Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=792403#post792403][b]Nérel Danka - 2020.02.08. 14:27[/b][/url]

Így a tanév végére azt hiszem sikerült hozzászoknom ahhoz, hogy kismillió teendő szakadt a nyakamba idén. Annyi hogy néha még én sem látom át. A rendszerezésnek viszont nem vagyok híve, általában a szobámban is akkor találok meg mindent, amikor kialakult a kellemes kupi. Mostanában viszont úgy, hogy más emberekkel élek együtt, inkább igyekszem okosan kihasználni a helyemet és nem egy kupacba dobni a tárgyaimat, mert lehet, hogy másoknak ez nem nyújt akkora esztétikai élményt, mint nekem. Ezek után nem csoda hát, hogy soha nem volt naptáram vagy jegyzetfüzetem, amiben szorgalmasan vezettem volna a teendőimet. Egész egyszerűen azért, mert azt is elfelejtettem mindig, hogy ezeket a füzeteket illik nézegetni és felírni az eljövendő dolgokat, nem csak egyszer felfirkantani mindent, amit akkor épp tudunk és várni arra, hogy akkor ezen szisztéma alapján folytatja majd ő maga. Ellenben ennek idén másképp kellett volna lennie, mert hiába mondtam magamban el minden reggel, hogy aznap hová megyek, gyakran maradt ki valami és egy lazán eltöltött fél nap után vettem észre, hogy még össze sem pakoltam a cuccaimat edzésre, aminek az lett a vége, hogy lóhalálában rámoltam össze szinte mindent, ami csak a kezem ügyébe került és még így is kihagytam pár létfontosságú eszközt, míg például a legendás lények tankönyvem megjárta Visegrádot. Ilyen és ehhez hasonló apró esetek miatt kötöttem ki ott, hogy a mai edzés elején a csapat a mancsomba nyomott egy viperás naptárat, majd a lelkemre kötötték, hogy használni fogom. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha ma nem írok bele semmit, akkor teljesen el fog felejtődni és csak halogatni fogom, a végén pedig ez is csak állni fog az ágyam mellett, amíg évet nem váltunk és megint semmi értelme nem lesz annak, hogy kaptam. Ezért eldöntöttem, hogy ma mindenképp nekiállok, ezzel is növelve az esélyét annak, hogy nem porfogó lesz belőle. Ezen szándékkal vettem célba a könyvtárat, mert ugyan mehettem volna a Navinébe is, de az túl zsibongónak tűnt, amint beléptem a kastélyba. A könyvtárban ellenben biztosan csönd van, főleg szombatonként. Ki akarna tanulni szombaton? Mosolyogva köszönök az előtérben, felakasztom egy fogasra a kabátom, a csapatlogóval ellátott táskámból pedig kikapok egy pennát, ami mindig van nálam és az újonnan szerzett füzetet, majd a tornazsákot felküzdöm egy polcra. A naptárat és az íróeszközt szorongatva lépek be az olvasórészbe. Célirányosan az ablakok felé indulok meg, ahol egy székre levetem magam, kinyitom a naptárat és lapozgatok párat, hogy megtaláljam a mai dátumot. Gömbölyded betűkkel felírom, hogy edzés és egy pipát is biggyesztek mellé. Nem is lesz ez olyan nehéz! Legalábbis remélem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=799453#post799453][b]Nérel Danka - 2020.03.20. 08:38[/b][/url]

Szépen sorban folytatom a dolgok feljegyzésével, lapozok párat, majd felírom a vizsgaidőszakot az összes napra amelyik érintett benne. Onnan visszamenőleg pedig elkezdem beírogatni a viperás edzések időpontjait. A viharmadaras dolgokat egyelőre nem tudom, arról még egyeztetni kell mindenkivel, de majd valahová biztosan besűrítjük. Hogy őszinte legyek, a kiírásra is csak egy pillantást vetettem, átfutottam a neveket, eldöntöttem magamban, hogy legalább látásból mindenkit ismerek és futottam is tovább. Nem mintha nem érdekelt volna, sőt, pont ellenkezőleg, csak nyilván ekkor is irtóra késésben voltam. Ezért lenne most jó összeírnom mindent és akkor talán több időm maradna. Ezen és hasonlókon gondolkozom, szinte teljesen elmerülök a kis füzet adta lehetőségekben, így meglepően ér amikor valaki a suttogás zajszintjénél kicsit hangosabban szólal meg, ezért kicsit össze is rezdülök, de ezt nem az ijedtségnek kell betudni. Felemelem a fejem, és halvány mosollyal nézek az előttem álló fiúra.
- Nekem? - kérdezem őszintén csodálkozva, de túl sokat nem ámulhatok ezen, egy vaníliás karikának köszönhetően, aki úgy döntött, hogy ő inkább az ölembe ül, mintsem a társai között maradjon. Felkapom a sütit és visszahelyezem a tálcára, majd megint előrefelé fordulok, hogy immáron teljes figyelmemet az előttem állónak szenteljem.
- Semmi baj - ingatom meg kicsit a fejem mosolyogva, bár pontosan nem tudom, hogy miért kér bocsánatot, de megtanultam, hogy ilyenkor fura dolog ezt firtatni, ezért egyszerűen megoldom a kérdéskört. És tényleg semmi baj, olyannyira, hogy nem is tudom, mi lehetne az.
- Persze, beszéljünk! - és nem, fogalmam sincs, miről szeretne velem beszélgetni, de tulajdonképpen már azt csináljuk, én pedig szívesen veszem bárki társaságát. Kicsit hátrébb tolom a székem, lábaimat felhúzom magam alá, így immáron törökülésben várom, hogy a fiú helyet foglal-e és ha igen akkor felé fordulva hallgatom is a mondanivalóját. Ha mégsem ül le, akkor pedig nem forgolászok, csak figyelek.