Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=797581#post797581][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.08. 19:15[/b][/url]

Gondterhelt arccal battyogok el a könyvtárig. Részben a vizsgaidőszak, részben viszont valami egészen más nyomja a lelkem, amiről ha nem terelem el a figyelmem a tananyaggal, akkor olyan érzés, mintha szépen lassan megőrjítene. Így viszont alig maradnak használható agysejtjeim a nap végére, olyannyira leterhelem magam az állandó gondolkodással. Csak ne jutnának újra és újra eszembe a csónakházban történtek. Egyre gyengébbnek és elveszettebbnek érzem magam, kívülállóként azt is megállapítanám, hogy fogytam néhány kilót az elmúlt hetekben, s a bőröm is sápadtabb lett kissé. Érezhetően bezárkóztam, amióta elárult és megalázott egy olyan ember, akit közel éreztem magamhoz. Nincs kedvem semmihez és senkihez ezek után, még élni se nagyon, hisz mi értelme van így bárminek is? Talán a könyvtárba járás mondható egy olyan tevékenységnek, ami valamelyest ki tud rángatni ebből az állapotból. Elég ideje számítok visszatérő vendégnek ott ahhoz, hogy tudjam, mikor nincs tumultus a diákság részéről. Amióta Kazanov került a Navine élére, szinte mindig a kedvenc könyvtárosom tartja a frontot, akivel a kezdetektől fogva elég jó kapcsolatba kerültem. Mielőtt belépek az ajtón, megtörölgetem az idő közben könnyessé vált szemem, majd bejutva próbálok valami mosolyt erőltetni az arcomra.
- Szia! - köszönök suttogva a polcok mögül elém sétáló barátomnak, mert itt így illik, de egyébként se szoktam sokkal hangosabb lenni. Legalább valaki a gondomat viseli és törődik velem... Ez azért nagyon rendes tőle. Rutinosan felakasztom a táskám az egyik fogasra, aztán sietek is megcsodálni a kikészített könyveket. Gyakran teszi félre nekem őket, mert úgyis tudja rólam, hogy gyorsan olvasok. - Úúú! Köszi! - markolom meg őket a mancsommal, majd fellapozom a legfelsőt. Akármennyire is próbálom, a hangom nem valami lelkes, ami hamar elárulja rólam, hogy gáz van.
- M-miért? Csak fáradt vagyok - hazudom, ahogy szomorúan felsóhajtok, de azért lecsüccsenek mellé. - Nem lesz baj, hogy nem a pultban ülsz? - láthatóan feszélyez, hogy kicsit közel vagyunk a bejárathoz, na meg el akarom terelni magamról a figyelmet, ami tudom, hogy nem lesz könnyű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=797662#post797662][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.09. 03:47[/b][/url]

Tudhatnám már, hogy Jonginak fel fog tűnni, ha valami nincs rendben velem. Utálom, hogy mások számára ennyire kiismerhető vagyok, ha viszont nekem kellene megfejtenem valakiről, hogy milyen ember, akkor előbb-utóbb hatalmasat csalódok. Egy kis emberismeretre igazán szert tehettem volna már az évek alatt, vagy legalább megtanulhattam volna elrejteni az érzelmeimet mások előtt, hogy ne egy nyitott könyv legyek a kíváncsi érdeklődőknek. Többek között emiatt lehetek könnyű préda azok számára, akik ki szeretnének használni. De őszintén fogalmam sincs már, hogy mi történik velem, a túlélésre hajtok. Még pár vizsga, aztán kiszellőztetem a fejem otthon, remélve hogy a tesóm nem készít ki teljesen. Mondjuk ő most a legkevesebb problémám. Jó lenne, ha a szüleimmel is rendeződhetne majd a viszonyom.
- Mármint itt és most? Áh... - ráncolom össze a homlokomat értetlenkedve, ahogy mancsommal egy legyintés után a könyvkupacért kapok. Az már olyan, mintha az enyém lenne, nem engedem, hogy csak úgy elhúzza előlem, mint a mézesmadzagot, hiába ő a könyvtáros. - Nem aludni jöttem - húzom ki magam előtte, aztán szemügyre veszem a párnának szánt fedelet, és a kíváncsiságtól hajtva azért ráhelyezem az arcomat. Valóban nem az a keménykötésű fajta, és ha tényleg fáradt volnék, még el is tudom képzelni, hogy jót szundítanék rajta.
- Hmm, hát, jól van... - kezdek bele hebegve. A széken kuporogva összegörnyedek és az ujjaimat kezdem el tördelni. Mit ne mondjak, nem valami kellemes érzés erről beszélni, de azt hiszem muszáj lesz. Jongi talán megért majd engem.
- Mondd csak, olvastál mostanában Edictumot? - fúrom tekintetem az övébe puhatolózóan, hátha ezzel megkönnyítem a dolgomat a magyarázkodást tekintve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=798219#post798219][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.13. 00:35[/b][/url]

Azt hinném, hogy viccel, pedig a mosolya nem erről árulkodik. Sőt, kimerítő magyarázkodásba kezd, hogy miért hajtsam álomra a fejem a suli könyvtárában. Miközben hallgatom, úgy szalad fel a szemöldököm egy-egy mondatára, míg máskor a homlokom ráncolom szájtátva. Nagyokat bólintok a javaslata előtt, noha nem értem, hogy miért kéne aludnunk a könyvtárban, amikor ide tanulni jövünk, én pedig azért is, hogy a kedvenc iskolai alkalmazottammal is válthassak néhány szót, ha éppen ő van benn. A kastélyban nincs nagyon számítógép, se telefon, hogy lekössem a figyelmem, ha nyomja valami a lelkem. Egyedül a könyvek terelik el a gondolataimat a negatív dolgokról valamennyire. Ha olvasok, akkor teljesen kikapcsol az agyam és belemélyedek a fantáziabirodalmamba. Csend van, nyugalom, kedves emberek. Erre van most szükségem.
- Te szoktál itt aludni? - érdeklődöm kedvesen, kissé kétkedve fogadva az elbeszélését. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta volna, amit az előbb fecserészett. - Olvasni akarok, meg persze veled beszélgetni! - emelem fel a fejem büszkén, és mintha egy kissé még a rossz kedvem is enyhülni látszana. Mókás egy figura tud ő lenni, ha arról van szó. Mivel szinte mindig mosolyog, ezért lehetetlenség sokáig lógatni az orromat a társaságában.
Félrerakva a könyveket, egészen zavartan nyöszörgök neki, mert nem tudom, honnan is kezdjem ezt a hosszú sztorit. Meg persze azt sem, hogy mennyire szabadna ezekről beszélnem. Nem utolsó sorban az sem mindegy, hogy őt milyen szinten érdekli, hiszen untatni se akarom. Kissé megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, mikor legalább megtudom, hogy nem olvassa a pletykákat, mégis nehezebb dolgom lesz azzal, hogy elő kell kotorjam neki a bizonyítékot. Egyetértően bólintva odasétálok az újságokkal teli polchoz, hogy a hírhedt számot felnyitva az orra elé toljam a rovatot.
- Látod? Róla van szó... Azóta a nyomomban van. Vagyis volt... És teljesen összezavart - bökök arra a pár soros szösszenetre, amit a matrac alatt is őrizgetek, és a karácsonyi bálon történteket foglalja össze röviden.
- Minden miatta van! - csattanok fel bosszankodva, aztán visszaülök a székembe anélkül, hogy kifejteném.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=798957#post798957][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.18. 01:56[/b][/url]

- Hát ez nagyon aranyosan hangzik - vallom be őszintén, kicsit talán nagymamás hangon, ahogy halványan mosolyogva egy kissé oldalra döntöm a fejem. Megnyugtató, csendes. Igen, valóban az, ahogy ő mondja. Nagyokat bólogatok, hogy kifejezzem egyetértésem. Egyúttal nagyon irigykedem rá a gyerekkora miatt, ami az eddigiek alapján konkrétan meseszerűen hangzott. Mintha ő maga is egy könyvből lépett volna ki, s kelt volna életre. Olyan hihetetlen, hogy most ő az egyik könyvtárosunk. Ráadásul valahonnan Ázsiából fújta őt el idáig a szél. Na, ezt se kérdeztem még meg tőle, hogy végül hogyan kötött ki kishazánkban. Talán majd egyszer. - És miket szerettél olvasni akkoriban? - teszem fel neki az ártatlan kérdést.
Remélem tényleg szívesen beszélget velem, és nem csak az idejét rabolom. Kedvesen és készségesen hallgat végig, de sosem tudom, hogy vajon mindenkivel ilyen-e, vagy van valami különleges kapcsolat köztünk. Szeretek hinni az ilyenekben. Mármint jólesne, ha úgymond elismerné a tudásomat, meg a könyvek iránti rajongásomat, ilyenek. Szeretem lenyűgözni a nálam idősebbeket, és mindig jólesik, ha hallok tőlük valami tanácsot, vagy épp dicséretet. Fogalmam sincs, hogy Jongi hány éves lehet, mert még sosem mertem őt megkérdezni. De ha annyi, mint a tesóim, akkor őt is a fogadott családtagomnak tekinteném. Olyan jó lenne...
- Ismered? Honnan? - kapom fel a fejem idegesen a cikkről, amint kiejti az átkozott nevét. Nem gondoltam volna, hogy megfordult körülötte, főleg mert a könyvtár az egyik utolsó olyan hely, amit meglátogatna az a féleszű. Mondjuk tudom róla, hogy titokban állítólag romantikus ponyvaregényeket olvas, azért is adta oda a kedvencét, de ki tudja, hogy milyen hazugságokat hordott még nekem össze csak azért, hogy megkapjon. Viszont mi van, ha itt is a nyomomban van, ha őt is bántani akarta? - Hát... nem hagy békén - harapom el a számat, majd zavartan kezdek totyogni mellette. Nem szeretném a szaftos részleteket is az orra alá dörgölni, de valószínűleg bővebb kifejtésre szorul a téma, ha már felhoztam, mert ennyiből nem érti meg. Visszarogyok a helyemre, ugyanakkor látom rajta, hogy gondterheltté válik, amitől magam is kellemetlenül kezdem érezni.
- Mindenfélét - suttogom reszketve, falfehéren. - De nem akarom őt beárulni. Jaj, Jongi... Ez olyan nehéz - sóhajtok egy hatalmasat, immár könnyes szemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799600#post799600][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.20. 23:51[/b][/url]

Amilyen könnyedén felel, olyan értetlen és kissé csalódott fejet vágok rá. Mindent, hm... Sokáig ízlelgetem magamban ezt a szót, belegondolva, hogy vajon mit is jelenthet pontosan. Mert tényleg annyi mindent takarhat, pláne ha Jongi a kiskorára értette. Lehetséges, hogy csodagyereknek számított, mondjuk nehezen hinném el róla, hogy pont a mi iskolánk könyvtárosának állt volna azzal a tudással, ami az ő fejében halmozódott fel az évek alatt. Egyáltalán, miért nem vitte többre, ha ennyire szereti a könyveket? Na jó, ezt minden könyvtárostól megkérdezhetném. Addig viszont nem merem, amíg én feleannyinál se tartok a tanulmányaimban, mint amit ő elért. Szóval megvakarom az orrom, felsorolom magamban az összes műfajt, és már épphogy lenyelném a válaszát, amikor csak nem hagyom annyiban, s már-már kekeckedően, de odaszúrok egy félmondatot.
- Azért csak volt kedvenced... - műfaj, könyv, bármi, de ha konkrétumot mond, jobban ki leszek segítve. Enyhén elmosolyodom a rejtelmességén, aztán a továbbiakban a lelki sérelmem taglalása köt le. Rég volt már a bál, de még mindig tisztán emlékszem, ahogyan a többi vele való találkozásomra is. Összeszorul a szívem, akárhányszor ez történik. Nagyon érdekel, hogy mit fog ehhez szólni a kedvenc könyvtárosom.
- Hogy... mi? - nevetek fel zavaromban, s ahogy elönti az arcomat a pír, ösztönösen a számhoz kapok. - Te? Őt? De hogyhogy? - nem akarok belegondolni, nem. Az agyam most valami láthatatlan, de masszív falat von maga köré, hogy képtelen legyen megtalálni az összefüggéseket. Mégis zaklatottnak érzem magam, ahogy egyre kényelmetlenebbül mocorgok a helyemen, amit az ujjaimmal való ideges dobolással is kifejezek.
- Szóval mintha a pszichológusom lennél? Oké - könnyebbülök meg, hiszen már voltam pszichológusnál az általánosban, hogy kezeljék a szorongásaimat, mondjuk nem nagyon sikerült. Amikor sokat bántottak, kiborultam és tombolásba kezdtem, azért is kellett, hogy valaki a szárnyai alá vegyen. Azóta ilyen dühroham nem nagyon fordult elő szerencsére. - Azt hittem, hogy akar tőlem valamit... De csak megjátszotta magát. Én pedig hittem neki. De ez titok - foglalom neki össze szaggatottan, nagy erőt véve magamon ahhoz, hogy viszonylagos érzelemmentességgel tudjam neki tálalni. Vállamra tett kezétől egy pillanatra lehunyom a szemem, s egy nagyot sóhajtok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799780#post799780][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.22. 03:25[/b][/url]

A könyv címéről az a DVD jut eszembe, amit még egészen fiatalon kaptam a dédnagymamámtól karácsonyra. Mindig kedves emlék marad ez számomra, hiszen régóta nincs már köztünk, és ez az egyik olyan ajándéka, amit kifejezetten nekem szánt, noha természetesen a nagymamámmal közösen adták, de mégis ő választotta. Egy amerikai srác baseball meccsén, mialatt a kispadon ücsörgött, egy óriási földrengés által létrejött kráter nyelte őt el, s repítette vissza a középkori Angliába, azon belül is Arthur király várába. Szívbemarkoló belegondolni, hogy a számtalan megnézésekor még nem is sejtettem, hogy egyszer hasonlóan belezuhanok egy teljesen idegen világba, csak ezúttal egy kastélyról van szó, a fekete lovag pedig szerencsére kimaradt a történetből. Meglep, hogy ezek szerint egy Mark Twain feldolgozással örvendeztetett meg annak idején, hiszen a szerző neve nem ismeretlen számomra.
- Azt hiszem van erről egy film a tévében - esem gondolkodóba, még az állam is megtámasztom közben a kezemmel. Felidézem a gyerekkoromat, ezzel együtt elönt a mugli eszközök hiánya miatti ingerültség, de csak addig, amíg Jongi újabb megjegyzése ki nem zökkent. Nevetésén elmosolyodom, egyúttal különösnek találom, hogy mindkettőnknek meghatározó valamilyen formában ez a témakör.
- És az téged miért zavart volna? - vágom oda zaklatottan, csalódottsággal a hangomban. Egyre átláthatatlanabbá kezd válni számomra ez a helyzet, hiszen borzasztóan fáj belül, hogy Theon boldogan Valentin napozott az egyik közeli barátommal, amíg én a szobámban sírdogáltam a hiánya és a szemétsége miatt. Nem érzem fairnek, hogy egyesek könnyedén túllépnek valakin, míg másokban mély sebet ejt egy ismertség. Miért állok mindig ilyen szempontból a rossz oldalon? Kezeimmel lehorgasztott fejemet fogom, némán dühöngve egy sort a székemben ülve. Az utólag hozzátett mondatát el is engedem a fülem mellett, az agyamban túl hangosan harsognak a saját gondolataim.
Jelentőségteljesen a szemébe nézek. Tudom, hogy mit akarok tőle kérdezni, és talán érezhető is rajtam, de mégsem merem. Az igazságra nem vagyok felkészülve. Helyette nyelek egy nagyot, összeszorítom remegő ujjaim, s a továbbiakban másra koncentrálok. Megnyílok előtte ennek ellenére, mert valami azt súgja, hogy megbízhatok benne. Kezdettől fogva nagyon barátságos velem, és mivel felnézek rá, adok a szavára.
- Mert pszichopata. Hogy megkapjon, gondolom... Növelhette volna az egóját - úgy tűnhet, hogy már túltettem magam ezen, ha ennyire átlátom a szándékait, pedig ez koránt sincs így. Még mindig borzasztóan nehéz erről beszélnem, maximum okos vagyok. Kérdésére viszont leblokkolok, s egy ideig pirosló arccal ülök szoborként. Nehéz ez, ha még magamnak se tudtam megfogalmazni. -  Háááát... - süllyedek el a székben, de nem merek, és nem is tudok erre mit mondani neki. Haragszom rá, és nem akarom, hogy tetsszen. Ki akarom őt törölni az életemből, amiért ezt tette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=807405#post807405][b]Ivanich R. Benett - 2020.05.02. 02:51[/b][/url]

Nagyon ritkán fordul elő, hogy előbb nézem meg a filmet, és csak utána veszem kézbe az alapjául szolgáló könyvet. Általában, ha tudom, hogy érdekesnek ígérkezik, előbb mindig az olvasást választom, kivéve ha a vásznon csak egy szeletét láthatom annak, ami rám várna, vagy utóbb nagyon felkeltette az érdeklődésem. Az viszont különösen szokatlan, s talán még sosem fordult elő, hogy egy bizonyos történetnek többféle átiratát láttam, vagy lapoztam volna. Oldalra döntött fejjel hallgatom Jongi meséjét az igazi élményről, amit az ő kedvencnek mondott műve szerez számára, bőszen tanakodva arról, hogy vajon megéri-e a jövőben elolvasnom. Talán egyszer úgyis a kezembe nyomja. Furcsa lenne, ha ne lenne a mi könyvtárunkban is példány belőle, főleg amióta ő tölti be itt ezt a tisztséget.
- Túl jószívű vagy - húzom el a szám, sajnálkozóan nézve végig rajta, de még mindig nem értem, hogy erre miért volt szüksége. Harag, vagy féltékenység dúlna bennem? Mindenesetre kellemetlenül érzem magam, mert Jongit a barátomnak tartom, ettől viszont mintha gyengülne a bizalmam. - És a szarságairól nem hallottál? Ne mondd már, hogy még ezek után is sajnálnád... Bőven megérdemelné, hogy rájöjjön, mekkora barom - kelek ki magamból ingerülten, ahogy végiggondolom azokat a sérelmeket, amiket nekem vagy az iskolatársaimnak okozott. Mert valljuk be, szinte alig van itt olyan tanuló, aki ne találkozott volna az ő árnyoldalával. És pont az ilyenek miatt érzik úgy, hogy még fontosak, amiért Jongi se fenékbe billenti őt, hanem még pátyolgatja. Ezek után felemás érzéssel ülök le vele, hiszen...
- Most akkor épp én lettem az aktuális, akinek segítesz? - kérdezem tőle gyanakodva. Nem nagyon láttam még őket együtt, és nagyjából elképzelhetetlen, hogy az ő kapcsolatuk jobb lenne, de valahol nagyon vágyom arra, hogy jónak gondoljanak, és valakinek egy különleges személy legyek. Még akkor is, ha Jongi idősebb, és ezek alapján azt mondják, túlságosan közvetlen és igazi barátságunk sosem lehet. Talán mégis a könyvek szeretete az, ami összeköt minket, és nem több. De mégis jókat tud mesélni, és olyan pozitív figura... Inkább csak hülye. Nem lát jól. Nem érte annyi fos, mint engem.
- Az ilyen embereknek folyamatosan fenn kell tartania azt, hogy ők vonzóak, azért szekál mindenkit, és azért forog az agya csak a szex körül - vágok közbe hevesen, mielőtt befejezhetné. Kicsit kioktatónak tűnök, de van tapasztalatom. Különös, hogy azt gondolja, nem így növelné az egóját. Egy sor őrlődés, habogás és kellemetlen körbepillantás után aztán folytatja azzal, hogy szerinte el kellene fogadnom így magam, és társai. Lehorgasztom a fejem, mélyeket sóhajtok, és elhúzva a számat, de végighallgatom a hegyi beszédet. Tetszik, amit mond, de ahogy ízlelgetem a szavakat, nem akarom teljesen elfogadni. - Ha el is fogadom, ez semmin nem változtat. Hülye voltam. Ki akart használni... Legalábbis azt hiszem. Te könnyen beszélsz, nem tudod mennyire szar érzés volt. Az mikor fog elmúlni? - fonom össze a karom nyűgösen. Kezdek bepörögni a témán, pedig az előbb még a szégyentől égett az arcom. Mintha nem is én lennék, felzaklat ez a téma. Jongi nyugalma és mosola viszont megakadályoz abban, hogy látványosan felcsattanjak, inkább kordában tartja a dühömet. Ajánlata végül felvillanyoz, és eloszlatja a pesszimizmusom.
- Értesz az önvédelemhez is? Taníts, persze. Inkább egy kis határozottság kéne, hoooogy vissza tudjak szólni. És akkor megaláznám valahogy... - álmodozom, és mivel azt hiszem, hogy készül valamire, zavartan én is felpattanok a székemből. - Nem jut eszembe konkrét - vonok vállat a könyvre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=829930#post829930][b]Ivanich R. Benett - 2021.04.22. 04:28[/b][/url]

Hiányzott már Min Jong, és vele a könyvtár zárását követő, sokszor órákig eltartó beszélgetéseink, amik a nehéz időszakom alatt tartották bennem a lelket. A mosolya, amivel mindig várt, és ha minden nap csak egy rövidke időre is, de vissza tudta vele hozni az életkedvemet. A könyvei, amiket mindig az érdeklődésem alapján válogatott össze, vagyis hát pontosabban dugdosott el a többiek elől annak érdekében, hogy biztosan én tudjam kikölcsönözni őket. De végre eltelt a szünet, és immár a negyedik tanévemet taposom. Sajnos ezúttal sem én lettem az iskolaelső, és csak egy picivel csúsztam le az évfolyam legjobbjai közül, de ígérem, hogy az újabb megmérettetésre most már tényleg összekapom magam. Persze ehhez meg kell próbálnom kerülni a feltűnést, nem pedig bajba keveredni.
A papír halkan serceg a pennám alatt, miközben a házimhoz jegyzetelek az egyik ajánlott irodalomból. Szabad kezemmel felkönyöklök az olvasótér egyik asztalára, és úgy támasztom meg a fejem. Lehet, hogy nem a leghelyesebb a testtartásom közben, és biztosan túl közel van a szemem a betűkhöz, de ilyenkor mindent kizárok magam körül, és csak a tanulásra koncentrálok. Ki tudja, mióta ülök már ott, amikor megszólít az ismerős hang.
- Oh, szia! Persze - rezzenek össze, mivel ilyenkor nagyon ritkán szakítanak meg, így ezúttal sem számítottam rá. Kell is egy másodperc, hogy tudatosuljon bennem a személy kiléte, ami után persze rögtön mosolyra fakad a szám, és kezemmel egy fokkal bátrabban magam mellé invitálom. -  A szünet óta azt hiszem, hogy még nem is nagyon tudtunk beszélni. Hú, mi ez a sok könyv nálad, ne segítsek fogni? - szörnyedek el halkan a vaskos köteteket látva, de nagyon feldob, hogy újra látjuk egymást. Amióta találkozott Kamcsival, mintha többször futottunk volna össze megbeszélten. Még zongoráztunk is, ami remélem, hogy idén is össze tud majd jönni. De amúgy neki tényleg azt érzem, hogy egy picit jobban megnyílhatok, bár zavarba hoz, hogy mennyire tarthatom fel a tanulása közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=835181#post835181][b]Ivanich R. Benett - 2021.08.02. 18:27[/b][/url]

Próbálok nem akkor felbrekegni, amikor a nehéz könyvek egy tompa puffanással az asztalra ereszkednek. Hol a lány karját nézem, hogy remeg-e a súlytól, hol pedig a széles könyvgerinceket, hogy vajon mennyire lesz akadálymentes a landolásuk. De Améliát kemény fából faragták. Sok mindenhez ért, sok mindenen mehetett keresztül. Lehet, hogy kívülről kicsit törékenynek látszik, mégis szereti a saját kezében tartani a dolgokat. Vagy a másik magyarázat az, hogy szimplán nem kér belőlem, még ennyire sem. Lehet, hogy a legtöbb diáktársunk már rég a lebegtető bűbájjal vitte volna asztalhoz az olvasnivalót, de ő marad a mugli módszereknél. Házias, mit ne mondjak, vagy valami olyasmi. Amint a művelet megvan, mintha én is fellélegeznék.
- Persze. Mindig mindent felveszek, ami nem ütközik egy fontosabb órával. Már csak az a kérdés, hogy jövőre is megtartom-e ezt a szokásomat, vagy inkább már csak arra koncentráljak, ami tényleg érdekel - mondom fel neki a választ, mintha valami tananyagot akarnék ismertetni egy számonkérésen. Izgatottan várom meg, amíg helyet foglal előttem, közben a hajamon is igazítok egyet, ha már ténylegesen interjú-érzetet kap a beszélgetés. Tudom, most jön a rész, amikor mindent el kell mesélni, de lehet, hogy mégsem a könyvtár a legalkalmasabb. - Igazából be kellene fejeznem a jegyzetelést gyorsan... Aztán rohanok enni, úgyhogy az igazán nagy sztorizást inkább későbbre hagynám - nyelek egyet fülig vörösen, mert hát kissé kellemetlenül jön ki a dolog, pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy kerülni akarom Améliát. Miközben beszélek, addig is jár a kezem és folytatom a másolást, aztán megígértetem vele, hogy amint lehet, még folytatjuk a beszélgetést. Bűntudatom van, amiért kereket kell oldjak, de egyúttal megkönnyebbülök, hogy nem kell feszengenem azon, hogy jól süljön el a csevej. Amint megvagyok, sűrű elnézéseket kérve pattanok fel, de még ebben a kereket oldásban is többször visszapillantok rá egy-egy sajnálkozó szempárral.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=845408#post845408][b]Ivanich R. Benett - 2022.04.10. 01:12[/b][/url]

Megtehetném, hogy az Egyetem könyvtárát látogatom meg, de az átállás nem megy egyik napról a másikra. Megszoktam már, hogy a napirendem szerves része a kastély könyvtárának felkeresése, és egyébként is úgy alakítottam ki az órarendem, hogy viszonylag sok időt tudjak az ismerős falak között tölteni. Lehet, hogy nehezen alkalmazkodom a változásokhoz. Ragaszkodom a múlthoz, a régi emlékekhez, még ha már nincsenek is velem azok, akik egykor fontosak, meghatározóak voltak, vagy csak eltávolodtunk egymástól. Egy sor olyan dolog történt, amit egyszerűen el kellene fogadnom, hogy többé nincs így, és egy új korszak kezdődik az életemben. Mégis hagyom, hogy egy ideig még a megszokásaim rabja legyek, amíg a sors ki nem lök ebből a burokból.
Aztán itt van Min Jong, akivel mindig jókat beszélgetek. Már amikor ráér. Ezúttal azt jövök felkutatni, hogy a könyvállományon belül mennyi foglalkozik a mágikus közlekedéssel. Az oktatóm azt a feladatot adta, hogy keressek szakirodalmat. Bele kell építenem a tanmenetbe. Forrásmunka, elemzések... Azt hiszem, összerándulna a gyomrom, ha nem szoktattam volna magam éveken keresztül a kitartó tanuláshoz.
Hallották, hogy gyakorlótanár lettem, ezért a legtöbb pillantás zavarba ejtő számomra. Egyesek arról súgnak össze, hogy túl fiatal vagyok, tapasztalatlan, ezért a hangnem is komolytalan lesz, amit megütnek. Mások viszont elismerően és félénken pislognak vissza rám. Nem harapok, még mindig diáknak érzem magam. Pedig nagyon határozottnak akarok tűnni. Kihúzom magam, a hangom is mélyítem, ha kell. Feszesen lépkedek a megfelelő polcokig, hogy aztán tanakodva futtassam végig ujjaim a könyvgerinceken. Tekintetem a tanulóasztalok felé vándorol. Ahogy látom, Zalán hadilábon áll az éberléttel. Elmosolyodom a látványtól. Na de mi ez a könyvkupac?
- Szia Zalán! Hadd gratuláljak én is a Pro-Levita díjhoz! - sétálok közelebb, hiszen azt hiszem, még nem volt alkalmam személyesen is gratulálni neki, a tanári értekezleteken történő részvétel nagy előnye viszont, hogy képben vagyok az elismerésekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=845412#post845412][b]Ivanich R. Benett - 2022.04.10. 13:49[/b][/url]

Nem akartam én megijeszteni, de úgy néz ki, hogy egy kicsit azért mégis sikerült. Lehet, hogy rémisztő vagyok, vagy a lelkiismerete rossz, esetleg túlságosan beszippantotta a jegyzetelés, ez velem is megesik olykor. Mégis, ahogy összecsukja a füzetét, és szemmel láthatóan zavarba jön attól, hogy megszólítottam, a szemöldököm azért megemelkedik. Hagyom, hogy eldarálja a mondandóját. Nekem legalábbis úgy jön le, mintha az utóbbi mondataival mindig exkuzálná az előbbieket, egy véget nem érő körforgást indítva el. Ahogy jobban belegondolok, és merengeni kezdek az előző éveken, azért az én teljesítményem is megüthetett volna olykor egy ilyen elismerést, de nem vagyok önző, mert valószínűleg ugyanezt gondoltam és éreztem volna egy nyerés esetén, mint amit ő most. Meg hát, volt pár olyan tanév, amikor kevésbé alakultak fényesen a dolgaim. Talán ez a törés az, ami miatt álmaimmal ellentétben prefektus se lett belőlem soha, de mindegy, túlélem valahogy. Gyakorlótanár lettem, ez elég menő dolog most, kárpótol mindenért.
- Őőő, bocsi, de remélem, hogy nem zavartalak meg semmiben - fut végig tekintetem a füzeten, a könyvhalmon, majd végül a fiún. Hangom bizonytalanul remeg, mégis sejtelmes jelleget kölcsönöz. Fontosnak tartom, hogy előbb ezt tisztázzam, mert semmiképpen sem akarom őt feltartani, ha most nincs beszélgetős kedvében. - Tényleg? Például kiket? - teszem fel őszinte érdeklődéssel a kérdést.
- Gondolom, azért a többi asztalt meglested - kacsintok, s mivel a székfelszabadításból arra következtetek, hogy marasztalni akar, leülök mellé egy kicsit beszélgetni. De nagyon nem akarom, hogy azért legyen illedelmes velem, mert a tanárok közé emelkedtem. - Jól telt a szünet egyébként? -nem tudom, merjek-e jobbat kérdezni tőle, de év elején úgy szokás, hogy ezt a kört is lefutjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=845522#post845522][b]Ivanich R. Benett - 2022.04.12. 21:30[/b][/url]

Jogosan kérdezhetnénk, hogy mi mást is felelhetne valaki ilyenkor. Induljunk ki abból, hogy nem a legjobb ötlet könyvtárban zavarni valakit. Ide azért járunk, hogy a tanulásra koncentráljunk, átadjuk magunkat az olvasmányoknak, és fokozatosan elvesszünk egy könyv tartalmában. Ha pedig beszélgetnénk valakivel, akkor ott a Társalgó, meg hát egyeseknek a Nagyterem, mondjuk én oda a főétkezések miatt járok többnyire, és ha eszem, akkor nem szívesen járatom a szám, de ez más kérdés.
Szóval, végül is engem is a könyvkutatásom vezérelt ide, nem pedig az, hogy bandába verődjek. Nem tervezem sokáig feltartani Zalánt, a végén még hátráltatnám a tanulásban. De milyen jó, hogy én már magam mögött tudhatom ezt. Pontosabban, még csak most kezdődik az egyetemen az igazán kemény tempó!
- Akkor jó - vonok vállat. - Nem muszáj elmondanod, ha nem annyira fontos. Azért jó látni, hogy kutatgatsz. Én is azért jöttem ide egyébként - osztom meg vele mellékesen, csak hogy kicsit bátorítsam őt. Emlékszem, hogy pár éve még mennyire féltem attól, ha valaki tanuláson kap. Így is megörököltem a stréber jelzőt általánosból, és csak nehezen sikerült elhagynom. Vagy tudja fene, milyennek gondolnak, mondjuk mi levitások ezzel muszáj, hogy megtanuljunk együtt élni. Érdekes, hogy most olyan, mintha ezek a félős idők már nagyon rég lettek volna, és most pont én próbálok lelkesíteni valakit. Fordult a kocka.
- Oh, Amélia! De hát ő mintha már megkapta volna egyszer. És lehet, hogy valamikor Kornél is sorra fog kerülni. Van még pár tanév előttetek - tűnődöm el hangosan, előbb pedig Amélia hallatán egészen felcsillan a szemem, hiszen érdekelni kezdett, mi újság vele a szünet óta. Remélem, hogy majd elcsípem a folyosón és kifaggathatom.
- De igen. És nem... vagyis, gyakorlótanárként leszek most veletek egy ideig, amíg nem végzem el az egyetemet, aztán meglátjuk - osztom meg vele büszkén, arcomon szerény mosollyal. Kissé még bele is pirulok. A szünetét jobbnak látom nem faggatni, kérdése pedig igencsak váratlan utána - Hát, izé, ami azt illeti, Karolával annak idején egész sokat kísérleteztünk. És az alvásproblémák miatt is kellett készítenem, elég sűrűn. Izgulós vagyok, kell valami jó nyugtató - kacsintok cinkosul. - Csak nem vetted a fejedbe, hogy százfűlé-főzetet készíts? - viccelődöm, de azért ott van a hangomban, hogy fenntartom a realitását.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=845569#post845569][b]Ivanich R. Benett - 2022.04.16. 00:09[/b][/url]

Látványosan gondolkodóba esem a szavain. Alapból szerintem senki se szereti, ha okoskodnak, hegyi beszédet tartanak valamiről, főleg nem akkor, ha az illető fiatalabb nálunk, de Zalánban semmi odamondást nem vélek felfedezni. Ő tényleg rosszindulat nélkül, segítő szándékkal ad tanácsot, amit értékelek. Többek között úgy, hogy lesütöm a szemeim, és elpirulok.
- Harmadikos vagy, ugye? Mert akkor jövőre már találkozhatsz velem. Addig még csiszolok az előadásmódomon - mosolyodom el. - Ettől pedig nem kell tartanod. Egyetemi hallgatónak számítok, és nincs annyi tapasztalatom a tanításban, hogy elszálljak - persze a jobbak közé sorolom magam, de ezt nem kötöm az orrára. Mármint, tisztában vagyok vele, hogy okos vagyok, de nem szeretek ezzel visszaélni. Én inkább a szerény, szolgalelkűek csapatát gyarapítom, valószínűleg a jó agyam hiányában egy tipikus navinés veszett volna el bennem.
Meglep, hogy beszélgetésünk ilyen irányba vált át. De betudom annak, hogy valami kutatómunkában van, végtére is én zavartam meg őt benne, talán jobb, ha a gondolatai nem vesznek el teljesen a fejében. Megvakarom a tarkóm, összegyűjtve az emlékeim, s közben ide-oda járatom a plafonon a tekintetem, hátha kimaradt valami részlet, amit még meg kellene osztanom vele. Néhány pillanatnyi elmélyült hümmögés után azonban elégedetten csettintek a nyelvemmel.
- Nos, azt hiszem, hogy az alvássegítő lenne a leghelyesebb kifejezés, vagyis hát ilyen gyengébb altató, de persze lehet erősebbre is csinálni, csak az veszélyesebb, meg nem tudom, hogy a szervezeted hogyan reagálna rá, ezért jobb, ha nem viszed túlzásba, de ezt nyilván mondták az órán is, ha emlékszel... És miért is ne tennéd, na de a kísérletek pedig, hát tudod ez teljesen változó, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindegyik sikerült, voltak eredménytelen próbálkozások is persze, de a sikeresek közül csodát ne várj, klasszikus bájitalokra gondolj - veszek óriási levegőket a hosszú monológom után, aminek közepétől már valósággal remegett a hangom, annyira belelendültem. - Na jó, azért bevallom, de csak neked, hogy próbálkoztunk durvább bájitalokkal is, de erről nem hiszem, hogy beszélhetek. Na de miért is vagy kíváncsi? Mi az, amit nem tudsz beszerezni külsőleg?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=845799#post845799][b]Ivanich R. Benett - 2022.04.20. 22:07[/b][/url]

Nem akarom én őt olyanról faggatni, amiről nem szívesen beszél. Az emlékeztetne a tipikus tanári viselkedéstípusra, amitől mindenki a falra mászik, én viszont jobban szeretném, ha egy fiatalos valakinek vésődnék bele a kastélybeli diákság emlékezetébe. Ha már a beszélgetésünk kezdetén, mindenfajta előzmény nélkül leszögezte, hogy nem iskolai feladat a kutatómunkája, akkor kizárásos alapon vagy másnak segít, vagy saját magán. És, ha kissé jobban belegondolok, azt hiszem kezdem is érteni, hogy honnan fújhat a szél. De elővigyázatossági okokból várok, hátha megerősít.
- Kár, hogy már kiszálltam az üzletből. Egy időben valóságos ügyfélkört építettem ki magam köré - sóhajtok fel szomorúan, ahogy az idő gyorsasága jut eszembe, na meg a sok régi barát, akikkel megismerkedtem így, s most már többükkel megszakadt a kapcsolat. Nem egyik napról a másikra, de amikor kikísérleteztem a számomra megfelelő dózisú bájitalt, nem voltam rest pénzért, szívességért cserébe megosztani azt másokkal. Akiket szimpatikusnak találtam. - Szerintem is jobb, ha valami biztonságosabbal kezdesz. Gyengébb ugyan a hatásfoka, de mindig az egyéntől függ, hogy kinek hogyan reagál a szervezete az adott összetevőre - folytatom tovább az okoskodást, és tényleg úgy hallatszik kívülről, mintha egy idős professzor bújt volna belém.
- Hasonló, igen. Némiképp feldobva - nyugtázom az elém tett oldalt. - De a gyógyítók is tudnak segíteni, ha bizonytalan vagy. És ha az idegességtől van, vagy szorongsz, akkor kezdetben a Goulens-bájitalt is megpróbálhatod, hozzá borsmentából vagy levendulából készült teával. Mármint, ha az okokat tudod, a tüneteket is könnyebb lesz kezelni - lassan, s egészen halkan beszélek hozzá, még közelebb is hajolva kissé. Lesütött szemeim sugallják, hogy próbálok diszkrét lenni, de azt hiszem sejtenie kell, hogy melyik jelenségre célzok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=846047#post846047][b]Ivanich R. Benett - 2022.04.28. 01:17[/b][/url]

Pirultan sütöm le szemeim, s ahogy tarkóm vakargatva a magyarázaton gondolkodom, érezhetően szaporább lesz a szívverésem is. Nem biztos, hogy ezeknek a részleteknek most kell rólam kiderülniük az alattam jövő évfolyamok diákjainak, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy tulajdonképpen soha sem titkoltam ezt a tevékenységet.
- Én csak segítettem azokon, akik kérték - vonok vállat vigyorogva, s még a karjaim is látványosan széttárom. - Amúgy meg... szívesség volt. Máskor meg ők segítettek másban, amiben jók voltak, ha olyan volt. Így megy ez... De nem rémlik, hogy kimondottan megsértettem volna a házirendet - mosolygok szemfülesen. Úgy látom, Zalánt érdekli a téma, ezért némi hatásszünetet tartok, de látszik rajtam, hogy a gondolataimat szedem épp össze. Vacillálok is nagyban, hogy elmondjam-e, de ha már ennyire témánál vagyunk, végül legyintve kiegészítem a mesém.
- Eszembe jutott valami. De tartsd a szádat - bánom is én, ha kiderül, elévült a dolog, és bizonyíték sincs rá. Majd azt mondom a vezetőségnek, hogy lódítottam, pedig igaz az utolsó szóig. - Na szóval. Még elsős koromban lehetett, hogy az egyik fiúval betörtünk Várffy szertárába, ahonnét elcsentünk két tetszőlegesen választott bájitalt, amit ő a diákoktól csórt el, és amikről fogalmunk sem volt, micsodák... De fiatal voltam és befolyásolható, úgyhogy felhajtottam az egyiket. Öregedtem is tőle vagy hetven évet, a társam pedig képtelen volt értelmes mondatokat kiejteni. De túléltem, mint látod - húzom ki magam büszkén, és elnevetem magam a nosztalgikus emléken.
Feszülten figyelem, ahogy gyötrődik magában. Elmondja-e, vagy sem. Talán az előbbi történetem miatt bizalmat szavazott. Jó is, hogy oldottam vele a hangulatot, mert most elkél a segítség. Idegesen tördelem az ujjaim, keresve a megfelelő szavakat, aztán kínosan elhúzom a szám a tanár résznél, bár pár pillanatig elmélyülten kell gondolkodjak, nem esik le ugyanis egyből, hogy ő miért ijed meg, s hogy már én is a tanárok közé tartozom. Valahol.
- Nem mondom - ígérem meg neki komoly hangon, mélyen a szemébe nézve. - Nem akarlak megijeszteni, de sokan hallották, biztosan megy a pletyka. Amúgy ismerek valakit, aki szintén rosszul aludt, furcsákat álmodott, mígnem kiderült, hogy a látnoki képességei jelentkeztek - tűnődöm el, s kíváncsian nézem Zalán reakcióját, talán itt van a kutya elásva. Vagy csak jobban ráhozom a frászt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=846116#post846116][b]Ivanich R. Benett - 2022.05.03. 01:44[/b][/url]

- Na látod, mindenki csinál hülyeségeket. Még a levitások is. Csak mi próbáljuk tudományos köntösbe rejteni... - emelem fel mutatóujjam tudálékosan. Bárki is merészeli számon kérni a múltbéli csínytevéseim, azért előbb nézzen az illető magába. És egyébként is, a varázsvilág felfedezése tök jó buli. Nekem mindig kényszerem volt arra, hogy pótoljam az elmaradást, amit a mugli környezetben töltött gyerekkor okozott, és irigykedve néztem azokat az aranyvérűeket, akiket születésüktől fogva körülvett a mágia. Utólag visszagondolva, ennek így kellett történnie. Mert akkor nem lettem volna ennyire szorgalmas, kitartó, megfelelési vágytól fűtött. És talán most nem ülnék itt gyakorlótanárként sem.
Szemeim óriásira kerekednek el, mert hosszú pillanatok múlva sem értem, mi váltja ki Zalánból ezt a gyerekes viselkedést. Tudom, borzasztóan érzékeny fiú, ebben talán hasonlítunk, de szavak elől menekül. Ennél azért több esze kellene, hogy legyen, bár ezt nyilván nem vágom a fejéhez. Sajnálom őt, hogy ennyire magamra haragítottam, és gyötörni kezd a bűntudat. Nem állok én olyan ember hírében, aki megbánt másokat, nem is tudom elviselni az ilyet. Amíg tehát szedelődzködik, a meglepettségből kizökkenve végül megrázom a fejem, és marasztalóan megfogom a csuklóját, amikor egy óvatlan pillanatban a könyveiért nyúl.
- Ülj vissza, hé! Ne hívd fel jobban magadra a figyelmet - pillantok magunk köré idegesen, kíváncsi szempárok után kutatva, de látszólag mindenki elmerült a könyvlapozgatásban. - Azt hiszem, félreértesz. Csak hangosan gondolkodtam. De annak nincs sok értelme, ha most elmész. Inkább hagyd, hogy segítsek rajtad - győzködöm, de látszólag menthetetlen a helyzet. A kijárat felé igyekszik, én viszont nem akarom erővel feltartani. Ha menni akar, menjen. Csak nézek ki a fejemből, bambán, fel sem fogva, mit tettem. Egy meggondolatlanul kiejtett mondat... Talán még megbocsát. Ezekben nagyon rossz vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=846171#post846171][b]Ivanich R. Benett - 2022.05.05. 01:34[/b][/url]

Ez úgy hangzik, mintha üldözési mániája lenne. Lehet, hogy szemmel tartják őt, de biztos vagyok benne, hogy a vezetőség részéről ez egy jó szándékú figyelemmel kísérés, ami alapján ha elfajulnak a dolgok, készek segítséget nyújtani fentről. Hogy a diákság miként kezeli ezt a jelenséget, az már sokkal izgalmasabb kérdéseket vet fel. Tudom, mit érezhet, és hogy miért lett ilyen csekély idő alatt indulatos velem szemben. Gondolom fél attól, hogy elítélik, megbélyegzik, címkét akasztanak rá. Amennyire tudtam, én is menekültem a reflektorfény elől. Nem attól, amelyik a próbatermünkben vetül ránk, mert az még semmi ahhoz képest, ahogy a falakon belül terjednek a különféle fűszerezésekkel tarkított spekulációk. Engem is járatott már le Edictum újságcikk, hogy is felejthetném el azt a karácsonyi bált... Szóval jobb, ha kerüli a helyzeteket, de ha szigorú vagyok, a könyvtári elviharzásából is lehetne anyag, szóval... Megrázom, majd lehajtom a fejem, és már kész vagyok beletörődni a távozásába, amikor némi hatásszünet után, voltaképp filmszerűen dönt a visszatérés mellett. Köszi!
- Jó, akkor nem az - vágom rá gyorsan, ahogy hálálkodóan csillogó szemeimmel végignézek rajta ültemben. Minden szavam igyekszem gondosan megválogatni most, ezért is hagytam, hogy megtalálja a megfelelő kifejezéseket. - Persze, legalábbis megteszem, amit tudok. És csak remélni tudom, hogy használni is fog - veszek egy nagy levegőt. Ez egy kissé burkolt felelősségkizárás.
- Készítek egy gyengébb adagot. Egy hétig elleszel vele. Szeretnéd? - kérdezek vissza, ahogy gondolkodóba esem. - De mondd, ha másféle segítségre gondoltál. Sajnos pszichológus nem vagyok, de azt hiszem, pedagógus-hallgatóként azt is mondhatom, hogy ha bármi baj van, nyugodtan megoszthatod. Én még egy fokkal közelebb állok a diákokhoz, mint a többiek - kacsintok rá cinkosul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=846522#post846522][b]Ivanich R. Benett - 2022.05.17. 09:48[/b][/url]

Van valami nyugtalanító abban, ahogy Zalán fel tudja kapni a fejét bizonyos szavak hallatán. Nem azon filozofálok különösebben, hogy milyen lelki traumái lehetnek, amik kiváltják ezt a reakciót nála, egyszerűen csak kényelmetlennek hat az érzés, hogy duplán meg kell gondoljam a mondandóimat. A szavaimnak súlya van. Amúgy is, de most főleg.
Jó érzéssel tölt el, hogy rábólint a bájitalomra. Igazán elégedett csak akkor leszek, ha már használja, és segít neki valamelyest a gondjain. Csodát nem ígérhetek persze, de lelkesen beavathatom őt a főzet rejtelmeibe, ha kéri. Magyarázatára összeráncolom a szemöldököm. Nem tűnik meggyőzőnek az indokolása. Mondhatná teljesen nyugodtan, hogy még nem mer bízni bennem, vagy azt is, hogy meg akarja tőlem tanulni. Mégis jobbnak látom nem fennakadni ezen, mert a sértődés esélye már így is eleget lógott a fejünk felett.
- Háát jó, ahogy gondolod - dörmögöm a magánhangzókat elnyújtva. - Beszéljünk meg egy időpontot, aztán ha szabad a labor, ott könnyedén meg tudom mutatni. Még megejtek előtte egy beszerző-körutat a hozzávalókért - kezdem máris csikorgatni az agytekervényeimet, hogy felidézhessem a szekrényemben heverő készletem állapotát. De annyira fáradt vagyok, hogy tényleg csak megsaccolni tudom a jelenlegi mennyiséget.
- Órák után várlak - nyugtázom, és remélem, hogy nem fogom elfelejteni. Aztán jobbnak látom felállni a székből. Tudom, hogy még lenne itt egy kis dolga, ezért hagyom őt kibontakozni. Engem pedig a szakirodalom-polcok csalogatnak vissza, hogy dolgom végeztével én is elhagyhassam a könyvtárat.