyben áll és hagyja, hogy megtalálják. Előbb vagy utóbb csak arra ment volna valami dolgozó, aki megkérdezi, hogy esetleg segíthet-e, ő meg nagyon felnőttesen közölhette volna, hogy igen, megkeresni a kijáratot például. De nem. Mit csinál? Mint akinek belecsíptek a seggébe szaladgál, hogy én legyek az utolsó mentsvára. Ennyi erővel egy darázsfészekbe is belenyúlhatott volna röhögve, de hát… inkább csak hallgatom, ahogy magyaráz, de már nincs erőm válaszolni, csak hallgatom, ahogy a kád mellett magyaráz. Persze. Majd miatta át fogom rendezni a házat, mert ha bővíteni akarjuk a fürdőt, akkor a házat is kicsit át kellene rendezni. Na, szerinted nekem ehhez mennyi kedvem, időm és energiám van? Nagyon vág az agyad, hamarosan büszke leszek, csak addig állj vívóállásba. Kösz.
- Nem tudom, én kád nélkül is megoldom a szexet - vonom meg vállamat, majd nyomom is ki a telefont, mert ha akció van, akkor akció van. Mármint nem az IKEA-ban, hanem mert helyszínre értem, és már-már célom lett, hogy megkeressem. Sóhajtozva szorongatom a flamingót, ami mindig csúszni akar kifelé a kezemből, mikor kékjeim pattannak ki kicsit, ahogy megérzem Belián gondolatait. Erről van szó, már tudom, hogy hol van. Óvatosan csusszanok ki a fejéből, és mintha csak megérezte volna csörög a telefonom. Hónom alá vágom a flamingót is, majd túrom ki zsebemből a készüléket.
- Mi van? - szólok bele cukin, aminek hatására még a nő is befogja végre. Felemelem mutatóujjamat, hogy legyen már szíves kicsit tényleg kussolni, amíg ezt elintézem. - Fordulj meg - szólalok meg pár pillanat múlva Beliánnak, nem is figyeltem arra miről magyaráz, csak bedobom ezt, és ha megteszi, és ennek hangot is ad, röhögök fel hangosan. - Azt hitted, mi? Szóval, mit akarsz? - tartok pillanatnyi szünetet. - Júj, találtál bárszéket? - hát mindjárt izgatott leszek ettől az információtól!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy a nyakát nyújtja, mintha távolabb látná az egyik arcot, de pont nem arra néz, ahol ő is van, így aztán ennyi is volt a dolog. A tömeg másik felén van – ha ő az és nem csalnak szemei –, kiabálni meg pont annyi értelme lenne, mint ásványvizet venni egy ilyen helyen. Mármint érti ő, hogy van, aki vezet, de mindenki tudja, hogy az alkoholt is vizezik, az meg simán csapvíz, aminek olyan árat szabnak, hogy az embert elviszi az infarktus amikor kézhez kapja. Akkor már tartalmasabbra költ, ivott ő már esernyős, mentes koktélt is, na nem ma, hanem máskor, csak azok nagy része rettenetesen édes. A sör nem üt olyan hamar, azért is döntött ma emellett, bár becsusszant kettő vagy három rövid, amitől nem állt fejre szerencsére, csak kellemesen lazult le és engedi el magát. Vagyis engedné, ha éppen nem arról lenne szó, hogy elkeveredett. Komolyan meg van átkozva ezzel, most már bizonyosságot nyert a dolog, mert nem egyszeri és nem kétszeri a dolog. Már-már lassan muszáj lesz úgy kalkulálnia a programjait, hogy legyen vészhívása ha nem találna utat vissza, vagy plusz időt hagy arra, hogy szerencsétlenkedjen. Most esze ágában sincs senkit sem hívni, nem akar egyelőre Bogolyfalva közelébe keveredni, nagyon is jól érzi magát, főleg ahogy az agyát szép lassan elborítja a kellemes bizsergés. Nekikoccan valaki, de csak vigyorog, kikerül másokat, lötyög és libben. Nem annak érzi, de mások simán azt hiszik, hogy egy laza csávó és amit csinál, az jól is néz ki. Végül is, ha már feltalálja magát egyedül, rossz nem lehet. Talán minden korty nélkül elveszett bociszemekkel nézne körbe és körbe, ide sem jött volna eleve, de egy valamit megfogadott magának: kiélvez minden percet és kilép a kicsi, aprócska zónájából. Nem nagyon, de… valamennyire kell.
Ennek késztetése, ahogy, első látásra valaki idegennel lép kontaktba. Semmit sem tervez, semmit sem gondol, csak menne tovább, ahogy vélhetően a csaj is, mégsem jutnak előre, csupán közelebb egymáshoz. Az italt adta át neki, hirtelen megmozdulásként, majd ahogy közelebbről is meg tudta nézni, rájött, hogy nem is olyan idegen. Nevét hallja ajkairól, kicsit le és oda kell hajolnia, mint minden buliban, mert hangos a zene és ekkor esik le neki.
- Dóra! Hát ez tényleg az – Ákos testvére, találkoztak már futólag, bemutatták neki és volt is pár dolog, amikor egyszerre ügyködtek. Nincs nagy ismeret, viszont, így könnyebb, ha nem teljesen idegen. Nem úgy néz ki, mint aki ismeri mi történt eddig, vagyis, nem lát aggodalmat a tekintete mélyén. Ez már jobb, még jobb. Lássák csak azt, ami most van.
- Jöttem egy csoporttal, de azok… elkeveredtem – von vállat. Úgy néz ki, az ital jó választás, akaratlanul, bár nem nagyon látott még nőt, aki visszautasította volna. - Náhh. Dehogy kísérek levitásokat. Már szólóban – ha kísérne, akkor főleg nem itt lenne, hanem valami családbarát helyen. Műanyag poharát végül megemeli és a másikéhoz koccintja finoman.
- Egészségünkre – kortyol egy nagyot, majd a habot lenyalva szája széléről, még mindig kissé követve a zene ritmusát, figyel a másikra, tüzetesebben. Lenge ruha, ringó csípő, majd szökik vissza figyelme arcára. - És te? Kikkel? - mert biztos nem egyedül, és nem vele fog itt most mulatni. Egy ital, aztán mindenki megy a maga dolgára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szavai egyenként jutnak el tudatomig, kapnak értelmet. Egyszerre rémisztenek meg, tesznek izgatottá és boldoggá, ébresztenek bennem rengeteg érzelmet. A szívem mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, arcom ég, mint egy ashwinder tojása, bőröm pedig kellemesen bizsereg érintése alatt. Kevés ilyen pillanat van, de gondolataim csak itt vannak. Itt és most. Nem azon gondolkodom, mit fogok csinálni holnap, csak szavait ismétlem fejemben, próbálom megemészteni. Vágytam rá eddig is, szinte mindennél jobban vágytam rá, hogy megjelenjen a "szőke herceg fehér lovon" az életemben, de ez a kép nagyon sokáig csak a romantikus regények és élnék fantáziám nyoma volt. Aztán, mikor táncoltunk a bálon, a szőke herceg képét átvette az előttem ülő göndör fiú. Onnantól kezdve pedig nem csak képzelet volt, sokkal inkább vágy. Nem gondoltam bele, milyen lesz, ha valóra válik. Nagyon akartam, akarom még most is, de féltem tőle, milyen lesz, ha valóra válik. Merlinre, még mindig nagyon félek! De nem vagyok feszült, nyugodt vagyok. Egyszerre vagyok nyugodt és félek is. Közben pedig izgatottan várom, mit hoz ez az egész. Mert ahogy megcsókol, már tudom, hogy akarom, bármennyire is félek. Jól esik a közelsége, és úgy megnyugszom tőle úgy, ahogy soha máskor.
A külvilág teljesen eltűnik. Az autók zaja, a nevetgélő társaságok, a szirénázó mentőautók, mind nagyon távolinak tűnnek. Csak én vagyok meg Elijah, közel egymáshoz, egymás szemébe bámulva, egy olyan helyzetben, amiben soha nem hittem volna, hogy benne leszek. Második csókunk hosszabb, de így sem akarom, hogy véget érjen. Tartson örökké! Ujjaim rászorítanak az övéire, és húzodom hozzá közel, egészen közel. Már nem jövök zavarba attól, hogy kicsi a távolság köztünk, csak újra meg akarnám csókolni, ha lenne hozzá bátorságom.
Mosolyogva nézek szembe vele, és látom rajta, hogy megkönnyebbült. Ő menne tovább, de engem még feszítenek belülről a ki nem mondott szavak és kérdések.
- Még maradjunk itt kicsit - kérem halkan. Minden erőmet megpróbálom összeszedni, hogy én is kimondjam, amik megfogalmazódnak bennem. Ha ő is bátor volt, nekem is annak kell lennem. Minden szavát megjegyeztem, azokra szeretnék neki válaszolni, ám először csak makogok. - Nem vagy béka - csúszik ki végül ez elsőnek. Kifújom a levegőt, és akárcsak ő az imént, én is erőt veszek magamon, hogy beszéljek. - Én is kedvellek... Sőt, nem is, én is szeretlek és azt hiszem, ugyan azt érzem mint te - vallom be. - És szeretem azt is, amit te talán bénának gondolsz. Hogy a sátor mellett táncoltunk, csak mi ketten, és, hogy megtaníthattalak korcsolyázni, valami olyan dologra, amit én nagyon szeretek. - Mosolyom csak egyre szélesebb lesz, félelmem pedig meglepő módon kezd alább hagyni. Mert őszintén beszélek, és komolyan gondolom minden szavamat. - Közben szeretem azt, hogy figyelsz rám, és meg kérdezed, mit szeretnék, hova szeretnék menni - nem tartok sok szünetet, éppen annyit, hogy levegőhöz jussak. Csak dőlnek belőlem a szavak, a levakarhatatlan mosolyom mögül, közben pedig elveszek Eli barna szemeiben. - Amikor elsőben megkérdezted elmennék-e veled a bálba, egy totál idegen srác voltál, én mégis igent mondtam neked. És bár akkor még csak barátként, az egyik első ember lettél nekem a Bagolykőben, aki igazán fontos lett számomra. Azóta pedig már szokás lett, hogy együtt bálozunk. Aztán táncoltunk kettesben, és onnantól másképp kezdtem rád tekinteni, nem mint barát. Egész évben rettegtem, hogy te nem így érzed. Attól pedig még jobban, hogy elmész a Bagolykőből, és soha többé nem látlak. - Mosolyom nem tűnik, arcomon azonban könnyek gördülnek le. Nem azért mert szomorú lennék. A megkönnyebbültségtől, és reménykedem benne, hogy ezt ő is látja rajtam. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert úgy érzem, kimondtam mindent, amit akartam. Majdnem mindent. - De nem mentél, és már semmiképp sem akarlak elveszíteni. Én is veled akarok lenni - sóhajtok fel.
Fejemet a vállára hajtom, mellé húzódom, szorosan mellé. Közben letörölgetem könnyeimet. Mindkét kezét szorítom, de csak annyira, hogy érezze, minden szavamat csakis neki szántam. Hosszú ideig nem szólalok meg, csak magamba szívom az illatát, hallgatom a légzését, ahogy fejem a vállán pihen, ha el nem lök.
- Akkor mi most... ? Te meg én... ? - emelem fel a fejem hosszú idő után. Egy pár. Ezt akarnám kérdezni, ha megtalálnának a szavak.