Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

De hát az előbb nem tudott felállni! Oké, mindegy, lehet van valami különleges képessége amivel hamar meggyógyítja a kisebb sérüléseket. Vagy fogalmam nincsen!
- Én Cat vagyok. - oké, becenevem, de nem biztos hogy a Paithoon-t ki tudná mondani olyan könnyen. Nem lehetetlen, csak furi. Meg a Cat még mindig jobban hangzik mint a Paithoon. Mert cicaaa. Lehet nem vagyok olyan cuki mint egy cica, de a cicák cukik, a cicákat szeretem. Meg minden más élőlényt.
Kicsit, jó nagyon meglep a hirtelen témaváltás, mert most ez hogy jött ide? Elesett, bemutatkozott, de manók sehol sincsenek látótérben. Vagy csak én vagyok vaksi, ami meglehet.
- Miért ne szeretném őket? Minden élőlényt szeretek. Ki tudja, ki volt előző életében? - oké, lehet félek például a méhektől meg egy csomó állattól, de az nem azt jelenti hogy nem szeretem őket. Csak ijesztőek nekem, ennyi.
- Az király lehet. - gondolom aranyvérű, nekik szoktak manóik lenni. Vagy félvér, vagy fogalmam nincsen. De igazából nem érdekel, nem hiszem hogy ismerek mást a családjából. Meg én pont nem nézem a származást. Nem igazán fontos szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

"Köszönöm, majd értesítjük."
Olyan hatszor mondtam már ezt, majd fogtam finoman kezet egy-egy nővel és egy férfival - jó, vele rendesen fogtam kezet -, mielőtt Richárd kikísérte. A Vajda fiú, ha úgy tetszik, az új kedvenc játékszerem, bár ez nagyon rosszul hangzik, de Karcsi a művházból így ítélte meg a piszokszőke srác funkcióját, így hát az ő kifejezésének engedtem. Persze csak magamban, néha, amikor nem hallja. Mint most is, amikor nincs itt. Valami családi ügyet kell intéznie. Legalább nem a hivatal előtt ülve bagózik és beszélget a Brightmore gyerekkel, ezt értékelem.
Szóval egyedül vagyok, de ettől még nem állhat meg az élet, főleg, hogy szükségünk van valakire, aki egyben tartja a hivatali életünket, tudja a találkozóinkat, megfogalmazza a leveleinket. Kell valaki, akinek köszönhetően életünk női vacsorával várnak otthon és ölelő karokkal, nem pedig serpenyővel és eltorzult arccal. Egy pillanatig sem tartom fairnek egyik nővel szemben sem, hogy hetek óta nem találnak otthon minket tíz, de sokszor éjfél előtt sem. Kiszólok, hogy szabad, és amikor a nő belép, előtte termek, gyors, rövid kézfogással.
- Üdvözlöm, Wittner Erik vagyok, kérem, foglaljon helyet.
Mutatok a kanapéra, én pedig újra helyet foglalok a fotelben, a sötétkék öltönyöm alsó gombját kigombolva. Ujjaimat összefonom magam előtt, és végigmérem a nőt. Ideális titkárnő alkat, feltűnő, bájos mosollyal, kellemes megjelenéssel. Egész jól kezdünk.
- Kérem mondjon pár szót magáról Merkov kisasszony.
A neve érdekes. Szkilla. Nem gyakran neveznek el így embert, a vezetéknevével gyorsan kimondva pedig nem tudok elvonatkoztatni a "Merkovszky" névtől, bár ezt egyelőre csak a saját elmémben tartom roppant érdekesnek. Az egy szomorú történet, ha jól sejtem, a nő nem is tudja miért. Inkább csak koncentrálok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Van abban valami, amit mond. Már, nem a sok baromságban, amit összehord, azon elég hamar átlátok, elég egyértelmű, hogy ezekből melyik zavarja komolyan. Nem az afrikai éhezés. Az még engem sem érdekel, pedig szoktam jótékonyságra fordítani összegeket. De az, hogy szinte bármi okozhat álmatlan éjszakákat, látok realitást.
Fogalmam sincs, hogy jutott eddig a társalgás. Persze, amúgy is volt egy stílusom, egyesekkel nagyon bántó, másokkal túl törődő, vagy éppen csak pofátlan, legalábbis a visszajelzések ezt mutatják. Hattievel sem terveztem eljutni megint arra a pontra, hogy fel kell világoljam, ugyanolyan jól bírom a lovaglást, mint Kearney, ha nem jobban. És itt vagyunk mégis.
- És mégsem hozol sosem, hiába tökéletes. Szégyen - néztem rá sokatmondón, de nem gondoltam komolyan. Nem férnék bele az öltönybe, az mégis kinek lett van jó? Mindenkinek egyszerűbb, ha fel tudom venni ezt a szart és nem eszek inzulin bombákat. Kívül egy friss negyvenest idézek, a tüdőm meg egy laza hatvanas szénbányászat.
Így harmincöt alatt ez nagy szó.
Aztán csak kint volt, az egész, hiába nem akartam róla beszélni, valahogy kiprovokálta, én meg csak a kezére fogtam, talán nem is annyira óvatosan, mint terveztem eredetileg. Bassza meg.
Mély levegőket véve döntöttem a fejem Hattie vállának, talán kicsit görcsösebben is tartva magam, mint amúgy szoktam. A kezét elengedve a derekára fogtam, közelebb húzva. Elhajolva végül ismét a szemébe néztem, mielőtt a szabad kezem a tarkójára csúszott volna, hogy határozottan tartva megcsókoljam. Nem voltam büszke rá, kétségbeesetten és akaratosan simult a szám az övéhez, mielőtt levegő után kapva elhajoltam volna.
- Versenylovak, igen. Jó ötlet - meredtem a földre pár pillanatig, mielőtt elengedtem volna. Mit művelek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Persze, nem is értem hogy nem jutott eszembe. Ez a "kert" nagyobb lehet, mint az erdő, amit az elmúlt órákban megjárt. - Ardai Tánya személyesen - pukedliztam egyet mosolyogva. Fogalmam sem volt róla, hogy honnan is hallhatta a nevünket, habár elég gyakran ejtik ki az aranyvérűek. Egyikőjük se nézi olyan jó szemmel, hogy egy lakókocsiban élünk és áruljuk a füzeket, mint régen a sámánok. - És te? - kérdezek vissza, mert azért nem lett volna rossz tudni.
Prefektusi pályámon nagyon sok embert akartam megbüntetni, számszerűsítve pontosan kettőt, tehát tökéletesen emlékszem mindegyikre. - Vááááárjunk... - kezdtem összerakni a buksimban a dolgokat. - Én nem pont így emlékszem. Nem azért akartalak megbüntetni, mert füveztél? - emeltem fel az egyik szemöldökömet a magasba. No nem mintha haragudnék még rá, sőt. Teljesen meg tudom érteni az indíttatásait, csak akkor éppen muszáj volt kérdőre vonnom. Végül nem kapott semmit érte, szóval nem szólhat semmit.
- Óbányán és annak a környékén túráztam. Aztán a végére pont elkezdett szakadni az eső, szóval stoppoltam, és a kocsis ide hozott el. Azt mondta innen könnyű lesz fognom egy buszt Pécsig. Aztán megkérdeztem az egyik öreg nénit, aki meg elvezetett ide, ahol becsaltak ide. Lehet nem volt az egyik legokosabb ötletem idős embereket kérdezni... - húztam el a számat. - Pécsen pedig az egyetem miatt lakom - adtam meg a kézenfekvő választ.
- És te mi jót csinálsz itt? Mármint gondolom van elég dolgod a növényekkel, de pontosan hogy is kerültél ide a Bagolykő után?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Az biztos - nevetem el magam a békésen. Ami persze gyakran előny, mert most is szinte nincs egy lélek sem rajtunk kívül a környéken, de ha az ember egy kis nyüzsgésre vágyik, akkor messzire kell mennie. Én pedig szeretem a társaságot, még ha nem is mindig egyértelmű ez.
- Melegebbre nem vágyom. Nyáron így is túlzásba esik mindig a hőmérséklet. De az élettel telibb az jó... Nem tudom. Mindenesre nekem jó, mert így biztos találok majd valamit, ami megfelel. - Ezzel pedig szeretném is lezárni a témát, mert amúgy baromira unalmas lehet, főleg neki, hogy ő már túl van a procedúrán. Legalábbis abból, hogy itt van, itt van boltja ezt a következtetést vonnám le, de persze sosem lehet tudni.
- Oh, hát... nem. Valóban nem - Ruha bolt. Gondolhattam volna. Egy divatot kedvelő nőtől, aki a kutyáját Coco Chanel után nevezi el, milyen más boltot nyithatna. Ennek ellenére érdekel a dolog. Nekem ugyanis fontos a külsőm, és bár nem ítélek el senkit sem a külseje alapján, azért igenis számít, mit visel a másik.
Cinna most is stílusos, mint mindig, amikor korábban láttam, és valószínűleg akkor is így néz ki, ha csak tejért ugrik le a közeli közértbe. Én mondjuk hajlamos vagyok kócosan és "pizsiben" ajtót nyitni, de azért, ha tényleg elmegyek otthonról, akkor én is felöltözöm, többnyire rendesen.
- Nyugodtan kerüld az illemet a jövőben ezt a témát illetően - felelem, talán könnyedebben mint kellene. De na, ahogy a dolgok jelenleg állnak, nem hiszem, hogy sokáig leszünk még együtt. Vagyis, csak be kéne mondanom, hogy, de nem bírom rávenni magam, valamiért arra várok, hogy Szira szakítson. Nagyon gyerekes. De ráfogom, hogy sosem volt korábban komoly kapcsolatom.
- Én sem gondoltam volna, de tudod... kicsi a világ. - mosolygok rá ahogy tovább beszélgetünk és immár a kutyus pórázával a kezemben, megindulunk az utcán. - Igen. Pécsett. De már nem sokáig. Csak a medimágusi disszertációmat kell megírni, kell egy utolsó gyakorlat és diplomás is gyógyító leszek. De ezzel sem akarlak untatni! Inkább mesélj a boltodról, vagy valamiről, ami érdekesebb - a végét kissé zavartan elnevetem. Én szeretem a szakmámat, és tudnék órákig mesélni róla, de a tapasztalatom az, hogy aki nem ezt tanulja, vagy űzi már egy ideje, az nem találja annyira lehengerlőnek, mint én. Untatni pedig senkit nem akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hatalom érzése, ami átjár totálisan elenyésző ahhoz képest, amit az elemi teljes körű irányítása nyújthat vagy fog nyújtani nekem, mint érzés. Elég volt eljönni a rengeteg szarságtól és lelkem olyan mértékű nyugalomnak adott helyet, amit soha nem hittem, hogy átélhetek. Cortez segít, Niamey itt olyan szabad, aminek mindig is lennie kellett volna, és mindezek mellé Cath Lorinnal nyaral Párizsban, tudom, hogy biztonságban vannak mindketten. Ezek összessége hatással van a lelkemre, még hozzá olyan szinten, amit nem tudtam volna elképzelni eddigi életem során, talán már azzal is megbarátkoztam, hogy nem tudom irányítani; altassák el megint, mint ahogy gyerekkoromban megtették. Minden szebb volt, minden jobb volt. De itt és most, nem akarom, hogy ez megtörténjen, mert ha ténylegesen utat engedek a dühömnek, akkor a tűz teljes mértékben irányítható, jó alap, de a nyugalom mellé szükséges, mert a levegő anélkül nem működik. Elég volt két nap ahhoz, hogy éreztessék velem mire is vagyok képes igazából, a karkötő nélkül, felügyelettel természetesen, plusz amúgy is rajtam van, ha nem használom éppen az elemeimet. Rendben, most nincs felügyelet, de nem számítottam arra, hogy megzavarnak, ráadásul ilyen fasz módon, amiért éppen "tilosban" járok. Hah!
Szörnyet halni, amiért beszól nekem? Halkan felkuncogok, majd öklömet szám elé téve köhintek párat, ha egy módja van, akkor ne röhögjem pofán az előttem állót. Zsebemből kiturkálom a karkötőt, majd immár csuklómon csillog az ezüst ékszer. Na meg ne feledkezzünk meg a gyűrűről sem, amit Westwoodtól kaptam az elemi miatt. Igen, azt is hordom. Igen, tisztességgel. Igen, utálom.
- Áh, igen - veszem elő cigarettámat vidáman. Jobb kezem belső felét fordítom felé, hogy láthassa a zúzódásokat. Ujjamból felvillan a kis láng, cigarettám vége felizzik. - A hátam is így néz ki. Maradjunk annyiban, hogy az állat kicsit hevesebben fogadta a vizsgálatot, mint számítottak rá, amikor állítólag el van kábítva - lehunyom szemeimet. Minden egyes másodperc tisztán él még az emlékezetemben. Az első hivatalos napom volt itt, és tessék rögtön bekerültem a mélyvízbe. Balszerencse? Már leszarom.
- Beszélgetni róla? - emelkedik meg szemöldököm, miközben a cigaretta füst orromon keresztül távozik. - Pszichológus vagy? - ha tényleg beszélgetnem kell vele az esetről, akkor esküszöm elfutok. Rendben, nem elfutok, de egy biccentés kíséretében hátat fordítok neki és itt hagyom a picsába, ahogy azt illik. Minek erről beszélgetni? Megtörtént és kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Robi kezének érintése a csípőmön még mindig ugyanolyan hatást váltott ki belőlem, mint először. Jobb volt, mint a reggeli szellő az arcodon és az első korty kávé reggelente. Csókja jobban megrészegített, mint a legerősebb alkohol a világon, és mégis nem bírtam abbahagyni. Pláne most, hogy még mindig dolgozott az agyamban a féltés.
- Már nagyon sok jó ötletem van - csillant fel a szemem azonnal, és nem csak azért, mert jól esett, hogy megemlítette, hanem mert nekem is nagyon sokat jelentett a lehetőség. - Úgyhogy ha felépülsz, megengedem, hogy meghallgasd őket, és építő kritikát mondj rájuk - hecceltem. Tudta jól, hogy sokat jelentett nekem a szava, pláne akkor, ha a tanításról volt szó. Néha meséltem neki az előkészítősökről, hogy miket csinálunk órán vagy hogy milyen elszólásaik voltak. Ugyanúgy szokott rajtuk nevetni, ahogy én.
- Mit mondott az orvos? Csontnövesztés lesz? - húztam el a számat, még mindig ugyanolyan közel maradva a férfihez. Nem is akartam nagyon távolabb lenni tőle, egyszerűen még mindig hevesen dobogott a szívem, ha arra gondoltam, hogy megsérült, vagy ha véletlen a kezére néztem.
- Ne aggódj, itt leszek veled végig, ha kell - jelentettem ki magabiztosan, bár biztos voltam benne, hogy nem csak neki, de nekem is fájna, ha látnám őt szenvedni. Viszont érte megérte erősnek lennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A felsorolásom valahol nagyon soványkának bizonyult, mert lehetne még folytatni nagy és kis dolgokkal is, igazából ha akarnám, meg is tehetném, a kifogáskereséshez úgyis értek, elvileg. De nem szerettem volna ebbe belemélyedni, van ilyen is. Nem mintha más témákba feltétlenül igen, vannak pontok, amibe nem érdemes, mert nem tudni mi sül ki belőle. Mások szerint kényes olyanokon poénkodni, amin én, de még Bonnie is rendszeresen megtesszük. Más, hogy közel sem viccelünk, de adjunk nekik igazat.
- Kétlem, hogy a tojáshabra igényed lenne, de a süteményről beszélhetünk, amibe kell - tettem hozzá, mert ha egy dolog biztos, akkor az az, hogy különösebb kérés se kell, elég ha él bennem a gyanúper, hogy viccnek tekintik a dolgaimat. Bár itt inkább más kényszerről beszélnék, de ez nem olyan lényeges, amit ki kellene fejtegetnem. - De nyilván eddig azért került el, mert akkor van erre időm, mikor nem tudok még, már... aludni, túl korán. Túl későn - és nyilván ekkor az ikeás doboz van, abban meg maximum a porcicákat szolgálhatnám ki. De nem akartam újra belemenni ebbe, így is kicsit rosszul érintett a mai, persze, értem a háborgását valahol, és megkaptam eleget az ajánlatot, és nem vagyok ezzel túl... elfogadóképes. Ettől még ma aztán jött rendesen, nem akartam megint húzogatni ki a gyufásdobozából a szálakat. A végén nem marad, nincs mivel gyújtani, és kitér a hitéből.
A keze. Ennyi tűnt fel elsőre, nem ezt láttam, hittem vagy sejtettem, ahogy ott volt az enyémen, de nem erre koncentráltam, hanem rá. Az agyam próbált mondani, segíteni, de akaratlanul is tudtam valahol milyen ez. Kicsi voltam, de nem eléggé, hogy felejtsek, én is láttam egy pacit végkimerülni, a szemem láttára köszönt el tőlünk s pont ezért él bennem is a legrosszabbak feltételezése néha. Én önző lennék és nem lennék itt ilyen helyzetben, nem tudtam felfogni, mi az, ami mégis zajlik. Csak átkaroltam, éreztem az illatát, az arcát elsimítódni az enyém mellett, az ujjaim a hajába csúsztak, mintha vigaszt akarnának adni. Pedig ezt nem annyira ismerem, rémes vagyok ebben azt hiszem. Ezt hittem.
A fejem az övé felé billent, de mikor elhajolt hagytam elhúzódva, a karjaim is lejjebb estek a nyakából, elhúzódtam volna, ha arról van szó. De nem. Már csak a dohány ízére, a keserűségre eszméltem, ami keveredett azzal a cukros utóízzel, amit a reggeli cukorpelyhem hagyott nekem hátra, és még csak nem is zavart. Nem tudtam miért; nem tudtam meddig - de lehet hogy fogjam be a szám, vagy inkább csak legyen vége a kérdezgetéseknek, de ezt inkább nem firtattam. Utána akartam hajolni, mindig túl sokat akarok, így elég kellemetlen, de nem ez életem első ilyen alkalma, kezelem a csődöt is.
- Ühüm, Eugén... - néztem utána, ahogy elfordult, de végül csak kis sóhajjal elléptem tőle. Mi? - Nem itt akarsz és nem is itt kellene lenned, igaz? - néztem kicsit mögé, arra, ahonnan jöttünk éppen, aztán csak nem akartam megfordulni. Nem várom el, én sem hiszem, hogy maradnék, nem tudom, de nem gondolnám, hogy megtenném, ettől csak rosszabb érzés.
- Még nem késő lemondani - tettem hozzá, és szeretném azt mondani, hogy időben és pont jókor... de nem. Hallhatóan nem. A köszöntésből, a nevetésből tudtam ki közeledik. Most nyerítsek ló hiányában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Így visszagondolva én sem értem, hogy voltam képes egyáltalán megszólalni akkor. Azt meg aztán pláne nem, hogy tudtam egy olyan szöveget mondani, te jó ég. Mondjuk nekem mindig is voltak fura kijelentéseim ha Thomasszal beszélgettem. Néha mintha tényleg válogatás nélkül kimondanám mindazt, ami az eszembe jut. Eddig nem volt belőle semmi baj, remélem ez után sem lesz. Ó és igen, nem szívesen válaszolnék egy olyan kérdésre, ezt teljesen jól sejti a levitás leányzó.
Masa zavarba hoz azzal, amit mond. Nem is a szavaival, sokkal inkább azzal, ahogy mondja, amit jelentenek ténylegesen. Őszintén örül, velem együtt örül. Ahogy én is vele együtt. Hálásan pislogok hát rá, miközben olyat teszek, ami nagyon ritka nálam. Előrébb kúszok egészen ki a zsámoly széléig, majd kissé esetlenül de megölelem a velem szemben ülő lányt. Rövid ideig tart csupán a dolog, de mindenképen nagy szó ez a részemről. Csupán ennyivel kommentálom a dolgot. De, szerintem többet mond minden szónál. Pont mint a Raffaello.
Visszaülök a helyemre és ekkor már sikerül valamelyest megfogalmaznom azt, ami bennem van. Masa is biztosít róla, hogy ő is hasonlóan érez ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban. Tény, hogy ne indult a legjobban, aztán még jött az a fiaskó is Bélával, de végül sikerült valami egészen rendkívülit összehozni belőle.
- Masa, azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete – idézem neki kicsit átírva a filmtörténet egyik leghíresebb mondatát. Pont tökéletesen le is írja azt, amit érzek. Ki gondolta volna, hogy találok olyan embert, sőt lányt, aki egy cipőben evez velem és még jól ki is jövünk egymással? Hát én nem.
- Én is. Nem értettem volna, hogy mit csináltam, amiért ennyire haragszol rám, ha nem beszéljük át. Így mindenkinek jobb – felelem csendesen. Rögtön tudom ám, hogy mire gondol, amikor felhozza ismét a félreértés dolgot, hiába volt órákkal ezelőtti téma. Hirtelen összeráncolom a szemöldökömet, ahogy erre rájövök. Már órák óta itt bújkálunk és csak beszélgetünk. Jó, megbüntettünk egy embert, szóval nem mondhatja senki sem, hogy nem csináltunk semmit sem. De tény, hogy hamarosan kénytelen leszünk indulóra fogni a dolgot. Hosszú percekig csak halogatom magamban a pillanatot, majd sóhajtok egy nagyot.
- Lassan mennünk kellene, nem igaz? – kérdésem tökéletesen kifejezi, hogy mennyire nincsen kedvem kitenni innen a lábamat, de a kötelesség az kötelesség. Még pár kör belefér, aztán vége is a műszaknak mára. Szomorkás arcot vágva tápászkodom fel, majd egy nagy nyújtózás után az ajtó felé indulok. Ott megállok és visszanézek Masára. Megvárom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Tányuci

- Biztosan kiváló ötleteid vannak, már alig várom, hogy hallhassam őket. - Tánya lelkesedése rám is átragadt. Már az előkészítősökkel is példamutató munkát végzett, bizonyította, hogy remek pedagógus. Elég mostoha sorsa volt mostanában az Átváltoztatástannak, legalábbis nekem úgy tűnt, hogy nem hallani semmilyen kiemelkedő eredményről. A tanárokra sem igazán emlékeztem, hiába voltak kollégáim. Diákkoromból még az a pancser Holden rémlett, de ő legalább próbálkozott, csak hát a korlátolt képességeiből sokra nem futhatta.
- Nekem is vannak amúgy terveim, különösen a harmadik évfolyamra vonatkozóan. - lesz mit megbeszélnünk a tanévkezdés kapcsán.
- Sajnos csontnöveszés lesz, igen. - húztam el a számat.
- De legalább teljesen rendbe fog jönni. Azt mondták, rendkívül szerencsés vagyok, hogy ilyen kiemelkedő fizikai adottságokkal rendelkezem, mert különben nem úsztam volna meg maradandó sérülés nélkül. - hittem abban, hogy ezt az adottságot aranyvérűségemnek is köszönhettem. Egy sárvérűnek tőből leszakadt volna a keze, az tuti.  
- Kontrollra azért majd még vissza kell jönnöm. - ennyi kellemetlenség volt csupán a dologban.
- Jólesik, hogy ezt mondod, de nem várom el, hogy itt legyél. Úgysem leszek magamnál, meg szerintem nem is engednék, hogy maradj. - Tánya előtt nem szégyelltem volna a fájdalmamat kimutatni, de nem akartam, hogy lássa a szenvedésemet, ha nem muszáj.
Közelebb húztam magamhoz a nőt, homlokunk összeért. Volt valami, amit meg kellett kérdeznem.
- Figyu, gondolkodtál te már azon, hogy összeköltözhetnénk? - biztos villámcsapásként érte a kérdésem. Magam se tudtam, hogy pontosan miért, de valószínűleg az érzelmes helyzet miatt bukott ki belőlem éppen most ez a felvetés. Így sérülten éreztem meg igazán, mennyire fontos, hogy legyen melletted egy igazi társ. Hogy mennyire működne? Megjósolhatatlan volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

harmatgyűjtés| o

Félrebillentem a fejemet, és úgy fürkészem a velem szemben álló lányt. Hát, illik is hozzá, hogy inkább mesét néz természetfilm helyett. Vannak olyan gyerekek, akik tényleg gyerekek. Akiknek erről szólt a gyerekkoruk. Nekem nem, de igazából nem bánom különösebben. Akkor más ember lettem volna, nem ez a Laura, aki most vagyok.
- Nem lepődök meg ezen – nevetek fel amikor kijavítja magát. Az egyébként nem zavarna, ha kérdezne a családommal kapcsolatban. Tudnék neki nagyon érdekesek mesélni. Példának okáért az egyre inkább közelgő végleges elválásról. De magamtól inkább nem mennék bele, nem szeretném ha esetleg rossz kedve lenne tőle Masának. Nekem nem lenne, de mint tudjuk én nem igazán reagálok erre normálisan.
A bájital megivás az sokkal barátibbnak hangzik, mint az hogy valami undorító levelet kell egy hónapig a szádban tartani. Milyen undorító meg gusztustalan már! Fúj. Biztos, hogy az első nap után kiköptem volna azt a vackot és közöltem volna, hogy én ezt itt most befejeztem. Így viszont el sem kezdem. Háhá. Nem én. Egymillió galleonért sem.
Mosolyogva bólintok, ahogy meglepődik a vízlabda tapintásától. Igen, fura, de hamar megszokható. De amúgy tudom még szilárdabbá is tenni, amit meg is teszek, hogy könnyebben tudja kezelni. Vagy valami hasonló, mert ugye én irányítom. Ahogy észreveszem, hogy elütni szeretné, már intézem is úgy a mozgást, hogy olyannak tűnjön, mintha tényleg ő tette volna. Pedig én csinálom az egészet. De nem nagy erőfeszítés nekem, szóval miért ne mehetnék bele a játékba teljesen? A labda hozzáér a kifeszítet tenyérhez hát, és a lendülettől felgyorsulva az ellenkező irányba kezd el repülni.
Majd elkezdenek záporozni felé a labdák. Ha nem figyelnék annyira, akkor még nagyobbakat vigyorognék és kacagnék a lányon. Persze látom ám, amit csinál, meg minden, csak tényleg koncentrálnom kell, hogy minden úgy történjen ahogy szeretném. Azért ez már nem annyira egyszerű. Hogy ne fárasszam le magam túlságosan így inkább hagyom a labdákat nekicsapódni dolgoknak, hogy szétpukkadjanak. Párszor azért felnevetek egy-egy különösen mókás mozdulat után.
- Ügyes voltál, majdnem olyan sokat elkaptál mint Benito szokott – vigyorgok rá figyelve, ahogy hűti magát. Na ez az, amiben nem tudok segíteni. Mármint idézem a jeget rendben, de ennél többet ugyan mégis mit tehetnék? A játék közben amúgy végig ez járt a fejemben, hogy a sárkányleopárdommal is hasonlóan szoktam játszani, mint most Masával. Az viszont eszembe sem jut, hogy nem biztos hogy mindenki hízelgőnek találja ha egy állathoz hasonlítják. Szerintem az, főleg ha a csodacicához mérem ugyebár.
- Bogár? Nem lesz nehéz dolgod. Indulj el felém és sikítva elrohanok a világ végére – kacagok fel a dorgálását hallva. Nem veszem ám magamra, elvégre ő kérte, hogy játszhasson. Én csupán eleget tettem a kérésének. Pontosan addig, amíg ő szerette volna. – Az üvegcséid még rendbe vannak ennyi ugrálástól amúgy?[/justify]

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Ő mindig mérges.
Vonom meg a vállaimat mosolyogva. Régen, a betörés előtt persze nem ilyen volt. Mármint, akkor is eléggé szigorú volt, de tudott nevetni, azóta csak ezt az oldalát ismerjük, mintha a polc, ami maga alá temette, kilökte volna a vidámságot belőle. A lányok persze nem emlékszenek nagyon apára azelőttről, hiszen nagyon kicsit voltak még, öt, talán hat évesek. Nekik apa mindig ilyen volt, amilyen most is. Mérges és morgós. Valami olyan, amilyen én a saját gyerekeimmel sosem szeretnék lenni. Mi valahogy Mei és én jó balansszal vagyunk, mert szerintem mind a ketten egyformán vagyunk szigorúak és engedékenyek. A gyerekeinknél mind a kettőnknek lesznek stiklijei. Persze ez még a jövő, de akkor sem aggódnék, ha a holnap lenne, valahogy az anyagiak miatt sem.  
- Mi a legrosszabb, ami történhet, szerelmem? Együtt leszünk kitagadottak. Akkor felveszünk valami überkirály családnevet, és azzal élünk tovább. Mei Minecraft vagy Mei Forza és Gergely Horizon, a gyerekeink meg lesznek mondjuk Ancsika és Guszti Forza-Horizonok.
Persze nem gondolom komolyan, hogy ez legyen az új vezetéknevünk, csak szeretném megnevettetni kicsit, mert nagyon szép, amikor nevet. Olyankor mindig - már ha ez lehetséges egyáltalán -, szerelmesebb leszek belé.
- Bármiről képes lennék lemondani, ha ahhoz kell, hogy veled legyen jövőm. Ezért adtam a gyűrűt, hogy tudd, bármi történhet, mi már örökre mi maradunk. Rendben? Ebbe senki és semmi sem szólhat bele.
Megoldjuk. Tudom, hogy megoldjuk bármi is jön szembe. Nem akarok kacsalábon forgó palotát, csak egy boldog felnőttkort, vele.
- Tudom, hogy a többieknek mi okoztuk ezt a büntetőmunkát, de mi lenne, ha meglépnénk és játszanánk egy kicsit vagy megnézhetnénk akár ezeket a házakat is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Gyűlölöm, mikor megváratnak. Azt is, mikor valaki késik, így elég gyakran néztem az órámra, annak ellenére is, hogy tudtam, hogy én érkeztem korán. Sokkal szívesebben lettem volna valahol máshol, mégis, néha nem árt, ha az ember elvállal egy-egy interjút. Legyen bármennyire is megterhelő az elképzelés.
A pincért egy könnyed intéssel zavartam el, ennek még nincs itt az ideje. Pár pillanatig meredtem a nőre, anélkül, hogy realizáltam volna, hogy ő nem csak merő véletlenségből tévedt pont ehhez az asztalhoz. Szent szar.
Enyhén felcsúszott a szemöldököm, nem pont erre számítottam. Elég hamar vissza is rendeztem a vonásaimat, majd a torkom megköszörülve vettem át a cigarettám a bal kezembe és felemelkedtem kissé. Ülve csak hülyegyerekek fognak kezet.
- Bremzay Eugén - viszonoztam a kézfogást, határozottan, de még talán nem fájdalmasan. Nem hinném, hogy csak azért mert valaki nő, úgy kéne kezelni, mintha porcelán lenne.
- Csak tessék - intettem aztán az asztal másik fele felé, kicsit talán derűsebben is, de semmi esetre sem mosolyogva. Az üzlet nem az, ahol az ember csak úgy riheg-röhög.
Bólintottam a kijelentésre, végül is így történt, nem állítom, hogy szívesen, mert egyáltalán nem szívesen történt. Ez inkább afféle kényszer, nem a nővel van gond, magával a média tényével.
- Nos, valakinek ezt is kell. Miről is szeretne pontosan beszélni, Zaina? Ugye hívhatom így? - kicsit meg is köszörültem a torkom, mélyet szívva a cigarettámból. Felé is toltam higgadt mozdulattal az itallapot. Én már tudtam, mit akarok kérni, íyg szükségem nem volt rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- A harmadikosok? - húztam össze a szemöldököm. - Miért pont velük kapcsolatban? - furcsálltam a kijelentését. Tudtam, hogy igazából még rengeteg időnk lesz ezeket megtárgyalni, de egyszerűen rögtön felkeltette a kíváncsiságomat. És nem csak ezzel, de minden mással kapcsolatban is.
Szélesen elmosolyodtam az önfényezésére. Ez bizonyította számomra, hogy nincs is azért annyira rosszul. - Ehhez nem kell diplomás orvosnak lenni, én is meg tudom állapítani rólad. És nem mellesleg ha meggyógyulsz, akkor rendesen ki is fogom használni - pusziltam meg a száján. Reméltem, hogy pontosan érti mire is gondolok, ha másból nem is, abból az első, hosszú csókból, az elején.
Sóhajtottam. Lélekben már elkezdtem magam felkészíteni, hogy bizony erős leszek, és végig ott leszek mellette. Viszont azért egy kis megnyugvással is eltöltött, hogy még sem kell ott lennem. Csak ezt nem akartam a tudtára adni. - Jó, de én leszek az első, akit beengednek hozzád, és ebből nem engedek - jelentettem ki, ha pedig én valamit elhatározok, annak úgy is kell lennie.
Közelebb húzott, jól esett az érintése. Rögtön behunytam a szemem, ahogy összeért a homlokunk. Viszont amikor beszélni kezdett, felnéztem rá.
Szavai hideg zuhanyként értek, szinte teljesen lefagytam, és ez valószínűleg az arcomra is volt írva. - Hát én... öhmm... - Tudtam, hogy ez egyenlő lenne egy igazi kapcsolattal. Gyakolatilag már egészen olyanok voltunk, viszont elméletben mindig is megmaradtunk a barátság extrákkal szinten. Lesütöttem a szemem. Rögtön eszembe jutott Kirill. A két férfi nem volt egy szinten, de pont akkor romlott el minden az elsővel, amikor komolyabb lett a kapcsolatunk. - Nem akarom elrontani, amink van - ismertem be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Tányuci

- Egy harmadikosnak már adtam olyan erős alapokat, hogy mások példájából is képesek legyenek tanulni. Úgy terveztem, hogy több vendégelőadót is meghívok az órákra. - röviden felvázoltam az elképzelésemet, hogy tudja, nagyjából miről van szó.
- Hagyni fogom, hogy kihasználj. - fogadtam, majd viszonoztam a pusziját. Arra helyeslően bólogattam, hogy ő legyen az első, akit majd beengednek hozzám, ez csak természetes volt.
A kérdésem viszont megzavarta az idillt. Nekem is be kellett látnom, hogy ennek a gondolatnak még érlelődnie kell. Hiszen pont én vagyok az, aki nem bír magával, és alkalomadtán még mindig csapja a szelet a nőknek. A szokásos kalandocskáimról nem tudtam volna még lemondani. Lehet, hogy soha nem is fogok tudni. Valóban jobb, ha nem erőltetjük az összeköltözést. A nyitott kapcsolat illett mindkettőnk természetéhez, így könnyebben szemet hunytunk a másik úgymond félrelépései felett.
- Igazad van. Elragadtattam magam. - megint az erős, független Várffy-Zoller Róbert szólt belőlem, aki úgy érzi magát, mint a világ ura.
- A lakosztályom ettől függetlenül korlátlanul rendelkezésedre áll. Most, hogy itt fogsz tanítani, szükséged lesz rá. Kapsz saját kulcsot hozzá. Persze csak, ha elfogadod. - vetettem fel. Már ez is változást jelentett volna a kapcsolatunkban. Mert az teljesen feleslegesnek tartottam, hogy saját szobát igényeljen a kastélyban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Elhúzom picit a szám és megrázom fejem, így adva tudtára, hogy nem vészes a fájdalom. Alapvetően alig érzek bármit, ahhoz képest, mennyire elbántak velem. Csak lüktet a testem itt-ott, valamint akadnak mozdulatok, amiknél belehasít. Viszont szerintem azok is inkább azért rosszak, mert hirtelenek. Örülök, hogy közelebb húzódik, mellém ül az ágyra és elmosolyodom kedves érintésén. Aztán eljön az ideje, hogy színt valljak, mi történt velem odakint a parkban.
Rendesen összeszökik szemöldököm attól, ami kijön Lauból. Odanyúlok felé és nyugtatóan érintem meg karját, hogy ne izgassa fel magát. Nem éri meg. Nem érik meg az indulatait. Soha nem láttam őt még ilyennek ezelőtt. Hálásan pislogok rá, ahogy vígasztal az elhibázott aikidó akcióm miatt. Kisvártatva pedig rákérdez, hogyan kezdődött. Persze, hogy rákérdez.
- Nem. Egyik sem - suttogom szinte, szemem lesütve. Ide-oda jár tekintetem, ahogy próbálom összeszedni a szavaimat. Nyelek egyet végül és visszanézek barátnőmre.
- Először úgy tűnt, csak érdeklődnek, hogyan telt a nyár. Különös volt, mert nem igazán ismerem őket. Aztán... aztán rád terelték a szót. Vagyis hát... vagyis hát ránk. Szóval... - jön rám a hebegés, pedig eddig a helyzethez képest egész normálisan ment a beszéd. - Szóval faggatni kezdtek kettőnkről. Baromságokat hordtak össze és... én meg eleinte csak mondtam nekik, hogy nem szeretnék ilyenekről beszélgetni velük, de csak folytatták, olyanokkal jöttek, hogy egyszerűen irigy vagyok és... dőlt belőlük tovább mindenféle otrombaság - ráncolom az orrom és sejthető, hogy én aztán a számra nem veszem azokat a szavakat. - Eléggé rájuk förmedtem végül és ettől bepipultak. Nekiálltak lökdösni, utána meg... - vonok vállat, hiszen tudjuk, mi jött az után. Elpattant valami és egymást hergelték egyre jobban bele abba, hogy az egyetlen megoldás, ha engem laposra vernek. Ahogy mindezt most elmeséltem Launak, eleve próbáltam kerülni, hogy a szemébe nézzek, jelenleg pedig egyenesen a rajta tartott kezemet fixírozom. Őszintén fogalmam sincs, érthető volt-e bármennyire is, hogyan zajlott ez az egész és pontosan miket akartak megtudni tőlem, azonban igazán remélem, hogy igen. Legalább annyira, hogy ne kelljen nagyon részleteznem. Ha szeretné barátnőm, persze, megpróbálom, viszont azt nem állíthatom, hogy túl szívesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Meglátjuk még - bólintottam, de nem különösebben fogott meg ez az egész tojáshab kérdés. Nem vagyok nagy sütemény-függő, sőt, édeset is ritkán eszem. Meg úgy, ha őszinték akarunk lenni, amúgy sem estem túlzásokba a táplálkozással, legyen szó bárminemű szilárd étellel. - Nem mindegy.
Már az, hogy még, vagy már, egyik sem feltétlen kedvező. Nekem sokszor mindkettő egyszerre, túl sok és túl kevés az életem ahhoz, hogy tudjak aludni, mostanság megint egyre többször, ez pedig az őrületbe kerget. Tényleg, nem bírom ezt az egészet.
Nem akartam ráborítani az egészet, de ha nem is akartam bevallani - sem magamnak, sem neki -, kellett, hogy most itt legyen mellettem. Szóval szinte gondolkodás nélkül csúszott a kezem az övére, majd onnét a derekára, ahogy a homlokom a vállának döntöttem. Abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy ki lát meg, egyszerűen csak érezni akartam, hogy minden rendben lesz. Túl nagy kérés?
Nem is gondoltam át az egészet, csak megtörtént az a csók, talán ha vissza tudnék lépni pár másodpercet az időben, nem teszem meg. Vagy. Aztán a nő utánam hajolt kissé, én meg a tarkójáról elhúzva a kezem végigsimítottam az ajkán.
- Nem - ráztam meg a fejem csendesen, zsebre vágva a kezeimet. Azt hiszem lélekben nem is voltam itt, bármennyire szerettem volna csak felérni a hírnévhez és leszarom seggfejként venni pár lovat. Nem kellett volna itt lennem.
A kijelentésére viszont csak megingattam a fejemet, még odahajolva nyomtam egy csókot a szájára, mielőtt a hang irányába fordultam volna. Ismertem már, kivételesen nem is olyan emberről volt szó, akitől ódzkodtam volna, így megfordulva erőltettem magamra valamivel derűsebb ábrázatot. Fájdalmas volt.
- Móni! - talán kicsit még el is mosolyodtam, széttárt karokkal, mielőtt sután megöleltem volna a nőt. Nem egy versenyen volt már ott, az esetek nagy részében rám fogadott, mindig az elsők közt gratulált. - Vagy ezer éve, eh?
Inkább újabb cigaretta után nyúltam, Hattie felé pillantva. Mi is olyan kínos?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Valahol belül tudtam, hogy ez volt a helyes döntés. Ha nem költözünk össze, akkor nem válik az egész kínossá, nem kezdünk el feltételeket szabni, csak ugyanúgy vagyunk továbbra is. Viszont igaz volt, hogy csak szimplán megijedtem egy ilyen típusú döntéstől. És azt akartam, hogy ezt ő is tudja.
- Ne gondold, hogy ez miattad van, mert te fantasztikus vagy - jelentettem ki magabiztosan. Igen, tudtam, hogy van mással is. Igen, megbeszéltük azt is, mert így volt okés. És ezzel együtt is tudtam, hogy nála jobbat nem is kaphatnék. Viszont továbbra sem tudtam megmagyarázni, hogy miért mondtam nemet.
- Persze, hogy el. Félig már amúgy is ott lakom, és nem is szándékozom nagyon kevesebb időt tölteni ott. Viszont csak veled vagyok hajlandó - tértem vissza a viccelődös stílusra. Most nem volt idő azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha igent mondok. Most csak azt akartam, hogy jobban legyen, és idegeskedéssel ez nem megy. Amúgy is, a mi kapcsolatunkban az volt a jó, hogy nem agyaltunk túl semmit.
- Ha akarod, itt maradok estére - ajánlottam fel, hiszen egészen késő volt. Szinte biztos voltam benne, hogy másnap fognak vele komolyabban foglalkozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bólintok a késős dologra. Ez már a sokadik dolog, amiben hasonlítunk. Na de ez csak jó. Legalábbis jobb, mintha teljesen más véleményen lennénk. A kihágásaink és a nem kapott büntieink kibeszélésre is csak bólogatok. Lassan olyan leszek, mint egy bólogatós kutya, amit a muglik az autóikba tesznek. Nem mintha ez baj lenne. Egyébként is nem kell túl ragozni a témát, a fejem mozgatásával is megkapja az egyetértő választ és látja, hogy figyelek, egyetértek. Ez persze nem jelenti azt, hogy csöndben tervezek lenni, csak a témát nem kívánom tovább fűzni. Rengeteg más dolog is van amiről beszélhetünk.
Mint például az úszás.
- Jól hangzik. Egészen meghoztad a kedvem - mosolyodom el szélesen a medencézés kapcsán. És egyre több ötletem is támad, de ezeket gyorsan ki is verem a fejemből, mert belepirulnék, ha tovább gondolnám, azt meg azért mégsem kéne. Aztán pedig ő maga veti fel, hogy menjünk együtt. - Lenne, szuper ötlet! Mikor? - kapok a lehetőségen, bár lehet kissé gyorsabban mint kéne. De ezen utólag már nehéz változtatni. Magamnak viszont jó kis megjegyzés, hogy ne legyek ilyen túllelkes.
- Haha, dettó. Én sem vittem túlzásba a készülést. De megjósoltam, hogy K-t kapok, és bejött - kacsintok rá a lányra, és ismét nevetni kezdek. Mert valóban, jósolnom kellett és őszintén fogalmam sincs hogy mit jelentenek a különböző vonalak, meg hasonlók. Mármint persze, átolvastam, de én nem látom hogy ez hogy jóslás, szóval csak összehordtam mindenfélét, hogy melyik vonal miért és tádá.
A füzetemre esik a pillantása, én pedig könnyedén jegyzem meg, hogy a verseim azok, hiszen megígértem. A reakciójára csak elmosolyodom, de nem fűzök hozzá semmit. Őszinte embernek tartom magam, és betartom a szavam mindig.
- Akkor nyugodtan eldumálhatunk egész délután. Nem lesz lelkiismeret furdalásunk, hogy "óóó nem tanultunk" pedig kellett volna. - A mondatom közepén kicsit elváltoztatom a hangom így egészen nyávogós lesz, de aztán visszaváltok. Megint csak nevetve kicsit. Jó, hogy valaki olyannal beszélhetek, aki nem stresszel rá a vizsgákra. A levitában a többség igencsak szeret aggódni miattuk, pedig szerintem egyáltalán nincs rá okuk.
- Én nem mondtam, hogy az enyémek jók, szóval ne bénázd le a tieidet. - Dorgálom meg kissé játékosan, de aztán a füzetem után nyúlok - Oh, ezeket már el is felejtettem. Na jó, ezek gázak, azóta jobb vagyok, de kezdjük az elejéről, nem?
Elnevetem magam, ahogy az első kis próbálkozásaimat látom. A versek alatt ott a dátum is, így látható hogy már 4-5 éves versikékről van szó, amikor még készültem idejönni. A négy házzal próbálkoztam, siralmasan. De na. Odaadom neki a füzetkét, hadd olvassa el, az első négy verset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Teljesen új nekem ez az érzés, ami most elönt. Békés, nyugodt típus vagyok alap esetben. Hát most nem, ó nagyon nem. Azt nem mondom, hogy ténylegesen tettlegességig mennék, mert hát azt azért mégsem. Amúgy se menne egyébként, de mindegy is. Viszont rendesen beindul a védelmező ösztön bennem, és borzasztóan fáj a tudat, hogy így bántak azzal az emberrel, aki a legfontosabb számomra ezen a világon. De az, ahogy megérint segít, hogy lehiggadjak egy kicsit, és a háttérbe szorítsam az egészet. Majd kidühöngöm magam később amikor már egyedül leszek. Vagy összeesésig futok a réten, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Rámosolygok kedvesen, jelezve, hogy vettem ám az adást és nyugszom már lefele. Ő nyugtat engem, én vigasztalom őt. Majd azt figyelem, ahogy rendezi magában a gondolatait, hogy válaszolni tudjon. Türelmesen várok hát, de rossz előérzetem támad. Kissé meglepődök azon, ahogy kezdi, egy sima egyszerű kis beszélgetésnek indult a dolog. Azon nem akadok fenn, hogy Thomas nem is ismerte őket, hiszen ebbe a suliba szerintem alig akad olyan diák, aki ne ismerné őt. Szóval eddig még egész oké is a sztori. A folytatás viszont sűrű pislogásra késztet. Rám? Ránk? Ez már eleve szokatlan, mert jó nem titok, hogy együtt vagyunk, de igazából egyáltalán nem vagyunk valami feltűnő jelenség.
Ahogy hebegni kezd finoman megszorítom a kezét, támogatóan, bár a torkomba már gombócot érzek. Befejezi a történetet egy vállvonással átugorva az erőszakos részeket. Megdöbbenten nézem őt, és próbálom összerakni, hogy miről is lehetett szó pontosan. Faggatták kettőnkről. Hogy milyen volt a nyarunk. Azt mondták rá, hogy irigy, amiért nem mond semmit olyanokról. Állj, olyanokról? Mármint olyanokról olyanokról? Kissé eltátom a számat és kérdő tekintettel nézek rá.
- Azt akarták tudni, hogy … szóval … hogy … mi … ? – teszem is fel végül akadozva a kérdést, remélve, hogy érti is. Nem akarom ennél érthetőbben kifejezni magam, nem is tudnám jelenleg. De, jól értem a dolgot? Abból kiindulva, hogy mennyire kerüli a tekintetemet azt mondanám, hogy igen. Rengeteg dolog suhan át az agyamon, de egyiket sem akarom megragadni, hogy elgondolkozzak rajta, amíg meg nem erősíti a gyanúmat.
Abba, hogy nem néz rám az a jó, hogy nem látja az enyhén riadt arckifejezésemet. Ugyanis az. Hiszen mi történt? Nem kaptak rendesen választ a fiúk erre megpróbálták kiverni belőle? És mindezt miért?
A szabad kezemet lassan az arcához emelem, hogy megsimogassam őt, kedvesen, bátorítóan, némán kérlelve, hogy engedje látnom a tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Sóhajtok egyet, miután elmondtam neki és próbálom rávenni magam, hogy ránézzek végre. Éppen csak rápillantok, mikor szaggatottan kérdezni kezd. Torkot köszörülök, végül némi hezitálás után bólogatok. Azt akarták tudni, igen. Mondhatjuk így. Azzonban a helyzet az, hogy igazából készpénznek vették a dolgot és nem csak ezt, szóval egyenesen a részleteket szerették volna hallani. Meg voltak bizonyosodva róla, hogy bőségesen van miről beszámolnom és úgy érezték, teljes joggal várják el, követelik tőlem, hogy megosszak velük mindent.
Arcomra simuló keze elég elszántságot ad, hogy végre rátekintsek. Fürkészem őt, próbálva kikutatni, jól van-e. Nincs-e rosszul attól, hogy miket akartak kiszedni belőlem. Közben persze próbálom súlykolni magamba, hogy barátnőm nem hallotta őket, azok a szavak nem árthatnak neki, hiszen nem értek el hozzá. Hála Istennek, hogy nem volt a tanújuk. Meg közben az is motoszkál bennem, nem tudtam volna-e nyomatékosabb lenni, keményebben a sarkamra állni kedvesem védelmében, a kettőnk védelmében. Megakadályozza-e őket majd bármi, hogy újra felkeressenek, hátha jobb belátásra tértem. Attól nem igazán tartok, hogy Lauhoz mennének. Bizto nem lehetek, ám ismerem a hozzájuk hasonlókat, csak a távolból dumálnak a lányokról, szemtől szembe nem akkora legények.
- Elkészült a főzeted, Thomas - jelenik meg a javashölgy és bocsánatkérően néz ránk, amiért félbeszakítja a beszélgetést. Bejelenti, hogy ha ezt megittam, jöhet a vetkőzés és megvizsgál, szóval megkéri barátnőmet, hogy vagy búcsúzzon most el tőlem, vagy ha megvárja a végét, akkor legyen szíves a gyengélkedő elejében helyet foglalni valamelyik széken. Ez egy negyed órát biztosan eltart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Klassz volt, hogy Márkban és bennem ennyi közös vonás volt, örültem, hogy megismerkedtünk, hiszen kevés olyan ember volt, akivel egy hullámhosszon voltam. Sőt, mondhatni egy-kettő, de ennyire velük sem... uh, miken nem agyalok?
Rögtön felkaptam a fejem, mikor a srác közölte, hogy bizony benne lenne egy kis éjszakai fürdőzésben, erre a reakcióra széles mosoly ült ki az arcomon.
- Komolyan? Tök jó! Akkor küldök majd egy baglyot, hogy mikor és hol tali, aztán ne felejtsd el a fürdőnacit! - közöltem vele mókásan. Bizony, az úszáshoz elengedhetetlen a fürdő-felszerelés, mondjuk legutóbb váratlanul ért a dolog, de azt is remekül megoldottam. Imádtam az esti úszkálást, olyankor senki sem zavart meg, nem volt tömegnyomor a medencében és valahogy megvolt a maga sajátos hangulata az egésznek.
- Ó, szupi! Egy jós veszett el benned ezek szerint! - mosolyogtam rá. Jó fej volt nagyon és még humorérzékkel is megáldotta a sors. Volt egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy nem mondtam meg neki a rossz jegyemet, bár nem hittem, hogy nagy jelentősége lett volna, de igazából sose tudtam elsajátítani azokat a tárgyakat, amelyek kevésbé érdekeltek. Azokban semmi kihívást nem láttam és egyébként sem voltam az a magolós típus. Gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot...
- Haha, igen, hát lelkiismeret furdalásom emiatt tuti nem lesz! - nevettem el magam, mikor meghallottam az elváltoztatott hangját, annyira mókás volt. Mindig is kedveltem azokat, akik nem vették túl komolyan a dolgokat. Ez azt jelentette nálam, hogy volt felelősségérzetük, de azért el tudták magukat engedni és nem stresszelték magukat túl.
- Igenis, tanár úr - válaszoltam neki mosolyogva, boci szemekkel. Tök jól elhülyültünk. Tudtam, hogy igaza van, hiszen hajlamos voltam időnként alulértékelni magam, de valóban úgy gondoltam, hogy nem voltak túl jók a verseim.
- Nos, nézzük csak azt a verset! - köszörültem meg a hangom, komolyra vettem a formát, majd megigazítottam az arcomon a képzeletbeli szemüvegemet. Csak, hogy kellőképp komor legyen a benyomás, amely persze nem volt az...
- Wow, hát ez irtó jó! Nagyon aranyos, szerintem legalábbis... szerintem első próbálkozásra remek, kellően szellemes és a házak leírása is tetszik! - néztem rá mosolyogva csillogó szemekkel. Tényleg szupernek tartottam, az már rajta múlott, hogy hisz-e nekem vagy sem.
- Akkor most én jövök... de ne nevess ki, ez a versem az első időszakokból van, mikor elkezdtem az írást - közöltem vele pironkodva, nem is mertem ránézni, úgy csúsztattam eléje az említett művet.
- Ezt a verset a nővéremnek írtam, mikor lelépett tőlünk. Vele volt a legjobb a kapcsolatom, mindig mindent megbeszéltünk, szoros volt a kapocs közöttünk, de egy nap megváltozott minden, aztán lelépett. Azóta már rendeződött a dolog, ide járt suliba, én is ide jöttem, ráadásul egy házba kerültünk, igaz mostanság kevesebbet találkozunk, mivel már végzett, de legalább helyrejöttek a dolgok - meséltem neki komoly arccal újra a szemébe nézve, és ezúttal valóban igazán mély érzelmeket tükrözött a tekintetem. Annak idején nagyon megviselt a nővérem hiánya, az, hogy nem volt kivel megosztanom a bánatomat, örömömet, gyötört az az érzés, hogy talán végképp elveszítettem őt. Kevés ember tudta ezt, neki is elmondtam végül, mert valamilyen fura módon megbíztam benne, másrészt pedig úgy éreztem helyesnek, ha adok egy konkrét magyarázatot a vershez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Megerősíti. Jól gondoltam. Nyelek egy nagyot, ahogy az előbb háttérbe szorított gondolatok újra végigpörögnek rajtam. Ezúttal lassabban, jobban kivehetőbben. Honnan vettek ilyet? Mármint de most komolyan, ha egymásba gabalyodva lettünk volna állandóan a szünet előtt akkor még érteném is. Valamelyest. De így nem igazán. Ám ennél sokkal égetőbb az a kérdés benne, hogy és mégis mi közük van hozzá? Mert bármi is történik köztünk az csak és kizárólag ránk tartozik. Senki másra. Főleg nem három tök ismeretlen srácra. Honnan jött az nekik, hogy igenis ő nekik ezt tudniuk kell? Mert ha Thomas barátai lennének, akkor még azt mondom, hogy egy ilyen elhangzó kérdés még talán rendben is lenne. De ezek idegenek, könyörgöm. Azt meg nem kell a tudomásomra hozni, hogy nem pusztán egy igenleges vagy nemleges válasz volt ott a téma. Sőt, jobban visszagondolva abba, amit az imént mondott a barátom nem is hitték, hogy nemleges lenne a válasz.
Veszek pár mélyebb levegőt, mialatt elengedem ezeket a gondolatokat. Nem ijedek meg attól, hogy pontosan miket mondhattak neki, hogy mikre gondolhattak, hogy mik történtek köztünk. Nem tudnak azok semmit se, és higgyenek, amit csak akarnak. Csak minket hagyjanak ki belőle. Azt nem mondom, hogy teljesen nyugodt vagyok, de rosszul sem vagyok. Tekintetem is teljesen tiszta, sőt inkább hálás semmint riadt. Hiszen azért verték meg, mert minket védett azzal, hogy nem mondott semmit. Még akkor sem, amikor fizikailag bántalmazták őt. Hogy tudott volna jobban védeni minket?
- Sajnálom, hogy emiatt így megvertek. És köszönöm – súgom neki halkan, majd gyorsan egy óvatos puszit adok az arcára. Megtehette volna akár azt is, hogy mond nekik mindenfélét, csak hogy békén hagyják. De hát ő soha nem tenne olyat. Megvédett minket.
- Öhm, megvárom – biccentek a javasasszony felé, majd bátorítóan rámosolygok a barátomra és megyek is az említett helyre. Leülök a székre, könyökömet a térdemre támasztom és lehorgasztom a fejemet. Nem vagyok rosszul attól, amit ki akartak szedni belőle. Attól vagyok rosszul, hogy bántották, tulajdonképpen miattam. Valószínűleg az elhangzottaktól is rosszul lennék, ha ott lettem volna, és hallottam volna. De ezt nem tudni. Csupán remélni tudom, hogy nem fog megismétlődni az eset. Az nem érdekel, hogy engem is felkeresnének-e ilyennel. Ők biztosan nem, inkább rám uszítanának pár lányt. Hagyok pár könnycseppet legördülni az arcomon amíg arra várok, hogy befejeződjön a vizsgálat. Mire megjelenik a gyógyító már teljesen száraz a szemem, nyugodtan kényelmesen hátradőlve ülök a széken és az arcomon egy kis mosollyal szemlélem a helyet.
- Most már készen vagyunk, visszamehetsz, de kérlek ne maradj túl sokáig, pihennie kell - mondja kedvesen a boszorkány, mire gyorsan bólogatok párat, hogy tudomásul vettem a dolgokat és már félúton vagyok a paravánozott ágyhoz. Ott azonban megtorpanok.
- Öhm, bejöhetek? - szólítom meg a függönyszerűség túloldalán lévő barátomat. Valahogy nem merek csak úgy bekukucskálni, vagy berontani. Valahogy képtelen lennék most elviselni a sérülése látványát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Ebben nem kételkedem, ha az ember elég erősen keres, akkor bizony talál - bólintok rá széles mosollyal. Nekem is csak jobban körbe kellett nézni és már meg is volt a boltom. Pedig elég szkeptikusan álltam hozzá a dologhoz, hogy itt majd biztos sok nyűg, meg macera lesz. De mivel sok helyen megfordultam, sok ismerősre tettem szert, azok meg csak behoznak egy-két szívességet. Szeretem az ilyet. Hamarabb és olcsóbban meglett a bolt, mint azt gondoltam volna.
- Mondtam! Nem vagyok egy túl nagy rejtély, vagy izgalom, aki erre vágyik, az rossz ajtón kopogtat - nevettem el magamat kicsit kínosan, el is tűrve a hajamat. Voltak, akik azt mondták, felszínes vagyok, amit nem tartok igaznak, sőt, sért is, de értem, hogy miből gondolják. Azoknak, akit nem érdekel a divat, nagyon unalmas lehet, ha mondjuk, teszem azt, egy kollekcióról beszélek húsz percet.
- Vettem, értettem - még tisztelgek is játékosan, majd ismét zsebre vágom a kezemet, szórakozottan bandukolva. Már, amennyire ez nekem megy, nem vagyok benne egy nagy zseni.
- Hú, hát akkor egy kalappal hozzá, biztos sok idő meg energia volt ide is eljutni - bólogatok a dologhoz, mint azok a fura kutyák a mugli autókban. Igazából érdekel, szeretem, mikor az emberek mesélnek magukról, nem igazán szoktak a beszélgetések tovább haladni a ruháknál. Kicsit talán tényleg sekélyes vagyok. - Hát, nem nagyon tudok mit mesélni. Mármint persze, a boltom az egy csoda. Imádom minden apró szegletét. Egy része a készletnek egy idős hölgy hagyatékából van. Eredeti, tervezői darabok a hatvanas, hetvenes évekből, pár még annál is korábbról. Sosem hordta őket, afféle gyűjtő volt. Potom pénzért sikerült megvennem, a család szabadulni akart tőlük. Egy csomó jópofa bűbáj is van rajta. Már hogy a bolton... Egyszerűen csak imádom.
Talán kicsit többet is lelkendezem, mint eredetileg terveztem. Kínos. Bocsánatkérő mosollyal össze is préselem az ajkaim. Tudom, sok vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Hogy mennyi közük van hozzá? Semmi. Tényleg semmi. Valójában ezt is megmondtam nekik. Szerintem onnan kezdték felszívni magukat. Dehát ez az igazság. Barátnőmet figyelve, úgy tűnik nekem, bár megviseli kicsit a dolog, nagy baj nincsen. Még ha meg nem is fogalmazódik bennem, érzem, hogy inkább értem aggódik, semmint azok miatt, amit a támadóim előadtak. Mindezt igazolják aztán gyöngéd szavai. Melegen mosolyodom el rájuk, aztán halványan megrázom a fejem, hiszen nem teljesen értem, mit köszön meg pontosan. Mielőtt viszont kideríthetném vagy ráébredhetnék magamtól, eltereli a figyelmemet az óvatos puszi, amit egy kellemes szusszanással fogadok, utána meg a javashölgy is érkezik.
Megkönnyebbülök, hogy a lány megvárja a vizsgálatot. Bólintok neki még és a gyógyító már kezelésbe is vesz. Alsónadrágig vetkőzöm, segít is nekem benne, aztán elfekszem és vizsgálni kezd. Néhol felrepedt bőrömet varázspálcával forrasztja be, máshol balzsammal keni zúzódásaimat, duzzanataimat. Közben elmondja, mit csinál velem és hogy milyen hatása lesz a főzetnek, valamint ellát jótanácsokkal a továbbiakra. Rámad aztán egy ispotályi hálóinget. Irtó finom, puha anyaga van. Nem szúr, nem bánt sehol. Mintha egy felhőt viselnék. Lefekszem, betakar és közli, hogy hívja Laut. Bólogatok neki, igazgatva még magamon az ágyneműt.
- Gyere csak, persze - szólok ki nyugodt, erőtlen hangon. Sebeim nagyját továbbra is takarja a paplan és a könyékig érő hálóruha, mivel azonban elég méretes a kivágása, így vállam, kulcscsontom környékén is látni engedi magát pár zúzódás, amik eddig rejtve voltak. Kaptam én mindenütt.
- Azt mondta a javashölgy, hogy nemsokára el fogok aludni - kezdem is taglalni a lánynak, amit tudni érdemes, amíg míg képes vagyok rá. Szavaimat alátámasztják lapos pislogásaim, alig nyitott ajkaimon át kiszűrődő beszédem. - De ha felébredek, elvileg már alig lesz valami bajom. A főzet segít. Azért majd ad még egy adaggal, hogy este is igyak lefekvés előtt, és szerinte holnapra teljesen rendbe jövök. Nagyrészt csak felületi sérülések - ecsetelgetem kótyagosan, bíztatóan. Igen, ez a varázsvilágban már csak így megy. Szerencsére a legtöbb efféle gondot gyorsan és hatékonyan kezelik. Ritkák a sok napon túl gyógyuló sebesülések. Az olyanok egy egészen más kategória.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem vagy valami lelkes - jegyeztem meg egykedvűen, és itt még csak nem is a látott szar hangulatára céloztam, csak éreztem, hogy nem feltétlen tartozik abba a körbe, amibe mondjuk a törzsvendégeim. Azok is jórészt nők, meg Santoséktól Chris is. Bár az ingyen akcióin már csak fogom a fejem. Elliet kedvelem, rendes nő, bár furcsa kérdései tudnak lenni - de én leszek az utolsó, aki köveket vet bárkire. - Megesik.
Egyszerűen kezeltem ezt, mert hát mit tehetnék? A teától feszt pisilni kell, nem jöhet szóba, h ittam kávét, rajtam két napig isten se segít, érzékenyen érint a koffein alvásilag. A kakaót szeretem, de nem vagyok hajlandó magamnak csinálni, így nem iszom. Nem nagyon van álomba kísérőm.
De úgy éreztem ebben a pillanatban nálam, meg a fölöttem lebegő régi rosszaknál bőven van rosszabb. Van, akinek mindig plusz egy, és most éppen éreztem is ez mit takar. Azt hiszem én is elszomorodtam, nem csak a helyzettől, vagy a hallottaktól, a ténytől, hogy reményvesztettnek tűnt. Már azzal is, hogy kimondta fél. Csak szorítani akartam, magamhoz. Nem önzőségből, nem erőből vagy akaratból, hanem hogy jobb legyen, valami. Bármi. Azzal én sem számoltam, hogy mire rá nézhetek közelebb kerül, mint hittem. A pályán lényegesen jobb a reakcióidőm ez biztos, most is itt volt ez a csók, amivel még plusz ezer kérdésem lett volna, de én most csak még egyet szerettem volna, de nem lehetett. Éreztem, hogy ez nem az az alkalom, anélkül, hogy kimondta volna. Lehunytam a szemem, ahogy kiengedtem a levegőt, majd felnéztem, hátha ismét rám néz, ekkor már az ujja végigszántotta az ajkaim, ami valami furcsán kevés volt ahhoz, amit én szerettem volna.
- Én sem lennék itt a helyedben. Akkor miért? - tettem fel végül a kérdést, mert ez nem egy mindegy volt, vagy egy nem fontos. Még csak nem is hobbi vagy ígéret kérdése, szerintem. És csúnyán hangzott, de egy aukció sem ér annyit, amennyiben hátra kéne hagynom Kearneyt. De megzavart a csókkal, de tényleg még egy kicsit rá is hajoltam, mikor elhúzódott, aztán csak csendes sóhajokkal fordultam a hang irányába, közben ő meg elindult, MEGSZÓLÍTOTTA majd MEGÖLELTE.
- De csak te öregszel - közölte nevetve a nevelőanyám én meg kissé leakadva lépdeltem, aztán mikor elváltak mentem oda én is átkarolni őt. - Szia, anyu.
Persze nem volt idő sokra, mert az első ami szembetűnt, hogy ÉREZTEM a szemeit a vállam felett lesni. A fel sem tett kérdését is tudtam. De csak rákérdezett. - A pacihotelben, nagyon bejött neki a minibár és a szobaszolgálat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Átéltem és túléltem életem első vizsgaidőszakát, ami nem abból állt, hogy egy oktató kijött hozzám, hanem én mentem be, és a társaimmal együtt vizsgáztam. Életemben először izgultam a vizsgák miatt, és izgatottan vártam az eredményeket. Persze csak egészséges izgalom volt rajtam, nem az az általános, mindenen elájulok és parázok fajta, mert akkor már bizony alulról szagolnám az ibolyát. A lényeg, hogy túléltem minden vizsgát, visszakaptam az eredményeimet, és a többsége kiváló, meg várakozáson felüli, így nincs okom panaszra. Jöhet az utolsó év, de csak is és kizárólag a megérdemelt szünidő és Párizs után. Olyan izgatott vagyok, hogy azt elmondani sem lehet, hogy tényleg elmegyünk Párizsba!
- Ezeket hoztam vissza.
Adom át a könyvtáros hölgynek a kupac könyvet, amit kivettem a vizsgákra, és egy másik kupacot is leteszek, amit Cath kért meg, hogy hozzak el, erre az adománykönyvek felirat van írva, és amikor visszavételezi a könyveimet, odatolom ezt is. Minden évben szoktak ajándékkönyveket küldeni, csak most valami határidős izét csinál, és úgy néz ki az egész nappalink, mintha egy újabb háború zajlott volna le. Tegnap Jason volt a modell, ma én leszek, ha hazaérek. De nem tudom, hogy haza szeretnék-e érni.
Amit viszont igen, hogy muglimód utazunk Párizsig, vonattal ráadásul, szóval kelleni fog a könyv, amit olvashatok, így elindulok hátra az ifjúsági irodalom felé, mert romantikára vágyom, rengeteg romantikus sorra, ahol a szereplők teljesen egymásba szerelmesednek, és boldog véget írnak az írók. A felnőtteknél sokszor nagyon durva lezárást találnak ki. Itt böngészve random kapkodok le könyveket, melyeknek szimpatikus a borítója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Remélem - mondom, de a hangomban sejlő magabiztosság inkább azt mondja, pontosan így van. De amiket eddig láttam, azok között már volt kettő is, ami elsőre érdekesnek tűnt, ha a maradék három között is van egy, akkor valószínűleg nem lesz gond.
- Biztos vagyok benne, hogy van rejtélyesebb oldalad is - felelem vidám mosollyal, mert oké a ruhákat kikövetkeztethettem volna, de a kutyát például nem mondtam volna meg, ha nem szalad olyan kétségbeesetten felénk. Szóval nem minden van a homlokára írva, ahogy azt ő beállítja.
Szirával kapcsolatban elvicceli a dolgot, és ettől furcsa mód megkönnyebbülök. Az, hogy nem kell játszanom a vidám-szerelmes férfit, nagyon sokat dob a hangulatomon. Meg is lep, hogy ez ennyire felszabadító érzés. De azért próbálom rejtegetni még. Csak az arcomon lévő mosoly árulkodhat, de az eddig is ott volt, így még ez sem biztos.
- Nem vészes. Csak tíz év. A mugli orvosin még hátra van három év... Ott majd endokrinológiára specializálódom. - A hangom könnyed, bár tény és való, tíz év tanulás egy szakmáért nem kevés. Főleg hogy mellette a mugli orvosit is végzem. De kell, mert a mugli orvoslás - bocsi mágus világ - valamilyen szinten előrébb van. De nem untatom, inkább a boltja felől érdeklődöm ő pedig lelkesen mesél is. Hallani a hangján, és a mozdulataiból is egyértelmű, hogy tényleg élvezi, fontos neki és szenvedéllyel csinálja. Ettől pedig engem is jobban érdekel a téma.
- Oh, akkor vintage ruhákban utazol? - kérdezem, mert hallottam róla, hogy van most ilyen divat, hogy régebbi korok ruháiba öltöznek. Az én stílusomtól ez elég messze áll, én szeretem a modern darabokat, de másokon a régebbiek is jól mutatnak. Szeretem a régi fényképeket is, szóval biztos érdekes lehet.
- És csak női ruhák, vagy gyerek meg férfi is van? - érdeklődöm, mert ez nem egyértelmű az elbeszéléséből, aztán egy másik kérdést is felteszek - Milyen bűbájok?
Nem vagyok otthon az üzleti dolgokban. Eddig azt gondoltam csak betörést nehezítő, riasztó bűbájokat tesznek boltokra. De azokat én nem sorolom a "jópofába" inkább a szükségesbe. Ez tehát megint csak olyasmi, ami érdekesen hangzik.
A kutya pont ekkor dönt úgy hogy megtorpan. Megállok én is, és várakozva nézek előbb Cocora aztán Cinnára, hogy szerinte most mi van, és mit kéne tennem.