-Talán egy kicsit több is. - mondtam. Hát ez a baleset az én hibám volt. Lehet hogy Levitás vagyok, de én akkor se vagyok valami jó tanuló, legalábbis itt nem. Pár társunk úgy néz ránk, mintha ártottunk volna nekik, és most örülnek ennek. Én erre úgy nézek rájuk mintha megölték volna a macskámat.
   -Ne haragudj, ez az én hibám volt! - mondtam, majd belenéztem kék szemébe.

   -Inkább én mondom, nehogy megint felrobbantsam - mondtam. Kicsit elrendeztem a hajamat hogy ne csússzon bele a szemembe, majd elkezdtem olvasni. Szerencsére most egy ember sincs rajtunk kívül a terembe, ezért egy sutyorgó évfolyamtársunk se zavarhat meg. Nem szoktam hozzá még hogy párokban dolgozunk, Oroszországban órákon még csak meg se szólalhattunk, kivéve harctanon.

   -Fogjunk egy tálat. Keverjük össze a damijánát, az őrölt verbenát és a ragadós galajt. Miután ez megtörtént fogjunk egy kis tányért és egy mérleget. Mérjünk ki pontosan 50 grammot és öntsük a víz mellé. - olvastam. Ezalatt felszeleteltem a gyökeret, majd odaraktam elé, hogy majd utána azt is rakja bele.
   -Ezután három percig forrásban kell tartani, utána jöhet a 4 csepp Rolló elixír. - olvastam monoton hangon.

   -Hát, jobb mint Oroszországban. - válaszoltam, miközben cseppentettem négyet az elixírből.
   -Neked?

   -Igen, onnan jöttem. Anyukám magyar, apukám orosz. Egyáltalán nem vagyok se idősebb, se fiatalabb, csak pont így jöttem el a Szent Katrinból. Az volt az iskola ahova jártam. Igazából csak abban más, hogy 6 éves korunktól vagyunk iskolások, és minden tele van piromániással, ezért egy nap többször is szokott tűz lenni. - meséltem kicsit az orosz iskoláról, miközben rájöttem, hogy itt mennyivel normálisabbak az emberek. Itt nincs napi kettő tűz riasztás, nem járkál senki gyufával a kezében, és nem kell minden délutánt verekedéssel tölteni, sőt nem is szabad! Itt nem kell az éjszaka kellős közepén arra kelni, hogy valaki már megint a folyosón robbantgat és nem  kell úgy elaludni, hogy lehet amíg alszok, beront be egy őrült aki felgyújt vagy felrobbant.

   -Nem mindenki. Nem igazán érdekli a tanárokat, őket csak az foglalkoztatja hogy megbuktathassanak minket. Engem például anyukám magyarsága miatt akartak, meg persze azért mert apukám mugli. Nem tudom, nem igazán figyelem ki mit csinál, én általában olvasni szoktam fantasyt. - mondtam el a monológomat. Most még inkább érzem, hogy itt nem fog senki se késsel berontani az éjszaka közepén a hálóterembe, és azzal fenyegetőzni, hogyha nem adom oda neki a házi feladatot hogy lemásolja, akkor itt és most leszúr.

   -Nem volt olyan hogy büntetőmunka. Ebéd után szépen bementünk az úgymond csatatérre, és hét óráig verekednünk kellett. Persze ha az ember okos volt, vitt magával kést és túlélte. - mondtam, miközben eszembe jutott, hogy már régóta nem folyik esténként a vér a hátamból, köszönhetően annak, hogy meg akartak buktatni és eljöttem ide. Ahhoz képest, hogy ott mennyire rossz irányba akarnak küldeni, most jó irányba tereltek.
   -Még nincsen, nem is gondolkodtam a szakkörökön. - feleltem a kérdésére. Végül a takarítás.
   -Én is utálok takarítani, ezzel nem vagy egyedül. - mondtam, miközben elkezdtem csinálni az említett dolgot.

   -Pedig összeengedtek minket. Hét évesen majdnem megöltem egy húsz évest. Végül egy tanár lőtte főbe, mert felsegítette egy osztálytársát. Amúgy nem történt semmi azokkal akik megsebesültek, vagy éppen egy sérülést se szereztek. - meséltem tovább arról a csodás helyről. Itt nem öldöklik senki és nincsen naponta tűz. Miközben takarítottam, azon gondolkoztam mi történt volna, ha ott maradok, vagy mi lett volna, ha Japánba megyek iskolába. Lehet ott nem olvasnék annyit, és lehet megbolondulnék attól az írástól. Na meg a cseresznyefától! A közelébe se mennék amiatt a japán legenda miatt.

Hédi

Ilyen az én formám! Miért pont én? Olyan ügyetlen vagyok, hogy még gyakorolni sem tudok! Egy egyszerű varázslatot sem tudok megcsinálni felfordulás nélkül!
Hédivel éppen bűbájtant gyakoroltunk, mikor én rosszul mondtam egy varázslatot, és a kedvenc könyvem ami az asztalon volt malaccá változott! Ilyet se hallottam még! Malacot is most látok először, mert Szibériában nincs sok.
   -Ezt te is láttad? - fordultam az Eridonos lány felé, majd mikor visszapillantottam az állattá vált könyvre, azt láttam, hogy elkezd futni meg ugrálni.
   -Maradj nyugton Durotan, nem tudtalak még végigolvasni! - kiáltottam a malacra, de ez nem nyugtatta le. Megpróbáltam elfogni, de sikertelenül. Egyfolytában kicsúszott a kezeim közül.

Imola

Végre van időm olvasni! Olyan tempóban rohantam be a legközelebbi olyan helyre, ahol talán tudok nyugodtan olvasni, hogy azt még egy profi futó is megirigyelné. A Lélek szobára esett a választásom, mert a nevéből adódóan azt gondoltam, hogy itt senki sem üvöltözik. Mikor beléptem, a helyiségben csak egy lány volt, aki valahonnan ismerősnek tűnt, és tudtam is hogy honnan: Oroszországból.
   -Aviee! - kiáltottam el magamat, de amint megláttam rendesen az arcát, tudtam hogy ő nem Avie. Eléggé kínosan éreztem magam, de észbe kaptam, és gyorsan mondtam valamit, nehogy bolondnak nézzen:
   -Szia, ne haragudj, összekevertelek valakivel. - ültem le a hozzám legközelebb eső helyre. - De ha már így rád kiabáltam, had mutatkozzak be! Slivovics Lily vagyok, elsős Levitás!

Hédi

   -Bocsi, nem direkt volt! - próbáltam menteni a menthetetlent, és elkapni a szökött könyvet, vagy malacot, vagy malackönyvet. Ez örökké fog tartani, na meg ha el is kapom, hogyan fogom tudni visszaváltoztatni? Én még soha életemben nem változtattam tárgyat élőlénnyé, nem is tudom hogy csináltam, hisz ha jól tudom elsősök még nem is tanulják. Ezért nem szeretek semmit se csinálni órán kívül, mindig bajt okozok. Amikor próbálok valamit csinálni akár varázslattal, akár mugli módon, biztos hogy szétesik, felrobban vagy meggyullad valami. A malac meg menekült előlem, én pedig próbáltam elkapni. Sikertelenül.

Hédi

   -De kis cuki! - mentem oda Hédihez és a malackönyvhöz. Szeretik a malacok az uborkát? Ezt megjegyzem. Durotan elfogva, már csak az a kérdés hogy hogy kellene visszaváltoztatni. Esetleg lehetne szerezni egy olyan könyvet, amiben benne van a teendő. Jó ötlet volt az Eridonos lánytól az uborka! Lehet nekem is tartanom kéne a zsebemben. Ha sikerül visszaváltoztatni a könyvet, akkor uborkás lesz? Bele se merek gondolni, hogy hova kerül a zöldség. Mi van ha zöldek lesznek a lapok vagy a betűk?
   -Most hogy el van fogva, mit kéne csinálni, hogy újra könyv legyen? - tettem fel a legfontosabb kérdést.

Imola

   -De szép neved van!
A könyvet az ölembe raktam, és kérésére meséltem magamról egy kicsit:
   -Oroszországból jöttem, azon belül a szibériai Ojmjakonból. Anyukám magyar, apukám orosz. Nagyon szeretem az iskolát, én valamiért tanulás és olvasás mániás vagyok. Magyarország gyönyörű hely! Igaz, kicsit melegem szokott lenni, de kibírom. Megszoktam a mínuszokat, de majd átállok erre a melegebb időjárásra! - mondtam el legtömörebben a hovatartozásomat és a véleményemet erről a helyről.
   -És te honnan jöttél, neked mi a véleményed az iskoláról? - tettem fel ugyanazt a kérdést mint ő nekem, de na, kíváncsi vagyok.

Hédi

   -Add oda, gyorsan kikeresem belőle a varázslatot! - vettem ki a kezéből a könyvet. Gyorsan el kezdtem benne keresni, és közben elviselni az elviselhetetlen visítását a malackönyvnek.
Pár perc lapozgatás után megakadt a szemem egy varázslaton, és elolvastam, hogy mit csinál. Ez volt az amit kerestem!
   -Megvan! - örültem eléggé hangosan. Már csak kettő félnivalóm volt:
Megint bajt okozok, például Hédit változtatom át, vagy ha vissza is változtatom a malacot könyvvé, akkor a könyv lapjai zöldek lesznek. Vagy uborkásak. Mindenesetre, jobb ha visszaváltoztatom!
   -Sus libertus! - mondtam ki a varázslatot, mire a malac összébb ment, téglalap alakot vett fel, és rózsaszín-fekete mintázatból újra a Durotan nevű ork-ot ábrázoló borító lett.
   -Ne haragudj ezért a felfordulásért, én sajnos ilyen ügyetlen vagyok. - mondtam, miközben felvettem a könyvet a földről, és kinyitottam. Nem volt se zöld, se uborkás, sőt még Hédit sem változtattam át semmivé. Jó pont.

Partay Alfréd Benedek
Ruci

Szokásom szerint szabadidőmben egy profi futót megszégyenítve rohanok el valami nyugodt helyre, hogy olvassak. Ez ma sem volt másképp, és a szép idő miatt a stégig meg sem álltam. Reméltem hogy ma megúszom mindenféle szerencsétlenség nélkül, de nem így lett. Annyira rohantam, hogy elestem a saját lábamban, a nem tudni miért nyitott táskám tartalma meg mindenfelé repült a stégen. Ilyen az én formám! Felálltam, megnéztem a helyzet súlyosságát. Az összes dolog ami nálam volt, az 3 könyv, kötszer mert az ügyetlenségem miatt akármikor történhet baleset, és egy füzet, amibe rajzolgatni szoktam, esetleg ötleteket leírni, úgyhogy nem volt vészes a helyzet. Nem törött össze semmi, a könyvek pedig nem estek bele a tóba. Jó pont. Elkezdtem összeszedni a dolgaimat, és reméltem hogy tényleg csak ezeket raktam el.

Partay Alfréd Benedek

   -Szia köszi! - néztem rá a fiúra - Szerintem semmi sem esett be a vízbe, itt van minden! - néztem bele a táskámba.
   -Slivovics Lily vagyok, eltaláltad hogy elsős, és Levitás. Igen lenne kedvem! Addig is kicsit szocializálódok. - mosolygok. Gyorsan még leellenőrzöm a végtagjaimat, hogy megsérült-e valamim. Szerencsémre egyáltalán nem történt semmi komoly.

Partay Alfréd Benedek

   -Néha eltévedek, de valahogy mindig eltalálok a célomhoz.
Költöztem már annyit, hogy könnyen feltérképezzek új helyeket. Igazából, az sem szerencsés dolog ha valaki Szibériában keveredik el, de az én szerencsémmel még esetleg az is megtörténhetne amikor éppen otthon vagyok.
   -Egyszerűen csak egyik nap sétálgattam, megláttam ezt a helyet. - válaszoltam.
   -Amúgy, milyen Navinésnek lenni?

Gördeszkás ember
Ruci | ASzabadbanNemSzabadDaltÍrni

Gyönyörű az idő, bár nekem itt Magyarországon mindig melegem van. Hiányzik Szibéria. Éppen a játszótéren egy padon ülök, dalszöveget írok. Amióta anyukám küldött egy levelet nekem, hogy az egyik ismerőse szívesen látna engemet Moszkvában egy meghallgatáson, egyfolytában csak dalt írok, és próbálom nem elfelejteni az orosz nyelvet. Éppen egy új versszaknak álltam neki, amikor egy kis fuvallat felkapta a papírt amire írtam, én meg utána rohantam. Papír, papír gyere vissza, egy csomó időt beleöltem a szövegbe amit rád írtam! Persze a macskám is rohant utánam, bár nem igazán tudom miért. Alla mindig egy lusta macska volt, de mostanában egyfolytában össze vissza futkározik. Meg izgága. Annyira rohantam a dalszöveg után, hogy még a rágómat is kis híján lenyeltem.
Na nee, szem elől tévesztettem a lapot, és nem tudom hogy hova lett. Remélem valaki megtalálja és visszajuttatja nekem. De nem hiszem hogy bárki is tudná, hogy ki az a Siberian Scream. Mert hogy az lesz egyszer a művésznevem, ha folk metal énekes leszek. Dalszöveg, dalszöveg, gyere szépen az íródhoz!

Gördeszkás ember
Ruci | MegVanADalszöveg

Papír, papír hol... TE JÓSÁGOS KÖNYVTÁROSASSZONY! Az az a lap, amire írtam a... na jó, a gondolataimra nincs idő. Vagyis van, de nincs. Mindegy, a baromságaimra tényleg nincs idő, tisztán látszik hogy az az én kis fura latin betűs macskakaparásom. Még Alla is szebben ír nálam. Pedig Alla egy macska. Valaki a dalszövegemet olvassa! Odaállok az illető elé, és már végül csak mondok valamit:
   -Bocsánat, a szél megreptette kicsit a dalszöveget amit írok! - néztem rá a gyönyörűséges művemre. Látszólag eleshetett a szövegemet olvasó fazon, mert a karján karcolások voltak.
   -Ha már így összetalálkoztál az irományommal, hadd mutatkozzak be, Slivovics Lily vagyok, vagy ahogy azon a gyönyörű lapon írtam, Siberian Scream. De úgy MÉG nem ismer senki. - hangsúlyoztam ki a MÉG szót. Soha senkinek se mutattam meg a szövegeket amiket írtam, mert nem hiszem hogy a világ legjobb ötlete lenne. Főleg hogy az összes oroszul van. Nem sokat értene belőle bárki is.

Gördeszkás ember
Ruci | Ismerkedjünk!

Kicsit elpirulhattam, de nem törődtem az arcom színével, elvettem a lapot, és válaszoltam:
   -Igen, dalszöveget. Énekelek, de játszok basszusgitáron és dobon is. Egyszer folk metal énekes szeretnék lenni Oroszországban. De csak ott. Más országokban meghalnék a melegtől, meg hogy decemberben nem 3 órás egy nap, igaz olyan a szülővárosomban van, nem Moszkvában vagy Szent-Péterváron. - vigyorodtam el. Na ja. Túlzottan szeretem a sötétséget. Meg a várost, ahol születtem. És kifejezetten élveztem hogy nappal, de éjszaka rohangáltam az utcákon. Viszont júniusban 21 órát süt a nap. Azt pedig utáltam, utálom és utálni is fogom. Nem szeretem a hőséget. Emlékszem, egyszer éppen Spanyolországban voltam a szüleimmel fene tudja miért ott, és rosszul lettem a melegtől. Pár nap múlva már újra otthon rohangáltam Ojmjakon utcáin, és örültem a számomra jó időnek.
   -Amúgy te is a Bagolykő Mágustanodába jársz iskolába? - kérdeztem.

Gördeszkás ember
Ruci | AkkorMánASzármazásomrólIsBeszéljünk!

   -Nem csak a szöveg, én is... legalábbis félig. Arról szól hogy a szerelem nem jön és nem megy könnyen. - vágtam valami idióta fejet, amit sajnos nem láthattam.
   -Igen, én is. Elsős Levitás vagyok. Te? Benne vagyok! Szeretek másokkal zenélni! - mosolyodtam el. Azóta nem zenéltem senkivel, amióta eljöttem Ojmjakonból, ami lassan 4 hónapja történt.
   -Anyukám miatt. Meg a zene miatt. Kifejezetten szeretem a magyar zenéket, de otthon nem igazán hallom valódi magyaroktól. De otthon is szokott meleg lenni! Ahol születtem ott nyáron 21 órát süt a nap és több mint +30 fok van, ezzel az egyik legnagyobb évi hőingással rendelkező város, ami elérheti a 100 celsius fokot is. De én nem vagyok hideg és sötét! Sokkal inkább kedves és cuki. Legalábbis a legtöbb ember azt mondja nekem. - próbálom kimenteni magamat. Tényleg sokan mondták már nekem, hogy én egy aranyos kis rocker vagyok, amiben lehet van is valami. Szeretem a cuki dolgokat, de azért a dalaim túlnyomó többsége a halálról, az elmúlásról, a feledésről és ugye a szerelemről szólnak. Érdekes személyiség vagyok.

Gördeszkás ember
Ruci | Arcfesték nincs?

   -Nem. Még soha sem voltam szerelmes... - kezdtem el nézni a cipőm orrát. Nem tudom, mennyire gáz, de már találkoztam olyan magyarral, de nem csak magyarral aki azért nem barátkozik senkivel, mert még tényleg nem érzett semmit senki iránt.
   -Ó az egyetlen gyerekkori barátosném is Navinés! - gondoltam hirtelen PenPen-re, a kis kékes hajú angyalra. Soha sem barátkoztam, mert tudtam hogy úgyis nemsokára költözünk tovább, de már fene tudja melyik országban nagyon jól összebarátkoztam vele.
   -Nem foglak kinevetni. De akkor te se ha elejtek valamit, véletlen átváltoztatok egy könyvet malaccá, meg ilyen érdekes dolgaim, amikre képes vagyok. - nevettem el a saját bénaságomon magamat. Na igen, mindenféle érdekes helyzetbe kerültem már az ügyetlenségem miatt. Majd kinövöm. Legalábbis remélem.
Amikor kimondta hogy egyetért a kedves és cuki témával, éreztem hogy még jobban elvörösödök. Jaj Isten, arcfesték nincsen, hogy ne látszódjon?

Gördeszkás ember
Ruci | Utólag derülök a bénaságomon

   -Szoktam másról is írni. Például a szeretteink elvesztéséről. Azt viszont már átéltem. - gondoltam szegény Alla mamára, aki után neveztem el a macskámat. Te jó ég, erről jut eszembe hol a macskám? Á, majd előkerül.
   -Angel Penny, ő is elsős, mint én. - válaszoltam a lelkes kérdésére.
   -Igen könyvet malaccá... nem tudom hogy csináltam. Így utólag belegondolva az az eset vicces volt. - tört ki belőlem a nevetés. Most így tényleg vicces. Pedig csak pár hete történt.
   -Átmegyek szívesen, csak mikor? - kérdeztem. Sok időm van, de azért nem mindig érek rá. A könyvekre is kell idő.

Gördeszkás ember
Ruci | Új ötlet egy új dalhoz

   -Okai. Én is várom. - mondtam. A puszitól már tényleg teljesen vörös lehettem. Még a vérnél is. Közben Alla is iderohant hozzám. Megnyugodtam hogy nem veszett el a macskám. Még jó pár percig egy helyben álltam, és egyszer csak dalszöveget beleraktam a táskámba, a macskámat felkaptam és el is indultam. A gondolataim kuszák voltak, és elhatároztam, hogy első dolgom az lesz holnap, hogy nekiállok egy új dalnak.

Benedek

   -Én is jól érzem magamat. Legalább nem kell fél évente költöznöm. - mondtam. Na igen, költöztem anyukámmal eleget. De tényleg sokat. Magyarországon is éltem pár évet, de legtöbbet Ázsiában laktam, például Japánban nagyon sokat voltam. Lengyelországba azért visszamennék! Viszont Ojmjakon még mindig a legjobb hely a világon. Utána jön Moszkva, majd Lengyelország. Meg persze Japán is szép volt, csak meleg.
   -Te honnan jöttél? Magyarországról, vagy csak a neved magyar?

Benedek

   -Csak anyukámat érdeklik a muglik, engem pedig vitt magával. Apukám is jönni szokott, de nem mindig. Laktam én mindenhol. Lengyelországban, Japánban, otthon Oroszországban, Spanyolországban, Angliában, Amerikában, meg egy persze Magyarországon. De mindig másik városban. Nem mindenhol éreztem jól magamat, de Lengyelországot kifejezetten szerettem. Persze csak Oroszország után! - válaszoltam. Tényleg elég sok helyen éltem, és voltak olyan helyek amiket szerettem, annak ellenére hogy sosem barátkoztam. Annak nagyon örültem, hogy nem kellett iskolába mennem, mint a mugli gyerekeknek, de otthon Ojmjakonban jártam egy évet suliba. Jó volt, meg minden, tanultam egy csomó dolgot. De ezt nem mondom el nagyon senkinek se elsőre, mert sokan előítéletesek.

Benedek

   -Jártam önvédelmi tanfolyamra még Japánban. Tudom hogy hogy kell az olyanokat földre teríteni. Eltévedni meg nem fogok. Rajzoltam egy térképet, ami igaz hogy még félkész, de majd továbbrajzolom felfedezőútjaim során. Egyedül szeretek általában felfedezni új helyeket, nálam ez így van rendjén. Azért köszönöm szépen! - mondtam. Már van gyakorlatom az új helyek felfedezésében, amiket egyedül szoktam meg, és szeretném továbbra is egyedül felfedezni a dolgokat. Nem arról van szó, hogy nem szeretem mások társaságát, hanem arról, hogy felfedezőútjaimat csendben, zenét hallgatva szoktam megtenni.

Alex T. Rainbow

A jó időt kihasználva kivételesen nem olvastam, és nem is dalt írtam, hanem kijöttem a szabadba, futni. Eléggé ellustultam az utóbbi időben, úgyhogy egy kis mozgás nem ártana. Egy egyszerű mugli tesicuccban lejöttem egy futásra alkalmas helyre, egy kis bemelegítés után el is kezdtem futni. Nem néztem az utat, csak a tájban gyönyörködtem. Szép, egyenesen gyönyörű. Sosem voltam az az egyfolytában edző típus, de szerettem mindig is futni, bár Szibéria nem éppen alkalmas terület rá. A táj annyira elgyönyörködtetett, hogy észre sem vettem, merre megyek. Egyszer csak azt éreztem, hogy nekirohantam egy embernek, és hatalmas puffanással a földön landoltunk.
   -Bocsánat! - mondtam, miközben felálltam, majd a kezemet az egyénnek nyújtottam, hogy felsegítsem.

Alex T. Rainbow

Letérdeltem a szerzet elé, aki immár sírt.
   -Jól vagy? Megsérültél? - néztem rá aggódó arccal. Még mindig sírt. Megsimogattam a karját, amit egyből el is kezdtem vizsgálni. Tudni szeretném, hogy nem-e esett baja. Jaj, szentséges könyvtárosnéni, mért nem néztem merre megyek? Na mindegy, megtörtént, megtörtént. Gyorsan a minike tatyót amit felvettem indulás előtt magam mellé raktam, majd kötszert, fájdalomcsillapítót, és fertőtlenítőt pakoltam ki, hátha szükség lesz valamelyikre. Egy zsebkendőt is előkotortam, de azt már a zsebemből, és odanyújtottam a még mindig síró személynek.

Alex T. Rainbow

   -Várj! - pattantam fel a földről - A térded! - futottam utána egy kis kötszerrel. Elég bizarrul nézhetett ki, ahogy üldözöm azzal a bizonyos tárggyal. Csak most vettem észre, hogy nekem a kezem sérült meg, de nem igazán érdekelt. A táskámban úgy sincs semmi értékes, úgyhogy nyugodt szívvel ott hagytam. Vagyis, ha lehet engem nyugodtnak nevezni ilyen helyzetben. Még is csak lesz egy kis futás... csak éppen a lány után, akiről meg akartam bizonyosodni, hogy jól van.