Ügyfélfogadási idő
Hétfőtől csütörtökig: 8:00 - 16:30
Péntek: 8:00 - 14:00
Szombat és vasárnap: zárva

A Hivatal sürgősségi ügyek végett 24 órás ügyeletet biztosít!
Bogolyfalva Minisztériumi Kirendeltsége a Boglyas téren, a város központjában áll. Már első ránézésre kiütközik az épület nemesi mivolta, ami nem véletlen egybeesés. A Cebrovszky család hagyományozta ugyanis az akkoriban még falu címet viselő településre ezt a kedves kúriát, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Impozáns, kastélyra emlékeztető megjelenése azonban ne tévessze meg az ügyintézni vágyókat: a belső kialakítás minden tekintetben modernizált és kényelmi, funkcionális célokat hivatott szolgálni. Ezen kívül az évek folyamán rengeteg átalakításon és ebben az évben renováláson is átesett. Ezáltal nem csupán a belső elrendezés, hanem a külső is jelentősen megváltozott, köszönhetően az új polgármester és a Tanács tagok áldásos munkájának.
A Hivatal épülete előtt található továbbá egy aprócska szökőkút is, melyet virágágyás vesz körül. A parkban mind a kirendeltség dolgozói, mind az ide érkezők megpihenhetnek, kellemesen, szabad levegőn tölthetik ebédidejüket, illetve élvezhetik a Boglyas tér nyüzsgő látképét is.

  
Az ajtón belépve rögtön a recepcióval szemben találhatjuk magunkat, ahol általában két, de nagyobb ügyféligény esetén három kedves hölgy igyekszik eligazítani az ügyintézni vágyókat a Hivatal rengetegében. Noha az épület éveken keresztül labirintusszerű mivoltáról volt híres, így üdítő változás lehet ez a fajta letisztult, egységes megjelenés. A recepciótól nem messze ugyanis egy információ tábla ismerteti, hogy az osztályok hol helyezkednek el a kirendeltségen belül. Fontos információ továbbá az is, hogy a recepció mindkét oldalán egy-egy kandallót helyeztek el; az egyik kizárólag a személyzet részére fenntartott - a Minisztériumba való utazást biztosítandó -, a másik viszont a falusiak számára is elérhető, így könnyedén tudnak közlekedni Bogolyfalva és Budanekeresd között.
Az épület jobb szárnya teljes egészében az Auror Kirendeltség fennhatósága alá tartozik, ahhoz külön recepció és ügyféltér is tartozik. Azonban a bal szárny az egyéb ügyek és szakosztályok területe. Itt lehetséges az okmányok intézése, valamint egyéb ügyek bejelentése és kivizsgáltatása, amennyiben szükséges.
A polgármesteri iroda az emeleten található, csatlakozik hozzá egy erkély is, tulajdonképpen nevezhetjük a Hivatal lelkének is. Ezen túl a Tanács tagjai is külön termet kaptak: az emeleten balra kanyarodva található a letisztult helyiség, ahol a város vezetői nyugodtan leülhetnek megtárgyalni a település további sorsát. Ebből kifolyólag, aki a tanáccsal kíván egyeztetni, az megteheti a félfogadási időben, mely minden esetben összecseng a polgármester hivatalos, szabad félfogadási idejével. Különös méltánylást érdemlő ügyek esetén előzetes időpont egyeztetése szükséges.

Titkárság
>> Recepció
>> Titkársági iroda
>> Mágikus Gondnokság

Varázslény-felügyeleti Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Bestia Tagozat
>> Szellem Tagozat
>> Kártevőügyi Tanácsadó Iroda

Máguskapcsolatok Főosztálya, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
>> Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
>> Tolmács Iroda

Mágikus Közlekedésügyi Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Hoppanálási Vizsgaközpont

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=805683#post805683][b]Szigethy Sándor - 2020.04.16. 09:37[/b][/url]

Az eső nem hogy egy picit könyörülne a kint járókon, még jobban rákezd. Kezeimet kiveszem zsebemből, és hátam mögött kulcsolom össze ujjaimat, miközben néhány el-elsiető alakot figyelek, akik mihamarabb fedél alá szeretnének kerülni. Senki nem olvas időjárás jelentést? Ezek szerint. Szinte egyiknél sincsen esernyő, habár az idősebbek egy Leperex-szel megoldják, azonban úgy látom, hogy a fiatalok perverz módon szeretnek elázni. Egy halk felhorkanás után egy fiatal srácon áll meg a tekintetem. Ismerős arc. A testfelépítéséről nem tudom ugyanezt elmondani, de annyi szent, hogy ez a mai beszélgetőpartnerem lesz. Az aktájában természetesen van róla egy fotó, így nem nehéz beazonosítani. Az arcfelismerésem profi. Ezzel a munkával jár, ezért máris beletúrok barna, zselézett tincseim közé, és várakozó tekintettel fordulok az ajtó irányába. Az asztal fölötti lámpa fénye meg-megvillan, amire megforgatom zöldes szemeimet, majd az ajtó kilincsét kezdem szuggerálni. Nem feltétlen lenne jó indítás, ha komornyik módjára már nyitnám is az ajtót, ezért tisztes távolságban, ám az ablaktól némiképp távolodva várom a kopogást. Ez kis várakozás után meg is történik, én pedig mély, öblös hangomon megszólalok végre, a szoba csendjébe mély lyukat vágva.
– Szabad! – kezeimet még mindig hátam mögött tartva figyelem, ahogyan lenyomódik a kilincs a másik oldalról, s valóban az imént látott fiú alakja jelenik meg benne. Hahó? Összehúzom vastag szemöldökömet, majd a megfelelő köszöntésre először csak biccentek, majd szóban is viszonzom azt. – Jó napot magának is – szavaimat lágyan intézem a csuromvizes srác felé, azonban ezt a magam kimért, mosolymentes módján teszem. Nem gondolnám, hogy ijesztő alak vagyok, habár sokan megjegyezték már, hogy a magasságom és testalkatom igencsak fenyegetőn hatnak másokra.
– Belián, igaz? – lépek végül néhány lépést hétmérföldes bőrcipőmben a srác irányába, s hosszú karomat nyújtom felé, hogy kezet rázhassunk. – Szigethy Sándor – markolok rá finoman kezére, majd az asztal és a hozzá tartozó két szék felé mutatok. – Foglaljon helyet – azzal én magam is elindulok azok irányába. – Köszönöm, hogy eljött. Sokan tartanak az ilyen hivatalos megjelenésektől – teszem hozzá búgón, majd megvárom, amíg Belián helyet foglal, csak azután teszem le magam én is a székre. Szemeim mosolyognak, azonban érdekes, hogy ez ajkaimon egyáltalán nem mutatkozik. Szakmai ártalom, hogy pofátlanul vizsgálgatni kezdem vonásait, miközben ujjaimat összefonom az asztal lapján, és nyitottságom jeleként előre dőlök.
– Nem szárítja meg magát? – kérdésem mögött hátsószándék lapul. Szeretném megtudni, hogy mégis mennyire varázstalan a varázslótanonc. Miközben a választ várom, végre egy apró mosoly megjelenik széles szájam szegletében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=805804#post805804][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.16. 22:24[/b][/url]

Szabad. Persze, hogy szabad, bár tiltaná meg komolyan és akkor illedelmesen hazamehetne, de szabad. Sok minden szabad, ezt meg kötelező inkább, de ki tudja, lehet csak alá kell írni valamit, nem? Vagy csak igazolni a fogalma sincs miket, ezer meg egy gondolat és ötlet arra, hogy mi lehet, olyan ez, mint orvosnál várni és már a google szerinti halálos korokat elemezni, miközben bent meg kiderül, hogy csak megfázás és még az injekciós tű se kerül elő, amelytől mindenki retteg. A „miért kaphattam idézést” című kérdésre meg már aztán számtalan google-szintű válasz tódult fel benne, a kirúgástól kezdve a nehezített vizsgákon át arra is, hogy elmaradt valami díjjal és a gatyája is rámegy. Oké. Szinte hallja, hogy a keze remegésétől hogyan zörög kicsit a kilincs a kezében, mert ugye szabad van és be is kéne menni, nem csak belesni, mintha téves terembe tévedt volna. Nagyon is jó helyen van. Belépve méregeti csendesen a férfit, miközben az ajtót csukja be maga mögött, ügyelve, hogy az halk legyen és ne csapódjon, próbálja úgy rendezni dolgait, hogy az csak őt zavarja, de nem épp kellemes. Eleve a helyzettől is, de a nedves holmiktól bőven rázza a hideg, maximum végre megtanul megfázni, rég evett jó húslevest arra, mert még mindig meg van lepődve azon, hogy télen nem szedett össze semmit a pillanatnyi kinti alulölözöttségei közben, lehet ez az eső meg kicsinálja, hát ki érti ezt? És miért ezen agyal, miközben közelebb lépked, bátortalan mosolyát felhúzva a neve említésére biccentve. Nem esz meg, ne aggódj.
- Helvey Belián, igen – fogadja el a kezet, meg is rázza, ahogy illik, bár ujjai most még kissé nedvesek a kinti parádé miatt, de elfogadja a számára kijelölt széket. Annyiszor csinálta ezt régebben, hogy automatikus, ahogy leül, elrendezi lábait, kezét az ölébe ejti és ül az asztal előtt, ahogy illik, deja-vu az egész, még élénken benne van, amikor először ültették le, felvenni mindent, amit csak lehet, elbeszélésre, az ítéletekre, amelyek miatt romba dőlt minden és amely miatt itt van most. Nem, így nagyon nem kellemes.
- Nos, igen. A hivatali dolgok mindig ijesztőek, még felnőtt fejjel is – az első csekk, az első állásinterjú és egy elbeszélgetés, felszólítás, mind-mind olyan dolog, amely miatt az éppen hadba álló, addig tökre felnőtt vagyok fiatal telefont ragad és szülőt hív, hogy most akkor mit és hogyan. Neki is nagy ingere van rá, a mai napig és csak a szíve szorong benne, hogy erről senkivel sem beszélt, mert, minek, meg tudja oldani, külsős szemmel meg csak picsogás lenne. De, mindegy. Lenyeli az apró gombócot. A kérdésre pillant le magára, majd szégyenlősen pillant fel, mint aki belehazudta az önéletrajzába, hogy profin ért az Excelhez, de az első függvénynél azt sem tudja, hanyadikán van elseje. Pedig erről sosem hazudik.
- Amennyiben találok valahol egy hajszárítót, örömmel, de máskülönben nemigen tudom siettetni a dolgot. Sajnálom, ha összevizezem a dolgokat – vakar tarkójára, a neves tincsek közé, mert majd az is szárad, ha sokáig kell itt ülnie, akkor főleg, csak az eleje rossz. De a mosoly biztató, nem sejti a „tesztet” mögötte, de nincs is ezzel gond. Még mindig kicsit be van parázva. Nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=806178#post806178][b]Daróczy Konrád - 2020.04.20. 03:12[/b][/url]

De még mennyire, hogy elmondták, ahogyan azt is, hogy csak részben adnak helyt a tett jogosságának. Több évnyi bántalmazást és újabb pár évnyi üldözést vehetünk alapos indoknak, azonban tekintve, hogy Károly aznap este nem ártó szándékkal érkezett, vagy ha volt is neki, ezt nem fejezte ki tettekben, nem adhatnak alapot az önvédelemre. Sem a vád, sem a védelem pontjai nem megingathatatlanok és igen hosszú időbe fog telni, hogy valamerre billenjen a mérleg nyelve. Azért is érdekes a nő helyzete, mert nem sokkal korábban egy másik feleség vetett véget férje életének, noha ott a szituáció jóval egyértelműbb volt: a bántalmazott, agyonvert Drinóczit a saját eleme védte meg, mely kikerült az irányítása alól. Hogy melyik a jobbik eset, az vitatható, a polgármester csak annyit észlel, hogy szívesen végignézte volna mindegyikük szenvedtetését – még akkor is, ha eme bűnös vágya örökké rejtve marad.
A kijelentésre, mely szomorúságán túl kissé vádlónak is hat, tekintete megremeg. Mintha csak sajnálná az imént kiejtett szavakat, mintha tisztában lenne azzal, mennyire fájhat Verénának a tény, hogy ismét előhozakodnak ezzel az üggyel. Márpedig igen sokáig fognak még hasonlóképp tenni, s az, hogy a munkáltató felelősségre vonja alkalmazottját, szem előtt tartva, hogy hivatali pozícióban a büntetlen előélet kiemelten fontos, bizonyosan megérthető.
- Nem szabadott volna, hogy ilyesmi megtörténhessen. Riasztónak tartom a lehetőségét annak, hogy valakit a házasságában akár lelkileg, akár fizikailag bántalmazzanak – a szürkés íriszekben indulat gyűl, hangja is kissé elfojtott, kívülről a nő csupán annyit lát, hogy a tény felbőszíti Konrádot. A látszat persze most is csal, ahogyan mindig. A férfi semmi perc alatt tenné meg ugyanezt, ha úgy vélné, érdekei ezt diktálják, mi több, így hozhatja ki a legtöbbet egy adott helyzetből. Nem kenyere a nyílt agresszió, hiszen annak nyoma van, kiderülte pedig az eddig elért eredményeit kockáztatná, ellenben vannak az életben olyan elkerülhetetlen dolgok, melyek következményeket vonnak maguk után. Egy engedetlen asszony, a feleselés, ha olyasmibe üti az orrát, ami nem rá tartozik… Senki sem várhatja el, hogy büntetlenül elviseljék, ahogyan azt sem, hogy másra kacsintson. Ez is nézőpont kérdése: Konrád renoméjával és pozíciójával még csak a látszatát is el kell kerülniük, hogy jövendőbeli felesége ilyesmit tegyen – sajnos bármennyire is ágál ellene, tudja, hogy egy ponton túl elkerülhetetlenné válik a családalapítás, hiszen ettől lesz valaki normális a mai világban. Miért bízna meg bárki egy politikusban, ha annak sem jelene, sem jövője nincs? A magánélet igenis számít, sokkal jobban, mint szabad lenne.
- Nézze, nem szeretném Önt lehetetlen helyzetbe juttatni – az ilyen kezdetű mondatokból süt az empátia, csak az a baj velük, hogy általában követi őket egy „de”. Most sem lesz ez másképp, mégis, valamivel hosszabb hatásszünetet hagy, hogy érezhető legyen belső, nem létező vívódása. Hisz hogy is akarhatna belerúgni egy ilyen megtört, ártatlan teremtésbe, mint amilyen Veréna is? A férfi, bár nehéz lenne külső szemlélőként megállapítani, maga a megtestesült gonoszság, s erről csak az tudna egyértelműen nyilatkozni, aki szemtől szemben állva vele megtapasztalta. – Az volna a legjobb, ha továbbra is alkalmazásban állhatna, mint titkárnőm, hiszen a munkájával maradéktalanul meg vagyok elégedve. De sajnos a szabályok kötik a kezemet. El kell bocsátanom, mivel az erkölcsi bizonyítványa ennek fényében nem makulátlan – hangjából keserűség, sajnálat hallatszik, vállai is megereszkednek, mintha a törvény nehéz súlya ülne rajtuk. Nem mintha nem állna jogában némiképp a maga képére formálni ezeket, s ne lenne pénze, hogy mindez ne okozzon gondot, mégsem teszi meg. Ahogy említettem: renomé. Nem alkalmazhat egy gyilkost, még akkor sem, ha ettől irgalmasnak hat a sok kegyetlen politikus között. Még akkor sem, ha tudja, igába hajthatná őt is. Még így sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=806179#post806179][b]Daróczy Konrád - 2020.04.20. 03:12[/b][/url]

Nem tudja nem észrevenni a rezignáltságot, mely árad a nő szavaiból. Konrádot sem mulattatja jobban a bájcsevej, mint a másikat, mégis szükségét érzi, minden ember erre vágyik, ettől normális egy hivatalnok. Udvariassági körök jobbra, udvariassági körök balra, így nem tűnik fel, mennyire ellenére van pozíciójának ezen része mások számára. Pedig, ha tudnák…
- Azért kíváncsi volnék, hányan hiányolnának. Néhányan már a megválasztásomkor a leváltásomat akarták - szórakozottan mosolyogva mondja, láthatóan nem hatja meg ez a tény. Sokan talán aggodalmaskodnának egy ilyen piszlicsáré ügy miatt, de nem úgy a férfi. Nem is akarja takargatni, mennyire hidegen hagyja a köz néhány renitens elemének tiltakozása: ha már bizonyítottan káros elem lesz, úgy helyt ad mindennek, azonban addig, míg ez be nem következik, nem ad a lázadók véleményére. Ettől még látja a cselekedetek hátterét, hisz volt egy megszokott, jól ismert, biztos közeg, amit most felváltott a bizonytalan, mivel nem csupán a polgármester személye, de a Tanács teljes egésze, ahogyan a Hivatal is csere és reform elé nézett. Mindig jobb az ismert rossz, mint az ismeretlen, tartja a mondás, s ennek igazságtartalma remekül megmutatkozott.
- Annak idején én sem hittem, hogy pont Bogolyfalva élére kerülök majd, gondolom nem lepem meg, ha azt mondom, valami nagyobb kaliberű kihívásra számítottam. No nem mintha ne lennék elégedett ezzel is – úgy véli, Abigél pontosan fogja érteni minden szavát, nem fog mögé egyebet magyarázni. Mi több lényegesen hihetőbb, hogy a nagyvárosi létforma után idegennek érzi magát a falusi közegben, annak ellenére is, hogy a küszöbön van várossá alakulásuk napja. Attól a tény még nem változik: a falu jelenleg egy porfészek.
- Bevallom, irigylem a muglik technológiáját ilyen téren. A Minisztérium egyelőre elzárkózik minden hasonló fejlesztéstől, pedig nekik aztán igazán nem kéne, hogy gondot okozzon néhány felrúnázott számítógép – nem kérdés, hogy a muglik témakörében akad néhány szava, bár tudása közel sem olyan kiterjedt, mint azoknak, akik behatóbban tanulmányozták azt. Nem is kívánja szakértő hatását kelteni, igazat viszont szívesen ad, ha az megilleti a nőt. – Örülök, hogy bővül a közösség. Ha pedig a falucska szónál tartunk, nagyon remélem, hogy már nem sokáig kell ezzel a jelzővel illessük a települést – nem titkolt szándéka a cím megváltoztatása, a kampányidőszakban is sokat beszélt erről. Sajnálatos módon ez a kampányidőszak nem kavart akkora port és nem is visszhangzott eléggé ahhoz, hogy ne gyanúsítsák meg választási csalással. Ez lenne ám a szaftos pletyka Abigél számára, talán még az újságírói kedve is visszatérne, ha másért nem, hát a híresztelő személyének felgöngyölítése érdekében. Talán csak a férfi téves elképzelése szüli a bizonyosságot, hogy a maga kedvére tudná marionett bábuként mozgatni a nőt egy nagyobb hírverés reményében. Aki egyszer újságíró volt, örökre az marad.
- Na de induljunk, emlékeim szerint az okmányiroda a folyosó végén van balra, majd még egyszer balra és végül jobbra – ez könnyed mozdulattal mutat Abigél háta mögé, de nem olyan gyermeki, kinyújtott mutatóujjas módon. Éppen csak jelzés, akárha előre engedné a csinos, vékony alakot. Ha kicsit összeszedné magát és régi fényében csillogna, még talán állást is ajánlana neki Konrád, de hát ez csak amolyan spekuláció.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=806258#post806258][b]Éjféli Veréna - 2020.04.20. 13:46[/b][/url]

Semmi sem esik rosszabbul mostanában mint az üres sajnálat. Talán még rosszabb, mint a nyílt színű elutasítás vagy épp a gyűlölködés. Az új városvezető pedig mintha épp ezt tenné. Megérteni nem tudja a helyzetemet, hiszen valószínűleg sosem emelt kezet rá senki, vagy sosem kényszerítette vágya ellenére egy olyan ember a vele való hálásra, akitől undorodik és fél. Sosem imádkozott zokogva a zuhanyzó kövére görnyedve, hogy csak ne legyen várandós attól a szeméttől, aki épp azért rúgott épp az előbb a bordái közé, mert egy steril lotyó, akit nem lehet felcsinálni. Aki nem lépett a cipőmben, az nem tudja milyen úton jártam, fut át az agyamon, ahogy hallgatom a velem szemben ülő a férfit. A leírt szavak a valóságnak csak szürke másolatai. Mert az betűbe szedve, hogy "kétségbeesés" az olvasója torkát nem szorítja úgy össze, vagy készteti elméjét arra, hogy jellemét és józanságát feladva el tudja szánni magát arra, amit tettem. Az pedig akkor is tény, akárhogyan is csűrik csavarják, hogy bár le én szúrtam Károlyt, ami bűn, de a halálba magát taszította, azzal, hogy kihúzta a kést. Képes lettem volna meggyógyítani. Volt alkalmam megtanulni, hogyan kezeljek sebeket, tüntessem el ütések és horzsolások nyomát. Ha Károly akkor belemegy, hogy szabaddá tesz engem, még ma is élhetne. Ki is itt a valódi bűnös? Talál sosem dől el, mert minden éremnek két oldala van. Az viszont kiderült, ahogy számítottam is rá szívem mélyén és józan eszemmel, hogy felettem már a Polgármester meghozta a maga ítéletét. - Köszönöm az őszinteségét - mondom és biccentek is hozzá, megőrizve higgadtságomat. Itt nincs helye hisztériának. Voltam ennél már sokkal rosszabb helyzetben is és nem vagyok az a fajta ember, aki feladja - Teljes mértékben megértem a döntését. Ha megbocsát, nem is rabolnám tovább az idejét - ahogy ez a mondat elhagyja a számat felemelkedem ültömből és onnan folytatom tovább - Minden jót kívánok önnek és sikerekben gazdag mandátumot! - kezem búcsúzóul kézfogásra nyújtom, s ha elfogadja röviden megrázom egy halvány mosollyal, majd határozott léptekkel hagyom el az irodát és kötök csomót életszövedékem ezen befejezett szálára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=806273#post806273][b]Szigethy Sándor - 2020.04.20. 14:20[/b][/url]

Vaskos ujjaim csápszerűn fonódnak Belián tenyere köré, miközben szigorúan szemkontaktust próbálok tartani, amit meglepően jól visel. Az esőtől nedves kéz nyirkos érzést hagy az enyémen, amit nagy önuralmamnak köszönhetően nem törlök pánikszerűn öltönyöm nadrágjába, habár legbelül torkom szakadtából üvöltök. Így indulok el az asztal felé. Nem szabad azt hagynom, hogy gondolataim és a nyirkos érzéstől való undorodásom miatt elvesszen a profizmusom, ezért a legjobb ilyenkor a nyugtató mosolygás, amit leginkább most magamnak szánok, nem is a fiúnak. Hallgatom reflektálását, és már tényleg a szakadék szélén egyensúlyozok negyvenötös lábaimmal, amikor végre leülhetek székembe. Látványosan emelkedik meg mellkasom a megnyugvástól, majd kiskacsaszerű pihegéssé szelídül, miközben pókerarccal meredek Belián arcába. Közben kihúzom a bal alsó fiókot, amiben néhány gondosan összehajtott fehér kendő pihen. Kiveszem a legfelsőt, és akkurátusan megtörlöm mindkét kezemet, amire meg-megrezzen mindkét szemhéjam a kielégült érzéstől. A kezem kényelme és tisztasága a legfontosabb számomra. I am a neat monster.
Az asztal mellett egy kuka pihen, amibe elegánsan beledobom az anyagtörlőkendőt, majd lágyan mosolyogva fordulok újra a fiatal srác felé. Fejemet oldalra döntöm.
– Hajszárítót? – teszem fel kurtán a kérdést, miközben hátra dőlök a székben, és legyintek egyet. – Semmi gond, az eső már csak ilyen – közben bal lábszáramhoz nyúlok, és előveszem feketediófa pálcámat. Egy suhintással megszárítom őt, hiszen azt nem szeretném, hogy megfázzon. Nem vagyok egy érzéketlen tuskó. Elégedetten biccentek hatalmas csodatettemen, majd visszahelyezem a pálcát a helyére. Vastag szemöldököm lassan kúszik homlokom közepére kíváncsiságom jeleként, majd rezdületlen arccal meredek a srácra, miközben felteszem a kérdést.
– Tanácsos mindig magunknál hordani a pálcánkat – hangom mély, de mégis fület simogatón búgó. Annak, aki ezt szereti. Habár nem gondolnám, hogy ez most annyira jó hatással lenne Belián idegeire. De persze honnan is tudnám, hogy mi jár a fiatal koponyában. – Gyakran használ mugli eszközöket varázslat helyett?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=807126#post807126][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.28. 19:46[/b][/url]

Akkor sem tudna az apró jelekre és akármire figyelni, ha tényleg üvöltene, mert neki már az érintés előtt is hevesen ver a szíve és szorul a gyomra, nemhogy még olyanokat vegyen észre, hogy ki és hogyan meg mit nem szeret. A vizes mindene ellenére is felgyullad, aztán fázik, hogy ismét a forróság járja át, mintha épp klimax gyötörné férfi és úgymond fiatal létére, pedig leginkább a felelősség az, amely mindig megijeszti, amikor bármi ilyen helyre kell mennie. A legutolsó minisztériumi látogatása az volt, amikor papírjait intézte az előtt, hogy a semmiből a faluba érkezett volna, majd karkötőjén frissítették a mágiát, hogy ne csak valami ékszer legyen, amely az első alkalommal leszakad, ha változik. Nem most volt, mégis, megint úgy érzi magát, mintha tegnap lett volna, vagy mint mikor az elején sokat kellett mennie egymás után, mert ugye meg kellett érteni a titoktartási nyavalyát, mindent meg kellett és a fejébe vésték. Igen, ez is oka annak, hogy rossz döntéseket hozott és a lelkiismerete nem talált ki valami hazugságot arra, miért nem fog tovább tanulni és hétvégente hazamenni. Sosem ment jól neki a hazugság és főleg nem az anyja előtt. De mindegy, elméje hülye emlékeket lök fel és inkább szavakat formál, hogy finoman kimondja, akkor is, ha mosolyog, ha kedves találkozó ez, ijesztő. Neki főleg.
- Igen – bólint egyet, hogy jól hallotta, ő ilyenekben gondolkodik. Neki ez az egyenes megoldás arra, hogy ha vizes, vagy törölköző, igen, azt is nyugodtan mondhatta volna, de igazából egyiket sem tartanak egy irodában normál esetben, szóval tök feleslegesen járt eleve a szája. De végül is, kérdés volt, ő meg válaszolt.
- Elég pontosan tudja, mikor kell esni – nyög egyet, erre nemigen árulnak esernyőket, nem is érti, miért nem, mert nem tudja hirtelen, hogy mi is erre a módszer. Denisnek ott az elemes dolga, neki a törölköző, de amúgy? Biztos valami cucc, de nem jut el a megoldása végére, mert a férfi pálcát húz, ő meg egy pillanatra ijedten mered rá, hogy most akkor elátkozza? Beszorul kicsit a levegő, majdnem ágál, hogy tegyemárellégyszi, de a kellemes meleg, amely átfut rajta, szerencsére ártalmatlan. Kihúzza magát ültében, mintha erre a mozdulatra lenne párhuzamos az, ahogy tagjai nedvessége elmúlik és kellemes borzongással telt sóhajtással fogadja a jóleső érzést. Tehát ezt művelik, oké. Ez is válasz.
- Nagyon szépen köszönöm! - mosoly húzódik ajkaira, hogy valóban hálás és kellemesebb így, bár ha kiér és még mindig esik, ugyan ott lesz. Aztán mégse, mert hazaér, ledob mindent és forró zuhany. Erre koncentrál, hogy bátor legyen, közben pedig a férfi magyaráz és kérdez, neki meg felszalad a szemöldöke. Kezeit felemelve hárít, aprót ráz a fején. Oké, valami nem kerek.
- Jaj, jaj, szerintem Ön félre lett informálva – engedi le a kezeit, hangja barátságos, nem szégyelli és nem is mérges, mert ilyeneket feltételez. - Nekem nincs pálcám. Mindig azt használok, bár bevallom, erre a tabletták helyett bájitalokat kapok inkább, de amúgy én nem tudok varázsolni. Tudom, egyszer véletlen azt írták az egyik papíromra, hogy vibli, akarom mondani kvibli, de az nem igaz. Mugli vagyok – írja körbe, kicsit talán fecsegősen, a szék karfáját piszkálva. De na, jobb ha tudja az igazságot, minek vagánykodni olyannal, ami nincs?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=809540#post809540][b]Szigethy Sándor - 2020.05.25. 14:54[/b][/url]

Az esőcseppek erősebben, szinte jajveszékelve vernék az ablaküveget, mintha be szeretnének jutni a kellemesen meleg helyiségbe. Csupán szemem sarkából tekintek a nyílászáró irányába, nem szeretnék több figyelmet szentelni rá, elvégre egy igazán érdekes diák ül most velem szemben. Zöldjeim így hamarosan visszakúsznak Beliánra, akiknek értetlen arckifejezése egy pillanatra komorabbá varázsolja eddig bíztató ábrázatomat. Annyira természetes az a bizonyos „igen” a hajszárítós kérdésre, hogy még én magam is leplezetlen meglepettséggel nyelek két hatalmasat. Ezek után döntök úgy, hogy segítek rajta, hiszen egyértelműen nem szerzett még pálcát magának vagy csak nem hozta magával, nem tudja használni. Egyre csak gyűlnek és gyűlnek a kérdések a fejemben, de próbálom nem mutatni egyetlen szikráját sem ennek a mérhetetlen kíváncsiságnak. Profi vagyok, menni fog.
– Nyugalom – mondom végül lágyan, amikor Belián ficánkolni kezd a rá szegezett varázspálca látványára. Természetesen szólhattam volna, hogy „akkor most én szépen megszárítom magát egy bűbájjal”, de nem tettem, így nem csoda, hogy úgy néz ki most a fiú, mint aki előtt lepergett az egész élete néhány másodperc alatt. A köszönetnyilvánításra kimérten biccentek egyet, majd miután visszatettem a pálcát a helyére, hátra dőlök, s előhozakodok a többi kérdésnek még több izgalmas válasz reményében. Ám ekkor Belián furcsán reagál a pálcatartással kapcsolatos érdeklődésemre. S amikor azt hallom, hogy még félre is lettem informálva, ideges előember módjára morgok egyet. Nem szeretek ilyen dolgokat hallani.
Egy hirtelen mozdulattal kihúzom az asztal jobb oldali fiókját, majd pergament, tintát és pennát varázsolok elő belőle. Az asztalon pihennek majd, amikor beszélni kezdek magam mellett intek jobb kezemmel, s a penna – miután belemártotta magát a tintába – máris dolgozni kezd a pergamenlapon.
– Milyen bájitalokról beszélünk pontosan? – kényelmesebben dőlök hátra. Ám a kemény fatámla nem nyújtja azt a fajta komfortérzést, amire számítottam. Lapockám alá vág, amire kicsit ficánkolni kezdek, majd folytatom az érdeklődést, miközben a penna szorgosan járni kezd a papíroson. – Belián – kezdem már kimértebben. Kissé megbántotta az egómat azzal, hogy az információim nem helyesek. – Egy olyan varázstalan kölyök, mint maga – kezdem, majd ajkaimat megnedvesítem nyelvemmel, s folytatom. – Hogyan kerülhet egy szigorú felvételi követelményekkel rendelkező mágustanodába? – szívem máris hevesebben ver.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=809575#post809575][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.25. 21:58[/b][/url]

Teljes mértékben veszi körbe és öleli át a mágia minden nap, a kastély, otthon, a falu, látott már nem egy varázslatot, furcsa helyet, amire rácsapta az ajtót és még fog is. Ott vannak a növények is. Ezzel párhuzamosan a fejében a hajszárító él, a pirító, mosógép és minden nyavalya, amelyekről olyan könnyedén beszél, mintha amúgy sosem tudta volna meg, hogy a pálca, amit előszed és rá szegez, képes bármire. De tudja és ezért is feszeng a látványra, mert na, lehet nem látott átkokat és amúgy tökre nem feltételezi a férfiről, hogy most ő ilyet akar tenni, viszont van az az egészséges paranoia, amit illik tartani. Bólint egy aprót, hogy nyugodt marad és azért kapaszkodik mégis a szék karfájába, hogy aztán ne történjen semmi... rossz. Mert nem történt, ő csontszáraz, talán még az utolsó hajszála is, amely a tarkóján mindig nedves marad, mert oda nem lát. És hálás ő, majdnem jönne azzal, hogy milyen menő ez amúgy, de valahogy a férfi arcára néz és nos, inkább lenyeli a gondolatot. Olyan kimért, mint valami szobor és robot keveréke, tipikus hivatali ember, akinek biztos van egy kedves mosolya, amitől olvadnak a nők, de közben meg úgy néz, hogy menten vigyázzba is vágja magát ültében.
- Basszus – bukik ki belőle, amikor morog, mert nos, nem ezt a választ akarta kihozni ebből. Sőt, úgy néz ki, hogy igencsak nem tetszett neki. Oké, ez nem az ő hibája, ezek szerint még mindig el van rontva az aktája, meg úgy minden vele kapcsolatban. Tény, hogy ezek szerint már valóban le se szarják, hogy mit művel. Ez valahol szomorú, de könnyebb is, akaratlanul néz a karkötőjére. - Elnézést, hogy téves információt kapott – mintha tényleg rajta múlna, de igazából csak udvarias. Nem tud hivatalos lenni, a lába kicsit folyamatosan jár, mert ideges, beszélni akar ezerrel, mert ő olyan, hogy kitör belőle, de félne, akkor aztán fel is bőszítené. Kezeit ejti ölébe, saját körmeit piszkálja, vagy épp a körömágy bőrét. Mintha az igazgató elé cipelt diák lenne, akit épp leszúrnak, mert bedobta az egyik ablakot. Nagyot sóhajt, elengedi a nyomorát és kissé feszült mozdulattal simítja hátra tincseit, hogy kezét visszaejtve, tekintetét saját ujjain tartva válaszoljon.
- Többnyire fájdalomcsillapító, nem tudom a pontos nevét. Egy időben kaptam kedélyjavító főzetet is, vagy néha ami a nyugtatónak felel meg – kezd bele, gondolkodik, mi lehet még AZ előtt. De most nem fog az agya. A penna táncol a papíron, ő nem bírja most nem azt bámulni. Oké, mágus diktafon, fogja már fel így. Egy diktafon. Azok ott az ő szavai. - ...és farkasölőfű-főzet – ekkor keresi meg egy pillanatra a férfi tekintetét, szégyellősen, mégis mindent megvallva. Inkább az ujjai, amelyekkel már a bőrt kaparássza. A kérdés szinte ostorként csattan rajta. Aprót rezdül is, de igazából mosolyog. Bátornak kell lenni, na.
- Én... felvételiztem – igen, ennyi lehetne a dolog, de mégsem az. Nagyot nyel, felemeli az állát és hátradől a székben. Kölyök. Na az biztos nem. - Átmeneti helyen voltam, sokáig, ahonnan el kellett jönnöm. Vérfarkas vagyok, nem igen gondolták, hogy a muglik között a helyem – hallani, hogy nem szívesen beszél róla, tekintete kissé üveges. - Az utolsó miniszteri alkalmazott, aki segített, intézett néhány levelet az akkori igazgatónak én pedig felvételiztem. Kiskapunak használtuk a kvibli elírást – ebbe kicsit belepirul a füle is, de na, tényleg nem mondta, hogy semmit se tud, csak azt, ami tudott. - Ő és a jelenlegi igazgató, meg akinek kell, tudja, mi vagyok. Szedem a főzetet, iszom, mindegy. Nem vagyok...  veszélyes senkire. Engedéllyel vagyok ott, ha tudom, elhoztam volna...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=809619#post809619][b]Szigethy Sándor - 2020.05.26. 13:44[/b][/url]

Az, hogy kissé sikerült felhúzni magam eléggé sok mindent elárulhat rólam. És ezek a dolgok lehetnek pozitív és negatív tulajdonságok egyszerre, azonban ez most tudom, hogy nem az a helyzet, amikor azt kellene előtérbe helyeznem, hogy mennyire is vagyok szimpatikus vagy éppen antipatikus az előttem ülő fiúnak. Mégis Belián minden egyes mozdulata minimális, görcsszerű lüktetést eredményez a gyomromban, ami néha egészen torkomig merészkedik, s azt kezdi megszorongatni. Valóban nem Beliánon múlt, hogy ki milyen információval ír tele egy aktát, amivel szerencsésen be lehet skatulyázni bárkit és bármit. A bocsánatkérésre nyugtatóan mosolyoghatnék is, azonban inkább csak bosszúsan legyintek egyet. Jól szeretném végezni a munkámat. Tényleg. Szeretném, hogy valamit le tudjak tenni az asztalra, hogy egy megbízható tagja lehessek a Minisztériumnak és a társadalomnak, de minden egyes alkalommal olyan falakba ütközök, amik merőben szemben állnak az elveimmel. Ezekre mondta mindig apám, hogy le kell vetkőznöm, különben nagyon boldogtalan leszek.
– Hogyan… - lehet az, hogy bájitalt szed és nem tudja a nevét? Tenném fel a kérdést, de Belián folytatja, s egészen a farkasölőfű-főzetig jutunk. Egy időre csend telepedik az irodára. Gyepálhatnám még a fiú lelkét azzal is, hogy ugyan miért kellett nyugtatónak megfelelő kedélyjavító-főzetet innia, hogyha ártalmatlan, de nem teszem. Elképedve, pótcselekvés szerűn kezdem ajkaimat piszkálni, miközben tovább hallgatom Belián történetét. Odaszúrnék, hogy szoruljon a hurok, hiszen erre van szüksége a Minisztériumnak. Jó sztorikat akarnak, amikből megtudhatjuk, hogy mégis milyen ez a félig bentlakásos mágustanoda. Zöld szemeimet szűkítve fordulok a fiúhoz.
– Tehát a felvételi – kezdem, s ő folytatja is. Magát kihúzva, érezhetően megbántva a kölyök megszólítással. Azt hiszem kvittek vagyunk ego-bántalomban. Felsőajkam közepét nyalogatom vöröslő nyelvem hegyével, miközben egy hümmögés nem hagyja el a szájamat. Kérdeznem kell majd még, de nem az aktának, nem a Minisztériumnak. Saját kíváncsiságomat kell oltanom ezekkel, ezért miután Belián befejezte mélyet sóhajtok. Szemeimmel a pergamenre sandítok, majd egy legyintéssel arra kényszerítem a pennát, hogy a fiú legutóbbi vallomását satírozza ki. Hangosan sír fel a pergamen az íróeszköz hasításaira, majd tompa puffanással éri a tölgyfaasztal lapját.
– Ha eddig sem tudott a főnökségem erről az ügyről, akkor bizonyára ezek után is ellesznek nélküle – teszem hozzá tettemhez magyarázatként. Az igazgató kezeskedik Beliánért és egy minisztériumi alkalmazott is. Ugyan nem kellene feltétlenül megbíznom a fiúban, mégsem követelem azonnal a sztorit igazoló okmányokat.
– Egyáltalán nem tud varázslatot végrehajtani? – érdeklődöm, miközben felállok a székből, és az ablakhoz sétálok. Cipőm sarkának kopogása töri meg a kérdés után beállt csendet. – Hogyan képzeljem el az Ön mágikus oktatását a tanodában?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=809626#post809626][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.26. 14:34[/b][/url]

Nem tudja hova tenni a férfi hirtelen indulatját, amely kicsit kikukucskált a réseken, miután a részletek helyrebillentek. Noha ez most aztán végképp nem volt szándékos, érdekes, hogy az itteni bürokrácia sem hibamentes, tessék, hiába mágia vagy okos, mindenes számítógépek, az igazság akkor derül ki, ha valaki maga mondja el. Nagy dolog, lenne, meg az is, valahol érti, hogy aki ezzel akar dolgozni, annak fontos lett volna legalább neki is azt mutatni, hogy minden tökéletes. Mert a nyitás is az, ezek után nem tudja miben reménykedjen, de majd elválik. A többi részlet, apróság, amely akaratlanul zavarja meg a másikat, legalább nem észlelhető, ha így is feszeng, úgy csak olaj lenne a tűzre. Tenyere nyirkos, pulzusa kicsit magasabb, el is felejtette szinte az ilyen irodák és párbeszédek varázslatos mivoltát. De nem is hiányzott neki, ha lehetne őszinte. Szerinte, most jön rá a másik, hogy neki se. Csak ne bukjon ki a sodrából, mint egy múltbeli alak, akinek ugyan még gyűrtebb volt a fizimiskája, de még ennyi türelmet sem gyakorolt vele szemben. Unszimpátiája kölcsönös volt, bár most megmondva se lenne jobb, hiszen akkor is az volt a bűne csupán, hogy varázstalan kívülálló.
- Mit hogyan? Legutóbb a rendelőben kaptam, egy reggelen. Nem igen emlékszem mindenre – nem kezd bele, hogy akkor marta meg a kicsi, hogy ki volt bukva és a többi, rá még a kórság, nagyon úgy néz ki, hogy semmit nem közöltek vele. Hát, lehet nem lenne jó folytatás, ha azt tárná fel, hogy nincs semmi gond, de azért egyszer „összekaptak” a farkasok. Egyelőre erről hallgat. Ahogy minden más is, a kényelmetlen csendben csak saját levegővételét figyeli és ficereg a székben. Amilyen kényelmes volt elsőre, most úgy nyomja mindenét, szinte érzi, hogy szálkák mennek a bőrébe, mélyre. Egyre feszültebb.
Végül csak moccan, azt hitte végképp kiakasztotta a ténnyel és hangja csendül fel. Bólint egyet, hiszen valóban, lehet annak hívni azt, hogy egy alapkövetelményt kértek tőle, amire képességei szerint hirtelen és kapkodva készült fel. Ugyan még a másik helyen bele-belekóstolt, amolyan, mi vár rá ebben a világban szinten, de végül itt lett teljes a kép.
- Írnom kellett egy alapvizsga feladatsort, csak a gyakorlat nélkül, amely engem érinthet – mert nyilván nem kérdezték milyen átokra mi kell, sem olyan mélyre menni a történelmi dolgokban, hogy belefullad, de nehéz volt és nem is lett a legjobb, de elég volt mégis. Most már ügyesebb lenne, de nem mazoista, hogy ismét kikérje. Követi tekintetét a pergamen felé, majd enyhén elnyílt ajkaival figyeli, ahogy szavait tünteti el onnan. Mi a...
- Hű. Ez legális? – rendőrségi ügye sem volt, ahol vallania kellett, pedig anyja akkoriban mindig mondta, ha nem komolyodik, az lesz, de hát, az ég se akarta, más baja azonban annál inkább. Nem tudja, hogy megköszönje vagy épp tartson ettől a dologtól így csendben marad és ismét az ujjait bámulja. Ezt ő tudja, miért tette, bár maga a minisztérium tud a mivoltáról és tartózkodási helyéről is, lajstromba van véve minden IS.
- Egyáltalán nem. Az... incidensig nem tudtam a mágiáról többet, mint azok, akiknek Rodolfo meg Houdini neve ismerős – hogy is derül ki? Ja igen. Lettek volna jelek, de neki nem. Rendes, mágiamentes iskolák és élet. Még a családfában se találtak senkit, opció volt ugyanis, hogy ha lettek volna, oda kerülhetett volna a felépülés után.
- Ajánlottak szakokat, amikhez nem kell semmi. Botanikusnak tanulok, amihez pálca kell, annak közelébe se megyek, illetve be-bejárok bájitaltant tanulni. Azt mondták, volt már kvibli, akinek sikerült szakot végeznie, ő volt a példa. Vagy hogy érti a kérdést? – mert azt lehet sokféle képpen. Iskolakörök, van tisztsége is, ajaj, nagyon bele van ásva az ottani életbe. Lehet most bukik mindent...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=810351#post810351][b]Szigethy Sándor - 2020.06.04. 11:19[/b][/url]

Úgy érzem, hogy a beszélgetésen kezd eluralkodni a gyengeségem. Mint mindig. Erős indítás, sármos és magabiztos félmosoly, tökéletesen megkötött nyakkendő és lágyan zselézett haj. A testbeszédem egyértelműen arról árulkodik, hogy velem igazán nem kellene ujjat húznia senkinek sem. Aztán eljutunk ismét arra a pontra, amikor igazán meghallom a másikat. Nem csak automatikus jegyzetelés és hümmögés van, hanem valóban hallom és értem őt. Amit mond. Nyelek egyet, és Belián enyhe indulatára csak érdeklődően összehúzom szemhéjaimat. Reflektálás nélkül hagyom, hogy nem emlékszik a gyógyszerek neveire, nem akarok még olajat a tűzre. El akarom nyerni a bizalmát, s ha nem kell, akkor segíteni. Istenem, Sándor… gyenge vagy.
Igazán kivételes eset a Beliáné. Nem is igazán hallottam még ilyenről, pedig az utóbbi pár évben jó pár aktát át kellett nyálaznom. Hirtelen nem is tudom, hogy vajon mivel foglalhatja el magát? Hogyan tudja elsajátítani a mágusvilág tanait, hogyha nem képes varázslatok végrehajtására? Rengeteg kérdés kering összezavarodott koponyámban. Azonban érzem, hogy össze kell szednem magam, elvégre nem veszíthetem el a „gyeplőt”. A továbbiakban is arra van szükség, hogy én irányítsam a beszélgetést.
– Vagy úgy – motyogom orrom alatt. – És ezt hogyan lehetett hivatalossá tenni? – hiszen bizonyára nem hétköznapi, hogy egy ennyire varázslatmentes világból felvegyenek valaki a Tanodába. Mélyet szippantok a terem dohos levegőjéből, majd előre dőlök. Az asztalon kulcsolom össze ujjaimat és ajkamba harapva tekintek az előttem elterülő asztallapra. Ekkor döntök úgy, hogy törlöm az előző vallomást. Nem akarom, hogy a Minisztérium igazságtalan ítéletet hozhasson, hogy beleavatkozzon az iskola ügyeibe. Bizonyára csodálatos címlap sztori lenne belőle. Pontosan ilyeneket várnak tőlem a jelentésemben, de az igazságérzetem nem engedi, hogy megtegyem. Nem adom el a lelkem az Ördögnek, akármi is múljon rajta.
– Ne törődjön vele – legyintek tettem legalitására, miközben zöldjeimet mélyen Belián lélektükreibe fúrom. Ekkor ismét felegyenesedek, és kiskutya módjára, kíváncsian döntöm oldalra fejemet. – Az incidensig… vagyis a vérfarkas-támadásig? – bizonyára erre gondol, de szeretném, ha a témában mindent tisztán kezelnénk. – Hogyan történt? – kérdem lágyan, ám hangom mégis reszelősen cseng. Alapvető tulajdonsága orgánumomnak. Lábam egyet-kettőt ráng az asztal alatt, amit még csírájában elfojtok, hiszen nekem úgy kell itt ülnöm, mint egy szobor.
– Á – mondom halkan, amikor a tanulmányokra terelődik a téma. – Így értettem – mondom kurtán. – Tehát a varázsvilág alapjait, ami pálcát és varázslatot nem igényel azt tanulhatja – foglalom össze hangosan, Belián szemeibe nézve, hogy valóban jól értettem-e, amit szeretne nekem mondani. – Részt vesz az iskola életében vagy az órákon kívül nem szívesen tölti idejét a kastélyban? – itt újra intek a pennának, hogy jegyzetelhet. Barátságosabb vizeken evezünk tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=810928#post810928][b]Helvey Belián Balázs - 2020.06.08. 20:58[/b][/url]

Talán nem erre számított, talán tényleg csak száraz tények közlésére és arra, hogy eldarálja a „kötelezőket” és mehet mindenki amerre lát. Ehhez van szokva, vagyis nem, mert rég volt és lehet akkor is ilyen alaposan jártak el, csak memóriája jóindulatúan ki is törölte azt, hogy ne emlékezzen, mennyire kellemetlen is ez. Gyomra most egy apró kis labda, lába néha idegesen jár, de ahogy rátámasztja kezeit, úgy nyomja el, hogy láthatatlan legyen. Tény és való, mégis megérti a férfit, nem őszes, hajlott hátú hivatalnok, aki már mindent látott, újat nemigen lehet neki, mindenre csak hümmögne, hogy lapozzunk, ezzel ellentétben neki viszont lehet tényleg ez az első érdekesebb, kissé bonyolultabb esete. Nem sajnálja, mert igazából rosszabbnak hangzik, mint valójában, de tény, hogy kényelmetlen is kicsit. Szusszanva hagyja, hogy feldolgozza az információt, hiszen muszáj időt is hagyni, nem csak locsogni, megállíthatatlanul és aztán totál káosz hagyni benne. Neki is kell egy kis idő, míg rendezi a gondolatait, nem akar hirtelen felindulással válaszolni mindenre, amúgy sem akart, véletlen sikerült.
- Öhm, a vizsgát? Vagy mindent? Huh – gondolkodik el, miként is volt a pillanat. - Először csak felmértük, lehet-e majd jelentkeztem. Mint mikor valaki máshol tanult eddig és úgy jönne ide? Igen. Aztán elbírálta az igazgató és jött a vizsga. Szóval, igazából hivatalos volt, csak ki kellett egészítenem a dolgaimmal – reméli, hogy semmi lényegit nem hagyott ki, de nem, hiszen más nemigen akadt. Egy elbeszélgetés, de az hamar volt és kellemes. Vagyis, akkor is izgult, de mikor nem, ha egy irodába ül be? Azzal sincs tisztában, mire a jegyzetelés, fogalma sincs és mégis meglepi, amikor törli a sorokat és úgymond megmásítja azt kicsit. Valóban nem törődik vele, bólint egyet ismét a dologra, hiszen nem is tud vele mit tenni, mintsem csak csendben végignézni. Hála? Fel sem fogja igazán mit is tesz, mit tesz meg úgymond érte, de aki épp máson kattog, az hajlamos a részletekre nem figyelni ugyebár. Vagy épp csak végiggondolni, úgymond, ezen a téren leblokkol.
- Igen, a... támadásig – bólint ismét, az nagyon megy neki, nehogy leessen a feje mellé. Megállva realizálja a kérdést és nyel egy aprót. Nos, ez a kérdés nagyon régen hangzott már el és akkor sem volt kellemesebb, mert ilyenkor automatikusan lökődik vissza agya azokhoz az emlékekhez. Tarkóján égnek merednek a piheszőrök, szinte tudatán kívül kerül egyfajta kisebb stresszhelyzetbe. Tekintetét lesüti, egy ideig csendben marad, mert összerak egy gyors és kellemes hangzású verziót.
- Rosszkor, rossz helyen. Bulgáriában nyaraltunk, erdei kemping, nagyon menőnek hittük. Csak, rossz vége lett... - nagyon rossz. Nyilván nem arra gondol, hogy mennyire fáj és mennyire kellemetlen ha valaki préda, vagyis nagyon reméli. Igen, felelőtlenek voltak, de nem tudhattak semmiről, hiszen, a mágia világának része nem volt ismert előttük. Mindegy is, tovább nem folytatja, így is érzi, hogy sok. Mert előtte megint ott vannak a képek.
- Igen, lényegében. Amikor kezdtem, elmagyarázták mi hogyan megy az emberben meg a pálcában, de már fogalmam sincs róla. Annál maradtam, ami nekem is érthető. Amíg nem érzek valamit hátrányosnak, csinálhatom – örül, hogy másról kell beszélni, kicsit talán hallani is, de ezt senki nem róhatja fel neki. Eddig semmit nem érzett hátrányt semmiben, sőt, lelkes, még akkor is, amikor már tényleg nem tudja megcsinálni.
- Nem lakom a kastélyban, még az elején sem. Úgy volt, hogy csak bejárok, de aztán a Levita ház akkori vezetése bizalmat szavazva nekem prefektussá tett. Azóta pedig a Diákönkormányzatban is ténykedem. Ezeken kívül ritkán maradok bent, vagyis... néha sikerül, de az már magánjellegű – fejezi be ennyivel, hiszen az, hogy a körlet kicsit bajos és most máshol kényszerül lenni, nem fontos. Tény, hogy részt vesz, magát is meglepve, de csinálja. Vagy nem kellene? Nem érti most.
- Nem kürtöltem világgá mi vagyok, de persze vannak, akik tudják.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=812096#post812096][b]Szigethy Sándor - 2020.06.22. 20:08[/b][/url]

Szeretnék emberin viselkedni. Ó, de még mennyire szívesen elbeszélgetnék ezzel a fiúval az élet dolgairól. De nem tehetem, mert ez most nem az szakkör, ahol lelkizni lehetne. Egyébként sem vagyok az a fajta. Csendes vagyok és megfontolt. Legalábbis este tízig. Utána szokott megfoganni bennem a gondolat és az érzés, hogy nagyon nem nekem méretezték bogolyfalvi kis bérleményemet. Szorít a légkör, az apró amerikai konyhás nappali, a kis lyuk, amit hálószobának csúfolok, és a fürdőszobában sem tudok venni egy pihentető fürdőt, hiszen egy zuhanykabinból áll szinte az egész.
Beliánt figyelve azonban teljesen messzire szállnak a gondjaim, s ugyan nem profi hozzáállás, amit most tanúsítok fejben, mégis érzem, hogy nekem nem kellene panaszkodnom magamnak semmiért. Van egy jól fizető állásom, van egy lakás, amiben álomra tudom hajtani gondterhelt fejemet, és néhány jó ismerősre is szert tettem ennek a munkának köszönhetően. Ez az ifjú pedig itt van előttem életem legszebb éveiben, millió teherrel vállain, és mindent elmond nekem. Látszólag őszintén. A szemei többet beszélnek hozzám, mint bármelyik szava, ami eddig elhagyta idegesen remegő ajkait.
– Igen – helyeslek a feltett, megerősítésre váró kérdésre, majd csendességbe burkolódzok. Érdekes. Egy vizsga, egy felmérés. – Mégis hogyan lehet felmérni valakit, aki nem ebben a világban nevelkedett? – nem szeretném, hogy támadó, gáncsoskodó kérdések hagyják el szájamat, de őszinte érdeklődés lapul minden egyes feltett kérdés mögött. Hivatalos volt, de ki kellett egészítenie a „dolgaival”. Milyen dolgokkal? Volt már dolgom zűrös kölykökkel, akik egyik iskoláról járták a másikat, és felül kellett bírálnom a kérelmeket, azonban Belián ügye – mint már többször említettem – több szempontból is speciális. Nem fér a fejembe, hogyan kerülhet így valaki a varázstársadalomba, amikor a bizonyos traumáig semmi köze nem volt hozzá.
És itt is tartunk; a támadásnál. Próbálom visszatartani a bennem rejtőző kíváncsiságot, de ahogyan egy hatalmas nyeléstől megemelkedik ádámcsutkám, már érzem, hogy ezt a leplezés-próbálkozás már többszörösen elveszítettem a mai napon.
Rosszkor, rossz helyen. Erre csak együttérzésemnek hangot adva horkanok fel, mintha tudnám, hogy miről beszél. Hasonló érzések bennem is voltak rengetegszer, mégsem tudom azt állítani, hogy teljesen értem, miről beszél nekem a fiú.
– A többiekkel mi történt? – dőlök ismét előre, két kezem mutatóujjait tartva ajkaim előtt. – Tartja velük a kapcsolatot vagy minden neműt megszüntetett velük? – kíváncsiságom egyre csak fokozódik, de érzem, hogy erről nem szeretne még többet. S mivel nem fogom a jelentésembe írni, ezért nem erősködök. Ő is tudja már a penna leállításának köszönhetően, hogy ezek sehova nem fognak bekerülni. Csupán az én éhségemet kívánják csillapítani. Biccentek mondandója végén, majd ismét intek az írószerszámnak, hogy folytathatja, hiszen most már pennatintát tűrő téma lesz.
– A faluban lakik? – teszem fel a kérdést, majd a tisztségre apró, nosztalgikus mosoly jelenik meg színtelen ajkam szegletében. – Én magam is prefektusként kezdtem itt a pályafutásomat – teszem hozzá, hogy ő is tudja hová tenni somolygásomat. „Nem kürtöltem világgá mi vagyok”, csapja meg a fülemet, mire vonásaim ismét elkomorodnak a profizmus megkövetelése végett, majd bólintok egyet.
– Amit arról beszéltünk – intek közben ismét a pennának. – Az itt is marad – halkan puffan a tollas írószerszám, majd hátra dőlök az egyre kényelmetlenebb székben. – Köszönöm, hogy időt szakított rám – emelem tisztán csillogó zöldjeimet Beliánra. – Amennyiben nincsen más mondanivalója… végeztünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=812911#post812911][b]Helvey Belián Balázs - 2020.07.06. 21:54[/b][/url]

Már egy fokkal kevésbé érzi kínzásnak ezt az egészet, de még mindig feszélyezi. Hisz elég körbenéznie, vagy csak gondolnia arra, hogy miért is van itt pontosan. Lehet, hogy maga a férfi érdekes és mégsem az, aki mindenképp a fejét akarja szegni, mégsem tud kötetlen lenni annyira, hogy fecsegjen. Mondana ő sok mindent, mert van mit, lenne mit, sosem beszélte ki azt, hogy mik érték az első napokban mind a falu, mind az iskola témájában. Valamennyit mondott, darabokat, ha felmerült vagy a szebb részét, de az egészet? Ilyenkor hiányzik neki a család, az anyja, akinek kiönthetett mindent, amikor baja volt, valami kétely nyomta a lelkét vagy csak egyszerűen beszélni akart, mert az akkor is ment, jobban, mint most. És anyja, még ha nem is értette pontosan miről is van szó, mindig meghallgatta és ez sokszor többet ért, mint akármennyi válasz. Sóhajt egyet, ahogy elképzeli, hogy kimenve innen ragad telefont, feltárcsázza és kiadja, mondja, de ez nem fog megtörténni. Haza fog menni, benyom valami ökörséget és tanul, olvas, vagy egyszerűen ledől és létezik. Fogalma sincs, jelenleg még az irodában kéne maradnia és nem csak testileg.
- Leginkább azt, mivel és mennyire vagyok tisztában. Ameddig... egyedül éltem, addig ímmel-ámmal, de valamiket tanulgattam, volt fogalmam pár dologról, nekik meg épp elég volt ahhoz, hogy akkor adjanak időt, témaköröket és akkor vizsga, mert azért nem lehet minden szabályt áthágni – von végül vállat. Jó kérdés, talán vakarták a fejüket, mert míg egy kvibli mindent ismer születése óta, ha úgy van a világban persze, amely csak ehhez a világhoz köthető, neki egy kicsit hullámvasút volt ez és a rémkastély, egyben. Feldolgozni a tényt, hogy aztán miután lenyugodott, építhessen rá. Olvasni mindent más, elképzelni totál más, aztán tapasztalni, látni, szintúgy. Érti ő, hogy mennyire elképzelhetetlen, hogy itt van és neki is az, még kicsit mindig, de tanul, csinálhat valamit, ami megnyugtatja. Látja a homlokán futó ráncokból, az arcából, hogy talán még mindig nem tiszta a kép és lenne ezer kérdése, csak nem teszi fel. Látja azt is, hogy érdekli a másik része, az a rész, amely miatt itt van, ami végül végleg pontot tett az életére. Látja, de inkább válaszolna az előbbi, ezer kérdésre az iskoláról, mint egyre arról. Nehéz. Kimondani nehéz először és úgy igazán, az utolsó kötelező kör óta nem tette meg. Gondol rá, álmodik vele, hangosan kimondani már nem egyszerű. Még ez a pár szó is marja a torkát, keserű íz és emlék, érzi, ahogy elöntik az emlékek. Csak ne most, szinte feszülnek az idegszálak, mintha megint veszélyben érezné magát, közben pedig azokra gondol, akik a férfi számára a többiek. Néma csendbe burkolózik, mintha titkolna valamit, holott nem, egy betűt sem. Hirtelen nem az, aki, hanem az a húszéves srác, aki úgy gondolta, mekkora buli lesz és aki utána darabokra törve ébredt fel a lidérces álmából. Halovány mosolyszerű ül ajkain mégis, talán rosszabb, mintha nem lenne, fejét lágyan csóválja nemlegesen.
- Senkivel. Se velük, se a családommal. Egyedül jöttem ide – hangja talán egy fokkal erőtlenebb, igyekszik nem facsarni magát, nem, ez csak egy beszélgetés, ő pedig már egészen jól van, jól van és ezt kell elhinnie. Nincs semmi, nincs senki, jól van. Örül, hogy nem kell ezt a papíron viszontlátnia, de való igaz, neki mindig az volt a kényelmesebb, ha nem is beszél róla. De itt most más, nem ő irányít. Aprót köhint, helyezkedik a székben, mintha ezzel a keserűt és a „többiek” helyén ülő ürességet ez betemetné, eltüntetné.
- Igen, a kastélyban ritkán alszom, csak ha éjjel korzózom „szolgálatban”. Eleinte egyedül, azóta van lakótársam – hogy mégis merre él, nyilván le van jegyezve, bár ha az eddigieket nézi, nem csodálkozna, ha az lenne lakhelynek beírva, hogy a Jupiteren tölti szabadnapjait. - Melyik házban? - annyit kérdeztek tőle, akaratlan csusszan ki belőle az érdeklődés. De ha már ő is az volt, nem? Vagy ez helytelen? Tekintete is azt mondja, ha tilos erről beszélni, hagyja is. Ismét a pennára tekint, szinte már-már tényleg veszélyesen hivatalosak a szavak és annak is kell lennie. Hol is van ilyen? A templomban, az orvosoknál, agyturkászolnál? Van rá valami eskü? Biztos. Mindegy. Sóhajt egy nagyot.
- Köszönöm – tényleg, pillant is felé, most néz talán először tisztán a szemébe, most mer talán először rápillantani. - Nem tudom, mit tudnék még – vakarja meg tarkóját zavartan, tényleg nem jut eszébe semmi. - Szeretek itt lenni, csak néha kicsit sok – ereszti le a kezét. - Alá kell írnom valamit, meg ilyesmi? Maradhatok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=814827#post814827][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.07.31. 19:46[/b][/url]

Fél tizenegykor, mint annak rendje és módja, kiállok a recepcióhoz, arcomon azzal a semleges, hideg ábrázattal, ami ilyenkor lenni szokott. A fénymásoló szerelő mindenre IS megígérte, hogy kilenc után pár perccel, de még mindenképpen fél tíz előtt megérkezik, mert ha súlyosabb a probléma, akkor is szeretné még dél előtt megoldani. Mert péntek van, és mert pénteken senki se dolgozik hosszan. Viszont, ha drasztikus a probléma és már elmúlt fél tizenegy is, akkor valaki mégiscsak hosszan fog dolgozni és az én leszek, mert akkor a pálcámmal egyesével kell minden oldalt lemásolnom az összes tanácstagnak, két példányban, majd még kiküldeni őket baglyokkal ma feltétlenül, hogy a hétvégén tanulmányozhassák őket.
Kérdezhetné persze mindenki, hogy akkor miért nem azt csinálom, de a nagy helyzet az, hogy a rengeteg más dolog mellett ez csak egy mellékes szösszenet volt, ráadásul a polgármester úr épp egy utolsó egyeztető megbeszélést tart két napirendi ponttal kapcsolatban, vagyis, ha annak vége, akkor tudom én is véglegesíteni az anyagot, de mivel nemrég vittem be kávét és frissítőt, úgy vélem, dél előtt ez sem történik meg. Érzem a recepciós lányok tekintetét a hátamban, de nem érdekel, mert látom, ahogy végre a szerelő felbukkan a hivatal felé vezető úton, és én most már semmiképpen sem fogom megadni a sanszot, hogy ne találjon be hozzám.
Amint átlépi a küszöböt, felöltöm a legcsodásabb gyilkos mosolyom, és mielőtt bárki mondhatna bármit, előre lépek hozzá, és kedvesen - de tényleg - irányba állítom a titkárság felé, hogy kezdje meg a munkát minél előbb. Persze nem vagyok szívtelen, neki is készítettem frissítőt, és még kávét is adok vagy egy karórát, ami vijjog, ha késik, csak nekem ne csináljon plusz köröket.
Mondanám, hogy délután négykor az élet szép és én hazafelé tartok, hogy főzzek valamit Richárdnak, de nem, mikor az összes hivatali dolgozó már azt is elfelejtette, hogy dolgozott, én a pálcámmal egyesével másolom át a lapokat, nyomtató nélkül. A polgármester pedig úgy emlékezhet erre a napra, mint a szerelődekoltázsok legdurvábbikával való szembesülés világnapja. Nem lehet minden felhőtlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=819368#post819368][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2020.10.15. 13:01[/b][/url]

A mosdóba lépve, miután megállapítottam, hogy senki sincs bent, gyorsan javítottam a rúzsomon, ami, habár tökéletesen állt, mégis mintha kicsit fakult volna az elmúlt órákban, így muszájnak éreztem, hogy egy kicsit a barnásságán erősítsek. Ma nem sminkeltem túl, a pöttyeim halványodtak is kissé így, hogy már nem nagyon bújik elő a nap. Szájra dolgoztam, és a hajamat hullámosítottam, hogy azért mégis legyen valami játék abban, ahogy kinézek. Ma ugyanis Adriánnal, vagyis Mester úrral dolgozom együtt délután, sorra véve az ügyeket, amiket a legutóbbi testületi ülésig még pontosítani kell, és állítólag ma sokan fél napot távol lesznek oktatás miatt, vagyis szinte csak ketten leszünk az egész épületben.
Tudom, tudom, ez nem más, mint egy kislányos ábránd, mégis, mikor eszembe jutnak opciók, hogy miket lehet tenni egy tárgyalóterembe ketten, akkor elpirulva húzódnak ajkaim szélesebb mosolyra, és lehajtva a fejem korholom magam kissé. Na de Zsófia! Mély levegőt véve, majd azt lassan, nagyon lassan kifújva űzöm ki a fejemből az illetlen gondolatokat. A nagy helyzet az, hogy tökéletesen tisztába vagyok vele, hogy egy olyan férfinak, mint ő, nyilvánvalóan van valaki fontos az életében, és nekem nem lehet ő több, mint egy ábránd. Egy nagyon hiteles és nagyon változatos képességeket felvonultató ábránd, aminek hatására olykor nőnek érzem magam, és úgy is viselkedem, mint egy nő. Ami fontos, hogy nem szabad, hogy ez az egész elvegye az eszem, és ne a munkára koncentráljak, éppen ezért engedem el a dolgot, és csúsztatom rajongásom agyam egy hátsó szegletébe. Vagy legalábbis valami olyasmi, dolgoznunk kell, ez a fontos.
Szusszanva lépek ki végül a mosdóból, megfésülködve, komoly arccal, mint akit nem képes egy intelligens, jóképű férfi jelenléte megérinteni. Még jó, hogy szeretek precíz lenni, nehéz kirángatni, így, mikor az aktákkal a kezemben belépek a helyiségbe, már nagyon a részletekre fókuszálok.
- Mielőtt elkezdjük, hozhatok önnek valamit?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=819434#post819434][b]Mester Adrián Dominik - 2020.10.16. 16:28[/b][/url]

Amikor tulajdonképpen e kicsiny országba száműzték teljes családjával, nem gondolta volna, hogy idővel annyira belekényelmesedik a szituációba, hogy egészen élvezni is fogja a mindennapi teendőket. A mázat, ami egyre csak épül és mind szilárdabban óvja valódi céljait. Sikerüket sosem kérdőjelezte meg, hisz egy elég erősen felszerelkezett csapatot alkotnak, viszont a színdarab egyik legprofibb résztvevőjeként sem feltétel, hogy élvezni is kellene a főszerepet. De igazán kellemes kis grátisz ez.
Az egyetlen valamelyest fáradalmas pont a munkahelyek közti ingázás; a fővárosi magánrendelőből a Bogolyfalvára, és vissza. Az utóbbi hetekben ugyan a tanácsban betöltött az egészségügyért való felelősi feladatok átvétele miatt a terápiás üléseit igazítja annak megfelelően, hogy a kötöttebb konzultációs idővel rendelkező hivatali kötelességeinek eleget tegyen. A magas presztízs és tervező-rendszerező személyiség együttese a titka annak, hogy ilyen gördülékenyen menedzseli teendőit és közben kapcsolatait is sikerül úgy ápolgatnia, hogy töretlenül lépdeljen felfelé azon a bizonyos létrán. És talán némileg a legilimencia is előnyére válik. Talán.
Most sincs ez másképp; épp egy perccel, ha megelőzte a csinos és vitathatatlanul intelligens kolleginát, akinek kósza gondolatai csak úgy cirógatják fényezésre egyébként nem szoruló egoját. A tárgyalóban megszokott helyéhez lép és ráérős, kimért mozdulattal gombolja ki zakóját, hogy széke támlájára hajtsa, ügyelve rá, hogy a drága textil ne gyűrődjön. Hálásan elmosolyodva, a tőle megszokott szakmai komolyság helyett sokkal lágyabb tekintettel pillant Zsófiára; ez még érezhetően a civil oldala, ráér a szigor, míg munkához nem látnak.
 - Nagyon kedves, kisasszony, egy pohár víz jól esne. Egy kis ideig bizonyosan itt leszünk – a hidratálás pedig ugyebár fontos, Dominik pedig nem fogyaszt semmiféle koffeintartalmú italt, vagy túlcukrozott üdítőt, válasza valószínűleg nem is éri különösebb meglepetésként a nőt. Kedves, sosem lekezelő hasonló helyzetben. Nem veszi készpénznek, hogy kiszolgálják, ugyanakkor ki nem hagyná a lehetőséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=819435#post819435][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2020.10.16. 18:30[/b][/url]

- Máris hozom, Mester úr.
Nem ér meglepetésként, olyannyira nem, hogy az itt töltött idő alatt már kitapasztaltam, hogy milyen hőmérsékleten szereti, sőt azt is, hogy melyik pohártípust preferálja. Szeretek ilyen apró figyelmességekkel kedveskedni, mert az embereknek jobb kedve lesz tőle, habár, nem sűrűn láttam még másmilyennek, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet, amikor azok az átható kék szemek viharosan dúlnak.
Kilépve a helyiségből, arcomra visszakúszik az a mosoly, amit nem merek felé mutatni, mert tudom, hogy nekem nem lenne nála esélyem. Ő túl jó és amúgy is, a komoly férfiak nem szívesen keverednek a munkahelyükön intim viszonyba egy titkárnővel. És itt ugye jöhetne az, hogy technikailag jogásszal, de gyakorlatilag nem, mert én nem akarok most feljebb lépni, nem akarok mást csinálni. Örülök annak a bizalomnak, amit belém fektettek. És nekem jó így most, nem kell több, nem vágyok többre, így is számos ügyben segítek. Gyorsan tálcát veszek elő, szalvétát helyezek rá, poharat és két üveg vizet, mert valóban hosszan leszünk itt, és ha nem is iszik meg kettőt, biztos vagyok benne, hogy a másodikba is belebont majd. Ezekkel együtt lépek vissza, újra a hivatali mosolyommal az arcomon, és helyezem le kartávon belül, de nem zavaró helyre tőle.
- A mai alkalom két részre oszlik. Az egyik fele, hogy átnéztem a korábbi szerződéseket, olyanokat, amik még Wittner úr előtt köttettek, bérleti szerződések, telekhasználattal kapcsolatosak. Nagyon sokban tévesen van idézve a törvény, ezeket kijavítottam. Mivel nincs a településnek alpolgármestere, így két tanácstagnak kell őket aláírnia. Az egyik értelemszerűen Odry kisasszony lett, a másiknál pedig önre gondoltam.
Mivel elég tetemes a kupac, most csak finoman húzom közelebb, jelezve, hogy az volna az. Tudom, hogy sok, de reménykedem benne, hogy ha mondjuk bizonyos blokkokban csinálja, akkor nem tartja majd annyira vészesnek.
- A másik felében pedig arra gondoltam, hogy tájékoztatom a települést érintő egészségügyi változásokról, a legújabb rendeletekről, kötelezettségekről, és a jelenlegi ellátásban felmerült kérdésekről. Önnek ez így megfelel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=820324#post820324][b]Romhányi M. Áron - 2020.10.29. 13:20[/b][/url]

H a B i B iblinding lights || nézz rám

A kettétört Durmstrangos diákomat ujjaim között forgatva sétálok be a Bogolyfalvi hivatalba, ahol eddig még soha, és ahogy elnézem, ezután sem nagyon szeretnék sűrűn vendégeskedni. Annak ellenére, hogy a tárgyalótermi szituációkért milyen felfoghatatlan mértékben tudok lelkesedni, önmagában a hivataloktól, már jóformán a létezésüktől is elfog a néma borzongás.
Az orromat finnyásan felhúzom, ahogy sorszámért indulok, és míg várom, hogy a nehéz faasztal mögött maga sem tudja miafaszért pardon, szóval miért üldögélő recepciós kisasszony odaadja minden mese, történet és film misztikus sztárját, a huszonegyest, rendesen esz a penész, vajon miért nem voltam még képes elintézni a telefonom felrúnáztatását, mikor itt vagyok már ezer meg egy éve?!
- Kösz’ - morgom már egyébként is gyönyörűen felhúzott orrom alatt, és épp csak, hogy elfordulok a pulttól, máris jön a következő csapás, mely lévén kénytelen vagyok igen gyorsan szembesülni a rideg ténnyel: a várakozók számára fenntartott széksorban mostanra már csak egyetlen szabad hely maradt. Méghozzá egy nagyon, ismétlem: nagyon csúnya, nagyon öreg és biztosan iszonyúan nagyon büdös (is) bibircsókos boszorkány meg egy... hát így elnézve, valszeg insomniában szenvedő sápadt srác között, aki abszolúte de hótziher, hogy csak azért ült ki a sor legszélére, mert - ki tudja, miért? - nem volt kedve elfoglalni az előbb említett bűbájos boszorkány közvetlen szomszédságát.
Segítségkérően pillantok el oldalra, de az isteni szikra helyett csak egy méretes tábla meg a rajta lévő kopott felirat jön szembe: ülj le a seggedre, míg vársz, te majom.
Ahh, nemááár, maaaan.
- Bocs' - visszafojtott levegővel erőltetem ki összetapasztott ajkaim alig észrevehető résén a szót, miután szinte beleülök a szerencsétlen álomkóros srác nyakába - hát nyilván nem fogok a fürdetlen nénje felé húzódni! A vállam, a karom, talán még a csípőm és a combom is az övéhez ér, de inkább nézzen melegnek a szentem, mintsem ízléstelen, az orrnyálkahártyáját egy pillanatig sem féltő nyolcvanas évekből itt ragadt mocsoládé hippinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=820375#post820375][b]Helvey Belián Balázs - 2020.10.29. 22:02[/b][/url]

Teljes meggyőződése, hogy a Pokolban nincs semmi kénkő, semmi vasvilla, hanem egy iszonyatosan hosszú sor, amely olyan lassan halad előre, mint a Barátok Közt történetszála és amikor az elejére érsz, kezdődik előröl. Szorongatod ujjaid között a pokoli sorszámot és vársz arra, amiről fogalmad sincs, de már itt elkezdik a föld felszínén edzeni a lelked, tested. Hiába nem egy Pest, egy jó milliós lakossággal és a még régi időkből maradt lassú, elunt bürokratikus rendszerrel, de meg kell hagyni, a mágusok is utálnak érdemi dolgokat tenni az életükben és szívesen ücsörögnek, állnak valamire várva. Érti ő, hogy a mazoismus a szürke ötven óta ismét divat, de mindennek van határa. Kifejezetten nyűgös, teste alvásra vágyik, idegei feszültebbek, de még így is toleránsabbnak mondható, bár jó kérdés, mennyire fogja ez a nap és a kötelező körök leszívni a maradék türelmét. Papírjait újítja, ahol még mindig kvibliként szerepel és még mindig semmi köze a mágiához. Kérvényt ad be, hagyjuk egyelőre mire szeretné és még pár apróság, tudja, hogy sokat kér, na de ennyire?
Nem kell farkas-szimat ahhoz, hogy mikor belépett és kikapta a sorszámát, megérezte, hogy mi is uralkodik idebent. A recepciós kellemes virágillatú, de ahogy elhagyta a kört, rögtön arcon csapta a valóság. Álmos, karikás szemeit hatalmasra nyitva bámulta a mesék igazi, bibircsókos banyáját, akinek már csak a cirokseprű hiányzott lábai közül, meg a nyervákoló macska, a zöld löttyös üstöt nem is számolva. Elkáromkodta magát némát, ajkai formálták csak a szavakat és majdnem keresztet is vetett. Ne értse félre senki, már nagyon otthonos a mágia világában, de eddig minden boszorkány szép és csodálatos volt és lesz is, akit csak látott. Erre tessék, ellenpélda. És a szag. Orra ráncolódott finoman, nem ilyen ő, toleráns, de ma nem éppen. Ácsorgott inkább és amikor megüresedett az az EGY szék ott a végén, úgy menekült oda és ült le rá, mintha királyi trónus lenne.
Ennek pedig már isten tudja, mikor volt ideje. Elpilledt kicsit, szerencsére arcszesze épp annyira erős, hogy csak alig érezze a talán most már motyogó szagát. Mindjárt. Mindjárt, mindjárt. mantrázza magában, szép némán, szemét néha vezeti az ajtó felé. Oké, úgy néz ki, aki előtte tért be oda, talán sosem jön ki onnan. Sóhajtva nyúlna zsebéhez, hogy akkor ő most nekiáll valamit nyomkodni, amikor látóterébe tolakodik valaki. És az hagyján, hogy oda. Mire felemeli a fejét, már hozzá is tapad, jóformán rámászik az idegen, a szék oldalába kapaszkodik saját combja mellett és felé fordulva, kicsit teret enged maguk között.
- Már megbocsáss, de mi a fasz? – bukik ki belőle szofisztikált kérdése. Oké, ha ismerkedni akar, de talán kicsit finomabban nem? Vagy manapság ez a divat? Le van maradva.
- Nem szeretnél egyből az ölembe ülni, esetleg…?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=820456#post820456][b]Várffy-Zoller Róbert - 2020.10.31. 16:53[/b][/url]

Mácsai Ráhel

Szabályosan kirepültem a kandallóból, hogy aztán négykézláb a padlóra vágódjak. Pedig tisztán és érthetően mondtam ki az úti célt: Budanekeresd, Pure-Blood Gentleman's Club.  
- Dom Pérignon! - adtam le a rendelést magam elé kiáltva, mert valamiért ellenállhatatlan késztetést éreztem erre. Majd nagy nehezen feltápászkodtam, hogy körülnézzek. Alaposan megváltozott a hely, mióta legutóbb itt jártam. Pedig pár napja lehetett, hogy itt jártam. Azt hiszem. Kissé elvesztettem az időérzékemet, mióta alkotói szabadságon vagyok. Összefolyt minden.
De vajon miért nem szól a zene? Hol vannak az újdonsült ivócimboráim? Na és a táncoslányok? Rögtön meg is indultam a pultos csajhoz reklamálni.
- Hé... hát ennek a bohócnak a képe meg mit keres itt? - a szemközti falról Bogolyfalvaváros polgármesterének arcképe meredt rám, és ez azonnal felülírta az eredeti mondanivalómat.
- Csak nem ő itt a góré? - kacagtam fel. Nem is tudtam, hogy a tisztelt polgármester úr nemcsak falusi parasztokat, hanem éjszakai klubot is vezet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=820483#post820483][b]Mácsai Ráhel - 2020.10.31. 21:13[/b][/url]

Lassan vége napnak.
Épp az utolsó papírokat rakom stócba, nagyot sóhajtva, hogy bár ma kicsit túlóráztam - valamiért szombaton mindig -, de letelik. Épp magamra veszem a blézerem, mikor a kandalló jellegzetes villanással jelzi, érkezik valaki. Viszont ő szabályosan repül, amit én felvont szemöldökkel nézek végig, aztán nevetem el magam.
- Őőő még jó hogy kint, igen kedves Róbert... ő a góré - hitetlenkedve nézek rá, ahogy szépen válaszolok, aztán megrázom a fejem.
- Szerintem benéztél valamit... tudod, ez Bogolyfalva és a hivatal... - mosolygok rá szelíden, mert én már csak tudom, mekkora csalódás az, ha nem ott kötsz ki, ahol szeretnél.
- Kávéval, vagy vízzel tudok szolgálni - más most nincs a repertoáromban sajnos, mert hogy voltak a napnak olyan szakai, amikor én is nagyobb kedvet éreztem ahhoz, hogy ledöntsek valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=820498#post820498][b]Várffy-Zoller Róbert - 2020.10.31. 22:28[/b][/url]

Mácsai Ráhel

- A hivatal? - leesett az állam a meglepetéstől. Ennél talán már csak akkor lőhettem volna nagyobbat mellé, ha az aurori kirendeltségen kötök ki.
- Én csak szórakozni indultam a haverokkal, de úgy tűnik, megviccelt a hop-hálózat. Sokan jártak így mostanában, a fenntartók meg mossák kezeiket, kész röhej! - ráfért volna bizony a karbantartás a hálózatra, mielőtt még tragédia történik. Nekem most szerencsém volt, egyben maradtam, nem szakadt le egyik testrészem se.
- Várjunk csak, Ráhel? - most ismertem csak fel a fiatal nőt. Futólag gyakran láttam a tanodában, de valahogy bennem még mindig az a kislány képe élt, akivel egyszer a faluban összefutottam. Ebben a szerkóban viszont határozottan nem egy kislány képét jutatta eszembe.
- Ígértem neked egy forrócsokizást, ha nem csal az emlékezetem. - ugyebár VZR Nagyúr sosem felejt, hiába történt évekkel ezelőtt a dolog.
- Vízből és kávéból akár meg is tudom oldani. Még a Malawi-tónál tanultam el a trükköt a helyi bantu mágusoktól. - imádtam, ha olyasmit csillogtathattam meg a tudásomból, amelyre ritkán adódott alkalmam. A kávéból kakaót átváltoztatás pedig ilyen volt.
- Persze valami erősebbel is előrukkolhatok. Végtére is nem vagyunk már gyerekek. - eresztettem el egy mosolyt. Kifejezetten megindult bennem egy folyamat, hogy ne gyerekként tekintsek Ráhelre. Jó ég tudja, hogy ez hová vezethet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=820499#post820499][b]Mácsai Ráhel - 2020.10.31. 22:40[/b][/url]

- Bizony. Elvileg pedig megnézték - be is ugrik, hogy valamelyik nap voltak itt megnézni a kandallót, ezért ráncolom a homlokom. Aztán cseppet illetlenül, de felpattanok a pultra, hogy egy lapra rákanyaríntsam betűimet. Muszáj, mert amúgy feledékeny vagyok, viszont arról talán szólnom kellene, hogy még most sem igazi a hopp hálózat.
- Emlékszel rám? - óvatosan teszem fel a kérdést, mert hogy nem tudom, hogy az most jó, ha VZR megjegyzett magának, vagy kezdhetek gödröt ásni.
- Egyébként gratulálok... látom, már csak egy ugrásnyira vagy, hogy az iskolát urald... - mosolygok rá, mert az viszont cseppet sem meglepő. Ő mindig is olyas valaki volt, aki neve sok helyen szerepelt, és sokra is vitte... még ha épp most nem is azt a látszatot kelti.
- A seprű biznisz megy? - persze hogy érdekel, bár mióta lemondtam a kviddics karrieről, ennek nem igazán néztem utána.
- És tényleg... én már elfelejtettem - nevetem el magam kicsit hüledezve ezen. Akkor talán másodikos lehettem, mikor Ron lopott tőle? És csak az maradt meg bennem, hogy majdnem megölte szegényt, és valahogy még most is hihetetlen, sikerült megállítanom, de... Ron megúszta.
- Nagyon kíváncsi vagyok erre a trükkre, de nem lehetne, hogy ne itt? Imádom a munkám, de azért annyira nem, hogy még órákat lehúzzak itt - sóhajtok fel, és oldalra döntöm a fejem.
- Otthon is van kávém, meg vízem, ha neked megfelel - harapok az ajkamba, mert tényleg nem azért hívok valakit lakásra, amiért más gondolná, egyszerűen most így kényelmes, és nagy lány vagyok már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=820531#post820531][b]Várffy-Zoller Róbert - 2020.11.01. 10:48[/b][/url]

Mácsai Ráhel

Ráhel rögtön feljegyezte, hogy a hop-hálózat rendetlenkedését jelezni kell; tetszett ez a precizitás. És az is, ahogyan a pultra pattant.  
- Természetesen emlékszem rád. De... hogy is mondjam...  megnőttél. - nehezen böktem ki a megfelelőnek tűnő kifejezést, és talán rám nem jellemző módon kicsit zavarba is jöttem. Azt még se mondhattam, hogy igazi bombázó lett belőle. Hiába na, a hozzá hasonló szőkék egyszerűen megbabonáztak. Egyszer még ez a gyengeségem lesz a vesztem, mindig is ettől tartottam.    
- Szárnyal a bisznisz, kösz a kérdést. Most jóformán csak a nevemet adom hozzá, a legutóbbi kampányunk sikerének hála egy időre a háttérbe vonulhattam. - nagyot kaszáltunk a zseniális húzásommal, hogy ismert hírességek neve alatt adtunk ki egyedi fejlesztésű seprűket.
Egyetlen módon lehetett meggyőzni arról, hogy lemondjak az elképzeléseimről: egy csábítóbb lehetőséggel. Ráhelnek sikerült, felhívott a lakásásra, így egyáltalán nem bántam, hogy nem mutathattam be itt a spéci átváltoztatást. Ott majd mutathatok neki mást is... De nem... le kellett higgadnom. Csak egy ital. Ne gondoljak bele többet, nem dönthetek meg rögtön minden nőt, aki tetszik. Főleg akkor, ha valaki igazán tetszik. Nincs abban semmi, hogy a lakására hív. Bárki megtenné felém ezt a gesztust.
- Úriemberként nem mondhatok nemet egy ilyen kedves meghívásra. Menjünk! - kinyújtottam a karomat, hogy ha megtisztelne vele, akkor nyugodtan karoljon belém. Mert ilyen egy úriember.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=824136#post824136][b]Éjféli Veréna - 2021.01.05. 07:22[/b][/url]

Szabad vagyok. Nagy árat fizetek érte, de végre talán kiléphetek Károly árnyékából. Példás magaviselettel bocsátottak el, meg egy halom irattal. Ezeket be kellett hoznom, ahogy visszaérkeztem a városba. Így is tettem. A fogadóban lepakoltam, majd hónom alatt a vaskos dossziéval a hivatal felé vettem az irányt. Jó rég jártam erre. Minden ugyanaz, mégis minden egészen más lett. Már nem dolgozóként léptem át a kaput. Egy lettem az ügyeiket intéző lakók közül. Hiányzik néha, de közel sem annyira, mint a Tanoda. Tudom sosem mehetek már oda vissza, mégis néha azon kapom magam, hogy vágyok a dossziéhalmok mögé és szívesen hallanám újra Anton hangját, aki megbízott bennem és hagyta, hogy rendet teremtsek. Azonban most a jelenben a jövőm felépítésére kell koncentrálnom. Megharcoltam érte és az a sanda gyanúm fogok is még, de minden nap csak azt a napot élem ami van. Békésen várom, hogy szólítsanak. Megmaradt ruháim téli holmikat is tartalmaztak, így fekete kizipzárazott kabátom alatt fehér, kötött pulóverben, szürke szövet nadrágban és fekete bőrcsizmában vagyok. Hetente egyszer jelenésem lesz itt, hogy ellenőrizzenek és be kell majd számolnom a fejlődésemről. Biztos jövedelmet adó, hosszútávú munkát kell keresnem és lakhatást szereznem. Ez a legfontosabb. Az önéletrajzomat még ma igyekszem majd beadni pár helyre, amiket az Edictumot átlapozva találtam. Remélem akad valaki, aki alkalmaz. Bármit elvállalok, hiszen mielőtt titkárnő lehettem, voltam kézilány és kórházi takarítónő, meg árufeltöltő is többek közt. Nem fog nehezemre esni levetni a szép ruhákat és eltűnni a toalett ajtók mögött. Nincsenek sem hiú reményeim, sem nagy elvárásaim. Csak álmaim.egy konyháról, ahol azt mondhatom, igen séf.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=824145#post824145][b]Daróczy Elizabet - 2021.01.05. 14:31[/b][/url]

Kérvények szempontjából az ember mindig azt hiszi, hogy csak a december a húzós, de ez nem igaz, a január is igen pörgős. Így most is a hivatalban vagyok, hogy nekiveselkedjek egy újabb adagnak. Szerencsére a patikát elég jól elirányítják, én többnyire csak a zárás előtti másfél-két órában érek oda, de panaszra igazán nem lehet okom. Lefoglal a munka, és azt hiszem, hogy most erre van a leginkább szükségem, főleg, mert a másik dolgot, azt, ami mindig segített, ha összecsaptak a hullámok a fejem felett, nem csinálhatom. nem lenne illendő házas asszonyként, azt hiszem, bár, lehet, hogy segítene. Azt hiszem, legyen az ember tizenhárom vagy harminchárom, bármikor is megy férjhez, ha aranyvérű, akkor nem készítik fel eléggé rá. Hogy mit lehet és mit nem? Jó kérdés. De a házasság számomra annyira intim intézmény, hogy senkitől, a saját testvéreimtől se kérdeznék olyat, ami valójában érdekel jelen pillanatban. Patthelyzet.
Egy tekintélyes iratkupacot magam előtt lebegtetve, határozott lépésekkel haladok végig a folyosószakaszon, melyben nem kellene, hogy ennyire visszhangot verjenek a lépések. Biztos megint rendetlenkedik az a fránya bűbáj, mindenképpen jeleznem kell majd a karbantartóknak.
- Ezeket átnéztem, aláírtam. Elméletileg Szélesné érkezik hozzám délután. A legfiatalabb.
Kell egy kis pontosítás, mivel egészen konkrétan hárman is élnek a városban. A nyugdíjasmaffiaként elhíresült nénik egyik legnormálisabb tagja, a fia felesége és a fia unokaöccsének a felesége, szóval nem árt tisztázni, hogy nekem mégis melyik Széles asszonysággal lesz dolgom. A recepción ülő lány új, egy kis türelmet kér, amíg előkeresi az ügyféllistát, addig van időm nézelődni, köszönök azoknak, akikkel találkozik a tekintetünk. És akkor… egy pillanatra megakad, majd továbbsiklik a pillantásom, de végül visszatér rá.
- Daróczy asszony?
Nem hallom, hogy a recepciós lány hozzám szól, annyira próbálom lekövetni a vonásokat. Nem szoktam bámulni, azonban van olyan, amikor meghökkentő a hasonlóság. Egy festményen láttam őt, majd élőben is, de élőben a sokkal idősebb kiadását. Ez biztos csak egy rossz tréfa.
- Daróczy asszony!
Kicsit  erélyesebben szól rám, amire befejezem az illetlen bámulást, és visszafordulva felé pislogok párat. Látom a felém tartott papírt, gyorsan hitelesítem, hogy valóban én várom megbeszélésre Széles Adorján feleségét. Lopva elpillantok felé. Talán mókás kedvében van a néni, és korkorrigálót ivott.
- Um, a férjem bent van?
Tudom, hogy nincs, de amíg a lány utánajár, addig nekem is van okom itt maradni, és addig kitalálhatom, hogy mi folyik itt. Csak azt remélem, hogy kívülről nem tűntem úgy, mint egy örült, elvégre az egyikünknek sem hiányzik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=824217#post824217][b]Éjféli Veréna - 2021.01.07. 17:24[/b][/url]

Lapozgatva a papírjaimat próbálom értelmezni a rajtuk álló sorokat és fejben rendszerezni a rám váró teendőket. Az intézetben töltött idő alatt Dr. Szakács Veronika volt a terapeutám, aki részletekbe menő jellemrajzot készített rólam. Ez is itt van nálam, két példányban. Az egyiket le kell adnom, a másik marad nálam. Neki és annak a ténynek köszönhetem, hogy megtarthattam pálcámat, hogy a tárgyaláson mint bizonyíték előhívták az utolsó varázslatokat belőle, melyek mind gyógyító igézetek voltak egytől-egyig, kivétel nélkül. Ezek támasztották alá merengőben megidézett emlékeimet, amiket szintén megnéztek az esküdtek és a bíró. A holmimmal együtt adták vissza, amikor felvettem a dolgaimat. Jó érzés volt ismét ujjaim közé fogni a borostyánból készült, főnix tollszál magú varázsvesszőt. Megörültünk egymásnak. Nagy előny lesz, hogy nem kell majd mindent mugli módra csinálnom, akkor is ha hetente le fogják ellenőrizni a vele végzett varázslatokat. ez legyen a legkevesebb. Még egyszer, utoljára átlapozom az iratokat, amikor furcsa érzés kerít hatalmába. Aki olyan soká menekült és bujkált mint én, az megérzi, ha figyelik. Most is azon kapom magam, hogy zavartan pillantok fel és nézek körül, hogy ki lehet az, aki engem néz. Biztosan megismert és tudja ki vagyok. Fut keresztül rajtam a felismerés. Beleborzongok. Hát elkezdődött. Mit is reméltem...Hát persze, hogy hamar híre ment, hogy a férjét megölő nő újra szabad. Vigyázz vele, haja vörös, szeme kék, kezében meg éles kés. Szinte hallom, hogy ezt csiripelik még a madarak is a fákon. Nehéz lesz így munkát találnom. Mélyet sóhajtok és felemelt fővel mosolyogva biccentek oda az engem fürkésző korombeli nőnek. Mondhatok ilyet, mert jó ideje nem kellett sem nyegle tinilánynak, sem reszketeg matrónának lennem. - Éjféli Veréna! - hangzik fel nevem karcos, élességgel az egyik pultnál, ami felé csakhamar el is indulok, s míg elérem a hölgy tekintetét továbbra is magamon érzem. Megállok a középkorú, szigorú arcú boszorkány előtt, aki hívott és illendőn köszöntöm, majd kérésére átnyújtom az iratokat, a pálcámmal együtt, melyekkel hátra sétál egy irodába. Várnom kell tehát egy kicsit, ácsorogva a pult előtt. Míg álldogálok hátrapillantok vállam felett. A fiatal nőre siklanak kékjeim. Vajon miért néz rám ilyen furcsán...rosszallás, utálat, félelem vagy épp sajnálat nélkül?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=824220#post824220][b]Daróczy Elizabet - 2021.01.07. 19:01[/b][/url]

Tévedtem. Ahogy a nevét mondják, tudom, hogy nem ismerem, vagyis de, a nevét hallottam már, tudom, hogy mi történt, sőt, rendszeresen haladok el a temetőben a sír mellett, ahol az eset történt. Az éremnek azonban mindig két oldala van, legyen az szerelem, gyűlölet, csalárdság, gyilkosság. Mindig több nézőpontot kell figyelembe venni, én pedig, ahogy nem ítélem el a rendszeresen feljelentést tevő idős hölgyet sem, úgy azt sem fogom, akinek az élete kisiklott. Miért is tenném? Az emberek élete rendre kisiklik, elég csak saját házam táján körbe pillantanom, nem kell messzebbre mennem. A lényeg szerintem az, hogy itt van, hogy küzd, hogy mindezek ellenére meg akarja tenni azokat a lépéseket, amik szükségesek ahhoz, hogy elmondhassuk: Minden megy tovább. Ezért se nézek rá máshogy, mint bármely más emberre. Én sem akarnám, hogy sajnáljanak, azt a legkevésbé.
- Ne haragudjon, hogy néztem, csak emlékeztetett egy hölgyre, akit ismerek, van róla egy festmény a fiatalkorából, mintha önről festették volna. Hirtelen összezavarodtam.
A fiatal lány visszatér, leül, majd elkezdi átnézni az aktákat, amiket hoztam neki, amit nem értek, hogy miért csinál, mert két teljesen más dolgot kéne most végeznie. A negyedik után felpillant rám, összevont szemöldökökkel.
- Ezeket aláírta már.
Én pedig, mást nem tudok tenni, mint bólintok párat, hogy valóban megtettem. Szusszanok egyet, és egy kicsit még nézzük egymást, hátra felrémlik neki, hogy mit kellene csinálnia, de látom, hogy nem.
- Egy következő adag kérelemre lenne szükségem az érkeztetettek közül és szeretném megtudni, hogy a férjem visszajött-e már. A polgármester.
Látom, hogy felcsillan a szeme, majd komorabbá válik, majd amikor pontosítok, akkor újra felcsillan, és tudom, hogy még csak egy hete van itt, és én türelmes is vagyok, ami felülkerekedik a maximalizmusomon. Újra elmegy, és én csak remélni tudom, hogy ezúttal sikerül legalább az egyiket, lehetőleg a kérelmeket abszolválnunk.
- Daróczy Elizabet, üdvözlöm. Ezek szerint visszaköltözik a településre?