Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=288791#post288791][b]Elliot A. J. Wayne - 2014.05.07. 10:57[/b][/url]

Álmosan keltem ki az ágyamból, hogy utána letusoljak, megreggelizzek, és ennyi... Kb más tervem nincs erre a napra. A tanuláshoz nincs agyam, tegnap egész este bújtam a könyveket, hogy megfelelően fel legyek készülve az idei VAV vizsgára. Sokan mondták, hogy nehéz, de azt is, hogy könnyű, de ezt úgy is csak akkor tudom meg, ha már felette görnyedek a padban. A legnagyobb szerencsémre a vizsga még odébb lesz, de nem árt időben elkezdeni a tanulást.
A reggeli tevékenységeket befejezve, és a jó időre való tekintettel, egy térdnadrágot, és egy fehér inget, valamint a kedvenc cipőmet aggattam magamra. Dolgozni sem dolgozok ma, de mivel Jamie nincs itthon, így első dolgom az lesz, hogy benézek hozzá a csárdába. Az ajtókat gondosan bezártam, a kulcsokat pedig elrejtettem a zsebemben. Nem lenne jó, ha eltűnne, mert a végén arra megyünk haza, hogy ki van pakolva a lakásunk. Az lenne még csak a megdöbbentő látvány. Nem sok értékünk van, nyilván nem mi lennénk az elsők, akiket kirabolnának, de ez sem szabad elkiabálni. A végén még megtörténik, aztán nézhetek.
A lakósort elhagyva, és a Fő utzára érve, egyenesen a csárdához sétáltam. Emlékszem, mikor legelsőnek nyitottam be ide, és ültem le a pulthoz. Egy nagydarab, részeges pacák akart kihajítani, csak pechjére rossz emberrel kezdett. Ha nincs ott Jamie, szegényt még a mai napig az Ispotályban próbálnák összepuzzlezni. Azóta se láttam bent, ami neki szerencse. Vagy már eleve kerüli a helyet, vagy csak akkor merészkedik be, amikor nem vagyok itt. Nekem teljesen mindegy, csak ne lássam még egyszer a bűzölgő képét. A csárdába lépve, azonnal a pulthoz sétáltam. Egy narancslevet kértem, és miközben kortyolgattam, Jamievel beszélgettem. Az italom befejezése után, elhatároztam, hogy megnézem a tavat, így el is mondtam az Unokabátyámnak, hogy ott keressen, ha kellek.
Viszonylag gyorsan kiértem a falu határánál lévő tavacskához. Elhaladtam a pad mellett, ahol újra találkoztam Axellal, és ennek köszönhetően fel is elevenítődik az emlék. Halvány mosolyra húzom a számat, de nem maradok ott sokáig. Inkább tovább megyek a Stég felé. Ott még úgy sem jártam, ideje ezt is bepótolni. Régen szerettem belelógatni a lábamat a vízbe, és hát hol lehetne ezt megtenni: természetesen a fából készült szerkezetnél. Odaérve le is ültem a szélére, levettem a cipőimet, meg a zoknikat, és a vízbe lógattam a lábaimat. Kellemes hőmérsékletű, mert se nem hideg, se nem meleg. Mintha tudná, hogy mire vágyom, és olyan hőmérsékletűvé változott. Tiszta badarság, bár nem elképzelhetetlen. A lábaimat járatva nézem a víz tükrét, és szép lassan elmerülök az emlékeimben. Ajj, hogy engem minden dolog Anyához és az emlékéhez köt... pedig olyan tök jól indult a napom, erre egy rossz emléknek el kell rontania. Kihúzom a lábaimat, és inkább a stég oldalfájának vetem a hátam, és úgy nézem tovább a tavat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=291634#post291634][b]Elliot A. J. Wayne - 2014.05.12. 09:43[/b][/url]

Mindig akkor törnek rám a rossz emlékek, amikor egyedül vagyok, és valami érdekes dolgot akarok csinálni. Ezért is kaptam ki a lábaimat a vízből, mert ismételten csak édesanya jut róla az eszembe, és az, ahogyan játszottunk a tavunkban. Fájó emlék, amit nem lehet felejteni. Egyetlen egy dolog tereli most el a figyelmemet, aki nem más, mint egy közeledő srác, kezében egy üvegszerű valamivel. Joggal lehetne kérdezni, hogy miért is bámulom meg ennyire, mikor párom van, de a válasz egyszerű: kíváncsi vagyok, hogy mire készül. Több, mint valószínű, hogy nem vett észre, mikor a víz felé közeledett, ellenben én tökéletesen rálátok, de hogy jobban szemügyre vehessen a tagot, fel is kelek. Kicsit csúszik a lábam a fán, de a stég szélének támaszkodva csak nem borulok bele a vízbe.
Ahogyan figyelem a srácot, rá kell jönnöm, hogy még nem láttam a faluban. Hogy a suliban nem, az már mellékes, hiszen csak addig vagyok bent, ameddig óráim vannak. Az utolsó csengőszó után, már megyek is haza, vagy éppen Axelhez, de az nem rám vall, hogy felfedezzem a sulit. Így az sem csoda, hogy nagyon kevés ismerősöm van. Engem nem zavar, hiszen sok kicsi sokra megy, de néha jó lenne nem csak a négy fal között ülni, hanem valakivel kimozdulni, ha a barátomat nem lehet kimozdítani. Ismerkedni meg nem bűn, de vajon mit gondol majd rólam a vízben gázoló srác, ha csak úgy odatoppanok, hogy ismerkedjünk!? Elég hülyén jönne ki, de... Itt meg is áll a gondolatmenetem, mert ijedten nézek az elmerülő srácra. Levetett holmijaimmal mit sem törődve rohanok felé, hogy segítsek, ha kell. Szerencsére, mikor fékezek, ő már két lábon van, de eléggé megviseltnek látszik, ahogyan vizesen kinéz. Bár azt meg kell hagyni, hogy elég jól néz ki, de na. Most ne ezzel kell foglalkozni.
– Jól vagy? Nem estél nagyot? –szólalok meg hirtelen, közben besétálok mellé a vízbe, hogy kéznél legyek, ha kell.
– Nagyot eshettél... Egyébként Elliot vagyok. A stégen ültem, mikor láttam, hogy elmerülsz, csak mire ideértem, már talpon voltál. Biztos minden oké? –zúdítom rá a szavakat, talán kicsit már tolakodóan is, de ha aggódok, akkor az így mutatkozik meg. Az első benyomás mindig fontos, és bár nem így akartam megismerni, hogy éppen aggódó „nagytesót” játszok, de ha így alakult, akkor ez van. Változtatni csak időnyerővel lehetne rajta, ami nekem nincs, és valószínű, hogy a srácnak sincs. Akkor már használta volna, vagy nem tudom. Ha engedte, akkor kivezetem a partra, (feltéve, ha ki akar menni), és ott várom meg a válaszait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=304163#post304163][b]Elliot A. J. Wayne - 2014.06.02. 02:45[/b][/url]

Biztosan megkérdeznék tőlem, hogy mi okom volt, hogy a vízbezuhant segítségére siessek. Az ok egyszerű: soha nem lehet tudni, hogy mekkora a baj, illetve az illető tud-e úszni. Rosszul érezném magam, ha az esetleges történések elkerülhetőek lettek volna, ha segítek. Gondolok itt a vízbefulladásra, kapálózásra, vagy éppenséggel egy vérzésre. Szerencsére az ismeretlen talpra áll, mire odaérek, de azért aggódva kérdezem meg tőle többször is, hogy minden a legnagyobb rendben van-e. Válasza megnyugtat, még egy kicsit el is mosolyodom a szokásos bénázás jelzőjére. A lényeg az, hogy minden rendben van Gilberttel, és még a kinézete is elég tűrhető. Szép csíkot hagyott a homlokán, mikor elseperte onnan a haját, mellesleg ruhájából is csöpög a víz, és némi hínár is akadt rajta. Ha nem vette tolakodásnak, akkor azokat leszedtem róla, és visszaengedtem egykori helyére.
– Ennek igazán örülök, csak tudod, olyan hirtelen merültél el a vízben, hogy gondolkodás nélkül jöttem segíteni. Inkább legyek itt, ha nincs is baj, minthogy baj legyen, és ne legyek. –fejtettem ki némiképp az aggodalmamat miatta. Utána a kezembe nyomta a kis dobozkáját, és beljebb ment. A kérdésére nem tudtam válaszolni, de jelentőséggel nem is bírt volna, mivel már a kezemben tartottam, amit meg kellett volna fogni. Még Gilbert a vízben iszapozott, addig kíváncsiságból lestem bele a dobozkába. Ezekért a kis lényekért vállalt kockázatot? Érdekes figura, az már biztos, és kíváncsiságomat is felkeltette. Visszaadtam neki a lényecskéit, és kisétáltam a vízből, természetesen Gilbert mögött, hogyha netalán megint elcsúszna, akkor már ne essen bele a vízbe. Kiérve leültem az földre, onnan figyeltem a srác ügyködését. Pálcáját lesi, majd megjegyzést tesz, amire felvonom a szemöldökömet. Aztán kapcsolok, hogy segíthetnék rajta egy szárítással, vagy valami, de most önként döntsek az ilyenben? Nekem az ilyesmi nem kenyerem, szóval felemelve rá a fejem, ajkamba harapva, majd mosolyra húzva számat, kérdezek.
– Megszárítsalak esetleg? Nem kéne, hogy megfázz… Azok a löttyök, amiket gyógyszernek titulálnak, sokszor olyan ízűek, hogy inkább úgy dönt ez ember, hogy megküzd a betegséggel. –tapasztalat, hisz sokszor volt sérülésem, vagy betegségem, és mindenféle bájitalt itattak velem. Édesanya löttyei annyival voltak különbözőek, hogy ő valamit mindig belecsempészett, amitől jobb lett az íze, de a hatása nem változott. Kár, hogy ez a gyógyítóknak nem jut eszükbe, mert a könyvek nem írjak, akkor már nem is helyes úgy cselekedni. Rám meg nem ragadt a löttyfőző tudományosságból egy foltocska sem. Közben Gilbertet lesem a válasza miatt, és ha igényt tart a segítségemre, akkor előkotrom a pálcámat, és megszárítom.