Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786315#post786315][b]Nakahara Daisuke - 2019.12.28. 14:20[/b][/url]

Elkerekedett szemekkel csodálom az udvart színes fényekkel beterítő tűzijátékot. Szám halkan formál egy "WoW"-ot, ahogy a fény hullócsillagként robban szét, majd kis sugarakban végül elenyészik. Csodálatos látvány. Kár hogy nincs kivel megosztanom. Anyukám végül haza utazott Junkohoz, nekem meg kiadta parancsba, hogy maradjak a kastélyban és szocializálódjak egy kicsit. Fura, mert eddig minden karácsonyt együtt töltöttünk, most mégis kilométerek és kontinensek fognak minket elválasztani. Hiányzik a családom. Az a sok-sok boldog perc, amit velük tölthetnék, anya ünnepi vacsorája, a japán új évi fesztiválok. Lemaradok Aya első szülinapjáról is. Remélem legalább a csomagomat megkapják. A félretett pénzemből összedobtam egy boldog új évet pakkot, ami egyrészt a rajzaimmal és a Bogolyfalva adta lehetőségektől mérten vett ajándékokból áll. Bárcsak láthatnám az arcukat, mikor kibontják.
Összébb húzom magamon fenyő zöld kabátom, ahogy a hideg északi szél behatol az alá, megcsípve érzékeny bőrömet. Felszisszenek, majd tüsszentek egyet. Valószínűleg megfázhattam mikor a mai nap folyamán egy nagydarab felsőbb éves megfürdetett a hóban. Nem tudtam mit tenni, hát tűrtem a megaláztatást. Odahaza is piszkáltak a betegségem miatt, de ott ott volt nekem a nővérem, aki megvédett. Itt viszont teljesen egyedül vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786342#post786342][b]Ardai Kolos - 2019.12.28. 17:58[/b][/url]

Mit keresek itt? A kérdés pedig legalább tucatszor elhangzott a fejében. Hisz már nem is jár az iskolába! Mi köze lenne a kicsik szilveszterezéséhez? JA igen! Drága nővére lepasszolta neki a felügyeletet! Remek! Ezek után tuti legalább egy évig kell majd mosogatnia otthon Tányának!
Céltalanul lézengett a kialakított téren. Belenézett az unalmasabbnál unalmasabb filmekbe, aztán továbbsétált a táncparketthez, végignézte a bulizókat, végül pedig unottan rágcsálta a kukoricás pizzája szélét. Hisz mint kiderült, a kukoricák kifejezetten harcias eszméje révén egészen könnyedén vissza is haraptak.
Élvezte, hogy otthonosan mozoghatott a rellonos közegben, és hogy az is igaz, hogy már évek óta az egyetemen van, mégis megbámulják még a lányok. Összesúgnak mögötte, kuncognak, ha rájuk tekint, és pironkodva simítják a fülük mögé a kiengedett hajukat.
Egy félmosollyal a az arcán tette félre a harcias kukoricás pizzáját és kortyolt bele az alkoholmentes puncsba, mikor meghallotta a nevét. Már megint valaki róla beszél?
- Azt hiszem, engem keresel, nem igaz? - állt meg a sötét hajú lány mögött. Na jó, ha már a nővére amúgy is cserben hagyta, legalább szórakozzon egy jót, és szerezzen magának valami társaságot az estére. Különben a végén még elunja az életét is egy éjszaka alatt.
Felvette a lehengerlő mosolyát. Azt a tipikus félmosolyt, ami mindig minden körülmények között bevált. Miért éppen most hagyná cserben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786348#post786348][b]Borbély Nimród - 2019.12.28. 18:39[/b][/url]

"Az időjárásra való tekintettel sajnos a koncertet elhalasztjuk. A továbbiakról az Akvárium menedzsere fogja értesíteni Önt!"
Ennyit arról, hogy szilveszterkor csap egy nagy bulit a fővárosban végre. Persze ki akarna dolgozni szilveszter estéjén? Mondjuk ő! Szíves örömest. Főleg ha énekelhet.
Így hát felkapta magára a gitárt, és felült az első vonatra, ami Bogolyfalvára ment. Ki gondolta volna, hogy valaha önszántából fog abba a porfészekbe visszamenni? Ráadásul pont szilveszter éjjelén, mikor a város tele van bulikkal, ahova Borbély Nimródot tárt karokkal várták volna!
Eltelt egy pár óra, és még egy utána, amíg fel nem jutott a kastélyba. Alig akarták beengedni a kapunál. Rohadt varázslók. Azt sem tudják, kiről van szó.
Nagykabátban kaptatott fel az udvarig, ahonnan a zene szólt. Ugyan! Borinak még csak élőzenét sem sikerült valahonnan szereznie?
Lefizetve az egyik diákot, sikerült elérnie, hogy egy bűbáj segítségével kihangosítsák őt meg a gitárját.
- You get me high, love / No matter where I go, you're the first thing on my mind... - Belecsapott a húrok közé, kiengedte hangját, ő pedig szemével a dal kiszemeltjét kereste a bálozó tömeg között. Zavarta, hogy őt nézik? Sosem. Vajon Borit zavarta, hogy a legtöbb diák ráemeli tekintetét, mikor Nimród leugrott a színpadról és elindult felé? Biztos volt benne, hogy egy csöppet sem.
- I didn't want to be here / I didn't want to be here without you.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786405#post786405][b]Blanka Zoja Krise-Flaviu - 2019.12.28. 20:21[/b][/url]

Én esküszöm, nem a srác ellen szól, egész cukinak tűnt, leszámítva, hogy furcsa. De ugye pont én nézzek le bárkit, csak mert kilóg a sorból? Meg amúgysem ítélkezem elhamarkodottan.
Viszont már kezdtem érezni kint a hideget, így jobbnak láttam visszamenni, hogy megkeressem Linát. És megláttam ám. Azt is, hogy cseppet el volt foglalva.
Én meg nem fogok ott zavarkolódni, és megnyugszom egyből, hogy még most sem egyezik az ízlésünk, már ami a fiúkat illeti. A pulthoz libbenek inkább, kérek magamnak egy italt, amit nem is kell egyedül elfogyasztanom, mert valaki odacsapódik hozzám. Elcsevegek én vele, ma mindenkivel annyira szívesen elcsevegek, csak arra kell figyelnem, hogy az alkohollal szinten tartsam magam, és még véletlenül se lépjem át azt a keskeny határt, különben oda a szép estének. És tényleg figyelek is rá, legalább is addig, míg Soma fel nem tűnik a színen, vagy legalább is az én látókörömben. Egyből csupán messziről hallatszik a hang, ami eddig a képembe volt, köszönhetően annak, hogy a hirtelen került partnerem se szomjas már túlzottan. De hát ez pont az az este, mikor az ilyesmi megengedett, és pont ez az este mikor tehetsz nyugodtan olyat, amit utólag talán megbánsz.
Pont ezért, mire észbekapok, már a rellonos fiú mögött állok - nem érdekel, ha pofátlan mód ott hagytam két valakit is az éjszaka során, az sem érdekel, hogy a poharam tartalmát se ittam ki teljesen, sőt semmi nem érdekel jelenleg rajta kívül -, és hátulról karolom át a nyakát, ha minden jól megy, azt remélve, sikerül meglepnem őt.
- Tudtad, hogy ma este meg kell csókolnod egy rellonost? - bár rég hallhatta, remélem felismeri a hangom, de ha mégse, úgyis elé állok, hogy mosolygó kék tekintetemmel találja szembe magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786470#post786470][b]Závodi Soma - 2019.12.28. 22:29[/b][/url]

Blanka

Az estém egy kicsit magányosan indult, főként azért, mert a rellonos társaim közül nem voltam sokakkal jóban, valami oknál fogva nem egy összetűzésem adódott némelyikükkel, másrészt kicsit magamnak való is voltam, harmadrészt pedig még mindig lekötöttek az otthoni problémák. Hiányzott a kishúgom, s csak azért nem utaztam haza, mert tudtam, hogy a nagybátyáméknál jó kezekben van Pécsett, míg az apám ki tudja, hogy hol dönti magába a pezsgőket az új nejével. Szánalmas.
Tettem egy kört odabent, de nem volt sok kedvem filmezni, valaki meg azt ajánlotta, hogy lessek ki az udvarra, mert jobbnál jobb kaják vannak odakint. Éhes az nem voltam, szomjas annál inkább, így végül csak meglátogattam azt a híres-neves megterített placcot. Az ismerősöm nem hazudott, tényleg rengeteg finomság volt az asztalokon, s ugyan tényleg nem voltam éhes, az egyik mini hamburgert mégis megkóstoltam. Finom volt, ízletes hússal, egy kis sajttal, a hagyma viszont hiányzott belőle. Szerettem, ha sok lilahagyma volt a hambiban, ebből azonban valamiért kimaradt. Pech. De legalább akadt némi puncsféle, így megkóstolhattam. Mondanom sem kell, hogy borzalmas volt, s mivel nem tudtam, hogy hol szerezhetnék normális alkoholt, melyik pultban kellene kérnem ezt, inkább elővettem a kis flaskámat, amit még az egyik cimborámtól kaptam a tizenhatodik születésnapomra. Abban még akadt némi whiskey, amit kifejezetten az ilyen ünnepi alkalmakra tartogattam, mert egyébként nem volt jellemző rám az, hogy igyak. Apám miatt kifejezetten elvetettem a túlzott alkohol fogyasztást, nem akartam hozzá hasonlóvá válni, de ritkán tényleg megengedtem magamnak néhány kortyot.
Ittam is az aranyló sárkányméregből, ami pillanatok alatt átmelegített, majd arrébb sétáltam a fénylő lelkek udvarára, hogy egy eldugott sarokban elszívjak egy szál cigit. Szívás, de azt meg a szobámban felejtettem, így némi kutakodás után, kissé csalódottan tértem vissza a bulizóktól zsúfolt társaságba. Sokan már táncoltak, ittak és jól érezték magukat, fiatal társaimtól zsongott az udvar, miközben ismerős arcok után kutakodtam. Ekkor éreztem meg, hogy valaki váratlanul hátulról átkarolta a nyakam. A selymes érintés, a csilingelő hang, és a parfümillat ismerősnek tűnt, nagyon is.
- Kötelezhetnek rá? - egy kis mosoly kúszott az arcomra, miközben megérintettem a karját, s ahogy végig húztam rajta az ujjaimat, aközben fordultam szembe a lánnyal.
- Blanka? - egy kicsit meglepődtem, mert tudtam arról, hogy itt kezdte meg a tanulmányait, de eddig valami oknál fogva nem futottunk még össze. Hol én hiányoztam egy óráról, hol ő, valahogy mindig elkerültük egymást.
- Wow...te...tök jól nézel ki - egy pillanat alatt végig futtattam rajta a tekintetem, miközben őszinte örömmel néztem kékjeibe.
- Hallottam rólad, hogy visszajöttél egy ideje, meg is akartalak keresni, csak még...- fölösleges lett volna magyarázkodnom, rég volt már, s talán nem haragudott a történtekért.
- Semmit sem változtál, többé kevésbé - nevettem el magam, ahogy újra szemügyre vettem a lányt.
- Mesélj, mi újság veled? - kíváncsian érdeklődtem hogy léte felől, mert ugyan nem kerestem őt az elmúlt években, most hogy láttam, tényleg érdekelt, hogy mi van vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786520#post786520][b]Blanka Zoja Krise-Flaviu - 2019.12.28. 23:32[/b][/url]

Soma jelenlétével számomra értelmet nyert az egész este. Na, nem azért, amiért most sokan hiszik, a bugyim rajtam fog maradni... elviekben. Egyszerűen csak a mi történetünk olyan hirtelen. Hirtelen jött utálat - mert emlékszem én, elinte mekkora ripacs majomnak tartottam -, ami ugyanolyan hirtelen váltott át valami mássá. Mert amennyire ripacs majom volt, és amennyire én ezt akkor mindenkinek hangoztattam, annyira égette bele magát a gondolataimba, és fordult meg velem a világ. És ahogy fordult, úgy nyisszant is el minden, és tért vissza az eredeti kerékvágásba, egy aprócska dolgot leszámítva. Nem tudtam már utálni azóta. Hisz hazamentem, azt hiszem két év is volt, mikor inkább apám rokonságánál töltöttem a nyarakat, csak ne kelljen ide visszajönnöm, mert bizony lényem egy jelentős darabja itt maradt. Nála.
És most visszagonolva erre, csak mosolyogni tudok azon a két kamaszon, akik voltunk, és egyszerűen nem érzek megbánást.
- Nem, de erősen ajánlott, mert cseszheted az újéved - és áldom Merlint, hogy most lát, hogy így lát, hogy nem tudja, mi történt velem, milyen lettem valójában. Nem is akarok olyan lenni, de egyelőre csak az alkoholt találtam, ami kellő segítséget nyújt nekem ebben.
- Teljes életnagyságban - még meg is pördülök előtte, persze töretlen vigyorral, mert látom, amint felismer, nem akar elküldeni a francba, vagy ahová az exeket szokás.
- Veled is... egész jól bánt az idő - természetesen nem fogom kimondani a nyilvánvalót, valószínűleg ő is tudja magáról, hogy sok gyerekszívet tör össze napi szinten, amint végigsétál a folyosókon.
- Jól tetted, hogy nem tetted... - és ezt őszintén mondom neki, mert fogalmam sincs, ha egy átlag hétköznap a folyosón botlanék belé, egyáltalán a szemébe tudnék-e nézni. De még csak gondolni se akarok erre.
- Szerintem inkább kérj fel táncolni... - rebegtetem a pilláim, újfent átkarolva a nyakát, amennyire lehet, hozzápréselve magam, így talán neki is feltűnik, már nem vagyok szomjas.
- Szülői kényszer egyébként. Ide kellett jönnöm, hogy vigyázzak Alinára. Ironikus, de amióta itt vagyok, neki kell rám vigyáznia - döntöm oldalra a fejem. Szándékosan, nehogy egy lány is meglássa Somát, és idejöjjön nekem rontani a levegőt. Ő most az enyém.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786531#post786531][b]Quinn Ashwood - 2019.12.28. 23:55[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786542#post786542][b]Ombozi Boróka - 2019.12.29. 00:31[/b][/url]

Én. Meg egy férj. Másnak a férje. Szilveszter este. Biztos kezdődik így valami híres dráma, ahol a végén mindenki meghal. Hisz nekem valami menő partin kéne most táncolni egyik férfival a másik után. Nem valaki másnak a férjével bájcsevegni. Biztos be voltam már rúgva, ha igent mondtam egy meghívásra. Oké, azért szemrevaló egyed, de ott éktelenkedik az a fene gyűrű. És én, Ombozi Boróka, ugyan nem fogok kicseszni egy nőtársammal sem! Jó, mondjuk, ha már feleség. Akkor nem.
Fejben legalább háromszor elátkoztam már magam. A saját magam szabályát szegtem meg, azzal, hogy rábólintottam erre a kis... összejövetelre. Még megfelelő szó sincs rá! Boró, ezt elcseszted.
- Szerintem negyedjére már te jobban mesélnéd, mint én. - Illedelmesen nevetek, majd elkobzok pár sültkrumplit. Sajnálom, nem vagyok én Bogar bárd, hogy estimeséket zengjek. De ha már itt tartunk...
- De lenne egy érdekességem a számodra. Ha jól sejtem, elég sok kapcsolatra szert tettél már az évek során. És nekem most pont erre lenne szükségem. Kicsit előrébb hajolva, mosolyogva nézek rá, úgy várom a válaszát. Még akár tényleg lehet egy kicsit izgalmas az este.
- Az életem legizgalmasabb pontjait már tudod és nem szeretem túlzottan ismételni magamat. Szóval mit szólnál, ha most szerepcsere lenne? Várom a piszkos kis titkokat. - Vigyorogva emelem a poharam és kortyolok belőle párat. Legalább a hangulat legyen egy alapszinten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786567#post786567][b]Závodi Soma - 2019.12.29. 01:53[/b][/url]

Újév-Blanka

- Hm, ez esetben akkor ki kell szemelnem valakit erre a nemes feladatra- egy szemtelen mosolyt elengedtem felé, mert benne volt a pakliban, hogy talán ő lesz pontban éjfélkor mellettem, de Blankánál azért ezt sosem lehetett tudni. Képes volt meglepetéseket okozni, ez egész biztos. Mindig volt benne egy kis játékosság, mint most is, amivel annak idején valahogy magába bolondított. Igaz, már rég volt, ennek ellenére szép emlékek fűztek hozzá, s így utólag már nem is emlékeztem, hogy mi okból is szakítottam vele. Egy biztos, ha ő valahol megjelent, akkor általában nem egy pillantás vette szemügyre.
- Tényleg káprázatosan nézel ki, dögös ez a ruci- elég bejövős volt a holmija, de úgy láttam, hogy nem csak nekem tetszett, mert feltűnt, hogy távolabbról figyeli őt egy srác. Ezzel azonban nem foglalkoztam, túl rég láttuk egymást ahhoz, hogy csak úgy elmenjünk egymás mellett. S bár egy kicsit váratlanul ért az, hogy épp itt és épp most futottunk össze, örültem annak, hogy újra láthatom.
- Oh, köszi. Lecseréltem a szemüveget lencsére, már csak néha veszem fel - meséltem mosolyogva, bár ezt valószínűleg észrevette. Annak idején, amikor együtt jártunk, pontosabban mielőtt összejöttünk, mindig levettem magamról, hogy ne nézzen nyominak, s már csak azután fedtem fel előtte, miután összejöttünk. Mondjuk nem emlékszem rá, hogy zavarta volna, bár ki tudja.
Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben a gondolat, hogy utólag bocsánatot kellene kérnem, amiért olyan sietve, mindenféle magyarázat nélkül szakítottam, de aztán nem volt pofám előhozakodni ilyesmivel az év utolsó napján.
- Úgy emlékszel, hogy nekem megy a tánc? - nevetve csóváltam meg a fejemet, akkoriban eléggé botlábú voltam, aztán valamelyest sikerült kikupálódnom. Blanka meglehetősen közvetlen volt velem, sőt, talán egy csöppet túl közvetlen is, amiből szinte azonnal feltűnt, hogy ez nem egészen természetes. Nagyon úgy tűnt, hogy a hölgy már nem szomjas, erről árulkodott a testbeszéde, s a mozzanatai is.
- Csak nem nélkülem fogyasztottál pezsgőt? - finoman érdeklődtem hogyléte felől, amit akár annak is betudhatott, hogy engem is megkínáljon. Nem akartam atyáskodni felette, meg amúgy is jól állt neki ez a kis mosoly, így nem tettem ennél több megjegyzést az állapotára. Ehelyett inkább derekára csúsztattam a tenyereimet, s elkezdtem vele táncolni a zene ringató ritmusára.
- Miért kell vigyáznod Alinára? És akkor...jól értem, hogy kényszerből vagy itt? Mi van a saját terveiddel?- fura volt ezeket a dolgokat hallani a lánytól, és kicsit úgy éreztem, mintha ezek a gondok nyomnák a lelkét.
- Én úgy emlékszem, hogy te egyetemre akartál menni, legalábbis régen mindig erről meséltél - kérdően pillantottam rá, ha sikerült elkapnom a tekintetét, közben lassan andalogtunk tovább a zenére a táncparkett közepén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786686#post786686][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2019.12.29. 14:43[/b][/url]

Mindenki tudja, milyen az, amikor déja vu-ja van. Összezavarodik picit, megáll, nem hiszi el mi történik, mert hirtelen azt érzi, hogy magát ismételgeti. Na most pontosan ez történt velem is. Néztem a férfit, azt a gügye mosolyt a szája szélén, és azon morfondíroztam hol láthattam már ezt.
- Keresni? - kérdeztem meg végül. - Nem, én csak gondoltam megtalállak, hogy annak a csapat lánynak elmondhassam, hogy kapható vagy ma estére. Mindig is érdekelt ez a cicaharc, tudod, ahogy elkezdik egymást taposni, hogy előbb érhessenek oda hozzád - magyaráztam meg neki tárgyilagosan, és közben a kiszemelt kis csapatra mutattam, akik valamiféle fura rituálé szerint öt másodpercenként váltogatták, hogy ki nézhessen rá az előbb említett Kolosra. - Persze, csak ha tényleg te vagy az a bizonyos Kolos - vontam vállat, hiszen az is lehetett, hogy egy random idegen sétált oda hozzám valamiért. Bár ha jobban belegondoltam, akkor igazából ez a veszély annyira nem állt fenn. Az emberek inkább távolabb akarnak tőlem lenni, és nem közelebb.
- Vagy, ki is választhatsz magadnak egyet a hölgyek közül. Most képzeld el milyen lenne. Különböző megmérettetésekre vinnéd őket, elbeszélgetsz velük, és minden alkalommal rózsát azoknak a lányoknak, akik még versenyben maradhatnak - írtam le gyönyörűen a "Nagy Ő" sorozatot, hiszen nem hittem, hogy az a kis ripacs ismeri ezeket a mugli dolgokat. - Látom rajtad, hogy elgondolkodtál rajta - cukkoltam tovább vigyorogva, és bele akartam harapni az egyik pizzaszeletbe, mire az visszavágott. - Áucs - néztem rá morcosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786830#post786830][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.30. 00:44[/b][/url]

Csak és kizárólag a szerencsének tudhatom be, hogy éppen akkor volt az interjú, amikor az a csaj belibbent, hogy kérdezgessen a nőtől, aki éppen engem kérdezgetett. Bonyolult dolog ez, de engedjük el és menjünk a lényeg felé. Szóval emberként ültem a nővel szemben, tökéletesen, és magamhoz mérten válaszoltam a kérdésre, már amennyit értettem belőlük, amikor ez a csaj betoppant és megkérdezte Cath-et, hogy ez így megfelel-e neki? És bizony, amíg Cath olvasgatta a cikket, nekem is volt időm bele-beleolvasgatni, és egyáltalán nem tetszett. Az igazság az, hogy sokkal gyorsabban elolvastam az egészet, mint akinek adták, így az információk, amik megrohamozták az agyamat egyáltalán nem tetszettek. Ráncolt szemöldökkel meredtem a papírra, amíg az elmozdult, majd Cath visszaadta pár bólintás és szó után annak, akitől kapta. Nekem ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy rendezzem vonásaimat és a továbbiakban egy halvány mosoly mellett, teljes kényelemben válaszoljak a további kérdésekre. Mire az interjú végére értünk, mondhatni, majdnem elfelejtettem a dolgot, csak aztán mégsem. Sajnos nem olyan vagyok, aki eltűri vagy elfelejti egy pillanatra is azt, hogyha hozzányúlnak ahhoz, ami az övé. Márpedig itt olyanról beszélünk, aki hozzám tartozik, még ha nem is hivatalosan, és én nem is érzek úgy iránta, ahogy ő irántam. Mert kimondta, elfogadtam, tehát az, ami a korcsolyapályán történt vagy nem történt, teljesmértékben rám is tartozik, nem csak a cuki kis tubicákra, akik művelték. Mivel a két tubica közül az egyiknek igenis csak hozzám van köze igazán. Pofátlan az egész. Alsó ajkamat szívogatva léptem ki az Edictumtól. Ideges nem voltam, csalódott sem, hiszen neki is elmondtam, hogy egyelőre hatalmas bóknak veszem az érzéseit, amit a vélaságom miatt táplál irántam, de nem kölcsönös. Tud róla. Lehet ezért?
Mindezek okán vagyok éppen a szilveszteren, amit az én kedves házam szervezett az egész iskolának. Gondolom elég egyértelmű, hogy nem akartam eljönni, sőt, utálok itt lenni, de ha szerencsém van, akkor a lány is eljön, és így legalább egy hatalmas mosoly mellett bizony rá tudok kérdezni arra, hogy mi a faszom történt pontosan? Nem mentem be az udvarba, a bejárat mellett állok közvetlen, pontosan úgy, hogy mindenki jól észrevegyen. Pedig nincs rajtam kivételesen mit nézni. Hajam hátra simítva hagyja szabadon acélkék szemeimet, fekete farmerom és fehér pólóm pontosan úgy emel ki mindent rajtam, ahogy azt illik. Vagy kell inkább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786835#post786835][b]Dana Straw Berry - 2019.12.30. 01:16[/b][/url]

Úgy gondoltam, hogy részt veszek a szilveszteri bulin, mert nem volt kedvem a szobámban ülni, és mivel senki részéről nem kaptam meghívást, így egyedül vágtam neki a bulinak. Nagylány voltam már, fel tudtam dolgozni, hogy megint magamra maradtam, pedig reménykedtem benne, hogy meghív az, akivel valamiféle alakuló kapcsolatom volt. Dögösen felöltöztem, felvettem egyberészes rózsaszín ruhámat, hozzá szandált, a hajamat szabadon hagytam kis hullámokat kreálva bele, aztán megindultam a buliba. Még válltáskát se vittem magammal, csupán egy pici kézitáskát, amiben a legfontosabb dolgaim belefértek. Amint a buliba éltem, elég nagy tömeg és gyors ütemű zene fogadott. Nem igazán voltam bulis hangulatban, de méltóságteljes léptekkel a bárpult felé vettem az irányt, már amennyire a tűsarkúm engedte, és rendeltem magamnak egy martinit. Marha jól esett az első korty, le is ültem a bárszékre, közben kémleltem a társaságot. Kissé irigykedve figyeltem a párocskákat, akik tök jól elvoltak egymással felhőtlenül, közben pedig totál magányosnak éreztem magam. Nem gondoltam, hogy ennyire magamra fogok maradni, azt se tudtam, hogy egyáltalán Mihail felől hallok-e még. Igaz, barátaim voltak bőven, fiúk is, lányok is, ennek ellenére mégis egyedül éreztem magam, hiszen az a fajta kapcsolat nem pótolja a párkapcsolatot. Ittam szomorkásan egy újabb kortyot az italomból, ügyelve arra, hogy kifelé semmi se látsszon a bánatomból, abból, hogy rohadtul semmi sincs rendben, hiszen senkinek semmi köze nem volt hozzá. Akkor tömegnyomor volt, hogy heringparti volt a bejáratnál is, ám benn még annyira se volt levegő, mint kinn. Úgy döntöttem, hogy fogom az italomat, aztán levegőzök egyet a bejáratnál. Mikor kimentem, észrevettem, hogy ott áll Mihail is. Rá emeltem csodálkozó tekintetem, közben összeszorult a szívem, hogy itt van, és engem el sem hívott. Ezekkel a gondolatokkal álltam szinte földbe gyökerezve szorongatva az italomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786871#post786871][b]Warren Mina - 2019.12.30. 15:52[/b][/url]

Kötve hiszem, hogy én ma éjjel bármelyik rellonost is megcsókolnám, mégis jó érzés büntetlenül beszabadulni a kastély területére. Egy kicsit nosztalgiázni, elmerengeni az elmúlt éveken. Tíz éve volt, hogy még elsősként, izgatottan lépkedtem ezen az udvaron. Friss levitásként, friss két szülős gyermekként. Szerettem itt gyerek lenni. Az ódon falak között elveszni, ablkpárkányokban megbújni, és álmodni egy világot. Egy felnőtt kort, mely részben megvalósult, és mellyel elégedett vagyok.
Ennek örömére, úgy döntöttem, hogy ma ismét lánynak öltözöm, igen ez azt jelenti, hogy szoknyát húzok, és úgy vágok neki a nagyvilágnak, zsebemben a cetlivel, melyen a kívánságom van. Furcsa dolog kívánni, mikor az életedet nem mondanád rossznak, mégis, ha van valami, ami hiányzik, ami nem teljes, akkor azért fogni kezd a tollad, és bizony leírod egy cetlire. Majd még egyre. És még egyre. Míg végül rá nem jössz, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik, és ez sem igazán az. De összességében boldog vagyok, és tudom, hogy a hiányok teszik aktívvá az életet.
Halkan lépkedek, fázósan összehúzva magamon a kabátot, talán egy kicsit több melegítő bűbájt is alkalmazhattam volna. Szerintem én vagyok az egyetlen hydromágus a galaxisban, aki éppen ebben az időben fázik. Bár, őszinte leszek, annyira még nem mertem utánanézni annak, hogy pontosan mit is tudok, mi lesz ennek a vége, és mivel is jár ez. Még mindig ott van a bőr karkötő a csuklómon, még mindig csak a házban engedem láttatni a bal csuklóra költözött jegyet. Lassan már nem titkolhatom, hogy mi vagyok. Olyan ez, mint a vélaság, csak le kell rántani a leplet, aztán lesz, ami lesz.
- Remélem engem kívánsz.
Jegyzem meg a szökőkút másik oldaláról, bujkáló mosollyal, de csillogó szemekkel. Láttam őt a faluban, akkor is, ha ő nem látott engem, és hallottam, hogy visszatért, akkor is, ha ő nem hallotta, hogy én is. Egyelőre inkább csak mint szellem közlekedek, sokan nem tudnak beazonosítani, hiszen szinte gyerek voltam, amikor elmentem innen, most pedig felnőtt nőként tértem vissza. Pedig valljuk be, aki akar, felismer. Vannak letagadhatatlan vonásaim. Életem egyik legnehezebb döntéseként lemondtam róla, hogy a közelemben legyen, és tessék, ugyanoda sodródtunk mind a ketten. Ez a találkozás pedig tudom, hogy elkerülhetetlen lett volna. Hát, itt vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786875#post786875][b]Ombozi Noel - 2019.12.30. 16:36[/b][/url]

Ujjaim között elsárgult, gyűrűtt pergamendarab; a bőrömet mostanra vörösre színezte a csípős hideg. Nem tudom, mióta állok itt mozdulatlan.
Fázom.
Még a vastag, bélelt pulóver alatt is, amiben máskor az Ír vidéken, a szélfútta, zord szigeteken is viselni tudtam az időt.
Fázom, nagyon.
Leszegett fejjel állok, cikornyás, hosszú, kissé jobbradőlő betűimet nézem, és újra meg újra elolvasom azt a két szót, amit még órákkal ezelőtt, az otthon melegében karcoltam bele a papírba.
Most tél van és csend és hó és halál. Minden nyugodt, békés, egyenletes. Semmi sem rezdül, semmi sem mozdul, csak én reszketek.
Fázom.
Fázom, nagyon.
Saját csendemben hallgatom a szökőkút vizének ritmusos hangját, és közben azon gondolkodom, vajon a kívánságok tényleg beteljesülnek végül? Nem hiszem. Mégis itt vagyok.
Azután meghallom a közeledő léptek félreismerhetetlen zaját. Nem nézek fel, nem érdekel, ki érkezett, hiszen nagy valószínűséggel nem ismer, nem tudja a nevem, nem hallott a történetemről, számára én csak egy furcsa, csendes idegen vagyok, aki nem zavar túl sok vizet. És úgyis eltűnik.
A finom, gyönge léptek hamarosan elhalnak, és tudom, most már ketten állunk itt, a szökőkút két oldalán, egymással szemben, és talán ő is úgy tesz, mint én; a hidegben ócskán reszketve tartja elsárgult ujjai között saját kívánságát, és elmereng, és félve kér.
Később megszólal, és hangjára tekintetem elszakad az úgy szorongatott pergamendarabkától, hogy államat lassan megemelve ránézzek. Egyenesen az arcára, hogy pillantásunk találkozzon.
Aztán elmosolyodom.
- Remélem, nem engem kívánsz - felelek berekedt, mély hangon, míg zöldjeim egy kósza, eltévedt pillanatra ajkaira csúsznak. Sajátjaim elsötétülve vacognak. A testem rosszul tűri ezt a hideget, főleg az utóbbi időben, mióta az életem a feje tetejére állt, mióta elhagytam, s elhagytak, mióta nem kellek. Mióta nekem újra csak az az egy kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786913#post786913][b]Warren Mina - 2019.12.30. 19:55[/b][/url]

Ajkaim szélesebb mosolyra húzódnak, és kissé megrezzen a fejem, ahogy nemet intek a félig kérdéssé, félig vággyá formált válaszára. Hazudni nem szép dolog, de az élet, sosem csak a jóról szól nem? És mi jó van abban, ha valakit szeretsz, abban reménykedik, hogy nem kívánod őt? Semmi. Mégis, emelt fővel kell viselni a kudarcokat is, hiszen, ahogy mindig is életem, mióta csak ismerem, én Dwayne Warren lánya vagyok. Nem illő, hogy az érzelmeim kimutatkozzanak. Apa nem lenne büszke, és bár meg sem kell tudnia soha, mégis, úgy érzem, hogy kimondatlanul is tudja, mit jelent nekem a kút másik felén álló, férfivá érett Ombozi Noel.
Hogy is szokás mondani? Örüljünk az élet apró dolgainak, hogy megkaphassuk a nagyokat. A nagy dolog pedig egy barátság. Barátok vagyunk. Hiszen technikailag, ő az egyetlen ember, akiről maximálisan és teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy a barátom. Ő ott van mindig, mikor az életem egy-egy kritikus pontja elérkezik, mikor kell egy váll, egy fenékbe rúgás, hogy aztán elinduljak az úton. Az úton, melyen teljes bizonyossággal tudom, hogy vele nem találkozom. Ez a mi közös életünk. Folytonos útelágazás, melynél az ellenkező irányba indulunk.
Nézem őt, lankadatlan mosolyogva, elmémben megannyi emlékképpel és gondolattal. Mi is ő tulajdonképpen? Mi is Ombozi Noel? Egy vonzó, de sebzett vad, kit oly sok minden űz, mellyel egyetlen ember sem veheti fel a harcot. Egy férfi, aki harcol, önnön démonjaival, és tudom, hogy milyen ez, hiszen nem áll távol tőlem, tudom milyen, mikor azt hiszed győzhetsz, de életedben egy újabb árny jelenik meg, egy újabb harc kezdődik el. Az összes démonom közül, bármennyire is fáj bevallani, de Noel a legnagyobb. Az egyetlen, aki felett sosem győzedelmeskedhetek.
- Miért kívánnék olyat, Noel, amit sosem kaphatok meg?
Az égre tekintek, majd vissza rá, és ismét megrázom a fejem. Nem mozdulok a helyemről, még nem. Még a tisztes távolság tartását találom célravezetőnek.
- Szeretek úgy tekinteni magamra, mint egy hídra. Mikor érzed, hogy életed egy szakasza lezárásra kerül, rálépsz a hídra, és addig a hídon vagy, mígnem el nem érkezik az új szakasz. Addig, fogom a kezed. Aztán vége. Nincs rám szükséged a szakasz végéig, akkor újra megtalálsz. Ez vagyok én Noel. Az út, és nem a megérkezés. Én sosem lehetek a boldog befejezésed.
Mert vak vagy Noel, és mert nem elégszel meg azzal, ha valaki a szívét adná neked. Neked több kell, az elérhetetlen. Ami távol van, ami láthatatlan, ami megnyerhetetlen. Én sosem voltam távol, sosem voltam láthatatlan, sosem voltam legyőzhetetlen. Én nem vagyok Michelle, sem Annalie. Én csak Mina vagyok. Hiszen életünkben mindig csak ennyi voltam. Mina. Minabella. Elnevetem magam a gondolatra, őszinte kacagásom egy pillanatig visszaverődik a falakról.
- Micsoda egoista kijelentés nem? Hídnak lenni Ombozi Noel életében.
A szemem megforgatva, arcomon vidámsággal lépek hozzá közelebb. Sosem engedtem, hogy szomorúnak lásson, és nem most fogom elkezdeni. Ahogy sétálok, lassan lépegetve hozzá közelebb, ujjaim között forgatom a fogadalmam, ám még azelőtt, hogy odaérnék hozzá, a vízbe ejtem.
- Megfogadtam, hogy jobban vigyázok majd a kesztyűimre.
Húzom elő az kipirosodott kezeimet a kabátomból, miközben a papír, melyre talán ezt írtam, talán azt, hogy ne legyek többé szerelmes, mélyre úszik a víz fenekén. Hogy erős fogadalom? Talán. De aki ismer, aki ismeri az anyám, az tudja, hogy nem az, hogy óvom magam. Hogy óvom a világomat. Egy embert beengedtem, de nem tartom bent. Hiszen ő egy sebzett vad, mindent akar, csak maradni nem. Én pedig tisztelem őt. Ez egy szép újrakezdés lenne, nem? Tíz év, Noel. Egy házasságban sincs ennyire kitartó szerelem.
- Na és te? Mit kívánsz, Ombozi Noel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786921#post786921][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.30. 20:30[/b][/url]

Karjaimat magam előtt fonom keresztbe, mintha ez segítene eltűnni a fürkésző és csodálattal teli tekintetek elől. Nyilván nem segít, de ha én elhiszem, akkor úgy is van, kicsit talán könnyít a lelkemen a tudat. Hosszabb időkre hunyom be szemeimet néhányszor, megereszek néhány mosolyt, akik köszöntenek, bár nem ismerős az arcuk, de nem vagyok ám akkora bunkó, hogy legalább ne reagáljam le a kedves gesztust. Pontosan egy ilyen társaság után robban be Dana a bulira, a testhez simuló rózsaszín ruhájában. Megemelkedett szemöldökkel döntöm hátra fejemet, amit a falon támasztok meg, majd halkan felnevetek az egész helyzeten. Én nem hívtam el, el sem akartam jönni, ő pedig úgy döntött egyedül, így felöltözve belibben a helyszínre? Érdekes fordulatok az életben. Már éppen fordulnék utána, amikor a semmiből terem előttem. Meglát, arca őszinte meglepődöttséget tükröz felém, nekem pedig egy halvány mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy kezeimet leengedem magam mellé, majd ellököm magam a faltól, hogy végül elé lépjek és meg is álljak előtte. Nem mérem végig, nem jegyzem meg mennyire jól néz ki, hogy mennyire jól áll neki a ruha, csak a kék íriszekbe fúrom sajátjaimat, el nem engedve azokat. Végül kezeim zsebem mélyére süllyednek, ahogy szkeptikusan nézek le a lányra.
- Úgy tudni, enyém lenni – arcomon semmilyen érzelem nem suhan át, tekintetemből nem olvashat ki semmit, mert olyannyira uralom mimikámat, néha én is meglepődök rajta, de ez most jól is jön. Köszönni felesleges, vágjunk bele a közepébe, mert sehova nem jutunk, ha elkezdjük leróni a felesleges köröket, maximum később szabadulok innen. – Nem szeretni, ha átbaszni engem Dana – hangom komoly és mély, arcom komor, pillantásom hideg lehet, mint az Északi-tenger. Hangulatomhoz megfelelő. Ki nem állhatom, ha átvernek, megint más, ha én teszem meg ezt másokkal, de most ugye nem is erről van szó. Velem ne tegyék meg, így is nehezebben viselem az ilyesfajta dolgokat, mint egy átlagember és ha kihoznak a sodromból, nem sok köszönet lesz benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786928#post786928][b]Dana Straw Berry - 2019.12.30. 20:52[/b][/url]

Nagyon furcsálltam, hogy Mihail eljött a buliba, főleg, hogy talán egyedül jött... nem voltam benne biztos, de mivel nem láttam mellette mást, így úgy gondoltam, hogy ő is magányos farkast játszott a partin. Számomra ez teljesen értetlen volt, hiszen ennyi erővel elhívhatott volna nyugodtan. Mikor megállt előttem mindenféle kertelés nélkül közölte velem egy olyan dolgot, amit nem tudtam hová tenni. Ajkaimat harapdálva emeltem poharam az ajkamhoz egy újabb kortyot fogyasztva a finom alkoholos nedűből, hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, annyira ledöbbentett a közlendője. Nem tudtam elképzelni, hogy mire utalhat, hiszen a csónakos eset óta egyáltalán nem találkoztunk, nem gondoltam volna, így köszönt majd.
- Mire célzol ezzel? - kérdeztem tőle kerek szemeket meresztve rá poharamat szorongatva. Aztán folytatta az átbaszásos szöveggel, melynek hatására szemöldököm egyre magasabbra emelkedett, majd kiült az értetlenség is az arcomra.
- Pontosítanál? Mire gondolsz pontosan? Nem értelek... én nem csináltam senkivel semmi rosszat, az én lelkem tiszta - fúrtam tekintetem szúrósan a kékjeibe. Nem szerettem, ha alaptalanul gyanúsítgattak, pláne, hogy tényleg nem csináltam senkivel se semmi olyat, ami kihatással lenne ránk. Addig nem tudtam neki semmilyen magyarázattal szolgálni, amíg nem bökte ki, hogy mégis mire gondolt. Sajnos nem voltam gondolatolvasó, de azért nekem is megvolt a magam véleménye a dologról.
- Egyébként egy kapcsolat alapja a bizalom, ha az nincs meg, akkor nincs mire építeni - tettem hozzá szomorúan, és még mindig nem értettem, mi a gondja.
- Ha már itt tartunk, nem is értem, hogy gondolod, hogy csak úgy előtűnsz a semmiből, és elkezdesz gyanúsítgatni. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármilyen lépést tennél irányomba. Ha tényleg annyira azt vallod, hogy a tiéd vagyok, akkor foglalkozz is velem! Mégis minek vagyok neked, ha eltűnsz és nem törődsz velem? Ez nekem egyáltalán nem jó. Nem csináltam semmi rosszat, de igenis elhanyagolva érzem magam, ez pedig így sehova se vezet! - adtam ki magamból én is a kételyeimet irányába. Egyáltalán nem témaelterelésnek szántam a dolgot, hanem úgy gondoltam, igenis tudatosuljon benne, hogy milyen érzelmeket élek most át.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786967#post786967][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.30. 22:32[/b][/url]

Talán a helyzet iróniája az, hogy a srác, akivel lekapták Danát, rellonos. Mondhatjuk furcsának, hogy nem találkoztam még vele, mert a képről nem volt ismerős a srác, de nem az. Mert ha tehetem este mozgok, amúgy meg a szobámban vagyok és bújom a könyveimet, vagy rohanok Beliánhoz magyarázzon már el valamit, mert ha nem értem, akkor patthelyzet. Jobb szemöldököm csodálatosnak mondható ívbe hajlik, ahogy megemelkedik a visszakérdezésre. Szóval pontosítsak. Értem én, nem kell kétszer kérni.
- Akkor azért látni téged másik sráccal fetrengeni? – mosolyodom el szemtelenül, mert a helyzet egyre szórakoztatóbb. A pletykák mindig elindulnak valamiből, és ez valószínűleg most sincs másképp. Nem hiszem, hogyha alaptalan lenne a dolog, akkor a lány, aki betipegett és folyamatosan zavartan pillantgatott rám, csak úgy légből kapottan vette elő a srácot és Danát. Abszurd lenne, mert mindig kell lennie egy alapnak, hogy abból pletyka vagy egy történet kerekedjen ki. Minden indul valahonnan, és ez pontosan onnan indul, hogy nagy valószínűséggel megtörtént. Különben nem lenne leírva, és nagyon szépen levezetve, hogy mennyire ki voltak pirulva és milyen jól érezték magukat. Ami az enyém, az ne pirulásszon egy másik férfi társaságában, vagy éppen rajta, esetleg alatta. Fasz sem tudja már mi hogy volt, a lényeg, hogy ez így egyáltalán nem volt opció.
Másik szemöldököm is tökéletes ívben követi párját, ahogy Dana neki áll mondani. És mondja és mondja, nekem pedig a visszafogott mosoly egyre szélesebb lesz, míg nem betölti az egész arcomat. Ritkán láthatnak az emberek szélesen mosolyogni, általában csak a fotózásokkor engedem meg magamnak ezt a luxust. De most megérdemli a nő is és a helyzet is. Türelmesen hallgatom végig, igyekszem rendezni vonásaimat, nehogy idő előtt kitörjön belőlem a dolog, míg végre befejezi. Belőlem pedig kitör a nevetés. Az őszinte nevetés. Kezemmel takarom el szemeimet, igyekszem minél előbb moderálni magam, immár csak rázkódó vállaim árulhatnak el, hogy valójában mennyire jól szórakozom.
- Dana – sóhajtok még egy utolsó mélyet, de mosolyom nem lankad. – Te meg én nem járni. Köztünk nem lenni semmi, annyit beszélni meg, hogy megpróbálni – takarom el ismét szemeimet egy pillanat erejéig, majd tekintetemet visszaemelem az előttem állóra. – Próbálkozni, de attól még nem járni. Nem lenni összefüggés aközött, hogy az enyém lenni és aközött, hogy keresni-e téged vagy sem – lehet túl őszinte vagyok, de talán nem árt akkor ezeket az apróságokat még egyszer letisztázni, ha már ennyire félresiklott a dolog. Szerencsém van, hogy a fordítómat teljes kapacitással használom ma, különben rendesen hoppon maradnék a szavakkal, amiket nekem intéznek. – És talán az egész nem vezetni sehova. Előre mondani neked – vonom meg vállaimat kicsit, mert ez a kiakadás halálian aranyos volt. A naiv kislány, aki Tündérországban él a szőke – jelen esetben fehér – hajú herceggel. Idilli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786974#post786974][b]Dana Straw Berry - 2019.12.30. 23:04[/b][/url]

Csodálkozva hallgattam a másikat, miszerint én fetrengtem Somával... gőzöm se volt róla, honnan szedte ezt, de úgy gondoltam, hogy ha már ezt gondolja, elmagyarázom neki a helyzetet.
- Nem tudom, ezt honnan vetted, de akkor öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. Szóval elmentem valakivel a karácsonyi vásárba, mert elhívott, mint oly sokan. Elhülyültünk, nem történt semmi, annyi történt a jégpályán, hogy valaki felborította őt, aztán rám esett. Kicsit sok bort ivott, megcsókolt volna nyilván, mert nem tudta, hogy mi a helyzet, nem is volt róla szó idáig. Én pedig képzeld, leállítottam, hogy ez nem lenne jó ötlet. Aztán visszamentünk a vásárba, ittunk még egy bort, én pedig rólad áradoztam neki, hogy mennyire odavagyok érted. Ő pedig ezt tiszteletben tartotta, sőt, még pozitívan is állt hozzánk, megértette a dolgot. Minden jót kívánt nekünk - szóval egyáltalán nincs semmi miatt aggódni valód - magyaráztam a másiknak ügyelve a részletekre is.
- Igen, tisztában vagyok vele, mit beszéltünk. De azért, ha már neked ígértem magam, akkor igenis foglalkozz velem. Nem bírok úgy élni, ha nem keresed a társaságomat, ennyi erővel el is felejthetsz, ha nem szeretnél tőlem semmit. De azért, ha már megegyeztünk valamiben, akkor azért örülnék, ha nem hanyagolnál el. Nem tudom, hogy adjam még a tudtodra, foglalkozz velem vagy akkor felejts el és tegyél le rólam. Nem szeretnék folytonosan úgy élni, hogy eltűnsz és nem érdekellek. Ha ezt nem tudod teljesíteni, akkor hagyjuk az egészet. Nem gondoltam, hogy ennyire el fogsz hanyagolni... Ha kicsit is megerőltetnéd magad az irányomba, rájöhetnél, hogy nagyon is jól ellennénk. De úgy látom, ezt nem szeretnéd. Akkor viszont nincs miről beszélni - feleltem neki teljes elkeseredettséggel. Így tényleg nem volt értelme az egésznek, nagyon el voltam most keseredve, úgy látszott, hogy egyáltalán semmit sem akar tőlem, hamis vágyakat tápláltam iránta.
- Egyébként nagyon mást terveztem erre a napra, de tudod, így meg se érdemled, ha így állsz hozzám - közöltem vele síró hangon, egyáltalán nem erre számítottam. Nem gondoltam volna, hogy egy lépést se fog az irányomba tenni, arra meg végképp nem, hogy még csak vonzódásból sem. Hát, ha így döntött, akkor nem volt értelme tovább folytatni a dolgokat.
- Tudod én adok neked, de én is elvárom tőled, hogy te is így tegyél. Nem egy
tárgy vagyok, én is emberből vagyok. Döntsd el, hogy mi a fontos neked, de ha én nem szerepelek abban a bizonyos listában, és nem fogsz velem a továbbiakban törődni, akkor nincs értelme az egész dolognak. Mindketten belementünk az adott feltételekbe, ez pedig közös energiabefektetést kíván tőlünk - magyaráztam neki, mert ezek szerint nagyon is félreértelmezte a dolgokat. Mégis mit hitt? Legyek az övé és aztán nem fogom érdekelni a továbbiakban? Hogy aztán egy jó ideig felém se néz? Hát ez egyáltalán nem így működik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787019#post787019][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.31. 12:32[/b][/url]

Aprókat biccentve hallgatom a lányt, aki megmagyarázza a helyzetet. Igen, én ezt értem, de nem lehet, hogy sokkal több ideig feküdt rajta, mint illendő lett volna?  Oh, hát megdobogtatja a szívemet még a végén, hogy meg is akarta csókolni, de nem hagyta neki. Mégis milyen romantikus az egész, korcsolya, egymásra esnek egy véletlen folytán, majd a rác bepróbálkozik, de a nő megakadályozza. Ez mindig szarkasztikus, ha valakinek nem lenne egyértelmű a dolog, de amikor Dana elér a lényeghez szemöldököm lejjebb ereszkedik és egy halvány mosoly mellett bólintok egy határozottabbat. Egyáltalán nem olyan, mint az elején azok a semmitérő apró mozdulatok, amik csak arra jók, hogy jelezd a másik felé, figyelsz. Szarkasztikus hangulatom természetesen ezek fényében tova száll, de azért a mosoly, ami hamarosan nevetéssé lesz, még ott pihen ajkaimon.
Féloldalas mosollyal ajkaimon hallgatom végig Dana monológját. Tudom, hogy szeret beszélni, és hatalmas mázlija van, hogy jó a memóriám, különben a harmadik mondat után elvesztettem volna a fonalat, de így... csak hagyom, hogy mondja, kiadja magából azokat, amik zavarják, és amiket nem ért, amiket nem akar megérteni, mert el lett neki mondva. Tekintetemben csalódottság csillan, ahogy lehunyom azokat, majd megrázom a fejemet egy szintén csalódott mosoly mellett. Azt mondta megérti, hogy rendben van, hogy nekem nem ugyanúgy mennek a dolgok, de nyilvánvalóan látszik, hogy annyira mégsem tiszta a dolog. Na, rendben, akkor kezdjük elölről az egészet, és mivel így, hogy a fordítóm maximumon pörög, sokkal egyszerűbb is a dolog. Közelebb lépek hozzá, hogy egy kósza tincset tűrhessek füle mögé, majd lemosolyogva rá állok neki beszélni.
- Megbeszélni, hogy megpróbálni Dana - kezem magam mellé ejtem, miután a tincs füle mögött marad. - Nálam ez máshogy menni, elmondani neked, hogy nehéz dolgod lenni majd, te erőltetni, hogy nem, jó lenni végül - tárom szét a karjaimat komoran. - Szólni neked előre, nem tudni mi lenni, lehet, hogy szomorú lenni végén - ejtem magam mellé ismét kezeimet, hogy végül zsebem mélyére csúsztassam őket. - Neked ez így nem megfelelni, amit megérteni, úgyhogy menni el, ha úgy dönteni - oldalra biccentett fejjel mosolygok a nőre, akinek bizony most adtam a döntési lehetőséget a kezébe, amivel ha minden igaz, és amennyire mérgesnek tűnik, élni fog. Na, akkor ez sem volt hosszú életű dolog, tekintettel csak arra is, hogy úgy vitatkozik velem, mintha minimum egy tíz éves házasságban lennénk, pedig még el sem indultunk egy úton sem. Nekem ez így nem megy, ahogy ő szeretné, neki úgy nem megy, ahogy én. Révbe értünk akkor. Legalább elmondhatjuk, hogy megpróbáltuk és ha ennyi időt sem bírt ki, akkor nincs miről beszélni.
- Ez így működni kapcsolatban, kedvesem - somolyodom el végül, amikor a nevetésem végül csillapodni látszik. - De mi nem lenni abban - mutatok először rá, végül magamra, hogy aztán acélkék tekintetemet fúrjam Danáéba. Vajon a mágia segítene abban, hogy megértse? Egy próbát megérhet a dolog. Csak egy kis mosolyka, ahogy a mágia szabadon áramolhat az ereimben, mintha erre várna egész végig..., nem. Aprót köhintek, ökölbe szorított kezemet teszem szám elé. Köhécselek még párat, amíg visszavezetem tekintetem Dana arcára. A kurva életbe bele!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787049#post787049][b]Dana Straw Berry - 2019.12.31. 18:18[/b][/url]

Nem tudtam leszűrni Mihail arckifejezéséből, hogy vajon mire gondolhat, miközben elmeséltem neki a sztorit úgy, ahogyan az történt. Miután a végére értem, felvontam szemöldökömet egy csodálkozó arckifejezés kíséretében, mikor észrevételeztem, hogy igencsak szórakoztatja a sztori. Annak ellenére, hogy nem történt semmi olyan, mint amire ő esetleg gondolt, nem ezt a reakciót vártam tőle. Meglehet, én is kissé túlérzékeny voltam, meg jelen helyzetben egyébként is tele volt a hócipőm mindennel, még sosem éreztem magam ennyire elkeseredettnek, mint most. Nem gondoltam, hogy ennyire képes palástolni az érzéseit, ha egyáltalán voltak, mert idáig nem úgy tűnt, hogy igazán érdekelném. Lehet könnyebben fogadtam volna, ha elkezd ordítani, csapkodni vagy bármi mást csinálni, bármit, csak váltanék ki valami reakciót belőle. Ráadásul az is nyugtalanított, hogy meg sem szólalt, hát akkor meg minek koptattam feleslegesen a szám? Ittam egy nagyobb kortyot a martiniből, mely jelen helyzetben iszonyúan jól esett. Ezután kiadtam magamból a dühömet, azt a sok-sok feszültséget, amely idáig lappangott bennem, most pedig minden kitört belőlem. Legnagyobb meglepetésemre nagyszerűen tűrte a dolgot, úgy tűnt, sikerült meghagynia a hidegvérét, pedig csak úgy záporoztak feléje a keserű szavak. Mikor hirtelen közelebb lépett hozzám, és hátrasimított egy kóca tincset az arcomból, teljesen beleborzongtam. Eszembe jutott az első találkozásunk a folyosón, majd az első randink, és most ez a groteszk helyzet, hogy idáig jutottunk, mégpedig elég gyorsan.
- Megbeszéltük igen, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy magamra hagysz, és felém se nézel. Mégis, hogy gondolod ezt? Hogyan is alakulhatna ki bármilyen kapcsolat köztünk, ha te nem is próbálkozol bármilyen lépést tenni felém.... felénk... hogy kiderüljön? Nem egy tárgy vagyok, akit kedved szerint elővehetsz a szekrényből, a régi limlomjaid közül, hogyha kedved szottyan hozzám, aztán pedig magasról teszel rám - fúrtam tekintetem a másik jeges kékjébe.
- Hogy szomorú lennék a végén? Hát, már most az vagyok... lehet sokkal előbbre haladtunk volna, ha nem így alakulnak a dolgok. Viszont így sosem leszel boldog, ha falakat húzol magad köré, és nem engedsz be rajtuk senkit. Lett volna rá lehetőség, hogy ez változzon, de úgy látom, hogy nem szeretnél élni vele. Nagyon sajnálom... - néztem rá szomorú tekintettel a poharamat szorongatva. Iszonyatosan fájt ez az egész, de nem tudtam őt megmenteni saját magától. Ha nem akarta megtapasztalni azt, amiről beszéltünk, esetleg esélyt adva arra, hogy valami komolyabb kialakuljon köztünk, akkor nem volt miről beszélni. Így én is csak szenvedtem, magányosnak éreztem magam, ami nekem sem volt jó. Hiába voltam oda érte, próbáltam előrébb vinni a dolgot, ha ő erre nem állt készen, és teljesen más elképzelései voltak a témával kapcsolatban. Szomorúan, szótlanul álltam ott előtte, hogy reagáljon valamit, de legbelül már tudtam, mi lesz a végkifejlet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787056#post787056][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.31. 18:56[/b][/url]

Miközben Dana kiad magából mindent, ami benne van, meg kell valljam, hogy bár kívülről úgy nézhetek ki, mint aki egyszerűen csak figyel, de belül pörög ám az agyam ezerrel. Nekem ez így megfelel. Szóltam neki, elmondtam neki, hogy más vagyok, mint a többi srác, nehezebb eset. Úgy tűnt elfogadta. És igen, pontosan itt kezdődik a bibi. Mert elfogadta, de nem értette meg. Amikor hajkurásztam neki a magamét, nem véletlen tettem, igyekeztem úgy előadni, hogy megértse, nem lesz egyszerű. Nem úgy működik minden, ahogy ő azt elképzelte, ahogy elvárja tőlem, hogy működjön. Igen, megpróbáltam. Akkor és ott úgy is tűnt, mint akinek eljutott az agyáig és meg is értette, de most, ahogy előttem áll és csak ontja magából a szót, a sérelmeit, amik miatt neheztel rám, egyértelmű, hogy nem, egyáltalán nem értette meg. Akkor ez elég rövid dolog volt gondolom.
- Nekem ez nem így menni – vonom meg vállamat, miközben visszalépek eredeti helyemre, miután a tincs füle mögé kerül. – Másnak lehet igen, de nekem nem menni így, ilyen gyorsan – mosolyodom el szomorkásan. Lehet tényleg túl sok idő kellene ahhoz, hogy ebből bármi is legyen. Mondhatnám, hogy megértem Dana kiakadását, de akkor hazudnék. Elmondtam neki. Mégis mit akar még tőlem? Elmondtam neki mindent, ami velem jár, hogy feleslegesen kerget vágyálmokat, mert rohadtul az van benne leginkább abban a fránya pakliban, hogy nem lesz belőle semmi. És pontosan ezért nem; mert türelmetlen. Nálam ez egy sokkal bonyolultabb és hosszabb folyamat, még az is meglepő egyáltalán, hogy a csónakházba elmentem vele mindenféle kérdés nélkül. Bár nem gondoltam volna, hogy idáig fajul, és így jövünk el onnan végül, de megtörtént. Ezért tartunk most itt, mert olyat vár tőlem el, amire nem vagyok képes. Nem két találkozás után, és pár elejtett szia után a folyosón. Esetleg másnak tényleg így megy, mondjuk annak a srácnak, akivel korcsolyáztak, de az a srác nem én vagyok. Közöltem vele. Elfogadta. Nem tudok többet tenni.
- Nem tudni min menni keresztül – szűröm fogaim között a szavakat, kékjeimben villan valami. Fájdalom talán. – Falak azért lenni, mert szükség lenni rá, amit sokan nem érteni meg. Ahogy te sem, hiába mondani el neked többször; velem nehezebb lenni dolgok – mélyet sóhajtok, majd ismét a lány elé lépek, szomorú mosollyal ajkaimon nézek le rá. – Nem lenni baj. Nem érteni meg, nem baj – simítom tenyeremet arcára, hogy mindenképpen felnézzem rám. – Én hozzászokni már ezekhez, de remélni, hogy találni magad mellé mást hamarosan, aki… hogy is mondani? – ráncolt szemöldökkel gondolkodom el a helyes szóhasználaton, majd amikor bevillan, vonásaim kisimulnak. – Aki megérdemelni téged – egy fél lépéssel lépek közelebb hozzá, ajkaimat homlokának érintem, puha csókot hagyva a bőrfelületen, majd ellépek tőle, kezemet elveszem arcáról, zsebem mélyére süllyesztem azokat, majd kikerülve a lányt indulok vissza a szobámba. Melyik könyvet is kezdtem el nemrég? Félre is tettem, de nem emlékszem. Hamarosan kiderül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787061#post787061][b]Dana Straw Berry - 2019.12.31. 19:23[/b][/url]

- Bárcsak megérteném, hogy mihez kell ennyi idő. Szerintem vártam eleget rád, mégse történt semmilyen lépés az irányomban. Ha nem találkozunk, nem töltünk elég időt együtt, akkor nem is derül ki, hogy kialakulhat-e valami komolyabb dolog köztünk - feleltem sóhajtva a fiúnak, majd egy újabb kortyot ittam az italomból.
- Ezt a gyors dolgot se értem... idáig azt hangsúlyoztad ki, hogy nincs összefüggés aközött, hogy a tiéd vagyok, és hogy érdeklődsz-e utánam, kapcsolatba lépsz-e velem. Ebből pedig igencsak azt szűrtem le, hogy nem szeretnél felém közeledni, mert, ha te is annyira szeretted volna ezt a dolgot, amennyire én, akkor nem hezitáltál volna ennyit - feleltem neki keservesen a poharat forgatva ujjaimmal.
- Sejtem, hogy védekezési reakcióként építesz fel magad köré falakat, de abban is biztos vagyok, hogyha nem engedsz magadhoz közelebb senkit, akkor képtelen leszel átérezni azt, amit egy igaz, boldog kapcsolat nyújthat. Ez szerintem pedig hozzá tartozik az élethez. Nagyon sajnálom, hogy így döntöttél - tekintettem rá őszinte arccal, sajnáltam, hogy így alakult ez az egész. Egyrészt magába szippantott a bánat, a keserűség, ám valahogy mégse tudtam haragudni rá, inkább sajnáltam. Nagyon normálisan állt hozzám a kitörésem ellenére is, szívem teljesen összeszorult, miután egy búcsúcsókot lehelt a homlokomra. Hirtelen aztán érzelmek hada járt át, egyszerre éreztem csalódottságot, szomorúságot, fájdalmat, miután megindult másfelé.
- Nem hagyhatsz csak úgy itt! Csupán ennyit jelentettem neked?! - üvöltöttem utána, majd kiittam poharamból az utolsó korty martinit, és dühösen a földre dobtam azt, mely apró szilánkokra tört. Levetettem magam a földre, és elkezdtem keservesen sírni, könnyeim csak úgy záporoztak, iszonyúan fájt az egész, ami történt, gyűlöltem mindent, az egész hülye bulit, a vidám párocskákat, az egész létet. Úgy tűnt, hogy minden elcsesződött, ami olyan szépnek, izgalmasnak indult, és úgy éreztem, hogy ez életem egyik legelbaszottabb napja. Tudtam, hogy nem fog visszafordulni kacér mosollyal az arcán, hogy csupán csak viccelt, és velem akar lenni, folytatni akarja a dolgot. Elég nagylány voltam már ahhoz, hogy ne higgyek már a tündérmesékben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787110#post787110][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.01.01. 02:49[/b][/url]

Lehet rám mondani, hogy egy bunkó vagyok, de túl sok mindenen mentem keresztül ahhoz, hogy nekem ennyi idő elég legyen bármire is. Sok az elvárás Dana részéről, nem mondom, hogy meg is erőltettem magam aziránt, hogy mindkettőnknek megfelelő legyen, de nálam ez akkor sem így megy. Nem tartozom az átlaghoz, ahogy eddig sem tettem, és ez bármennyire is egománul hangzik, akkor sem, már elég az, ha egy pillantást vetünk a családfámra, és nem arra gondolok, hogy finn vagyok vagy éppen walesi. Nem, itt a kurva vélaságról van szó. Szomorú és talán kissé csalódott mosoly játszik ajkaimon, miközben Danából megint ömlik a szó. Ő úgy érzi várt rám eleget, de miért nem lehet megérteni, hogy nekem ez nem elég? Talán, ha megtudná mi történt a múltban, máshogy látná, azonban még ahhoz sem telt elég idő, hogy bármit is mondjak neki. Patthelyzet.
- Nem én dönteni így, Dana – mosolyodom el talán még csalódottabban. Pedig egy pillanatig, ott a csónakban ülve, tényleg elhittem, hogy ő más és valóban meg fogja érteni mi a helyzet. Nos… tévedtem. Előfordul az ilyesmi. – Te dönteni így azzal, hogy ilyeneket mondani. Én csak jönni megkérdezni mi lenni ez az egész – nevetek fel hitetlenül, de reményeim szerint érezhető, hogy nem örömömben nevetgélek, mint egy baromarcú. Egyáltalán nincs jó kedvem, és nem azért, mert megviselne a dolog. Elég sokan elhagytak és bántottak ahhoz, hogy ezt ne essen nehezemre figyelmen kívül hagyni, egyszerűen az, hogy egy pillanatra is elhittem az egészet. Ahogy mondta, ahogy bizonygatta felém az ellenkezőjét, tényleg elhittem. Eddig tartott az a pillanat. Szar lehet, ha ugyanolyan vagy, mint a legtöbben.
Lezártnak tekintettem az egészet azzal, hogy elbúcsúztam tőle, óvatosan kikerültem, majd a szobám felé léptem. Igen, a hangsúly azon van, hogy én tekintettem lezártnak, de a lány nem. Nagyon nem. Hallom és értem is a kérdést, csak pár lépést megyek ugyanabban a tempóban, majd megtorpanok, ahogy meghallom az üvegtörést. Automatikusan kihúzom magam, kikerekedett tekintettel fordulok vissza Dana felé. Mi a fasz? A látványra valahogy nem számítottam. Ül a földön és zokog. Szó szerint zokog, nem csak sír, hanem úgy folynak a könnyei, mint egy kislánynak, aki éppen elesett és felsértette a térdét. Tekintetem visszafordítom a folyosóra, amerre a szobám van, majd vissza Danára, végül vonásaimat rendezve, lassan lépkedek vissza hozzá, hogy leguggoljak elé.
- Felfázni – fogom meg óvatosan kezeit, majd ha nem lök el, komor arccal segítem fel, kezem derekára csúszik, hogyha lehetséges, akkor ne essen össze a nagy érzelmi hullámok közepette, így szorítom magamhoz, hogy meg tudjam tartani. Fogalmam sincs mi történt pár másodperc alatt, de attól még nem hagyom itt. Nem vagyok rá képes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787124#post787124][b]Dana Straw Berry - 2020.01.01. 03:49[/b][/url]

- A döntés mindenkinek a kezében ott van, csak élni kell vele - néztem rá komor arccal.
- Igen? Hát akkor most megtudhattad, hogy mi ez az egész. Nagyon mást terveztem mára, de úgy látszik, megvolt a hangulatrombolás hozzá, sajnálom - néztem rá jelentőségteljesen.
- Ha egy kicsit is vonzódnál hozzám vagy érdekelnélek, akkor nem így viselkednél, nem ezt mondanád. Ami tudod, nagyon is fáj nekem - néztem rá újra szomorkás tekintettel. Ezek szerint egyáltalán nem érzett semmit irányomba, ami igencsak sértette az önérzetemet.
- És, ha nem hallottál volna semmit, akkor vajon megkerestél-e volna vagy nem is jöttél volna oda hozzám a továbbiakban sem? Ha érdekellek, könyörgöm, foglalkozz velem, vagy ha egyáltalán nem, felejts el egy életre - néztem rá nagy szemeket meresztve. Rosszul esett, hogy csupán a hülye pletyka kapcsán keresett fel, nem pedig azért, mert valóban érdekeltem. Közben szépen sikerült tisztáznunk, hogy egyáltalán nem illik össze az elképzelésünk, már ami egymáshoz kapcsolódik, ő pedig szépen ott hagyott. Én jól földhöz vágtam a poharat ennek fényében, mely apró szilánkokra hullott, és totál kész voltam az egész helyzettől. Lerogytam a földre, és úgy itattam az egereket. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy visszafordul majd, azt hittem, hogy valóban megindul előrefelé nem érdekelve azt, hogy velem mi lesz a továbbiakban.
- Miért érdekel az téged? Úgyis itt fogsz hagyni. Egyáltalán nem izgat téged, hogy mi van velem - éreztem, ahogy derekamra vándorol a keze, majd magához szorított. Ennek hatására egyre szaporábban kezdett verni a szívem, hiszen már rég voltunk ennyire közel egymáshoz.
- Mondd csak, mit szeretnél tőlem? - néztem a szemébe határozott tekintettel, majd karommal átkulcsolva a nyakát csupán egy leheletnyi távolság választott el  ajkaitól. Vajon itt hagy újra, ahogy ígérte vagy ha érez irántam bármit is, tesz valamilyen lépést felém? Ha nem tudta betartani, ami fontos volt számomra, akkor úgy èrzem, bármilyen fájdalmas is, de nincs miről beszélnünk. Ez így nekem sem volt jó, így csak raboltuk egymás idejét.
- Azt hiszem, hogy iszom még egy martinit. Ez a pohár már úgyis széttört darabjaira.- néztem a pohár darabkák felè távolabb lépve Mihail-tól egy nagy sóhaj kíséretében.
- Szívből kívànom, hogy találj valakit magad mellé idővel, akivel boldog leszel, és aki felkelti valóban az érdeklődésed - néztem rá komoly tekintettel, hogy aztán tisztázhassam én is magamban a dolgokat, hiszen már ő is kimondta, hogy ez ennyi volt. Azon járt az eszem, hogy mielőbb kerítsek magamnak valami piát az este margójára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787128#post787128][b]Radetzky Bercel - 2020.01.01. 08:57[/b][/url]

Fél hónp alatt gyakorlatilag papuccsá avanzsálódtam, ugyanis, mint jó kis vőlegénye a mellettem lépkedő Krikszkraksz Payne-nek, úgy sétálok be idén már a második iskolai rendezvényre, mint a kisangyal. Bezzeg Berci, na ő most biztos bulizik, önfeledten és valószínűleg mostanra már mocsok részegen, míg én mit művelek? Természetesen szinte idült nyugalommal kerülgetem a tobzódó embertömeget a fénylő lelkek udvarán. Komolyan mondom te nő, sírba teszel engem, és valószínűleg még élvezed is.
- Csókolj meg egy rellonost. Kíváncsi vagyok, egy Levita-Navine párkapcsolatban hogyan jutsz arra a döntésre, hogy ez egy járható út.
Ahol ugye eridonos van, simán meggyőzi a másikat is, hogy ez egy jó dolog, meg amúgy is a szerelemhez kell, ahol meg rellonos az egyik fél, ott ugye nincsen probléma. Mégis, mi van akkor, ha szegény kék-sárga kapcsolat ezt nem tudja megoldani? Akkor nekik elszáll a szerencséjük?
- Ah, nézd, fogadalomtétel. Ha jól fogalmazol, békává változtathatsz, úgyis bejön neked a csókolgatásuk.
Ilyen az, amikor a mocskos kis titkodat elmondod valakinek, és azt hiszed, hogy nem fogja visszamondani neked a megfelelő időben. Vagy másnak. Jó, én maximum Bertalannak tenném, és azért még csak az elején járunk, például még be se mertem mutatni neki. Mert azért az, hogy a mi csodálatos kapcsolatunkba még egy nő betrappoljon, ráadásul egy hosszú lejáratú szerződéssel, nem lehet csak egy átlagos délutánon benyögni, aztán odadobni a nőt, hogy nézzed. Elég volt nekem a Krise lány, aki meg még csak udvarias sem volt, csak közölte, hogy ilyen az élet. Januártól meg teljesen itt lesz. Hát na ne szórakozzunk egymással, ez nem így működik. Ha egy jól működő kapcsolatba jön egy harmadik, azt szépen kell bevezetni, és nem pofátlankodhat csak úgy be. Viccen kívül, imádom Alinát, de valljuk be, Edith azért nem olyan, mint ő.
Elkezdtem volna félteni? Hah, hogy mik vannak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787236#post787236][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.01.02. 00:38[/b][/url]

Ez az utolsó rendezvényem itt, és ha már éppen egy szilveszterrel sikerül zárnom megnyújtott Bagolyköves pályafutásom, akkor azt azért nem teszem józanul. Nem, nem kell azt gondolni, hogy végigittam az elmúlt négy órát, de azért jó hangulatban vagyok. Nem fázom annyira, mint talán kellene, de biztos vagyok benne, hogy holnapra egy kicsit meg fogok azért hűlni. Ez az élet rendje, nem? Valamit valamiért.
Lényeg a lényegben, hogy itt vagyok, felügyelek, és azért jól szórakozom. Felöltöztem pirosba, nem is volt kérdés, hogy ezt választom, és nem azért, mert élő tilalomfa kívánok lenni, de mégiscsak Eridonos vagyok, a szívemben örökké az is maradok.
Nézem az elhaladókat, sokan behúzódtak már az éjfél közeledtével a fedett részre, de a kemény mag, vagyis vagy tizenhat diák meg én, aki úgy üldögélek a kút szélén, lábam lógatva, mint akit ide parancsolt az anyja, még kint vagyunk, és én is azon gondolkozom, amin ők, hogy vajon lesz-e tűzijáték. Nagyon szeretném, ha lenne, mert titokban nagy fanatikus vagyok. Bizony, tele vagyok ilyen mocskos kis titkokkal, mint, hogy imádom a pirosat, a tűzijátékot és nem bírom a pezsgőt. Csak pezsgőztem, és úgy egy üveggel lehet bennem... na jó, maximum másféllel, de idült mosollyal az arcomon nézelődök, rendben vagyok, de tényleg. Egy pontig.
A ponton túl viszont, összeomlok, lefagyok, és felpörgetem magam. Igen, ezt egyetlen szemvillanás alatt, ugyanis Mr. "mindigszexi" Bianchi közeledik. Mint a Bridget Jonesba Mark Darcy. Ah baromira dögös. Ennek annyira nem örülök, mert ha tudom, hogy itt lesz, akkor nem iszok, de ha meg nem iszok, akkor elsunyulom az ittlétem, és nem mondom meg neki, hogy mennyire dögös. Nem, nem azt, hogy dögös, hanem, hogy mennyire örülök, hogy látom. Mert örülök. De attól még mondjuk nem kellene ennyire szépnek lennie, hát lecsapják itt a kezemről. Na nem mintha lenne még honnan lecsapni. Ah, miért vagy ennyire szép, Nico? Lehet csak némán kéne itt ülöm, kezemben a kis üvegemmel, és hátha nem szúr ki egy nagyon piros pacát. Tovább megyek, egy nagyon piros pacát, aki alkoholtól vigyorgó arccal integet neki. Csak gratulálni tudok Fisher, a kommandónál lenne a helyed... "lopakodsz".
- Búcsúztatja az évet, drága kolléga?
Érdeklődök olyan kedvesen, mintha minden rendben lenne. Mondjuk lehet még mindig egy buta, szőke tyúknak tart, de lesandítva meg kell állapítanom, hogy ha az is vagyok, legalább a dekoltázsom nagyon rendben van. Fontos ugyebár, hogy adjunk magunkra, amikor ilyen szép emberek közelében vagyunk. Sírba teszel, komolyan mondom, Maci!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787238#post787238][b]Edith Ixchel Payne - 2020.01.02. 00:58[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

Nem kényszerítettem én ám a mellettem sétálót semmire, megkérdeztem eljönne-e, és örültem, mikor igent mondott. Mondhatott volna nemet is, nem sértődtem volna meg, szilvesztereztem volna otthon, de azért no... valljuk be, örülök, hogy itt lehetek. Khm. Egészen pontosan, hogy itt lehetek vele na. Mondjuk ki.
Kifogytam az ötletekből, már ami az elegáns öltözékeket illeti. Csodás kifogás volt ez amikor megkérdezték miben jövök ma - azt mégsem vághattam rá csípőből, hogy végre kényelmesben. Pedig pontosan ez is egy érv volt, ami miatt végül egy nadrág (végre!) és egy hosszított pulcsi mellett döntöttem. Apró fénypöttyöket vetítek a falra, ahogy a világítás tükröződik az ezernyi kis csillámon, még meg is mosolygom, olyan mintha járkáló kis prizma lennék. Ilyenekkel szoktak szórakozni a macskák nem? Állítólag szeretnek játszani a tovahussanó fénykörökkel.
- Valószínűleg a levitás azt mondaná, hogy ez az egész babona hülyeség, és mivel nincs semmilyen tudományos alapja, ezért nem hiszi el - reflektálok sztereotipizált iskolatársainkról való töprengésére. Igyekszem nem gondolni arra, hogy az, hogy ezt felhozta, és hát hogy ugye ő rellonos, az azt jelentené, hogy mi is... de az alapján amilyen természetességgel felmerült ez a téma, valószínűleg úgy készül, hogy... hát igen. Najó, még van pár órám lélekben felkészülni az éjfélre.
Mintha csak megérezné pillanatnyi kis zavarom (ami egyébként az arcomon tök jól látszik, hiszen figyelemfelkeltő pirossága messziről lebuktat) csavarja tovább a témát, s nem is tudok ellenállni a kiszökni kívánó nevetésemnek.
- Az csak egyszer történt meg - védekezek, kezeimmel elrejtve tekintetem. Szemhéjjamon nagyon halványan csillogó aranypor van, de olyan kevés, hogy szintre észrevehetetlen, csak akkor látszik ha valaki egészen közel hajol. - Különben is, minek kívánjak ilyet, ha utána vissza is változnál?
Nos, abba nem gondolok bele, hogy arra a varázslatra csak az igaz szerelem csókja képes a mese szerint, ami esetünkben egyelőre nem igazán van... várj, azt mondtam volna, hogy egyelőre?
- Különben is, békám már van... - viszont ha te átváltozol, akkor te nem leszel. Még időben megállítom magam, hogy kimondjam a teljes gondolatot, és egy apró köhintés után inkább odalépek a cetlikhez, hogy elvegyek egyet, és megpróbáljak kigondolni rá valamit. - Nincs ötletem - motyogom magam elé, és nagyjából annyira meglőve érzem magam, mint amikor azt kérdezte tőlem, mit tennék ha bármit megtehetnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787254#post787254][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.01.02. 13:32[/b][/url]

Szemöldökeimet ráncolva hallgatom, ahogy Dana kérdéseket tesz fel, kérdések után,  de a csalódott mosoly nem lankad. Nem érti. Ő sem érti, pedig ennél világosabb aligha lehetnék, még akkor is, ha a közös nyelv nemigen megy még annyira, amennyire szeretném. De igyekszem. Legalábbis igyekeztem.
- Elmondani neked, hogy adni egy esélyt, de nem vonzódni – vonom meg vállaimat, mielőtt búcsúzkodni kezdenék, majd el is lépnék mellette. Nem jutottam sokáig, tekintettel arra, hogy rögtön dobálózni kezd, mint valami hisztis kamaszlány, aki nem kapta meg a legújabb telefont, ráadásul földhöz is vágja magát, én meg csak pár pillanatig hitetlen tekintettel nézem őt, hogy aztán szusszanjak egyet és elé guggolva segítsem fel. Kérdésére megemelkedik a szemem, miközben igyekszem arrébb vonszolni a szilánkoktól, majd valami gyökér összetakarítja. A szilánkok ropognak cipőm talpa alatt, ahogy egyszerűen hagyom figyelmen kívül az ismételten nekem szegezett kérdést. Hogy mit érdekel engem? Nos, lehet rám sok mindent mondani, de nem vagyok hajlandó és képes sem arra, hogy így hagyjak magam mögött egy embert. Nem vagyok mindenki kedvence, de akik megérdemlik, azokkal nyilvánvalóan nem fogok faszkodni, még akkor sem, ha a karjaim között lévő nőtől ezt pont nem vártam volna. Magamhoz szorítva, erősen tartva vonszolom arrébb, majd a fal mellett állok meg végül, hogy elengedjem és ellépjek tőle. Ismét egy kérdés, amire halványan elmosolyodom felé, miközben mutatóujjammal simítom végig arcát.
- Megértést – megy ám a nyelv, ha megerőltetem magam. Automatikusan húzom vissza kezemet, ahogy felém hajol, majd karjai nyakam köré fonódnak. Kezem derekára csúszik, ahogy közelebb vonom magamhoz amennyire még lehetséges, majd ajkaiba suttogom szavaimat. – Nem csókolni meg azért téged, hogy elhinni nekem bármit is. Nem én lenni, ha megtenni – kissé eltávolodva tőle lehelek lágy csókot szája sarkára, majd ellépek tőle, pontosan egyidőben azzal, amikor ő is ezt teszi. Bólintok egyet, karjaimat összefonom magam előtt, hiszen nem tudok mást mondani. Azt csinál, amit szeretne.
- Már találni – vonom meg vállamat óvatosan, ellenállhatatlan mosoly mellett ajkaimon, ahogy Dana tekintetébe fúrom kékjeimet. – Csak ő türelmetlen lenni – fejezem be mondandómat, majd ellépek a faltól, ismét homlokon csókolom a lányt, hogy aztán homlokának motyogjam szavaimat. – Sok sikert – végül ismét ellépek mellette, de most már nem fordulok vissza, bármi is történjék. Döntött, nekem pedig nem hagyott más választást azzal, hogy alapvetően elutasítja azt, ami én vagyok, amire nekem van szükségem az idővel. Vállam felett pillantok vissza még felé, intek egyet halvány mosollyal ajkaimon, majd lassan lépkedve, zsebeimbe süllyesztett kézzel hagyom el a helyszínt. Boldog új évet!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787257#post787257][b]Radetzky Bercel - 2020.01.02. 14:47[/b][/url]

- Összességében kijelenthetjük, hogy a levitás megölné a bulit.
Mondjuk ebbe nem is gondoltam bele, de valóban úgy lenne, ahogy mondaná, és egy levita-navine páros élné tovább a mindennapjait, nem foglalkozva vele, hogy szerencsétlenek lehetnek. Talán ők csinálják jól. Viszont mivel rellonost kell megcsókolni éjfélkor, és ő hívott el, ez azt jelenti, hogy készül a csókra. Szóval amióta csak mondta, készülök azzal, hogy tökéletes legyen, mert bár be nem vallanám, de izgulós típus vagyok. Főleg, ha valakinek élményt akarok szerezni. Nem sok ilyen ember van, a családom, Berci és most ő. Baj lesz ebből te fekete szemű nőszemély.
- Ohhó Payne! Vissza is? Az legalább két csók. Elég nagy igényeid vannak neked hallod-e!
Nézek rá úgy, mintha tényleg valami lehetetlent kérne, de persze nem az. Ha egyszer már csókolóztunk, a többi nyilván jön magától. Minden vele töltött órában jeget török, és jeget tör, és talán nem is olyan rossz ez a kis előre elhatározás. Persze ezt másnak még nem mondanám, Bertalannak azt se mondtam meg, hogy vőlegény lettem. Majd tényleg egy xboxozós délutánban benyomom neki, hogy ez van. Persze előbb még időt akarok tölteni Edith-tel. Megerősíteni. Fel kell készülnie arra, ami ott várja.
Ahogy a cetlikhez lép, követem, mint egy jó kiskutya, én is veszek egyet, habár szintén fogalmam sincs, hogy mégis mit írhatnék rá. Mit kérhetnék? Most minden olyan rendben van, és furcsa, de még azt sem akarom ráírni, hogy ő ne legyen. Élvezem. Közelebb lépve, hogy megijedjen és/vagy zavarba jöjjön megint, egész közel hajolok hozzá, szándékosan úgy, hogy ajkaimmal a füléhez érjek, meleg leheletem mellé bújó hanggal suttogok a fülébe.
- Hogy jó szerető legyek.
Szemét vagyok? Tudom, de innen van még tovább, haját elsimítva előbb nyakára, majd a vállára is nyomok egy csókot, végül, mintha mi sem történt volna, ellépek és ledobom magam a szökőkút szélére, és kiélvezem az arcára kiült érzelmeket.
- Vagy azt a születésnapodon kell, és most megígérni kell valamit? Ah, pedig azt reméltem, hogy kérhetem, hogy az új vasember játék tavasszal jó legyen. Mit szeretnél, mit fogadjak meg?