Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Válasz helyett csak halványan elmosolyodik és megrázza a fejét, elvégre inkább meg kéne köszönnie, hogy nem esett ismét egy hatalmasat. Nem ügyetlen típus, mi több, a körülményekhez képest sokkal határozottabb és talpraesettebb, mint az ember elsőre gondolná, ettől függetlenül a lelki problémáknak kívül nincs jele. Az esze természetesen tudja, hogy Zalánnak eszében sincs bántani. Az érzékei viszont ösztönösen reagálnak és nemcsak vele szemben, bárkivel szemben. Ezért is kell pszichológushoz járnia, hátha a sok beszélgetés segít. Nevetséges.
- Legalább tudtok beszélgetni. Még mindig jobb, mintha kínosan hallgatnátok egymás mellett - elhúzza száját, mert végső soron egyik verzió sem túl derűs. Neki sosem voltak problémái a családjával, egyszerűen csak rosszul választott párt. Így hát az állandó veszekedésről nem sokat tud mesélni. - Tényleg, hogy van a húgod? Édesapád megengedte, hogy előkészítőbe menjen? - kicsit le van maradva az eseményekkel, mikor legutóbb futólag találkoztak, még csak a győzködés ment és a remény, hogy a kislányt be tudják nyomni a Shanes-be. Nem lehet könnyű azért az apjuknak sem, hiszen a sikerükben a saját sikertelenségét látja minduntalan - ami persze nem menti fel az alól, hogy rosszul kezeli a helyzetet. A varázserőt senki sem kéri, nem büntethetünk valakit, főleg nem egy ártatlan gyereket azért, mert a birtokában van.
- Túl lassan - szűri fogai között a szót, táskájának pántját szorítva pedig elfehérednek ujjai. - A következő papír, amit aláíratnak velem, már a halálos ítéletem lesz - megforgatja szemeit és bár viccesnek szánja mondandóját, az utóbbi időben tényleg figyelmesen olvasgatja el, amit az orra elé dugnak. Nem árt, ha az ember tudja, mibe is egyezik bele.
Az újabb lépcsőn felfelé baktatva van idejük átgondolni az életüket is. A Minisztérium rosszabb, mint egy labirintus, ráadásul Gerdát sohasem hívják kétszer ugyanarra a helyre. Néha az egyik ajtón kell bemennie, néha másikon, de az is előfordul, hogy emeletet vagy folyosót váltanak. Nem mondhatná, hogy unalmasak az itt töltött percek. - Pedig hihetetlenül izgalmas térkép nélkül caplatni ebben a csodás épületben. Gondolná az ember, hogy lehet ennél jobb programja is? - tettetett lelkesedéssel mutat körbe, mintha valóban egy élmény lenne, hogy megmásszák ezeket a fokokat. - Egyébként elmehetünk valahová. Még nem tudom, hogy lesznek óráim, meg neked gyakorlatod, de kitalálunk valamit - oldalra pillant és elmosolyodik a férfi görbéje láttán. Meglepő módon egy ideje már nem olyan ideges Zalán mellett. Nem önti ki neki a szívét és nem beszél arról, ami Boldizsárral valóban történt. Tudja, hogy bántották, tudja, hogy lelkileg megrogyott, de tiszteletben tartja, hogy a nő nem osztja meg a saját poklának minden percét. Nem könnyű ilyesmiről beszélnie. - Ha már itt tartunk, mikor leszel befejezett auror? Most kicsit félkész vagy még... - egy huncut félmosoly költözik arcára, mintha csak egy darab steak-ről beszélne. Vajon mennyire lehet Zalán átsütve? Lehet, hogy mindjárt kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Minden beszélgetésemben találhat a partnerem olyat, ami felesleges fecsegésnek vagy túl udvarias „ne legyen már csend” locsogásnak tűnhet. Pedig engem tényleg minden érdekel, azért nem tudom befogni a számat. Azonban – ahogyan jelenhelyzetben is van – nem zavar, hogyha a másik nem kérdez vissza, például. Én ugyanúgy folytatom a társalgást. Kedves mosolyra húzódnak ajkaim. Ilyenkor a mosoly mindig egy hihetetlen jóleső érzéssel párosul. Simogat és megnyugtat. Szeretem az ilyen emberek társaságát, mint amilyen Thomas is. A mosolyból végül elgondolkodóan megfeszült ajkak lesznek, és apró szemeimmel még inkább hunyorítva bólogatni kezdek.
- Igen, baromi csúcs ez az idő – hunyom is le szemeimet, amik a fiú mondandójának a végére kipattannak. Hallom a felszisszenést. Azonnal védelmezően odalépek, és ismét egy kisebb fintor kúszik arcomra.
- Szerintem úgy lesz a legjobb, ha innen egyenesen a gyengélkedőre megyünk – osztom meg elgondolásomat a másikkal. Én sem vagyok a legjobban, nagyon hasogat a térdem, és olykor zsizseg valami a fejemben is. Úgyis régen voltam már arrafelé. Ideje lenne megnézetnem magam, hiszen a sok WC búvárkodástól akármilyen szövődményeim lehetnek. A végén még kopoltyúm nő a bullyknak köszönhetően. Mondjuk, eléggé menő lennék vele. Mindig egy vízzel teli gömbakváriumot kéne hordani a fejemen, hogy életben maradhassak. Én lennék Aquakid, Aquaman métán elfeledett fiúgyermeke. Fejemet megrázva tekintek ismét Thomasra. A pálcám! Nekem ez tovább tartott volna ezekkel a gondolatokkal a fejemben.
- Szuper vagy! – mondom, és a szikrákat megszüntetve veszem magamhoz. És automatikusan, de persze óvatosan magamhoz ölelem a srácot, ezzel kimutatva hálámat. Aztán inkább gyorsan hátra lépek, és zavartan a kezemet nyújtom felé. – Mármint… khm… köszi szépen – mosolygok bátortalanul. Elijah-val a baráti ölelések már megszokottak, de egy ismeretlen biztosan nem veszi túl jó néven.
- Menjünk vissza – tekintek a kastély felé. – Tolom inkább – hajolok le bicajomért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem mondanám, hogy a kastély összes helyszíne közül ez a kedvencem, most mégis a gyengélkedő felé vezetnek a lépteim. Persze tökre nyom a fejem, szóval elkelne valami fájdalomcsillapító lötty (mondjuk ha így folytatom lassan szabályosan ráfüggök a cuccra). De igazából hallottam hírét mindenféle pletykás portrétól, hogy Machay itt rohad egy ideje, és én erre… erre mi? Jövök és meglátogatom, mint egy aggódó barátnő? Hát nem, ezt a státuszt már jó rég óta magam mögött tudhatom. Szóval így akkor maradjunk csak annyiban, hogy továbbra is hazudok magamnak (is), és akkor mindenkinek kényelmesebb. Szuper. Csak valami gyógyszerért jöttem, de ha hallok egy jó sztorit, legalább nem unatkozom addig sem..
Kell pár perc, mire belépve végigpásztázom az ágyakat és tekintetem rátalál a mozgolódó rellonosra. Hát baszki tényleg nincs túl jó passzban így első ránézésre. Nem sokat tudok arról mi történt, de ha jól rémlik asszem Weiler is benne volt az ügyben.
- Hallod ember… Te tényleg elég szarul nézel ki - torpanok meg az ágy lábánál, elegánsan figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy könyvet tart maga előtt, szóval valószínűleg éppen nincs túl kommunikatív hangulatában. Jó, mondjuk mikor van? Vagy hát lehet, hogy csak én fogom ki a rossz napjait? Engedélyt sem kérve (de nem is várva) kerülöm meg az ágyat, hogy a cipőmet lerúgva lehuppanjak a végébe, lábaimat törökülésbe pakolva.
- Na mondd már, mi volt ez az egész? Mindenhol csak félinfókat hallani - vigyorodom el, mert hát nem vagyok én annyira pletykamániás, de azért egy-két jó mesét szívesen meghallgatok, még akkor is, ha bőven nem csámcsogok rajta annyit, mint a többség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Azzal, ahogy végigpillant rajtam tökéletesen jól kifejezésre juttatja a véleményét, szóval valóban nem szükséges mindig szavakba öntenie azt. Ó tudom én, hogy vannak olyan lányok, akik elvárják, hogy állandóan agyba-főbe dicsérgessék őket, de én nem tartozom közéjük. És ezt Thomas is nagyon jól tudja, mint ahogy azt is, hogy világosan ki tudom olvasni a tekintetéből azokat a kedves szavakat. Vagy a mosolyából, a testtartásából, az egész lényéből. Persze jól esik hallani is, de ha nem teszi, hát az sem gond. Értem én anélkül is. Az udvarias gesztusra elmosolyodom, már nem ér olyan váratlanul, mint eleinte. Kellett kis idő, amíg megszoktam, de már pontosan olyan természetes nekem, mint hogy evés előtt imádkozik. Bár tény, hogy nem mindig figyelek arra, hogy felálljon és együtt üljünk le, van, hogy gyorsabb vagyok.
- Hm és kaptatok ilyen kis lényt, aki jelzi ha kész a rendelés? – érdeklődöm tovább. Az biztos, hogy a barátom többször volt itt, mint én, egyszer szaladtam be egy szelet pizzáért, és már loholtam is tovább. De majd most leszek itt bőven eleget. A neveket hallva egy picit elgondolkozom, egészen pontosan Márton nevét hallva. De elhessegetem ezt inkább most és foglalkozom a jelennel, és a barátommal.
- Igen-igen, bár nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar megszokom azt, hogy itt dolgozom. Picit fura a vendég szerep – mosolygok rá egy picit szégyenlősen. Beleiszom én is az italomba, majd bólintva veszem tudomásul, hogy milyen pizzát választ Thomas. Nem szólok oda a felszolgálólánynak – ő talán egy hónappal előttem jött, csak beugróként, emiatt picit nehézkesen megy még neki a dolog – hanem egy gyors bocsánatkérés után a pulthoz sietek és hadarva előadom az óhajunkat. Majd hevesen megrázom a fejemet, megint mondok pár szót, aztán bólogatok párat és már jövök is visszafelé, a kis kukoricalényünkkel együtt. Ahogy elhaladok a két leányzó mellett feltűnik, hogy nem túl szépen néznek rám, sőt. Felvonom a szemöldökömet, ugyanis nem tudom mire vélni a dolgot.
- Rájöttem, hogy túl messze voltál az előbb – magyarázom a barátomnak, mialatt lerakom az asztalra a kis figurát és leülök mellé. Igazából ez az egyik oka annak, hogy eleve felkeltem, mert mennyivel jobb már itt ülni, mint az asztal másik felén. Tök messze tőle. Nem is értem, hogy miért oda ültem le először. Most viszont, hogy ilyen közel ülök hozzá rögtön meg is csap az illata, így egy mély lélegzetet véve boldogan elmosolyodva figyelem a vonásait.
- Mond csak, mennyire szereted a meglepetéseket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Vigyorogva bólogatok. Kaptunk kukoricát, bizony. Márton sokat elhülyéskedett vele. Igen, Márton. Vele voltam itt. Mostmár tudom, hogy az is Zsombi volt, de ugyebár egyúttal mégsem. Egyúttal tényleg Márton. Viszont látni rajtam, nem akadok fenn azon, hogy eszembe jutottak barátaim. Ugyanolyan természetesen beszélek róluk, mint régebben, amikor még sokkal egyszerűbbnek tűnt ez az egész. Bár nem tisztázódtak még le bennem a dolgok és még soká nem fognak, most simán hagyom magam sodródni épp. Mint ahogy most is teszem,  barátnőm gondjaira bízva magam. Mosolygok, hogy mennyire beleszokott már a pincérnősködésbe. Nem is igazán bír hosszabban megülni.
Nagy örömmel veszem, hogy most mellém húzódik. Arrébb csúszom picit, csak hogy kényelmesen elférjen. Helyezkedem még egy darabig, aztán elnézek a lányok felé, és bökök egyet irányukba fejemmel, visszatekintve Laurára.
- Te ismered őket? Mert szerintem én nem - vonom össze szemöldököm - De aranyosak voltak, ide akartak ülni, mert azt hitték, hogy egyedül vagyok - mesélem derűsen. - Vagyis... igazából csak a másikuk. Mármint az egyikük azt mondta, hogy a másikuk ideülne - ráncolom homlokom, belebonyolódva, de ezt már akkor se teljesen értettem. Mindegy. Megvonom vállam és biggyesztek egyet számon, hogy nem is érdekes. A lényeg, hogy kedves volt tőlük.
- A meglepe... ? - kezdeném kérdezni felcsillanó szemmel, de ekkor beugrik valami. - Jaj, tényleg, elfelejtettem... - állok neki matatni zsebemben. Dehát sügér vagyok, a dszekimben van. Pálcát ragadok, azzal a szándékkal, hogy ideinvitozzam, amit szeretnék, de rájövök, akkor ahhoz ki kéne mondani, mi az. Mosolyogva, mintha mi sem történt volna, visszarakom varázspálcám, ami pont elég arra, hogy rájöjjek, tökre szegény Lau mondandójába vágtam ezzel.
- Szeretem - bólogatok és eldöntöm, amit én hoztam, megvár. Csak egy szokásos kis apróság. Mindig kap valamit. Más kérdés, hogy sokszor csak a találkánk végén kerül elő. Folyton kimegy a fejemből, pedig annyira szoktam várni, hogy odaadjam neki ezeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Nem szoktam felhozni Mártonékat, kérdezgetek esetleg amikor Thomas róluk mesél, hogy vannak meg ilyesmi, de mélyebben nem megyek bele a témába. Így csak olyan apróság marad ki nekem, hogy az rendben van, hogy jobban vannak, meg hogy kiengedik őket onnan, csak éppen, hogy mégis melyik néven kell majd őt, őket szólítani. De nyilván majd kiderül, előbb-utóbb. Remélhetőleg előbb.
Tényleg nem is értem, hogy miért nem kapásból ide ültem le. Talán az étterem miatt, hiszen ott nincsenek is padok, furcsa is lenne ha lennének, vagy fogalmam sincs. De most nem ott vagyunk, itt nincsenek olyan íratlan szabályszerűségek. Még jó, hogy eszembe jutott.
- Nem? Ó, én azt hittem! Sose láttam még őket – csóválom meg a fejemet csodálkozva. Nem sokáig töprengek azon, hogy akkor mégis mi volt ez az egész, mert kisvártatva azt is meg tudom, hogy mi volt az a beszélgetés korábban. Felszalad a szemöldököm, ahogy hallgatom a sztorit. Világosan megértem belőle, hogy miről volt szó, és azt is, hogy Thomas ebből semmit sem ért. Rámosolygok, miközben azon gondolkodom, hogy vajon felvilágosítsam-e vagy inkább hagyjam.
– Hát ez nem jött össze neki, nem vagy egyedül – válaszolom végül egyszerűen. Annyira tipikus, hány filmbe van benne ez a mozzanat, hogy a csaj odaküldi a helyes fiúhoz a barátnőjét, akinek több bátorsága van, hogy hát igazából bármiért. Telefonszámért, randira hívni, akármi. Na meg az is az, hogy falkákba járnak direkt a lányok, hogy megnehezítsék a srác dolgát, aki el akarja hívni egyiküket. Hány ilyet láttam én odahaza a mugli suliban. De igazából ez most mindegy.
Hűha, oké, ahogy látom eléggé felcsigázta a kérdésem, sőt még valami eszébe is jut, és gőzerővel keresgélni kezd. Érdeklődve figyelem, ahogy pálcát ránt, majd visszább vesz a lendületből, a pálca visszakerül a helyére és újra rám figyel. Hát ez meg mi volt? A válasza után egy ideig még kérdő tekintettel nézem őt, majd beleharapok a szám sarkába mielőtt megszólalok.
- Oké, szóval … az van … vagyis hát arra gondoltam … hogy … mi lenne … - kezdek bele hebegve, nem is értem, hogy miért. Egyáltalán nem nagy dologról van szó, szóval akkor most miért is makogok? Veszek egy nagy levegőt és újra nekifutok.
– Annyira szép az idő, hogy úgy gondoltam, hogy ha neked nem gond, akkor … elmehetnénk utána valahova? Ha belefér az idődbe. De ... de akár megehetjük ott is a pizzát, sőt ... – teszem fel végül a kérdést hozzáfűzve egy alternatívát reménykedve. Igazából az lenne a legjobb, ha eleve ott ennénk, de nyilván persze ha nem szeretné, akkor maradhatunk itt is, nem baj az sem. Meg az sem ha nem megyünk el arra a helyre sem. Picit változtatni kell ugyan akkor a dolgokon, de elég egy intés és már el is van intézve. Meglepetés így is, úgy is lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Mosolyogva rázom csak a fejem. Semmi, semmi, nem sürgős. Folytassa csak.
Nagyon várom, hogy megtudjam, miről van szó. Felé fordulva ülök, egyik könyököm fönn a támlán, a másik az asztallapon, ujjaim pedig összecsúsztatva mellkasom előtt. Kezd körvonalazódni, hogy el szeretne menni valahova. Csak nézek rá kerek szemekkel, még akkor is, amikor elvileg már befejezte. Ja, hogy nem mondja tovább? Ó, az a meglepetés, ahova megyünk?
- De mégis hol? Hol eszik meg a pizzát, ha nem itt? - motyorog magában az egyik kukoricalény, hangosan morfondírozva, mégis mi folyik itt körülötte. Lemosolygok rá, aztán visszapillantok barátnőmre.
- Hát, ha ott szeretnél enni inkább a... valahol... - húzom fel vállaimat, félmosollyal, hogy részemről oké. Nem igazán értem, mit kell ezen eldöntenem, vagy el kell-e bármit, hiszen nem tudom, hol akarja elfogyasztani a kajánkat, mivel talán pont ez a meglepi ugye. Viszont az tényleg fontos, ráérek-e.
- Olyan hat körül elég hazaindulnom - adok hát egy kis támpontot neki. Általában hét óra magasságában vacsorázunk meg Liam bácsival. A mai, vasárnapi pedig ugyebár különösen fontos. Arról semmiképp sem szeretnék elmaradni, viszont amíg ez nem történik meg, tőlem mehetünk, amerre látunk. Persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szemöldököm lassan megemelkedik, valahogy nem ezt a választ vártam. Oroszország és a matrijoska baba óta nem közel sem voltunk ennyire távolságtartóak. Nem is nagyon tudom hova tenni ezt a félénk köszönést.
A kezén már látok kötést, a bájitaloknak köszönhetően biztos nem is fáj már neki. Mégis azt mondja, hogy lassan halad.
Valami itt nagyon nem stimmel.
- Még vannak ilyen fantomfájdalmaid? - kérdezek vissza bizonytalanul. - Nem vagyok kimondottan jártas a biológiában, de hallottam már ilyesmiről. Mindenesetre nem akarom csak úgy hagyni azt az ügyet, viszont akiről kérdeztél bagolyban... - lehalkítom a hangomat, körül is nézek. Egész sokan járkálnak itt, ami kicsit sem meglepő, viszont legalább nem néznek minket. Nem mintha nem lennék én is kiképezve arra, hogy szemkontaktus nélkül tudjak kihallgatni beszélgetéseket, de valamiért ebben az Isten háta mögötti kis falucskában nem gyanakszom. Nem vagyok korrupt, így nincs is miért félnem. Azt hiszem legalábbis.
- A férfi esete elég nehéz ügy. Hogy is hívták, milyen Herold? - nyilvánvalóan emlékszek a nevére, de Ophelia határozottan gyanús. Talán valaki száfűlé főzetet készített, hogy felvegye az alakját? Ez esetben eléggé rosszul imitálja a mentorom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit

Egy bólintással nyugtázom, hogy minden más megvan a suliban. Igazából nagyon jó tudni, hogy ilyen helyen fogok tanítani és lakni is; ha bármi elfogy, akkor azt a piacon szerzik be. Persze itt sem tökéletes minden, de szeretném azt hinni, hogy a manók eléggé tapasztaltak már ahhoz, hogy a legjobb alapanyagokat szedjék össze.
- Ha van esetleg szabadnapod, vagy szabad tíz perced, majd nyugodtan ugorj le hozzám a csárdába. A hatos szobában vagyok, és ha tortát készítek, mindig túl sok marad - forgattam meg a szemeim. - Néha nem túl jó ennyire egyedül lenni - teszem hozzá egy fokkal csendesebben. A terapeutámnak fél évig kellett küzdenie, hogy ehhez hasonlóakat kicsaljon belőlem, ennek a kis manónak pedig percek alatt sikerült. Talán az őszinteség kölcsönös megnyilvánulást eredményez, nem tudom. De tény, hogy kicsit rosszul érzem magam, amiért csak így elszóltam.
- Pont a szendvicseket nem lehet? - kérdeztem vissza, szinte kapva-kaptam az új téma miatt. - Na majd ezen változtatunk. A levita házvezetője leszek, és nagyon szívesen vendégül látunk bármikor. Egyébként róluk tudsz már valamit? Ismered őket? - kérdezgettem tovább. Egy manó szerintem nagyon sok mindent lát és hall, valamennyire biztos ismeri a kék ház tagjait. Nekem pedig minden kis információmorzsa jól jön.
Mosolyogva tekintek le Lilyre, én is legalább olyan jól érzem magam, mint ő.
- Idővel biztos engednek majd - erősítettem meg. Talán ott is van ilyen hierarchia, vagy nem is tudom. - És igen, nagyon szeretek főzni. Korábban annyira nem, de mióta vegán lettem, különösen imádom elkészíteni az ételeimet. Te szoktál húst enni? - érdeklődöm tovább, ahogy a kastély felé haladunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Balić Bandi
Október 4., Délután ✦ NesszaFit

Zavartan felnevettem, mert ezt illik. Viccesnek hatott a mondandója, de beismerem, hogy alig tudtam koncentrálni. Mi az isten? Mély levegőt vettem, ahogy leült mellém, megpróbáltam új lappal indítani.
- Nyugodtan - bólintottam aprót, de a hangomat még mindig nem nagyon találtam. Kapóra is jött, hogy jó bőven mesélt, de ami igazán lenyűgözött, az a tekintete. Tisztán láttam benne azt a csillanást, ami alapján már most meg tudom mondani, hogy nagyon jó illuzionista lesz belőle.
- Nos igen, a színházban vannak a legjobbak - a tekintetemmel inkább az előttem lévő gyepet pásztáztam, így kevésbé éreztem a lámpalázat. Mintha megfordult volna a kocka, és én lennék a szeppent tanuló, ez pedig határozottan bosszantó. - Elhiteti azt, ami nincs is ott, és szavak nélkül is képes mesélni. Csodálatos kiegészítő egy előadásnál.
Halványan elmosolyodtam, hiszen ezért jártam mindig a varázslatos színházakba. Meglepett, hogy idáig jött ez a fiú - férfi? - és ettől még inkább zavarba jöttem. Korábban nem oktattam illúziómágiát, és most először elkezdtem kételkedni, hogy mennyire leszek elég a diákjaimnak.
- Mé-médiás? - kaptam fel a fejem hirtelen. A dadogásomat most figyelmen kívül hagynám inkább. - Hát van egy blogom, egész híres. A lányok körében - tettem hozzá, és éreztem, hogy elkezdett forrósodni az arcom.
Kellékes, látványtervező... hirtelen ezek mind csak szavak, jelentés nélkül. Egy pillanatra mélyen a szemeibe nézek, majd el mellette. Akár egy autista.
- Mindenre meg tudom tanítani, ami kell ezekhez. Nehéz lesz, de menni fog - feleltem, mint egy robot. Ha jól sejtem, nem sikerült témába vágóan felelnem, de ha már a környékén járok, nekem az is megfelel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Egészen vidáman dolgozok, közben pedig fél füllel figyelek a lányra. Mondjuk nem szívesen hallanám az első tanár szavait, aki ráül, és azt sem, hány mínusz pontot ígér a tettesnek.
 A tekergős kérdésére picikét felvonom a szemöldökömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Talán elhamarkodott kijelenteni, de akkor is megteszem; a kötelező adagokon kívül nem nyúltam eddig a gyógyszereimhez. Nincs rájuk szükségem, állandóan le van kötve a figyelmem, és talán annak tudható be, hogy túléltem a sárkánnyal való összetűzést is. Képzeljük el, ha be vagyok állva. Mennyi lett volna az esélye annak, hogy túlélem és nem csak pár zúzódással sétálok el onnan, ha az agyam teljesen homályba borul? Az elemeim teljes irányítása mentett meg, és nem más. Nem a dolgozók ordibálása egymással, amit alapból sem hallottam, egyszerű hangfoszlányok jutottak el a legtöbb sebesülthöz, mert úgy sípolt a fülünk, mintha muszáj lenne neki. A szél mentett meg attól, hogy a kerítés felnyársaljon, mert volt annyi lélekjelenlétem és reflexem, hogy tompítsam a saját és egy másik gyakornok esését. Ha a gyógyszer elkábít... ha elkábít, akkor lehet már nem élnénk, de élünk. Még inkább megerősítést nyertem, nem kell a porrá őrölt nyugtató, nincs rá szükségem. Arra van szükségem, hogy az elemeim meghajoljanak az akaratomnak, és azt tegyék, amit elképzelek. Mint a villám. Csodálatos volt, és éreztem, ahogy a tűz ereje átjárja testemet és szívemet egyaránt, éreztem, ahogy eggyé válunk, mintha mindig is erre lettem volna rendeltetve.
- Mi? - emelem megilletődött tekintetem a nőre. Kissé megrázva a fejemet próbálom felvenni ismét a fonalat. - A sárkány el volt kábítva, csak nem kellő mennyiségű bájitalt használtak hozzá, szóval az állat úgy döntött, hogy félig bebaszva körbe néz - kissé megvonom a vállaimat, mert bármelyik dolgozóval előfordulhat. A legtöbb itt dolgozó, mivel sokkal kevesebben vannak, mint kellene lenniük egy ilyen felelősségteljes munkakörben, nem nyolc, hanem mondjuk tizenkét órát dolgozik. Mind agyilag mind fizikailag nagyon megterhelő ez. Bennem is az elemeim irányítása utáni vágy tartja a lelket, mert most, hogy kiderült ezen a szinten, és tisztán, mire vagyok képes még többet akarok. A meditálás már nem csak elképzelt, nem csak a fejemben történő dolgok, hanem, mint az legilimencia vizsgán használom is, annak érdekében, hogy a vizsga sikeres legyen. Nem fogom a saját balfaszságom miatt elveszteni őket, amikor ennyit haladtam már velük.
- Ha nem vagy az, akkor nem értem mit keresel itt - emelem meg egyik szemöldökömet kérdőn, ahogy elpillantok a lányról. Cortez hasa alá nyúlva szedem le a nyakamról az állatot. - Menj, vadássz magadnak valamit - intek neki türelmetlenül, miközben cigarettámat szám szegletébe biggyesztem, majd mielőtt válaszolnék szívok belőle egy kiadósat.
- Nem, nem akarok - mosolyodom el gonoszan. - De érdekel, hogy lettél mégis pszichológus, annak ellenére, hogy mégsem vagy az - pár lépést hátrálok, majd hátamat egy fának vetve kezdem el kiturkálni zsebemből a Dustintól kapott, és az alapvetően szükséges karkötőt, hogy végül mindkettő csuklómon kössön ki. Még mindig kell. Még mindig szükségem van rájuk. És ha már nem? Pillantásom a karkötőre esik, amit Westwoodtól kaptam. Legalább ezt biztos, hogy megtartom, ha másért nem is, de emléknek nem lesz rossz. Tekintetemet ismét a lányra emelem, egy halovány mosoly kíséretében, mélyet szívok cigarettámból, aminek füstje az ég felé száll. Csodálatos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Annyira hűvös van, hogy még Dia is hosszú szövegkabátot húzott, amely bár nem decemberi fagyokra való és inkább divatosan jól szabott mintsem effektív - ehhez az október eleji hűvös estéhez viszont pont elég, főleg, mert melegítő bűbájjal látta el, így még a hideg földön való fetrengés is sokkal komfortosabb. Igaz, Dia inkább csak törökülésben vékony, fehér ujjai közt tartja a félreéthetetlen illatú szálat, s éppen ismét szív belőle egy slukkot. Tudta, hogy mit fognak csinálni, ha kijönnek ide, így még józan pillanataiban vett be egy bájitalt (nem olcsó mulatság egy adag sem) arra, hogy a módosult tudatállapotban esetleg könnyebben előtörő elemi vadmágiáit elnyomja. Kényelmetlen és költséges, hogy erre is figyelnie kell, de ezzel jár, nem rohanhat már bele ész nélkül ezekbe az időtöltésekbe, csak ha felkészült. Igyekszik az lenni, amennyire tőle telik. Telefonjáról sorjában szólnak a számok, egyelőre halkabban, hogy hallják is egymást.
- Helyes, forognia is kell. Tessék..
Ez a statement erősen megkérdőjelezhető, ugyan, de kétli, hogy Kai lenne az a személy, aki rámutat erre. A fiú felé tolja cigarettatartót, majd mutatóujjával lecsapja annak a tetejét, miután Kai elvett egyet a szálak közül.
- Voltam bulizni - picit elnyújtja a szó végét, mint aki már most gondolkodik, hogy a felsorolás következő pontja mi is legyen. - Találkoztam a tesóimmal és egy csomót aludtam, meg rajzoltam meg ilyenek.
Egyszóval Kaihoz hasonlóan semmi igazán produktív. Vagy legalábbis a Dia által most produkált felsorolásban nincs, aztán lehet csak nem tartja szükségesnek vagy említésre méltónak, minthogy bekerült a Grosserliebbe és egyéb apróságok. Kit érdekel a továbbtanulás ugye, unalmas téma.
- Hát, a szokásos. Megismertem a könyvtárban egy srácot, hallod.. - elvigyorodik - .. nagyon menő dolgokat lehet csinálni a levegőmágiával. Meg a legilimenciával is, először próbáltam. Meg mostanában sokat járok Pécsre is, tudod, Archie.. Aah, imádom ezt a számot!
Kifújja a füstöt, amit eddig lenntartott, majd a telefonjához nyúl és felhúzza rajta a hangerőt, majd feltápászkodik ültéből, és együtt mozdul a dropra, majd onnantól kissé szétcsúszott mozdulatokkal ugyan, de a ritmushoz még pont jól igazodva mozogni kezd a zenére. Táncnak erős túlzás lenne nevezi, amit csinál, viszont jól esik lehunyt szemmel úgy mozdítani a vállait, úgy fordítani a fejét, hogy abba valóban beleszédüljön kissé. Az ujjai közt tartott szálból felszálló füst elmosódó, szürke ívként követi ahogy fordul egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

El tudom képzelni, hogy most mennyire zavarodott lehet. Hiszen ide hívtam, most meg közlöm vele, hogy talán inkább menjünk el. Bármilyen hihetetlen, amikor elhívtam ide randira, akkor még nem fordult meg a fejemben ez a helyszín változásosdi. Az, hogy esetleg kaja után lófrálhatnánk valamerre az viszont igen. Így is indultam neki a mai nap dolgainak, szép idő is van, meg hát, szóval, igen. Na de az, hogy eleve ne itt együnk, hát az csak úgy most jött. Picit idegesen várom a válaszát, ám nem ő szólal meg, hanem KukoricaJancsi. Mi legalábbis így hívjuk csak egymás között a kollegákkal.
- Te csak maradj csendben – intem csendre a méltatlankodó figurát. Nem lennék meglepődve ha egészen pontosan tudná, hogy miről is van szó. De komolyan, ezek hihetetlen, hogy mi mindent képesek meghallani.
- Hát … jobb lenne – adok választ szégyenlősen. Meglehetősen zavar ám, hogy így titkolózom, de jó okom van rá. Nagyon is jó okom.  Így valóban nehéz döntenie, de a lényeg az tényleg inkább az, hogy meddig ér rá. Ezt tudva már tudok tervezni. Hamarosan megkapom az időpontot is, egy rövid ideig töprengek, majd végül mosolyogva nézek a barátomra.
- Rendben, akkor együnk a másik helyszínen – adom a tudtára a döntésemet egy apró bólintás kíséretében. Igen, így jó lesz. Később úgyis elkezd lehűlni a levegő, akkor már nem biztos, hogy annyira jó lenne. - Még biztos eltart egy darabig mire elkészülnek a pizzák, addig esetleg valami ropogtatnivalót kérjünk? Vagy nem vagy még annyira nagyon éhes?
Érdeklődöm, hiszen azért nem kellene éhen halnia Thomasnak, amíg elkészül a speciális rendelésem. Vannak előnyei és hátrányai annak, ha az ember ilyen dolgozik. És bár végig a fiút nézem, mégsem kerüli el a figyelmemet a két csajszi. Hát így meg aztán pláne határozottan jó lesz, ha mielőbb távozunk innen. Határozottan zavar a viselkedésük, nem csupán azért, mert tulajdonképpen megpróbálták becserkészni maguknak a barátomat – oké, emiatt felemás érzéseim vannak igazából -, hanem főleg azért, mert ahogy néha rám néznek. Eleve nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, de ha még negatív is ez a figyelem, akkor meg aztán pláne nem.
Közelebb hajolok Thomashoz, amíg a vállammal neki nem dőlök. Úgy alapból szeretem a közelségét bármilyen helyzetben, de van amikor pláne szükségem van valamiféle apró érintésre. Megnyugtat az illata, a teste melege. Most már nem érzem magamban zavarban a lányok miatt, igazából már észre sem veszem őket. Hangomat lehalkítva kezdek el mesélni egy történetet neki a mai szülinapos gyerekzsúrról, amiben a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy mindegyik gyerkőc megkapja a maga kis jégkockafiguráját. Ők legalább mosolyogtak rám. A sztori után rákérdezek, hogy telt eddig a hétvégéje, néztek-e valami szuper filmet mostanában az apukájával, vagy ilyesmi. A sütőtökleves poharam már üresen álldogál az asztalon, amikor megmozdul a bábu, és nem közbekotyog mindenféléket, hanem mintha nagy levegőt akarna venni.
- Ne! Tudom, kész a rendelés! Ne, kérlek, ne ordíts! – szólok rá, de persze hogy nem hallgat rám és elkezd rikácsolni. A kis elviteles csomagocskánk a pultra kerül, ráragasztva egy cetli miszerint a számla rendezve van, és csak arra vár, hogy elvigyük. Azt is, meg a hátizsákomat, amit csak úgy beraktam a pult mögé, hogy ne legyen útban.
- Akkor mehetünk? – kérdezem meg Thomast, mielőtt megszokásból felpattannék. Kezdek izgulni, hogy vajon mit fog szólni. Jaj, nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Még csak most hoppanált a faluba. Megrakodott táskájával caplatott fel egészen a kastélyba, miközben éppen az adott problémáin morgott. Lett volna jobb dolga is most, mint a felvételiztetés, Tánya meg igazán segíthetett volna neki. Ő bezzeg amúgy is null-huszonnégyben a kastélyban van. Ő meg rohangálhatott Pécsről meg az ispotályból ide. Még a próbákat talán még meg is oldotta, de ezek az év elejék mindig olyan húzósak voltak. Meg egyébként is, miért nem lehet közvetlen a suliba hoppanálni? Tudják ezek, milyen nehéz a táskája?
- Merlin szakállára, igazán kitalálhatnának már valamit erre! - morogta tovább, miközben befordult a színjátszós próbaterembe. A földet bámulta, mert ugyan ki jött volna előbb? Felcaplatott a színpadra és az ott álló asztalra dobta a táskát. Nagyot csattant, mint mikor egy húsz kilós kőtömböt dobnak le.
- Meg egyébként is, ha már kitalálták ezt a tértágítót, igazán kitalálhatnának valami könnyítőt is hozzá. Vagy beépíteni... - morgott tovább magában, miközben szépen előpakolta a kellékeket: kalapokat, boát, kabátot, sötét ballonkabátot, esernyőt, újságot, egy sétapálcát, egy plüss sárkányt és egy ukulelét.
Nagyot sóhajtott és a hajába túrt, mikor végre felnézett és sikerült túllátnia a saját gondolatain kívül.
- Te meg mióta állsz itt? - Fújt egyet, akár egy bika. Nem volt ő rossz gyerek, de keveset aludt az elmúlt... hány hónapban is? - Bocs, bocs! - emelte fel kezeit, miközben lesietett a színpadról. - Ardai Kolos. Személyesen. Igen, igen, tudom, a hírnevem megelőzött. Te pedig vagy a...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A beszűkülő térben oldalra billen fejem, állam Dia felé emelkedik, ám eszem ágában sincs esetleg hátrébb húzódni. Mosolyom árnyalatnyit szélesedik, arcomon elmélyülnek a meghúzódó ráncok, szemhéjam félárbocra ereszkedik a keletkező testhelyzet változás nyomán, miközben kékjeim továbbra is a lány arcán ragadnak. Kicsit el is nevetem magam a mozdulatai láttán, azzal a halk mozdulattal, amibe már belerezzennek a vállak, de összességében még mindig belefullad egy szusszanásba - lehunyva szemeim ingatom meg fejem.
- Köszönöm - hasonlóan suttogva válaszolok, a szó megformálása közben az előttem ülőre pillantok, majd vissza is fordulok Diána felé. - Szerintem is jó cucc - már ha a napos oldalát nézzük, ideális esetben pedig pár épp-csak-huszonéves kölyöknek csak a napos oldalával kellene találkoznia. Eddig szerencsére nem is volt baj, az én felelősségem alatt, de túl rövid ideje vagyok még elnök ahhoz, hogy ilyen kijelentéseket tehessünk.
Ő az ilyenekből különben is kimarad.
Arcom kissé a kézfejére hajtom, ahogy ujjai közé csípi a bőrt - közel sem feltűnő mozdulat, egy rezzenésben ki is merül az egész.
- Hamar kirepülnek - jellegzetes, egyszerre melankolikus és nosztalgikus sóhaj hagyja el ajkaim, a végére megforgatom szemeim, és a kezemben szorongatott pezsgőt is lehajtom.
- Mintha csak ennyi értelme lenne - futólag, lazán mellkasomnak támasztom ujjbegyeim a szívem táján, majd le is eresztem kezem. - Van még valami hely, ahol nem jártál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Aj, szegény kis kukorica. Tovább sutyorog, hogy de miért kéne csendben maradnia és egyáltalán. Reflexszerűen nyúlok oda hozzá és megsimogatom ujjbegyemmel, hogy megnyugodjon. Na ez viszont tetszik neki. Motyog valamit arról, hogy ez kellemes.
- Jó - bólogatok hát, ha barátnőm szerint inkább ott kéne ennünk a valahol. Nem túl nehéz velem, lássuk be. Akárhogy okés nekem.
- Nem, én elvagyok a sütőtöklevemmel, köszönöm. Edzések után nem tudok túl hamar enni még úgyse - árulom el, hogyan megy ez. Ilyenkor annyira kellemes fáradtság ül rajtam, ami energiával tölt fel. Van ennek értelme? Mindegy, ezt érzem. Meg az izmaimat. Nem izomlázat, azt szerencsére egyre kevésbé, hanem azt, hogy megdolgoztattam őket. Az aikiodó gyakorlás utóhatásai pedig itt vibrálnak most is körülöttem, a pár hónapja belém ivódott magabiztosság ilyenkor főleg kiütközik. Valahogy... erősnek érzem magam.
Összesimult karral ücsörgünk és derűsen hallgatom a lány mesélését. Én persze nem veszem észre, hogyan néznek rá a csajok. Eleve kevésszer pillantok feléjük, ha meg teszem, változik az arcuk. Nincs esélyem elkapni a csúnyán nézést. De ha lenne se tudnám hová tenni. Nem filmeztünk Liam bácsival különben, főleg szombat reggel meg ma délelőtt voltunk együtt a Dojoban meg a templomban, tegnap este otthon csak vacsoráztunk, elég sok munkája volt most.
Odanézek a kukoricára, mikor Lau is így tesz és megsejtem én is, mi készül. Izgatottan várom, hogy elkiabálja magát, ám barátnőm rászól. Vajon mi baja ezekkel a kis lényekkel? Nem adok hangot csalódottságomnak, amiért valószínűleg mégsem fog ordibálni a kis rikkancs, kiváltképp, mert végül mégis megtörténik. Szélesen elvigyorodom, aztán mérséklem kicsit, mikor a lány rám néz. Remélem, nem baj, hogy én ennek így örülök. De olyan klassz!
- Ó. Mehetünk, persze, csak... ezt hadd adjam oda - nyúlok az imént visszavett dzsekim zsebébe, miután készülődni kezdtünk és egy lapos, meleg színekben fürdő kis papírdobozt nyújtok neki, amin aranyszín, cirkalmas betűkkel áll: Levél falás. Értitek, a levélhullás helyett.
- Finom kis falevél alakú cukrok, mindenféle őszies ízzel. Narancsos, fahéjas, almás, sütőtökös, ilyenek. Ha feldobod őket, szép lassan hullanak le és el tudod kapni őket a száddal - mesélem vidáman, miféle édesség ez. Közben átveszem a pizzát a barátnőmtől. Nekem minden kezem szabad, tök lazán vagyok.
- Hozhatom a táskádat? - nyújtom felé kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ismeritek azt az élményt, mikor egy nagyon hosszú gondolkodás után sem esik le nektek a válasz. Mikor már együtt gondolkodtok egy kérdésen és ott van a nyelved hegyén és nem érkezik válasz. Aztán két nap múlva, mikor már nem is olyan fontos a kérdés meg a válasz, hirtelen eszedbe jut. Na ez pont ilyen volt most Kolosnak, mikor a Felagund lány bemutatkozott.
- Jaaaj, emlékszem ám. Mindig beültél a próbákra! - adott hangot felfedezésének, nehogy véletlenül kételyekbe kerüljön a leányzó. - Kolos. Na nem mintha nem tudnád. - Ösztön volt. Valaki bemutatkozott és megrázta a kezed, automatikusan mondod a neved, nem? Még akkor is, ha egy híresség vagy.
Úriember módjára kísérte a padhoz, majd bányászott elő a táskából egy üveg vizet és nyújtotta a lány felé. Ha csak a közlekedésről van szó, akkor nincs probléma, pár perc és helyreáll. Pláne ha elterelik a figyelmét.
- Hmm? - Hogy hiányzik-e? De micsoda? Hisz teljes az élete, nem? Azt mondják, ha van mi leköt, nincs probléma. - Oh...
Egy ideig a táskájában matatott, mikor kedves partnere egy érzékeny pontba nem nyúlt volna el. Micsoda tehetsége van hozzá! Lehet ezt a csinos lányoknak tanítják, hogyan hozzuk kellemetlen helyzetbe a férfiakat?
- Ami azt illeti, nem. De ugye még visszajárok a suliba a színjátszó miatt.Bár jó lenne, ha Tánya át tudná venné. Most már annyira nehéz visszajárni... - próbálta meg elterelni a témát. De hát minek is terelné! Már túl van rajta, nem igaz? Nem ma szakítottak, és Myra azóta is felkerül a címlapokra, kár volna tagadni a helyzetet. - Myrával már nem tartjuk a kapcsolatot. - Csak egy megjegyzést volt. Épp csak egy elejtett mondat, mielőtt bezárta volna a táskáját. - Mit mondtál, melyik boltot is keresed?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A nevetés jó, apám meg mindig azt mondta, hogy ha akarok valamit egy nőtől, ha nem, elsőre röhögjön engem ki minimum egyszer, különben nincs alapja a kommunikációnknak. Pipáltam, mehetek a lényegre azt hiszem, legalábbis reméltem. A cél még messze volt, de azért már láttam pislákolni a fényét. Le is ültem a nő mellé, aki azért a zavartságát nem leplezte - nem tudom miért, biztos megzavartam a tanodán kívüli szabadidejét. Ez mondjuk nem szép tőlem.
- Nem láttam még mindet, igazából nagyobb találkozókon ha volt is szerencsém hozzájuk, azért nagy volumenben keveset figyelhettem meg - ismertem el, de ami eddig megfogott, az valóban maga volt a csoda. És itt többről beszélek, mint káprázat vagy egy kis szín az előadásba, egyszerűen egy mugli színház díszletmunkájának vére és verejtéke kevés ahhoz, ami néha sikerül. Ilyenkor sajnálom kicsit, hogy ennyire el vagyunk szeparálva a mugli világtól. Megérné nekik is, nekünk is. Egész más lenne ennek az egésznek a fekvése. - Megmutatja azt, ami ott lehetne. Én inkább nem egy kiegészítőnek látom, hanem magának az alapnak, olyannak, amihez hozzá tud tenni a színész. Mi mindig szituációk építésével adunk a közönségnek, erre lehet rátenni - írtam körbe a nézeteimet széles mosollyal, mert tény, hogy határozottan nagy lelkesedéssel tudok élni, mikor beszélni kell a munkáról. Nem jött be az első utam, de ez nem jelenti, hogy megutáltam volna bármit.
Ahogy néztem a nőt, tényleg ismerős volt, de hiába ráncoltam a homlokom, csak jött a hülye kérdés, aztán vártam. Látszólag őt se érintette nagy örömmel, de mielőtt elnézést kérhettem volna tovább bontotta a dolgot.
- Jaj az a divatos cucc, valamelyik exemnek volt könyvjelzője - világosodom meg, én nem élek ilyenekkel nyilván. - Most tolhatnánk egy közös fotót neki de - őszintén szólva nem tudom már a nevét, kinek kéne elküldeni. - Nem tartjuk a kapcsolatot. Viszont...
A tanulásért mindent.
- Lehetne róla szó? Komolyan érdekelne, nem csak elméleti szinten, bár hogyan zajlik? Gondolom vannak feltételek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem mindig volt hangulatom a társasági élethez, sőt, sok esetben szerettem visszavonulót fújni, és a szobám magányát élvezni egy jó könyv társaságában. A kötelesség azonban kötelesség volt, s ha az apám valamit a fejébe vett, akkor arra általában nem lehetett nemet mondani. Így volt ez azokban az esetekben is, amikor olyan kötelezettségeknek kellett eleget tennünk, mint például egy születésnapi rendezvény.
Félreértés ne essék, nem magával az ünneppel volt bajom, szerettem a születésnapokat, a tortákat, a díszeket, de amikor "ismeretlen" emberek közt kellett jópofáskodást művelnem, az mondhatni távol állt tőlem. Egyáltalán nem voltam oda azért, hogy kedvesen mosolyogjak apám barátaira, fogadjam a kérdéseiket, válaszolgassak úgy, ahogyan azt tőlem elvárják.
Még csak nem is hittem azt, hogy jól fogom magam érezni, tekintve hogy velem egykorú gyereknek sem volt se híre, se hamva ebben a társaságban. Szinte megfulladtam, úgy feszengtem az ünnepi ruhában, miközben apám ismét meglengette a hatalmas ajtó művészien megmunkált kopogtatóját.
- Nem lehetne, hogy átadjuk az ajándékot, és hazamegyünk? - megpróbáltam a tőlem telhetőt is megtenni, apám azonban azonnal szigorúan pillantott rám, anyám pedig helyette szólalt fel.
- Karola, ne szemtelenkedj. Bolivar és Laura már régóta a barátaink, és téged is kedvelnek - persze, persze. Ez volt a beetető szöveg, pedig le merném fogadni, hogy csak az apám miatt voltak velem kedvesek. Polo-ról nem is beszélve, ő többnyire észre sem vett, mintha egész más világban járnánk.

- Szervusztok, gyertek beljebb! Nahát Karola, hogy te mennyit nőttél! - Laura néni mosolyogva, két nagy cuppanóssal köszöntött, sorban anyámék után, s néhány perc múlva máris a gyönyörű Crawford rezidencián találtam magunkat. El kell ismernem, igazán jó ízléssel áldotta meg őket a sors, az otthonuk nagyon tetszett.
- Beszélgessetek csak, mindjárt jövünk, csak beengedjük az újonnan érkezőket- számomra úgy tűnt, hogy elég nagy a nyüzsgés, elgondolkodtam azon, hogy nem ártana szublimálni, vagy keresni egy csendesebb sarkot, mert ezen a napon tényleg fáradtnak éreztem magam. Nem is maradtam ülve, ehelyett a hatalmas nappali helyiség részeit kezdtem alaposabban is szemügyre venni, főként a kandallóra helyezett fotók keltették fel kíváncsiságomat, ahol még egy-egy gyerekkori fotó is feltűnt az ifjabb Crawford generációról.

Miközben a képeket nézegettem, akaratlanul is megütötte fülemet az a beszélgetés, amit apám folytatott az anyámmal Archibaldról, meg a muglik ostoba és életveszélyes életéről. Nem igazán értettem, hogyan is merülhetett fel egyáltalán ez a téma köztük, mindenesetre nem hagyott nyugodni ez a történet, amiről már az ideérkezésünkkor is fecsegtek.
- Igen, mostanában volt az évfordulója.
- Szörnyű tragédia.
- Nem tragédia, felelőtlenség. Én mindig is elleneztem mindenféle mugli használati tárgyat, mert azokkal csak a baj van. Ostobaság volt attól a fiútól, és nem is szabadott volna vele barátkozni. Még szerencse, hogy Lauráék fia nem ült mellette.
- Igen, ez igaz, szerencsére a mi Karolánk soha, de soha nem kerülhet majd ilyen helyzetbe - bármennyire is halkan csiviteltek anyámék, elég jó hallásom volt ahhoz, hogy meghalljam, ami érdekel, de amikor észrevették, hogy én is a helyiségben vagyok (még mindig), gyorsan témát váltottak. S addigra a többi vendég is felsorakozott, a nappaliból pedig kezdett elfogyni a levegő.
- Egy kicsit levegőzöm - köszönés után szóltam apáméknak, majd már jól ismerve az útvonalat, kisétáltam a teraszukra, majd onnan kezdtem kémlelni a tájat. Olyan jól esett kint lenni a csöndben, távol a zsongástól, hogy azt sem vettem volna észre, ha valaki netán kisétál az erkélyre, vagy tán már ott tartózkodik.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Azt hiszem a múltkori kiborulásom az oka annak, hogy ma ilyen későn még benn vagyok. Az irodában már csend honol, de én még lázasan kutatok. Keresem a mentsvárakat, a bizonyítékokat, a nyomokat. Mindent, ami esetleg arról szólna, hogy Károly itt is rám talált. Nem hagy nyugodni annak a madárnak a megjelenése. Az az okos, szinte emberien intelligens tekintete, ahogy nézett rám ott a sikátorban. Azóta vagy százszor visszanéztem gondolatban a jelenetet. Akár egy film pörgött le előttem a szituáció és az abban tanúsított paranoid viselkedésem. Talán ideje volna mégis beavatnom valakit? Talán nem kellene tovább egyedül viselnem ennek az egésznek a terhét mert legközelebb tényleg összeroppanok? Talán itt tudna valaki segíteni nekem, ha bevallom az igazat? Ezeken gondolkozom, miközben egy vaskos irathalmot nézek át éppen, mely az eltűnt személyek fotóval ellátott körözvényeiből áll. Ahogy sorban lapozgatom át a papírokat egyszerre saját valódi nevemmel és arcommal nézek farkasszemet. - Istenem, ez nem lehet igaz...- szakad fel belőlem a megdöbbenés. Hosszú pillanatokig fürkészem igazi, a jelenlegitől nem sokban különböző arcomat és érzem, ahogy könnyek gyűlnek szemem sarkában, hogy útjukat fakó arcomon azonnal meg is kezdjék. A nevem, mind a leánykori, mind az asszony szerepel a lapon. A dátummal együtt, amikor kimásztam férjem lakásának ablakán. Az éjszakáé, amikor magam mögött hagytam őt és mindent, ami egykor az életemet jelentette. Olyan életekért cserébe, mint a mostani, Szkilláé. Észre sem veszem, hogy remegek. Egész testem rázkódik és nem csak a valósággal való letaglózó szembesüléstől. Vegyül ebbe mindenféle érzelem. Harag, düh, félelem. Vágy, hogy ismét az lehessek, akinek születtem. Valódi arcomra nézhessek a tükörben. Újra azt a nevet viselhessem, amit megtaláló orvosaim adtak nekem. Mélységes kétségbeesés, hogy talán ezeket soha sem tehetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Van egy olyan nagyon gyanúsan baljós sejtése, hogy őt itt nem veszik komolyan az arccsipkedésével. Nagyon helyes. Igaz, a gratulációja őszinte, még ha nem is akkora súlyú, mintha átérezné a súlyát ennek a csoportosulásnak. Tudni, tudja, amennyit a józan ész és diszkréció határain belül mesélni lehetett, annyit hallott a bátyjától is, de mégiscsak ez valami olyasmi, amit csak akkor fogsz fel ténylegesen, amikor benne vagy - amikor része vagy. Ezt leszámítva nem kevésbé tartja kúl dolognak azt, hogy valaki elnöke legyen valaminek. Már csak azért is, mert Diána valószínűleg sosem lesz semminek az elnöke, amelynek több tagja van kettőnél, amibe nem számolódik bele ő - és másik tag nem az anyja. A világnak minden eséllyel jobb így. Hiába, a felelősségtudat valahogy nem erőssége, hát még hogy másokért feleljen.
- Ne felejtsd el majd hívni az első nyilvános bulira, ahova mehet más is, le akarom csekkolni, hogy bekerültek-e az én imádnivaló évfolyamtársaim is.
Mint mindig, a fizikai kontaktus a világ legotthonosabb dolga, sokkal komfortosabb számára, mint az -ahogy körülbelül akárki más fogalmazna- illedelmes, udvarias távolságtartás és diszkréció. Persze, ha látná, hogy a másik félnek kellemetlen, akkor nyilván elhúzódna, nem akar senkit bántani, de Polo reakciói pont kedvérevalón egyetértőek e tekintetben. Nincs hát oka, hogy kimásszon a személyes teréből, marad aztán is, hogy ujjai szorítása teljesen enged a fiú arcán és csak játékosan megpiszkál a halántékánál egy belőtt tincset.
- Igazad van - színpadiasan feldobja a cetlit, ami lassan pörögve, forogva a levegőben esik le a földre közvetlenül előtte. - Áh, de várj, nagyon sokmindent tudnék venni belőle, ha nyernék.
Végül tényleg elhúzza a kezét és beleiszik a poharába, amiből az előbbiek után csak azért nem löttyent ki semmi, mert mindegyiket elátták ezt gátló bűbájjal. Ezekben a körökben nem fordulhat elő, hogy valakinek boros legyen a drága blúza, inge, ruhája. A népszerű netes meme-ből ismert "áh, erre még szükségem van" mozdulattal hajol le az eldobott cetliért és lengeti meg a kezében.
Egyik lábát átveti a másikon, bár az Archibald felé eső kezével visszakönyököl a köztük lévő kartámaszra.
- Biztos egy csomó mostanában nem utazgattam valami sokat, szóval lepj meg, tuti imádni fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o
  | oo

Meg se lepődök, hogy ez a csupaszív fiú rögtön együtt érez szegény kis hányatatott sorsú kis lénnyel. Vagy micsodával. Még el is mosolyodom a kedveskedésen, amit kap.
- Elkényezteted, aztán legközelebb ha erre jársz akkor tömegverekedés tör majd ki köztük, mert mind a te asztalodra akar kerülni – adok elő egy jóslatot a jövőre nézve derűsen figyelve a vidámabban ficergő kis bábut. Persze hangomban nyoma sincs nehéztelésnek vagy hasonlónak. A vendégek murisnak szokták tartani ezeket, de azért napi több órán át hallgatni őket, azért az kicsit sok tud lenni. Ha nincs dolguk is be nem áll a szájuk ám, és hogy milyen pletykásak! Komolyan, a kastély festményei is elbújhatnának ezekhez képest.
- Érdekes, én tuti, hogy éhen halnék annyi testmozgás után. Futás után is folyton éhes vagyok – nézek picit csodálkozva Thomasra, arcomról pedig minden további nélkül le lehet olvasni a nahát, vagy azta kifejezést is. Majd lassan rájövök, hogy a kérdésemre kaptam ám választ, így bólintok, hogy rendben, akkor nem pattogok tovább. Ahhoz képest, hogy végigdolgoztam a délelőttöt, sőt tegnap is benn voltam, hát eléggé nyughatatlan vagyok. Aminek persze mind tudjuk, hogy mi … pontosabban ki az oka.
Picit szomorkássá válik az arcom, hogy keveset tudtak együtt lenni a bácsikájával a hétvégén, leszámítva ugyebár az edzést, meg a hitgyakorlást. Pontosan emlékszem arra a vidám, önfeledten boldog mosolyra, ami megjelent az arcán, amikor végigszáguldott a lakáson, amikor én is ott voltam. Meg a családias hangulatra a közös étkezésnél, a kártyajátékra. Persze tudom, hogy mennyire elfoglalt a férfi, és nem is sajnálkozom, hiszen minden egyes együtt töltött pillanatuk úgyis fantasztikus; csak szeretem hallgatni és látni, ahogy mesél ezekről.
Igazából nem is rászólok a kukoricácskára, megkérni próbálom, hátha az hat. De á, beszélhetek én ezeknek, mint a falra hányt borsó. Megadóan hajtom le a fejemet, ahogy elkiabálja magát a drága, majd rápillantok a barátomra és elnevetem magam.
- Mókás kis figurák, de nap végére már eléggé fárasztóak. Ó, és nem árt vigyázni, hogy mit mond az ember, szerintem simán meg tudnák telíteni a pletykarovatot hónapokra, ha kérdezgetni kezdenéd őket – érkezik a magyarázatom egy apró kézsimítás mellett. Dehogy baj, hogy a barátomnak így tetszenek ezek a kis bolondok. Hát hogy lehetne ez baj?
Picit felszalad a szemöldököm a dobozka láttán, persze miután alaposan meglepődtem azon, hogy egyáltalán kapok valamit. Mármint, én kapok valamit? Hiszen én hívtam el, ó, hogy ez nem így működik, hogy ki hív el kit, ugye? Hát persze, hogy nem. Szóval hirtelen nem értem, hogy mi az, hogy levél falás, vagyis elképzelni sem tudom, hogy mégis mi lehet a dobozban. De hamar megtudom ám, így a kérdő-csodálkozó pillantásom át is megy elragadtatottba, majd nyomok egy puszit a fiú arcára köszönetképpen.
- Ez igazán édes tőled – ha már egyszer cukorkákról van szó … édesség ... édes ...  – és ha ügyetlen vagyok és nem sikerül, akkor lepotyog, vagy valami csoda folytán beletalálnak maguktól is a számba? – kérdezek vissza, hiszen vannak ám bizonyos problémáim ám az ilyen célzásos dolgokkal. Tudjátok vannak azok az emberek, akik az utca másik végéről is beletalálnak a konzervdobozzal a kukába. Na én nem vagyok olyan, nagyon de nagyon nem. Persze nyilván megpróbálkozom elkapkodni ezeket a cukrokat, igencsak mókásnak hangzik, de valószínűleg először meg fogom nézni, hogy csinálja Thomas.
- Öhm, nehéz – mondom neki figyelmeztetésképpen, mialatt nyújtom felé. Tényleg az. Így viszont most az a helyzet áll elő, hogy ő cipel mindent, nálam meg semmi sincs. Ami picit fura lenne nekem. Elég ritka, ha nincs nálam semmi, szóval tétován nyújtom ki a kezemet a pizza felé, hogy akkor viszont cseréljünk. – Viszont, így ne hozzam én a könnyebb csomagot? – kérdezem meg, hiszen nem tudom, hogy ez mennyire fér bele neki. Ha mindent ő szeretne hozni, akkor viszont nem fogok ellenkezni. Legyen.  Miután ezt eldöntjük, hangosan beköszönök a konyhába, ahonnan csak egy mélyhangú dünnyögést hallani ki. Őszintén szólva én sem értem, de biztos elköszönés akar lenni. Odaintek még a beugrós pincérlánynak is, és a két csajszira ügyet sem vetve kisétálunk az őszi napsütésbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délutáni séta a pizzériából jövet | x



Igazi szakértővel van dolga Levélfalás témakörben, úgyhogy jó embertől kérdezett.
- Nagyon-nagyon lassan hullanak. Még ha a száddal nem is kapod el, utána tudsz nyúlni vagy ilyesmi. Viszont, ha az se sikerül, sajnos lepotyognak a levelek, igen. Úgyhogy érdemes lehet először asztal fölött csinálni talán - morfondírozom a jó módszeren. - Mondjuk én egyből élesben, az utcán állva próbáltam. Az egyik arra járó levitás srác meg elharapott előlem egy cukorkát röptében. Nagyon nevettem rajta - mesélem el vidáman ezt is.
Hátamon barátnőm kockás, kékes hátizsákjával ballagok vele a meglepis valahol felé, miközben ő hozza a pizzánkat a kis zacskóban. Így osztottuk el végül a terheket, nekem így tökéletes. Menőn festhetek ezzel az összeállításommal. Biztosan divatot teremtek. Ahogy haladunk, persze mindenféle emberekkel találkozunk, az ismerősökre ráköszönünk. Szembejön aztán egy férfi, aki talán alkatánál fogva, eszembe juttat valakit. Arcom teljesen megváltozik, még a szokásosnál is jobban ellágyul, gyermekien mosolyodom el, az utat figyelve magam előtt.
- Képzeld, Rileynak van egy új alakja, ami nagyon tetszik... amit... nagyon kedvelek - helyesbítek gyorsan, szinte végig se gondolva a javítást. Egyszerűen csak belémvillan, hogy nem akarok félreérthető lenni. Aztán lassan tudatosul csak, miért is nem akarok. Mert a múltkori az rossz volt. Igazán rossz. - Mármint nem tudom, új-e. Nekem az - teszem hozzá. - Floridában láttam először. Beszólt nekünk két ipse és ő így ijesztette el őket - mosolygok szinte rajongva. Ott és akkor meglehetősen kellemetlen volt az a pillanat, így utólag viszont mindent elhalványít az, amit okozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kai - Dia - Seth
és a méhecském

Bebábozódva kutatom az eget, pislogni is alig merek nehogy elszalasszak egy hullócsillagot. Bizonyára nem lehetek túl jó a dologban, ugyanis még egyet sem láttam mióta kint vagyok. A hálózsák melegétől kezdek elpilledni, de elaludni nem tudok - ahhoz számolni kéne valamit, de a bárányok már az agyamra mennek a képzelt bégetéseikkel. Persze, persze, tudom hogy általában augusztusban szokás ilyesmit nézni, de olyankor hol van benne a kihívás? Én egy olyan jelenségnek szeretnék szemtanúja lenni amit csak én látok, ez pedig nem igazán lehetséges, ha világszerte ezrek kémlelik ugyanazt az égboltot, a főszezon tehát kiesik.

Dúdolgatva ficergek a lelátó egyik padján, szigorúan magam mellé zárt tagokkal, nehogy leguruljak, hiszen akkor magatehetetlen állapotomnak köszönhetően minimum egy orrtörés lenne a vége a kalandnak. A könnyek márpedig elhomályosítják a látást, szóval még kevésbé valószínű, hogy bármit is megfigyelhetnék ma este. Már a gyengélkedő falának színváltós mágiáját leszámítva.
Sokáig elnyomom, ám egy hangos tüsszentés végül csak kitör belőlem. Fáznék? Hm, talán csak ahol kilógok, jó cucc ez a hálózsák. Bár eredetileg kint terveztem aludni, érzéketlenre csípett nózim megváltoztatja a terveket. Feltornászom magam ülésbe, ügyetlenül kicipzározom puha, meleg fogdámat, diadalmasan hümmögve amikor lilafoltok nélkül teljesítem az évszázad legnehezebb questjét.

Hogy ezen változtathassunk (elvégre minél lilább vagyok, annál jobban hasonlítok egy érett szilvára, a férfiak meg állítólag szeretik az érett nőket), hónom alá szorítva a hálózsákot felkapom seprűm a földről (tudjátok ki fog lépcsőzni, pff), és a padról elrugaszkodva a pálya felé veszem az irányt. Először csak szépen lassan közelítek az aréna felé, hátra-hátrapillantok nem hagytam-e ott valamit. A füves terület felett lepillantva mozgó alakokat látok meg, megfigyelni azonban nincs időm őket a gyér holdfényben. Figyelmetlenségemnek hála lejjebb süllyedek, a hálózsákom pedig a légellenállás miatt arcomba csapódik. Meglepettségemben elengedem a nyelet, kidőlök jobbra, és pillanatok alatt találom magam a semmi közepén lebegve. "Lebegve", aha. Fogalmam sincs mi történik a seprűmmel, én a magam részéről a legbiztonságosabb, legfelnőttesebb és legadekvátabb megoldást választom amit csak ismerek. Sikítok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délutáni séta a valahol felé |o
  | oo

Bólogatva hallgatom a magyarázatot a cukorkaevés mikéntjéről. Nem hangzik annyira nagyon bonyolultnak igazából, szóval kellemes izgatottság jár át, ahogy arra gondolok, hogy fogok én ugrabugrálni a finomságok után Legszívesebben már most ki is próbálnám, ár a csomagokkal talán mégsem lenne túl jó ötlet.
- Á, az utcán szerintem jobb, ott van tered mozogni. Biztos fellökném az asztalt, vagy lefejelném, vagy hasonlók. Majd kipróbáljuk – mondom mosolyogva, ahogy megelevenedik lelki szemeim előtt az az ominózus eset. A levitás srác felugrik, szinte repül a levegőben és elorozza a cukorkát. Legalábbis én valahogy így képzelem el, persze nyilván nem így történt, de milyen mókás lenne már, nem?
Hát, mivel helyettem cipeli a nehéz táskát, naná hogy menőn fest. De tényleg, nincs ezzel semmi gond, a divatot azt inkább hagyjuk, vannak ennél sokkal furább ruhaköltemények meg hasonlók, amik divatosnak vannak mondva. Szerintem meg rém rondák. Mindenesetre Thomasnak szerencséje van, hogy nem rajongok a rózsaszínért, fodrosért, plüssösért és hasonló nagyon lányos ruhadarabokért, kiegészítőkért. Az tényleg picit furcsán mutatna rajta, bár kétlem, hogy bárki rossz szemmel nézne rá, ha egyszer itt sétálok mellette. Mindenkinek egyértelmű lenne, hogy mi a helyzet.
- Tényleg? – kérdezek vissza rögtön mosolyogva. A tetszik kifejezés semmiféle érzést nem vált ki belőlem, már letisztáztam az erre vonatkozó információt. Van valami tök szuper abban a kinézetében, körülbelül ennyi, amit jelenleg én értelmezek. A helyesbítést hallva viszont egy pici szomorú villanás jelenik meg a tekintetemben, túl rövid időre ahhoz, hogy észrevehető legyen. Tudom, miért javítja ki magát, ő viszont ezek szerint nem tudja, hogy nem szükséges ezt tennie.
– Emberi alak? – kérdezek vissza rögtön, ahogy az elijesztésről mesél. Nekem természetesen először valami cuki állat alak ugrott be, hiszen eddig csak helyes nyuszi fülekkel láttam őt. De az tényleg cuki volt, legszívesebben meg is simogattam volna őket, kíváncsiságból. De valahogy kétlem, hogy ott állattá változott volna. – Nagyon félelmetes volt? Nem látták átváltozni? Vagy pont az ijesztette meg őket?
Kérdések tömkelegét zúdítom szegény barátomra, és még vissza is fogom magam. Közben kényelmesen baktatunk a kis tavacska felé, mert hát na nyilván hova máshova mennénk, ha nem vízközelbe, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

LAU
kora délutáni séta a pizzériából jövet | x



Tudni talán tudom, hogy nem szükséges kijavítanom magam és hogy minden rendben, minden tisztázott már, csak érezni nem érzem még. Túl eleven még az az emlék. De halványul majd, ez biztos.
- Emberi alak, igen - bólogatok. Jé, arra nem is gondoltam, hogy esetleg azt lehet hinni, valamilyen állat képében tűnt fel. Pedig az ábrázatom biztos erre engedhetett következtetni. - Nem látták átváltozni, mert háttal volt nekik, egy törölközővel a vállán - mutogatom kezemmel, hogyan volt ráterítve. - Magától attól ijedtek meg, hogy... hát elég... tiszteletet kölcsőnző. Egy magas, erős férfialak - részletezem kicsit, hogyan fest. Láthatta Riley általános formáját velem, ami egy sudár langaléta. Akár törékenynek is tűnhet néha. Na ez az új külső viszont nem. Nagyon nem. - Igazán... különleges arccal - próbálom valahogy leírni a vonásait. Nincs a kifejezéskészletemben a "karakteres", pedig az illene a legjobban hozzá. Noha igaz, szavaimnál többet mond az, ahogyan beszélek róla. Ahogy csillog a szemem, ahogy él a lényem. Most aztán végképp ezer szerencse, hogy átbeszéltük már ezt az ügyet. El se akarom képzelni, ha anélkül álltam volna elő ezzel, hogy mennyire odáig vagyok az új, izmos, daliás Rileyért.
Annyira elmerültem a témában, hogy fel sem fogom, merre tartunk, csak már mikor a tóparton sétálunk. Vajon ide jöttünk? Vagy megyünk még tovább?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megérkezvén a valahova, kora délután |o
  | oo

- Állatként már láttad? Nyuszifülekkel nagyon cuki a női alakjában! – kotyogok közbe izgatottan, majd rögtön a szám elé is kapom a szabad kezemet és megrázom a fejemet, hümmögve, miszerint 'bocsi, közbevágtam, folytasd csak'. Pont ez az a dolog egyébként, amivel anno Riley felkeltette az érdeklődésemet, feloldotta a hangulatot, hogy képes legyek egyáltalán megszólalni nála. Szóval az átváltozásainak témája mindig is izgalmas volt számomra. De most inkább tényleg csöndben maradok és hallgatom azt, amit mesél a barátom. Az is éppen elég izgalmas. Sőt.
A tiszteltet kölcsönző kifejezésen elgondolkozom, majd ahogy jobban lefesti már kezdem érteni, hogy milyen lehet. Riley általános formájáról meg, amit láttam, csak annyit, hogy nem sokat fogtam ám fel belőle akkor. A hosszú ujjaira, na azokra emlékszem. De tény, hogy nem tűnt olyannak, mint amit most leír.
- Tehát valami kigyúrt, ijesztő alak lett, akiről rögtön lerí, hogy egy apró legyintéssel kiüt bárkit, aki kekeckedik vele – összegzem nagyjából az elképzelésemet. Nagyon félelmetes lehetett, mármint azoknak a beszólogatós ürgéknek biztos, de nyilván ez is volt a cél. Thomas meg teljesen el van ájulva ettől az új Rileytól, nyilván az is eléggé hozzátesz, hogy milyen körülmények között mutatta meg így magát Riley. Bár amúgy is eléggé imponáló tud lenni egy ember, nem muszáj még meg is védenie a másikat. Töprengve nézek magam elé, ahogy ezek járnak a fejemben. Mint ahogy akkor sem a folyosón, úgy most sem érzem azt, amit nagyon nagyon régen azokat az Annies fotókat nézegetve éreztem. Most leginkább kíváncsiságot érzek, meg némi elismerést, örömöt amiatt, hogy ennyire fel van dobva tőle, és némi kis aggodalmat. Igen, ez az, megvan mi az a gondolatfoszlány, amit keresgélek a sztori eleje óta.
- Elég durva dolgokat mondhattak, ha Riley szükségét érezte annak, hogy ilyen alakra váltson – jegyzem meg halkan. Ó nem, nem kérdezem meg, hogy mégis mit szóltak be. Biztos, hogy nem volt semmiség. Igazából ezzel csupán azt próbálom kifejezni, hogy erre gondolok, ez a meglátásom, ami vagy igaz, vagy nem. – És ezt az alakot fogja amúgy gyakrabban is használni, vagy csak ilyen végszükség esetére?
Visszább veszek egy picit a tempóból, bár eddig sem siettünk túlzottan, így viszont sejthető lesz, hogy hamarosan megérkezünk. Már látszik a stég, ami szerencsére teljesen kihalt. Jelenleg oda tartunk. Bár többféle elképzelésem volt, de végül emellett döntöttem. Arrafelé vesszük hát az irányt, hamarosan pedig már a kissé recsegő deszkákon sétálunk. A legszélén megállok, gyorsan szétnézek a vízfelszínen, majd észreveszem egy csónak sziluettjét a távolban. Tökéletes. Visszafordulok és rámosolygok Thomasra.
- Nos, az a bizonyos valahol egész pontosan itt van. De, lehet akár ott is – mutatok először a stégre, majd be a tó közepére. Amíg ezt elmondom a kis ladikocska már közelebb is ér hozzánk, felismerhetővé válik az idősebb úr, aki a csónakokat szokta bérbe adni. A bácsi a stég szélére kormányozza a csónakot, egy pálcaintéssel kiköti majd kecsesen „partra” lép, kissé megemeli a kalapját felém, majd biccent Thomas felé és fütyörészve elsétál a falu felé.
- Van kedved csónakázni egyet, vagy csak a benne lévő pokrócokat használjuk fel egy vízparti piknikhez? – ismét megkapja a választás lehetőségét tőlem a barátom, miközben finoman előre-hátra hintázok a lábamon. Mosolyom az állandósulni látszik, mialatt a mozdulatlan víztükrön álló csónak előrébb siklik, amíg a kötél engedi. Majd vissza az eredeti helyére. Gond egy szál se, nem kell evezni, a hydromágia ismét milyen jól jön.