Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Szinte alig hallom azt az egy szót, ami elhagyja a száját, de a bólogatása rásegít, hogy megértsem a választ. Még magányra van szüksége. Viszonzom az enyhe szorítást, és már kelek is fel az ágyból, ahogy elengedi a kezemet. Nem megyek messzire, csupán pár lépést távolodom csak el a paravánozott ágytól némi kis privát szférát biztosítva ezzel neki. Annyit, hogy ne nagyon halljam a felőle érkező hangokat. Nagyon halkan hümmögni is kezdek, így még jobban elzárom magam mindentől. Nem azért, mert én nem szeretném hallani. Azért mert ő nem szeretné ha hallanám. És csak várok, ismételten. Közben ide-oda lépkedek, követem a padló mintáját, csak hogy lekössem magam. A gyógyító észreveszi a ténykedésem, és kérdő tekintete láttán egy apró kis mosollyal felelek csak. Minden rendben, csak … hát, minden rendben. Egy apró biccentés a részéről, és már folytatja is a munkáját. Én pedig folytatom tovább a köreimet. Nem sokat kell amúgy így mászkálgatnom, mert hamarosan mintha a nevemet hallanám. Azonnal hátrapislogok az ágy felé, majd indulok is vissza, de mondhatjuk úgy is, hogy szinte repülök.
- Tessék? – érkezik a kérdésem, ahogy bekukkolok a paraván mögé. Ó nem, még egyszer nem játszom el, hogy csak úgy berontok. Tanultam az előbbi esetből, köszönöm szépen. A kérdésem meg csupán csak annyi, hogy tényleg szólt-e vagy már képzelődöm is. Az utóbbi esetén szerencsére pont a legjobb helyen vagyok, hogy orvosoljuk ezt a problémát. Ám úgy tűnik, hogy nem vagyok pszichiátriai eset – vagyis de, de nem ilyen értelemben, mert ülő helyzetben látom Thomast, sőt felém is néz. Veszem hát a bátorságot, és közelebb megyek. Szeretetteljesen nézem a vonásait, szám is mosolyra húzódik. És csak állok az ágy mellett és figyelem őt.
- Jobb már, vagy még fáj valahol? - érkezik a kérdésem, amik főleg a fizikai állapotára vonatkoznak. Azt, hogy lelkileg hogy érzi magát inkább hoznám most szóba, lehet hogy nem tenne jót ez a téma az éppen hogy megnyugodott fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Gálffy Erik
Debrecen ✦ Jótékonysági est ✦ Kiöltöztem

Korábban készültem el, hogy még tudjak kitenni insta storyba képet a követőimnek. Mindig tudják merre járok, és ha van valami pozitív tartalom, ahová megyek, dupla annyi infót kapnak. A ma esti jótékonysági bált már nagyon vártam, és tényleg nem csak azért, hogy felvehessem ezt a ruhát. Bárkinek nagyon szívesen segítek, aki bajban van. Ezért is próbáltam meg influencer lenni, mert így többen hallják meg a hangomat és ezáltal többen is segítenek.
Ma este még a szorongásaimat is igyekeztem otthon hagyni. Nem mintha különösebben érdekelne, de ilyenkor nem szeretnék telefonfüggőnek tűnni. Mindennek megvan a maga ideje.
A Kölcsey központban korábban is jártam - édes istenem, zseniális volt az a Da Vinchi kiállítás -, de most teljesen új arculatot kapott. A falakon árva gyerekek festményei és egyéb alkotásai díszelegtek, és mivel még volt bőven idő a vacsora kezdetéig, azokat kezdtem el nézegetni. Előrelátóan a képek alá apró ismertetőket tettek ki az alkotókról, és már pár ilyen elolvasása után úgy éreztem, hogy nem csak a nehéz szempilláim miatt kell sűrűbben pislognom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ő aztán igazán nem akar pánikot kelteni, főleg nem azelőtt, hogy a tanév rendesen beindulna, mégis, Masa viselkedése roppant önpusztító. Az egy dolog, hogy szemtelen, azt már megszokta a férfi, de hogy végül egy halálos akcióba küldte volna magát... Jó, némileg túlzás, hogy feldobta volna a bakancsot, de ha belegondolunk, hogy egy ötven kilós vasszörnyet istenesen megküldenek felé, így vagy ütköznek, vagy leesik a seprűről - netán tán mindkettő, legalábbis a lányból kiindulva -, az nem igazán nevezhető életbiztosításnak. Úgy tűnik, Zippzhar szükséges kerekeiből pont az az egy hiányzik csupán, mely az összes többit hajtja. Éppen ezért, mikor megpillantja Izabellát, nem teketóriázik, rögtön cselekszik, a dolgok jelenlegi állása szerint helyesen.
- Ilyesmiről egyelőre nincs tudomásom. Én most Zippzhar Mária Stella miatt kerestem meg Önt - mi tagadás, nem túl biztató, valószínűleg a lány a valaha volt legbalhésabb levitás mind közül. Ezt a következtetést egyébként nem túl sűrű találkozásaikból vonta le, melyek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek átlagosnak. Persze lehet, hogy csak Henrik reagálja túl a dolgot, de mégis jobbnak érzi tárgyalni a szellemi épségéről, semmint utólag megtudni, hogy rajta múlt a dolog. Szívére venné.
- Nem tudom, értesült-e arról, hogy a diákja terelőpárbajt kezdeményezett velem. Természetesen végül nem lett belőle semmi, bár ahogy elnéztem, mindez nem rajta múlt - erősen céloz arra, hogy Masának szánt szándékában állt seprűre pattanni és megvívni kettejük párharcát. Ha a férfi nincs annyira eszénél, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem használja az eszét, akkor nem itt beszélgetnének. De hála istennek legalább az egyikük felnőtt a feladathoz, így nem lett baleset. - Attól tartok, hogy valami nincs rendben vele. Megértem, hogy fiatal és kamaszodik, de se veszély-, se felelősségérzete nincs. Szerencséje volt, mert én álltam vele szemben, de más nem lett volna ilyen előrelátó - hogy honnan tudja? Tapasztalat. Ha egyszer valakit kihívnak egy ilyen párbajra, függetlenül attól, hogy a végén még a hamut is mamunak mondja, kiáll. Nem nézik, hogy ötven kilós kislány, vagy százötven kilós dromedár. Így hát Masának van mit megköszönnie. Innen is szívesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit

Csak mosolyogva biccentettem a manónak egyet, hogy aztán az árushoz fordulva elvegyek jó pár darabot. Ha már itt járunk egy jó húsleves sose rossz, de mivel a húst nem eszem meg, több zöldség kell. Érdekes fordulat, nemde?
- Csak ennyit szeretnék - nyújtottam oda a pénzt a néninek, aki nem nézett rám túl jó szemmel. Talán mégis hallotta a snidlingről a megjegyzésem? Ez van mamó, friss árut kellene tartani. És most az egyszer azt kívántam, bárcsak hallaná a gondolataim, hogy ne kelljen hangosan is kimondanom.
Miután végeztem, a sajátjaimat is a többihez fogtam, úgy indultam meg a kastély felé.
- Hát a diákok nem tudom, mennyire örülhetnek majd a sok répának - nevettem el magam. - Beismerem, hogy gyerekként én sem kedveltem annyira. De másra nincs is szükséged, ugye? - torpantam meg egy pillanatra. Ha jól tudom, ugyanúgy szállítmányokat kapnak az iskolában is, mint a kórházakban, így ha a répa elfogyott, talán másra is lehet igény.
Manóval még nem beszélgettem ennyit, és biztos vagyok benne, hogy le is fogom majd jegyezni a blogomon, hogy az olvasóim is bátran kezdjenek bele. Nagyon aranyos kis házimanó ez a Lily is.
- Hát ami biztos, hogy tortát fogok belőle sütni. Kóstoltál már répatortát? - kérdeztem vissza. - Ha nektek kell elkészíteni az ételeket, attól még megkóstolhatjátok és ehettek belőle, ugye? - halványan összevontam a szemöldököm, mert érdekelt. Nem voltam nagy manójogi aktivista, de hát vegán se voltam mindig. Mindent el lehet kezdeni egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Fura dolog ez a sírás, végtelenül felszabadító. Számomra legalábbis. Pompásan ki tudom vele adni magamból, ami nyomaszt és mostmár, hogy megnyugodtam, kicsit sem hajlok visszfele abba az állapotba. Csak a zokogás kimerültsége ül rajtam, valamiféle nehéz takaróként, viszont az is olyan, mintha kellemesen kidolgoztam volna magam és most megérdemelt pihenésemet költeném.
- Egy-két helyen érzem csak kicsit, de semmi komoly - simogatom meg oldalamat. Az az, ami csak holnapra fog teljesen helyreállni. Az ott, a bordáimnál, ami nem felületi sérülés. Oda nagyon keményen belerúgott az egyikük. Ám mostmár az se rosszabb, mintha csak szerencsétlenül zakóztam volna egyet.
- Sokkal jobb - bólogatok, lágy derűsen.
- Te voltál már itt különben? - pislogok körbe a gyengélkedőn.
- Én először talán Zsombival, amikor a Levita tornyos galiba volt, aztán meg Annie kísért be, mikor szemen dobtak egy hógolyóval. Azóta szerintem nem - morfondírozom homlokráncolva, ahogy felidézem ezeket. Mondjuk egyik sem közelítette meg azt az okot, amiért most ide vezetett az utam. Hála égnek. Jó lenne, ha ez volna az első és utolsó ilyen alkalom.
Beszélgetünk tovább csöndesen, aztán jön a javashölgy a főzetadagommal, megint elmondja, hogy kíméljem magam és lehetőleg ma hamar menjek aludni; aztán utamra enged, hogy bár ne ugráljak, de mostmár mehetek, amikor szeretnék; illetve tájékoztat arról, hogy írt a házvezetőmnek az esetemről, aki pedig valószínleg tudatja a szüleimmel, mi történt. Egész eddig a pontig csak figyelmesen bólogatok, erre viszont megfeszülnek kicsit vonásaim, ám gyorsan elmosolyodom, nehogy aggódjon amiatt, hogy esetleg kikapnék otthon ezért. Nem fogok. Nem ez a bajom. Megköszönöm Miss Blacknek a gondoskodást, aztán ahogy távozik, összenézek Lauval, fancsalin kicsit. Értesíteni fogják Liam bácsit. A bagoly még azelőtt megtalálja, hogy este találkoznánk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Elkapom a mozdulatot és ezzel rögtön választ is kapok egy korábban fel nem tett kérdésemre. De mivel meg tudja érinteni, így annyira vészes tényleg nem lehet már a dolog, szóval nem kezdek el aggodalmaskodni.
- Akkor jó. Gondolom azok is elmúlnak holnapra – idézem fel a korábban elhangzottat. Igen, határozottan ezt mondta, hogy kap majd valami italt estére és holnapra már kutya baja se lesz. Még egy plusz pont a varázsvilágnak. Bele se merek gondolni, hogy mennyi ideig kellett volna szenvednie, meg kórházban lennie ha muglik lennénk.
Picit meghökkenek a kérdésen, annyira hétköznapi, annyira elüt a korábbiaktól. Meg igazából azért is amit mesél. Nem hallottam még egyik esetről sem, és így elsőre a hógolyós szemen dobástól zökkenek ki teljesen. És nem azért mert Annie-t emlegeti, hanem mert … szemen dobták … egy hógolyóval? És gyengélkedőn kötött ki? Az nem semmi. De nem kérdezek inkább rá egyikre se most.
- Igen, voltam – felelem csendesen majd áthelyezem a testsúlyomat a másik lábamra és nekidőlök az ágy szélének.
– Rögtön nem sokkal azután, hogy idekerültem, belenyúltam egy növénybe, amibe nem kellett volna. Utána még napokig nem tudtam rendesen mozgatni az ujjaimat, és folyton mindent összetintapacáztam – derűsen hunyorgok rá, ahogy elmesélem azt a történetet, aminek valamelyest ő is tanúja volt. Ugyanis ha emlékeim nem csalnak akkor másnap akadtunk össze a réten és ismerkedtünk össze. Majd egy picit komorabbak lesznek a vonásaim, ahogy a másik kalandom is az eszembe jut.
- Itt csak akkor voltam, a másik balesetnél az Ispotályba vittek. Azt hitték, hogy én is a kviddics meccs alatt sérültem meg. Nyílt alkarcsonttörés, agyrázkódás. Arra már nem emlékszem, hogy a fejem is betört-e végül vagy sem.- megvonom a vállamat, hiszen ez az eset sem mostanában volt. Mintha egy másik életben történtek volna ezek velem. És már tényleg nem is emlékszem rá. Egy ideig még szó-szót követ, majd elnémulok, ahogy megérkezik a gyógyító. Szaporán bólogatok, pedig nekem aztán semmi ráhatásom nincs ezeknek a betartására. Igazából, fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt. Aztán nyelek egy nagyobbat. Ó, remek. Akkor még az is lehet, hogy ki fogják vizsgálni az esetet? Óvatosan rápislogok a barátomra, hogy lássam ő mit szól a dologhoz. A tudatomig ekkor jutnak el a hölgy további szavai: értesíteni fogják a szülőket is. Megvárom amíg magunkra hagy minket, majd ahogy ez megtörtént már teszem is fel a kérdésemet:
- Fel akarod hívni, hogy tőled tudja meg mi történt? Nem hiszem, hogy a levél túl részletes lenne és szerintem aggódni fog. A te szádból hallva talán nem annyira. Vagy, te mit gondolsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Együttérzően fintorgok, ahogy mesélni kezdi ő is gyengélkedős élményeit, bár aztán vigyorgásba váltok át. Nem hittem, hogy ilyen jópofa, tintás fordulatot vesz az ügy. Ebből is látszik, hogy tök nem emlékszem rá.
- Hogy mi? - kérdezek vissza kicsit hevesen a másik sztorira.
- Mármint... dehát... mi történt veled? - pislogok, hiszen erről meg én nem tudok.
Cikáznak az én fejemben is a gondolatok rendesen, miután kiderül, kiket értesítenek az esetről. Eddig nem agyaltam nagyon a továbbiakról, a következményekről. Pedig ilyen komoly incidensnél nyilván vannak. Aggasztana, hogyan fog ez zajlani, ki kell-e majd tergetnem a részleteket, utána spiclinek fognak-e bélyegezni stb. ha nem lennék oda még jobban attól, hogy egy bagoly éppen bácsikám felé tart őrült sebességgel. Legalábbis én így képzelem. Aztán Lau előáll a brilliáns ötlettel. Hát persze, a mobiltelefonom! Látszik, hogy varázskölök vagyok, eszembe nem jut ez a lehetőség. Pedig tényleg, simán rácsörrenthetek (ugye így mondják?) és hamarabb beszélhetünk, mint hogy elérné őt a vészmadár.
- Felhívhatnám - bólogatok lendületesen, nagy szemekkel barátnőmnek.
- De... - kókad aztán le az ötlettől bezsongott mosolyom. - Nem tudom még, mit mondjak neki - masszírozom meg karomat, gyötrődőn gondolkozva a megfelelő módon. Gyorsan ki kéne találnom!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Nem tudom, hogy mégis mire nem emlékszik, hiszen szerintem a tényleges sztorit akkor nem mondtam el neki. Csak hogy csúnya gonosz növény támadt meg, és ennyi. Kétlem, hogy említettem volna neki akkor a gyengélkedőt. Aztán meg nem is került szóba ez a hely, miért is került volna? A tintapacás találkozásunkra meg biztos, hogy emlékszik. A másik esetet sem mondtam, hiszen nem tartott sokáig az ottlétem sem. Hamar összefoltoztak, és jöhettem is vissza. Tényleg csak a nyavalyás meccs miatt vittek be oda eleve.
- Hát, leestem a lépcsőn, és eléggé szerencsétlenül érkeztem. El is ájultam, képzelheted hogy megijedtem, amikor magamhoz tértem és azt se tudtam, hogy hol vagyok. De így jár az, aki könyvet olvasva mászkál a kastélyban és nem figyel – vonok vállat majd rámosolygok. Nem volt nagy dolog, de tényleg. És akkor még csak barátkozgattunk, össze-össze futottunk a folyosókon vagy órákon, szóval nyilván nem pont ilyesmi volt a beszédtéma, hogy ú képzeld, hogy összetörtem magam a minap. Mint ahogy az ő hógolyós esete sem merült fel, sem a levitás tornyos kalandja. – Tanultam az esetből, már vagy mászkálok, vagy ülök egy helyben és olvasok.
Nekem amúgy rögtön megfordult a fejemben, hogy Liam bácsinak nem kellene-e szólni, igaz akkor még nem tudtam azt sem, hogy benn kell-e maradnia éjszakára, vagy hogy egyáltalán mi történt. Azt nem gondoltam volna, hogy ebből ügy is lesz, és remélem, hogy ennél nagyobb nem lesz belőle. Jó lenne, ha nem kérdeznék ki, hogy mi is történt pontosan.
- Na, örülök, hogy tudtam segíteni valamiben – haszna is van annak, ha az ember barátnője mugli származású. Mi sem természetesebb nekem annál, hogy rácsörög a bácsikájára, mielőtt az szívinfarktust kapva iderohanna a munkából, hogy mi történt a fiával. Ám az öröme nem tart sokáig, ugyanis nem tudja, hogy mit is mondjon neki. De egyet sem kell félnie, itt vagyok én, hogy segítsek a bajban!
- Mit szólnál ahhoz mondjuk, hogy beléd kötöttek páran először csak szóban, majd meg is vertek és gyengélkedőre kerültél? De már elláttak, ne aggódjon mert jól vagy, hamarosan hazamész, és majd otthon elmeséled a többit neki? Röviden felvázolnád így, mégsem bocsátkoznál nagyon részletekbe – én valahogy így tudatnám a férfivel az ő helyében. Sőt, ha nekem kellene beszélnem vele, akkor is valami hasonlót mondanék neki. A lényeget elmondaná, és még időt is nyerne, hogy végiggondolja, hogy pontosan mit és hogy hozzon a bácsikája tudomására. Szerintem így lenne a legjobb. Mindenesetre kíváncsian nézek a barátomra, hogy ő mit szól ehhez a megoldáshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tim nem zavartatta magát a behajoló lány miatt, hozzá tartozott, az volt a minimum, hogy kaphat  cigarettájából. El is mosolyodott halványan a látványon, ami kifejezetten jól állt neki, az emberek nagy részében jó érzést keltett mikor Leon őszintén mosolygott. A kezébe csókolt a nő, mire végigsimított az arcán a német.
- Amúgy sem hiszem, hogy valaki a házát elkapkodná. Vagy szerinted van olyan, aki lekicsinyíti a lakást, majd beteszi a táskájába és elviszi? Hogy csinálná meg ezt egy olyan, aki másokkal él együtt? - Tim nem teljesen értette a dolgot, de el tudta képzelni, hogy a reggel, buzgón munkába igyekvő nő egy pálcamozdulattal betuszkolja a házát a táskába és eligyekszik. Másfelől nem értette, egy ilyen helyen hogy működne a csatornázás, meg hasonlók.
- Nem, nem, ez inkább új, hogy mikre lehet még használni az elemit, direkt így munkákra specifikálva... és ilyesmik - bólogatott a német pár pillanatig, mielőtt a kis tevére nézett volna. Ő egy újabb buborékot böffentett, ezúttal sárgát, nem tűnt boldognak.
A füstös növényekről nem sok dolgot tudott a német. Persze, érdekelték a növények,  de nem tudta így hirtelen felidézni, melyikre gondolhat bLau.
- Majd megnézem, biztos van ilyen, csak most nekem nem rémlik. Ez a busz az? - kérdezte az égimeszelő, tevétlen kezével a közeledő jármű felé intve. Nem esküdött volna meg rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vannak napok, amiken a kibaszott alkohol sem segít, és itt még csak nem is a saját poharamra gondolok. Olyan pontosan, olyan tökéletesen ki lett számolva, mindig így megy. Eljön a negyedéves találkozó, a hónap utolsó csütörtökjére tesszük. A megfelelő pezsgő és a legjobb orosz vodka. Negyed óra, és ott az aláírás kérdés nélkül. De nem, most kellett valami jött-ment új ügyvédet beújítani, és ők még átgondolják. Mit? Nem egy kurva esküvő ez, hogy eldönthesd akarod-e! Mitzingerrel folyamatos üzenetváltásban voltam, biztosított róla, hogy rendezte a soraink, hogy bármit kérnek el, ezzel még csak időt se lehet húzni, ettől még bennem volt az ideg. Éppen felhívtam volna a cégnél a helyettesem, mert hát ha én nem tudok aludni éjfélkor, ki más? Ennek eredménye egy két órás eszmecsere lett a beszerzésről...
Fáradtan dobtam a zakóm az irodai helyiség székére, majd nem sokkal ezután kigomboltam a csuklóm feszítő ingékességet. És kész, a megnyugvást jelentő csendnek háborító lárma vetett véget. A szemöldökeim megemelkedve csúsztak össze, ahogy eltoltam a függönyt és egy gombnyomással feljebb engedtem a redőnyt. Az udvar lámpái felvillantak a mozgásra, így elég egyértelmű volt a látvány. Közben mégsem. Dio Mio.
- Kapcsold le azt a szart, felveret az Istenverte iparbrigádot - közöltem hangosan, és egy mély sóhajjal a végén, majd ha hajlandó volt végre megtenni mg visszaléptem az ablakhoz. - Az utolsó nyerő golyó száma négyszer - utaltam a kapukódra és el is indultam át az összekötőhelyiségen, de nem mentem el az ajtóig, csak leültem a kanapéra és a mellényt lassan gombolva vártam, mégis mi a szar folyik itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

- Akkor mit csináltok a tésztával? Mi van tészta helyett? - Tökre nem értem mit akar ebből Lia kihozni, pedig mi aztán tényleg legjobb barinők vagyunk, meg nagyon értjük egymást. De hogy lehet tészta nélkül enni?! Best. Ever.
Már épp válaszolnék a cocás dologra, de végül nem teszem, mert el kell rántanom Liát egy nagy falatnyi krumpli elől. Nem is volt ma krumpli! Honnan szedték?!
Én is mászok utána nagy lelkesedéssel, a szagok azok nagyon rosszak, vissza is tartom a levegőt, ahogy kúszok tovább, meg is bánom az életem is. Anyának igaza van, olyan munkát kell keresnem, ahol az emberek nem izzadnak.
- Biztos, igazi művész vagy - bólogatok. Én kevésbé vagyok az, inkább a műszaki dolgok érdekelnek, apa elég büszke is rá. Kb mindenre. Aztán Ezrára terelem a szót, nagyon érdekel, hogy ők most micsodák is. Lia megérdemelne egy nagyon rendes, kedves apukát, mint az enyém is. Persze, őt nem adom senkinek, ő a sajátunk.
- Akkor biztos az. Mi is apának hívtuk Kevut, akkor is, mikor még nem mondták, hogy ő az. Anya mindig nagyon csúnyán nézett - nevetek fel kicsit, majd felkelek és a kezeim zsebre vágva nézek körbe. - Szóval merre megyünk? Lia! Ez egy veszélyes zóna. Mindenhol őrök és csapdák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Félúton vagyok a soha többé nem iszom és a soha többé nem józanodom ki életérzés között. Mindkét oldal mellett fel tudnék hozni legalább 1-1 érvet, ha nem többet, de aztán még egy feles otthon és már nem is érdekel az egész. Jól vagyok. Szép vagyok. Ja nem. Úgy nézek ki, mint akire ráhányt egy turkáló, de közben mégis van benne valami bájos. Mikor látok a könnyektől.
Nem egyszerű megtalálni egy címet, pláne, mikor azt sem tudod, mit is keresel pontosan, de aztán csak sikerül, és ott állok, a rádiómmal, mintha csak az ég is így akarta volna. És én kiöntöm a kicsi szívem, meg bocsánatot kérek. Mi erre a válasz? Kapcsoljam ki a zenét. Sírni tudnék, de aztán leguggolok, meg is állítom a rádiót, igaz majdnem felborulok, az egyensúlyommal valami nem jó. Kell legyen valami itt a fűben.
Még várok, kicsit meg is törlöm a szemem sarkát, minden rendben van. Minden. A kapukód meg elég fejtörést okoz, állok előtte egy csomósokat, próbálom felidézni. Kevés sikerrel, nem igazán a számokra figyeltem. De aztán megvan, ez meg berregéssel kinyílik. Bizonytalan lépésekkel totyogok be, körbepillantva félve, de semmi.
- Hahó... - lépek be végül, nem véve le a cipőm, ami bunkó, de ha én ezt a csillagost most le kell fűzzem, inkább megfordulok és kisétálok az ajtón. Óvatosan leteszem a rádióm az ajtótól nem messze, majd elnyomok egy sóhajt, összefonva a karjaim a mellkasomon. - Fura pizsi. Nem tűnik kényelmesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Masa evési szokásai tényleg ilyen bizarrak, tanú vagyok rá. A srácok láthatóan nem tudják eldönteni, hogy most hülyéskedik vagy sem, s az arcukat látva horkantok egyet röhögve.
- Rejtély. - Felvont szemöldökkel megforgatom a szemeim, arcom a sokk tökéletes képe.
Igazából ilyen tekintetben nem sokban különbözik tőlem, én is szeretem a másoknak furcsa íz-társításokat, és ugyanúgy engem is hidegen hagy, hogy erről ki mit gondol. Foglalkozzanak a saját kajájukkal, chh.
Ahogy a tantárgyakra terelődik a szó, muszáj közbeszúrjam, hogy a jelenlegi oktatási rendszerrel mennyi analfabéta kerül ki az életbe, mert egyszerűen nem foglalkoznak eleget az olyan egyszerű, de létfontosságú dolgokkal, mint a nyelvtan vagy az általános műveltség. Vedd el egy varázslótól a pálcáját és rögtön életképtelen lesz, mint azok a hülye pandák a videókban. Mennyivel egyszerűbb a dolga a mugli származásúaknak, vagy akiket komolyan tanítanak otthon a szülei, pont ilyen megfontolásból.
A játékpartnerek nem igazán értenek egyet sem ezzel, sem Masa véleményével, de nincs kedvük jobban belemenni - bizonyára kicsit magukra is vették az egészet -, én meg aztán hagyom, elvégre nem téríteni jöttem ide. A nyelvtanjukat majd máskor fogom kielemezni.

A játék hirtelen véget ér és egy pár pillanatig nézem a táblát, hogy mi történt. Hát tényleg végzett az egyikük. Nem is olyan baj az, legalább mást is kipróbálhatunk, valami kevésbé ötszáz éves, komplikált szabályzatú társast. Masa hozza is a kártya paklikat s miután mindenki áldását adta az új menethez, bele is csapunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A Minisztérium kikötötte, hogy bizonyos időközönként egy általuk kiválasztott ember majd ránéz Gerdára és ellenőrzi, minden a legnagyobb rendben van-e vele. Illetőleg alakul-e már az a bizonyos rend, amit elvárnak tőle. Az első nagy találkozás időpontja tehát a kihallgatás és az azt követő napok óta most jött el. Nincs hozzá túl sok kedve, de nem tehet mást, minthogy szót fogad, különben könnyű szerrel altatják majd el képességét, annak viszont nem igen örülne.
A helyszínválasztás még őt is meglepi, egy Frei kávézóba hívja meg a szakember - egyelőre ugyanis nem tudja, hogy partnere milyen nemű -, ami túlzottan is kötetlennek tűnik. Hol itt a csapda? A napsütésre való tekintettel fekete napszemüvege mögé bújik és a csalóka időjárás miatt jobban felöltözik a kelleténél. Na nem mintha melege lenne, ha megsülne is olyan ruhát venne fel, ami eltakarja testének nagy részét. A találkahelyre érkezve nem nehéz kiszúrnia az egyetlen olyan embert, aki egyedül ücsörög és érdeklődve pillantgat körbe. Legnagyobb bánatára ez a személy a legkevésbé sem nő - ő még nem tudja, hogy személyesen Lois Lane-nel van dolga -, amitől azonnal összerándul a gyomra. Ezek után komolyan képesek ezt csinálni vele? Persze nem minden férfi agresszív vagy pszichopata, csak neki volt balszerencséje, igen, ez a jó hozzáállás. Így legalább hányingere nincs.
- Hello - esetlenül int Dimitrinek és kihúzza a vele szemben lévő széket. Miután leül, napszemüvegét a feje tetejére tolja, látni engedvén arcát. A szeme alatti karikák árulkodóak: nincs jól. Lehet mégis ki kéne próbálnia azokat az altató pirulákat. - Drinóczi Gerda Vivien vagyok, azt hiszem egymást keressük - táskáját ölébe húzza és feszélyezve ül, várva a kínos és kellemetlen kérdéseket. Tök jó, hogy a teraszra tudtak ülni az utolsó, kellemes őszi napokban, csak éppenséggel az zavarja a nőt, hogy a Minisztérium soha nem volt még ennyire laza. Minimum egy irodára, de inkább vallatószobára számított. Érdekes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Hát, gondolom mindenkinek van, amit nem köt mindenki más orrára... Nem feltétlenül magamra gondolok, nekem is vannak  rejtett tehetségeim, de vannak, akik érdekesebbek - nevetek fel. Más kérdés, az emberek nagy része nem tudja, hogy érdekel a kalligráfia, vagy hogy verseket írok a szabadidőmben. A slam-poetry is érdekelt, de valahogy nem az én asztalom, egyedül odamenni és előadni magam ismeretleneknek. Talán majd egyszer elviszek valakit, aki támogat és nem kell elveszettnek érezzem magam.
Nem esküszöm meg rá, de az a mosoly az arcán mintha még szélesebb lenne. Szeretem a boldog embereket.
- Az... belgyógyászat, ugye? Nem vagyok otthon a szaknevekben, ne haragudj - túrok a hajamba, miközben figyelem, ahogy Coco totyog az úton. Most nem tűnik annyira elhatározottnak, de sokkal magabiztosabb, mint a legtöbb ismerősöm. Pedig ő csak egy agár. Nem akármilyen, egy orosz agár. Élem a külföldieket.
- Nem exkluzívan. Vannak új darabjaim is, de a vintage és klasszikus divat a szerelmem. - És akkor nem úgy értem, hogy csak ezzel vagyok hajlandó foglalkozni, de csak ehhez vagyok hű. Meg Fannikához.
- Nem, gyerek ruhákkal  nem foglalkozom, férfiből csak pár polc van, főleg a női ruhákra vagyok fixálódva - bólogatok párat elégedetten magammal. Büszke vagyok a boltomra, a cuccaimra. Arra, hogy annyi ruhám van, amennyit nem szégyellek,  gyakorlatilag van egy nagy gardróbom, amit néha leselejtezek és ebből pénz jön be.
- Hu, mindenféle. Van egy betörésgátló, az olyan, mint bármelyik más boltban. De van egy lopásgátló is, így például, ha valaki még nem fizetett, nem tud kimenni a boltból. Mintha folyton elfelejtenék, mit akartak. Imádom - nevetek fel hangosan, élénken, lelkesen. Persze, nem ez az egyetlen, ami nagyon tetszik, szeretem a próbafülkéim IS, meg a ruhaállványaim. Mesések.
Fannika pedig ledermed, szaglászik, mire körbepillantok, de nem látok semmi szokatlant. Azaz, szinte biztos vagyok benne, hogy valamilyen illatot érez.
- Kicsit fogd rövidebbre a pórázt, de szerintem nem lesz baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Csak egy újabb szokásos nap, mikor ellátogat a Minisztériumba. "Bocsásson meg, de azért volna még pár kérdés, vagy pár papír, vagy pár bármi." Lassan már előre köszönnek neki a Minisztériumban, ami azzal is jár, hogy sokakat ismer. A legtöbben persze nem tudják, hogy miért is látogat be ilyen sűrűn, az ügyét meglepően diszkréten kezeli mindenki, aki tud vagy tudhat róla. A legjobb, hogy legalább idebent nem hibáztatja senki, kivéve egy-két olyan embert, akiket amúgy is messzire elkerül. Valami magasabb tisztségben lévő Woody nevezetű pasas például viccesnek találta, hogy beszóljon, szívesen összeüt neki valamit. Haha. Mondjuk az az ember amúgy is úgy tűnt, mintha részeg lenne... És ilyen alakok a Minisztérium oszlopos emberei. Elég gáz.
Ma is könnyed lendülettel érkezett meg és szinte rögtön a lenti recepcióhoz lépett, hogy kedélyesen váltson pár szót az ottani Icukával. Ő már csak így Icukáz minden bigét, aki "segíthetek?" szerepben tündököl, ettől függetlenül jól kijön velük. Sokakban él a sztereotípia, hogy a rellonosok gonoszak, bunkók, bosszúállóak és kiállhatatlanok. Ő ennek egyébként teljes ellentéte, bár tény, hogy nyelve igen éles. Az ő jellemzői inkább a karizmatikusság és a határozottság, bár az utóbbi években vesztett ezekből valamennyit.
Mikor végez, el is indul tovább, még épp int a hölgynek, mikor menetirányba fordulva szó szerint nekiütközik valakinek. Automatikusan tántorodik hátra, hogy picit megtapogassa orrát, mert hát egy mellkast sikerült azért levennie vele. Szerencsére mi baja sincs, így figyelmét immáron a karambol másik felére koncentrálja, aki nem más, mint... Jéé! - Szia Zalán - meglepetten köszön rá a férfira, a közöttük lévő távolságot pedig szinte észrevétlenül növeli meg, így biztonságosan kikerülnek egymás személyes szférájából. Hihetetlen, mennyire ösztönösen cselekszik, tényleg nem fogja fel, hogy minden mozdulata automatikus védekezés. - Hát te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A füst, ahogy átjárta mind a két oldalát tüdőmnek, végig egyfajta euforikus hatást éreztem. Talán túlságosan is függőjévé váltam a dohányzásnak. Talán már a vörösvérsejtjeim mellett nikotin áramlik ezerrel a szervezetemben. Talán a hatalmat is átvették felettem.
Talán.
Mindenesetre, most én ezt a megbűvölt kamu cigarettát szívogatom a könyvtárba, keresve egy bizonyos állatról szóló könyvet. Hogy honnét tudom, hogy van róla könyv? Onnét, hogy a lepke egyes részei bizony igen közkedvelt hozzávaló a bájital és méregkeverők között, szinte mertem volna fogadni akár hatezer galleonban is, hogy van róla írva könyv.
Hoppácska, az a szimbólum a könyv gerincén csak nem a lepke "koponyája"..?
Kezemmel egy tőlem magasabban fekvő könyvért nyúltam, amelyet vastagon fedett a por. Kitudja mikor nyitották ki utoljára. Egy ismerős rikácsolás ütötte meg a fülem, de mintha meg sem hallottam volna, nyújtózkodtam tovább a könyvért. Aztán levettem. Orrlyukaimon hagyta el a mentol illatú füst a testem, aztán alattomosan szétfoszlott a levegőben. A szőke felé fordultam, és beigazolódott a gyanúm vele kapcsolatban.
Ennyire nem bírsz élni nélkülem?
- Semmi közöd hozzá, én legalább nem aludni és rikácsolni járok a könyvtárba - jegyeztem meg csípősen gúnyos mosollyal az orrom alatt, hisz amikor a folyosók között végigvonultam, talán egy pillanatra láttam, de lehet összekeverem valakivel véletlenül. Ha ez így is van, majd bocsánatot kérek. Különben sem csináltam semmit, mert ha a bagó a baja, akkor benézte. Veszélytelen.
Én már annál inkább.
Figyelmen kívül hagyva a lányt elindultam, hogy asztalt keressek magamnak, ahol gondosan áttanulmányozhatom a poros könyvet. Hátha írnak arról is, merre felé keressem és mikor mikor, hiszen mint mindenki tudja, vannak bizonyos állatok, amelyek csak egy bizonyos időintervallumban mutatkoznak meg. Ezek a leges-legközelebbiek a szívemhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Már órák óta egy polc tetején hasalva figyellek fekete gombszemeimmel. Lassan az egész körlet kiürül, mindenki felmegy aludni, téged kivéve. Nesztelenül érkezem négy mancsra, a puffok között sebesen átszaladva nyújtóztatom ki elgémberedett tagjaimat, majd ahogy eléd érek, egy bátor próbálkozással vetődök a párnák közé, a bukfencből már emberként kelve fel.

- Szia Cam, gyere Cam - egyenesedek ki széles vigyorral az arcomon, úgy várom a reakciót, amit kiváltok ezzel a fiúból. Gyorsan végigpillantok magamon, de szerencsére nem felejtettem el elvégezni a bűbájt, így egyenruhám teljes egészében rajtam gyűrődik. Cameron döbbenetét kihasználva karjánál fogva kezdem el húzni a klubhelyiség bejárata felé. - Csss - pisszegem le mielőtt bármit is mondhatna, majd magam elé cibálva átlökdösöm a portrélyukon.
- Nem kérdez semmit, csak csendben fut - suttogom felé az ukászt, majd a bejárat mellől felkapom a kívül hagyott kis hátizsákomat, és megiramodok. Ha nem követ, hát rángatom magammal, én bízom az erőmben, és a fiú naivitásában.

Már elmúlt a takarodó, így tényleg igyekszem nagyon csendben csattogni végig a szárnyon, elvégre nem lenne túl jó ha egy prefektus rajtakapna most minket. Te Masa, nem zavar, hogy te is... NEM! Jó, oké, csak kérdeztem, csak kérdeztem. A bejárati csarnokon átrohanva hamar a szabadban találjuk magunkat, majd egy pillanatnyi megtorpanás után a fák felé veszem az irányt, egész amíg egy szimpatikus földterülethez nem érünk. Nem vagyunk annyira mélyen, hogy ne látszana a rét, picit azonban beljebb vonultunk a fák közé.
- Jó, most már beszélhetsz - adok engedélyt nagy kegyesen ha eddig jó fiú volt, majd míg hallgatom nyakamba zúduló kérdéseit (ha vannak persze), gyorsan előrámolok kistáskámból. Egy titokzatos batyut és két, tenyérnyire zsugorított ásót veszek elő mielőtt szavába vágok. - Nnna, mondd csak, tudsz-e sírt ásni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Semmit nem szeretnék szem elől téveszteni. Minden apró részletet megjegyzek tehát, tekintetem izgatottan cikázik a szemei, ujjai és a könyv lapjai között. Keresem azt a kis villámcsapásnyi részletet, amikor elrejti a trükköt a cselekménysorozatában. A titkos mozdulatot, amivel később lesokkolhat. Hiába izgulok, próbálok ráérős maradni. Megfontolt voltam az oldalszám kiválasztásánál is. Kis vacillálás után, gyanakvó tekintettel ugyan, de bólintok a fiúnak. Innentől tényleg az övé a pálya. Kápráztasson el. Ahogy egy igazi bűvész teszi. De vajon sikerrel jár? Meg aztán elég menő lenne elsőre leleplezni egy bűvész titkát.
- Na mi az? Csak nem elrontottad? - vonom fel a szemöldökömet. Nem igazán ezt a folytatást képzeltem el magam előtt. De persze lehet, hogy csak az időmet húzza, vagy össze akar zavarni. Megmaradok tehát bizalmatlannak.
- Nem hiszem, hogy tudna újat mondani. Ennél valamivel szakmaibb kéne. Lehet, hogy itt mégse találok olyat - kezdek belenyugodni, de még koránt sem akarom feladni a keresést, hiszen a felsőévesek is kikukáztak valahonnét használható könyveket. Amit pedig én találok neki, az szintén nem jó. A kudarcok után végigfut az agyamon, hogy ez talán mégsem a mi napunk.
- Még nem - vágom rá a kérdésére rögvest, miközben polcokról levett könyvek borítóit, illetve a hátuljain lévő ismertetést olvasom át. A kezembe akad egy különleges növényekről szóló tanulmány, ami igencsak felkelti az érdeklődésem. Botanikus szülők fiaként szeretem magasra helyezni a lécet, olyat választani, amit kihívás gondozni, hisz az otthoni üvegházban korán megszereztem a szükséges alapvető tapasztalatokat.
Először nem esik le, aztán összenézünk, én pedig elnevetem magam. Mi a fene... Ez a srác tud valamit. Elismerően veregetem meg a vállát, illetve mutatok egy lájk jelet. Kell egy kis idő, hogy magamhoz térjek, addig vörös fejjel állok és csak fogom a fejem. Basszus! És mennyire rászedett, amikor úgy tett, mintha továbblépett volna a trükkön. Ezt tuti meg kell bosszuljam valahogy. Visszavágó lesz.
- De hogy jegyezted meg az oldalszámot? - kezdek hangosan gondolkodni - Talán amikor tartottad az egyik kezeddel, valahogy megérezted, ha nem megláttad. Esetleg előtte lapoztad át, így nagyjából érzékelhetted, hol állítom meg. Ez a két tippem van... Na, ki hív meg kit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem sok dolgom volt így, hogy végeztem a vizsgákkal, ráadásul kezdetét vette a szünet is. Úgy volt, hogy nem fogok hazautazni, de aztán anyáék üzentek, hogy mégis szívesen vennék a látogatásom, de volt még rá pár napom, hogy bepakoljak a bőröndömbe. Ezt mindig is az utolsó pillanatra hagytam, utáltam pakolászni, de ez is a kötelező mutatványok része volt... egyelőre élveztem, hogy nincs semmi tennivalóm, ráadásul évfolyamot is léptem, így senki sem fog csesztetni azért, mert nem tanultam eleget. Pedig amúgy igazuk lenne, mert valóban nem készültem lázasan a vizsgákra, úgy voltam vele, hogy majd alakul a dolog, aztán szerencsémre sikerült átevickélnem magam a következő évfolyamra. Emellett egy új dolog is történt velem, amire életemben nem számítottam volna, ugyanis prefektus lettem. Elég ironikus dolog volt ez, hiszen számos kihágásom volt, de az volt a szerencsém, hogy kevésszer kaptak rajta, így nem tudták, kivel is van dolguk valójában. Először hezitáltam, hogy elfogadjam-e a posztot, majd belegondolva jövedelmező volt számomra, hiszen már nem kellett többé tilosban járnom, nyugodtan csatangolhattam a jelvényemmel bármerre az esték folyamán. Ennek fényében boldogan igent mondtam a posztra. Nos, mint említettem a mai napon semmi dolgom sem volt, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok sétálgatni. Utam egy idő után a Vigadófreskó folyosójára vitt, ahol hirtelen megcsapott a borszag... úúú, ezek már napközben piálnak, na szépen vagyunk! Néztem rájuk, és szó szerint élvezték az életet, az egyik portrén épp pompás lakomát csaptak, a másikon iszogattak, a harmadikon buliztak és így tovább. Hát ezek aztán tudnak élni, kicsit túlzásba is vitték a mulatozást... Muszáj volt útközben kitárnom pár ablakot, hogy kicsit tisztuljon a levegő, ugyanis eléggé rosszul voltam a tömény piaszagtól. Kis idő után végre kezdett kiszellőzni a terem, jómagam pedig az egyik ablakból nézelődtem kifelé, hogy friss levegőt szívhassak és nézhessem közben a tájat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Összeszorítom fogaimat. Elég rondán eshetett le akkor azon a lépcsőn. Örülök, hogy rendbetették őt és hogy nem viselte meg úgy lelkileg. Együttérzően figyelem, aztán elmosolyodom kicsit, ahogy viccbe fojtja a dolgot.
Jaj Liam bácsi rögtön megfordult nekem is a fejemben. Az első gondolataim közt volt, ahogy ott hevertem a fűben. Ám az valamiért fel sem merült bennem, hogy értesíteni fogják. Pedig hogy ne tennék? Dehát nem volt még ilyen esetem, amiért küldeni kellett volna érte vagy ilyesmi. Valamiért azt dédelgettem magamban, hogy nekem kell ezzel eléálljak, amikor este találkozunk. Az se volt egy könnyű gondolat, hát még ez, hogy máshonnét értesüljön. Noha azt én nem hiszem, hogy olyat írnának neki, amiért hanyatt-homlok rohanna ide. Mármint biztosan tudatják vele, hogy már minden oké. Jó, ennek ellenére kitelik tőle, hogy idejön.
Lassan bólogatva hallgatom barátnőm javaslatát, szerinte mit lenne érdemes mondanom a telefonban. Nem gondoltam én se másra. Bár tény, nem volt talán ennyire összeszedett a fejemben. Ami inkább gond, hogy nem tudom, készen állok-e rá. Fura nekem ez a telefonálás és ezen a kis készüléken keresztül elmekegni egy efféle ügyet. Úgy, hogy nem látom őt, hogy nincs velem. Egy sóhaj után megköszönöm Lau tanácsát, aztán feszülten fészkelődök, mígnem inkább úgy döntök, felkelek mostmár.
- Felöltözöm - dobom le magamról a takarót és ülök ki az ágy szélére, lelógatva mezítlábaimat. Így megcsodálhatja csodás hálóingemet. Aztán arcomon türelmes mosollyal várom, hogy magamra hagyjon a ruhacsere végett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

MITZINGER prof
a gyengélkedőzésem másnapján a tanári előtt | az új tanév elején | x



Baglyom érkezett. Az apropója nem más, mint a tegnapi incidensem, melynek során bizony alaposan megagyaltak. Nem is tudom, szeretek ilyen változatos, fura kifejezéseket használni rá magamban, attól talán kevésbé tűnik komolynak. Vagy fogalmam sincs. De emiatt kellett most ide a tanárihoz járuljak. A levél a házvezetőmtől jött, akit a javashölgy értesített a sajnálatos esetről. Mondta is nekem, hogy ezt teszi. Mitzinger prof meg rögtön tájékoztatta bagollyal a bácsikámat, akit előtte viszont felhívtam, inkább tőlem tudja meg, mi történt. Irtóra nem volt könnyű, addig életemben egyszer telefonáltam fel őt, akkor nem ilyen kellemetlen ügyben. Elég az hozzá, még az ötletet is Lau adta, hogy így hamarabb értesíthetném. Hiszen én csak hurcolom magammal azt a felrúnázott, összecsukható készüléket, viszont általában mindössze zseb- vagy táskanehezék szerepet tölt be. Tökre nem jut eszembe használni.
Őszibe fordult már rendesen az időjárás, így uniformisom ismét teljes, már a talárt sem a hátizsákomban hurcolom, hanem rajtam ékeskedik, prefektusi jelvényem rajta csillog mellkasomon. Megérkezem az ajtó elé és egy nehéz sóhaj után bekopogtatok. Ide nem ront be csak úgy az ember. Nem is emlékszem, mikor jártam itt utoljára. Nem vagyok sűrű látogató, ahogy a diákok nagy része nem az. Ami így van rendjén. Nem vagyok vele tökéletes tisztában különben, miről szeretne beszélni a HV, ám erős sejtéseim nyilván akadnak. Izgulok is rendesen. Meg fogalmam sincs, mit érezzek ezzel kapcsolatban. Próbálok elvonatkoztatni attól, ahogyan ez az otthonban ment anno, ahol rendszeresen szekáltak a többiek, meg másokét is, szóval nem kaptak túl nagy hangsúlyt ezek az alkalmak. Próbáltak valamennyire utánajárni, kik a rendbontók - dehát voltak is erős tippjeik és így állandóan fegyelmezett bentlakók -, viszont beárulni nem árultuk egymást. Ott éltünk egy hatalmas kupacban, a spicliknek végük volt. Még jobban, mint egyébként. Ezt mindenki tudta. Ez volt a természetes. Mélyen hallgattunk. Azonban már régen nem az árvaházban vagyok. Csak éppen azóta nem történt velem ilyen. Ennyire komolyan nem. Hála Istennek - tegyük hozzá. Azonban így tényleg tanácstalan vagyok, hogyan viselkedjek. Mindegy, próbálom nem túlgondolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

hétköznap délután tanév első hetében |o
 

Igazából csak az első pár bukfencre emlékszem, hogy mennyire fájt. Aztán utána a kéztörés meg aztán az ájulás tett róla, hogy szinte semmi más ne maradjon az esetből. Talán azért sem viselt meg úgy igazán, és viccelem el, mert tényleg én voltam a buta és figyelmetlen. Meg mert most igazából nem érzem úgy, hogy fontos lenne bármiféle múltbeli gondom-bajom. Vagy jelenlegi, vagy jövőbeli. Most csak rá fókuszálok, azt tartom szem előtt, hogy ővele mi van. Pont ezért rohantam ide úgy, ahogy, ezért lettem volna képes hosszú végeláthatatlan órákat várakozni, amíg felébred. Mert nem érdekel, hogy mi van velem, hogy nekem mi lenne esetleg a jobb, most csak ő a fontos.
Nem különösebben lelkesedik az ötletért, bár hogy pontosan melyikért azt nem tudnám megmondani. Vagy-vagy. Persze lehet mást is mondani Liam bácsinak, én csak egy tippet mondtam, ha ez nem tetszene neki. De az is lehet, hogy maga az nem tetszik neki, hogy kénytelen lesz felhívni és mondani neki valamit, most azonnal. Fel tudnám ugyan ajánlani, hogy majd én beszélek vele, de nem hiszem, hogy okos ötlet lenne. Akkor meg lehet amiatt aggódna a férfi, hogy miért én mondom el neki. És nem hazudnék neki, hogy jaj hát Thomas épp alszik vagy tudomisén. Meg kétlem eleve, hogy belemenne egy ilyen megoldásba a fiú.
- Ó. Oké – nyögöm ki, amint eljut a szava a tudatomig. Meg a látvány. Egy apró, zavart mosolyra húzódik a szám miközben még mindig a lábait nézegetem. Aztán hirtelen észbe kapok,  arcomon némi pír keletkezik, és már menekülök is a paraván másik felére. Nagy igyekezetemben persze nekimegyek a másik ágynak, ami szerencse, hogy üres jelenleg! Elfojtom ugyan a nyögést, de az tuti, hogy hallható volt ez a kis ütközés. Jó, na, nem tehetek róla. Az a hálóing az oka, totál…totál…oké, nyugi. De hát, a hálóing! Orvosi meg minden, de hát na. És persze, hogy eszembe jut, hogy a filmekben ezek a ruhadarabok olyanok, hogy kinn van mindig a páciens öhm hátsó fele. Ettől a gondolattól rögtön el is pirulok, majd csuklani kezdek. Jaj, nagyon remélem, hogy össze tudom szedni magam mielőtt idejön, vagy szól, hogy visszamehetek. Ilyen zakkant is csak én lehetek, de komolyan. De ... az a hálóing!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Arcomon ugyan tovább ragad meg az előbbi mosoly, ahogy barna íriszeim ide-oda csúsznak szemei közt - az elkomorulása még úgy is tisztán érzékelhető, hogy nem feltétlenül az arcizmokra koncentrálok, ettől saját mosolyom is más formát ölt. Ugyan pillanatok kérdése csak az egész, mégis kétségtelenül visszakövethető lenne az apró, jelentéktelen ráncok elsimulása vagy épp finomabbá válása, ami végül az egész koncepciót rendezi át.
Valóban túl jól szórakozom ezen. A bosszankodásán, a rövid, pattogós szavain, amikkel talán képes lenne szíjat is feszíteni a hátamból, ha tehetné, már amikor túl messzire megyek.
Tekintetem macskaként követi a mozdulatai nyomán keletkező füstköröket és -foszlányokat, talán túl sokáig is nézem így a kezét, mert mire visszafordulok felé a mondata végén, már sokkal közelebb találom őt, mint előtte. Követve gesztusát támaszkodom én is térdeimre, mélyet slukkolok, majd állam tenyerem élén támasztom meg. A tüdőmre ülepedő kátránnyal, a vérem súlyosan lehúzó nikotinnal próbálom lefojtani a hirtelen közelség miatt feltörni kívánó mágiát. Tekintetem lejjebb csúszik arcán, ajkaimon kirajzolódni látszik az annyira jellegzetes, halovány, épp csak szám szegleteiben tükröződő mosoly ami egyszer már határozottan bevált nála. Tudom, hogy fontos az amit mond, hogy figyelnem kéne rá, látom ahogy formálja a szavakat, ahogy azok szinte kirajzolódnak a levegőben, a fülembe szökő adrenalin pumpálása viszont minden mást elnémít.
...ez az én verzióm.
Végül mégis a hangja ránt vissza, hirtelen hunyom le szemeim, szám belső falára harapva, épp csak egy fél mozdulattal fordítom el tőle fejem, ahogy ki is használom ezt az alkalmat arra, hogy hátradőljek. Szabad kezemmel vegigsimítok arcomon, állam mintha a saját gondolataimra válaszolva írna le egy nemleges ívet, mielőtt újra rá emelném tekintetem.
- Bocs. Mit is mondtál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem sűrűn érzek késztetést kényszermozgásra, de most mégis a táskám pántját birizgálom sétálás közben a mutatóujjammal. Nem jó ez így, nagyon nem. Imádom, hogy a húgom ennyire közel van, és a családi mizériát sikerült teljesen kizárni az életünkből, de miért van kutyája? Miért nem volt jó neki egy hörcsög? Hogy várja el így, hogy bármikor is benézzek hozzá? De még csak nem is egy kis pomerániai, vagy bichon kellett neki, de nem ám. Valami nagy...
Álljunk meg egy pillanatra. Fejemet oldalra billentve néztem meg a velem szemben sétáló nőt, és mivel teljesen máshol jártam, kellett egy másodperc, míg kapcsoltam.
- Ophelia! - szóltam neki vidáman. Ezer éve nem találkoztunk már; igazából mióta elütötték. Én teljesen el voltam havazva, gondolom neki sem lehetett egyszerű az élet.
Kikerültem egy párocskát, hogy az egykori mentorommal szemben lehessek. Tettem még pár lépést felé, hogy aztán lazán tisztelegjek előtte.
- Hogy s mint? Már felépültél teljesen, ugye? - kérdeztem, ahogy végignéztem rajta. Igazából egészen úgy tűnt, hogy minden rendben van vele, ami azért megnyugtatott. Nem sikerült megtalálni, hogy ki ütötte el, pedig Isten látja lelkem, minden követ megmozgattam. Vagy valamilyen nagy kutyáról van itt szó - fúj, már megint! -, vagy tényleg csak szerencsések voltak azok az idióták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

m y r a

Tagadhatnám, és a létező összes platformon világgá kürtölhetném, hogy mekkora kemény legény vagyok, akinek mivel nincsenek érzései of course, ezért aztán nem is fájhat semmi, rá aztán nincs hatással egy nő sem, egy szakítás meg aztán pláne nem, főleg, hogy gyakorlatilag egyszer sem lett kimondva: te meg én. Hát, úgy tűnik, ha nem is mondtuk ki, bennem azért sikerült nyomot hagynia.
Aztán legurult az első pohárka feles, még otthon, Ricsi legnagyobb örömére, amit követett néhány másik, később meg inkább átzúztam a bátyámhoz, ahol terülj, terülj asztalkám fogadott, pedig az égvilágon semmit nem mondtam neki. Akkor még. Hát ja, nem villanyozódtam fel a veszteségtől, de arra sem vágytam, hogy a baráti kör ilyenkor szokásos szidjuk együtt a másik felet rituálét tartson. Tök felesleges.

A hangos zene nem csak a szórakozóhelyet tölti be, jótékonyan engem is egészen tompává tesz - mondjuk ilyen alkoholelőzménnyel, amire ma este szert tettem ez nem is egy lehetetlen küldetés. Még megiszom az utolsó korty whiskymet, majd megrázva magam elindulok befelé, az emberek sűrűjébe. Menet közben az addig ujjaim között hintázó szélesszájú pohár  - hupsz - az egyik félreeső asztalon koppan, ahonnan ugyan mintha hallani vélnék valami anyázásra emlékeztető megjegyzésféleséget, eszemben sincs visszafordulni.

A kedvenc zenéim sorban váltják egymást, és hol lehunyt szemmel egymagam nyomom a denszt, hol meg a rám bukkanó csoporttársakkal csapatom. Kisebb kört alkotva engedjük ki magunkból az állatot; a gondolatok mostanra már rég kiszöktek a fejemből, nincs semmi, ami bántson, semmi, ami aggaszthatna. Az egyetlen problémám, hogy nincs nálam cigi, és már nagyon szívesen elszívnék egy szálat.

Félig felemelt kezekkel, kimelegedve mulatok. Ajkaimat beszívom, szemöldökeimet összehúzom, és színészeket meghazudtoló, komoly arccal követem a ritmust. Egyik pillanatban még a velem szemközt csókolózó lányoknak játszom az eszem, a következőben meg ott hagyva mindenkit, táncolva indulok vissza a pulthoz, hogy ha már cigim nincs, legalább a szomjamat oltsam.

Részeg vagyok. Érzem is, hiszen megállás nélkül forog velem a világ, zsibbadnak a lábaim és egyetlen tiszta pillanatom sincs, viszont akármilyen homályosan is látok, felnézve aztán félredobban a szívem. Nem állok meg, minden mozdulat folytatódik, csupán a pillanat törtrészéig hiszem, hogy valaki mást látok. Talán a ruhája vagy a hajszíne, talán a közel azonos magassága, az is lehet, hogy az egész megjelenése teszi, fogalmam sincs. A tekintetemet viszont képtelen vagyok levenni róla; csak az arcát figyelem, a pillantását keresem, míg másodpercről másodpercre közelebb táncolom magam hozzá. A vonásaim komolyak, a szememben koncentráció és fókusz csillan, még a számat is olyan szigorúan tartom, hogy ha rámnéz, nevetnie kelljen. Direkt mozdulok hülyén, és mint általában, úgy most sem veszem magam komolyan - habár az arcomról épp nem ez olvasható le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem volt semmiféle szándéka vagy előzetes prekoncepciója a testjátékával vagy gesztusaival kapcsolatban, hacsak nem az, hogy követhetőbbé tegye a gondolatmenetét. Bár erről Dante sosem olvasott még, de tény, hogy hosszabb vagy bonyolultabb magyarázatok alkalmával azért használunk (vagy ha megfigyelitek jellemzően az oktatókat) gesztusokat, azért emeljük meg a kezünk, tartjuk testünket mozgásban, hogy azzal fenntartsuk a másik fél figyelmét. Olyanok ezek a mozdulatok, ahogy a karmester vezényli a nagyzenekari művet; ha a vonósoktól több hangerőt vár, feléjük int. Mikor az ütősöknek be kell kapcsolódnia, rájuk mutat. Ugyanígy azoknál az információknál, melyeket magyarázatkor fontosnak vélünk, testünk ösztönösen mozgásba lendül, karmesterként utasítva a hallgatóságot a gondolatmenetben való passzív részvételre. A legtöbbeknél öntudatlan, ám jelenlévő reflex, mert valahol mindenki igényli azt, hogy figyelemmel végighallgassák, mások, többnyire pedagógusok, oktatók, professzorok vagy kommunikációs szakemberek gyakorlottan és tudatosan használják a retorikának ezt a meglepően fizikai és kevéssé értékelt szegmensét.
Dante hallgatósága azonban láthatóan nem volt könnyen bevonható. Vagyis mintha legalábbis a karmester mozdulataira, pálcát tartó ujjaira jobban figyelt volna, mint az általa vezényelt koncertműre. A kiejtett szavak közt elkapja a pillantását, s habár nem szakítja félbe a magyarázatot, egyre növekvő, feszítő kényelmetlenséggel sorjáznak egymás után a mondatok, miközben Ábel jelenléte egyre tolakodóbb entitásként furakszik át az üres téren közöttük. Vélamágiája nekifeszül annak az okklumenciával vagy hasonló tényleges mágiával köszönőviszonyban sem lévő mentális ellenállással, amelyet nagy nehezen felállított magának a Weiler fiú - és amelynek vakolata már ennyitől omladozni kezd; réseit pedig a másik szája sarkában lopakodó félmosoly húzza szét.
A beismerés bűntudat nélküli szenvtelensége, amivel Ábel felpillant végül rá, hanyagságának teljes magabiztosságában kihúzva magát, hátát a szék támlájának veti. Majdhogynem büszkének tűnik, bár racionalitásának maradék foszlányai meggyőzi arról Dantét, hogy ezt a képzetet már csak felcsapó idegességének lángja táplálja.
- Az ég világon semmit, ami érdekelt volna, úgy sejtem. - A tekintete hűvössé válik, a vélamágia vonzására adott válaszreakció, hogy ösztönösen felkel a helyéről és ellép Ábel közelségéből. Mindez kívülről inkább puszta idegességben lejárt körnek tűnik. Az ujjai közt nyugvó szál tapintására koncentrál, ezzel próbálja elmosni az ingert, ami még a székben ülve bizsergette az ujjbegyeit, hogy nyúljon ki a másik felé. Márpedig nem fog ilyen ostoba, irracionális és nevetséges késztetésnek engedni!
- Mindegy, végeztünk a főzettel, részemről ennyi volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az eddigi tapasztalatok alapján itt mindenki a saját dolgával foglalkozik. Megmutatták a szobámat, ami egyáltalán nem tetszik, már csak azért sem, mert tele van több másik fiúval, akiknek rendesen kan-szaguk van, és nekem ez egyáltalán nem jön be. Gusztustalan, és nemigen vagyok hajlandó ilyen szagban leélni az elkövetkezendő éveket, amíg nem végzek itt sikeresen. Utána felőlem lehetnek büdösebbek is, de addig... kell keresnem egy kiutat ebből és pontosan ezért indultam el, hogy megkeressem a házam főmuftiját, aki elvileg férfi, mégis nő. Ezt hívom én elfogadásnak, ez a hely mintha nekem lett volna teremtve.
Mondhatnám, hogy senki nem néz meg és senki nem fordul utánam, de akkor hazudnék, mert ezek mind megtörténtek eddig, akárkik mellett mentem el, és mire feleszméltem, hogy egyáltalán nem az én házam talárjuk van rajta, már mindegy volt. Mivel fogalmam sincs hova kerültem, kissé kétségbeesve fordultam be egy folyosóra, ahol megint megcsapott a bűz, de ez most egy alkoholos kísérést is kapott. Remek, itt mindenki és minden büdös? Mutató-, és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, megpróbálkozva a lehetetlennel; lebeszélni magam arról, hogy a még ki sem pakolt bőröndömet felkapjam és egészen Finnországig fussak, ahol anyám és apám tárt karokkal várnának. Jó ötletnek tűnt, hogy egy nemzetközi iskolában folytassam a tanulmányait, próbálkozva a kihagyott egy év alatt megtanulni a nyelvet, hogy újult erővel és nagyjából normálisként kezdjem meg az itt tartózkodást. Eddig annyit értem el ebből, hogy so-so megértem a magyar nyelvet, de meg kell mondanom, hogy kurva nehéz. Komolyan, nem értem az embereket, hogy bírják ezt folyékonyan beszélni és hogy nem akad össze a nyelvük közben.
Gondolataim tömkelegében való elmerüléssel, a lényegre ugyan nem találtam ésszerű és megfelelő megoldást - nem, az nem opció mégsem, hogy összepakolok és eltakarodom innen -, viszont egy lány került be látószögembe, aki eléggé otthonosan mozog itt, így kezeimet zsebre dugva indulok meg felé, majd óvatosan megkocogtatom a vállát, és igyekszem türelmesen megvárni, amíg felém fordul.
- Helló - intek egyet, majd ismét zsebeim mélyére süllyesztem kacsóimat. - Valószínűleg eltévedtem. Segít nekem abban, hogy merre van Rellon vezetője? - helyes így a mondat? Érthető? Mi van, ha nem érti? Ha nem is érti, akkor valahogy biztos dűlőre fogunk jutni, ha már abban biztos vagyok, hogy segíteni fog. Legalább ebben, ugye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke