Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Meglepően udvarias jelenetnek lehet szem- és fültanúja bárki, aki erre jár és meghall minket beszélgetni. Nem mondom, hogy ez furcsa, de ritka. Mindenesetre. No, de nem nekem és… Thomasnak. Még mindig fájdalmas képet vágva, de barátságosan mosolyogva rázom meg a másik kezét. Nagyon óvatosan és nagyon finoman. Az igazat megvallva, nem is tudnám máshogyan, hiszen az én végtagjaim is sajognak, mint az állat. A kézfogás végeztével nem dőlök vissza, hanem inkább előre, és megpróbálom megmozdítani a lábamnak dőlt bicajt. Á! Esélyem sincsen. Semmi erő nincsen bennem. Dühös oroszlán módjára szusszanok egy hatalmasat, szinte látszik a levegőben a belőlem távozó levegő. Jól nézünk ki, mondhatom.
- Jövök neked egy táskával – szegezem mutatóujjamat a sebesültre. Vagy inkább elhunytra. Nem tudom innen megállapítani, hogy mennyire okoztam kárt. – Nagyon sz*r a helyzet? – kérdem végül fancsali képemet ismét Thomas felé fordítva. Tényleg nem akartam vele kiszúrni, teljesen véletlenül történt az egész. Eddig is őt figyelem, de amikor meghallom a „Figyelj csak…” megszólítást, szurikáta módjára húzom ki felsőtestem, amilyen azt mutatom ösztönszerűen, hogy minden figyelmem neki szentelem. Aztán visszaengedem magam a kényelmesebb ülőpozícióba, és megcsóválom a fejem.
- Eddig még… - nézek szét magam körül. – Sajnos nem – és ekkor jut el az agyamig, hogy milyen jelvényről lehet szó. S pont abban a pillanatban ejti ki Thomas is a száján a szót. Valóban! Thomas Middleton, Navine prefektus. Figyelek én. – De mindjárt megkeressük – nyögöm, ahogyan eltolom magam a földről, és akár egy pár hónapos bébi a nagyszoba szőnyegén, próbálgatom első lépéseimet. Arrébb lököm a bicajt, és megpróbálom bejáratni lábaimat. – Keressük meg együtt – széles, fogatlan vigyort engedek meg a másik felé, és kezemet is irányába nyújtom. – Fel tudsz állni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Összébb húzom magam, nehogy véletlenül is valaki meglásson a könyvtár e részén. Az nem titok, hogy szeretek olvasni – hála húgom folyamatos könyváradatának -, azonban azt igazán nem szeretném az emberek orrára kötni, hogy jelenleg mit találok érdekesnek. Nehéz kimondanom, de… beleszerettem a romantikus irodalomba. Oké, nevess csak amennyit akarsz, de ez az igazság. Van valami abban, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz ezekben az olvasmányokban. Valami sokkal több, mint amit a mi világunk adhat nekünk. Igaz, ártatlan szeretet. Nincs szó bennük kihasználásról, sem fájdalmas elválásról, minden olyan idilli és békés. Pont olyan, amilyenben nekem még sosem volt részem. Szerelmes már én is voltam, ám az cseppet sem adott vissza olyan érzéseket, amelyeket ettől a zsánertől kapok. Louissal való kapcsolatom heves és fájdalmas volt. Folyton veszekedtünk, aztán meg egy jó kiadós lepedőakrobatikával kibékültünk, de visszagondolva már úgy érzem, igazi, mindent átvészelő szerelem sosem volt közöttünk. Lehet a korkülönbség teszi, nem tudom. Annyi viszont biztos, hogy ő már tovább lépett rajtam. Játszom a nagyfiút, mintha nem fájna, hogy talált valaki mást, de belülről haldoklom a tudattól, hogy már nem én foglalom el az űrt a szívében. Főleg az fáj, hogy ő boldog, míg én szenvedek saját magamtól és az okozott hülyeségeimtől. Már pénzem sincs, a fél iskola utál, ráadásul az a nagy álom, amit dédelgettem sem válik majd valóra sosem.
Keserédesen elmosolyodom, majd visszateszem a kezemben tartott könyvet a polcra. Fogalmam sincs, mi volt a tartalma, nem arra koncentráltam. Zsebre dugom a kezem, majd kiveszek egy mentolos édességet és bekapom. Útnak indulnék, ám ekkor nekihátrálok valakinek, aki nagy puffanással fejeli le a könyvespolcot.
- Nem tudsz figyelni? – Fakadok ki, de rögtön visszább is veszem, amint meglátom, hogy sajnos egy hölgyet sikerült elgázolnom. Nagyot sóhajtok, amolyan  nem_tudom_hogy_mit_csináljak-fajtát, majd kihúzom talárom zsebéből egyik kezem és a lány felé nyújtom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Újabb mentolos édesség kerül számba, ahogy a lány magyarázatát hallgatom arról, miszerint én nem is kérdeztem az ő nevét, így nincs jogom felette bíráskodni, amiért nem mondta el. Jogos-jogos, azonban a gátszakasztó tény itt az, hogy engem kicseszettül nem is érdekelt az ő megszólítása. Nő, buta, levitás, nekem ennyi információ róla bőven elég. Megvonom a vállam, hisz nem is fogom elmondani neki a nevemet. Egye csak az oldalát a kíváncsiság, amúgy meg szerintem szereztem már annyi hírnevet az iskolában, hogy legalább minden harmadik ember tudja a nevem. Valószínűleg miután ő is visszament a szobájába, majd elmeséli milyen bunkó, hosszú szőke hajú fiúval találkozott, lesz olyan a társai közül, aki meg fogja neki mondani, hogy bizony az a srác nem más, mint Theon Delacroix, a francia ficsúr. Mert igen, ez lennék én. Nem mondom, hogy a legjobb így ismeretséget szerezni egy több százas populációjú helyen, de na. Ha így adódott, akkor ezt kell szeretni.
Hátrább lépek, kitárom karjaimat, majd gyónok egyet a lánynak. Igen, megcsókoltam Moon Jang Geumot és ráadásul nem is volt rossz. Jó öreg meg minden és az öccse még mindig finomabb, mint ő, de akkor is. Csak elkönyvelhetem ezt egy aprócska győzelemnek. Főleg, hogy még büntetőt sem kaptam utána. Az egy dolog, hogy életem végéig bujkálnom kell, de ha ez az ára, akkor vállalom.
- Bizony-bizony! Ráadásul nagy jó is volt – adom még a másik alá a lovat, miközben megnyalom alsó ajkamat. Szemeimből a büszkeség lángja sugárzik, amit most a lány is láthat, ahogy íriszeit az enyémbe fúrja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Olyan rég járt Bogolyfalván, hogy már meg sem ismeri a helyet. Persze az iskolában töltött évei nem múltak el nyomtalanul, csak akkoriban a falu állt egy fő és két kis utcából, mostanra meg már társaslakások és -házak vannak, megannyi üzlet, már szinte városkának mondható. Éppen ezért úgy dönt, nem lesz rest feltérképezni a megváltozott viszonyokat, úgyhogy egyszerűen felcsapja fejére a fejhallgatóját és csatlakoztatja telefonjához. Szerencsére, bár a készülék új, megbűvöltette, így a spotify hasít rajta, mintha muszáj volna. Irdatlan hangerőn üvölt fülében az Alvin és a mókusok Rendet a fejekben című száma, ő pedig ritmusosan lépked és rázza rá a fejét. Milyen rég is volt, hogy ennyire szabadon közlekedett! Kezeit bőrdzsekijének zsebébe mélyeszti és kedélyes hangulatban rója az utcákat, néhány bolt előtt meg-megáll, sőt egy helyre még be is megy.
Ahogy halad előre, végül a Boglyas téren köt ki, ahol, bár hallani nem hallja, egy barna hajú srác hegedül. Ismerősnek tűnik, mintha már látta volna a kastélyba érkezése óta... Kicsit lassít léptein és a dal végére ér oda, fejéről könnyedén húzza le a fejhallgatót, ami így most nyakában pihen. A zene persze tovább üvölt, de ezúttal a The Grenma Nincsen minden rendben-je. Hiába, igazi punk rocker a csaj. Tisztes távolságból figyeli, ahogy az összegyűltek oszlani kezdenek, majd Theon kissé meggyötörten huppan le a szökőkút szélére. Valamit tehetne érte.
Végül lazán odasétál és nem sokkal előtte megáll, zsebéből kiszed pár galleont és ügyelve, hogy hangosan koppanjon a kalapban a többi érmén, beledobja őket. Ha eddig nem, ezzel talán sikerül magára vonnia háztársának figyelmét. - Azért annyira nem volt rossz, hogy magadba roskadj - elmosolyodik, de egyelőre nem nagyon tesz semmit. Az látható, hogy az előadás nem aratott osztatlan sikert, már a kalapban nyugvó összeg alapján, sőt, igazából méltatlanul keveset kapott. Úgy tűnik, a válság ide is elért, vagy az emberek csak fukarabbak, mint voltak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bár nem kerüli el a figyelmem a kissé feljebb ívelő szemöldök, mégsem tulajdonítok neki nagyobb figyelmet a kelleténél. Tizedmásodperc alatt fogalmazódnak meg bennem kérdések, és lehet hallgatom kéne rájuk, elgondolkodni a szemöldök emelkedés miértjén, de nem ezért vagyok itt. Ha problémája van ezzel, ha nincs, akkor is eljött, és nekem ennyi bőven elég ahhoz, hogy hálás legyek neki.
Kézfogása kellően határozott, épp olyan amilyennek képzeltem, és ami pontosan illik ehhez a kisugárzáshoz. A formalitások végeztével, és az engedélyt követően könnyedén huppanok le a székre. Táskámat jobb oldalamon elhelyezkedő székre helyezem, mivel női táskát, sőt, semmilyen táskát nem teszünk a földre. Szoknyámat kényelmesen, nem kapkodva, mintha a világ minden ideje az enyém lenne igazgatom meg lábamon, majd felkönyökölve az asztalra, állaimat összekulcsolt kezeimre helyezvén tekintek a férfira.
- Természetesen - biccentek egy aprót. - És ha kérhetem, tegezzen - egy féloldalas mosolyt küldök felé. Rendben, nem vagyok mai csirke, de a magázódástól a falnak tudnék menni néha, viszont vannak esetek, amikor úgy érzem megköveteli az illető, hogy magázzam. Ilyen például Henrik. Henriket szerintem soha az életembe nem fogom magázni, mert valamiért úgy érzem nem tehetném meg. Az előttem ülő férfi az én szemszögemből teljesen más kategóriába tartozik, és ha ő még tegezhet engem, az még nem jelenti, hogy én is tegezhetem őt. Ez nem mindig oda-vissza dolog.
- A kaszinó iránt érdeklődnék leginkább - ujjaimat széthúzva nyúlok hevesen dobogó szívvel a felém tolt itallapért, amit rögtön ki is nyitok, és ide-oda járó tekintetemmel keresem meg a megfelelő kávét, ami most kell nekem. - Köszönöm - lágy mozdulattal, szinte alig mozdulva csukom vissza az itallapot, hogy az asztal szélére helyezzem azt, majd pilláimat ismét Eugénra emelem.
- Tehát a kaszinó - áldom a jó eget, hogy a táskám még otthon meg lett bűvölve, így a penna tud dolgozni a táskán belül is, én pedig minden figyelmemet az előttem ülő férfinek szentelhetem. - Szeretném a legelején kezdeni, ha nem bánja. Hogy jött a kaszinó ötlete?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A lehető legrövidebben fogom meg a férfi felém nyújtott jobbját. A testi kontaktusokat ahogy csak tudom kerülöm, mert rossz emlékeket ébresztenek bennem. Valahol a tudatalattimban még mindig él Károly ütéseinek emléke ennyi év után is, és nem igazán tudom kezelni a helyzetet. Zavartan húzom vissza a kezemet, majd leülök oda, ahová mutatja. A kanapé kellemes, a polgármester tekintete már kevésbé. Végigmér, szinte vesébe látóan. Vajon felismert valahogyan? Ilyen hamar eljutott volna ideáig a hírem? Ennyi besúgója és kapcsolata lenne? Nem! Az nem lehet! Csak pánikolok! Meg kell nyugodnom! Szükségem van erre az állásra. Alig észrevehetően felsóhajtok. Ekkor teszi fel az első szokásos rutinkérdést. A bujkálással töltött évek alatt megtanultam, hogy a magamról mesélt hazugságoknak a valóságon kell alapulnia, különben nehezen azonosulok velük. Emellett annak, aki - hiába csak kényszerből, de - hazudik annak jó memóriára van szüksége. - A nevem Merkov Szkilla, huszonnyolc éves vagyok. Nemrég érkeztem a városba. Végzettségemet tekintve F.B.O oklevéllel rendelkezem, amit vendéglátás-kommunikáció szakirányon szereztem meg. Ez előtt dolgoztam már hasonló pozícióban és úgy gondolom képes lennék itt is ellátni egy titkárnő feladatkörét. - fejezem be bemutatkozásomat, aminek jó része valós információkon alapszik, de épp csak annyin, amitől hiteles maradok. Izgalmam még mindig bukfencezésre készteti a gyomrom, de igyekszem higgadtnak és magabiztosnak látszani. Szkilla vagyok, aki ilyen. Nem fél, nem aggódik, csak teszi amit helyesnek érez. Ujjaimat egymásba fonva nyugtatom kezeimet ölemben. Mellettem a táskám, benne egy kézzel írt önéletrajzzal és azokkal a néhány napos iratokkal, amiket beszereztem, hogy bizonyíthassam létezésemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Annyira bájos. Hirtelen ez a szó ugrik be róla, hogy olyan kedvesen ártatlan és édes, hogy bátran kijelenthetem, ilyen női egyeddel itt időtlen idők óta nem volt dolgom. Már éppen azon kezdtem gondolkozni, hogy ezek a lányok elvesztek, vagy éppenséggel ki vannak tiltva Bogolyfalváról, amikor hirtelen megjelenik ő. Vajon csak rendszerhiba, és nem vették észre, hogy ő egy kedves és őszintén ártatlan hölgy, vagy éppen körözés alatt áll? Talán szólnom kellene neki, hogy bújjon el, nehogy átformálják, és tapadós döggé váljon. Nem hiszem, hogy csak álca lenne, amit mutat, ennyire nem lehet ez természetes valami, ami nem igaz.
- Nem foglak bántani, ne félj tőlem.
Hogy is lennék képes bántani? Nem mintha alapból szándékomba állna bárkit is bántani, szó sincs erről, de abban egészen biztos vagyok, hogy ő lenne az utolsók egyike a földön, akit mégis bántanék, ha úgy alakul. Hogy érezze, tényleg ártatlan vagyok, a levegőt segítégül hívva simítom meg az orcáját csak egy pillanatig, nem akarok illetlennek tűnni.
- Jól állnak a színei.
Teszem még hozzá kedvesen, mielőtt ellépnék mellette, hogy megkönnyebbüljön, tényleg nem vagyok valami furcsa szatír, de egy pillanattal később vissza is fordulok hozzá. Ismerős, mintha láttam volna már valahol. Nem élőben, inkább nyomtatásban. Nem is ő, hanem ami belőle fakad, az őt körülvevő nyugodt és mégis borzongató aura az, ami olyannyira ismerős. Talán csak bolond vagyok.
- Neked adom az összeset.
Jelentem ki határozottan, vissza lépve, felé nyújtva a csokrot. Ő az első, aki úgy illetődik meg, hogy az bennem is nyomot hagy, így ha elfogadja, csak boldoggá tesz, viszont azt hiszem jobb lenne, ha ezek után inkább mennék, mert semmi kedvem megdönteni az előbbi elméletet, mely szerint én egy rendes fiú vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kedvesség sohasem kifizetődő, ezt már meg kellett volna tanulnia. A köszönetnyilvánítás annyira nem hatja meg, de a következő mondattól a hideg végigfut a hátán. Szépségem. Pfuj. Mielőtt azonban elfintorodna, természetesen végigjátssza magában a miérteket. Nyilván le akarják venni a lábáról, úgyis van pénze, dobhatna még a kalapba. Igen, ez mondjuk a tér túl felén ácsorgó, szőke, kék szemű, kicsit butácska leányzónál tök működőképes. Ha Gerdának is annyi agysejtje lenne, minden bizonnyal nem lenne gondja ezzel a verzióval, csak sajnos neki több jutott. Megint rá kell jönnie, hogy rossz sorban ácsorgott az osztogatásnál.
- Nyűgözz le - felvonja fél szemöldökét és lazán ácsorog, várva, mi fog következni ezután. Elő a hegedű, már épp várná, hogy rittyent valami klasszikust a srác, mikor látja, hogy egy pillanatra lefagy. Pár pillanatig értetlenül pislog, majd leesik, hogy a fejhallgatójából továbbra is maximum hangerőn üvölt a zene. Hoppá. Ezek után már egyáltalán nincs kedve lehalkítani. Annyira megszokta, hogy szól valami, egyszerűen észre sem vette, hogy nem kapcsolta ki. Természetes hangok füleinek.
- Mint a kád széle - bólint és elmosolyodik, a kérdésre pedig rögtön nyitná a száját, ekkor viszont Theon óriási hibát követ el. A szépségem még elment, tegyük fel, hogy egyik fülén be, másikon ki. De az, hogy a személyes terébe tolakodik, szinte egyből kiveri Gerdánál a biztosítékot. Bevillan egy kép, ahogy Boldizsár lendíti a kezét, hogy megüsse őt. Ugyan csak pillanat töredéke az egész, a nő szemei kitágulnak és automatikusan lép el olyan gyorsasággal, ami már szinte ijesztő. - Nem - olyan határozottan csendül hangja, mely már szinte fenyegetőbe csap át. Valószínűleg háztársa könnyedén leveheti, hogy a tiltakozás mire vonatkozott, elvégre a rellonos reakciója egyértelműen válasz Theon közeledésére. - Játszhatsz, de a helyedről - szemeivel a szökőkút felé pillant, jelezve, hogy a helye ott van. Legalábbis Gerda idealista világában a srácnak semmi keresnivalója nincs a magánszférájában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bántani? Félni tőle? Mégis... szemeim kikerekednek, ahogy eljut a tudatomig a probléma forrása, és csak meredten nézek az előttem állóra. Én nem félek tőle, elképzelni sem tudnám, hogy bántani szeretne, amikor rózsát osztogat a nőknek a tér közepén. Mégis a viselkedésem vezetett minket idáig, így valahogy illene korrigálnom ezt. Igen, illene, ám hogyan? Ilyen helyzetben örülök, ha levegőt nem felejtek el venni, nem hogy még neki álljak magyarázni, nem félek tőled, csak ilyen vagyok, és zavarba hoztál, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel.
- Én... én nem félek - harapom be alsó ajkamat mondatom végére, hogy pilláim ismét a macskakőnek a különleges mintázatát fürkésszék. Semmi extra amúgy, egyszerű, fekete, csúszós macskakő. Olyan, amin télen kitöröd a nyakadat. - Csak, öm... nem szoktam hozzá ehhez - mélyet lélegzem, majd pár másodperc múlva rezzenek össze, ahogy megérzem egy lágy szellő érintését arcomon. Reflexszerűen nyúlok oda, meglepődött és zavart tekintetemet a férfira emelem. Ezt mégis hogyan? Hiszen meg sem mozdult, nem csinált semmit, nem mormolt semmilyen bűbájt, de én biztos, hogy éreztem valamit az arcomon, amit ő idézett elő.
- Köszönöm - ajkaim kissé elnyílva maradnak a szó végére, mert még most sem tudom mi történt az előbb. Valami vagy valaki hozzám ért, de a férfi nem moccant, és én totálisan nem értem, hogy most mégis mi történik. Oké, mit szoktam érteni, ami ilyen vagy ehhez hasonló szituáció, de értitek, nem? Elmegy mellettem, illata megcsapja az orromat, és ahogy meglátom arcának profilját egy furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha láttam volna már őt valahol. Valamikor. Ez elég tág, de mégis, olyan ismerős... hirtelen fordul vissza én pedig gyorsan lesütöm pillantásomat, nehogy azt higgye, hogy bámultam. Ez történt, de akkor sem kell hinni, nemhogy még tudnia!
- Ó - szorítok rá az egy szál rózsára kezemben. - Ez igazán kedves tőled, de nem szükséges ám - mosolyodom el lágyan. - Biztos van valaki, akinek szívesebben adnád - fejemet oldalra biccentve mosolygok tovább, mert bár a gesztus komolyan nagyon kedves, de nem hiszem, hogy ezt a rengeteg rózsát rám kellene pazarolni. Szinte biztos vagyok abban, hogy van valaki az életében, mert amikor... hm. Mikor is? Szemeim összeszűkülnek, alsó ajkamat beharapom, majd egy mély lélegzetvétel után szólalok csak meg.
- Ne haragudj - lépek hozzá közelebb egy lépéssel. - De nem találkoztunk mi már valahol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Igen, miatta aggódok. És nem csupán azért, hogy fizikailag mit okozott neki ez az incidens. Minden mással úgy vagyok, mintha egy strucc lennék, homokba dugott fejjel. Nem foglalkozom vele, most nem. Talán később se. Most minden figyelmemet őrá akarom fordítani, százszázalékosan itt lenni mellette. De hát persze, hogy megjelenik a gyógyító és itt kell hagynom. Mint a kártyavár omlik össze a nyugalmam, amint egyedül maradok. De össze kell szednem magam, hiszen nemsokára úgyis mehetek vissza hozzá, nem igaz? Minden rendben van.
Szerencsére az egész hadművelet nem tart túl sokáig, bár nekem minden perc csigalassúsággal telik, de hamarosan már újra ott állok az ágynál, engedélyre várva. Megkapom azt, és már ülök is vissza az ágy szélére. Tekintetemet alaposan végigfuttatom az immáron teljesen ellátott barátomon, megfigyelve mindent. Fájdalmas kis fintort vágok, ahogy pillantásom az eddig elfedett sebekre téved és hirtelen nagyon hálás leszek azért a takaróért, meg a tiszta ruháért, ami fedi őt. Csupán nehezen tudom elszakítani a tekintetemet a vállától, hogy újra a szemébe nézzek. Közben próbálom leküzdeni a vágyat, hogy mellé feküdjek, átkaroljam vigasztalóan és apró puszikat hintsek a zúzódásaira. Valószínűleg páros lábbal penderítenének ki innen, ha megtenném. És félő, hogy fájdalmat okoznék Thomasnak. Azt viszont nem szeretnék.
- Hát ez szuper, akkor hamar felépülsz! És ezek szerint haza is mehetsz majd – bólogatok mosolyogva a szavaira, ügyesen kikerülve a bizonytalanságot sugárzóakat. Mint például az elvileg, meg az alig. Látom rajta, hogy már javában fejtegeti ki a hatását az a nyugtatószer, csupán percek kérdése lehet, mire elnyomja az álom. Így elfojtom magamban a feltörni készülő kérdésemet: mi az hogy nagyrészt? Ezek szerint van olyan sérülése, ami nem felületi? Ismét összeszorul a gyomrom az aggodalomtól, de csak nézem őt mosolyogva. Kezemmel az övé után nyúlok, és finoman simogatni kezdem azt. Figyelem, ahogy egyre közelebb sodródik az álmok világa felé, majd egy utolsót még simítok a kezén mielőtt elengedném. Alig hallhatóan elsuttogom ígéretem, miszerint visszajövök, itt leszek miután felébred. Óvatosan felemelkedem az ágyról, és elindulok megkeresni a gyógyítót.
- Bocsánat, de nem … nem maradhatnék esetleg? Ha itt zavarok, akkor megvárom a folyosón amíg felébred, nekem az is jó. Csak … - suttogom el a boszorkánynak kérdésemet. Eszem ágában sincs messzire menni. Ha tehetném akkor ott üldögélnék az ágya mellett a széken, de nyilván ez nem megoldható. Végül kiegyezzünk a hölggyel, hogy inkább a folyosón téblábolok, és majd jön szólni, amikor Thomas felébred. Megköszönöm, és már lépek is ki az ajtón. Egy ideig fel-alá járkálok a folyosón, csak hogy levezessem a felesleges energiáimat, fejemben valami ezeréves mugli verset pörgetek át újra és újra, hogy ne gondolkozzak. Majd megunva ezeket egyszerűen leülök az ajtóval szemben a földre, tekintetemet le sem véve róla.
Ki tudja mennyi idő után végre kinyílik és megjelenik a gyógyító. Végre!
- Minden rendben van? – szegezem neki a kérdést azonnal miközben feltápászkodok a földről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Anya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Tányuci

Kijelentette, hogy fantasztikus vagyok. - Tudom. - nem mondtam ki, de reflexből egyből erre gondoltam. Sokkal többet ért számomra Tánya dicsérete, mint bárki másé, ezt bizonyította, hogy szóban nem kontráztam rá önfényezéssel.
- Akárcsak te. - szólaltam meg végül, és ezt most tényleg őszintén mondtam.
Örültem, hogy elfogadja a kulcsot. Lehet, hogy csak jelképes volt ez az egész, mert a gyakorlatban már amúgy is sok időt töltöttünk együtt a lakosztályomban, pardon, lakosztályunkban, de számomra a szimbolikus lépések is hatalmas jelentőséggel bírtak.
- Nagyon szeretném, ha itt maradnál. - ismét közelebb húztam magamhoz, jelezve, hogy nem fogom elereszteni, ha már így felajánlkozott.
- Elhúzzuk a függönyt? - kérdeztem meg sokat mondó, ha érted, mire gondolok típusú mosollyal. El is húztuk a függönyt. Az én Tányucim csak elérte, hogy megfeledkezzek a fájós kezemről, teljesen feldobott, hogy velem tölti az éjszakát. VÉGE.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Mi a manó?
Én

Tök jóban vagyok az eladóval. Ez igazából még kicsit meglepő is, ha azt nézzük hány árújukat tettem már tönkre - becsületemre legyen mondva mindet megjavítottam vagy kifizettem. Odáig viszont még nem jutottunk el, hogy meghitelezze nekem az apróságokat, így nem is próbálkoztam ezzel amikor rájöttem, hogy a pénzem a táskámban maradt. Cseverészni is szoktunk, orrfújós időszakjaimban mindig megbeszélgetjük, hogy "hát igen, ez a hideg" meg hogy "hű de rossz bizony". Már-már olyan mint egy szomszédnéni.

Egy mosoly rebben az arcomra, és egy reszketeg sóhaj is elhagyja számat. Bár nem tudom mit követtem el, vagy mi az amiért hisz nekem, de a helyzet egy teljesített vizsgához hasonlít, így egyértelműen megkönnyebbülök. A zavartság nem tűnik el az arcomról, de már nem érzem annyira feszélyezve magam. Ez egészen addig marad így amig nem folytatja gondolatmenetét, szóval nem igazán van időm kiélvezni a helyzetet, mit ne mondjak. Hirtelen azt sem tudom mit mondjak, de nemis vár tőlem semmit, végre részleteket is tár elém. Ez most jó jel lenne akkor? Hiszen azt mondta hisz nekem, most meg megosztja velem a részleteket... Most jön az a rész, ahol mehetek a magam dolgára?
- Köszönöm? - motyogom bizonytalanul, kicsit megkésve válaszom. Én örülök neki, tényleg, hogy nem gondolja, hogy bármit tettem volna, de egyáltalán miért merült fel a nevem?
 
Ha Anya nem lenne mugli még annyira se érteném mit mond mint jelenleg. Így ismerem a fogaskereket, meg minden ilyesmit, és igyekszem a metaforáikra koncentrálni. Mit hisznek mibe keveredtem én bele? Döbbenetem arcomra is kiül, ami nem is csoda tekintve, hogy én erről most tudok először. Groteszk módon beugrik, hogy talán azoknaka bizonyos embereknek illett volna szólniuk, hogy tudjam, hogy beszerveztek, de ez hamar el is hal, valahogy nincs kedvem most poénkodni.
- Hát - nézek a másikra - most erre én akkor is csak annyit tudok mondani, hogy fogalmam sincs miről van szó.
Vállat vonok kicsit, de nem flegmán, inkább tényleg tanácstalanul. Tudom, hogy mindig mindenki annyit mond a filmekben, hogy "de nem én voltam!", és legszívesebben nekem is ez csúszna ki a számon. - Mi lesz most? - kérdezek azért rá, kicsit bátrabb hangon, ami bárhogy is hangzik, azért messze van még a magabiztostól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Bágyadt, de őszinte mosollyal bólogatok. Tényleg szuper. Viszont már nem sokat gondolkozom ezen, ahogy semmi máson sem, hiszen annak rendje és módja szerint mély álomba süppedek. Az tesz a legjobbat a szervezetnek, egy kiadós, gondtalan pihenés. Úgy két órát töltök el ebben a nyugodt állapotban. Ennyit vár rám barátnőm. Viszont minden perce aranyat ér. A főzet dolgozik bennem és ahogyan Miss Black ígérte, sebeim jelentős része eltűnt, a duzzanatok lelohadtak, zúzódásaim visszább húzódtak. Olyan, mintha napokkal ezelőtt történt volna velem az, aminek csak pár órája.
- Magához tért. Sokat gyógyult, igen - bólogat a javashölgy visszafogottan. Látszik rajta, azt sajnos nem tudná mondani, hogy minden rendben. Az túlzás volna. Noha nem az egészségem miatt - Bejöhetsz, ha gondolod, csak... - nyitja szélesebbre az ajtót barátnőmnek, elpillant az eltakart fekhelyem felé - ... én még várnék egy kicsit a helyedben, mielőtt odamegyek. Azt hiszem, most jöttek ki rajt a megpróbáltatások. Rosszul ébredt - taglalja csöndesen, együttérző vonásokkal, miközben halkan beteszi kettejük mögött a méretes ajtót. A lányra bízza a döntést, ő megy a dolgára az asztala mögé. Befejezi a házvezetőmnek szánt értesítést az engem ért támadásról és állapotomról.
A paravánom mögül szipogás, hüppögés szűrődik, meg reszketeg légzés. Csöndesen sírdogálok, párnámat szorítva. Mindig így van ez, ha ellátják a bajomat. Mikor megtörténik, csak a fájdalom van és a remények, hogy hamar vége lesz. Mikor véget ér, marad a fájdalom, mindenem lüktet tőle és ha könnyezek is, mindössze a gyötrődés velejárójaként a nyögések, szisszenések mellett. Aztán, amikor elláttak, amikor már nem foglal le a harci sérülésektől kínlódás, akkor valahogy végigsöpör rajtam mindaz, amit tettek velem. Mindaz, amit én egyáltalán nem értek és amit soha nem értettem: miért bánt bárki bárkit? Miért bántottak engem? Mindig ez a menetrend. Magányomban végül rendre egereket itatok. Szinte már a szertartás része. Csak éppen túlságosan élveztem azt, hogy - egy nekem csapott hógolyótól és ilyen-olyan szekálásoktól eltekintve - évek óta nem esett meg ez. Csaknem elszoktam tőle.
Kifújom az orrom, megtörlöm szemem. Azt hiszem, abbahagytam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Már régen nem követem az idő múlását, fogalmam sincs, hogy mióta üldögélek itt kinn. Várok. Ha kell napokig várok itt, el sem mozdulva erről a helyről. Biztos kibírnám. De szerencsére ezt nem kell letesztelni, ugyanis nyílik az ajtó. És a frász jön rám attól, ahogy a gyógyító rám néz és beszél hozzám.
Csak pislogok egyet jelezve, hogy értem, amit mond, sőt azt is, amit nem. Nincs minden rendben, de nem fizikai értelemben. Lehorgasztom a fejemet és úgy lépek be a helyiségbe. Szerinte várnom kellene még és nem odasietni hozzá. Nem tudom, hogy mi tévő legyek így hirtelen. Lehet, hogy igaza van, de ...
- Köszönöm – felelem én is halkan továbbra is a cipőmet nézegetve. Pár percig csak álldogálok, majd lassan indulok el az eltakart ágy felé. Még mindig nem tudom, hogy odamenjek-e hozzá vagy sem. De azt mondtam neki, hogy itt leszek miután felébredt. Igaz, hogy ő ezt nem is hallhatta, de én tudom, hogy megígértem.
Aztán meghallom a hangokat, fejemet azonnal felkapom rá, és határozottabban lépdelek tovább. Szüksége van rám, mármint szerintem szüksége van most van arra, hogy valaki vele legyen. A paravánhoz érve azért megszólítom a fiút, hogy ne érje váratlanul a hirtelen felbukkanásom, sőt még pár szívdobbanásnyi időt is kivárok, hogy szükség esetén rendezettebbé tudja tenni magát. A körülményekhez képest. De nem kérek engedélyt arra, hogy belépjek, ezúttal nem. Lehet, hogy kellene. De ez már csak akkor jut az eszembe, amikor már be is surranok az elszeparált kis helyre, és az ágy mellett állok.
Csupán a hátát látom, gondolom igyekszik elrejteni a világ elől magát ismét. Kezemet végigsimítom a lapockáin, miközben leülök mögé, majd előre hajolok, valamiféle ölelésszerűségben részesítve őt. Fejemet a vállához érintem óvatosan, kezemet pedig az oldalán nyugtatom. Feszülten figyelek minden rezdülésére, egyrészt amiatt, hogy nehogy fájdalmat okozzak neki véletlenül. Hátha még érzékeny a bőre bizonyos helyeken az ütések és rugdalások miatt. Másrészt meg mert ha nem szeretné most ezt az érintést akkor az első apró mozzanatára azonnal vissza is vonulnék. Amíg ezt nem teszi, addig viszont így maradok vele. Nem fárasztom vele se őt, se magamat, hogy felesleges kliséket mondjak, miszerint minden rendben lesz, vagy megkérdezzem, hogy jól van-e. Nem kellenek most ide efelé szavak. A közelségem, a gondoskodásom, a szeretetem szerintem elég ebben a helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A szél elsodorja halk szavát, de látom szája mozgását, így csak rákacsintok. Optimistán, jó hangulatú dünnyögéssel szökdécselek távolabb, titkon remélve hátha ebből valami Rizára is átragad.
- Jó lesz az - kiáltok felé bíztatóan, hiszen hiába két kézzel, de elkapja a labdát. Meg kell hogy mondjam én nem véletlenül nem lettem hajtó, így amikor visszapasszol, bár utána kapok, de tenyeremmel elütöm a labdát mielőtt ujjaim köré kulcsolódhatnának. Hát, nem mondtam, hogy nekem menni fog. A labda lepattan, két lépéssel sikerül csak utolérnem, így mikor felemelem, megint hátrálnom kell kicsit, hogy meglegyen köztünk a kihívást jelentő távolság. Én nem tudom elkapni a dobásait, hiába érkeznek rám pontosan, apró tenyerem sosem bizonyul elegendőnek hozzá. Ettől függetlenül nem zavartatom magam, jót nevetek bénázásomon, és minden dobását, valamint elkapását kommentálom. Ha nem kapja el, csak legyintek, hogy sebaj, ha elkapja csillogó szemekkel gratulálok. Dobásai szépek, nem miatta nem kapom el őket - hiába, bennem a labda elütése az első reflex, nem az elkapása.

- Milyen poszton szeretnél? Hogy érzed, mi az ami a legjobban vonz? Vagy ha nem tudod, akkor esetleg fordítva? Mi taszít leginkább? - kérdezek vissza reflexből, szavaimat egy erősebb hajítással nyomatékosítva.
- Nekem a fogó - vágom rá kérdésére kapásból. Már nem lépdelek tovább, és mindkét kezemmel nyúlok az érkező labdák után. Már nem jönnek pontosan kinyújtott kezemre, de nem is csoda, nem is várnám el tőle, hogy ilyen gyorsan belejöjjön. Sőt, ha engem kérdez, ez így is gyönyörű kezdés. Válaszom furcsának hathat, de teljesen őszinte, engem kikészítene, ha egy stadionnyi ember bámulna tátott szájjal. Buhwá, a gondolat is borzongató, nem bírom én az ekkora figyelmet. - Minden más posztnál jobban megoszlik a figyelem és a felelősség, sosem vagy egyedül - fejtem ki kicsit jobban a dolgot. Igazából arra várok, hogy szóljon ha elfárad, vagy megunja. Én a csapattársa vagyok, tudnom kell a határait, előttem nem kell szégyellenie képességeit. A pályán is azért vagyunk ott csapatként, hogy vigyázzunk egymásra, ehhez pedig az őszinteség elengedhetetlen. Eltökélten dobálok tehát tovább, miközben a nap lassan izzadtra tűzi homlokomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Fúj még egy keveset orromon és eltörlök egy-két könnycseppet. A taknyos zsepit odarakom az éjjeliszekrényre. Hallom aztán a lépteket. A megszólításomat nem, mert szipogok épp nagyban. De biztos a javasasszony közeleg ismét. Lélegzek pár mélyebbet, hogy rendezzem magam, és nem fordulok még oda. Úgyis lehet, hogy csak itt akar nekem hagyni valamit, vagy simán jött rámnézni, de talán megy is tovább. Sürgött már itt egy-kétszer így. Aztán kezét a hátamra teszi és... leül mellém az ágyra? Akkor ez nem Miss Black. Nem, ez nem ő. Erről meg is bizonyosodom, mikor látóterembe kerülnek a szőke tincsek, orromba szökik barátnőm illata és látogatóm átölel engem. Csak finoman, éppen hogy. Hiszen megígérte, hogy itt lesz. Itt is van.
Azt mondtam, abbahagytam? Inkább szünetet tartottam, úgy tűnik. Hiszen a gondoskodó, szerető közelségtől megint eltörik a mécses. Lehunyom szemem, összepréselem ajkaim, egyik kezemet számra szorítom, tompítva zokogásom akadozó hangjain, a másikat az ő kezére teszem oldalamon, belekapaszkodva. Testem finoman rázkódik. Voltunk mi már hasonlóan az erdei menedékben. Hasonlóan, mégis teljesen máshogy. Viszont bevallom, szégyellem kicsit most ezt. Talán ezért is fogom be számat, próbálva valahogy korlátozni magam. Nem akarok Lau előtt sírni. Nem akarok senki előtt sírni. Nem azért, mert kellemetlen volna nekem, hanem mert nem akarok fájdalmat okozni. Úgyhogy, amit most teszek, azzal némileg úgy érzem, bűnt követek el. Nem akarom, hogy sajnáljon, hogy aggódjon, hogy odalegyen miattam. Akármennyire örülök tehát, hogy tényleg itt van nekem, és akármennyire jól esik oltalma, vígasztalása, ugyanennyire kívánom azt is, hogy ne legyen most itt. Senki. Senki, aki fontos. Mert ezt nem kellett volna látnia. Ez csak valami, amire szükségem van. Valami, amivel kiadom magamból, ami bennem feszül. A lényege pedig az lenne, hogy kiűzzem és eltűnjön. Viszont így félek, belé költözhet belőle egy kicsi.

¤ ¤ ¤

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | x



- Áh, ugyan, megjavítom majd - fogom meg az elszakadt pántot, mérlegelve, miként tudnám helyrepofozni, van-e olyan tanult bűbájunk, ami alkalmas erre. A Reparot még csak ennél kisebb tárgyakon próbáltam. Itt az ideje tovább kísérletezni.
- Azért csak óvatosan! - intem erre a máris keresőexpedícióba kezdő eridonost. Bár talán igaza van, mostmár felállhatnánk. - Köszi - fogadom el nagy mosollyal a felkínált kezet és amint talpon vagyok, körözök vállaimmal, mozgatom karjaimat, nyakamat is forgatom, fintorogva. Utána nekilátok fürkészni a füvet körülöttünk.
- Ó, várj csak... - veszem magamhoz pálcámat. Hát persze! Mély levegőt szívok be és összpontosítok - Invito prefektusi jelvényem! - intek pálcámmal és már emelkedik is fel jó két méterről a csillogó fémlapocska és lebeg felém. Vigyorogva elkapom. Frankón mindig elfelejtek ilyen tökre alapvető igéket használni. Diadalmasan nézek össze a göndörhajú sráccal. Odanyomom a magamhoz hívott jelvényem szívem fölé az ingemre, ami simán ott marad, hiszen megbűvölt darab. Dehát van olyan zakózás, ami neki is betesz. Szépet repült, nem mondom!
- És a bringád hogy van? - pillantok le aggódón a kerékpárra, rátérvén én is holmiaink állapotának elemzésére, ha azt már megállapítottuk, hogy mi magunk bizony úgyis hadirokkantak vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Nem jut eszembe, hogy nem hallja meg, amikor megszólítom. Még jó, hogy nem rémült meg, amikor hirtelen valaki elkezdi fogdosni, meg simogatni. Jézusom, én tuti, hogy frászt kaptam volna az ő helyében. A saját helyemben meg hát, na inkább hagyjuk is.
Nem fordul felém, de ez még nem gondolkoztat el. Igen, volt már ilyen, ez ismerős. Aztán rázkódni kezd újrakezdve a sírást, de mintha próbálná magába fojtani azt. Ettől már egy picit összezavarodom, hiszen fogja a kezemet, és kapaszkodik belém, mégis az az érzésem, hogy távolság költözik be közénk. Hogy talán mégis hallgatnom kellett volna a javasasszonyra és várni még egy kicsit.
- El … - kezdek halkan suttogni, de rögtön el is akadok. Nyelek egy aprót, majd újra nekifutok az egésznek. – Magadra hagyjalak inkább még egy kicsit?
Érkezik végül teljesen normális hangon a kérdésem. Ha erre van inkább szüksége, akkor megteszem, hát hogyne. Nem kell azon aggódnia, hogy ez nekem esetleg rosszul esne vagy ilyesmi. Már amúgy is  világosan látom, hogy igen, ezt kellene tennem, és igen azt kellett volna tennem eleve, várni még.  Nem tartom ugyan szégyellni valónak azt, hogy sír. Hiszen nagyon megrázó az, ami vele történt, és a feszültség előbb-utóbb kijön az emberből. Legalábbis én szoktam sírni csak azért is, mert frusztrált vagyok. Nem sajnálom hát őt, egy fél pillanatig sem sajnáltam. Jó, oké ez hülyén hangzik, mert de, hogy a fenébe ne sajnáltam volna azt, hogy megverték. Nem kellett volna, hogy az történjen. Rossz, az hogy történt. De nem tartom érte se gyengének se semmi hasonlónak, olyannak aki iránt szánalmat kellene érezni. Aggódni meg még szép, hogy aggódok érte. Fontos nekem, törődök vele, hát persze, hogy aggódok valamilyen szinten. Nem olyan kéztördelős, sopánkodós módon, hogy minden bokorban valami ártó mumust lássak, ami megtámadhatja őt. Nem ilyenről szó sincs, egy teljesen normális, alap, természetesen módon aggódok érte. Fájdalmat pedig az okoz, hogy nem gondolkoztam előre; hogy jelenleg én okozok neki kellemetlenséget, holott pusztán jót akartam. Mert magamból indultam ki.  De ő nem, egyáltalán nem. Még ha el is küld, sem.
- Nem gond, megértem, ha azt szeretnéd. Visszajövök akkor később –teszem hozzá teljesen őszintén, gyengéden. Egy apró puszit adok a vállára, hogy jobban tudjam érzékeltetni azt, amit mondtam. Tényleg nem gond, elég egy apró bólintás, és már itt se vagyok. Majd visszajövök, amikor már kiadta magából az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

És az ital nem segít, ezt mondták már? Hiába csúszott le a harmadik feles is - nem is iszom rövidet! -, egyszerűen nem tudtam másra gondolni. Baj? Baj hát, nem győzött meg arról, hogy mást akarok egyik csávó sem a közelemben. Pedig akadt pár. Szóval nagyon hálás voltam a címért Kevének, talán többször is köszönöm meg, mint  szükséges lenne.
A tükörbe nézve otthon, minden egyes ruharadabbal nagyobb a késztetés a sírásra. Annyira borzasztó az egész, még el is morzsolok egy könnyet, mielőtt azért egy minimális sminket feldobnék. Aztán már kint is vagyok az ajtón, azzal a röhejes rádióval, meg sem állok a helyig, bár asszem a vonaton elalszom a kardigánba burkolózva. Legalábbis a kaller kelt Pesten, én meg a világomról nem tudok a címig.
Itt viszont veszek egy mély levegőt, mielőtt benyomnám a zenét, figyelve az egyetlen ablakot, ahol jelenleg fény van. A cím tutira jó, maximum pofára esek a saját lábamban.
- DAD. Daddyy... Sajnálom! Tudom, hogy sokszor nagy a szám. És nem értékeltem a cipőd. És nem tiszteltem a privát szférád. Meg a konfortzónád a szerencsével! Sajnálom! - teszem le a rádiót, széttárva a kezeim, majd visszaejtem őket magam mellé, lassan leúsztatva magam a Careless Whisperről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nagyon szeretem a gyerekeket.
Ezért is lettem azt hiszem, tanár. És a tény se változtat sokat a helyzeten, hogy lehettem volna apa én is, ha a dolgok máshogy alakulnak. Tudom, hogy őrültség lett volna, de szerettem volna, ha apa leszek, és szerintem jól is csináltam volna, függetlenül attól, hogy hány éves voltam akkor. Most már az előkészítőbe sétálnánk reggelente, és közösen járnánk focizni, lenne kedvenc kviddics csapatunk, és ha lány lett volna, akkor rengeteg színben pompázott volna már a körmöm és az összes Barbie-s mese dalát tudnám kívülről.
- Furcsa is, ha valami elsőre összejön.
Az esküvőre nem reagálok, mert bár érintett voltam benne, hogy én is férjjé váljak a Payne családban, mégsem érintett annyira rosszul talán, mint másokat. A dolog pedig megoldódott, és csak egy házasság született, az is jövő ilyenkorra már semmissé lesz nyilvánítva olyan rég, hogy azt is elfelejtjük, egyáltalán megtörtént. Kivéve persze a benne élők, mert ők ketten ezt nem fogják csak úgy elfelejteni, azonban ennek főleg érzelmi okai vannak. Semmi olyan, amiről Maxwell vagy akár csak Abigail tehetnek. Denis és Cath saját maguknak alakították így az életet.
- Bátor vagy, hogy megtartottad, de szerintem ennék jobb döntést, aligha lehetett volna hozni.
Persze nem könnyű egyedülálló szülőnek lenni, minden elismerésem azoké, akik ezt végig tudják csinálni, hiszen minden áldozatot, ami máshol két emberre hárul, itt egy embernek kell meghoznia, és ez nagyon sokat kivesz, legyen bármilyen bátor is a másik. Szerencsére azonban a háttere biztosított, hiszen mindenki, aki körülötte van, segíteni szeretné őt. A Payne család összetartó, és ismerem őket, szerintem nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt elképzeli. A kicsik nyitottak, a fiúk normálisak, talán a legnagyobb akadályt mind közül Ariana jelenti, de őt is csak el kell engedni, és egy idő után már kevesebbet fújtat. Szépen lassan rendeződik a család, csak tényleg, nem kell görcsösen ragaszkodni.
- Merrefelé tervezel venni? Én is gondolkoztam rajta már párszor, de egyszer sem vettem még rá magam, hogy elinduljak és átbogarásszam az eladó házakat. Megnézhetnénk őket akár együtt.
A törzsvásárlói kártyánál elnevetem magam, és ha azt hiszi, megfogott, akkor nagyon téved, mivel a kicsivel való sétálgatás közben magamhoz röptetek eg kártyát, köszönjük aero mágia, és mikor átnyújtom neki, ő pedig megérinti, a neve rákerül a kártyára. Egyszerű, de nagyszerű varázslat.
- Bármilyet kérsz, megcsinálják neked.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem nagyon van nekem ehhez kedvem, mégis, olyan széles és kedves mosolyt vagyok képes felölteni az arcomra, amekkorát csak megkövetel a haza. Én inkább elüldögélek az előadásokon, aztán pihenek és élvezem, ha már az egyetem ilyen szép szobát és wellness részleget is fizet. De nem, csak szépen menjünk el, húzzunk nyakkendőt, és mondjuk el, hogy mennyire jó minden. A legutolsó dolgot szívesen megteszem, mert tényleg minden jó. Szeretem az egyetemet, szívesen tanítok ott, szívesen végzek kutatómunkát, de a nyakkendő egy ideje már nem kimondottan az erősségem.
Nem, nem elhanyagolom magam, szó sincs róla, csak jobban érzem magam a lazább megjelenésben, amikor bármelyik pillanatban be tudok állni pizzát sütni, és ehhez nem kell előtte levetkőznöm, majd átöltöznöm. Oké, egy kicsit mondjuk bekényelmesedtem, az tény.
- Nem, erről nem hiszem, hogy érdemes volna beszélni, tekintve, hogy minden mást mennyire elhanyagolunk, ami egyáltalán ehhez a jelenséghez vezetett.
Értek egyet az előttem szólóval, kezemben pezsgőspohár, arcomon elgondolkodó kifejezés, egészen addig, amíg meg nem jelenik az érzés, hogy figyelnek. Megengedek magamnak egy körbepillantást, és elmosolyodom, amikor meglátom, hogy ki is az, aki néz. Csak biccentek egyet, mert megértettem az üzenetet, amit közvetített, és egy percnyi visszafordulás, majd bocsánatkérés után, ráérősen indulok el az irányába, szépen átgondolva minden lépést. Milyen kis gonosz is vagyok én, ugye?
- Márk! Lenyűgöző észrevételekkel élt az ókori varázsigék modernizációja előadáson. Wright professzor szinte áradozik magáról.
Miközben beszélek hozzá, végig a szemébe nézek, de nem vagyok rest lazán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, Nadine csípőjére tenni a kezem, átölelve őt. Érzem rajta, hogy sokat ivott, de remélem, nem ugrik meg, hiszen azt kérte, segítsek, és én lovag vagyok, fényes páncélban.
- Miről beszélgettetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

VII. Helvey Belián Balázs

Tudjátok, hogy mi az igazán érdekes? Elmondom. Varázstudó családban nőttem fel; édesapám és édesanyám szintén. Ők varázsló és boszorkány. Mivel varázslatban nőttem fel, és nem volt kérdés, hogy Talároson varázstalan embertársak nem élnek. Erre – és most figyelj – eljöttem egy mágustanodába, ahol több varázstalannal találkozok, mint eddig tizennégy évem alatt. Ez a nem semmi. Mondaná már egy rellonos, hogy „mennyire felhígult ez a szakma is”, de én inkább csak ámulok és bámulok. Nekem olyan érdekes egy mugli gyerek, mint nekik én varázslóivadékként. Sok az átfedés manapság a két világ között, ez tény. De én mégis egy régimódi családból származok, ahol anyukám megtanította; tartsuk meg az egészséges távolságot. De tudjátok, hogy milyen a gyerekek nagyrésze? Csináljuk azt, amit anyu megtilt. És annyira csinálni akartam, de nem tudok neki hazudni, így vagy lebuktam, vagy én köptem be saját magam. Például, átszöktem Püspökladányra egy hétvégi rendezvénysorozatra. Voltak elektromos kisautók, amikkel ütközéseket lehetett szimulálni, sőt még egy körbe-körbe forgó hintaszerűre is felülhettél. Én egy viccesen ábrázolt varázsló hátára pattantam, miközben vattacukrot majszoltam. Igaz, hogy a földön talált forintokból vettem, mert mugli pénzem ugyan honnan lett volna. Aztán anyum elkapott, és megkaptam a magamét otthon. Soha többet nem merészkedtem muglik közé. Alkalmam sem volt igazán. Erre tessék – visszakanyarodva eredeti gondolatmenetemhez – egy mágustanodában találkozom ennyi varázstalan fiatallal. Szenzációs.
- Tizennégy éves vagyok – adok hangot tagoltan felháborodásomnak. De persze, tény és való, hogy nekem már csak a Justin Bieberekhez van közöm, illetve a tizenhárom éves agyonfestett kislányokhoz. Nem tudom, hogyha a Biebereket és az emósokat egy két tálcás mérlegre tennénk, merre süllyedne jobban. Mindkettő eléggé súlyos, mondjuk. Aztán csak hallgatom, hogy milyenek lehettek az emósok. – Ja, ők ilyen darkosok, mi? – kérdezek vissza, teljesen megfeledkezve arról, hogy az imént még duzzogtam. S ezután kerekednek ki a szemeim; egy full mugli srác áll előttem. De… mégis hogyan került így ide?
- Biztosan baromi tehetséges vagy, ha ilyen „hátránnyal” a tanodába kerültél. Wow! – most már az állam is leesik. Okos, jóképű és még rejtett tehetsége is van. A franc akar Vajda Ricsi lenni. Legalábbis ebben a pillanatban. Később úgyis őt fogom utánozni a tükör előtt a szobámban. Amíg Elijah meg nem érkezik. Oh, man! Az naggggyon fura lenne. – És akkor… akkor… akkor – kezdek bele izgatottságtól dadogva. – A szüleid mit dolgoznak? Milyen iskolába jártál? – teszek fel néhány alapvető kérdést. – Ó, ó, ó… mit csinálnak a mug… varázstalan gyerekek azon a… a… testnevetés órán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Finoman megrázom a fejemet, amivel nem kifejezetten az ajánlatot szeretném elutasítani. Sokkal inkább azt jelzem csak, hogy megfontolom a dolgot. Végül is, egy szintetizátor már nem olyan nehéz, mint a zongora. El tudom cipelni magammal ha úgy van, nem fogok belerokkanni, de azért nem árt tudni az ilyet, hogy mégis mire számítsak. Kezdem úgy érezni, hogy jó lesz nekem ez a megoldás, mert bár ugye nem zongora, de elég közel áll hozzá. És igazából megfelel minden kritériumnak.
Hosszan és megkönnyebülten fújom ki a levegőt a néma jelzés után, hogy nem gázoltam bele a férfi lelki világába. Én húztam volna a rövidebbet ha mégis, ez tiszta sor. És amúgy sem vagyok oda a konfliktusokért, szóval alap, hogy bocsánatot kérek.
Nincs időm úgy különösebben megszemlélni az imént felfedezett rádiót, mert már szólal is meg a csengő az ajtó felett. Összeráncolom a homlokomat és úgy fordulok vissza. Ez … gyors volt. Nagyon gyors. Mondanám azt, hogy csak kiment, meggondolta magát és visszajött, de nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Márpedig kétlem, hogy csak úgy az utcán lett volna a hangszer. Hoppanált volna?  Biztos hoppanált, másképp lehetetlen, hogy megjárta volna az oda-vissza utat. Ellentmond minden fizikai törvénynek. Hoppanált. Tekintetem lesiklik a szintetizátorhoz és mintha valamiféle mágnes vonzana, úgy követem őt a pulthoz. Hát az biztos, hogy ez nem a legolcsóbb darab, ami kapható a piacon. De komolyan, egy ilyet én sose engedhetnék meg magamnak. Az első hangnál elismerően bólintok egyet, majd teljesen kiürül a fejem. Enyhén eltátott szájjal nézem a hosszú ujjak mozgását és hallgatom a tökéletes hangzást. A hideg is kiráz tőle, ahogy minden egyes hang a helyén van, a ritmus, a szünetek, egyszerűen hibátlan az előadás. Teljesen megbabonázottan állok hát és némi fáziskéséssel fogom csak fel, hogy vége, abbahagyta a játékot. Ne már, egész éjjel tudtam volna hallgatni meg nézni!
- Ez gyönyörű volt! – nyögöm ki nagy nehezen, ahogy fokozatosan felocsudok. Ekkor veszem észre azt is, hogy tulajdonképpen közvetlenül a fura figura mellett állok, valószínűleg azért közelítettem meg ennyire, hogy jobban lássam a játékát. Nem növelem a távolságot, ugyanis jelenleg épp viaskodom saját magammal. Oké az nem jó ötlet, hogy megkérdezzem nem folytatná-e a zongorázást. Nem ezért jöttem ide, kétlem hogy szívesen tartana itt koncert estet nekem. Van annál jobb dolga is. Szóval ezt elég hamar elvetem, ám a másik … azt  a vágyat már sokkal nehezebb elfojtani.
- Esetleg … szabad? – szólalok meg tétován, enyhén remegő kézzel mutatva a hangszer felé. Reménykedően pislogok a vámpírra – akiről persze nem tudom, hogy az - , felkészülve arra, hogy elutasítja kérésemet. Hallhattam, hogy mit tud egy ilyen. Mégis szeretnék hozzáérni, játszani rajta. Tuti nemet mond. Tuti. Áh, hagyjuk inkább.
Nyelek egy aprót és lassan leengedem a kezem. Most kellene arról beszélnem, hogy jónak találom-e a zongorát vagy sem, megfelel-e vagy sem.
- Jó, meggyőzött. De ha lehet, akkor valami olyanba maradjunk, amiért nem kell eladnom az összes belső szervemet és a lelkemet sem kell az ördögnek ígérnem – szalad ki a számon, ami az eszembe jut anélkül, hogy felfognám szavaimat. De tényleg, ez iszonyat drága lehet. És ezer százalék, hogy ilyet sima egyszerű földi halandók – vagyis azok, akik nem milliomosok vagy ilyesmi – nem engedhetnek meg maguknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ahogy Theon láthatóan felfogja a kapott jeleket és hátrébb lép, hirtelen Gerda is megkönnyebbül. Bár automatikus védekezése alább hagy, vállai még mindig merevek és tekintete továbbra is gyanakvó. Akár egy űzött vad, úgy viselkedik, de látva, hogy a vadász visszahúzódik, ő is bátrabb lesz, ismét. Ugyan nem mondja ki, valahol mélyen azt gondolja: köszönöm. Bár az igazán jó kérdés, hogy mit, elvégre a srác olyan könnyen hatolt be a személyes szférájába, hogy rossz volt nézni. Ilyet egy idegennel jó esetben nem tesz az ember, elég nagy udvariatlanság.
- Halljuk - kíváncsian vonja fel fél szemöldökét, ahogy a rellonos ismét hegedűt ragad és a húrok közé csap. Kell neki egy kis idő, míg felismeri a számot, mert nagyon rég hallgatott már Green Dayt, de ahogy megérkezik a felismerés, elmosolyodik. Megvárja, hogy a refrénig érjen, utána pedig automatikusan, igazodva Theonhoz csatlakozik be. - Sometimes I give myself the creeps, sometimes my mind plays tricks on me, it all keeps adding up, I think I'm cracking up, am I just paranoid? Or am I just stoned? - bár nem énekelt be, hangja így is tisztán cseng. Nem az a vékony, angyali, de nem is egy ősmetálos screamer hangja ez. Kissé karcos, kellően erős, sok lehetőséget rejtő. Ha lenne nála zongora, komplett feldolgozást is tudnának csinálni, mert szinte érzi, ahogy ujjai a zene ritmusára és dallamára mozognak. Önkéntelenül történik mindez, észre sem veszi. Ahogy pedig a fiú hegedül tovább, ő pedig énekel, néhányan ismét köréjük gyűlnek. Ezen felbuzdulva kicsit arrébb lép, hogy egymás mellé kerüljenek, de még pár lépés távolságban, az emberek pedig könnyen bele tudják dobni aprójukat a kalapba. Egyesek mosolyogva tovább mennek, mások meg-megállnak, és vannak, akik le is cövekelnek. Amikor befejezik, akkor a kis tömeg egy gyér tapssal jutalmazza őket. Vannak, akik tovább is állnak, de akad olyan is, aki a folytatásra vár.
- Nos? - kérdőn pillant Theon felé, mert ha a srác benne van, részéről mehet tovább. Úgy tűnik, ha milliomosok nem is lesznek, annyi pénzt biztos összegyűjtenek majd, hogy a rellonos ne lógó orral térjen vissza oda, ahonnan jött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Nem csinált semmi rosszat azzal, hogy idejött. Bennem is rögtön az lett volna, hogy mellette akarok lenni, vígasztalni. Ez a része pedig tényleg jól esik. Persze, hogy jól esik. Azért is kezdtem újra a már alább hagyó pityergést, mert tök elgyengültem a közelségétől. Mert hatalmas kontrasztban áll ez az élmény azzal, amit pár órája éltem át és rögtön arra gondoltam, hogy én csak ezt szeretném, csak ezt a kedvességet kérem, és messzire el akarom kerülni azt, amikor valaki az fenyegető öklével ér hozzám a simító keze helyett.
Számon át zihálok, bele tenyerembe, próbálva elfojtani kicsit a sírást, hogy halljam, mit mond. Nyelek egyet azután, amit kérdez, és érzem, nehezen tartom magam az újabb szavait és a vállpuszit követően.
- Kérlek - nyikkanom ki cérnavékony hangon és erősen lehunyt szemmel bólogatok, közben rászorítok picit kezére, valahogy így próbálva meg tudtára adni, hogy hálás vagyok azért is, hogy idejött, és azért is, hogy most kész magamra hagyni. Simítva engedem el és húzom össze még jobban magam. Hallgatom távolódó lépteit és amikor elég messze vannak, hagyom magam tovább rázkódni a párnába fojtott sírástól. Viszont igazából már amúgy is fáradok benne, a fejem is kezd kicsit fájni, szóval mindössze néhány perc és visszakerülök abba az állapotba, amiben azelőtt voltam, hogy betoppant hozzám. Ezúttal azonban felülök szépen és így fújok orrot, törölközöm. Van mit, taknyom nyálam egybefolyt ettől a bőgéstől. Na annak is örülök, hogy ezt se kell végignéznie, ahogy rendbeszedem magam.
- Lau? - szólok csöndesen, mikor késznek nyilvánítom magam. Remélem, hallott azért, csak ennél hangosabban nem akarom hívni őt itt a gyengélkedőn. Az emelt támlának dőlve ücsörgök, felhúzott térdekkel. Amint felbukkan barátnőm, rámosolygok. Szemeim pirosak és kimerülten csillognak kipihent és egyben kisírt arcom keretéből, viszont mostmár megnyugodtam. Minden rendben, jól vagyok. Igazából testileg is eléggé.