David
Ruha

~ Gilbert ~

Valószínűleg nem sok ember tölti azzal a tanítás- és munkamentes óráit, hogy megkeresse az LLG tanárt és egyik lábáról a másikra álldogálva akváriumot kuncsorogjon tőle, csak hogy aztán az üvegalkalmatosságot lecipelje egészen a kis tavacskáig (kézben, természetesen, mert nagyobb biztonságban érezte, mintha egész úton maga előtt lebegtetné a levegőben). Gilbert viszont pontosan ezt tette, hogy egy régi terve megvalósításába kezdjen, óvatosan botorkálva lefelé a tó megfelelőnek tűnő részéhez. A part itt enyhén lejtett és sok növény nőtt, így a víz lassan mélyült és sok volt a fedezék, ezért itt akarta kezdeni a keresést. Az akváriumot a víz szélénél tette le, úgy, hogy a hullámok még ne érjék, de ne kelljen messzire mennie, ha szüksége van rá, aztán lerúgta a cipőjét és miután kivette zsebéből a pöttöm könyvet és üres dobozt, nekiállt felhajtani a nadrágját, mert nem tudta, mennyire kell majd mélyre gázolnia, de vizes kézzel nem akart már ezzel vesződni. Aztán egy pillanatig hezitált, ahogy pólója ujjánál kaparászott - körülnézett, de mivel senki sem volt épp a közelben, végül feltűrte azt is, amennyire lehetett és első lépésben töltött némi vizet az akváriumba. Közben eldiskurált a békákkal, amik fejvesztve vetették magukat a tóba közeledtére, aztán a nádas szélénél kukucskálva figyelték, hogy mit művel ez az őrült kétlábú.
A kétlábú nekiállt kavicsot gyűjteni és kirakni vele az alján, elég vastagon. Voltak kis kavicsok, kerekek és fényesek, meg nagyobbak, laposabbak, mindenféle színűek, meg kicsi akármik úsztak elő, ha megmozdította őket. Néhány növényt is kioperált, gondosan megszemlélve a gyökereiket és a közéjük bújt állatkákat, mielőtt átültette új otthonába. Szerzett még pár nagyobb követ, kagylóhéjat, meg csigaházat is berakott még, fedezéknek, aztán felkapva a műanyag dobozkát, visszacaplatott a vízbe. Úgy festett, mint egy gém - nagy, lassú lépésekkel gázolt, árnyékolva maga elé és időről időre a felszín alá nyúlva, bár nem gyorsan csapott le, inkább lassan és óvatosan merítette a kezét. Néha üresen húzta vissza, néha megnézte a tenyerét és vagy fejét megrázva visszamerítette a vízbe, vagy egy kis biccentéssel az időközben megtöltött dobozkába engedte. Egészen meg is feledkezett a környezetéről, ahogy a meleg napsütésben belemerült a keresgélésbe, sorra kukucskálva a levelek alá és a víz a térdét nyaldosta helyenként, a talpa alatt kavicsok és iszap, néha pedig mintha elúszott volna a közelében egy-egy kis hal. Ez okozza végül a vesztét is - az egyik lépésnél valami megmoccan a talpa alatt, s ahogy ijedten (nehogy kárt tegyen a valamiben) felkapja a lábát, elveszti az egyensúlyát és a következő pillanatban egy jókora a levegőn belőle, amit láthatóan semmi áron nem akar kilötyögtetni. Némi bugyborékolás után felbukkan a feje, majd fókaszerű csapdosást követően sikerül talpra kecmeregnie, tetőtől talpig csurom vizesen indulva a part felé.  Mégis, a dobozkát nézegeti aggódva, nem törődve vele, hogy mindenhol csöpög - a ruhája még hagyján, de a feje erősen ázott pulira emlékeztet most, főleg, ahogy még megrázza, hogy megpróbálja a hajából kirázni a víz egy részét, mert az arcába tapad és így nem lát tőle.

R. Gideon Iván

~ Gilbert ~

Kilt Zoltán

Aniella lassan, ráérősen ballagott a stég irányába. Ódivatú gönceit már magára aggatta, s reménykedett benne, hogy senkit nem fog a stégen találni. Tegnap borzasztóan boldog volt, mikor az ismeretlen fiú lelécelt. Nem igazán társaság kedvelő, sőt, ha emberként jelenik meg inkább elbújna egy bokor mögé, ám ezt az ötletet mindig elvetette. Szerinte túl dedós húzás. Legszívesebben a tavacskában lubickolna barátaival, azonban ezt nem teheti. Kissé szomorú arckifejezéssel helyezi le fenekét a deszkára. Nézi a hullámzó vizet, s közben kinyújtja lábait, melyek most is fájnak. Megnyomkodja puha combját, hátha enyhít a fájdalmon, de természetesen nem ér el ezzel semmit. Sóhajt egyet és megigazítja kócos haját. Azon tanakodik, hogy sétáljon egyet, vagy ne. Kicsit fúrja az oldalát a kíváncsiság... Megszeretné nézni a falut, ám tökéletesen tudja, hogy ez veszélyes dolog. Ha képes lenne úgy viselkedni, mint egy rendes ember, akkor bizonyára már rég bejárta volna a kis települést. Viszont retteg a falubéliektől, meg úgy összességében mindenkitől, aki nem sellő. Tehát nincs értelme kockáztatnia. Így hát továbbra is magányosan üldögél, s várja a napkeltét.

Máté
    Nem tudott aludni. Felkelt a sötét szobában körülnézve és szuggerálta az ajtót. Mintha egy sötét alakot látott volna, pedig valójában senki és semmi nem volt ott. Fáradtan dörzsölte meg szemeit és kimászott az ágyból, hogy felkapcsolja a villanyt. Igaz, hogy csak egy kis szobácska volt, de egy nagy házat el sem tudott volna képzelni. Minden éjjel rettegve hajtaná le a fejét a párnájára azzal a tudattal, hogy bármelyik emeleten, bármelyik időpontban utána jöhetnek. Kikapott a szekrényből egy farmert, egy pólót, majd rávett egy vékony kardigánt, hozzáillő tornacipőt húzott és kisétált a friss levegőre.
    Nem tudta, merre menjen, ilyenkor már minden zárt lassanként, nem tudott volna sehová sem beülni, így olyan helyet keresett, ahol nyugodtan ellehet. Megindult a falu határa felé, némi pánikkal a gyomrában, nehogy újból rátörjön a pánikroham. Egy valamit senkinek sem kívánna, még a halálos ellenségének sem, amiből ugyan csak egyetlen egy akad, de talán még őt sem sújtaná ezzel. Lábai a céltalan bolyongásban a stéghez vitték. A hosszú fatákolmány végén leült, lábát lelógatva róla, egyenesen a víz felé. Az ég csillagos volt, gyönyörűen világítottak, viszont egy picit hűvösnek bizonyult az idő, így összehúzta magán fekete kardigánját. A víz felszíne enyhén fodrozódott előtte, ami teljes nyugalmat kölcsönzött meggyötört lelkének. A rémálmok nem akarják elhagyni, pedig ő már igazán nem bírja ezt így sokáig. Szembe kéne néznie a félelmével, de ez egyenlő lenne az öngyilkossággal, így ki kellett húznia a lehetőségek listájáról. Nagyot sóhajtott és hátradőlt, haja keretezte arcát, szemei résnyire nyitva pásztázták a tiszta eget. Egyenletesen vette a levegőt és reménykedett abban, hogy legalább egy kis álom kúszik az pilláira. Csak egy kicsi.

Valóban nem tűnt fel neki, hogy valaki ücsörögne a stégen - valószínűleg túlontúl lekötötte a saját kis kiagyalt terve és annak megvalósítása. Alapból egyébként sem érdekelte, ki figyeli az ügyködését, mindössze néhány kínos pillanatot és kérdést szeretett volna megspórolni azzal, hogy mégis körbenézett, mielőtt nekifogott. Berögzült az elmúlt hónapok alatt és bár már kezdett körvonalazódni a fejében, hogy kezdenie kell valamit a helyzettel, egyelőre halasztotta a kérdést, sürgetőbb problémákra fókuszálva és nem erőltetve.
A felé siető srácra pár pillanatig meglepetten pislog, kisöpörve arcából szeme elé tapadó haját (ezzel nem mellesleg sárcsíkot is kenve a homlokára, mintha éppen harci testfestést gyakorolna). Nem tűnt ismerősnek, pedig a legtöbb arcot könnyen és gyorsan megjegyezte, hogy a teázóban azonosítani tudja a visszatérő vendégeket, így a faluban még biztos nem találkoztak és nem is egy házba vagy évfolyamba jártak, így elsőre nem értette a megjelnését. Csak a monológszerű megszólalás gyújt világosságot fejében, szorosan mögötte pedig egy ironikus hangocska megjegyzi, hogy igazán ért az első benyomások tételéhez, mert még egyszer sem sikerült úgy ismerkednie meg valakivel, hogy normális módon elcseverésztek volna mondjuk egy szelet sütemény felett a Nagyteremben. Ezzel szemben viszont majdnem elgázolta egy milkalila bicikli tulaja, összeverekedett Minnel, a trófeaterem kiállítóasztala alatt gubbasztott Lyrával, majdnem megetette magát az éjszaka közepén Katherinnel, égő hajjal társalgott, hajnal négyes pizsamapartiba csöppent, megmérgezték, mediterrán sétát tett Leventével, szekrényben ülve társalgott, a többiről már nem is beszélve... Viszont ha az embert kérdezik, illik is válaszolni.*
- Persze. Nem, dehogy, csak a szokásos bénázás.-*Fejét rázva bizonygatja, hogy semmi baja, de nem lehetett túl meggyőző - az ismeretlen már masírozik is befelé a tóba, pedig igazán semmi szükség rá, hogy ő is összevizezze magát és kissé békaleves szagú legyen. A másik azonban hajthatatlan - Gilbertnek ugyan fogalma sem volt, hogyan festhetett kívülről rögtönzött hátasa, de ezek szerint elég ijesztően, még ha őt magát nem is rázta meg különösebben, hogy ázott egérként csöpög róla a víz és a sár mellett némi hínárt is sikerült magára szednie.
- Igazán rendes vagy, de nincs semmi bajom. A víz sokat tompított és iszapos az alja,-*gesztikulál szabad kezével a hely felé, ahol eltanyázott.*- Én Gilbert vagyok, de várj...megfognád ezt egy kicsit?-*Nyomja meglepetésszerűen Elliot kezébe itt a kezem, nem disznóláb helyett a műanyagdobozt, amíg ő visszakacsázik pár lépést a mélyebb részekre, hogy megszabaduljon a ráragadt iszaptól, mielőtt szárazra lép. Mosakodás közben vissza lehajtja a felsője ujját is, eltakarva a sebhelyeket.*
- Köszönöm, mehetünk.-*Tér vissza kisvártatva - az eredmény nem tökéletes, de elfogadható-  kezét nyújtva bizarr kis gyűjteményéért, amiben pár centis, különös kis hatlábú lények úszkálnak.*
- Mind megvannak-*állapítja meg, hangjában jó adag megkönnyebbüléssel, elvégre miattuk tett nem tervezett csobbanást. Az akváriumhoz érve nem ereszti őket rögtön a vízbe, csak letette őket a fövenyre és a pálcája után kezdett kutatni zsebeiben, hogy aztán bűnbánó arccal húzza elő az ázott, megviselt tárgyat.*
- Lefogadom, hogy napokig duzzogni fog...-*motyogta letörten,tanácstalanul pislogva körbe, mert azt sem tudta, mibe törölje.

Heather

Unalmas hét unalmas hétköznapja, ami semmi újat nem tartogat. Reggel ezzel a gondolattal ébredtem, és a rossz kedv megmaradt egész napra. Céltalanul sétáltam fel le az iskola falai között, és valami izgalmasat kerestem. Néha felbukkant egy-egy ismerős, váltottam velük pár szót, majd mindenki tovább állt. Hogy őszinte legyek, semmi nem maradt meg a beszélgetésekből. Tekintetem ködösen meredt a partneremre, de fel nem fogtam, hogy mit magyaráznak. Ennek ellenére válaszoltam nekik, de lehet valami irtózatosan nagy marhaságot. Délután ez a hangulat rosszból átváltott ingerültbe vagyis feszültbe. Le kellett valahogy vezetnem a felgyülemlett energiát, ezért elmentem egyet futni. Amíg a lábam bírta addig futottam. De nem fáradtam el, és nem lettem nyugodtabb. Jó lenne valami konditerem az iskolában, az talán segítene valamennyit. Lehet túlzottan sportember vagyok, és ennyire lételemem a mozgás. Napok óta semmi ilyesmit nem műveltem, és ez ki is ütött idővel. Hiányzik a vívás, a konditerem, a hegymászás. Utóbbit még csak kezdő szinten űzöm, de nagyon élvezem, és biztos, hogy nem fogom egyhamar abbahagyni. A vívás már gyerekkorom óta az életem része, és nagyon szeretem, de már kezd unalmas lenni. Viszont most, ilyen közel a csúcshoz, nem hagyhatom abba. Van egy célom, azt el akarom érni, és nem fogok addig megállni, míg az a bizonyos arany a nyakamban nem fog lógni. A konditermi edzésre pedig azért van szükség, hogy bírjam a hajtást, legyen bennem erő és az izom sem árt. Viszont mióta vége a szünetnek és visszajöttem, nem volt lehetőségem terembe menni, így hiába is edzek a szobába naponta kétszer. Egy kissé összeestem, mind karba, mind hátba. Lehet ez is az oka részben a rossz kedvemnek. Nem érzem jól magam a bőrömben.
Vacsoránál sem volt jobb kedvem, de az a rengeteg étel, amit magamba tömtem, kicsit javított a helyzeten. Végül arra jutottam, hogy esélytelen lenne, hogy én ilyen állapotba elaludjak, inkább kilógok a suliból. Tudom, hogy nem szép dolog, és meg is büntethetnek érte, de majd csak túlélem valahogy. A gördeszkám társaságában kilógtam és a faluig meg sem állta.
Nemsokára arra eszmélek fel, hogy akadályba ütköztem, ez pedig nem más, mint a falu tava, egész pontosan az ahhoz tartozó stég. Sötét volt, csak nagyon kevés fény jutott el idáig, így a szememet eléggé megerőltetve vizsgáltam a környéket. De ki is lenne itt ilyenkor?! Úgy gondoltam, hogy senki nem mászkál már éjnek évadján, de amint megpillantottam egy, a stégen fekvő alakot, rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Felkaptam a gördeszkát, majd a fekvő alak felé indultam. Gondoltam illene megnézni, hogy jól van-e, mert a normális ember nem fekszik kinn éjszaka, egyedül, egy stégen.
- Szép estét! - köszönök udvariasan, majd tisztes távolságba a lánytól megállok, és várok valami válaszra.

Láthatóan nem vágyik társaságra, így hamar összekapja magát és távozik, hamarosan én is elhagyom a stéget.

Mínea

Most viszont a Romhányi gyerektől recsegnek a deszkák. Ma úgy döntött, hogy a faluban fog randilírozni. Bizony ám! Nem is gondoltátok volna róla, hogy ő ilyet is tud, jól sejtem? Pedig nem olyan tündéri ő. Szereti kifejezésre juttatni azt, hogy az embereket mennyire álszentnek tartja. Pedig Gideon se különbözik ezektől, ő is álszent, csak nem most.
A lény mögé lépve leguggol mögötte és lendületet véve belelöki a lányt a vízbe. A könyv majd megszárad, ahogy a lány is, aki most valószínűleg elkezd majd sipákolni. Szegény.
Iván azonban jót röhörészve áll fel a guggolásból. A lányt kutatja a vízben, biztos fel fog bukkani. Minek jönnek ide valaki, aki nem tud úszni például? Ha esetleg mégis kiderül, hogy pont egy totál béna, ösztöneit teljesen elvesztett lány kapott ma horgára áldozatul persze nem lesz olyan gonosz, hogy sorsára hagyja a lányt, de addig is csak zsebbrevágja az egyik kezét, a másikban pedig a pálcáját kezdi el forgatni. Jobb az elővigyázatosság, és ezért kézben tartja a hasznos védelmi eszközt. Lehet igazi fúria a sötét hajú és talán van annyi esze, hogy tud pár remek átkot támadója ellen. Bár ezt alapvetően nem szokta feltételezni a gyengébbik nem tagjairól, még eddig nem nagyon találkozott össze ilyen belevaló lányokkal.
Csak még Iván nem ismeri igazán a Rellonos vérmérsékletet és a Rellonos lányokat. Sose voltak megfigyelési alanyai a ketteskék. Hiszen lánnyá nem tud változni, esetleg a muglivilág legújabb szenzációjának képében, de az elég szörnyszülött egy lányfajta, amitől egy Romhányi már csak elvből is eltávolodik. Egy aranyvérűnek kell, hogy legyen becsülete és hűnek kell maradnia a tradíciókhoz. Ezt tökéletesen megtanították neki. Ezt a szellemet pedig az iskolájában is tovább erősítették benne, hiszen az a maréknyi kis baráti társasága, amely néhanapján akadt, mind aranyvérű volt, méghozzá nem épp a muglipárti fajtából. Azért ez a mugli és valamelyest félvérellenességét kinőtte már, de a tradíciókat biztosan tartani fogja, az érzései nem győzhetnek az esze és a hagyományai fölött soha.

Állia Szipenni


 Délutánra beszéltünk meg találkozót Álliával. Remélem eljön. Főleg azért, mert olyan jól éreztem magam a barna hajú és gyönyörű barna szemű lány társaságában. Az évnyitó buliján sokat táncoltunk, folyt a vajsör és a csevegés.
 Elég nagy merészség volt mindjárt másnapra elhívni a stégre, ahol reméltem nem sokan lesznek. Megvan a maga varázsa ennek a helynek. Egyedül nem igen jön ide senki, inkább másodmagával. A tó mélykék színe és a közeli nádas már magában szép látványt nyújt. Na és a délutáni fény, ahogy megy le a nap kicsit még érdekesebbé teszi mindezt. Igaz most még jóval korábban van.
 Ahogy hátranézek észreveszem, hogy határozott léptekkel jön felém. Na igaz ez nem nagy ügy, hiszen ide beszéltük meg a találkozónkat, és a stég elég behatárolja a lehetőségeket.
 Állia újra megint csinosan öltözött fel. Kicsit szégyellem is magam a megszokott- kopott farmeromban és zöld Nike pólómban, na meg a napszemüvegemben. Ez utóbbi azért kell, mert félek, megint észreveszi, ha kicsit rajtafelejtem újra a szemem. De hát, mit lehet tenni. Gyönyörű lány. Mondjuk abból van elég itt az iskolában, de neki kivételesen esze is van. Na persze a többiek sem buták, de vele lehet beszélgetni mindenről. Ezt naná, hogy a bálon vettem észre.
 Ahogy közeledik, észrevétlenül is a pálcámmal babrálok. Szeretem a kezemben tartani. Olyan jó érzés kerít hatalmába, na meg oldja a feszültséget, ami bennem van.
 Egyre közeledik, kicsit megnyugszom és elmosolyodom ahogy olyan 30-40 méterre ér tőlem. A pálcám becsúsztatom a farmerem zsebébe, majd felnézek az égre. Észreveszem a felé repülő Chosuga-t is, aki épp vadászatból tér vissza. Általában mindig elkísér, ha sétálni megyek, a levegőből követ, majd amikor megállok a tájban gyönyörködni akkor magamra hagy. Nem megy messze, a közelben vadászgat. Most is onnan tér vissza két pocokkal a szájában. Leteszi elém. Megvárja amíg megdicsérem és lemondok a pockok rám eső részéről. Hát igen, Chosuga különleges hóbagoly. Mindig hoz nekem harapnivalót, de hát nem élek én ilyennel, így amikor megdicsérem és neki adom az ajándékát, hangos csiviteléssel megköszöni.  Most is ez történt.
 Állia már majdnem mellém ér, amikor Chosuga újra a csőrébe veszi a két pockot és olyan 15-20 méterre reppenve lefészkelődik és elkezd lakmározni.
- Szia Állia. Örülök, hogy eljöttél. Mosolyodtam el és néztem mélyen a szép szemeibe.

Ronald Little-Leah

Meleg napsütéses délután van. Ehhez illően csak egy vékony, fekete farmer, laza ing és torna cipő párost választatom napszemüveggel. Kíváncsi vagyok meg ismer-e így, tegnap kicsit elegánsabb voltam. De ha már másnap elhív valahova akkor ismerjen fel így is. A falun áthaladva veszek egy kis édességet későbbre. Aztán most már egy kicsit sietve megyek a stéghez. Lassítok mielőtt kilépnék a fák mögül és feltolom a napszemüveget a fejem tetejére és kisétálok a fák közül. Határozott léptekkel elindulok a stég felé, ahol meg látom, hogy Ron már vár. Egy grimasszal nyugtázom, hogy késtem, és megyek tovább.  Közben meg ő, hogy öltözött és elégedetten nyugtázom, hogy nem öltöztem túl. A napszemüvegtől pedig nevethetnékem támad. Olyan, mintha azért vette volna fel, mert tegnap megjegyeztem neki, hogy sokat néz. De erre talán inkább nem kérdek rá, inkább én is lecsúsztatom a szememre a napszemüvegemet és mosolyogva közeledek felé. Valami elrepül mellettem és Ronnál ér földet. Egy hóbagoly, milyen szép. Kicsit emlékeztet a sajátomra. Megállok és nézem, ahogy Ron megdicséri. Aztán a bagoly elrepül én pedig újra elindulok, leplezetlen mosollyal. Pár méterre megállok és nekidőlök a korlátnak. Aztán vissza köszönök.
- Szia.
Hátra nézek az ő baglyára és folytatom.
- Ha szólsz, hogy hozod a baglyod én is elhoztam volna Moont.

Állia Szipenni

Ahogy Állia a korlátnak támaszkodik veszem csak észre, hogy Ő is napszemüveget visel. Úgy látszik amíg Chosugával voltam elfoglalva felvette a sajátját is.
Mondjuk a szikrázó napsütésben kötelező darab, azt hiszem.
- Nagyon csinos vagy! - Válaszolom mielőtt a megjegyzésére térnék rá.
- Jól áll neked a mindennapi viselet is. - Majd újra elmosolyodok. Nem tudom mi van velem, de állandóan mosolygok Állia jelenlétében, igaz nem nagy dolog, hiszen tegnap ismertem meg.  
- A baglyomat Chosugának hívják. Van köztünk egy különleges kapcsolat, ami szerint Ő is elkísér a túráimra. Szereti a szabadságot, így csak ritkán teszem a kalitkába. Na meg szereti a hasát és a friss pocokhúst. Persze a bagolycsemegét is szereti, de hát egy idő után unalmas lehet. Sajnos erről elfeledkeztem, mikor elhívtalak, pedig szerintem ketten ők is jól ellennének. Ez a kedvenc helyem. Igaz ide sok pár eljön, de olyankor odébb állok. Tanulni szoktam itt, ha már elegem van a könyvtárból.
 Gondoltam mindezt Álliának is tudnia kell, hiszen nem szeretném, ha úgy gondolná egy csodabogárral találkozik, aki mindenhová magával cipeli a baglyát.
- Köszönöm a tegnap estét. Nagyon jól éreztem magam veled. Régen buliztam ilyen jót. - Újabb mosolyt követően rájöttem, hogy nagyon zavar a napszemüveg, hát levettem, és újra Álliára néztem.
- Félig mugli vagyok. De nem ez a lényeg. Hoztam valamit, amit abban a világban nagyon megszerettem. Kérsz egy kólát? Jó hideg.
 Meg sem vártam a válaszát és már nyitottam is ki az egyiket.
- Emelem az üvegem a tegnapi bulira! - Majd mosolyogva átadtam az egyik már kibontott üveget Álliának.
- Mondtam már, hogy gyönyörű szemeid vannak? Kár elrejteni őket a napszemüveg mögé.

Ronald Little-Leah

A korlátnak nézem a vizet és élvezem a napsütést. Egyszerűen tökéletes az idő. Ront hallgatva pedig egyre inkább mosolygok. Ahogy ránézek látom, hogy ő is mosolyog. A bókok pedig jól esnek, bár egy kicsit soknak találom őket. Ezt meg is mondom neki.
- Köszi. De ne dicsérj ennyit.
Megint a tó felé fordulok és folytatom.
- Elfogok pirulni ha így haladsz.
Aztán hallgatom, az okot amiért nem szólt és még pár dolgot. Amit elég érdekes. Tetszik a baglya neve, és érdekes a köztük lévő kötelék. Arra, hogy elfelejtette és sajnálja, helyeslően válasz szolok.
- Hát az biztos, Moon is hasonlóan szabad lélek. Bár én inkább reptetni szoktam és nem sétáltatni.
Aztán újra figyelmesen hallgatom. De azért közben bele-bele kérdezek, de inkább csak figyelek.
- Télen nincs túl hideg itt tanulni?
Elnézve a tájat télen is szép lehet, csak talán egy kicsit hideg tanulni. A következő mondatra viszont azonnal felelek. Míg ő leveszi a napszemüvegét.
- Légyszíves hagyd abba, nem kell ennyire udvariasnak lenned és mindent megköszönnöd.  
Hogy lássa komolyan gondolom belenézek a szemébe. Kis idő múlva félre nézek és inkább közelebb megyek a stég tó felőli részéhez. Innen hallgatom tovább Ront. De aztán kíváncsi leszek és megfordulok, hogy lássam. És máris egy üveg kólával találom magam szemben amit felém nyújt. Egy bólintással elfogadom.
- Kösz.
Mosolyogva helyeslek a következő mondatára.
- Ebben egyet értek.
Bele iszok a kólámba és eszembe jut az édesség, amit én vettem. A következő mondatával pillanatnyilag nem törődve veszem elő és kínálom meg.
- Ez ugyan nem abból a világból van, de attól még finom. Kérsz?
Mosolyogva nyújtom felé a papírzacskót. Közben komoly arccal válaszolok.
- Még egy bók és belelöklek a vízbe.
A mondat végén kicsit elmosolyodom, hogy lássa nem gondoltam teljesen komolyan és feltolom a fejem tetejére a napszemüveget. Aztán leülök, a lábamat a víz fölé lógatva egyik kezemben a kólámmal, a másik kezemmel pedig lerakom magam mellé a zacskót.

Állia Szipenni

- Hogy hideg télen? Sajnos igen. Olyankor nem is jövök ki tanulni, habár a hétvégi kirándulásaimhoz hoztam otthonról egy sátrat. Abban jó meleg van, nem kell félni a hidegtől. Akár azt is felállíthatnám ide. Majd elmosolyodtam, igaz most először nem Állia miatt, hanem mert eszembe jutott valami észbontó ötlet.
- Szerinted, ha felállítanám ide a sátrat, lehetne benne hétvégenként bulit szervezni? Mit szólnának a suliban?
 Még a képzeletére is elfog a nevethetnék. Majd folytatom a gondolataimat.
- Végtére is ételt és italt lehet szerezni a konyháról, vagy az üzletekből. Zenét akár mugli módra is meg lehet oldani. Táncolni majdnem mindenki szeret. Na meg van pár zenész a családban, talán Ők is fellépnének.
 Majd Állia kérésére mosolyogva válaszolok, nem igazán könnyed válaszra sikerült, de legalább a természetes énem is láthatja most.
- Ne haragudj, nem fogok annyit bókolni, egyrészt lehet nagyon nyálasnak hangzik a kívülállók fülének, másrészt nem is vagyok olyan jó benne. Ígérem megpróbálom a gondolataimat visszatartani és nem kimondani hangosan, ha félő, hogy belepirulhatsz. Majd cinkosan kacsintok, jelezve, hogy tréfának szánom a komoly megjegyzésemet.
- Amúgy meg ilyen jó időben nem is lenne rossz megfürdeni a tóban, habár nem hoztam magammal fürdőnadrágot.
 Amikor Állia Moon-ról beszélt nagyon erős érzések kavarogtak bennem. Féltem, hogy csak én vagyok ilyen, aki túl közel engedi magához a baglyát. De persze ez is csak egy eltúlzott észrevétel volt. Lehet, hogy az Önismereti órákra is be kellene iratkoznom?
- Szóval szeretsz repülni? - Csillan fel a szemem a hirtelen jött információra.
- Milyen seprűd van?...Köszönöm az édességet, nagyon szeretem. Te sütötted? - Teszem fel viccesnek szánt kérdésem.

Ronald Little-Leah

Pedig télen is jó lehet nem csak kéne hozzá pár dolog. Én lehet, hogy ki is jövök, csak nem tanulni. Ron sátrától már jön is az ötlet, hogy itt kint sátorozzak a jó időben és pihenjek. De Ron ötlete viccesebb. Vigyorogva felelek.
- Hát ha elég nagy a sátor. Akkor szerintem nem lenne rossz.
Ron felsorolja a mellette szóló dolgokat. Amiben egyetértek, még talán jó is lenne. Ezt komoly képpel meg is mondom.
- Még siker is lehet ebben a jó időben, itt a tó mellett szerintem jó lenne.
Mosolyogva még hozzá teszem.
- Persze ha lennének törzs vendége akik híreszteljék, az is hasznos lenne, főleg kezdés előtt.
Kíváncsian nézek, hogy értette-e. Végül inkább a biztonság kedvéért hozzá teszem.
- Én például jó lennék erre a célra.
Elnézek Ron baglya felé. Már megette az első pockot és úgy látszik, kezd jól lakni. Közben ő is észrevesz és kíváncsian méreget. Szinte meg se hallom, hogy Ron mit mond. De aztán feleszmélek és még hallom a végét. Ránézek és látom, hogy viccel, ezért én is hasonlóan válaszolok.
- Hát ha igazán érdekes gondolatok akkor meg kockáztatom a pirulás veszélyét.
Aztán újra elvigyorodom. A következő mondatra nevetve felelek.
- Ebben az időben így is nyugodtan lehetne fürödni, utána a napon megszáradnánk.
Én pedig újra elnézek a baglya felé, aki mintha közelebb jött volna, valamint elég furcsán méreget. Ami nekem egy kicsit gyanús. De Ron következő kérdése kizökkent az aggodalmamból.
- Igen szeretek.
Valahogy nem lep meg, hogy nem a bagoly érdekli. De nem igazán hagy elmélkedni, mert megint feltesz egy kérdést.
- Tűzvillám 5000-em van.
Most már én is vissza kérdek.
- Neked milyen seprűd van?
Az édességet, amivel előbb meg kínáltam vesz és megköszöni. Egy kicsit még viccelődik is. Amire kicsit komolyan felelek.
- Ezt most nem, de ha akarod legközelebb saját készítésűt hozok.
Aztán újra rá nézek a bagolyra és közelebb ülök Ron-hoz és aggódva meg kérdem.
- Emberevő a baglyod?

~ Gilbert ~

Állia Szipenni

- Szerintem elég nagy. Olyan 30-40 fő kényelmesen elbulizgathatan benne. De a jó időben stég buli keretében ez csak a fedett büfé lehetne. Mondom mosolyogva. tetszik ahogy Állia is elkezd tervezgetni. Az meg plána, amikor felajánlja, hogy akár tudna egy kisebb vendégkör kialakításában is. Mármint az aktív meghívásokkal.
- Jó ötlet, ha gondolod meg is valósíthatnánk. Biztos tehetséges vagy a hírverésben. - Igaz nem tudom, hogyan is akar nekikezdeni, de nem hiszem, hogy a plakátragasztás lenne a terve. Én biztos itt kezdeném. Kitenném a klubhelyiségünk hirdetőtáblájára, a wc ajtókra, persze belülről.
-Komolyan gondolod, hogy ebben az időben beleugorhatunk a vízbe? Épp azon merengek, mennyi idő kell a teljes száradáshoz, amikor érdekes  válaszokat kapok gyors kérdéseimre.
- Az nagyon jó seprű, nekem Tűzvillám 2013-am van. Édesapámtól kaptam mielőtt az iskolába jöttem. Ezek szerint nem csak szeretsz, de tudsz is repülni, ha ilyen komoly versenyseprűd van. - Mindezt persze a legnagyobb tisztelettel a hangomon, és teljes komolysággal mondtam. Ilyen seprűn nem lehet viccelni. Ez maga a mámor.
Sajnos azon kicsit átsiklottam emiatt, hogy Állia legközelebb saját készítésű sütit fog hozni. Leginkább az adott mondandójából a legközelebb szócska jutott el hozzám, na természetesen meg is ragadt ott, ahova érkezett. Hirtelen ocsúdtam ezután.
- A baglyom? Mármint Chosuga emberevő?- kérdem zavartan egy pillanatra, majd hirtelen magamhoz térek.
- Á, dehogy, azt hiszem a süteményedre fáj a foga, amit a kezedben tartasz. Dobj egy falatot oda neki, akkor biztos nagyon hálás lesz.
 De még mindig a vizet néztem és Állia szavain gondolkodtam.
Ebben az időben így is nyugodtan lehetne fürödni, utána a napon meg száradnánk. Méregettem a napot, kerestem a kósza felhőket, majd hirtelen felálltam és vetkőzni kezdtem. Levettem a cipőm és a zoknimat is, majd a pólóm és nekifutásból belevetettem magam a tó vizébe.
 Állia egy pillanatig dermedten figyelt, majd nevetésben tőrt ki. Azt hiszem megleptem a produkciómmal. Igaz a víz nem túl mély, nincsenek az alján sziklák, sem veszélyes élőlények, de mégis akár egy életmentő hős emelkedem ki a habok közül.
- Csatlakozol? A víz elég meleg.

Ronald Little-Leah

30-40 fő az nem is olyan rossz. Jó időben igazán jó lenne. Egy kis szervezéssel és engedélyek meg is csinálhatnánk. Ezt meg is mondom Ronnak.
- Kis munkával meg is csinálhatnánk.
Annak nagyon örülök, hogy tetszik neki a hírverési ötletem. Bár azt nem mondta meg, hogy ő hogyan gondolja. Mert posztereket én biztos nem ragasztok. Inkább valamilyen varázslat lenne jó vagy hasonló. Ezt szerintem meg is tudnánk oldani. Engedélyt lehet, hogy nehezebb lenne szerezni. Erre rá is kérdek Ronnál.
- Az engedélyt szerinted megkapnánk, ha kell hozzá?
Nem biztos, hogy Ron komolyan gondolta ezt, de szerintem vicces lenne. Bár kicsit macerás lenne. Ránézek Ronra és látom, hogy még mindig elgondolkozva néz a vízre. Ebben a következő mondata meg is erősít. Elmosolyodom és bólintok.
- Igen, szerintem már lehet van olyan jó idő.
Elnézem a vizet és elkezdek gondolkozni azon, hogy vajon él-e itt valami vízi lény. A következő mondat viszont kizökkent a gondolataimból. Ha valaki a seprűm kérdez, akkor fel kell készülnie arra, hogy sokat fogok beszélni. Azon egy kicsit elgondolkozom, hogy mennyire is tudok repülni. Hát volt már egy két vicces kalandom. Kicsit komolyabb arccal válasz szolok neki.
- Hát nem vagyok túl ügyes.
Majd egy fél mosollyal folytatom.
- Például repülés közben még nem tudok rajzolni...
Felnézek az égre és befejezem a mondatott.
- Pedig megpróbáltam.
Ez talán hülyén jön ki, Ron komoly kijelentése után, de igaz. Talán a kastélyt is lerajzolom majd, csak nem seprűről. Azt egyelőre inkább hanyagolom. Erre a gondolatra megint elmosolyodom. Ezekből a gondolataimból rángat ki Ron hangja.
Kicsit megnyugtat, hogy nem veszélyes a baglya. Bólintok Ronnak és dobok egy kis sütit a tőlem nem messze lévő Chosugának. Aki ennek nagyon örül. Nézem, ahogy nekiáll megenni az édességet. Ezért csak félvállról helyeslek Ronnak.
- Igen, már jó idő van.
Csak a csobbanásra nézek fel. Kicsit meglepődön, egy pillanat múlva már nevetek. Rájövök, hogy mért idézte fel a mondatomat Ron. Én is felállok és a cipőmet húzva felelek Ronnak.
- Naná, ki nem hagynám.
Gyorsan le veszem a cipőm és a zokni. Aztán az ingem és áldom magam amiért vettem alá egy trikót. Bár lépést hátrálok aztán beugrok a vízbe Ron mellé. A víz tényleg kellemes. A víz alatt meg keresem Ron lábát és lerántom a víz alá, magamat pedig fel lököm és odébb úszom.

Adam (bácsi?)

Adam (bácsi?)

Adam (bácsi?)

Adam (bácsi?)

Adam