Ügyfélfogadási idő
Hétfőtől csütörtökig: 8:00 - 16:30
Péntek: 8:00 - 14:00
Szombat és vasárnap: zárva

A Hivatal sürgősségi ügyek végett 24 órás ügyeletet biztosít!
Bogolyfalva Minisztériumi Kirendeltsége a Boglyas téren, a város központjában áll. Már első ránézésre kiütközik az épület nemesi mivolta, ami nem véletlen egybeesés. A Cebrovszky család hagyományozta ugyanis az akkoriban még falu címet viselő településre ezt a kedves kúriát, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Impozáns, kastélyra emlékeztető megjelenése azonban ne tévessze meg az ügyintézni vágyókat: a belső kialakítás minden tekintetben modernizált és kényelmi, funkcionális célokat hivatott szolgálni. Ezen kívül az évek folyamán rengeteg átalakításon és ebben az évben renováláson is átesett. Ezáltal nem csupán a belső elrendezés, hanem a külső is jelentősen megváltozott, köszönhetően az új polgármester és a Tanács tagok áldásos munkájának.
A Hivatal épülete előtt található továbbá egy aprócska szökőkút is, melyet virágágyás vesz körül. A parkban mind a kirendeltség dolgozói, mind az ide érkezők megpihenhetnek, kellemesen, szabad levegőn tölthetik ebédidejüket, illetve élvezhetik a Boglyas tér nyüzsgő látképét is.

  
Az ajtón belépve rögtön a recepcióval szemben találhatjuk magunkat, ahol általában két, de nagyobb ügyféligény esetén három kedves hölgy igyekszik eligazítani az ügyintézni vágyókat a Hivatal rengetegében. Noha az épület éveken keresztül labirintusszerű mivoltáról volt híres, így üdítő változás lehet ez a fajta letisztult, egységes megjelenés. A recepciótól nem messze ugyanis egy információ tábla ismerteti, hogy az osztályok hol helyezkednek el a kirendeltségen belül. Fontos információ továbbá az is, hogy a recepció mindkét oldalán egy-egy kandallót helyeztek el; az egyik kizárólag a személyzet részére fenntartott - a Minisztériumba való utazást biztosítandó -, a másik viszont a falusiak számára is elérhető, így könnyedén tudnak közlekedni Bogolyfalva és Budanekeresd között.
Az épület jobb szárnya teljes egészében az Auror Kirendeltség fennhatósága alá tartozik, ahhoz külön recepció és ügyféltér is tartozik. Azonban a bal szárny az egyéb ügyek és szakosztályok területe. Itt lehetséges az okmányok intézése, valamint egyéb ügyek bejelentése és kivizsgáltatása, amennyiben szükséges.
A polgármesteri iroda az emeleten található, csatlakozik hozzá egy erkély is, tulajdonképpen nevezhetjük a Hivatal lelkének is. Ezen túl a Tanács tagjai is külön termet kaptak: az emeleten balra kanyarodva található a letisztult helyiség, ahol a város vezetői nyugodtan leülhetnek megtárgyalni a település további sorsát. Ebből kifolyólag, aki a tanáccsal kíván egyeztetni, az megteheti a félfogadási időben, mely minden esetben összecseng a polgármester hivatalos, szabad félfogadási idejével. Különös méltánylást érdemlő ügyek esetén előzetes időpont egyeztetése szükséges.

Titkárság
>> Recepció
>> Titkársági iroda
>> Mágikus Gondnokság

Varázslény-felügyeleti Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Bestia Tagozat
>> Szellem Tagozat
>> Kártevőügyi Tanácsadó Iroda

Máguskapcsolatok Főosztálya, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
>> Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
>> Tolmács Iroda

Mágikus Közlekedésügyi Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Hoppanálási Vizsgaközpont

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=878884#post878884][b]Mérey Jácint Noel - 2024.05.25. 23:31[/b][/url]

Hannaróza
- egyelőre a recepciónál -

Még nem teljesen biztos benne, hogy jó ötlet volt hagyni erre rábeszélni magát, de úgy véli, hogy ha legalább egy kicsit nem érdekelné ez az egész, eleve esélytelen vállalkozás lett volna a meggyőzése. Adam Bergstein szimpatikusnak tűnik, még ha nem is ismeri egyelőre különösebben. Az egészségügyről pedig van némi fogalma gyógyítóként. Ráadásul most haza is költözött Bogolyfalvára nemrég, hogy végre befejezte a szakképzését, így nem tölti gyakorlatilag már minden percét az ispotályban. Helyette nagy és némileg még ifjonci lelkesedéssel bevállalta az előkészítőben az ügyeletet, na meg ezt. Ebből sem holnapután lesz családja, de még úgy véli, bírja energiával és lendülettel, és tenni akar a szülővárosáért valamit. Jelen pillanatban pedig a recepciónál ácsorog, ahol a túloldalon senki nem található. Elképzelhető, hogy csak mosdóba ment az illető vagy éppen ő érkezett volna túl korán? Megnézi az óráját a biztonság kedvéért, de nem tűnik úgy, hogy ez az időpont ne lenne emberi, még ha délelőtt is van éppen. Nekitámaszkodik aztán a pultnak, és nézelődik kicsit, hogy legalább ezzel a pontjával ismerkedjen a hivatalnak. Kellemesek a helyiség színei például, úgy el lehet üldögélni itt várakozás közben, állapítja meg magának. Zsebre dugja a kezét és vár, egy ponton még fütyörészve is, mint aki jól végezte dolgát. Nincs időpontja, az is igaz, hiszen inkább ismerkedni jött és felfedezni, a testületi ülés még várat magára. Addig viszont szívesen megtudná, kikkel is fog együtt dolgozni. Néhány név már ismerősen csengett az előkészítő dolgozóinak listájáról, másak kevésbé, de ezen nem fog semmi sem múlni. Már most barátságos mosoly ül az arcán.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=878892#post878892][b]Rónaky Hannaróza - 2024.05.26. 09:26[/b][/url]

Ha a férje nem lenne az egy személyes pompomlány csapata, akkor valószínűleg eszébe sem jutott volna az, hogy bármiféle pozíciót megpróbáljon. De Rónaky Eriknek manapság a beszélőkéje még meggyőzőbb, mint a legelső találkozásaik alkalmával, így Róza egy nap csak ült a konyhában és nézte a baglyot, melyben közölték vele, hogy tanácstag lett.
Nem hazudik, kellett neki egy ilyesfajta változás, hiszen az anyaság körforgásában kezdett egy kissé megkeseredni. Szereti a kislányukat, rajong a férjéért, de a nehéz kezdet, a depressziós állapot és a barátok számának megcsappanása, egy kissé földhöz vágta az egyébként mindig energiával teli nőt.
De ez most nem látszik rajta, mert az izgatottság, az újdonság varázsa és az, hogy már három kávét magába döntött, úgy pörgetik a lelkét, mintha egy felhúzott vekker lenne, amely éppen az ébresztőt fújja.
– Szép napot Jácint – arcára aprócska mosoly ül ki. Nem mondhatná mély ismeretségnek a férfival való viszonyát, de a nevét megjegyezte, mikor az Előkészítő falai között bemutatásra került.
– Te is azok közé tartozol, akik szeretik felmérni a terepet? – mert ő azért jött, hogy egy kicsit ismerkedjen a hellyel. Talán egyszer fordult meg a hivatalban, de akkor is Erik oldalán, aki úgy járt-kelt a folyosókon, mintha hazajárna. Róza pedig képes lenne arra, hogy az első kanyarban eltévedjen, ezért úgy gondolta, hogy jobb előre betanulni, mit merre keressen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=879013#post879013][b]Mérey Jácint Noel - 2024.05.27. 10:45[/b][/url]

Hannaróza
- egyelőre a recepciónál -

Nézelődik vagy két-három percig, továbbra is a pultnak támaszkodva, kezét lazán zsebre dugva, de a recepciós csak nem kerül elő. Éppen megvakargatja a tarkóját elgondolkodva, hogy vajon érdemes-e tovább várnia, vagy esetleg egyedül vágjon neki az épület felfedezésének, amikor felbukkan egy ismerős arc. Az előkészítőben látta már a nőt, egyike a tanári karnak, bár azt nem tudja megmondani, hogy ez oktatót jelent-e vagy valamelyik foglalkozást tartja ő. Jácint számára ez teljesen követhetetlennek tűnik, hogy ki mit is csinál pontosan, és tulajdonképpen mellékes is. Talán ezért sem erőlteti magát különösebben, hogy megjegyezze ezeket.
- Ó, helló, Hannaróza - köszön vissza egy barátságos mosoly kíséretében. A nevekre azért mégiscsak figyel, és büszke is rá, hogy meg is szokta jegyezni meglehetősen hamar mindenkiét, pedig meglehetősen sokba fut bele úgy a gyerekosztályon, mint az előkészítőben, a mindennapokról még ezen felül nem is beszélve. Ellöki magát a pulttól végre, még egyszer hátranézve, hogy nem bukkant-e fel mégis valaki, amikor nem figyelt, de továbbra is ugyanolyan üres a hely, mint amikor megérkezett. Ott árválkodik a szék magában, és csak egy nyitott jegyzetfüzet meg egy fél pohár víz sejteti, hogy nem feltétlen ez a normális állapot.
- Aha. Ciki lenne egy tanácsülésre esni be azzal, hogy ja, bocs, csak eltévedtem - válaszolja a kérdésre, amiből már sejthető, hogy a nő is ezért van itt. - Gondoltam, kérek egy térképet vagy némi útbaigazítást legalább, de már vagy öt perce várom, hogy felbukkanjon a recepciós, és se híre, se hamva - oszt meg néhány további részletet, mielőtt úgy döntene, hogy a terepfelmérés, mint olyan, nem is rossz ötlet. Még szórakoztató is lehet. - Te mennyire ismered ki itt magad? Vagy lenne kedved feltérképezni a helyet, ha már a recepciós tudására nem számíthatunk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=880180#post880180][b]Rónaky Hannaróza - 2024.07.06. 11:47[/b][/url]

– Igen, én is azért vagyok itt, mert ciki lenne elkésni – vagy esetleg nem is megjelenni. Így is érez némi nyomást azért, hogy egyedüli nő. Nem is érti, hogyan történhetett ez, azt pedig végképpen nem, hogy Miksa mit is keres az egészben. Tény, hogy régen találkoztak már –akkor is eléggé más állapotokban, hiszen Húsvét hétfő volt -, de nem tudja elképzelni, hogy ennyire megkomolyodott volna a kölyök.
– Én? Semennyire – neveti el magát egy kissé zavartan. – A női mellékhelyiséghez vezető utat meg tudom mutatni – ennyi maradt meg neki, ez is csak azért, mert akkor kellett idejönnie többször is, amikor már a hólyagján ücsörgött egy gyermek. Fél óra alatt legalább ötször ment el pisilni, így oda már vakon is eltalál.
– Megnézhetjük, hogy mit tartogat nekünk – úgyis azért jött, egyedül pedig unalmas lenne. Ha pedig ketten tévednek el, akkor már nem olyan ciki az egész. Azt mondjuk nem fogja említeni Eriknek, hogy a recepcióssal semmire se mentek, mert látja maga előtt, hogy holnap szerencsétlennek nem lenne állása. Pedig a férje még csak nem is hivatali dolgozó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=880501#post880501][b]Mérey Jácint Noel - 2024.07.20. 23:24[/b][/url]

Hannaróza
- még a recepciónál -

- Akkor egy csónakban evezünk - állapítja meg, egy pillanatra elmosolyodva azon, hogy milyen bölcsnek hangzóan is meg lehet állapítani a nyilvánvalót, miszerint egyikük sem tudja, merre van az arra. Elvégre minden csak előadás kérdése, csak jól kell prezentálni a dolgokat.
- Azzal máris tudni fogom, hol nincs semmi keresnivalóm - válaszolja szélesebben vigyorodva el, mint az imént, hiszen ez is hasznos tudás lehet. Ezzel máris szűkül valamennyit a felfedezendő terület például. Ujjait összeakasztva kiroppantja egy mozdulattal az ujjperceit, majd könyékig tűri, azaz inkább gyűri jelen esetben a felsője ujját, mint aki hatalmas munkára készülődik.
- Mondanám, hogy hölgyek előre, de azt hiszem, jelen esetben az számít lovagiasnak, ha én dugom be először az orrom az ajtók mögé, mielőtt még valahol kifejezetten nem örülnének nekünk - jelenti be, mi is a terve a felfedezést illetően, bár egyelőre nem túl részletes, azon túlmenően, hogy esetleg elindulhatnak előre. Csak nem labirintus ez a hely. Vagy ha mégis, a végén majd ezúttal is felhívja a húgát, mint amikor részeg és nem tudja, hol van. Annyira azért talán mégsem reménytelen helyzet, hiszen az ispotály sem egyetlen egyenes folyosóból áll és ott is kiigazodik többnyire.
- Akkor kalandra fel, és előre - közli, mint valami bátor óvodás. Talán túl sokat van gyerekek között, meglehet, de nem zavartatja magát. Még a karját is a levegőbe lendíti, aztán megindul, egyenesen előre, ahogy tervezte, de két lépés után vissza is hátrál, mert valamin megakadt a figyelme. - Jé, ezt eddig észre se vettem, de huh... hát nem biztos, hogy okosabb leszek tőle, ha csak a részlegeket sorolják fel. Jó épületben vagyunk egyáltalán? - Körbe is pislog tanácstalanul, merthogy azon a listán a kártevőiróktól a gondnokságon át a tolmácsokig minden szerepel, csak a polgármester irodája és a tanács ülésterme nem, az is biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=883216#post883216][b]Theodore Julias Ebony - 2024.10.27. 11:18[/b][/url]

Az ősz váratlan pozitív fordulatokat is hozott, melyek már kifejezetten rámfértek. Az egyik ilyen fordulat épp utam tárgya: most ingben, de nem túlöltözve tartok Bogolyfalva Hivatala felé a Kastélyból levezető kis úton. Ha már a VAV-ot nem sikerült elsőre teljesítenem, legalább gyakorlati helyet találtam csont nélkül, mi több, a szüleim direkt hozzájárulása nélkül.
Ideges vagyok, mint ahogy az ember ideges az első napján bármilyen új helyzetben, ám hátam mégis egyenes, hiszen egyáltalán nem lesz új maga a közeg. Egészen kiskorom óta rendszeres látogatója vagyok az anglilai Mágiaügyi Minisztériumnak szüleim okán. A Bogolyfalván található hivatal azért talán nem lesz annyira nagy kihívás, mint lehetne, ha fogalmam sem lenne erről a közegről. Azonban a polgármesterrel, Adam Bergsteinnel még nem volt szerencsém találkozni, s most lesz az első alkalom, ez pedig ad némi okot arra, hogy a legjobb formám hozzam.
- Jó napot - köszönök barátságos mosollyal a recepciós boszorkányok egyikének. - Theodore Ebony vagyok, az első napomra jöttem a polgármesterúrhoz. - Mondom, s a boszorkány szavait követke hamarosan már a felső emeleten vagyok, célbavéve a polgármesteri irodát. Az emelet elején még megállok egy pillanatra, ám végül lendületesen megindulok a kis folyosón, hogy finoman, de határozottan kopoghassak az ajtón, s ha engedélyt kapok, be is bocsájtom magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=883396#post883396][b]Adam Bergstein - 2024.11.01. 08:28[/b][/url]

- Szabad! - szólok ki nyugodtan a kopogásra, ami az órára pillantva meghatárolt idő szerint Theodore Ebony-hoz, az új titkár-gyakornokomhoz tartozik. Kék szemeimmel érdeklődve figyelem, ahogy besétál, és halványan elmosolyodom az érkezésére, miközben felállok, hogy üdvözlésként kezet fogjak vele. - Örülök, hogy újra találkozunk, és, hogy Önre esett a választás. - négyen voltak versenyben ezért a pozícióért, de a másik három lány valahogy nem volt annyira meggyőző, mint ő. Eleve fiú, ami nálam egyet jelent a pletykák kizárásával, az esetleges féltékenykedésekkel és teóriagyártások kikerülésével. Nem hiszem, hogy a feleségem féltékeny volna, de én nem szeretnék kockáztatni egy olyan sérülékeny kapcsolatot, mint a miénk. De a lányoknak is lett szerepük a hivatal életében, nem hagytam lehetőség nélkül semmit.
- Az első és legfontosabb, mivel sok időt fogunk együtt tölteni, tegeződjünk.- ajánlom fel rögtön az elején, miközben intek, hogy kövessen. Az előbbi ajtón visszalépünk ki, és egy, az enyémmel szemközti, de kicsit kisebb irodába lépek be vele. Rendezett, egyelőre még csak bútorokkal berendezett helyiség. - A papírokat, amik korábban itt voltak, és amik lezárásra került ügyekhez kapcsolódnak, a föld alatti irattárba tették le. Fel vannak címkézve, rendezetten. Adok hozzáférést majd ehhez a részhez, hátha vissza kell hozni onnan valamit. Minden más az én irodámban van, onnan majd segítek áthozni őket. A bútorokat kedved szerint rendezheted el, ahogy neked kényelmes. Lesznek napok, amikor sok időt töltünk bent, a kanapé elsősorban a pihenést szolgálja. - mutatok rá a szövettel borított darabra. Nálam is van egy, ami hasonló, de ott fellelhető a korábbi örökségekből maradt bőr szett is, ahol a vendégeket fogadom. - Az az ajtó a mosdót rejti.- mutatok a helyiség távolabbi részében található, a fallal megegyező színűre festett ajtóra, majd érdeklődve rá, hogy van-e kérdése.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=883538#post883538][b]Theodore Julias Ebony - 2024.11.03. 10:51[/b][/url]

Ahogy a férfi arcára mosoly ül ki, az enyémen is rögtön megjelenik a görbület afféle viszonzásképp, s kezet is fogunk, mely részemről kellően határozott, de semmi különleges gesztust nem csempészek bele.
- Én is örülök - mondom még mindig mosollyal az arcomon.
Hamarosan azonban már el is indulunk - a tegeződésre biccentek, nem igazán lep meg, főleg, hogy a férfi már az interjún is, illetve így is elég nyitott szemléletűnek tűnik. Hamar a tárgyra tér, tekintetem pedig hol rá, hol a berendezésre függesztem, miközben szavait hallgatom. A végefelé válik egyértelművé, hogy éppen a saját irodámba vezetett; valamiért azt gondoltam, külön helyiséget nem fogok kapni, de nem bánom, sőt. Az pedig, hogy egy kanapé figyel a szoba egyik falánál, mert sok időt töltünk bent, nem érhet meglepetésként, tekintve, hogy a szüleimet sem gyakran látom, még ha a Brit Mágiaügyi Minisztérium kicsit nagyobb is, mint Bogolyfalva Hivatala.
- Rendben, persze. - Bólogatok. - Az estébe nyúló időszakokat illetően, ahogy az interjún is jeleztem, a prefektusi teendőkről a beosztást minden hónap elején benyújtom, ha megfelel. - Mondom, hiszen a járőrözős estéken nem fogok tudni akár estébe nyúlóan ügyet intézni, de ezt ők is tudták, mikor felvettek.
A mosdó kérdését ismét egy bólintással veszem tudomásul, kíváncsi tekintetemet pedig Bergstein felé fordítom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=883834#post883834][b]Adam Bergstein - 2024.11.10. 06:47[/b][/url]

- Természetesen, ezt mindenképpen figyelembe fogom venni, és legalább én is meg tudom mondani a feleségemnek, hogy mikor nem fogok éjszakába nyúlóan itt lenni. - nem megyek bele a bonyolult családi helyzetembe, hogy valójában nem élünk együtt, és hogy éppen újra megismerjük egymást, de jobb ezt ennyivel lerendezni most. - Vannak emellett olyan ügyek, amiknél jelen sem kell lenned, csak pár órás feladatok, vagy, ha éppen kint jársz a városban, akkor is el tudod intézni. - nem akarom leterhelni őt, amúgy is nehezen adom ki a kezemből a munkát, de be kellett látnom, hogy szükségem van egy segítőre, egy titkárra, aki legalább a negyedét elviszi a munkáknak, az olyan apróságokat, amiket el tud csúszni az idő, és a végén nem marad más, csak a kapkodás.
- Mint munkavállaló, neked is biztosított lesz a napi egyszeri meleg étkezés az étteremben, egy kolléga körbevezet majd, miután megkaptak a beléptetőkártyákat, hogy mindent láss. A beléptetőn hátul van egy kis térkép, ami speciálisan azt mutatja meg, amihez hozzáférésed van és az odavezető utat. Ezt csak te látod majd a másik fél nem, így sem a tiédet nem fogják tudni, se te nem látsz rá másokéra. Ez is egyfajta személyi biztonság, plusz segít eltalálni mindenhova. - nem rossz, ahogy az étkezde kialakítása sem. Utáltam, hogy mindenki az asztalánál evett, sietve. Így inkább kanyarítottam keretet rá, hogy a dolgozók jobb életminőséget tapasztaljanak a munkahelyen. Az étkeztetés pedig új munkahelyeket teremtett, ami szintén egy pozitív változás. - Nyugodtan rendezkedj be, rendezd át, menet közben úgyis fogsz még rajta alakítani majd. Van kérdésed? - pillantok felé érdeklődve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=883884#post883884][b]Theodore Julias Ebony - 2024.11.11. 12:57[/b][/url]

Nos, ki gondolta volna, hogy pont az én jelenlétem fog egyszer segíteni egy házasságon. Már érdemes volt ma felkelnem.
- Még jól is jön tehát - mosolygok a férfire, majd további szavaira bólogatok. - Persze, érthető, ez így jó megoldás is. Azt esetleg meg tudná mondani, hogy mennyire gyakori az éjszakázás? - Kérdem, ha már témánál vagyunk, ugyanis az interjún a flexibilis munkaidőre nem tértünk ki részletesen. Nem is nagyon érdekelt, mert mindenképpen kellett az állás.
A meleg étkezés annyira nem foglalkoztat, a beléptetőkártyák már annál inkább. Bogolyfalva mostanra afféle központ jellegűvé vált a magyar mágusok és boszorkányok számára, és bár még polgármesterük is külföldi, mégis, a biztonsági mágiák szinte már túl komolynak tűnnek egy ilyen község hivatalához.
- Okos bűbáj - bólintok, mert mindezek ellenére persze nem rossz. - Van esetleg még olyan biztonsági intézkedés, amiről tudnom kéne? Ha utolsónak maradnék, felkapcsolni a riasztóbűbájokat, vagy ilyesmik... - Kérdem még elgondolkodva, mert bár remélhetőleg azért nem kell majd utolsónak itt maradnom, jobb tudni az ilyeneket.
A saját iroda gondolata még mindig meglepő, és biztos lehet benne mindenki, hogy nem fogom családi fotókkal vagy ehhez hasonlókkal elárasztani a munkaterem. Az viszont biztos, hogy Adam igyekszik velem nagyon szívélyes lenni, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
- Köszönöm, meglátjuk, mit tehetek... van egy olyan gyanúm, hogy nem sok időm lesz rendezgetni. - Mosolygok rá, hiszen az éjszakázásból ítélve valami elképesztő munkamennyiség lehet itt, a Hivatalban. - Nem, azon kívül nincs, hogy a betanítás tulajdonképpen hogy fog zajlani - mert valószínűsítem, hogy nem a polgármesterúr asztala mellett üldögélve fogok minden tudást magamra szedni. - Illetve hogy tudok-e bármiben segíteni így akár hirtelen is. - Hiszen biztos vagyok benne, hogy Bergstein elfoglalt ember, én pedig komolyabb tréning nélkül is fel tudok hozni aktákat egy polcról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=884049#post884049][b]Adam Bergstein - 2024.11.17. 06:43[/b][/url]

- Szerencsére neked nem lesz sűrűn, próbállak tehermentesíteni, amennyire csak lehet. Mondjuk negyedévente egyszer. Évente négyszer, akkor van esély rá, hogy két napig is itt vagyunk. Amikor a költségeket számolják el például egy-egy időszakra, az maratoni tud lenni. A pénzügyekért Mester Adrián úr felel, vele sokat fogsz találkozni. Nagyon alapos, nagyon ért is hozzá, hiszen az eddigi felvirágoztatási időszakban is ő volt ezen a poszton. - Annakidején Konrád azt mondta, hogy semmiképp se engedjem el Adriánt, mert ha valaki, ő egyben tud tartani mindent. Igaza van, nagy segítség számomra, és valóban átlát mindent.
- Maga a tanács inkább férfias, egyetlen nő van benne, de az ő határozottsága sokszor felér a hat férfival. Kedvelni fogod szerintem. - én is nagyon kedvelem Rózát, az elején aggódtam, hogy gyerek mellett okos döntés-e ez, de mivel megszavazták, hagytam, és abban biztos vagyok, hogy azok számára, akik szociálisan igénybe kell, hogy vegyék a hivatal segítségét, mind boldogabban távoztak innen.
- Nincs, mivel mindig van portaszolgálat és biztonsági őr, éjjel is, így nem kell ilyenekre figyelni. Ha eltévedsz az épületben, akkor is segítenek visszatalálni, vagy, ha valahova nem mehetsz be, szólnak. Én egyszer majdnem egy esküvőt zavartam így meg, de szerencsére időben visszafordítottak. - nem mintha akkor ne rögtönöztem volna, hogy gratuláljak az ifjú párnak, akik az én ciklusom kezdete óta elsőként lépnek házasságra. De jobb volt ez így. - A korábbi titkárom még itt lesz néhány hétig, de már inkább, mint egy szellem, aki segít átadni a dolgokat, az elején kértem, hogy ő csinálja és te figyeld, majd fokozatosan adja át a helyét neked. Úgy egyeztünk meg, hogy január elsejével leszel hivatalosan te ezen a poszton, de bármikor tudsz szólni neki, ha elakadsz. Vele le tudod egyeztetni az órarended, hogy mikor tudsz jönni, ő mikor tud fogadni, és betanít. Azt mondta, hogy már készül az átadásra, írt listákat, segítségeket, szóval szerintem alapos felkészülést fogsz kapni, és ha működik a dolog, akkor hosszú távon akár mellettem, akár a hivatal más részén is állandó állást kaphatsz. - ami tudom, hogy egy kezdő fiatalnak nagyon sokat jelentene. - Nem, most így hirtelen nem. Ez egy nyugodt időszak. Nyugodtan nézz körül, hamarosan megkapod a beléptetőket és az engedélyeket, illetve a titkárom keres majd bagolyban, hogy mikor találkozzatok. De most nyugalom van, szerencsére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885888#post885888][b]Rátonyi Jázmin - 2025.01.22. 20:29[/b][/url]

Megrögzött zenehallgatóként most sem hagyta el füléből a kis mugli eszközt, amely lépteit követve, ütemesen ontja magából Ella Fitgeraldot. Megszokta már, hogy így közlekedjék, emiatt hajlamos arra, hogy apró dolgok elkerüljék a figyelmét. Történetesen, nem vette észre azt sem, hogy a folyosón az egyik takarító manó elejtett egy vázát, ami hangos zörejjel csattant és aztán hullott kismillió darabra. Ehelyett a faliújságra kifüggesztett nyomtatványokat nézegeti és próbál kiigazodni azon, hogy hová is kellene mennie a kezében tartott papírokat nyomorgatva. Időpontok, állásajánlatok, egy részét meg nem is igazán érti, hiába az anyanyelve a magyar, túl komplikált szövegekhez azért szokta használni a fordítóját. Az oszlopokon itt-ott nyilakat is lát kifüggesztve, végül a portást szólítaná meg, tört magyarsággal rá is köszön, a férfi viszont nem igazán törődik vele, hordó léptekkel gurítja hasát előre, ahogy a manóhoz ér és veszekedni kezd vele.
- Uram, elnézést, segítene? - szólítaná meg a perkeledőt, aki viszont ezúttal már Jázmint teremti le, hogy miért is nem tud várni. Furcsa, régi nyaralási emlékeiből úgy emlékezett, hogy kedvesek idehaza az emberek, de most úgy tűnik, hogy sikerült belefutnia egy nagyon is mogorva alakba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885890#post885890][b]Szikszai Attila - 2025.01.22. 20:57[/b][/url]

Túlvan egy sikeres megbeszélésen, amit kivételesen nem a Tanács tárgyalójában tartottak, hanem a művelődési házban, mivel egy közelgő esemény megszervezését készítik elő. Nincs már sok hátra az előírt munkaidejéből, és tulajdonképpen nem is tervezi majd hazavinni a tennivalókat, de azért még visszatér a Hivatal épületébe, hogy megválaszoljon pár bagolypostával érkezett levelet. Még mindig nehéz néha megállnia, hogy ne túlórázzon, de az utóbbi egy évben ez a tendencia sokat javult. Most is kicsit nyugodtabb időszak van, mielőtt egy újabb ünnepkörrel teli periódust nem kezdenek. Belépve a bejáraton, egy heves jelenet szemtanúja lesz, amit rövidre szeretne zárni.
- Csak nyugalom - legyint az alkalmazottnak, aki viselkedhetne udvariasabban is az ideérkezővel. Régi motoros ugyan, de a kommunikációjára már többen is panaszkodtak. - Miben segíthetünk? - fordul a hölgy felé mosolyogva. Nem portás ugyan, de ha már szembe találja magát egy feszült helyzettel, igyekszik mihamarabb elsimítani. Nem szereti a veszekedéseket. Elég volt belőlük az utóbbi időben. És amint látja, hogy az egyik manó véletlenül összetört valamit, rögtön megérti, hogy minden bizonnyal emiatt húzta fel magát a portásuk, amire olaj a tűzre, ha közben ügyfelek is érkeznek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885892#post885892][b]Rátonyi Jázmin - 2025.01.22. 21:16[/b][/url]

Jázmin is lehetne egy kicsit türelmesebb, de ami azt illeti, az utazás eléggé kifárasztotta és az elmúlt pár napban sem sikerült még hozzászoknia ehhez az időzónához. Fülesét kezdi kibányászni kényelmes helyükről, hogy azért mégis csak reagáljon a nem túl udvarias megjegyzésekre. - Elnézést kérek - kezd bele, úgy érzi, hogy mindenképp kell, szóljon a manó védelmében, szegény ugyanis ijedtnek tűnik és látszik rajta, hogy nem bánnak vele túl jól. Fel is szólal az érdekében, ehelyett csak azt éri el, hogy a portás még jobban felhúzza magát, viszont végre, érkezik egy normális ember, aki láthatóan hatással van a portásra, mert az rögtön el is csöndesedik. - Uram, elnézést kérek a kellemetlenségért - szólal meg, miközben a kedves mosolyú férfire pillant, úgy tűnik, mégis csak akadnak itt rendes emberek, rá is mosolyog a férfire.
- Nem tudom pontosan, hogy jó helyen járok-e, most költöznék a városba, örököltem egy birtokot és szeretnék néhány dolgot átalakítani, mielőtt beköltözöm, de nem tudom, hogy milyen engedélyek kellenek hozzá, vagy kihez is fordulhatnék - megpróbálja összefoglalni tört magyarságával, de nem biztos, hogy minden szava jól érthető.- Ezekben tudna segíteni? - átnyújtja a paksamétát is, hátha az segít a férfinek is abban, hogy miről is van szó pontosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885911#post885911][b]Szikszai Attila - 2025.01.23. 12:58[/b][/url]

Az ő olvasatában nem történt semmi kellemetlenség, ezért csak a fejét rázza. A Hivatalt mindezidáig barátságos környezetnek ismerte meg, nagyon ritka, hogy valamiféle incidens üsse fel a fejét a folyosókon. A recepciós hölgy kollégák például kifejezetten híresek arról, hogy rendkívül segítőkészek. Sőt, nyilvánvalóan nem támogatná a jelenlegi polgármester munkáját, ha nem lenne elégedett a csapattal, aminek ő is fontos részévé vált, részben a karrierútjának köszönhetően.
Az érkező hölgy röviden ismerteti látogatásának okát. Attila szeme felcsillan, mert ezek szerint új lakóhoz van szerencséje, akiknek mindig örül a város, ráadásul ez egy különleges ügynek tűnik.
- Máris megnézem - fogadja el az irathalmot, ha már felé nyújtják, és amennyire a pillanat lehetővé teszi, átnyálazza az oldalak címét, hogy nagyjából lássa, milyen dokumentumokról van szó. A tulajdoni lapon és a hagyatéki végzésen szereplő címről tudja is, hogy hol található ez a szőlő, az előzményekről pedig derengeni kezd valami a fejében. - Folytassuk inkább az irodámban, erre tessék - int, hogy kövesse őt az emeleti helyiségbe, ami a közügyekért felelős tanácstagnak van fenntartva. - Kávét, teát esetleg hozhatok? - ajánlja fel, mielőtt helyet foglalna az egyik bőrfotelben, természetesen csak azután, hogy vendégét is hellyel kínálta vele szemben. Nem az asztalánál akar ülni, mert a közvetlenség híve ilyenkor.
- A birtok a Mátrai borvidék része. Szeretnénk, ha minél nagyobb részben megmaradna a szőlőművelés és a gazdálkodás a területen. Milyen jellegű és mekkora átalakításra gondolt? - érdeklődik kedélyesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885957#post885957][b]Rátonyi Jázmin - 2025.01.24. 20:44[/b][/url]

Úgy tűnt, hogy a férfi jelenlétében a másik két fél is megnyugodott, mintha még a portás is elgondolkodott volna, Jázmin csupán egy pillanatra vette szemügyre a pocakos férfi pillantását a másik férfire, egyelőre nem tudta, hogy ki lehet ez a kedves fickó, de valószínűleg komolyabb beosztásban lehet. - Elvileg minden benne van - szól közbe, ahogy ő is nézi a fellapozott papírokat. Fejével bólint is, majd követi felfelé a férfit, eközben már süllyeszti is zsebébe a fülhallgatókat, ezekre most úgy sem lesz szüksége. Belépve az irodába egy kicsit körbe is néz, otthonosnak találja a berendezést, a bőrfotelon hamar meg is akad a pillantása. - Milyen szép, épp ilyenünk van odahaza - simít végig a fotel felületén és még egy mosolyt is elereszt. Most eszmél csak rá, hogy még be sem mutatkozott, mit is gondolhat róla. -  Szamár vagyok, el is feledkeztem, kérem bocsásson meg. Rátonyi Jázmin vagyok - ejti ki szavait némi akcentussal, ahogy kezet ráz a férfivel, szokásához híven nem szorító, de kellően határozott fogást tanúsít. A felkínált helyre pedig nem mond nemet, kényelembe is helyezi magát és érdeklődve hallgatja a házigazdát, aki hallhatóan nagyon is képben van ezekkel az ügyekkel. - Valóban? Látja, ezt sem tudtam - most inkább kínosan mosolyodik el, ennyire nem készült fel, pedig alaposabban is utána nézhetett volna annak, hogy mit is örökölt. - És ez akkor mivel jár? Nekem kellene művelnem a szőlőt? - voltak egyébként ilyen tervei, de hobbi szinten gondolt bele, azzal nem számolt, hogy ez a terület ebben a városban ilyen nagy jelentőséggel bír.- Egyelőre annyit tudok mondani, hogy a birtokon lévő házat szeretném egy kicsit átalakítani, hogy lakhatóbb legyen és otthonosabb. Szeretnék mellé egy nyári konyhát, egy kicsit megtoldani a falakat, jó lenne egy kis pagoda az udvarra és még szeretnék egy olyan helyiséget, ahol szerszámokat és egyéb dolgokat lehet tárolni, a mostani ugyanis rossz helyen van és nem tetszik - elég hosszasan osztja meg a gondolatait, de egyelőre ezek csupán a fejében léteznek, még szakembert sem kért fel a feladatra. - Erre akkor engedélyt kell kérnem? - egyik lábát keresztbe veti a combján és picit előre hajol, érdeklődve figyel, mert minden fontos információt meg szeretne tudni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885965#post885965][b]Szikszai Attila - 2025.01.24. 22:58[/b][/url]

Meglepődik a megállapításon, ugyanis amennyire ő tudja, ezek a bútorok egyedi megrendelés alapján készültek annak idején a Hivatal számára, bár Attila érkezett később ide dolgozni, akkor már ez az ülőgarnitúra réges-régen itt volt, talán az előző, vagy az azelőtti ciklus örökségei.
- Akkor minden bizonnyal jó az ízlésük - mosolyog a megjegyzésre, ám abban igaza van az érkezőnek, hogy a bemutatkozásról a nagy sietségben sajnos megfeledkeztek. Attilát túlságosan megzavarta a portai jelenet, másrészt ő sem a régi, kezd néha szétszórttá válni ebben. Az ügyintézésre koncentrál, hogy mielőbb segíthessen, és nem ismerkedni szándékozott. Emiatt aztán baljával magához szorítja a paksamétát, jobbjával pedig kezet ráz Jázminnal. - Szikszai Attila, örvendek. A legjobb emberrel futott össze, én felelek a közügyekért a városi tanácsban - árulja el, hogy miért is vette szárnyai alá az ügyet. A birtok átalakítása ugyanis településkép-védelmi szempontból aggályos lehet, és ha a védett természet is sérül, vagy rendkívüli gazdálkodást kívánnak folytatni, az könnyen hatással lehet az itt élőkre, joguk van némi beleszóláshoz a régieknek. A szabályok sajnos ilyenek, de Attila a mindenkinek kedvező megoldás megtalálására törekszik.
Helyet foglalva ismerteti is azokat a pontokat, amiken áll vagy bukik a szőlő jövője. Láthatóan meglepi vele Jázmint, amit szintén furcsáll.
- Azt hittem, erről a hagyatéki eljárás során tájékoztatták - elvégre nem szerencsés úgy elfogadni az örökséget, hogy közben az ember nincs tisztában az esetleges kötelezettségekkel. Ha nem szóltak neki, az nagy hiba, hiszen át is verhették volna valamivel. - Utána fogunk nézni pontosan, de az biztos, hogy a beépíthetősége korlátozottabb, mint a város lakóterületén belüli ingatlanokénak. Első hallásra egyébként nem tűnik nagy átalakításnak, főleg, ha a mágiát is segítségül hívjuk. Azt ajánlom első körben, hogy kérjen ajánlatot egy kivitelezőtől, és a terveket benyújtva kérjen engedélyt a Hivataltól. A szőlőt pedig igen, művelni szükséges, amihez felvehet alkalmazottakat, vagy akár manókat is - ismerteti a lépéseket. - Honnan érkezett egyébként? - érdeklődik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885975#post885975][b]Rátonyi Jázmin - 2025.01.25. 00:55[/b][/url]

- A szüleimnek - mosolyog a férfire, bár nem kétség, hogy Jázminnak is jó az ízlése, de azt a bőrfotelt éppenséggel nem ő választotta. - Micsoda szerencse, akkor azt hiszem, a legjobbkor sikerült összefutnunk - ennek nagyon örül, mert lehet, hogy ha Attila nem lép oda hozzájuk, akkor még most is az épületben bolyongana és keresné az illetékest. - Közügyek? - ugyan egész jól beszéli a nyelvet, kell néhány másodperc, hogy ez a szó is helyére kerüljön elméje lexikonjában, ahogy azt is megérti, hogy itt sokkal komolyabb dologról lehet szó, mint ahogyan azt elsőre gondolta. Úgy bizony, nem csak, hogy új információ tárul elé, de kiderül, hogy nem is tájékoztatták őt minden fontos tudnivalóról. - Nem, sajnos erről semmit sem mondtak, csak magamtól éreztem úgy, hogy ennek utána kellene néznem, mert halovány emlékeim voltak még az egyetemről, hogy ilyen esetben kellene valamilyen papírt intézni - úgy bizony, még annak idején egy fél éven át jogi tárgya is volt, igaz csak minimális tananyagot kellett elsajátítaniuk. - Ez nem jó hír, úgy értem, hogy nem volt megfelelő a tájékoztatás - sóhajt egyet, aggasztja a gondolat, hogy vajon mi felett siklott még el, és miféle hátulütői lehetnek annak, ha arra a birtokra szeretne költözni. Figyelmesen hallgatja a férfi magyarázatát és tanácsait, bólogat is közben és némi döbbenet is kiütközik rajta.
- Hűha. Ebbe bele sem gondoltam, ez nem kis összeg lesz - látszik rajta, hogy ez a hír váratlanul érte, mert ahhoz, hogy fizetni tudjon alkalmazottakat, tőkére is lenne szüksége. Van neki szép kis összeg félrerakva, szerencsére ezt Oliver nem tudta elszedni tőle, de azért abban nem biztos, hogy hosszútávon ez elegendő is lenne egy ilyen nagy kaliberű mutatványhoz. - Mindenesetre köszönöm, hogy erre felhívta a figyelmemet, így át kell gondolnom néhány lépést, mi az, amin spórolni tudok. Lehet, hogy a pagodát akkor későbbi projektnek hagynám meg, először legyen lakható az épület, és a szőlő az, amire nagyobb energiát kell fordítanom - látszik, hogy gondolkodik, össze is fűzi a kezeit, mintha imádkozna, miközben ajkával rátámaszkodik. - Mit gondol, vannak itt olyan vállalkozók, akik esetleg társulnának? - kíváncsi, hogy Attila hogyan vélekedik erről, mindig is meghallgatta mások véleményét, abból úgyis csak építkezni lehet. - Montréal, Kanada. Kicsit szeles, kicsit esős, de szeretem - osztja meg a férfivel és amint megérkezik a tea, bele is kortyol a bögrébe. - Járt már ott? - kérdez vissza, hátha nagy utazóval van dolga.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=885999#post885999][b]Szikszai Attila - 2025.01.25. 17:19[/b][/url]

Egyetértően bólint Jázmin kijelentésére. Tényleg sorsszerűnek tűnik, hogy pont a megfelelő személybe botlik bele a segítségkérő ügyfél a recepción, holott máskor lehet, hogy sorszámhúzás, hosszasabb várakozás várt volna rá előtte, és csak egy olyan ügyintézővel tudott volna beszélni, akinek kevesebb rálátása van ezekre az ügyekre. Attila viszont a Tanács tagja, testközelből tapasztalja az ügyintézések gyakorlatát, a várható kilátásokat a tapasztalatait figyelembe véve, ezért igyekszik hiteles információt nyújtani az érdeklődőnek. Természetesen ő sem tudja garantálni, hogy valami fixen így lesz, amíg nem látja a pontos dokumentációkat. Másrészt, mivel építkezésről lenne szó, és ő nem műszaki beállítottságú ember, ezért egy hozzáértőbb szemre is szükség lenne, mielőtt áldását adnák a projektre.
- Elég rejtélyes megnevezés, mi? - neveti el magát. Ezt már többször megkapta, hogy gyakorlatilag bármire rá lehet húzni egy idő után, hogy az közügy, ha a várost kellően befolyásolja. Egy kicsit tényleg mindenesnek érzi magát, gyakran kell együtt dolgoznia a szociális ügyekért vagy az idegenforgalomért felelős tanácstag-társakkal is, mert valahol ezek az ügyek is közügyeknek számítanak. - Jobb később, mint soha. Jól tette, hogy eljött, még mielőtt bármi konkrét tervvel állt volna elő. Ezt olvassa el jól, hogy képben legyen a szabályokkal - a fiókjához sétál, és elővesz onnét egy példányt a helyi építési szabályzatból. A titkárnőjén keresztül mindig gondoskodik arról, hogy legyen több naprakész, kiadható anyaga az ügyfeleknek, bár fejből ő sem ismeri a tartalmukat kívülről.
- Sajnálom. Azért remélem, hogy nem hagy fel az álmaival - sóhajt ő is együttérzően. - A tervek és az eljárásdíjak még mindig nem kerülnek annyiba, mint a kivitelezés. A gazdálkodást pedig felfoghatja úgy, mint egy befektetés. Ki tudja, lehet, hogy a vendéglátóhelyek jövőbeli borbeszállítója előtt állok? - próbál mosolyogva rávilágítani arra, hogy ha nem egyedül gazdálkodik, a manók munkabére többszörösen megtérül, ha sikerül jó üzletet kötnie. - Illetve igényelhet támogatást és kedvezményes, akár kamatmentes hitelt a várostól, ha bemutatja a gazdálkodási tervet, de nem szeretnék a pénzügyekért felelős kollégám nevében ígérgetni - villantja meg a lehetőséget, hogy sok módja van a gazdálkodásnak. Attila természetesen segít, mert kellenek a befektetők a városnak, akik után az adóbevételek a város minden polgárát - magát is beleértve természetesen - gazdagítják, és jó pontot szerez a polgármesternél. Éljen a kapitalizmus.
- Igen, ez mind jól hangzik. Megvan az esélye, hogy vannak, de nem nyilatkozhatok mások nevében - kezeli diplomatikusan a kérdést. - Oh, Kanada. Szép ország. Jártam, igen, bár az USA-ban sokkal többet. Hát, ez nem annyira esős vidék, de szintén nagyon szép településre érkezett. Remélem, hogy sikerül beilleszkednie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=886088#post886088][b]Rátonyi Jázmin - 2025.01.26. 22:02[/b][/url]

- Nagyon titokzatos - nevet együtt a férfivel és ha nem lenne túl indiszkrét, lehet, hogy bele is kérdezne abba, hogy ez most mit is foglal magába. - Ezt megjegyzem, ha közügy, Önhöz jövök - mosolyodik el, azután vázolja ötleteit, elég sok mindenről sikerül beszélniük és meg is hallgatja a férfi véleményét és tanácsait. - Valóban, ezzel most még pénzt is spórolok - eszmél rá, mi lett volna, ha először építészt fizet, és kiderül utána, hogy a tervei közül sok mindent nem is lehetne megvalósítani. Szidhatná magát, ezért most örül annak, hogy úgy döntött, meglátogatja a hivatalt. Az meg már tényleg csak a szerencsén múlt, hogy éppen a hozzáértő emberrel sodorta össze az élet. Teájából közben kortyol, már kellően kihűlt ahhoz, hogy fogyasztható legyen és érdeklődve figyeli a fiókjában kutakodó Attilát. - Köszönöm, átolvasom mindenképp - megköszöni a kapott anyagot és becsúsztatja a mappájába. Odahaza majd átolvassa, most nem akar belemerülni a részletekbe, a férfinek úgyis biztos, hogy van jobb dolga is. - Nem szeretnék - mosolyog, nem az a feladó típus, csak egy kicsit másra számított. Attila azonban igazán kedves és ezt nem hagyja figyelmen kívül Jázmin sem.
- Borbeszállító, ez egész jól hangzik, tetszik az ötlet! - lelkes mosolyra csúszik szája széle és úgy érzi, mintha a hivatalnok szavai megindították volna szunnyadó elméjét. Eddig fel sem merült benne a borászat gondolata, most viszont csak úgy cikáznak fejében az ötletek. - Remélem úgy is igényelhetek támogatást, hogy külföldi állampolgár vagyok, de ennek majd utána nézek, már így is rengeteget segített Attila és igazán hálás vagyok - tényleg boldog, végre már tudja, milyen lépéseket kell megtennie ahhoz, hogy elindítsa az új életét. Ez már haladás, ezt a napot ki is pipálhatja. - Majd megoldom valahogy - azon végül is, ráér gondolkodni, hogyan oldja meg a földművelést, egyelőre legyen meg a ház, hogy be tudjon költözni. Váltanak még pár szót, érdeklődve csillan a tekintete, ahogy szóba jön Amerika, szívesen beszélgetne is még, de eszébe jut, hogy időpontja van a Minisztériumba és oda kellene érnie még a zárás előtt.
- Én is remélem, szép a város, eddig tetszik - mosolyodik el, az üres csészéjét visszahelyezi az asztalra és felkel, kicsit megigazítja a szoknyáját. - Attila, köszönöm a sok-sok segítséget! Ha meg lesz minden papír, jövök, köszönöm még egyszer - nyújtja a kezét még egy kézfogásra, majd megköszöni a teát és összefogva maga előtt a dossziéját, távozik arra, amerről jött, pozitív élményekkel gazdagabban. Amennyire rosszul indult, olyan jól végződött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889731#post889731][b]Zádori Blanka - 2025.07.06. 12:10[/b][/url]

Harminchat nappal a bizonyos ígért dátum előtt el kellene kezdeni a papírmunkát intézni. Nem tudom, hogy miért húztam eddig, hogy miben reménykedtem, hogy mit hittem, mi lesz. Ez nem egy tündérmese, sosem volt, ez lassan tíz éve a fájdalmas valóság. Tizenkilenc napig szenvedtem attól, hogy nekiálljak, de most már ennek vége. El kell indulnom a megvalósítás útján. Tudom, hogy Bence nem boldog attól, hogy elköltözünk, de ennek így kell lennie, mert nem akarok több fájdalmat okozni és mert jelen pillanatban azt érzem, hogy nem is bírok többet elviselni. Tizennyolc napja nem láttam Gellértet, ami akár arra is utalhatna, hogy képesek vagyunk úgy élni egy városban, hogy sosem találkozunk, de tudom, hogy abban a pillanatban, amikor megnyugszom, történik valami, és összesodor minket az élet. Nem lehet ezt így csinálni.
Mégis, ahogy ott ülök, ölemben a kitöltendő papírokkal, csak azt érzem, hogy remeg a kezem és nem tudok elkezdeni írni. Házeladási hirdetés. Kiszámoltam, hogy mennyit kérhetek érte, nem sokat, de annyit igen, amennyi még a törlesztésből visszavan. Azt visszaadom Williamnek, és ha szerencsém van, marad annyi, amiből az első két hónapot kihúzzuk. A muglik között csak ápolónő leszek újra, a gyógyítóit nem tudom majd befejezni. A fizetésem kevesebb lesz, de, ahogy eddig is, kiszámoltam mindent. És megígértem Bencének, hogy ha nem működik a dolog, visszajöhet ide, kollégiumba, csak először próbálja ki a másik világot. És innentől már csak az kell, hogy vegyenek fel valahova dolgozni. Kevésnek tűnik a tapasztalatom odaát, emellett ott van az egyedülálló anyaság kérdése is. Az egész rosszul jön ki.
~ Szedd össze magad! ~ szidom le magam fejben és egy nagy sóhajtással együtt végre nekiállok kitölteni az első oldalt. Azt reméltem, hogy ma kevesen lesznek itt, erre egész teltház, lassú haladással, én meg kényelmetlenül takargatom, hogy milyen papírok vannak nálam. Jó kis nap lesz ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889732#post889732][b]Petheő Julianna - 2025.07.06. 12:38[/b][/url]

Blanka
ügyintézés, július 11. péntek | a mai hangulatom ruhába bújtatva

Az igazat megvallva… nem is tudom, pontosan hányadik utam ez ma a hivatalba. Lehet, hogy már háromszor elindultam reggel, csak mindig otthon felejtettem valamit. Először a lakcímkártyám, aztán a személyimet, végül meg a kedvenc tollam – tudom, tudom, hivatalba akár bármilyen toll is jó, de valahogy a halványlila nyuszis mindig olyan bátran kunkorítja az „ő” betűimet. Aztán meg ki tudja, talán a hivatalnok néni is mosolyog tőle egyet. Kell ma egy mosoly. És most végre itt vagyok. Itt vagyok! Egyedül, felnőtten, hivatalosan. Egy darabig próbálok komolynak tűnni – tudod, úgy felnőttesen komolynak –, de már a bejáratnál kibicsaklik az egyik cipőm sarka, úgyhogy kissé billegve érkezem meg a váróba. Csoda, hogy nem szórtam szét közben a mappámat, a papírokat meg a sárga szalaggal átkötött kis tasakot, amiben a tanári diplomám van. Az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy hátha kérik. Vagy ha nem is kérik, hát jól mutat. A sorszámom: 34. Kicsit izgatottan szorongatom, mintha maga a jövőm lenne rányomtatva. Petheő Julianna – 34. sorszám, életkezdés Bagolyfalván. Leülök egy nyikorgós székre, és magam elé teszem a mappát. Aztán elfordítom. Aztán mégis vissza. Aztán egy pillanatra felállok, mert úgy érzem, talán jobb lenne inkább az ablakhoz közelebb ülni. De nem ülök át. Csak majdnem. Inkább csak toporgok kicsit. Mert ilyen vagyok én. Julcsi. Két lábon járó döntésképtelenség, akinek mindig van egy ceruza a hajába tűzve, és aki képes zoknit cserélni indulás előtt csak azért, mert az egyik mintája nem volt „elég vidám”. Aztán… valami megváltozik a levegőben. Mintha egy régi illat suhan át a termen, vagy valami olyan szín villanna fel a szemem sarkában, amit már nem is hittem, hogy valaha újra látok. A szívem egy pillanatra megáll, majd túl nagyot dobban. A tekintetem odakap… és akkor meglátom Zádori Blankát. Az egykori legjobb barátnőm. A nevetések, hajnalok, naplók és tiltott éjszakai kószálások társa. A lány, aki úgy tűnt el az életemből, mint mikor az ember elalszik egy jó könyv utolsó fejezete előtt. Ott ül. Egyedül. Egyszerűen. Mégis úgy, mintha az idő megtorpant volna körülötte. A haja most is vörös, talán kicsit sötétebb árnyalatban, mint emlékeztem, de a tarkójánál ugyanúgy göndörödik be az a makacs tincs. A válla ismerős, a mozdulatai is. És a csendje… A csendje is ugyanolyan, mint amit maga után hagyott. Egy pillanatig csak nézem. Túl sok minden fér bele ebbe a nézésbe. Évek. Kimondatlan kérdések. Fájó hiány. Gyerekes harag. És valami, ami még mindig nem múlt el. Aztán elindulok. A cipőm még mindig kicsit billeg, de most nem érdekel. A tenyerem izzad, a hangom halk, mégis… valahogy egészen biztos. – Blanka…? – kérdezem, alig hallhatóan, mégis úgy, mintha egy kulcsot csörgetnék egy réges-régi ajtó előtt. Ez aztán a váratlan meglepetés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889733#post889733][b]Zádori Blanka - 2025.07.06. 12:55[/b][/url]

Magamon érzek egy tekintetet. Felpillantok, de csak annyira, hogy megállapítsam, nem Gellért az. Ha ő lenne, valószínűleg elfutnék, mint a probléma rendezése. De nem, újabb nap, amiben nem látjuk egymást. Mondom ezt délelőtt. De aki itt akart lenni, az már itt van, innen meg úgyis kerülőúton megyek haza a csodásan rikító sárga biciklimmel. Nem látok magas és széles egyedet, ezért visszafordulok a papírok felé, és folytatom a kitöltésüket. Csak elkezdeni volt nehéz. Végül mégsem annyit írok rá, mint terveztem eladási árnak, hanem száz galleonnal többet. Mert nekem pont annyi kellene, amit kitaláltam, de kell egy alkurész és ha nem kel el a ház, akkor kell, amiből csökkenteni lehet az árat. Csak vegye meg valaki. A gondolatra az alsó ajkamba harapok, elbizonytalanodok, de mielőtt folytathatnám, megszólítanak. Egy hang a múltból. Felpillantva rá pedig egy arc, ami szépen nőtt fel. Igéző szemek, kellemes alak, bájos és felejthetetlen.
- Julcsi? - a kérdés a hangomban indokolatlan, mert tudom, hogy ő az, hiszen ezeket a szemeket nem lehet elfelejteni, azt sem, ahogy lesütve fordultak el, amikor kértem, hogy hallgasson meg. Ha ő mellettem van, talán a döntések, amiket végül meghoztam, nem azok a döntések lettek volna, és talán most nem itt tartnék, talán egyáltalán nem ezt az utat jártam volna be. De minden okkal történik, így ez is azzal történt. - Letelepedsz? - bökök a sorszám irányába a tollammal, ami a harmincnégyes. Én a harminchármas vagyok, megmosolyogtató pillanat. - Úgy tűnik, váltjuk egymást. Legalább a felnőtt lakosság száma nem változik. - mosolyodom el. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, de érzem, ahogy a jobb lábam mozdul, úgy, hogy elfedje a bal bokámat, mintha el akarnám rejteni a bizonyítékát annak, hogy nem vagyok egyedül. Julcsi tud Gellértről és annak ellenére, hogy mennyire gyermeki tud lenni, tudom, hogy össze fogja rakni a dolgokat és nem szeretném, hogy rajta menjen el a dolog. De ha már idelépett, gondolom illő várakozás közben beszélgetni. A mellettem lévő helyre mutatok, majd lendületesen alá is írom a papírhalom végét. - Merre jártál és hogyhogy visszatértél? Mesélj! - igen, kérlek, inkább te mesélj, mint, hogy nekem kelljen féligazságokat megosztani veled.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889734#post889734][b]Petheő Julianna - 2025.07.06. 13:38[/b][/url]

Blanka
ügyintézés, július 11. péntek | a mai hangulatom ruhába bújtatva

– Személyesen – felelem, halkan, de mégis olyan biztosan, mintha egy láthatatlan fonalat csomóznék össze újra kettőnk között. A szó kiszökik a számon, és ahogy kimondom, érzem, hogy valami régóta bent tartott levegő kiszabadul a mellkasomból. Mintha megengedhetném magamnak, hogy ott legyek. Igazán. Nem csak a lábammal, a papírjaimmal, a hivatalos szándékaimmal – hanem egészen. A jelenemmel. A múlttal, amit ő jelent. A mosoly, ami közben kiül az arcomra, nem erőltetett. Nem is tökéletes. Talán még kicsit féloldalas is, mintha a szívem csak a felét merné odaadni. De ott van. A szemem alatt kicsi ráncokat rajzol, a számszélemnél pedig az ismerős, gyermekin dacos kis gödröt formázza, amit mindig is kiolvastak belőlem: „nem haragszom, de azért mégis.” Egy pillanatra mindent elfelejtek. A sorszámot a kezemben, a félbehagyott ügyintézést, a mappámat az ölemben. Még a fehérszín blúzom is, ami reggel olyan határozottan tűnt jó választásnak, most csak egy szín lett a sok közül. Mert itt ül ő. És én megint ott vagyok, ahol valaha annyira otthon voltam – mellette. – Aha – bólintok, kicsit talán túl gyorsan, de hát… hát nem pont ezért vagyok én Julcsi? Mindig egy kicsit túl lelkesen, egy kicsit túl sok érzelemmel, egy kicsit előbb dobbanó szívvel. – Mármint… nem úgy letelepedem, hogy hintaszék meg unokák, meg meggylekvár főzés, de… érted. Most nem csak átsuhanok itt, hanem… maradok – A hajam előre billen a válaszra, ahogy reflexből hajolok kissé előre, mintha ezzel is közelebb akarnék húzódni ahhoz az időhöz, amikor még minden kérdésre volt válaszunk. Most is csak azt szeretném, ha egy kicsit hosszabb ideig maradna. Ha nem lenne az egész újra elmenős. De még nem tudom, mit jelent a jelenléte. Még nem értem, mi ez az egész. A szeme sarka mögött ott ül a távolság. A sorszámára pillantok, és egy leheletnyi, értetlen nevetés kiszalad a torkomból. – Váltjuk egymást? – kérdezem, játékosan, de belül máris elharapom. Mi van, ha tényleg erről van szó? Ha most is csak épp ideért, és már indul is tovább? De a gondolataimat azonban elsöpri a szavak áradata, mert amint megszólalok, már nem tudom megállítani magam. Olyan vagyok, mint a kisgyerek, aki túl sokáig hallgatott, és most minden gondolat kiszalad belőle egyszerre. – A Beauxbatonsban töltöttem a gyakorlatot… Képzeld!! Hát az valami csoda… – Ahogy mesélek, a hangom felderül. A testem is követi – apró mozdulatokkal kísérem a mondataimat, a kezeim egy-egy részletnél szinte rajzolnak a levegőbe. A vállam meg-megugrik, ha valami különösen mókás jut eszembe, a térdem alatt pedig szinte dobog a lábam, mert az emlékek beindítják az egész testem. Szóval, inkább ledobom magam a felajánlott helyre. – Volt ott egy kislány, aki minden reggel megszámolta, hány gomb van a blúzomon. Tiszta komolyan! Azt hitte, elhagytam egyet, mikor egy reggelen másik blúzt vettem fel… Egyszerűen sírt! Egy gomb miatt! És én… hát mit csináljak ilyenkor? Varázsoltam neki egy egy ugráló gombot, hogyha nem volt rajtam elég, akkor rám akaszthatta – Nevetek, egészen halkan, mégis szívből. A szemem csillog, a szívem is. – Egy másik kisfiú minden héten lerajzolt engem. Unikornisnak! Csak… fura konttyal, három ceruzával a fejembe szúrva. Tökéletes portré! – teszem hozzá lelkesen, és ha Blanka most nem mosolyodik el, akkor biztosan csak direkt ellenáll. Aztán… megállok. A szavak, mint a kiszabadult szappanbuborékok, lassan elhalnak körülöttem. Már csak néhány csillog az emlékezetem levegőjében. Lassan visszaereszkedem a székre. A hátam egy kicsit megfeszül, a kezem visszacsúszik a mappámra, és hüvelykujjammal végigsimítok az élén. Mintha az ujjbegyemmel kitapinthatnám, hogyan kellene ezt az egészet kezelni. A szám szélén ott van a mosoly. Már nem olyan fényes. Kicsit sápadtabb. De tartom magam. Még akkor is, amikor a legszívesebben megkérdezném: „Miért nem írtál?”, „Miért mentél el?” De nem teszem. Mert nem lehet. Mert most előbb hallgatni kell. Mert most előbb ő jön. Én meg várok. Csak nézem. És várok, hátha ő is akar majd maradni egy kicsit. – A frhansziám pedig tökéletesre csiszolódott – teszem hozzá eltúlozva a francia akcentust.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889735#post889735][b]Zádori Blanka - 2025.07.06. 14:00[/b][/url]

- Pedig határozottan lekvárfőző típusnak gondolnálak. - emlékeztet is kicsit arra a lányra, aki Olíviával bérli közösen a standot a piacon. A lekváros-szörpös lányra. Nagyon finom termékei vannak és néha nagyon sok pénzt hagyok nála. Eszembe vésem, hogy mielőtt teljesen összecsomagolok, nézzem meg, hogy van-e elég lekvárunk tőle, mert Bence másikat nem hajlandó megenni.
- Költözés előtt vagyok. - kocogtatom meg az ölemben tartott papírokat a tollammal. Ha Bogolyfalván venni vagy eladni akar valaki egy ingatlant, talán ez a legegyszerűbb módja. Itt megjelenik, aztán pár papír kitöltése és el is indul a folyamat. Ahogy Julcsinál is a mesélés, és én egy pillanat alatt szakadok ki a jelenből, hogy egy másik világba üljek bele. Elképzeljem a kislányt, aki a gombok miatt sír, majd boldogan helyezi fel a hiányzót, a rajzokat, ahol unikornissá válik Julcsi. Tényleg az. Egy vidám, szivárványfelhős példány, akit nem lehet utálni. Akkor haragudtam rá, amiért elfordult tőlem, de sosem utáltam, mindig szeretettel gondoltam rá, mindig éreztem a hiányát, és most, amikor itt ül és mesél, a szívem szakad meg, amiért el kell hagynom, holott abban sem vagyok biztos, hogy ő egyetlen találkozáson kívül kívánna-e az élete részeseként tudni. A kérdés csak az, hogy ha kívánna, mi legyen Bencével, elmondjam-e neki vagy sem. A bokám viszket a titoktól, a cipőm orrával vakarom meg, hogy kicsit enyhüljön. A mosolyom megingathatatlan, ahogy nézem és hallgatom őt. Olyan boldog és teljes, amilyen én is szívesen lennék, de ahhoz tudnom kellett volna, hogy hol vannak a határok, én azonban sosem voltam jó ebben. Most sem vagyok.
- Szóval akkor tanárnéni lettél. Az előkészítő vagy a tanoda? - jelleme az előbbihez illik, amit még inkább aggaszt, hiszen a fiam az én vezetéknevemen van nyilvántartva. Ha már ebben a tanévben elkezd ott tanítani, ebben a pár napban még rá is jöhet, hogy mi a helyzet. Titkok vagy igazságok? Mi lenne a jobb? - És egyedül költöztél vagy párral, családdal, gyerekkel? - számos opció van. Behívják a huszonnyolcast, én pedig tovább beszéltetem őt, úgy, hogy lehetőleg ne nagyon kerüljek én szóba, mert nem tudom, hogy mit mondjak el és mit sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889887#post889887][b]Petheő Julianna - 2025.07.14. 12:09[/b][/url]

– Szóval… – kezdem, és a hangom eleinte olyan halk, mintha csak próbálgatnám, elbírja-e ez a levegő most a szavaimat. – Az előkészítőben tanítok. Hivatalosan is – húzom ki magam büszkén. – Tanár néni lettem – Elmosolyodom, de nem azzal a harsány nevetéssel. Ez most egy kicsit halkabb, puhább mosoly. Mint a gesztenyeszín sál, amit anyu kötött régen, és amit mindig a számhoz húztam, ha valami fájt. – Tudod… azokkal a gyerekekkel vagyok igazán önmagam, akik még képesek elhinni, hogy minden napban van egy csipet varázslat. Aki a tízórais dobozába pillangót rajzol, mert azt hiszi, attól édesebb lesz a szendvics. Hát… nekik való vagyok – Az ujjam végigsimít a térdemen pihenő mappán, a körmöm alig hallhatóan kaparja meg a kartont. Úgy kapaszkodom ebbe a pillanatba, mint valami mentőövbe – mert nem akarok még elengedni. Még nem. – Gondoltam arra is, hogy iskola után, vagy a nyári szünetekben vállalnék egy-két kisgyereket… tudod, amolyan napközis módon. Akiknek nem jut mindig valaki, aki hazavárja őket. Én meg… én mindig szerettem hazavárni embereket – teszem hozzá szinte suttogva, a végén elharapva a mondatot, mintha rájönnék, ez talán túl sok volt. Alapból nagyon sokat beszélek, de amikor zavarban vagyok, akkor ez is meghatványozódik.  A tekintetem lesiklik a padlóra, aztán vissza Blankára. Megint megszépült. Nemcsak kívül. Belül is más. Komolyabb lett. Vagy csak fáradtabb? Nehezebb lett a csendje. Régen… másfajta hallgatások voltak köztünk. – Most a panzióban lakok – folytatom hadarva, hogy megtartsam a beszéd fonalát, ha már ő nem akarja. – A pub felett, tudod – Megemelem a szemöldököm, mintha viccelnék, de nem nevetek. – Nincs még saját házam. Megmondom őszintén… nem is igazán tudnám most megengedni magamnak. Hátizsákkal jöttem, szándékkal, meg egy adag optimizmussal.
A vállam megemelkedik, ahogy megvonom, majd visszaereszkedik. Fáradt mozdulat. Olyan, ami mögött sok éjszaka van. És még több el nem küldött levél.
– Egyedül. Nincsen senkim – mondom ki végül, és egy pillanatra ott marad a levegőben ez a mondat. Meglep, milyen nehéz. Mintha kimondva újra át kellene élnem. – Persze, a nagy család az mindig ott zümmög valahol a világ másik végén… de hát tudod. Soma most végez, Tilda meg már a Bagolykőbe készülne. Csak… hát, előkészítőre sincs pénzünk. Majd valahogy megoldjuk – És akkor elhallgatok. Úgy, ahogy csak azok tudnak, akik nem akarnak hibázni. A szemem a mappára csúszik, aztán újra felnézek rá. Valami mégis kikívánkozik. Mert a tekintete… nem csak csendes, hanem olyan, mint egy zárt ablak mögött felejtett fény. – Te… költözöl? – kérdezem óvatosan, óvatosabban, mint bármilyen másik mondatot az utóbbi években. A hangom kicsit elvékonyodik, ahogy kiejtem. – Úgy értem… hova? – Nem támadás. Nem vád. Csak egy eltévedt kérdés, ami még nem tudja, van-e helye. – És… amúgy… mi újság? – fűzöm hozzá végül, halkabban, mint eddig. Mert tudom, hogy az igazi válasz nem biztos, hogy megszületik. De azt is tudom, hogy szeretném, ha mégis. Úgy érzem, mintha tojáshéjakon lépkednék…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889889#post889889][b]Zádori Blanka - 2025.07.14. 12:39[/b][/url]

Jó hallgatni őt. Az extra adag optimizumást, azt, hogy elhiszi, hogy a világ szép hely. Talán az is, egyszer régen én is azt hittem, hogy a világ csodás, tele lehetőségekkel és opciókkal. Aztán pofon vágott a csúf igazság, az, hogy mennyire egyedül tudsz lenni, és olyankor a szép világ sem szép már. Majd jön valaki, egy új élet, aki miatt el kell hinned, hogy az életben vannak még színek. Hogy meg kell tanítanod őt arra, milyen gyönyörű a létezés, miközben te már nem látsz semmit sem színesen. Aztán hirtelen megint hiszel, majd csalódsz, őszintén kiadod azt ami volt, a félelmeidet, a fájdalmaidat, az egész történetet és az egyetlen ember, akitől megértést reméltél még csak nem is reagál rá. Nem érezte át a súlyát a fájdalomnak, csak elküldött, örökre. Az elmúlt hetekben elfáradtam, nem csak testileg, de lelkileg is. Ezért jó hallgatni és figyelni a lelkesedését.
- Remélem, hogy találsz másik helyet. Az a hely annyira nem biztonságos. - persze jobb, mint volt, de az olyan napsugaraknak, mint Julcsi nem szabad ilyen helyen lenniük. Nekik puha szoba kell, illatos, kellemes és boldogsággal teli, biztonságos. - Vannak az előkészítőben szociális alapon ösztöndíjas helyek. Az egyik a következő tanévtől szabad lesz, esetleg érdemes lenne beszélned az igazgatóval, hátha soron kívül megnézné Tildát, hogy megfelel-e a kritériumoknak. - Bence helye szabaddá fog válni és ha már őt ilyen lépésnek teszem ki, jó lenne, ha a helyét olyan kapná, aki nagyon megbecsülné. A többiekről, akik sorban állnak se feltételezek mást, csak közben jó lenne tudni, hogy jó helyre került az, amiért ő dolgozott eddig.
- Talán majd itt. Elég sok egyedülálló férfi van a városban. Szerintem sokak fordulnak majd utánad, hiszen gyönyörű és vidám vagy. Megszépíted a napokat. - ez nem csak udvariasság, tényleg így is gondolom. Lepillantok a mappára, és bólintok. - Muszáj. Ideköltözött valaki, aki gyűlöl annyira, hogy jobban járok, ha lelépek. - a kérdésre megvonom a vállam, mert nem igazán tudom még. - Bárhova, ahol találok munkát. Muglik közé. - egy kis kiszakadás a varázsvilágból segít, hogy ne legyen esélyes, hogy Gellért és én megint összefutunk. - Van egy fiam, Bence, kilenc éves, és ha most nem jött volna ez közbe, akkor hamarosan gyógyító lennék, de így most újratervezek éppen. Ha nem kellene másnak adnom a ház árát, felajánlanám neked, de sajnos ki kell fizetnem azt, aki anno megvette és megengedte, hogy benne éljünk. De komolyan, jobb lenne egy másik hely neked. Ahol rendezettek a körülmények, mert túl jó vagy erre a világra. - és ez aggasztó így.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889891#post889891][b]Petheő Julianna - 2025.07.14. 13:43[/b][/url]

Kékeszöld, tengerszín szemeimet csillogóan tartom Blanka sötét tekintetében. Mindig az az ember voltam, aki megnyugvást, biztonságot akar nyújtani másoknak, de annak idején, amikor Blankával elváltunk egymástól, valami eltört. Nem értettem már a vége felé, hogy mit miért csinál. Miért kér tanácsot, ha nem tudja és nem is akarja betartani. Talán csak más szemszögből akarta látni a Szépfalussy srácot, aki a lelkét is kiszívta, és ugyanez fordítva. Tudom, hogy volt benne mazochista hajlam, de nem tudtam együtt érezni. Egyszerűen nem ment. És annyira tele volt a hócipőm, amikor utoljára beszélni akart, hogy én elfordultam tőle. Akkor dühös voltam és csalódott. De azóta csak mar a lelkiismeret, még akkor is, ha jogosnak éreztem – és valahol még érzem is – az akkori reakciómat. Bájos mosoly terül szét az arcomon, amikor megjegyzi, hogy reméli, találok valami jobb helyet. Tudom, hogy nem a legbiztonságosabb, de egyébként nincsen vele problémám. Gyorsan le tudom sokkolni a goromba embereket is a mosolyommal, amit a legagresszívabb helyzetekben is megtartok. Így eddig túléltem ott. És nem is gondolnám, hogy a jövőben ez máshogy is lehetne. Vannak rosszabb napok mindenki életében, és nem tudhatom, hogy miket élt meg addig, ami miatt bizonyos módokon reagálhatnak a leghétköznapibb dolgokra. – Ez jó hír – felelem, és a mosolyom kiszélesedik. – Te mindig olyan tájékozott vagy – mondom neki dicséretként. Én nagyon sok mindent vagyok képes elfelejteni egyik pillanatról a másikra. A szétszórtságom határtalan. Aztán amikor kitérünk a férfiakra, szinte elpirulva tekintek a pult felé, ahol már látom, hogy lassan a mi számaink következnek. Halkan kuncogok egyet. Mert – őszintén – nem tudom, hogyan megfogni ezt a párkapcsolati témát. Mintha a felnőttekkel nem találnám a közös hangot, mert gyerekesnek titulálnak azonnal. Ezért is maradtam a csöppségeknél. Ami valahol eléggé szomorú.
– Kicsoda? – tágulnak ki pupilláim. – Figyu… egy ember miatt nem szabad elmenekülni. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok beszélni a dolgokat, mert… akármennyire is haragszik az ember, ha valaki fontos neki, akkor el kell temetni a régi sérelmeket – Nagyon bölcsen hangozhat ez a kislányos, vékonyka hangomon. De közben ezzel azt is szeretném mondani, hogy én nagyon örülök annak, hogy ma találkoztunk… és nem szeretném megint a menekülő Blankát látni.
Aztán egy pillanatra csak nézek rá. Nem kérdezek vissza rögtön, nem is kommentálom, csak a tekintetem változik meg. Az a mindig csillogó, kíváncsi nézés most egy kicsit eltompul. – Szóval… ezért tűntél el anno? – miközben a saját kérdésemre bólintok, mint aki most rakja helyre magában az évekkel ezelőtti hézagokat. A hangom halk, de nem vádol, inkább tele lesz együttérzéssel. – Basszuska, Blanka… nem tudtam. Merlinre! Úgy sajnálom, hogy… ezt akartad elmondani akkor?! – először csak a karjához érek finoman, majd engedve érzéseimnek odahajolok, és szorosan átölelem, ha hagyja. Az ölemből kiesik a mappa, puffan a földön, de nem érdekel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889896#post889896][b]Zádori Blanka - 2025.07.14. 15:58[/b][/url]

- Nem, csak érintett. - gyakorlatias is lettem, az utóbbi években, amióta magam oldom meg a dolgaimat, amióta tudom, hogy senki másra nem számíthatok, csak magamra. Előtte is próbáltam önálló lenni, csak aztán egy kis bukkanás is elég volt ahhoz, hogy földre kerüljek. Akkor felálltam, erősebb lettem, de most túl régóta nyomják a fejem a földhöz. Most már szédülök és nem kapok levegőt.
- Mondanám, hogy ezt mondd meg Gellértnek is, de veszett fejsze nyele. - az a dolog tényleg az. Hetek óta nem láttam, nem hallottam felőle, csak Bence említi néha, én pedig próbálok minél semlegesebb lenni. Kérni a szívem, hogy ne dobbanjon többet, jobbat, csak mert azt mondja a gyerek, hogy érintkezett a férfival, hogy a kisfiú, akit éppen megölelek az előbb még ebben a ruhában ezzel a mosollyal Gellértet ölelte búcsúzóul. Néha érzem rajta az illatát, és olyankor elmerülök a gondolatban, hogy vajon ő is érzi? Szereti érezni? Vagy ez az illat már nem hozzám tartozik számára, hanem Bencéhez? Talán a nemkeresés oka a végső megszűnés. Hivatalosan is megszűntem számára létezni. Ez pedig így a legjobb.
- Senki sem tudta, mert senki sem hallgatott meg. De ezt magamnak köszönhetem. És nem akartam eltűnni csak a szüleim nem engedtek ki, mert féltek a szégyentől, de hosszú történet és régen volt. - felelem csendesen, mert az a nagy helyzet, hogy amióta Gellért fikarcnyi együttérzés nélkül volt, sőt, valójában használt, majd választ várt, majd elküldött, nem igazán van erőm újra elmondani az egészet. Azt szerettem volna, ha ő megérti, megérti, hogy én nem tűntem el, hogy nem az én döntésem volt, hogy kerestem, de nem akartam neki fájdalmat okozni, hogy akartam őt, de lehet, hogy hibáztam. Semmire sem reagált, csak az az egy érdekelte, hogy Bence az ő fia-e. És én most úgy érzem, hogy nem. Nem azért, mert ne lenne olyan fájóan szembetűnő a hasonlóság, vagy, mert ne erre vágytam volna mindennél jobban. Egyszerűen az én gyerekemnek nincs apja. Eddig sem volt, nem is lesz. Ha elköltözünk, elül ez a nagy rajongás és majd más fogja érdekelni. Igen, tudom, hogy így próbálom  magam megvédeni attól, hogy kimondja minden percben, hogy szar anya vagyok. Hogy itt kellene őt hagynom, kollégiumban, és elmenni egyedül. De nem menne. Egyedül nem lennék képes ezt megtenni, de itt nem maradhatunk. Hagyom, hogy átöleljen, jól esik az érintése, és megmosolyogtat. Megsimítom a haját és lehunyom a szemem egy pillanatra, élvezem, hogy csak vagyunk.
- Mindig a testvéremnek tartottalak és nem haragudtam rád, amiért ez túl sok volt. - kimondják hangosan a számomat és szomorúan elengedem. - Én jövök, de ha van kedved meginni egy limonádét, akkor augusztus közepéig még itt vagyunk. Szívesen látlak nálunk. - nem tudom, hogy benne lenne-e de gyorsan lefirkantom a címet egy papírra.- Csak üzenj előtte, ha jönnél. - most talán még túl korán lenne, de idővel talán egy beszélgetésre hátha nyitott lenne. Átadom a cetlit, aztán az ajtó felé indulok, hogy leadjam a papírokat az eladáshoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=889902#post889902][b]Petheő Julianna - 2025.07.14. 19:10[/b][/url]

Ahogy kimondja azt a nevet… Gellért, önkéntelenül húzódik el a szám széle. Nem vészesen, nem feltűnően – csak annyira, mint mikor az ember nyelve önkéntelenül megérinti azt a régi sebhelyet a szájában. A fájdalom már nincs ott, de az emlék… na, az ott lüktet. Nem is tudom pontosan, mi bánt benne. Talán az, ahogy Blanka mindig is… visszament. Akkor is, amikor nem kellett volna. Akkor is, amikor én már nem bírtam nézni, hogyan fogy el mellőle darabonként. Tíz év, és most hallgatom, hogy a történet újra indul. Vagy csak nem tudott soha véget érni. De nem szólok. Nem róla van most szó. Nem az én sérelmem. Csak bent, mélyen, valahol a bordáim alatt, egy apró kis bosszúság odakap, és emlékeztet: vannak emberek, akik csak rombolni tudnak. És néha azok is hozzátartoznak az életünkhöz, akik nem érdemlik meg. Aztán elmondja… a szüleit. A fogva tartottságot. A némaságot. Az eltűnést, amit nem ő akart, mégis ő viselt el. És ott robban ki belőlem a harag.
– Hogy mi?! – szinte hangosan csattan a számból, és pár ember a padoknál fel is kapja a fejét. Így halkabban folytatom. – Blanka, ez… ez… ez bűn, nem nevelés!
Rögtön utána visszafogom magam. Lenyelve a mondatokat, amik jönnének még – túl sok lenne most, túl nehéz –, és látom rajta, hogy nem is vár mást. Már így is annyit mondott ki, amivel mások évekig küzdenek. A keze a hajamba csúszik. Úgy simít végig, ahogy csak azok tudnak, akik már egyszer megtettek valamit – például szerettek. És most újra megteszik, anélkül, hogy kimondanák. A szemem megtelik könnyel. Nem gyorsan. Nem drámaian. Csak úgy… szelíden. Mint mikor az ablakpárkányra cseppen az első nyári zápor. Meghatódásból. Veszteségből. Hálaadásból.
– Tudod… – kezdek bele, de a hangom elakad, szóval csak bólintok. – Te is tényleg olyan voltál nekem, mint egy nővér. Nem mindig értettelek, nem mindig értettem egyet veled… de mindig szerettem volna, hogy boldog legyél. És hogy jól legyél. Mert ha te jól vagy, akkor valahogy a világ is egy kicsit helyesebbre billen – Aztán… elhangzik a sorszáma. A hivatali néni kimondja. Először még nem mozdul, én meg csak nézek rá, mintha most kellene elengedni újra. Pedig csak pár méterről van szó, mégis… olyan, mintha évek választanának el megint. Mielőtt elindulna, megragadom az alkalmat, és egy cuppanós puszit nyomok az arcára. Az a fajta, amitől megcsillan az arcbőr, meg a szív is. Olyan igazi, hangos, életvidám puszi.
– Majd kereslek, jó?! – kiáltom utána, túl vidáman is talán, de… muszáj valamivel ellensúlyoznom ezt a sok-sok kimondott és ki nem mondott fájdalmat. Látom, hogy visszanéz. Talán mosolyog is. Nem tudom pontosan. Mert akkor már engem is szólítanak. Felpattanok. Reflexből, ahogy az iskolában, amikor a nevem hallom. Aztán még gyorsan odasúgom egy néninek, aki nem messze ült tőlünk.
– Szurkoljon, jó? De csak így, csendben – kacsintok rá, majd a mappámat magamhoz ölelve megindulok a másik ajtó felé. Az enyém felé. A másik jövő felé. És mire az ajtó becsukódik mögöttem, a könnyeim felszáradnak. De a cetli a zsebemben marad. A címmel. A limonádé édes gondolatával.
És egy barátsággal, ami – ha rajtam múlik – nem tűnik el újra.