Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Miután megtalálta barátját, egész gyorsá váltak a történések. Egyik tanár kezéből kerültek át a másikéba. Mindenki faggatta őket, Zsombi meg egyszerűen egyikre sem tudott felelni. Azt sem tudta, hogy éppenséggel mit keresett a levitatoronynál, és mi volt ez az egész. Azt sem sejtette, hogy a fejéből miért fojt vér. Valószínűleg ebből arra következtettek, hogy valami komolyabb sérülést szenvedett. De nem. Ez szokott így lenni vele. Az emlékezés sosem volt az erőssége, és sokszor kimaradtak fontos órák, néha teljes napok.
Mégis a legrosszabb az volt, hogy ennyien tartózkodtak a teremben. Az egyetlen ember, akit ismert és akiben megbízott, az Thomas volt. De ennyi ember előtt képtelen lett volna megkérdezni tőle, hogy pontosan mi is történt. Helyette a körülötte sürgő-forgó embereket nézte, és a karját fogta. Vörös volt, és égetően fájt, mintha valami forró dolog nyomot hagyott volna rajta.
Thomas mondatára komolyan biccentett, ezzel kifejezve, hogy nagyon is egyetért vele. Nem lett volna rossz megszabadulni ettől a sok embertől.
Már épp felkészítette magát lelkileg, hogy megszólaljon, és - ha tömören is -, de válaszoljon a feltett kérdésre, amikor az egyik segéd odalépett hozzá, és valamit a halántékához nyomott. Zsombi felszisszent, mire a lányka pökhendin ránézett. Zsombi azonnal lehajtotta a fejét. Érti ő, hogy fertőtlenítés meg minden, de azért igazán szólhatott volna neki. Aztán a karját kezdte el vizsgálni. Nem tetszett ez neki. Folyton csak vele foglalkoztak, miközben a többiek sokkal jobban rászorultak a kezelésre.
Közben odasandított Thomasra. Nem akarta szemelől téveszteni barátját. Csak ő tudott neki választ adni erre az egészre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem tetszett neki, hogy a srác válasz nélkül hagyta. Hiszen ha még nem is szóban, akkor is elárulta a saját okát. Az lenne a fair, ha a másik is ezt tenné. Bár ha jobban belegondolt a dolgok állásába, ő tudta a másik nevét, viszont ez nem volt igaz fordítva.
Szúrós szemmel méregette a jövevényt, miközben rágott. Erre két indoka volt. Az egyik egyszerűen annyi, hogy nem bízott benne. Vagy legalábbis nem tudta eldönteni, hogy mit kezdjen vele. A másik pedig, hogy így egészen másra figyelt, és nem a kint tomboló viharra. Habár a mennydörgés nem volt a segítségére ebben, hiszen olyan hangosan morajlott, hogy félsüketnek kellett lenni, hogy el tudja magával hitetni az ember, hogy ez csak amolyan nyári zápor.
Abbamaradt a beszélgetésük, és Zsombi már kezdte azt hinni, hogy ennyivel megúszta. Visszalapozott az épp alkotott rajzához, hogy folytassa, amikor a Gilbert nevezetű fiú újra beszélni kezdett.
Összevonta a szemöldökét, nem értette, hogy mit akart tőle. Talán az esőre értette? Azt hogy a nyenyerébe csinálta volna ő? Ezt a másik tudtára is akarta adni, így előbb kimutatott az ablakon, aztán magára, és hozzáfűzött egy szót, amit úgy préselt ki a torkán.
- Soha! - erőtlen volt a szó, és rekedtes, minthogy már jó ideje nem használta a hangszálait.
Mire tisztázódott a helyzet, és Zsombi megtudta, hogy mi is a pontos tárgy amiről beszélnek, egyszerűen csak megvonta a vállát. Persze, hogy nem ő volt. De nem akarta ezt a másik tudtára adni. Ez volt az aduásza. Ez a Gilbert gyerek nem tudta, hogy mire volt képes. Vagy mire lehetett volna, ha nem fél annyira a vihartól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem csak a szentélyébe engedett belépni, önmagát is kitárt kapuként tartja elém, oldalszárnyai leghátra nyomva, szabadon, védtelenül, sebezhetőn, bátran. Az első lépés a legnehezebb, mert ismeretlen talajon állok, mégis oly ismerős, a lépésem bizonytalanul tapogatózó, akárha hosszú évek múltán próbálnék újra biciklizni, s minden olyan különösen otthonos s borzongatóan idegen. A kezdeti csodálat e hely iránt a háttérbe húzódott, már csak őt látom, de sziluettje peremén homályosan felderengenek a falak színei, az alakok suttogó vonásai, minden tökéletesen illeszkedik hozzá, köré, ez mind általa született és ez mind ő. Odakint számkivetett, magányos alakja idebent otthonra lel, s maga mellé engedett.
Így táplálkozunk egymás látványából és közelségéből, ő egy művész precizitásával figyeli a vonásaim, beleborzongok, de állom a szemmel boncolást és elemzést, s közben igyekszem beinni jelenlétének teljességét. Érintésemre kitágult pupillákkal, hevesen dobogó szívvel néz fel rám, s nem húzódik el. Nem szól, bár talán szólni szeretne. Nincs szükség rá. Megsimítom finoman hüvelykujjammal az álla vonalát.
Itt vagyok. Kit lát maga előtt, őt, aki régen voltam, vagy egy bizarr árnyat, mely mintha utánozni próbálná az emlékképet, de próbálkozása nevetséges, gyenge másolat csupán? Az idő megédesítette vagy megkeserítette számára a múltunkat? A kétely gyomként fészkeli be magát a szívem sarkába, mélyre eresztve gyökereit.

Az ajkaink egy pillanatra csöndes egyoldalúságban érintik egymást, lassan, nem akarom elriasztani, hagyok időt, hogy tudjon dönteni. Abban a megnyúlt pillanatban benne van minden; elhúzódhat, elküldhet, vagy viszonozhatja a csókom. Úgy tűnik, az élet egy időre mintha kitágult volna, s reménykedve-rettegőn nem merek átlépni a másodpercen, amiben még bármi megtörténhet.
Érzem, hogy mozdul az ajka s visszacsókol és a pillanatbuborék széthasad, a szívem nagyot dobbanva megkönnyebbül s már bátrabban merek közeledni hozzá. Karjai ráfonódnak a nyakamra, mire az én kezeim önként eldöntik, hogy mit is szeretnének tenni, és Cole derekára csúsznak.
A rettegés, a tétóvázás, a múlt most mind értelmét veszti. Nem számít, hogy kik voltak akkor ott évekkel ezelőtt, hogy mi történt velük azóta. Semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy itt van, a karjaim közt, s ha csak egyetlen éjszakáig, egyetlen hosszúra nyújtott percig is, de az enyém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Az abszurd az, hogy jól elszórakoztat, ahogyan Álmos fülön ragadja a manót. Így most egészen magamévá tudom tenni a gondolatot, hogy ő a "gonosz gondnokbácsi", aki itt mindent és mindenkit megreguláz, ettől a gondolattól pedig félig nevethetnékem van, félig pedig imponál. Nem vagyok normális. Tovább rontja a helyzetet Álmos visszakézből adott megjegyzése, mely szerint szép vagyok - itt már a fülemig érne a szám elégedettségemben, ha nem próbálnék a manó miatt komolyságot erőltetni magamra. Picit megnyalom a szám szélét.
Mindenesetre a jókedvem csak addig tart, amíg - egy meglepően hosszú szóváltást követve - Liffi ki nem nyögi végre, hogy mi a baja velünk. Akkor a mosolyom leolvad. Először nem is teljesen értem, miről beszél... Mi az, hogy ruhátlanul? De aztán beugrik, hogy igenis csináltunk mi itt dolgokat ruhátlanul - vagy legalábbis az átlagosnál kevesebb ruhában. A felismerés jókorát koppan, én pedig tovább a faggatnám a manót arról, mégis mikor és hogyan, de méginkább arról, hogy mihez akar kezdeni ezzel az információval. Álmosnak ugyanis ez akár az állásába is kerülhet, én pedig egy pillanatra kétségbe is esek, miközben egyik kezemet meglepetten a számhoz kapom. A manó eltűnt.
- Ó basszus, Álmos... - nyekkenek fel a hirtelen kellemetlen felismeréstől, némileg ijedten pillogva rá, de utána az arcom megkomolyodik. Elég itt a beszariságból, most nem ennek van itt az ideje.
- Hogyan hallgattatjuk el? - érdeklődöm, hátha neki van már valami terve erre. Azért kicsit csalódott vagyok most, leginkább attól, hogy akkor valószínűleg ennek a dolognak itt és most szakadt vége. Nem állítom, hogy kicsit sem önző most a gondolkodásom, de hát van ilyen.
- Egyáltalán hogyan láthatott meg minket? - dőlök most már a falnak, elgondolkodva szemlélgetve a fénycsóvát, amelyet a pálcám továbbra is a padlóra vet.
- Elképzelhető, hogy behoppanált valamikor? Nem vettük volna észre...? - ez utóbbi már inkább csak költői kérdés. Persze, hogy nem vettük észre. Nem igazán szoktam ilyenkor rajta kívül bármit is észrevenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Lilla és Liffi

- Na ide figyelj, te kis szemtelen... azonnal kérj bocsánatot, vagy Merlin áporodott szakállára esküszöm, hogy megemlegeted - dühöng egy sort, és csak az tartja vissza attól, hogy valami hihetetlenül csúnyán és nyomdafestéket nem tűrő szavakat használva mondja mindezt, hogy Lilla is ott áll mellette. Igaz, hogy nagyon sokáig a legkevésbé sem zavartatta magát e téren, de most mégis valahogy benne van, hogy legalább ő miatta kicsit lehet jól neveltebb is, az eddig megalapozott reputációjában az különben sem tud már semmiféle kárt tenni. Végül azért holmi kis dicséretfélével ér célt, Liffinél úgy látszik, ez válik be, hiszen a mantra hatására, miszerint ügyes manó, okos manó, mi több, őszinte manó, kinyögi, hogy mit látott. Egy egészen kurta pillanatig páni hangulat lesz úrrá rajta, leheletnyit sápadtabb is lesz, mint szokott, aztán nagyot szusszanva rázza meg a fejét, amikor a manó nyomtalanul eltűnik, hiába igyekszik tovább szorongatni szerencsétlen fülét. Vesz egy nagy levegőt, majd belefúrja ujjait a hajába végigtúrva tincsein, és ajkait lebiggyesztve megvonja a vállát.
- Nem vagyok biztos benne, hogy bárki is elhinné neki, amit mond. Meg aztán... a portrékat is megzsaroltam kicsit, tudják, hogy ha eljár a szájuk, akkor lőttek a karbantartásuknak, bármi bajuk történik, márpedig itt a diákok nem szokták kímélni őket. Talán Liffit is megkereshetném és csak van gyenge pontja - válaszolja elgondolkodva, igyekezve teljes mértékben higgadtnak maradni. Bár ami azt illeti, abban sem lát óriási tragédiát, ha netán a manó beköpi és neki hisznek, viszont valami oknál fogva még mindig úgy áll hozzá, hogy ezek a kis lények könnyen manipulálhatóak, legfeljebb kimagyarázza, hogy holmi összeesküvés áldozata.
- Kár, hogy mindenhová bejárhatnak. Tulajdonképpen ez az ő hibája, mert az ajtót zárni szoktam. Még az hiányzik, hogy egyszer egy diák nyisson be valahová, aztán szülők akarják a fejemet érte karón látni - jelenti ki a fejét csóválva a gondolattól is. Igaz, kifejezetten óvatosnak sosem volt nevezhető, de mégiscsak ügyel a részletekre, felesleges balhéra egyiküknek sincs szüksége. Azon az időszakon túl van már javarészt, amikor mindenre és mindenkire dühös volt, ezért bárhol és bármikor hajlandó volt egy jó kis balhét csapni vagy ökölharcot provokálva vagy párbajt, de most már eddig sem megy el, nemhogy Lillát belerángassa még ráadásnak valamibe.
- Szóval... maradjunk abban, hogy előkerítem Liffit és elbeszélgetek vele. Biztos van az az édességmennyiség vagy az a színű zokni, ami meggyőzi arról, hogy ne meséljen senkinek. Ha mégsem, akkor majd kitaláljuk, mi legyen a B terv, jó? - kérdezi közelebb lépve a lányhoz, és átkarolva a derekát közelebb húzza magához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ZSOMBI
a Levita galiba után | x


Nem hamarkodja el a választ, azt meg kell hagyni. Azonban én aztán nem fogom siettetni. Megértem, hogy zavart. Én is az vagyok. Lehet, fel se fogta, amit kérdeztem. Legalábbis nagyon úgy fest, mint aki most ébredt fel valami álomból. Ha sokáig nem válaszol, legfeljebb érdeklődök újra. Tényleg szeretném tudni, mi vele a helyzet.
Eljutnak hozzám mondattöredékek, félszavak arról, hogy elvileg komolyabb sérülést senki nem szenvedett és hogy stabilizálták a tornyot. Elmosolyodom, ezt hallva, és már éppen kérdezném barátomtól, hallotta-e ő is a jó hírt, amikor kezelésbe veszik. Alig egy pillanat múlva pedig hozzám is odalép egy gyógyítósegéd és megkérdezi, mi történt velem. Elmesélem neki is a lebegésem és leesésem regéjét, nem felejtve ki az elmondásból hősies barátomat sem. Azt a részt a jótékony homályban hagyom, amelyben nekiállt viaskodni a minisztériumi varázslóval. Én hiába adózom ámulattal háztársamnak miatta, szerintem más talán nem nagyon díjazna efféle engedetlenséget.
- ... Zsombi segített felkelni és elindultunk, amikor... - folytatom azzal, hogy egy prof ideküldött. De rájövök, ez a része talán már nem olyan lényeges.
- Csak egy kicsit fáj az oldalam meg a lábam, de semmi komoly - bólogatok, előadva ugyanazt a bizonygatás, amit már a tanerővel is megejtettem. Lassan a mestere leszek. Azonban tényleg úgy vagyok vele, mint barátom is: jobban örülnék, ha nem engem ápolgatnának, hanem inkább azokkal törődnének, akik tényleg rászorulnak. Ne fecséreljék ránk az időt! Jól vagyunk, szívesen átadjuk a helyünket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő