Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=798385#post798385][b]Choi Min Jong - 2020.03.14. 16:52[/b][/url]

- Hmm. Jó. - bólogatok neki. Ez nem lesz gond. Legalábbis azt gondolom, mert pedagógiát tanulok és hiszem, hogy meg fogom váltani az oktatás világát, ha egyszer megkapom a diplomámat. Vagy még előtte. Meglátjuk.
Aztán az illúziómágián át a könyvekre terelődik a szó. Szeretem a művet, amit említ és az orosz irodalmat is, így erről később biztosan tudunk beszélgetni.
- Komolyan - bólintok nagy mosollyal, mert bár nem szeretek arra emlékezni, hogy honnan jött a könyv, attól még közel áll hozzám, sosem válnék meg tőle. - Meg is foghatod. Le van védve, nem lesz baja attól hogy hozzáérsz. Különben nem lenne belőle semmi, annyit olvasom - magyarázom mosolyogva, mert bizony, tettem én rá mindenféle, hivatalosan nem létező varázsigét, miután rendbe hoztam és valószínűleg mindenki hamisítványnak nézné, mert annyira jó állapotban van. De nem. Csak megtettem mindent, amit tudtam, amikor még tudtam. Büszke is vagyok rá.
De aztán eszembe jut hogy illúziót ígért én meg kihasználom, s ahogy megemlítem, ha csodálkozva is, de megteszi, amit kérek. Aztán gyorsan meg is bánom, és becsukom a szemeimet, ahogy a napfény képe enyhén megvakít.
- Uuuuh várj, nincs nálam napszemüveg! - állapítom meg végigtapogatva a zsebeimet, de persze azt a kabátom zsebében hagytam, mert idebent ritkán kell. Eltakarom a karommal a szemeimet, így kreálva árnyékot a bántó világosságnak. Nem is érte, hogy miért nem jutott eszembe előbb, hogy egy illúzió nap, pont annyira zavaró lehet, mint a valódi. Na nem baj. Az ellenzőm, a kezem, jól működik, és ahogy teljesebbé válik a kép, és megszokja a szemem az új fényviszonyokat, úgy szélesedik ki az arcomon a mosoly. Ha a kávé miatt azt hittem, hogy egy ötévessel vetekedem, akkor most még annál is rosszabb vagyok. De nagyon tetszik a dolog. Az érzés, ahogy a homok a lábujjaim közé fut. Tudom, hogy nem igazi, de annak tűnik, s bár mosolygok, beharapom a számat, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Nem volt ez jó ötlet. Nem akarok sírni, pedig szeretnék. Szép illúzió, egy élmény, amitől egy életre elvágtam magam.
- Szép - állapítom meg, miközben felállok. Nyelek egy nagyot, meg veszek egy mély levegőt, közben pedig körbenézek. A pálmafák felé lépek, aztán a hullámzó víz felé lépek. Aztán megrázom a fejem. Egész biztos, hogy mazochista vagyok. Elnyomom a fojtogató érzést, a kezeimet a zsebembe süllyesztem, hogy ne látszódjon, ahogy ökölbe szorítom őket küzdve az érzéseimmel. Lehunyom a szemeimet, s egy percig hallgatom a hullámok hangját. Ennyi maradt. Hallgathatom.
- Köszönöm - nyitom ki a szemeimet és fordulok Mikhail felé. S bár hálás a mosolyom a bennem lévő szomorúságot valószínűleg ez sem tünteti el az arcomról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=798957#post798957][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.18. 01:56[/b][/url]

- Hát ez nagyon aranyosan hangzik - vallom be őszintén, kicsit talán nagymamás hangon, ahogy halványan mosolyogva egy kissé oldalra döntöm a fejem. Megnyugtató, csendes. Igen, valóban az, ahogy ő mondja. Nagyokat bólogatok, hogy kifejezzem egyetértésem. Egyúttal nagyon irigykedem rá a gyerekkora miatt, ami az eddigiek alapján konkrétan meseszerűen hangzott. Mintha ő maga is egy könyvből lépett volna ki, s kelt volna életre. Olyan hihetetlen, hogy most ő az egyik könyvtárosunk. Ráadásul valahonnan Ázsiából fújta őt el idáig a szél. Na, ezt se kérdeztem még meg tőle, hogy végül hogyan kötött ki kishazánkban. Talán majd egyszer. - És miket szerettél olvasni akkoriban? - teszem fel neki az ártatlan kérdést.
Remélem tényleg szívesen beszélget velem, és nem csak az idejét rabolom. Kedvesen és készségesen hallgat végig, de sosem tudom, hogy vajon mindenkivel ilyen-e, vagy van valami különleges kapcsolat köztünk. Szeretek hinni az ilyenekben. Mármint jólesne, ha úgymond elismerné a tudásomat, meg a könyvek iránti rajongásomat, ilyenek. Szeretem lenyűgözni a nálam idősebbeket, és mindig jólesik, ha hallok tőlük valami tanácsot, vagy épp dicséretet. Fogalmam sincs, hogy Jongi hány éves lehet, mert még sosem mertem őt megkérdezni. De ha annyi, mint a tesóim, akkor őt is a fogadott családtagomnak tekinteném. Olyan jó lenne...
- Ismered? Honnan? - kapom fel a fejem idegesen a cikkről, amint kiejti az átkozott nevét. Nem gondoltam volna, hogy megfordult körülötte, főleg mert a könyvtár az egyik utolsó olyan hely, amit meglátogatna az a féleszű. Mondjuk tudom róla, hogy titokban állítólag romantikus ponyvaregényeket olvas, azért is adta oda a kedvencét, de ki tudja, hogy milyen hazugságokat hordott még nekem össze csak azért, hogy megkapjon. Viszont mi van, ha itt is a nyomomban van, ha őt is bántani akarta? - Hát... nem hagy békén - harapom el a számat, majd zavartan kezdek totyogni mellette. Nem szeretném a szaftos részleteket is az orra alá dörgölni, de valószínűleg bővebb kifejtésre szorul a téma, ha már felhoztam, mert ennyiből nem érti meg. Visszarogyok a helyemre, ugyanakkor látom rajta, hogy gondterheltté válik, amitől magam is kellemetlenül kezdem érezni.
- Mindenfélét - suttogom reszketve, falfehéren. - De nem akarom őt beárulni. Jaj, Jongi... Ez olyan nehéz - sóhajtok egy hatalmasat, immár könnyes szemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799002#post799002][b]Choi Min Jong - 2020.03.18. 12:16[/b][/url]

Elmosolyodom, ahogy aranyosnak titulál. Régebben zavartak az ilyen megjegyzések, de rájöttem, hogy nem gáz, ha valaki aranyos, vagy cuki. Ezek pozitív jelzők, és valóban, egész biztos, hogy aranyos kis srác voltam.
- Mindent - felelem könnyedén, mert tényleg nem voltam válogatós, ha azt is mondták, hogy valami nem nekem való, akkor is elolvastam. Muszáj volt, ha már festeni nem engedtek, legalább a könyvekhez menekülhettem. Azt pedig sosem tiltották, bár furcsállták, hogy ennyire szeretem, de könyvesbolt tulajként nem mondhattak nemet az olvasásra. Talán ez a kis beszélgetés segít neki hogy egy kicsit megnyíljon, és el is kezd beszélni, még ha nem is úgy, mint várnám.
Kikeressük az edictumot, és a rövid kis cikket elolvasva rossz érzésem támad. A karácsonyi bált említi az meg nem volt most... én már többször találkoztam azóta Theonnal. A kérdésére elhúzom a számat. Mit kéne erre válaszolnom?
- Ühüm... - bólintok végül, aztán arra jutok, hogy jobb ha nem titkolózom túl sokat, mert előbb utóbb úgyis megtudná, akkor pedig biztos, hogy megharagudna.
- Futólag ismerem... elvittem pizzázni Valentin-napon - a többit meg inkább nem mesélem el. Bár ha ismeri Theont könnyedén összerakhatja a képet. Nekem is van sejtésem, hogy mit akarhat tőle a szőke rellonos, de azt nem értem, hogy miért próbálkozik, ha Beni, nem akarja. Az pedig, hogy ez a fiú most itt reszket, minden csak jó nem.
- Ne áruld be. Vedd úgy, hogy nem dolgozom itt. Csak... vagyok valaki, aki meghallgat - próbálom megnyugtatni, mert úgy látszik, attól is tart, hogy bajba keveri Theont. Na de... én biztos nem fogok a nyakára járni, és megbüntetni, elvégre nem vagyok hülye, simán ki is rakhatnak a suliból, ha Theon úgy dönt... Ahogy pedig könnyek jelennek meg Beni szemében már nem is tudom, hogy mi lenne a helyes. Legszívesebben megölelném, hogy megnyugtassam, nincs semmi baj, de vajon elhiszi-e nekem.
- Elmondhatod, de ha nem az se baj. Viszont ha valami olyat csinál, ami neked rossz, az nem oké. Ugye tudod? - mondom végül, némi gondolkodás után a jobb vállára téve a bal kezem. Vigasztalásnak szánom a gyengéd szorítást, remélem ezt ő is érzi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799453#post799453][b]Nérel Danka - 2020.03.20. 08:38[/b][/url]

Szépen sorban folytatom a dolgok feljegyzésével, lapozok párat, majd felírom a vizsgaidőszakot az összes napra amelyik érintett benne. Onnan visszamenőleg pedig elkezdem beírogatni a viperás edzések időpontjait. A viharmadaras dolgokat egyelőre nem tudom, arról még egyeztetni kell mindenkivel, de majd valahová biztosan besűrítjük. Hogy őszinte legyek, a kiírásra is csak egy pillantást vetettem, átfutottam a neveket, eldöntöttem magamban, hogy legalább látásból mindenkit ismerek és futottam is tovább. Nem mintha nem érdekelt volna, sőt, pont ellenkezőleg, csak nyilván ekkor is irtóra késésben voltam. Ezért lenne most jó összeírnom mindent és akkor talán több időm maradna. Ezen és hasonlókon gondolkozom, szinte teljesen elmerülök a kis füzet adta lehetőségekben, így meglepően ér amikor valaki a suttogás zajszintjénél kicsit hangosabban szólal meg, ezért kicsit össze is rezdülök, de ezt nem az ijedtségnek kell betudni. Felemelem a fejem, és halvány mosollyal nézek az előttem álló fiúra.
- Nekem? - kérdezem őszintén csodálkozva, de túl sokat nem ámulhatok ezen, egy vaníliás karikának köszönhetően, aki úgy döntött, hogy ő inkább az ölembe ül, mintsem a társai között maradjon. Felkapom a sütit és visszahelyezem a tálcára, majd megint előrefelé fordulok, hogy immáron teljes figyelmemet az előttem állónak szenteljem.
- Semmi baj - ingatom meg kicsit a fejem mosolyogva, bár pontosan nem tudom, hogy miért kér bocsánatot, de megtanultam, hogy ilyenkor fura dolog ezt firtatni, ezért egyszerűen megoldom a kérdéskört. És tényleg semmi baj, olyannyira, hogy nem is tudom, mi lehetne az.
- Persze, beszéljünk! - és nem, fogalmam sincs, miről szeretne velem beszélgetni, de tulajdonképpen már azt csináljuk, én pedig szívesen veszem bárki társaságát. Kicsit hátrébb tolom a székem, lábaimat felhúzom magam alá, így immáron törökülésben várom, hogy a fiú helyet foglal-e és ha igen akkor felé fordulva hallgatom is a mondanivalóját. Ha mégsem ül le, akkor pedig nem forgolászok, csak figyelek.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799496#post799496][b]Anastasia Strakhova - 2020.03.20. 14:45[/b][/url]

Szeretem az ilyen bájosan cserfes lánykákat, akikből nem harapó vagy kombinált fogóval kell kihúzni pár mondatot. Mesélnek és nyitottak a kommunikációra. A tüsszentés témájával lám sikerült a velem szemben kutató kisasszonyt is megnyitnom. Mosolyogva hallgatom és néha hozzáfűzök pár szót az általa elmondottakhoz. Aztán jön a kérdésem, ami komolyra fordítja a szót. Érdeklődve várom a választ arra, hogy szerinte hol a lélek. Közben felvetem a kakaó ötletét, ami nem csak a testünket melegíti át majd. - Egészségünkre! - emelem bögrémet és szép lassan kortyolgatom a forró italt, míg a lány kifejti nézetét. - Nagyon érdekes ez a gondolat és azt hiszem van benne igazság. Ön nagyon bölcs és sokat segített most nekem - mosolygok kedvesen és egyetértően bólintok - Tudja a köveknek elméletben nincs a mi felfogásunk szerint lelke, de például hasonlóan ahhoz, ahogyan ön leírta most a lelket körülöttük is van efféle "aura" és minden kő, a legkisebb morzsától a több ezer karátos csoda darabokig rendelkezik ugyanazzal az erővel, ami átjárja - mesélem lelkes izgalommal. Közben belelapozok a kötetbe magam előtt, majd odafordítom neki, hogy lássa miket is írnak benne. - Szerintem ők sem tudják pontosan és csak körüljárják a témát - nevetek fel egy kicsit komiszan, hiszen ez a diplomatikus mód olyan jellemző a tudományos világ még eddig fel nem tárt titkairól való ismeretanyag megosztására - Szerintem a lélek a szívben, az agyban és test minden sejtjében ott van. De a kutatónak nem szabad a saját nézeteiben bíznia. Objektívnek kell maradnia, hogy a legtisztábban láthassa a dolgokat - összegzem véleményemet és kortyolgatni kezdem a kakaót elgondolkozva. Talán azért nem jutok tovább, mert nem tudom követni a most adott tanácsomat. Túlságosan elragadott az a furcsa vágyakozó szomorúság, amit a naplóban olvasott sorok keltettek bennem. Esténként azzal alszom el és reggel azokra ébredek, amiket az elhunyt kollegina írt le évekkel ezelőtt. Ennyire elvesztettem volna az objektivitásomat?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799600#post799600][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.20. 23:51[/b][/url]

Amilyen könnyedén felel, olyan értetlen és kissé csalódott fejet vágok rá. Mindent, hm... Sokáig ízlelgetem magamban ezt a szót, belegondolva, hogy vajon mit is jelenthet pontosan. Mert tényleg annyi mindent takarhat, pláne ha Jongi a kiskorára értette. Lehetséges, hogy csodagyereknek számított, mondjuk nehezen hinném el róla, hogy pont a mi iskolánk könyvtárosának állt volna azzal a tudással, ami az ő fejében halmozódott fel az évek alatt. Egyáltalán, miért nem vitte többre, ha ennyire szereti a könyveket? Na jó, ezt minden könyvtárostól megkérdezhetném. Addig viszont nem merem, amíg én feleannyinál se tartok a tanulmányaimban, mint amit ő elért. Szóval megvakarom az orrom, felsorolom magamban az összes műfajt, és már épphogy lenyelném a válaszát, amikor csak nem hagyom annyiban, s már-már kekeckedően, de odaszúrok egy félmondatot.
- Azért csak volt kedvenced... - műfaj, könyv, bármi, de ha konkrétumot mond, jobban ki leszek segítve. Enyhén elmosolyodom a rejtelmességén, aztán a továbbiakban a lelki sérelmem taglalása köt le. Rég volt már a bál, de még mindig tisztán emlékszem, ahogyan a többi vele való találkozásomra is. Összeszorul a szívem, akárhányszor ez történik. Nagyon érdekel, hogy mit fog ehhez szólni a kedvenc könyvtárosom.
- Hogy... mi? - nevetek fel zavaromban, s ahogy elönti az arcomat a pír, ösztönösen a számhoz kapok. - Te? Őt? De hogyhogy? - nem akarok belegondolni, nem. Az agyam most valami láthatatlan, de masszív falat von maga köré, hogy képtelen legyen megtalálni az összefüggéseket. Mégis zaklatottnak érzem magam, ahogy egyre kényelmetlenebbül mocorgok a helyemen, amit az ujjaimmal való ideges dobolással is kifejezek.
- Szóval mintha a pszichológusom lennél? Oké - könnyebbülök meg, hiszen már voltam pszichológusnál az általánosban, hogy kezeljék a szorongásaimat, mondjuk nem nagyon sikerült. Amikor sokat bántottak, kiborultam és tombolásba kezdtem, azért is kellett, hogy valaki a szárnyai alá vegyen. Azóta ilyen dühroham nem nagyon fordult elő szerencsére. - Azt hittem, hogy akar tőlem valamit... De csak megjátszotta magát. Én pedig hittem neki. De ez titok - foglalom neki össze szaggatottan, nagy erőt véve magamon ahhoz, hogy viszonylagos érzelemmentességgel tudjam neki tálalni. Vállamra tett kezétől egy pillanatra lehunyom a szemem, s egy nagyot sóhajtok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799642#post799642][b]Choi Min Jong - 2020.03.21. 14:54[/b][/url]

Nem ezt a választ várta? Nem tudom mit mondhatnék. Tényleg annyi mindent olvastam... Azt lehetett, mást nem nagyon. Szóval ami könyv a kezembe akadt azt elolvastam.
- Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában - felelem a kedvencre, mert ez a könyv az örök kedvencem, hiába olvastam már ezerszer is. Mindig újra nevetek és sírok a karakterekkel, és ezt még be is merem vallani férfiasan. Gyermekkorom legszebb pillanatait hozta ez a könyv. Ennek köszönhetően tudok nap mint nap tovább élni ebben a világban, úgy hogy én nem tudok varázsolni. - Most is ez a kedvencem, hiába tudom fejből - nevetem el magam, mert azért nem árt tisztázni, hogy nem múlt idős a dolog. Valószínűleg ma este is bele fogok olvasni, ha hazamegyek, ahogy minden este. De ez most lényegtelen. Főleg mert túlságosan is bűntudatom támad, hogy Beninek tetszik Theon én meg... áh nem gondolok rá.
- Mert más nem tette volna meg - válaszolom és ezt legalább őszintén ki tudom mondani. Mert bármennyire is szeretné a szőke azt hinni, hogy mindenki őt akarja, az igazság az, hogy senki sem vágyik rá. Vagyis... mint a mellékelt ábra mutatja Beni szeretné őt. Szegény fiú, nagyon nem a megfelelő emberbe esett bele. Nem mintha nekem posztom lenne ebbe beleszólni, de megesik rajta a szívem - Legalábbis azt gondoltam - toldom hozzá, mert lehet Beni mégis elvitte volna. De nem emlékszem, hogy láttam volna őt arra. És amúgy is nevetségesen alacsony áron kaptam meg Theont, az én licitem volt a legalacsonyabb mind közül. De Beni miatt jobban aggódom. Tényleg zaklatottnak tűnik, és hiába tudom felnőttként bölcsen felmérni, hogy rossz emberre bízta magát Theonban, ettől neki nem lesz jobb. Régebben én is elkövettem volna ugyanezt a hibát, így megértem, és szeretnék neki segíteni is.
- Úgy - hagyom rá, bár nem vagyok pszichológus, nem fogok semmit sem tenni, ami neki vagy Theonnak rosszul végződne. Max elbeszélgetni tudok a rellonossal, hogy próbáljon kevesebb szívet összetörni a viselkedésével. Úgysem hallgat majd rám.
Figyelmesen hallgatom Benit, vele szemben ülve, bár nem beszél túl sokat. DE bólintok. Titok. Értem. Nem beszélünk róla. Alapból sem terveztem.
- És miért játszotta meg magát? - kérdezem végül, mert bár sok mindent hallottam már Theonról, de nem hallottam még olyat, hogy valakinek sokáig tette volna a szépet, ha visszautasították. Így ez kicsit kilóg a könyvtárban hallott történetekből. Én meg ugye más történet vagyok. Mert köztünk kimondatlanul is ott volt, hogy csak szex és más semmi. - Neked tetszik? - teszek fel egy újabb kérdést, próbálva nyugalmat és megértést sugározni Beni felé, de azt is érzem, hogy a válasza miatt csak erősebb lesz majd bennem a bűntudat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799780#post799780][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.22. 03:25[/b][/url]

A könyv címéről az a DVD jut eszembe, amit még egészen fiatalon kaptam a dédnagymamámtól karácsonyra. Mindig kedves emlék marad ez számomra, hiszen régóta nincs már köztünk, és ez az egyik olyan ajándéka, amit kifejezetten nekem szánt, noha természetesen a nagymamámmal közösen adták, de mégis ő választotta. Egy amerikai srác baseball meccsén, mialatt a kispadon ücsörgött, egy óriási földrengés által létrejött kráter nyelte őt el, s repítette vissza a középkori Angliába, azon belül is Arthur király várába. Szívbemarkoló belegondolni, hogy a számtalan megnézésekor még nem is sejtettem, hogy egyszer hasonlóan belezuhanok egy teljesen idegen világba, csak ezúttal egy kastélyról van szó, a fekete lovag pedig szerencsére kimaradt a történetből. Meglep, hogy ezek szerint egy Mark Twain feldolgozással örvendeztetett meg annak idején, hiszen a szerző neve nem ismeretlen számomra.
- Azt hiszem van erről egy film a tévében - esem gondolkodóba, még az állam is megtámasztom közben a kezemmel. Felidézem a gyerekkoromat, ezzel együtt elönt a mugli eszközök hiánya miatti ingerültség, de csak addig, amíg Jongi újabb megjegyzése ki nem zökkent. Nevetésén elmosolyodom, egyúttal különösnek találom, hogy mindkettőnknek meghatározó valamilyen formában ez a témakör.
- És az téged miért zavart volna? - vágom oda zaklatottan, csalódottsággal a hangomban. Egyre átláthatatlanabbá kezd válni számomra ez a helyzet, hiszen borzasztóan fáj belül, hogy Theon boldogan Valentin napozott az egyik közeli barátommal, amíg én a szobámban sírdogáltam a hiánya és a szemétsége miatt. Nem érzem fairnek, hogy egyesek könnyedén túllépnek valakin, míg másokban mély sebet ejt egy ismertség. Miért állok mindig ilyen szempontból a rossz oldalon? Kezeimmel lehorgasztott fejemet fogom, némán dühöngve egy sort a székemben ülve. Az utólag hozzátett mondatát el is engedem a fülem mellett, az agyamban túl hangosan harsognak a saját gondolataim.
Jelentőségteljesen a szemébe nézek. Tudom, hogy mit akarok tőle kérdezni, és talán érezhető is rajtam, de mégsem merem. Az igazságra nem vagyok felkészülve. Helyette nyelek egy nagyot, összeszorítom remegő ujjaim, s a továbbiakban másra koncentrálok. Megnyílok előtte ennek ellenére, mert valami azt súgja, hogy megbízhatok benne. Kezdettől fogva nagyon barátságos velem, és mivel felnézek rá, adok a szavára.
- Mert pszichopata. Hogy megkapjon, gondolom... Növelhette volna az egóját - úgy tűnhet, hogy már túltettem magam ezen, ha ennyire átlátom a szándékait, pedig ez koránt sincs így. Még mindig borzasztóan nehéz erről beszélnem, maximum okos vagyok. Kérdésére viszont leblokkolok, s egy ideig pirosló arccal ülök szoborként. Nehéz ez, ha még magamnak se tudtam megfogalmazni. -  Háááát... - süllyedek el a székben, de nem merek, és nem is tudok erre mit mondani neki. Haragszom rá, és nem akarom, hogy tetsszen. Ki akarom őt törölni az életemből, amiért ezt tette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=800293#post800293][b]Choi Min Jong - 2020.03.23. 21:13[/b][/url]

- Oh több is van. Elég sok, különböző feldolgozást készítettek, van amelyik el is rugaszkodik nagyon a könyvtől, de még amik követik hűen azok sem adják vissza az élményt, amit olvasva nyújt - nekem legalábbis. De ebből talán ő is érzi, hogy tényleg ez a legkedvencebb könyvem. Amióta csak emlékszem. Hogy előtte volt-e más kedvencem azt nem tudom. De ez a könyv magával ragadott, az biztos.
Theon pedig... nos ő egy másik téma. Az pedig, hogy miért zavart volna, ha ő egyedül marad, megint csak egy jó kérdés. De erre legalább tudom a választ.
- Mert úgy gondolom, hogy valójában nagyon érzékeny és csak megjátssza magát - felelem Benettnek, mert bár nem sokat beszéltem Theonnal és nagyon szereti magát egy bizonyos stílusban feltüntetni, érzem hogy ez csak a felszín, ami alatt nagyon sok bizonytalanság lapul. - Nem tudom miért, de biztos vagyok benne, hogy szomorú lett volna - megvonom a vállam. Azt is tudom, hogy Theon nem akarná, hogy ezt mondjam róla. Nem illik bele az imidzsébe és biztos tagadna is. Ennél többet viszont nem mondok és Beni pillantását is kerülöm, mert nem tudnék hazudni, hogy csak ennyiről szólt a dolog. Még ha az alapvető motivációm ez is volt, mégis csak hagytam magam és engedtem bizonyos vágyaknak, ami valószínűleg elítélendő, még akkor is ha Theon maga ajánlotta fel.
Helyette inkább Benit kérdezem, hogy miért hiszi, hogy Theon őt zaklatja, de a válasz még engem is meglep. El is gondolkozom raja.
- Érdekes elmélet. De Theonnak nincs szüksége rá, hogy növelje az egóját. Nem így - megrázom a fejem. Nem vagyok pszichológus, se legilimentor. Előbbi mondjuk még lehetnék, de van elég gondom mások búja nélkül is. Viszont van tapasztalatom. Meg egy kevéske emberismeretem. S hiába gondolnak naivnak és hiszékenynek, csak mert szeretek jót feltételezni másokról, van amikor szimplán biztos az ember valamiben. Ez is ilyen.
- Nincs azzal baj, ha tetszik. Néha... hogy is mondjam? - nézek rá Benettre és azon gondolkozom, hogyan kéne jól megfogalmaznom ezt. - Lehet, hogy most kellemetlennek tartod... de hidd el, hogy ez meg fog változni. Nem szabad sürgetni, inkább fogadd el, hogy így van - nem tudom ez mennyire követhető. De nekem is könnyebb, amikor megpróbálom elfogadni az életem, úgy ahogy van. Olyankor lesz rossz, amikor elemezni próbálom, meg a miértekre találni a választ. Olyankor jönnek a kételyek és a rossz érzések. Míg a hétköznapokon csak van. S amíg nem ezzel foglalkozom, addig annyira nem is zavar.
- Tudom, hogy könnyű mondani. De elfogadni is könnyebb, mint küzdeni ellene. Ha egyszer elfogadod, hogy tetszik, akkor aludni is fogsz tudni. De tényleg - mosolygok rá, mert gondolom, hogy ez is közre játszik az álmatlanságában. Éjszakákon át agyal és rágódik valamin, amit úgysem tud megmagyarázni. Mert ki akarna valakire gondolni, aki bánt? Miért tetszik valaki, aki fájdalmat okozott? De ezekre nincs válasz, a szív néha fura.
- De, ha szeretnéd, tanítok neked pár trükköt, amivel fél pillanat alatt hatástalanítod. Például ha beszól, eltüntetheted a száját. Vagy ha hozzád akar érni eltörheted a kezét - kacsintok rá és felállok, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat. - Neked mi a kedvenc könyved? - kérdezem, mert az enyémet már kibeszéltük, neki meg szerintem jól jön egy másik téma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=800345#post800345][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.23. 23:23[/b][/url]

- Oh de király, ezt a varázslatot nekem is használnom kellene. A legjobb könyveimet már rongyosra téptem a sok forgatás végett - nevetek zavartan. Hiába, az ember amit szeret azt gyakran olvassa. A harmadik után pedig már az oldalakat is tudja. Onnantól meg már akkor is kinyitja, hacsak egy mondatot akar előidézni belőle ami olyan szépen csengett anno.
Ahogy kéri, hamar előrukkolok neki egy pofás kis látképpel. Pont olyan, mint amit Malibun lehet látni, mert ez az. A saját akkori emlékeim. Kivéve a szigetek. Azok saját szülemények, csak a hatás kedvéért. Addig tartom fenn, ameddig Min Jong kéri. Nem okoz problémát. Talán ha fél óráig akarná nézegetni, akkor már igen. Mert az terheli az agyat rendesen. Viszont ilyen hosszú időre nincs gond. Még akár a vízbe is mehet egyet pacsálni.
Meglepődök az arcán, mikor felém néz. Azonnal elengedem az illúziót, újra a könyvtárban vagyunk.
- Minden rendben? - kérdezek rá, hangom együtt érző. Enyhe bűntudat hasít belém. Talán mégsem kellett volna. Lehet valami olyat mutattam amit nem lett volna szabad. Lehet a két sziget emlékeztette az exe melleire vagy olyan illatot érzett, amit egy másnaposság után már hányással tud tolerálni?
- Nézd én nem akartam fájdalmat okozni ha mármivel... tudod megbántottalak bocsánat - próbálom gyors leszögezni, hogy tényleg nem rosszmájúság volt az előbbi látomás. Zavartan hajamba túrok, kicsit totyogok, nem tudom menjek e közelebb vagy maradjak ahol vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801396#post801396][b]Choi Min Jong - 2020.03.28. 21:53[/b][/url]

- Megtanítsalak rá? - kérdezem lelkesen, egy pillanatra megfeledkezve róla, hogy én kvibli vagyok, és nem tudok varázsolni. Persze ez abban nem hátráltatna, hogy neki megtanítsak egy mozdulatot, meg egy varázsigét. De azért hülyén jön ki. Na mindegy. - Mármint, a varázsigét... - próbálom meg kimagyarázni, bár lehet ő is ismeri, csak nem használja. Tudja a fene. Mindegy is, ha akarja majd elmondom neki. Amúgy meg nem.
A könyveket kibeszélve pedig balga mód illúziót kérek tőle, s bár elsőre jó ötletnek tűnik, hamarabb facsarodik össze a szívem, mint várnám, ahogy a tenger, a homok, a napfény mind bekúszik a tudatomba. Vagy ahogy a gondolat, hogy ezt már nem élvezhetem közéjük furakodik. Mert az illúzióban minden tökéletes, mégsem tudom sokáig élvezni.
Azt hiszem, viszonylag hamar köszönöm meg, és kérem meg, hogy fejezze be. A könyvtár képe pedig, szerencsére hamar visszatér. S hiába mosolygok, próbálkozom rejteni a fájdalmamat, átlát rajtam.
-Persze - pillantok rá, hálával vegyült szomorúsággal. Megnyugvást keresve a mellettem lévő könyvespolc felé fordulok, mintha rengeteg izgalmas könyv lenne rajta. - Semmi baj. Hálás vagyok, ne kérj bocsánatot. - Nézek fel rá, s ahogy ezt teszem, belém hasít egy másik felismerés is, hogy talán ha nincs a damfírság, akkor sem élvezném annyira a képet, mint hinni akarom - Az én hibám. Nem gondoltam végig - felelem aztán rövid gondolkozás után úgy döntök jobb ha elmondom neki, mert nem akarom, hogy bűntudata legyen a semmi miatt - négy évesen vízbe fulladtam - kezdem nyugodtan, levéve egy könyvet a polcról, de nem igazán figyelve mi az csak lapozgatok - egy mugli házaspár mentett meg, az unokahúgomat azonban későn találták meg. Mindig azt hiszem, hogy túl tettem magam rajta... Aztán rájövök, hogy nem - összecsukom a könyvet és visszateszem. - Amúgy meg... Nem mehetek a napra - toldom hozzá, hiszen előbb-utóbb úgy is rájönne, az iskola vezetőség tudja, és itt a falnak is füle van. Semmit értelme titkolózni. Persze tudom én kezdtem. De nem nekem való ez. - Damfír vagyok - azzal felé fordulok, és összedörzsölöm a tenyereimet. - Van még kávéd? - érdeklődöm, témát váltva, mert azt hiszem, abból még kéne három, hogy túl éljem a napot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801418#post801418][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.29. 00:03[/b][/url]

Igen! Várj, majd hozok mindjárt egy jegyzetfüzetet is, hogy leírjam. Nehéz beismerni, de öregszem és az agyam se a régi - magyarázom mélyet sóhajtva. Kicsit rosszul tűröm amúgy ezt az egészet, valahogy egyszerre érzem magam öregnek és fiatalnak. Az öregség talán csak azért van, mert már nincs mellettem a nejem. Lehet ha itt lenne az elsősökkel hógolyóznék az udvaron a legtűzőbb hőségben.
Az illúzióm után azonban teljesen másmilyen irányba sodródik el a beszélgetés. Látom az arcán, hogy gond van. Akkor is látom, ha nem lennék jó az arcokban való olvasásban, annyira egyértelmű érzelem ül rajta.
Ahogy hallgatom a részleteket úgy vonom össze szemöldököm. Nem gondoltam volna, hogy ennyire, tragikus múlttal rendelkezik. Hiszen annyira szeleburdinak és naivnak tűnt. Nem szólok semmit, csak megértően a vállára teszem a kezemet, és megveregetem.
- És milyen az élet Damfírként? - a másik részét nem akarom firtatni, de erre talán nyitottabb. Azonban ha úgy látom, hogy mégsem, hamar véget fogok vetni a beszélgetésnek. Nem akarok kierőszakolni senkiből semmit sem. A kávéra biccentek és elkiáltom magam, az egyik házimanó nevét rivallva. Jó azért nem ennyire drámaian, s mikor bekocog aprócska lábacskáin kérek tőle egy adag kávét. Mást nem. Bár kísértésbe esem, hogy valami süteményt is rendeljek, úgy érzem az nem lenne fair. A végén tényleg mázsás malacként fogok kullogni a szék alattam pedig összedől, mintha csak piszkafából állt volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801497#post801497][b]Choi Min Jong - 2020.03.29. 17:03[/b][/url]

- Okkké - pillantok rá várva, hogy akkor megy-e vagy mi lesz, de nem indul meg, így arra jutok, hogy biztos később majd. Nekem mindegy. Ráérek. A varázsigét meg nem fogom elfelejteni. Bár le kéne írni őket egy könyvbe. Tök menő lennék. A damfír, aki feltalált vagy száz varázsigét. Pedig csak megosztanám a világgal, a családom féltve őrzött titkait. Azt hiszem az őseim forognának a sírjukban. Choi-ük-ükapám szelleme meg idáig repülne, hogy kísértsen. Bár azt hiszem olyat nem tud. Szóval mindegy is.
Az egész gondolatot kiveri a fejemből az illúzió és az az által kiváltott érzelmi hullámvasút, amiről bánatosan és lehangoltan szállok le. Persze van előnye a dolognak. Ha nem is biztos, hogy mindenki annak nevezné, de ráébreszt erre-arra, s mivel nem akarom, hogy ő érezze magát rosszul a történtek miatt, úgy döntök beavatom. Persze nem részletekbe menően, csak nagy vonalakban.
Meglep, hogy a vallomásom után közelebb lép, és a vállamra tett kéz is váratlanul ér, de hazudnék ha azt mondanám nem esik jól. Én is mindig nyitott voltam mindenféle szerzetre, de nem gondoltam, hogy ilyen "lelki támogatást" kapok cserébe. Ez az apró gesztus pedig tökéletesen elég, hogy visszanyerjem valamennyire megszokott nyugodtságomat. Megvárom, míg beszél a manóval és azon gondolkodom, hogy vajon ha én hívnám a manót akkor is jönne-e. De nem kérdezek rá, és nem tesztelem. Inkább megvakarom a körtét a konyhánál, mielőtt bejövök ide, és hozok egy hatalmas bögre kávét.
- Kösz - mondom immár mosolyogva, ahogy a manó eltűnik - Darkos - felelem elnevetve, kicsit sem komolyan. Nem szeretnék bele menni, akkor megint csak elszomorodnék. - Lehetne rosszabb is... például, ha vámpír lennék, nem élvezném a kávét, így legalább ez megmaradt - magyarázom vigyorogva, és egy pukkanás kíséretében a manó is visszatér egy adag feketével. - Tökéletes időzítés! - A bögréért nyúlok és az apró lénynek is megköszönöm, aztán Mikhail felé emelem a bögrét - Cheers! - más kérdés, hogy neki van-e miből innia, én minden esetre nagyot kortyolok a forró italból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801777#post801777][b]Radetzky Bercel - 2020.03.30. 20:58[/b][/url]

Ne nevess, de tényleg ne, mert miközben a folyosón haladok dúdolok. Ezzel alapvetően nincs is semmi baj, csakhogy én Jennifer Lopez Feel the Light című számát dúdolom, mert a kicsikkel a hétvégén háromszor is meg kellett nézni a mesét. Szóval ez van bennem a zuhany alatt, reggeli közben, az órákon. Mindig. És hidd el, engem jobban zavar, mint téged. Szóval ezzel a fejemben haladok a végzetem felé. Egy újabb büntetőmunka.
A lányokkal a hétvégén még büntetésnaplót is csináltam, de mivel az elején önbevallásosan felírtam olyan bűnöket, amikre nem jött rá senki, ezért inkább elégettem, hogy írmagja se maradjon a vallomásomnak. Rengeteg mindent kellene megbűnhődnöm, de szerintem minden budipucolással, amit a pizzériában megcselekszem, nemhogy a bűneimért bűnhődöm, de már azon a szinten vagyok, ahol alkalmanként egy angyal megkapja a szárnyait, szóval nekem aztán senki se mondja, hogy nem teszek meg mindent azért, hogy a világot jobb hellyé változtassam.
- Na hát akkor, mutasd magad, Mikhail.
Nyújtom ki a kezeimet előre, a testemmel egy kisebb szöveg bezárva, ujjaimat szétnyitva, megfeszítve, ahogy a filmekben a nagy mágusok szokták, csak a fene se gondolta volna, hogy éppen akkor, amikor én játszom az eszem, akkor nyílik ki az ajtó, és tárul fel előttem az asztalnál ülő férfi alakja, meg az előttem álló, képet félig takaró levitásé, aki zavartan pillog, mielőtt jobbra kiosonna a képből. Komolyan mondom Merlinke, nem vagy vicces. Főleg, mivel az elején állok, mint egy hülye, jó fél percig, utána leengedve a kezeimet, darabosan lépkedek beljebb. Igazából szerintem végeztünk is, elég nagy hülyét csináltam már magamból, de nem. Semmi sem ilyen könnyű.
- Megjöttem.
Torpanok meg végül drámaian előtte, és büszkén végigmutatok testemen. Tégy velem amit akarsz, ó unikornisok atyja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801813#post801813][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.30. 22:10[/b][/url]

Ugyanolyan átlagos nap, mint a többi. A diákok jönnek mennek, tanulgatnak, olvasgatnak.Mindenki teszi a maga dolgát, egyedül egy valami nem változik. A csend állandó. Kellemesen rátelepszik a helyiségre, ellepi a polcokat, bebújik az ember ruhái alá. Elégedetten nézek végig territóriumomon. Aztán felkapom bögrém, a baileys és a kávé tökéletes harmóniájából egy kortyot magamba hörpintve. Csajos cucc, tudom jól. Nem csíp, nem üt ki, még csak nem is hánytat meg. Valószínűleg durvább titokként kezelem, mint, hogy Darya a lányom, mert még tőle is vállalhatatlanabb.
Aztán habár a csend marad, a nyugalom az ablakon ugrik ki, fejest ugrova a mélybe. Az ajtó előtt ugyanis ott van Bercel, teljes valójában hülyét téve magából mindenki szeme láttára. Egy megszeppent elsős meglepetten pillog, a benn lévők nem különben, aztán ahogy várható volt röhögőhullám seper végig az egész könyvtáron. Mint egy kisebb hurrikán. Rájuk szólhattam volna, de nem tettem, addig lapozgattam a könyvem, míg oda nem ballagott hozzám a legényke.
- Köszönöm, hogy úgy döntöttél magadat égeted le - rosszallással a hangomban lapozok egyet. Pár perc néma csend következik, ha a másik úgy nem dönt, hogy ezt megtöri. Akárhogy is végül leteszem a könyvet, figyelmem teljesen neki áldozom.
- Jól van, akkor azt mondja neked büntetés kell...mit is...mit is...- körbenézek hümmögve, aztán megakad a szemem egy borítékon - ez jó is lesz.Tessék, fogd. Vidd el az asszonynak  - nyomom a kezébe a fehér levelet. Rajta kicsit ciriles betűkkel Edit teljes neve áll, semmi más.
- Mielőtt félreértés születne belőle, ő Dana, ő pedig Edith - Bercelre koncentrálok, illúziót vonva köré. A két lány megjelenik egy-egy pillanatra tőle jobb és baloldalt. Mosolyognak, mocorognak, aztán semmivé lesznek.
- Napnyugtáig legyél itt a válasszal -azzal ha nincs több kérdése útjára engedem. Ha van, azt pedig úgyis megválaszolom neki, le se lehetne vakarni nélküle.
Akárhogy is, mikor végeztünk közömbösen visszaemelem ölembe a könyvet, megvárom, míg elindul az ajtó felé, akkor szólok csak utána.
- Ja, még csak annyi, hogy ha nem érsz vissza a válasszal napnyugtáig, egy egész hétre az egyik házimanó feladatait fogod ellátni. Csókoltatom Editkét - azzal visszasüppedek könyvem kalandos világába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801872#post801872][b]Lóránt Bence - 2020.03.31. 11:31[/b][/url]

Nem tudom mennyire jó ötlet megvesztegetni valakit egy sütivel a könyvtárban, de azért most jól megpróbálom. Mert miért ne, nincs ember, aki nem szeretné a sütiket, a lányok pedig még jobban. Ezért meg is lepődök, amikor Danka visszakérdez.
- Hát, ha te vagy Danka, akkor igen – hamiskás mosolyom mögül kirobbanni készül a nevetés, de nem lehet, mert Kazibá kivág, azt hótzipphzar! Na, annyira sikerül odaadni neki, hogy a felét ráborítom, elég nagy túlzással. Hoppszika! Azt mondja semmi baj, de ismerem ám a csajokat, figyelni kell a szemüket, miközben beszélnek, mert nem mindegy, hogy mire gondolnak. Oké, feladom, gőzöm sincs, hogy mit gondol. Remélem azt, amit mondott, hogy nem bánja! Helyes, helyes. Na, most jön a neheze, az biztos!
- Nos, izé, meg minden – ülök le mellé, felkínálva magamnak a lehetőséget, meg ez egy könyvtár, és már odaengedett magához. – Hogy haladsz a csapattal? – mosolyom olyan természetes, mintha egy szobrász húzta volna… most. – Arra gondoltam, hogy lehetnék csapatkapitány-helyettesed, mert... mert... hát Masa is az! – hű ez az ultimate jó válasz, és most jutott eszembe! Azta, de menő vagyok, nem igaz, hogy ennyire tűzhányó az agyam! 200IQ!
- Mit szólsz? Kipróbálnám magam ebben a szerepben, mert érdekel, meg biztos te sem győzöd ezt a sok melót – találok ki újabbnál újabb dolgokat, amivel szerintem járhat egy csapatkapitányi feladat. Talán néhány dolgot átvennék, ami nem olyan nehéz, és ha kellenék, szólhatna nekem. De menő! Imádnék Lóránt Bence csapatkapitány-helyettes lenni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801919#post801919][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.31. 16:58[/b][/url]

Miután megrendelem az italt a manócskától újra Min Jongra tudok koncentrálni. Nem válaszol túl hosszan. Talán nem kéne firtatni, talán be kéne fognom a pofámat és nem nyúzni szerencsétlen, kávéfüggő barátomat.
- És mi a jó a dologban? - nyilván nem tudom megállni. A szavak már kinn is voltak, mielőtt elkaphattam volna őket. Közben a manó is megérkezik. Fürge jószág, úgyhogy meg is köszönöm neki külön, hogy ennyire gyors volt, azután engedem is dolgára, biztos van még mit csinálnia.
- Cheers! - vigyorodok és koccintok társammal. A kezembe hirtelen jelenik meg egy bögre kávé. Nekem már igazi nem igen kell, mert nem szeretném, ha bepörögne tőle a szívem. Elég egy, aztán majd délután jöhet a következő. Amint lerakom az illúzió szertefoszlik, újra bögrementes emberré válok.
- Oh apropó a varázslat! - kapok észbe. Előkotrok egy jegyzetfüzetet aztán egy tollat és ránézek a másikra.
- Oké, diktálhatod! - biccentek. Nagyon elkel ez a varázslat, sőt bármilyen más könyves varázslat, hiszen egy könyvtárat kell elvezessek. Igaz vannak itt még társaim, mint mondjuk Min Jong, de nem mindig vagyunk többen műszakban, így jobb ha mindent tudok én is, amivel egy gyönyörű, idő illatú könyvecskét meg lehet menteni a végítélettől.
- Talán ki is kellene próbálni, az elmélet sosem egyelő a gyakorlattal - vetem fel és körbenézek, hogy melyik könyv lenne rá érdemes. Valószínűleg mindegyik valamilyen szinten, de most csak egy kell. Ki legyen a kiválasztott?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=802738#post802738][b]Vlad Z. Marcell - 2020.04.02. 11:17[/b][/url]

Érdeklődve emelek le egy könyvet a polcról, most nem az internetet veszem segítségül, ott a legtöbb ezzel foglalkozó cikket, blogot, Youtube videót megnéztem, elolvastam, a koreai, angol nyelv után magyarul is. Találtam pár olyat, ami a segítségemre lehet, azokat le is mentettem, majd összevetem a könyvekkel, amiket most fogok találni, ha szerencsével járok. Olyanokat markoltam fel, amik szólnak az érzelmekről, az emberekről, nőkről, férfiakról, szóval mindenről, amiről kell. Mielőtt bármelyiket is felvinném az ideiglenes szobámba, leülök, beleolvasni, anélkül mégsem lenne értelme visszahozni. Egyetlen dolog, amit magammal hoztam a telefonom, és vele együtt a fülesem, hogy azért ne teljesen csendben legyek. be is dugom mindkettőt a fülembe, és indítok egy jó kis BP-t kezdetnek, a cím passzol is a helyzethez: Kill this love. Igen, meg kell öljem a tudatlanságot ezzel kapcsolatban, ami épp körbevesz, amiről még senkinek nem beszéltem, sem a szüleimnek, sem a húgomnak. Ezért van egy ideje jelszó a gépemen, nem örülnék, ha az előzményekben találna olyat, amit titkolnék még a nagyvilág előtt. Tudatlanul nem vezetem be anyáékat, hogy esetleg valami baj van velem, nem vagyok normális, bár kérdezgetik mikor viszek haza egy kislányt, akit bemutathatok nekik. Nem, egyáltalán nem érzek késztetést erre, sőt már az sem tetszik, ahogy ők a konyhában szoktak gyors csókot váltani. Hagyják meg maguknak kettesben. Természetesen nem látszik rajtam semmi. nem mutatok ki ilyenkor érzelmeket, némán ülök, és gondolkozom. Most is hasonlóan, csak nem a gondolataimba mélyedek, hanem a könyv soraiba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=803149#post803149][b]Radetzky Bercel - 2020.04.05. 10:17[/b][/url]

Vállat vonok arra, hogy magamat égetem le. Megesik, de én mondjuk nem így fogom fel, mert ha mindent, amit teszek, égetésnek élnék meg, akkor mostanra már teljesen porrá váltam volna. Inkább mondjuk azt, hogy egy rohadtul élénk gyerek vagyok.
- Vigyek el egy levelet Editnek?
Nézek rá úgy, mint aki biztos benne, hogy a pasas nem százas. Mindig mondták a bátyáim, hogy csak navinéssel ne kezdjen az ember, és kezdem elhinni, hogy igazuk volt. A bokámat egy navinés cseszte szét, odalett a sportolói karrierem, aztán az életembe belepakoltak egy navinést, aki olyan részeimet mozgatja meg, amikről eddig nem is tudtam, hogy van, életem egyik nagy szerelme navinés, és most még egy iskolában is vagyunk, és erre itt van Kazanov, aki azt tartja büntetésnek, hogy elviszek egy levelet. Felpillantva azért összerezzenek, ahogy hirtelen ott terem mellettem Dana is meg Edit is, mintha valami rosszat csináltam volna. Csináltam, de nem azt, ami miatt mind a ketten ott állnának mellettem. Azért a pillanatnyi szívrohamon túl, képes vagyok értelmesen válaszolni neki.
- Vágom Mikhail bá, az amelyik az ágyamban fekszik, az az asszony.
Nem értem, hogy miért hiszi, hogy csak mert egy másik lánnyal beszélgettem, nem tudom, hogy ki a nő, aki a nevemet viseli, vagy, lehet, hogy a navinések a magánéletüket is kitárgyalják valami szeretetkörben, ahol nagy leplekben és virágkoszorúval a fejükön szívják a füstölőt. Remek, akkor tuti az egész Navine rajtam röhög, mert én vagyok a legszánalmasabb. Egy házas ember, aki a földön alszik, és még nem feküdt le a feleségével. Bravó Edit.
- Szóval napnyugtáig, vettem.
Nem értem, hogy mégis mit hisz, hogy majd nem találom meg a nőt addig? Vagy Edit nem hajlandó választ írni? Pf, majd én megoldom azt, hogy írjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=803161#post803161][b]Rentai Bálint - 2020.04.05. 12:44[/b][/url]

A szokásos könyvtári látogatásomat tartom. Sosem gondoltam volna, hogy Choi Min Jong a bagolykő könyvtárában végzi, de határozottan kellemes csalódás a társasága. Ma viszont nem ő van bent, így jobb ötlet híján mineropathológiával foglalkozó könyvek után kezdek kutatni. Bár elég jó alapom van a kövekből, a tudásom eléggé beporosodott és néha nehezen tudom követni Ana elmefuttatását a témában. Pedig nagyon érdekes és élvezet hallgatni, ahogy mesél a kutatásáról, vagy úgy alapból a tárgyból. Kifejezetten élvezném ha most lennék diák és ő tanítana, de az is igaz, hogy akkor nem ölelhetném magamhoz, így kénytelen vagyok vacsora mellett faggatni. Szóval visszatérve, ha már a könyvtáros barátom épp nincs erre, akkor keresek pár könyvet, amivel felfrissíthetem és tovább mélyíthetem a tudásomat. Találok is 4 kötetet, ami rövid belelapozás után érdekesnek tűnik és ahogy szétnézek, hogy hol ülhetnék le mélyebb tanulmányozásra az idősebbik Vladon akad meg a szemem. Láthatóan egyben van és a húgocskájának semmi oka aggodalomra. Ugyanakkor talán nem gond, ha vele is csekkolom, hogy van mostanság. Így felé indulok meg, s amikor mellé érek lepakolom a könyveket az asztalra, majd kihúzok egy széket a fiú mellett, aki elmélyülten olvas valamit.
- 안녕 szia! - köszönök halkan, koreaiul, mert azt már kitapasztaltam, hogy a magyarért nem rajong. Na meg nekem is jól esik hogy koreaiul beszélgethetek valakivel, így ha nem üldöz el, és kiveszi a füléből a fülhallgatót akkor kérdezgetni kezdem.
- Hogy vagy? Rég láttalak - ez persze jó hír. Hiszen azt jelenti, idén még nem kötött ki a gyengélkedőn. - A húgod keresett pár napja - toldom még hozzá, bár valószínűleg azóta megtalálták egymást és Kiara is megnyugodhatott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=805989#post805989][b]Vlad Z. Marcell - 2020.04.18. 22:07[/b][/url]

Nem szokásom ilyen könyveket olvasni, a mugli tankönyvek közül sem a biológia lesz a szabadon választott, emelt érettségi tárgyam jövőre, hanem az informatika. Most mégis ilyen könyvek tömkelegével kuporodom le az egyik asztalhoz, amik mellé pár pszichológia kutatás is a kezembe akadt. Körülnézek, hogy biztos ne legyen Kiara a közelben, utálom mikor annyit kérdezősködik. Más kíváncsi szavaira sem vagyok kíváncsi, ezért fülemhez helyezem a mugli eszközömet, olvasás közben.
Kis idő elteltével sóhajtva meredek magam elé, hogy megemésszem az olvasottakon, gondolataim cikáznak. Elgondolkozom az előző kapcsolatomon, a lányokon, a srácokon, akik körülvesznek engem, de nem jut eszembe olyan személy, akivel bármi komolyabbat szerettem volna csinálni csókolózáson kívül. A barátnőmmel is addig jutottunk, tovább nem. Ő akarta volna, én azonban nem éreztem úgy, hogy szexelni akarnék vele, fél év után sem. Bulikban a legtöbb srác midig hazavisz egy csajt, ha az könnyen kapható, rám is mászott már különböző korú, szemszínű, stb., mégis visszautasításra kerültek. Gondolataimból egy koreai szó ébreszt fel, mire rá emelem a tekintetemet, és mosolyogva visszaköszönök. Kicsit zavarba jövök, amikor a húgomra kerül a szó, nem is válaszolok, inkább csak bólintok.
- Bálint, igaz? – nem hallottam, hogy lenne koreai neve, nem úgy, mint nekem, vagy a könyvtárosnak. Szeretem, amiért ennyi koreai van körülöttem, legalább velük tudok beszélni a saját anyanyelvemen. A könyveire pillantok, érdekesnek tűnnek, de, ha már így alakult, inkább beszélgetésbe elegyedek vele.
- Hogy vagy mostanában? – valahogy beindítom a beszélgetést, ezután a kérdés után valószínűleg mindkettőnknek, vagy egyikőnknek lesz ötlete a folytatásra. Utálom a kínos csendet, az olyan….kínos. Becsukom az utolsó könyvet, ezzel teljes figyelmemmel rá koncentrálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=807405#post807405][b]Ivanich R. Benett - 2020.05.02. 02:51[/b][/url]

Nagyon ritkán fordul elő, hogy előbb nézem meg a filmet, és csak utána veszem kézbe az alapjául szolgáló könyvet. Általában, ha tudom, hogy érdekesnek ígérkezik, előbb mindig az olvasást választom, kivéve ha a vásznon csak egy szeletét láthatom annak, ami rám várna, vagy utóbb nagyon felkeltette az érdeklődésem. Az viszont különösen szokatlan, s talán még sosem fordult elő, hogy egy bizonyos történetnek többféle átiratát láttam, vagy lapoztam volna. Oldalra döntött fejjel hallgatom Jongi meséjét az igazi élményről, amit az ő kedvencnek mondott műve szerez számára, bőszen tanakodva arról, hogy vajon megéri-e a jövőben elolvasnom. Talán egyszer úgyis a kezembe nyomja. Furcsa lenne, ha ne lenne a mi könyvtárunkban is példány belőle, főleg amióta ő tölti be itt ezt a tisztséget.
- Túl jószívű vagy - húzom el a szám, sajnálkozóan nézve végig rajta, de még mindig nem értem, hogy erre miért volt szüksége. Harag, vagy féltékenység dúlna bennem? Mindenesetre kellemetlenül érzem magam, mert Jongit a barátomnak tartom, ettől viszont mintha gyengülne a bizalmam. - És a szarságairól nem hallottál? Ne mondd már, hogy még ezek után is sajnálnád... Bőven megérdemelné, hogy rájöjjön, mekkora barom - kelek ki magamból ingerülten, ahogy végiggondolom azokat a sérelmeket, amiket nekem vagy az iskolatársaimnak okozott. Mert valljuk be, szinte alig van itt olyan tanuló, aki ne találkozott volna az ő árnyoldalával. És pont az ilyenek miatt érzik úgy, hogy még fontosak, amiért Jongi se fenékbe billenti őt, hanem még pátyolgatja. Ezek után felemás érzéssel ülök le vele, hiszen...
- Most akkor épp én lettem az aktuális, akinek segítesz? - kérdezem tőle gyanakodva. Nem nagyon láttam még őket együtt, és nagyjából elképzelhetetlen, hogy az ő kapcsolatuk jobb lenne, de valahol nagyon vágyom arra, hogy jónak gondoljanak, és valakinek egy különleges személy legyek. Még akkor is, ha Jongi idősebb, és ezek alapján azt mondják, túlságosan közvetlen és igazi barátságunk sosem lehet. Talán mégis a könyvek szeretete az, ami összeköt minket, és nem több. De mégis jókat tud mesélni, és olyan pozitív figura... Inkább csak hülye. Nem lát jól. Nem érte annyi fos, mint engem.
- Az ilyen embereknek folyamatosan fenn kell tartania azt, hogy ők vonzóak, azért szekál mindenkit, és azért forog az agya csak a szex körül - vágok közbe hevesen, mielőtt befejezhetné. Kicsit kioktatónak tűnök, de van tapasztalatom. Különös, hogy azt gondolja, nem így növelné az egóját. Egy sor őrlődés, habogás és kellemetlen körbepillantás után aztán folytatja azzal, hogy szerinte el kellene fogadnom így magam, és társai. Lehorgasztom a fejem, mélyeket sóhajtok, és elhúzva a számat, de végighallgatom a hegyi beszédet. Tetszik, amit mond, de ahogy ízlelgetem a szavakat, nem akarom teljesen elfogadni. - Ha el is fogadom, ez semmin nem változtat. Hülye voltam. Ki akart használni... Legalábbis azt hiszem. Te könnyen beszélsz, nem tudod mennyire szar érzés volt. Az mikor fog elmúlni? - fonom össze a karom nyűgösen. Kezdek bepörögni a témán, pedig az előbb még a szégyentől égett az arcom. Mintha nem is én lennék, felzaklat ez a téma. Jongi nyugalma és mosola viszont megakadályoz abban, hogy látványosan felcsattanjak, inkább kordában tartja a dühömet. Ajánlata végül felvillanyoz, és eloszlatja a pesszimizmusom.
- Értesz az önvédelemhez is? Taníts, persze. Inkább egy kis határozottság kéne, hoooogy vissza tudjak szólni. És akkor megaláznám valahogy... - álmodozom, és mivel azt hiszem, hogy készül valamire, zavartan én is felpattanok a székemből. - Nem jut eszembe konkrét - vonok vállat a könyvre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=807949#post807949][b]Süveges Lili - 2020.05.07. 18:19[/b][/url]

Nincs mese, időnként muszáj volt úgy tennie, mintha valóban iskolába járna ide, és nem csak szórakozni, így tehát Lilinek tanulnia is kellett olykor. Igaz, hogy előző évben jól sikerültek a vizsgái, de csak azért (bár ezt nem nagyon reklámozta), mert nagyon nagy szerencséje volt. De azt azért tudta, hogy mégse bízhatja el magát, mindig nem fog bejönni ez a taktika. Pláne, ha taktikát csinál belőle és szokást.
Szóval készülni akart, főleg, mivel úgy adódott, hogy nem is kell majd egyedül nekiveselkednie, ami azért sokat javított a helyzeten. Társaságban még egy rosszabb program is lehetett élvezetes, és az egyik szobatársával, Karolával meg is beszélték, hogy délután a könyvtárban találkoznak, és belevetik magukat a munkába.
Kicsivel azután, hogy elütötte az ötöt az óra, Lili belépett a fülsértően néma terembe, ahol szinte hallani lehetett minden egyes lapozást, és apró köhintést. Alapvetően irtózott a könyvtártól, hiszen természetével némileg összeférhetetlen volt a közeg, amiben működött. Nem értette, miért nem lehet kicsit vidámabb, üdébb egy könyvtárlátogatás. Ha ő lenne a főnök itt, biztos kevésbé lenne szigorú, bár akkor lehet kevesebb is volna, aki itt tanul, mert bizony úgy tűnt, csak a szőkének van baja az itteni nyugalommal, mindenki más a lapok fölé görnyedve olvasott, illetve jegyzetelt.
Itt-ott könyvek röppentek jobbra-balra, csak persze azzal az óvatossággal, ami azt jelentette, hogy varázslat mozgatja őket, nem egy lendületes dobás, amiért a franc essen bele, ebben a könyvben sem volt semmi hasznos tudnivaló a kákalagok szaporodásáról.
Lili megállt nem messze a bejárattól, és tekintetével a másik levitást kereste. Volt itt persze a kék házból bőven diák, de egyikük se volt elég karolás neki.
Úgyhogy várt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=807952#post807952][b]Bossányi Karola - 2020.05.07. 18:35[/b][/url]

Nem voltam híve a délutáni szunyókának, mert úgy éreztem, hogy ha napközben alszom, akkor azzal rengeteg időt pazarlok el, amit hasznosan is el lehetne tölteni. Ennek ellenére ezen a délutánon valami kivételes oknál fogva mégis eldőltem az ágyamon, de csak egy kicsit, hogy kipihenjem az előző esti éjszakázást. A szundi persze nagyon jól sikerült, hisz a szobatársaim szanaszét lófráltak, szerencsére nem volt senki, aki megzavarjon, így viszont sikerült úgy bealudnom, hogy megfeledkeztem a Lilivel lebeszélt könyvtáras találkáról, s csak miután felébredtem, akkor jöttem rá, hogy már öt perce ott kellene lennem.
Ráeszmélve a késésre, sietve pattantam fel az ágyamból, gyorsan megfésültem a hajamat, bár imitt-amott kicsit még kócos maradt, de ezzel nem törődve már kaptam is magamra a cipőmet, s futva, bő tíz perces késéssel érkeztem meg a teremhez.
- Szia Lili, bocsánat, de bealudtam - egy elnézést kérő mosollyal léptem közelebb hozzá, még ásítottam is egy nagyot, bár igyekeztem tenyerem mögé rejteni a fáradtságom. - Nem szabadna sokáig fönt lennem, mert olyankor ilyen nyúzott vagyok napközben - jegyeztem meg csak mellékesen, miközben közelebb léptem a lányhoz. - Mivel kezdjük? Úgy hallottam, hogy a leghátsó sorban vannak a legrégebbi kötetek, szerintem azokban találhatnánk néhány leírást, amit fel tudnánk használni a tanuláshoz, mit szólsz? - ha benne volt, hogy megnézzük hátul, akkor megindultam, közben oldalra fordítottam a fejem néha, hogy lássam Lilit is. - Mi van veled egyébként, volt valami izgis eddig az új tanévben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=807958#post807958][b]Süveges Lili - 2020.05.07. 19:29[/b][/url]

És még egy kicsit várt.
Igazság szerint, mivel épp semmit se tudott magával kezdeni, Karola késése még hosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt, pedig még Lili sem érkezett időben meg, szóval annyira sokat nem is kellett nélkülöznie a lány társaságát. Amikor azonban végre felbukkant, Lilkó arcára nyomban derűs vigyor költözött, és szinte odaszökkent háztársa mellé.
- Szia, semmi baj! - legyintett. Gyakorlatilag el is felejtette az előbbi pár percet, amíg semmi se történt.
Kicsit tényleg úgy festett Karola, mint akit frissen vertek fel legszebb álmából, attól függetlenül is látszott rajta, ha épp nem próbálja bekapni Lilit egy jól titkolt ásításnak álcázva.
- Most, hogy mondod, nem láttalak lefeküdni, pedig én is sokáig fent voltam, majdnem fél tizenegyig.
Ezért már otthon háromszor is lehordták volna, hogy miért nem alszik már, úgyhogy szinte büszke volt magára. Csak szinte, mivel így is elsőként húzta az orrára a takarót, ahogy látta.
Közben persze elindultak befelé, elvégre könyveket jöttek nyitogatni, és azt a bejáratból nehéz lett volna csinálni.
- Oké, jól hangzik - bólintott Lili, bár nem teljesen volt biztos benne, hogy tényleg így lenne.
Ahogy közeledtek a hátsó sorokhoz, úgy kezdtek egyre kevesebben lenni az emberek is. Azt ugyan nem tudta Lilkó, hogy ez azért van-e, mert félnek ott hátul valami könyvszörnytől, vagy csak egyszerűen ott vannak eldugva a senkit se érdeklő könyvek, mindenesetre mindkét lehetőség kicsit riasztónak tűnt. Csak azt nem tudta, mi a rosszabb, egy unalmas könyv, vagy egy szörny, ami megeszi őket.
- Annál izgibb, minthogy át kellett költöznöm egy másik házba, még nem történt - vigyorodott el a gondolatra, és máris repeső szívvel gondolt az új tapasztalataira és azokra, akiket közben megismert. - Neked milyen volt?
A hátsó sorokhoz úgy tűnt, mintha a fény is kevésbé szívesen ment volna, de persze könnyen lehet, hogy csak a fantáziája játszott vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=808476#post808476][b]Bossányi Karola - 2020.05.14. 19:56[/b][/url]

- Igen, ez van akkor, ha megjelenik a kedvenc könyved legújabb része. Nem tudtam letenni, míg nem értem a végére - meséltem mosolyogva, s visszaemlékezve igazán megérte ez a virrasztás, mert remek élményt adott az olvasmány. Csak az a rossz, hogy máris a végére értem, és nincs folytatás.
- Az is elég késő már, neked is volt valami halaszthatatlan dolgod? - kérdeztem egy kíváncsi mosollyal, majd célba is vettük a hátsó sorokat, ahol nagyon régi, s különleges könyvek sorakoztak egymás mellett.
- Ja igen, a költözés, ne is mond. Nem volt rossz, de nekem azért nagyon hiányzott a házunk, meg úgy a többiek - ezt kicsit úgy mondtam, mintha amúgy nem találkozhattam volna velük a kastélyban, de tényleg más érzés volt velük együtt lenni a klubhelyiségben, mint mondjuk olyanokkal, akiket annyira nem ismertem.
- Ezt a költözést leszámítva nekem sem volt semmi izgi - megvontam a vállamat, tényleg nem jutott semmi az eszembe, csak az évnyitó. Az nagyon jól sikerült például, és az ételek is ízletesek voltak, de ezzel nem akartam untatni Lilit.
- Nézzük csak, a régi varázsvilágról kéne írnunk valamit, szerintem itt biztosan találunk hozzá jó forrást. Ami díszes, de a széle szakadt, az tuti, hogy régi könyv - szerintem ezzel Lili is tisztában volt, én meg elég sokat fecsegtem, de közben közelebb is léptem az egyik könyvhöz, ami látszólag jó nagy volt, feltehetően sok információval a gyomrában.
- Lehet, hogy ez lesz az..öh, dög nehéz - jegyeztem meg, ahogy két kézzel próbáltam kifelé húzni, ekkor viszont egy kisebb köteg levélhalom hullott le a földre a polcról, ami egy masnival volt átkötve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=808620#post808620][b]Süveges Lili - 2020.05.16. 15:59[/b][/url]

Nem volt különösebben nagy könyvmoly a Süveges lányka, de meg tudta érteni a rajongást, amit Karola átélhetett, a letehetetlen könyv és főképp az izgalom, amit nyújtani tudott nem volt elképzelhetetlen számára.
- Áh nem, nem volt, csak fent voltam a kilátóban - rázta meg a haját. - Nézelődtem, mígnem már nem láttam semmit se.
Tőle kicsit szokatlan volt, hogy ilyen egyhangú tevékenységre fordítsa idejét, de még a múltkorában látott onnan az erdő mellett valami különös mozgolódást, és azóta próbálta megfejteni, mit is láthatott. Remélte, egy vérfarkast.
- Nekem is hiányzott a Levita, de szörnyen izgalmas volt lent a Rellonban! Valamiért úgy képzeltem, tömlöcökben laknak, és kínzópadokon alszanak, meg minden széken van középen egy vastag fémtüske. De nem.
Mintha egy egyész kicsit csalódottan csengett volna a hangja a végén, de persze örült, hogy nincsenek a zöld társai ilyesmiknek kitéve, valószínűleg túl sokáig nem élvezné még ő maga sem, ha ilyen helyen kéne élnie.
Hátraérve aztán Karola magyarázatát követve Lili is elkezdte nézegetni a könyveket, a gerinceken futtatva ujját, és már előre rettegett a mérhetetlen unalomtól, ami majd rá fog telepedni, ha az egyik ilyen furcsa szagú kötetet kinyitja.
- Várj csak, segítek! - mondta, mikor meglátta, hogy mekkora dög nagy könyvvel birkózik szobatársa. Odaugrott, és ő is rámarkolt a kötetre, épp egy pillanattal azután, hogy egy rakás boríték szóródott ki belőle.
- Hát ezek meg?
Sajnos Lilkó azzal a lendülettel meg is feledkezett róla, hogy Karola épp egy fele olyan súlyú könyvvel egyensúlyoz, mint ő maga, és már hajolt is le értük. Tucatnyi, kézzel címett, többé-kevésbé megsárgult papírból készült boríték volt, bennük vélhetően levelekkel, mert üresek biztosan nem voltak a vastagságukból ítélve.
- Ezekből biztos sok mindent megtudunk a régi varázsvilágról! - vigyorodott el, mikor kihúzva egy levelet beleolvasgatott az egyikbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=808816#post808816][b]Bossányi Karola - 2020.05.18. 15:37[/b][/url]

- Olyan sokáig voltál fönt a kilátóban? Még szerencséd, hogy nem kapott rajta egy prefi sem - mondtam nevetve, mert akkor már nem lehetett volna odafönt. - Halljam, ki az, aki miatt fent maradtál? Vagy tényleg ennyire lekötött a csillagos égbolt? - igen, eléggé kíváncsi természet voltam, ez most is bebizonyosodott, mert rátértem a lényegre. Közben míg elsétáltunk a sorok közt, átbeszéltük röviden a kalandjainkat, hogy kivel mi történt, míg el kellett hagynunk ideiglenesen a levitát. Szegényt nem irigyeltem, amikor megtudtam, hogy a rellonba került, s ami azt illeti, nem túl jó emlékek kötöttek ahhoz a helyhez. - Ez jó, anno én is így képzeltem el - a lány megjegyzésén azért jót mosolyogtam, hisz többnyire mindenki ezt gondolta róluk, egészen addig, míg át nem lépte a ház küszöbét. - Nekem az eridonban kellett eltöltenem ezt az időd, de ott nem történt semmi kalandos velem, kedvesek voltak, fecserésztünk a klubhelyiségükben - nagyjából ennyi emlékem maradt meg onnan, s talán, ha több időt töltöttem volna velük, akkor lett volna néhány izgalmas kalandom is.
Az emlékek sietve futottak át a fejemben, s ekkorra már ott álltunk a könyvespolc előtt és meg is találtuk az egyik könyvet, amit kerestünk. A könyv tényleg nagyon nehéz volt, mintha három enciklopédia lett volna egybe gyúrva, ez valóban két emberes feladat volt. Szerencsére Lili még épp időben jött a segítségemre, de ez sajnos csak néhány másodpercig tartott, mert Lili szinte azonnal rávetette magát a polcról lehulló csomagra, így kénytelen voltam egyedül egyensúlyozni a dög nehéz könyvvel.
- Áh, ne is törődj velem, jól vagyok, bírom- mondtam kissé erőlködve, majd veszítve az egyensúlyomból, ingoványos léptekkel sikerült megközelítenem az asztalkát, aminek tetejáre aztán rávágtam a dög nehéz irományt. Az hatalmasat csattant, s persze nagy porfelleg körözött körülötte, mintha ezer éve nem takarítottak volna már itt a leghátsó sorban.
- Mit találtál? - a munka neheze után kicsit megfáradva léptem oda Lili mellé, s kíváncsian vettem szemügyre a kezében tartott levelek egyikét. Nagyon megsárgult már a papír, és a betűk is régies írásmóddal íródtak. - Nahát, mi lehet ez? - kicsit felvontam a szemöldököm, s ha Lili engedte, akkor a kötegből én is kihúztam egy levelet, majd felbontva azt, beleolvastam.

" Ha ezt a levelet 1990-ben olvasod, akkor elhiheted, hogy én lettem Bogolyfalva polgármestere. Menj, és nézd csak meg. Ezen kívül megnősültem, elvettem Belkovics Boglárkát, és született tőle három gyermekem. Van egy nagy házam is a tó partján, én valahogy így képzelem a jövőmet. "

Hangosan olvastam fel a levelet, s meglepetten pillantottam fel Lilire. - Ez kicsit olyan, mintha valami időkapszula lenne, mintha anno a diákok megírták volna, hogy kiből mi lesz. De ez túl régi, a többi is ilyen? Meg kéne néznünk valahol, hogy tényleg teljesült-e az álma ennek a hogy is hívják...ennek a Lázár Kristófnak. - izgatott lettem, már nem is igazán érdekelt az iskolai feladat, az viszont annál inkább, hogy akkoriban mit kívánhattak a diákok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=808917#post808917][b]Süveges Lili - 2020.05.19. 17:36[/b][/url]

Ha volt valami közös bennük a nyilvánvalóakat leszámítva, mint például, hogy mindketten lányok voltak, hosszú volt a hajuk, és kék a nyelvük, ha megfelelő édességet ettek, hát az a kíváncsi-fáncsiságuk. Karolának egyből tudnia kellett, mit is keresett Lili ott fent olyan későn, és a szőke tökéletesen át is érezte ezt a leküzdhetetlen tudni-vágyást. Még sajnálta is, hogy uncsi választ kell adnia.
- Neem, nem a csillagok miatt voltam - nevetett. - De nem is arról van szó, amire gondolsz. Bár persze reméltem, hogy összefutok ezzel a sráccal megint, de úgy látszik, nem tette meg állandó lakhelyének a kilátót.
Nem is igazán tudta volna megmondani, miért is akarta látni Bencét. Csak úgy. Mert szórakoztató társaság volt. Bosszantó is kicsit, de olyan jó értelemben.
Miközben megközelítették a tetthelyet, ahol majd kutatásukat végzik, felidézték a kilakoltatottságuk alatti élményeket, vagy épp azok hiányát. Úgy tűnt Lilinek, az Eridon kevésbé volt izgalmas hely, mint számára a zöldek háza, de lehet fordított esetben ott is ugyanúgy jól érezte volna magát. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Sári is ott lett volna.
Ami a figyelmességet illeti, Lilkó nem mindig szerepelt fényesen, és amint valami izgalmas bukkant fel látó- vagy bármilyen más érzékszervével felfogható mezejében, megfeledkezett arról, amivel előtte foglalatoskodott. Ez most történetesen a Karolának való segítségnyujtás volt, így szegény lány kénytelen volt egyedül megküzdeni a vaskos kötettel. Csak akkor eszmélt fel Lili, mikor jókora dörrenéssel az asztalra vágódott az olvasmányosnak épp nem tűnő kötet.
- Hííí! - sikkantott fel, és még ugrott is egyet, egy-két borítékot elejtve, vagyis inkább eldobva. - Bocsánat!
Azonban nem esdekelt sokáig, mert a kezében maradt egyik boríték nagyon is szólongatta, hogy felnyissa. De Karola megelőzte, és már bontotta is ki, majd olvasta fel tartalmát.
- Hát ez irtó menő! - lelkendezett Lili is, nem nagyon kellett Karolának felspannolnia őt. Hirtelen az unalmas kutatásból nagyon is izgalmas felfedezés vált.
- Ezt hallgasd! - hajtott szét egy másikat:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=809720#post809720][b]Bossányi Karola - 2020.05.27. 10:43[/b][/url]

- Ohó, szóval nem a csillagok miatt - együtt nevettem Lilivel, aki próbálta kimagyarázni a helyzetet, de ezt még sem lehetett nem úgy érteni.
- Ezzel? Melyikkel? - kíváncsi mosollyal faggattam őt tovább, mert az efféle dolgokat jobb volt elsőkézből tudni, mint sem a pletykarovatból olvasgatni. - Pedig jó kis hely, nekem az egyik kedvencem - meséltem, s közben eszembe jutott, hogy Benivel is lógtam már ott, és egymagamban is többször vonultam oda, ha nyugalomra vágytam. Remek hely volt a gondolkodásra és az ábrándozásra.
Az események közben gyorsan felpörögtek, hisz ráleltünk egy bazi nagy és nehéz könyvre, ami mögött egy kis csomag is lapult. S bár megszenvedtem a könyv súlyával, az én figyelmemet sem tudták elkerülni a levelek.
- Ugyan, nem gond, nézzük meg, ez érdekesebbnek tűnik, mint a könyv - mondtam nevetve, majd fel is olvastam az egyik levelet Lilinek és még magam is meglepődtem annak a tartalmán. Érdekes volt látni azt, hogy a múltban hogyan képzelték el egyesek a jövőjüket, s egy pillanatra az én fejemen is átfutott az, hogy mi lenne, ha mi is készítenénk ilyet.
- Ugye? Szerintem is tök jó! - együtt lelkendeztem Lilivel, majd elhalkultam, amikor ő kezdett bele egy levél olvasásába. A végére persze kiderült, hogy ezt valószínűleg az a lány írta, akit az előző levél írója akart feleségül venni, így viszont még viccesebb volt ez az egész, és nagyon jót nevettem.
-  Igen, nagyon nem akart férjhez menni. Meg kellene néznünk az egyik jegyzékben, hogy az elmúlt évtizedben volt-e ilyen nevű mágiaügyi miniszterünk. Mondjuk nem emlékszem rá, hogy lett volna - ezen egy kicsit elméláztam, mindenesetre ez a dolog sokkal érdekesebbnek tűnt, mint hogy könyvekből írogassunk ki adatokat.
- Figyelj Lili, mi lenne, ha inkább ebből tartanánk előadást? Tudom, hogy ez nem teljesen kapcsolódik az anyaghoz, de szerintem a többieket is érdekelné. Vagy ez hülyeség? - nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet lenne-e megkerülni a tanárt, és váratlanul egy ilyen megoldással beállítani, hisz nem ez volt a feladat. De bíztam benne, hogy Lili majd bölcsebb lesz nálam, mindenesetre nagyon fellelkesített ez a dolog.
- Vaaagy, mit szólnál, ha megkeresnénk az Edictum szerkesztőségét, elvinnénk nekik a leveleket, és megkérnénk őket, hogy írjanak róla cikket? Akkor mások is elolvashatnák. Vagy akár mi magunk is csinálhatnánk a többiekkel együtt ilyet, beraknánk egy ládikába, és elásnánk. Aztán majd egyszer valaki kiássa. Mondjuk nem is tudom, hogy mit is írhatnék, annyi minden jut az eszembe. Te például mit írnál? - tényleg nagyon felspannolt a téma, mert hirtelen Lilit elárasztottam a kérdéseimmel, s már a könyvtáros is rosszallóan pillantott rám, valószínűleg egy picit hangosabb voltam a kelleténél.