Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha be kellene tájolnom, hogy mennyire vagyok izgatott, akkor a fekvő nyolcasra esne a tippem, elég erősen. Nem is az, hogy félek, hanem ez az a fajta izgalom, ami jó. Meleg van, így nem lepődöm meg, hogy izzad a tenyerem, viszont nem szeretnék csatak izzadtan állni előtte, mint aki nem ismeri a szappan és a dezodor kettősének szükségességét. Csak remélem, hogy eleget fújtam magamra - anya így is megjegyezte, hogy minek csinálom, sosem voltam amúgy sem büdös. Csak a szomszéd szerint, de a "büdös-kölyke" kifejezés nem éppen arra irányult, mint amit elfedni próbálok. Talán egy kicsit túl is készültem, oda sem neki, szerintem belefér. Napszemüveg mögé rejtem kíváncsi és kutató íriszeimet, hiszen szeretném minél előbb meg is látni, nem csak állni, mint az a szamár. Egyszer véletlen integetek valakinek, mert azt hittem ő, gyorsan próbáltam korrigálni egy nyújtózkodás és vakarás keverékének, több-kevesebb sikerrel. Így inkább nézek csendben, az lesz a legbiztosabb, amivel nem égek be.
A telefonomra is többször ránézek, nem-e üzent, hogy mégsem jó, de csak az egyik jó mugli haverom írt, mikor megyek át játszani az új konzolján. Gyorsan visszaírok, hogy családi ügy - mert na, nem kell neki tudnia, hogy mit csinálok - aztán el is teszem. Épp időben, mert ekkor már tényleg őt pillantom meg, most már nyugodtan integethetek neki. És szerencsére, nem újabb felsülés a dolog, valóban őt látom. Nem mást.
- Szia! - köszönök, miközben gyorsan feltolom fejem tetejére a napszemüvegemet. Valahogy hiába sok a nap, nem szeretem, ha valakivel úgy beszélek, hogy rajtam van. Elvégre, úgy nehezen néz mondjuk beszéd közben a szemembe, ugyebár. Épp időben engedem le a kezem, így fogadni tudom az ölelését is, fél kézzel ugyan, mert a másikban ott a szatyor ugyebár. Még egy ügyetlen puszit is sikerül az arcára adnom hirtelen felindulásból. Miért is ne?
- Ajh, nagyon jó. De azért hiányzott az itthon is – mert az is otthon, meg ez is, nem is tudok és nem is akarok nagyon választani a kettő között. - Három hétig, anyu rátolt még egy hetet. Úgyhogy most leadom, amiket belém tömtek kilókat – nevetek fel, hogy a nagyszülők már csak ilyenek. De nem haragszom, ritkán látjuk őket, talán télen ha megint megyünk majd, de csak pár napra, az ünnepekre. Vagyis lehet én nem is jutok el oda, nem tudom, hogyan lesz sosem a karácsony.
- És nektek milyen volt? Látom, szép színed lett – nézek rá, majd kapcsolok, hogy majdnem elfelejtettem. - És nagyon jól áll ez a ruha is. Csinos vagy. Így az ajándékom csúf lesz, deee… hoztam neked pár apróságot – azzal nyújtom felé a szatyrot, hogy indulunk majd nemsokára de előbb ezt lesse meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csodák Palotája és a Katasztrófák
Csoda lenne, hogy magába van roskadva, ilyen mostoha (és cukormegvonásos) környezetben? Erika azt kívánja, bár inkább az derülne ki, hogy itt körülöttük mi a csoda, és miért is hívják ezt a látszólag tök uncsi és tök mugli helyet palotának. Elvégre ha az ember a Kereki-Nagy Ivánban nő fel, azért kicsit más fogalmai alakulnak ki a kastélyokról, óriási épületekről, palotákról, és nem elégszik meg holmi bevásárlóközpontból kicsípett teremmel. Hol vannak a tornyok? A végtelen hosszú börtönsorok, tömve kesergő rabokkal? Hát a sárkány hol marad, aki a kesergő, aranyszőke hajú királylányokat védi? Ercsi megküzdene vele, egészen pontosan eléállna, megkínálná savanyúcukorral, és amíg a nagy tüskés tűzokádó nyelve szájpadlásához ragad (elvégre ki tud ellenállni az édességnek, ugye, logika), ő kisimogatja belőle a dühöt, és egyetlen érintésével megszelidíti, hátasállatává teszi, és onnantól kezdve már járhat is sárkányháton az előkészítőbe. Minek neki bicikli?
Knútot is így szerezte, poroszkálva meglátta, megsimizte, felkapta, és a tiltakozó ficergéssel mit sem törődve hazavitte bemutatni. Az utca végére a macska is elfogadta a sorsát, még zúgott egyet figyelmeztetően, aztán csak csendes faroklegyintgetéssel jelezte, hogy nincs teljesen kibékülve helyzetével. Na, például most lehetne otthon, és próbálhatná megmenteni a zoknijait Knút ámokfutásától. Szájbiggyesztett, morcos elmerengéséből a külső történések rángatják ki, egészen pontosan az, hogy kénytelen megtorpanni, nehogy eltapossa az előtte haladót. Hátezmeg? Felhúzott szemöldökkel nézi a kialakulni kívánó feszült szituációt, és mivel önhibáján kívül is bevonásra kerül, meg is szólal. Na jó, kit akarunk átverni, akkor is belepofázna, ha semmi köze nem lenne hozzá. - Még én is majdnem rádléptem, ne dobd el csak így magad - és ciccent. Persze, hibáztassuk az áldozatot, nem szép dolog, de Erika majdnem felbotlott benne. Szóval nem érez sajnálatot. Talán tenné, ha éppen egy cukorkabolt közepén lennének, eszegetve… Talán akkor sem. - Elcsendesenétek? - mosolyodik el lágyan, ahogy kiszúrja a feléjük pillantó tanárnőt. - Ha a hisztitek miatt kizárnak a délutáni fagyizásból, az egész éves sütiadagotok kevés lesz, hogy kiengeszteljetek.  - És hála következetes magatartásának, a legtöbben már ismerhetik, hogy ez nem jelent semmi jót rájuk nézve, ám annál több összefestékezett pólót, rajzszöggel telepakolt váltócipőt, befeketítést és véletlenül hibásan lesúgott válaszokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Olyan ideális a pillanat, mint a legszebb álmaiban. Fekszenek ott az ágyában kettecskén összebújva, boldogan. Nem kell azon aggódnia, hogy ki áll közéjük ezúttal, egy múltbéli árnykép, a testvérei vagy a szülei, mert senki nem teszi meg. Nyugalom van és béke és csend és boldogság. Ez ennyi és nem több. Különlegesen átlagos pillanat ez, mert persze tudja Sára is, hogy számtalan más korabelivel megtörténik mindez nap mint nap, mégis úgy érzi, ez sokkal különlegesebb, másabb mint a többieké. Nem csak azért, mert az ő esete egyébként sem egyszerű, hanem mert még egy olyan, mint Zsombor nincs és nem is lesz, hogy az ő barátja különlegesebb, több mint a többieké. Igen, kimondottan büszke és a mai napig nem érti, hogy mivel érdemelte ki a göndör szeretetét. – Sajnos nem áll módomban elereszteni, túl kényelmes vagy kispárnának – sóhajt fel tetetett csalódottsággal, mielőtt cinkosan felmosolyogna kedvesére. – Jól hangzik ez a soha dolog. – Nem ijeszti meg, valahogy el tudja képzelni, hogy ők az a pár lesznek, akik megismerkednek az iskolás éveik alatt, aztán a következő hetven évben három gyerekük, nyolc unokájuk meg vagy tizenhat dédunokájuk lesz, és szeretetben élnek egymással, míg meg nem halnak. Persze, ezek olyan kedves ábrándok, de őszintén, kimondottan szeretné, hogy valóra váljanak.
- Nem lehetne, hogy ezt mostantól minden este elmondod? Nagyon szeretlek – pislog fel rá meghatottan. Még mindig nem tudja megfelelően kezelni az ilyen mondatokat, egyszerűen fogalma sincs, hogy mit kellene mondania, és ha ki is gondol valamit, akkor az kimondva sokkal esetlenebbül és bénábban hangzik. Egyszerűen csak nehezen fejezi ki az érzéseit, de azért nagyon próbálkozik és igyekszik, hogy fejlődhessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem érti, mit keres itt. Mármint persze, nagyon örül, hogy az unokatestvérei kedvelik annyira, hogy elhozzák magukkal, de mégis, úgy érzi magát, mint kolonc mások nyakán. Hogy bepofátlankodik itt a családi idillbe kéretlenül, a sosem látott kanadai rokon, aki mindezek mellé még problémás is. Nem akarja elrontani a kirándulást, de bunkóság lett volna azt mondani, hogy nem jön el, ha már hívták. Mert akkor meg azzal rombolná a családi köteléket. Jó döntés talán nem is létezett, épp ezét a kisebb rosszat választotta, azt, amivel a nagyi kedvére tehet. Mert persze tudja, hogy nagyszülei mélységesen csalódottak lettek volna, ha neme mondta, és azok után, hogy mennyire igyekeztek a kedvében járni és a lehető legtöbbet megtenni érte, ennyivel viszonozhatja.
Leginkább hátul kullog, nem annyira lemaradva, hogy az kínosan feltűnő legyen, vagy ilyesmi, épp csak hogy kerülhesse a társaságot, amíg nem kell feltétlenül. Ha nem szólnak hozzá, akkor igyekszik a lehető leginkább belesimulni a tájba. Legalább a környezet szép, a levegő friss, és túrázhat egy jót. Olyan régen nem volt már ideje és lehetősége rá, hogy az iskolamenti erdőtől távolabb menjen. Pedig szeret a természetben lenni, túrázni, kimondottan kellemes időtöltésnek és sportolási lehetőségnek tartja. Mármint nem annyira aktív sport, mint mondjuk a hoki, de az tény, hogy rendesen képes átmozgatni és lefárasztani az embert egy több kilométeres túra is.
Bólogat egy sort Berti kérdésére, hogy persze, tökéletesen oké neki minden, bár az a farkasos megjegyzés annyira nem tetszik neki. Eszébe jut Belián, hogy ez a mondat nem feltétlen akart bántón hangzani, de egy kicsit mégis sikerült szerencsétlenül fogalmazni. Mindenesetre nem szól, csak halvány mosollyal bólint. Ennyi és nem több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Norina nevetése késztet egy széles mosolyra, ahogy hajamba túrok. Oké, egyébként a csaj nem csak egyszer talált meg azóta, de komolyan értékelem a kitartását, lehet a végén még a derekamat is beadom neki, hogy legalább kicsit meglegyen a lehetősége annak, hogy kiábrándul. Ami egyenlő a lehetetlennel, de amondó vagyok, előbb vagy utóbb mindent meg kell próbálni. - Nos… - ingatom fejemet, majd fordítom a plafon felé, ahogy elgondolkodom, miközben jobb kezem ujjai dobolnak párat az asztalon. - Először előadáson kért tollat, rá pár napra ismét elhívott kajálni, majd közölte, ha az sok, akkor egy kávé beleférne-e? - idézem vissza az ominózus esetet. - Szóval a kávéig jutottunk, amit még mindig nem ejtettünk meg, bár ez az én saram - húzom el számat, majd biccentem előre fejemet, hogy elkapjam Norina tekintetét széles mosollyal ajkaimon, amiből halk nevetés lesz. Kedvelem, hogy nem teketóriázik, a szemkontaktust nem megszakítva válaszolok végül a feltett kérdésre. - Meglátjuk megérdemled-e - viszonzom a mosolyt, ami az ő ajkán is ékeskedik, majd kortyolok aprót a borból, mielőtt mesélni kezdenék azokról a dolgokról, amik egyáltalán nem érdekesek, de igazat kell adnom Norinának abban, hogy valahol el kell kezdeni az ismeretséget. És egyelőre, mindegy hányszor találkoztunk, a nevünkön aligha tudtunk egymásról mást, úgyhogy egy infómorzsát elejtve terelem el azonnal magamról a szót a nőre, aki pedig készségesen válaszol.
- Igazán érdekes szakot választottál. Miért pont ez? Mármint biztos van valami különösebb oka, hogy a varázslények irányába orientálódsz - kortyolok aprót poharamból le sem véve a nőről tekintetem. Meg-megrebbenő szemöldökkel hallgatom tovább, meglepően mélyen megy bele a dolgokba, talán olyat is elmondd, amit nem feltétlen lenne szükséges, vagy nem is akarna, azonban már mindegy. Halvány mosollyal arcomon figyelek, barnáimat le sem veszem arcáról, még akkor sem, amikor lesüti a tekintetét és jön a feketeleves. Nem szólok közbe, türelmesen várom meg, amíg ismét rám néz, hogy válaszolhassak. - Részvétem - billentem előre fejemet lehunyt szemekkel, majd figyelek rá ismét. Egy szülő elvesztése soha nem egyszerű, és a legnagyobb szomorúságunkra tudok vele valóban együtt érezni. Rosszallóan csóválom meg fejemet, mert őszintén szólva igencsak értékelem, hogy Norina nem hagyja, hogy a szomorú információ okán lelaposodjon a beszélgetés. Halkan nevetek fel egy apró korty után. - Az átlagos nem mindig unalmas - mosolyodom el szélesen. - Versenyeztél? Ez igazán jól hangzik. Milyen sportágban? - kérdezek vissza azonnal. - Vágyak és célok? Az egyiket megcselekedtem már, ügyvéd vagyok, a másik még folyamatban van. Negyedéves vagyok pedagógián, de sikerült bejutnom a Bagolykőbe, mint gyakorlótanár, így csak remélem, hogy amint végzek, rendesen is oktathatok - billegtetem fejemet kicsit. Kiiszom az utolsó kortyot, végül intve a pincérnek pillantok Norinára, hogy rendeljen még valamit, ha szeretne az evés előtt. Kinyitva csúsztatom a nő elé az étlapot, hiszen én ugyanazt fogom kérni, mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hunor kérésére mosolyogva bólintok. Van nálam elég pénz - még úgyis, hogy tudom, milyen drágán árulják azokat a sütiket - de Hunor annyira ragaszkodik hozzá, hogy meghívjon, megengedem hát neki. Kedves gesztus tőle, én pedig szeretem a sütit, így a boldogság nálam garantált.
Amint megtalálom a hiányzó "N" betűt, ki is egészítem barátom nevét, hogy aztán ő le is fényképezhessen minket. Nagyon idegen nekem az egész telefon dolog, és bár Elianának is van egy, én még sosem használtam. Nem is tudom, hogyan venném hasznát. Hagyom hát, hogy Hunor kezelje a mobilt, én pedig állok ahova mondja.
- Igen - helyeselek felvetésére. Manapság már a mágusok is megtanultak alkalmazkodni, át is vettek néhány mugli találmányt, így könnyedén találkozhatsz egy varázslóval, aki telefonál - lásd Hunor - és fel sem tűnik neked, hogy van egy közös titkotok, míg el nem ejt egy mondatot, amit csak te értesz meg körülötte, a muglik nem. - Én egy furkászt láttam egyszer, megbújva egy sarokban. Valaki rögtön fel is kapta. Nem is vagyok benne biztos, hogy furkász volt, de erőteljesen hasonlított - nevetek fel kínosan. Egy-két éve lehetett, és tényleg csak egy pillanatra láttam az állatot. Ráadásul korábban csak képeken láttam furkászt, könnyedén összetéveszthettem valamivel.
- Hű! - csodálkozó sóhaj hagyja el a számat, ahogy belépünk a csupa rózsaszín helységbe. A hangulata talán teljes ellentéte a varázslatos helyszíneknek. Ennek a helynek egy egyedi varázslata van.
- Lefényképezzelek a hintán? - fordulok Hunor felé. Előbb azonban megvárom, hogy kiürüljön körülöttünk a hely, hiszen minden bizonnyal furcsán néznének ránk, amint megkérdezném a fiút, hogyan kell fényképezni a mobillal. Csak a minket megelőző lányok távozása után nyúlok a telefonért, és nézek ismét barátomra, várva, hogy bevezessen a mobilhasználat rejtelmeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az én karom is a magasba lendül, én is integetni kezdek, ahogy meglátom Elijah göndör fürtjeit. Mosolygok, mint mindig, ha vele vagyok, és bár voltak félelmeim idefel, amint a fiú mellé érek, azonnal el is felejtem azokat. Az ölelésem bizonytalanra sikeredik, azért jólesik a közelsége. Ahogy megérzem arcomon a puszit, azonnal pirulni kezdek, ám hirtelen ötletből én is nyomok egyet az ő arcára. Elpirulva tehát, de még mindig szélesen mosolyogva engedem el a fiút, hogy aztán rögtön kérdezősködni is kezdjek.
Vele együtt én is felnevetek. Én mondjuk nem ismerem az ilyesfajta nagyszülőket, tekintve, hogy a Nagyi minden napra főz a nyáron, nem esik már túlzásba. Előfordul azért, hogy elcsomagol plusz egy szendvicset egy kirándulás alkalmával, nehogy elfogyjunk. Talán ez valamiféle nagymama ösztön. Gondolataimból felébreszt visszakérdezése. Dicséretére mosolyogva hajtom le a fejem, s aztán válaszolok.
- Mi is nagyon jól éreztük magunkat! Pont kifogtunk egy napos hetet, tudtunk sokat fürdeni. Csak azután szakadt le az ég, hogy hazaértünk. - Nagy szerencsénk volt tehát. Az eső utáni idő pedig tökéletesnek bizonyult kiránduláshoz, szóval a nyár hátralevő részében sem unatkoztam. A kirándulásokról és utazásról azonban már beszámoltam egyszer Elinek, így nem is fejtem ki jobban. Időm se lenne, mert meglep a felém nyújtott szatyorral, el is felejtem, mit akartam mesélni még neki. - Köszönöm! - pillantok fel rá csillogó szemekkel.
Rögtön meg is nézem az ajándékot, s a szatyorba belenyúlva először egy plüssfigura akad a kezembe. Kiemelem a cicás plüsst, hogy aztán belenézhessek a zacskóba, és szemügyre vehessem a többi szuvenírt. Csillogó szemekkel és örömteli mosollyal az arcomon nézek ismét fel Elijah-ra, s tekintetemmel újra megköszönöm az ajándékot. Aggodalmaimról megfeledkezve pedig lábújhegyre állo picit, és adok egy puszit az arcára. Ma már a másodikat.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezem visszaereszkedve. Picit hátrébb is lépek, hogy könnyedén Eli szemébe tudjak nézni. - Van valami terved? - kíváncsian várom, most is meglep-e, mint ahogy a korizással is tette. Én annak is örülnék, ha csak leülnék, keresnénk egy picit csendesebb helyet, és beszélgetnénk, esetleg sétálgatnánk a városban. Ha viszont van terve, annak is örülök, és kipróbálnék bármi újat, ha ő azt mondja, jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mosolyogva hallgatom, ahogy vázolja milyen formában próbálkozott be nála a csaj, közben csóválom a fejem. Hát be kell vallanom, hogy lassan fel fogok nézni a szőke, hosszú combú cicababára. Nekem lehet nem lenne ehhez merszem, vagy nem is mersz, hanem én kicsivel többre tartom magam. Van az a szituáció, amikor oda mennék én is egy sráchoz, nem erről van szó. Igaz, ez csak nagyon ritkán fordult elő, általában valamilyen fesztiválon, alkohol befolyásoltsága alatt. Szóval nem vagyok én sem egy szent, meg ha nagyon akarok, akkor tudok én is olyan lány lenni. De őszintén szólva nem akarok. Sose süllyednék ilyen mélyre, hogy fussak egy srác után. Igaz, Reece nem küldte el aznap este, sőt beszélgetésbe elegyedett vele, tehát azt sugallta felé, hogy benne van a dologban. De annyira nem lehetett vak a szöszi, hogy ne vegye észre az SOS feliratot a homlokán?! Pedig annyira átlátszó volt a szitu. Jesszus! Na de mindegy, bennem van önbecsülés, benne nincs. -Na és mikor lesz a nagy esemény?- kérdem, s itt a kávézásra gondolok. Félreértés ne essék, nem szurkolok én a csajnak, de ha már ott voltam a bimbózó románc kezdetén, akkor már érdekel a folytatás. Na meg azt se felejtsük el, hogy most velem szemben ül Reece, s nekem nem kellett erőszakot alkalmaznom.  A csókra kapott választ hallva felnevetek. Tetszik. Frappáns. Tekintetét nem eresztve támasztom meg kezemmel államat, majd kissé oldalra biccentett fejjel folytatom. - Na és mit kell tenni ahhoz, hogy valaki kiérdemelje azt a csókot?- huncut tekintet továbbra is megmarad. Félreértés ne essék, én tökéletesen elleszek úgyis, ha csók nélkül zárul az este. Mindenféle elvárás nélkül jöttem, nem elsődleges célom, hogy én találjak magamnak valakit. Eddig is tök jól elvoltam egyedül, s ezután is nagy eséllyel jól elleszek. Ettől függetlenül nem fogok kihagyni egy lehetőséget. Na meg valljuk be, nem minden nap esik az ember ölébe, egy helyes jogász pasi. Bevallom, az, hogy okos, eléggé imponál számomra. Sokkal előrébb tartom az értelmet, mint azt, hogy minden nő a lábai előtt heverjen, mert annyira helyes. Az ő esetében azonban mindkettő megvan.  
Meglepő mód tovább érdeklődik a tanulmányaim után. Azt hittem ez csak ilyen kötelező kör volt, induljunk el valahonnan, ha már egy egyetemi buliban ismerkedtünk meg. Ismerkedtünk meg…ja, megtudtam róla nagyjából kettő, azaz kettő darab információt. Komoly ismeretség. - Hát már gyerekkorom óta nagyon vonzottak az állatok és a különleges lények. Aztán ez idősebb koromra is megmaradt, így adta magát a dolog. De imádom, még ha néha bele is akarok halni. Emellett pedig nyilván sokat nyom a latba, hogy édesanyám is állatokkal foglalkozott. Fiatal korában egy sárkányrezervátumban dolgozott.- mosolyogva mesélem neki. A részvétnyilvánításra csak biccentek egyet, ezzel megköszönve. Korábban nem tudtam ennyire könnyedén beszélni erről. Kiskoromban jó ideig be voltam fordulva, még pszichológushoz is jártam, de erről nem beszélek. Ez az én sötét kis titkom. Szerencsére ki tudtam mászni a gödörből, s ma már teljesen jó vagyok. Lehet részben a régi rossz emlékek miatt gyártom magamnak folyamatosan elfoglaltságot, akár a tanulást tekintve, akár a hétköznapjaimat. Bájos mosoly jelenik meg arcomon, mikor közli, hogy az átlagos nem mindig unalmas. Lehet nem annak szánta, de úgy döntöttem, hogy bóknak veszem, s elkönyvelem magamban, hogy nem tart unalmasnak. Még ha nem is így gondolta, attól nekem jól esik ezt hinni. - Lovagoltam, vagyis még mindig, csak már nem verseny szinten.- megvonom vállam, s inkább újra vissza dobom neki a labdát, melyre készségesen válaszol is. Ügyvéd, tanár. Nagyon tetszik, hogy vannak és voltak célja, melyekért tett illetve tesz. Bírom, ha valaki ambiciózus és elszánt, küzd azért, amit szeretne. Hajaj, ennek nem lesz jó vége így… Miközben meséli én végig aprókat biccentek, közben pedig kortyolok a boromba, mely lassan el is fogy. - Az én időmben is lehetett volna pár ilyen helyes tanár… Mit fogsz tanítani? Jogot? Egyébként, hány éves is vagy Reece? - na igen, most érzem úgy, hogy megérkezett a nem görcsös Norina. Az elém csúsztatott étlapot gyorsan futom végig. Igazából zavarba vagyok, mert nagy eséllyel nem fogja hagyni, hogy én fizessek, én pedig emiatt nem tudom mit is rendelhetek. Végül egy közép kategóriásnak tűnő étel fogja meg a fantáziám. - Én egy pankó morzsába forgatott szűzpecsenyét kérek snidlinges burgonyapürével és házi majonézes káposztával. Te mit eszel? Ebből is van valami bevett és megszokott, mint a borból?- kérdem, majd becsukom az étlapot és az asztal szélére, magam mellé helyezem. - Minden randidat ide szervezed és így próbáld meg levenni a csajokat az lábukról?- kérdem széles mosollyal, s ezzel az ismeretségekre és a „szokásos” dolgokra célzok. Na és persze ha szemfüles, akkor kihallhatja belőle, hogy én végül randivá avanzsáltam ezt az estét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Franny, a hószörny csodálkozva pillantott az emberek riadt arcára, nem értette, hogy miért nem szeretnének vele játszani, hiszen hosszan figyelte őket, látta napokon, heteken át, hogy az embereket a játék boldoggá teszi, és ő maga, aki magányos volt mamája és papája nélkül, úgy érezte, hogy boldog lehet akár úgy is, hogy új barátokat szerez, és játszik velük. Azonban, amikor meglátta, hogy az emberek megijedtek tőle, olyan szomorúság járta át, hogy úgy érezte, nem maradt már értelme az életének.
Szeretek itt lenni, amikor nem dolgozom, és otthon sincs dolgom, vagyis, szinte mindig, amikor nem dolgozom, akkor ide utazok, hogy segítsem az itteniek munkáját. A bérletemet fizetik, ami nagy segítség, mert így nem kell kevesebbet hazautalnom a szüleimnek, és élhetek annak, amit igazán szeretek: a gyerekeknek. Hivatalos babaölelő vagyok, vagyis az árván maradt kisbabákat, és azokat, akik valami miatt az ispotályban kellett, hogy maradjanak, ölelgetem, simogatom, etetem és szeretgetem. Ez egy nagyon hálás feladat, és nagyon szeretem csinálni, de ez egy olyan dolog, amit bármennyire is szeretünk, akkor jó, ha nem kellünk. Az azt jelenti, hogy minden kisbaba, aki abban az időben született, jó helyen van, szerető szülőknél. Azonban, ha kell, a nagyobbaknál is tudok segíteni, mesét olvasni, vigasztalni. Az egyik legrégebb óta az ispotályban élő kisfiú Martin, akinek a szülei árufuvarozás közben vesztették életüket, amikor téves útvonalat kaptak, és seprűikkel egy mugli repülőgépnek csapódtak. A kisfiú már születése óta beteg volt, így árvaházba nem vihették, az itteni költségeit a minisztérium fizeti. Azt kérték, hogy olyan meséket meséljek neki, ahol nincsenek szülők, de szerintem ez nem a legjobb eljárás, viszont az ölemben pihenő hatéves forma gyerek nagyon szereti a meséket. A nagy fotelben ülünk, egészen hozzám bújva hallgatja a mesét.
- Carol végül előre lépett, hiába próbálták meg társai visszatartani, és bár remegett kicsit, hiszen félt, mert az iskolában azt tanították, hogy a sok hó rossz, mégis, kezét nyújtotta Franny felé, remélve, hogy így a hótömeg megbékél majd, és nem esik senkinek baja. Hosszú csend következett, mindenki feszülten várta a végkimenetelt, ám ekkor Günter, anélkül, hogy Carol ellenkezhetett volna, elkapta a lány derekát, és elvitte őt onnan, hátra se nézve.
- Günter gyűlöli Franny-t?
Pillant fel rám érdeklődve, én pedig egy pillanatra meglepődöm, hogy honnan ismeri ezt a szó, mert korábban sosem került elő közöttünk. Eddig mindig azt mondta "nem szereti".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudta, hogyan ellenkezhetne még, de úgy tűnt, Zorka hajthatatlan jelenleg a kérdésben, hiába kezdte azzal mondatát, hogy Vivit meglepné, mi mindent csinál, hogy legyen pénze. Mert hát ha így van, akkor aztán végképp nem kellene ajándékokra szórja olyanok részére, akiket alig pár hónapja ismert. De nem akart vitázni, így egyelőre ráhagyta a dolgot, és csak mosolyogva bólogatott szavaira, meg jókat derült megjátszott sértettségén, amiért Vivi azt feltételezte, hogy már unja költeni a pénzét.
A baba kérdésre viszont már a hálától szélesedett mosolya, örült, hogy ha ők maguk Olivérrel még nem is, más már látja maga előtt jövendőbeli családjukat.
- Amint megteremtettük az alapokat, jöhet az a támogatás - kuncogott, és újból pohara aljára kukkantott, míg ki nem ürült, de ekkor kollégája készséggel újratöltötte poharát. - Köszi!
Valóban nem ütött annyira az ital, ha ettek is mellé, de eddig a pontig nem is gondolta, hogy Zorka célja a részegedés lenne. Fel is vonta kissé szemöldökét, de arcán a mosoly nem vesztett erejéből.
- Drága kollegina, csak nem le akar itatni? - kérdezte huncut mód, de egy pillanatig sem tartva távol ajkaitól az üveget.
A téma aztán látszólag komoly vizekre eveződött, legalábbis a felvezetés azt sejtette, de aztán Vivien is elnevette magát. Ő is rögtön kapott egy osztályt, noha pályakezdő volt. De egész más fényben látta a dolgot Zorka helyzetét tekintve.
- Vagy elmentek neki, vagy nagyon kétségbe lehet esve. Elég kevesen vagyunk, helyettesítésre is, meg felügyeletre is be kell időnként ugranom, pedig nekem ott van a tanodai tanítás is.
Időnként igen komoly kihívást jelentett mindent összeegyeztetni, és még magánéletre is hagyni időt. Gyakorta annyira volt komoly, hogy össze se jött, és már csak a rég ágyban fekvő Oli mellé tudott beesni.
- Szóval Karola nem boldog, úgy érzed? - kuncogott.
Félretette a telefont, miután sikerült leadnia a rendelést. Nem nagyon variált, rendelt valami menüt, amiben volt köret, és savanyúság is. Italt nem rendelt, azzal jól álltak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Miután itt végeztem veled, megyek hozzá - bólintok egyet komolyan, pedig szavaim egyáltalán nem azok. Nagyon, de nagyon érdekel Norina reakciója, még ha kissé gonosznak is érzem magam, de nem bírom ki, halkan nevetek fel. - Vicceltem. Fogalmam sincs, azt mondta, majd keres és egyeztetünk - nemtörődöm stílusban vonom meg vállaimat, ami teljesen meg is állja a helyét, mert valóban nem érdekel különösebben a dolog. Egy kávé még nem a világ vége, ahogy a bulin is kedvességből bocsátkoztam bele a beszélgetésbe. Nem gondoltam volna, hogy a vége az lesz, hogy a közös életünket tervezi a lány, bár meg kell hagyni, hogy egész imponáló, hogy ennyire megfogtam. Bizonyos kereteken belül.
- Hm… - dobolok párat ujjaimmal az asztalon. Nagyon elgondolkodtató kérdés. - Fogalmam sincs, őszintén szólva, de gondolom majd kiderül - mosolyodom el féloldalasan Norinára. Mi abban az izgalmas, ha mindent leszögezünk az elején? Eszembe sem jutott, hogy esetleg csókkal kellene majd elköszönnöm a randi végén, de most, hogy így mondja: akkor így illene? Jó kérdés, mi? Nem voltam még igazi randin, valahogy nekem nem fekszenek ezek a dolgok, ahogy szerelmes sem voltam még soha, és az alkalmi partnereim pedig aligha várják el, hogy gyertyafényes vacsorára hordozgassam őket kétnaponta. Amiért már majdnem hálás is vagyok, mert nem tenném meg. Legalább ebbe nem szükséges mélyebben belemennem, mert nagyobb lelkesedéssel érdeklődöm a tanulmányai iránt, mintsem más iránt. Mosolyogva, itt-ott aprót bólintva hallgatom szavait.
- Mindig különösnek tartottam az ilyesfajta kapcsolatot egy hivatás és egy ember között - mutatok végig rajta mosolyogva. - Szép dolog, hogy édesanyád is szerepet játszik abban, miben szeretnél elhelyezkedni - nem bánom, hogy én nem mondhatom el ezt magamról. Patriciának mindegy volt mindig is, hogy a gyermekei mivel foglalkoznak, amíg boldogan teszik azt és nem elhúzott szájjal, Maximiliannak pedig csak dagadt a mellkasa a végén, mikor felvételt nyertem a jogi egyetemre. Nem mintha mára bármelyik is számítana. Folyamatos mosoly virít ajkaimon Norina felé, bármennyire is meglepett, hogy az első komolyabb alkalommal beledob édesanyja elvesztésébe. Nem tudhatom mikor történt az eset, talán túl régen ahhoz, hogy még mindig a múlt árnyékában éljen, vagy csak olyasfajta lány, aki szereti ezeket a dolgokat letisztázni az elején. Bármelyik is áll fenn, értékelem az őszinteségét. Utolsó kortyot iszom ki a pohárból, majd elismerően bólintok egyet. Versenyszerűen lovagolni sem egyszerű dolog. Halkan nevetek fel a megállapításon. - Szóval ilyen helyes tanárok? Ezek szerint helyesnek tartasz? - rebben meg felfelé jobb szemöldököm kérdőn, miközben ajkaim szegletében bujkál egy mosoly, ahogy arcát fürkészem. - Igen. Mágusjog a tárgyam, és huszonnyolc - válaszolok meg gyorsan minden kérdést, mielőtt a pincér lépne hozzánk és leadnám a szokásos rendelésemet. Türelmesen várom meg, amíg Norina rendel, azt is, amíg a pincér tölti újra poharainkat. Őszintén nevetek fel.
- Van. Mindig a séf ajánlatát kérem, amikor idejövök - ingatom meg fejem, mert ez igencsak sok mindent elárul. Legfőképpen azt, hogy igenis gyakran fordulok meg itt. Az ismételt kérdésre áll meg kezem a levegőben, ahogy szemtelen mosoly kerül ajkaimra. - Hivatalosan is randi, vettem - kortyolok végül. - És nem. Általában munka miatt járok ide, mivel Pécsen is van fiókirodám. Egy idő után feltűnt, hogy az ügyfeleim sokkal beszédesebbek lesznek ilyesmi környezetben, mint az irodában, így előszeretettel hordom őket ide - kortyolok ismét, majd teszem vissza a poharat az asztalra. - Te dolgozol valahol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elmosolyodott a reakción. Ezek szerint olyan alak, aki nem vár, csak megy és ott akar lenni. Ismerős ez ugyebár, kicsit megint kellemetlen és csípős a hiányérzet, amely benne bukkan fel, de most nem róla van szó és nem is arról, ami vele van. Vagyis de, csak éppen pontosan arról tereli el a szót és a gondolatokat, minden egyes pillanatban.
- Érdekes fazon lehet. Gyakran talál be a házadba? - nem mintha ezzel problémája lenne vagy épp féltené, csak érdekes alkalmak lehetnek, kérdés, mennyire sűrűn. Mert a ritka az nem igen jelent semmit, de ha rendszeres, akkor már nem csak a véletlen műve, ugyebár. Erre nyilván már mindegyikük rájött talán. Vagy ha nem, akkor majd idővel.
- Óó, értem, értem - mint a szemüveg, amely valakinek szükséges, mindennapi kellék, de ha feltolja a feje tetejére, akkor aztán annyi is, mert sehol sem találja, pedig szinte a ház alapját is lebontja. A további szavaira azonban ő sem állja meg, hogy ne tudjon ne nevetni. Aprót csak, hamar abbahagyja, azonban elképzelte a helyzetet és nem tudod máshogy reagolni rá. Eleve a mamusz látványa a kézben mint fegyver… Naugye. - Figyelj. Végül is, az is önvédelem, hogy halálba röhögi magát valaki, szóval… - somolyog felé szórakozottan, minden jó valamire ugyebár, ez persze arról szólt inkább, hogy jót szórakoztak együtt. Lenne még kérdése, de mind a ketten kikerülik szépen végül és nem is feszegeti tovább. Azonban szerenté később olvasni az üzenetei között, hogy éppen merre halad a dolog. Mert fog.
- Bizonyára igazad van. Egy-két ital jót fog tenni - bólint egyet, belemenve abba, hogy valahol ledöntsenek valamit, azt még nem tudja, hogy hol és mit, ezt kicsit a másikra bízza ugyebár. - Sétáljunk el valami helyig, ahol adnak nekünk alkoholt. És mesélj, most miben jelent meg? - fújja félre a füstöt, majd lépked vissza mellé és karol bele. Igen, ő tudja, mikor kell jönni és terelni, csak azt tenni, ami természetes és mégis, szükséges. Örül ennek és akkor legalább pár óra erejéig olyasmi lenni, mint aki volt.
- Csak nem sárgában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Az nem az én bizniszem. Finoman engedte ki a bent tartott levegőt. Talán mégsincs minden veszve. Nem az övé. De ismeri, akié. Ezek alapján legalábbis az feltételezhető. De nem szólt, csak bólintott, talán egy félmosoly is megjelent az arcán, ahogyan legördült egy újabb sziklahalom a mellkasáról.
 A szájához emelte a bögrét, és éppen a kávéba kortyolt, mikor Niko feltette a kérdését. Majdnem félrenyelt, ahogyan meghallotta. Mégis mit gondol, mik ők egymásnak? Mit gondol, miért járt egyáltalán utána Anna? Miért követi mindig fél szemmel a rendőrségi híreket, hátha meghall valamit, ami bajba keverheti? Mit gondol, miért tartja a kapcsolatot Zalánnal és miért segít neki ebben a tündérporos ügyében is?
 A kelleténél egy kicsit erősebben koppant a kemény faasztalon a bögre talpa. A felcsapó kávé pár cseppje a mellette elterülő jegyzetpapírt színezte be barnára. Összeszorította a száját és vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt volna.
 - Nem. Én csak a híreket szállítom. - Kihúzta magát, és felállt az asztaltól. A mellette álló ablak felé fordult és karba fonta a karját. - Csak tudni akartam, hogy hogy áll a nyomozás ellened. - És tudni akartam, biztonságban vagy-e. - Azt hittem, te intéztél valamit.
 Gyűlölt. Tele volt gyűlölettel azóta, hogy elváltak. Sokáig a gyűlölet a férfi felé irányult. Mostanában azonban kezdett átcsapni csak a körülményekre. Az apjára, Noah-ra, az alvilági alakokra, akik megkörnyékezték őt. Akik belevitték ebbe az egészbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Gyűlölni akarta őt, gyűlölni a helyzetet, minél távolabb kerülni tőle. Tőle, aki emlékeztette, mit vesztett el. De mégsem gyűlölte, és mégsem tépte szét a levelet, ami idehívta őt.
 Visszafordult, hogy valami csípős megjegyzést tegyen az ő szenvtelen és rideg hangvételére, de végül csak összehúzta magán a kardigánját és bólintott.
 Fogalma sem volt, mit várt tőle, mit várt ettől a találkozástól. Csak látni akarta őt, hallani a hangját és a közelében lenni. De ettől éppen hogy gyengének érezte magát. Sebezhetőnek. És pontosan ez a sebezhetőség rémítette őt halálra.
 - Szép napot? - pillantott vissza a kijelentésre. Csak úgy kicsúszott a meglepett kérdés a száján, és egy lépést még tett is előre, mielőtt meggondolta magát és megtorpant.
 Ismét összeszorította a száját, egész kis vékony vonallá. De végül csak leengedte a kezét, és felvette az asztalról a mappát, amit előzőleg még a férfinak adott.
 - Ezt ne hagyd itt. Nekem nincs rá szükségem, de neked talán még jól fog jönni - nyújtotta felé a megsárgult papirost, és tett egy pár bizonytalan lépést felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Mintha hideg zuhany érte volna egy forró nyári napon. Csak állt egy egészen hosszú percig, miközben várta, hogy közölje, csak viccel. De nem tette, ő pedig úgy érezte, a maradék föld is kicsúszik a lába alól.
 - München... - lehelte szinte hangtalanul, ahogy elismételte a szót a férfi után. Németország. Oda, ahol végleg elvesztené őt. Egymást. Talán sosem kellett volna elhívnia. Sosem kellett volna elmennie a Vértesbe akkor, és talán sosem kellett volna visszajönnie Magyarországra.
 Mintha újra kiszakítottak volna egy darabot belőle, és képtelen volt uralni az arcára ülő érzelmeket. Minden megjelent rajta. A döbbenet, a veszteség, és a kétely. A kétely, hogy vajon ebben a helyzetben mi lenne a helyes. Az, amit a szíve diktál, vagy az, amit az eszével próbál védeni?
 - Mit fogsz kint csinálni? - közelebb lépet hozzá, és még inkább összehúzta maga körül a kardigánt. Átölelte magát, mintha az megvédeni az újabb elválás fájó eseményétől. - Mi lesz a csárdával? A Vértessel? - Azzal, ami közösen felépítettek.
 Úgy érezte, egy pillanat alatt leomlott a védfala. Egyetlen mondat volt szükséges ahhoz, hogy lyukat üssenek a védvárba, ami az elmúlt években megvédte az összeomlástól.
 - Miért költöznél mégis vissza?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Nem akarta őt így látni. Nem miatta. A fejét rázta és a padlón lévő repedéseket figyelte. Hallani a lemondó hangját. Nem akarta, hogy részt vegyen abban a világban. Mert nem akarta, hogy baja essen. Hogy ártson magának. És minden, ami rossz volt, az abból a világból jött.
 Beharapta az alsó ajkát és a nyakában lógó láncot kezdte piszkálni. Bevett mozdulat volt az elmúlt években. Most is önkéntelenül nyúlt felé. A ruha alatt a lánc végén lógó gyűrű égette a bőrét, attól félt, a ruhája is lángra kaphat.
 Maga mellé ejtette a kezét, és a férfit nézte. A gyűlő könnyeket azokban a sötét szemekben. Rá nézett, arra a férfira, akinek csak szeretetre volt szüksége. Arra, hogy szeresség. Hogy tartozzon valakihez. Ahogyan Annának is.
 - Niko... - Először ejtette ki a nevét azóta, hogy elváltak egymástól. Akárhányszor kimondta, mindig közelebb került hozzá a múlt. És ő.
 Tett egy lépést felé. Hozzá akart érni, érezni a bőre melegét. Nem nézett rá, a kezét figyelte, majd a mappát, amit a másikban tartott.
 - Maradj... kérlek. - Óvatosan csúsztatta kezét felé. A kézfejét simította végig, a napbarnított bőrét, és az eret, ami a kézfején futott végig. Gyenge volt. Gyenge volt, és emiatt józan esze ordított a fejében. Elhordta mindennek és próbálta emlékeztetni, mit tett az életükkel akkor. Ám mindent megtett volna, hogy ne kelljen így látnia őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Felsóhajtott, és hátrébb lépett egy lépést. Hogyan is érthetné meg őt, mikor saját maga gondolatait sem érti? Mikor folyton ellentmond önmagának is? Mikor egyszerre akar elmenekülni előle és hozzáérni és sosem elengedni újra?
 - Niko, én csak... - Beletúrt a hajába, és elfordult tőle. Hogyan is magyarázhatná meg, mit érez? Hogy mennyire hasított bele a fájdalom a gondolatától, hogy sosem láthatja őt ismét?
 Mérgesen felmordult, és visszafordult a férfi felé.
 - Én nem... Nem tudom, mit érzek. Állandóan ott vagy a gondolataim közt és... - ismét közelebb lépett hozzá, a szemébe nézett. Azokba a sötét szemekbe, amik képesek egy pillanat alatt elnyelni őt, az egész lényét. - Mit gondolsz, mégis miért hívtalak most ide? Gondolom már régen tisztában voltál ezzel, és én csak...
 Csak össze volt zavarodva. Csak reménykedett benne, ha látja, megnyugszik egy kicsit.
 - De nem akarom újra átélni azt, érted? - Az esze már hiába ordított a fejében, nem tudta megállítani az előtóduló szavakat. A keze remegett, ahogy próbálta kifejezni a gondolatait. Az elmúlt évek és hosszú hónapok szőnyeg alá söpört érzéseit. - Nem akarom, hogy ismét ellökj. Hogy magamra hagyj, egy olyan dologért, ami a veszteted akarja! - A hajába túrt és felsóhajtott. Nem nézett rá, csupán leejtette a kezét maga elé, és azt figyelte, hogyan tudja megállítani a remegést. Gyenge vagy, Anna! Akkor is gyenge voltál!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Ismerősen és mégis idegenül veszett el az ölelésében. Akár egy meleg takaró, fonta körbe őt, és csillapította a remegést. Mintha hazaért volna. Minden egy pillanatra olyan tiszta és világos volt. Addig, amíg el nem engedte.
 Soha többé nem hagylak magadra - annyiszor hallotta ezt a mondatot a képzeletében és álmaiban. Olyan sokszor visszhangzott a lelkében, hogy nem is tűnt valódinak már.
 - Nem tudlak nem szeretni. - Nem sírt. Már nem. Az összes könnyét elpazarolta abban az évben. Már üres volt. - Hidd el, hogy megpróbáltam. Gyűlölni akartalak, mindennél és mindenkinél jobban. De nem megy!
 Beharapta az alsó ajkát, miközben nekitámaszkodott a szék háttámlájának. Felnézett rá. Az arcát figyelte és azon a kérdésen gondolkodott, ami oly' sokszor megfordult a fejében.
 - Azt ígértük egymásnak, jóban rosszban egymás mellett állunk majd. Te ott voltál velem, mikor... Mikor elvesztettük a babát. - Nyelt egyet, mielőtt folytatta volna. Neki köszönhette, hogy akkor tovább tudott lépni. Hogy nem ragadt abban a mocsaras völgyben, ami egyre csak húzta magába.
 - Mondd, én miért nem tehettem meg ugyanezt? - nézett fel rá, és felsóhajtott. Nem volt dühös. Csak válaszokat akart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 A kérdés váratlanul érte. Vajon ő mit tett volna ebben a helyzetben? Fogalma sem volt. Tényleg magára hagyta volna őt? Eltávolodni tőle, amennyire csak lehet. És megbántani, hogy neki könnyebb legyen az elválás.
Annyira kézenfekvő volt a válasz, mégsem gondolt erre soha. Mintha nem is az ő életük lett volna. Mintha nem is velük történne. Hisz ilyen csak a filmekben történik!
 Felrémlett előtte Noah elgyötört arca, mikor Lénát elhozta hozzájuk. Mikor magára hagyta, hogy ne kelljen ezen az életen osztoznia az apjával. Vajon hányszor fog még ez előfordulni ebben a családban?
 A fejét rázta, ahogyan elképzelte a helyzetet. A férfi helyzetét. Ahogyan az üzenet után elhatározásra jut. Hogy feladja az életét azért, hogy neki ne essen baja.
 - Fogalmam sem volt... - Mindig van választás! Ezt mondta volna akkor, abban az évben. Azóta megváltozott. Ahogyan Niko is. Mindketten mások lettek.
 Felnézett rá. Hosszan beszívta a levegőt, és benn tartotta. Összeszorította a száját, és behunyta egy pillanatra a szemét. Lassan, nagyon lassan fújta ki a levegőt. Elnézett a parketta távoli réseire. Ellökte magát a széktámlától, és és a férfira emelve zöldjeit közelebb lépett hozzá. Nem szólt, csak átölelte. Hosszan, akár a bent tartott levegőt.
 - Nagyon sajnálom, Niko - mormogta a pulcsijába. Sajnálta az elmúlt évet. Sajnálta, hogy mindezzel egyedül kellett megküzdenie. Hogy mindkettejüknek ugyanazzal magányosan kellett megbirkózniuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Mindent el akart mondani neki. Mindent, ami a szívét nyomta, ami csak most nehezedett rá mindazzal, amit Niko most elmondott neki. Mindent és mindent. De csak a semmi szakadt fel belőle. Nem az üres, kietlen semmi. Inkább a hazaért nyugalom.
 - Én is szeretlek. - Lassan talán két éve, hogy kimondta. Hogy neki mondta. És hogy a férfi hangján hallotta a szót, amire annyira szüksége volt és amire annyira vágyott.
 Az érintésétől libabőrös lett, a csókjától pedig elöntötte a forróság. Mintha újra visszatért volna a testébe az élet, az az éltető energia, ami hajtja előre.
 Éhezett az ajkaira, az érintésére, a szenvedélyére. Rá. Mindenére. Halványan érezte, ahogy az asztalon felhalmozott papírhalom összedőlt, és az akták és feljegyzések nagy része tollpiheként ért földet körülöttük. Halványan, de esze már régen háttérbe szorult, már nem is próbálkozott azzal, hogy figyelmeztesse Annát a munkahelyi etikettre és értékekre. Keze magától mozdult és csúszott a pulcsija alá.
 Megesküdött volna, hogy mikor bőrük összeért, apró villámok is megjelentek. Ám ezek inkább csiklandozták, játszottak velük. Élvezték, hogy új életet leheltek beléjük.
 Másik kezével a sűrű, sötét hajba túrt. Ujjai közt a tincsek ismerősen engedelmeskedtek a mozdulatnak, Anna pedig egy pillanatra sem akarta őt elengedni. Soha többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hát már csak az kellene. A szemeit forgatja meg arra, hogy lehetne komolytalan és ügyvéd, meg úgy más annál, mint amit most lelki szemei előtt lát. Látja a srácot, aki még bőven a tanulmányaiban fürdött, amikor megismerte. Ő már rég nem, mégis odakeveredett valahogy, aztán, mintha csak egy lenne a diákok között, vagy éppen csak egy lenne a rendes emberekkel, ami sosem volt. Akkor sem a mocskos titkait és életét élte, hanem valami álcát, amiről nem kellett tudniuk és nem is tudtak, csak azt látták, akinek semmi sem volt akadály. Bele tudna borzongani az emlékekbe, ha felhúzna mindent, amit csak hirtelen el tudna kapni elméjében. Mégis, arra a pár apróságra is vigyorognia kell.
- Sok mindent szeretnék, de ez messze nincs közötte. Szóval, a karót nyelt valódtól kímélj meg - és akkor finoman fejezte ki magát. Tudja ő persze, miről beszél és ha lehetne, akkor rémesen egyet is tudna érteni azzal, amire csak pár szóval célzott. Mindketten szerepet játszanak, és mind kiderült, két különböző oldalon, olyan oldalakon, akiknek nem kellene egy asztalnál ülnie. Az egyik az igazság, a másik a sötétség oldala. Két polaritás, izgalmas lenne, ha napvilágra kerülne. Így azonban, míg Reece nem játszik, ő igen.
- Ki kéne ruccanni egy hétvégére, most hogy így emlegetjük. Hmm - dönti kissé hátra a fejét, miközben elgondolkodik, hogy meg is fogja valósítani, egyedül, társasággal, mindegy. Egy valódi pörgés valóban kell, így még hálás is lehet ennek a találkának. - Ja, kell. Ha esetleg társulnál - sandít felé, hogy ha maradt még abból a vadságból az ügyvéd mellett, akkor adhat neki teret. Ha nem, akkor most nosztalgiáznak egy jót. Egy aprót kortyol arra az öregségre, ha már annyira emlegeti. Az évek szállnak, nem érzi magát kevesebbnek viszont, sőt. Egyre több.
- Na de ügyvéd úr, miket beszél - ciccegve rázza meg a fejét, de somolyogva, mielőtt eltünteti azt. Komollyá válik a szó, ahogy arca is és végül csak száját húzza el kissé. Ha jobban visszagondol, talán el is kapta annak idején a hírt, azonban mivel már nem voltak egymás életében és nem is arról híres, se táviratot nem küldött, se nem jelent meg. De ettől függetlenül, a gyász kellemetlen téma, amelyre most nem vigyorog, pedig sötét jellemét nem érinti meg rég a halál.
- Részvétem a szüleid miatt - biccent egyet. - Érthető. Mindegyikük ki akar törni, aztán ha adódik egy alkalom, már reppennek is. Bár ennek véres ára volt - nem látja, hogy elszomorodna, hogy könnyeket rejtegetne, ezért nem finomak a szavai. De nem fűzi tovább, akkor a húga miatt jött és maradt, az is egy jó ok arra, hogy leváltsa akkori életét.
- Nem tudom, tovább lett-e fejlesztve. Még azt se értem, melyik rész benne a para. Az arcom beszél néha szavak helyett, ezt vágom. De komolyan, mi para? Hátha akkor tudok segíteni a szép mosolyodon - pillant felé, majd hagyja, hogy töltse tele a poharat és újabbat kortyol. Para. Hát, ha csak sejtené, látná rajta a vércseppeket, onnantól nem akarna tanulni.
- Nos, akkor örömmel segítek mind a te, mind a húgod örömében. Igyál annyit, hogy úgy kelljen kicipelnem innen és hazavinni - röhög fel, nem mintha neki nem menne ez könnyen. Még mindig nem kell sok, hogy ő kerüljön ebbe a helyzetbe. De szerencsére, annál általában sokkal okosabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felnevet a szavaira, mert ez már egészen aranyos. Az, mert lehet akármennyire a végzet asszonya, ez a reakció őszinte, valódi, legyen akár az egész élet hazugság, vagy bármi más. Tény és való, nem gúnnyal nevet, hanem jól szórakozik, vagyis, az egész helyzeten.
- Van olyan, amivel nem lenne olyan nehéz, de egyszerű sem. Attól függ, kit választanál - mert lehet egy középszerű valakit választani, akinek pár üveg hamar hazavágná a bankszámláját. Az meg még egyszerűbb, ha valaki, egy éppen rettentő éhes férfiállat ezt egy nőért teszi meg. Volt már rá példa a világban és lesz is még, szerencsére, ennél neki mindig több esze van, annyira sosem tepert és fog teperni, hogy mindenét egy alkalomra áldozza, ahol könnyen kiderül, hogy meg se érte, mert csak játék volt az egész. A nők szeretnek a biztosra menni és fizimiska helyett az erszényt nézni és annak vastagságát szem előtt tartani. Ha ilyen kapcsolatra vágyna, akkor könnyen pár nap alatt már benne is találná magát, minden megerőltetés nélkül és nem, itt még mindig nem a saját külseje a tényeg, hanem, amit mutatna abból, ami zsebében rejlik. Ide sem ilyenért jött, az más, hogy aki egy röpke üzlettel kellett megajándékoznia, sokkal többet ad, vagy akar adni. Ki is nyer akkor igazán?
Türelmetlensége hasonló az előző megmoccanásához, viszont nem kell sokat várnia arra, hogy az történjen, amire jelenleg vágyik. A lassú mozdulatokból lesz egyre gyorsabb, hevesebb vagy éppen éhesebb és követelőzőbb. Nem szokása nagyon táncolgatni, el tudja engedni magát, igen, meg ha akarja, akkor megy is, csak éppen általában az ilyen helyekre is a társaság miatt megy. Az ma nem akadt, csak másféle, aki épp simul hozzá, akinek bőrét karcolja fogával, ujjával és akire végül lepillantva vigyorodik el.
- Szerencséd van, közel a szállásom - nem egy lepukkant valami, motel, hanem az egyik hotel szobája pihen neve alatt, általában alibiként, van, hogy oda se megy, csak amikor már csak rendezni kell, ha nem oldja meg a technika segítségével. Nem várakoztatja tovább, a kezénél fogva invitálja, kissé húzza maga után kifelé, majd odakint rágyújtva, tovább folytatja az útját.
- Ha még kibírod, akkor pár perc. Innen is látni - és tényleg. Mire az utolsó parázs felizzik a cigaretta végén, már ott is vannak. Elegáns belső tér, ahogy átvezeti rajta és felfelé tart vele a szobához. Nem a királyi lakosztály ugyan, de kényelmes, ahogy az ajtó kinyílik, egy fényes, tág és kényelmesnek tűnő szoba kerül a másik elébe.
- Csak utánad - engedi előre, hogy aztán belépve utána, bezáruljon mögöttük az ajtó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zavarba hoz, hogy én is kapok tőle puszit, de már nem akarok pofára esni és semmi, szóval egész jól mutatom, hogy ez nekem mennyire természetes. És az is. Tudom, hogy ez már nem csak valami szimpla kedvelés, vagy éppen annál kicsit több. Ez már sokkal több, és tudom, hogy ha nem akarom elveszíteni, akkor bátornak kell lennem és meg kell majd lépnem a dolgokat. Meg is szeretném, kértem már tanácsot, hogyan kell, remélem, hogy ez az alkalom pedig majd sokat segít, ha nem éppen az lesz, amit érzek. Nagyon csinos, nagyon örülök, hogy látom és nagyon sokat meséltem neki anyának. És tudom, hogy baromi béna vagyok, nem lepődnék meg, ha… Mindegy. Elengedem végül, hogy aztán hallgassam. Egyelőre.
- Ahh, az szuper. Általában pedig fordítva van és akkor esik, amikor ott vagy és áll el, amikor indulsz haza. Sokszor volt ilyen, amikor nyaraltunk, de mondjuk én simán esőben is pancsoltam - azt nem teszem hozzá, hogy egyszer rettentően beteg is lettem tőle, lázas és minden nyavalya. Nyáron nem kellemes ilyen, amikor menne a ember és tenné a dolgát, szórakozna, de nem, mert reszket a takaró alatt. Nem is gond, hogy azóta se sikerült ilyen.
- Szívesen! Remélem minden tetszeni fog neked, próbáltam mindenfélét beletenni - lehet, hogy szedett-vedett a sor, azonban mindegyiket szerettem volna hozzá igazítani. A plüsst, az édességet, mindent. A puszira mosolyodom el és térek vissza ahhoz, min gondolkodtam az előbb.
- Az volt a tervem, hogy találkozni szeretnék veled. Csak az - nevetek aprót, inkább magamon, nem rajta, nagyon nem rajta. - Mi lenne, ha leülnénk oda az árnyékba - emelem meg a kezem, mert elég meleg és napos idő van ahhoz, hogy ha sokáig mászkálunk, akkor le is égünk még mellé. De persze, ha sétálna, akkor arról is lehet szó. - És beszélgetnénk. Vannak dolgok, amiket már nagyon régóta szeretnék elmondani, csak gyáva vagyok. Meg se érdemelném, hogy meghallgass, mert… na mindegy… Szóval, neked is jó? - pillantok felé és ha igen, elindulok a hely felé és addig is, összeszedem a szavaimat.