Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Félreértem őt. Ennek most kivételesen örülök. Mély levegőt szívok be és lassan kiszusszanva bólogatok. Oké, figyelek. Hallgatom. Rémült vonásaim rendeződni kezdenek, ahogy elmagyarázza, amennyire tudja. Mialatt fejteget, simogatom oldalát, mintegy támogatón, bíztatón, hogy folytassa csak. Mikor pedig megteszi, attól nem csak ő jön zavarba kissé. Hiszen, amint azt mondja, tovább ment volna a kezem, egy szemöldökösszevonás után rájövök, hova ment volna tovább. Erre egy fura kis, szusszanó nevetésféle szakad ki belőlem. Épp csak sóhajnyi. Aztán gyorsan figyelek inkább tovább. Mondjuk ettől nem lesz jobb. Mármint értitek, hogy értem. Hiszen megvallja, hogy talán akarta volna. Ó. Oké. Oké. Folytatódjanak a mély lélegzetek.
- Értem - bólogatok, elmosolyodva ismét, ahogy szavai közben is tettem olykor.
- Jól van - közlöm még pár féle képpen, hogy így már világos. Egyben még nagyon sok minden más is. Zavaros, meglepő, hízelgő, amit csak akartok. Azonban főleg olyasmi, amit ezen a kései órán, ilyen állapotban nehezen véleményezek vagy rakom el a megfelelő helyre magamba bárhogyan is. Viszont legalább már nem hiszem azt, amit az imént. Hogy akkor mit hiszek, arról fogalmam sincs. Majd talán lesz.
Viszont hiába tűnik úgy, hogy minden rendben van és könnyen vettem ezt a megállítást, és hiába érzem úgy én magam is, azért azt a nemrég hatalmas elánnal lerombolt falat most szépen, csöndben nekiállok visszaépítgetni a háttérben. Nem lesz olyan magas és masszív, mint volt, azonban kepeckedni kell, hogy átmássz rajta. Még szerencse, hogy a lány azzal sincs képben, hogy egyáltalán ledőlt ez a robosztus építmény, talán azzal se, hogy eddig ott volt, így észrevétlenül alapozódik meg bennem ismét. De ki tudja, meddig tart a lelkesedésem, hogy fent tartsam. Össze vagyok zavarodva, ám nem foglalkozom vele. Nem pusztán csak igyekszem nem foglalkozni, hanem tényleg nem teszem. Pedig lehet, hogy kéne. Talán egészségesebb lenne. Talán érteném, miért olyan szűk a torkom és miért éget a kézfejem ott, ahol megálljt kérően megfogott. Nem akarok törődni ezekkel. Én a barátnőmmel akarok törődni. Így is teszek.
Lehunyom a szemem, ahogy simogatni kezdi hátamat. Egész testemen végigfut a törődésének, kedvességének melengető érzése. Mint a bántalmazott kutyusok, amikor egy szerető, gondoskodó kéz ér hozzájuk végre. Végigsöpör rajtuk az, amit mindaddig szomjaztak, amit mindigis érdemeltek és amiből nincs, ami elég lenne. Nem vagyok balsorsú kutyus és ma már bőven kapok szeretetet ezerfelől, ám minden áldott alkalommal megrendülök attól, ha így érnek hozzám. Ha ilyen végtelen kedvesek velem. Átadom hát magam a simogatásnak, ráfekve addig könyökölt karomra, félig hasamra fordulva, fejem a párnára téve barátnőmé mellé, miközben kezem még mindig oldalán pihen. Szemem végig lehunyva marad és ettől, valamint a kényelmes ágytól, a nap sok izgalmától, legfőképpen pedig a testemet és lelkemet óvó simogatástól ólmos fáradtság nehezedik rám a maga édes súlyával.
- Lau, én el fogok aludni - lehelem, mintha már álmomban beszélnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csodálatos napunk van, ha azt az apró tényt nem vesszük, hogy már itt az ősz. Nekem nincs bajom az évszakkal, kifejezetten felüdítő tud lenni egy lenge szellő a hatalmas kánikulák után. Olyankor nagyon sok energiát emészt fel még az is, hogy az ember stílusos legyen, mert plusz bűbáj a hűtésre, meg hasonlók, nem nagyon éri meg a dolog.
De most remekül érzem magam, felöltözök, aztán felteszem Cocora az egyik elegáns nyakörvét, mire egy nagyon felsőbbrendű bundarázással felel nekem. Nem is értem, egy kutya hogy lehet ilyen sznob.
Minden a legnagyobb rendben is alakul, nagyon jókedvűen sétálgatunk, mikor egyszer csak valami ismeretlen illat csaphatja meg a kislány orrát. Először csak megtorpan, majd nagy szimatolásba is kezd, mielőtt nekilendülne, kitépve az ujjaim közül a pórázt. És csak szalad és szalad és szalad, ahogy az egy agárhoz illik, én meg ledermedve bámulok egy pillanatig, mielőtt utána szaladnék.
- Coco! Coco ide gyere! - szirénázom elég kétségbeesetten, de a nagy fehér még csak hátra se néz rám, csak üget tovább. - Fannika!
Semmi. Kész csőd vagyok, a kutya még csak meg sem rezzen a szólongatásomra, én meg csak sietek utána. Hát ilyen nincs!  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bogi nem rég kezdte újra a tanulmányait a Bagolykőn, de már hónapok óta nyüstöl, hogy lakást szeretne a faluban. Én pedig, nagy sokára ugyan, de belementem. Ugyanakkor ragaszkodtam hozzá, hogy én keresek neki, és nem akárhol. Na meg azt is hozzátettem, hogy munkát kell keresnie stb, hogy fenn tudja tartani az említett lakást. Nekem szerencsére most kicsit lazább a beosztásom, így a faluba hoppanáltam és úgy döntöttem szét nézek, vannak-e kiadó lakások a falu "jobbik" részében.
Az idő kellemes és bár már őszül, még süt a nap, így hiába lengedez egy kissé hűvös szél, mégsem fázom. Egyik utcából a másikba sétálok, a házakat vizslatom, elemezve melyik férne bele egy diák fizetésébe. Meg-megállok egy ház, társasház előtt, jegyzetet készítek magamnak. Éppen egy érdekesnek tűnő lakás címét írom fel, amikor egy fehérség szalad el mellettem és kis híján feldönt. Alig egy másodperccel később pedig már a kétségbeesett gazdi hangját is hallani vélem.
A kutya az előttem lévő ház kapujánál áll meg, és az is hamar egyértelművé válik, mi miatt szaladt. Egy hatalmas macska ül a kerítésen, elsőre maine coonnak tűnik, de az is lehet, hogy valami kneazle keverék. Mindenesetre a macs nem zavartatja magát, feláll, a hátát fordítja az ebnek és tovább indul a kerítésen egyensúlyozva.
Látva a futó gazdit, az ebhez sietek és bár nem ismerem, megragadom a nyakörvét.
- Nyugi, pajtás. Ez csak egy macska. Van belőlük millió - mondom miközben az állat mellé térdelek és a kezem az orra elé tartom, majd ha hagyja meg is simogatom. Aztán felpillantok és egy ismerős arcot vélek felismerni a felénk siető hölgyeményben.
- Nem tudtam, hogy kutyát tartasz - mondom, még mindig határozottan tartva Cocót, vagy Fannikát, mert nem teljesen értem, hogy mi a neve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az arc-váltása nem ment olyan jól, mint tervezte, pontosabban jobban ment, feltűnőbb volt a folyamat és a végeredmény emiatt kifejezetten felkavaró lehet. Mintha valakiben kattant volna egy kapcsoló, s egy másik személyiség lépett elő. Ezen még dolgoznia kell. Most igyekszik természetesen viselkedni, ami elég nehéz, mivel nagyon természetellenes ez az egész helyzet számára, ő meg nem a legjobb színész a világon. Ujjaival beleszánt a bozontjába, hátrafésülgeti a folyton homlokába bomló tincseket. Pótcselekvés, ami a lány figyelmét talán elvonja, az övét viszont egyáltalán. Figyeli a másik reakcióját, mint eddig, s így nem marad kétség sem benne, hogy igazat beszél. A lány habozása mögött gondolkodás és nem hazugság áll, válasza bizonytalan, de realisztikus. Ezt mondta az eladó is, bár ő kevésbé biztosan, amikor néhány órával ezelőtt kikérdezte őt is. Sok vásárló fordul meg nála. A levitás lányra is csak azért emlékszik, mert ügyetlen és szemmel szokta tartani, mielőtt a fél üzletet romba döntené. Arra sajnos nem tudott választ adni, hogy vásárolt-e akkor vagy sem, volt-e nála táska vagy sem. De azt határozottan állította, hogy a diák soha nem keveredne olyan körökbe. Jó emberismerő - hangzott az enyhén öntelt, de valószínűleg megalapozott kijelentés. Tanúnak azonban édeskevés ennyivel.
Felmerül benne újra az igazságszérum gondolata, mint annyiszor szokott, de tudja, hogy azzal törvényt is sértene, meg ki is rugatná magát. Semmi értelme nem lenne. Az egyetlen alkalmazható igazságszérum az empátiája.
- Hiszek neked - közli hirtelen, néhány pillanatnyi csend után. Nem most lett meggyőzve, csak épp eszébe jutott közölni ezt a lánnyal is. Ideje is volt. - De a véleményemet nem osztja mindenki.
Megdörzsöli a homlokát, ezúttal nem szándékos figyelemelterelés. Végighúzza a tenyerét fáradt arcán, aztán leengedi az asztalra.
- Jelenleg szállítónak hisznek, egy köztes embernek, fogaskeréknek egy sokkal nagyobb gépezetben.
Ha ő őszinte, talán a lány is jobban feloldódik, s ha feloldódik, talán valami használhatót is talál benne. Kell valami fogás ezen, hogy átfordíthassa az ügyet, elterelje a nyomozási vonalat a lányról a tényleges elkövetők irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Egyszerűen nem tudok elszakadni ettől az iskolától. Nyolc hosszú évet töltöttem diákként a kastély falai között, majd elmentem egyetemre és azt hittem lezártam magamban ezt a korszakot. Négy évig bírtam. Először csak néha jártam vissza, meglátogatni pár embert az itt maradtak közül, aztán jött a kviddics, amiről képtelen voltam lemondani. Utólag belegondolva mégis valamelyik profi csapatnál kellett volna kikötnöm, de tudtam én tizennyolc évesen, hogy ennyire hiányozni fog? Nem. Megelégszem az iskolai játékkal is. A kviddicsnél viszont nem álltunk meg, nemrég ugyanis felmerült a Levita házvezető-helyettesi pozíciója. Átgondoltam? Persze. Többször is. Kételkedtem magamban? Hogyne. Akartam ennyi felelősséget? Dehogy. Elfogadtam? Nyilván - és nem bántam meg.
Szerettem a kastélyt, a házat és a levitásokat is. Elvégre most is velük kviddicsezem, nyilván nem tudtam teljesen elszakadni tőlük. Először furcsa volt ugyan a teljesen új tagokból álló csapat, a régiek közül csak Kelemen – meg később Robi – maradt meg, de szerencsére gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Főleg Masával. Nagyon bírtam a csajt és most ráadásul anyja helyett anyja leszek. Tudok rá legalább vigyázni, mert nem akarom, hogy a meccsen történtek megismétlődjenek vele. Emellett valahogy összeszedett egy párbajt is, amiről megint csak fogalmam sincs, hogy alakult. Muszáj lassan elbeszélgetnem vele.
Az ablakok előtt sétálgatva várok JG-re és a következő éven gondolkozom, körülöttem a tanárok teszik dolgukat. Nem tanúsítok nekik nagy figyelmet, el vagyok foglalva a saját gondolataimmal, néha kipillantok az ablakon, meg köszönök az érkezőknek, de amúgy csak próbálok nem útban lenni. A mellém lépőre fel sem figyelnék először, de a nevem hallatára rögtön megtorpanok és meglepődve pillantok fel.
- Örvendek – egy halvány mosollyal nyújtok neki kezet és bár elsőre nem esik le, hogy a neve Henrik, motoszkálni kezd valami a fejemben. Ő lenne az a bizonyos Henrik? Masa Henrikje? Jézusom – meg amiatt is, amit épp mond. Az egyik levitás diák? Hisz el sem kezdődött még a tanév.
- Természetesen – végigpillantok az immár üres tanárin, az ajtó most csukódik az utolsó távozó után. Teszek pár lépést az ablak felé, aztán visszanézek a férfira. - Miről lenne szó? Pontosabban kiről? Ugye nem próbált meg senki beszökni az erdőbe? – még ki sem ejtem teljesen a szavakat, sápadni kezdek a gondolatra. Jól kezdjük az évet, de legalább tudjuk, hogy jó anyjuk leszek, ha már év elején szívrohamot akarok kapni, mert valaki odajön hozzám azzal, hogy beszéljünk az egyik gyerekről és rögtön a legrosszabbra gondolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szóval adott vagyok én, aki végre boldog, hogy nem kell izzadnia, meg Coco, ez a kis aljas, aki úgy dönt, ne igyál előre a medve bőrére. Eszeveszett rohanásba kezd, hogy minél távolabb kerüljön tőlem, én meg csak sietek utána, de lássuk be... nem vagyok egy agár alkat, bármennyire is szeretném.
Szóval csak futok utána, ő meg végül lecövekel egy ház előtt, közvetlenül valaki mellett, aki éppen nagyon nézelődik. Majd kiköpöm a tüdőmet, a magassarkúban hosszútávfutás első helyét megérdemelném, de mivel nem volt itt bizottság hogy szemügyre vegye, maradok én, meg Fannika.
- Kh... Kh... Köszönöm szépen - zihálom, miközben egy diadalmas mozdulattal eltörlöm az arcomról a patakokban ömlő izzadtságot. Szemrehányó pillantást vetek a fehérre, aki csak vissza néz rám, a maga flegmaságával, majd csóvál párat a farkán.
- Nem is tartottam. Szia... - mosolyodom el szélesen az ismerős arc láttán, majd felnyalábolom a földről Coco viharvert pórázát. Még szerencse, hogy nem akadt fenn semmiben, az már mindennek a teteje lett volna. Újabb mély levegő veszek, ismét megtörölve a homlokom. - Ez elég kínos... de megmentettél, hálás vagyok érte. Mit csinálsz te itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A kutya egészen megnyugszik, a macska meg eltűnik, mintha sosem járt volna arra. Az ebnek a fejét simogatom, miközben várom a futó gazdit. Amikor végre megérkezik, mosolyogva nézek fel rá, - Igazán nincs mit - s az első mondat után, ahogy a póráz után nyúl én is felállok, még egyszer megvakarászva a kutya buksiját.
- Oh, szóval új családtag? - pillantok rá a kutyára, és rá is kacsintok, bár nem tudom mennyit ért ebből az eb. - Szia! Szép nagyon. Mi a neve? - köszönök utólag is, és a kutya felől érdeklődöm. Persze én is kapok kérdést így arra is próbálok választ adni.
- Lakást keresek a faluban a húgomnak. Meg talán magamnak is... - fűzöm hozzá elgondolkodóan, de aztán megrázom a fejem. - Boginak. Azt mondja a kastély nem elég jó neki - megvonom a vállam. Persze értem én. Önállósodni akar, és szeretném támogatni, hiszem hogy jót tenne neki. - A környéket mérem fel. Felírtam a címeket, amiket hirdettek. - A jegyzetfüzetemre bökök, de aztán a farzsebembe dugom azt is.
- Segíthetek megsétáltatni? - kérdezek újra én, a kutyára pillantva. Most ugyan nyugodtnak látszik, de sosem lehet tudni, mikor támad újra kedve szaladgálni, s akkor talán jobb, ha én fogom a pórázt. Közben pedig beszélgethetünk is.
- Amúgy mi újság? Régen láttalak - toldok hozzá még egy kérdést, s ha beleegyezett a közös sétáltatásba, akkor átveszem a pórázt és elindulok arra, amerről jöttek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ugyan azt mondja, hogy nincs mit, meg még mosolyog is, de azért én kínosan érzem magam, Coco helyett is, aki látványosan jól érzi magát. Úgy csinál, mintha ez az egész meg sem történt volna. Jellemző. Nők.
- Így is mondhatjuk, igen - bólintok párat, mert bár én egyetértek az állítással, szerintem Tina most és azonnal szögezné le, hogy _ez csak egy kutya._ Nem feltétlenül ilyen szép szavakkal, attól függ, mennyire van éppen rossz passzában. - Coco. Mint Chanel, a divattervező.
Olivér múltkori, samponos megjegyzése után tisztább körnek tartom, ha most előre leszögezem, honnan is kapta a nagylány a nevét. Ő kicsit fel is pillant rám, megnyalja az orrát, majd tovább fürkészi a környéket.
- Nocsak, ideköltözöl? Azt hittem, hogy nem vonz annyira a falu - jegyzem meg, bár ez nem feltétlenül igaz. Mármint, nem mentünk végletekbe a beszélgetés során, hogy neki mik a jövőre való tervei, meg hol szeretne élni, de az emberek nagy része elvágyik innét, nem ide vissza.
- Persze, ha nincs semmi nagyon fontos dolgod... Ha van még címed, akár arra is sétálhatunk, nem indultunk konkrét helyre - bökök a kutyus felé, akin viszont látszik, hogy már menne. Nem tudom, hogy mi ütött belé, máskor fele ennyire sem szokott aktív lenni... Furcsa egy nő.
A kérdésére egy pillanatra elmélázok. Nem nagyon szoktam kiadni, hogy miért jöttem ide, ez marad is így, miközben átnyújtom neki a pórázt.
- Nem olyan rég költöztem ide, lett egy boltom, egy kutyám. Szalad az idő. A menyasszonyod? Ő nem jött? Ne haragudj, nem... vagyok túl jó a nevekkel. - Főleg mikor nem érdekelnek. A lánnyal nem igen találtuk meg anno a közös hangot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |éjjel a szobámban |o

Ez a pillanat is pályázhat a dobogóra ’az életem nem éppen legjobb döntései’ versenyben. Az hagyján, hogy én mennyire zavarba jövök, de ő is. Meglepő? Egyáltalán nem, az lett volna a csoda, ha nem így történik. Vagy meg se kellett volna szólalnom, vagy egyáltalán nem így és főleg nem ennyit kellett volna mondanom. Ez így egy kicsit sokkoló volt mindkettőnknek. Viszont legalább őszinte, teljesen őszinte. A kérdés már csak az, hogy ő ezt hogy rendezi el magában. Attól nem félek, hogy bármiféle úriembertelen módon reagálná le, inkább attól, hogy nem tudom … megriad? Az viszont nagyon nagyon jó, hogy nem érzi úgy, hogy ő tett valami olyat, amit nem kellett volna. Hiszen még mindig itt van, simogat. Olyan ez, mint amikor egy hirtelen padlófék után alapjáraton pörög tovább a motor. A kellemes duruzsolás megvan, mialatt a száguldás okozta adrenalin szép lassan eltávozik a szervezetből. El fog tartani egy darabig mire kimegy az összes.
Persze fogalmam sincs, hogy mi megy végre a felszín alatt benne, ahogy ő sem tudhatja azt, hogy ismét keletkezett egy nagy repedés az én védőfalamon. Már egész jól be lehet kukucskálni. Van még munka vele, hogy teljesen le legyen rombolva, de szépen lassan alakul az. Vagy gyorsan, már képtelen lennék megmondani, megjósolni.
Más ez a simogatás, mint a korábbiak, sokkal kifejezőbb. Eddig is kedvesen simogattam, de főként úgy, ahogy éppen akkor szüksége volt. Bátorítóan, megnyugtatóan ilyesmi, de most minden egyes mozdulatból áradnak felé a pozitív érzelmek. Szeretet, gyengédség, gondoskodás ez mind kivehető. El is mosolyodom, amikor kényelmesen elfekszik mellettem, nem kell sok ész ahhoz, hogy tudjam mi fog történni hamarosan. Az ujjaim alatt érzem az egyre jobban ellazuló izmokat és tudom, hogy nemsokára álomba is cirógatom őt. Szívemet melegség önti el, szemeimet pedig vékony könnyréteg lepi el. Bámulatosan jó érzés. Benito pedig megmozdul a lábamnál, bozontos farkával végigsimítva a vádlimon. Jaj, igen, figyelnem kellene, tényleg. Óvatosan ficeregni kezdek én is, jobban a barátom felé fordulva, már-már szinte az oldalamon fekszem.
- Aludj csak – súgom halkan a fülébe és egy alig érezhető puszit lehellek a szájára jó éjt puszi gyanánt. Visszahúzom a fejemet utána, szám egy gyengéd mosolyra húzódik és úgy figyelem őt tovább a hátát simogatva. Csak nézem, ahogy alszik …
Túl korán érkezik a reggel, és túl fényesen. De mégis örömmel fogadom, hiszen újra rám pislognak a meleg barnák. És bármennyire is nem akaródzik, mégis egyre inkább közelít a pillanat, amikor ki kell kászálódnunk az ágyból, el kell hagynunk a meghitt kis szobámat, hogy újra belevegyüljünk a külvilágba. Vegyes érzelmekkel búcsúzom a szülői háztól. Igen, búcsúzom, és ez nehezebb, mint hittem volna. A barátom támogató jelenléte azonban átsegít a nehezén, így a visszafele utunkon már megint a szokásos, vidám formámat tudom hozni és végig nevetgéljük a buszozással és vonatozással töltött hosszú perceket, órákat. Irány haza!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Büszkén kihúzom magam a tényre. Tudom, hogy a lányka csinos, ismerem én már a fajtáját, első a szépség, minden más csak részletkérdés. De cserébe tényleg nagyon szép lány, ha ember lenne, tuti befutott modellként meresztené a seggét Ibizán. Jóvilág.
- Meg tudom érteni. Bár elég békés itt - pillantok körbe, mert ha minden mást el is lehet ettől a helytől vitatni, azt, hogy nyugis, szinte már már ijesztően semminemtörténik hely lenne, azt nem. Jól választottam, legalábbis, szinte biztos vagyok benne, hogy Csenger nem keresne itt. Túlságosan is... falu.
- Fogalmam sincs hová lett mindenki, tényleg elég sok a kiadó hely. Gondolom elköltöztek valami melegebb vagy élettel telibb helyre - a messzeséget kémlelem pár pillanatig, de aztán csak elmosolyodva vonok egyet a vállamon. Nekem ez csak jó, olcsón találtam egy mesés szállást, ezt ki ne szeretné? Ettől még kicsit tényleg furcsa nekem Bálintot itt látni.
- Azt hiszem, nem okozok nagy meglepetést. Ruha - húzom el a szám, mielőtt elnevetném magam, majd kisimítok egy ráncot a felsőmön. Ha valamire tényleg mindig adtam, az a kinézetem, szerintem nem volt még olyan, hogy kitettem volna a lábamat a lakásból mondjuk köntösben.
- Oh, mondjuk akkor érthető. Nem mintha hiányolnám, de azt hiszem, hogy ezt illett megkérdezni - közlöm szórakozottan, majd tovább sétálok, egyik kezemet lazán zsebre vágva. - Jó rég nem láttalak, nem gondoltam volna, hogy majd pont ma futunk össze. Egyetemre jársz, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ha van egy személy, aki irdatlanul hiányzott az elmúlt pár évben, akkor az Masa. Találkoztunk persze a családi összejöveteleken és itt-ott, de most ismét egy hosszabb kihagyás után látom először és nagyon örülök, hogy itt van. Elnyújtom az ölelést amennyire csak engedi, aztán követem le a pályára. A két seprű látványára azonnal görcsbe rándul a gyomrom és félénken teszek ugyan feléjük egy lépést, nem érek hozzá egyikhez sem. Oly rég repültem már, egy másik életnek tűnik.
- Köszönöm – felelek halkan, mikor kijelenti, hogy egyelőre nem szállunk még fel. Szeretnék bízni benne, hogy nem lesz semmi bajom és esetleg talán a kviddics gondolatával is meg tudok birkózni, de nem tudok. Már semmilyen ígéretnek nem tudok hinni, semmiben nem tudok bízni.
A felém repülő labdára nem vagyok felkészülve, hiába követem Masa minden mozdulatát. Két kézzel sikerül csak elkapnom, de az legalább megvan. Nem esik ki a kezemből, de a levegőben száguldva így biztosan nem tudnám elkapni a kvaffot. Megszeppenve pillantok a mellemhez szorított labdára, aztán egy határozott mozdulattal visszadobom. Nem tartozom azok közé, akik méterekkel mellédobnak, de ismétlem, seprűn száguldozva biztosan más lenne a helyzet.
- Milyen poszton kéne játszanom? Gyakorlunk mindegyikre? – Masa példáját követve én is növelem a távolságot magunk között minden egyes dobással. Igyekszem pontosan dobni, egy kézzel és az elkapást hasonlóan csinálni. Jó szeretnék lenni, nem akarom, hogy Masa csalódjon bennem. - Egyébként melyik a legijesztőbb poszt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Legfeljebb akkor éreztem volna kifejezetten kellemetlennek az észrevehetetlenül rám tapadó, mégis szurkáló, bizsergető érzést keltő tekintetét, ha mondjuk kiesett volna a kezemből a szál, vagy nem gyúlt be volna a gyújtó.  Mire felpillantok, már nyoma sincs az előbb baljós árnyakat eregető eregető szempárnak, egyedül a tarkóm feszítő érzés marad utána. Magamban vállat vonva lépek tovább az eseten, hiszen most nem csináltam semmit, amiért a torkomnak eshetne.
- Akkor....? – kérdőn emelkedik meg szemöldököm, beleszívok a lustán parázsló szálba, majd oldalra fordítva fejem fújom ki a füstöt, mielőtt újra fókuszba venném arcát. Homlokom hosszában szelik át a ráncok, ahogy tovább hallgatom – végül nemlegesen ingatom meg fejem válaszát hallva. Nem, logikusan nézve sehogy sem összeköthető a kettő. Legfeljebb, talán, ha valamilyen kígyóféle lenne az alakja, aminek valóban köze van az alakhoz, de a krokodilja – ok, kajmán – és az én állataim között jóformán semmi közös nincs azon kívül, hogy hüllők, pikkelyesek, és hegyesek a fogaik.
- De hát az nem kígyó. – Gratulálok, erre egészen biztosan – sőt, a hozzáállása és a beszélgetés alapján határozottan – ő is rájött már. Beszívva alsó ajkam szusszanok fel, inkább slukkolok egyet, bokám tesz pár fel-le mozdulatot, ám abbahagyom, mielőtt még idegesítő rángatózás válna belőle. Félig leszegett állal követem végig az elkényelmesedő mozdulatát, ültömben kihúzva magam ejtem hátra fejem, aprót roppannak a csigolyák, végül előre ejtem vállaim.
- Tehát nem sikerült. – Bólintva fordítom le leginkább magamnak a körbemagyarázását. Szám széles mosolyra húzódik, valamiért -  segítek: az ismeretségünk eddigi fordulatai – úgy érzem, a sikertelenségre emlékeztetés nem vált majd ki belőle túl kedves reakciót. Nem mintha ezzel bármit is megelőzhetnék, de fontos a szándék. – És szerinted a mágia összekevert egy siklót egy krokodillal? ..... Kajmánnal. Ez azért elég nagy hiba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután a gyengélkedőn | az új tanév első napjaiban
Amennyire tökre szomorú, hogy vége ennek a varázslatos nyárnak, olyan üdítő megint a nyüzsgő kastélyban lenni, találkozni a sok kedves, ismerős arccal, rájuk köszönni, a szünet alatt nem igazán látott barátokkal újfent összejönni. Ott van Merse, akit máris elkísértem egy kis természetfotózásra meg különben is gyakran egymásra találunk szünetekben, na meg Annie, akivel tegnap bevetettük magunkat a faluba egy kis boltjárásra, beszerezni neki pár holmit. Sajnos Zsombiék még egyelőre nem jöhettek vissza a suliba, még mindig látogatom az ELMÉben, azonban elvileg egy pár hét múlva ismét itt lesznek. Alig várom! Rém izgatott vagyok.
Most viszont sajnos nem odakint kóborlok a birtokon, kellemes társaságban és nem a folyosón nevetek valami ökörségen, hanem a gyengélkedőn vagyok. Az egyik levitás leányzó odalép a nagyterem előtt az erről mit sem sejtő Lauhoz, sajnálkozó arccal.
- Jaj, hogy van Thomas? Ugye hamar rendbejön? - kérdezi bizakodóan, aztán persze hamar kiderül, hogy barátnőm nem igazán tudja, miről is van szó. - Ó, hát én csak láttam, ahogy betámogatja pár rellonos a parkból. Nem volt túl jó bőrben. Gondolom, a gyengélkedőre vitték. Nincs egy órája. Akkor még nem tudtak szólni neked, úgy tűnik... - vélekedik, bólogatva, mindenféle jót kíván és tanácsolja a navinés prefektának, hogy bátran keressen fel, a gyógyító úgyis megmondja, bejöhet-e hozzám vagy mi van. Meg próbálja kicsit nyugtatni is, hiszen a saját lábamon mentem, annyira vészes nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Borússá válik az arca a konkrét kijelentésre, merthát nem véletlenül fogalmazott másképpen. Nem tagadja le maga előtt sem, hogy az a próbálkozás teljes kudarc volt, de utólag visszatekintve teljesen érthető is, mi miért történt. Tőle is önteltség volt azt gondolni, hogy a különleges körülményei ellenére csak úgy minden mellékes felkészülés nélkül zökkenőmentesen fog menni a varázslat. Azt túlzás lenne mondani, hogy majdnem belehalt, de napokig a gyengélkedőn kezeltük utána és további hetekig megfigyelés alatt tartották. Sosem szép, mikor egy varázslóból nyers formájában csap ki a varázsereje - még csúnyább eset, ha még ellene is fordul. Mágiaelméleti szempontból logikus is volt az irány, elvégre saját magára ható mágiát próbált elvégezni.
- Nem. - A válasz irritáltan morgós, némi feszültség húzódik benne, a rövid szó is sokkal durvábban pattan, mint kellene. Tényleg nem a legkellemesebb ezt viccelődve felemlegetni, nem azért, mert a sérülések emlékét fogná fel jelentőségteljenek, inkább valóban csak a büszkeségét piszkálja. Bele is szív újra a szálba, mielőtt mást is találna mondani. Ábel túl jól szórakozik ezen.
- Nem lehetünk semmiben sem biztosak, ezek csak hipotézisek. Az animágia elmélete még mindig csak hipotézisekre alapul. - Az egyik térdére könyököl, miközben előre hajol, egyik kezével magyarázat közben apró, gesztikuláló mozdulatokat tesz. Nem feltűnő, nem színpadias, mégis ott van, pedig egyébként eddigi beszélgetéseik alapján nem volt túlzottan jellemző rá.
- Elméletileg a bájital mágikus vezetőként szolgál arra, hogy a varázslat feltérképezze a személyiségjegyeket. Mint a mugli diagnosztika esetében a kontrasztanyag. Az folyamatában végigvesz.. - vállat von - ki tudja milyen szempontokat, ezalatt felállít több lehetőséget is, mielőtt a tényleges formát meghatározná.
Ez persze csak egyetlen feltételezés a sok közül, valójában meglepően kevés egzakt elméleti tényt tudnak, majdhogynem kész csoda, hogy ezt iskolában engedik oktatni. Nem mintha neki különösebben baja lenne a kockázatokkal, hozzá tartozik.
- Ha ez csak részben is így van, lehet magyarázat. De nem hiszem, hogy ezt valaha megtudjuk. Ez az én verzióm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Azon kevés emberek táborát gyarapítom, akik várják a sulikezdést. Nem, nem amiatt mert úgy égnék a vágytól, hogy órákra járhassak, tanulhassak, házit írassak meg ilyesmi. Nem. Azért, hogy újra azok között lehessek, akiket szeretek. Na jó, azért az új tárgyaim is érdekelnek. Eddig azonban csak a már jól ismert órákon ültem, próbálva visszarázódni a megszokott kerékvágásba.
Mára szerencsére végeztem, nincsen több órám, és úgy döntök, hogy szerzek valami harapnivalót, meg talán némi olvasmányt is, aztán kimegyek a szabadba. De mindezek előtt, társaságot. A nagyterem felé veszem hát az irányt, hiszen ilyenkor elég sokan vannak ott, valakit majd elcsábítok egy kis piknikre a rétre. Éppen lépek be az ajtón, amikor hirtelen elém toppan egy kék lány. Mármint nem a bőre színe a kék, hanem a háza, na mindegy. Annyira váratlanul ér, hogy hirtelen a neve sem ugrik be. Azt tudom, hogy ismerem látásból, de ennél többet felidézni jelenleg esélyem sincs. Thomas? Hogyhogy hogy van?
- Rendbejön? Hogyhogy rendbe jön? – kérdezek vissza azonnal, hangosabban, mint terveztem. Ha valaki azt említi, hogy rendbe jön, akkor valami történt, valami baj van. Várom a folytatást, hogy mégis mit tud a lány, de szerintem egy csiga is gyorsabban jut el egyik helyről a másikra, mint ahogy ő beszél. Igen? Te csak láttad … mit láttál?
Idegesen toporgok, amíg sikerül kinyögnie, hogy rellonosok, park, gyengélkedő. Köszönöm, végre, valami infó.
- Ahha – közlöm a lánnyal, belevágva a szavaiba és már fordulok is sarkon, hogy a gyengélkedő felé szaladjak. Tudom, tilos futni a folyosókon. Hajrá, büntessenek meg érte, nem érdekel. Jeges borzongás árad szét az ereimben, és nem sokon múlik, hogy fellökjek egy szerencsétlen kis elsőst. Az utolsó pillanatban sikerül kikerülnöm, elnyökögve egy bocsit, és már ott se vagyok.
Hirtelen fékezek le a gyengélkedő előtt, azonnal be is kopogok az ajtón, hangosan, határozottan. Amíg várom, hogy kijöjjön a gyógyító, vagy kiszóljon, hogy bemehetek, addig előre görnyedek és a térdemre támaszkodva próbálok levegőhöz jutni. Türelmetlenül várom a boszit, komolyan ő is csiga volt előző életében, majd amint nyitja az ajtót meg se várom, hogy megszólaljon, már hadarom is, hogy miért vagyok itt, hogy kit keresek.
- Gyere be nyugodtan, odakísérlek - mondja kedvesen mosolyogva, én pedig lenyelem magamban a választ, hogy még jó, hogy. Engedelmesen követem inkább, amíg oda nem érünk a barátom ágyához.
- Szia - köszönök rá halkan továbbra is zihálva. Most jönne az, hogy megkérdezem, hogy van, meg mi történt. Csak legyen elég levegő a tüdőmben és meg is kérdezem, meg én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy pillanatig csak meredtem Robira, mint aki nem hisz a saját fülének. - Hogy mit csináltál? - kérdeztem meg, bár választ nem vártam. - Mégis hogy a fenébe jutott eszedbe ilyet csinálni? - vontam kérdőre, de mielőtt bármit szólhatott volna, már folytattam is. Igazából nem is volt olyan rossz stresszlevezetés ez az ordibálás dolog. Amióta nem laktam otthon, egyre kevesebbet gyakoroltam. - Mi lett volna, ha még ennél is rosszabbul ér véget? Hm? Abba belegondoltál? Mi lett volna az iskolával? A gyerekekkel, akik látták? Vagy akiket tanítasz? - soroltam, aztán halkan, elfúló hangon hozzátettem: - Mi lett volna velem?
Egy ideig csak néztem Várffyra, mint aki vár valamire. De aztán csak-csak a kiskutyaszemei győztek, és egy engedékeny sóhajtás kíséretében közelebb hajoltam hozzá. - Meg kell hogy mondjam, nem tudom mennyire érdemled meg - suttogtam egy milliméterrel az ajka előtt, hogy miközben mozgott a szám, súrolta az övét. Szabad kezemmel megfogtam a nyakát, és egy apró puszit nyomtam szája bal sarkába. Elmosolyodtam, de nem távolodtam. Tudtam, hogy kérni fog még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Merkov Szkilla
Délutáni órákban ✦ NesszaFit

Egy egész egyszerű, de szívből jövő mosoly ült ki az arcomra. Nem szokásom összetéveszteni embereket, sem hibázni, és amikor megtörténik, sosem találom a helyem. Ha gyerek lennék, simán megtenném, hogy szó nélkül sarkon fordulok és elrohanok. De a nő nem kezel idiótaként, szóval azt hiszem nincs okom a pánikra.
- Kiadó lakások vannak, érdemes megkérdezni a városházán. Ha nem sikerülne ma beköltözni, akkor meg ott van a Mátra csárda, én is ott szállok meg jelenleg. Vegánoknak nem a legtökéletesebb, de jobb, mint a semmi. Kényelmes ágyaik vannak - vontam meg a vállaim. A végére azért igyekeztem felhozni, mert amúgy tényleg klassz hely. Ha fent lenne a google-ön akkor négy csillagot kapna tőlem, az biztos.
- A munka pedig... - egy pillanatra elakadtam. Én tanárnak érkeztem ide, így a többi hirdetést nem figyeltem. - Az is biztos van. Nemrég nyílt a kaszinó, oda szerintem mindig keresnek embert - javasoltam, ahogy eszembe jutott. Nem olyan régen még a blogomra is írtam róla, miután körbejártam.
Egyelőre még nem éreztem szükségességét, hogy megkérdezzem, miért. Talán csak nem akartam még jobban ráhozni a frászt. Elvégre ez a nő nem egy egyetemista, mint akivel a múltkor is találkoztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Szerencsére nem nagy a választék ma itt a gyengélkedőn. Igazából egyedül vagyok a nagy, sok ágyas teremben, úgyhogy nem nehéz megtalálni engem. Meglátni inkább, mert paravánnal leválasztottak két oldalt, hogy ha valaki betoppanna, ne zavarja a javashölgyet az ellátásomban, meg hogy nyugiban legyek akkor is, mikor ő nincs itt. Beengedik a látogatót, mivel azonban takarásban vagyok, hiába pislogok el arra, ki jött. Csak üldögélek az ágyamon, fejemet fogva éppen. Viszont a lépéseket egyre közeldni hallom. Akkor nézek fel, amikor a fiatal gyógyító megjelenik a lánnyal és a gondjaira bíz. Biccent mindkettőnknek és magunkra hagy minket.
- Szia - köszönök vissza, egyből sugárzón elmosolyodva, ahogy meglátom a barátnőmet. Viszont pocsékul nézek ki. Cipőtlenül üldögélek az ágyon, fehér ingem piszkos és vérfoltos, szanaszét áll rajtam. Szintén koszos, navinés nyakkendőm az éjjeliszekrényen hever egy-két egyéb ingóságommal együtt. Hajam merő kóc, szám felrepedt, arcomat enyhe duzzadások és sebek borítják. Véres már nem vagyok, hiszen szépen letörölgettek kamillás vízzel. Testemet végig hasonló sérülések, zúzódások fedik, melyeket eltakarnak még rajtam lévő ruháim. Most akarták levetetni velem őket, hogy az első, felületi kezelés után behatóbban megvizsgálhassanak, elláthassanak. Hogy miért csak most? Eddig feküdten, pihentem, lehiggadtam, hiszen a javashölgy hamar átlátta, végzetes bajom nem esett.
Egyelőre ennyit vagyok képes mondani a pihegő Launak, aki láthatóan sietett hozzám. Mivel nem vagyok  tisztában vele, egyáltalán honnan értesült, hogy itt vagyok, vagy mit tud az egészről, nem is akarok neki állni itt mindenféle fölöslegeset rázúdítani. Meg amúgy se nagyon menne. Be vagyok lassulva a tompaságtól, amit a kapott nyugtató főzet okozott, hogy ne legyenek fájdalmaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Ó hát én most azt se venném észre, ha egy egész kviddics-csapat tolongana itt, úgy őszintén szólva. Tekintetemet le sem veszem az elfüggönyözött ágyról, ami felé haladunk. Azt, hogy mi minden suhan át az agyamon, hogy egyáltalán mi történhetett, meg milyen állapotban fogok rátalálni a fiúra, hát inkább hagyjuk. Tényleg, próbálok nem túlzottan elképzelni semmit sem.
Viszonzom a mosolyt, bár az enyém nem az igazi. Aggódok is, meg a futás se esett túl jól. Beszél, mosolyog, ül, ez jó jel. Akkor nem annyira nagyon súlyos a dolog. Alaposan végigmérem őt, bár igyekszem nem túl feltűnően, csupán konstatálom a tényállást, elraktározva az infókat. Így elsőre azt mondanám, hogy vagy összeverekedett valami bandával, vagy lebukdácsolt a suli legmagasabb részéről idáig. Utóbbi inkább rám vallana, amilyen ügyetlen vagyok, de ki azért nem zárom a dolgot. Vagy a fene se tudja, egy varázs-suliban annyi minden történhet az emberrel. Csak miért pont vele? Na, majd szépen kiderítem mi hogy volt, most egyelőre azonban az a legfontosabb, hogy nincs életveszélyben.
Hangosan fújom ki a levegőt és már mozdulok is: odasétálok hozzá és lassan leguggolok elé, hogy ne kelljen felfelé emelnie a fejét, ha rám szeretne nézni. Az ágyra nem merek leülni, nehogy a megmozduló matrac kellemetlenséget okozzon neki. Agyrázkódása nincs? Azt megnézték? Miért nem mond nekem senki semmit?
- Egy levitás lány mondta, hogy a parkból kísért be pár rellonos – halkan beszélek hozzá, és a szokásomtól eltérően nem hadarva. Nem támadom le rögtön azzal, hogy mondja el mi a fene történt. Először próbálom felmérni azt, hogy mennyire van tudatánál, mennyire fogja fel azt, amit mondok neki. Óvatosan fogom meg a kezét, picit meg is simítom.
- Elláttak már, vagy mondtak már valamit? – teszek fel végül mégis egy kérdést, fejemmel a függöny túloldala felé biccentve, amerre a javasasszony eltűnt. Ez a fontosabb, nem? Hogy kapott-e már valami kezelést, tudják-e hogy meddig kell itt maradnia vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Valóban ismeri Bogolyfalvát ez a fiatal nő itt velem szemben. A már szinte várost, ami mellesleg hatalmas fejlődésen ment keresztül azóta, hogy végzős mestertanoncként utoljára itt jártam. Figyelmesen végighallgatom az információkat, amikkel ellát. Van köztük pár nagyon és néhány kevéssé hasznos, de mindet igyekszem elmém homlokterében tartani és fel is használni, ha úgy adódik. - Köszönöm a segítséget - fejezem ki hálámat szűkszavúan, majd kezdem úgy érezni, hogy éhes vagyok és jól jönne a mai első kávémat meginni, hogy folytatni tudjam a napot. Erről egy vicces szöveg jut eszembe: - Mond, meghalnál kávé nélkül? - Én nem, de te lehet! Szóval ideje lesz bejuttatnom a koffein adagomat, mert a testem már dervis kerengőt jár az elvonási tünetektől meg a kialvatlanságtól. Ezért kezdek toporogni. Tudom, hogy nem vagyok valami udvarias, de a sok évnyi bujkálás nem kedvez a szociális interakcióknak. Ráadásul az alaptermészetem sem egy barátkozós fajta. Volt, hogy iskolásként inkább mentem le a konyhába nézni a sürgölődő manókat mint, hogy a háztársaimmal legyek a Rellonban és velük bandázzak. Ez a helyzet később kicsit megváltozott. Egész pontosan akkor, amikor beléptem a házak közti zenekarba. Az a figyelem és elismerés, amit ott kaptam megnyitott. Jók voltak a dalaink és szerettek bennünket. Saját és feldolgozott számokat egyaránt játszottunk és főleg metálban utaztunk, de volt klasszikus rock és pár pop meg komolyzenei crossover számunk is a repertoárban. Nem szabadna ennyire elkalandoznod! Feddem meg magam, majd a fiatal nőre pillantok. Halvány mosoly árnyéka suhan át ajkamon - Viszlát! - búcsúzom el megint csak nem bőbeszédűen, majd a nosztalgia, a koffein elvonás és az alváshiány triumvirátusával karöltve elindulok megalapozni sokadik, ám remélem utolsó, álca életemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Követem tekintetemmel a leguggoló lányt.
- Kell lennie itt egy széknek valahol - nézek köbe lendületesen, ami öreg hiba. Elfintorodom és nehezet szusszanva homlokomhoz kapok. Belenyilallt kicsit. Leengedem aztán kezem és megsimogatom az ő kezét, ami megfog engem, közben óvatosan bólogatok. Szóval hallotta valakitől, viszont csak azt, hogy bekísértek. Ahogy felmértem, az eseménynél magánál nem igazán voltak szemtanúk.
- Igen, nagyon kedvesek voltak - méltatom a segítségemre siető diáktársakat.
- Letisztogatták a sebeimet kicsit és kaptam egy nyugtató főzetet, miután megvizsgáltak. Feküdnöm kellett aztán, pihenni egy ideig. Nemsokára pedig le kell vetkőznöm, hogy jobban megnézhessen a gyógyító és kapok majd valami tiszta ruhát - pillantok le vérfoltos ingemre, megcsippentve ujjaimmal, kelletlen grimaszokat vágva. - Most készít még valami bájitalt nekem éppen - teszem hozzá, elsasolva a praván irányába, ahogy eszembe jut ez is. Továbbra is elég vontatottan beszélek, azonban próbálok olyan összeszedett lenni, amennyire csak tudok.
- Odaadnád a vizemet, kérlek? - pillantok az éjjeliszekrényen lévő pohár felé. Nem nyújtóznék, fészkelődnék most oda érte. Rondán felköhögök aztán, öklöm szám elé vonva, majd odakapva bordáimhoz, amikbe a főzet ellenére is belevillan a fájdalom. Közben akaratlanul rászorítok Lau kezére, nyöszörögve kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Tányuci

Szó nélkül, rezzenéstelen arccal hallgattam végig, ahogyan voltaképpen kiabálva vont kérdőre. Ezt egyedül csak tőle voltam hajlandó elviselni. Az érzelmei szóltak belőle, a idegeskedés, aggódás váltották ki belőle a feszültebb hangnemet. A férfi jobban teszi, ha ilyenkor csöndben marad. Tánya meg is enyhült hamarosan, megkaptam tőle a kért puszit. Nagyon jól esett, de még többet szerettem volna. Ép kezemmel megfogtam a karcsú derekát, és gyengéden magamhoz húztam.
- Kapok még? - a választ meg se várva most én kezdeményeztem, és egy hosszabb, érzéki csókot váltottunk. Ha nem a gyengélkedőn lettünk volna, biztos nem érem be ennyivel, de nem szerettem volna átlépni az illem diktálta határokat. Mégiscsak egy nyilvános helyen voltunk. Talán ha az ágy körüli függönyt behúznánk... De egyelőre elengedtem ezt a gondolatot. Meg kellett gyógyulnom, most ez volt a legfontosabb.
- Amúgy hallottam a jó hírt, hogy te leszel az átváltoztatástan tanár. Gratulálok! - nagyon örültem, hogy végre egy kompetens személy kerül egy nagyon fontos alaptárgy élére. A Bagolykő Mágustanodában folyó oktatás világszínvonalra történő emelése felé tettünk egy újabb lépést Tánya kinevezésével. Lelkiismeretesen, teljes odaadással fogja tanítani a diákokat, pontosan úgy, ahogyan én, ebben biztos voltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

- Jó nekem így is – hárítom el még a gondolatát is annak, hogy távolabb menjek tőle. Még ha csak annyi ideig is, hogy azt a nyamvadt széket előkerítsem. Nem kell, tényleg nem. Átsuhan a tekintetemen a felismerés, hogy bizony a fejével is gondok vannak, alaposan beüthette. Tessék, még egy ok arra, hogy egy tapodtat se mozduljak el innen.
Tehát nem ők tehetnek róla, hogy ilyen állapotban van a barátom, ez megnyugtató. Igaz, hogy még mindig a sötétségbe tapogatózok. Viszont úgy tűnik, hogy nem áll szándékában megosztani velem azt, hogy mi is történt. Sóhajtok egy nagyot, amit akár megkönnyebbültnek is lehet értelmezni a rellonosok figyelmessége miatt. De inkább a beletörődésemet akarja szimbolizálni. Legyen hát, nem faggatom erről.
- Értem, és azt nem mondta, hogy az mire kell – közlöm arrafelé nézve amerre ő elpillant. Milyen állapotban lehetett, ha ez a kinézete már valamelyest rendbe van rakva? Rámeredek az említett ingre, bár nem a vérfoltokat látom rajta. És nem is az jár a fejemben, hogy le fog vetkőzni. Bármennyire is fura, de nem. Arra gondolok, hogy ezek szerint több sérülése is van valószínűleg ha jobban meg akarják vizitálni. A beszédmódját a nyugtatónak tudom be, és ekkor tudatosul csak bennem ez a dolog. – Miért kellett nyugtató főzetet innod?
Gyorsan bólogatok a kérdését hallva, el is engedem az egyik kezét, hogy a pohárhoz nyúljak. Ám ahogy köhögni kezd, azonnal fordulok is vissza felé, az eddig gondosan palástolt aggodalom teljes erőből rám zúdul, arcvonásom és tekintetem tökéletesen tükrözik ezt. Csak azért fohászkodok, hogy ne legyen véres az ökle a köhögéstől, amit a szája elé tart. Az nagyon rossz lenne. Visszaszorítok én is, amennyire csak merek, majd egy gyors mozdulattal lekapom a vizespoharat a szekrényről és a szájához nyújtom azt. Még életemben nem ragadtam meg semmit se ilyen gyorsan, mint most ezt.
- Igyál egy picit – kérem teljesen feleslegesen, hiszen a köhögés előtt is azt akart. Mindegy, nehéz összeszedetten gondolkozni. Mondtam már, hogy aggódok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Nem tudom pontosan, mire kell a főzet meg hogy miféle.
- Gyorsítja a gyógyulást, azt hiszem - próbálom előkaparni az emlékeim közül, mit mondott pontosan a javashölgy, viszont szerintem direkt nem traktált túl sok mindennel. Igazából hálás is vagyok neki. Miután betámogattak ide, elég volt akkor egyelőre annyit tudnom, hogy ápol, jó kezekben vagyok.
- A fájdalmakra talán - folytatódik bizonytalan válaszaim sora. Köhögésem pedig ronda bár, vér nem jön vele. A nekem tartott pohárral együtt az azt nyújtó kezére is ráfogok, úgy kortyolok szépen, lassan. Igazából félek, hogy magamtól még elejteném, ha csak úgy átvenném a vizet.
- Köszönöm - engedem aztán le számtól, nyalogatva azt kicsit, majd hátradőlök, azonban el teljesen nem fekszem, hiszen az ágy fejrésze kellemesen meg van emelve. Félig heverek csupán, viszont így kinyújtózva mindjárt más, mint görnyedten ücsörögni. Nem tudom, miért csináltam eddig.
Hogy akarok-e beszélni arról, mi történt? Nem nagyon. Legalábbis odázom rendesen. Viszont nem akarom ezt tenni a lánnyal. Mármint, biztosan nagyon szeretné tudni, mi folyik itt. Hiába vagyok kába kissé a nyugtatótól meg egyáltalán a sajnálatos eset okozta megrázkódtatástól, akkor is látom, hogy aggódik. Hogy tanácstalan és tele van kérdéssel. Ugyanígy lennék én is.
- Megvertek - közlöm vele az egyszerű tényt, aztán nyelek egyet.
- Három srác. Vagyis főleg ketten, a harmadik pár átkot vetett be - kezdem mesélni elcsigázottan, csöndesen - Nekem sajnos le... leesett a pálcám valahova a földre - akadozok kicsit, azonban nem azért, mert baj erről beszélnem, csak éppen nem vagyok az összeszedettség mintaképe egyébként sem, most aztán főleg. - Meg az aikidóból se sok jutott eszembe - vigyorodok el keserűen és bele is nevetek kicsit szavaimba, amitől persze már kaphatok is egy nyögéssel megint a bordáimhoz. Jól hiszi Lau, mindenütt ugyanúgy festek, mint az arcomon, ha nem még csúnyábban.
Ami azt illeti, hiába mulatok inkább ezen, talán csak vígasztalom vele magamat, hiszen van bennem némi szégyen, amiért lefagytam és lényegében semmit nem voltam képes alkalmazni abból, amit bácsikám tanított nekem. Vagyis hát valójában megpróbáltam egy fogást, viszont szerintem az csak jobban felhergelte őket. Különben viszont nem is annyira az a zavaró, hogy erről tartsak beszámolót a barátnőmnek. Akármilyen borzalmas volt, nem pont az elnáspángolásom az, amit kelletlenül álltam neki taglalni, hanem az, hogy miért is történt. Tudom, el kell majd mondjam, viszont halogatom még, ameddig lehet, még ha az már nem is tart soká.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Már az első tétova válaszánál elhatározom, hogy amint tehetem elkapom azt a javasasszonyt és megkérdezem tőle mi is a helyzet pontosan. Nem volt hülyeség megkérdezni Thomast, legalább kiderül, hogy mennyire összeszedett meg minden. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy adhat-e nekem tájékoztatást úgy eleve. A mugliknál van az a szuper elv, hogy csak a hozzátartozók vagyis családtagok kaphatnak felvilágosítást egy beteg állapotáról. Nem hiszem, hogy ebbe a barátnő is beletartozna. Hogy itt mi a helyzet azt nem tudom, de egy próbát megér majd.
Még szerencse, hogy sok víz van a pohárban, na meg hogy hydromágus vagyok, ugyanis még soha nem próbáltam meg mást itatni. Akár a nyakába is önthettem volna az egészet, de így könnyű az egész. Ahogy ő kortyol le a vízből én úgy mozdítom feljebb a pohárban lévőt, hogy ne kelljen azt dönteni.
- Nagyon fáj így a nyugtató után is? – érkezik egy újabb kérdés, miután kényelmesen elhever az ágyon. Visszateszem a poharat a szekrényre, majd az ágy szélre ülök, már ha ülésnek lehet ezt nevezni egyáltalán. Mindegy, valamelyest az ágyon van a hátsó felem és nem csak úgy álldogálok meg minden. Nem, továbbra sem kell szék. Így közelebb tudok lenni hozzá. Óvatosan nyúlok az arca felé, hogy egy kósza tincset elsöpörjek az útból, vigyázva nehogy a sebeihez, duzzanataihoz érjek. Ezt is meg kell tudnom, hogy én mit tehetek majd. Ó és persze … mi? Megverték? Összeráncolom a szemöldökömet, ahogy hirtelen elönt a düh. Hárman egy ellen, az aztán fair, tényleg.
- Undorító, gusztustalan tetvek. Hárman – préselem ki magamból remegő hangon a szavakat. Mondanám, hogy pontosan ugyanígy kiakadnék, ha mást vertek volna így össze, de nem lenne egészen igaz. Ó ki lennék akadva, persze, csak éppen nem az lenne bennem, hogy hajtóvadászatot indítok és lefagyasztom a … hát öhm, királyi ékszereiket büntetésképpen. Meg még ki tudnék találni mást is. A bosszúhadjáratom tervezgetéséből az ismételt nyögés szakít ki, tekintetem azonnal tisztább lesz, és el is temetem magamban az egész képzelgésem. Fontosabb dolgom van nekem. A barátomnak szüksége van rám. – Ilyen helyzetben nehéz tisztán gondolkozni, és felidézni azt, hogy mit kellene tennie az embernek.
Próbálom vigasztalni, hiszen azt érzem benne, hogy ez elszomorítja. Emiatt is kezdte tanulni azt a harcművészetet. Biztos idővel majd rutinszerűen jönne neki a dolog, bár lehetséges, hogy előrébb mozdítaná a dolgokat ha nem csak a bácsikájával gyakorolja a fogásokat.
- És … csak szimplán olyan kedvük volt, vagy meg akartad őket büntetni és bepöccentek? – kérdezek rá végül az okra, világossá téve, hogy én mire gondolok, miért történhetett ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A reakciójából ítélve ő nem jött rá, hogy varázsló vagyok. Nem lehet ezért hibáztatni. Egy mugli ruhákat hordó, laptop előtt ücsörgő geek gyerek vagyok. Amíg nem kezdem lengetni a pálcámat vagy nem használom az elektromágiámat - ami néha még mindig előfordul, hogy elszabadul akaratom ellenére -, addig tényleg semmi jelét nem mutatom. Ezt tette velem a mugli társadalom. Meg a családom és a mugli munkahelyem is.
Amíg bepötyögi az újabb szöveget, addig felállok újabb kólát hozni. Kezdek hozzászokni az itteni változat ízéhez, bár azért néha még visszasírom azt a sziruposan édes amerikai-változatot. Itt sokkal több időbe és pénzbe fog kerülni tönkrevágni a fogaimat vele. Szomorú.
Közelebb hajolok a telefonjához, aztán gyors válaszírásba kezdek.

Már dezertáltam, most integrálódok vissza.
IT?
Nem akarom, hogy megossza velem a terveit, igazán nem érdekelnek a részletek, de ha egy másik helyi mágus akar programozásba kezdeni, akkor az azért eléggé vicces. Teljesen átérzem. Engem is csak a szükség hozott vissza, nem egy boldog jövő potenciálja. Olyan tévképzeteim nincsenek, sem itt, sem ott.